Nem szabadna hagyni elburjánozni, de én ennek a mozgalomnak sem jósolok fényesebb eredményt, mint a parlagfű irtásának. Pedig ott is bevetették már a kipellengérezés és a törvény, a büntetőjog erejét. Másfelől viszont mellette is érvelnek, áldásos tulajdonságaival és a természet egyensúlyának rendjével.
Hadd erősítselek meg azzal, hogy amikor apukám lánya először ment szülők nélküli, vasárnap délutáni vendégségbe (nem házibuliba, mert oda nem is engedték volna), apukám a következő útravalóval látta el. Ha egy fiú kétértelmű kijelentést tesz, azonnal felállsz, és tanulmányi kötelességedre hivatkozva hazajössz. Ha ismered az illetőt, fel is pofozhatod.
Nem állítom, hogy a XIX. században született apukám útravalójának szavatossága nem járt még le, sőt azt sem, hogy felidézett történetem idején még „best” volt. Az viszont örök igazság, hogy egy nő viselkedésének jeleznie kell a sorompót egy férfi előtt. (Egy kamaszfiú viselkedésének is egy tolakodó, befutott férfi előtt, hiszen a mai kamaszokhoz már kéretlenül is eljut a szexualitás teljes skálájának ismerete, több médiumon keresztül is.)
„Mindenáron bele szeretnének kerülni a belterjes művész-világba” – ebben a gondolatban van a kutya elásva. A művészi pályán érvényesülni akaróknak és tudóknak, még a drámai szendéknek is, tehetségük mellett, rámenősnek, elszántnak is kell lenniük, már ahhoz is, hogy a színpadra tudjanak lépni, vagy hogy a semmiből érkezve, nagymenők, sztárok társaságában éljenek. A mindenre elszántság pedig meglátszik egy emberen, meglátják a rendezők is. Mindenki kibocsát jeleket, amikhez másoknak antennáik vannak. Ilyen jel – nem azért mondom, mert Stohl András is mondott ilyen értelműt (majd tompított rajta, de nekem nem kell) –, ha egy húszéves lány éjszakába nyúlt gyakorlat vagy kurzus után autóba ül két, nála évtizedekkel idősebb férfival.
„Úgysem hinne nekik senki, mert nincs bizonyíték.”
Talán nem oktalan, hogy az igazságszolgáltatásban a bűncselekmény megállapításához kitalálták a bizonyíték (tárgyi bizonyíték és/vagy egybehangzó tanúvallomások) szükségességét. Gyilkosságért való elítélés vagy gyilkosság vádja alóli felmentés is bizonyítékokon múlik. Zaklatás vádját miért kellene anélkül is hitelesnek tekinteni? Ha bizonyíték nem kellene, akkor bármilyen hazugsággal meg lehetne vádolni, illetve zsarolni bárkit.
A bűncselekmények elévülése intézményének is nyilván megvannak a jogi érvei, a számos közt az, hogy korlátlan ideig (vagy idő múltán) ne lehessen valakit zsarolni. Persze ez a védelem sem teljes, hiszen a friss esetek példázzák, hogy a jogi büntetésen túl is tönkre lehet tenni emberek és a hozzájuk tartozók karrierjét, jó hírét, nimbuszát, családi életét stb.
„Az áldozat végiggondolja azt is, hogy kinek hinnének…” – igen, az ember minden lépésének van kockázata, amit vagy vállal, vagy nem. A zaklatást is lehet(ett volna) egyetlen percig sem vállalni, annak kockázataival együtt.
„Az érintettek esetében általában több áldozat van, ami azért a történetek valódiságát erősíti.”
Feltéve, hogy nevükkel, arcukkal és a bűncselekmény leírásával jelentkeznek. De nem tették, holott „támadóikat” már ártalmatlanították (persze vannak, akik a vérüket és a fejüket is kívánnák, elvégre demokráciában élünk). Bánhatják, hogy nem tették, hiszen most Az év emberének számítanának.
„Hogy a szexuális erőszak...” – a jelen „metoo”-hullámban ez eddig nem volt jellemző.
„Akik bizonyítékot követelnek, elfelejtik, hogy a szexuális erőszak, egyéb abúzus nem tanúk előtt történik. Vagy pontosan tisztában vannak vele, épp ezért követelik a tanúkat.”
Senki sem követel bizonyítékot, legfeljebb anélkül nem hisz el semmit sem.
Nem, ez abszolút téves értelmezés! Nem ezt írtam, Éppen azon háborodtam fel, hogy ez évtizedekig így működött, és senki, ismétlem senki nem borított. Hiszen ha köztudott volt, akkor nyilván tudtak róla és elnézték, eltűrték. Erre nem találok magyarázatot, A prüdséget pedig mint a kettős mérce alkalmazását vetettem fel. Egyébként messzemenőkig egyetértek mindazokkal, akik megálljt követelnek, és - amennyiben egyáltalán ez lehetséges - az elkövetők felelősségre vonását követelik.
"Ehhez képest tudják és elnézik egyesek ilyen tulajdonságait? "csak azért, mert egyébként zseniális művész? Levine esetében cca 30 évlg?"
A kérdés azt akarja sugallni, hogy az áldozatok nem mondanak igazat, mert Amerika prűd ország és biztosan nem nézték volna el a zaklatásokat, ha azonnal szólnak a sértettek?
Csak ismételni tudom magam: ez nincs így. Számos oka lehet, amiért eddig nem szóltak, nem sorolom fel még egyszer. Az elkövetők biztonságban érezték magukat, mert évtizedeken át semmi nem került nyilvánosságra, pozicíójuk megvédte őket. Szerencsére úgy tűnik, megváltozott a sajtó és a közvélemény hozzáállása, így már van remény, hogy büntetlenül ne folytatódhassanak a visszaélések, a nyilvánosságra kerülés veszélye és annak következményei elég visszatartó erőt jelentenek.
Teljesen mindegy egyébként, hogy az érintett milyen okból tűrte el az abúzust, az nem változtat annak bűncselekmény jellegén és nem jelent felmentést az elkövető számára.
Nem az áldozatok hallgatása a megdöbbentő, hanem a kollégák, szakmabeliek közönye, mély hallgatásba burkolózása. Nem lehet mindent azzal magyarázni, hogy fortélyos félelem igazgat mindent. Egy ilyen ügyben az egységes fellépés sokat segítene szerintem. Nem az áldozatok, hogy azok részéről, akik szerint mindez köztudott volt, de senki nem emelte fel a szavát ellene, mert nem tudja bizonyítani. De Szikora ügye elhalt, mert nem jelentkeztek további áldozatok. Egy áldozat nem áldozat, egy ember felszólalása nem felszólalás, egyságben az erő. Ha nem szabadna hagyni elburjánozni az ilyen eseteket.
Kedves Klára! Azt látom, hogy maga akárhogy is, de csak az áldozatokat akarja helyre tenni ez ügyben. Én ezzel szemben úgy gondolom, nem tudunk utólag, kívülállóként okosak lenni mások helyett.
Kedves Momo!
Most úgy 70 körül itthonról a billentyű mellől vagyok "okos". A munka világába bekerülve - akkoriban "nagybetűs életnek" hívták - alig túl a huszadik évemen engem is ért hasonló atrocitás, egy vezető beosztásban lévő elvtárs részéről, mondjuk egy lopni kívánt csók erejéig. Ezt én egy hirtelen felindulásból lekevert csattanós pofonnal reagáltam le, megteremtve saját lelki békémet és a továbbiakban az illető és közöttem évekig fennálló tartós távolságot.
De hogy elismerjem második megjegyzésének igazságát, voltak kollegnők, akik nem adtak pofont. Viszont nem is panaszkodtak utólag. ..
Tudom, hogy létezik a vikimológia, mint tudomány, azt is tudom, hogy bizonyos bűnözők ragyogó érzékkel "választják ki" áldozataikat, Jó néhény rendőrségi, pszichológiai, stb tanulmány és ennek alapján média-ismertetés foglalkozott a témával, főleg az utcai támadások alkalmával. Nyilván a szexuális erőszaktevők is kiválasztják azokat az áldozat-jelölteket, akiknek ajánlatot tesznek, vagy akiket egyszerűen "lerohannak". Az a hazai közvélemény által is jól ismert tényező, hogy milyen nehéz bizonyítani egy ilyen vádat, és a bírósági gyakorlatban is gyakran inkább a megerőszakolt nő ruhája, ruha hossza, stb volt a téma, mint az erőszak, vagy akárcsak annak kísérlete! Azt is megértem, hogy valaki egy egyszeri letámadás történetével éppen az általad leírt okok miatt nhezen áll elő. Ha viszont valaki bármilyen egyéni érdekből vállal, több alkalommal eltűr ilyesmit, az ne álljon elő évekkel később, mert ez már túlságosan gusztustalan.
Ami továbbra sem megy a fejembe, az éppen a "köztudott" eseteket övező és kísérő sunyítás. Amerika pl. évekig olyn prüd ország volt, hogy az európai piacokra gyártott filmekben forgatott heves csókos jeleneteket - nem beszélve az egyebekről - a honi piacon forgalmzott filmekből ki kellett venni. Erről néhány akkori nagy sztár bőven írt emlékirataiban. Ehhez képest tudják és elnézik egyesek ilyen tulajdonságait? "csak azért, mert egyébként zseniális művész? Levine esetében cca 30 évlg?
A 6281-re pedig csak annyit válaszolnék, hogy mindenkinek van családja, felesége, gyermeke, stb. Mit tennének, ha valakit azok közül érne ilyen inzultus?
Szaz eve Toscaninit mennyi idöre csuktak volna le?
És a 6277-re is válasz:
Sajnos, ez a kérdés nem ennyire egyszerű és valóban, kicsit naiv, vagy leginkább laikus a hozzáállásod. Az áldozatokkal, az azzá válás folyamatával külön tudományág foglalkozik (viktimológia) a kérdés bonyolultsága, sokrétűsége miatt. Hogy miért nem szólnak hamarabb az áldozatok? Nagyon sok oka lehet. Laikusként is fel lehet sorolni jónéhányat: kiszolgáltatottak, féltik az állásukat, jövedelmüket, jövőjüket, mindenáron bele szeretnének kerülni a belterjes művész-világba, ezért elviselik a zaklatásokat, mert nem látnak más lehetőséget, túlzott tekintélytisztelet, az a feltevés, hogy úgysem hinne nekik senki, mert nincs bizonyíték. Az áldozat végiggondolja azt is, hogy kinek hinnének, ha szól: neki, a névtelen senkinek, vagy a befolyásos, nagy hatalmú rendezőnek/karmesternek/igazgatónak? Nem nehéz megjósolni, milyen következtetésre jut. Vagy ott a Stockholm-szindróma, ami nagyon gyakran kialakul és az áldozat csak évek elteltével jön rá, hogy ami vele történt és ahogy érzett, az nem volt normális.
A te hozzászólásaid is jól mutatják, miért nem szólnak az áldozatok. A mostani cunami oka nyilvánvalóan a megváltozott közhangulat, aminek legfőbb ideje volt már. Az érintettek esetében általában több áldozat van, ami azért a történetek valódiságát erősíti. Akik bizonyítékot követelnek, elfelejtik, hogy a szexuális erőszak, egyéb abúzus nem tanúk előtt történik. Vagy pontosan tisztában vannak vele, épp ezért követelik a tanúkat. Hogy hiteltelenítsék az áldozatokat. Pont emiatt borzasztó nehezek ezek az esetek és pont emiatt nem szólnak az áldozatok időben.
Nagyon találó ide ez az idézet, amely mára közmondás is.
Vétkesek közt cinkos, aki néma - a hallgatókat minősíti a hallgatás. Én csak ennyit tennék ehhez hozzá.
Mint aki – az „állatvédőkkel” szemben – csak annyi macska és kutya létezhetését tudnám helyeselni, amennyi ivarával együtt kényelmesen és kellemesen vállalható az ember környezetében, a példát statuáló nevelés utóbbi válfaját sem büntetésként, sem pedagógiai módszerként nem tartanám üdvözítőnek.
Hogy miért nem perelték be? – ez nekem is találgatásokra ösztönző kérdés. Merthogy a pedofil cselekedetekre az amerikai közvélemény és törvénykezés legalább olyan érzékeny, mint az európai, a médiának pedig szerte a világon kenyere a botrány hisztériává dagasztása.
Fölteszem, ott is az a helyzet, ami nálunk: az esetek valószínűleg nem voltak bizonyíthatók (tán igazak sem), illetve mire az „áldozatok” megszimatolták a bennük rejlő pénzt, már elévültek.
A Strauss-Kahn-ügy kimenetelét másképp tudod, mint a Wikipédia magyar változata (amely, az angol nyelvűvel ellentétesen, Dominique Strauss-Kahn egész életére nem szentel több szót, mint a szexbotrányára): „2011. augusztus 23-án a New York-i bíróság az ügyész kérésére elejtette a vádakat Strauss-Kahn ellen. Az ügyész szerint bebizonyosodott, hogy a szobalány szavahihetősége megkérdőjelezhető.”
Én sem vagyok zaklató-párti, de a mostanában pejoratív felhanggal említett „áldozathibáztató” gondolkodásmódtól nem határolódom el. Kiegészítve azzal, hogy az „áldozat” szüleit, pedagógusait is hibáztatom.
„A karmester 1993-ig rendszeresen találkozott a fiúval New Yorkban is.
A fiatalember ebben az évben mondta el az édesanyjának, mi történt a többszörös Grammy-díjas karmester és közötte” – olvasom a Fidelión, amit az angol nyelvű Wikipedia Levine-szócikkébe is beleírtak. 1993-ban már Magyarországon sem volt olyan világ, amelyben egy ember támadhatatlan lett volna, pl. a vezető (vagy egyetlen) politikai párt védelme alatt. És az Egyesült Államokban, ahol állítólag a mi érzékeinkkel fel sem fogható a szabadság és a demokrácia mértéke? Miféle anya az, aki nem tette meg a szükséges lépéseket a 14 éves fiát ért zaklatás miatt azonnal? Ha jóindulatú akarok lenni, azt feltételezem, hogy az anya átlátta a gyerek feltűnési viszketegségét (amely évtizedek múltán ki is újult). Némi rosszindulattal pedig arra tippelek, hogy az anya meggyőzte a fiát és önmagát arról, hogy a sors kínálta üzleti lehetőségekkel élni kell, és ha a gyerek nem válik is kis Levine-ná, a botránykeltés egyelőre nem tenne jót majdani karrierjének.
Kedves Klára... otthonról, a billentyűzet mellől könnyű okosnak lenni. :-)
A pofonokkal egyetértek, de konkrét helyzetekben, nem mindig olyan könnyű kiosztani őket.
Hogy Istenben boldogult Nagymamámat idézzem, egy hatalmas csárdás pofon a megfelelő pillanatban! Ami még eszembe jut, az leírhatatlan. Fimomított változat: csak az elsőből lennene eunuchot csinálni!
Amíg ezeket az embereket színigazgatók, felelős politikai vezetők alkalmazzák, támogatják, elismerik, kitüntetik, addig nem nagyon van mit tenni. Szerintem.
Na, ez az amit nem értek! De az itthoni esetekben sem értettem! Mi az, hogy köztudott, vagy mi az, hogy színházi berkekben tudták róluk - akár Levine, akár Marton, akár Kero - akárki! Lehet, hogy kissé viktoriánus vagyok (vagy naív?) de ez egyszerűen tűrhetetlen és megengedhetetlen lenne! Miért hallgatnak, miért tűrik el? Azért, mert egyébként zseniális előadóművész, karmester, stb? Ennek is köszönhető többek között, hogy a civil emberek a művészeket kissé ledérnek, szabados életvitelűnek, erkölcstelennek, stb. tartják. Tisztelet és megbecsülés a többieknek, de nem zavar senkit, hogy az egész művésztársadalom hitelét és presztizsét teszi kockára néhány elvetemült?
Levine-ról köztudott volt, egyrészt hogy homoszexuális, másrészt, hogy pedofil. Hogy miért nem perelték be? Ki tudja. Strauss-Kahn-ról viszont tudtommal bebizonyosodott a vád, sőt, nála nem is csak egy esetről volt szó. Amúgy sajnos, valóban nagyon könnyű valakit megvádolni és szinte lehetetlen védekezni az ilyen vádakkal szemben.
Kedves Klara,
Nem rejtöm el (nem szegedi tajszolas) Ön elöl azt a tenyt, hogy a nagy Levin inkabb gasztronomiai abuzusaival viselheti meg - az olvasot.
Most olvasom a NET-en, hogy a zaklatási cunami egyik legújabb áldozata James Levin, igen a nagy James Levin a MET-ből!
Pár hete arról beszéltek a TV egyik talk-show műsorában, hogy lassan ez lesz a karaktergyilkosság leghatékonyabb formája! Utadban áll valaki? Zaklatás! Félsz, hogy valaki elnyer egy hivatalt, amit nem szeretnél? Zaklatás! Emlékeztető, Doninique Strauss-Kahn esélyes volt - ha jól emlékszem - a Világbank elnöki poziciójára. A repülőgépről szedték le, mert egy hotel nődolgozója megvádolta. Mire kiderült, hogy kamu volt az egész, a választás régen megvolt, Strauss-Kahn elbukta az állást, a "bizonyos körök" szmára kedvezőbb jelölt nyert.
Félreértés ne legyen, nem vagyok zaklató-párti, de hogy mindenkinél 15-20 év után jön el az igazság pillanata, és a kipakolási kényszer! Ráadásul, mint már többen írtuk, ez pro és kontra egyeránt bizonyíthatatlan, viszont pokolian hatásos. És rém gusztustalan, de ez már más kérdés!
Egyetértek az előttem szólóval!
Tegnap este megnéztem a Solti karmesterverseny egyik középdöntőjét az M5-ön. Elmondható, hogy Zavaros Eszter állandó, erőszakos kézmutogatásait sokkal hosszabb ideig látni, mint a karmesterek vezénylését! Konferálni sem tanították meg rendesen, a szóhangsúlyok menetrendszerűen máshová esnek, mint ahova kellene, és ezen a túlzott, szájnyitogatós artikuláció sem segít! Sajnálom, hogy a versenyzők produkciójából elég keveset adnak le, duma viszont anná több van!
Sérülékeny korban lévő gyermeknél - akár fiú, akár lány- elképzelhető, hogy adott pillanatban nem szól, talán fel sem fogja mi érte, vagy egyszerún attól fél, hogy nem hisznek neki - kb. 30-40 éve ez még elfogadható indok volt. De az utóbbi 15-20 évben a fiatalság ilyen irányú felvilágosodottága meghaladja a szülőkét, nagyszülőkét - az INTERNET egyik nagy varázsa. Az pedig, hogy manapság mindenki "hirtelen megvilágosul" és késztetést érez, hogy kipakolja azt, ami kb. 20 évvel ezelőtt, 20-25 éves korában érte?! Bocsánat, a huszonévesek már akkoriban is eléggé érettek voltak. Számomra inkább - bármennyire is megértem annak a bánatát, akit ténylegesen zaklattak, vagy ilyesmivel zsaroltak - a "kinyírom a rohadákot" effektus jelenik meg. Hiszen ezt se pro, se kontra nem lehet bozonyítani, de akire egy ilyen bélyeget ráragasztanak, annak egy életre annyi!
Örülök annak, hogy a kifogásolható mondatomat így kezdtem: „Ha…”
Köszönet a tájékoztatásért!
Elnézést, az egyes szám nem tűnt fel.
… Addig sem ítélkezünk itt a fórumon, csupán véleményt nyilvánítunk.
Évek óta időről időre értesülünk arról, hogy Európa és az Egyesült Államok előkelő (egyházi és világi) kollégiumaiban tanult embereknek jellemzően 20–40 év közötti idő múltán jut eszükbe nyilvánosság elé tárni zaklatási sérelmüket. Nem tudom felfogni, hogy amikor ilyen eset megtörtént, egyik fiúcskának sem jutott eszébe levelet írni a szülői házba, hogy apám, baj van, tévesen választottatok nekem iskolát. Vagy legkésőbb az első karácsonyi szünetben otthon beszámolni erről. Jó, elképzelhető, hogy egy gyerek kutyaszorítóba került: rossz fát tett a tűzre, megzsarolták. Vagy nem értett szót az apjával. De azóta diplomát szereztek, jó egzisztenciát teremtettek maguknak, családot alapítottak. Idő lett volna, ám ez idő alatt hagyták, hogy tanáraik nemzedékeket zaklathassanak tovább. Hogy mindenkinek ilyen lassan működjenek a reakciói!...
Hogy jogászkodjak egy kicsit: végkielégítés nem jár, ha valaki öregségi nyugdíjra szerzett jogosultságot. Ilyen esetben egyszerűen meg lehet szüntetni a munkaviszonyt (közalkalmazotti jogviszonyt). Akkor sem jár végkielégítés, ha a felmondás indoka a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartása. Ez utóbbi nem jelent azonnali hatályú felmondást. Ami a sajtóban megjelent, az bőven elég az ilyen jellegű felmondáshoz. Itt tehát két okból sem jár végkielégítés (nyugdíjra való jogosultság, munkaviszonnyal kapcsolatos magatartás). Ha mégis kap, az külön megállapodás alapján lehetséges csak, aminek megkötésére a munkáltató jogilag nem lenne köteles.
A többesszámú illetékesek max. féligazságot szolgáltathatnak.
Én viszont egy Illetékesre gondoltam, így, nagy kezdőbetűvel.
Nemcsak a színházi életben van abúzus. Sajnos az egyházban is előfordult, pl. Pannonhalmán is. Talán a zaklatási széria is közrejátszhatott abban, hogy Várszegi Asztrik főapát ma bejelentette lemondását.
Nem tartalmi ismertetőt írtam a József és testvéreiről, hanem a meglátásomat főalakjainak változó hatalmi viszonyairól. De főként nem iskolai dolgozatot, hogy aztán valaki megmondja, mi lett volna elég helyette egy mondatban. A fórum nem két ember zártkörű beszélgetése.
Miért is kérdeztem volna meg, hogy ismered-e a művet, amikor az a 6255 sz. hozzászólásból is sejthető? Ugyanannak a műnek eltérő lehet az olvasata és az értelmezése, az olvasó személyiségének és élettapasztalatainak függvényében. Ama párhuzam számodra megbicsaklik és erőltetett, számomra viszont evidens, máskülönben nem említettem volna meg.
Ítélkezni az arra illetékesek fognak, diszponálásod nélkül is.
Megjegyzem, KMG 1950-ben született, tehát 67 éves. Az általános öregségi nyugdíjkorhatár 65 év. Nyilván nem akart és nem is kívánták tőle, hogy nyugdíjba menjen, amikor elérte ezt a kort; most nagyon jól jár, mert a nyolc havi végkielégítése - túl a ledolgozott éveken - alaposan megemeli a megállapítandó nyugdíjösszeget.
Érdekes megközelítése a hatalmi poziciónak. Merne-e valaki valamit kérni pl. Kimdzsong Untól, bár hatalma megkérdőjelezhetetlen. Igen dícséretes József és testvérei tartalmi ismertetője, viszont elég lett volna egy mondatban megkérdezni, ismerem-e a művet? Mivel háromszor olvastam, mint egyik kedvencemet, válaszom: igen. Épp ezért érzem erőltetett párhuzamnak a Putifárné vs. József ügyet a most aktuális zaklatási történetekkel. Az ítélkezést meg hagyjuk az arra Illetékesre.
Már meg is kapta?
Igen, ezt most találtam:
A Főváros Napján Tarlós István főpolgármester, november 17-én az Új Városháza dísztermében rendezett ünnepélyes díjátadón átadta a fővárosi elismerő címeket.
Budapest főváros közgyűlése Pro Urbe Budapest díjat adományozott:
LŐRINCZY GYÖRGY művészeti menedzser részére Budapest kulturális életében betöltött több évtizedes kiemelkedő tevékenységéért, a Kálmán Imre Teátrum létrehozásáért, valamint a főváros kulturális értékeinek nemzetközi megismertetéséért.
A mosolyjeledet komolyan veszem.
Jó, nem kell tekergetni a választ, csak a véleményedre voltam kiváncsi. :-)
Szóval az a helyzet, hogy a dolog eredményeképp KMG kapott egy rakás végkielégítést, (amit sima nyugdíjba vonulással nem kaphatott volna meg), Lőrinczy meg egy Pro Urbe Budapest-díjat.
Sztem Kalmár az ő emberük... :-))
Nehogy én legyek álhírek terjesztője:
http://www.atv.hu/belfold/20171117-tavozik-e-eszenyi-tarlos-megtorte-a-csendet-video
Kedves Momo, hogy jár-e vagy sem, azt nem nekem kell gondolnom, hanem A munka törvénykönyvének, azért említettem. (Vagy a Munkaügyi Bíróságnak.)
Nem tudom, hogy KMG a színház javára hozott, évek óta extenzív hasznának és okozott kárának egyenlege merre billen. Azt sem zárom ki, hogy a kárt tk. Kalmár Péter okozta, aki, ha eddig tudott várni vele, kirobbanthatta volna a botrányt a nyári szünetben is.
Ami a színház presztízsét illeti… Havonta böngészem az Operettszínház honlapját, ami mindig a frissen érkezett hírlevélről jut eszembe, és rá-ránézek a helyárakra, a jegykínálatra. Az előadások többségénél ezt olvasom: elfogyott… elfogyott… elfogyott. Ahol nem, oda alig van már jegy. Nem hiszem, hogy az operett idősebb (és tehetősebb), illetve a musicalek fiatalabb (és tehetősebb) rajongóit eltántorította, eltántorítja ez a botrány. Ahogy az Operaház, illetve az Erkel Színház jegyeladási nehézségeit sem az okozza, hogy a közönségnek szimpatikus-e a főigazgató, vagy sem. Kibírják a színházak, ha elmarad egy bemutató. A Víg is ki fogja bírni, de kibírta akkor is, amikor az Alföldi Róbert rendezte Cseresznyéskertet a bemutató után végleg levették a műsorról.
Szerintem a fizető közönség túlnyomó részét az érdekli, amit a színpadról kap. A műélvezet annál nagyobb, minél kevesebbet foglalkozunk az alkotók személyével.
Hogy jár-e, vagy sem, már azért sem nekem kell gondolnom, mert az én ízlésemnek és színházi eszményemnek igencsak nem felel meg KMG művészete – és ez sem számít, nagyon is nem.
Gondolod, akkor is jár végkielégítés, ha a menesztett személy a színház számára kárt okozott…?
Egyrészt a színház presztízsét hátrányosan érinti, ha fenekelés és egyéb furcsa dolgok folytak a falai között. Másrészt konkrét anyagi hátrány, ha elmarad egy már előkészített bemutató… (akár több 10 milliós tétel, ha a jelmezeket, díszleteket legyártották)
Hatalmi pozícióban mindig az van, akitől akarnak valamit, alárendelt pozícióban az, aki akar, kér, kínál. A regénybeli Potifárné (Petepré felesége, Mut-em-enet) olyannyira nem veszi észre Józsefet, mintha az nem is létezne – míg egy hatalomra törő és hatalmát féltő, okos, ám gonosz hivatalnok, a törpe Dudu, módszeresen rá nem nyitja a szemét Józsefre. Ennek sikerétől kezdve a szerencsétlen nő, aki (Thomas Mann verziója szerint) szűzként él házasságában, bűnös vágyra kárhoztatva szenved, és mindvégig vesztesként harcol a szerelemért. József eleinte annyira elfoglalt a munkájával és az „istenszerelmével”, hogy az asszonyban korántsem látja a nőt. De legalább ennyire távol tartja a gondolattól az ura, Petepré iránti szeretete és hűsége, döntően pedig az, hogy nem szeret bele az úrnőbe, noha Dudu az ő figyelmét sem rest felé fordítani. Innen e kapcsolatban – hiába érkezett a házba rabszolgaként –, övé a hatalmi helyzet. Mire a hatalmas asszony már a kínhalál válogatott nemeivel fenyegeti Józsefet, ha az nem adja meg magát, már végképp nem az övé a hatalom. Amit Mut-em-enet a férfi „erejének” nevez, valójában József pillanatnyi gyengesége – ettől a mozzanattól gyakorolja hatalmát Mut-em-enet (szerelme és vágya hazug vádaskodásba, gyáva bosszúba fordul, igen: drámai botrány rendezésébe az udvar nyilvánossága előtt), mely hatalma árán csak örök boldogtalanságához sikerül eljutnia. Thomas Mann-nál persze ez a boldogtalanság sem egyértelmű, ld. Az elmerült kincs című gyönyörűséges fejezetet.
Közvetlenül a Sárosdi-ügy után megjelent a médiában egy durva című írás (nem feltétlenül hivatkoznék rá), gondolatmenetének az a lényege, hogy ha a sérelem, a lelki sebek szerephez, karrierhez, vörös szőnyeghez, netán az Oscarhoz vezetnek, akkor nem fájnak; annyira semmi esetre sem, hogy kiáltozni kelljen miattuk. Ha viszont a pálya kudarc, vagy nem kudarc, csupán nem hozta a leányálmokat, pl. a hírnevet, de még a bulvársajtó érdeklődését sem nagyon, akkor fáj. Miért is éppen most? Mert az állítólagos sértettek mellett most áll hatalom: az amerikai példák, a botrányéhes bulvársajtó figyelme, a közfelháborodás, a mozgalom stb.
Ha mondatom idézett része sértő lehet, annak az az oka, hogy nem hiszek az olyan lelki sebek évekig-évtizedekig beforrni nem tudásában, amelyek évekig-évtizedekig nem fájtak.
Szerintem hülyeség, hogy a végkielégítést „fegyelmi helyett” kapja KMG. Ha A munka törvénykönyve előírja, a végkielégítés ugyanúgy megilleti, mint a nyugdíj: megdolgozott érte.
Kirúgni azért kell, hogy a vérszomjas közvélemény is megkapja a kielégítését.
Vajon kapott-e KMG valaha is figyelmeztetőt (vagy legalább szóbeli figyelmeztetést) a munkastílusáért vagy a fegyelmezési módszereiért? Gondolom, nem, pedig minden büntetést figyelmeztetésnek kell megelőznie. És ha a fegyelmezési módszerei és egyebek terén sem kapott intést – senki sem jelentette fel –, az azt jelenti, hogy végső soron mindenki megerősítette a maga tökéletességében.
A párhuzam abban bicsaklik meg - igen erősen - hogy Putifárné (Potifárné, ha úgy tetszik) hatalmi pozicióban lévő csábítóból (arabusul Zulejka) vált vádlójává a neki vallási okokból ellenálló Józsefnek a "láttam erejét!" felsikoltás fordulópontja után. Viszont ez a ..."hogyan fakadnak ki tiszta lelkünkből az azóta beforrt sebek, szóval milyen frusztrált lehet az, akit nem zaklattak ugyan, de (a fene egye meg!) zaklathattak volna akár!" ...feltételezés sértő lehet azoknak, akiknek nem tudtak beforrni lelki sebeik.
Mondjuk az egy érdekes kérdés, hogy ha valóban akkora a gond KMG-vel, hogy azonnal nyugdíjba megy / ki kellett rúgni, mért kap 8 havi végkielégítést..? Ahogy a 444 írja a Népszava cikket szemlézve: "Lőrinczy György nem adott választ arra, hogy fegyelmi eljárás helyett miért nyolc hónapnyi fizetéssel engedte el Kerényi Miklós Gábort."
Ha viszont nincs gond, akkor mért küldik el...?
Mennyire frusztrált lehet az az ember, aki egy divathullám sodrában, amelyben világgá kürtölhetjük, milyen észveszejtően kívánatosak voltunk évtizedekkel ezelőtt, s hozzá mily tudatlanok és ártatlan lelkűek, több évtizedig tartó amnézia után hogyan fakadnak ki tiszta lelkünkből az azóta beforrt sebek, szóval milyen frusztrált lehet az, akit nem zaklattak ugyan, de (a fene egye meg!) zaklathattak volna akár!
Már az első estben is eszembe jutott (mindig eszembe jut, és ajánlom mindenkinek) a Bibliában röviden említett József és Potifárné esete, ám leginkább Thomas Mann József Egyiptomban című világszép verziójában, a József és testvérei tetralógia 3. kötetében. Mert nemcsak megrázó és életre szóló élmény, hanem arra is rávilágít, hogy a történetek nem egyszerűek, és mint alakulhat a vágy és a szerelem sorsa a politikával át- meg átszőtt közegekben, milyen féktelen és kisszerű hatalmi törekvések képesek tönkretenni ártatlan esendők életét. Ó, drága Mut, Eni, Mut-em-enet, rád utalok elsősorban, mélységes részvéttel!
Tájkép csata után:
http://nepszava.hu/cikk/1145897-lorinczy-gyorgy-begyuruzott-az-eletembe-a-szexualis-zaklatas
Vagy a csata csak most kezdődik?
http://nepszava.hu/cikk/1145831-meneszthetik-eszenyi-enikot
Varnus Xavér tagadja a szexuális zaklatás vádját
Fidelio.hu, 2017.11.17. 14:05
A Hit Rádió egyik műsorában egy neve elhallgatását kérő betelefonáló vádolt meg szexuális zaklatással egy világhírű orgonistát. Pár nappal később Varnus Xavér is megszólalt az ügyben, és arra kérte a vádlót, Mérei Tamás csellóművészt, álljon elő. Az ügy azóta tovább bonyolódott.
