A színház honlapján én ezt a játszási dátumot látom:
https://www.theaterhagen.de/veranstaltung/die-blume-von-hawaii-1342/7448/show/Play/
DONNERSTAG, 18. FEBRUAR / 19:30 UHR
Tisztelt "zenebaratmonika"! Tetszett írni 2021.február 27-én, hogy "A Theater Hagen 2021. 02. 07-én 16 órától vetíti Ábrahám Pál: Hawaii rózsája c. operettje több dalát". Tisztelettel érdeklődöm: magát az előadást hol lehet ennek alapján megtekinteni? A színház honlapján csak egy másfél perces előzetes érhető el. Szíves felvilágosításáért előre is köszönettel.
Ma éjjel az M5 csatornán láthatjuk (21.05 – 0.00)
Eisemann Mihály - Szilágyi László: Én és a kisöcsém
operett két részben
(2018)
Szövegét átdolgozta: Lőrinczy Attila
Rendező: Réthly Attila
Lőrinczy Attila átdolgozásában, Bolba Tamás nagyzenekari hangszerelésében, Lőcsei Jenő koreográfiájával került színre
Közreműködik a Budapesti Operettszínház Musical Együttese és Zenekara.
Vezényel: Bolba Tamás
Szereposztás:
Kelemen Kató - Simon Panna,
Andersen - Mészáros Árpád Zsolt,
Vadász Frici - Peller Anna,
Dr. Sas - Homonnay Zsolt,
Dr. Vas - Peller Károly,
Zolestyák - Jordán Tamás mv.,
Kelemen Félix - Földes Tamás,
Piri - Janza Kata,
Lívió - Szerényi László
A Theater Hagen 2021. 02. 07-én 16 órától vetíti Ábrahám Pál: Hawaii rózsája c. operettje több dalát, mindez azután történik, hogy ugyanennek az operettnek a livesstream előadása elmaradt a Komische Oper Berlinbő, még 2020. dec. 30-ánl. Egyébként az operettet már feltették a repertoárra Hagen-ben, de kb. 2 előadás volt, utána a Covid miatt bezárták a színházat.
Azért is örömteli esemény ez, mivel ez az operett az 1980-as évek vége óta sehol sem volt repertoáron Magyarországon, holott német nyelvterületen a Bál a Savoyban után a legnépszerűbb Ábrahám operett.
www.theaterhagen.
A L ' Isola disabitata c. Haydn opera (A sivatagi sziget) ebből a darabból is lesznek részletek. Mindenesetre majd holnap kiderül mi is a pontos műsor.
Marilyn Forever" Gavin Bryars c. művéből is lesznek részletek.
Az ingyenes betekintés az alábbil linken érhető el:
Einblicke in Musiktheater-Produktionen der Spielzeit 2020/21 - YouTube
DIE EINSAME INSEL (L'ISOLA DISABITATA) / MARILYN FOREVER / DIE BLUME VON HAWAII Einblicke in Musiktheater-Produktionen der Spielzeit 2020/21 Im September und Oktober 2020 konnten zwei Musiktheater-Neuproduktionen Premiere feiern: Der Doppelabend mit den Opern L’isola disabitata (Die einsame Insel) von Joseph Haydn und Marilyn Forever on Gavin Bryars (Regie: Magdalena Fuchsberger, Holger Potocki) sowie die Operette Die Blume von Hawaii von Paul Abraham (Regie: Johannes Pölzgutter). Dieser Stream bietet durch die Präsentation von Highlights die Möglichkeit, einen besonderen Einblick in diese Neuinszenierungen zu gewinnen. Zudem kommen einzelne Künstler*innen, die an den Produktionen beteiligt waren, zu Wort wie die Gesangssolist*innen Angela Davis, Richard van Gemert, Alina Grzeschik, Dramaturgin Rebecca Graitl sowie Generalmusikdirektor Joseph Trafton und Intendant und Dramaturg Francis Hüsers. Mit: Maciej Bittner, Angela Davis, Richard van Gemert, Alina Grzeschik, Alexander von Hugo, Insu Hwang, Sebastian Joest, Anton Kuzenok, Maria Markina, Kenneth Mattice, Wolfgang Niggel, Matthew Overmeyer, Penny Sofroniadou, Bernd Stahlschmidt-Drescher, Götz Vogelgesang; Mitglieder des Chors und Balletts Hagen; Philharmonisches Orchester Hagen, Leitung: Rodrigo Tomillo, Joseph Trafton
Lévai Enikő: Bár operettet énekelni nehéz, mégis könnyedséget képvisel
2021. FEBRUÁR 25. CSÜTÖRTÖK 07:08
Petrovics Gabriella – MNO.hu
[...] „– Klasszikus operaének szakon végzett, több operában énekelt már szólószerepet. Olvastam, hogy az operettet semmivel sem tartja könnyebb műfajnak, mint az operát.
– Minden műfaj nehéz a maga nemében. Ám talán az operett az egyik legnehezebb. Mégpedig azért, mert magas színvonalú énektechnikai tudást igényel, miközben prózai színészként is meg kell felelni, illetve táncolni is tudni kell. Nagyon összetett műfajról van szó, de épp emiatt szerettem meg igazán. Kihívás volt számomra az operett világa, ugyanis táncolni nem tanultam és a prózai jeleneteknél meg kellett tanulnom, milyen hanglejtéssel, hangsúllyal beszéljek. Ám amikor egy jó rendezővel és koreográfussal dolgozik az énekes-színész, akkor sokkal könnyebben áthidalja ezeket a nehézségeket.”
[...]
Vannak újságcikkek és van a valóság, ami nem mindig fedi egymást...
Ebben az esetben: a Zenebona nemcsak Ábrahám Pál (1892-1960) hangszerelése volt, hanem felerészben Kemény Egoné (1905-1969) is. Pályájuk szinte teljesen egyszerre indult a Fővárosi Operettszínházban, 1928-ban Kemény Egon Ábrahám Pál mellett állandó karmestere lett a mai Budapesti Operettszínháznak.
Lakatos László neve Kemény Egon zeneszerzővel kapcsolatban is megjelent ebben az időben, valószínűleg a Kikelet ucca 3. librettoját írta volna meg, a pesti operett szövegírója Bródy István lett, a verseket Harmath Imre írta. Karmester: Ábrahám Pál.
* az Előzmény 4683-ban több helyen hibásan szerepel az akkori sztárok neve...
Pesti Napló, 1928. március 03 / 52. szám
Zenebona
A Fővárosi Operettszínház uidonsága.
Végre: operett az — Operettszínházban. Operett, mégpedig ízig-vérig, valódi jazz-operett. Szövegben is, zenében is. A librettó modern és nívós. A zene: friss és üdítő. Lakatos László, a rutinos, jószemű Bródy István ötletét teljes estét betöltő librettóvá szélesítette. Librettót Nem is, — sokkal több: fordulatos. pergő ütemű. mulatságos — vígjáték. Önmagában is teljes és önmagában is siker. Lakatos László, a színpad nagyszerű ismerője, ebben a librettóban valami egész kedves játékot rejtett el, s a cselekmény fordulatainak szövevényében bújtatja, csillogtatja, fejleszti, rejti, sűríti tovább, hogy végül is egy frappáns ötlettel, fölényesén keresse ki és adja élénk a megoldást. Bájos fintorok, nevettető tréfák, piruettek, bukfencek, és egészséges, maró szatíra keverednek egybe ebben az érdekes szövegkönyvben, amely mintha egyben enyhe paródiája is volna a divatos francia operettek már-már egészen szokványossá váló szövegkönyveinek. Él ez a cselekmény, még akkor is, amikor bátor tréfálkozással az életnek pontosan a visszáját mutatja.
A zene: tizenkét külföldi sláger és öt eredeti magyar jazzszáru. Az eredeti számok kitűnő szerzője: Ábrahám Pál. Ötletes komponista; nyeresége az operettnek és a magyar muzsikusgárdának. Ábrahám Pál fűzte csokorba a külföld legdivatosabb 12 jazz-slágerét, ő maga hangszerelte ezeket a számokat, amelyekből három hatásos finálét is épített. Kitűnő, a szövegkönyvhöz méltó, nívós munkát végzett. Külön elismerés illeti meg a tizennégytagú, pompásan működő zenekar dirigálásáért
A színház áldozattal állt a szerzők mellé; Szereposztásban, kiállításban és rendezésben is a tőle telhető legjobbat adta. Az együttes játéka elsőrangú.Fejes Teri játéka diszkréten finom, franciásan pikáns, éneke kedves, táncai nagyszerűek Mellette, ugyancsak az első vonalban: Gomba szögi Ella hatásosan szövi át és aknázza ki humoros szerepének minden lehetőségét. Ez a fiatal, talentumos művésznő Seraphne szerepében egyik legszebb sikerét aratja. Az ügyes és fejlődő Zilahu Irén mellett Szokolay Olly tánca nagyon hatásos. Kabos Gyula Kertész Dezső, Vendrey Ferenc, Radó Sándor és Sarkáéi Aladár, az operett férfi kvintettje: kitünő. Nagy Jenő és Kerékgyártó Olga nevét kell még feljegyeznünk. Gara díszletei hatásosak. Szabolcs Ernő rendezése ízléses.
A Zenebona főpróbájának sikerét teljes mértékben pecsételte meg a bemutató est hangos nagy sikere, amelynek során, az egyes felvonások végén számtalanszor hívták a lámpák elé a szerzőket és a szereplőket.
Többekben is felmereült a kérdés, vajon ki hangszerelte a Maya c. operettet, hisz Fényes Szabolcs még csak 18 éves volt. Keresgélésem során találtam egy választ erre magától a zeneszerzőtől:
Magyarország, 1932. 05. 18. 11. oldal
A Beöthy emlékérem zeneszerző jelöltje nyilatkozik az érem kiadása körül keletkezett bonyodalmakról. Megírtuk már, hogy a Beöthy emlékérem odaítélését elhalasztották, mert a kitüntetés szabályzatát a színpadi szerzők nem készítették el. Most hogy elkészült ez a tervezet, rövidesen kiosztásra kerül ez az irodalmi kitüntetés. A Beöthy emlékérem zeneszerző jelöltjét, Fényes Szabolcsot, a Maya szerzőjét azzal vádolták a bizottságban, hogy nem is reflektálhat a díjra, mert nem. maga hangszerelte a darabját. Beszéltünk Fényes Szabolccsal, aki egyébként öccse Fényes Annuskának, a háborús évek híres gyermekszubrettjének. A komponista a következőket mondotta:
— A bizottságban elhangzott vádakkal szemben az az igazság, hogy a műveimet magam hangszerelem. Igaz azonban, hogy a Maya hangszerelésénél technikai segítséget vettem igénybe, de ezt csak azért, mert két hét alatt hoztuk ki a darabot. A legnagyobb komponisták is kivétel nélkül segéderőket vesznek igénybe a hangszerelésnél, azonban ezek a zeneszerző utasításai szerint dolgoznak.
— Egyébként most fejeztem be Manolita című új operettemet, amelynek szövegét Harmath Imre irta.
Kapcs: 4647. sorszám
„A mosoly muzsikusai, avagy Szép a világ - Rivaldafényben az operett.”
Szinetár Miklós 88. Részletek a tavaly megjelent könyvből.
•2021. febr. 11.
Nagy Ibolya: Ez a hét legyen Szinetár hét…. annál is inkább, mert február 8-án hétfőn töltötte immár 89. születésnapját Szinetár Miklós, akinek tavaly megjelent könyvéből a " Szinetár Miklós 88" -ból idézek néhány részletet.
Örülök ennek a felvételnek! Köszönöm.
Korábban már itt volt a linkje és egy rövidített változata is:
Ábrahám Pál: Viktória - Az Operettszínház előadásának felvétele
Szöveg: Földes Imre
Versek: Harmath Imre
Szereposztás:
John Cunlight: Harsányi Frigyes
Viktoria: Kalocsai Zsuzsa
Koltay: Jankovits József
Feri: Szolnoki Tibor
Lia San: Oszvald Marika
Riquette: Kovács Zsuzsa
Jancsi: Bozsó József
Pörkölty: Mucsi Sándor
Fővárosi Operettszínház - 1992
Vezényel: Makláry László
(1:45:37)
8 Órai Ujság, 1934. március 30 / 72. szám
Az új Ábrahám-operett bécsi bemutatója
A „Mese a Grandhotelben" című új Ábrahám-operettnek szerdán este volt a bemutató- főpróbája a bécsi Theater an dér Wienben. Kiküldött tudósítónk erről a következőket telefonozza:
Sok diadalt aratott már Ábrahám Pál muzsikája sok országban, de a tegnapi theatre paré-főpróba, a „Marchen im Grandhotel“ ünnepi bemutatója megkoronázta a sikerek sorozatát. A reggeli lapok kivétel nélkül a legnagyobb elragadtatással számolnak be a Grünwáld— Löhner Beda által „operettesített" Savoir-darab Theater an dér Wien-beli főpróbájáról.
Előkelő közönség, Dollfuss kancellár felesége, — akinek jótékony „Mutter- tag“-akcióját szolgálta a theatre páré bevétele, — Miklas szövetségi elnök felesége, Schuschnigg és Stockinger miniszterek családjai, a bécsi haute volée tagjai tapsoltak az előadásnak. A kritika hangsúlyozza, hogy Ábrahám Pál, a hangszerelés mestere, a melódiák gazdag kincsesbányájának művésze páratlan zsenialitással érvényesítette a zenei ■ modern hangszereit. Szállodaszalonokban történik a cselekmény: zongorának juttat nagy szerepet s énekes-kvartettet illeszt bele pompásan hangszerei közé. A mai lapok csaknem minden számot megneveznek, felsorolnak, mint legszebbet, óriási sikere volt a „Jonny“ bársanzonnak, a nagy bécsi keringőnek s a dialógusokat aláfestő kísérőzenének. Preminger igazgató rendezői keze alatt Liáné Haid, Oscar Karlweis, Bársony Rózsi és Halmay Tibor a párok. Utóbbiak tánca a legmagasabb iskola. Nagyszerű volt az ugyancsak magyar Bob Cray táncmester, aki sztepptáncos boy- csoportot tanított be. Kórus, zenekar, kiállítás — tökéletes, úgyhogy a siker — teljes.
8 örömmel állapíthatjuk meg, hogy ez a bécsi nagy színházi esemény, az új Ábrahám-operett átütő nagy sikere, ismét egyszer — magyar siker.
Utóiratom:
Ezt az Ábrahám operettet már nem lehetett az ismert okok miatt színrevinni Németországban, de még Bécsben igen, és 1936-ban a budapesti Kamaraszínházban és Szegeden is színre került (utóbbiban Mozihercegnő címmel)
f
Oper oder Operette? Warum nicht einfach beides? Das Ensemble des Gärtnerplatztheaters steht exemplarisch-vielseitig dafür, dass man das eine lieben kann, ohne auf das andere zu verzichten. Freuen Sie sich auf eine Auswahl der schönsten Arien, Duette und Ensembles aus beiden Gattungen – neben Richard und Oscar Straus(s) auch aus der Feder von Wolfgang Amadeus Mozart, Richard Tauber, Ruggero Leoncavallo, Giuseppe Verdi, Franz Lehár, Gioachino Rossini und Gaetano Donizetti. Live-Stream STRAUS & STRAUSS & CO. / Gärtnerplatztheater / 6. Februar 2021 - YouTube Anna Agathonos (görög), Mária Celeng(szlovákiai magyar), Daniel Gutmann(osztrák), Lucian Krasznec,(román) Maximilian Mayer, Matija Meić(horvát), Ludwig Mittelhammer, Jennifer O'Loughlin(amerikai), Levente Páll (erdélyi magyar), Gyula Rab(magyar), Camille Schnoor(francia-német), Timos Sirlantzis(görög), Anna-Katharina Tonauer (osztrák), Alexandros Tsilogiannis(görög) ÁLLÍTÓLAG HÉTFŐN LEVESZIK, TEHÁT MA ESTIG PRÓBÁLJÁTOK MEGNÉZNI, 3 MAGYAR, 3 GÖRÖG, 1 ROMÁN ÉNEKES IS VAN A SZEREPLŐK KÖZÖTT |
Helyesbítés: SZFE jeles művész-hirdetői, reménybeli Kossuth-díj várományosai között a minap tévesen említettem Kerekes József nevét. Természetesen a Sinkovits Imre Színházművészeti Intézet új oktatójára, Szarvas Józsefre gondoltam, aki természetesen a Nemzeti Színház jeles művésze. A sajnálatos névcseréért az érintettek szíves elnézését kérem.
Jelenleg ennyi epizód van fenn a YouTube-on
Peller Károly rövid, pár perces epizódokból álló ötletes ismeretterjesztő sorozata a YouTub-on, Operett Tudor címmel!
Szakértők segítségével kalauzolja el a nézőket az operettek sajátosan varázslatos világába, ahol megismerhetjük a történelmi hátterét, főbb jellemzőit és az állandó szerepköröket, ismert művészek közreműködésével!
(12) Operett Tudor - A buffó
https://www.youtube.com/watch?v=NBD_xkehFOw&ab_channel=PellerK%C3%A1roly
•Premier dátuma: 2021. febr. 9.
(5:10 perc)
Peller Károly rövid, pár perces epizódokból álló ötletes ismeretterjesztő sorozata a YouTub-on, Operett Tudor címmel!
Szakértők segítségével kalauzolja el a nézőket az operettek sajátosan varázslatos világába, ahol megismerhetjük a történelmi hátterét, főbb jellemzőit és az állandó szerepköröket, ismert művészek közreműködésével!
(11) - Operett Tudor - A komika
Premier dátuma: 2021. febr. 2.
(8:07 perc)
Peller Károly rövid, pár perces epizódokból álló ötletes ismeretterjesztő sorozata a YouTub-on, Operett Tudor címmel!
Szakértők segítségével kalauzolja el a nézőket az operettek sajátosan varázslatos világába, ahol megismerhetjük a történelmi hátterét, főbb jellemzőit és az állandó szerepköröket, ismert művészek közreműködésével!
(10) Operett Tudor - A rezonőr
•Premier dátuma: 2021. jan. 26
(8:35 perc)
Peller Károly rövid, pár perces epizódokból álló ötletes ismeretterjesztő sorozata a YouTub-on, Operett Tudor címmel!
Szakértők segítségével kalauzolja el a nézőket az operettek sajátosan varázslatos világába, ahol megismerhetjük a történelmi hátterét, főbb jellemzőit és az állandó szerepköröket, ismert művészek közreműködésével!
(9) Operett Tudor - Grand Dame
https://www.youtube.com/watch?v=5VbIXlwQkQg&ab_channel=PellerK%C3%A1roly
•Premier dátuma: 2021. jan. 19.
(9:22 perc)
Peller Károly rövid, pár perces epizódokból álló ötletes ismeretterjesztő sorozata a YouTub-on, Operett Tudor címmel!
Szakértők segítségével kalauzolja el a nézőket az operettek sajátosan varázslatos világába, ahol megismerhetjük a történelmi hátterét, főbb jellemzőit és az állandó szerepköröket, ismert művészek közreműködésével!
(8) Operett Tudor - A táncoskomikus
•Premier dátuma: 2021. jan. 12
(8:53 perc)
Peller Károly rövid, pár perces epizódokból álló ötletes ismeretterjesztő sorozata a YouTub-on, Operett Tudor címmel!
Szakértők segítségével kalauzolja el a nézőket az operettek sajátosan varázslatos világába, ahol megismerhetjük a történelmi hátterét, főbb jellemzőit és az állandó szerepköröket, ismert művészek közreműködésével!
(7) Operett Tudor - A szubrett
https://www.youtube.com/watch?v=VUUjs3j1WVI
•Premier dátuma: 2021. jan. 5.
(7:12 perc)
Peller Károly rövid, pár perces epizódokból álló ötletes ismeretterjesztő sorozata a YouTub-on, Operett Tudor címmel!
Szakértők segítségével kalauzolja el a nézőket az operettek sajátosan varázslatos világába, ahol megismerhetjük a történelmi hátterét, főbb jellemzőit és az állandó szerepköröket, ismert művészek közreműködésével!
(6) Operett Tudor - A bonviván
https://www.youtube.com/watch?v=YueXAspYELY&ab_channel=PellerK%C3%A1roly
•Premier dátuma: 2020. dec. 22
(6:54 perc)
Peller Károly rövid, pár perces epizódokból álló ötletes ismeretterjesztő sorozata a YouTub-on, Operett Tudor címmel!
Szakértők segítségével kalauzolja el a nézőket az operettek sajátosan varázslatos világába, ahol megismerhetjük a történelmi hátterét, főbb jellemzőit és az állandó szerepköröket, ismert művészek közreműködésével!
(5) Operett Tudor - A primadonna
https://www.youtube.com/watch?v=6qTLcaEtWec&ab_channel=PellerK%C3%A1roly
•Premier dátuma: 2020. dec. 15.
(8:24 perc)
Peller Károly rövid, pár perces epizódokból álló ötletes ismeretterjesztő sorozata a YouTub-on, Operett Tudor címmel!
Szakértők segítségével kalauzolja el a nézőket az operettek sajátosan varázslatos világába, ahol megismerhetjük a történelmi hátterét, főbb jellemzőit és az állandó szerepköröket, ismert művészek közreműködésével!
(4) Operett Tudor - Operett szerepkörök
•Premier dátuma: 2020. dec. 8
(8:37 perc
Peller Károly rövid, pár perces epizódokból álló ötletes ismeretterjesztő sorozata a YouTub-on, Operett Tudor címmel!
Szakértők segítségével kalauzolja el a nézőket az operettek sajátosan varázslatos világába, ahol megismerhetjük a történelmi hátterét, főbb jellemzőit és az állandó szerepköröket, ismert művészek közreműködésével!
(3) Operett Tudor - Operett irányzatok
•Premier dátuma: 2020. dec. 1
(6:03 perc)
Peller Károly rövid, pár perces epizódokból álló ötletes ismeretterjesztő sorozata a YouTub-on, Operett Tudor címmel!
Szakértők segítségével kalauzolja el a nézőket az operettek sajátosan varázslatos világába, ahol megismerhetjük a történelmi hátterét, főbb jellemzőit és az állandó szerepköröket, ismert művészek közreműködésével!
(2) Operett Tudor - Mi az operett?
•Premier dátuma: 2020. nov. 24.
(6:32 perc)
Peller Károly rövid, pár perces epizódokból álló ötletes ismeretterjesztő sorozata a YouTub-on, Operett Tudor címmel!
Szakértők segítségével kalauzolja el a nézőket az operettek sajátosan varázslatos világába, ahol megismerhetjük a történelmi hátterét, főbb jellemzőit és az állandó szerepköröket, ismert művészek közreműködésével!
(1) - Operett Tudor - Az első
•Premier dátuma: 2020. nov. 17
(6:26 perc)
A facebokon olvastam valahol, írta valaki, mindegy ki, egy férfi, annyit elárulok, gondoltam azért megosztom, mert gondoltam esetleg érdekes lehet:
A FELCSÚTI BÁRÓ
( ner operett két részben )
SZEREPLŐK:
A felcsuti Báró : Szarvassy Joseph
Bárónő:
Saffarry Mónika
Tóni Gróf:
Kovách Ákos m.v.
Yuditta :
Keresztény Ildikó
Gulyás Herczeg:
Eperfalvy Károly
Szilárd a faluszolga:
Balásszy Péter
Novák kisasszony:
Hidegvölgyi Ildikó
Első paraszt:
Rátarthy Zoltán
Második paraszt:
Retekiczky Gábor
Rendező: Vibrászky Attila
Az előadás fő támogatója a Mészaros kft.
Ismertető:
Nagy ünnepre készül Felcsút apraja és nagyja. A helyi Báró váratlanul visszatér a falujába.
A konzervatív település életét felkavarja Yuditta és Tóni Gróf szerelmi válsága.
Gulyás Herceg hazudozásai, csak rontják a helyzetet.
A végén persze kiderül, hogy a Báró, vagyonára, rafinált módon tett szert, és a nemesi címe sem valódi.
Újabb tagokkal bővült a Budapesti Operettszínház Örökös Tagjainak listája
/Operett.hu oldaláról/
"Isten áldd meg a magyart jókedvvel, bőséggel - hangzanak nemzeti himnuszunk kezdő sorai, melyet 1823-ban ezen a napon fejezett be Kölcsey Ferenc, és 1989 óta 32. alkalommal ünnepeljük január 22-én a Magyar Kultúra Napját.
Egyre nagyobb szükségünk van nemzeti himnuszunk fohász soraira, hiszen sajnálatos módon az egész emberi társadalomban fogyatkozóban van a jókedv. A Budapesti Operettszínház a magyar kultúra egyik zászlóshajója. A magyar operett a magyar kultúrának, az egyetemes kulturális paletta rangos helyén való elhelyezkedésének a biztosítéka, a jókedv letéteményese. Ahhoz, hogy a műfaj életben maradjon, és magas színvonalon szolgáljon lelki- szellemi táplálékául az embereknek, a fáklyát vinni és továbbadni szükséges. Ezt a fáklyát vitték az elmúlt évtizedekben, viszik és adják tovább azok a nagyszerű kollégák, akikre az Operettszínház Örökös Tagja cím odaítélésekor a választás esett."
Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója ezekkel a sorokkal nyitotta meg a díjátadó gálát, ahol ünnepélyes keretek közt is átvehették kitüntetésüket a színház újonnan Örökös Tagnak választott díjazottjai. Az ünnepség - a szabályokat betartva - szűk körben, a Kálmán Imre Teátrumban került megrendezésre.
Örökös Tag címet kapott: Kapeller Anasztázia, Benkóczy Zoltán, Rónai Pál és Sárdi Mihály
[...]
Néhány évvel ezelőtt magas színvonalú, kétnapos előadássorozatot szervezett a Színművészeti Főiskola (pontos mai nevét mindenki tudja) a Budapesti Operettszínházban. A második napon hallgatóként voltam jelen.
Az említett intézmények akkori vezetői illetve illetékesei nagy problémaként tárgyalták, hogy megszűnt a "Színművészetin" az operett-musical színészképzés és sajnálkoztak, hogy ennek újraindítására nincs is remény.
Amennyiben jól értem az alábbiakat, ez a szakmai igény valósul most meg.
Inkább Társművészetek-topikba illene, de ha már SZFE-képzés itt került elő: bájos-csábos hirdetések (!) ömlenek bizonyos internetes portálok felől. SZFE-t reklámozzák leendő felvételizőknek, nem is akárkik: olyan jeles, nagy művészek, mint pl. Kerekes József vagy Tóth Auguszta. Lasszó nincs a kezükben, de még jól jöhet, ha nem lesz brutális túljelentkezés.
Gyönyörű, (a szóismétléstől és a szótag kihagyástól eltekintve) lényegre törő ez az idézett mondat:
a hiánypótló képzés által lehetőség nyílik arra, hogy a Budapesti Operettszínház felsőfokon képezzen műfajspecifikus előadóművész-utánpótlást.”
Ha elgondolom, hogy Básti Lajos, Bessenyei Ferenc, Darvas Iván (csak férfiakat említettem és csak néhányat) vajon kapott-e az Operettszínháznak megfelelő, „felsőfokú műfajspecifikus” képzést?
És mégis…
Az MTI közleménye még arra is utal: "a hiánypótló képzés által lehetőség nyílik arra, hogy a Budapesti Operettszínház felsőfokon képezzen műfajspecikus előadóművész-utánpótlást." A szakot zenés színész specializációként hirdetik meg.
Az Operettszínház főigazgatója indít osztályt az SZFE-n (forrás: 444.hu)
Operett- és musicalszínész osztályt indít a Színház és Filmművészeti Egyetemen a Budapesti Operettszínház, hogy utánpótlást képezhessenek az intézménybe.
Az osztály vezető tanára Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója, Kossuth-, Liszt Ferenc- és Artisjus-díjas operaénekes lesz.
A színház több színésze is részt fog venni a diákok képzésében, többek közt Homonnay Zsolt Honthy-díjas operett- és musicalszínész-rendező, Nádasi Veronika musicalszínész, valamint Földes Tamás Kaszás Attila-díjas színművész. (MTI)
Köszönöm, ismerem. Csak azért nem linkeltem be, mert ez egy hosszabb részlet: Valentin dala előtt hangzik el Valentin és Lauretta szerelmi kettőse is...
https://www.youtube.com/watch?v=H7eaCHORw28&ab_channel=KustraG%C3%A1bor
Offenbach: Fortunio dala - szerelmi kettős és a „bűvös dal”: „Nincs arra szó, hogy én mit érzek” - Házy Erzsébet és Ilosfalvy Róbert
Jacques Offenbach - Ludovic Halévy - Hector Cremieux - Fischer Sándor: Fortunio dala
A Rádió Dalszínházának bemutatója: 1958. június 22, Kossuth Rádió, 20.20 – 21.25
Km. a Magyar Állami Hangversenyzenekar, vezényel: Fischer Sándor
Lauretta - Házy Erzsébet
Valentin – Ilosfalvy Róbert
Jacques Offenbach: Fortúnió dala
Alfred de Musset és mások nyomán fordította: Fischer Sándor és Innocent-Vincze Ernő.
Lauretta és Valentin szerelmi kettőse, Valentin dala:
(Részlet a kettős dalszövegéből:)
Laura: Nos, üljön mellém és mondja el.
Valentin: Ó, Lauretta, ne íly közel!
Laura: Ugyan mitől fél?...
Valentin: A szívem fél, van így az ember. Hallgatni nem tud, beszélni nem mer, ó lelkem mélyén él egy édes álomkép, érte fáj a szívem réges-rég….
Együtt: lelkem mélyén él egy édes álomkép, érte fáj a szívem réges-rég….
Laura: Ki ő?
Valentin: A szeme, mint a napsugár!
Laura: A színét még most sem tudom.
Valentin: A szeme kék, mint Önnek, kisasszony.
Laura: Mondja csak, meghallgattam magát…
Valentin: Ó, nem! Hisz azt se tudja még, hogy én milyen régen imádom! Ki sose mondtam még!
Laura: A szerelméről még nem szólt sosem…
Valentin: Sosem!... A bánatomra nincsen ír, betemet majd a néma sír! Betemet majd a néma sír! Lelkem mélyén él egy édes álomkép.
Együtt: lelkem mélyén él egy édes álomkép, érte fáj a szívem réges-rég, fáj a szívem érte régesrég….
Laura: Nos, mondja meg énnékem titkon, hogy kit szeret, oly végtelen?
Valentin: A neve az én drága titkom.
Laura: Csak egyszerű leány?:
Valentin: Nem, nem..
Laura: Bárónő talán?
Valentin: Nem, nem..
Laura: Nagyúri asszony?
Valentin: Nem…
Laura: Hercegkisasszony?..
Valentin: Nem! Nem-nem-nem, százszor is nem-nem-nem, ezerszer nem!
Laura: Mondja hát, ki az a valaki?
Valentin:
Azt nem merem bevallani.
Jöjj bűvös dal! Segítni hív.
Egy régen fájó, néma szív.
Nincs arra szó, hogy én mit érzek, mit rejtek el,
ha bennünk él egy kép, mely éltet, hallgatni kell.
Számomra, míg csak él az élet és él a nyár,
nevét elhallgatom, míg élek, mert így muszáj!
De érte éget minden sóhaj, mely felzokog,
s kívánja bár egy könnyes szóval, én meghalok.
Haja oly szőke, mint a búza, s szempárja kék.
Fájdalmam, lelkem összezúzza, és mégis szép.
Ez lesz az életemnek vége, bús némaság,
nincs arra szó, hogy kín az élet, szenved a vágy!
Laura: … bennem is csak érted ég a vágy!
Együtt:: Ez lesz az életemnek vége, bús némaság! Nincs arra szó, hogy én mit érzek…
Sajnos a Mezzo csatornát nem tudom fogni. A Classica TV van a "csomagomban"... De talán a YouTube-on keresgélve rátalálok az előadás felvételére. Addig is örömmel várom a Te meglátásodat a lausanne-i Szép Heléna-producióról.
VALENTIN ÉS LAURETTA duettjét megtaláltam, Házy és Ilosfalvy előadásában, a you tube-on meghallgatható.Nincs arra szó címen van, kedves BÚBÁNAT.
Megnéztem az előbb. Neked hogy tetszett?
Valentin napon:
Valentin dala - "Jöjj, bűvös dal! Nincs arra szó, hogy én mit érzek..."
Offenbach: Fortunio dala
Mácsai Pál (ének: Molnár András), Zempléni Mária
(A Zenés TV Színház produkciója) - 1984
Rendező: Szirtes Tamás
Kapcs.: 4355. sorszám
A Mezzo csatornán láthatjuk ma ismét, 16:06 - 18:14
La Belle Hélene by Offenbach at the Opéra de Lausanne
„A mosoly muzsikusai, avagy Szép a világ - Rivaldafényben az operett.”
Nagy Ibolya énekesnő a YouTube-on: "podcast"-sorozattal jelentkezik hétről-hétre (telefoninterjúk...)
„A mosoly muzsikusai!” Szinetár Miklós 89. Isten éltesse sokáig!
•2021. febr. 8.
"89. születésnapi köszöntése mellett, ebben a rövid beszélgetésben is sok dologról esett szó. Először a tavaly megjelent könyvéről érdeklődtem, amit mindenkinek szívből ajánlok, aztán az élet dolgairól, a terveiről ( Víg özvegy film ), a múlt évi rendezéséről és mindenről, ami éppen foglalkoztatja."
Eddig nagyon jó!
Karády Katalin halálának mai évfordulóján
Forrás: Kemény Anna Mária - Kemény Egon zeneszerző emlékoldala, Facebook
Kemény Egon - Halász Rudolf: Ma éjjel / YT
A Kemény Egon - Nóti Károly - Halász Rudolf: Fekete liliom című nagyoperett (Bemutató: Fővárosi - ma: Budapesti - Operettszínház, 1946.) főszereplőjeként emlékezem meg a díváról. Zia spanyol grófkisasszony szerepét alakította a frivol jelenettel induló siker-darabban.
Rátonyi Róbert Operett című könyvéből idézem:
Kemény Egon muzsikája lehári s kálmáni nívót képviselt, ugyanakkor magán viselte a modern zenei irányzatok stílusjegyeit.
A zeneszerző: KEMÉNY EGON YouTube csatorna első két videójaként jelent meg a Fekete liliom Karády Katalin gramofon felvételeivel valamint válogatás látható a nagyoperettről megjelent számos vagy inkább számtalan :-) ismertetőből.
Bál a Savoyban – a Kolozsvári Magyar Opera előadása online - ATEMPO.sk | zenei-kulturális portál
Ábrahám Pál: Bál a Savoyban - YouTube
Az alábbi linek a mai nap 2021. 02. 07-án megtekinthető Ábrahám Pál: Bál a Savoyban c. operettje a Kolozsvári Magyar Operából. 18 órakor indul.
Nagy Ibolya énekesnő a YouTube-on: „podcast”- sorozattal jelentkezik hétről-hétre.
„A mosolymuzsikusai, avagy Szép a világ - Rivaldafényben az operett.”
A Mosoly muzsikusai ! Huszka Zsuzsával beszélgetek nagypapájáról Huszka Jenőről.
2021. február 2.
Nagy Ibolya: „1960. február 2.-án, azaz ma 61 éve hunyt el az egyik legnagyobb magyar operettszerzőnk, Huszka Jenő, aki mint hegedűs csodagyerek, már 5 éves korában a nyilvánosság elé lépet. Felnőttként egyszerre iratkozott be a Zeneakadémiára és a jogi egyetemre.”
"Unokájával Huszka Zsuzsával beszélgetek, aki bár inkább "inkognitóban" szeret maradni, de mostanában szívesen feszegeti saját határait. Családi történetekről lesz szó, de emellett akár eszünkbe juthat a múlt századforduló izgalmas világa is. Mert aki a XX. század elejének históriáját kutatja, csak tisztelettel és elérzékenyülten forgathatja a sárgult lapokat."
A Mosoly muzsikusai! Beszélgetés Kemény Anna Máriával, Kemény Egon zeneszerző lányával.
2021. jan. 27.
Nagy Ibolya: „Sokan tudjuk, érezzük ebben az országban hogy az Operett, mint műfaj, mint zene: volt, van és lesz! Nem beszélve a Daljátékokról, ami sok esetben a történelmünk nagyjait emeli színpadra. Így tette ezt Kemény Egon is a Hatvani diákjaiban és a Komáromi farsangban. Minderről a szerző lányával, Kemény Annamáriával beszélgetek.”