Téma ismertetése: koncertek, előadások, események, élmények
Igen, ezért írtam utóiratot ld 4339.
És ami énekelt szerepet az is bariton - elírtam, bocsánat. A lényeg, hogy a két nagyobb szerepet alakító férfi énekes közül ő volt a jobb, ő kapott nagyobb tapsot, holott a tenor a férfi főszerep. Bocsánat.
Atlantov, Mazurok...és Visnyevszkaja, Obrazcova: ők énekeltek a pesti Bolsojos Pique Dame-ban, amin ott voltam, "mindössze" 48 éve. A karmesterre, Grófnőre és Tomszkijra már nem emlékszem. Nagy előadás volt. Itt is ugyanazt írhatom mint ez alatt: rohan az idő.
Így igaz. Gondolkodtam, mert ismerősnek tűnt a neve, aztán rátaláltam: a 2017-es pesti Puritánokban énekelte a bariton Riccardot és annak alapján, amit beírtam róla, eléggé tetszhetett ld Nemzeti.../3573
Bocsánat, miután elküldtem a beírást, rátaláltam arra is, hogy már megelőzött a fenti hírrel, de most már nem törlöm :-) viszont nem tavaly, hanem két éve volt az az előadás...rohan az idő.
Alekszej Markov nem tenor ,hanem bariton.
Engem a kisebb hibák nem érdekelnek. Netrebkot nem hallottam élőben a szerepben, de Csurilova élben nagyobb hatást tett rám Jolántaként, mint Netrebko felvételről - ugyanakkor a pécsi Manont megtekintve kijelenthettem, hogy Gruberova Manonként felvételről sokkal nagyobb hatást tett rám, mint a pécsi Manon élőben :-). Alekszej Markov valóban vitte a pálmát a két tenor közül s őt ünnepeltük jobban, de Nazsmiddin Mavljanov se volt rossz. Sokkal rosszabbakat is hallotunk már, akiket világhírűként adtak el nekünk.
Trofimov mintha az elején egy helyen hamisan énekelt volna, Csurilova pedig nyilvánvalóan Netrebkot utánozza, legalábbis ami a megjelenését illeti. Amúgy meg aki fanyalog ezen a darabon, hallgasson valami kortárs rémséget.
Úgy van, akkor Rimszkij: Mozart és Salieri c. egyfelvonásosával együtt adták elő. Szerintem ez is olyan egyfelvonásos a maga 96 perc körüli előadási idejével, amely kitölt egy estét. Így a Kékszakállúval egy estén játszása túlságosan megterheli mind a zenekart, mind a közönséget. (Tudom, milyen hosszúságúak Wagner remekei stb.!!!)
Alekszej Markovg énekelte tavaly. Riccardot a Müpában előadott Puritánokban nagyon nagyon jól.
így igaz Kalinyina, Atlantov és Mazurok énekelték a főbb szerepeket
Ezért is fogalmaztam óvatosan... :-) Mindenesetre köszönöm a tájékoztatást (Héterőnek és nickname-nek is). Ezzel együtt az látszik, hogy Magyarországon eddig csak 1-2 alkalmas, vendégfellépők által prezentált előadásai voltak a Jolantának. Miközben csak az operabase adatbázisában szereplő helyeken és csak a tavalyi (2017-2018) szezonban 30 különböző Jolanta-produkció volt a világon összesen 93 előadással, amivel épp az ötvenedik volt a rangsorban (alig elmaradva a Pikk dámától, és olyan műveket megelőzve, mint a Parsifal (sőt a Hollandit kivéve az összes Wagner!!), a Manon Lescaut, vagy A végzet hatalma és a Simon Boccanegra. Szóval ez engem meglepett.
Bartók + Csajkovszkij 2004
2004. június 13. vasárnap 19.30 óra, Nyári Színház, Miskolc
Jolanta - a Belorusz Állami Nagyszínház (Minszk) vendégjátéka
Persze, Bartók + oroszok...
Mintha egyszer a Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon is lett volna belőle egy vendégelőadás.
Winkler adatait némi fenntartással kéne kezelni: 1987-ben a Bolsoj vendégjátéka során kétszer is előadták Pesten ...
Szerintem is remek előadás volt. Nem ismertem a darabot, és Matthew Boyden más esetekben jó iránymutatást adó kézikönyvében csak annyit találtam róla,hogy "kevéssé sikerült". Ehhez képest ugyanolyan érzékenységű zenének találtam, mint mondjuk a Pikk dámát, sőt a történet is rendesen meg van írva (attól eltekintve, hogy nincs igazi konfliktus benne, mert tulajdonképpen mindenki mindvégig Jolánta javát akarja).
Egyébként még az is lehet, hogy magyarországi ősbemutató volt a darab, legalábbis WInkler Gábor operakönyve szerint 2003-ig nem volt hazai bemutatója. Érdekes ugyanakkor, hogy mostanában máshol is kezdhetik felfedezni, mert az operabase.com adatbázisa szerint az utóbbi években az 50. hely körül van az előadásszáma alapján az operák-operettek gyakorisági listáján, idén például a Met is játszotta.
Viszont nekem nem tetszett minden énekes, merthogy a férfi főszereplőt alakító üzbég tenor (Najmiddin Mavljanov, ha jól írom) számomra felejthető, legfeljebb közepes szintű volt (a MÜPA szakértő közönsége is elég visszafogott tapsban részesítette). A tulajdonképpen mellékszereplő Róbert herceget alakító Alekszej Markov simán "leénekelte", ő kapta az est legnagyobb tapsát, teljesen megérdemelten. (Otthon utánanéztem, hogy ki is ez az énekes, és kiderült, hogy a szereplők közül ő futotta eddig a legnagyobb nemzetközi karriert, a Met idei Jolanta-előadásain is ő volt Róbert és összességében már 61. Met-szereplésénél tart.) Rajta kívül a René királyt alakító Sztanyiszlav Trofimov egészen kitűnő lírai basszus volt, és jól megfelelt feladatának a címszereplőt alakító Irina Csurilova is, szerintem ők hárman "vitték a prímet", bár a mellékszereplőkre se lehetett különösebb panasz.
A mai Jolanta egy gyönyörű előadás volt! Egy újabb orosz ritkaság szólalt meg a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben s nekem kivétel nélkül minden énekes tetszett. A zenekar is nagyszerű volt és a darab is gyönyörű! Sajnálhatja, aki lemaradt.
Érdekes nekem pont most tetszett jobban,Anno volt szerencsém egy berlini Puritánokban ,mint bel-canto operában kibúzni a teljesírtménye miattMég mindig kissé forszírozottan énekel,de ég és föld az akkor mondjuk 15 ezelőtti énekléséhez képest.
Örültem az adott két ráadásnak:
Verdi: Requiem - "Ingemisco"
César Franck: "Panis Angelicus"
Calleja az áriaestje után a Müpa első emeleti folyosóján dedikált.
A rádió mellett a televízió is felvette a műsorát.
Néhány korábbi felvételét meghallgatva nagy várakozásokkal ültem be Calleja koncertjére, és némi csalódással távoztam. Az "élő" koncert után is tartom, hogy elképesztő hangi adottságokkal rendelkezik, és mind hangszíne, mind megjelenése, mind az erőlködésmentes éneklése (sőt, még színpadi fellépése, személyisége is) valóban Pavarottira emlékeztet. Ugyanakkor, bár láthattuk-hallhattuk, hogy bravúros pianókra is képes, de alapvetően mintha kicsit túlságosan is bele lenne szeretve a saját hangjába, és több esetben ott is kezdettől fogva nagyon "nyomta", ahol nem kellett volna (pl. Recondita armonia), egyszóval az énekesi intelligenciát hiányoltam néhol. Emellett több esetben (legdurvábban mindjárt a belépő számban - a mantuai herceg áriája a Rigoletto első felvonásában - magasan intonált.). De egyébként abszolút színpadképes, megnyerő egyéniség, akinek szerintem nem Puccini, de még csak nem is Verdi, hanem a bel canto szerepek állnak a legjobban.
19:35 – kb. 21.35 Kapcsoljuk a Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermet
Joseph Calleja áriakoncertje
Km.: a Magyar Állami Operaház Zenekara
Vez.: Pier Giorgio Morandi
Giuseppe Verdi:
a) A szicíliai vecsernye – Nyitány,
b) Rigoletto – a herceg áriája "Questa o quella"
c) Macbeth – Macduff áriája "Ah, la paterna mano"
d) Attila – Előjáték
Giacomo Puccini: Tosca – Cavaradossi áriája "Recondita armonia"
Jules Massenet: Werther – Werther áriája "Pourquoi me réveiller?"
Giacomo Puccini:
a) Manon Lescaut - Intermezzo,
b) Tosca - Cavaradossi áriája "E lucevan le stelle"
Pietro Mascagni: Parasztbecsület - Intermezzo,
Pjotr Csajkovszkij: Hat románc, op. 6 - No. 6 "Ki kenyerét nem sózta soha könnyel"
Paolo Tosti:
a) Ideale,
b) A vucchella,
Giacomo Puccini: Lidércek - La tregenda,
Joseph Vella: Il-Kebbies tal-Fanali,
Stefano Donaudy: Vaghissmima sembianza,
Ruggero Leoncavallo:
a) Bajazzók - Intermezzo,
b) Mattinata
(Ism. május 1., 12.36)
Azt mondanám, hogy a Hovanscsina egy jelentős zeneszerző jelentős, szép, erős és/de túlírt operája. Hosszabb beírásomban is ezt írtam és fenn is tartom. Amikor -Dante szavait kicsit kifacsarva- t.k. azt írtam, hogy benne az "igaz gyönyört nem lelém", azzal azt akartam kifejezni, hogy nem került a kedvenceim közé és ez valószínűleg többszöri megtekintés után sem változna. Más kérdés, hogyha ezt a véleményemet -ami csak egy szubjektív vélemény- jó vagy rossz szándékkal félremagyarázzák netán belekötnek, jobb esetben félreértik. Vannak elszánt rajongók, vannak elszánt kötekedők.
Múltkori Anyegin-válaszoddal kapcsolatban: "fütyülős" zeneszám egy operában nálam nem azt jelenti, hogy tényleg úton-útfélen elfütyülik :-) hanem azt, hogy átlagos operalátogató/-szerető hallgató számára könnyen fölismerhető, közismert, a darab egyfajta "ujjlenyomata". Anyeginben ilyen pl. a napokban Kimernya-kérdés Tatjána-jelenet, ami már rövid zenekari előjátékában fölismerhető, legkésőbb a szoprán belépésekor vagy Lenszkij és Gremin áriája, a polonéz, és talán a párbaj-jelenet, utóbbi mindenesetre nagyon izgalmas, jó zene. És közben nem kevés üresjárat. Nekem (nekem!) ugyanez a helyzet A bűvös vadásszal: jó néhány világsláger -nem sorolom- és jó néhány felejthető részlet + a próza is ront az eleve vegyes összhatáson. Ettől még Wagner valóban elődjének tekint(h)ette Webert, ami szintén nem Szentírás. Johann Strausst is nagyra tartotta (én is a maga pályáján), aztán talán nem túl sok mást. Mondhatnám, ha rosszat akarnék valakinek: dicsérjen téged a Wagner :-) de nem mondom. Csak azt mondom, hogy kedves maestrom ügyelt rá, hogy saját -élő, kortárs- konkurensei többségét alaposan meg- és leszólja, dicsérni inkább halottat (Weber) vagy más csapatban focizót (keringőkirály). És hát nem fogsz szeretni, de változatlanul úgy érzem, hogy a Boccanegra sem kerül kedvenceim közé, ahogyan a Hovanscsina sem és ahogyan a szélesebb közönség kedvenceivé sem válnak. Hiszen maga Verdi sem volt elégedett Boccanegrájával, többször átdolgozta, csiszolgatta. Amikor végre nagy siker lett, leszállt róla. Nagy siker pedig azért lett évtizedekkel első bukása után, mert Verdi addigra világelső lett olasz földön és ezért addigra a Boccanegra is "megszépült" már a közönség fülének. Később aztán ismét a "helyére" került = nem a kottatár felső polcára, hanem -jóindulattal- úgy a középmezőnybe. A világon mindennek vannak elszánt hívei és vannak elszánt ellenzői, rosszabb esetben ellenségei...és vannak "belgák", akik a saját fülükre és saját ízlésükre hagyatkozva, de közben kellően tájékozódva (!) szeretnek jobban vagy kevésbé műveket (...helyeket, ételeket, embereket, városokat stb.).
Kedves Nickname, nem a vita kedvéért válaszolok, hanem azért, mert nagyon meghatott, hogy emlékszel a Bűvös vadászról írt véleményemre.
Én - akárcsak Te - megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy azért lelkesedjek, ami valóban tetszik, ami valamilyen különleges élményt ad, ami meglep és lenyűgöz, mivel kimondva- kimondatlanul ezzel a céllal és ezzel a reménységgel megyek el minden előadásra. És örömmel mondhatom, az utóbbi években is több olyan előadásnak voltam tanúja, amely relevációval hatott, döbbenetes, felkavaró és egyszersmind felemelő élményt nyújtva. Köztük nem egy olyan darab volt, amit életemben előzőleg sohasem hallottam, mégis az első taktusoktól kezdve rabjává lettem. Ilyen volt pl. Shostakovich Kisvárrosi Lady Macbethje, vagy R. Strauss Árnyéknélküli Asszonya, vagy Thomas Ades Viharja. De régebbi élményeim közt is sok olyan opera van, ahol "meglátni és megszeretni" egy pillanat műve vot, pl. Verdi Othelója, vagy a Végzet hatalma, Simone Boccanegrája vagy Puccini Turandotja, Bohéméletje, Manonja, Csajkovszkíj Anyeginje vagy két Wagner mű: a Parsifal és a Trisztán és Izolda. Megvallom, jó pár operánál nem volt ez az érzésem (Pl. a Hugenottáknál, vagy A bűvös Vadásznál, vagy most, a Hovanscsinánál sem). Én elhiszem, hogy pl. a Bűvös vadász operatörténetileg egy fontos darab, és azt is elhiszem, hogy a német romantikus operaszerzők Weber köntöséből bújtak elő és azt is elhiszem, hogy Wagner akár Marschnertől is átvett zenei eszközöket. És ez így van rendjén, hiszen mindennek van előzménye, mindenkinek van előfutára, mindenki az elődök munkájára építkezik, erről szól nemcsak a zenetörténet, hanem az ember történelme, az emberi sors is. Az persze már egészen más kérdés, hogy a meglévő eszköztárral ki és mit tud alkotni, hiszen ugyanabból a festéktubusból, ugyanazzal az ecsetkezeléssel születhet remekmű, vagy fércmű is. Úgy gondolom, hogy egy remekmű születéséhez két dolog kell: az alkotó egyrészt rendelkezzen a technikai tudással, az alapokkal, az ősök által felhalmozott tudásanyaggal, másrészt pedig adja hozzá a saját zsenialitását. Bármelyik hiányzik e kettő dolog közül, nem születik remekmű. Marschnernél a zsenialitás hiánya, Musszorgszkijnál pedig az alapok, a technikai-mesterségbeli tudás fogyatékosságai miatt. Musszorgszkíj zsenialitását elismerem, és nagyon tetszenek a zongoradarabjai és a dalai. De a Hovanscsina más kategória.
De persze ez csak az én véleményem, magáról a zenéről, operáról, előadásokról. Ez egy szubjekítv vélemény, amit saját magam alkotok, csakis az élményeimre alapozva. És meg kell vallanom, ezt a véleményemet nem befolyásolja, hogy egyes kritikusok mit írnak, vagy karmesterek mit szeretnek.
Úgy gondolom, hogy csak egy igazság létezik, viszont az igazságot egy nagy mozaikként képzelem el, amelynek csak kis darabkáival, apró részeivel rendelkezünk. Nekem is van néhány igazság-darabkám és neked is, neked is igazad lehet, nekem is, aztán ezekből a kis rész-igazságokból áll össze az egész, amelyet a maga teljességében soha sem ismerhetünk, csak sejthetünk. :)
https://revizoronline.com/hu/cikk/7857/muszorgszkij-hovanscsina-btf-2019/
Jó hát nekem elég az, hogy Kovács János híve a Hovanscsinának és nem véletlen volt ő az április 5-i előadás karmestere. Abbado is Muzorgszkij híve volt. Most lehet vele jönni, hogy nem ez számít, csak akkor kérdem én mi? Abbado több helyen is sikerrel játszotta Muszorgszkij zenés színpadi műveit.
Muszorgszkij operái mindig nagy érdeklődést kiváltó, egzotikus csemegének számítottak Amerikában, nem csak az oda származott orosz eredetű lakosság jóvoltából.
Eredetileg a Moszkvai Nagyszínház hatalmas sikerű USA-beli Borisz Godunov-turnéjának emlékére szerettem volna rábukkanni a neten, de 5-6 perc alatt, amit erre szántam, hirtelenjében csak ezekkel a cikkekkel találkoztam:
https://www.upi.com/Archives/1985/10/15/New-Khovanshchina-at-Met-Opera/9815498196800/
http://archives.metoperafamily.org/Imgs/Khovanshchina.htm
https://newyorkarts.net/2010/10/mussorgsky-boris-godunov-metropolitan-opera-gergiev/
https://www.nytimes.com/2012/02/29/arts/music/khovanshchina-at-the-metropolitan-opera.html
Kedves ED, ebben nagyon nem értek egyet veled! Nem vagyok se arisztokrata, se zeneesztéta, de én nagyon szeretem az orosz operát is, és ebben nem vagyok egyedül. Ha körülnézel a világban, rendszeresen játszanak Musszorszkij, Rimszkij-Korszakov sőt Borogyin műveket is. Nyilván nem annyit, mint Verdi vagy Mozart operáit, ez nem is csoda, de azért nem számítanak ritkaságnak, mint ahogy egykor nálunk se voltak azok. Vagyis egyáltalán nincs szó arról, hogy ezek a művek nem vertek volna gyökeret a világban. Ha így lenne, én, az amatőr nem is ismerhetném őket.
Eddig ugy tudtam, hogy operakat a kozonsegnek irtak. Valaha az arisztokracianak, felso osztalynak, aztan megnyiltak a kapuk a szelesebb retegeknek. Mindenesetre operat nem zeneesztetaknak, kritikusoknak irtak, akik talan nagyra ertekeltek mara elfeledett muveket es meg inkabb leszedtek a keresztvizet maig nepszeru darabokrol. Az orosz opera nehany kiveteltol eltekintve nem vert tartosan vagy sehogyan sem gyokeret sajat orszaghataran tul. Persze mint mindent, ezt is lehet kivetelekkel, ellenpeldakkal vitatni sot cafolni, de attol meg ez a helyzet.
Wagner rengeteget lopott Marschnertól.Te Weberen is fanyalogtál, pedig Wagner A bűvös vadászt sokra tartotta. Weber és Marschner nélkül Wagner is másként lett volna géniusz - tetszik vagy sem, de ez az igazság. Tessék nyitott fülell végig hallgatni a Hans Heilinget és majd rájössz miről beszélek. Marschner csak másodvonalbeli, de figyelemre méltó komponista.
Te olyat kérsz számon Muszorgszkij operáin, amiket nem kellene, mert eleve mást akart, másként mondani, bemutatni, ő nem hagyományos történelmi operát akart írni. Pont az a lényeg, hogy a Hovanscsinában nincs főszereplő, mert csak így tudja jól ábrázolni, bemutatni azt, amiről szól. Az orosz opera a Borisz Godunov és a Hovancsina, az Igor herceg, Az aranykakas, A cári menyasszony, Szadko is és képzeld, van olyan zenetudós és eszéta, aki az Anyegint nem tartotta sokra. Ennyit erről. Korszakov is egy zseni volt és nagyszerű operákat írt.
Rossz reklámnak tartom pl. a trailereket, amelyekben egy-két percig mozgó, tátogó, ugráló embereket látunk, ami alá a darab olyan részletét keverték, amelynek semmi köze a látványhoz. Tudom, világszerte ilyeneket csinálnak, de sokkal ügyetlenebbül, mint ahogy az akciófilmekhez készülnek. Divatos, de nem hat.
Rossz reklámnak tartom, hogy a Kossuth rádión minden áldott délután indifferens zene alatt darál valamit a főigazgató, a zenetörténetből vagy egy-egy művészről, aminek az a csattanója, hogy hadarásának tárgya „ott van az Opera műsorán”. A reklámsorozat tárgya pedig nem mindig aktuális, valószínűleg már az ismétlést hallom.
Tegnap Sümegi Eszterről volt szó. Vajon mi lehet érdekesebb, ha egy énekes egyik jól sikerült felvételéből bejátszanak egy rövid ízelítőt, vagy hogy Ókovács Szilveszter milyen gyorsan képes túlkiabálni a zenei aláfestést, ha hajtja a tatár?
Dehogynem: „nem leléd az igazi gyönyört” a Hovanscsinában, mígnem arra a megállapításra jutottál, hogy wagneri nagyság és elismerés híján ez az opera, illetve zeneszerzője mellőzhető.
Mascagni, Leoncavallo, Offenbach vagy (különösen) Bartók operáit sem szokás értékén alul jellemezni azért, mert szerzőik operaterméséből nem lehet ünnepi játékokat kiállítani, nem bizonyultak érdemesnek műveik fesztiválszerű előadás-sorozatára szakosodott színház építésére. (Ehhez képest egy-egy darabjuk alapmű, sőt rendkívül népszerű.) Maradjunk annyiban, hogy Téged nem varázsolt el a Hovanscsina és ezután sem hiányolod a magyar színpadokról. (Nincs is sok esély arra, hogy erőszak ér ez ügyben.)
Bár nagyon szeretem az őszibarackot, mégis nagyon örülök, hogy a cseresznyétől a szőlőig annyiféle gyümölcs terem még, és mindig mást is ehetek. Egy magára valamit adó operaháznak kell legyen a nemzeti operáin kívül a repertoárján német, francia, olasz, orosz, netán cseh-lengyel opera is. Nyilván a német-olasz operatermés a legbőségesebb, de a többi se elhanyagolható. Az utóbbi években nálunk orosz műből csak a Pikk dámára emlékszem, az Anyegint balettként láttam utoljára. Borogyin, Muszorgszkij, Rimszkij-Korszakov, Sztravinszkij sehol, hogy a későbbi oroszokat már ne is említsem.
Én nem hasonlítanám az almát a körtével, és Wagnert Muszorgszkijjal. Mindkettő egyaránt értékes és élvezetes, csak jó produkció kell, és tisztességes reklám és közönségszervezés hozzá.
Senkin nem kérek számon semmit, főleg 140 év spéttel..mindössze annyi, hogy Wagner operai életművére építhető és fenntartható egy Festspielhaus, Muszorgszkij operai életművére pedig nem. Ez nem (ön)menedzselés kérdése, hanem operai termés kérdése és Muszorgszkij hiába ötletelt volna saját Festspielhaus-projekttel. Nem a két ország eltérő kultúrája miatt nem lehet(ett) ott ilyesmit építeni -amiatt sem- hanem mert a kettő darab Muszorgszkij-opera aligha tartaná el azt a házat...legfeljebb például pár import Wagner-opera beiktatásával :-) Ha még mindig kérdéses, hogy kettőjük közül melyik operaszerző "hanyagolhatóbb", akkor nincs mit tennem.
Megjegyzem, Csajkovszkijt a két operája mellett balettjei, szimfóniái, pár zenekari darabja, versenyművei tartják a kedvencek közt. Bár neki is -mint Wagnernek- kb. 10 befejezett operája van, azért én nem vállalkoznék egy Csajklovszkij Opernfestspielhaus építésére és fenntartására...gondolom te sem :-)
Kapásbol két jobb magyar Dosifei hang van (még!),
Rácz es Fried.—biztos vagyok benne.
Nem azt írtam, hogy nem szabad véleményt nyilvánítani, hanem azt, hogy véleményed csodálatom tárgya. Utolsó bekezdésedben van a vita lényege: a 100 %-os mellébeszélés.
A Bayreuthi Ünnepi Játékok „ötletgazdája” maga Richard Wagner volt, a Festspielhaus felépítésében is oroszlánrészt vállalva. Ma úgy mondanánk, csaknem olyan zseni volt az önmenedzselésben (elismerve jelentős segítőit is), mint a zenében. Muszorgszkij személyisége – nem úgy mondanám, hogy az ellentétje, hanem úgy, hogy – összehasonlíthatatlan a Wagnerével, amint, ha létezik a világon két összehasonlíthatatlan kultúrájú ország, az Németország és Oroszország. De Te, hogy igazold a véleményedet Muszorgszkij hanyagolhatóságáról, számon kérsz rajta (és óhatatlanul az orosz kultúrán is) egy „Muszorgszkij Festspielhaus”-t. Nem csekélység.
Noha nevét számos intézmény és zenei verseny viseli, tudomásom szerint Csajkovszkij kultuszát ápoló, különleges adottságú fesztiválszínház sincs. Pedig az „üresjáratos” Anyegin és a „jobban bejövő” Pique Dame mellett Pjotr Iljics életművében is akad egy évenkénti fesztiválon váltogatható operatermés, hát még, ha a játékok programjában a balettjei is szerepelnének, a világ legnagyobb balettművészeivel. (Ma már az egykori Szovjetunió elzártsága, illetve zárkózottsága sem lenne ennek akadálya.) De nincs ilyen, sajnos, ahogy a kopár hegyen sem tartanak Muszorgszkij-fesztivált, mindez nyilván Téged igazol...
Az igaz, hogy az Anyeginben csodás áriák vannak, de általában nem a fütyülős típusúak. És a záró duettet is nehéz lenne elfütyülni, nemcsak azért, mert kétszólamú.:) Ha akarsz igazán jó előadást meghallgatni (Hvorotovsky, Fleming), akkor megtalálsz. Talán több szerencsével járok, mint a Boccanegra javaslatommal.
Hát mit mondjak, méretes egy torzó a Hovanscsina...mi lenne, ha...:-)
Az Anyeginnel úgy vagyok, hogy van benne néhány világsláger (nem kell sorolnom) és bizony van benne jó pár üresjárat, persze sokaknak biztosan minden cseppje-hangja élvezetes kincs. Mint teljes opera, nekem a "másikja", a Pique Dame jobban bejön, noha abban kevesebb igazi fütyülős sláger van mint az Anyeginben és a pásztorjelenet számomra enyhén szólva felejtős, de az a "nyugatos" (mi is az?) aurája,feszült pszichodráma-jellege mindig és erősen megfog.
Hát ezen a Marschneren én is megdöbbentem.:)
Igen, aránytévesztés a Hovanscsinát egy lapon említeni Wagner, vagy bármelyik más operaszerő műveivel. Szegény Musszorgszkijnak ez a sors jutott, amit persze megérdemelt, ahogy többé-kevésbé mindannyian megérdemeljük a sorsunkat. Az orosz opera pedig nem ez a torzó, hanem pl. az Anyegin, ami tényleg fantasztikus, és a valaha szerzett legjobb operák között van a helye. Musszorgszki lés Csajkovszkij között csak annyi a különbség, hogy az utóbbi jobban gazdálkodott a talentumaival.
Csodál(koz)ni szabad, köszönöm figyelmedet, ahogyan véleményt nyilvánítani is szabad. Nem tudom, magabiztos voltam-e, inkább nem, sőt: valamiben talán még ki is kértem nálamnál tudósabb fórumtársaim véleményét, ami azért errefelé nem túl sűrűn fordul elő...
Igen, szintén a szabad véleménynyilvánítás jegyében, de anélkül is ki tudom/merem jelenteni, hogy -magamat idézve- Wagner nélkül nincs opera, nincs Operaház, Muszorgszkij hiánya elviselhetőbb. E tekintetben talán nem szükséges beható tanulmányozás. Marschnerről is ki merem jelenteni, hogy hiánya elviselhetőbb Wagnerénál, noha egyetlen művét sem láttam és noha épp a minap valaki Marschnert egy vonalba emelte (!) Weberrel és Wagnerrel. Ízlések és pofonok ugyebár meg szabad a vélemény...A Hovanscsina föltételezett látogatottságát valóban csak megbecsülni lehet, de nem annyira nehéz, olvasva-tapasztalva az elmúlt évek néhány operaházi produkciójának gyakran nem várt gyér látogatottságát, pedig azon darabok némelyike nagyobb érdeklődésre számíthatott, a vezetőség részéről biztosan. Csak itt a fórumon is élénk eszmecserék zajlottak e témában alkalmanként. Hogy alkalmazkodjam hozzád, én is szó szerint idézlek: én ezt írtam, "Wagner nélkül nincs opera, nincs Operaház..." stb. Hogy egy operaháznak -pl. MÁO-nak- a te szavaddal élve: tisztességes vagy tisztességtelen-e a Wagner-repertoárja, az egy dolog. De: van Wagner-repertoárja. Pl. MÁO-nak. A mennyiség/előadásszám és a minőség más lapra tartozik. Ismét csak téged idézve: "Azt kell előadni, amihez van muníció."...és amire van az anyagi-szellemi befektetéssel legalább valamelyest arányos érdeklődés, teszem hozzá én. Vannak természetesen "kegyeleti darabok", jobb ötlet híján így nevezem azokat a műveket, amiket ezért-azért operaházak a gazdasági vezetők legnagyobb rémületére :-) olykor kitűznek, mint a Pelleas, Wozzeck és mások a példáktól inkább eltekintenék. Billy Elliot tekintetében egyetértek, magam is beírtam annak idején, hogy hibás piacfelmérés eredménye lehetett a műsorra tűzése vagy még inkább a hosszú széria a nagy Erkelben. A tényleges felelősség kimutatása persze elmaradt, helyette ócska, útszéli stílusú károgás, kultúrharc a darab vélt vagy valós hibái miatti kesergés jelent meg a sajtó bizonyos szegmensében, aminek élénk nemzetközi visszhangja is lett.
De visszakanyarodva Wagnerhez és a Hovanscsinához, velem ki lehet egyezni: épüljön fel valahol Oroszországban egy Muszorgszkij Festspielhaus, ahol Muszorgszkij összes teljesen befejezett (olyan nincs) és csonkán maradt operáját 140 éve csillapíthatatlan érdeklődés mellett játsszák majd mint a Wagnereket amott + csaknem világszerte és mi 140 év múlva valahol (Magyarországon) megbeszéljük, melyik mester játszottsága nélkülözhetetlenebb-elviselhetőbb, ha ez eddig nem derült volna ki és még addig sem derül ki egyértelműen :-)
Eredetileg nem akartam hozzászólni a Hovánscsináról írt beszámolódhoz, amelyben csodálattal töltött el, hogy a művel esett (bevallottan) első találkozásod alkalmával milyen magabiztosan tudtad megítélni, ki, mennyire felelt meg a feladatának. Mindannyian más előélettel és aspektusból fogadjuk az élményt.
Most azt csodálom, hogy (bevallottan) egyszeri találkozás után ki tudod jelenteni, Muszorgszkij hiánya elviselhetőbb, mint a Wagneré, és meg tudod ítélni, mekkora művészi és anyagi bukás lenne a Hovanscsina az Operában.
Wagner nélkül is van operaház, hogy ne menjek messze: a MÁO-nak már az Ybl-palota bezárása előtt sem volt tisztességes Wagner-repertoárja, nem voltak hozzá sem rendezői, sem muzsikus-, sem énekesegyéniségei, stílusról már ne is beszéljünk. Évtizedeken át elvan a színház Lohengrin nélkül, egy nemzedék már azt sem tudja, mi az – és lám, élnek, élünk.
Azt kell előadni, amihez van muníció. Sok függ attól, hogy mit tart fontosnak egy vezetőség, jó érzék és szerencse is kell hozzá. A Billy Elliotot akkora trouvaille-nak szánták, mint a Macskákat: tódulni fog rá mindaz a közönség, akit csiklandoz a musical, a popzene, a jó színészek, a gyerekszínészek, a balett, a társadalmi igazságtalanság problémái, a homoszexuialitás és a drága helyárak… Nem számoltak pontosan.
A Hovanscsina balettbetétjét nem mint közönséghúzó érdekességet értékeltem, hanem mint olyant, amely szerencsés helyen átsegítheti azt a nézőt-hallgatót, akinek figyelmét a darab terjedelme lankadásra hajlamosítaná.
Miért ne érteném? A Hoffmann meséi az egyik legnagyobb kedvencem. A Nyugat lányában pedig van koherens, dramaturgiailag hibátlanul végigvitt cselekmény. És vannak benne véges számú főszereplők. hovanscsinában pedig mindebből semmi sincs. De ez csak az egyik baja, mint ahogyan azt már az előzőekben kifejtettem. A Hugenották nem a kedvencem, de azért van benne néhány nagyon pöpec ária, már csak azokért is érdemes bemenni:)
Te nem akarod megérteni a lényeget, de nem baj. Akkor ezek szerint A hugenották se opera, hanem kórrajz, vagy A nyugat lánya se opera, mert ott is elég sok mellékszereplő van, hanem Puccini megalomániás hajlamainak eredménye, egy feletébb szokatlan téma a szerző korábbi műveihez képest újszerű feldolgozásba, ami vakvágány és sokat nem ér - végül is voltak, akik ezt a remekművet is így értékelték. Se baj. További jó zene hallgatást! Én tudom élvezni hibáikkal együtt is a művészeti alkotásokat, az operákat is. Igen, a Hovanscsina torzó, ahogy a Hoffmann meséi is.
Licitálunk,licitálunk?
Marscner legalább olyan fontos zeneszerző mint Wagner? Na ja, ebben a kontextusban a Hovanscsina is van olyan jó mű mint a Tisztán vagy mint az Othelo. Ebben egyetértünk.
Nem tartom magamat sznobnak, nyitott vagyok mindenre. De egy opera, ahol 15 főszereplő van, az nem opera. És nem is korrajz, hanem kórrajz. Az nem kérdés, hogy Musszorgszkij óriási tehetség volt, abból a brancsból a legtehetségesebb. De hogy mi lett belőle, azt láthatjuk. A Hovanscsina pedig egy torzó, amit egy Verdi vagy Wagner operához hasonlítani mértékvesztés. Ezt a művet időnként le lehet porolni, új hangszerelésben, másodvonalbeli orosz énekesekkel előadni, a lényegen mitsem változtat
Most látom, hogy az előttem szóló fórumtárs is korrajznak minősíti a Hovanscsinát. Egyetértek ld. ez alatt. Korrajz Oroszországról, egyetemes érvénnyel.
