Téma ismertetése: koncertek, előadások, események, élmények
Egyéni ízlés kérdése, azaz egyetértek, Massenet viszont számomra a dögunalom, vagy inkább a néha szemet találó vak tyúk, esetünkben gall kakas esete. :ODDD
Igen, ezek is jöhetnének. Örülnék neki. A zsidónő nagyszerű francia nagyopera, sok felvételét ismerem, élőben is volt szerencsém a dalműhöz: 2004. szeptember 2-án ott voltam a Dohány utcai zsinagógában, ahol a Zsidó Nyári Fesztivál keretében mutatták be Halevy operáját - persze jócskán "meghúzva", Tokody Ilonával a címszerepben, közreműködött a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar, Pál Tamás vezényelt. A művet azt megelőzősen 1937-ben adták elő Magyarországon.
A technika legjavát, a Magyar Rádió VI-os és még inkább XXII-es stúdióját lerombolták, egy esztelen és szerencsére hamvába halni tűnő projekt (Pázmány-campus) kedvéért.
Csakhogy ezeket a darabokat esetünkben a karmester "hozza". Vagy "is-is" vagy "sem-sem".
Lalo és Delibes azért jóval ismertebb nevek, mint Silver ...(Az Ys királya nekem is tetszett.)
A felsoroltakat hirtelenjében kiegészíteném a Lakméval, La juive-val, Médeiával, a tavaly Berlinben látott Gyöngyhalászokkal és nem utolsósorban Massenet-val. Szerencsére a MET játssza a Manont, már van rá jegyem, ha nem is a Lincoln Centerbe, csak a MÜPA-Centerbe, ahogyan a Sámson és Delilára is, amit 50+ éve láttam a ragyogó Komlóssyval és egy közepes Sámsonnal.
Hogy mennyire rendszeres a szóban forgó darabok előadása Münchenben vagy Dortmundban, azt nem tudom, de azt igen, hogy egy 80 milliós országról van szó, ahol minden valamirevaló városnak van saját szín- és/vagy operatársulata. 30 Don Giovanni vagy 20 Lohengrin gleichzeitig valóban sok volna országon belül. Ott nagyobb merítés szükséges és lehetséges. Az én véleményem az, hogy -már ha zenei nevelés még van és az fontos- bizony még egy hétköznapi Don Giovanni is előbbre való, mint egy csillogó, elsőrangú Charles Silver ... de a Silver-féle, vélhetően horribilis költséget felemésztő Csipkerózsika "árából" bizonyára futná egy nem-hétköznapi Don Giovannira.
Miért kell ezen sajnálkozni?
Én csak a zenészeket sajnálom (kicsit), hogy megtanulnak egy olyan művet, amit feltehetően nem adnak elő soha többet. Bár, ha belegondolok, ez jellemző szinte minden emberi tevékenységre. :)
Most jött az e-mail, hogy a Solti Nemzetközi Karmesterverseny elődöntői és középdöntői közvetítve lesz a Müpa YouTube csatornáján.
Massenet-t zsigerileg nem állhatom ki. Az Ys királya nekem csak-csak elment. Fenntartom magamnak a tévedés jogát. Monsieur Silver megdicsőülésének (?) juszt sem leszek fül- és szemtanúja.
Vashegyi tudtommal sohasem törekedett zeneszerzői babérokra.
A karmester(ek) személyétől független, hogy kíváncsi vagyok a (késő)romantika korszakában keletkezett francia és nem francia "elfeledett" operákra s ha "idehozzák" tálcán kínálva, élőben, akár hangversenyszerűen, igyekszem magam számára is felfedezni, és iparkodom meghallgatni. Sok ilyen különleges "elfelejtett" romantikus operák felvételeit is szívesen hallgatom, sok lemezfelvételem van ezekből is.
Egyetértésem mellett egy kis -nem a mostani vita lényegéhöz tarztozó- kiegészítés:
Nekem nem az "elfeledett operákkal" van bajom, sőt, kifejezetten szeretek közöttük turkálni, akárcsak a Hádában, a felfedezés izgalmával, és azzal a titkos várakozással, hogy mikor akad a horgomra, hopp, egy aranyhalacska. Persze aranyhalat ritkán találok, de az a megfigyelésem, hogy egy kétes értékű darab is arannyá válhat, egy jó karmester kezében. Tehát, hogy világosan fogalmazzak, nekem nem a darab-választással, hanem a karmesterrel van bajom.
Sajnos vagy nem sajnos, vitatkoznom kell. Ezekre az "elfeledett" operákra is szükség van, ráadásul van köztük remekmű is. Nem mind. Vashegyi felvételei sorban nyerik a nemzetközi díjakat, a Werther éppúgy, mint az Ys királya. Merthogy nemcsak koncert, hanem lemez is lesz belőle. Nekem pl. a Jean de Nivelle kifejezetten izgalmas darabnak tűnt...
Ezért kell az embernek a saját művét előadni, akkor sosem jönnek rá a turpiságra. Nem tudom, hogy Vashegyinek ez miért nem jutott eddig az eszébe.
Ugyanakkor vannak előadásra érdemes francia (nyelvű) operák, gondolok itt Meyerbeer életművére, Auber Portici némájára, amely felkelést robbantott ki, esetleg Adam 1-2 darabjára, sőt akár a Sámson és Delilára, miközben Vashegyi nemes egyszerűséggel megfeledkezik a kortársacskái fölé Himalájaként tornyosuló Berliozról. Bizony, már a Benvenuto Cellini is élvezetes, a Trójaiak csak Wagnerrel mérhető össze, a Beatrix és Benedek pedig jobb előadást érdemelne meg, mint ama 2003-as botrányosan gyenge koncertszerű produkció. (Petrovics tudtommal jót akart, az énekesek tudtommal úgy lázadtak fel ellene, hogy pocsék teljesítményt nyújtottak.)
Én el tudom fogadni, hogy vannak (méltatlanul) elfeledett, majd újra felfedezett művek, de a Vashegyi által a naftalinból (?) előhúzott operák nem tartoznak ezek közé. A Herculaneum még csak-csak, a Jean de Nivelle egyes részletei elmennek, de Csipke Rózsika kalandjait nem vagyok hajlandó meghallgatni.
Ez olyan, mint az életkora miatt visszavonult zongoraművésznő, aki azért játszott rengeteg kortárs művet, mert ha Chopint/Beethovent stb. ad elő, kiderülnek súlyos technikai hiányosságai.
A Bru Zane által előásott műveknek ugyanúgy rendszeres előadója pl. a Müncheni Rádió Szimfonikus Zenekara vagy a Dortmundi Színház, ahogy évadonként az NFZ. Ennél már jóval feleslegesebbnek tartom a Don Giovannit egy teljesen hétköznapi szereposztásban koncertszerűen műsorra tűzni.
Úgy bizony! És ahogy már máskor is írtam, e felfedezésre méltatlan, Seholországban előadott méltó daraboknak bizonyára ő a világviszonylatban egyik legjobb karmestere.
Hangsúly ezen az idézett mondaton lehet: "A karmester, Vashegyi György már nagyon sokat tett a francia operairodalom felfedezésre méltó értékeinek megismertetéséért."
Tegye fel a kezét, aki akár csak a nevét is hallotta a szerzőnek! És még meri valaki egy napon és egy lapon említeni Debussyvel. Szegény-szegény NFZ, Nemzeti Énekkar ... de talán már nem sokáig kell megtanulniuk és előadniuk ilyen pincéből előszedett penészes cuccokat...
A Müpa
honlapjáról másolom át ide a beharangozót a hamarosan bemutatásra kerülő francia
zenei különlegességről:
SILVER: CSIPKERÓZSIKA (LA BELLE AU BOIS DORMANT) – Magyarországi bemutató
Időpont: 2026. október 29. (szerda), 19:00
Opera bérlet, 1.
Lírai tündérjáték prológussal, négy
felvonásban, egy szünettel, francia nyelven, a Palazzetto Bru Zane
együttműködésével
A kottát a
Choudens kiadó adta ki, átdolgozta a Palazzetto Bru Zane
La Princesse Aurore / La Reine Guylaine Girard
Le
Chevalier errant / Le Prince Cyrille Dubois
Le
Roi Thomas Dolié
Barnabé
Matthieu Lécroart
Urgèle
/ Dame Gudule Kate Aldrich
Jacotte
/ Le Page / Primevère Clémence Tilquin
Le
Grand Sénéchal / Éloi / Un Seigneur Adrien Fournaison
Nemzeti
Filharmonikus Zenekar
Nemzeti
Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)
Vezényel: Vashegyi György
A
Magyarországon ismeretlen francia zeneszerző, Charles Silver (1868–1949) hat
évvel volt fiatalabb Debussynél és harmincegy esztendővel élte túl nagy
kortársát. A párizsi Conservatoire növendékeként Théodore Dubois és Jules
Massenet óráit látogatta, legnépszerűbb operáját Shakespeare Makrancos
hölgyéből írta. A Charles Perrault meséjét feldolgozó La
belle au bois dormant (Csipkerózsika) keletkezési éve 1895, műfaja
lírai tündérjáték, a művel a magyar közönség most találkozik először. A karmester,
Vashegyi György már nagyon sokat tett a francia operairodalom felfedezésre
méltó értékeinek megismertetéséért. Vezényletével Guylaine Girard, Clémence
Tilquin, Kate Aldrich, Cyrille Dubois, Thomas Dolié és Matthieu Lécroart
személyében olyan, nagyobbrészt francia ajkú énekesekből álló előadógárda lép a
Müpa pódiumára, amelynek tagjai nemcsak az eredeti nyelvű előadás hitelességét
szavatolják, de a stílus és a műfaj területén is természetes otthonossággal
tájékozódnak.
Most kicsit szégyellem magam, mert Fáy Miklóshoz képest az előadást egekig magasztaltam. :)
Fáy és Rákai Zsuzsanna Varázsfuvola-kritikája az eheti ÉS-ben olvasható.
Fáy Miklós szösszenete (nem kritika) a BFZ-s Varázsfuvoláról itt olvasható.
Nekem bizony a mostani Varázsfuvola-főpróbán is tetszett, ahogy azt meg is írtam (7434), sőt leginkább ő tetszett. Papageno nagy játékszerep, hiszen Schikanedernek sem lehetett igazán komoly énekhangja. Nekem speciel a hangjával sem volt gondom, a játéka pedig kifogástalan volt. Nem tudom, terjedelemben Papagenoé-e a legnagyobb szerep a darabban, de az a véleményem, hogy Werba a főpróbán összességében mindenki fölé nőtt.
Én a vasárnapi marionett előadást választottam (nem is értem volna rá pénteken), az nagyon tetszett, bár inkább a látványra voltam kíváncsi. Voltam már bábszínházban a gyerekeimmel, de ez egészen más élmény volt.
Muti az egyik legcsodálatosabb Verdi karmester, de a Wikipedia beszéljen helyettem. Igaz, hogy már 85 éves, de 2024. január 24-én láthattuk, hallhattuk őt a Müpában, a Chicagói Szimfonikusok élén, egy emlékezetes esten.
Abban kétségtelenül hasonlítunk, hogy én is igyekszem szép pillanatokat találni. Az általam hivatkozott Don Giovanni előadásban a négy bariton-basszus szereplő közül kifejezetten tetszett a Masettót éneklő (számomra egyébként ismeretlen Alberto Perticca), de a többiek által okozott szenvedést nem tudta számomra akkor ellensúlyozni. Ránéztem a hivatkozott Schubert-felvételre. A télen Palermóban Riccardo Muti fog vezényelni abban a Macbethben, amit kinéztem a jövő szezon első operatúrájára. Kíváncsi vagyok a véleményére: Muti Verdit is olyan jól vezényel, hogy érdemes érte Palermóig elrepülni?
Kedves Katalin, nekem valóban nem tetszett ez az előadás, persze hozzá kell tennem, mindig iszonyatosan rizikós egy olyan művet előadni, amit minden zeneszerető ismer, és amely műről számtalan jobbnál jobb előadás hallgatható meg LP-n, CD-n vagy bluray korongon. Ilyenkor olyan magas a mérce, amely nehezen átugorható. Persze Fischer Iván és a Fesztiválzenekar mindig megdobogtatja az ember szívét, különösen azoknak, akik emlékeznek az indulásukra is. Én is faltam akkoriban a felvételeiket, és rojtosra hallgattam a Schubert szimfóniáikat. Egészen addig, amíg jött a rendszerváltás, tudja, az az igazi, megjelentek nálunk is a jobbnál jobb nyugati felvételek, és beruháztam erre a felvételre. Nos, akkor tudtam meg, hogy valójában kicsoda Schubert. De visszatérve a tegnapi koncertre, minden rosszban van valami jó is, és tegnap este is voltak szép pillanatok. Én szerencsés típus vagyok, eltelik egy kis idő, és csak a jóra emlékezem. Könnyen lehetséges, hogy néhány év múlva, visszaemlékezve erre a koncertre, módosul a véleményem. :)
Nem kaptam jegyet a darab olaszországi előadására (a Vicenza Opera Festival keretében minden évben előadják azt a darabot, amit Pesten mutatnak be néhány hónappal korábban). A lelkesedésem nem volt osztatlan a szereposztást látva, mert a 2025/26 telén Markus Werba óriási csalódást okozott Don Giovanniként Piacenzában. Az ismertető hangfenoménként harangozta be, ehhez képest maximum a fizikai megjelenése tehette alkalmassá, mert a hangja csúnya, fénytelen, unalmas volt. Egy felvonásig bírtam, utána inkább hazamentem. Fórumtársunk élményeit olvasva, úgy tűnik, most sem jártam volna jobban vele, sőt az egész előadást nem kell sajnálnom.
Két Fischer Ádámos (Vígszínház, Scala) Varázsfuvola után az öccs, Iván produkcióját, pontosabban annak főpróbáját láttam tegnap a MÜPÁ-ban. Nem ismerem a 2015-öset, ugyanez volt-e vagy sem. Ezúttal szó szerint valóságos képes vetített mesekönyvet varázsolt a zenepalota színpadára. A csacska illusztráló képekkel telerajzolt könyv az énekszámok magyar szövegét is tartalmazta, a sokszor hosszúnak tűnő prózai párbeszédek magyar változata a szokásos helyen jelent meg. Senki nem panaszkodhat Szakács Györgyi színpompás, szinte karikírozva túlzó jelmezeire. (Monostatos mai, napszemüveges-WC-nyakláncos-pólós szerkója, ki tudja miért, kilógott a sorból.) A zenekar és karmestere is az elvárható és tőlük mindig el is várt színvonalon muzsikált. Nem minden szólista tetszett egyformán. Tökéletesnek gondolom Markus Werba Papagenóját: maga Schikaneder is megtapsolná. Hibátlanul adta elő Alina Wunderlin az Éj királynőjének mindkét áriáját, ennél nagyobb dicséretet nem kaphat senki, aki azt a szólamot le bírja gyűrni. Peter Harvey Szónoka jelentőségteljes. A "nagy" Prégardien fia, Julian jó kiállású, idönként szép hangú Tamino ... de csak időnként. Talán a mai premierre minden kisimul. Samantha Gaul Paminája vokálisan hibátlan, de nekem az ő hangja olyan szubrettes-Papagenás. Valahogy az alakításból is hiányoltam azt a méltóságot, amit a szerep szerintem megkíván. Franz-Josef Selig (Sarastro) fáradó, kopottas basszusát nem pótolta jelentőségteljes alakítása. Remekelt a három dáma és szinte főszereplővé avanzsált a három fiúcska: bravi! Teljes szereposztás itt.
Drágalátos honfitársaink túlnyomó többsége ugyanúgy nem tudja, ki az a Schiff András, mint ahogy Kocsis Zoltán neve is tök ismeretlen számukra. Felejthetetlen élményem vagy 25 évvel ezelőttről: Késő este buszon ültem (a néhai piros 41-esen, erre is emlékszem), mögöttem idős házaspár a "derék magyar ember" kategóriából, Fischer Annie-t hozták szóba, a bácsi váltig erősködött, hogy F. Anikó "celebről" van szó, bár akkor még nem terjedt el ez az undorító kifejezés. A néni ellentmondott, de ő is valamilyen bulvársztárt sejtett F. A. mögött. Én csendben maradtam, akárcsak pár évvel korábban, amikor egy hasonló kategóriájú öreg házaspár röhögött a Benczúr utcában az akkor még ott székelt British Council tábláját látván, amelyből persze egy kukkot sem értettek.
A Margitszigeti Szabadtéri Színház augusztusban játszotta a Nabuccót, a tavalyi nagysikerű produkciót - Bán Teodóra rendezésében - ismét előadta két alkalommal (augusztus 13. és 15.). Színlap
Aki Schiff Andràst összetèveszti azzal a màsikkal, akinek nem òhajtom a nevèt sem leìrni, különben sem passzol e fòrum műfajàhoz, az Gizikèt is összetèveszti a gőzekèvel, hogy egy màsik klasszikus pojàcàt szemèlyt idèzzek.
Schiffről csak ennyit: Elgondolkodott-e azon, hogy akiknek a 16 (14) éves emigrációból történt győzedelmes visszatérését javarészt köszönheti, azt sem tudják, ő ki fia-borja, esetleg Schiffer Andrással tévesztik össze, az általa igen magas színvonalon gyakorolt művészetet pedig kevés vén hülye boomer sznob által kedvelt, régóta halott fehér férfiaktól származó avítt ócskaságnak tekintik? Akármit is gondoljunk Schiff politikai állásfoglalásairól, a 2018 év végi írásbeli Index-interjúban fején találta a szöget, amikor a pop"zenére" tér ki. Én pedig itt és most visszafogtam magamat. Nem kicsit, nagyon.
A kici sárgákban nagyon nagyra értékelem a hihetetlen szorgalmukat és családszeretetüket. A jelenlegi mo.-i ifjúság nagy részénél sokkal helyesebbnek találom a szerelmes párjaikat, ahogyan kéz a kézben mennek az utcán. A Schiff András által bojkottált helyszínekkel most hadd ne foglalkozzam, úgy általában Sch. A.-ról alkotott véleményemet pedig itt és most nem fejtem ki.
No, a megjelent politikusok egy része most legalább ZENÉT hallgatott, és azt az állítást is meg merem kockáztatni, hogy az önnön mundért megvédendő.
ÁTADTÁK A 7. MARTON ÉVA NEMZETKÖZI ÉNEKVERSENY KÜLÖNDÍJAIT
2026. szeptember 6.
A tizenkét döntős versenyző fellépésével, a díjak ünnepélyes átadásával és
a különdíjak bejelentésével vasárnap gálaesttel ért véget a Zeneakadémia
2026-os Marton Éva Nemzetközi Énekversenye a budapesti Operaházban.
Marton Éva értékelésében azt hangsúlyozta, hogy
vigyázni kell a tehetségekre, segíteni kell őket, hogy megtalálják helyüket az
operaszínpadokon, és boldogan éljenek, azért, hogy aztán mi, a közönség még
boldogabbak legyünk.
„Megilletődve állok itt,
köszönöm a zsűrinek, az Operaház főigazgatójának, Ókovács Szilveszternek, hogy
ma itt lehetünk, valamint volt és jelenlegi rektoraimnak, Dr. Batta Andrásnak,
hogy létrejöhetett ez a verseny és Dr. Farkas Gábornak, aki megértette, hogy
amit elkezdünk, folytatni kell” – emelte ki. Szólt arról is, hogy Plácido
Domingo világhírű énekművész, akivel számtalan előadásban fellépett, kérésére
azonnal vállalta a fővédnökséget, és sajnálkozását fejezte ki, hogy nem tudott
személyesen is jelen lenni. „Közönség nélkül nincs előadóművészet, nagy
szükségünk van önökre. Azért is rendezzük ezt a versenyt, hogy az egész világ
tudja meg: vagyunk, alkotunk, tehetséges embereink vannak. A Zeneakadémia a
világ első rangú zeneoktatási intézményei között van, az Operaházunk pedig,
ahol ma este vagyunk, a világ egyik legszebbje” – tette hozzá, végezetül
megköszönve a stábnak a szervezést és a lebonyolítást, hangsúlyozta: ezt csak
együtt, közösségben lehet véghez vinni.
Azért egy magyar (külön)díjazott lett – igaz, nem került a döntőbe; a középdöntőből mások mellett kiesett Topolánszky Laura magyar szoprán a Papageno médiacsomagját kapta meg.
Csak a hàrom dobogòs helyezettet làttam, ugyanazt ènekeltèk a gàlàn, mint a tegnapi döntőben, ami teljesen èrthető. A győztes orosz hölgy viszont a gàlàra fellèpő ruhàt cserèlt.
