Na, most kiverted nálan a biztosítékot, sokáig toleráltalak, de itt a vége, mert Trabantban nem ismerek tréfát, ugyanis az első autóm egy használt, kakiszínű Trabant kombi volt, amibe kis családom - akkoriban hatan voltunk - nagyszerűen befért. Persze hátul azért volt veszekedés, hogy ki üljön fél fenékkel. Akkoriban még hátul egyáltalán nem volt biztonsági öv, így az ülésrend variálásának tág tere volt. És igen, volt Barkasom is a későbbiekben, szépséges, 8 személyes, tágra nyílt szemű, mosolygós lámpákkal, Istenem, milyen jókat kirándultunk vele, a Mátrában és a Bükkben. De aztán minden jónak vége lett, ahogyan fújdogáltak a nyugati szelek, és jött egy, a nyugat-kelet vadházasságából származó, használt 4 ütemű Wartburg, padlós botváltóval, a feleségem szerette, de ez az autó (is) pikkkelt rám, háromszor hagyott ott úton-útfélen, és a végén a váltó is szétesett, és aztán milyen nehezen adtuk el, a kutyának se kellett, bezzeg az ezt megelőző repedt-motorblokkos Daciát úgy elvitték a román cigányok, mint a cukrot. Ilyen az élet, egszer fent, egyszer lent, én nem sírok vissza semmit, csupáncsak könnyezek.
Hàt akkor csak szèpen hùzòdjanak vissza a Mauer mögè! Kàr, hogy elbontottàk, de èpülhet ùj. FDJ-s zàszlòkkal, Trabantokkal, Wartburgokkal demonstràltak ... ès nyertek. Kapja meg mindenki azt, ami utàn vàgyik. Remèlem, jòt kivàntam. Egyèbkènt most ùgy tűnik, kormànyt fognak alakìtani a kommunistàk (BSW) külső tàmogatàsàval. Les extrêmes se touchent. Gyönyörű formàciò. Erről ennyit.
Az eurovíziós dalfesztivál régen jelentett valamit, mára a politikailag korrekt bóvli megtestesülése. És láss csodát: Teljesen megértem azokat a keletnémeteket, akik az AfD-re szavaznak. A helyükben én is azt tenném. Pedig eléggé utáltam Honeckert és szenilis csapatát. Nem kicsit, nagyon. Nyugi, összeáll a népfront, nesze neked, AfD! Ide egy hányásjelet helyeznék el, ha módom lenne rá.
Mint Coubertin bàrò mondotta volt, a rèszvètel a fontos ès esetünkben valòban ìgy van. Feltève, hogy a keleti nyitàsnak nevezett izèt nyugdìjazzuk vagy legalàbbis -megengedő leszek- parkolòpàlyàra helyezzük ès visszatèrünk az èlhetetlen (copyright: L. Jànos), hanyatlò, rothadò (copyright V. I. L.) Nyugathoz ... ami a tegnapi NDK-esemènyek fènyèben tènyleg bajban van ... avagy egyesek szerint ők a jövő. De ők sem Keleten vannak. Csupàn K-Nèmeto.-ban.
Igazat adok neked, ha 1-2 éven belül a magyar versenyző nyer. A mai felhozatalt illetően csak bosszúsan tudok legyinteni, amikor Sandy Shaw és az ABBA után conchita wurst és a hasonszőrűek produkcióit díjazták.
Milyen betegsègre gondolsz, mint orvos: veszèlyes jàrvàny-kategòria, pestis, kolera, COVID? Vagy csupàn mùlò hasfàjàs, ami pl. nekem volt a hèt elejèn? Az előadòművèszet szabadsàga, urambocsà szabadossàga nem tartozik a medicìna fogalomkörèbe. Mint ahogy a dalverseny meghallgatàsa-megtekintèse sem tartozik a kötelező "oltàsok" (èrtsd: megtekintendő műsorok) közè. Bàrcsak ez a dalfesztivàl lenne az univerzum legkàrosabb, legàrtalmasabb esemènye, jelensège! Mindahànyan boldogabban èlnènk, bèkèben, egèszsègben. De egyezzünk ki: vitàzzunk mèg vagy 20-25 èvig ugyanerről, a tovàbbiakat majd akkor megbeszèljük :-)
Ez nem tragédia (más szórendben: nem ez a tragédia). Ez csak a betegség egyik tünete.
Annàl azèrt -sajnos- voltak màr nagyobb nemzeti tragèdiàink, mint hogy visszatèrünk a vilàg legnèzettebb könnyűzenei esemènyère, amiről csupàn keserű politikai dactòl vezèrelve, politikai utasìtàsra "zum trotz" èvekig tàvol maradtunk.
https://beatkorszak.hu/aldobolyi-nagy-gyorgy-eletutinterju
Élet-és
karrierinterjúk
(rezümé)
Nem
volt túl kedvező a pedigrém, reménytelen volt a helyzetem, mégis megpróbáltam.
És sikerült!
Aldobolyi Nagy György
Sikongatok az örömtől. ;o) E rendezvény minőségét nem kommentálom, a magyar versenyző esélyei pedig a nullával egyenlőek a különféle koalíciók összefogása miatt.
Azért van ok az örömre: visszavárják Magyarországot az Euroviziós Dalversenyre, sőt, még a nevezési díjból is jócskán engednek. Remélem, hogy Neandervölgyi Hangyász kolléga is örül ennek a hírnek.
Az elmúlt hetekben Franciaországban utazgattam: Normandia és Bretagne tartományokban. Nem állom meg, hogy az ezernyi, szépséges látnivaló közül ne szóljak itt három olyan kiválasztott településről/tájról, amelyek több oldalról megérintettek, és valamilyen zenei élményekre is emlékeztetnek; most apropóul szolgálnak, hogy ezen emlékeimhez zenei idézeteket társítsak:
I. Ploërmel – ez a varázslatos szépségű breton kisváros és környéke a helyszíne Giacomo Meyerbeer nevezetes operájának: Dinorah/Le pardon de Ploërmel („A ploërmeli búcsú”) – 1859

Giacomo Meyerbeer: Dinorah/Le pardon de Ploërmel –„Árnyéktánc” – Isabelle Philipp
II. Rouen (Normandia) - Jeanne d’ Arc (Szent Johanna, „az orleans-i szűz”) emlékezete

Szent Johanna mártírhalálának helyszíne
(Rouen)
Mártírhalála
előtt írta, helyesebben diktálta: „Feláldozni azt, ami vagy, és hit nélkül élni
borzalmasabb, mint meghalni”.
Szent
Johanna hite az volt, hogy Isten ügye azonos a franciák ügyével, rejtett módon
ma is megmaradt minden francia állásfoglalásban, még akkor is, ha nem ebben a
sorrendben.
Forrás: https://e-nepujsag.ro/articles/rouen-es-jeanne-d-arc
Szent
Johanna története - az irodalom és más művészeti ágak mellett - a zenében, a komponistákat is megérintette, rájuk is ihletőleg hatott (Verdi, Gounod, Csajkovszkij, Honegger...)
Prélude de la messe à la mémoire de Jeanne d’Arc - Charles GOUNOD (1818-1893)
III. Corneville sur Risle városka (Normandia) – festői falu a Risle folyó völgyében, híres a hagyományos normandiai favázas házairól és a közeli Corneville-sur-Risle apátságáról.

Ez a kis település a színhelye Robert Planquette A corneville-i harangok című operettjének („opera
comique). Ez egy fiktív vagy romantizált normandiai falu, amely a történet szerint a tenger közelében,
egy sziklán álló elhagyatott kastéllyal büszkélkedik. A helyiek babonái szerint a kastély elátkozott, mert
éjfélkor maguktól megkondulnak a torony harangjai. Egy hugenotta grófi-családfőnek menekülnie kell,
de előtte vagyonát és kislányát rábízza a kastély gondnokára. Eltelik húsz év. Gáspár apó már kétárva
lánykát nevelt fel mostanára, a gondjaira bízott és egy talált gyermeket. Álnéven - inkognitóban -
visszatér Henri márki, az örökös, aki leleplezi a kísértetet (a kastély hűtlen gondnokát), és feltalálja lánya, Serpolette mellett az elrejtett családi kincset is. Persze szerelmi szál szövődik a márki és hajdanán a tengerből kimentett, "talált" lány, Germaine között...
Èn pl. ùgyszòlvàn mindenkinek a halàlàn megdöbbenek, akinek legalàbb a nevèt ismer(t)em ... ami azonban nem azonos sem a gyàsszal, fàjdalommal, sem az "örömködèssel", amely kifejezès szàmomra amùgy is összeegyeztethetetlen valakinek a halàlàval.
Én is így gondolom. Aki örömködik bárki halálán, az az ember valóban hitvány.
Kémeim jelentése szerint amikor a Mandarin sanghaji előadása után egy, a túrán részt nem vett zenekari tag megtelefonálta a hírt, általános volt a döbbenet, még a legélesebb kritikusai között is.
Ó, a magyar nyelv annyira szép és sokrétű, hogy ugyanazt a gondolatot vagy tényt, ezerféle módon lehet kifejezni. Persze ettől függetlenül a gondolat ugyanaz, és a tény is ugyanaz marad. De ha a szépérzékedet megnyugtatja, akkor mondhatom úgy is, hogy "nagy fának nagy az árnyéka".
Az a körülmény, hogy nemesnek vélt zenei fórumon egyetlen percnél tovább fennmaradhat afféle bejegyzés, hogy korunk legnagyobb zenésze "bunkó volt", sajnos inkább a kiadványra hoz szégyent, semmint - a tájékozatlanságával sem mentegethető - előítélettel, rosszindulattal gazdagon felfűtött kommentelőre.
6656-ban nyomatèkkal jeleztem, hogy àltalànossàgban beszèlek!
A vicc így van, de az élet - szerencsére - nem ennyire "vicces". Nem hiszem, hogy a megalázottak, a halálakor örömködtek.
Mondom, a rivaldànak kèt oldala van. Ha te, teszem azt, zenekari vagy ènekkari tag vagy, ès (olykor?) pokollà teszi valaki az èletedet, akkor pezsgőt bontasz, amikor ... szòval akkor. Mint a règi viccben az öreg bràcsàs, -mindig bràcsàs van a zenekari viccekben- aki hàromszor is becsönget az elhunyt karmester özvegyèhez megtudakolni, "igaz-e, hogy elhunyt a maestro?" Az özvegy őrjöng: "màr hàromszor megmondtam, hogy igen!" ".. De olyan jò hallani.." ìgy az öreg. Èrtve?
..vagy màsik "fachbòl", gyerekkorom màig nagy kedvence, Honthy Hanna.
Az utókor számára döntő részben az marad fenn, hogy X vagy Y mekkora karmester/hangszeres szólista/énekes/színész stb. volt, nem pedig mekkora bunkó. A jelen esetben Kepes Júlia eléggé önreklámozó módon igyekezett felhívni a figyelmet, kihasználva, hogy nálunk minden később "gyűrűzik be".
Széll György vagy Arturo Toscanini kiváló példák erre.
Annyit hadd jegyezzek meg, hogy a rivaldànak kèt oldala van. Egyik felèn a közönsèg, amely àhitattal ünnepli kedvencèt, kedvenceit. A màsik oldalàn a kollègàk, a többi művèsz, akiknek adott esetben -àltalànossàgban beszèlek!- pokollà teheti az èletèt a vezető művèsz, lett lègyen karmester, szòlista, primadonna, vezető szìnèsz, ès -nem èppen pozitìv èrtelemben- mèg akàr halàla utàn sem "feledkeznek meg" ròla.
Èn nem mertem (volna) leìrni ezt, mert többen megköveznènek, de ez lehet a szìntiszta igazsàg.
Ironikusnak szánt megjegyzésemben arra próbáltam utalni, hogy nem kell mindenből következtetést levonni. :)
Én igazat adok Máté Gábornak. Eszenyi Enikőt nem csupán a viselkedése miatt bélyegezte meg a szakma nagyobb része (MSZT); Vidnyánszky és csapata (MThT) sem kímélte. Kiss Ferenc (+ Páger) ügyét is nehéz megítélni. Én, ha a 2. vh-t túlélt zsidó színész vagyok, minden eszközzel igyekeztem volna elkerülni, hogy velük egy darabban/filmben játsszam. A Kocsis viselkedésével kapcsolatban hangoztatottak igazak, de lassan 10 éve kicsodát érdekel, hogyan üvöltözött DICSŐ EMLÉKŰ Zoltánunk padlizsánszínű fejjel a zenészekkel? Újból elolvasva a NEM angol nyelvkönyvsorozat tanítási módszerét alkalmazó hölgy szösszenetét, egyértelmű, hogy Amerikában is működőként a "safe space" divatőrületének polipkarjai kapták el. KJ a nyilvánvalóan elvrokon tanfolyami résztvevő hisztijét kihasználva igyekszik magának 15 perc hírnevet szerezni, amelynél Kocsis hosszabb időre, azaz utolsó szívdobbanásukig tartó szeretetet szerzett minden ZENEkedvelő ember kicsiny szívében.
Nem akarom túllihegni a témát, de mivel kérdeztél, a válaszom:
Ó, nekem is volt egyetemista koromban ilyesmi élményem. Szokásom szerint nagyon elgondolkoztam, és figyelmetlenül az úttestre léptem, de szerencsém volt, mert egy homokszínű Lada, fékcsikorgatva, éppen megállt előttem. Kábulatomból feltekintettem, és a szélvédő mögül, láss csodát, rám nézett Vitray Tamás! Kedvesen integettem neki, és ő mosolyogva, visszaintett nekem.
A 6644.sz. hozzászólás második megnyitható mellékleteként olvasható cikkben konkretizálva van, hogy mi nem igaz tényszerűen (s mellesleg eszerint az érzelmek és értékítéletek terén is) K.J. (akiről én sem hallottam eddig) írásából.
Ezen az alapon engem is bántalmazott, amikor úgy 1999-ben szétverte Schubert általam nagyon szeretett "Nagy" C-dúr szimfóniáját. Igaz, évekkel később belátta önnön hibáját, és nem Forma 1-es tempóban nyomta le ezt a remekművet. Felhozhatnám a szaxofonokat (!) alkalmazó Máté-passiót, vagy azt a január eleji, biztos repertoárdarabokból (Schubert-impromptuk) álló szólóestjét, amelyen rácáfolt arra a közkeletű vélekedésre, hogy életében nem ütött mellé. (Feltehetően még nem heverte ki a szilveszteri mámort.) De: Csak a szépre emlékezem, nekem, mint mezei hallgatónak csak ez számít. Ugyanakkor jól tudom, mit szenvedtek a rabigájába fogott hangászok. A bosszú persze hidegen jó, lásd Hamar Zsolt sorsát, 6 nap múlva pedig Vashegyiéjét* is. *A Krisztus gyermekkora műsorra tűzésével megbocsátottam neki a méltán elfeledett francia operaszerzőcskék méltán elfeledett műveinek előadását.
Persze, különben nem írtam volna. :) Első kézből származó infó.
Ne is legyél rosszmájú. Takatsának kétségkívül igaza van abban, hogy "Mai szemüvegen át nézni a múltbeli dolgokat, nem korrekt dolog." Ahogyan szerintem Máté Gábornak is igaza van Eszenyi Enikővel kapcsolatban. Háborús bűnök is elévül(het)nek/tek. Kiss Ferenc, a két vh. közötti egyik legnagyobb magyar színész is leülte a büntetésèt, amit az egykori zsidótlanító Színészkamara elnökeként kifejtett tevékenységéért kapott. Aztán újból színpadra léphetett és még Érdemes művész kitüntetést is kapott. Eszenyi Enikő vesszőfutása már hisztéria-kategória.
Az idézett rikkantás netán a szóbanforgó művésztől származik?
Mai szemüvegen át nézni a múltbeli dolgokat, nem korrekt dolog. Mert pl. manapság biztosan kiverné a biztosítékot, ha egy nagyhírű művész úgy lépne be a konzi nagytermébe kurzust tartani, hogy elrikkantja magát: "Itt a tavasz, dagad a f.sz!", de ez a kis intermezzo a 90-es évek második felében inkább derültséget keltett, sőt még az is lehet, hogy ez a "közvetlen" hangnem oldotta a nebulókban a feszültséget.
Uborkaszezoni téma: Erre mondja a német, hogy Theaterdonner. Elismerésem a konzisoknak, bár őket már nem taníthatta a nagy férfiú. Bevallom őszintén, hogy Kepes Júliáról sohasem hallottam. Most nagyon rosszmájú szerettem volna lenni, de "Ő" visszatartott. Így nem írom le, amit eredetileg szándékoztam.
Köszönöm!!! Hadd ne áruljam el, mikor láttam Őt először vezényelni, az akkori MÁV Szimfonikus Zenekart vezényelte.
Köszönöm, egyre fogy a centi, persze ha akad hozzászólni való téma, gondolok a M. Kir. Viperaház körüli eseményekre, nem fogom be pörös számat. Októberig csak lesz ilyen.
Jó utat, szép és maradandó élményeket kívánok!
https://www.klubradio.hu/adas?hanganyag_id=59098#google_vignette
Horti Lilla énekelte az amerikai és a magyar himnuszt azon az ünnepi eseményen-rendezvényen, amelyet tegnap tartottak a Várkert Bazárban az amerikai függetlenségi harc 250. évfordulója tiszteletére...
Mondhatnám, hogy annál rosszabb, de nem mondom, mert mindez már történelem.
Závogyán nem közig. államtitkár volt, hanem kultúráért felelős államtitkár, azaz kvázi minisztere a területének, mivel Hankó is olyan vegyessaláta minisztériumot vezetett, mint Pintér.
A közig. államtitkárok a minisztérium mint intézmény működéséért felelnek, így nem releváns, hogy értenek- e bármelyik kulturális ághoz. Arra vannak a szakállamtitkárok.
Úgy hírlik, a parlamenti irodai gurulós tűzpiros pulpitusszék színe nem nyerte el a kommentelők, de talán magának a házelnök asszonynak a tetszését sem: ugyanis aranyszínű leplet kap az immár korszerűbb ülő alkalmatosság. A történelmi épületben mégiscsak méltóságteljesebb ezen ezzel "trónolní", s nem kell asszociálnunk a bútordarabot bevont piros színről úgy általában egy korábbi éra attitűdjére.
Ha stìlszerű akarok lenni: kapaszkodik a szèk(è)be. Màrmint a sajàtjàba :-)
