2954 Axakov 2003-11-17 16:04:35
Üres az Erkel, mert oda nem ilyen baletteket kellene műsorra tűzni. A társulat jó, az irányvonal a rossz. 40 évvel le vannak maradva.

2953 Megén 2003-11-17 15:44:50
Valójában én nagyon szeretem Hamari Júliát, hallottam szoprán szerepben is, de én mindig úgy tudtam alt énekesnő. Rosszul tudom? Sokat volt Németországban, és most már itthon marad, ha igaz. Azt is tudom, hogy sok helyen tanít, mesterkurzusokat vezet, ki tud róla többet? Ossza meg velünk.

2952 Hopponmaradt 2003-11-17 15:01:36
Ne azt az Aidát inkább ne is emlegessük! Drága jegyárakért felvittem teenager fiaimat is hadd kapjanak a jónak ígérkező, színvonalas zenei élmény mellé még a gyerekeket szintén lekötő látványosságot is, - nahát ebből elsősorban a tehetetlen düh lett, másodsorban az elúszott pénz, amit valamiképpen sehogysem és seholsem akartak, és nem is térítettek vissza! Az a hangosítás is valódi profi munka volt, s a szervezés ( vagy a rablás?)szintén!

2951 Jack 2003-11-17 14:59:46
Hamari Júliáról most nem lehet beszélni. Vele most faséban vannak. Egyébként a múlt héten fejezte be a mesterkurzusát, arról se írtak a honlapra egy szót se. A Magyar Hírlap és Népszava se kapott hírt.

2950 ájbíem 2003-11-17 13:59:56
Hamari Júlia egy eldugott helyen, az Aktualitás rovat egyik hírének társszereplője. Tényleg érthetetlen miért nem propagálták a művésznőt! Az viszont ettől a honlaptól egyenes természetes, hogy az Aktualitás rovat alján friss hírként egy 5 hónapja lejárt pályázat fityeg. Ez biztosan valamilyen felső ember koncepciója, magától nem lehet ennyire tunya az illetékes!! ([url]http://www.opera.hu/site.php?page=palyazatok&k=aktualis;Aktuális,cselló próbajáték[/url])

2949 szanyi 2003-11-17 13:22:49
A szovjet városneve felidézésével baj volt. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a Sosztakovics mű bemutatásának munkakörülményeivel stílusos lenne viccelődni, vagy hogy Pearl Harbor vagy a U.S.S. Arizona kapcsán ízléses volna a vasárnap reggel veszélyeiről ironizálni. Persze Magyarországon Leningrád lepusztításával mosolyt fakasztani nem tűnik olyan égbe kiáltónak, tenné meg ezt a magasan kvalifikált illető Oroszországban, vagy brillírozna \"elegáns stílusával\" amerikai barátai előtt : kőkemény leckét kapna.

2948 Benő 2003-11-17 12:45:39
A kommunikációval más probléma is lehet. A Kossuth Rádióban a félárú jegyekről beszélt valamelyik reggel Gárdos Mónika szervezési igazgató. Azt mondta, szó sincs eladhatatlan jegyekről, az előadásokat eleve bérletszünetinek tervezték. Hát kérem az imént jártam a Jegymester lapján, ahol a húsz 50%-os előadás majd mindegyike mellett egy bérlet neve volt. Na mindegy, inkább azt szeretném kérdezni, miért kell annyi balettet az Erkelbe tervezni, amikor ezek az előadások láthatólag nem érdeklik a közönséget?

2947 Caligula 2003-11-17 12:45:37
Ők sincsenek többen a deákné vásznánál :-)))

2946 Megén 2003-11-17 12:37:45
WG, egy időben én is visszavonultam, mert reménytelennek láttam a helyzetet. De most már nem hagyom magam, mert rájöttem semmilyen érvanyag nem hangzik el, és csak a bunkózás kezdődik, amikor már elfogyott a muníció. Tarts ki, most már azért - ugyan csak egy kézen megszámolhatóan - vagyunk mi is.

2945 WiseGentleman 2003-11-17 11:40:57
Mindegy, részemről a vita be van fejezve, főleg azért is, mert általában művészeti kérdésekről szeretek beszélni, és nem kellemes számomra a versenyt bunkózás (más stílushoz szoktam). Annyit azért megjegyeznék, hogy én Leningrádra és nem Sztálingrádra hivatkoztam (néhány ezer kilométerre északnyugatra van), és a Day of Infamy színhelyét PeArl Harbornak írják (u nélkül).

2944 Megén 2003-11-17 11:10:22
Jó a vizestrikó-felvonulás is.....
Jó a vizestrikó-felvonulás is.....
2943 Caligula 2003-11-17 11:05:44
Akkor rendezzünk iszapbírkózást! Azt nagyon szeretem, főleg, ha lányok csinálják! :-)

2942 Megén 2003-11-17 11:02:53
Látom a hétvége sem tett jót ennek a fórumnak. Amikor valaki \"egyenes irányba kimutat\" valami megoldást, azonnal visszagyömöszölik, és így megy a sártaposás körbe-körbe-körbe.

2941 cintula 2003-11-17 10:33:59
: -)
: -)
2940 cincogi 2003-11-17 09:29:10
Műhelytitkok az Operáról = kellékek és jelmezek baráti áron kikölcsönözve

2939 bocskor 2003-11-17 08:36:40
Volt egyszer egy Giuseppe Raffa produkció a Népstadionban. Aida. Úgy 1994 környékén, az eredetei tőkefelhalmozás idején. Millió szponzorral és mecénással. Csupa sztárral. Na ez volt aztán a sz..rság csimborasszója Mo.gon. Tiszta Amerika.

2938 pattaya 2003-11-17 08:28:42
Úgy látom szélsőséges bagoly mondja verébnek... (Az állítólag ironikus Sztálingrád-hivatkozásról annyit, hogy barátunk Perl Harbour kapcsán próbálna meg így viccelni a Lincoln Centerben.) Teljesen nyilvánvaló hogy a zseniális „kis foci kis pénz….” elméletet a művészetre alkalmazó ámérikás képtelen elfogadni hogy a művész a gázsija és körülményeitől függetlenül is világszám lehet, és attól még elsőrangú lehet, hogy a szabad világ nem csinál belőle sztárt. Szabó István elég jó filmeket csinált akkor is, amikor szinte s a semmiből dolgozott, a Körhinta is megjárja, aztán Melis, Svéd, Ágai, Radnai, Székely, Házy stb stb akkor is kiválóak voltak amikor itthon Ft-ért (kevesért) szerepeltek. Na de ez nem jó példa, ez merő anakronizmus. : -))

2937 WiseGentleman 2003-11-16 22:45:53
Egyébként csak egy példa: odakint az USA-ban Rachmaninov II. zongoraversenyét Van Cliburn (a moszkvai Csajkovszkij-verseny győztese) előadásában, Kondrashin vezényletével, a CBS Masterworks kiadásában hallottam. Az oroszokról még annyit, nekem is számos szép operafelvételem van meg Melodia label-en, ahol gyönyörködhetem Obrazcova, Arhipova, Milaskina, Petrov, Ognivcev, Vedernikov, Atlantov, Mazurok, Nyesztyerenko hangjában, egy nemrégi hozzászólásomban dicsértem Melik-Pashayev Borisz Godunov-felvételét, tehát távol álljon tőlem, hogy a zenekultúrájukat leszóljam.

2936 WiseGentleman 2003-11-16 22:23:27
Szerintem maradjunk meg a civilizált stílusnál. Mindenesetre megegyezhetünk, hogy a sztálini illetve posztsztálini Szovjetunió igencsak szélsőséges példa (az én példám is csupán ezt akarta szolgálni), amire hivatkozni, egy szabad piacgazdaság keretei között, igencsak anakronisztikus. Egyébként tényleg jó felvételek jelentek meg a Melodia kiadásában, ugyanakkor Richter és Kondrashin nyugaton is ismertek voltak.

2934 Rodenbach 2003-11-16 22:17:10
Szerintem is nagyon rossz példa volt a leningrádiak ostrom alatti koncertjeire úgy utalni… Egyébként nem kell ahhoz a szovjet rezsim alatt Moszkvában szerzett diplomával rendelkezni, hogy az ember tudja néhány nagy művész és együttes nevét. Nekem a 80-as évek végén vásárolt „Melogyia” lemezekről ismerős a Moszkvai Nagy Színház (ének- és zenekara), a Leningrádi Filharmonikusok a Moszkvai Filharmonikusok, az URSS Szimfonikus Zenekera, a Kirov Színház Zenekara, aztán olyan karmesterek mint Mravinszkij, Rozsgyesztvenszkij, Kondrasin, Szvetlanov, Mariss Jansons. Lehet, hogy ezek a nevek az USÁban ismeretlenek, de az a nem a fillérekért is világszinvonalon produkáló művészek hibája.

2933 partizán 2003-11-16 22:11:44
Ha volna érzéked hozzá akkor tudnál ironizálni. De stílusod már Vietnámban se volt. :-)

2935 WiseGentleman 2003-11-16 21:00:12
Stílus, kedves partizán, most nem Ukrajnában harcolsz, oldaladon Kalasnyikovval :). Nincs érzéked a finom iróniához...

2932 partizán 2003-11-16 20:50:24
\"erre példaként hozható fel a Leningrád-szimfónia ősbemutatója is, ami úgyszintén nem a maximális anyagi megbecsülés jegyében játszódott le\" micsoda bunkó

2931 WiseGentleman 2003-11-16 19:14:56
Készséggel elhiszem az általad leírtakat a volt Szovjetunió városaiban uralkodó zenei színvonalról (mivel nem voltam még Odessában, nincs személyes tapasztalatom a helyi zenei életet), erre példaként hozható fel a Leningrád-szimfónia ősbemutatója is, ami úgyszintén nem a maximális anyagi megbecsülés jegyében játszódott le. Ugyanakkor motoszkál bennem továbbra is a kisördög, hogy a szovjet (illetve keletnémet) művészeti illetve sportélet színvonalát egyrészt befolyásolta a rendszer kirakatpolitikája, másrészt a nagy átlaghoz viszonyítva még akkor is jó egzisztenciális lehetőségeket biztosított egy zenei vagy sportkarrier. Mindenesetre, szerintem vigyázó szemeinket továbbra is inkább nyugatra, illetve Közép-Európára kellene vetnünk, semmint Oroszországra. Végezetül, azt is elismerem, hogy az anyagi megbecsülés mellé ugyanúgy fontos, hogy a javakkal tudjanak sáfárkodni (a pénz szükséges, de nem elégséges feltétel - legalábbis egy működő piacgazdaságban, békeidőben).

2930 Radics 2003-11-16 14:05:56
Wise, azt írod, „Az orosz művészi élet prominens szereplői ott is vannak mindenütt a világszínvonalú helyeken, és ott, gondolom, megfelelően jutalmazzák is őket.” Szerintem „világszínvonalú hely” nem az őt megtöltő közönség nercbundájától vagy a Visa Gold-jától világszínvonalú, hanem a fellépő művészek teszik azzá. Moszkva, Leningrád, Tallin, Ogyessza stb opera színpadain és hangversenytermeiben világszínvonalú művészek játszottak a két háború között is, és a második háború után is. A szabad világ leghíresebb koncertteremiben 1950 és 1990 között „az orosz művészi élet prominens szereplői”-nek töredéke léphetett fel, a többieket nem engedték külföldre. Zenekari hangzás terén is fogalom amit a Leningrádiak vagy a Moszkvaiak csináltak és csinálnak.

2929 Radics 2003-11-16 14:03:04
A „megfelelő pénzbeli eszközök” a dalszínház rendelkezésére állnak. Két év óta. Mégis egyhelyben járnak. A pénz ma rosszul és rossz helyre folyik. Zenei téren minőségi változás akkor várható, ha nem alkalmazzák tovább a közepes vagy semmilyen teljesítményt nem produkálókat, az ilyen „balansz helyére csak arra érdemeseket vesznek fel, a munkát azután folyamatosan folyamatosan értékelik, lereagálnak bármilyen irányú elmozdulást. Ennek elindítását gyenge hallású, szellemileg lefáradt és álomszuszék vezetőktől nem lehet várni.

2928 Talabér 2003-11-16 09:37:37
Szó volt az orosz zenekarokról. Lehet, hogy Amerikában nem tudják, de az orosz operajátszás, balett, zongoraművészet, hegedűművészet és általában a zene- és operau művészet világszínvonalú volt akkor is, amikor éhbérért dolgoztak a muzsikusok. Ez kb az utóbbi 80 év. Az orosz zenekultúra nemcsak a rezsimből nyugatra menekült és ott megfizetett művészekből meg abból a nehány reprezentáns muzsikusból állt akiket játszani külföldre engedtek, hanem azokból akik otthon maradtak. A „hátországban” ugyanolyan nagy muzsikusok (hangszeresek, énekesek stb) voltak és vannak, ma is nulla pénzekért. Én is annak igazát osztom, aki azt mondja, hogy a gyenge csapatból a pénz sem csinál világbajnokot. Na persze, ha mindenkit lecserélnek….

2927 laczkó 2003-11-16 08:42:08
Volt valaki tegnap a Hamari Júliás \"pezsgő délután\"on?

2926 WiseGentleman 2003-11-15 23:06:25
Mellesleg, megfelelő pénzbeli eszközök esetén el lehet érni, hogy az arra érdemes emberek kapják az anyagi megbecsülést.

2925 WiseGentleman 2003-11-15 23:04:33
Az orosz művészi élet prominens szereplői ott is vannak mindenütt a világszínvonalú helyeken, és ott, gondolom, megfelelően jutalmazzák is őket.

2924 Radics 2003-11-15 22:56:14
A kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci sem feltétlen érvényes erre. A Moszkvai, vagy Leningrádi Szimfonikusok a világ legjobb zenekarai között vannak, pedig.... Richter vagy Kocsis gázsiért vagy ingyen is ugyanolyan világszám. A dalszínházunkban legalább 100%-kal emelték a béreket, csak az emberek ugyanazok maradtak. Aki 100ezerért ócska koncertmester az 400ért is az lesz, a nyökögő énekes se fog többért jobban énekelni. A Szinetár úr eddig azt mondta, nincs erkölcsi alapja tőlük olyan kevésért többet követelni (színvonal, fegyelem stb), most meg nem tud tőluk megszabadulni. Minden maradt a régiben.

2923 kalahari 2003-11-15 22:47:22
Úgy legyen!
Úgy legyen!
2922 WiseGentleman 2003-11-15 22:45:25
Igazad van, de ugyanakkor a sok pénz a megfelelő kézben ide tudja vonzani azokat a szakembereket, akik egyrészt tapasztalataikkal, másrészt saját példájukkal maguk köré tudnak teremteni egy olyan kristálygócot, melyből egy hosszú távú kibontakozás kiindulhat.

2921 kalahari 2003-11-15 22:40:57
Én mégannyira sem ismerem, csak arra próbáltam utalni, hogy az agyonfinanszírozott foci nem mutat fel eredményt, míg az alig-alig tengődő sportágak (Vízilabda, kajak-kenu, Kézilabda, úszás, stb.) aratják a legnagyobb sikereket a világversenyeken. Operára lefordítva: a sok pénzből még nem lesz jó előadás, ahhoz jó énekesek is kellenek.

2920 WiseGentleman 2003-11-15 22:24:02
Nem vagyok focirajongó, úgyhogy nem ismerem a magyar válogatott helyzetét. De a színvonal emelésének feltétlenül együtt kell járnia az anyagi megbecsüléssel és a szponzorálás javításával, egyébként egy adott nívó felett tehetséges énekeseink, zenészeink búcsút mondanának a bármilyen magas színvonalú, de ugyanakkor alulfizetett társulatnak.

2919 kalahari 2003-11-15 22:04:03
Ha ez igaz lenne, akkor a magyar válogatott sorban nyerné a VB-ket!

2918 WiseGentleman 2003-11-15 22:02:56
Erre is érvényes, hogy kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci :).

2917 Radics 2003-11-15 21:39:50
Ez sem analógia. Itt is minőségi együttesről van szó, ahol a név tényleg garancia. Ezzel szemben kis hazánkban nem az. Az operai fronton minőséget nem a mecenatura fog hozni (bár lehet, hogy akkor lesz elsőrangú énekesek megfizetésére). Minőség akkor lesz, ha végre ebben a társulatban is elsőrangú munkát követelnek, azt ösztönzik, ellenőrzik, a nem megfelelőket eltávolítják. Az egységes közönség érdekében. Meg mindazokért, akik nem szeretik a miatti adrenalint.

2916 WiseGentleman 2003-11-15 19:00:46
Egyébként a 4 zenekarral kapcsolatban (ismét nem konkrét analógia), de a Wiener Saengerknaben is tulajdonképpen 4 kórusból áll, ezek közül egy minden vasárnap reggel a Hofkapelle miséjén hallható, a másik három pedig turnén járja a világot.

2915 WiseGentleman 2003-11-15 18:50:27
A Wiener Philharmoniker-es példám nem feltétlenül pontos analógia kívánt lenni, a lényeg, hogy szerintem megoldható, megfelelő karmesterrel, és megfelelő színvonalú, rutinos muzsikusokkal, hogy egy esetleg ad hoc módon összeállt zenekar is kitűnő színvonalon teljesítsen.

2912 rue du Bac 2003-11-15 17:50:33
A Staatsoper Zenekarának muzsikusaiból álló koncertzenekar, a Wiener Philharmoniker nem a legjobb példa a csak a plakáton létező együttesekre, sem a nagynevű zenekarok tagjaiból sutyiban összeálló, tiszavirág életű fantázianevek alatt játszó haknibrigádokra. A Staatsoper és a Wiener Philharmoniker kapcsolata közismert. Az operaház zenekarából „gazdálkodó” koncertzenekar ötletét egyébként Erkel Bécsből importálta, így alakult a Magyar Állami (azelőtt Királyi) Opera Zenekarából a Budapesti Filharmonikus Társaság Zenekara (BFTZ). A Budapesti Filharmonikus Társaság Zenekara egy létező zenekar (jelenleg egyesület formájában), a Opera Stagione Kft létező vállalkozás, az Opera Stagione Zenekar (OStZ) viszont egy nem létező zenekar, ilyet a Kft nem tart fenn. Ha mégis hasonlóság adódik a MÁO Zenekara, a BFTZ és a OStZ között az abban áll, hogy egyik együttesnél sem lehet tudni, hogy az adott hangversenyen kik fognak a pultok mögött ülni, ki játszik bennük. Az Operaháznál ez azért van, mert a színháznak tulajdonképpen 4 zenekara (vagy 4 zenekarra való muzsikusa) van. Hiába látjuk a „MÁO Zenekara” nevet, nem tudhatjuk éppen melyik gárda játszik. Az 4 zenekarnyi gárdában a kiváló muzsikusok mellett gyengébb képességűek is vannak. A muzsikusok viszonylag heterogén volta miatt az előadás minősége nagyban függ az aznapi „leosztástól”. Ugyanez áll a BFTZ-re. Aki a koncerteken figyeli az arcokat észreveheti, sohasem lépnek fel ugyanazzal a gárdával: a BFTZ név azonos, a tagok nem. Opera Stagione Zenekara teljesen ad hoc jellegű, aki éppen ráér, az megy el haknizni. Ebből sem lesz minőség. A közönség szempontjából ez azt jelenti, hogy mivel a MÁO Zenekar és a BFTZ nem jelöl egy konkrét, estéről-estére azonosan elsőrangú képességű muzsikusokból összeálló együttest, a néző szerencséjétől függ, hogy éppen milyen konstellációt fog ki. A jegyvásárló a legrosszabb és a legjobb muzsikusok esetén is ugyanannyit fizet. Ergo, nagy az esélye annak, hogy rosszul jár, a befizetett azonos összegért eltérő minőséget kap. A Staatsoper és a Wiener Philharmoniker is több zenekarra való muzsikusból áll, csak náluk nincsenek gyengébb képességűek, mert a muzsikusokkal szemben támasztott követelmények Bécsben magasak, és a teljesítmény folyamatosan kontrollált, a visszajelzés megoldott (Aki gyengül kiteszik.) A Staatsoper (szintén több együttest kitevő létszámú) zenekara világszínvonalú (ez nem a Szinetár-féle semmit mondó közhely), így bár darabról-darabra változhat az összetétel, a végeredmény mindig világszínvonal lesz. Ugyanez áll a Wiener Philharmonikerre. Az ő előadásaikon és koncertjeiken az együttes neve tényleg MÁRKANÉV, az összetételtől függetlenül mindig azonos, elsőrangú zenei minőséget jelent.

2914 WiseGentleman 2003-11-15 14:32:20
Bécsben például a Staatsoper zenekarának tagjai közül nagyon sokan a Wiener Philharmonikerben is részt vesznek, sőt, amint az számomra kiderült, a Staatsoperorchesterből még külön vizsga fejében lehet továbblépni a Philharmonikerbe (ennek részleteiről szerintem Sesto jobban tudna tájékoztatni minket). Mindenesetre, ismét egy \"nyugati\" példa az átjárhatóságra. Az Opera Stagione belső ügyeit nem ismerem, abból viszont igazán pozitív képet alkottam, hogy képesek voltak idehozni Cura-t és Domingo-t. Ugyanakkor hivatkozhattam volna másra is, például 1999-ben a Ferencvárosi Ünnepi Játékok Kht. is meg tudta rendezni az Elektrát Ortrun Wenkellel a Tavaszi Fesztivál során. A lényeg, amit példámmal érzékeltetni akartam, hogy nem szükséges ölbetett kézzel, lélegzetvisszafojtva várni, amíg egy merev, posztkommunista állami intézmény megreformálja magát, illetve, amíg a hazai fejekben is végre megvalósul a rendszerváltás (erre jók itthon az \'ámerikás\' magyarok).

2913 Marcali 2003-11-15 10:40:06
„Az őszinteség ritka kincs, színésznél, újságírónál egyaránt” –kezdi kitűnő írását Szilver Ottó a Heti válaszban. ([url]http://www.hetivalasz.hu/cikk.php?id=8491;cikk itt[/url]) Annyit hozzátennék, sajnos ritka kincs. meg talán azt, hogy egyenesség, gerincesség az énekesnél is kincs. (Ez az énekes dolog csak úgy eszembe jutott, semmi köze nincs a továbbiakhoz.) Szóval, tegnap az USA-veteránok figyelmébe ajánlották az üzleti tisztesség hirdetésének szükségességét, az állítólagos Stagione Zenekar kapcsán pedig szó esett a közönség (félre)tájékoztatásáról is. Ki tudja mi az igaz ebben a kanizsai dologban, gondoltam, megnéztem én is azt Nagykanizsára mutató linket. És valóban. 2000 november 24-re a fórumon kifogásolt nevű együttesek szerepeltek. Na de mi volt az előző nap. Lássunk csudát. „MŰHELYTITKOK AZ OPERÁBÓL”. Így, nagybetűvel. Hm, Műhelytitkok az Operából”? Operai művészeink ilyen sűrűn szerepelnek Kanizsán? –gondoltam. De nem, félreértettem a dolgot. Biztos, hogy félreértettem, mert a fellépők között megláttam Ókovács úr nevét. Emlékeztetnék mindenkit arra, hogy az operai tájékoztatási igazgató úgy két hete öntötte ki szívét a rovatban, és teljes ártatlanságáról tett tanúbizonyságot az ügyben, hogy egy olaszországi fellépésen az ő és három másik magyar művészre azt írták, hogy (ha jól emlékszem) a „Magyar Állami Operaházból”. Mivel a magyarázat őszinte és feltáró volt, világos, hogy a műsor címe alapján saját hibámból tévesen gondoltam a budapesti Operára, ez annál is biztosabb, hogy a nagykanizsai Bánk bán felett, november 23-ra keltezve az ártatlan tévesztés miatt lecikizett művészek neve áll. [url]http://www.nagykanizsa.hu/konyvtar/kanizsai_musorok_2000_11.htm;Mind a négyüké[/url]!! Mea culpa, tévedtem. És egyébként is, ki merné állítani, hogy a „Műhelytitkok az Operából” cím alapján vidéken mindenki a budapesti Operára gondolna? Mert például a kanizsaiak gondolhattak a győri Operára, a pécsi Operára vagy a debrecenire. Vagy úgy általában egy Operaházra. Valahol Európában. Legjobb tehát figyelmen kívül hagyni, hogy az említett címmel művészeink (magánvállalkozásban) végigjárták az országot, a Csokonai ÁMK [url]http://www.zalamedia.hu/khely/1207/moz.html;hirdetésében[/url] („Műhelytitkok az Operából, filharmónia koncert. Műsor: Mozart: Varázsfuvola, Figaro házassága, Don Giovanni, A színigazgató c. operáinak részletei”) is a beltartalom a lényeg. A körités nem jelent semmit! Ők nem mondják hogy a Magyar Állami Operából jöttek. A cím azt mondja, az Operából a műhelytitkok jöttek. A műhelytitkok tehát jöttek, négy művész csak elkísérte őket. Ez világos. Rossz az aki rosszra gondol. Tanulság: Éljen és virágozzék a magánvállalkozás! Az őszinteség ritka kincs, színésznél, újságírónál egyaránt. (A többi nem számít.)

2911 Talabér 2003-11-14 22:09:24
Zsolt délelőtti linkjén én is olvastam Frigyesi és Nagy karmester nevét. De mást is. A magántőke állítólag pártolni való vállalkozásában előadott Bánk bán operát,Nagykanizsán az Opera Stagione Zenekara kísérte. Ezt írják: BÁNK BÁN – opera Rendezte: Frigyesi Tibor Zenei vezető: Nagy Ferenc Közreműködik a Magyar Állami Operaház Kórusa és az Opera Stagione Zenekar. Mint tudjuk Opera Stagione Zenekar nincsen. Az Opera Stagione Zenekar a dalszínház éppen ráérő muzsikusainak halmaza. Nem tudom, abban a nagy Amerikában előfordulhatna-e, hogy a NewYorki Filharmonikusok Zenekaráról kiderülne, hogy az nem más mint a Met Zenekara, szabadidőben. Menedzser barátaink beszélhetnének üzleti erkölcsről és fogyasztó (jegyvásárló) megtévesztésének helytelen voltáról is, remélem ez is vérükké vált. Mert ugye a nézőt Amerikában, Budapesten és Nagykanizsán sem illik becsapni, 30.000 Ft jegyért botrányos színvonalon bazseválni (Cura koncert, Domingo koncert), nem létező együttesek nevét hirdetni. Kórusként meg a Magyar Állami Operaház Kórusa szerepel. Helyesebb lett volna Magyar Állami Operaház Kórusából (is) alakult kamarakórust írni!! Szinetár úr úgy látszik az énekkarnak engedélyezte a zenekarnak meg tiltotta az operai név használatát. Ki érti ezt?

2910 Radics 2003-11-14 20:13:55
Az ámérikás magyaroktól le vagyok nyűgözve!!!* Csak nem értem, hogy nagy eszükkel mi tetszik nekik az Opera Stagionén. Ha a tudásból csak ennyire fussa akkor nem volt érdemes. Kifejezetten óvnám tőluk a Momus klubbot, mert az álaluk ajánlott cég színvonalát és magyar közreműködőit már ismerjük. Azt aki Levinnel példálózik és utána a Nagy Feri bácsi, Frigyesi és a haknisták produkciójáért lelkesedik nem lehet komolyan menni.

2909 WiseGentleman 2003-11-14 18:27:07
Topi, egyébként az USA-ban pont az ellenkezője van annak, amit leírtál, ne haragudj, az adók alacsonyabbak, mint Európában, az adócsökkentés minden lényeges politikusnak meghirdetett programja (az öreg Bush is részben abba bukott bele, hogy egyszer adót emelt - de bocs, ne politizáljunk). Gondolom, a chicagoi iskoláról (Friedman and co.) hallottál.

2908 WiseGentleman 2003-11-14 18:23:14
Mantuai, egyetértek veled (a közalkalmazott vízfejekkel kapcsolatban), ezért gondolom úgy, hogy Magyarországon a rendszerváltás a fejekben még nem játszódott le, hódít a posztkommunista gondolkodás. Persze, számunkra más a természetes, mert ugyanazt az iskolát jártuk ki (USA), aki ott tevékenykedett, az egy szabad ország piaci szellemét a vérében hordja (egyébként az üzleti, gazdasági ismeretek megléte jórészt szerintem mentalitás és érzék kérdése - mind over matter - hiszen ezért van, hogy a legtöbb üzleti tankönyv és ismeret leginkább a józan ész terminológiákba és kategóriákba töltése - ezért van például az is, hogy Amerikából tudományos (hard science) háttérrel hazajövő emberek óriási sikerrel helyezkednek el idehaza üzleti téren, mert a magukban hordozott mentalitás sikerre viszi őket, s ez mindennél többet ér, mint bármilyen \"szakmai\" ismeret). Az esztrádműsorokkal kapcsolatban, hadd mondjam azt, hogy bánom is én, hogy a Broadway-n hány gazdag mecénás pénzéből játszanak Rodgerst és Hammersteint, ha vannak olyan mecénások, akinek a pénzéből én a Lincoln Centerben Pavarottit, és James Levine-t hallgathatom. A konkrét megoldás kérdésére csakis azt mondhatom, hogy magán- és társadalmi mecenatúra kifejlesztésére lenne szükség (az állami mecenatúra is magában hordozza a politikailag manipulált fércművek létrehozásának kockázatát - lásd, nem is olyan régen, kis Magyarországunkon).

2907 kalahari 2003-11-14 17:55:39
Fityisz, 10 pont!
Fityisz, 10 pont!
2906 Fityisz 2003-11-14 14:38:58
Bakfitty, zenerajongó, operai \"közönség\" egy van. Oda még nem jutott el a megosztás, az árokásás. A zenekari árok nem a közönséget osztja meg.

2905 Megén 2003-11-14 14:31:30
Bakfitty, ne hitesd el, hgoy nem érted a viccet. A közönség Te és én, és itt ezen a fórumon mindenki. Persze nem lehet mindegyikünknek eleget tenni, mert ahogy látom ahányan vagyunk annyifelé húzunk. De a célunk és kívánságunk az, hogy jó operaelőadásokat lássunk. És mindent elkövetnénk szívesen, hogy ez sikerüljön. Van ötleted? Mondd el Te is!