
Magyar Állami Operaház - Debussy: Pelléas és Mélisande
Budapest, 1963. május 15.
Nádas Tibor az orvos, Faragó András Golaud, Arkel unokája, Házy Erzsébet Mélisande és Ütő Endre Arkel, Allemonde királya (b-j) szerepében játszik Claude Debussy Pelléas és Mélisande című operájának próbáján.
A felújított művet május 18-án mutatták be Mikó András rendezésében és Ferencsik János vezényletével a Magyar Állami Operaházban.
MTI Fotó: Bartal Ferenc
Kapcs. 3382. sorszám
Mai évforduló: 118 évvel ezelőtt született Sir William Walton (Oldhaim, Egyesült Királyság, 1902. március 29. – 1983. március 8., Ischia, Olaszország) - 20. századi angol zeneszerző.
![]()
Házy Erzsébet egyik emlékezetes televíziós alakítása volt Popova szerepe Walton Csehov színdarabja nyomán komponált operája – „A medve” - filmváltozatában.
A Zenés TV Színház égisze alatt bemutatott operafilmet - rendező: Ádám Ottó - 1976. június 5-én sugározta a televízió 21.30 órától.
Grigorij Sztyepanovics Szmirnov birtokos és a gárda tartalékos hadnagya (a „Medve”) – Melis György
Jelena Ivanovna Popova, a ház asszony – Házy Erzsébet
Luka, szolga – Begányi Ferenc
A Magyar Állami Operaház Zenekarát Erdélyi Miklós vezényli.
2002. szeptember 1., Petőfi Rádió, 21.30 – 23.00
„Művészportrék a Rádió Dalszínházának emlékkönyvéből” – HÁZY ERZSÉBET
Írta és összeállította: Ruitner Sándor
Km. Zahorán Adrienn
Szerkesztő: Schubert Ferenc
Az adásban elhangzott énekszámok a következők voltak:
1. Kemény Egon: Komáromi farsang – kettős (Házy Erzsébet, Ilosfalvy Róbert)
2. Schubert-Berté: Három a kislány – kettős (Házy Erzsébet, Melis György)
3. Fényes Szabolcs: Maya – „Szeretnék egyszer kicsit boldog lenni…” (Házy Erzsébet)
4. Offenbach: A gerolsteini nagyhercegnő – „Jelszóm: mindent a katonáknak…” (Házy Erzsébet, km. az MRT Énekkara)
5. Lecocq: Angot asszony lánya – gúnydal „Van itt egy úr…” (Házy Erzsébet, km. az MRT Énekkara)
6. Puccini: Manon Lescaut – kettős, II. felv. (Házy Erzsébet, Ilosfalvy Róbert, km. a Magyar Állami Operaház Zenekara, vezényel Lamberto Gardelli)
7. Johann Strauss: A cigánybáró – Kincskeringő (Házy Erzsébet, Komlóssy Erzsébet, Ilosfalvy Róbert)
8. Johann Strauss: A cigánybáró – „Ki esketett?” (Házy Erzsébet, Ilosfalvy Róbert)
9. Polgár Tibor: A lepecsételt asszony – „Szeretlek tavasszal, amikor virágzik a rét…” (Házy Erzsébet, Sárdy János)
10. Lehár Ferenc: A víg özvegy – „Bamba, bamba gyászvitéz” (Házy Erzsébet, Udvardy Tibor)
11. Pergolesi: Az úrhatnám szolgálója – kettős (Házy Erzsébet, Dene József)
12. Lehár Ferenc: A mosoly országa – „Szív, hogyan tudsz így tele lenni, mondd?…” (Házy Erzsébet, Simándy József)
13. Planquette: A corneville-i harangok – Harangdal (Házy Erzsébet, km. az MRT Énekkara)
14. Fall: Pompadour – Pompadour belépője (Házy Erzsébet, km. Koltay Valéria)
15. Lehár Ferenc: A mosoly országa – Liza belépője (Házy Erzsébet, km. az MRT Énekkara)
16. Szirmai Albert: Mézeskalács – „Szív küldi szívnek szívesen” (Házy Erzsébet, Melis György)
Kapcs. 4719. sorszám
A bemásolt kép (plakát, hirdetmény) online árverésen vasárnapig megvásárolható az antikvarium.hu oldalon. A licit 1 Ft-ról indult és most 18.000 Ft-nál tart. (a katalógusban 119. sorszám alatt) Regisztrálni kell.
"A MAGYAR TELEVÍZIÓ NYILVÁNOS HANGVERSENYE A FŐVÁROSI OPERETTSZÍNHÁZBAN/1960. NOVEMBER 26-ÁN, SZOMBATON ESTE 8 ÓRAI KEZDETTEL"
(Latabár Kálmán, Németh Marika, valamint Feleki Kamil által dedikált, továbbá Baksay Árpád és Latabár Árpád által aláírt példány)
„Új operett felvételeinkből" – Házy Erzsébet énekel részleteket (1976. december 26., Petőfi Rádió, 15.44 -16.06)
A Magyar Állami Operaház zenekarát Bródy Tamás vezényli
1. Robert Planquette: Rip van Winkle – Alice levéláriája
2 .Pjotr Csajkovszkij - Jozef Klein: A diadalmas asszony – Mártha románca
3. Lehár Ferenc: Hercegkisasszony – Mary-Ann dala + Közzene/Intermezzo/
4. Oscar Straus: Búcsúkeringő – Vera Lisaweta Opalinski grófnő dala „Rózsadal”
5. Lehár Ferenc: Luxemburg grófja – Angéla belépője „Boldogság, ki tudja, mi a boldogság, aki nem volt szerelmes még…”
6. Lehár Ferenc: Paganini – Liza belépője „Szép álom, szállj a szívemre”
„Új operett felvételeinkből" – Házy Erzsébet és Melis György énekel részleteket (1967. március 26., Petőfi Rádió, 13.20 – 13. 47)
A Magyar Rádió Énekkarát és Szimfonikus Zenekarát Bródy Tamás vezényli.
1.) Karl Zeller: A madarász – Rajna keringő (Házy Erzsébet, km. Énekkar)
2.) Lehár Ferenc – Kulinyi Ernő: Cárevics – Sonja dala (Házy Erzsébet)
3.) Lehár Ferenc – Harsányi Zsolt: Giuditta – „Oly forró ajkamról a csók" (Házy Erzsébet, km. Énekkar)
4.) Jacques Offenbach: A varázshegedű – Rondó „A vén Mathieu szíve árva, társa már csak a jó hegedű…” (Melis György)
5.) Carl Millöcker: A koldusdiák - Ollendorf belépője: „Katonákkal bánni könnyű, de az asszonyokkal nem!.../Hófehér hattyú vállát csókoltam én…” (Melis György)
6.) Kálmán Imre: Zsuzsi kisasszony – dal: „Rózsákat himbál a szél” (Melis György)
Igen, a YouTube-on található Házy - Sárdy Marica-kettőse a televízió közvetítette Lehár - Kálmán gálán készült az Operettszínházban, 1960-ban.
Én emlékszem ennek a gálaműsornak a közvetítésére. Akkor már saját televíziónk volt, bizony.
Amióta a Marica grófnő nagy kettősét feltöltötték a YouTube-ra, Házyval és Sárdyval, biztos vagyok abban, hogy a felvétel arról a műsoról maradt fenn.
A teljes duett:
https://www.youtube.com/watch?v=E-XV-rO4Szo
Jó, hogy van egy csonka felvétel is, amelynek a kép- és hangminősége valamivel jobbnak tűnik:
https://www.youtube.com/watch?v=mdxGqe0-fY0

A MAGYAR TELEVÍZIÓ NYILVÁNOS HANGVERSENYE A FŐVÁROSI OPERETTSZÍNHÁZBAN/1960. NOVEMBER 26-ÁN, SZOMBATON ESTE 8 ÓRAI KEZDETTEL
(Latabár Kálmán, Németh Marika, valamint Feleki Kamil által dedikált, továbbá Baksay Árpád és Latabár Árpád által aláírt példány)
Közreműködők:
Ágay Karola - nem szerepelt a koncerten
Házy Erzsébet
Honthy Hanna - nem szerepelt a koncerten
Koltay Valéria
Németh Marika
Orosz Adél
Vámos Ágnes
Zentay Anna
+Balogh Edina - a plakáton nem szerepel a neve
Baksay Árpád
Feleki Kamill
Kövecses Béla
Latabár Árpád
Latabár Kálmán
Oswald Gyula
Rátonyi Róbert
Róna Viktor
Sárdy János
+ Palcsó Sándor - a plakáton nem szerepel a neve
A Fővárosi Operettszínház Zenekara, Énekkara és Tánckara.
Vezényel: Bródy Tamás
Vezényel: Pécsi István - nem vezényelt a koncerten
Koreográfus: Hidas Hédy
Díszlettervező: Rajkay György
Rendező: Mikó András
Szerkesztő: Fábry Éva
Műsor volt:
1. rész
Kálmán: Ördöglovas – Palotás (tánckar)
Lehár: Giuditta – részletek (Palcsó, Koltay, Oszvald, Vámos, énekkar)
Lehár: A mosoly országa – Balett (Balogh és a tánckar)
Lehár: A víg özvegy – részletek (Házy – Vilja-dal; Grizett-dal; (Koltay, Kövecses, Sárdy, énekkar, tánckar)
Kálmán: Csárdáskirálynő – részletek (Németh, a két Latabár, Baksay, Rátonyi, énekkar, tánckar)
2. rész
Lehár: Arany és ezüst – keringő (Orosz - Róna)
Kálmán: Tatárjárás – részlet (Zentay)
Kálmán: Marica grófnő - Marica belépője (Házy, énekkar)
Kálmán: Marica grófnő - „Ne szólj, kicsim, ne szólj…” - kettős (Házy, Sárdy)
Lehár: Luxemburg grófja – részletek (Németh, Zentay, Baksay, Feleki, Rátonyi, énekkar, tánckar)

Házy Erzsébet, Budapest, Hősök tere, 1966
Fotóművész: Bojár Sándor
/Fortepan/


Kapcs. 4715. sorszám
Utánanéztem a kép forrásának:
Fortepan - Házy Erzsébet - Vérnász - Menyasszony
A kép készítője: Bojár Sándor
Képszám: 177562
Év: 1966
Az évszámból következik, hogy Házy Erzsébet nem az 1974-ben bemutatott televíziós változatban látható a képen, hanem az Operában 1964-ben bemutatott Szokolay Sándor-opera 1966-ban is repertoáron lévő egyik előadása idején készült róla a fotó, az öltőzőszobában.
Kedves IVA!
"Leesett a tantusz": Házy Erzsébet a fotón tényleg a Vérnász Menyasszonya Szokolay Sándor operájából! Valóban, ez a "kép vagy az operaelőadás szünetében, vagy a Vérnász tévé-változatának forgatásakor készülhetett."
Köszönöm a válaszodat!
Szerintem Házy. Ismert Menyasszony-parókájával, a jelmez is azonosítható más Vérnász-fotókon látható jelmezével, A kép vagy az operaelőadás szünetében, vagy a Vérnász tévé-változatának forgatásakor készülhetett.
Bizonytalan vagyok benne: a képen látható személy vajon Házy Erzsébet? Ha ő, akkor mikor és hol készülhetett ez a felvétel róla? Emlékeim szerint több darabban viselt sötét (fekete színű) hajat...


Házy Erzsébet operaénekesnő - 1965
Fotó: Kotnyek Antal
/Fortepan/
2003. december 15., Petőfi Rádió, 19.15 – 20.00
Operasztárok - operett álarcban - Házy Erzsébet
Ruitner Sándor műsora.
Szerkesztő: Schubert Ferenc
- Puccini: Manon Lescaut – Manon „Ékszeráriája”
- Kemény Egon: Komáromi farsang – kettős (km. Ilosfalvy Róbert)
- Johann Strauss: A denevér – „Órakettős” (km. Szőnyi Ferenc)
- Offenbach: A szép Heléna – „Álomkettős" (km. Réti József)
- Kacsóh Pongrác: János vitéz – kettős (km. Sárdy János)
- Lecocq: Angot asszony lánya – kettős (km. Szabó Miklós)
- Farkas Ferenc: Csínom Palkó – kettős (km. Simándy József)
- Lehár Ferenc: A víg özvegy – kettős (km. Udvardy Tibor)
- Fall: Pompadour – kettős (km. Palcsó Sándor)
1982. március 12. , Petőfi Rádió, 18.47 – 20.00
Egv énekes több szerepben: Házy Erzsébet énekel
1983. november 21. Petőfi Rádió 18:35
Minden hangra emlékszem" - Tamássy Zdenkó műsora
Emlékezés Házy Erzsébetre
1984. július 3. MTV 1 18.55 – 19.30
„Emlékezés a primadonnára” - Házy Erzsébet operettfelvételeiből.
1984. szeptember 14. , Bartók Rádió 17.00 – 17.30
Felejthetetlen arcok az Operaházból.
Házy Erzsébetre emlékezik Huszár Klára
1988. augusztus 6., Kossuth Rádió, 20.35 – 21.39
„Hangportrék — rádiós emlékek fényében” - Házy Erzsébet
Ruitner Sándor műsora.
Közreműködik: Erőss Anna
1990. október 13. – december 31., Bartók Rádió
Rádiós emlékek Házy Erzsébetről – I- XII. rész (részletesen lásd 4683. sorszámnál)
„Házy Erzsébet emlékezetes szerepei”
Dr. Viola György műsora
Zenei szerkesztő: Kroó György
1991. április 26. Petőfi Rádió, 9.03 - 10.00
"Csillagok parádéja" - HÁZY ERZSÉBET
Saját hangdokumentumai felhasználásával írta: Rátonyi Róbert
Közreműködik: Rátonyi Hajn
Adásrendező: Peidl Borbála
Szerkesztő: László György
1992. szeptember 5. - TV2., 22.25 - 23.15
Operafejedelmek – Házy Erzsébet – Emlékműsor (lásd 238 - 250. sorszámoknál részletesen)
Műsorvezető: Végvári Tamás
Forgatókönyv: dr. Viola György
Szerkesztő: Veszprémi András
Operatőr: Szabados Tamás
Gyártásvezető: Major István
Rendező: Török Ilona
Producer: Czigány György
1993. március 21., MTV 1 - Falutévé - 6.40 –
benne:
- Színészóda: Házy Erzsébetre emlékezik Melis György
1995. február 12. Bartók Rádió 9.05 – 10.00
Operaházi Arcképcsarnok: Házy Erzsébet
Kertész Iván műsora
Zenei szerkesztő: Kertész Iván
(42 perc)
1995. október 03. Kossuth Rádió 23.06 óra
Felvételeiből válogat: Házy Erzsébet
Meixner Mihály műsora
(60 perc)
1995. december 24. Bartók Rádió 9.05 – 10.00
Nagy magyar operaénekesek: Házy Erzsébet
2002. szeptember 01., Petőfi Rádió 21.03 – 23.00
„Művészportrék a Rádió Dalszínháza emlékkönyvéből” – Házy Erzsébet (I- II. rész)
Írta és összeállította: Ruitner Sándor
Km.: Török Annamária
Szerkesztő: Schubert Ferenc
2003. december 15., Petőfi Rádió, 19.15 – 20.00
Operasztárok - operett álarcban - Házy Erzsébet
Ruitner Sándor műsora.
Szerkesztő: Schubert Ferenc
(45 perc)
Kapcs. 4709. sorszám
Nem találtam nyomát annak, hogy a jelzett filharmóniai hangverseny Komáromban Házy Erzsébettel és Kováts Kolossal megvalósult volna. (Esetleg a basszista operaénekesünk tudna erről még információval szolgálni...)
- Dolgozók Lapja, 1974. március 9.
Élő zene? Gépzene?
Komáromi utóhang
A héten a Hárfástrió hangversenyével ért véget Komáromban az Országos Filharmónia és a Csokonai Művelődési Központ közös rendezvénysorozata. A Filharmónia a Magyar Rádió Gyermekkórusát, a Camerata Hungarica együttest és a Hárfástriót szerepeltette a koncertprogramban, a művelődési központ pedig kiegészítésképpen — egyben kísérletként is — dr. Viola György zeneesztétát hívta meg előadások tartására. A hangversenyévadról alkotott előzetes elképzelések csak részben váltak valóra. A 135 bérlettulajdonost ugyanis a gépi zene nem vonzotta annyira, mint az élő zenei élmény (a gyönyörű diapozitív képek vetítésével kísért előadásokon Maria Callas, Gigli, Caruso és mások hangját általában 60-70 érdeklődő hallgatta).
A város közművelődési életének vezetői a tanulságot máris megfogalmazták: a következő évadban csak élő zenei koncertprogramot terveznek. A tavalyi siker viszont arra ad buzdítást, hogy még ez évben meghívják vendégszereplésre Házy Erzsébetet és Kováts Kolost. Ezt a hangversenyt a Filharmónia már erre a hónapra ígérte.
A Dankó Rádió ma délutáni operettműsorában ("Az a szép") ismét felcsendültek operettmelódiák az elmúlt hetek zenei összeállításaiból - Házy Erzsébet operettfelvételei közül ismét hallhattuk:
Kálmán Imre – Gábor Andor: A Csárdáskirálynő - Bóni és Stázi kettőse, II. felv.: „Zajt ne üss kicsi lány, idesüss! Amit én szavalok, az egy tiszta dolog…./Te rongyos élet, bolondos élet! Mitől tudsz olyan édes lenni, mint a méz?...” (Házy Erzsébet és Kövecses Béla, km. a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, vezényel: Török Emil) - bemutató: 1954. február 28., Kossuth Rádió, 13.00 órától, részletek
|
Szirmai Albert –Emőd Tamás: Mézeskalács A Rádió új stúdiófelvétele a daljáték keresztmetszetét jelenti. Bemutatója 1977. január 21., Kossuth Rádió 17.19 – 18.04. A most hallott részletek a következők voltak: |
- Örzse és Jóska kettőse, I. felv.: „- Kívül piros, belül édes, olyan cukor, mint a rétes, jaj be szép!...” Közepén a kép! …/- Egyik piros, másik sárga, így árulják a vásárba’, jaj be szép!...muzsikára lép…/ Hencida, Boncida, Bergengócia, mér is csak az uraké az óperenci-en-ci-a!” (Házy Erzsébet, Melis György)
- Örzse és Buhu vidám kettőse, II. felv.: „Őfelsége, őfelsége mit süt, mit főz mára?.../Édes-kedves krumplileves káré kity-tyen koty!…” (Házy Erzsébet, Palcsó Sándor)
Ez is az egyik utolsó fellépése lehetett Házy Erzsébetnek…
Nógrád. 1982. június 1.
"Muzsika a romkertben"
Pásztón, a helytörténeti múzeum melletti középkori romkertben hétfőn (1982. május 31.) megkezdődött a Romkerti muzsika című hangversenysorozat. Elsőként a Belügyminisztérium szimfonikus zenekara adott koncertet a több mint százfőnyi közönségnek. A Könnyűzene — mindenki kedvére című műsorban J. Strauss, Millöcker, Miljutyin, Lehár, Kacsóh, Kálmán Imre ismert operettmelódiái hangzottak el Králik János karnagy vezényletével. Közreműködött a koncerten Házy Erzsébet, Kovács Brigitta, Palócz László és Rózsa Sándor.
Kérdés, hogy az alábbi cikkben hírt adott nagybátonyi bányász ünnep programjának közreműködői között nevesített Házy Erzsébet ott volt-e; azon részt tudott-e venni és énekelni?
Házy Erzsébet súlyos betegségben hunyt el azon év november 24-én.
- Nógrád. 1982. augusztus 25.
Rodeo, Házy, Palócz, Duna
Gazdag programmal készülnek az idei bányásznapra
A bányásznapi szervező bizottság tartott ülést tegnap Salgótarjánban, a bányavállalat kultúrotthonában. Az alkalmi testület véglegesítette a szakmai ünnep programját.
Szeptember harmadikán — tehát egy nappal az ünnep előtt — délután zenével köszöntik az üzemek dolgozóit a vállalati fúvószenekarok. Délután három órakor megkoszorúzzák a salgótarjáni Tanácsköztársaság-emlékművet az egyik rezesegyüttes közreműködésével.
Szeptember negyedikén, a bányásznapon zenés ébresztőt tartanak a vállalati dolgozók lakta településeken és Salgótarjánban a muzsikusok. Kilenc órától térzenével fogadják Nagybátonyban az ünnepségre érkező bányászokat a helyi művelődési ház ifjúsági és felnőtt zeneszei. Fél tízkor megkoszorúzzák a nagybátonyi felszabadulási emlékművet. Az ünnepi nagygyűlés tíz órakor kezdődik. Tarnóczi Lujza egy Garai Gábor-verset szaval, majd a nagybátonyi munkáskórus három mozgalmi dalt ad elő....
Déltől délután hat óráig tartalmas, kulturális műsort adnak az ünnepségen részt vevő dolgozóknak. Ezen föllép a BM Határőrség 'fúvószenekara budapesti művészekkel, a Rodeo együttes, amely countrymüzsikát mutat be; kétórás hangversenyt ad a BM szimfonikus zenekara, nem kisebb közreműködőkkel, mint a Kossuth-díjas Házy Erzsébet, a Liszt-díjas Palócz László. „Táncra, vigalomra!” címmel ad műsort két órán át a BM Duna Művészegyüttese az ünnepi program záró mozzanataként az erre a célra kialakított szabadtéri színpadon.
Film Színház Muzsika
1958. július 18.
Mi van a Víztoronyban?
Meglepő kérdés. Váratlanul hangzott el valamelyik este, nem is tudom már: a „Maxim" nevű mulatóban-e; vagy ama villa kertjében, mely a tündökletes szőkeségű Glavari Hannáé. A kérdés mindenesetre felvetődött; a víztorony pedig ott áll, karcsún, pontosan szemközt az imént említett párizsi helyekkel, — valahol a Margitszigeten.
Kezdetben négyen voltak a kíváncsiskodók: a víg özvegy, a víg követségi titkár, a víg nagykövetné, meg a víg francia márki; míg aztán e legutóbbi, névszerint Camille de Rosillon kézen fogta Valencienne-t, s így szólt: „Ti csak menjetek, mi addig megnézzük a rózsákat, meg azt a kicsi…” Az utolsó szavakat elnyelték a szigeti fák. Glavari Hanna imigyen Danilovics Danilo kíséretében megindult föl a Víztorony lépcsőfokain.
Hamarosan kiderült, hogy a víztoronyban — rengeteg a lépcső. És mély és zengő benne a visszhang. Hűvös is van egy ilyen szabású víztoronyban, ami szerfölött kellemes a párizsi, illetve pestbudai kánikula után. Mentek. Egyre feljebb, s amikor a szépséges Hanna a legutolsó lépcsőfokra tette karcsú lábát, kiderült, hogy még mi van a víztoronyban: rossz lépcsőfok, melyet a szárazság „hibásított meg", és amely így megsértette a víg özvegy bokáját! Danilovics Danilo átkarolta e baleset után Hannát, s kiléptek ketten az erkélyre, honnét csodálatos a kilátás; ahol a kedves szél mindenféle dallamokat idézett, hegyek felől, kétkarú folyó felől, síkságok felől és — az akkor dísztelen, kulisszátlan szigeti színpad felől.
Ez van a víztoronyban, s ami nincs, helyesebben: aznap nem volt?
Pontosabban szólva; akkor délben nem volt?
Víz.
/D. L./ (Dalos László)
Az egyik fotó alatt áll ez a szöveg:
„OTT ÉLT A LiDÉRC” — nem az erdő, hanem a víztorony rejtekén! Ő babonázhatta meg azt az utolsó lépcsőfokot, mely el akarta rejteni a Lehár-operett szerelmesei elől a fent kibontakozó panorámát. Nem sikerült neki! Lám, Hanna már mosolyog ...
(Kotnyek és Farkas képei)
Esti Hírlap, 1958. július 15.
SZOMBATON DÉLELŐTT egy fotoriporter felvételeket készített a Margitszigeten „A víg özvegy” két főszereplőjéről, Házy Erzsébetről és Udvardy Tiborról. Az egyik felvételt a szigeti víztoronyban akarták megcsinálni. A művészek felmentek a torony tetejére vezető lépcsőn, amelynek egyik foka Házy Erzsébet alatt a mintegy kétemeletnyi magasságban leszakadt. Szerencsére Házy Erzsébet meg tudott kapaszkodni a feljáró oldalvasában, s az előtte haladó Udvardy Tibor megragadta és felhúzta. A művésznő kezén és arcán szenvedett kisebb zúzódásokat.
Járay és Kövecses, avagy tenorok, akiket elfelejtene a világ
ÓKOVÁCS SZILVESZTER2020.03.05. 12:02 ORIGO.hu
ÓKOVÁCS SZERINT AZ OPERA – 131. LEVÉL
"Kedves Néném,..."
A cikkben található ez a fotó is:

Házy Erzsébet és Kövecses Béla
FORRÁS: A MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ ARCHÍVUMA
"Elkészült a Komáromi farsang rádiójáték felvétele"
Hajdú-Bihari Napló
1957-03-08 / 56. szám
(Budapesti tudósítónktól)
A stúdió párnázott ajtaja mögött, mint a színes pillangók röpködnek Csokonai szavai. A debreceni költő a Komáromi farsang derűs forgatagában lázas szavakban vallja meg szerelmét Lillának. László Endre, a darab rendezője az utolsó simításokat végzi a felvételre kerülő legújabb daljátékon, melynek fő alakjait kettős, — egy énekes és egy prózai — szereposztásban veszik fel. Csokonait Zenthe Ferenc alakítja, Kemény Egon friss, melodikus zeneszámait pedig llosfalvy Róbert énekli. Lilla alakjánál az énekes szerep Házy Erzsébeté, a prózai szöveg Korompay Valié. Lavottát is ilyen kettős alakításban adja a rádió: Molnár Miklós és Gönczöl János formálja és énekli a zeneszerző szerepét. A zord apát, a kérőként jelentkezett Csokonait kikosarazó Vajda Pétert Deák Sándor, a többi főszerepet Berki Lili, Bilicsi Tivadar, Szabó Ernő, Hlatky László, Gózon Gyula, Rózsahegyi Kálmán játsszák, tehát igazi parádés szereposztásban hallgathatják a debreceni tárgyú rádiójátékot a hallgatók.
A lehallgató fülkében Gál György Sándor, a rádió zenei fejtörőjének közismert szerkesztője mondja el a legújabb magyar daljáték születésének körülményeit.
— Néhány évvel ezelőtt Visegrádon voltam az alkotók házában, ahol egy operatanulmányon dolgoztam. Itt találkoztam társszerzőmmel, Erdődy Jánossal, és megbeszéléseink során határoztuk el, hogy Csokonai édesbús poétikus szerelmének történetéből daljátékot írunk. A téma valósággal rabul ejtett. A daljáték szövege nagyrészt Visegrádon elkészült, de akkor még színpadra szántuk. Úgy volt, hogy vidéken lesz az ősbemutatója, a győri Kisfaludy Színházban. Aztán mindinkább rájöttünk, hogy a darab elsősorban rádióelőadásra kívánkozik. így is döntöttünk szerzőtársunkkal, Kemény Egonnal együtt, akinek a Hatvani diákjai című szintén debreceni tárgyú rádió játéka, a Valahol Délen c. operettje és más hangulatos, szép zeneszámai jól ismertek a rádió hallgatói előtt. Bízom benne, hogy daljátékunk utolsó akkordjai után sokan kelnek fel elégedetten a rádiókészülék mellől.
A hangjáték, melynek előadása március 9-én, szombaton lesz a Kossuth-rádióban, különösen a debreceni hallgatók részéről tarthat számot nagy érdeklődésre.
/KISS ISTVÁN/
„ A böjti szél fúj, véget ért a Farsang…”
Dankó Rádió naponta kora reggel 5 – 5:55 között
Nagy Ibolya felelős-szerkesztő vendége volt ezen az ismételt műsorhéten:
Zsadon Andrea és Szolnoki Tibor.
A mai műsorban Nagy Ibolya bevezetőjével elhangzott:
KEMÉNY EGON - Gál György Sándor - Erdődy János: „Komáromi farsang” (1957)
Magyar Rádió, Daljáték 2 részben
Főszerepben: HÁZY ERZSÉBET és ILOSFALVY RÓBERT
Csokonai Vitéz Mihály – Ilosfalvy Róbert, Zenthe Ferenc,
Lilla – Házy Erzsébet, Korompai Vali,
Deák Sándor, Gönczöl János, Berky Lili, Bilicsi Tivadar, Szabó Ernő, Hlatky László, Fekete Pál, Lehoczky Éva, Völcsey Rózsi, Gózón Gyula, Rózsahegyi Kálmán
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát Lehel György vezényelte
Zenei rendező. Ruitner Sándor
Rendező: László Endre
Nagy Ibolya szerkesztő-műsorvezető a műsorban a darabból szinte keresztmetszetet adva, több dalfelvétellel is megörvendeztetett minket.
Csokonai dala - Ilosfalvy Róbert és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
Az üldözők kara - Bilicsi Tivadar, Göndöcs József, Hlatky László, Kibédy Ervin, Szabó Ernő és Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara 10. Üldözők kara "Gézengúz, léhűtő, imposztor..." - 02:12
Lilla románca - Házy Erzsébet és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
A nápolyi király dala - Fekete Pál, Kishegyi Árpád, a Földényi kórus és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara 2. A nápolyi király dala "Ferdinándusz büszke nevem..." - 03:08
Az első reggel, Lilla és Csokonai kettőse - Házy Erzsébet és Ilosfalvy Róbert, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara 22. Lilla és Csokonai kettőse "Az első reggel" - 01:56
A korcsmáros dala (Kajdács Kelemen) - Gózon Gyula és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara 20. Kajdács Kelemen dala "Kelemen, menj vissza a konyhába..." - 04:28
Kraxelstumpf szerenádja - Bilicsi Tivadar, Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
„Túl az Óperencián” – NAGY IBOLYA műsora – Dankó Rádió
2019-ben jelent meg a Komáromi farsang CD- felvételen:
Kapcs. 4697., 4022., 729., 668. sorszámok
„Víg özvegy a Margitszigeten”
1958. július 10., Magyar Nemzet
Mikor az opera operettet játszik — kirándul. Majálist tart. Juliálist. (Amilyen hónapban vagyunk.) Szörnyű sorstragédiák zordan éneklő hősei bonviván-primadanna szerepet alakítanak — Peter Grimes Danilót, Mimi Glavari Hannát — eljátszadoznak kedvük szerint, hancúroznak, táncikálnak. Opera, a zöldben.
Júliusi kirándulás a gyönyörű Margitsziget pázsitszínpadán, a lombos fák közt: ez a Víg özvegy is.
Lehár első világsikerét plántálták ide, a jelek szerint igen nagy sikerrel. A több mint ötvenesztendős Víg özvegy ma is frissen csendülő melódiái kelnek szárnyra operaénekeseink ajkán. Kitűnők a szereplők, jólhangolt az egész együttes, pazar a látványosság, nem maradnak el a fogatok, a lovak, amelyek mindig tapsot kapnak, gondoskodnak meglepő attrakciókról, (görögtűz helyett ezúttal váratlanul felrobbanó tűzijáték félemlíti meg a gyanútlan nézőt). A rendező, Mikó András, óriási térrel gazdálkodik, tud is vele mit kezdeni, mindent benépesít, igazi garden partyt rendez »Pontevedro« párizsi nagykövetségén. Az illúzió teljes; a néző szinte részt vesz a vidám társaság kedvteléseiben, mint meghívott vendég. Fülöp Zoltán tetszetős, artisztikus francia kastélyt varázsolt a színre, Márk Tivadar jelmezei gazdagon hatnak az erős reflektorfényben.
A Víg özvegy szabadtéri előadásának színpadi megalkotói közé tartoznak a szereplők — hiszen a jó alakítások a felvonások során szervesen építik a sikert, a produkció lényeges részét.
Házy Erzsébet, mint Glavari Hanna, a cselekményben szereplő húszmillió nélkül is hódító, nagyon szép jelenség, áhított »víg özvegy«, éneke is behízelgő, s külön meglepetés az a primadonnai fölény, biztonság, amellyel prózai szerepét mondja-játssza.
Udvardy Tibor fölöttébb széles művészi skáláját bizonyítja Danilo: tud igazi bonviván lenni ez a nagy drámái hősöket magában hordó művész, elegáns világfi, orfeumjáró kedves mihaszna, és a szerelem igazi érzései közt elkomolyodó aranyifjú.
Maleczky Oszkár a humor nagykövete. Valenciennes, a kikapós feleség Koltay Valéria megszemélyesítésében kevésbé pikáns, mint maga az ábrázolt alak, de éppen az ízléses megformálás dicsérhető. Ilosfalvy Róbert érvényesíteni tudja szép, karcsú tenorját. Sokat derül a közönség Fekete Pál mókáin: nagyon jól ért hozzá, hogy a hálás Nyegus-szerepből — a túlzó ripacskodás elkerülésével — árassza a komikumot. Szőnyi Olga és László Margit a sok csinos nő közt is feltűnik. Egy-egy jó figurát hoz a színpadra Palócz László, Bende Zsolt, Kenéz Ernő, Göndöcs József, Kerekes Gábor.
Mutatósak, világvárosiasak az Eck Imre komponálta táncjelenetek, főként az »Arany és ezüst« keringőre készült hosszabb betét. Ugray Klotild, Rácz Boriska, Havas Ferenc és Róna Viktor kitűnően oldják meg az egyáltalán nem egyszerű, nagyrészt akrobatikus táncokra épülő feladatot, a tánckarral együtt.
Ha még hozzávesszük, hogy az előadást Kerekes János vezényli — aki köztudomás szerint maga is operett-komponista —, s az Operaház zenekara szívesen adja oda művészetét a könnyed, de értékes Lehár-muzsikának: végül is csak annyit mondhatunk, hogy a Margitszigeti Szabadtéri Színpad idei bemutatóját — operabemutató hiányában — a nyári évad eseményeként tarthatjuk nyilván.
/Szenthegyi István/
"Panoptikum" - igen, ez egy találó kifejezés; ezért is találtam érdemesnek idemásolni ezt a régi cikket, amiben egykori operai nagyságok - köztük Házy Erzsébet: A víg özvegy Hannája - egy próbanapjáról kapunk montázsszerű tudósítást az Operaház próbatermeibe bekukkantva...
Úgy hat ma ez a tudósítás, mint egy megelevenedett panoptikum. Álomvilág!
A víg özvegyre vonatkozó bekezdésből úgy tűnik, Danilo szerepére eredetileg Sárdy János és Udvardy Tibor készült, mígnem a bemutató(k)ig Udvardynak és Nagypál Lászlónak jutott a bonvivánszerep.
Kapcs.: 4022., 1984., 1983., 1982. sorszámok
Múltidéző
Esti Hírlap, 1958. május 14.
„Mozgalmas délelőtt az Operaház próbatermeiben”
Más színházban a művészbejárónál vagy a társalgóban kifüggesztett fekete táblán látható a próbacédula. Az Operaházban sokszorosítón készül a művészek tájékoztatója a munkarendről. Sűrűn gépelt irat ez, hiszen több száz embernek kell tudni a másnapi próbáról. A próbacédula nyomán könnyű eligazodni a nagy házban, amely olyan délelőttönként, mint egy hangyaboly.
A nagy színpadon az új rendezésben színre kerülő „Don Carlos”-t próbálja díszletjelzéssel, de már bútorokkal, kellékekkel, Nádasdy Kálmán és Lukács Miklós vezetésével Mátyás Mária, Delly Rózsi, Pavlánszky Edina, Melis György, Fodor János.
Ugyanabban az időben a házi színpadon a Köpeny című Puccini-opera közreműködői próbálnak Birkás Liliannal és Jámbor Lászlóval a főszerepekben. A „Köpeny”- ből délután is folytatódik a próba Galsay, Toronyi, Mátrai és Dósa Mária szólamaival, Kerekes János zongorajátékával, mert ő vezényli majd a művet.
Fent a karteremben az Operaház stúdiójának együttese készülődik a júniusban bemutatandó műsorra. Ők foglalják le a balett-termet is. A karteremben egy új magyar operát, a balett-teremben Géczy Évával Sztravinszkij egyik művét készítik elő.
Ha az ember végigmegy a folyosókon, a különböző karmesteri és korrepetitori szobákból más-más dallamok szűrődnek ki. Berg Ottó Hámory Imrét tanítja a „Mesterdalnokok”-ra, Faragó Andrást „A walkür"-re. Pless Lászlónál Kövecses Béla énekli a „Pillangókisasszony” Pinkertonját. Varga Pálnál a „Sába királynőjé”-t énekli Király Sándor, Erdész Zsuzsa, Rigó Magda és Laczkó Mária.
Egy másik szobában Palócz László készül „Otello”-beli szerepére.
Egy emelettel feljebb Bódy József „Fidelió”-t énekel. A „Carmen”-t énekli itt Szőnyi Olga, aki szintén szorgalmasan próbál. Ilosfalvy Róbertnek a Bánk bán”-ból van próbája.
Megtörténik az is, hogy egyik-másik művész egy délelőtt két- három szerepét is átveszi. Király Sándor, aki korábban Goldmark-áriát gyakorolt, egy óra múlva Strauss Richárd „Salome”-jára tért át.
Felfigyelnek a művészek a könnyedébb hangú „Víg özvegy”-dallamokra. Németh Amadé ujjai alatt csendülnek fel Lehár Ferenc híres operettjének népszerű „slágerei”. Házy Erzsébet, Sárdy János, Koltay Valéria, Vámos Ágnes, Maleczky Oszkár, Kishegyi Árpád, Udvardy Tibor, Fekete Pál és Ilosfalvy Róbert látható jókedvvel zengik a Margitszigetre készülő nagyszabású produkció dalait.
— Tűzijáték is lesz a „Víg özvegy”-ben — mondja nekünk Mikó András, a rendező. — Balett-betétként az „Arany-ezüst keringő”-t illesztjük be a „Víg özvegy" szabadtéri előadásán. A vendégek fiakkeren érkeznek majd az estélyre.
Kórodi András is mosolyogva jár a folyosón.
— Meghívást kaptam a Szovjetunióból — beszéli —, hogy a jövő évadot mint karmester töltsem a Bolsoj Színházban, Moszkvában.
S a próbák szünetében a büfé tele van operaénekessel, balerinával, karmesterrel, zenésszel. Zsúfoltabb, mint bármelyik pesti eszpresszó. Néha szinte közelharc van egy-egy feketéért. A próbáról késni nem szabad, mert ez drágább, mint a dupla ...
/Kristóf Károly/
RÓZSAVÖLGYI PARKSZÍNPAD
Budapest, XIV., Rózsavölgyi tér
1958. június 28-án, szombaton este fél 9 órakor
"ZUGLÓI SZERENÁD"
Közreműködnek:
Feleki Kamill - Kiss Manyi - Házy Erzsébet - Zentay Anna - Ilosfalvy Róbert - Kishegyi Árpád - Palócz László
Stúdió Együttes
Konferál:
Murányi Lili — Lóránd György
Kapcs. 4198. sorszám
Esti Hírlap, 1958. február 22.
ILOSFALVY ROBERT MONDJA: Házy Erzsébettel együtt felléptünk az elmúlt napokban a kelet-berlini televízióban, több berlini énekessel együtt egy nagyszabású esztrádműsor keretében. Házy Erzsébet a Figaró házasságából, én a Rigolettóból énekeltem egy-egy áriát zenekari kísérettel, majd régebben Lipcsében előadott műsorunkból közkívánatra együttesen a Csárdáskirálynőből adtunk elő részleteket.
Ma ez a dal is elhangzott a Dankó Rádió "Az a szép" című zenei összeállításában:
Robert Planquette - Louis Clairville, Charles Gabet - Innocent Vincze Ernő: A corneville-i harangok - Germaine dala – „Harangdal” (Házy Erzsébet, km.: a Magyar Rádió Énekkara és Szimfonikus Zenekara, vezényel: Breitner Tamás) - Rádió Dalszínháza bemutatója. 1971. december 20., Kossuth adó 19.51 – 22.00
„Régi hagyomány, hogy bátor jó vitézek laktak hajdanán a várban odafent.
Lakoma után, a dalra-táncra készek, de hajnalban valamennyi harcba ment.
Szerették a kardot, s ha szép szóra hajlott, szerették a lányt, ki édes csókot ád.
Örömre vagy gyászra, messzi híradásra, meghúzták az ősi vén harangokat!
Kórus:
Meghúzták az ősi vén harangokat!
Bim-bam, bim-bam, bim-bam, bim-bam, bim-bam – bum
Fenn a vártoronyban, vígan cseng a hang.
Bim-bam, bim-bam, bim-bam, bim-bam, bim-bam – bum
Belezendül, kondul a nagy harang.”
[…]
Igaz-igaz! Köszönöm a helyesbítést!
Az utolsó képen látható három szereplő közt nem Németh Anna van, hanem Réti József -Ory grófja, apácának öltözve.
Egyébként köszönet a képekért és az adatokért.
Kapcs. 4690. és 993. sorszámokhoz
További képek Házy Erzsébetről Rossini Ory grófja című vígoperájának Erkel Színházi előadásaiban (magyarországi bemutató. 1960. március 20.) Rendező: Szinetár Miklós. Bemutató előadás karmestere: Lamberto Gardelli.

Gyurkovics Mária Marianne grófnő, Réti József Ory grófja és Házy Erzsébet Isoller szerepében
- MTI Fotó: Horváth Tamás
Házy Erzsébet - Isolier
Faragó András - A gróf nevelője
Házy Erzsébet - Isolier
Réti József - Ory grófja, fiatal lovag

Házy Erzsébet - Isolier
Réti József - Ory grófja, fiatal lovag
Németh Anna Ragonde, Házy Erzsébet Isoller és Gyurkovics Mária Marianne grófnő szerepében (b-j) Rossini: Ory grófja című két felvonásos vígoperájában.
Házy Erzsébet Isolier szerepét az első szereposztásból 1960 és 1962 között összesen 12 alkalommal alakította az Erkel Színház színpadán.
1960. március 20., 24., 31., április 8., május 10., 15., 21., június 14.
1961. május 21.,
1962. március 27., 1962. május 11., 23.

Gioacchino Rossini: Ory grófja
Budapest, 1960. március 17.
A kétfelvonásos vígopera próbáján.
A vígoperát 1960. március 20-án mutatta be Szinetár Miklós rendezésében a Magyar Állami Operaház Erkel Színháza.
A képen balról jobbra:
Faragó András - a gróf nevelője,
Melis György - Robert, a gróf barátja,
Gyurkovics Mária - Marianne grófné,
Németh Anna - Ragonde,
Házy Erzsébet - Isolier
Raskó Magda - Alice, a parasztlány
Faragó András (1919–1993) Liszt Ferenc- (1960) és Kossuth-díjas (1985) operaénekes (basszbariton), érdemes és kiváló művész.
Gyurkovics Mária (1913-1973) Kossuth-díjas (1951) operaénekes (koloratúrszoprán), érdemes és kiváló művész.
Házy Erzsébet (1929–1982) Kossuth- (1970) és Liszt-díjas (1963) operaénekes (szoprán), érdemes (1968) és kiváló művész (1976).
Melis György (1923-2009) Kossuth-díjas (1962), Liszt Ferencz-díjas (1954, 1959, 1973), Bartók Béla–Pásztory Ditta-díjas (1986) operaénekes (bariton), kiváló művész (1967).
Németh Anna (1908–1990) énekesnő (alt).
Raskó Magda (1919-1992) énekesnő (szoprán).
Készítette: Horváth Tamás
Tulajdonos: MTVA Sajtó- és Fotóarchívum
Azonosító: MTI-FOTO-814124

Házy Erzsébet és Simándy József
A Café Momus „A mai nap” rovatában olvasni:
elhunyt:
1987 • Dmitrij Boriszovics Kabalevszkij, zeneszerző (sz. 1904)
Kapcs.: 3963 sorszám
Dmitrij Boriszovics Kabalevszkij (1904-1987): Kantáta a reggelről, a tavaszról és a békéről
A rádiófelvétel bemutatója: 1961. január 10., Kossuth Rádió 18.25-18.38
Ének: Házy Erzsébet, Szőnyi Olga,
km. a Magyar Rádió és Televízió Gyermekkórusa és Szimfonikus zenekara.
Vezényel: Lehel György
Telessy Györgyi (eredeti neve Házy Gyöngyvér, férjezett neve Török Győzőné) (Budapest - Újpest, 1940. július 1. – 2011) magyar színésznő, Házy Erzsébet opera-énekesnő húga.
1991. április 26. Petőfi Rádió, 9.03 - 10.00
"Csillagok parádéja" - HÁZY ERZSÉBET
Saját hangdokumentumai felhasználásával írta: Rátonyi Róbert
Közreműködik: Rátonyi Hajni
Adásrendező: Peidl Borbála
Szerkesztő: László György
Lobogó
1970-12-23 / 52. szám
Házy Erzsébet
Házy Erzsébetet 1970. április 4-én Kossuth-díjjal tüntették ki, egyebek között a mai magyar operairodalom szoprán szerepeinek megformálásáért. Valóban: az új magyar opera megújhodásának, kibontakozásának egyik nagy és fontos segítője. Idézhetnénk Szokolay Sándor Vérnászában vagy Petrovics Emil Bűn és bűnhődés című művében elért sikereit, de most inkább legújabb szerepéről, Ránki György Az ember tragédiájának Évájáról kérdezzük.
— A zeneszerző rám gondolt, amikor Éva szerepét komponálta, én pedig nagy-nagy örömmel fogadtam e megtisztelő feladatot. Nem volt könnyű ezt a nagy igénybevételt jelentő szerepet megtanulni, eljátszani. A londoni színben például van egy rész, amely olyan nagy hangtávolságot követel, hogy biztosra vettem: képtelen leszek megtanulni, elénekelni.
S mit tesz a „véletlen”: éppen ez aratta a legnagyobb sikert. „Házy Erzsébet a londoni színben fényesen szárnyaló szopránjával nagyvonalúvá és hatásossá formálta szólamát” — emelte ki az egyik zenekritikus a premier után írott cikkében.
— Nemcsak szellemileg, hanem fizikailag is nagy erőpróbát jelent ez a szerep. A sok változás, a „megmászhatatlannak” tűnő, meredek színpad, a villámgyors átöltözések minden előadáson alaposan próbára tesznek. Ami eddig csak filmekben volt szokás: dublőz helyettesít. Az ember tragédiájában, amikor két gyors szín- változás között a statisztáktól takarva a színpadon jelmezt cserélek.
A szerep nehéz, s mégis szívéhez nőtt, magáénak érzi.
— Éva: a szerepek szerepe. Kívánhat-e egy művész nagyobb, szebb feladatot, mint Madách halhatatlan nőalakjának életrekeltése? Nem. Remélem, hogy a „prózai” Évák mellett én sem okoztam csalódást a nézőknek...
A sok-sok operakedvelő nevében mondhatom: nem csalódást, hanem nagy élményt szerzett ezzel a szép alakításával.
KÁRPÁTI GYÖRGY
Lobogó
1970-04-15 / 16. szám
KOSSUTH-DÍJ, ÁLLAMI DÍJ - 1970
HÁRMAN A KITÜNTETETTEK KÖZÜL
- AZ OPERAÉNEKESNŐ
„Operakultúránk üdvöskéje” (hogy a híres zenekritikus, néhai Péterfi István szavait idézzük) szinte gyermekfejjel kezdte énekes-pályafutását, s üstökösként tűnt fel zenekultúránk egén. Fejlődése töretlen ívű, ezt bizonyítják — szerepei mellett — kitüntetései is. Íme, díjainak „krónikája”: 1963: Liszt-díj I. fokozat; 1968: Érdemes művész cím; 1970: Kossuth-díj.
Szerepeinek felsorolására kevésnek bizonyulna e néhány, művészetét méltató sor. Egy-kettőt mégis hadd ragadjunk ki hatalmas repertoárjából.
A dráma sűrű levegője lengte körül Manonként, Mimiként, Liuként (hogy híres Puccini-alakjait idézzem.) Ragyogó humoráról tett tanúbizonyságot mint Cherubin (szelesség, kamasz szeleburdiság jellemezte e „nadrágszerepében”), valamint Ámorként, Gluck Orfeuszában; feledhetetlen volt süldőlány-figurája Britten Albert Herringjében.
Szépség és báj, könnyed líra és drámai erő sugárzik belőle. Kitűnő színész, ideális énekesnő. Pedig — mint mondja — „sosem akartam énekes lenni. Gyermekkoromban arról álmodoztam, hogy rikkancs vagy orvos leszek. Iskolai énektanáromnak, László Gézának köszönhetem, hogy ma ezen a pályán vagyok.”
Mi pedig Házy Erzsébetnek köszönhetjük sok-sok operaélményünket, hogy az ő remek tolmácsolásában élvezhettük Puccini, Britten, Szokolay, Gershwhin műveit.
Szerencsére nem lett orvos, sem rikkancs. Pályaválasztása — mint látjuk, tapasztaljuk — mégis sikeres volt.
Kossuth-díja is ezt bizonyítja ...
K.Gy.
Kapcs.: 4.663., 2080 – 2082.; 2062 – 2082. sorszámok
Rádiós emlékek Házy Erzsébetről
Dr. Viola György műsora
Zenei szerkesztő: Kroó György
„Házy Erzsébet emlékezetes szerepei”
XII/1. rész
1990. október 13. Bartók Rádió 9.11 – 10.00 óra
(48 perc)
XII/2. rész
1990. október 20., Bartók Rádió 16.05 - 17.00 óra
(51 perc)
XII/3. rész
1990. október 27., Bartók Rádió 09.12 – 10.00 óra
Johann Strauss-operettek
(48 perc)
XII/4. rész
1990. november 04., Bartók Rádió 09.16 - 10.05 óra
Bohémélet – Mimi
A műsorban megszólalnak: Gulyás Dénes, Ilosfalvy Róbert, Melis György, Nádas Tibor, Márk Tivadar
(48 perc)
XII/5. rész
1990. november 10., Bartók Rádió 09.10 – 10.00 óra
Mai magyar operaszerzők
A műsorban megszólalnak: Ránki György, Mihály András, Kodály Zoltán, Szokolay Sándor, Farkas Ferenc, Petrovics Emil, Palcsó Sándor, Mikó András
(50 perc)
XII/6. rész
1990. november 17., Bartók Rádió 09.06 – 10.00 óra
Manon Lescaut – Manon
A műsorban megszólalnak: Mikó András, Lamberto Gardelli, Péter Györgyi, Ilosfalvy Róbert, Palcsó Sándor
(50 perc)
XII/7. rész
1990. november 25., Bartók Rádió 14.59 - 15.45 óra
Puccini-szerepek
(43 perc)
XII/8. rész
1990. december 01., Bartók Rádió 08.57 – 9.52 óra
Lehár: A víg özvegy – Glavary Hanna
Leoncavallo: Bajazzók – Nedda
A műsorban megszólalnak: Marton Éva, Bende Zsolt, Ötvös Csaba
(53 perc)
XII/9.. rész
1990. december 08., Bartók Rádió 09.03 – 10.00 óra
Richard Strauss-szerepek
(56 perc)
XII/10. rész
1990. december 15., Bartók Rádió 09.03 – 10-00 óra
Csajkovszkij-szerepek: Anyegin – Tatjana; Pikk dáma – Liza
Poulenc: Az emberi hang – monodráma
A műsorban megszólalnak: Ötvös Csilla, Vámos László, Karizs Béla, Medveczky Ádám, dr, Mihók György
(57 perc)
XII/11. rész
1990. december 23., Bartók Rádió 14.59 – 15.00 óra
Operett-szerepek
A műsorban megszólalnak: Korondy György, Rátonyi Róbert, Kerekes János
(60 perc)
XII/12. rész
1990. december 29., Bartók Rádió 10.00 – 10.40 óra
Búcsú Házy Erzsébettől
Akik emlékeznek a rádióban: Mihály András, Déry Gabriella, Kalmár Magda, Sólyom-Nagy Sándor, Ötvös Csaba – és Házy Jenőné
(34 perc)
Múltidéző
"Bemutatjuk új operafelvételünket – részletek Bellini operáiból”
1957. február 14., Kossuth Rádió 18.50 - 19.50
A felvételen énekel:
Gyurkovics Mária, HÁZY ERZSÉBET, Sándor Judit, Bende Zsolt, Mátray Ferenc, Molnár Miklós, Székely Mihály.
Km. a Magyar Rádió Énekkara és a Magyar Állami Operaház zenekara
Vezényel: Fischer Sándor
1. ) Norma – részletek az operából
- Nyitány
- Bevezető jelenet (Székely Mihály és énekkar)
- „Casta Diva” –ária (Gyurkovics Mária és énekkar)
- Norma-Adalgisa kettőse (Gyurkovics Mária, Sándor Judit)
- Oroveso áriája (Székely Mihály és énekkar)
- Opera fináléja (Gyurkovics Mária, Mátray Ferenc, Székely Mihály, énekkar)
2.) Az alvajáró
- Szerelmi kettős (Házy Erzsébet, Mátray Ferenc, énekkar)
- A gróf áriája (Székely Mihály, énekkar)
- Amina áriája a II. felvonásból (Házy Erzsébet, km.: Mátray Ferenc)
3.) A puritánok
- Giorgio áriája (Székely Mihály és énekkar)
- Négyes (Házy Erzsébet, Mátray Ferenc, Bende Zsolt, Molnár Miklós, énekkar)
„Majd jön egy férfi, ki rám tekint vágyón, majd jön egy férfi, hogy ő legyen párom, remeg a szívem vágyak tüzében” …” – hallottuk Házy Erzsébet énekfelvételéről Szonja dalát Lehár Ferenc A cárevics című operettjéből a Dankó Rádió ma délután sugárzott Az a szép című operettműsorában. (Km. az MRT Szimfonikus Zenekara, vezényel: Bródy Tamás) - 1969., részletek
„...a Fortepan-könyvek második kötetének középpontjában a pesti nő áll. Az egészben az a legszebb, hogy a fényképezőgép lencséje előtt, legyen fotográfus és modellje amatőr vagy profi, mintha tényleg az lenne a világ legtermészetesebb dolga, hogy Budapest a divat fővárosa...”

A könyv címoldalán és belső képén is: Házy Erzsébet fotója
TÍZKÖTETES TEMATIKUS FOTÓALBUM-SOROZAT. TÍZ KÖTET, TÍZSZER SZÁZ KÉP, VAGYIS EZER RAGYOGÓ FOTÓ A FORTEPAN SZÁZEZER EREDETI FELVÉTELÉBŐL.
A SOROZATOT LEGÁT TIBOR SZERKESZTI.
Kisalföld
1970-09-13 / 215. szám
Tanévnyitó a Győri Műszaki Főiskolán
"[…] A hivatalos program után a hallgatók Horváth Ferenc szavalataiban, Házy Erzsébet és Bende Zsolt énekszámaiban gyönyörködhettek."
