Igen, valóban terjedelmes és időigényes feladat, de pszichésen még nehezebb 2 héten keresztül egy ilyen témával kelni és feküdni, és még éjjel is ezzel álmodni.
Ez nagyszabású munka lehetett, köszönjük szépen, én biztosan írok kérem a linket (majd írok)...
Biztos
mással is előfordul, hogy késő este, amikor még nem elég álmos ahhoz, hogy
lefeküdjön, csak ül a PC előtt, és unalmában ide-oda kattintgat. Én is így
jártam néhány hete, amikor megakadt a szemem az Index egyik cikkén: 10 film,
ami hosszabb 200 percnél, de életünkben legalább egyszer muszáj megnéznünk.
Kattintás után a port.hu-n kötöttem ki, ahol a következő tízes listát találtam:
1. A Gyűrűk Ura - A király visszatér (2003) -201 perc, 2. Malcolm X (1992) -202 perc, 3. Barry Lyndon (1974) -203 perc, 4. Andrej Rubljov (1966) -205 perc, 5. A hét szamuráj (1954) -207 perc, 6. Arábiai Lawrence (1962) -216 perc, 7. Elfújta a szél (1939) -238 perc, 8. A nimfomániás (2013) -325 perc, 9. Sátántangó (1994) -439 perc, 10. Shoah (1985) -566 perc.
Elgondolkoztam azon, hogy milyen szempont alapján rakták sorrendbe ezt a 10 filmet. Aztán rájöttem: a hosszúságuk szerint. Az első helyezett éppen átlépte a 200 perces határt: nem sokkal több, mint 3 óra, megúszhatod pisilés nélkül, a tízedik viszont 9 és fél órás. Ez már iszonyatosan hosszú idő, komoly elszántság kell ahhoz, hogy rászánjon az ember 9,5 órát egy filmre, ráadásul egy olyanra, amelyről sohasem hallott. Shoah – Soá, ja persze, a holokauszt zsidó szinonimája, de se szeri, se száma a holokausztról készült filmeknek, amelyekből jó párat magam is láttam. Miben különbözhet ezektől, és mit tud, mi újat tud mondani egy monstre, 9.5 órás alkotás? Szóval alaposan felkeltette a kíváncsiságomat ez a film, és gyorsan utánanéztem. Ez tulajdonképpen egy dokumentumfilm, amelyet a francia Claude Lanzmann készített és 1985-ben jelent meg.
Claude Lanzmann 10 évig készítette a filmet. A 9 és fél órás dokumentumfilm tulajdonképpen riportok sorozata. Nincsenek benne archív felvételek, füstölgő krematórium, hullák-hullahegyek, csak a szemtanúkkal történő beszélgetések: túlélőkkel – a gyilkosságokban ilyen-olyan szinten közreműködőkkel – a környező falvak szájtáti parasztjaival, a zsidók házainak mai lakóival, látjuk a 70-es 80-as évek lengyel falvait, a táborok, gázkamrák helyszíneit, izraeli borbélyüzletet, New yorki irodát, és csak beszélnek, beszélnek az emberek, akik ilyen-olyan módon kapcsolatba kerültek ezzel az elképzelhetetlen és kimondhatatlan eseménnyel, a soával. Történeteket hallunk és látunk Chelmnóról az első kis halál-manufaktúráról, ahol kipufogógázzal irtották a zsidókat, furgonokkal és kezdetleges gázkamrával, mennyit is? 4-es szám biztosan van benne, erre emlékszik a náci tanár felesége 40.00? nem: 400.000. De hoppá, akad 2, azaz kettő túlélő a négyszázezerből. Az egyik a történések idején 13 éves fiúcska volt, egy széphangú fiúcska, napról-napra énekelt, ahogy lábbilincsben végigcsoszogott a falun, a lengyel parasztok ma is emlékeznek rá, az SS-eknek is tetszett a dal, ezért csak akkor lőtték főbe, amikor jöttek a ruszkik, és az őrség menekült. De a fiúcska valahogyan a tarkólövést is túlélte, és most a riporter visszahozta a meglett férfit Chelmnóba, látjátok, itt énekel a folyón a csónakban, ahogyan 35 éve. Most pedig közöttetek áll, arcára fagyott mosollyal, a katolikus templom előtt, a templomajtón jönnek ki az emberek, épp egy körmenet, ti pedig nevetgéltek, meglapogatjátok a vállát, milyen jó, hogy újra látjátok, hát, ez szörnyű, ami történt vele-velük, de azért végsősoron, bárhogy is nézzük, bárhonnan is nézzük, mégiscsak a zsidók ölték meg Krisztust, és az ő vére rajtuk…mosolygós vidéki antiszemitizmus, most, és mindörökké ámen.
De ez csak egy történet, sorjázik a többi, 9 és fél órán át hallunk itt mindent, jönnek az igazi halálgyárak, Treblinka, Auschwitz, a gyártósorok, amelyek akár 3000 darab/óra produktumot is termeltek. Hallunk lelkes náci indulót, Treblinkára aktualizált szöveggel, amelyet a sonderkommandós zsidóknak kellett énekelni. Énekelje el még egyszer, kicsit hangosabban, kéri a riporter (hogy jobban sikerüljön a rejtett kamerás felvétel), és az öreg náci őr nem kéreti magát, torkaszakadtából dalol, majd a dal végeztével széles mosollyal megjegyzi: ezt a dalt már senki sem ismeri, senki mástól nem hallhatja, csak tőlem. Aztán borbélyüzletben járunk, szaporán csattog az olló, ahogy a borbélymester beszámol arról, hogy az auschwitzi vetkőztetőben egyszerre 12 borbély 60 meztelen nő haját vágta, fejenként két perc alatt, nem nyírta, hanem vágta, fazonra, csínosra, és közben mosolyogni kellett, és nem szólni egy szót sem, nehogy pánik legyen, mert a nők reménykedtek. És a borbély csak vágta a hajat, mosolygott, levágta a felesége haját is, aki a transzportból jött, picit lassabban, hogy tovább tartson az utolsó pillanat. Aztán látjuk a vasúti menetrendet, a különvonatok indulását, útját, érkezését, német precizitással, táblázatban, a történész két ujja között fogja a papírlapot: ez nagyon fontos dokumentum, mert ez itt van, most is tanulmányozható, itt van rajta a 10.000 ember, akik füstté váltak, belőlük semmi nem maradt, de itt van ez a papírdarab. Aztán jön a lengyel futár, aki már 20 éve disztingvált professzor New Yorkban, egy igazi idős úriember, békés szürke szemekkel, elkezd beszélni, majd feláll, átlépi a fotelt, nem, erről nem tudok beszélni, kirohan a szobából, majd visszatér, tudom, hogy fontos, folytassuk. Arról beszél, hogy ő a lengyelekkel, a lengyel ellenállókkal foglalkozott, persze, tudta a statisztikát, hogy hány zsidó, de hát hány lengyel, orosz, szerb, görög, stb, halt meg, ezek csak számok voltak a számára, de aztán a Varsói gettó zsidó elöljárói kérték, hogy vigye hírül a világba azt, ami a zsidókkal történik, és jöjjön, beviszik a gettóba, nézzen körül, legyen személyes élménye, hogy arról tudjon Londonban beszámolni. És eltölt 2x1 órát, a gettóban nézelődve, bepillantást nyer a pokolba, és most mondja, mondja, könnyes szemmel, majd zokogva. Pedig mit látott? „Csak” a gettót. A pokol első körét… És így tovább, így tovább.
Azután ez a sok random riport összeáll, megmutatja, felmutatja és láttatja az elképzelhetetlent: nem kívülről, hanem belülről. Talán ez a cél. Éld át, tedd magadévá, add tovább. A ’85-ös film készítője és szereplői mára már talán mind meghaltak, nem maradt szemtanú, de te itt vagy, neked kell megőrizni, továbbadni, világgá kiáltani.
De legyen elég ennyi, nem írok róla többet, inkább adok két linket ( 1 2 ) lássátok, hogy mit írnak a filmről a nálam okosabb és felkészültebb emberek. És itt pedig a megszólalókról, „szereplőkről” tájékozódhattok.
Kedvenc lelőhelyemen, az Amazonon dvd illetve bluray formátumban beszerezhető a Shoah. A videó angol felirattal is rendelkezik, viszont a felirat hiányos; angoloknak készült, és az angol nyelvű beszélgetések (kb a film fele) nincsenek feliratozva, csak az egyéb nyelvű (német, lengyel, jiddis, olasz) beszélgetések. Próbáltam utánanézni, hogy széles körben vetítették-e a filmet Magyarországon, de csak néhány esetről tudok, amit félig-meddig zárt körben a MAZSIHISZ szervezett, de ezekben az esetekben is az angol feliratos filmet vetítették. A film riportjai viszont megjelentek magyarul, a Kossuth kiadónál, 1998-ban.
Így tehát nekiláttam, és az angol felirat alapján (igénybe véve a siketeknek készült teljesebb angol feliratot is), a 9 és fél órás filmhez elkészítettem a teljes magyar nyelvű feliratot. Meg kell vallanom, lelkileg nehéz feladat volt, mondhatnám, hogy a filmben elhangzó kis dalhoz hasonlóan, „tinta helyett a könnyeimmel írtam” persze ez így túlzás, hiszen sem tintát, sem könnyet nem ismer a billentyűzet.
Itt két rövid előzetest láthattok a filmből ( 1 2 ), a teljes (HD minőségű, angol és magyar felirattal ellátott film) letöltési linkjét pedig három hétig kérhetitek magánban tőlem.
Jókai-emlékév: Jókai pótolhatatlan, Jókai kincs – Keszegh Margit gondolatai
(Nemzeti.net - 2025-02-06 08:42)
Keszegh Margit – a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület elnöke
/Komárom/
A Magyar Országgyűlés a Kulturális és Innovációs Minisztérium 2025-öt Jókai Mór-emlékévvé nyilvánította, így tisztelegvén a 200 éve született író előtt. A jubileumhoz kapcsolódva február folyamán (mivel az író ebben a hónapban született) irodalmárok, művészek, művelődésszervezők, kutatók és más szakmák képviselői osztják meg a Jókaival kapcsolatos gondolataikat az Új Szó felületein. ITT.
Hàààt ... ők azèrt -kèpzavar következik!- màs sùlycsoportban "fociztak" . Szerintem legalàbbis, bàr Praetoriust csak hìrből ismerem.
A Hungaroton tudtommal kiadta, hogy kapható-e (CD), nemtom.
Igen, Praetoriusról és Laloról nem is beszélve...
Nahát, micsoda pirosbetűs nap! Csak ma és itt, a Momus-naptárnak köszönhetően raktam össze, hogy Mozart születésnapja megegyezik Verdi elhalálozásának napjával. Ehhez képest a mai két feladvány egyike Monteverdihez köthető, a másik ... nos nem Verdi és nem is Mozart, talán nem árultam el nagy titkot.
Kedves Fórumtársak,
Kedves Fórumtársak,
A művészetek vonzásában – Rockenbauer Zoltánnal beszélgettünk
Magyar Kurír.hu – 2025. január 2., csütörtök | 20:10
Politikusként ismerjük az 1990-es és a kétezres évekből. Volt kulturális miniszter, a nevéhez fűződik a Müpa felépítése, és az édesapja volt Rockenbauer Pál, akinek természetjáró sorozatait rengetegen néztük a televízióban. Rockenbauer Zoltán művészettörténésszel a Műcsarnokban beszélgettünk a karácsonyról és életpályájáról.
Nagyon szépen köszönjük!
Budai Lívia már nem aktív, visszavonult a színpadtól de gyakran feltűnik - látom őt - operaelőadásokon és koncerteken a nézők között, akár az Operaházban, az Eiffel Műhelyházban, Müpában vagy a Zeneakadémia Nagytermében.
Ismét szükséges némi helyreigazítás: Budai Lívia nem "elhúzott", hanem több énekverseny megnyerése utáni mellőzöttsége miatt elment világkarriert csinálni, az eredmény őt igazolta. Majdnem 10 év telt el, hogy újra meghívták 1 azaz egy előadásra, utána szórványosan még egy-kettőre. Ez nem rajta múlott, hanem az Operaház akkori főrendezőjén, aki mást szeretett, és akit ő nem szeretett, az nem énekelt. Ezért énekelt olyan keveset Pesten Marton Éva is. Noha mindketten szívesen énekeltek volna többet is. A Fidesz hatalomnak köszönhetően Martont bőven kárpótolták, Budai Líviát nem, és csak a pálya utolsó szakaszában énekelt premiert a Falstaffban és a Karmelitákban. A világkarrier megkérdőjelezhetetlen, és elismerésre méltó.
Nyugi, akkor sem tudnák, ki ő, ha túlnyomó részben a M. Kir. Viperaházban énekelt volna.
Ugyan mièrt lenne bàrmilyen gőze? Elhùzott, mint a vadludak. 20 èv alatt ha 3-4 fellèpèse volt itthon.
Ja, és Melisről kérdezett vissza valamilyen hüjegyerek, nem néptáncos-e? KB olyan, mint amikor 1973-ban megkérdezték néhány drágalátos honfitársunkat, ismerik-e Petőfit. A csúcs az volt, aki úgy felelt a kérdésre, ott lakott az utcában, de elköltözött.
No, ebben egyetértünk!
Ugyanaz fog történni valószínűleg, ami régen történt: egy csoportba tették Koncz Zsuzsát Melissel és Szokolayval (abszurdum !!), és nyert!! Soha életemben nem felejtem, ahogy felugrott, kivonult, tartott egy undorítóan nagyképű beszédet (megutáltam egy életre), az akkor már idős Melis pedig bottal ment fel a színpadra, talán maga se értette, hogy mi történt, és fennhangon kiáltotta a világba: én egész életemben a hazámat szolgáltam! Szokolay hallgatott. Hogy lehet Koncz Zsuzsát és Ruzsa Magdit ilyen kaliberekkel egy kategóriába tenni??????
Ide a rozsdás bökőt, hogy a túlértékelt, hivatásos határon túli magyar szülésznő nyeri el a közönségdíjat, hiszen drágalátos honfitársainknak halványlila gőze sincs arról, ki is az a Budai Lívia, az idősebbek közül meg egyeseknek legfeljebb a Frédi dereng a trombita szó hallatán.
Rekordszámú jelölés érkezett a Prima Primissima díjra
Idén a korábbiaknál is nehezebb dolga volt a Prima Primissima Alapítvány
kuratóriumának, mert rekordszámú jelölés érkezett hozzájuk a rangos, immár
harmadik évtizedébe lépő elismerésre. A több mint 900 jelölést mérlegelve
kiválasztották azt a 30 művészt, sportolót, újságírót, oktatót és tudóst, akik
közül tízen vehetik majd át a Prima Primissimákat és húszan a Primákat
megillető kisplasztikát és a vele járó, ettől az évtől jelentősen megemelt
pénzdíjat december 6-án a Művészetek Palotájában tartandó gálán.
Magyar zeneművészet kategóriában jelölés
Boldoczki Gábor, trombitaművész, a Liszt
Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára
Budai Lívia, operaénekes
Rúzsa Magdolna, énekes, dalszerző
Kedves gezakadocsa! Köszönöm a kedves és korrekt választ. A Közép-Európa kérdésről lehetne hosszasan polemizálni, de nem érdemes, főleg, amióta ez a megarőszakolt Kelet-Közép-Európa a sláger. A korábbi szetereotipiába nyilván bejátszott a két Németország léte, az NDK nagyon középnek tűnt, az NSZK meg nagyon nem. Aztán Oroszország Uraltól felénk eső része földrajzilag hatalmas,és nyilván kelet. Ízlés szeírinti is lehet a közép, a mi hazánk Magyarország azonban minden besorolás szerint és szerintem is közép (egyeseknek kelet-közép). Hindemithel kapcsolatban, ugyan csak 1953-ban tért vissza Európába, ezen belül Svájcba, de távozásában a nemzetiszocialista német hatalom alapvető szerepet játszott, bár nem volt zsidó származású, igencsak utálta a hatalom, művei szellemisége és filoszemitizmusa miatt nem sok jóra számíthatott volna. No, az egészet nem a megkapott, vagy meg nem kapott pont miatt írtam, a lényeg a játék.
Nem állhatom meg, hogy kiegészítsem saját hozzászólásomat: már a szöveg írásakor láttam, hogy a gép hibás elválasztást alkalmaz Hindemithnél, s ezért direkt új bekezdésbe írtam és egybe, de utólag látom, hogy hiába... Sajnos hasonló hajmeresztő dolgokkal igényesnek hitt -pl. szépirodalmi- könyvekben is találkozni egy ideje.
A bejegyzés a Momusnak szól, így félig (?) hívatlan prókátorként válaszolok, miután most olvastam, s választ még nem látok:
T.Momus! Két megjegyzésem, illetve kérdésem lenne. Régebben Németországot Közép-Európához sorolták, legalábbis földrajzilag, sőt Olaszországot is (Közép-Európai Kupa is volt régen fociban, olasz csapatok is játszottak). Ettől függetlenül Bohuslav Martinou valóban jobb megoldás, mint Paul Hindemith, de szerintem ő is megfelel a kérdésben említett feltételnek. A másik kérdésem egyik oldala az ismeretem hiányát tükrözi. Nem tudom, mivel nem olvastam Kundera regényét, nem tudom, hogy melyik késői Beethoven vonósnégyes a központi témája. Viszont az utolsó vonósnégyes meghatározás nem pontos, illetve félreérthető. A Bartók vonósnégyes Beethoven sorozata számomra maga a tökély, sokszor hallgatom, a lemez mellékletét képező leírásban (Somfai László jegyzi) egyértelmű, hogy az utolsó vonósngyes (a teljes mű) az F-dúr (Op. 135, a legmagasabb Op. szám a vonósnégyesek között) kvartett (1826). Az utoljára komponált tétel valóban a B-dúr vonósnégyes (Op.130) új, Nagy Fúga (Op 133) helyett komponált befejezése, viszont a mű többi öt tétele1825-ben íródott. Az öt vonósnégyes és a Nagy Fúga komponálásának a sorrendje: Op. 127,132,130+133,131,135. A kérdésem inkább az, melyik csodás műről ír Kudera, meg kell szereznem és el kell olvasnom az ikonikus művet, ez még kimaradt eddig.
A végzet hatalmát Magyarországon 1875-ben mutatták be, ha Winkler Gábor könyve helyesen írja, ekkor Failoni még meg sem született. Való igaz, hogy az Operaházban, az opera másik változatát Failoni vezényelte először hazánkban....
Nyolc új taggal, köztük az
Opera Örökös Tagja, Pitti Katalin és Gulyás Dénes operaénekesekkel, valamint
Csarnóy Katalin balettművésszel bővült a Halhatatlanok Társulata! A megtisztelő
elismerést elnyerő művészek lábnyomát a hagyományokhoz híven 2024. szeptember
14-én 11 órakor az Operettszínház előtti Halhatatlanok sétányán ünnepélyes
keretek között avatják fel.
A hétfői Chicago/Muti koncerten a Tűzmadár zúzós részei meglepték a közönség egy részét, aminek hangot is adtak, páran ezen meg jót kuncogtak. Egy óra múlva kezdődik a Müpa koncert, arra nem megyek, de ez a Tűzmadár felejthetetlen élmény volt. A zenekar hegedűi szerintem csak elmegy/jó kategória ezen a szinten, a fúvósok viszont abszolút klasszisok.
Avagy ahogyan a művelt német tartja: "selten kommt etwas besseres nach".
Oh , Te kis =optimista=
2024 közepes év lesz.
BÚÉK mindenkinek!
Olvass Te!
Köszönet Ránki Dezső székfoglalójának közzétételéért, nagyon érdemes elolvasni - teljesen szinkronban van az ő több évtizedes szerény, de annál értékesebb tevékenységével; azokban a dolgokban is igaza van szerintem, amik nem annyira maguktól értetődők, s amiket mások nemigen mondanak ki nyilvánosan. Külön jó, hogy több mellékelt fényképen a feleségével van együtt, akinek a szerepe művészileg és emberileg is legalábbis méltó hozzá.
Kocsis Zoltán és Ránki Dezső – Kettős arckép (1976)
„Temperamentumunk teljesen különböző, de van egy természetes zenei rokonság közöttünk, amely lehet, mondjuk a közös zenei alap, zenei neveltetés eredménye is. […] Amikor Dezsőt hallgatom, azonnal biztonságban érzem magam, ugyanis azonnal felismerem hangzását. Hangszínskálája egyébként végtelennek mondható. Amit még nagyon szeretek nála, ez az erő és lágyság keveréke, koncentrációjának erőssége, a zenei és technikai problémák feletti biztos uralma. És leginkább stílusbeli tévedhetetlensége.”
(Kocsis Zoltán)
Fáy sem olvasta a teljes szöveget.* Csak az index tudósításra hagyatkozva formált véleményt. Az meg ugye az újságírónő interpretációja, hogy mit emel ki, és mit nem...
Ha olvasta volna az egészet, akkor a posztjában felmerülő dolgok egy jó részét nem kellett volna megírnia. :-))
* Így kezdi: "Átolvastam a tudósítást Ránki Dezső MMA székfoglaló beszédéből..."
Olvass a sorok közt! Fáyt fékezi a művész iránti személyes tisztelet, nyilván jól ismerik egymást.
Szokatlanul udvarias, visszafogott írás Fáytól. Kár, hogy csak a "szerzői szándékokkal" és a "tehetségkutató versenyekkel" kapcsolatos Ránki-kinyilatkoztatásokat kritizálja karcolgatja. Beszédes, hogy egyáltalán ír róla.
Ez a tipikus "nesze semmi, fogd meg jól" kategória.
off Attòl tartok, 6543 tèvedtem ... a kötekedèst illetően. Sebaj folytasd, kb. sejtem az oko(ka)t. Főleg ugyebàr a Boccanegra, vagy ebben is tèvednèk? ;-/ De ismered a mondàst, ugye: teher alatt nő a pàlma. Igaz, èn nem vagyok pàlma .. te meg nem vagy teher. Te sem vagy teher ;-)
Ebben teljesen egyetértek, de sajnos az elmékben előállított gonoszság materializálódik. Ennek a sajátos és rendkívül szomorú folyamatnak számtalan bizonyítéka van, többek között a Momus fórum is. Itt van pl. ez a szerencsétlen Ránki, az elmúlt fél évszázad egyik legnagyobb magyar zongoristája, aki őszintén elmondja a saját előadó-művészi tapasztalatait és gondolatait, és akkor jönnek a "vélemények" a megszokott módon és stílusban. Aztán a véleményező mosolyogva hátradől kényelmes otthoni fotelében azzal a tudattal, hogy ez a napja sem telt el hiábavalóan.
A betű méretet én kifogásoltam. Egyáltalán nem kötekedtem. Tényleg zavart. (Mondtam már, hogy ne vegyél mindent készpénznek, amit gondolsz. Pláne, ha rossz következtetésekre jutsz. Sokkal kevesebb gonoszság van a világban, mint ahogy tűnik. A legtöbbet az elménk állítja elő.)
Az olvasást nehezíti az a betűket körülvevő fehér csík - a drapp háttér előtt- amely a teljes, "vélemény"-nek nevezett bejegyzésedben látható. Ha valahonnan bemásolsz szöveget, akkor célszerű a másolás után a hátteret egységesíteni. Persze csak akkkor, ha az a vágy vezérel, hogy mások is olvassák a "vélemény"-edet.
Gondolatok, tanulságok öt évtized koncertezés alapján – Ránki Dezső akadémiai székfoglalója
"Elöljáróban le kell szögeznem, hogy koncertező zongoristaként szerzett tapasztalatokat, tanulságokat fogok a következőkben kifejteni tizenkét rövidebb-hosszabb fejezetben, de nem tudományos igénnyel – már csak ilyen irányú képzettségem hiánya miatt sem. Hasznos lehet viszont fiatal, pályakezdő muzsikusok számára az, ami összegzésképpen megfogalmazódott bennem öt évtizedes koncertezés, több mint 3000 fellépés után, ezekre felkészülve, számtalan művet megtanulva és eljátszva."
(papageno)
"Ja, ez vélemény volt?"
"Elnézést Virág elvtárs, ez az ítélet...."
:-))