Téma ismertetése: koncertek, előadások, események, élmények
Én a Knappertsbusch-féle legendás 1962-es Parsifalt szereztem be még a CD-korszak viszonylag elején (Philips), nemrég pedig egyik unokatestvérem CD-fölszámolása révén megkaptam tőle Kna 1951-es fölvételét. (Mindkettő Bayreuth, élő.) Csak George London azonos a kettőben (Amfortas). 1951-ben 272 perc a kerekített összidő, 1962-ben 250.
Carl Muck a hőskorban talán még Kna-t is túlszárnyalta. de most lusta vagyok utánanézni.
Köszi a kiegészítést... valamivel tisztább a kép Kna körül...
Bocsánat a kicsit "offtopic" megjegyzésért. 1953-ban is volt Parsifal Bayreuthban, csak akkor Clemens Krauss vezényelte a művet. Knappertsbusch ugyanis az 1952-es szezon után otthagyta Bayreuthot, mert nem bírta elviselni Wieland Wagner rendezéseit. A galambot különösen hiányolta a Parsifal végén. Krauss viszont 1954 májusában meghalt. Wolfgang Wagner beszélte rá Knappertsbuscht, hogy térjen vissza. (forrás)
Bayreuth elég régen rögzíti az előadásait. A Parsifalt legtöbbször - úgy tudom - Hans Knappertsbusch vezényelte, 1951 és '64 között nonstop ('53 kivételével, amikor nem ment). A legrövidebb és leghosszabb Parsifalja közt majd egy fél (parsifalnyi) felvonás különbség van, ráadásul úgy, hogy az évek során alig-alig változott a szereposztás...
Kérdezd meg Wagnert. :ODDD Nyilván kell lenniük, hogy Bouleznek hogyan sikerült több mit egy órával rövidebbre, ill. hogy a hallgatók miért nem érzik gyorsnak az előadást, maradjon az emberi érzékelés titka.
Wagner nevezte a Don Giovannit (bennfentesek számára DG, röhögnöm kell) az operák operájának, de nem találom a linket.
16 évesen A walkür volt életem első Wagner-előadása. A haverommal ültünk a III. emelet 2. sorában a 10 forintos helyünkön. Majd meghaltunk az unalomtól, az első igazán izgalmas rész a walkűrök lovaglása volt.
Nem is èrtem: nincsenek tempòelőìràsok Wagnernèl?
Boulez vezényletével a Parsifal egy órával rövidebb, mint Toscanini interpretációjában: Csigaverseny a Zöld Dombon: Mégsem az az érzésem, hogy hajszolná a közreműködőket a karmester.
Wagner esetén a kezdő, de az erősen haladó hallgatónak is fel kell készülnie, már a Hollandi (sőt a Rienzi) esetében is! A Trisztán mellékszereplői akár statisztának is felfoghatók, ugyanakkor Brangäne 2. felvonásbeli beleéneklése a szerelmi kettősbe számomra a darab egyik csúcspontja (a másik Izolda szerelmi halálának fortissimója). WG fórumtársunk kedvence pedig paradox módon Marke király 2. monológja, amely nem csupán a kezdők szemében a megvalósult unalom. Hogy kiváló barátunknak mennyire igaza van, arra 2008-ban Bayreuthi előadáson, egy borzalmas rendezésen bosszankodva jöttem rá, miközben Robert Holl tolmácsolásában éppen ez jelentette a zeneileg legjobban megvalósított részt.
Mozart: Don Giovann – operák operája.
De más opera – Verdi: A tubadúr - kapcsán is említik az „operák operája” megjelölést.
Fodor Géza (Széchenyi-díjas dramaturg, zenekritikus, színház-
és zeneesztéta, egyetemi docens) így írt A
trubadúrról:
Leo Slezak, a múlt század elejének nagy tenoristája szerint az operák általában arról szólnak, hogy a tenor szerelmes, s bár viszontszeretik, mindig közéjük áll valaki, rendesen a bariton, és minden szép álmot szertetép. S ugyanő, korának híres Manricója, operakalauzában A trubadúrról csak ennyit ír: ? Fogalmam sincs, hogy miről szól?. Hát leginkább éppen arról, hogy a tenor szerelmes a szopránba, aki viszontszereti, de közéjük áll a bariton és minden szép álmot szertetép. (...)
Herbert von Karajant, akihez ez
az opera különösen közel állt, három sajátossága nyűgözte le és inspirálta: az
emberi szenvedély archetipikus szituációi, a maximálisan koncentrált drámai
helyzetek és Verdi zseniális képessége, hogy ezeket a drámai helyzeteket zenébe
tegye át. Mindez olyan primer és elementáris, hogy centrifugális erejével
valóban látókörön kívülre röpíti az elő- és háttértörténetet; az opera adekvát
befogadásához nincsen szükségünk arra, hogy a zene által közvetlenül
felfoghatón kívül fogalmunk legyen róla, miről szól, mert lényegében arról
szól, ami a hangok ? a leírt és a megszólaló hangok ? által közvetlenül felfogható
belőle. A trubadúr a romantikus opera
értelmében vegytiszta opera, az operák operája.
"Tudtok még ilyen operaszerzőről?"
Ez szép írás volt tőled.
A Fischeres mannheimi a 2. Trisztànom volt, jòval a kölniekè utàn. Utòbbiakkal làttam mèg ugyanakkor a Titus kegyelmèt is, benne Hamarival. A 3. hozott darabjukra, Hindemith Cardillacjàra nem vàllalkoztam...
A Parsifalt nem csak "elkönyvelik" lassùnak, hanem az is. Zenèsz ismerősöm, aki jàtszott benne a Wagner-napokon, akkor azt mondta, (nem tudom 1/1 pontosan idèzni) hogy. kb. kèt kezèn meg tudja szàmolni az Adagio/Andante tempònàl gyorsabb ütemek szàmàt. El kell/ett hinnem neki.
Ezt èn pont 50 ève ugyanìgy "konferàltam" be az Astoriàs Ki nyer ma?-ban, akkoriban làttam először. Vilàgtakarèkossàgi nap lèvèn vendègek is voltak, nem akàrkik: Ruttkai, Latinovits ès Ernster Dezső. Kaptam tőlük autogramot ès el sem vesztek! Utàn Ruttkai odajött hozzàm, süldő egyetemistàhoz ès azt mondta: ugye, milyen igaz, Don Juan az operàk operàja! Jò lenne a cìmet visszamagyarosìtanispanyolosìtani, mint most a Don Carlost.
Till Gèza szerint Wagner itt "a szenvedèly legmagasabb csùcsain jàrò extàzisànak làngolàsàt kiàltja vilàggà". ( ... valamint ... nihilizmusàt.) Ezt màsok leegyszerűsìtve ùgy mondjàk, hogy az egèsz Trisztàn-zene egy hosszù ... na, hàt az, igen. Nem ìrom ki, mert a beìràsomat joggal bannolnàk :-)
Pontosan ezt vettem én is észre, hogy nem történik semmi a Trisztán és Izoldába, csak ketten vannak végig a szinpadon. Tévében néztem bele, talán a Mezzon.
Ráadásul ebben alig történik valami. Az 1. felvonás nagy részében előkelő hölgy hisztériázik a szolgálólányával, kisebb részben előkelő úr a csatlósával, és így tovább. Ehhez képest a statikusnak és lassú tempójúnak elkönyvelt Parsifal akciófilmnek tekinthető, annyi benne a fordulat és mozgás.
A Wagner előtti operák esetében mindenképpen, de még vele is bírja a versenyt. Nekem a zene leül a DG-Leporello ruhacserénél, Leporello lebukásánál, de a lakomajelenet és a kőszobor megjelenése mindent visz! (Na jó, a Walhalla és a Rajna-part végét nem!)
Bármelyik nyitány/előjáték, zenekari "sláger", majd monológ/ária alkalmas rá. Elismerem, első hallásra dögunalom, ahogyan Heinrich és Vénusz félórán át veszekszenek, fárasztó ugyanez Wotan és Fricka között, főleg a 2. felvonás indítása után. Aki pedig nem tud igen jól németül, majd ennek alapján wagnerül, annak nagyon nehéz a dolga. Olasz operáknál nem ez a helyzet, francia nagyoperáknál, orosz és cseh dalműveknél szintén igen.
Kihagytam, bár évekkel ezelőtt a MüPa-beli rendezés IS tetszett, a ZENE igazán csak 2010-ben "jött be", Katharina Wagner egyébként elgondolkodtató rendezését* látva magában a Festspielhausban. *Itt is elgondolkodtató erkölcsi tanulságot mutatott be, aminek persze semmi köze sem volt az eredeti cselekményhez.
A Don Giovanni az operák operája!
Tudod, a Trisztán és Izoldának van egy jelzője: ez az operák operája. Egy olyan opera, amely semmi mással nem mérhető össze. Benne összegződik Wagner minden zsenialitása és őrültsége, az univerzum és benne az ember minden rútsága és szépsége. Maga a világ, amiben szeretnél élni és vele eggyé válni, és amelyben szeretnél meghalni és benne feloldódni. Amit látnod kell, hallanod kell. Hát ülj le és nyisd ki a szemed és a füled, hagyd, hogy átjárjon a zene.
Szegény Trisztán és Izolda, alig tudnak enyelegni. Az első felvonást Izolda dühöngi végig, a másodikban tényleg enyelegnek egy kicsit, majd a harmadikat Trisztán panaszkodja végig, de mindezt a legcsodálatosabb zenével, ami csak létezik. Ha elfelejtesz minden ellenállást a zenével kapcsolatban, akkor észre se veszed az idő múlását közben. Ha kíváncsi vagy rá, hallgasd először a második felvonást, nézni nem is muszáj. Mint egyszer, talán ED fórumtársunk írta, két "hegyomlás" énekelte el a MET-ben, de micsoda hangok voltak azok!
Nem a Mannheimi Opera volt az? Számomra ismeretlen énekesekkel, Fischer Ádámmal, és csodás rendezéssel. Engem lenyűgözött.
Nem tudok rá más szót használni, kifejezetten bájos a Müpa Mesterdalnokok előadása. És eddig mindig jók voltak az énekesek is, még a bájgúnár Vogt is egész jó volt. Az első évben még sikerült belógnom is (bocsánat!) a második előadásra, hogy még egyszer megnézzem. Remélem, idén is jók lesznek a szereplők, csak 3 napi hideg élelmet hozz magaddal a szünetekre, de az előadást remélhetőleg élvezni fogod!
Másrészt régi újságokat böngészve a neten nemrég találtam egy cikket, aminek az érdekessége az volt, hogy Jacobi Viktor egyik mára elfeledett operettjét próbálták, Kálmán Imre is ott volt, de beszorult a szinpadra és hát nem tudott kimenni... és ekkor el kezdte énekelni Wagner zenéjét, és hát Jacobi fölháborodott ezen, mivel ki nem állhatta Wagnert, hangosan kiabált, hogy szabotázs, leállt az előadás és hát Kálmán pedig ki tudott szökni a próbáról.
Valójában kedvelem Wagner zenéjét, jó nem vagyok nagy rajongója, de a Tannhausert például kétszer is megnéztem, sőt a Parsifalt is (igaz a bérleten volt), de végigültem. Emellett láttam egyszer a Nürnbergi mesterdalnokokat, a Siegfrid-et, a Rajna kincsét (csodálatos díszletekkel) és belenéztem a tévében a Bolygó hollandiba is. Jó persze nehéz zene, de vannak benne szép részletek.
Pedig a Tannhäuser pont jó első nekirugaszkodásnak. Javaslom, kezdd a nyitánnyal, az behúz az egész darabba...
Wagner olyan mint egy lórúgás. Feltétlenül ki kell próbálni.:)
Mai napig nem hallgatok Wagnert, mert középiskolás koromban egyszer egy helyettesítőtanár azzal büntette az osztályt, hogy Wagnert kellett hallgatnunk (lemezjátszóról).
Olvasom, hogy Rajna Martin jövőre a Budapesti Wagner-napokon társ-művészeti feladatokat lát majd el Fischer Ádám mellett, 2026 szeptemberétől pedig a Luxemburgi Filharmonikus Zenekar főigazgatójaként is dolgozó művész a későbbiekben karmesteri szerepet is vállal majd.
Ugyanígy vagyok én is, talàn azért, mert életem első Tannhäusere rémes volt. Gimnazista voltam, dögunalmas vezénylés és két igen gyenge főszereplő volt, máig emlèkszem a nevekre, Digitár nélkül. Vènusz -és talán Wolfram- tetszett, szinte ismeretlen ifjú hölgy, bizonyos Kovàcs Eszter énekelte, akiből később csaknem világsztár lett, sajnos jóval idő előtt lezárult a pályája. A Trisztán sem jutott el a szívem közepéig, ott is túl korán kaptam az elsőt az amúgy jó kölniekkel Pesten. Utóbbival teszek még egy kísèrletet, már van jegyem a MET-es stream-re. Ha ilyen nevekkel sem érint meg, akkor biztosan bennem van a hiba.
A budapesti Wagner-napok egyik nagy értéke és előnye, hogy azok is csodás előadásokat elvezhetnek, akiknek Salzburg nem opció! (sok-sok köszönet Fischer Ádámnak és a hazai közreműködőknek). Én a tegnapi Tannhäuser és a június 26.-i Mesterdalnokok előadásra a jegyeket szokás szerint a 3. emeletre mély lélegzetvétellel és nagy optimizmussal tavaly május végén vettem meg.
A Mesterdalnokokkal én is így vagyok, de most itt van a nagy lehetőség, vettem is jegyet a jún. 28-i előadásra.
(Még novemberben váltottam jegyet a 29-ikei Tannhäuserre.) Én a Mesterdalnokokkal voltam vagyok így. Kb. 35 év wagneriánusi lét kellett hozzá.
Egyetlen Wagner opera van, amit tulajdonképpen nem igazán szeretek, és ez a Tannhauser, de azért "kötelességből" mindig megnézem. És ma leesett az állam, mert ilyen jó előadást ebből a műből tán még nem is hallottam, pedig volt szerencsém egyszer még Salzburgba is elmenni érte. Nekem még a címszereplő is tetszett, bár kicsit ordibált néha. És igazad van, először nagyon sajnáltam, hogy Lauri Vasar beteg, de hallva Raddét, már nagyon örültem, hogy őt hallhatom. Ugyanígy sajnáltam előzőleg, hogy nem FÁ lesz a karmester, hanem a kevésbé hírneves M. Güttler, de most a zenekar is olyan gyönyörűen szólt vele, ahogy írtad, körülvett a zene engem is. Amint hazaértem, megnéztem, milyen jegy kapható a második előadásra, de szokás szerint az olcsóbbak már mind elfogytak, pedig szívesen meghallgattam volna még egyszer.
Ezt aztán mondhatod a futballfanatikusoknak. Utóbbiak óbégassák csak a Nélküled c. tákolmányt, és vedeljék bánatukban a Kőbányai világost és társait. Kíváncsi vagyok, mikor fogják Rossi fejét és Szoboszlai lábát követelni.
Ez aprópénz Rákay termékeinek költségéhez képest.
off
Egy korszak ért véget a Zene Házában. 17 éve a Pinceszínházban kezdett Dinyés Dániel kísérleti jelleggel operabeavatókat tartani. A helyszínek többször változtak azóta, de a megközelítés és a cél egyértelmű és világos volt: Göttinger Pál színész-rendezővel együtt megpróbálták az operát, egy-egy népszerű mű elemzésével a gyakorlatban érthetőbbé tenni, közelebb hozni a laikusokhoz is. Az évek során egyre nagyobb rajongótábor követte ezt a kezdeményezést, így egyre nehezebb volt bejutni egy-egy alkalomra. De mindez most, az utolsó évben a közönség közreműködésével alkotott opera ősbemutatójával befejeződött. Jó lenne, ha valaki, aki régóta figyelemmel kísérhette ezt a folyamatot, megírná a tapasztalatait róla!
A mínuszt Demeter Sziszi fogja kifizetni? Nem nyereséges? Nahát!
Ez mind rendben, de a kurzusfilmhez hozzátartozik a már a forgatás alatti éktelen csinnadratta a médiában, a bemutató előttiről, majd az azt követő hatalmas sikeráradatról (Fődíj a Rio del Primitivo-i fesztiválon, a Bad Scheißhauseni WC-pucolók különdíja, a Neverhasbeeni szénégetők aranyérme stb.) szóló sajtóhírekről nem is szólva. Én a Hídembert is ide sorolom, amelyet épp akkoriban kezdtek vetíteni, amikor Megyó hivatalba lépett. Elk*rtuk: Kétség nem fér hozzá. Magyar Passió: Szamóca minden bigottsága fitogtatott vallásossága dacára sem csaptak körülötte ekkora hűhót. Blokád: Messze jobb az Elk*rtuknál, bár a szerencsétlen Antall József utólagos dicsfénybe állításánál szidolozásánál nem több. Magyar Golgota: Súlyosan ledorongolt tv-film, azonnal a feledés homálya borult rá. Megszállottak: Ugyancsak eltűnt a süllyesztőben. Királytalálkozó: 9 nappal ezelőtt, az M5-ön éjszaka vetítették, a mediaklikk.hu-n nem nézhető vissza, oszt jónapot. Persze ebben a csehekkel és lengyelekkel per pillanat fennálló nem-puszipajtási viszony is közrejátszhatott. (Mi az, hogy? Nagyon is!) A Honfoglalás tudtommal a Horn-kormány idejében készült. A Sacra Coronára nem volt pénz, Koltay Gábor - akinek egóját csak a tehetségtelensége múlja felül - Trianon-látványossága nem (mozi)film, még ha a tv-ben vetítették is. A Semmelweisnek van egy primitív osztrák- és csehellenes vonulata, de messze kiemelkedik az itt tárgyaltak közül. Hunyadi: Minden hibája ellenére élvezhető, Rákay pedig fortyog a saját levében. Persze simán kivehető a mögöttes mondanivaló.