Az opera vége – Kurtág-bemutató a Scala-ban

Kurtág György úgy ítélte meg, eljött az idő az opera visszavonására. Mintha azt mondaná az értőknek, a kiválasztottaknak: az operának vége. Melankolikusan szép, velőkig ható zenéje a melodramma fellegvárában, a Scala di Milano-ban, a sivár, vigasztalan színpadon a négy emberi ronccsal, akik értelmetlen szövegekbe próbálnak életet lehelni a leghumánusabb emberi tevékenységgel, az énekléssel, nekem úgy hangzott, mint tragikus gyászinduló a műfaj temetésén.

Negyedszcenír, vagy amit akarunk? – Az operaházi Simon Boccanegra a MÜPÁ-ban

Az Operaház már tavaly is koncertszerűnek nevezett produkciókkal jelent meg a Művészetek Palotájában. Az akkori három előadást sikerként könyvelhették el, ha a sorozat az idén folytatódott. A Simon Boccanegra 2011-es produkció, mely a tavalyi évadban már az Erkel Színházban is sorra került, viszont ezúttal – a dirigens Kocsár Balázson kívül – teljesen új gárda vitte színre Giuseppe Verdi dalművét.

Kelet lánya a naprakészség jegyében – Puccini-bemutató az Erkel Színházban

A 45 év után felújított Nyugat lánya a felemás rendezés és szereposztás jóvoltából aligha lesz tartósan a budapesti operajátszás sarokköve, de az érdeklődők – szerencsésebb szereposztást kifogván – alapjaiban megfelelő zenei élményben részesülhetnek.

Ciszterna nélkül - Richard Strauss Saloméja a Margitszigeten

Az a produkció, amely az Operaházban oly gyönyörű és hatásos, a szigeti színpad körülményei között teljesen hatástalan, sőt sánta. Csikós Attila omladozó palotája, amely önmagában csodálatosan szimbolizálja egy dekadens világ pusztulását, a szélesebb és nyitott színpadon elvész, olyan díszlet benyomását kelti, amelyet csak félig építettek fel.

A hangfenomén meg a többiek – Újra Tannhäuser a Müpában

Stephen Gould alakításának egyértelmű csúcsát a III. felvonás jelentette. Bámulatos profizmusra és önismeretre vall, hogy valaki így tudja erejét és képességét a legfontosabb részre koncentrálni.