4804 WiseGentleman 2004-05-15 12:04:35
Dohnányival semmi bajom, csupán annyi, hogy mennybemenetele pontosan a repertoár lecsupaszítása mellett történt. Emellett, sajnálom, hogy vitatkoznom kell az előttem szólóval, de például Petrovics C\'est la guerre-jét kifejezett remekműnek tartom, és Farkas Ferenc Bűvös szekrénye is nagyon jó kis opera... Dohnányinak természetesen helye van a magyar operairodalomban, de nem egyéb, ismertebb, értékesebb művek rovására...
Dohnányival semmi bajom, csupán annyi, hogy mennybemenetele pontosan a repertoár lecsupaszítása mellett történt. Emellett, sajnálom, hogy vitatkoznom kell az előttem szólóval, de például Petrovics C\'est la guerre-jét kifejezett remekműnek tartom, és Farkas Ferenc Bűvös szekrénye is nagyon jó kis opera... Dohnányinak természetesen helye van a magyar operairodalomban, de nem egyéb, ismertebb, értékesebb művek rovására...
4803 szanyi 2004-05-15 11:00:27
Egyetértek Búbánattal. Szerintem Dohnányi is megér annyit, mint az elmúlt 50 év alatt a közönségre tukmált Farkas,- Szervánszky-, Vántus-, Mihály-, Balassa,- Durkó-, Madarász-, Fekete-, Petrovics és miegyéb operák. A görgei cinkosok sem örökéletűek (62 éves a legfiatalabb a maffiatag), de a másodfok nincs olyan messze. Addig nem lesz nyugodt álmuk, kiderülhet, hogy illegálisak.
Egyetértek Búbánattal. Szerintem Dohnányi is megér annyit, mint az elmúlt 50 év alatt a közönségre tukmált Farkas,- Szervánszky-, Vántus-, Mihály-, Balassa,- Durkó-, Madarász-, Fekete-, Petrovics és miegyéb operák. A görgei cinkosok sem örökéletűek (62 éves a legfiatalabb a maffiatag), de a másodfok nincs olyan messze. Addig nem lesz nyugodt álmuk, kiderülhet, hogy illegálisak.
4802 Búbánat 2004-05-15 10:17:46 [Válasz erre: 4798 WiseGentleman 2004-05-14 18:24:54]
Mi a baj a Dohnányi operákkal? A vajda tornya egy kitűnő darab. Jobb mint pld. egy futtatott Petrovics-mű. Az előbbiben - állítom több az eredetiség, mint bármely Petrovics -műben, amelyek hemzsegnek az utánérzésektől. Örülök, hogy Győriványinak eszébe jutott az utóbbi évtizedekben méltatlannul háttérbe szorított Dohnányi életműből az egyik legjobbat kiválasztva, azt az Opera repertoárjába visszahozni. Szinetár, aki azzal dicsekszik, hogy mennyi huszadik századi alkotást tűzött az utóbbi években -egyébként nagyon helyesen - az opera műsorába, csak örülhet annak, hogy egy ilyen hézagpótló darabra is felfigyelt valaki. Csak azért, mert valaki nem ért egyet Győriványi másfél éves operaházi tevékenységével - amihez szíve joga van - nem kell rátenni még egy lapáttal azt is kritizálva, hogy milyen darabokkal színesítette a repertoár palettáját. Csak azért,mert nem neki jutott előbb eszébe. (Annál rosszabb, ha ez tudatos mellőzés, mert akkor a koncepciók és prekoncepciók világába érkezünk...) Nem csodálkoznék azon, ha a következő szezonban már nem látnám A vajda tornyát a műsorkalendáriumban. Szinetár reflexszerű lépésein nincs mit csodálkozni, ami be van kódolva, az fut. Igazából nincs min meglepődnöm... Győriványi visszatérése pedig puszta teoretika. De azért annyi esélyt ő is megérdemelne, mint Szinetár, akinek módjában volt, ugye, másodszor is visszatérnie, nem? Szinetár ott folytatta, ahol a közbenső interregnum előtt abbahagyta. Győriványit nem tartom annyira sületlennek, hogy ne okult volna a hibáiból, s ha sokunk örömére, mert ilyenek is vannak, visszajönne, az miért lenne baj? Akik úgy érzik, hogy őket valami sérelem érte korábban a részéről, lehet, hogy az eleinte érthető bizalmatlanságukat idővel felváltaná - a tetteket követő - bizalom. Ez is lehetséges, nem? Az a baj, hogy mindnyájunkban vannak előítéletek, amin nehezen vetkőzünk le,vagy amin egyáltalán nem akarunk változtatni. Sztereotípiákban gondolkozunk, sajnos. (Ez alól én sem vagyok kívétel, tudom.) Jó lenne kicsit felülemelkedni, és esélyt adni mindenkinek a javításra. Szinetár is próbálkozik vén fejével, akkor egy nála jóval fiatalabbtól miért rettegnek egyesek? De mint mondtam, puszta teoretika a visszatérése, erre a közeljövőben semmi esélye, lehet, hogy már ő sem akarja, csak a jogos elégtételt szeretné megkapni a perrel. Ezt Szinetárékat annyiban zavarja, hogy ha ezt megítéli a bíróság, akkor megkérdőjeleződik visszamenően a legitimitásuk. Ez számukra a legfőbb probléma, s éppen ezért semmi sem drága, hogy a per alatt továbbra is a legsötétebb képet vetítsék a Gyíőriványi-érára. De az igazság mindig kiderül, feketén- fehéren, csak idő kérdése...
Mi a baj a Dohnányi operákkal? A vajda tornya egy kitűnő darab. Jobb mint pld. egy futtatott Petrovics-mű. Az előbbiben - állítom több az eredetiség, mint bármely Petrovics -műben, amelyek hemzsegnek az utánérzésektől. Örülök, hogy Győriványinak eszébe jutott az utóbbi évtizedekben méltatlannul háttérbe szorított Dohnányi életműből az egyik legjobbat kiválasztva, azt az Opera repertoárjába visszahozni. Szinetár, aki azzal dicsekszik, hogy mennyi huszadik századi alkotást tűzött az utóbbi években -egyébként nagyon helyesen - az opera műsorába, csak örülhet annak, hogy egy ilyen hézagpótló darabra is felfigyelt valaki. Csak azért, mert valaki nem ért egyet Győriványi másfél éves operaházi tevékenységével - amihez szíve joga van - nem kell rátenni még egy lapáttal azt is kritizálva, hogy milyen darabokkal színesítette a repertoár palettáját. Csak azért,mert nem neki jutott előbb eszébe. (Annál rosszabb, ha ez tudatos mellőzés, mert akkor a koncepciók és prekoncepciók világába érkezünk...) Nem csodálkoznék azon, ha a következő szezonban már nem látnám A vajda tornyát a műsorkalendáriumban. Szinetár reflexszerű lépésein nincs mit csodálkozni, ami be van kódolva, az fut. Igazából nincs min meglepődnöm... Győriványi visszatérése pedig puszta teoretika. De azért annyi esélyt ő is megérdemelne, mint Szinetár, akinek módjában volt, ugye, másodszor is visszatérnie, nem? Szinetár ott folytatta, ahol a közbenső interregnum előtt abbahagyta. Győriványit nem tartom annyira sületlennek, hogy ne okult volna a hibáiból, s ha sokunk örömére, mert ilyenek is vannak, visszajönne, az miért lenne baj? Akik úgy érzik, hogy őket valami sérelem érte korábban a részéről, lehet, hogy az eleinte érthető bizalmatlanságukat idővel felváltaná - a tetteket követő - bizalom. Ez is lehetséges, nem? Az a baj, hogy mindnyájunkban vannak előítéletek, amin nehezen vetkőzünk le,vagy amin egyáltalán nem akarunk változtatni. Sztereotípiákban gondolkozunk, sajnos. (Ez alól én sem vagyok kívétel, tudom.) Jó lenne kicsit felülemelkedni, és esélyt adni mindenkinek a javításra. Szinetár is próbálkozik vén fejével, akkor egy nála jóval fiatalabbtól miért rettegnek egyesek? De mint mondtam, puszta teoretika a visszatérése, erre a közeljövőben semmi esélye, lehet, hogy már ő sem akarja, csak a jogos elégtételt szeretné megkapni a perrel. Ezt Szinetárékat annyiban zavarja, hogy ha ezt megítéli a bíróság, akkor megkérdőjeleződik visszamenően a legitimitásuk. Ez számukra a legfőbb probléma, s éppen ezért semmi sem drága, hogy a per alatt továbbra is a legsötétebb képet vetítsék a Gyíőriványi-érára. De az igazság mindig kiderül, feketén- fehéren, csak idő kérdése...
4801 OSZT-2000-9 2004-05-14 19:39:22
Műsorrend: műsor is, rend is \"Alapjaiban helyes az a modell, amelynek alapján a jelenlegi Főigazgató ún. “bokorban” játszó társulatról beszél és ír – más kérdés, hogy nem új az elv, minden ésszerűen működő operaüzem törekszik erre. Javaslom viszont a francia példa követését, ahol az adott kéthetes műsorperiódus 11 játéknapján három különböző produkció van színen. Díszletezés szempontjából ez Budapesten is keresztülvihető, hiszen egyiké a színpadon, másiké a zsinórpadlásra felhúzva, harmadiké pedig a minimális operaházi raktárban elférne. Más kérdés, hogy ehhez az Operaház néha megalomán díszlettervezési és –gyártási mechanizmusa némi átalakításra szorul, mert nem lehet olyan díszlet elkészítésére engedélyt adni – vezető díszlettervezői felelősség! – amely egy nap alatt nem felépíthető, vagy nem lebontható. A mai be nem vált gyakorlat szerint nem mindig lehet műsorváltozást végrehajtani egy-egy váratlan pl. influenzahullám idején a díszletelemek mozdíthatatlansága miatt. E helytelen állapot sérti a Ház érdekeit, hiszen gátolja a flexibilitást, esetenként pedig konkrét anyagi hátrányt is okoz az előadások elmaradása, a már megvásárolt jegyek árának visszafizetése okán. (A bécsi Staatsoper utóbbi húsz éves eseménytörténete mindössze egyetlen elmaradt előadást jegyez: azon a bizonyos napon annyira késő délután mondta le a sorozatos betegségek miatt felkért harmadik tenorista is a Tosca-fellépést, hogy már nem volt mód műsort változtatni, illetve ezt kihirdetni…) A párizsi Opera színlapjai szerint a kéthetes tervezési periódus darabonkénti 3-4 előadása egymástól 2-2, néha 3 nap távolságra helyezkedik el a műsorban, tehát nem kell két szereposztással próbálni (csak coverről gondoskodni, de erre amúgy is szükség volna): valódi ensemble-működés valósulhat meg, hiszen – vis maiortól eltekintve – ugyanaz a szereplőgárda játszik együtt, szervesebb produkció, nagyobb művészi élmény várja a nézőket, és ez a cél! /Száműzendő a nagypénteki Parsifalt évek óta fenyegető elmaradás réme: egyszerűen érthetetlen, hogy ezt a kitűnő darabot hogyan lehetséges csak arra az egyetlen napra kiírni! A társulat érintett tagjai felfrissítik (rosszabb esetben az utolsó próbaidőszak óta eltelt egy év miatt újratanulják) szólamaikat, heteket próbálnak, majd a cover nélküli (!) csapat valamely kulcsfontosságú pontján betegség ütötte rés támad, és megint elmarad a Parsifal…/ A hektikus műsorrend nem rend; ám az sincsen rendjén, hogy a zenei világ áramlataira nem kellően odafigyelve idén augusztusig kellet várnunk, hogy az első historikus operaprodukció elhangozzon a budapesti Operaházban. Nem a szokásjog miatt, hiszen ez – nem jelentéktelen kivételektől eltekintve – nem a nagy, vezető operaházakban honosodott meg, hanem kisebb, periférikus színházakban; ám visszahozhatná a budapesti színpadról végképp kiveszni látszó gazdag, s napjainkban újjáéledt barokk operai repertoárt. Ezzel új profil nyílhatna nálunk, egyedi voltunkat is hangsúlyozandó). Kísérleti jelleggel, legalább két-három éven át egy-egy új darabot így kell felvenni a repertoárra, jót tenne az énekeseknek, a zenekari muzsikusoknak és a közönségnek is. A vezető európai operaházak mindegyike rendelkezik ma már olyan kamaraegyüttessel, amely képes ennek a stílusnak elsajátítására és sikeres előadások zajlanak szerte a világon, elég csak Harnoncourt zürichi, vagy Gardiner globális tevékenységére utalnunk. /Talán nem eléggé közismert, ezért írom le, hogy a négy (!) prágai operajátszóhely egyikén, valamint a varsói Operaház filiáléjaként működő Varsói Kamaraoperában is rendszeresen.\"
Műsorrend: műsor is, rend is \"Alapjaiban helyes az a modell, amelynek alapján a jelenlegi Főigazgató ún. “bokorban” játszó társulatról beszél és ír – más kérdés, hogy nem új az elv, minden ésszerűen működő operaüzem törekszik erre. Javaslom viszont a francia példa követését, ahol az adott kéthetes műsorperiódus 11 játéknapján három különböző produkció van színen. Díszletezés szempontjából ez Budapesten is keresztülvihető, hiszen egyiké a színpadon, másiké a zsinórpadlásra felhúzva, harmadiké pedig a minimális operaházi raktárban elférne. Más kérdés, hogy ehhez az Operaház néha megalomán díszlettervezési és –gyártási mechanizmusa némi átalakításra szorul, mert nem lehet olyan díszlet elkészítésére engedélyt adni – vezető díszlettervezői felelősség! – amely egy nap alatt nem felépíthető, vagy nem lebontható. A mai be nem vált gyakorlat szerint nem mindig lehet műsorváltozást végrehajtani egy-egy váratlan pl. influenzahullám idején a díszletelemek mozdíthatatlansága miatt. E helytelen állapot sérti a Ház érdekeit, hiszen gátolja a flexibilitást, esetenként pedig konkrét anyagi hátrányt is okoz az előadások elmaradása, a már megvásárolt jegyek árának visszafizetése okán. (A bécsi Staatsoper utóbbi húsz éves eseménytörténete mindössze egyetlen elmaradt előadást jegyez: azon a bizonyos napon annyira késő délután mondta le a sorozatos betegségek miatt felkért harmadik tenorista is a Tosca-fellépést, hogy már nem volt mód műsort változtatni, illetve ezt kihirdetni…) A párizsi Opera színlapjai szerint a kéthetes tervezési periódus darabonkénti 3-4 előadása egymástól 2-2, néha 3 nap távolságra helyezkedik el a műsorban, tehát nem kell két szereposztással próbálni (csak coverről gondoskodni, de erre amúgy is szükség volna): valódi ensemble-működés valósulhat meg, hiszen – vis maiortól eltekintve – ugyanaz a szereplőgárda játszik együtt, szervesebb produkció, nagyobb művészi élmény várja a nézőket, és ez a cél! /Száműzendő a nagypénteki Parsifalt évek óta fenyegető elmaradás réme: egyszerűen érthetetlen, hogy ezt a kitűnő darabot hogyan lehetséges csak arra az egyetlen napra kiírni! A társulat érintett tagjai felfrissítik (rosszabb esetben az utolsó próbaidőszak óta eltelt egy év miatt újratanulják) szólamaikat, heteket próbálnak, majd a cover nélküli (!) csapat valamely kulcsfontosságú pontján betegség ütötte rés támad, és megint elmarad a Parsifal…/ A hektikus műsorrend nem rend; ám az sincsen rendjén, hogy a zenei világ áramlataira nem kellően odafigyelve idén augusztusig kellet várnunk, hogy az első historikus operaprodukció elhangozzon a budapesti Operaházban. Nem a szokásjog miatt, hiszen ez – nem jelentéktelen kivételektől eltekintve – nem a nagy, vezető operaházakban honosodott meg, hanem kisebb, periférikus színházakban; ám visszahozhatná a budapesti színpadról végképp kiveszni látszó gazdag, s napjainkban újjáéledt barokk operai repertoárt. Ezzel új profil nyílhatna nálunk, egyedi voltunkat is hangsúlyozandó). Kísérleti jelleggel, legalább két-három éven át egy-egy új darabot így kell felvenni a repertoárra, jót tenne az énekeseknek, a zenekari muzsikusoknak és a közönségnek is. A vezető európai operaházak mindegyike rendelkezik ma már olyan kamaraegyüttessel, amely képes ennek a stílusnak elsajátítására és sikeres előadások zajlanak szerte a világon, elég csak Harnoncourt zürichi, vagy Gardiner globális tevékenységére utalnunk. /Talán nem eléggé közismert, ezért írom le, hogy a négy (!) prágai operajátszóhely egyikén, valamint a varsói Operaház filiáléjaként működő Varsói Kamaraoperában is rendszeresen.\"
4800 drukk 2004-05-14 19:28:16
Csatlakozom kapához,ez egy beszélgető fórum,ha előadásokat akarsz tartani OSZT,akkor hirdesd meg,és ha lesz rá jelentkező ott tarts ilyen eszmefuttatásokat,itt csak röviden írj,kérlek!
Csatlakozom kapához,ez egy beszélgető fórum,ha előadásokat akarsz tartani OSZT,akkor hirdesd meg,és ha lesz rá jelentkező ott tarts ilyen eszmefuttatásokat,itt csak röviden írj,kérlek!
4799 Jack 2004-05-14 18:56:09
Ja, inkább nézzünk bogárhátút végelgyengülésig.
Ja, inkább nézzünk bogárhátút végelgyengülésig.
4798 WiseGentleman 2004-05-14 18:24:54
Szerintem sem igazán lenne jó, ha Győriványi visszatérne, mit is lehetne tőle várni, újabb kivégzéseket és Dohnányi-operákat?
Szerintem sem igazán lenne jó, ha Győriványi visszatérne, mit is lehetne tőle várni, újabb kivégzéseket és Dohnányi-operákat?
4797 gereblye 2004-05-14 17:53:19
Várjál kapácska. Engem érdekelne az a KEI jelentés amiről OSztWest beszélt. Mi az? Nyomjátok fel! : -)
Várjál kapácska. Engem érdekelne az a KEI jelentés amiről OSztWest beszélt. Mi az? Nyomjátok fel! : -)
4796 kapa 2004-05-14 08:42:36 [Válasz erre: 4794 OSZT-2000-8 2004-05-13 20:55:41]
Drágáim! Kérhetném, hogy ilyen hosszú rizsákat ne írjatok/másoljatok a fórumokba? Elmegy az ember maradék életkedve is, ha meglátja! Elolvasni meg úgysem fogja senki!!!
Drágáim! Kérhetném, hogy ilyen hosszú rizsákat ne írjatok/másoljatok a fórumokba? Elmegy az ember maradék életkedve is, ha meglátja! Elolvasni meg úgysem fogja senki!!!
4795 mediapool 2004-05-14 08:17:42
Tegnap első fokon elutasították Locsmándi és Győriványi keresetét. Jogerős ítélet úgy fél év múlva várható. Arról nincs hír mit intézett Szinetár Hillernél. A nagy játékos elkapkodta a találkozót, mert az első fokú ítélet ismeretében más pozícióban tárgyalhatott volna a tárca vezetőjével.
Tegnap első fokon elutasították Locsmándi és Győriványi keresetét. Jogerős ítélet úgy fél év múlva várható. Arról nincs hír mit intézett Szinetár Hillernél. A nagy játékos elkapkodta a találkozót, mert az első fokú ítélet ismeretében más pozícióban tárgyalhatott volna a tárca vezetőjével.
4794 OSZT-2000-8 2004-05-13 20:55:41
Humánpolitika – egy elhanyagolt terület \"Humánpolitikáról, az emberi erőforrás gondos kezeléséről eddig a budapesti Operaház esetében nem lehetett beszélni. Nem folytak olyan programok, nem indultak olyan képzések, amelyek az állomány ismeretanyagában jelentkező fehér foltokat eltávolíthatták volna, mint ahogy arra sem fektettek hangsúlyt, hogy a munkaerő tudását folyamatos ismeretátadással szinten tartsák, illetve tovább képezzék. Ma, amikor a Covent Garden Opera például kinevezett Képzési Igazgatóval bír, s a legnagyobb érték a kompetenciákkal rendelkező ember, e tény az első profi átvilágító cégnek szembe fog tűnni. A képzettségi fok nemcsak az Operaházban végzett munka során fontos. Az énekesi pálya illékony: ésszerűtlen szerepvállalások, egészségi/mentális vagy egyszerűen csak alkati okokból kifolyólag szinte bármikor kibillenhet a művész stabilnak hitt állapotából, s ha már nem képes a színpadi minimum elérésére, más jövőt kell találnia. Ekkor találkozunk a képzettségi problematikával; nem egy olyan eset ismert, amikor azért tart valakit státuson a dalszínház vezetése, mert bár előadásra kiírni már nem lehet, szociális alapon így gondoskodnak róla, hisz egykor érettségivel (vagy anélkül) bekerült, most pedig mit is kezdhetne... Csakhogy a nemzet operaháza akkor sem lehetne szociális intézmény, sem pedig “babaház” (in memoriam: szereposztó dívány), ha Budapesten és szerte az országban tucatjával működnének operaszínpadok. Ami egyfelől a régi kollégákról történő gondoskodásnak tűnik, az a másik oldalról nézve évtizedes státushiányt jelent, ami miatt nem indulnak el potens pályák, s ami miatt éppúgy félresiklanak életek, ahogy megindulna a lejtőn az Operából elbocsátott, szakképzettség nélküli énekes, amint a végkielégítése elfogyott! Segítséget jelenthetne az is, ha az Operaház majdani Főigazgatója és a felelős miniszter zászlójára tűzné a művészi nyugdíj 20 szolgálati év utáni, előnyugdíj-szerűen működő igényelhetőségének kérdését is (jelenleg a határ 25 esztendő). (A képzés szükségessége, a kormányzati elvrendszerbe már beemelt “élethosszig való tanulás” fogalma nem szűkíthető le csupán énekesekre az Operaház tekintetében. Ugyanígy meg kellene tervezni a színpadi környezetet, személyi asszisztenciát biztosító munkatársak, de a gazdasági ügyeket vivők aktuális továbbképzéseit is. Nyilván jelentkezik újdonság a színpadi szerkezetek területén éppúgy, mint az évente változó számviteli jogszabályokhoz történő alkalmazkodás követelménye. Egy lényeges igazán, hogy minden operaházi dolgozó \"up to date\" legyen a saját területén.) Mivel az Operaházban elmaradt a lényegi rendszerváltoztatás, ma is ugyanazok az avult megközelítések vannak jelen, amelyek egy szocialista nagyüzemben a nyolcvanas évek derekán. Nem kötik zenei diplomához az énekesek foglalkoztatását, nem követelnek nyelvvizsgát, sőt még nyelvismeretet sem – így valóban előfordulhat az, ami büfé-szinten köztudott: némely énekes úgy énekli el pl. a Carmen címszerepének teljes énekszólamát bebiflázott, plasztikusan magyaros ejtéssel franciául, hogy egyetlen szóról sem tudja, mit jelent az pontosan. Természetesen lehetnek kivételek, jó néhány régi, egészen nagy karriert befutott művészünk még az érettségiig sem jutott, ám arra a kor, a társadalmi helyzet megadta a feloldozást. Ma a közönség és a szakma által támasztott felfokozott intellektuális igény valamint az elvárható művészi öntudat ennyivel nem érheti be. Ha – kivételes esetekben – diploma, zenei képzettség nélküli különleges tehetségek lesznek operaházi énekessé, hozzá kell őket segíteni hiányos ismereteik pótlásához. A világszerte elterjedt eredeti nyelven történő játék megköveteli a nyelvtudást: jelenleg ez a legnagyobb hiányossága a társulatnak. A feladathoz szerződtetni szükséges rugalmas, a műfaj iránt elkötelezett – vélhetően fiatal – nyelvtanárokat és nyelvi lektorokat, akik egyébként is sokrétűen tudnák az Operaházat szolgálni (fordítás, betanítás, tolmácsolás, idegenvezetés, librettó-lektorálás, stb.) Nyelvtanfolyamokra kell beiskolázni az énekeseket, szinteket kell mérni – kommunikációs szempontból angol és német nyelven, szakmai szempontok alapján olaszul, németül, franciául és oroszul. (Szinte érthetetlen, hogyan nem okozott eddig nagy problémákat a közalkalmazotti bértábla szerinti kifizetéseknél a diplomák hiánya: valószínűleg “rugalmasan” (azaz nem szabály szerint) kezelték az ügyeket…) Nem mehetünk el szó nélkül a zenei képzés hiánya mellett sem. A végzettség nélküliség több szinten is gondot jelenthet: ha nem a Zeneakadémia opera tanszakáról érkezik a fiatal énekes, akkor a színpadi játék alapvető elemeivel sincs még tisztában; gyakran kottaolvasási, ritmizálási problémákkal, zeneirodalmi járatlansággal, stílusokban való tájékozatlansággal kerülnek szembe a feszített időbeosztásban dolgozó rendezők és karmesterek. Kell, hogy egy ekkora operaüzemben fogódzót nyújtsanak e tekintetben: olyan korrepetíciós rendszerre van szükség, amely adott esetben magánének, vokális módszertan, szolfézs, zeneelmélet, zongora, színészmesterség vagy zeneirodalom “tárgyakban” is segítséget tud nyújtani az arra rászorulóknak. Optimális, ha ez a képzési program (lehetőség szerint a nyelvi fakultás is) a Zeneakadémiával kooperálva ölt testet. Emellett szól a topográfiai közelség valamint az a tény, hogy a Liszt Ferenc téren képeznek egyedül az országban operaénekeseket, tehát megfelelő tanári gárda és kidolgozott pedagógiai program is készen áll a Zeneakadémiát kivételes esetben kikerülő énekművészek szakmai felkészülésének támogatására.\"
Humánpolitika – egy elhanyagolt terület \"Humánpolitikáról, az emberi erőforrás gondos kezeléséről eddig a budapesti Operaház esetében nem lehetett beszélni. Nem folytak olyan programok, nem indultak olyan képzések, amelyek az állomány ismeretanyagában jelentkező fehér foltokat eltávolíthatták volna, mint ahogy arra sem fektettek hangsúlyt, hogy a munkaerő tudását folyamatos ismeretátadással szinten tartsák, illetve tovább képezzék. Ma, amikor a Covent Garden Opera például kinevezett Képzési Igazgatóval bír, s a legnagyobb érték a kompetenciákkal rendelkező ember, e tény az első profi átvilágító cégnek szembe fog tűnni. A képzettségi fok nemcsak az Operaházban végzett munka során fontos. Az énekesi pálya illékony: ésszerűtlen szerepvállalások, egészségi/mentális vagy egyszerűen csak alkati okokból kifolyólag szinte bármikor kibillenhet a művész stabilnak hitt állapotából, s ha már nem képes a színpadi minimum elérésére, más jövőt kell találnia. Ekkor találkozunk a képzettségi problematikával; nem egy olyan eset ismert, amikor azért tart valakit státuson a dalszínház vezetése, mert bár előadásra kiírni már nem lehet, szociális alapon így gondoskodnak róla, hisz egykor érettségivel (vagy anélkül) bekerült, most pedig mit is kezdhetne... Csakhogy a nemzet operaháza akkor sem lehetne szociális intézmény, sem pedig “babaház” (in memoriam: szereposztó dívány), ha Budapesten és szerte az országban tucatjával működnének operaszínpadok. Ami egyfelől a régi kollégákról történő gondoskodásnak tűnik, az a másik oldalról nézve évtizedes státushiányt jelent, ami miatt nem indulnak el potens pályák, s ami miatt éppúgy félresiklanak életek, ahogy megindulna a lejtőn az Operából elbocsátott, szakképzettség nélküli énekes, amint a végkielégítése elfogyott! Segítséget jelenthetne az is, ha az Operaház majdani Főigazgatója és a felelős miniszter zászlójára tűzné a művészi nyugdíj 20 szolgálati év utáni, előnyugdíj-szerűen működő igényelhetőségének kérdését is (jelenleg a határ 25 esztendő). (A képzés szükségessége, a kormányzati elvrendszerbe már beemelt “élethosszig való tanulás” fogalma nem szűkíthető le csupán énekesekre az Operaház tekintetében. Ugyanígy meg kellene tervezni a színpadi környezetet, személyi asszisztenciát biztosító munkatársak, de a gazdasági ügyeket vivők aktuális továbbképzéseit is. Nyilván jelentkezik újdonság a színpadi szerkezetek területén éppúgy, mint az évente változó számviteli jogszabályokhoz történő alkalmazkodás követelménye. Egy lényeges igazán, hogy minden operaházi dolgozó \"up to date\" legyen a saját területén.) Mivel az Operaházban elmaradt a lényegi rendszerváltoztatás, ma is ugyanazok az avult megközelítések vannak jelen, amelyek egy szocialista nagyüzemben a nyolcvanas évek derekán. Nem kötik zenei diplomához az énekesek foglalkoztatását, nem követelnek nyelvvizsgát, sőt még nyelvismeretet sem – így valóban előfordulhat az, ami büfé-szinten köztudott: némely énekes úgy énekli el pl. a Carmen címszerepének teljes énekszólamát bebiflázott, plasztikusan magyaros ejtéssel franciául, hogy egyetlen szóról sem tudja, mit jelent az pontosan. Természetesen lehetnek kivételek, jó néhány régi, egészen nagy karriert befutott művészünk még az érettségiig sem jutott, ám arra a kor, a társadalmi helyzet megadta a feloldozást. Ma a közönség és a szakma által támasztott felfokozott intellektuális igény valamint az elvárható művészi öntudat ennyivel nem érheti be. Ha – kivételes esetekben – diploma, zenei képzettség nélküli különleges tehetségek lesznek operaházi énekessé, hozzá kell őket segíteni hiányos ismereteik pótlásához. A világszerte elterjedt eredeti nyelven történő játék megköveteli a nyelvtudást: jelenleg ez a legnagyobb hiányossága a társulatnak. A feladathoz szerződtetni szükséges rugalmas, a műfaj iránt elkötelezett – vélhetően fiatal – nyelvtanárokat és nyelvi lektorokat, akik egyébként is sokrétűen tudnák az Operaházat szolgálni (fordítás, betanítás, tolmácsolás, idegenvezetés, librettó-lektorálás, stb.) Nyelvtanfolyamokra kell beiskolázni az énekeseket, szinteket kell mérni – kommunikációs szempontból angol és német nyelven, szakmai szempontok alapján olaszul, németül, franciául és oroszul. (Szinte érthetetlen, hogyan nem okozott eddig nagy problémákat a közalkalmazotti bértábla szerinti kifizetéseknél a diplomák hiánya: valószínűleg “rugalmasan” (azaz nem szabály szerint) kezelték az ügyeket…) Nem mehetünk el szó nélkül a zenei képzés hiánya mellett sem. A végzettség nélküliség több szinten is gondot jelenthet: ha nem a Zeneakadémia opera tanszakáról érkezik a fiatal énekes, akkor a színpadi játék alapvető elemeivel sincs még tisztában; gyakran kottaolvasási, ritmizálási problémákkal, zeneirodalmi járatlansággal, stílusokban való tájékozatlansággal kerülnek szembe a feszített időbeosztásban dolgozó rendezők és karmesterek. Kell, hogy egy ekkora operaüzemben fogódzót nyújtsanak e tekintetben: olyan korrepetíciós rendszerre van szükség, amely adott esetben magánének, vokális módszertan, szolfézs, zeneelmélet, zongora, színészmesterség vagy zeneirodalom “tárgyakban” is segítséget tud nyújtani az arra rászorulóknak. Optimális, ha ez a képzési program (lehetőség szerint a nyelvi fakultás is) a Zeneakadémiával kooperálva ölt testet. Emellett szól a topográfiai közelség valamint az a tény, hogy a Liszt Ferenc téren képeznek egyedül az országban operaénekeseket, tehát megfelelő tanári gárda és kidolgozott pedagógiai program is készen áll a Zeneakadémiát kivételes esetben kikerülő énekművészek szakmai felkészülésének támogatására.\"
4793 egy drukker 2004-05-13 18:56:30
Oszt!,honnan vagy te olyan jól informált?És a tárgyaláson is sikerrel jártál? Egyébként csak a te felvetéseidre reagálva elég sok mindent összehordtál, ami nem igaz, csak lehet a te képzeletedben igen fontos.Pl. az ún. 3 évenkénti meghallgatásokkal kapcsolatban;sehol a világon nincsen olyan, hogy egy már elnyert véglegesített állásért újra meg újra próbát kelljen játszani,és nem igaz az NFZ-vel kapcsolatban sem, hisz ott is \"csak\" az az egy volt, és esze ágában sincs Kocsisnak újabbakat rendezni, hisz pontosan tudja,hallja, ki mennyit tud.(Akik azóta játszottak,olyanok voltak, akik akkor ebből kimaradtak,betegség, vagy szülés miatt,szerencséjükre!) Ezzel persze nem akarom azt mondani, hogy most minden jó,sajnos ez korántsem igaz,de biztos, hogy nem Győriványi a megoldás,mert ahogy ő mosolyogva átgázolt a művészeken,az mindenkiben rettenetes sokat rombolt,talán csak a rinocérosz bőrűekben, és a köpönyegforgatókban nem!
Oszt!,honnan vagy te olyan jól informált?És a tárgyaláson is sikerrel jártál? Egyébként csak a te felvetéseidre reagálva elég sok mindent összehordtál, ami nem igaz, csak lehet a te képzeletedben igen fontos.Pl. az ún. 3 évenkénti meghallgatásokkal kapcsolatban;sehol a világon nincsen olyan, hogy egy már elnyert véglegesített állásért újra meg újra próbát kelljen játszani,és nem igaz az NFZ-vel kapcsolatban sem, hisz ott is \"csak\" az az egy volt, és esze ágában sincs Kocsisnak újabbakat rendezni, hisz pontosan tudja,hallja, ki mennyit tud.(Akik azóta játszottak,olyanok voltak, akik akkor ebből kimaradtak,betegség, vagy szülés miatt,szerencséjükre!) Ezzel persze nem akarom azt mondani, hogy most minden jó,sajnos ez korántsem igaz,de biztos, hogy nem Győriványi a megoldás,mert ahogy ő mosolyogva átgázolt a művészeken,az mindenkiben rettenetes sokat rombolt,talán csak a rinocérosz bőrűekben, és a köpönyegforgatókban nem!
4792 cilike 2004-05-13 17:31:41
Szerintem nem lenne az se jobb,ha a Gy. r. Gy.féle garnitúra jönne vissza. Legyünk őszinték, csalódást okoztak ők is. Vegyék fel a kártérítést, az jár nekik, mert szemét módon babráltak ki velük, de ki legyen az igazgató?! Én tanácstalan vagyok.
Szerintem nem lenne az se jobb,ha a Gy. r. Gy.féle garnitúra jönne vissza. Legyünk őszinték, csalódást okoztak ők is. Vegyék fel a kártérítést, az jár nekik, mert szemét módon babráltak ki velük, de ki legyen az igazgató?! Én tanácstalan vagyok.
4791 Búbánat 2004-05-13 11:42:26
Én azokat ültetném vádlottak padjára, akik az emlékezetes parlamenti kulturális bizottsági ülésen az emlékezetes döntést hozták Győriványiék ellenében. Kérdem a jogászokat, hogy van-e mód azt a koncepciós pert szerencsésebb személyi-és tárgyi környezetben, reálisabb feltételek között újra lefolytatni? No nem a mostani kurzus idején...Illetve az abban érintett személyeket és a jegyzőkönyvbe foglalt nyilatkozataikat egy megismételt eljárás keretében elfogulatlanabb elnök részvételével egymással ütköztetni, a \"vádlottak\" szavába bele nem vágva, azokat ki nem forgatva, hagyni őket gondolataik, álláspontjuk szabad - idő tényezők korlátozottságára sem hivatkozó - kifejtésére. Ettől függetlenül, ebben a cilusban véleményem szerint a per nem fejeződik be, mert még évekig elhúzhatják a felek a magasabb fórumokhoz történő fellebbezésekkel, amíg jogerős döntés nem születik. Most az kérdés, hogy az idő kinek dolgozik?...
Én azokat ültetném vádlottak padjára, akik az emlékezetes parlamenti kulturális bizottsági ülésen az emlékezetes döntést hozták Győriványiék ellenében. Kérdem a jogászokat, hogy van-e mód azt a koncepciós pert szerencsésebb személyi-és tárgyi környezetben, reálisabb feltételek között újra lefolytatni? No nem a mostani kurzus idején...Illetve az abban érintett személyeket és a jegyzőkönyvbe foglalt nyilatkozataikat egy megismételt eljárás keretében elfogulatlanabb elnök részvételével egymással ütköztetni, a \"vádlottak\" szavába bele nem vágva, azokat ki nem forgatva, hagyni őket gondolataik, álláspontjuk szabad - idő tényezők korlátozottságára sem hivatkozó - kifejtésére. Ettől függetlenül, ebben a cilusban véleményem szerint a per nem fejeződik be, mert még évekig elhúzhatják a felek a magasabb fórumokhoz történő fellebbezésekkel, amíg jogerős döntés nem születik. Most az kérdés, hogy az idő kinek dolgozik?...
4790 pattaya 2004-05-13 07:06:16 [Válasz erre: 4789 Bulvár Kund 2004-05-12 23:38:53]
Szerintem a munkaügyi perről van szó. Napok óta zsong a színház mert az hírlik, hogy K.Peti a Győriványi mellett, Szinetár ellen készül tanuskodni. Sajnos nem tudok menni, pedig örök élmény lenne megnézni Rotter és Szinetár savanyú arcát amikor lerántják őket a szobortalapzatról. : -) És megidézték Rockenbauert is, ő se fogja dicsérni Szinetárt az biztos. : -)
Szerintem a munkaügyi perről van szó. Napok óta zsong a színház mert az hírlik, hogy K.Peti a Győriványi mellett, Szinetár ellen készül tanuskodni. Sajnos nem tudok menni, pedig örök élmény lenne megnézni Rotter és Szinetár savanyú arcát amikor lerántják őket a szobortalapzatról. : -) És megidézték Rockenbauert is, ő se fogja dicsérni Szinetárt az biztos. : -)
4789 Bulvár Kund 2004-05-12 23:38:53 [Válasz erre: 4786 foglaljon helyet 2004-05-12 21:12:24]
Milyen show?
Milyen show?
4788 Tudatlanka 2004-05-12 21:24:11
Valaki megelőzött.. Ezt a kérdést OSZT-nak tettem fel..
Valaki megelőzött.. Ezt a kérdést OSZT-nak tettem fel..
4787 Tudatlanka 2004-05-12 21:22:13
Ez nagyon érdekes, de kitől idézed?
Ez nagyon érdekes, de kitől idézed?
4786 foglaljon helyet 2004-05-12 21:12:24
Bocs, hogy megszakítom a Szin-Fül rezsim temésétét, holnap Boldoghy Kummert Péter show lesz a Markó utcában. Gyertek minél többen. Állítólag nagy szám lesz.
Bocs, hogy megszakítom a Szin-Fül rezsim temésétét, holnap Boldoghy Kummert Péter show lesz a Markó utcában. Gyertek minél többen. Állítólag nagy szám lesz.
4785 OSZT-2000-7 2004-05-12 16:58:35
Új arculat \"Fel kell frissíteni az Operaház áporodott levegőjét: végre kell hajtani az itt mindeddig elszabotált rendszerváltoztatást. Új imázsra, új arculatra van szükség, amely például a következő összetevőkben ragadható meg: 1. Fiatal és dinamikus vezetői gárda a megújulni kész, tapasztalt szakemberek megtartásával; 2. Új, sodró vezetési stílus, amely bátran racionalizál, ám mindvégig művészeti szempontok alá rendelve intézkedéseit; 3. Megfelelni “A nemzeti kultúra kiemelt intézménye – Magyar Nemzeti Operaház” toposznak, gyönyörködtetni, őrizni, kipróbálni, nevelni és kinevelni a jövő közönségét, egy új megközelítésű, generációs szakadék után megnyerhető korosztály tagjait; 4. Megfiatalított társulat (hol vannak ma a jövő Kossuth-díjasai? – nincsenek a tűz közelében…), amelyben gondos szakmai irányítás mellett építhetők fel karrierek, terhelhetők ifjú művészek; meg kell szüntetni az operaházi művészstátus szociális jellegét, amely hamisan értelmezett felelősségtudatból tart közpénzen olyan előadókat, akiket a színház már nem, vagy csak alig tud használni, s így mások pályája nem indulhat el a státusok foglaltsága miatt; 5. Cél kell legyen a státusokon létrehozott ütőképes társulat kialakítása: egyrészt háromévente meghallgatáson szükséges meggyőződni valamennyi énekes és hangszeres művész kvalitásának jelen állapotáról (lásd Nemzeti Filharmonikus Zenekar; meggyőződésem, hogy e gyakorlat szerves részévé válva a Ház művészeti és társulatpolitikájának már második alkalommal nem váltana ki közfelháborodást); 6. Előbbihez kapcsolódva a külső, szerződéssel rendelkező énekestömeget (ma kb. 110 művész!) ugyanúgy át kell tekinteni, s a valóban nélkülözhetetleneket meghívni az átszitált társulatban lévő üres álláshelyekre – nem folytatható az a gyakorlat, amelyben státushiány miatt vállalkozóként hetente többször és nagy rendszerességgel színpadra lépő szólisták a közalkalmazotti bér illetve összes járandóság többszörösét elvitték számlával, mialatt a „szociális státusokon” használhatatlan személyek fellépés nélkül kapják fizetésüket. A pazarlást és az ensemble erodálódását meg kell fékezni! 7. Nyitni kell a vidéki Magyarország s a vidék néhány fuldokló operatársulata felé, mert a nemzet dalszínháza vagyunk: izzadságos munkával közönséget toborozni vidékről is pedagógiai érzékkel kiválasztott előadásokra, játszani vidéken is, vendégszerepeltetni a vidéki házak társulatait; 8. Egyéni, összetéveszthetetlen rajzolattal ellátni társulatunkat: Középkelet Európa vezető operaházává (illetve Bécs fojtó s egyben inspiráló közelsége miatt: “a” Középkelet-Európai Operaházzá) válva illetve a titulus elnyerése felé vezető eseményteli úton haladva repertoárra venni pl. Janacek, Dvorak, Smetana, Csajkovszkij, vagy a kortársak közül Reimann, Henze és mások műveit, amelyek magyar gyöngyszemeink megszólaltatásával együtt a speciális, földrajzilag és kulturálisan is értelmezhető “egyedi hangot” biztosíthatnák intézményünk számára; 9. Nyitni Európa felé: ennek a megkopott és kiürült szlogennek ürügyén nemcsak a művészek anyagi helyzetén toldozó-foldozó, ám szakmailag gyakorlatilag értéktelen japáni túrákat kell szervezni, hanem rendszeres, sőt csere-jellegű európai vendégjátékokat is, ezáltal folyamatos megfelelésnek kitenni hazai erőinket, és magyar közönségünk elé vezetni a kihívást, vagy legalább élményszerű unikumot jelentő külföldi együtteseket; 10. Budapest mint Magyarország fővárosa, s az egyik leggyönyörűbbje Közép-Európának, ezért kedvelt turistacélpont: nyáron erős kézben tartott fesztiválüzemben játszó operaházunk legyen, amely emelt helyáraival (és béreivel!) megjutalmazza a szabadság alatt is teljesítő művészeket és asszisztenciát, továbbá a legnépszerűbb utazási időszakban is teljes fegyverzetével felsorakozva reprezentálhatja gazdag kultúránkat a maga műfajának nyelvproblémákkal soha törődni nem kényszerülő módján.\"
Új arculat \"Fel kell frissíteni az Operaház áporodott levegőjét: végre kell hajtani az itt mindeddig elszabotált rendszerváltoztatást. Új imázsra, új arculatra van szükség, amely például a következő összetevőkben ragadható meg: 1. Fiatal és dinamikus vezetői gárda a megújulni kész, tapasztalt szakemberek megtartásával; 2. Új, sodró vezetési stílus, amely bátran racionalizál, ám mindvégig művészeti szempontok alá rendelve intézkedéseit; 3. Megfelelni “A nemzeti kultúra kiemelt intézménye – Magyar Nemzeti Operaház” toposznak, gyönyörködtetni, őrizni, kipróbálni, nevelni és kinevelni a jövő közönségét, egy új megközelítésű, generációs szakadék után megnyerhető korosztály tagjait; 4. Megfiatalított társulat (hol vannak ma a jövő Kossuth-díjasai? – nincsenek a tűz közelében…), amelyben gondos szakmai irányítás mellett építhetők fel karrierek, terhelhetők ifjú művészek; meg kell szüntetni az operaházi művészstátus szociális jellegét, amely hamisan értelmezett felelősségtudatból tart közpénzen olyan előadókat, akiket a színház már nem, vagy csak alig tud használni, s így mások pályája nem indulhat el a státusok foglaltsága miatt; 5. Cél kell legyen a státusokon létrehozott ütőképes társulat kialakítása: egyrészt háromévente meghallgatáson szükséges meggyőződni valamennyi énekes és hangszeres művész kvalitásának jelen állapotáról (lásd Nemzeti Filharmonikus Zenekar; meggyőződésem, hogy e gyakorlat szerves részévé válva a Ház művészeti és társulatpolitikájának már második alkalommal nem váltana ki közfelháborodást); 6. Előbbihez kapcsolódva a külső, szerződéssel rendelkező énekestömeget (ma kb. 110 művész!) ugyanúgy át kell tekinteni, s a valóban nélkülözhetetleneket meghívni az átszitált társulatban lévő üres álláshelyekre – nem folytatható az a gyakorlat, amelyben státushiány miatt vállalkozóként hetente többször és nagy rendszerességgel színpadra lépő szólisták a közalkalmazotti bér illetve összes járandóság többszörösét elvitték számlával, mialatt a „szociális státusokon” használhatatlan személyek fellépés nélkül kapják fizetésüket. A pazarlást és az ensemble erodálódását meg kell fékezni! 7. Nyitni kell a vidéki Magyarország s a vidék néhány fuldokló operatársulata felé, mert a nemzet dalszínháza vagyunk: izzadságos munkával közönséget toborozni vidékről is pedagógiai érzékkel kiválasztott előadásokra, játszani vidéken is, vendégszerepeltetni a vidéki házak társulatait; 8. Egyéni, összetéveszthetetlen rajzolattal ellátni társulatunkat: Középkelet Európa vezető operaházává (illetve Bécs fojtó s egyben inspiráló közelsége miatt: “a” Középkelet-Európai Operaházzá) válva illetve a titulus elnyerése felé vezető eseményteli úton haladva repertoárra venni pl. Janacek, Dvorak, Smetana, Csajkovszkij, vagy a kortársak közül Reimann, Henze és mások műveit, amelyek magyar gyöngyszemeink megszólaltatásával együtt a speciális, földrajzilag és kulturálisan is értelmezhető “egyedi hangot” biztosíthatnák intézményünk számára; 9. Nyitni Európa felé: ennek a megkopott és kiürült szlogennek ürügyén nemcsak a művészek anyagi helyzetén toldozó-foldozó, ám szakmailag gyakorlatilag értéktelen japáni túrákat kell szervezni, hanem rendszeres, sőt csere-jellegű európai vendégjátékokat is, ezáltal folyamatos megfelelésnek kitenni hazai erőinket, és magyar közönségünk elé vezetni a kihívást, vagy legalább élményszerű unikumot jelentő külföldi együtteseket; 10. Budapest mint Magyarország fővárosa, s az egyik leggyönyörűbbje Közép-Európának, ezért kedvelt turistacélpont: nyáron erős kézben tartott fesztiválüzemben játszó operaházunk legyen, amely emelt helyáraival (és béreivel!) megjutalmazza a szabadság alatt is teljesítő művészeket és asszisztenciát, továbbá a legnépszerűbb utazási időszakban is teljes fegyverzetével felsorakozva reprezentálhatja gazdag kultúránkat a maga műfajának nyelvproblémákkal soha törődni nem kényszerülő módján.\"
4784 OSZT-2000-6 2004-05-12 16:57:16
A javasolt általános érvényű módosítások: \"Első lépésként újra módosítani kell a Ház legutóbb 2000. március 6-án Rockenbauer Zoltán miniszter úr által kibocsátott Alapító Okiratát, amely lényegileg szó szerinti másolata az 1998. novemberében Dr. Hámori József aláírásával kelt előzőnek (valószínűleg a megváltozott törvényi hivatkozási helyek frissítése miatt volt szükség megerősítésére, valamint a Jókai utcában az Operaház részére átadott próbaterem telephelyként történő feltüntetése okán). 1. Az intézmény neve változzon a mai struktúrába (Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Nemzeti Énekkar, Nemzeti Színház, Magyar Nemzeti Balett, stb.), s a millenniumi hangulatba illő “Magyar Nemzeti Operaház”-ra, rövidítése az Állami szónál is sokkalta rosszabbul csengő “MÁO”-ról módosuljon “MNO”-ra; 2.A névváltoztatással együtt minőségi rosta is szükséges, ami után az Operaházban is a bérek duplázására volna szükség, csakúgy, mint a másik kiemelt nemzeti intézménynél, különben nem lehet hatékony átalakítást, nívóemelést végrehajtani. 3. Kapjon kiemelt hangsúlyt, külön bekezdést a magyar zene ápolásának, rendszeres bemutatásának, repertoáron tartásának, ám a darabok ésszerű sűrűségű felújításának feladata, mert egyedüli nemzeti intézményről, kulturális szentélyről, ereklyéről van szó ez esetben; 4. Módosítani kell a 8. pontban meghatározott, az alaptevékenységekkel összefüggően végzett vállalkozási aktivitásból származó bevétel felső értékét meghatározó mondaton, a Kormányzati Ellenőrzési Iroda egy éve lezajlott vizsgálatának megállapításaihoz híven. Tehát: nem a 30%-os bevételi határt kell meghatározni (hiszen értelmetlen volna adott esetben bevétel-visszafogásra kötelezni az intézményt), hanem a kockázatvállalás egy-egy projektre vetített maximális nagyságát célszerű kijelölni, amely felett a Ház saját mérlegét veszélyeztető módon már nem bocsátkozhatna az üzletbe. (“… A vállalkozási tevékenység korlátozása az alaptevékenység érdekében helyes. Azonban – értsd: az Alapító Okiratban; ÓSz – a leírt mondat nem ezt jelenti. Ugyanis nem a bevételt kell korlátozni, hanem a kockázatviselés, a vállalkozási befektetések, a kiadások felső határát kell megszabni. Azaz, ha a költségvetési támogatáshoz vagy a MÁO évi kiadási tervéhez viszonyítunk, akkor ehhez kell a vállalkozási befektetéseket, a kiadásokat arányítani, behatárolni, csökkentve ezzel az alaptevékenység veszélyeztetését. Az éves vállalkozási kiadásokat az előző évi intézményi saját bevételek százalékában lehet ésszerűen korlátozni.” (A KEI jelentése, 1999., 20. oldal) 5. Elodázhatatlan a bérreform: csak úgy követelhetünk minőséget, ha annak ellentételezése is van (főleg pedig a precedens értékű NFZ-eset után). Építeni kellene arra a Szinetár Miklós 1996-os programjában már szerepeltetett, csak éppen meg nem harcolt elosztási elvre, amely a nyugat-európai gyakorlatban is teret nyert: kvázi alapbér (=a mai bruttó bér), amelyből a művész létbiztonsága megvalósítható, majd művészeti pótlék, amely a Ház és a társulat szakmai (és kizárólag szakmai!) vezetése által megítélt arányban kerül kiszabásra, meghatározott időtartam, pl. három év felülvizsgálati idő kilátásba helyezése mellett. 6. A Nemzeti Kulturális Örökség minisztere alapítsa meg azt a Kht-t, amelyik egyszemélyi operaházi tulajdonlással kizárólagosan és egyedül végzi a Ház összes vállalkozási tevékenységét, megszüntetve ezzel a kibogozhatatlan és személyi összefonódásokkal is terhelt állapotot, amikor a haszon nagy része idegen zsebekbe vándorolhatott.\"
A javasolt általános érvényű módosítások: \"Első lépésként újra módosítani kell a Ház legutóbb 2000. március 6-án Rockenbauer Zoltán miniszter úr által kibocsátott Alapító Okiratát, amely lényegileg szó szerinti másolata az 1998. novemberében Dr. Hámori József aláírásával kelt előzőnek (valószínűleg a megváltozott törvényi hivatkozási helyek frissítése miatt volt szükség megerősítésére, valamint a Jókai utcában az Operaház részére átadott próbaterem telephelyként történő feltüntetése okán). 1. Az intézmény neve változzon a mai struktúrába (Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Nemzeti Énekkar, Nemzeti Színház, Magyar Nemzeti Balett, stb.), s a millenniumi hangulatba illő “Magyar Nemzeti Operaház”-ra, rövidítése az Állami szónál is sokkalta rosszabbul csengő “MÁO”-ról módosuljon “MNO”-ra; 2.A névváltoztatással együtt minőségi rosta is szükséges, ami után az Operaházban is a bérek duplázására volna szükség, csakúgy, mint a másik kiemelt nemzeti intézménynél, különben nem lehet hatékony átalakítást, nívóemelést végrehajtani. 3. Kapjon kiemelt hangsúlyt, külön bekezdést a magyar zene ápolásának, rendszeres bemutatásának, repertoáron tartásának, ám a darabok ésszerű sűrűségű felújításának feladata, mert egyedüli nemzeti intézményről, kulturális szentélyről, ereklyéről van szó ez esetben; 4. Módosítani kell a 8. pontban meghatározott, az alaptevékenységekkel összefüggően végzett vállalkozási aktivitásból származó bevétel felső értékét meghatározó mondaton, a Kormányzati Ellenőrzési Iroda egy éve lezajlott vizsgálatának megállapításaihoz híven. Tehát: nem a 30%-os bevételi határt kell meghatározni (hiszen értelmetlen volna adott esetben bevétel-visszafogásra kötelezni az intézményt), hanem a kockázatvállalás egy-egy projektre vetített maximális nagyságát célszerű kijelölni, amely felett a Ház saját mérlegét veszélyeztető módon már nem bocsátkozhatna az üzletbe. (“… A vállalkozási tevékenység korlátozása az alaptevékenység érdekében helyes. Azonban – értsd: az Alapító Okiratban; ÓSz – a leírt mondat nem ezt jelenti. Ugyanis nem a bevételt kell korlátozni, hanem a kockázatviselés, a vállalkozási befektetések, a kiadások felső határát kell megszabni. Azaz, ha a költségvetési támogatáshoz vagy a MÁO évi kiadási tervéhez viszonyítunk, akkor ehhez kell a vállalkozási befektetéseket, a kiadásokat arányítani, behatárolni, csökkentve ezzel az alaptevékenység veszélyeztetését. Az éves vállalkozási kiadásokat az előző évi intézményi saját bevételek százalékában lehet ésszerűen korlátozni.” (A KEI jelentése, 1999., 20. oldal) 5. Elodázhatatlan a bérreform: csak úgy követelhetünk minőséget, ha annak ellentételezése is van (főleg pedig a precedens értékű NFZ-eset után). Építeni kellene arra a Szinetár Miklós 1996-os programjában már szerepeltetett, csak éppen meg nem harcolt elosztási elvre, amely a nyugat-európai gyakorlatban is teret nyert: kvázi alapbér (=a mai bruttó bér), amelyből a művész létbiztonsága megvalósítható, majd művészeti pótlék, amely a Ház és a társulat szakmai (és kizárólag szakmai!) vezetése által megítélt arányban kerül kiszabásra, meghatározott időtartam, pl. három év felülvizsgálati idő kilátásba helyezése mellett. 6. A Nemzeti Kulturális Örökség minisztere alapítsa meg azt a Kht-t, amelyik egyszemélyi operaházi tulajdonlással kizárólagosan és egyedül végzi a Ház összes vállalkozási tevékenységét, megszüntetve ezzel a kibogozhatatlan és személyi összefonódásokkal is terhelt állapotot, amikor a haszon nagy része idegen zsebekbe vándorolhatott.\"
4783 OSZT-2000-5 2004-05-12 16:55:38
Ha nincs rendszerváltoztatás... \"Az eddigi nem túl rövid és érzelmektől – vállaltan – sem mentes fejezet után lássuk, mi várna az Operaházra, ha az eddigiekhez alapvetően hasonló vezetési stílus jellemezné az intézmény rövidtávra vetített jövőjét is. Az alábbiakban következő felsorolás negatív nyomata annak, amit a 2001-ben hivatalba lépő irányításnak cselekednie kell, „mit nem szabad tenni” – mottóval. 1.Folytatódna a színház előadásszámainak csökkenése (így a rezsit ugyan egészében nem, de az előadások megtartásához ma már nélkülözhetetlenné vált szerződéses-számlás művészekre fordított pénzt mindenképpen meg lehetne takarítani). 2.Folytatódna a Ház fenntartásához szükséges feladatok kiszervezése a státusokról (manapság 13 külső vállalkozás végez a színház alaptevékenységéhez tartozó, vagy azzal szorosan összefüggő tevékenységet a Ház felé számlázva). 3. Tovább tartana az a dicstelen sorozat, amelynek keretében az Operaház vezetése szinte bárkinek bármire kiadja azt az épületet, rendelkezésére bocsátja azt a nevet, amely a magyar kultúra egyik ékköve (az Erkel Színházban rendezett fitness-versenyek mellett nem egy, később Nyugat-Európa-szerte forgalmazott pornófilm készült az Andrássy úti palotában…). 4. Semmi nem állná útját a pazarlásnak: a legnagyobb produkciós költséget jelentő díszleteknek premierük másnapján nullára történő amortizálása a közvagyon szankciók nélküli fosztogatásának melegágya (tízmilliós ráfordítással létrehozott alkotásokat néhány alkalommal játszatni, majd nyomtalanul eltüntetni a repertoárból, s ebből gyakorlatot csinálni – „helytelen” sáfárkodás a közpénzekkel, sorozatban pedig szakmailag is indokolhatatlan). 5. Újabb így levezetett öt év múlva társulat nélkül maradna az Operaház, több száz vállalkozásba kényszerített művésszel holdudvarában; (ráadásul tervszerűen felépített gondos, értő szakmai irányítás híján karriert be nem futott énekesekkel, egykori, ám be nem teljesedő ígéretekkel soraiban, akiknek egzisztenciája igen labilis: állandó függésben van a Ház műsorválasztó és szereposztó politikájától). 6. Az Opera egyre a Budapestre látogató külföldi turisták zenei Halászbástyájává válik, helyáraival, csökkenő játéknapjaival végleg kiszorítva a hazai közönséget; ezalatt az Erkel Színház félházakkal, hetente kétszer üzemel, állaga romlik – a Thália Színház pedig a fogantatásuk pillanatától korai halálra ítélt produkciók ritka rossz akusztikájú, bár gyönyörű kriptája marad. 7. Továbbra sem épülnek ki a felégetettek helyébe új hidak a hazai média és az Operaház között: nem lesznek TV- és rádióközvetítések, csak állami ünnepek koncertadásai; nem használtatik ki a társulat művészi ereje korszerű hang- és képhordozók legyártatására, a kiemelkedő előadások archiválására. 8. Az Operaház a reklám szó jelentését, jelentőségét ezután sem ismeri fel, ezért továbbra is csak a kőkorszaki szájhagyományra lehet hagyatkozni, ha az érdeklődő a műsorterv vagy a szereposztások részletei felől szeretne tudakozódni – így sosem lesz az áhított 90 % közelében a látogatottság. 9. Ugyanúgy pajzsként tolja majd maga előtt a Ház vezetése a dolgozók lesújtó bérhelyzetének adatait, a valódi érdekképviselet szándékának minden jele nélkül (így lehet ugyanis a fenntartótól több pénzt kérni, ami azonban másra, pl. a megháromszorozódott dologi kiadás-rovat ütötte lyukak foltozására fordítódik, no és persze a státus-leépítéssel virtuálisan létrejött bérmaradvány duzzasztására is szolgálhat, amelyből a Ház felső vezetése önmagát jutalmazni szokta – dacára a magyar viszonylatban jónak mondható, közszolgálatilag pedig kiugró, helyettes államtitkári fizetéssel felérő állandó járandóságainak). 10. Az évek óta Főzeneigazgató és Főrendező nélkül működő operai üzemben vajmi kevés eséllyel találhatunk olyan szakmai kontrollra, amely egyben, azonos stílusban, nívón tudná tartani a társulat produkcióit – főleg pedig úgy, hogy sok esetben a Főigazgató fizikai ottléte sem biztosított, kineveztetett ügyvezetője pedig nem művész, nem színházi szakember. 11. Amíg az Operaház alapítványa, illetve annak vállalkozása áttekinthetetlen (erőteljes személyi összefonódásokig azért átlátható) kapcsolatot tart a Ház vezetésével, produkcióival, raktárkészleteivel, stb., addig marad a „suttogó hír”, és elmarad a remélt illusztris szponzori kör által várható, költségvetési szempontból is érezhető-értékelhető anyagi segítség. 12. Elhivatott menedzseri hozzáállás nélkül sem belföldön, sem külföldön nem terem babér az Operának: a rendszeresnek mondható japáni túrák művészi értéke bizony, kétes – viszont a társulat felé dobott pénzügyi mentőövként felfogva akár a vezetés szociális érzékenységére is utalhatna (de nem arra utal). 13. A vendégművészek kiválasztása és szerződtetése egy operajátszással kapcsolatos magánalapítvány vezetője kezébe letéve okot ad találgatásokra; ami viszont tény: igen különböző áron nagyon ingadozó színvonalat teljesíteni tudó énekesek érkeznek, s a két változó nem áll összefüggésben…\"
Ha nincs rendszerváltoztatás... \"Az eddigi nem túl rövid és érzelmektől – vállaltan – sem mentes fejezet után lássuk, mi várna az Operaházra, ha az eddigiekhez alapvetően hasonló vezetési stílus jellemezné az intézmény rövidtávra vetített jövőjét is. Az alábbiakban következő felsorolás negatív nyomata annak, amit a 2001-ben hivatalba lépő irányításnak cselekednie kell, „mit nem szabad tenni” – mottóval. 1.Folytatódna a színház előadásszámainak csökkenése (így a rezsit ugyan egészében nem, de az előadások megtartásához ma már nélkülözhetetlenné vált szerződéses-számlás művészekre fordított pénzt mindenképpen meg lehetne takarítani). 2.Folytatódna a Ház fenntartásához szükséges feladatok kiszervezése a státusokról (manapság 13 külső vállalkozás végez a színház alaptevékenységéhez tartozó, vagy azzal szorosan összefüggő tevékenységet a Ház felé számlázva). 3. Tovább tartana az a dicstelen sorozat, amelynek keretében az Operaház vezetése szinte bárkinek bármire kiadja azt az épületet, rendelkezésére bocsátja azt a nevet, amely a magyar kultúra egyik ékköve (az Erkel Színházban rendezett fitness-versenyek mellett nem egy, később Nyugat-Európa-szerte forgalmazott pornófilm készült az Andrássy úti palotában…). 4. Semmi nem állná útját a pazarlásnak: a legnagyobb produkciós költséget jelentő díszleteknek premierük másnapján nullára történő amortizálása a közvagyon szankciók nélküli fosztogatásának melegágya (tízmilliós ráfordítással létrehozott alkotásokat néhány alkalommal játszatni, majd nyomtalanul eltüntetni a repertoárból, s ebből gyakorlatot csinálni – „helytelen” sáfárkodás a közpénzekkel, sorozatban pedig szakmailag is indokolhatatlan). 5. Újabb így levezetett öt év múlva társulat nélkül maradna az Operaház, több száz vállalkozásba kényszerített művésszel holdudvarában; (ráadásul tervszerűen felépített gondos, értő szakmai irányítás híján karriert be nem futott énekesekkel, egykori, ám be nem teljesedő ígéretekkel soraiban, akiknek egzisztenciája igen labilis: állandó függésben van a Ház műsorválasztó és szereposztó politikájától). 6. Az Opera egyre a Budapestre látogató külföldi turisták zenei Halászbástyájává válik, helyáraival, csökkenő játéknapjaival végleg kiszorítva a hazai közönséget; ezalatt az Erkel Színház félházakkal, hetente kétszer üzemel, állaga romlik – a Thália Színház pedig a fogantatásuk pillanatától korai halálra ítélt produkciók ritka rossz akusztikájú, bár gyönyörű kriptája marad. 7. Továbbra sem épülnek ki a felégetettek helyébe új hidak a hazai média és az Operaház között: nem lesznek TV- és rádióközvetítések, csak állami ünnepek koncertadásai; nem használtatik ki a társulat művészi ereje korszerű hang- és képhordozók legyártatására, a kiemelkedő előadások archiválására. 8. Az Operaház a reklám szó jelentését, jelentőségét ezután sem ismeri fel, ezért továbbra is csak a kőkorszaki szájhagyományra lehet hagyatkozni, ha az érdeklődő a műsorterv vagy a szereposztások részletei felől szeretne tudakozódni – így sosem lesz az áhított 90 % közelében a látogatottság. 9. Ugyanúgy pajzsként tolja majd maga előtt a Ház vezetése a dolgozók lesújtó bérhelyzetének adatait, a valódi érdekképviselet szándékának minden jele nélkül (így lehet ugyanis a fenntartótól több pénzt kérni, ami azonban másra, pl. a megháromszorozódott dologi kiadás-rovat ütötte lyukak foltozására fordítódik, no és persze a státus-leépítéssel virtuálisan létrejött bérmaradvány duzzasztására is szolgálhat, amelyből a Ház felső vezetése önmagát jutalmazni szokta – dacára a magyar viszonylatban jónak mondható, közszolgálatilag pedig kiugró, helyettes államtitkári fizetéssel felérő állandó járandóságainak). 10. Az évek óta Főzeneigazgató és Főrendező nélkül működő operai üzemben vajmi kevés eséllyel találhatunk olyan szakmai kontrollra, amely egyben, azonos stílusban, nívón tudná tartani a társulat produkcióit – főleg pedig úgy, hogy sok esetben a Főigazgató fizikai ottléte sem biztosított, kineveztetett ügyvezetője pedig nem művész, nem színházi szakember. 11. Amíg az Operaház alapítványa, illetve annak vállalkozása áttekinthetetlen (erőteljes személyi összefonódásokig azért átlátható) kapcsolatot tart a Ház vezetésével, produkcióival, raktárkészleteivel, stb., addig marad a „suttogó hír”, és elmarad a remélt illusztris szponzori kör által várható, költségvetési szempontból is érezhető-értékelhető anyagi segítség. 12. Elhivatott menedzseri hozzáállás nélkül sem belföldön, sem külföldön nem terem babér az Operának: a rendszeresnek mondható japáni túrák művészi értéke bizony, kétes – viszont a társulat felé dobott pénzügyi mentőövként felfogva akár a vezetés szociális érzékenységére is utalhatna (de nem arra utal). 13. A vendégművészek kiválasztása és szerződtetése egy operajátszással kapcsolatos magánalapítvány vezetője kezébe letéve okot ad találgatásokra; ami viszont tény: igen különböző áron nagyon ingadozó színvonalat teljesíteni tudó énekesek érkeznek, s a két változó nem áll összefüggésben…\"
4782 OSZT-2000-4 2004-05-11 14:44:47
Nemzeti hangsúlyok – történelmi operák \"Az Operaház megújított statútumában (2000. március 6., Rockenbauer Zoltán miniszter) ugyan szerepel a “… fokozott figyelemmel a magyar szerzők műveire …” –kitétel, mégis: az Operaház vezetősége példának okáért azt a két történelmi sikerdarabot tartja a legsilányabb kézben, amelyre telt házas bérletszünet szinte mindig és szinte bármennyiszer bátran szervezhető (volna). A Bánk bán és a Hunyadi László olyan remekbe sikerült, s ma is méltán népszerű alkotások, amelyeket külföldön ugyanúgy fel kellene vállalnia a nemzet operatársulatának (volt idő, amikor a moszkvai Nagyszínházban és egyéb illusztris külhoni helyeken vitte sikerre őket az akkori vezetés és énekesgárda – ezzel szemben ma csak egyetlenegy felvidéki vendégjáték áll). Előbbit Kerényi Imre jó pár éves, sötét (alig kivehetően világított), kevéssé ünnepelt rendezésében, széteső, a színpadra állítót s utasításait már alig, vagy egyáltalán nem is ismerő szereposztásban; a Hunyadi Lászlót pedig Maár Gyula tíz éve is logikátlan, unalmas, eseménytelen tablókban gondolkozó megfogalmazásában engedi az Operaház vezetősége a tisztelt magyar és külföldi nézők elé. Külön szerencsétlenség, illetve Operaházunk sajnos, szokásos fésületlenségéhez, rossz gazda-magatartásához passzol, hogy az utóbbi mű díszletéhez, színpadképéhez és színészi instrukcióihoz - a törvényszerűnél nagyobb „kopások” restaurálása helyett - a művet nem túl lelkesen gondozó segédrendezők mindegyike hozzátesz ezt-azt. Így állítódik színpadra az a dramaturgiai katyvasz, amelyet évente mintegy 2-3 alkalommal a közönség elé tálalnak.\"
Nemzeti hangsúlyok – történelmi operák \"Az Operaház megújított statútumában (2000. március 6., Rockenbauer Zoltán miniszter) ugyan szerepel a “… fokozott figyelemmel a magyar szerzők műveire …” –kitétel, mégis: az Operaház vezetősége példának okáért azt a két történelmi sikerdarabot tartja a legsilányabb kézben, amelyre telt házas bérletszünet szinte mindig és szinte bármennyiszer bátran szervezhető (volna). A Bánk bán és a Hunyadi László olyan remekbe sikerült, s ma is méltán népszerű alkotások, amelyeket külföldön ugyanúgy fel kellene vállalnia a nemzet operatársulatának (volt idő, amikor a moszkvai Nagyszínházban és egyéb illusztris külhoni helyeken vitte sikerre őket az akkori vezetés és énekesgárda – ezzel szemben ma csak egyetlenegy felvidéki vendégjáték áll). Előbbit Kerényi Imre jó pár éves, sötét (alig kivehetően világított), kevéssé ünnepelt rendezésében, széteső, a színpadra állítót s utasításait már alig, vagy egyáltalán nem is ismerő szereposztásban; a Hunyadi Lászlót pedig Maár Gyula tíz éve is logikátlan, unalmas, eseménytelen tablókban gondolkozó megfogalmazásában engedi az Operaház vezetősége a tisztelt magyar és külföldi nézők elé. Külön szerencsétlenség, illetve Operaházunk sajnos, szokásos fésületlenségéhez, rossz gazda-magatartásához passzol, hogy az utóbbi mű díszletéhez, színpadképéhez és színészi instrukcióihoz - a törvényszerűnél nagyobb „kopások” restaurálása helyett - a művet nem túl lelkesen gondozó segédrendezők mindegyike hozzátesz ezt-azt. Így állítódik színpadra az a dramaturgiai katyvasz, amelyet évente mintegy 2-3 alkalommal a közönség elé tálalnak.\"
4781 OSZT-2000-3 2004-05-11 14:41:06
Kérdések – a morál problémái \"Vajon miért érte meg végrehajtani e csaknem százas nagyságrendű státus-létszámváltoztatást, ha a végkielégítés ablakon kidobott összegén kívül az Operaház elvesztette, s már csak mint más munkáltató alkalmazottait láthatta viszont egykori saját nevelésű, a dalszínház megkövetelte speciális tevékenységekhez sokszor egyedül értő szakembereit? Lazult a közalkalmazotti kötődés, kiszolgáltatott lett a Ház, financiálisan veszített; jó néhány vállalkozást alapítani képtelen, tehát visszatérni sem tudó munkatársat pedig egzisztenciális válságba sodort. Új emberek érkeztek tapasztalat nélkül a helyükbe, akiknek munkavégzését a színház vezetése már csak áttételesen tudja vizsgálni, számonkérni; a számlázás, a kifizetések szerfölött bonyolulttá váltak. Nagy kérdés ezek ismeretében, hogy a mai ún. rovati sarokszámok korában kit és miért foglalkoztat olyannyira a státusok száma egy-egy költségvetési intézményen belül, amikor bújtatva ugyanúgy, sőt, hovatovább veszteséget termelve, átkönyveléssel oldják meg az egységek e problémát. Szinetár Miklós nem vállalta a darázsfészek igazi megbolygatását, ám az ún. karcsúsítás során leépített – általában nem művészeti dolgozókat érintő – státusok bérmaradványát az opera összköltségvetésén belül a dologi kiadások rovatába könyveltette át. Mind a mai napig innen, ebből intézik az értelemszerűen megnövekedett dologinak minősített kiadások finanszírozását, illetve e rovat terhére pl. 1999 elején mintegy ötmillió költségvetési forintot osztottak szét egymás között – bérmaradvány címén – a vezetőség tagjai úgy, hogy a néhány hónappal korábbi évadnyitó társulati ülésen elhangzottak szerint a színház 80 millió forintos tartozást görget maga előtt … (Az a néhányszor 800.000 és 1.000.000 Ft persze, nemcsak teljesítmény-szempontok alapján kérdéses jogosultság, hanem a „morálról” is árulkodik: szabad-e egy eladósodó intézményben jutalmat kifizetni; szabad-e a hazai operajátszás budapesti csúcsain ülő személyeknek ekkora „gyengeséget” mutatniuk, amikor igen tisztes havi illetményükön túl amúgy is tetemes bevételekhez juttatja őket kiváltságos posztjuk …) A leépítések tehát nem szolgálták egy karcsúbb, ám erejét megtartó, sőt ütőképességének növekedésével azt is többszöröző társulat kimunkálását. S mivel az Operaházban jó néhány magáról megfeledkezni kész művész előnyben részesíti a dinasztikus elvet is, továbbá egy antik szereposztó bútordarab visszahozatalát a napi gyakorlatba, felettébb nagy szükség volna etikai kódexre, amely legalább a morális kérdések szabályozható részét szabályozná. Vokális hitbizományokat építeni a közönség kifejezett kárára: legyen e cselekedet elítélendő, ne pedig megtűrt szokás, sőt hovatovább „szervezőerő”! Kell tehát az etikai közös nevező; de legalábbis feddhetetlen, mert posztjukat nagy kihívásnak, ám nagy tisztességnek is tartó vezetőkre volna leginkább szükség..\"
Kérdések – a morál problémái \"Vajon miért érte meg végrehajtani e csaknem százas nagyságrendű státus-létszámváltoztatást, ha a végkielégítés ablakon kidobott összegén kívül az Operaház elvesztette, s már csak mint más munkáltató alkalmazottait láthatta viszont egykori saját nevelésű, a dalszínház megkövetelte speciális tevékenységekhez sokszor egyedül értő szakembereit? Lazult a közalkalmazotti kötődés, kiszolgáltatott lett a Ház, financiálisan veszített; jó néhány vállalkozást alapítani képtelen, tehát visszatérni sem tudó munkatársat pedig egzisztenciális válságba sodort. Új emberek érkeztek tapasztalat nélkül a helyükbe, akiknek munkavégzését a színház vezetése már csak áttételesen tudja vizsgálni, számonkérni; a számlázás, a kifizetések szerfölött bonyolulttá váltak. Nagy kérdés ezek ismeretében, hogy a mai ún. rovati sarokszámok korában kit és miért foglalkoztat olyannyira a státusok száma egy-egy költségvetési intézményen belül, amikor bújtatva ugyanúgy, sőt, hovatovább veszteséget termelve, átkönyveléssel oldják meg az egységek e problémát. Szinetár Miklós nem vállalta a darázsfészek igazi megbolygatását, ám az ún. karcsúsítás során leépített – általában nem művészeti dolgozókat érintő – státusok bérmaradványát az opera összköltségvetésén belül a dologi kiadások rovatába könyveltette át. Mind a mai napig innen, ebből intézik az értelemszerűen megnövekedett dologinak minősített kiadások finanszírozását, illetve e rovat terhére pl. 1999 elején mintegy ötmillió költségvetési forintot osztottak szét egymás között – bérmaradvány címén – a vezetőség tagjai úgy, hogy a néhány hónappal korábbi évadnyitó társulati ülésen elhangzottak szerint a színház 80 millió forintos tartozást görget maga előtt … (Az a néhányszor 800.000 és 1.000.000 Ft persze, nemcsak teljesítmény-szempontok alapján kérdéses jogosultság, hanem a „morálról” is árulkodik: szabad-e egy eladósodó intézményben jutalmat kifizetni; szabad-e a hazai operajátszás budapesti csúcsain ülő személyeknek ekkora „gyengeséget” mutatniuk, amikor igen tisztes havi illetményükön túl amúgy is tetemes bevételekhez juttatja őket kiváltságos posztjuk …) A leépítések tehát nem szolgálták egy karcsúbb, ám erejét megtartó, sőt ütőképességének növekedésével azt is többszöröző társulat kimunkálását. S mivel az Operaházban jó néhány magáról megfeledkezni kész művész előnyben részesíti a dinasztikus elvet is, továbbá egy antik szereposztó bútordarab visszahozatalát a napi gyakorlatba, felettébb nagy szükség volna etikai kódexre, amely legalább a morális kérdések szabályozható részét szabályozná. Vokális hitbizományokat építeni a közönség kifejezett kárára: legyen e cselekedet elítélendő, ne pedig megtűrt szokás, sőt hovatovább „szervezőerő”! Kell tehát az etikai közös nevező; de legalábbis feddhetetlen, mert posztjukat nagy kihívásnak, ám nagy tisztességnek is tartó vezetőkre volna leginkább szükség..\"
4780 OSZT-2000-2 2004-05-10 22:13:30
\"A főigazgatói pályázatban önként vállalt leépítések nyomán ma már csak külső vállalkozások bevonásával lehet megoldani a Ház alapvetőnek mondható tevékenységeinek egy részét is. A státusban tartott énekesi létszám mintegy kéttucattal csökkent (ma: 101 fő), a leépített állások többsége a szakmai nyugdíjba sorolás/vonulás után már újra be nem töltött státusokat jelenti. Végzetes lehet a jövőre nézve, hogy évek óta nem került fiatal vagy új énekes a társulatba, míg a szerződéssel, számlázva itt tevékenykedők tábora egyre nagyobb: előbb elérte, mára pedig túl is haladta a közalkalmazottként itt éneklők számát. A Vezetőség hazardírozik, ha a napi működéshez elengedhetetlen művészeket sem köti magához ebből a több mint százas létszámból, hisz ezekre a hakniszerűen, alkalmanként fellépő énekesekre a vállalt előadásszámon kívül bizton számítani nem lehet, ráadásul bármelyik pillanatban eltűnhetnek valamelyik égtáj irányába, hisz a létbizonytalanságból is elég egy idő után. Az Operaház 1996-ban pályázat útján kinevezett főigazgatója a poszt elfogadásának feltételéül kötötte ki, hogy a fenntartó 1997. január 1-re szanálja az intézmény mintegy 200 millió forintos adósságterhét. A kérést teljesítették, ám egy a már nyugdíjban lévő művészeti főtitkár által írt aprólékos feljegyzés szerint három évvel később újra 80-100 milliós hiány keletkezett úgy, hogy egyrészt a Ház valorizálva kapta az állami költségvetés támogatását, másrészt pedig Szinetár Miklós nekilátott a pályamunkájában beígért 20-25%-os leépítéshez, amely – elvileg – bérmaradványokhoz, jelentős tartalékok képzéséhez nyújtott volna fedezetet. A valóságban tényleg státusok szűntek meg, ám többnyire olyan feladatok váltak volna így ellátatlanná, amelyek nélkül az Operaház nem működhet. Ezért – ellentmondva az előírásoknak, amelyek nem teszik lehetővé, hogy az intézmény alaptevékenységében foglalt és az azokhoz szorosan kötődő munkavégzést külső vállalkozásokkal végeztessék el – az elbocsátott, már végkielégített dolgozók közül sokan (vagy helyükbe mások) számlaképes módon tértek vissza, s a hozzájuk eztán áramló kiadások immár a színház dologi rovatába kerültek. Egyfelől tehát fennen hangoztatott leépítés történt, másfelől viszont semmilyen megtakarítás nem keletkezett, hisz a pénzek mindössze rubrikát váltottak. Sőt. Egy magánvállalkozástól igazán nem várható el, hogy veszteséggel működjön, s hogy a munkát ma ugyanúgy elvégzők a tegnapihoz képest kevesebbért tevékenykedjenek. Könnyen belátható tehát, hogy a járulékmegfizetés terhe elől menekülő Operaház nem megtakarított, hanem a dologi kiadások rovatba került összegeket számításba véve vesztett a leépítéseken, mert a kft-k vagy bt-k könyörtelenül kiszámlázzák az őket ugyanúgy terhelő közterhekkel súlyosbított munkavégzési ellenértéket, valamint haszonkulcsot és nem egy esetben forgalmi adót is kénytelenek felszámolni.\"
\"A főigazgatói pályázatban önként vállalt leépítések nyomán ma már csak külső vállalkozások bevonásával lehet megoldani a Ház alapvetőnek mondható tevékenységeinek egy részét is. A státusban tartott énekesi létszám mintegy kéttucattal csökkent (ma: 101 fő), a leépített állások többsége a szakmai nyugdíjba sorolás/vonulás után már újra be nem töltött státusokat jelenti. Végzetes lehet a jövőre nézve, hogy évek óta nem került fiatal vagy új énekes a társulatba, míg a szerződéssel, számlázva itt tevékenykedők tábora egyre nagyobb: előbb elérte, mára pedig túl is haladta a közalkalmazottként itt éneklők számát. A Vezetőség hazardírozik, ha a napi működéshez elengedhetetlen művészeket sem köti magához ebből a több mint százas létszámból, hisz ezekre a hakniszerűen, alkalmanként fellépő énekesekre a vállalt előadásszámon kívül bizton számítani nem lehet, ráadásul bármelyik pillanatban eltűnhetnek valamelyik égtáj irányába, hisz a létbizonytalanságból is elég egy idő után. Az Operaház 1996-ban pályázat útján kinevezett főigazgatója a poszt elfogadásának feltételéül kötötte ki, hogy a fenntartó 1997. január 1-re szanálja az intézmény mintegy 200 millió forintos adósságterhét. A kérést teljesítették, ám egy a már nyugdíjban lévő művészeti főtitkár által írt aprólékos feljegyzés szerint három évvel később újra 80-100 milliós hiány keletkezett úgy, hogy egyrészt a Ház valorizálva kapta az állami költségvetés támogatását, másrészt pedig Szinetár Miklós nekilátott a pályamunkájában beígért 20-25%-os leépítéshez, amely – elvileg – bérmaradványokhoz, jelentős tartalékok képzéséhez nyújtott volna fedezetet. A valóságban tényleg státusok szűntek meg, ám többnyire olyan feladatok váltak volna így ellátatlanná, amelyek nélkül az Operaház nem működhet. Ezért – ellentmondva az előírásoknak, amelyek nem teszik lehetővé, hogy az intézmény alaptevékenységében foglalt és az azokhoz szorosan kötődő munkavégzést külső vállalkozásokkal végeztessék el – az elbocsátott, már végkielégített dolgozók közül sokan (vagy helyükbe mások) számlaképes módon tértek vissza, s a hozzájuk eztán áramló kiadások immár a színház dologi rovatába kerültek. Egyfelől tehát fennen hangoztatott leépítés történt, másfelől viszont semmilyen megtakarítás nem keletkezett, hisz a pénzek mindössze rubrikát váltottak. Sőt. Egy magánvállalkozástól igazán nem várható el, hogy veszteséggel működjön, s hogy a munkát ma ugyanúgy elvégzők a tegnapihoz képest kevesebbért tevékenykedjenek. Könnyen belátható tehát, hogy a járulékmegfizetés terhe elől menekülő Operaház nem megtakarított, hanem a dologi kiadások rovatba került összegeket számításba véve vesztett a leépítéseken, mert a kft-k vagy bt-k könyörtelenül kiszámlázzák az őket ugyanúgy terhelő közterhekkel súlyosbított munkavégzési ellenértéket, valamint haszonkulcsot és nem egy esetben forgalmi adót is kénytelenek felszámolni.\"
4779 OSZT-2000-1 2004-05-10 22:12:29
\"Mai állapotában az Operaház gárdája művészi színvonalában ingadozó előadásokat produkál, ami önmagában nem volna baj, hiszen a legnagyobb és legjobban dotált házakban sincs moccanatlanul állandó teljesítmény. Ám a budapesti Opera nem a jó és a kiváló határmezsgyéjén ingadozik, hanem egy jócskán ez alatt lévő középértéken, valahol a 3 és 3/4-ed körül, túlontúl nagy kilengéssel. A szélső értékek néha az elfogadhatóság határán (ritkán az alatt) kúsznak, a tiszta művészet egy-egy kiszámíthatatlan ünnepnapján pedig 4/5-ig is felkapaszkodnak. A társulat minőségét illetően nem osztom a jelenlegi főigazgató, Szinetár Miklós véleményét, aki 1996-os programjában sem a hagyományos, kimelkedő zenei teljesítményekre alapozó, ám muzeális játékstílusúnak bélyegzett operajátszásra, sem pedig a modern, rendezői, ún. “kísérleti” operamodell megvalósítására nem tartja alkalmasnak a budapesti operaház énekesállományát (logikailag nehezen érthető, miért játszatta ezek után 5 évig mindkettőt – rapszodikus váltásokban – ugyanezzel a társulattal). Ma a Ház énekesgárdája kétszerese annak a hatvanas évek végi, hetvenes évek eleji létszámnak, amely a mainál 20%-kal több előadást abszolvált sikerrel. Alacsonyabb hatékonysággal, túlontúl nagy produkciós fluktuációval dolgozik az operaüzem (a Magyar Nemzeti Balettről – információ, de főképp hozzáértés híján – nem szólhatok), s a mai kisebb mértékű állami szerepvállalás, a kapitalizmus okozta erős verseny, kínálati piac körülményei között a Vezetőség az elmúlt bő négy esztendőben az előremenekülést választotta. Szinetár Miklós 1996-os pályázatában két, a világban dívó különböző operai irányzat közül mindkettőt választotta, így egyikhez sem fért igazán. Ciklusának vége felé látszik a summa: az első félidőben gyakorlatilag mindent érintetlenül hagyott, amivel – passzív módon – a tradicionális operajátszást támogatta. 1998-tól pedig erőltetett menetben jöttek azok a premierek, amelyek közül még a Pomádé király sem tudott átütő sikert elérni, Britten Grimes-a pedig „csak” megrázta a közönséget, amelyet olyan hosszú ideig koplaltattak, hogy most a tehetséges rendezés és jó énekesi teljesítmények ellenére sem képes szeretni ennek a régi-új ételnek ízét. Szinetár ekkor már bedobja a gyeplőt a lovak közé: egyre kevesebbet tartózkodik a Házban, amelyet a – kétségkívül ezzel nagy lehetőséghez jutott – Főtitkár, valamint az Ügyvezető Igazgató és a Gazdasági Igazgató próbál jobb-rosszabb utakon tartani. Ha nincs otthon a gazda (főleg pedig ha otthon töltött idejét sem e minőségében éli meg), adódhatnak gondok.\"
\"Mai állapotában az Operaház gárdája művészi színvonalában ingadozó előadásokat produkál, ami önmagában nem volna baj, hiszen a legnagyobb és legjobban dotált házakban sincs moccanatlanul állandó teljesítmény. Ám a budapesti Opera nem a jó és a kiváló határmezsgyéjén ingadozik, hanem egy jócskán ez alatt lévő középértéken, valahol a 3 és 3/4-ed körül, túlontúl nagy kilengéssel. A szélső értékek néha az elfogadhatóság határán (ritkán az alatt) kúsznak, a tiszta művészet egy-egy kiszámíthatatlan ünnepnapján pedig 4/5-ig is felkapaszkodnak. A társulat minőségét illetően nem osztom a jelenlegi főigazgató, Szinetár Miklós véleményét, aki 1996-os programjában sem a hagyományos, kimelkedő zenei teljesítményekre alapozó, ám muzeális játékstílusúnak bélyegzett operajátszásra, sem pedig a modern, rendezői, ún. “kísérleti” operamodell megvalósítására nem tartja alkalmasnak a budapesti operaház énekesállományát (logikailag nehezen érthető, miért játszatta ezek után 5 évig mindkettőt – rapszodikus váltásokban – ugyanezzel a társulattal). Ma a Ház énekesgárdája kétszerese annak a hatvanas évek végi, hetvenes évek eleji létszámnak, amely a mainál 20%-kal több előadást abszolvált sikerrel. Alacsonyabb hatékonysággal, túlontúl nagy produkciós fluktuációval dolgozik az operaüzem (a Magyar Nemzeti Balettről – információ, de főképp hozzáértés híján – nem szólhatok), s a mai kisebb mértékű állami szerepvállalás, a kapitalizmus okozta erős verseny, kínálati piac körülményei között a Vezetőség az elmúlt bő négy esztendőben az előremenekülést választotta. Szinetár Miklós 1996-os pályázatában két, a világban dívó különböző operai irányzat közül mindkettőt választotta, így egyikhez sem fért igazán. Ciklusának vége felé látszik a summa: az első félidőben gyakorlatilag mindent érintetlenül hagyott, amivel – passzív módon – a tradicionális operajátszást támogatta. 1998-tól pedig erőltetett menetben jöttek azok a premierek, amelyek közül még a Pomádé király sem tudott átütő sikert elérni, Britten Grimes-a pedig „csak” megrázta a közönséget, amelyet olyan hosszú ideig koplaltattak, hogy most a tehetséges rendezés és jó énekesi teljesítmények ellenére sem képes szeretni ennek a régi-új ételnek ízét. Szinetár ekkor már bedobja a gyeplőt a lovak közé: egyre kevesebbet tartózkodik a Házban, amelyet a – kétségkívül ezzel nagy lehetőséghez jutott – Főtitkár, valamint az Ügyvezető Igazgató és a Gazdasági Igazgató próbál jobb-rosszabb utakon tartani. Ha nincs otthon a gazda (főleg pedig ha otthon töltött idejét sem e minőségében éli meg), adódhatnak gondok.\"
4778 Búbánat 2004-05-10 20:58:01
Tegnap délután az Operaház művészei (szólisták, kórustagok) adtak ingyenes koncertet (V. ker. Szende Pál u. 3.) \"Muzsikával, örökké...\" címmel. A honoráriumot a Szent Erzsébet a Szegényekért Alapítvány számlájára ajánlották fel a művészek. A közelmúltban már három ilyen opera-gálán vettem részt, és utána mindig feltöltődve jöttem el. És mindig megállapítottam, hogy mennyi tehetséges művésze van a kórusnak, akik önállóan, szólóban is megállják a helyüket. Ezt már többször bizonyították, de mindig az Opera falain kívül. Ilyenkor miért nincs senki ott a művészi vezetésből? Már az is nagy elégtétel lenne számukra, ha ilyen alkalmakra ellátogatnának a \"főnökök\" is, akár puszta kíváncsiságból.... A jótékony célú műsor közreműködői között ismert aktív művészek (Wiedemann Bernadett - Sámson és Delilából a Csókária; Airizer Csaba - Don Carlosból a Fülöp király áriája; Gárday Gábor - Cigányprímásból a Stradivári-dal; Derecskei Zsolt - Szerelmi bájitalból Nemorinő románca) mellett első helyen emlem ki a fellépett művészek tanárát, a még mindig kitűnő hangi kvalitásokkal rendelkező Tordai Éva művésznőt, aki csodálatos szépen interpretálta Brahms Örök szerelem és Schubert Büszke féltés dalát. A tanítványok (kórustagok) közül sokan remekeltek ezen a délutánon. Első helyen említem Kozák Mártát. Gyönyörű szép alt/mezzo hang birtokosa, és külső adottságai is megnyerőek (Orlowsky belépője a Denevérből különösen elvarázsolt, de az Operaház fantomjából megszólaltatott két - szóló és duett - részlet is elismerésre méltó.) A műsor megszervezésében oroszlánrésze volt Bartha Eszternek (koloratúr - lírai szoprán hang birtokosa) , aki három operarészlet megszólaltatásával bizonyította sokoldalúságát, és egyéni művészi képességeit a Parasztbecsület Húsvéti himnuszával, a Turandot Liu áriájával és a Traviata Violetta - Germont duettel. Most már csak a felsorolásra hagyatkozom: Kovács Irma (Turandot II. felv. nagyária), Szilágyi Imre (Tosca - kápária; Székelyfonó - A csitári hegyek alatt, km. Kovács Irma; Csárdáskirálynő - Te rongyos élet...km. Erdős Melinda), Tóth Béla (három ária a Mefistofeléből), Borossa László (Lakmé - Nilacanta áriája), Podráczky József (Scubert. A halál és a lányka; A Muzsikához), Kárpáti Attila ( Rigolettó áriája a II. felv.-ból), Mata Tamás (Gioconda - Enzo románca), Ambrus Imre (Marica grófnő - Mondd meg, hogy imádom....) Volt még egy énekes, akinek a nevére nem emlékszem, de nagyszerű hangon énekelte angolul a Fantomot az Operaházból (szólóban és duettben Kozák Mártával). Mindenképpen szólnom kell még az ezúttal elektromos orgonán brillírozó Fekete Valériáról. Rajta is múlt, hogy vastapsos, nagysiker élményével távozhattunk a hangversenyről. Végezetül: nem sokára, május 22-én, ismét találkozhatunk Bartha Eszterrel és vendégeivel, többek között Fekete Veronikával, Császár Angélával, Tóth Sándorral, Podráczky Józusffel, és másokkal, tbk. a Varázshangok Gyermekkar Alapítvány Musical csoporttal is (szombat 17 óra, Gutenberg Művelődési Otthon, VIII. Kölcsey u. 2.), a fentebb ismertetett Alapítvány javára rendezendő jótékony célú hangversenyen.
Tegnap délután az Operaház művészei (szólisták, kórustagok) adtak ingyenes koncertet (V. ker. Szende Pál u. 3.) \"Muzsikával, örökké...\" címmel. A honoráriumot a Szent Erzsébet a Szegényekért Alapítvány számlájára ajánlották fel a művészek. A közelmúltban már három ilyen opera-gálán vettem részt, és utána mindig feltöltődve jöttem el. És mindig megállapítottam, hogy mennyi tehetséges művésze van a kórusnak, akik önállóan, szólóban is megállják a helyüket. Ezt már többször bizonyították, de mindig az Opera falain kívül. Ilyenkor miért nincs senki ott a művészi vezetésből? Már az is nagy elégtétel lenne számukra, ha ilyen alkalmakra ellátogatnának a \"főnökök\" is, akár puszta kíváncsiságból.... A jótékony célú műsor közreműködői között ismert aktív művészek (Wiedemann Bernadett - Sámson és Delilából a Csókária; Airizer Csaba - Don Carlosból a Fülöp király áriája; Gárday Gábor - Cigányprímásból a Stradivári-dal; Derecskei Zsolt - Szerelmi bájitalból Nemorinő románca) mellett első helyen emlem ki a fellépett művészek tanárát, a még mindig kitűnő hangi kvalitásokkal rendelkező Tordai Éva művésznőt, aki csodálatos szépen interpretálta Brahms Örök szerelem és Schubert Büszke féltés dalát. A tanítványok (kórustagok) közül sokan remekeltek ezen a délutánon. Első helyen említem Kozák Mártát. Gyönyörű szép alt/mezzo hang birtokosa, és külső adottságai is megnyerőek (Orlowsky belépője a Denevérből különösen elvarázsolt, de az Operaház fantomjából megszólaltatott két - szóló és duett - részlet is elismerésre méltó.) A műsor megszervezésében oroszlánrésze volt Bartha Eszternek (koloratúr - lírai szoprán hang birtokosa) , aki három operarészlet megszólaltatásával bizonyította sokoldalúságát, és egyéni művészi képességeit a Parasztbecsület Húsvéti himnuszával, a Turandot Liu áriájával és a Traviata Violetta - Germont duettel. Most már csak a felsorolásra hagyatkozom: Kovács Irma (Turandot II. felv. nagyária), Szilágyi Imre (Tosca - kápária; Székelyfonó - A csitári hegyek alatt, km. Kovács Irma; Csárdáskirálynő - Te rongyos élet...km. Erdős Melinda), Tóth Béla (három ária a Mefistofeléből), Borossa László (Lakmé - Nilacanta áriája), Podráczky József (Scubert. A halál és a lányka; A Muzsikához), Kárpáti Attila ( Rigolettó áriája a II. felv.-ból), Mata Tamás (Gioconda - Enzo románca), Ambrus Imre (Marica grófnő - Mondd meg, hogy imádom....) Volt még egy énekes, akinek a nevére nem emlékszem, de nagyszerű hangon énekelte angolul a Fantomot az Operaházból (szólóban és duettben Kozák Mártával). Mindenképpen szólnom kell még az ezúttal elektromos orgonán brillírozó Fekete Valériáról. Rajta is múlt, hogy vastapsos, nagysiker élményével távozhattunk a hangversenyről. Végezetül: nem sokára, május 22-én, ismét találkozhatunk Bartha Eszterrel és vendégeivel, többek között Fekete Veronikával, Császár Angélával, Tóth Sándorral, Podráczky Józusffel, és másokkal, tbk. a Varázshangok Gyermekkar Alapítvány Musical csoporttal is (szombat 17 óra, Gutenberg Művelődési Otthon, VIII. Kölcsey u. 2.), a fentebb ismertetett Alapítvány javára rendezendő jótékony célú hangversenyen.
4777 Dezső 2004-05-10 18:28:25
Győriványi óriási sikerű hangversenyt adott múlt pénteken Torinóban. Bogányi a Liszt Esz durt adta. Volt ott valaki?
Győriványi óriási sikerű hangversenyt adott múlt pénteken Torinóban. Bogányi a Liszt Esz durt adta. Volt ott valaki?
4776 Hiller 2004-05-10 16:31:31
Egy érdemdűs szinházi vezető valóban kapott szerdára időpontot. Talán fizetésemelésért jön vagy külföldi kapcsolatait kínálja feltéve, hogy fizetjük az utazásait. A bíróságra mi nem gyakorlunk nyomást -ezt már mondtam neki. A japáni gázsiját sem fogjuk kipótolni (nem felejtük a tavalyi bangkoki aknamunkát), de ha szépen kéri, taktoristának még el tudjuk küldeni.
Egy érdemdűs szinházi vezető valóban kapott szerdára időpontot. Talán fizetésemelésért jön vagy külföldi kapcsolatait kínálja feltéve, hogy fizetjük az utazásait. A bíróságra mi nem gyakorlunk nyomást -ezt már mondtam neki. A japáni gázsiját sem fogjuk kipótolni (nem felejtük a tavalyi bangkoki aknamunkát), de ha szépen kéri, taktoristának még el tudjuk küldeni.
4775 pattaya 2004-05-10 07:04:24 [Válasz erre: 4771 flexi 2004-05-09 20:05:14]
2000-ret akartál írni, nem?
2000-ret akartál írni, nem?
4774 Hangyász 2004-05-09 22:24:33 [Válasz erre: 4767 czacziki 2004-05-08 11:26:21]
P. 68-ban talán még nem volt \"Ogy. képviselő\" a komcsi álparlamentben.
P. 68-ban talán még nem volt \"Ogy. képviselő\" a komcsi álparlamentben.
4773 Hangyász 2004-05-09 22:21:59 [Válasz erre: 4766 Búbánat 2004-05-08 08:39:11]
Egy pillanatra kilépve az Opera falai és a műfaj keretei közül: Csengery nem szokott operakritikákat írni, én legalábbis nem olvastam őle ilyet. Egy időben mindenkit olyan szőrszálhasogatóan dorongolt le, hogy ha Liszt és Paganini feltámadtak volna és szonátaestet adnak a ZAK-on, Kristóf a sárga fődbe döngölte volna őket. Kb. 2 éve viszont sokkal engedékenyebb lett.
Egy pillanatra kilépve az Opera falai és a műfaj keretei közül: Csengery nem szokott operakritikákat írni, én legalábbis nem olvastam őle ilyet. Egy időben mindenkit olyan szőrszálhasogatóan dorongolt le, hogy ha Liszt és Paganini feltámadtak volna és szonátaestet adnak a ZAK-on, Kristóf a sárga fődbe döngölte volna őket. Kb. 2 éve viszont sokkal engedékenyebb lett.
4772 Radics 2004-05-09 20:49:25
Ezek szerint hamarosan ízelítőt kapunk azokból a tanulmányokból? : -)) A közalkalmazottak régebben beígérték Szinetár elhíresült perbeszédeinek közlését. Vártam de nem lett belőle semmi.
Ezek szerint hamarosan ízelítőt kapunk azokból a tanulmányokból? : -)) A közalkalmazottak régebben beígérték Szinetár elhíresült perbeszédeinek közlését. Vártam de nem lett belőle semmi.
4771 flexi 2004-05-09 20:05:14
Rockenbauer szerintem jó úton indult el. Mai szemmel különösen érdekesek azok a tamulmányok, amelyek 2002-ben, R. kérésére az operai változás elindításához íródtak. Ezekben az akkori(MOSTANI!) vezetést (módszerek, célok, eredmények) nem értékelik valami nagyra.
Rockenbauer szerintem jó úton indult el. Mai szemmel különösen érdekesek azok a tamulmányok, amelyek 2002-ben, R. kérésére az operai változás elindításához íródtak. Ezekben az akkori(MOSTANI!) vezetést (módszerek, célok, eredmények) nem értékelik valami nagyra.
4770 zti 2004-05-09 12:32:58
Hatszemközt Rockenbauer Zoltánnal (...) - \"A Magyar Állami Operaházban is lesz változás, állítólag Szinetár Miklós helyzete is bizonytalan. - Semmi ok sincs rá, hogy Szinetár Miklós a 2001. május 31-én lejáró szerződése előtt megváljon a főigazgatói széktől. Az viszont igaz, hogy az Operaház esetében is gondolkodunk némi átszervezésről. A Richard Strauss által Bécsben meghonosított koncepció, tehát a klasszikus opera és a hozzá kapcsolódó úgynevezett népopera kettőse számomra követendő példa. Az Erkel Színház azonban nem ideális népopera. Az operettszínház alkalmasabb lenne erre a feladatra, miközben az Erkel Színházat a fővárosból amúgy is hiányzó második koncertteremmé lehetne átalakítani. 2002-ig mindezt szeretném beindítani. Ebben a kérdésben egyeztetnem kell Demszky Gáborral is, mivel az Operett fővárosi tulajdon. Futólag beszéltünk már róla, és támogatólag nyilatkozott az elképzelésről.\" (...) (Forrás: Magyar Hírlap, 2000.03.31.)
Hatszemközt Rockenbauer Zoltánnal (...) - \"A Magyar Állami Operaházban is lesz változás, állítólag Szinetár Miklós helyzete is bizonytalan. - Semmi ok sincs rá, hogy Szinetár Miklós a 2001. május 31-én lejáró szerződése előtt megváljon a főigazgatói széktől. Az viszont igaz, hogy az Operaház esetében is gondolkodunk némi átszervezésről. A Richard Strauss által Bécsben meghonosított koncepció, tehát a klasszikus opera és a hozzá kapcsolódó úgynevezett népopera kettőse számomra követendő példa. Az Erkel Színház azonban nem ideális népopera. Az operettszínház alkalmasabb lenne erre a feladatra, miközben az Erkel Színházat a fővárosból amúgy is hiányzó második koncertteremmé lehetne átalakítani. 2002-ig mindezt szeretném beindítani. Ebben a kérdésben egyeztetnem kell Demszky Gáborral is, mivel az Operett fővárosi tulajdon. Futólag beszéltünk már róla, és támogatólag nyilatkozott az elképzelésről.\" (...) (Forrás: Magyar Hírlap, 2000.03.31.)
4769 gereblye 2004-05-09 11:48:55 [Válasz erre: 4768 Quies 2004-05-09 08:41:11]
Ez is lehetséges. Én arra gondolok, hogy Szöpapa ároktemetést ajánl, és meghívja Hillert Győriványi és Locsmándi csütörtöki tárgyalására. Az már kiszivárgott, hogy Rockenbauer ott lesz. Szöpapát még egyszer nem hagyják száz oldalas regényeket felolvasni, kell valaki az árok túloldaláról. 1db miniszter jobbról, 1db miniszter balról. Középen áll a csődtömeg.
Ez is lehetséges. Én arra gondolok, hogy Szöpapa ároktemetést ajánl, és meghívja Hillert Győriványi és Locsmándi csütörtöki tárgyalására. Az már kiszivárgott, hogy Rockenbauer ott lesz. Szöpapát még egyszer nem hagyják száz oldalas regényeket felolvasni, kell valaki az árok túloldaláról. 1db miniszter jobbról, 1db miniszter balról. Középen áll a csődtömeg.
4768 Quies 2004-05-09 08:41:11
Lendvai Ildikó beszél az ATV-n a \"kinövések\" és \"szemölcsök\" nélküli EU-ba lépésről. Az egyik ilyen szemölcs az Andrássy útról a jövő héten Hillerhez fut siránkozni. Kívül akar maradni vagy megmagyarázza a KW-ra pazarolt Euro-tízezreket?
Lendvai Ildikó beszél az ATV-n a \"kinövések\" és \"szemölcsök\" nélküli EU-ba lépésről. Az egyik ilyen szemölcs az Andrássy útról a jövő héten Hillerhez fut siránkozni. Kívül akar maradni vagy megmagyarázza a KW-ra pazarolt Euro-tízezreket?
4767 czacziki 2004-05-08 11:26:21 [Válasz erre: 4765 Hangyász 2004-05-08 07:26:08]
Erről van szó, ahogy 68-ban tette: B..meg, ha ti megszáljátok Cseszlovákiát, akkor én nem leszek többet képviselő és lemondok minden bizottsági tagságomról.
Erről van szó, ahogy 68-ban tette: B..meg, ha ti megszáljátok Cseszlovákiát, akkor én nem leszek többet képviselő és lemondok minden bizottsági tagságomról.
4766 Búbánat 2004-05-08 08:39:11 [Válasz erre: 4763 WiseGentleman 2004-05-08 04:17:08]
Egyetértek Veled. Nagy kár, hogy Várnai Péter már nincs köztünk. Várnai sohasem tolakodott az előtérbe, szerény volt, és bölcs szavait, véleményét azok is érdeklődéssel olvasták, vagy rádiós jegyzeteit hallgatták, akiknek nem sok affinitása volt egyébként a komolyzenéhez. És sohasem állította magát a recenzió középpontjába, nem manifesztálta önnönmagát. Ezáltal szememben sokkal hitelesebb volt Fodornál, aki ráadásul terjengős, megfellebezhetetlen \"doktori disszertációi\"-ban egy idő után már unalmassá válik egy átlag olvasó szemében. Fodor Géza a maga sajátos írói vénájával (is) egyértelműen beállt azoknak a sorába, akik Győriványiék ellen a puccsot szőtték. A jelenlegi művészeti vezetés mellett - olykor enyhén dorgáló kritikai megjegyzései ellenére - teljes vállszélességgel kiállt és ma is kiáll. Stílusa kísértetiesen emlékeztet Csengery Kristóféra, aki \"dolgozatai\"-ban a Muzsika olvasóival osztja meg magasztos gondolatait zenekritika ürügyén.
Egyetértek Veled. Nagy kár, hogy Várnai Péter már nincs köztünk. Várnai sohasem tolakodott az előtérbe, szerény volt, és bölcs szavait, véleményét azok is érdeklődéssel olvasták, vagy rádiós jegyzeteit hallgatták, akiknek nem sok affinitása volt egyébként a komolyzenéhez. És sohasem állította magát a recenzió középpontjába, nem manifesztálta önnönmagát. Ezáltal szememben sokkal hitelesebb volt Fodornál, aki ráadásul terjengős, megfellebezhetetlen \"doktori disszertációi\"-ban egy idő után már unalmassá válik egy átlag olvasó szemében. Fodor Géza a maga sajátos írói vénájával (is) egyértelműen beállt azoknak a sorába, akik Győriványiék ellen a puccsot szőtték. A jelenlegi művészeti vezetés mellett - olykor enyhén dorgáló kritikai megjegyzései ellenére - teljes vállszélességgel kiállt és ma is kiáll. Stílusa kísértetiesen emlékeztet Csengery Kristóféra, aki \"dolgozatai\"-ban a Muzsika olvasóival osztja meg magasztos gondolatait zenekritika ürügyén.
4765 Hangyász 2004-05-08 07:26:08 [Válasz erre: 4760 bayer 2004-05-07 19:51:46]
Egy öntudatos embernek az asztalra kellett volna csapnia és azt mondania: B... meg, ha ti ezt bemutatjátok, akkor én veszem a kalapomat, ti meg keressetek helyettem valami macskajancsit.
Egy öntudatos embernek az asztalra kellett volna csapnia és azt mondania: B... meg, ha ti ezt bemutatjátok, akkor én veszem a kalapomat, ti meg keressetek helyettem valami macskajancsit.
4764 Hangyász 2004-05-08 07:23:45 [Válasz erre: 4759 WiseGentleman 2004-05-07 19:07:09]
A Macbethben a Ladynek a nyitóképben boszorkányként szerepeltetése jó ötlet. Fodor - ha jól emlékszem- ezt kifogásolta, ill. azt, hogy Banquo miért oktatja gyilkolászásra a fiát. A vetített koponyahegyek és szögesdrótok tényleg szájbarágóak voltak, ebben igazat adok neki. Kétszer láttam a Macbethet, mindkétszer páholyból, így nem tudom eldönteni, belelógott-e a akrmester a tükörbe a lakomajelenetben Banquo véres szellemének megjelenésekor. Mielőtt másodszorra is elmentem volna az Operába, újra elolvastam Fodor írását és megerősítette azt a véleményemet, hogy GYRGY-t akarta kicsinálni ezzel a megsemmisítő kritikával, hiszen GYRGY a Macbeth élén akart karmesterként bemutatkozni.
A Macbethben a Ladynek a nyitóképben boszorkányként szerepeltetése jó ötlet. Fodor - ha jól emlékszem- ezt kifogásolta, ill. azt, hogy Banquo miért oktatja gyilkolászásra a fiát. A vetített koponyahegyek és szögesdrótok tényleg szájbarágóak voltak, ebben igazat adok neki. Kétszer láttam a Macbethet, mindkétszer páholyból, így nem tudom eldönteni, belelógott-e a akrmester a tükörbe a lakomajelenetben Banquo véres szellemének megjelenésekor. Mielőtt másodszorra is elmentem volna az Operába, újra elolvastam Fodor írását és megerősítette azt a véleményemet, hogy GYRGY-t akarta kicsinálni ezzel a megsemmisítő kritikával, hiszen GYRGY a Macbeth élén akart karmesterként bemutatkozni.
4763 WiseGentleman 2004-05-08 04:17:08 [Válasz erre: 4761 tosca 2004-05-07 22:37:12]
Bocs, költői kérdés volt, én is tudom, kicsoda (ugyanakkor annakidején Várnai Péter zenekritikáit szívesebben olvastam a Muzsikában, tömörebbek és lényegretörőbbek voltak).
Bocs, költői kérdés volt, én is tudom, kicsoda (ugyanakkor annakidején Várnai Péter zenekritikáit szívesebben olvastam a Muzsikában, tömörebbek és lényegretörőbbek voltak).
4762 frushena 2004-05-08 00:07:05 [Válasz erre: 4757 Hangyász 2004-05-06 19:05:00]
\"Megvan még a Zámbó Jimmy kocsma a Közt. téren?\" Hogyne lenne meg! Viszont az sem volt mindíg Zámbó kricsmi! ;)
\"Megvan még a Zámbó Jimmy kocsma a Közt. téren?\" Hogyne lenne meg! Viszont az sem volt mindíg Zámbó kricsmi! ;)
4761 tosca 2004-05-07 22:37:12 [Válasz erre: 4759 WiseGentleman 2004-05-07 19:07:09]
Kedves WiseGentelman, Fodor Géza egy felkészült, nagyon művelt zeneesztéta, de ő is írhat nagy szamárságokat. A Machbeth-kritikája ebbe a kategóriába tartozik. Más kritikusok is fanyalogtak rajta, pedig szerintem is zseniális.
Kedves WiseGentelman, Fodor Géza egy felkészült, nagyon művelt zeneesztéta, de ő is írhat nagy szamárságokat. A Machbeth-kritikája ebbe a kategóriába tartozik. Más kritikusok is fanyalogtak rajta, pedig szerintem is zseniális.
4760 bayer 2004-05-07 19:51:46 [Válasz erre: 4758 A fül 2004-05-07 14:15:49]
Éppen a Fül miatt. Fül nyomta ezt a dolgot. Fül jár ki minden évben államköcségen Wágnert hallgatni. Mit ugrál Petro? Akadályozta volna meg amikor még lehetett. Milyen főzeneigazgató az, akinél egy kecskebéka tenornak is nagyobb szava van?
Éppen a Fül miatt. Fül nyomta ezt a dolgot. Fül jár ki minden évben államköcségen Wágnert hallgatni. Mit ugrál Petro? Akadályozta volna meg amikor még lehetett. Milyen főzeneigazgató az, akinél egy kecskebéka tenornak is nagyobb szava van?
4759 WiseGentleman 2004-05-07 19:07:09 [Válasz erre: 4756 Hangyász 2004-05-06 19:00:28]
Mellesleg a Macbeth rendezése szerintem zseniális, Fodor Géza ide, vagy oda (egyébként, ki az a Fodor Géza?)
Mellesleg a Macbeth rendezése szerintem zseniális, Fodor Géza ide, vagy oda (egyébként, ki az a Fodor Géza?)
4758 A fül 2004-05-07 14:15:49
A jó öreg P. E. től hallottam....: \" Ez egy kalap szar, miért kellett ezt megvásárolnunk? \"
A jó öreg P. E. től hallottam....: \" Ez egy kalap szar, miért kellett ezt megvásárolnunk? \"
4757 Hangyász 2004-05-06 19:05:00 [Válasz erre: 4752 tanita 2004-05-06 16:13:05]
Istenem! Vissza a jó öreg 19. századba. Megvan még a Zámbó Jimmy kocsma a Közt. téren? Az lehetne a klakktoborzó. Az Andrássy úton esetleg a kínai étterem (volt Trojka). Elegáns hely azért nem, mert ilyen célra nem jöhet szóba. Sajnos füstös kiskocsma kéne, ahol állandó asztalánál már kora délutántól ül a klakkfőnök.
Istenem! Vissza a jó öreg 19. századba. Megvan még a Zámbó Jimmy kocsma a Közt. téren? Az lehetne a klakktoborzó. Az Andrássy úton esetleg a kínai étterem (volt Trojka). Elegáns hely azért nem, mert ilyen célra nem jöhet szóba. Sajnos füstös kiskocsma kéne, ahol állandó asztalánál már kora délutántól ül a klakkfőnök.
4756 Hangyász 2004-05-06 19:00:28 [Válasz erre: 4742 cilike 2004-05-05 21:40:44]
A Macbeth, A pikk dáma, A várakozás & A törpe, a jövő szezonból a Kisvárosi Lady Macbeth, sőt talán a Jenufa is GYRGY ötlete volt (Az Elektrát ugyancsak tervezte). A Macbethet Fodor Géza (?) a Muzsikában a sárga földig b...ta le. Neki persze a legtöbb nézővel ellentétben rengeteg összehasonlítási alapja volt a Macbethre is, de az írását olvasva nekem nagyon az volt a benyomásom, hogy a kirúgott GYRGY-be végsőt rúgjon, tévedhetetlen ítészként kimondva a főzeneigazgatói posztra való alkalmatlanságát. Viszont a Várakozás / A törpe bemutatójáról írt beszámolójában igazat adott GYRGY-nek a darab és a rendező kiválasztását illetően is.
A Macbeth, A pikk dáma, A várakozás & A törpe, a jövő szezonból a Kisvárosi Lady Macbeth, sőt talán a Jenufa is GYRGY ötlete volt (Az Elektrát ugyancsak tervezte). A Macbethet Fodor Géza (?) a Muzsikában a sárga földig b...ta le. Neki persze a legtöbb nézővel ellentétben rengeteg összehasonlítási alapja volt a Macbethre is, de az írását olvasva nekem nagyon az volt a benyomásom, hogy a kirúgott GYRGY-be végsőt rúgjon, tévedhetetlen ítészként kimondva a főzeneigazgatói posztra való alkalmatlanságát. Viszont a Várakozás / A törpe bemutatójáról írt beszámolójában igazat adott GYRGY-nek a darab és a rendező kiválasztását illetően is.
4755 Bulvár Kund 2004-05-06 17:21:48 [Válasz erre: 4751 Sesto 2004-05-06 15:17:49]
Ezen kívül nekem Alva túl lírai (lásd: Tom és Jerry ) hang.
Ezen kívül nekem Alva túl lírai (lásd: Tom és Jerry ) hang.
