Téma ismertetése: koncertek, előadások, események, élmények
Nem lennék meglepődve, ha így lett volna. Az olaszok szívesen dolgoznak honfitársaikkal, ajánlják, proponálják egymást, ha megtehetik.
Kösz! Egyértelműen balról és hátulról jött a fülemüle dala, a mandolint meg nem hallottam.
Nem làttam, valahonnan bal hàtulròl jött a hang, kb. a hegedűk mögǰül. Èn a mandolint sem làttam, csak hallottam.
Szerintem Frizza ajànlotta Collit a koncert rendezőjènek. Elvègre vezető karmester volt a Ràdiòzenekarnàl, amiòta Hèja D. a főzeneigazgatò (...), azòta tiszteletbeli karmester.
Én nagyon elől ültem, gyakorlatilag a brácsások lábát láttam + a pódiumon felgyülemlett kisebb portigriseket. A Fenyőkben honnan játszották le/be a csalogány énekét? Kösz, ha láttad! Ha nem - számomra ennél nagyobb rejtélyek is akadnak úgy általában.
Örülök, hogy tetszett Federico Colli játéka. Fiatalember, de évek óta visszatérő fellépő Brescia és Bergamó közös tavaszi zongorafesztiválján (Festival pianistico di Brescia e Bergamo). Azt tudtam, hogy bresciai (ahogy egyébként Riccardo Frizza is), de ezek szerint talán nemcsak a lokálpatriotizmus, hanem a tehetsége okán hívják meg a fesztiválra.
Egyetértek! A 2. részben volt néhány trombitagikszer, de remek koncert volt, sajnálatosan csekély létszámú közönség előtt. A zongorista bemondta, hogy a ráadás az első Domenico Scarlatti 555 szonátája közül.
Színtiszta olasz est volt tegnap a MüPában: a Rádiózenekar Respighi Róma-trilógiáját adta elő, közbeékelve egy nálunk úgyszólván ismeretlen olasz szerző zongoraversenyével és a szólista, valamint a karmester is olaszok voltak. A nyitó szám kronológiailag is megfelelően a Róma kútjai volt, és nem, mint azt az kiosztott műsorfüzet és a MüPa honlapja egyaránt tévesen jelezte, a Róma fenyői. Én afféle bemelegítő számnak éreztem, korrekt és hangulatos szökőkút-csobogásokat hallottunk. Az igazi meglepetést a következő szám hozta: Giuseppe Martucci I. zongoraversenye nem tudom, elhangzott-e már itthon, pedig igazán összefogott, nem terjengős darab, erős németes (brahmsos?) beütéssel. A fiatal és rokonszenves bresciai születésű Federico Colli szuverén magabiztossággal játszotta a magánszólamot, az első tételben oroszlánmancsait mutatta meg, hogy a lassú tételben leheletfinom pianókkal varázsoljon el és a záró tételben is bizonyította, hogy meg kell jegyezni a nevét. Ráadásként Domenico Scarlatti egyik szonátáját -talán az elsőt?- adta elő. Szünet után már valóban Róma fenyői közt jártunk, a Villa Borghesétől a Katakombákon és a Gianicolón keresztül a Via Appiáig, ahol a hatalmas zenekar légiói vonultak dübörögve. A Római ünnepek talán kevésbé ismert szám, de az óriásira duzzadt rezesbanda -extra kisegítőkkel egy szinttel feljebb- és a kovácsműhelynyi ütőshangszer és -művész (ha jól számoltam, nyolcan voltak!) révén szinte orgiasztikus Vízkereszt-ünnepig jutottunk. Riccardo Frizza igazán elemében volt: megmutatta, hogy nem csak operakarmesterként jegyzett nemzetközileg, de a hangversenypódiumon is kiválót képes nyújtani, amihez tudása javát adta a Rádiózenekar.
Már nem is annyira friss ez a hír, árulják rá a jegyeket. De érdemes megnézni a jegyárakat!
Volt tegnap valaki a pécsi zenekar koncertjén a MüPá-ban? Gondolok a Leningrádi szimfóniára.
Friss hír.
2026. december 7-én Anna Netrebko a Müpában Juditként mutatkozik be Bartók misztérium-operája, A kékszakállú herceg vára koncertszerű előadásán. Partnere a
címszerepben Köpeczi Sándor lesz.
A koncert
első felében Liszt zongoraversenyét megszólaltató Boros Misi a 2014-es
Virtuózok versenyen elért győzelme után vált a közönség egyik legnagyobb
kedvencévé.
A Magyar
Rádió Szimfonikus Zenekarát Nánási Henrik vezényli.
Műsor:
Liszt: II. magyar rapszódia, S. 359
Liszt: I. (Esz-dúr) zongoraverseny, S. 124
Szünet
Bartók: A kékszakállú herceg vára, Sz. 48, BB 62
Hát, ezt nem hittem volna. :)
Ha valaki úgy szédült be, hogy nem ismerte az operát, akkor bizony bajban lehetett, mert igazad van, rendkívül szövevényes, kell hozzá a színpad, díszletek, rendezés, színészi játék, ami egy koncertszerű előadáson értelemszerűen nincsen. És persze normálisabb felirat is elkelt volna. Ha valaki ismeri az operát, akkor mindezt hozzá tudja képzelni, és a zenei megvalósítás teljes mértékben kárpótolja. :)
A Simon Boccanegra Verdi egyik
legmegragadóbb műve (1857), amely a politikai siker személyes árát ábrázolja; a
gyengéd intimitás pillanatai éles ellentétben állnak az állami politika és a
személyes ellenségeskedés tüzes drámájával. A Boccanegra a Párizsnak komponált
„franciás” -beütésű „grand opera”, „A szicíliai vecsernye” (1855) és a jóval
népszerűbb „Az álarcosbál” (1859) között félúton foglal helyet a
Verdi-életműben; sorrendben a 21. (majd 29.) operája mégsem tartozik az igazán
keresett/felkapott alkotások közé. Az opera első változata Velencében megbukott,
majd 25 év múlva átdolgozva a milánói Scalában már sikert aratott ugyan, mégis
minden szépsége ellenére inkább az ínyencek – mint jómagam is – rajonganak
érte. Ennek a tartózkodó magatartásnak és megszólaltatásnak oka maga a téma.
Bár van egy gyönyörű nőalakja és a szerelmi szál is pompásan ki van dolgozva,
mégis férfi-központú drámának, politikai cselszövéseknek, a Genova városának
patríciusai és plebejusai között dúló harcának van minősítve. Ami talán nem is
csoda, mert ennek a XIV. század itáliai városállamában játszódó drámának
árulásokkal, mérgezésekkel és szerelmi félreértésekkel túlterhelt cselekménye
meglehetősen bonyolult. A zene elüt Verdi középső alkotói korszakába született
operáinak stílusától, attól a stílustól, amelyben „nagy számok”, az áriák és
kettősök melódiaívei képezték a mű súlypontját. A Boccanegra ezzel ellentétben
előre mutató alkotás, mintegy első pillére annak a hídnak, amely átvezet az
átkomponált öregkori művek – az Otello és a Falstaff – birodalmába. De a zene,
az ének kifejező szépségei mindenért kárpótolják a hallgatót!
Örömmel konstatáltam, hogy tegnap
este a Müncheni Rádió Énekkara és
Zenekara, külföldi
jeles énekművészek, két itthoni magyar operaénekesünkkel kiegészülve, Ivan Repušic karmesterrel az élen - általuk
- most ilyen, magas
hőfokú, Simon Boccanegra-produkcióban részesültünk a Müpa Bartók Béla Nemzeti
Hangversenytermében. Nagyszerű élményben részesített az előadás, amely
minden extravagancia nélkül, csak az ének-zenei hangzás gyönyörűségével hatott;
igazolva a roppant kifejező egyszerűség, a személyek közötti kapcsolatok és
jellemek plasztikus kidolgozását – bebizonyítva újólag, hogy erre irányulva
csak az ének és a zene „húrja” hangján is, képes lehet egy nagyszerű
szólistákból és együttesekből összeállt előadói csapat.
Mint koncertszerű előadás hallgatói persze itt csak a zenére a
„zenedrámára” koncentrál(hat)unk, a színpadi látványt „odaképzelhetjük”,
érthetően a közönség többsége ismeri a történetet, a feliratozás csak „mankó”,
így a cselekmény nem láttatása dacára a fókuszban a zenei élmény áll – ha
rangos énekszólísták, énekkar, zenekar és karmester közös interpretálásában
tálalják a hallgatóságnak Verdi megrázó, szépséges, tragikus kicsengésű
dalművét.
Amúgy a fellépett énekművészek kottából énekeltek.
A címszerepben George Petean vokálisan és "fizikailag" is Simon Boccanegrát testesítette meg, az egykori kalózból dózsévá avanzsált plebejust, aki immár politikai érzékét a leányára rátalálásából fakadó érzelmes gyengédséggel ötvözi; a tanácsterembéli békeszózata lenyűgözően illeszkedett egy kiegyensúlyozott drámai ívbe, míg a haláljelenete „teatralitásmentes” - ez utóbbi jellemző megállapítás különben minden szereplőre igaz, hiszen itt nincs színpad, jelmez, díszlet, csak a pódium, az énekkar, a zenekar - és maga az énekhang (varázsa). Petean énekművészete, hangjának kiegyenlítettsége, kifejezőképessége, lágy és meleg színe, kulturáltsága és nemes pátosza pompásan illik a mélyen érző apa és államfő összetett egyéniségéhez.
Peteanhoz hasonlóan Alexander
Vinogradov (tavaly a MET műholdas közvetítése jóvoltából láthattuk Az
alvajáró Rodolfo grófjaként) az aszkéta patrícius főúr, Fiesco, és Eleonora Buratto, a mindkettőjükhöz kötődő
Amélia Grimaldi szerepében ezen az estén az eszményi csúcsot képviselték. Jó
hangi diszpozícióban énekeltek:
Vinogradov emlékezetes vokális élményt nyújtott, sikeresen vitte bele szólamába a szükséges dinamikát, a hang mélysége is megvolt, ugyanakkor a prológ és a harmadik felvonásbéli jelenetei közt voltak olyan pillanatai, amikor Fiescója túlságosan is a legyőzött, szomorú öregembernek tűnt, a bosszú iránt állandó égő vágy nélkül.
Buratto megnyerő teljesítményt nyújtott ebben a lírai és drámai hangszínt egyaránt megkövetelő szerep szólamában. Számomra Ő is nagyszerű felfedezés. Rendelkezik a szükséges folyékonysággal és rugalmassággal, így az első felvonás áriájában, majd a Tanácstermi jelenetben is ez nála nagyszerűen kidomborodott.
Ljubomir Puskaric pedig az intrikus, nagyratörő kancellár, Paolo Albiani tragédiáját végig járva magával ragadó, torokszorító teljesítményt nyújtott, nagyon jó benyomást keltett: zeneileg lenyűgözővé és dominánssá tette Paulót, énekhangján egy igényesen megformált alakká, aki a második felvonást egy élénken hátborzongató bosszúmonológgal kezdte. Erőteljes alakítás volt az övé.
Sebestyén Miklós Pietro kis szerepében (minden „aljasságban” kiszolgálni Paolót), basszus szólamával járult hozzá az előadás sikeréhez.
Brickner Szabolcs régi operaszerepe nálunk Gabriele Adorno. Gabriele lázadóként kezd, bosszút akar állni Boccanegrán apja kivégzéséért, aztán fokozatosan, a körülmények hatására megváltozik az álláspontja... Brickner sokszor énekelte az Operában is e szerepet, most beugrással hozta tenorszólamát, meggyőző hangi teljesítménye nem meglepetés. Csiszolt hangon, olykor heves vitalitással énekelt, vokálisan jól életre keltette a karaktert.
A Müncheni Rádió Énekkara is remekelt: a kórus homogén teljesítménye nagyon jó benyomást keltett – hozzáteszem, a mély regisztereket képviselő férfiak inkább kidomborodtak. A Müncheni Rádió Zenekara pedig a gondos betanító munkája eredményeként dicséretre méltó fegyelemmel játszott. Minden hangszercsoport remekelt, különösen tetszett a rézfúvósok játéka, de a többi hangszeres szekció is parádés hangzást produkált.
Ivan Repušic biztos
kezű, rugalmas vezénylete alatt az énekkar és a
zenekar a gyönyörű partitúra minden szépségét felszínre varázsolta.
A szövegfeliratért - amint feltüntették az előadás végén - Karczag Márton "felel"...Az OPERA előadásain is az Ő szövegfordításával feliratozzák/feliratozták.
Tegnap este operadömping volt a MüPában: a MET-ből az Anyegint élőzték, a nagyteremben Verdit élőztek. Sikerrel túladtam MET-jegyemen, -pár hét múlva majd úgyis a Bécsi út végén élőzöm Grigoriannal- így megint egyszer nekifutottam a különösebben sosem kedvelt Simon(e) Boccanegrának. Egykoron Cappuccillivel láttam először, Kincses Veronika énekelte Ameliát: a cappuccino és a tiramisu együtt igazi olasz csemege volt. (Hol van, kedves tiramisu?)
Petean
további fellépései Európa-szerte:
2026. május
24 – június 5., Hamburg - Verdi: Luisa Miller -
2026. június
4. – június 28., Amsterdam - Verdi: Simon Boccanegra
2026.
június 29. – július 20., Madrid – Verdi: A trubadúr
2026.
október 9. – november 1., Róma – Verdi: Falstaff
2026. november
15. – 24., Firenze – Verdi: Simon Boccanegra
Ezt nem tudtam. Most rákerestem: George Peteannak van egy nála húsz évvel idősebb féltestvére Alexandru Agache
Azt tudtátok, hogy Petean nem más, mint Agache öccse?
Nekem is tetszett a Boccanegra. Nekem elsősorban Brickner Szabolcs jött be, de Petean is jó volt (megjegyzem, én Agache-t legalább annyira szeretem). Buratto sose lesz a kedvencem, a hangszíne miatt.
Csodálatos Simon Boccanegrának lehettünk tanui ma este a Müpában. A legnagyobb élmény George Petean megrendítő alakítása volt. Talán a Simon Boccanegra a legösszetettebb bariton szerep, amely szinte lehetetlen feladat elé állítja az énekest, legyen harcias, erős és ellentmondást nem tűrő, de ugyanakkor gyengéd, kiszolgáltatott és gyötrődő, zengő hangjával töltse be a teret, és pianójával koronázza meg a csendet. Ma estétől Petean álmaim Simonja, és de jó lenne, ha egyszer az Operaház vendége lenne. Alexander Vinogradov is nagyszerű Fiesco volt, ebből a filigrán férfiből az ember nem nézne ki ekkora hangot. E csodakettős mellé állt ki harmadiknak Brickner Szabolcs, és ebben a hangja határait feszegető szerepben egyenrangú partnere volt a két világsztárnak. Eleonora Buratto - bár nem az a kimondottan szép hangú énekes - stílusosan és a férfi szereplőkhöz alkalmazkodva énekelt, az ő produkcióját igazán csak az tudja értékelni, aki tanuja volt 2022. április 22-én a kormánybiztos asszony alakításának. Szuper volt a karmester (Ivan Repušić) és a Müncheni Rádió Zenekara és Énekkara. Szinte megkönnyebbültem, amikor a III. felvonás elején az egyik kürtös apró gikszert ejtett. Hála Istennek, ők is csak emberek.
2026. április 29., 19:30 - Pesti Vigadó
Jules MASSENET: La Vierge (A szűz) – magyarországi bemutató
Szent legenda négy jelenetben, egy szünettel, francia nyelven
La Vierge - Aude Extrémo
L’Archange Gabriel - Szutrély Katalin
Une jeune Galiléenne, Marie Magdeleine - Varga-Szathmáry Judit
Marie Salomé - Kristófi Ágnes
Jean - Dékán Jenő
L’Hôte, Simon - Cserményi Zsombor
Thomas - Melkovics Zoltán
Km.: Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba) és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Vashegyi György
Jules Massenet zenéje mindig is közel állt hozzám - amúgy a francia komponisták műveire is, legyenek azok operák és/vagy operettek, igaz ez. Massenet-t persze kezdetben a sokféle tematikájú operáinak élő- vagy stúdiófelvételeinek rádióközvetítéseiből, később a megvásárolt CD és DVD lemezkiadványai révén ismertem és szerettem meg, persze az Operában bemutatott Werthert is láttam, míg a zeneszerző legkevésbé ismert oratóriumait csak jóval később fedeztem fel magamnak.
1873-ban Massenet szakrális drámák sorozatát indította el, amelyek bibliai női szereplők életén alapultak. Az Éva és a Mária Magdolna oratóriumok megalapozták Massenet azon témák iránti vonzalmát, amelyek erotika és vallásosság ötvözetét tartalmazták, és amelyek későbbi operáiban, például a Herodiadéban, az Esclaramonde-ban vagy a Thaïs-ban is kibontakoztak
Mielőtt rátérnék a Vigadóban tegnap bemutatott La Vierge című oratórium élményére, érdemes kitekinteni Massenet e kompozícióját megelőző, már említett és talán jobban ismert bibliai témájú alkotására: Mária Magdaléna („Marie Magdeleine”). Massenet 1872 és 1880 között komponált oratórikus műveire csak az utóbbi időben kezdtem én is felfigyelni, és kutattam a zenék után a YouTube-on is keresve azok felvételeit. Mint említettem, az ifjú komponista első oratóriuma és egyben átütő sikere a „Mária Magdolna” volt, amit a párizsi Odeon Színházban mutattak be 1873 nagypéntekén. A történet szerint a férfiaktól körülzsongott szép magdalai kurtizán élete teljesen megváltozott: hátat fordított a földi örömöknek, s a nép körében ellentétes érzelmeket kiváltó Jézus követője lesz. A „Mária Magdolna” alakja köré épülő, az oratóriumok szokásos cselekményénél mozgalmasabb, koncerttermekben viszont kevéssé érvényesülő története folytán azonban szerzője úgy döntött, hogy megkísérli színpadi bemutatását is. Szcenírozottan először 1903-ban Nizzában adták elő, „igazi” operai színrevitelére azonban csak három évvel később, 1906-ban, Párizsban, az Opera Comique-ben került sor. Később így mutatták be Brüsszelben (1908) és Algírban is (1910). Pallós Tamás 2005-ben, az Új Ember hasábjain „Massenet Máriái” cikkében felveti: feltételezhetően e hatásos alkotás eltűnésének oka éppen az „átmenetiségében” keresendő, amely műfaját eldönthetetlenné tette, hiszen Jézus alakjának szerepeltetése, s egy tenorista általi „megénekeltetése” szokatlan és problémákat felvető kísérlet, amelyre operaszerzők csak elvétve vállalkoztak.
A Massenet műveire jellemző dallambőség nemcsak a „Mária Magdolnának” a sajátja. A komponista a hangulatfestés mestere, akinek bámulatos hangszerelő képességét és drámai érzékét bizonyítja a tegnap esti élmény, a másik csodálatos oratóriuma is: A Szűz („La Vierge” – ősbemutatója 1880. május 22-én a párizsi Opera volt.) Ugyancsak az Újszövetségből és a szent hagyományokból merít, amelyben a szerző négy képben fogja össze Mária életének (érdekesség: itt is egy „Mária”, ezúttal egy másik Mária áll egy oratórium középpontjában) egy-egy meghatározó jelentőségű epizódját. A „szent legenda” (ez az alkotás pontos műfajmegjelölése) Mária életét beszéli el az angyali üdvözlettől (Máriát meglátogatja Gábriel arkangyal, és közli vele, hogy fiút fog szülni, Jézust) a kánai menyegzőn (az első csoda: Jézus a vizet borrá változtatja) és nagypénteken (amikor Jézust keresztre feszítik) át a mennybemenetelig. E szent legendának nincs „reális” drámai cselekménye, a szerző Mária mélységes hitét, anyai szeretetét, elragadtatását ábrázolja: a jelenetek középpontjában az ő monológjai, fohászai, könyörgései állnak. Halljuk Isten alázatos szolgálólányaként, Jézus első csodáinak tanújaként, fájdalmas anyaként, aki végül halálakor Isten színelátására jut. A különleges szépségű, egyetlen hatalmas imádságként kibomló mű utolsó jelenete Mária elszenderülése („Az utolsó álom”)
Jézus alakja egyáltalán nem jelenik meg, az egyetlen szóló Szűzanya és Gábriel arkangyal szólamai. Az oratórium sok szép ének-zenéje közül említem a második jelenet hatalmas, kórusos tablóját: a kánai menyegzőn a násznép lelkes ívójelenetét, amelynek ritmikus lendülete éles ellentétben áll a mű többi, „csendesebb” lírai részével; egy egzotikus „galileai táncot” zenekarral, a Szűzanya első nagy monológját, amelyben attól tart, hogy fia elfelejtette őt; és egy rövid, kíséret nélküli kvartettet a harmadik jelenetben.
Vashegyi Györgynek köszönhetően csendülhetett fel most Massenet előadásra érdemes de a feledés homályába merült több műve közül „A Szűz” – ezzel folytatja a francia szerzők méltatlanul elfeledett, de értékes alkotásainak magyarországi bemutatóit -, s „élőben” hallgatva jobban megismerhettem ezt az oratóriumot, s leszűrve a hallottakat úgy találom, az egyetemes kultúra immár nálunk is hozzáférhető kincsévé válhat(na) ez a szépséges, megrendítő alkotás, amelyben a kórusnak, a monumentális kórushangzásnak is az egyes jelenetekben kitüntető szerepe van, sőt kis gyermekkar is közreműködik benne, például gyönyörű az a rész , ahol a Szűz Máriát megdicsőítő negyedik jelenetben a gyermekek csupán orgonakísérettel énekelnek. A Nemzeti Énekkar rövid időn belül három nagy feladatot teljesített: márciusban Mendelssohn: II. Szimfónia-Lobgesang („Dicsőítő ének”) német nyelven, áprilisban Csajkovszkij: Anyegin oroszul és most Massenet-tól La Vierge – franciául! Professzionális nívón. Fantasztikus teljesítmény, és ugyanez mondható el a Nemzeti Filharmonikus Zenekarról is!
A francia előadás vendég-szólistája a kiváló mezzoszoprán, Aude Extrémo. Mint szűzanya, rengeteg lehetőséget kap arra, hogy megmutassa lírai-drámai hangját. Amit előzetesen olvashattunk Extrémo művészetéről, igaz és megmutatkozott a koncerten: telt orgánumától, színgazdag tónusától és szuggesztív előadásmódjától különleges élményt kaptunk benne és vele, s valóban, a koncertpódium előtti kiemelt pozitúrájában nem csak „szűzi”-, hanem egy anyai szív örömének-bánatának, később összetörtségének, magára maradottságának érzetével, fájdalmának a szépséges énekhangján is átütő, megrendítő hatásával hozta elénk a szólamot, s az átlényegülés képességének rezdületével minden kottahangot is „láttatta”. Egyszerűen csodálatos női alakot formált meg az oratórium címszerepében már pusztán a kiállásával, egész sugárzó lényével! Nagyszerű művész Ő, élmény volt látni-hallani! Jó lenne, ha későbbiekben visszatérne hozzánk, kapna meghívást más zeneművek előadásán is fellépni. Szutrély Katalin mint Gábriel arkangyal ragyogó és metsző, és duettjük Aude Extrémóval az első jelenetben erőteljes, szuggesztív hatású – talán némi árnyaltságot nélkülözve. Az oratórium kisebb szerepeit figyelemreméltó odaadással énekelte Varga-Szathmáry Judit, Kristófi Ágnes, Dékán Jenő, Cserményi Zsombor és Melkovics Zoltán.
A másfélórás oratórium – benne 15 zeneszám - francia librettóját Charles Grandmougin írta, a magyar nyelvű kivetítőn először mindig a jelenetek összefoglalóját, a történet főbb eseményeit olvashattuk el, majd sorra következett a szövegkönyv minden elénekelt sora. (Néhol ugrált előre-hátra a felirat -amikor az olykor gyors dialógusokat már nem tudta szinkronban követni a vetítő.)
Fabio Sartori lemondta fellèpését a szombati Simon Boccanegra koncertszerű előadáson betegsége miatt. Helyébe Brickner Szabolcs érkezik (Gabriele Adorno szerepe).
A Müpa holnap jelenti be az új évad programját, és 05.05-től indul az elővásárlás (az információ a Facebookról származik).
2026. április 29. 18:00
"Találkozások Liszt Ferenccel" - Meláth
Andrea és Réti Balázs kamaraestje
Régi Zeneakadémia Kamaraterem
Dvořák: Bibliai dalok, op. 99 » válogatás
Liszt: Zarándokévek, Második év: Itália » 104. Petrarca-szonett
Liszt: Anfangs wollt’ ich fast verzagen
Liszt: Über allen Gipfeln ist Ruh
Liszt: Freudvoll und leidvoll
Liszt: J’ai perdu ma force et ma vie
Kodály: Öt dal, op. 9 » 2. Sappho szerelmes éneke, 3. Éjjel
Kodály: Magyar népzene énekhangra és zongorára » 1. Mónár Anna
Kodály: Hét zongoradarab, op. 11 » 6. Székely nóta
Reinitz: Nem mehetek hozzád
Reinitz: Őrizem a szemed
Reinitz: Héja-nász az avaron
Reinitz: Az utolsó mosoly
Meláth Andrea (ének), Réti Balázs
(zongora)
Rendező: Liszt Ferenc Társaság
Egy bizonyos tekintetben időszerű májusi NFZ-koncert műsora (nem promózok!), másolom, kiemelés tőlem:
ORBÁN György: Sopra canti diversi vonószenekarra
Erich Wolfgang KORNGOLD: Sok hűhó semmiért – szvit, op. 11
***
Ludwig van BEETHOVEN: 5. (c-moll, „Sors”) szimfónia, op. 67
Ezt nagyon jól teszed, sok sikert hozzá! :))
Részt venni az előadásban biztosan még nagyobb élmény lehetett. Ilyen hatásokra "lobbizom" a gyerekeimnél, hogy az unokák tanuljanak hangszert, énekeljenek kórusban!
A Bartók Rádió élőben közvetítette Liszt Krisztusát a Zeneakadémia Nagyterméből. Ennek azért is örülök, mert vissza tudom hallgatni a koncertet a rádió MédiaKlikk oldaláról - tekintve, hogy ugyanaznap ugyanabban az időpontban a Müpában Csajkovszkij Anyegin c. operájának koncertszerű előadásán voltam jelen, és amúgy nagyon sajnáltam, hogy Liszt monumentális oratóriumáról ezúttal lemaradtam, de így legalább a rádiót hallgatva ez a hangfelvétel a segítségemre van/lesz a bepótlásban. Ami persze nem ugyanaz, mintha személyesen ott lettem volna és élőben élvezem Liszt zenéjét, de a koncertfelvétel mégis adhat valami szívbeli-lelki utánérzést és zenei örömet. Örülök beszámolódnak, és hogy számodra milyen nagy élményt jelentett Liszt Krisztusának előadása a Zeneakadémián. (Hozzáteszem, az oratóriumot nagyon jól ismerem, hiszen magam a Liszt Ferenc kórusban énekeltem sokáig, és több alkalommal volt lehetőségünk újra és újra betanulni az énekszólamunkat és a hatalmas kórustablókban elénekelni a gyönyörűségeket...)
Megteheted, aki eddig kérte, annak mindig szívesen vettem jegyet, ha belefért az engedélyezett 4 db-ba. És én is 3 Anyegint hallgatok meg egymás után, bér a bécsit is csak a közvetítésben, de azért úgy se lesz rossz!
Csatlakozom meglátásaidhoz: ez a tegnapi koncertszerű Anyegin a csodálatos hangú orosz énekesek (Anna Shapalova - Tatjana; Alexey Markov - Anyegin; Konstantin Fedotov - Gremin herceg), és a mi Brickner Szabolcsunk (Lenszkij) fellépésével, valamint az igen nívós Nemzeti Énekkar és Nemzeti Filharmonikus Zenekar produkcióját hallgatva Kovács János professzionális dirigálásával, az utóbbi évek legszebb operaélményeim közé tartozik. Csajkovszkij elvitathatatlanul legnépszerűbb színpadi alkotása egyébként is örök kedvenc, érthetetlen számomra is, hogy ezt a remekművet a Magyar Állami Operaház 2013 óta negligálja... Ezért is esett kitüntetett választásom ezen az estén Müpa egyszeri és megismételhetetlen(?) Anyegin-koncertjére, és most utána álmodozom az opera egy talán belátható időn belüli színpadi verziójának bemutatójáról is...
No ez az! A MüPa hétpecsétes titokként kezeli, mikor adják le a rögzített produkciókat (Akár az M5-ön, lehetőleg éjjel 2 körül, vagy -Láss csodát! - a honlapjukon bizonyos ideig.
Brickner az énekkar jubileumi koncertjén is gyönyörűen énekelt (Mendelssohn egyik legnagyobb zenéje, gondolok a sötétségben való bolyongás ábrázolására).
No, akkor legközelebb megkèrlek, hogy vegyèl nekem jegyet olyan előadàsra, amire màsnap, mint "aranyos" esetleg màr nem kapnèk vagy nem megfelelőt :-) Bàr meg kell mondanom, amióta a Zenekari pàholy megszűnt -vajon mièrt?-, az aranyra valò pontokat is nehezen gyűjtöm össze. Mintha gyengülne valamelyest a felhozatal a COVID vège òta. (Ah, most nyùltam csak daràzsfèszekbe!) A MET/Grigorianos Anyeginre főleg azèrt vettem jegyet, mert pont annyi hiànyzott a szinthez. Aztàn ùgy alakult, hogy Bècsben jàrvàn azt is meg fogom nèzni ... Grigoriannal. Hàrom hèt alatt kèt Anyegin kicsit sok lesz. Vàrom az ùj MÜPA-èvad kìnàlatàt.
Ebben tévedsz! Én például platinás vagyok, van elővásárlási lehetőségem és árkedvezményem is hozzá. Egy-egy kiemelt előadásnál megéri annak, aki megkér rá, hogy neki is vegyek jegyet. Ráadásul ezek rokonok, barátok, akikkel egy helyre szeretnénk ülni, nyilván egy valaki veszi meg a jegyeket. De aki pontot akar gyűjteni, az nem fog megkérni engem, ez ilyen egyszerű.
Lehet, hogy áprilisig így is összejön az újabb arany neked. És még valami: mi szoktunk Müpa utalványt is ajándékozni. Előfordul, hogy az ember nem tudja, mit adjon, és örülni szoktak neki. Ráadásul azzal is lehet pontot gyűjteni, aki adja, az is kap, és aki majd vásárol vele, az is.
Hosszú évek óta mindig azzal a vággyal és reménységgel lapozom fel az Operaház új évadjának beharangozóját, hogy végre-valahára lesz Anyegin előadás. De nem és nem, újra és újra csalódnom kell, immár 2013 óta. Lehetséges ez? Nem, ez egy abszurdum, hogy az Operaház az Anyegint 13 év óta nem tűzi műsorra. És aztán végre valahára, nem az Operaházban, hanem hol is lenne máshol, mint a Müpában! Anyegin koncertszerű előadás, 2026. április 22-én. Belegondolva talán jobb is így, legalább nem mérgezte meg a lelkemet egy közepes színvonalú operaházi Anyegin, mert ez, amit most kapni remélek, vágyaim netovábbja lesz. A főbb szerepekben három orosz (Anna Shapovalova, Alexey Markov és Konstantin Fedotov), és mellettük a Lenszkijt éneklő Brickner Szabolcs, és ami legalább ennyire fontos, végre egy opera, ahol Kovács János vezényel újra.
Sajnos csak kevés barátom van Budapesten. Már felnőttként költöztem ide, és a régi barátaim mind Békés megyében maradtak. Persze van két barátnőm itt is, de az egyik egyáltalán nem jár sehová, csak néha moziba. A másik néha szokott velem jönni, de csak olyanokra, mint amikor a Budapest Bár volt, vagy Till Brönner előadására. Én "mindenevő" vagyok, pl. májusban 1 héten belül háromszor is megyek, a Pécsi Balett előadására, aztán az Európai Ízek soron következő előadására (ide viszem egy barátomat is, akivel próbálom megszerettetni a komolyzenét, dehát ő meg vidéki), és még az Orgonapárbajra.
Mondottam ember (7305, 7307, 7313): ...Schiff jön, a frusztráció pedig érthető. A többi nèma csend.
Majd jövő áprilisban lesz aktuális, addig érvényes a jelenlegi arany szintem. :)
Kedves ED, nem várom el, hogy válaszolj az írásaimra, de ha arra méltatsz, hogy válaszolsz, akkor kérlek, hogy először figyelmesen olvass, és csak azután ragadj tollat. Ezt a kis tanácsot csak a te érdekedben mondom, mert biztos vagyok abban, hogy ezt nem tudatos rosszindulattal teszed, hanem csak figyelmetlen vagy, és azért adsz a számba soha sem elhangzott szavakat és gondolatokat. Nem akarom elemezni a teljes írásodat, csak két apró figyelmetlenségedet hozom fel példának.
Terjedelmes esszédre sorban haladva válaszolok, egyben részemről ezt a kört lezárnám.
Ha valaki baràtot, tàrsasàgot szervez (be), azzal csak ő jàr jòl. Valòjàban màsnak jàrò pontokat csen el tőlük. Ő jól jàr, a többiek rosszul. Minden rèsztvevőnek azonos jogon jàr azaz csak jàrna az emelt stàtusz, de csak egy, a "szervező" kapja meg a vele jàrò kivàltsàgokat.
De biztos vannak barátaid. És az egyben önkéntes közönségszervezés is, ha figyelmeztetsz másokat is arra, hogy mikor lehet valami érdekes programra jegyet kapni. A mai árak mellett úgy már nem is olyan nehéz összeszedni a pontokat. Eddig tényleg már nem túl sok kellett hozzá.
Schiffel kapcsolatosan ambivalens érzelmeim vannak. Egyfelől mérhetetlenül elfogult vagyok Kocsis irányában. Másrészt Schiff 2012-es nyilatkozatához képest a Váradi Júlia-féle filmecske kifejezetten enyhültebb hangot ütött meg. 2012-ben simán tudnia kellett, hogy az őt állítólag megcsonkítani akaró fajmagyarokbarmok legfeljebb az MTK-pálya környékén próbálkozhatnak lecsapni rá, netán azt hiszik, valamilyen stadionban/sportpályán lép fel, mivel a Zeneakadémia létéről fogalmuk sincs, a Müpába pedig nem mennek be, mert az intézmény tudtommal nem csúszott le odáig, hogy az ő ízlésüknek megfelelő produkciókat fogadjon be. Mindegy, legalább tartotta a szavát, kínai fellépései pedig hiteltelenítik fenenagy jóemberkedését. Ugyanakkor az Indexen 2018 végén adott interjújában az ún pop"zenéről" mondottakkal maradéktalanul egyetértek. Korábban hallottam eleget, már nem vagyok kíváncsi rá. 10+ éve már, hogy 2 Schiff CD-met a Momuson felajánlottam, Schubert 3 szonátájára, ill. Robert Schumann szólózongorára írt egyes műveire találtam is új gazdit. Viszont Cecilia Bartolival közös felvételét, ill. Dvořák Zongoraötösét megtartom, sőt gyűjteményem dicsőségtábláján helyeztem el ezeket.
Én is kaptam. Lehet, hogy kellene valami kis társaságot alapítani, és együtt vásárolni. :)
