Téma ismertetése: koncertek, előadások, események, élmények
A Scala Fidelióban akkorát bukott, hogy az ragozhatatlan, ki is szállt a második napon. De szerintem azóta is énekelgeti.
Teremtőm, ha Adonis-t akarnék látni, elmennék nézőnek egy férfi szépségversenyre! Ott van szépfiú- választék, de nem énekelnek. (szerencsére). Egyébként egyetlen fogpaszta-reklám énekes sem a szívemcsücske, még akkor sem, ha éppen a MET és ki tudja melyik nagy ház között ingázik, de neveket inkább nem, mert jönnek a rajongók!
Egy kis hallgatnivaló: https://www.youtube.com/watch?v=b8PvUMiQkCA
A Fidelióban is, pedig de szívesen feledném...
Az egész karrierjét arra alapozták, hogy amolyan fiatal Dieter Bohlenként megdobogtatja az német ötvenes hölgyek szívét és ez bejött. Hallgatni már nem is kell...
A megállapítás általánosságban szólt, nem csak Wagner-tenorokra vonatkozott. Egyébként a jó Vogt sem csak Wagner-szerepekben tündököl. Korngold Die tote Stadt c. operájában pl. feledhetetlen alakítást nyújtott!
Stolzingi Walterként megérteném...
Rutherford sem taglózott le ...
Az itteni, kivételek nélkül gikszerekkel tarkított Stolzingi Walterei után, ha belügyminiszter vagyok, kezdeményezem a kitiltását az országból...
Amúgy a Wagner-tenorok között nem ugrik be epertortás csokiöntettel...
Kedves Zéta!
Ez igaz! De ez nem csak Vogt hibája, nyilván jó ügynöke volt/van és jókor volt jó helyen. (ha történetesen az én anyósom tagja egy neves kórusnak, és kellően ösztönöz, sőt tán némi hátszelet is biztosít, én is sokra vihettem volna? Isten ments, sose voltak ilyen ambícióim)
Egyébként a divat és a közönség izlése is változik, voltak jó hangok, amik mai füllel hallgatva már nehezen elviselhetőek, pl. olyan geil, mint az epertorta csokiöntettel, vagy olyan nyers és éles, hogy fűrészelni lehetne vele!
Kedves Klára, ez igazolja Verdit: minden hanyatlik...
Vogt szólóénekesként a lábát sem tehette volna be egy komoly operaházba 30 évvel ezelőtt vagy még korábban. Az ügynöki rendszer legtipikusabb példája, akinek a (téves) felfuttatása oly sok pénzt vitt el, amit most a mi kárunkon próbálnak visszakapni...
Ejnye, kedves Zéta! Egy nagynevű, elismert, megbecsült, stb. ezen kívűl több nagy operaházban, többek között Bayreuthban is rendszeresen fellépő világsztárról beszélünk!
Én is valahogy így gondoltam. Hol volt régen mikroport!? Nem tudom, van-e a veronai Arénán kívül "komoly" = méretes szabadtéri játszó hely valamilyen hangosítás nélkül ...
Számomra Klaus Florian Vogt bárminemű éneklése az igazi kényszermegoldás... ;-)
A színpad szélére szerelt mikrofon és a mikroport két külön dolog! Más cél, más hatás és merőben más eredmény! Láttam egyszer egy interjút Klaus Florian Vogt-tal, aki igen érthetően és szemléletes módon magyarázta el, mennyire más hangképzést és technikát igényel a mikroporttal való éneklés. Az is érezhető volt, hogy számára ez kényszermegoldás, és nem az igazi.
Volt erősítés, csak nem mikroport, a színpad szélén voltak mikrofonok
Semmilyen hangosítás nem volt? Pár előadást láttam, de már nem emlékszem vagy nem is figyeltem akkor erre.
Lehet, hogy ezért is tetszett szinte mindegyik énekesnő? Megnéztem 1.-2. részt is és valahogy egyik jobb volt, mint a másik (leszámítva persze a "múzeumszubrettet") és még tánc közben is hallatszottak, ami mikroport nélkül szinte elképzelhetetlen. Nagyon érdekelne -akár privátban- a véleménye a Babaáriáról ld. lejjebb 5622.
Vagyunk még páran, akik emlékszünk a Margitszigeti Szabadtéri Színpad vagy a Városmajori Színpad hajdanvolt nyári opera- és operettestjeire: Gondolom, hasonló programok máshol is voltak, de én tősgyökeres budapesti vagyok, erről vannak emlékeim. Szerencsére a mikroport akkor még nem volt feltalálva, de valamennyi kiváló énekesnő és énekes túl tudta énekelni a zenekart! Lehet, hogy tudtak valamit, amit a maiak nem annyira?
Egyébként én is a természetes, saját hangot kedvelem egy énekesnél, nem a tupírozottat!
Abból a szempontból könnyebb a mikroportos éneklés, hogy nem kell fizikailag megküzdeni a távolsággal és a zenekart áténekelni. Viszont a Palotakoncerteken általában azt tapasztalom, hogy az Operettszínház azon művészei, akik évek óta csak mikroporttal énekelnek, rászoktak erre és szinte csak fejrezonanciával ênekelnek, "csicseregnekk", főleg a szopránok, ez pedig sajnos szegényesebb hangot eredményez. Hiányoznak (nekem) a felhangok, a hang "teste".
Nem is tudom, hol osszam meg, talán ebben a topikban. Megnéztem a 10. Budavári Palotakoncert-operettgálát. Egyetlen "igazi" operaária volt a műsorban, a babáé a Hoffmann meséiből. Eddig nem hallottam Süle Dalma nevét, most jól megjegyzem. Belerakta az áriába a "full extrákat", javaslom meghallgatni 17:10-től, megéri!
https://mediaklikk.hu/video/budavari-palotakoncert-a-tizedik-2-resz/
Abban egyetértek Fáyval, hogy "ez a régen mindenkinek jobb hangja volt dolog elég unalmas már." Szoktam ilyesmit írni én is, pedig mi vagyok én ...
Abban viszont nem értek vele (sem) egyet, hogy mikrofonnal könnyebb, sőt, könnyű énekelni. Az Attila közben pont arra gondoltam, hogy igen, így jobban átjön a hang, de a hibák, gikszerek is jobban átjönnek, hallatszanak ám! Már ha vannak. Ahogyan átjön az is, hogy X-nek túl súlyos a szólam: hiába hallatszik a hangja, az is hallatszik, hogy szereptévesztett(ék). Meg az is átjön, hogy Y hiába jön előre és hiába segít neki a mikrofon: a személyisége, a figura akkor sem jön át.
És még ez is:
https://faymiklos.hu/2022/08/21/az_utolso_nyaktorok
Emlékeim alapján az átkosban a Magyar Nemzet volt a legolvashatóbb napilap, ahol a leginkább megesett, hogy a szerzők a sorok között üzentek.
Az oka pedig pontosan a fejlécben szereplő meghatározás: a Hazafias Népfront lapja. Ennek a szervezetnek semmilyen gyakorlati funkciója nem volt, a parkolópályára tett pártkáderek gyűjtőhelye volt, amikor Pozsgay lett az elnöke, akkor ő próbált meg egy saját szemétdombot kialakítani belőle, és ennek volt egyik szereplője, eszköze a Magyar Nemzet.
Ahogyan most sem áll a fejlécében a fenyegető lélekemelő és dicsőséges felirat: "A NER Lapja". Pedig az. Szerencsére aki beleolvas, a 2. szónál úgyis tudja. (Ha az 1. szó egy névelő.)
És igen, igazad van, tényleg nem állt a fejlécében ez a fenyegető üzenet. Csak annyi, hogy a Hazafias Népfront Lapja. Bocs a tévedésért. :)
A Magyar Nemzet fejlécében sohasem állt a "Világ proletárjai..." szlogen. A sportrovatát éppen Zsolt Róbert kiváló írásai miatt volt érdemes olvasni, akinek a cikkei messze túlmutattak a sport világán, és általános társadalmi kérdéseket feszegettek. 1987-ben nagy merészség volt utólag beszámolni az azóta már csak mosolyra méltó 1. lakiteleki találkozóról, máig sem tudom, hogyan eshetett meg a szerkesztőség fejére ejtőernyőztetett Soltész István főszerkesztősége alatt. 1989 után a munkatársak közötti kibékíthetetlen ellentétek megpecsételték a lap sorsát. Azóta kár vele foglalkozni.
Visszatérve még Aida Garifullina gála-koncertjére, itt van egy másik "hihetőbb" kritika is: Együtt örülni (Operavilag.net)
A szellemiségről jut eszembe, hogy emlékszem, minden napilap első oldalának fejlécébe az volt írva: Világ proletárjai egyesüljetek! Ez vajon mit jelenthetett? Amúgy én a Népszabadságot szerettem olvasni, mert csak egy mozdulattal meg kellett fordítani, és ott volt az egész oldalas Sportrovat. A Magyar Nemzet védelmében viszont elmondhatom, hogy a Halálozás rovata nagyon igényesen vot szerkesztve. Másra már nemigen emlékszem, de hát régen volt mindez és ennyi idő alatt a szellemiség is elszáll, eloszlik, belőle semmi sem marad, kivéve a palackba zárt szellemiséget.
Mindenesetre sikerült szétverni az 1989 előtti szellemiségét a legtöbb munkqatárs eltávolítása vagy önkéntes távozása által. A régi MN a józan polgárság orgánuma volt, ahová gajdicsottók és oszlányigyöngyvérek korrektornak sem kerülhettek volna be.
Lehet, hogy az újság nem találta meg, de munkatársai és pláne gazdái annál inkább...
1990 óta keresi a helyét. A jelenlegi irányvonala nem azt jelenti, hogy meg is találta volna.
Funkcióját veszített MN? Talán sosem volt még annyira elemében a fejlécén olvasható "Szellemi honvédelem 1938 óta", mint egy ideje már ... ama bizonyos 1938 óta.
Ezt a csekély értelmű medvebocsot kritikust honnan igazolta a legalább 30 éve funkcióját veszített MN? A (délibábos) magyar őstörténettel kapcsolatban kötelező olvasmány Jókai: A kis királyok c. regénye. Nem a legjobb műve, rengeteg benne a fecsegés, üresjárat, de gyilkos iróniával teszi helyre a mítikus régmúltba révedő dilettánsokat.
Egyetértek, én Haja Zsoltban és Pataki Adorjánban is kellemesen csalódtam. Kovács Katalin (=Dobó Kata) tanácsadói működése pedig... Hm...
Köszönöm, arra gondolhattam.
Hadd idézzem a magvas Oszlányi-opusz szerintem kulcsmondatát, miszerint (az Attila-operában) "egy titokzatos legenda és a magyarság történelmének dicső múltja (sic!) elevenedik meg a színpadon." Történelemből is jeles!
Nem. Nincsrnek széles ugrások. Van egy hosszú kadencia, ami nagy hangtartományt vesz igénybe, de állítom, Amelia 2. felvonásbeli áriája az Álarcosbálban nehezebb.
Ennél egy kicsit árnyaltabb Tito Gobbi hasonló témájú megjegyzése, tanácsa, amikor egy comprimario tenorista a MET egy vasárnapi matinén elénekelhette a Mantuai herceget…Érdemes elolvasni a magyarul kiadott visszaemlékezésében.
Hogy is mondta Melis György, amikor comprimario kategóriájú kolléga Rigolettót énekelt? "Ezt hallgasd, míg élsz!"
Úgy hallottam, hogy igen széles hangtartományban mozog az az ária, elég nagy ugrásokkal fel-le. Egy-két helyen mintha "máshol" képezte volna az ária magas és rá következő mély hangjait, de ezt ön inkább hallhatta, ha így volt. Lehet, hogy nem így volt, ezt ön jobban tudja, nekem pedig ha így volt, ha nem, tetszett. A későbbiekben nálam már minden a helyén volt Agrestától.
Egyébként nem tudom, honnan támad ez a vélemény, hogy a "Santa di patria" olyan nehéz lenne. Tökjól van felrakva, a stretta a koloratúrákkal kifejezetten jól énekelhető. Ha valakinek egyáltalán megvan a cé-je, akkor ez nem nehezebb egy átlag belcanto áriánál. A másik ária húzósabb kicsit technikailag, és az együttesek nem könnyűek. Mondjuk egy Giseldához képest ez könnyű szólam.
Nagy ideje nem jártam a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, újabb nevén Színházban, most a véletlenek összjátéka folytán olyan darabot láttam, amit először pont 50 éve: mint oly'sok mindent, Verdi Attiláját is még tinédzser koromban. Előrebocsátom, a viszontlátás kellemes és szórakoztató volt és a nehézkes oda- és hazajutást leszámítva jól éreztem magam. Manapság ez sem kevés. Hamar megbarátkoztam a vetített háttérrel (Madarász János „Madár”), bár néha káprázott tőle kicsit a szemem, de ez lehetett az ő ti. a szemem hibája. Nem maradt hiányérzetem a rendezés tekintetében (Aczél András), fél futballpályányi színpadon sok művészkedésre nincs lehetőség. Jók voltak a kosztümök (Kentaur), díszletet nem sokat láttam, de a LED-vetítések fény-pompa-ragyogása elég volt díszlet gyanánt. Azt nem tudom, milyen "kreatív tanácsokat" adott a színlapon feltüntetett Dobó Kata. Jól mutattak az ide-oda beiktatott táncok. (Koreográfus: Feledi János) "Félre": örültem, hogy az opera első jelenete Aquileában játszódik, aminek pompás bazilikájában (UNESCO-"világörök") pár hete volt szerencsém megfordulni, bár Aquilea ma már nem tengerparton van.
Bretz Gábor mint Mefistofele tetszett legutóbb annyira, mint most Attilaként. A voce éppen ebben a tartományban szól a legjobban, sőt: impozánsan. Valószínűleg nem bánta, hogy sem a statikus figura sem a rendező nem kíván(t) rendkívüli színészi képességeket. Emlékezetes, remek hangi produkciót kaptunk, mellé méltó királyi tartást. Maria Agresta még időben mutatkozott be ebben a -némiképp?- hanggyilkos szerepben nálunk: ahogy látom, újabban már "normális" lírai-drámai alakokat vállal Európa vezető színházaiban vagy éppenséggel a MET-ben, utóbbiban pl. idén januárban Mimit. Odabella első áriája-jelenete Abigaille/Lady Macbeth-nehézségű, de jól abszolválta, a későbbiekben sem éreztem nála semmi gondot. A közönség lelkes ünneplését ezúttal jogosnak gondolom Bretz és Agresta esetében. Jóval kevésbé győzött meg Haja Zsolt és az ő ünneplése: Eziohoz, a római hőshöz az övénél jócskán harapósabb, karcosabb hang dukál(t volna). Pelléasként legutóbb jobban tetszett, noha -vagy éppen, azért, mert- az baritenor/tenor szólam. Pataki Adorjánt nemigen láttam nagyobb szerepben vagy ha igen, akkor nem lehetett túl combos: most sem volt az Forestoként. Pataki mintha híján volna annak a kisugárzásnak, ami nélkül egy tenor nem az "igazi". A közönség lelkesedését sem vívta ki különösebben: egy tenor azért többnyire ellopja a show-t ... ő tisztességes és nem lopott el semmit. I. Leó pápa egyetlen megjelenése nagyjából olyan horderejű, mint teszem azt, a Főinkvizítoré vagy Monteroneé: ebből a horderőből még egy fuvallat sem jött át Gábor Gézától, pedig igazán hatásos entrée-t kapott a rendezőtől. Somogyi Balázs megfelelt mint Uldino. A váltakozó méretű, teljes, osztott vagy láthatatlan Operakórus tetszett, az Operazenekar jól érezhette magát a korai Verdi-opuszban és Dénes István feszes, biztos kezű irányítása alatt.
Örök meggyőződésem, hogy hibátlan, teljes értékű szabadtéri és templomi produkció nincs, nem lehetséges. Időjárási, világítási, színpadi, akusztikai és több más okból sem. Ez az Attila sem volt az, de mint már jeleztem, megérte megnézni. Fél évszázadonként egyszer különösen.
Verdi: Attila - Margitsziget, 2022. augusztus 14.
Verdi: Attila – Bevezető jelenet a Margitszigeti Szabadtéri Színpad előadásáról - 2022
/YouTube – 2022. augusztus/
Odabella – Maria Agresta
Attila – Bretz Gábor
A Magyar Állami Operaház Énekkarát és Zenekarát Dénes István vezényli.
Km. a Feledi Projekt Táncegyüttes
Magam részéről kissé téptem a hajamat az opera ideológiai zűrzavarától. Odin és Walhalla, de druidáknak nevezi Attila a seregét, és Leó pápa azt bírja mondani, hogy Róma az istenek földje. Kész voltam.
Nem nagyon szoktam foglalkozni a beszámolók nyelvezetével, de Oszlányi Gyöngyvérnek ezt az irományát olvasva kikívánkozik belőlem a "penetráns" jelző.
Kissé hamis:
Megkaphatod a világmindenséget, de hagyd meg nekünk Rómát.
Helyesen:
Avrai tu l'universo, resti l'Italia a me.
Legyen tiéd a nagyvilág, hagyd meg Itáliát nekem.
A női főszereplő, Odobella áriáihoz kivételes technikai tudás szükséges.
A női főszereplő nem Odobella.
Attila, a legyőzhetetlen harcos
mno.hu - Oszlányi Gyöngyvér - 2022. augusztus 15.
"Verdi szenvedélyes zenéjét XXI. századi látványtechnikával idézte meg a Margitszigeti Szabadtéri Színház legújabb bemutatójában, az Attila című operában. A hun király alakját Bretz Gábor alakította hitelesen, a női főszerepben a világhírű olasz szoprán énekesnő, Maria Agresta lépett a közönség elé."
"A közönséget teljesen elkápráztatta a lebilincselő látványvilág, amelyet a négyszáz négyzetméternyi LED-falon látható apró részletességgel kidolgozott animációs és filmes hatású háttérképek tettek lenyűgözővé. A valósághű multimédiás képi világ életre keltette az ezerötszáz évvel ezelőtti kort, amiben a opera története játszódik."
Legalább nem egy hajléktalanszállás/elmegyógyintézet/KZ-Lager volt a helyszín, Attilát meg nem tették meg jugoszláv polgárháborús vezetőnek, netán Putyinnak.
Én is pozitívan csalódtam az Attila kapcsán tegnap, igaz, a sok szép vetítés elfödte azt a tényt, hogy a rendező nem dúskált az ötletekben. A záróképpel pedig nem tudtam kibékülni, vérre vágytam... hiszen Odabella nem szúrta le Attilát, csak stilárisan jelezték a gyilkosságot. A hangi teljesítményekre viszont nem lehet panasz, úgy sejtem, a mikroportok segítettek, de mindenki szépen intonált és kifejezően énekelt. Az is kiderült, hogy az Attila nem a legügyesebb opera, a dramaturgiai sarokpontokon gyakran esetlen a partitúra.
Ez természetes.
Pozitívan csalódtam, minden, egyébként jogos kifogás ilyen körülmények között (26-os busz valószínű akadályozása a tüntetők által, tájékoztatás hiánya) kekeckedés volna.
