Bejelentkezés Regisztráció

Mi újság a Magyar Állami Operaházban?


1257 Búbánat 2003-09-10 10:58:43
Miután a MaNancs honlapján továbbra sem tekinthető meg az interjú, ma megvettem az újságot. Hadd idézzek egy részletet az érdekes hosszú interjúból, Győriványitól: „Az operaháznak azért vannak műhelyei, hogy fix fizetésért ott készítsék el a színház számára szükséges díszleteket, jelmezeket. Ezt persze csak akkor tudják megtenni, ha a premierek az évadban egyenletesen vannak elosztva. Ennek belátásához nemhogy diploma nem kell, de még négy általános is sok. Na mármost például, ha a Dohnányi - premiert átviszik decemberről márciusra, akkor a következők történnek: …a műhely, amit amúgy is túlterhelnek a Törpe, a Sevillai és egy balettbemutató munkálatai, nem lesz képes ellátni a feladatot. Vagyis külső Kft-t kell megbízni. Kezdi érteni? Egyetlen húzással több tízmilliós kárt okoztak az intézménynek.” Az interjú legvégén összefoglalja a tanulságokat: „Kiderült, hogy mindaz a hegemónia, ami kialakult Magyarországon, egy hét alatt ledönthető. Hogy bebizonyítottuk, percek alatt ki tudunk állítani fiatalokból – rendezőkből, karmesterekből, énekesekből (Lukács, Sümegi, Wiedemann, Bándi vagy Massányi) – egy olyan ütőképes gárdát, mely bármikor felveszi a versenyt a kiöregedett nagymogulokkal.” Arra a kérdésre, gondolkodik-e azon, hogy mi történik, ha a munkaügyi per a javára dől el? Válasz: „Természetesen. Visszajövünk, és ott folytatjuk, ahol abbahagytuk.”

1256 Caligula 2003-09-10 10:51:40
Összeesküvés-elmélet??? :-) Már hetek óta hibádzik a mancs honlapja. Remélem, azért el fogom tudni olvasni az interjút, erre várok egy hete.

1255 McIntosh 2003-09-10 10:38:24
A MANCS online változatán hozzáférhető a Szinetárt felbőszítő interjú. Elvileg. A link megvan, bár a cikk helyett egyelőre hibaüzenet érkezik. Ilyen sokan olvassák vagy működik az elhallgattató gépezet? (MaNcs, XV. évf. 36. szám = http://www.mancs.hu/legfrissebb.tdp-ujsag=2003.36.htm )

1254 logarit 2003-09-10 09:05:23
A számok nem túloznak, csak olvasni kell tudni. Ahogy a 2220 néző is a két épületben jön össze, a negyedórás taps is a két színházban tapsolódik, fele az Operában, fele az Erkelben. : -)

1253 fityisz 2003-09-10 08:44:10
Ha ennyire rossz a sorsuk és véleményük a tisztelt MAO-alkalmazott fanyalgóknak, miért nem tetszenek ott felszólalni a jobbításért, s ha elégedetlenek ezek után is, esetleg munkahelyet változtatni? Nem volna szabad tartani a nyílt véleménymondástól, különösen akkor, ha még építő, épkézláb ötleteik is vannak.(??)

1252 Cato 2003-09-10 08:19:14
A főigazgató úr beszédeiben egy ideje megfigyelhető a főmotívumok ismétlődése és fejlődése. Ez történt a 15 perces taps motívumával. Ez a motívum a főigazgató úr Muzsika által tavasszal rendesen lehúzott Rossini rendezése utáni első nyilatkozatában jelent meg. Akkor úgy szólt, hogy nem lehet bukás az a darab, ami 15 perces tapssal zárul. (Egyszer kapott 15 percet, egy lelkes gyerekelőadáson.) A motívum továbbfejlesztett változata a hétfői Évadnyitón bukkant fel, megint olyan körülmények között, amikor munkájának bírálatával szemben Szinetár érveket kíván felsorakoztatni. A Népszava összefoglalóban az intendás azt mondja: a „színpadi ügyelők esténként közel negyed órányi tapsot mérhetnek ezekben az intézményekben”. Ha a „közel 15 perc” 6-8-10 percet jelent, akkor minden rendben van, hiszen tudjuk, már útjára indult a dalszínházi „újbeszél”, a lelkes adatok 20-30%kát egyből le kell vonni.

1251 Zsolt 2003-09-09 21:53:15
Sesto válaszát én is várom. Amíg megérkezik körülnéztem a neten, és az találtam egy Peter Kaint. Az ő neve a Deutche Oper Berlin lapján, az Ensemble, menüben a Leitung alatt találgató. ([url]http://www.deutscheoperberlin.de/home/ensemble/leitung.htm;Deutche Oper Berlin>Ensemble>Leitung>Dramaturgie[/url]) Mindez azért érdekes, mert a németek precíz emberek, a honlapjukon bízvást nem 300 napos átfutással közlik a változásokat, szóval a névjegyzék aktu lehet. Ha Szinetár Kainja és a berlini dramaturg ugyanaz, akkor gratulálhatunk, még egy álláshalmozó közalkalmazottunk lesz.

1250 szanyi 2003-09-09 21:39:59
Katona Anikót beteszik korrepetítornak? Nem tudom elhinni. Ezek szerint a korrepetiroknál csináltak egy plussz állást. Vagy elküldtek el valakit?

1249 kalahari 2003-09-09 19:05:15
Úgy értettem, hoy a MÁO-nál marad továbbra is.

1248 Bulvár Kund 2003-09-09 18:30:40
Kalahari, nagyon tévedsz! Katona Anikó egyáltalán nem marad a kórusnál, magánének korrepetítor lesz! Azt viszont nagy öröm látni, amikor egy ilyen öreg kormányos tele nadrággal, reszketegen nem tud mást csinálni, mint másokat mocskolni. Ha igaz, amiket mondott, az a bíróságra tartozik, ha nem igaz, az is.....

1247 kukac 2003-09-09 16:56:32
Tényleg nevetséges,ahogy ez a két ember gyilkolja egymást a médiában. nem unják még? Mert én már nagyon unom mindkettőt.

1246 Togo 2003-09-09 15:51:35
Szinetár úrnak lehet hogy igaza van, de ha valós is ami a Népszavában áll, véleményem szerint a tegnapi évadnyitón tanúsított magatartásával intendáns úrelvtárs is vezetői tevékenységének mélypontjára jutott. Még valami, most hogy már tudom Győriványinak mennyi a fizetése, mennyit nem volt itthon, azt is szeretném tudni Szinetárnak mennyi a fizetése, mennyit időt tölt a munkahelyén, mennyit kap az operai rendezéseiért. Tudja valaki?

1245 kalahari 2003-09-09 15:51:22
Szabó Sipos vezényelni is fog.

1244 Benő 2003-09-09 15:48:06
Katona + Szabó Sípos = plusz egy fővel növelt létszám. Ugyanez a helyzet Romhányi és Káin esetében vagy dramaturginát lapátra tették? Ki ez a Káin Péter? Nomen est omen?

1243 kalahari 2003-09-09 15:22:20
Katona Anikó továbbra is marad, és együtt dolgozik Szabó Sipos Mátéval.

1242 Fekete Péter 2003-09-09 14:14:48
Halo Sesto, tudnál infóval szolgálni Kain Péter felől? Ki ő, mi ő? Mit csinált eddig, honnan jött, mi a végzettsége? Köszi.

1241 Megén 2003-09-09 13:54:57
Szabó Sipos Mátét idén Nyírbátorban láttam a kánikulától bágyadt kolozsvári operazenekarba és a debreceni Kodály Kórus tagjaiba igyekezett életet lehelni, ügyes szólistákkal egy kellemes Teremtés lett belőle. Ami persze nem változtatott azon a véleményemen, hogy jobban kellene kitalálni ezeket a zenei napokat.

1240 change 2003-09-09 13:42:31
A Népszava említést tesz az új néhány személyi változásáról. „Kain Péter dramaturgként szerződött a színházhoz, az új karigazgató pedig Szabó Sipos Máté”. Tisztelettel kérdezem, tudja valaki mi lett Romhányi Ágnes dramatug és Katona Anikó karigazgató sorsa? A Népszava nem írta, hogy érdemeik elismerése mellett felmentésüket kérték volna.

1239 Megén 2003-09-09 12:24:46
Bocsánat, én nem egy újabb veszekedési hullámot kívántam elidítani, és csak azt szeretném tudni, hogy valóban van-e alapja azoknak a kijelentéseknek, amiket a mai vezetőség a régi szemére hány? Ha közülünk nem tud a kérdésemre válaszolni senki, akkor most miért esünk itt egymásnak? Ha azok tények, akkor majd az az ő dolguk, hogy elintézzék egymás között. Korábban volt egy olyan felvetés, próbáljuk megkérdezni - mi, a Momus - a mostani vezetést, mire alapozza ezeket a kijelentéseket. Úgy látom nincs más, csak ők fognak tudni válaszolni. Utána már jobban képet tudunk alkotni. Addig meg ne essünk egymásnak \"pikirt\" hangnemben, mert ezt a problémát úgysem mi fogjuk megoldani a MÁO-ban.

1238 Kerengő der Wisch 2003-09-09 12:11:41
vagyis, ha jól látom újabb parttalan rágalmazási per készülődik Szinetár kontra Györiványi vagy fordítva. Most is csak az ügyvédek járnak jól.

1237 kétked 2003-09-09 12:10:43
Dicséretes az a szorgalom Dagobert, ahogy feldolgozod az OH elhenyagolt honlapján talált és nem igazán megbízható információkat, de miért ez a hevület? Nem mindegy nekünk, hogy egy művész önként vállaltan számlaadó vállalkozóként, avagy bérből élő munkavállalóként adja ki magából a hangját? A lényeg inkább a hang minősége lenne, vagy nem?

1236 i-e-bank 2003-09-09 12:07:53
Ami a magánhaknik alatt fizetett pénzeket illeti, a tavalyi kormányváltás után rendes mennyiségű feljelentés indult az előző garnitúra vezetői, kliensei és azok cégei ellen. Ez nagyon jó! Megalapozott gyanú esetén lépni kell! Győriványit illetően nem olvastam arró, hogy egy fillér erejéig is rendőrségi vizsgálat indult volna ellene vagy akár feljelentés történt volna. Ha a főigazgatő „papír alapján” vádol, akkor miért nem tesz/tett feljelentést, miért pártolja a bűnt? Ha meg nincs mire feljelenteni tenni, akkor miről beszél? P.S: az i-e-bank egy nick név. Szándékosan kisbetűvel írva. Bármilyen hasonlóság banki szféra tulajdonneveivel a véletlen műve.

1235 Dagobert II 2003-09-09 11:57:18
Bándi Jánost kifelejtettem. Az ő tavalyi fellépéseinek száma 26. (Az Opera honlapján közölt adatok alapján.)

1234 Dagobert II 2003-09-09 11:06:24
Kovácsházi István elismerése nyomán merült fel, hogy szívesen olvasnék róla. (Bizony a kitüntetettekről az interneten közreadhattak volna bővebb információt.) Sajnos a nem operai közalkalmazott énekesről és fellépéseikről nincs semmilyen közvetlenül elérhető anyag az Opera honlapján. A külsős énekesek beosztásáról egy adott darab szereposztásánál feltüntetett nevükre kattintva lehet értesülni. Itt is csak száraz adatok vannak. Íme néhány külsős művész tavalyi teljesítménye. Busa Tamás 44 Kovácsházi István 40 Csiki Gábor 30 Meláth andrea 29 Gál Erika 21 Óhegyi Filoretti 20 Herczenik Anna 15 Wierdl Eszter 15 Keszei Borbála 11 fellépés. (Az Opera honlapján közölt adatok alapján.)

1233 fityisz 2003-09-09 11:05:47
Kedves I-E. Bank ( a tulajdonnév nagybetű!!!)! A számok makacs dolgok mind az elvtársaknál, mind a magukat már uraknak nevező nemrégvolt elvtársaknál...

1232 mediapool 2003-09-09 10:29:25
Újabb bérleti konstrukció került a honlap Aktuális részébe. A hírt ez alkalommal is sima újsághírként kezelik: ismét statikus szöveges dokumentum került a weblapra. Az „Operatúra - Felfedezőúton a zenés színház világában” nincs csatolás semerre, nem lehet bővebb információhoz jutni, e-mail címet sem adnak, a Jegyiroda telefonszámát nyitvatartási idejét sem közlik. Ez azért is érthetetlen, mert ezeket az adatokat egy másik hírben, a „Folytatódik az Erkel színházi bérletek árusítása” akciónál tudatják az olvasóval, ott viszont hiányoznak a bérletek felsorolására (és tartalmára) valamint az elektronikus vásárlóhelyre mutató csatolások. (Még nem döntötték el azt sem, szeretnék-e ösztönözni az elektronikus kapcsolattartást és az elektronikus jegyvásárlást.) Sok cég lép a világhálóra saját honlapjával anélkül, hogy megfogalmazná magában mi is ezzel a célja, mit akar megvalósítani, tájékoztatni akar, eladni akar, a köz javára tenni akar, közösséget teremteni akar stb. Az Operánál is ez történhetett. A mai állapot könnyen megfordítható. Nem kell mást csinálni, csak a lapot az opera általános küldetéspolitikájához és marketingstratégiájához illeszteni, annak részévé tenni. Próbálják meg! Sikerülni fog!

1231 i-e-bank 2003-09-09 10:13:09
Igen, az elvtársak ott fenn biztosan nem tévednek és csakis számszaki papírból beszélhetnek, hát hogyan is lehetne ez másképpen.... : -))

1230 Megén 2003-09-09 09:51:55
Én nem vagyok egyik irányban sem érdekelt, sem elfogult. Csak kiváncsi vagyok, hogy ez a \"kiutalt magának miközben külföldön volt\" kijeletés tény, vagy nem tény? Ilyesmit csak olyanok mondanak akik azt valamilyen számszaki papírból tudják. A felújítási 500 millió el volt különítve kizárólag arra a célra vagy sem? Szóval, ha igazakat mondanak, akkor nem mocskolódás. Ha nem igaz és mondják, akkor rágalmazás, és ez már nem munkajogi része az egész dolognak.

1229 gerő 2003-09-09 09:44:42
Szinetár úr ilyen stílsú kijelentésekért a Momuson szerkesztői figyelmeztetésben részesülne.

1228 Búbánat 2003-09-09 08:44:40
A Népszavában jelent meg egy „tudósítás” a tegnapi évadnyitóról. Szinetár csak nem nyugszik, olyanokat mond, hogy elődjének a jobb és baloldali médiumokban tett nyilatkozataiból a színház iránti tapintat hiánya érezhető ki. Cáfolja, hogy a korábbi vezetés négy - ötszázmillió forintot megtakarított volna az Erkel Színház elodázhatatlan felújítására. Arról is szól, ismét, hogy Győriványi –érában hány milliót utalt ki magának a premier előadások és mennyit a hétköznapi előadások fellépti díja címen., s tette úgy hogy hónapokig távol volt az Operától, szavai szerint „magánhaknin” töltött. Szinetár elvárja, hogy Győriványi ne „leprázza” az Operaházat, ne keltse a színház és a társulat rossz hírét. Szóval minden ugyanabban a mederben folyik tovább, élvezhetjük a szócsépléseket, a visszamutogatásokat. Szerintem ezek a nagy nyilvánosság (a társulat ) és a sajtó képviselői előtt mondott súlyos kijelentések egy már-már paranoiásan félő vezető benyomását sugallja, aki érzi, hogy vesztésre áll a bíróságon, és megpróbál még utolsókat rúgni…

1227 werther 2003-09-09 08:14:27
Kovácsházi megérdemelte a díjat! Az is szép teljesítmény, hogy egymaga többet énekel az Operában mint sok alkalmazott kollégája (40 előadás tavaly). A díjról szóló hírben Kovácsházi István magánénekesről beszélnek. Magánénekes a közalkalmazott és az is aki külsős? Ez hogyan működik?

1226 Radics 2003-09-08 17:17:12
Köszönöm a segítséget. Tudja valaki miért nem érhető el az Opera lapjának angol verziója? Tudja valaki miért hívják a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarát angolul Budapest Philhamonic Orchestra-nak?

1225 kalahari 2003-09-08 17:10:41
Tudja valaki, mi történt Fekete Attilával? Fog még énekelni ebben az évben? Eddig lemondta a Székelyfónót (a nyitóelőadást is), az októberi Hunyadi-előadásokat, csak egyetlen Norma előadsánál szerepel még a neve. Ki tudja, meddig? Beteg, vagy egyéb oka van?

1224 TIT 2003-09-08 16:46:40
A MÁO honlapjáról: \"A szeptember 8-i, évadnyitó társulati ülésen a következő elismeréseket osztották ki.\" ...\"elismeréseket osztották ki\"... A Rádióban régen nem szerepelhetett pösze bemondó, a sajtóban meg írhatott, aki nem tudott magyarul...

1223 Búbánat 2003-09-08 14:39:58
Az Opera honlapján rákattintva a Társulatra, majd beírva egy keresett nevet a” művészek keresése név szerint” ablakba, a” keresés” gombot megnyomva rendre az előző szezonban ment előadások dátumait hozza fel a rendszer. Idegesítő, nem? Amint más hozzászólók is megjegyezték már, nem kapkodják el a frissítést a honlap karbantartói. Az sem vígasztal, hogy időnként megjelenik egy figyelmeztető szöveg, hogy a „szervezeti felépítés jelenleg a 2002. december 31-i állapot szerint látható.” Az is nevetséges, hogy pld. B. Nagy János nevére kattintva csak egy szép fényképen mosolyog ránk, semmi információ. Ha nem kap szerepet,ha nyugdíjban van, akkor azt írják a kép alá, hogy nyugdíjas, nincs kitűzve előadásra.

1222 kalahari 2003-09-08 14:33:46
A MÁO honlapjáról: Társulati díjak, elismerések Dr. Mándi Andor és felesége által alapított díj: Kolonits Klára magánénekes Juventus - díj: dr. Ádám Tibor és felesége által alapított díj Kesselyák Gergely karmester Tóth Gábor kürtművész Bencze Miklós Alapítvány – átadja Bencze Miklósné Valter Ferenc magánénekes Simándy József-emlékplakett – átadja Simándy Péter Albert Tamás magánénekes Alapítvány Pless László emlékére: Harazdy Miklós korrepetitor Pro - Art Opera Alapítvány - /Taglicht Ibolya és Angéla /: Radina Dace balettművész Kádár Ferenc énekkari művész Fülöp Lajos harsonaművész Ráday Sári Alapítvány- átadja Ráday Sári Sztankó Magda énekkari művész Bresztovszky Ernő-emlékdíj: Láng Györgyi énekkari művész Töreky Árpád énekkari művész Tériné Horváth Margit balettmesteri díj: Bretus Mária főiskolai tanár Bajári Levente magántáncos Várnagy Kristóf 9. évfolyamos növendék „Az előadásokért”- emlékérem: Gela Lajosné nyugalmazott fodrásztár-vezető Benczik Gyula az Erkel Színház ny. titkára- nézőtéri felügyelő Túri János- Erkel Színház világosító Udvari László Operaház hangosító Vasfüggöny- díj: Horváth László nyugalmazott vezető szcenikus Melis György-díj: Kovácsházi István magánénekes Posztumusz örökös tag: Raskó Magda magánénekes Sallai Zoltán balettművész no comment...

1221 bahcsi 2003-09-08 13:34:46
Olvastam Fekete linkjét. Tényleg durva. (+ Személyi kultusz 2003.) Ha egy ilyen cikket valak a Momusra küldene azt garantáltan meguszítóznák és bunkónak tartanák.

1220 Megén 2003-09-08 12:47:28
Radicsnak: www.koncertkalendarium.hu. Hírlevélre is fel lehet iratkozni.

1219 Szilgyo 2003-09-08 12:33:32
BFTZ koncert: Erkel-Ünnepi nyitány és Smetana-Hazám c. ciklus, vezényel Rico Saccani.

1218 Radics 2003-09-08 12:13:19
Tudja valaki a 15-i Filharmóniai koncertjének műsorát? Megnéztem az Opera lapján. Semmi. Megnéztem a Pesti Műsor honlapján az Operánál, ott azt jelezték, hogy az operai koncertet nézzük meg a „Hangversenyeknél”. Sajnos elfelejtettek Hangversenyek rovatot csinálni, a „Koncerteknél” meg az operai zenekar hangversenye nem szerepel. Végül rátaláltam a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának honlapjára. A hangverseny műsorát ott sem közlik. Elképesztő!!!!!!!!!!! Tud valaki segíteni? Ja, és meg tudná valaki mondani a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarát a zenekar lapján miért Budapest Filharmonic Orchestra-ra fordítják? (http://www.bpo.hu)

1217 Axakov 2003-09-08 08:42:02
Köszönöm, megtaláltam. A Fából faragottat is megnéztem, de a szereposztás oda még nem került fel. Ebben az Operánál még mindig jobban értesült a PM. (http://www.opera.hu/site.php?page=darab&k=musor&id=119&musor=817)

1216 kalahari 2003-09-07 22:54:07
Az Anyegin biztosan balett. Az első két előadáshoz szereposztás is van már.

1215 Axakov 2003-09-07 21:24:47
A Fából faragott királyfiban A királykisasszony - Irina Tsymbal, A királyfi - Cserta József, A tündér - Végh Krisztina, A fából faragott királyfi - Delbó Balázs lesz. Ezt a Pesti Műsorról tudom, ők mindig közlik a balettek szereposztását. Egy hónapra előre!! (Cím: http://pestimusor.euroweb.hu/musor/szinhaz/eloadasok.pl?szinhaz=10) A darab szeptemberben kétszer megy 12-én, és 23-án. Az Operaház lapjáról a karmester neve is hiányzik, a Pesti Műsoron két név is szerepel: Kovács János, Oberfrank Géza. A belettek közül szeptemberben 4x megy az Anyegin (IX. 18., IX. 19., IX. 20., IX. 25.). Nem tudom a PM honnan veszi az értesüléseit, de ha jól veszem észre, ők az Anyegin című operára invitálják a közönséget, az Operaház lapján meg az Anyegin balett szerepel. Valaki biztos rossz információt kapott. Nem árt az óvatosság. Ezt csak azoknak mondom, akik számára esetleg nem mindegy melyik változatra mennek.

1214 laki 2003-09-07 12:23:32
Itt már viccelni sem lehet Calikula?

1213 janomano 2003-09-05 21:53:17
Bocsánat, de én mindíg értetlenkedek! :) Mér\' leszek jobb előadások Dr Csopaki SZMSZ (szervezeti Műdödési Szabályzat) -a miatt? Miért nincs egy frankó Nürbergi M.D. (baritonjaink vannak) , vagy egy Rigoletto (ami szívügyem), ahol nem fullad meg az orosz vendég-terrorista, mint 2 éve. Na Jó A Pillangó jó volt Frankó Tüncsivel (szerintem), de nem tartozik az opera csúcsai közé, ha őszinték vagyunk! :) Jó éjt Mindenkinek!

1212 Fekete Péter 2003-09-05 15:26:21
Csopaki említette a Kaán-cikket. Íme „ [url]http://www.iridium.euroweb.hu/danceart/2002_4/0243235.pdf;Az Operaház mostohája a Magyar Nemzeti Balett[/url]”. Kemény szöveg. Panasz, sérelem, vád.

1211 hiller 2003-09-05 15:05:38
Ide a címet nekem nem teccik.

1210 Caligula 2003-09-05 13:45:58
nagy súly lehet ez a \"súlytás\" viszont tényleg éppen hogy egy kis szösszenet jelent meg erről - kiváncsi vagyok, mi sül ki mellesleg, kedves laki, a paranoia betegség, viszont te még csak az elején tartasz, magad is le tudod győzni

1209 laki 2003-09-05 13:42:13
A Népszabadság csütörtöki számában apró hír olvasható a szerdai Hiller-Szinetár találkozóról. A téma az Operaházat is súlytó elvonás. (Ha valakinek nem tetszene ez az ismertetés, IP-cím a szerkesztőségben.)

1208 Megén 2003-09-05 13:00:10
Olvasom, olvasgatom, várom a végeredményt. Ez mindenesetre egy olyan szervezeti-vezetői felépítés, ahol nem a személyekhez szervezik a beosztást, hanem a megalakítandó szervezeti felépítést fogják kitölteni személyekkel. Persze elméletben.





A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.