Áramszünet – Poulenc az Operaházban

Tavaly ősszel csak ezért az egy operáért autóztam Kassára. Nem tudom, vajon megkockáztattam volna-e a költségeket és a fáradságot, ha tudom, hogy röpke egy év múlva Budapest is műsorra tűzi, de talán nem, pedig kár lett volna érte.

Szegények karácsonya – A Bohémélet a MÁO-ban

A két Bohémélet előadás egyetlen szereplőjét tudom pozitíven értékelni: a zenekart, Christian Badea irányításával. A főpróbán úgy éreztem, hogy túlságosan hangos is, nincs tekintettel a szólistákra, és csak a második előadás végére értettem meg, hogy Badea az egyetlen helyes megoldást választotta.

Elmagányosodva – A Lammermoori Lucia második szereposztásáról

Miklósa Erika ugyan jó két évtizede énekli a Lammermoori Lucia címszerepét, de a szólam sosem volt igazán az övé. A szubrett hangadás az igazi drámának és a valódi lírának nem kedvez. Akármennyire is érezzük, hogy az énekesnő keményen és szívósan dolgozik a szólam „eladásán”, az elsősorban csak látványelemek segítségével sikerül.

Saját Naprendszerünk, saját Napunk – A Lammermoori Lucia első szereposztása az Erkel Színházban

A címszerepben Kolonits Klára nem egyszerűen fölényesen győzi a rettentő szólamot, hanem együtt él vele. Előadásában sajátunknak tudjuk megélni tragédiáját, az önös családi érdekek mentén kezelt kollektív elnyomást.

„Az idő mindent fölfedez…” – Szubjektív élmények és észrevételek a Don Quijote-balett főpróbáján

Cervantes optimista üzenete, a rendületlen hit az emberi méltóságban, oly halványan jelenik meg a cselekményben, hogy azt a táncok derűjén kívül a mediterrán életörömöt árasztó díszleteknek is közvetíteniük kellene, ám ez nem valósul meg.