Téma ismertetése: koncertek, előadások, események, élmények
Liszt Krisztus oratóriuma néhány nappal a Müpa tegnapi előadása előtt (október 18., vasárnap) a bécsi Musikverein színpadán is megvalósult. Talán valahol olvashatunk majd arról a koncertről is beszámolót, véleményeket. Szintén érdekelne.
T. Hölgyek/Urak! Október 11-én, a nem csupán az előadás miatt felejthetetlen Traviata után ismét szólított a Scala, ezúttal a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekara koncertjével. A műsoron Rahmanyinov és Sztravinszkij művei szerepeltek, a karmesteri dobogón Sir Simon Rattle állt, a szólista Sir Steven Hough volt. Bevallom, az utóbbira sötét lóként tekintettem, de végül is nem csalódtam benne. Rahmanyinov 3. zongoraversenye tipikusan az a mű, amelyből a kevesebb több lenne. Ráadásul akinek megvan Kocsis felvétele, önkéntelenül minden egyéb produkciót vele hasonlít össze. (Tudom, stúdiófelvétel kontra élő előadás stb.) Azt mondhatom, Sir Steven angol úriemberhez méltó hidegvérrel adta elő a hírhedten embert próbáló darabot. Szerencsére akkor végződött, amikor már unni, illetve fáradni kezdtem volna. Az előadás nagy sikert aratott, amit a művész feltehetően egy Rahmanyinovtól származó, moll hangnemű Étude-tableau-val hálált meg. Szünet után következett a lényeg: Először Sztravinszkij mestere, Rimszkij-Korzakov emlékére írt Gyászéneke. Ez a pár éve elkerült darab egy pályakezdő nagy zeneszerző minden ismérvét felvonultatja, néha iskolás és nagyon is hagyománytisztelő, ugyanakkor a Tűzmadár már ki-kikukucskál a partitúra oldalai mögül. Ezután jött a még nagyobb lényeg: A Sacre. Kezdetben úgy éreztem, visszafogott, biztonsági előadásban van részünk. Ettől eltekintve a kiváló zenekar tökéletes összhangban játszva jutott el a végső fokozásig, amikor is az utolsó hatalmas dobdöngetésnél hirtelen szétszakadt az összes béklyó, és nem volt szükség táncosokra ahhoz, hogy elképzeljük a halálba zuhanó Kiválasztott Ifjút és Leányt. Rattle nagyon rokonszenvesen személyesen hatolt át a hatalmas együttesen, először a szólófagottosnak és a nagydobosnak gratulálva. Még egy ráadás volt, Sztravinszkij általam eddig nem méltányolt Apollo c. balettjének Pas de deux-je. Ebben csak a vonósok vettek részt, a többiek a pódiumon pihenték ki az este fáradalmait. (Nekem pedig sikerült elcsípnem az utolsó előtti vonatot, bár ez sem volt kalandoktól mentes.)
Szerda?? Én csütörtök, 19 óra. MInden nem megy. Valamikor élni is kell. :)
hajrá:)
Ritka az, ha valamiben egyetértünk. Meg kéne ünnepelnünk. :))
Haza akartam menni a szünetben, olyannyira gáz volt a koncert. A karmester miatt volt az, szép hangzású a zenekar helyenként, azzal nem volt baj. Csak végig esetleges beintések, stb.
Bán Teodóra: „A kulturális tartalom és a turizmus párban jár”
Fidelio.hu – Kondor Kata – 2026.10.16. 13:10
Ismét sikeres szezont zárt a Margitszigeti Színház: telt házas előadásokkal, három saját operaprodukcióval, emellett számos musicallel, klasszikus és könnyűzenei koncerttel, nemzetközi sztárokkal és hazai művészekkel. Mi vonzza az itthoni vendégeket és a turistákat? Milyen a legnagyobb énekessztárokkal együtt dolgozni? Mire készül az intézmény a jövő évadban? – ezekről is kérdeztük Bán Teodóra ügyvezető igazgatót.
“Mit lehet elárulni a jövő évi
programból? Annyi már nyilvános, hogy a Marton Éva Énekverseny döntősei adnak
gálakoncertet.
90
százalékos készültségben állunk, de sajnos minden produkcióról nem számolhatok
be egyelőre, azonban érdemes követni a weboldalunkat, ahol folyamatosan
frissülnek a hírek a 2027-es szezonról és a jegyértékesítés kezdéséről. Annyi
már nyilvános, hogy a Marton Éva
Énekversenyek helyezettjei, illetve döntősei adnak gálakoncertet Marton Éva
tiszteletére. Marton
Éva Énekverseny Best of Gála a címe a hagyományteremtő
nagyszabású eseménynek. A fiatal operacsillagok legjobbjai érkeznek, akik
nemzetközi karrierjük indulását a Marton Éva Énekversenynek köszönhetik,
csakúgy, mint ahogy Plácido Domingo énekversenye is példaértékű és hiánypótló
lehetőség a fiatal generáció számára, és annak a döntősei is rendszeresen adnak
közös koncerteket.
Közkívánatra visszatér Verdi operája, A
trubadúr azokkal
a sztárokkal, akik a 2026-os bemutatóban már nagy sikert arattak a
Margitszigeten, Yusif Eyvazovval, Elena Stikhinával és Bogdan Baciuval, Azucena
szerepére pedig Varduhi Abrahamyan
érkezik. A 2027-es szezonban két operát viszünk új rendezésben színre.
Bizet
sikerdarabja, a Carmen, mely a közönség által leginkább várt
bemutatónk, új rendezésben születik újjá,
kiváló
szólistákkal, címszerepben Ramona Zahariával, aki a nemzetközi operaszínpadok
egyik ismert drámai erejű mezzoszopránja, Jonathan Tetelman pedig Don José
szerepében lép színpadra, aki az operaszcéna ma talán legjelentősebb tenorja, a
hódító Escamillo pedig Jérôme Boutillier francia énekművész lesz.
Szintén új bemutatónk lesz – új
rendezésben – Gounod Rómeó és Júlia-operája. A szerzőt Shakespeare azonos című műve
ihlette, és hűen követi a romantikus szerelmi történet cselekményét, amely okot
ad a rendezésben a két műfaj harmonikus egyesítésére. A darab férfi főszerepét
Kang Wang alakítja majd, aki az operavilág egyik legizgalmasabb és
legkeresettebb fiatal lírai tenorja. Partnere Juliana Grigoryan, aki
generációjának egyik legígéretesebb szoprán csillaga. Tybalt Abel
Zamora, Mercutio pedig Gianluca Failla tenor lesz.
A
Margitszigeti Színház sajátossága, hogy különleges, egyedi tartalmú és
látványvilágú formációkat párosít. Ez esetben
a
szimfonikus zenekari produkciók, dramatikus formában, műfajok kereszteződésének
gazdag lehetőségével, saját tervezésben készülnek,
amelyek
klasszikus értékű műveket csomagolnak át izgalmas produkciókká. Így, többek
között, színre kerül Mikisz Theodorakisz
Zorba
koncert-balettje és a
Mendelssohn–Shakespeare kombóban a csodálatos felnőttmese, a Szentivánéji álom.
A
musicaleket és más produkciókat illetően
is hamarosan érkezik a bejelentés a 2027-es szezonra. Azonban szeretném
ezennel bejelenteni, hogy készülünk a margitszigeti nyári színház megnyitásának
90. évfordulójára is, a 2028-as évadra. Különleges eseményekkel szeretnénk
megünnepelni, mindez komoly kihívás számunkra, szakmailag és művészileg
egyaránt. Elvárás magunk felé, hogy egy olyan közösségi ünnep legyen, mely
méltó a nagy múltú színház történelméhez, és amely egy újabb mérföldkő lesz a
színház jövőjét illetően, amely a személyes élmény, a jelenlét, az emberi
kapcsolatok, a szépség, az érték, a művészetek szabad otthona.”
T. Hölgyek/Urak! Megjártam a Scalát, pár nap türelmet kérek, amíg kipihenem az út fáradalmait. Nem csupán zenei szempontból volt felejthetetlen élmény.
Hallatlanban mondom: Akkor sem jártál volna jobban, ha maga Welser-Möst vezényel. Ő a világ jelenlegi 2. leginkább túlértékelt karmestere. Nagano első helyét azonban még ő sem tudja elhódítani.
Azt hiszem, hogy mindnyájan Széll György felvételein nőttünk fel, éppen ezért fokozott várakozással tekintettünk a Clevelandi Zenekar ma esti koncertje elé. Nagyot csalódtam. Biztosan szerepet játszott benne, hogy Franz Welser-Möst betegsége miatt lemondta a koncertet, és helyette az asszisztense vezényelt, de elmaradt az a "clevelandi hangzás", amiről híres ez a zenekar. Az első szám Liszt Ferenc Orfeusz c. szimfonikus költeménye volt. Ha nem ismerném, akkor bizony nem találtam volna ki, hogy ezt a művet Liszt írta, ami tulajdonképpen bravúros teljesítmény a zenekartól, hiszen Liszt zenéje minden mással összetéveszthetetlen. Aztán jött ez a szerencsétlen Martinu szimfónia, aminek hiányzott sava-borsa, pl. a harmadik tétel humora és játékossága. A szünet utáni Brahms szimfónia egy fokkal jobb volt, de messze, nagyon messze volt a csodától. A teltházhoz képest lanyha tapssal búcsúztattuk a szebb napokat megért zenekart. Welser-Möstnek jobbulást kívánok.
Liszt Ferenc: Krisztus oratórium
2026. október 22. csütörtök, 19:00 - 22:00
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Vezényel: Kesselyák Gergely
Pannon Filharmonikusok
Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)
Közreműködők:
ének
Adriana Kučerová
Vörös Szilvia
Mauro Peter
Adrian Eröd
Sebestyén Miklós
A jövő egyházzenéjéről gondolkodó fiatal Liszt Ferenc úgy vélte, hogy az majd „kolosszális
arányokban egyesíti a Színházat és a Templomot. Egyszerre lesz drámai és áhítatos, pompás és egyszerű, patetikus és ünnepélyes, tüzes és féktelen, viharos és nyugodt, derűs és gyöngéd.”
Amikor 1938-ban a budapesti Operaházban bemutatták a Krisztus oratóriumot, a darabot így
méltatta az egyik kritikus: „Liszt határtalan lélek volt – határtalanul rajongott Krisztusért. Ezért
sikerült az oratórium ennyire őszintének, átszellemültnek. Szinte az égi birodalom zenéje.
Benne a tizenkilencedik századi zene Szent Ferencének minden lelki szépsége megnyilatkozik.”
"A monumentális alkotás – magyar, osztrák, szlovák és svájci énekes szólisták közreműködésével
– a Liszt Ünnep programjaként kétszer is elhangzik, előbb a bécsi Musikverein színpadán, majd
néhány nappal később a Müpában, mindkét est karmestere Kesselyák Gergely lesz."
Rendező: Müpa
Fáy Miklós szösszenete Gardiner és a BFZ MÜPA-koncertjéről itt olvasható.
Passz. A világ nem az én ízlésem szerint halad ...
De akkor miért nem szokták játszani ezt?
Így igaz, ehhez kell (az egykori) Netrebko. De ugyanígy, a Thaishoz kellett Fleming, meg a még jó állapotban lévő Hampson is, a Wertherhez pedig az ifjú Kaufmann és Koch. De én mindegyik operát élveztem velük.
Ha Netrebko magaslatai nem is várhatók, azért remélem, Nadine Sierra és Matthew Polenzani is jó lesz.
Az olasz temperamentumhoz szokott operarajongónak szokatlan a franciák "kifinomult" szenvedélye, elismerem. Massenet egyik legjobb (hanem a) operája szerintem a Miasszonyunk bohóca, itt egy videó róla...
Itt van egy pici részlet a Mannonból. Persze ehhez kell Netrebko. :)
Puccini Manonja olyan, mint Wagner esetében a Rienzi. Szárnyait próbálgató zseni. Massenet esetében pedig maradok a szerzővel kapcsolatos előítéletem mellett.
Sajnálom, nem fogott meg. Pedig egyszer még az Operában is meghallgattam/~néztem. Semmilyen nyomot sem hagyott bennem. A covid-hisztéria alatt megnéztem a Met Thais-közvetítését. A Meditáció dallamára mondom azt, hogy a vak tyúk is talál szemet. Ha nem tévedek, ötször emelkedik ki a megannyi lapos közhely szürke masszájából.
Na, amennyire emlékszem, a Werther nekem volt dögunalom, kivéve persze az Ossian-dalt. A Manontól többet várok, azért is, mert a Puccinié nem a kedvencem.
Egyéni ízlés kérdése, azaz egyetértek, Massenet viszont számomra a dögunalom, vagy inkább a néha szemet találó vak tyúk, esetünkben gall kakas esete. :ODDD
Igen, ezek is jöhetnének. Örülnék neki. A zsidónő nagyszerű francia nagyopera, sok felvételét ismerem, élőben is volt szerencsém a dalműhöz: 2004. szeptember 2-án ott voltam a Dohány utcai zsinagógában, ahol a Zsidó Nyári Fesztivál keretében mutatták be Halevy operáját - persze jócskán "meghúzva", Tokody Ilonával a címszerepben, közreműködött a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar, Pál Tamás vezényelt. A művet azt megelőzősen 1937-ben adták elő Magyarországon.
A technika legjavát, a Magyar Rádió VI-os és még inkább XXII-es stúdióját lerombolták, egy esztelen és szerencsére hamvába halni tűnő projekt (Pázmány-campus) kedvéért.
Csakhogy ezeket a darabokat esetünkben a karmester "hozza". Vagy "is-is" vagy "sem-sem".
Lalo és Delibes azért jóval ismertebb nevek, mint Silver ...(Az Ys királya nekem is tetszett.)
A felsoroltakat hirtelenjében kiegészíteném a Lakméval, La juive-val, Médeiával, a tavaly Berlinben látott Gyöngyhalászokkal és nem utolsósorban Massenet-val. Szerencsére a MET játssza a Manont, már van rá jegyem, ha nem is a Lincoln Centerbe, csak a MÜPA-Centerbe, ahogyan a Sámson és Delilára is, amit 50+ éve láttam a ragyogó Komlóssyval és egy közepes Sámsonnal.
Hogy mennyire rendszeres a szóban forgó darabok előadása Münchenben vagy Dortmundban, azt nem tudom, de azt igen, hogy egy 80 milliós országról van szó, ahol minden valamirevaló városnak van saját szín- és/vagy operatársulata. 30 Don Giovanni vagy 20 Lohengrin gleichzeitig valóban sok volna országon belül. Ott nagyobb merítés szükséges és lehetséges. Az én véleményem az, hogy -már ha zenei nevelés még van és az fontos- bizony még egy hétköznapi Don Giovanni is előbbre való, mint egy csillogó, elsőrangú Charles Silver ... de a Silver-féle, vélhetően horribilis költséget felemésztő Csipkerózsika "árából" bizonyára futná egy nem-hétköznapi Don Giovannira.
Miért kell ezen sajnálkozni?
Én csak a zenészeket sajnálom (kicsit), hogy megtanulnak egy olyan művet, amit feltehetően nem adnak elő soha többet. Bár, ha belegondolok, ez jellemző szinte minden emberi tevékenységre. :)
Most jött az e-mail, hogy a Solti Nemzetközi Karmesterverseny elődöntői és középdöntői közvetítve lesz a Müpa YouTube csatornáján.
Massenet-t zsigerileg nem állhatom ki. Az Ys királya nekem csak-csak elment. Fenntartom magamnak a tévedés jogát. Monsieur Silver megdicsőülésének (?) juszt sem leszek fül- és szemtanúja.
Vashegyi tudtommal sohasem törekedett zeneszerzői babérokra.
A karmester(ek) személyétől független, hogy kíváncsi vagyok a (késő)romantika korszakában keletkezett francia és nem francia "elfeledett" operákra s ha "idehozzák" tálcán kínálva, élőben, akár hangversenyszerűen, igyekszem magam számára is felfedezni, és iparkodom meghallgatni. Sok ilyen különleges "elfelejtett" romantikus operák felvételeit is szívesen hallgatom, sok lemezfelvételem van ezekből is.
Egyetértésem mellett egy kis -nem a mostani vita lényegéhöz tarztozó- kiegészítés:
Nekem nem az "elfeledett operákkal" van bajom, sőt, kifejezetten szeretek közöttük turkálni, akárcsak a Hádában, a felfedezés izgalmával, és azzal a titkos várakozással, hogy mikor akad a horgomra, hopp, egy aranyhalacska. Persze aranyhalat ritkán találok, de az a megfigyelésem, hogy egy kétes értékű darab is arannyá válhat, egy jó karmester kezében. Tehát, hogy világosan fogalmazzak, nekem nem a darab-választással, hanem a karmesterrel van bajom.
Sajnos vagy nem sajnos, vitatkoznom kell. Ezekre az "elfeledett" operákra is szükség van, ráadásul van köztük remekmű is. Nem mind. Vashegyi felvételei sorban nyerik a nemzetközi díjakat, a Werther éppúgy, mint az Ys királya. Merthogy nemcsak koncert, hanem lemez is lesz belőle. Nekem pl. a Jean de Nivelle kifejezetten izgalmas darabnak tűnt...
Ezért kell az embernek a saját művét előadni, akkor sosem jönnek rá a turpiságra. Nem tudom, hogy Vashegyinek ez miért nem jutott eddig az eszébe.
Ugyanakkor vannak előadásra érdemes francia (nyelvű) operák, gondolok itt Meyerbeer életművére, Auber Portici némájára, amely felkelést robbantott ki, esetleg Adam 1-2 darabjára, sőt akár a Sámson és Delilára, miközben Vashegyi nemes egyszerűséggel megfeledkezik a kortársacskái fölé Himalájaként tornyosuló Berliozról. Bizony, már a Benvenuto Cellini is élvezetes, a Trójaiak csak Wagnerrel mérhető össze, a Beatrix és Benedek pedig jobb előadást érdemelne meg, mint ama 2003-as botrányosan gyenge koncertszerű produkció. (Petrovics tudtommal jót akart, az énekesek tudtommal úgy lázadtak fel ellene, hogy pocsék teljesítményt nyújtottak.)
Én el tudom fogadni, hogy vannak (méltatlanul) elfeledett, majd újra felfedezett művek, de a Vashegyi által a naftalinból (?) előhúzott operák nem tartoznak ezek közé. A Herculaneum még csak-csak, a Jean de Nivelle egyes részletei elmennek, de Csipke Rózsika kalandjait nem vagyok hajlandó meghallgatni.
Ez olyan, mint az életkora miatt visszavonult zongoraművésznő, aki azért játszott rengeteg kortárs művet, mert ha Chopint/Beethovent stb. ad elő, kiderülnek súlyos technikai hiányosságai.
A Bru Zane által előásott műveknek ugyanúgy rendszeres előadója pl. a Müncheni Rádió Szimfonikus Zenekara vagy a Dortmundi Színház, ahogy évadonként az NFZ. Ennél már jóval feleslegesebbnek tartom a Don Giovannit egy teljesen hétköznapi szereposztásban koncertszerűen műsorra tűzni.
Úgy bizony! És ahogy már máskor is írtam, e felfedezésre méltatlan, Seholországban előadott méltó daraboknak bizonyára ő a világviszonylatban egyik legjobb karmestere.
