1157 kalahari 2003-08-30 23:57:40
Ez igaz, de ha most féláron kezdik el árulni, akkor jövőre senki nem veszi meg májusban, mert majd szeptemberben hozzájut feleannyiért. Amíg a MÁO két nappal előre sem tudja garantálni a szereposztásokat, ne nagyon várják, hogy tömegek ostromolják a bérletpénztárakat...

1156 Rodenbach 2003-08-30 21:19:11
A szöveg arról is tudósít, hogy az óriási érdeklődésre való tekintettel az árusítás „folytatódik”, aztán a végén azt mondja, „az akció szeptember 19-ig tart.” Ez is újbeszélül van. Ez a folytatás egy olyan akció, ami egyébként semmiben nem különbözik a májusban befejezett bérletárusítástól. Az óriási érdeklődéssel nyakukon maradt bérleteket az akció során pontosan ugyanannyiért adják mint amennyiért májusban sem fogyott el.

1155 ájbíem 2003-08-30 14:17:06
Korlátozott számban de még kaphatóak” …. – így kezdődik a hirdetés. Az Erkelben 2400 fő tudna leülni. Az eladásra váró bérletek száma a Jegymesteren: 1483 (Föld körül) 935 (Székely Mihály-bérlet) 1452 (Cherchez la femme) 1718 (Fülöp Viktor-bérlet) 1715 (Hungaricum! – Erkel) 1497 (Hõsök, mesék) 1509 (Minden jó, ha jó a vége) 1327 (Mindig csütörtök) 1078 Mindig péntek) 1623 (Mindig szerda) 1334 (Primavera) 836 (Simándy-emlékbérlet) 1550 (Téli esték) 1058 (Gyurkovics Mária – bérlet) A MÁO-nál ezek szerint a korlátozott = nagyon sok. Ez azért durva. Miért kell ilyen bután túlozniuk?

1154 kalahari 2003-08-30 13:47:47
Pedró, törődj bele, hogy az Opera honlapja a leleményeseknek van fenntartva, vagy ha úgy tetszik, találékonyságot fejlesztő célzattal működik. Kérdéseidre más választ nem tudok adni. Viszont más alkalommal már meggyőződhettünk elméletem helyességéről, mert amikor végre felkerült az új évad programja, akkkor napokig csak bonyolult kerülőutakon lehetett elérni. (A művészek oldalán még mindig a tavalyi műsor szerepel...)

1153 sphynx 2003-08-30 11:50:12
Talán azért, mert akkor Te azt kifogásolnád, hogy miért zöld betükkel írták és miért nem pirossal. Hány magyar intézménynek van korszerű honlapja? Az internetben mindenki le van maradva. Ez lenne az utolsó dolog, ha minden jól működne az operában. Kiváncsian várom, hogy még miben marasztalható el az említett intézmény. Sok a galambpiszok? Zajos a földalatti? A büféről még nem írt senki. Hányféle ízű nyalókát lehet kapni?

1152 Bajusz Pedró 2003-08-30 10:16:35
Kalahari segítségét köszönöm, a jegymesternél tényleg megtaláltam a helyet. Mindez nem változtat a fő kérdésen: miért nem törődik jobban az internetes látogatóival az Opera? Az Aktalitások rovatban ugyan meghírdetik, hogy „Folytatódik az Erkel színházi bérletek árusítása”, de véletlenül sem kerül oda sem tájékoztató arról, hogy hol, melyik rovatban, hova katintva kapunk erről bővebb információt. Miért? Nem tudnának egy feltűnő linket elhelyezni itt vagy egy szinttel feljebb, hogy pl „[url]http://online.jegymester.hu/berllist.jsp;Akció! Maradék bérletek árusítása itt![/url]”. (Ha nekem megy, nekik 7 millárdért miért nem sikerül?) A jegyek vásárlásának általános helyén, a Jegyinformáció rovatban, egy szó nem esik a bérletvásárlás lehetőségéről. A friss akcióról sem. Miért? Én innen eddig elkattintottam, mert csak jegyvásárlásról láttam szöveget, engem pedig a bérletek érdekeltek volna. (A [bl]Bérletek rovatról meg ne is beszéljünk, mert ott még mindig a tavalyi anyagok szerepelnek, úgyhogy használhatatlan!) És íme a hab a tortán. Idézném az Akutalitások rovatban olvasható szöveget, ami egy weblapon (az interneten) valóságos csemege : „Korlátozott számban, de még kaphatóak Erkel színházi ifjúsági, nyugdíjas és felnőtt bérletek. Az árusítás helyszíne a Magyar Állami Operaház Szervezési Osztálya (Bp. 1061. Andrássy út 20., tel: 332-7914) ahol hétköznaponként 10 és 17 óra között várják az érdeklődőket, s az akció szeptember 19-ig tart.” Közlik mindezt az internetes jegyárusítást elsők között megvalósító Opera honlapján. Bravo. Kérdezem tehát: Ha van egy rendszerük, miért nem tudják ésszel használni? Miért visszafele gyalogolnak? (Vö: IBM kérdései valahol lejjebb.)

1151 tabaán 2003-08-30 08:50:28
Így van. Ezt a jegyvásárlási szisztémát az elsők között vette át az Opera. (Majd egyszer azt is kapargassátok meg hogy ez a miért és hogyan volt lehetséges.)

1150 kalahari 2003-08-30 02:04:55
Pedró! Nem a MÁO védelmében, pusztán, hogy a Te dolgodat megkönnyítsem: a következő oldalon megtalálod az összes adatot a bérletekről, sőt venni is tudsz interneten keresztül, ha szeretnél: http://online.jegymester.hu/berllist.jsp Bármilyen elavult is az Opera honlapja, azt mindenképpen meg kell említeni, hogy az elsők között tette lehetővé az internetes jegyvásárlást. A színházak többségében még most is a hó eleji sorbanállás a \"divat\"...

1149 Bulvár Kund 2003-08-29 23:07:04
Búbánat,rosszul tudod. Az Alvajáró nem lesz az Operában. (Az Operaház nem tanusít érdeklődést az ügy iránt) A miskolci operafesztiválon lesz látható két év múlva.

1148 Bajusz Pedró 2003-08-29 19:25:58
Ez azért van mert „Óriási az érdeklődés az operaházi bérletek iránt” írja az OpHonlap aktuális rovata. A mezei néző azt ezért észrevételezi, hogy az \"óriási érdeklődésre\" a monopolhelyzetén üdülő Operaházunk három hónapig teljes hallgatással válaszolt, május végén ugyanis elfelejtették közzétenni, hogy a bérletvásár majd folytatódik, és a honlapjuk is hallgatott arról, hogy aki lemaradt, az ősszel pótolhatja. (Persze minek is tájékozatni, felkészíteni a közönséget. Az majd ugrik, ha füttyentenek.) Most felébredtek. Most hirtelen előkerült egy-kétezer bérlet, és amikor a lakosság jó része a beiskolázásra költ, a tőlük telhető kampánnyal (=eldugott helyen) szólítják meg bérlet nélkül maradókat. De azt is hogyan. Vajon mire való az Operaház elektronikus nyilvántartása, a rakás számítógép, a halom Gizike, ha a Honlapon még azt sem tudják közölni, milyen bérletekből hány darab, hova szóló és mennyiért várja a közönséget. Így aztán telefonálgathatsz (nem veszik fel), besétálhatsz és személyesen végigtárgyalhatod azt, amit egy szempillantás alatt megtudhatnál, ha ezzel törődnének. De nem törődnek. Úgy látom ezek teljesen visszafelé gyalogolnak.

1147 Búbánat 2003-08-29 15:15:13
Azon is csodálkozom, hogy még mindig kapni operabérleteket, hirdetik is. Nyilván már nem a jó helyekre, de mégis...Emlékszem, voltak évek, amikor az összes bérlet nyár elején már elfogyott. Jó, lehet annak oka, hogy akkor keveset adtak ki, s több volt a jegy pénztárban. Ha most nem fogy a bérlet, akkor valahol valami nem stimmel a bérletpolitika terén...

1146 nemecsek 2003-08-29 09:02:45
Ez olyan mint a kettős vezetés: Harangozó megmondta mit kéne csinálni, Szinetár meg aláírta. : -))

1145 Búbánat 2003-08-29 09:01:00
A Fidelio programmagazinban olvasom, hogy Rost vendégfelléptével mégiscsak bekerül az Operába koncertszerű előadásban Az Alvajáró, és ismét a Puritánok. Az Operaház szeptemberi programjában ismét felsorolják az évad premierjeit, s ott meglepetéssel konstatálom, hogy az októberi Normát már nem Szikora rendezi, hanem Nagy Viktor.

1144 Búbánat 2003-08-29 08:54:31
Az nem fér a fejembe, hogy a felújítandó Hunyadi Lászlót miért kell Szinetárnak is jegyeznie, miért nem bízza teljes egészében színiegyetemi tanítványára, Harangi Máriára. S ez már a Színművészetin is megfogalmazódott bennem, amikor ott tavasszal a végzősökkel bemutatták az operát. Ez a társszerzőség véleményem szerint sem Szinetárnak, sem Harangozónak nem hiányzik. Egy valaki vállalja teljes felelősséggel a színrevitelt.

1143 Megén 2003-08-29 08:53:49
teve! Ez egy új Rigoletto, vagy az amit tavasszal az Erkelben láthattunk?

1142 teve 2003-08-28 21:51:10
Most olvasok a 2004-re ígért Rigolettól. Remélem az Operaház mindenben a kialakult nemzeti tradíciót követi. : -) Először (primo) a nyári közönség kapja (Budafest), aztán (secondo) premierként eladják a szezon alatt. Szokás az is, hogy főigazgató úr nélkül nincs operaévad. Fájdalmas hiány is lenne ez. Javaslom, a Rigolettót rendezze Szinetár Miklós. Ez így igazságos. Egy kis külön pénz őt is megilleti.

1141 Zánka 2003-08-28 19:57:43
..és ez már így megy évek óta.
..és ez már így megy évek óta.
1140 tb 2003-08-28 15:45:44
Úgy látszik egy közalkalmazottnak mégiscsak lehet egyszerre két állása. Csak \"ügyesen kell menedzselnie az időt\" = alkalmazkodjon ójozzá a két színház.

1139 dóri 2003-08-28 15:24:32
köszi. Egyébként voltam már Operában, de nem vagyok pontosan tisztában vele, van-e különbség a nézőtéri ültető és a jegyszedő közt. Sosem azért mentem, hogy mélyreható tanulmányokat végezzek ezügyben. Viszont, ha be lehet ülni, végig lehet nézni az előadást, és még nekem fizetnek érte, akkor itt vissza nem térő alkalom.

1138 Búbánat 2003-08-28 15:15:25
Ha a jegyszedő alatt a ” nézőtéri ültető”-t érti a hirdető, akkor a kérdésre a válasz abban az apróhirdetésben található, amelyet ezen a fórumon idéztem: aug. 26. –án 8:19 –kor. Ehhez kissé vissza kell lapozni, és az elvárásokról is találni benne némi tájékoztatást. Dóri, ha már voltál Operában, tudnod kell, hogy a jegyszedő általában nem bent, hanem kint a függöny mögött tartózkodik, és kis székeken pihennek, csevegnek, a szünetekben operaismertető füzetekkel üzletelnek. (A visszajáró pénzt nem ismerik, ez a borravalójuk.) Ez azt is jelenti, hogy készpénzzel is dolgoznak, elszámolási kötelezettség mellett! Amennyiben a jegyszedő és a nézőtéri ültető két külön kategória, akkor a fentiek törölendők.Akkor azokról lehet szó, akik a lépcsőfeljárók előtt kérik a jegyeket. Az ő szolgálati idejükről bővebbet az Opera Titkárságán közölhetnek.

1137 dóri 2003-08-28 14:32:49
SEGÍTSETEK LÉGYSZI!!!!!!! Valahol azt hallottam vagy olvastam, hogy lehet jelentkezni az Operába pl. jegyszedő munkakörbe is. Tud erről valaki valamit? Engem nagyon érdekelne. Plusz még egy kérdés. A jegyszedő megnézheti az előadást? Köszi

1136 Elemér 2003-08-28 12:26:53
Az operabasen érdemes megnézni mit csinálnak művészeink a nagyvilágban. Sajnos kevesen vannak akiket külföldön megvesznek. Ebbe csapatba tartozik Wendler Attila, aki egy vidéki német színházban is énekel. Az Operaház tavaly 13 előadás erejéig és csak februártól foglalkoztatta, ő viszont nem tétlenkedett, az őszi-téli időszakra még hozzákeresett jónéhány előadást! Nagyon jól menedzseli az idejét. W. művész úr 2002. szeptember 18tól 2003 március 2ig összesen 17szer szerepelt Münsterben. 13szor volt a Hoffman meséiben, 4szer a Macbethben.

1135 csopaki 2003-08-27 13:04:22
Azt hiszem a 80’as évek végén (90’es évek legelején?) történt, hogy a Filharmónia szélnek eresztette szólistáit, vagy hatvan muzsikust. Zongoristákat, vonosókat, fúvosokat. Mindenki tudta, hogy a Filharmónia szólistája címmel járó rendszeres fizetés a művészek legtöbbjének szociális okokból kellett. (Tisztelet a kivételnek, mert végül néhány jónevű, sokat szereplő, az országot járó művészt is lapátra tettek.) Volt egy kisebb felzúdulás, de aztán mindenki elfogadta, hogy a kapitalista világban olyanokkal csinálnak koncerteket, akikre bemegy a közönség. Csak azért, hogy hónapokig otthon gyakoroljon valaki aztán üres teremnek muzsikáljon nem tarthat havi fizetésen művész-alkalmazottat az állam. Az az operai zenekari muzsikus, akinek csúz áll a kezébe vagy nem tud többet elég nagyot fújni gondolom nem kap felmentést a beosztás alól és nem tudnak mindenkinek kottatartó elhelyező állást adni a zenekarnál. Felmentést vagy órakedvezményt azért sem kaphat a zenész, mert a szólamát nem hagyhatják ki, a zenekarba be kell ülni helyette valakinek, ezt a valakit pedig szintén fizetni kell. Nem tudom mi a gyakorlat, gondolom a valamilyen okból alkalmatlanná vált zenészt leszerelik, helyett mást vesznek fel. Az énekeseknél sem megoldás szociális okokból vagy múltbeli alulfizetettségre, jó szolgálatokra vagy akármire hivatkozva kivételt tenni, mert valakinek szerepelni kell helyettük, ezt a valakit meg kell fizetni. Mindez kétszeres költség. Ilyesmi ma már csak állami vállalatnál lehetséges, de végül az adófizető állja a cehhet. Másfelől, ha egy szociális kedvezmény a lehetséges kedvezményezettek körét nem érinti teljesen (a zenészeket, az énekkart stb), akkor az szociálisan igazságtalan. Ez azonban nem jelenthet kényszerű egyenlősdit. A legjobbakat a társadalomnak el kell ismerni. Ők többet érdemelnek. Úgy tudom az Operaház legnagyszerűbb művészei végre rendes erkölcsi (díj) és anyagi (havi félmillió) elismerésben részesülnek. A kivételes művészeket kiemelték tehát, a kisebb teljesítményűeknek be kell látniuk, hogy az ő támogatásuk a nem támogatottakkal szemben tovább nem tartható, nem tisztességes eljárás.

1134 kétked 2003-08-27 12:11:33
Jász Klárit kéretik nem bántani és nem besorolni Kecskésék körébe. Az egyik legkulturáltabb comprimario énekesünk, aki rádaásul pontosan tudja a helyét a Házban.

1133 kétked 2003-08-27 12:10:17
Kedves Búbánat, ez elég csacsiság volt. Nyilvánvaló, hogy Csavlek Etelka szabadúszó kerámikus. Abban a műfajban ez már operai ténykedése előtt (azaz a 70-es, 80-as években) is dívott. Nem keverendő össze Gizike és a gőzeke.

1132 bárdos 2003-08-27 09:07:03
Zefír, ez nem rossz. A létszámhatár feletti (40, 50, 60,) énekesek erősíthetnék az Énekkart. Mindjárt jobban szólna.

1131 Búbánat 2003-08-27 09:05:16
Ha már ezt a témát boncolgatjuk, akkor kérdem hogy is van az, hogy vannak olyan énekeseink akiknek van civil foglalkozásuk is, amit énekesi pályájuk mellett, tehát egymással párhuzamosan is gyakorolják, mint hivatást. Innen is van jövedelmük, onnan is van jövedelmük. Ha közalkalmazottak volnának, ez nyilván nem menne, mert összeférhetetlen, amit a jogszabályok sem tolerálnak. Lásd pl. Csavlek Etelkát, aki ioarművészként, vagy Csák Jószefet, aki egyetemi tanárként is boldogul. Póka Balázsról most nincs ismeretem, hogy, mint orvos praktizál-e még.

1130 zephyr 2003-08-27 08:47:26
Szinetár 50-60 közalkalmazotti énekest tartott szükségesnek, Győriványi 40-ről beszélt. Akárhogy is nézzük mindkét fél jelentős csökkentést tervezett. Az orvos és tanár közalkalmazottak példája nem rossz. Szép új világ lesz amikor a szociális énekesek pédáját alkalmazzák mondjuk a sebészekre: az a sebész aki nem képes többé a megszokott színvonalon operálni, havi tíz életmentő műtét helyett csak egyet kap. Vagy mondjuk gyomoroperáció helyett ezentúl csak a kisebb munkák (kezdővágás, tamponozás) az övék, esetleg szerepkörváltásként beosztják a képességeinek megfelelő pedikűr osztályra. Azt a tanárt pedig aki elvesztette a hangját, vagy szenilis és képtelen megtartani a heti kötelező óráit, az operai gyakorlat szerinti teljes fizetésért heti semennyi esetleg egy-két óra megtartására kötelezik. Lehetne a dolog fordítva is. Alkalmazhatnák az énekesekre a többiekre érvényes gyakorlatot: ha a sebésznek remeg a keze, a háziorvos nem tudja többé betegeti ellátni, a tanár nem tudja a tárgyát letanítani, képességeinek megfelelő állást, beosztást kell keresenie (komoly képességváltozás esetén leszázalékolják). A tanároknál az a gyakorlat, hogy rosszabbodó teljesítményű de a nyugdíjkorhatárt nem elérő pályatársnak a kötelező óraszámot teljesen kitöltő munkát adnak, leteszik például napközibe. Ha ez sem megy, akkor képességeinek megfelelő állás, beosztás után kell néznie, komoly képességváltozás esetén ő is társadalombiztosításra szorul.

1129 Rio Tinto Zinc 2003-08-27 08:24:32
A megoldás ugyanaz mint bármely piacgazdaságban és szakmában a világon. Jól sáfárkodni a tudással, jól befektetni a jó évek jövedelmét és készülni a \"gyengébb\" évekre. (oktatás, zenekritika írás, ne adj isten második szakma megtanulása, stb. ) Ahogy mindnyájan rá vagyunk kényszerítve, hogy a magunk ˇművészi\" ( szakmai ) pályáján több lábon álljunk.

1128 kalahari 2003-08-26 22:40:04
A teljesítmény alapján történő díjazással csak egy baj van: még több vállalásra készteti az énekeseket, ami a hangjuknak nem tesz jót... Megoldás?

1127 Zsolt 2003-08-26 22:25:30
A közalkalmazott tenoraink közül Wendler Attilát tavaly 13 előadásra jelölték. Eközben a külsős Kovácsházi 40 (!!), Bándi 26, Kiss B. 17 előadást kapott. Feketének Wendlerhez hasonlóan 13 kitűzése volt. Miért pont az egyik 13 estés játékos részesül magyar állami fizetésben? R T Z felvetésével teljesen egyetértek.

1126 Józsi 2003-08-26 21:37:18
A fellépések számához annyit tennék hozzá, hogy nem feltétlenül az évi tizenegy előadást lenyomók a legrosszabb énekesek. (Ezt nem is mondta Dagobert.) Tizenkettő felett kapott tavaly Kecskés, Jász, Pelle, Szilágyi, Tas. Háát, köszönöm szépen, inkább nem kérném őket.

1125 kalahari 2003-08-26 20:25:22
Pintoval ellentétben én senkit nem küldtem sehová. Győriványinak mindössze egy olyan operaházat ajánlottam, ami megfelel a stílusának. A témát tekintsük lezártnak.

1124 Rio Tinto Zinc 2003-08-26 18:43:56
Szerény kérdés: minek kell az énekeseknek, stb. közalkalmazottaknak lenniük? Ugyanez vonatkozik az orvosra, tanárra,stb. Mindenki boldoguljon a saját tehetsége szerint, söntsön a néző, a taps, s ne a költségvetést tessenek fogyasztani. Vonatkozik ez azokra elsősorban, akiknek savanyú a szőlő elvesztett hangjuk, koruk, vélt vagy valós sértődése miatt. Nevem egy világcégével azonos, ahol nincsenek közalkalmazottak.

1123 -té.pé- 2003-08-26 17:40:34
Tisztelt pinto! Való igaz, hogy erősebb kifejezések is elhangzottak már ezeken a fórumokon, ez azonban nem jelenti azt, hogy egyet is értenénk velük. Ha hiszi, ha nem, nem olvassuk naphosszat a fórumok hozzászólásait. Viszont, ha olyan kifejezésbe, stílusba ütközünk, mely szerintünk nem helyénvaló, mindenkit - nem csak Önt - figyelmeztetünk. Önnek természetesen joga van megsértődni, kikérni magának. De másokat - senkit! - nincs joga sértegetni. Ezzel - gondolom - egyetértünk. Kis csörténket ezzel lezártnak tekintem. Üdvözlettel

1122 sphynx 2003-08-26 17:06:52
Tisztelt pinto! A \"lóba\" a \"lóbálni\" igéből eredeztethető. Ugye, a \"szó\" jelentését nem kell elmagyaráznom? Ha a \"faszén\" szót kimondja, akkor is az elégetett tüzelőanyagra, és nem saját magára gondol.

1121 pinto 2003-08-26 16:40:37
Tisztelt té. pé.! Győriványi Ráthot folyó hó 24-én ezen a topikon egy harmadik világbeli országba (értsd: melegebb éghajlatra) küldték. Ezt Ön nem kifogásolta. A „Milyen zenét hallgatsz most” forumban folyó hó 25-én „lóbaszó hozzászólások”-ról beszéltek egy illető. Ön ezt sem kifogásolta. Az említett két esetben Ön tisztelt szerkesztő úr nem avatkozott közbe, az én harmadik világra küldő (a sértő kifejezést teljesen kikerülő) szóhasználatomat viszont mint itt nem dívó eljárást kifogásolta. Ez egyenlő mérce lenne? Avagy a „lóbaszó” jelző vagy a „maga menjen a harmadik világba” küldés ezentúl dívni fog Önöknél? Rendreutasítását egyébként visszautasítom, mert az általam használt fordulat nem sértő, a szerkesztőség ennél szókimondóbbakat sem szokott megglosszázni. Kalahari és a többi név ami alatt rejtezel. Az nagyon jó hely lesz neked. Jó nyaralást! Minnél tovább annál jobb!

1120 kalahari 2003-08-26 16:18:31
Kétked! Abban is biztosak lehetünk, hogy a Szinetár-Petrovics duóért sem fognak sokan könnyeket hullatni...

1119 kalahari 2003-08-26 16:17:08
Kedves pinto! (+ a többi név, ami szintén Téged rejt...) Ajánlatodat köszönettel elfogadom, és indulok is nyaralni valahová délre, amint befizetsz nekem egy utat. Nem vagyok válogatós, de pl. szívesen mennék Marokkóba...

1118 -té.pé- 2003-08-26 15:45:37
Kedves pinto! Nálunk senkit sem divat melegebb éghajlatra küldeni! Eddig sem volt szokás és ezután sem szeretnénk a vitákat így megoldani. Kérem ezt vegye figyelembe!

1117 Dagobert II 2003-08-26 14:23:20
Uram, 0-tól 5-ig 6 érték van. A következő számtól (a 6ostól) ha leszámol hat értéket az 11-es. Mit kell ezen magyarázni. Tisztelettel.

1116 kétked 2003-08-26 14:06:51
Nem akarom Dagobertet megbántani, de az efféle csoportosításoknak nem sok értelme van. Vajon a második kigyűjtés miért pont 11-ig tart, bűvös szám ez? Megmondom a választ is, a 12-nél nem jön ki az az arány, ami levelezőtársunkat igazolná. Bűvészkedés a számokkal ...:-) Érdekes, az senkiben nem merült még fel, hogy amikor Gyrgy-t felállították, senki (egy szem Gregoron kívül, aki persze nem tag) nem emelt szót érte, azok sem, akiket ő \"emelt ki\" a mocsárból. Senki, vajon miért?

1115 pinto 2003-08-26 13:50:20
Szerintem \"kalahari\" menjen melegebb éghajlatra, Győriványi meg csináljon ebből a balkáni színházból egy tisztességes operát. A magánénekes-vendégművész kérdéshez csak annyit, ez nagyon csuszamlós területe az utóbbi tíz év operai személyi gazdálkodásának. Példának okáért, a GyRGyt fújoló énekeseink jó részének nem is volt rendes közalkalmazotti állása (nem volt mit elvesztenie), évente azzal szórakozott a színház vezetése, hogy meghosszabbítgatta az egy évre, határozott időre kiálllított kinevezést. Ehhez kellett ám parírozni és jól viselkedni! Ez ilyen szemét eljárás ellen anno nem lázadtak a művészek és művésznők. Az itthoni vendégművészek közül meg azok fújtak Győriványira, akiknek nem egyes darabra (fellépésre) szólt a megbízása, hanem 5-8-10 hónapra szóló megbízási szerződésnek álcázott papírkájuk volt, amely alapján egy havi átalányt akkor is kaptak, ha nem énekeltek. Pont ugyanúgy, a használhatatlan közalkalmazotti énekesek egy része akkor ma is kapja a teljes lét, ha havonta semmit vagy csak egyet énekel. Az ilyen állapotokat felszámolni akaró két igazgatót alkalmatlanság miatt kirúgták. Medgyessy közben meg arról beszél, hogy vége a jóléti államnak. Az énekesek úgy látszik még a szocializmusban élnek.

1114 kalahari 2003-08-26 13:24:11
Bándinál 26 előadást számoltam.
Bándinál 26 előadást számoltam.
1113 kalahari 2003-08-26 13:20:58
Nem Neked szólt, Dagobert, csak rámutattam a csoportosításból következő furcsaságokra. A vendégművészek azért számon vannak tartva, csak onnan nem érhetők el...

1112 Dagobert II 2003-08-26 13:18:20
Én az adatokat pusztán összesítettem. Az eredményt ne rajtam tessék számon kérni, magyarázatokat és panaszokat ne nekem tessék címezni. Az úgynevezett vendégművészek statisztikája is érdekes lehet(ne). Az Opera honlapján van egy tervezett vendégművészek link, ami kb 360 napja semmibe mutat. Így nehéz.

1111 Búbánat 2003-08-26 12:59:59
Érdemes lenne hasonló statisztikát összeállítani a nem közalkalmazotti, hanem szerződéses művészeinkről és a még aktív nyugdíjasaink fellépéseiről is. Azokból is lényeges következtetéseket lehetne levonni.

1110 kalahari 2003-08-26 11:56:22
Azért ne tegyünk egyenlőségjelet a csoportokban szereplő művészek közé! Csak egy példa: Lukács Gyöngyi 5 előadása színvonalát tekintve valószínűleg értékesebb, mint mások 15-20 előadása. Az általad felállított csoportokban vannak olyanok, akik, mint L.Gy., világsztárok, külföldi szerepléseik miatt nem lehetnek itthon állandóan, és vannak, akik itthon sem lépnek fel, és máshol sem.

1109 Dagobert II 2003-08-26 11:41:08
Az Operaház honlapján közölt adatokból a tájékoztatás szándékával felállítottam a 81 magánénekesből a legkevesebbszer színpadra küldött művészek névsorát. Mivel az előttünk álló évad fellépésszámainak összekeresése a honlap összevisszasága miatt türelemjáték lenne, a sokkal egyszerűbben kigyűjthető tavalyi számokkal dolgoztam. Az alább közöltek tehát az elmúlt 2002/2003-as évadra vonatkoznak. A 0 és 5 közötti előadásra kitűzött magánénekesek: B. Nagy János Gémes Katalin Kincses Veronika Kukely Júlia Leblanc Győző Lukács Gyöngyi Póka Balázs Polgár László Szendrényi Katalin Szilfai Márta Szűcs Márta Ez 11 fő, az összlétszám 9%ka. A 0 és 5 közötti előadásra kitűzöttek száma a fellépések száma szerint: 0ea 3 fő 2ea 3 fő 3ea 1 fő 4ea 1 fő 5ea 3 fő A 6 és 11 közötti előadásra kitűzött magánénekesek: Ardó Mária Bazsinka Zsuzsanna Bokor Jutta Clementis Tamás Csavlek Etelka Csonka Zsuzsanna Fekete Veronika Felber Gabriella Fülöp Zsuzsa Gárday Gábor Hormai József Somogyi Eszter Takács Tamara Zempléni Mária Ez 14 fő, az összlétszám 11%ka. Az operai szezon nálunk szeptember elejétől június végéig, 9 és fél hónapig tart. Az Operaház által közölt adatok szerint a 2002/2003-as szezon majd 10 hónapja alatt a közalkalmazott énekesek 9%kát havonta átlag 0 és 0,5 közötti, 11%kát havonta átlag 0,5 és 1 közötti fellépésre osztották be a két színház valamelyikébe. A kevés fellépés oka egyes esetekben lehet tartós betegállomány ill. gyermekvállalással kapcsolatos szabadság. Egyes esetekben nem zárható ki, hogy a színház vezetése a felléptethetőséget korlátozó változást állapított meg az adott művész esetében. A társadalombiztosítási ellátásban részesülőket leszámítva a havi 0 és 1 közötti fellépést teljesítő közalkalmazott énekesek is valószínűleg rendszeres és teljes illetményben részesülnek.

1108 -té.pé- 2003-08-26 11:34:53
Kétked! A jelenlegi főzeneig. hosszú interjút adott nem is olyan régen a Népszabadságban. Ha olyan új esemény/fejlemény/téma/érdekesség stb. merül fel, ami sokakat érdekelhet - pl. a minket -, meg fogjuk keresni.