9 Búbánat 2004-12-21 15:44:06
A balettért, önmagáért nem lelkesedem. Nem a koreográfia bűvöl el, amelyek között tudom, akadnak szép látványos munkák is, nálam nem ez az elsődleges. Engem a balett zenéje gyönyörködtet, elandalít. Ez vonz engem oda az operába, elsődlegesen azokhoz a darabokhoz, amelyekben balettzenék vannak. Vannak zeneszerzők, akiknek dallaminvenciója szinte kifogyhatatlan bőségű. Szívom magamba a keringőket, indulókat, polkákat, a lassú, szélesen áradó muzsikákat, vagy a gyors ritmikájú, pattogós, lüktető, lendületes dallamokat. A szemem cserbenhagyhat, de a fülem ritkán; az énekes becsaphat az énekével, táncos a lábával, a karjával, az emelésével, a forgásával, de a leírt kottafej, a jól meghangszerelt tánczenék, pld. a Strauss-család kompozíciói is ilyenek, a legritkább esetben vezetnek félre. Persze, ha a balett, mint tánc nem hoz lázba, de a produkció balett betétének zenéje igen, akkor nem kellene elmennem az Operába. Otthon balettzenét lemezről vagy rádión is élvezhetem, meghallgathatom. Ez így is van. De az opera mégis egy komplex műfaj, amelybe – ha a szerző beleírta – odatartozik a balett is, a zenéjével együtt. Így az opera nekem balettestől még nagyobb élményt nyújt. A zene és a látvány itt, az operában szervesen összetartozik. Az sem érdekel, hogy a színpadon zajló dráma adott jelenetében betölti- e a funkcióját vagy sem. A balettet általában a klasszikus és a romantikus stílusú, dallamos és jól táncolható zenéjéért szeretem és élvezem, így az opera műfaján belül ezeket is számon tartom.. Ha még sikerül hozzá tennie a koreográfusnak egy jól funkcionáló koreográfiát, legyen. Ha jól funkcionáló szép díszletekben, klasszikus jelmezekben, romantikus külsőségekben pompázik a tánc, legyen. Hadd dobja fel az egész produkciót. De megismétlem: nekem a balettzene elsősorban opera balett zenét jelent, ez hoz mindig tűzbe. Csak legyen benne az operában és ne húzzák ki! Orfeusz, Gioconda, Cár és ács, Hoffmann meséi, Aida, Faust, Pikk dáma, Tell Vilmos, Szicíliai vecsernye, A kegyencnő, A hugenották, A próféta, Cid, Sába királynője, Sámson és Delila, Igor herceg, Hunyadi László, Bánk bán, Tannhauser nekem csökkent értékű operák a balettzenéjük nélkül. Annak ott a helye, ahová a zeneszerző elképzelte. Ráadásul milyen pompázatos, gazdag, áradó muzsikák ezek! Szinte felforr a vérem, pezsegni kezd, amikor a zenekari árokban az első ütemek alatt felcsendül a muzsikájuk, a fülemmel érzékelem a csodálatos melódiákat, fent a színpadon pedig megelevenedik előttem az arra a zenére kitalált és megkoreografált tánc, a jó esetben szép, ízléses jelmezekben és díszletek között. A balettzenék időtartam általában nem több negyed-félóránál. Egy-egy operán belül több balettbetét is előfordulhat, nem kizárólagosan a francia hagyományokat követve a harmadik felvonásban. És az egész még hatásosabb, amikor az opera komponistája a baletthez vagy a balettbe még kórusos jelenetet is írt. Ilyenkor már oda vagyok szögezve a székemhez (pl. Az alvajáró, Lammermouri Lucia, Traviata, Rigoletto, Álarcosbál, A végzet hatalma, Otello, Bolygó hollandi). A teljes, önálló, színpadi balettek között is van néhány, aminek a zenéjét nagyon szeretem. Mivel a meséket mindig szerettem és ma is szeretem, a szívemhez közel állnak: a Diótörő, a Csipkerózsika, a Hattyúk tava, a Giselle, a Rajmonda, a Bajadér, a Don Quichote, a Szilvia, a Coppelia. Ezek mind a romantika korának termései. És mint ilyenek különösen fontosak számomra. A huszadik századi és az ún. kortárs balettek nem érdekelnek (néhány kivétel azért akad, de csak a zenéjük miatt: Gajane, Spartacus) mert a zenéjüket már nem a romantika ihlette, itt már kevés a dallam, kevés a melodika, a tánc ürügye alatt inkább görcsös, nyakatekert vonaglásokat, meg akrobatikus mutatványokat látunk. A legtöbbször modern ritmikájú, disszonáns, dallamtalan zenéjük sérti a fülemet. Mint látvány sok esetben kiábrándító. Az ilyen balettektől távol tartom magam. Tehát nem utasítom el eleve teljes egészében a műfajnak színpadra alkalmazott darabjait. Tisztában vagyok a befogadóképességem határaival, tűrőképességével.

7 kapa 2004-12-12 20:27:42 [Válasz erre: 3 frushena 2004-12-02 08:58:47]
Vajon táncolni nem nagyon sikamlós?
Vajon táncolni nem nagyon sikamlós?
6 hattyúktava 2004-12-10 16:03:40
December 12.-én vasárnap este lesz Szentivánéji álom az Operában. Úgy hallottam azért adják elő ezen a napon, mivel Seregi László művész úr éppen 75 éves. Várhatóan lesz köszöntés a színpadon.

5 Orfeusz 2004-12-09 17:34:54 [Válasz erre: 4 frushena 2004-12-09 08:56:57]
én 23.án megyek, akkor is Solymosi táncol.

4 frushena 2004-12-09 08:56:57
Gyerekek! Diót törni nem jön senki? Én szerintem jöv.7 szerdán benevezek egyre! Solymosi táncikál!

3 frushena 2004-12-02 08:58:47
Solymosi táncol tavasszal Anyegint vajon?

2 Sesto 2004-11-24 10:47:29 [Válasz erre: 1 frushena 2004-11-23 22:57:31]
...bevallom ezen szándék is vezetett,...mert amióta \"csak\" a STOP-Balett van \"szemelött\", azóta nagyon hiányoznak a Magyar Nemzeti Balett és egyéb társaságokról a hirek/újdonságok... (Sajnos Zürich-ben most abszolút nem sikerült bejutnom vmi. balettestre, hogy Spoerli-társulatát újra láthassam,...de ami késik nem múlik alapon-remélem, hogy tavasszal ezen hiányosságot is be tudom pótolni!...) ;-)

1 frushena 2004-11-23 22:57:31 [Válasz erre: 0 Sesto 2004-11-23 19:35:56]
Jól tetted kedves Sesto, hogy legyártottad eme topic-ot! Hiszen egy igazán jó balett ... :O) És azért nálunk van egy pár említésre méltó! Annak meg kifejezetten örülök, hogy a Makrancos Katát elővették! :)

0 Sesto 2004-11-23 19:35:56
...egy sajnos ma érkezett szomorú hir kapcsán jutott eszembe, hogy itt Momus-n tk. nem létezik egy saját a \"Balett-, és Táncmüvészettel\" foglalkozó topic,...pedig elég gyakran összefutni a fenti témával kapcsolatos hirekkel: \"Mi újság a MÁO-ban?\", \"Opernglas\" és/vagy \"Zenei események\"-fórumon stb... S a szomorú hir-sajnos-egy gyászjelentés: Elhunyt UWE SCHOLZ a \"Leipziger Ballett\" 45 éves igazgatója. Táncoskörökben-nemzetközi szinten- rendkivül ismert és elismert szaktekintély távozott, akinek nevével szorosan összefonódott Lipcsei Opera valóban nemzetközi rangot képviselö társulata: klasszikus, neoklasszikus és leginkább a Scholz által brilliáns módon képviselt \"szimfonikus balett\"-repertoárban mutatott fel kiemelkedö eredményeket!... Ezenfelül Uwe Scholz koregorgráfiái a nagy nemzetközi társulatok(=Stuttgart, Zürich, Berlin etc.) rendszeres repertoárdarabjaiként szélesebb körök számára is hozzáférhetövé lettek!