Bejelentkezés Regisztráció

Társművészetek


Téma ismertetése: film, könyv, gasztro, építő, képző, tánc, etc

1916 Búbánat 2020-09-02 12:43:13

A Színművészeti kuratóriumának tájékoztatója a Színház- és Filmművészeti Egyetem botrányáról

ORIGO2020.09.01. 18:50

A Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriuma a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) kialakult helyzet kapcsán az alábbi tájékoztatást adja.

Az SZFE jogi helyzete egyértelmű és világos, az Alapítvány a hatályos jogszabályok mentén dolgozik, és határozottan erre hívja fel az SZFE minden dolgozóját és hallgatóját is.

Az Alapítvány, mint az SZFE fenntartója elfogadhatatlannak és felelőtlennek tartja az egyetem vezetőinek lemondását, mivel ezzel az Egyetem vezetői cserben hagyták a hallgatóikat és a munkatársaikat. Az Egyetem vezetőinek biztosítaniuk kell az oktatás megkezdését, az épületek, az infrastruktúra biztonságos működését és – különösen a jelenlegi járványhelyzetben – a hallgatók és a dolgozók egészségét. Az SZFE vezetőinek feladata és felelőssége, hogy folytassák munkájukat és biztosítsák az egyetem jogszerű, biztonságos működését.

Az SZFE Alaptörvényben biztosított autonómiája nem sérült. Sajnálattal vettük tudomásul, hogy a számos alkalommal felkínált egyeztetési lehetőséggel az SZFE vezetői és hallgatói nem éltek, az Alapítvány – ahogyan eddig is - készen áll arra, hogy tárgyaljon az SZFE hallgatóival és oktatóival.

Az Alapítvány elfogadta az SZFE fejlesztésére vonatkozó stratégia alapvetéseit, melyet az egyetem oktatóival és hallgatóival, valamint a hazai színházi és filmes szakmával közösen kíván véglegesíteni.

Az Alapítvány elkötelezett abban, hogy megújítsa az SZFE munkáját, jobbá, átláthatóbbá, korszerűbbé tegye a tiszteletreméltó hagyományokkal rendelkező magyar színházi és filmes szakma 155 éves egyetemét - írták közleményükben.


1915 Edmond Dantes 2020-09-02 12:07:13 [Válasz erre: 1912 Héterő 2020-09-02 10:43:41]

Azt írnám, hogy nem "bátor" az igazgató asszony levele, hanem olyan mint az a bizonyos ló a viccben :-) ... de nem írom. Egyrészt azért nem írom, mert a mai politikai térben ennek a levélnek a megírásához úgy gondolom, nem kell(ett) túlzott bátorság, ebben talán konszenzus lehet. Sőt: igen tetszetős levél ez ott, ahol. A "nem létező másik oldal"...kezdetű mondatot nem tudom értelmezni, ahogy mondani szokás: sem megerősíteni, sem megcáfolni, mivel nem jártam SZFE-re...

...és elérkeztünk a lényeghez, amit bátorkodtam ki is vastagítani beírásomban:  "...én nem végeztem színművészetit." és  "A SZFE-ről nem tudok érdemben nyilatkozni, hiszen nekem sosem volt lehetőségem oda járni,..." Ha jóhiszemű vagyok, azt mondom, amit magamról itt fent: ha és aki nem járt SZFE-re, az milyen alapon nyilatkozik róla ilyen határozottsággal és egyetemlegesen? Ha kevésbé vagyok jóhiszemű, akkor azt mondom-kérdezem: tán csak nem savanyú néki a szőlő?

A TV-s filmkínálat (ilyen) pontos összetételéről sem tudok érdemben nyilatkozni. Sok filmet nézek moziban (ha nincs járvány) és otthon, főleg felvételről, mert az engem túlnyomó többségében érdeklő igényesebb ill. művészfilmek zömét kései műsorsávban vetítik, már ahol és egyáltalán. Ezek túlnyomó többségében pedig nem vagy csak elvétve találkozom az általad felsorolt "jelenségekkel" ... nem gyakrabban mint a való életben :-)

PS mert a lényeg gyakran "PS" :-) Vidnyánszky Attila is kisérletezget(ett?) szexuális tartalmak, tárgyak,  (ld. 1894 itt), másságok színpadi megjelenítésével. Emlékezetem szerint anno Eperjes Károly valami hasonló problémája miatt hagyta el a Nemzetit, talán női ruhába bújtatva kellett eljátszania szerepét. Ha kéred, visszakeresem: azt hiszem, egy Shakespeare-darabban (!), amiben több férfi-női szerepet is ellenkező nemű színésszel játszatott a vezérigazgató-rendező, feltehetően művészi kifejezés szándékával. Törőcsik Marira is kiosztotta Luka szerepét az Éjjeli menedékhelyben, amit egykor Pécsi Sándorral láttam tinédzser koromban. És folytatni lehetne. Ez is a "modern" rendezés egyik kelléke, korszellem, kordivat. Akkor is, ha Alföldi és akkor is, ha Vidnyánszky alkalmazza vagy mások.


1914 smaragd 2020-09-02 11:41:48 [Válasz erre: 1912 Héterő 2020-09-02 10:43:41]

A barlangrajzok jutnak eszembe a filmkockákról, a kép ereje és hatása. Továbbá a régi vicc csattanója: „... amíg nem lesz kötelező…”. Nem tréfa ez az egész.


1913 Hangyász 2020-09-02 10:44:23 [Válasz erre: 1909 Edmond Dantes 2020-09-02 09:36:24]

Mióta Vajna meghalt, egyre pocsékabbak az új magyar filmek.


1912 Héterő 2020-09-02 10:43:41 [Válasz erre: 1908 Edmond Dantes 2020-09-02 08:41:12]

Ha nincs kérdésed, akkor figyelmedre - sajnálatosan - nem volt méltó ez a lényeget illető mondat:
...a "nem létező másik oldal" nem fogad maga közé senkit, aki nem valakinek a valakije, vagy nem maguk közül érkezett (SZFE, tanítvány, rokon, stb...).

A stb... magyarázatához: ha egy este három filmet közvetítenek a TV-kínálatban, amelyekben két férfi forrón csókolja egymást, a negyedik filmben, egy krimiben (!) pedig a tettes, az áldozat, a kórboncnok egyaránt leszbikus, akkor a "mezei néző" méltán berzenkedik a "filmművészet" jelen irányzata ellen.

Csakhogy a tiltakozást kifejezni nehéz, mert azonnal törlik. Pedig, bárki elhiheti, politikai hozzáállástól függetlenül a nézők elsöprő többsége nem kíváncsi az ilyesmire. Csak nem jutnak szóhoz vagy nem mernek szólni, mert megkapják rögtön a "szabadság nevében" gyalázkodó kritikákat.

Kancsár Orsolya bátor levele dicséretet érdemel.


1911 ladislav kozlok 2020-09-02 10:38:52

Kedves Edmond, kérlek mi is torténik a magyar színházi áletben ? A szlovák sajto a Színmuvészeti egyetem kormányellenes lázadásárol ír.


1910 Edmond Dantes 2020-09-02 10:28:45

Szakács Árpád: Semmilyen alapja nincs ennek a színlelt lázadásnak

Jól láthatóan egy projektnek a része az a lázadás, amit láthatunk a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, nem árt felkészíteni a társadalmat arra, hogy a 2022-es választásokig rengeteg ilyen akció lesz minden egyes területen – hívta fel rá a figyelmet Szakács Árpád a Magyarország élőben keddi adásában. Az újságíró szerint a színházi világ egy olyan hálózatnak a része, amelynek ez terület kulturális identitásformáló prioritással bír.

...

A publicista elmondta, az ellenzék a kultúrát politikai marketingre használja. A cél pedig az, hogy felkészítsék a társadalmat egy ideológiai változásra. Hozzátette: ezért szerepeltetik az előadásokban a migránstámogató eszméket (sic! - ED) és a homoszexualitás népszerűsítését (sic! - ED). Teljes cikk itt. A minden bizonnyal SZFE-ügyekben is illetékes, igen sokoldalú Szakács Árpád szerepléséről az ellenzéki Mi Hazánk szabadegyetemén -amit egy nagy sikert arató zsidóviccel indított-, itt.


1909 Edmond Dantes 2020-09-02 09:36:24

Demeter Szilárd: A változásról 

Amikor Andy Vajna elkezdte újjászervezni a magyar filméletet, diktatúrát kiáltottak, ment a szabadságharc, hisztitünti, jöttek a világsajtó tankjai. Andy Vajna előre elmondta, hogy a magyar filmnek jobb lesz, megcsinálta, a magyar filmnek meg jobb lett.

Amikor Palkovics László miniszter elkezdte újjászervezni a magyar tudományos kutatást, diktatúrát kiáltottak, ment a szabadságharc, hisztitünti, jöttek a világsajtó tankjai. Palkovics miniszter előre elmondta, hogy a magyar tudományos kutatásnak jobb lesz, megcsinálta, a magyar tudományos kutatásnak jobb lett.

Amikor elkezdtem újjászervezni a magyar irodalmi életet (sic! - ED), diktatúrát kiáltottak, ment a szabadságharc, hisztitünti, jöttek a világsajtó tankjai. Előre megmondtam, hogy a magyar irodalomnak jobb lesz, megcsináltam (sic! - ED), a magyar irodalomnak jobb lett.  (sic! - ED)

Vidnyánszky Attila kapta meg a lehetőséget, hogy újjászervezze a magyar színházi életet. Diktatúrát kiáltanak, megy a szabadságharc, hisztitünti, jönnek a világsajtó tankjai. Vidnyánszky Attila azt állítja, hogy a magyar színházi életnek jobb lesz. Meg fogja csinálni, a magyar színházi életnek jobb lesz.

A miért így-re a válasz: józan paraszti ésszel könnyen belátható, hogy ha ugyanazt csináljuk ugyanazokkal ugyanúgy, akkor nem várhatunk más eredményt. Hogy jobb irányba változzon bármi is, ahhoz változtatni kell. Nem olyan bonyolult.

Ja, hogy nem azt csináltuk és csináljuk, amit azok mondanak, akik nem akartak és akarnak változást? Hát pont ezért.

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója (origo.hu)


1908 Edmond Dantes 2020-09-02 08:41:12 [Válasz erre: 1907 Búbánat 2020-09-01 23:01:00]

Ölég nehezen sikerült egy Vidnyánszky Attila SZFE-kinevezését (!)  pártoló színház pontosabban (NER-független?) színházvezető nyílt levelét kicsiholni, de sikerült, bravi! És minden színház, minden színházvezető véleménye természetesen fontos. Elfogadjuk, gratula a portálnak. Aprócska gond van a levélíróval, Kancsár Orsolya Szegedi Pinceszínház-vezetővel, idézet leveléből: "...én nem végeztem színművészetit." és  "A SZFE-ről nem tudok érdemben nyilatkozni, hiszen nekem sosem volt lehetőségem oda járni,..." Ilyenkor szokás mondani ugye: köszönöm, nincs több kérdésem.



1906 joska141 2020-09-01 21:51:19

Néhány perccel ezelőtt ért véget a megújult M5 csatornán a SZFE átalakításáról tartott „Ez itt a kérdés” című, négyfős 1 órásra hirdetett vitaműsor (Az 1 óra tulajdonképpen 50 perc, a többi a porckorong gyógyszerelés, a Planktur 39 ősz hajra használata és hasonló M5 csatornának fontos témákat tartalmazott)

A négy, azaz 2-2 fő Szigethy Gábor és Apáti Bence valamint Fáy Miklós és Kukorelly Endre volt.

A helyenként éles szóváltás alatt, az SZFE átalakítása kapcsán megtudhattam, hogy

  • a költő és műfordító Devecseri Gábor katonai egyenruhát húzott 1945 után,
  • Apáti Bence barátnőjének édesanyja a Miskolci Színház egyik munkatársa,
  • Apáti Bence 2007 március 15-én a rendőrökkel harcolt, miközben Vass Lajos az Operában pezsgőzött,
  • Gyurcsány Ferencet a Keresztény Értelmiségi Kör is elitéli,
  • Apáti Bence külön kihangsúlyozta, hogy Ő nem említi Székely Gábor 1975-ben Brezsnyev előtt elmondott beszédét,
  • Apáti Bence elmondta, hogy a Mohácsi testvéreknek valamilyen rendőrségi ügye volt/van Kaposváron, valakivel összeverekedtek,
  • Valami nagyon fontos dolog volt 1974-ben, amire Apáti Bence nem emlékezhetett,
  • Apáti Bencének rosszul esik, hogy számtalan írása nem kap megfelelő tetszésnyilvánítást, csak suttogva, rejtve köszönik meg neki a bátor kiállást,
  • Apáti Bence korábban hallotta Borbély Alexandrát, aki megjegyzést tett valamelyik filmbéli partner játszási módjára.
  • Szigethy Gábort egyszer lefasisztázták a felesége, Gábor Júlia füle hallatára, de most ha Vidnyánszky Attila hívná, boldogan tanítani újra az SZFEn.

Ennyit jegyeztem meg az SZFE átalakításáról tartott vitaműsorból.


1905 Edmond Dantes 2020-09-01 19:33:00

„A mélységes szomorúság és a tehetetlen düh munkálkodik bennem” – írta Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója az SZFE-ügyről

"Néha belegondolok, hogy milyen lenne ha egyszer Marosvásárhelyen, a több mint hetven éve működő Művészeti Egyetemre, megérkezne egy bukaresti csapat, kormány hátszéllel és azt mondaná: nem vagytok elég hazafiak, nem vagytok elég ortodoxok (szinte államvallás ez nálunk), ezért mától mi mondjuk meg, hogy mit és hogyan kell tenni! Minden intézményben lehet jobbítani, de semmibe venni a választott vezetőit, megbocsáthatatlan.” 

...

"Barátaim, nem megoldás a Bevonulás, és, bármilyen romantikus, nem megoldás a Kivonulás sem. Mindent átéltünk mi Európa ezen szegletén, tapasztalatból szólok. Nem tudom, mi a megoldás, de úgy érzem a Bevonulni készülő kezében van. Amennyiben van benne méltóság, felemelt fejjel távozik. A többieknek meg csak annyit: ne féljetek, vagy színháziasabban, ahogy Viripajev mondja a Részegekben: ne fossatok! " Teljes cikk (444.hu-n) itt.


1904 Edmond Dantes 2020-09-01 19:23:16

Trón és oltár honi összefogása 2020-ban immár SZFE-ügyben is, öt pontban: Tibi atya megmondja...

"A színház – tisztelet a kevés kivételnek – maníros ripacskodás.

„1) »A színház a kultúra közvetítőközege, szellemi műhely«
 
A színház – tisztelet a kevés kivételnek – maníros ripacskodás, ahol nem egy-egy darabot láthatunk, hanem azt, hogy rendezőtől a színészig mindenki eltöltekezik a saját önkifejezésével. Dagályos gesztusok, gagyi politikai humor (csak a templomban nem lehet, itt igen), merész trendújításként eladott filléres magamutogatás, amit csak az téveszt össze bármifajta kultúrával, akinek semennyi hozzáférése nincs." forrás: mandiner.hu

Akit a többi négy pontban írottak is érdekelnek, ide kattintson.


1903 Hangyász 2020-09-01 13:25:52

https://magyarnemzet.hu/belfold/atv-hu-az-szfe-hallgatoi-ejjel-elfoglaltak-az-egyetemet-8599014/

Megunják és hazamennek, vagy...?


1902 Edmond Dantes 2020-09-01 10:41:54 [Válasz erre: 1900 Búbánat 2020-08-31 22:03:59]

A tárgyilagosság kedvéért: Rideg Zsófia a Nemzeti Színház dramaturgja. A többi néma csend.


1901 Edmond Dantes 2020-09-01 10:32:20

"Visszatér a romantika iránti igény - nem ültek fel a kisvárdai vonatra Pesten az életvitelszerűen ricsajozók." Hogy ki és mit nyilatkozott e blickfangos cím alatti cikkben, az megtudható ide kattintva. A mégis felülni óhajtóknak pedig a (mai) kisvárdai MÁV-menetrend ide kattintva tanulmányozható.



1899 joska141 2020-08-31 21:40:02 [Válasz erre: 1890 Edmond Dantes 2020-08-31 16:45:46]

VA reagált az SZFE vezetőségének (felemás) lemondására. Érdekes nyilatkozat volt az M5 csatornán.

Egy-két mondat a nyilatkozatból, szigorúan csak idézetek:

„Végig azt hittem, tudunk együtt dolgozni” – Ült VA egy szobában és „hitt”? Semmilyen kommunikációs eszköze sem volt, hogy az eddigi vezetőséggel felvegye a kapcsolatot és a hitét bizonyossággá váltsa?

„Én attól félek, hogy ezt a döntést ők már jóval korábban meghozták” – Miért „félt”? Valaki valamivel megbántotta, megtámadta, fizikailag vagy erkölcsileg inzultálta az eddigi vezetőségből?

„főként az intézmény szervezeti és működési szabályzatával (szmsz) kapcsolatos viták vezettek” a lemondásokhoz – Most akkor volt vagy nem volt párbeszéd a kuratórium és az eddigi vezetőség között?

„Bennem különösképpen megvolt a szándék arra, hogy próbáljunk meg együtt gondolkodni, együtt dolgozni” – Azt hiszem, erre szokták mondani, hogy a pokolba vezető út is….

És egyáltalán: a szokás az, hogy ha valahova kineveznek egy új vezetőt (gyár, vállalat, szervezet, stb.), akkor az új vezető megy az adott, fizikai helyre és nem elé járulnak valahova.

Az talán Mátyás király idején volt, hogy az új királynak az alattvalók ajándékokat, szüzeket, stb. vittek…


1898 eccerű 2020-08-31 21:28:18 [Válasz erre: 1897 david28 2020-08-31 20:43:55]

Nem egészen, éppen azért akartam példának hozni, hogy ha libsinek titulált valaki rendezésében van szex, az bűnös és gusztustalan, bezzeg ha a főtehetségében, akkor meg olyannyira nem, hogy észre sem vesszük, mintha meg sem történt volna.


1897 david28 2020-08-31 20:43:55 [Válasz erre: 1894 eccerű 2020-08-31 17:59:08]

Eh. Szoval ha konzervativ meg turul az a baj, ha sok a szex meg libsi skandallumot csinal, akkor meg az....


1896 joska141 2020-08-31 19:14:26 [Válasz erre: 1894 eccerű 2020-08-31 17:59:08]

Azért itt szépen megmutatkozik a NER egysége:

Én rendezek, Te szerepelsz benne.

Én igazgatok, Te rendezel nálam....

És így tovább, és így tovább...


1895 Edmond Dantes 2020-08-31 19:08:36 [Válasz erre: 1894 eccerű 2020-08-31 17:59:08]

Ejnye no! Mi az, hogy (")?! Oszt'meg ne sértsd má' Kossuth-díjas tenoristánkat ;-) A gyerkőcöknek szerintem épp az említett kellékek tetszhettek leginkább.Honegger nem éppen ifizenéje talán kevésbé. 


1894 eccerű 2020-08-31 17:59:08 [Válasz erre: 1886 Edmond Dantes 2020-08-30 11:00:36]

...és ki ne hagyjuk nagysikerű rendezései közül a Nemzetiben játszott Johanna a máglyán-t, ahol a nézőteret nem egy előadáson odavezényelt diákseregekkel próbálták feltölteni, aminek az adja igazi pikantériáját, hogy Kossuth-djías tenoristánk szamárnak öltözve egy igencsak méretes, nagyokat himbálódzó (mű) nemi szervvel, Udvaros Dorottya pedig számomra máig nem világos okból magára műmelleket ragasztva volt látható a színpadon. Ismétlem: sok száz, nem önként dalolva odakerült általános iskolás diák szeme láttára. Mivel ők sem voltak rá felkészülve, a tanárnénik is zavarban is voltak rendesen, hogy akkor most nekik erre mit kéne reagálniuk.


1893 eccerű 2020-08-31 17:50:02 [Válasz erre: 1892 david28 2020-08-31 17:01:05]

Már bocsánat, de Vidnyánszky eddigi ténykedése bőven megadja a kellő megalapozottságot. Ha már joska141 analógiákat keres, hát VA gyönyörűen példázza azt, hogy mit tesz egy tehetséges valakivel a hatalom. Sértő az illetőre nézve márcsak tehetségüket összehasonlítva is, hogy egy lapon említsem vele, de a NFZ 4 éve elhunyt vezetője egyik interjújában nagyon keményen elmondja, mi mindenre kötelez a tehetség, hát ezt nem látom VA életművén. (És azt csak halkan jegyzem meg, ha valaki kiáll az utcasarokra félreérthetetlen ruhában félreérthetetlen céllal, az ne sírjon, ha lek.rvázzák. VA beállt szekértolónak, ő választotta, hogy ideológiai alapon támadható lesz, tetteivel pedig enyhén szólva nem cáfolja meg a támadások igazát.


1892 david28 2020-08-31 17:01:05 [Válasz erre: 1887 joska141 2020-08-30 18:03:50]

Teljesen egyetértek, annyi különbséggel, hogy szerintem nagyon is megérdemli a régi SZFE amit kap. Ideológiai alapon, csakazértis kígyót-békát kiabálnak VA-ra mindenféle megalapozottság, racionális érv és konkrét indok nélkül. A fogyó levegőtől nyivákoló kislufinak miért legyen sikere a hőlégballon ellen?


1891 Edmond Dantes 2020-08-31 16:52:45 [Válasz erre: 1887 joska141 2020-08-30 18:03:50]

Csepp vízben a tenger? De hány csepp víz már? Tengernyi? "Azért a víz az úr."


1890 Edmond Dantes 2020-08-31 16:45:46 [Válasz erre: 1887 joska141 2020-08-30 18:03:50]

1888-ra: vezetői pozícióikról mondtak le SZFE eddigi elöljárói: „Tekintettel arra, hogy csakis vállalhatatlan kompromisszumok árán tarthatná(k) fenn az önálló vezetés látszatát...mindaddig nem vállalnak az egyetemen vezetői feladatokat, ameddig annak önrendelkezése helyre nem áll." Forrás itt.


1889 joska141 2020-08-31 15:34:28 [Válasz erre: 1888 joska141 2020-08-31 15:33:21]

Elnézést, "mondunak" helyett "mondanak"...Bocsánat az elgépelésért.


1888 joska141 2020-08-31 15:33:21

Mai délutáni hír az interneten:

https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/lemond-a-szinmuveszeti-teljes-vezetese-es-a-szenatus-is/

A cikkben szerepel:

" Kérdésre válaszolva kiderült, hogy Vidnyánszky Attila eddig még nem szólt bele semmibe.", valamint, az hogy:

"Az egyetem vezetői továbbra is megtartják az oktatói pozíciójukat"

Úgy mondunak le, hogy közben maradnak...Hm...


1887 joska141 2020-08-30 18:03:50 [Válasz erre: 1884 Edmond Dantes 2020-08-29 11:22:37]

Azt hiszem ez az egész SZFE konfliktus kicsiben leképezi Magyarország belső helyzetét. VA nevét be lehet helyettesíteni és az SZFE megosztott tanári kara és hallgatósága pedig megfelel a magyarországi ellenzék hasonló megosztottságának.

A magatartásformák teljesen azonosak, senki nem is titkol semmit. VA oldalán ugyanaz a hatalmi gőg, pökhendiség, jogállam látszólagos betartása, és így tovább.

Az SZFE részéről kivárás: hátha lesz valahogy, tanárok részéről: nem hagyjuk cserben az osztályt, hallgatók részéről: nem hagyom veszni a befizetett pénzt és így tovább. Összefogás a tanárok és hallgatók részéről gyakorlatilag semmi.

És ami a leglényegesebb azonosság a magyarországi ellenzék és a jelenlegi SZFE között: mindannyian a másik – SZFE esetén VA – ellenében fogalmazzák meg magukat. Semmi önálló, előre mutató gondolat, javaslat, csak az, hogy VA (behelyettesíthető bárki hasonlóval) miért nem jó nekünk. De azon kívül semmi.

Így elég nehéz nagyobb tömegek maguk mellé állítását remélni. Ez is hasonló az országos helyzethez.

Sajnos…


1886 Edmond Dantes 2020-08-30 11:00:36

Aki eddig nem követte Vidnyánszky Attila pályafutását per aspera ad astra, Beregszásztól Debrecenen át a Nemzeti Színházig, Kaposvárig, MMA-ig, POSZT-ig, legutóbb pedig SZFE kuratóriumi elnökségéig, ebben a cikkben -szerintem- korrekt összefoglalót kapnak e nagyívű és még nagy távlatú életműről ... egyben alapvetése lehet egy esetleges itteni Vidnyánszky-topiknak ... elvégre eddigi óriási sikerű opera- és operettrendezéseivel már beírta magát a magyarországi zenés színház aranylapjaira (is).


1885 Edmond Dantes 2020-08-29 18:15:01

"Fertőzött a Thália Színházban

Értesüléseink szerint a színházat ma lezárták, mert pozitív lett a társulat egyik tagjának tesztje. Hogy ki az érintett személy, azt nem lehet tudni. A Thália színház jelenleg a Gyilkosság az Orient Expressen bemutatójára készült, de alighanem a premier és a többi előadás is elmarad bizonytalan ideig." Forrás: mfor.hu


1884 Edmond Dantes 2020-08-29 11:22:37

Az egyetemi autonómiáról — az SZFE szenátusának közleménye

Az SZFE szenátusa elfogadhatatlannak tartja a Vidnyánszky Attila által már aláírt új egyetemi alapdokumentumokat, amelyek – a korábbi ígéretekkel ellentétben – a Színház- és Filmművészeti Egyetem autonómiájának minden lényeges elemét felszámolják.

Az új tulajdonos szándékai szerint szeptember elsejétől a szenátus, az egyetem legfőbb döntéshozó szerve többé

  • nem dönthet saját működési szabályzatáról,
  • nem szólhat bele a költségvetésbe
  • nem fogadhatja el intézményfejlesztési tervét
  • nem választhatja meg az egyetem rektorát
  • nem jogosult önállóan intézetvezetőket és osztályvezető tanárokat kinevezni, osztályokat indí

A Vidnyánszky Attila vezette Kuratórium egyáltalán nem vette figyelembe az Egyetem vezetése által kidolgozott és elfogadott, a fenntartó minisztérium kérésére már két héttel korábban elküldött  alapdokumentumokat,  és – a rövid határidőre hivatkozva – nem fogadta el az Egyetem meghívását  az augusztus 28-i egyeztető szenátusi ülésre.

A minisztérium által augusztus 27-ére szervezett találkozón az egyetem modellváltásért felelős vezetője, a kancellár jelent meg. Ő kapta kézhez a már augusztus 24-én aláírt alapdokumentumokat, annak ellenére, hogy az SZFE vezetőségét a minisztérium minden korábbi találkozón úgy tájékoztatta, hogy ezek a dokumentumok tárgyalás és egyeztetés útján válnak majd szeptember elsejétől véglegessé.

Ezért a szenátus a mai napon levelet küldött a kuratóriumnak, melyben kinyilvánítja, hogy továbbra is ragaszkodik az egyetemi autonómia írásos garanciáihoz. (forrás: papageno.hu)


1883 Edmond Dantes 2020-08-29 11:00:38 [Válasz erre: 1882 Hangyász 2020-08-28 17:14:12]

Nem olvastam, hogy Cserhalmi György bármilyen posztra bejelentkezett volna. Még a POSZT-ra sem.


1882 Hangyász 2020-08-28 17:14:12 [Válasz erre: 1867 Edmond Dantes 2020-08-26 10:04:02]

Cserhalmi öreg ember, szeretjük. Ne vállaljon el ilyen posztot! Miniszter meg legyen Kiszel Tünde.


1881 macskás 2020-08-27 22:09:30

1881


1880 joska141 2020-08-27 21:34:02

Ma esti hír az interneten, valamennyi idézett bekezdése, változtatás nélküli idézet

„Az SZFE kuratóriuma egyeztetett a minisztériummal”

„A Színház- és Filmművészetért Alapítvány képviselői csütörtökön részt vettek az Innovációs és Technológiai Minisztérium által a Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltásáról kezdeményezett egyeztetésen - olvasható az alapítvány MTI-hez küldött közleményben.”

„Az egyeztetésen a kuratórium biztosította az egyetem képviseletében megjelent vezetőt, hogy az alapítvány minden segítséget megad az átállás sikeres lefolytatásához.”

„A kuratórium a folyamatos párbeszéd jegyében az egyetem vezetésével szeptember 1-jén - a fenntartói jogok átvételének napján - egyeztetést kezdeményezett - áll a közleményben.”

Tehát:

Eddig a kinevezett kuratórium egyeztetett a kinevezőjével, majd biztosították az egyetemet, hogy átveszik az egyetemet, majd az átvétel napján egyeztetnek az egyetemmel az átvételről, ami aznap le is zajlik. (A „folyamatos párbeszéd jegyében”)

Azt hiszem ehhez nem kell semmiféle külön kommentár.

(Legfeljebb csak a magyar helyesírás nem-ismeretét lehetne a kinevezett kuratóriumnak felróni: igeidők, ragok és hasonlók témájában. („szeptember 1-jén… egyeztetést kezdeményezett”))


1879 Edmond Dantes 2020-08-26 21:24:38 [Válasz erre: 1876 Búbánat 2020-08-26 19:56:11]

Szoljon valaki, ha megvan a ket milla. Az a zsinormertek tuntiben is, Nemzeti Konzultacioban is, bar utobbit nem Rakay szervezi.


1878 Edmond Dantes 2020-08-26 21:19:53 [Válasz erre: 1877 joska141 2020-08-26 20:07:20]

Miert is ne? Ha egyszer Steve Bannon momentan nem er ra..


1877 joska141 2020-08-26 20:07:20 [Válasz erre: 1874 Edmond Dantes 2020-08-26 19:23:20]

A véletlenek véletlene, a mai napról:

Az interneten megjelent a következő cikk:

https://hirklikk.hu/kozelet/kinossa-valhatott-orban-szamara-a-kapcsolata-bannonnal/368690/

A cikk egyik – mely a kormányunkkal jó kapcsolatot ápoló, jelenleg Amerikában letartóztatott Steve Bannon pályafutását ismerteti – mondatát idézem:

„Meglepetéssel láttam, hogy Bannon még Szapáry György neves belga-magyar közgazdászt, Magyarország volt washingtoni nagykövetét is be tudta csapni.”

Szapáry György lett a SZFE Felügyelő Bizottság egyik tagja..


1876 Búbánat 2020-08-26 19:56:11 [Válasz erre: 1869 Edmond Dantes 2020-08-26 10:12:32]

Olvasom, hogy  már az első nap sok ezren írták alá a petíciót, és az aláírók száma rohamosan nő, a két nap alatt már jóval meghaladta a 10 ezret.  Jelen pillanatban ez:14998 fő. 


1875 Edmond Dantes 2020-08-26 19:26:58

"Blaskó Péter: Ki menjen a p*csába?

Megálljt parancsolna a kommunistázós tetemrehívásnak, a kivételes teljesítményt nyújtó emberek Bayer Zsolt-szerű „p*csába” küldésének Blaskó Péter. A Kossuth-díjas színművészt az késztette írásra, hogy Székely Gábor a fideszes publicista és a Petőfi Irodalmi Múzeumot vezető Demeter Szilárd célkeresztjébe került, miután Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnöki kinevezése ellen tiltakozva lemondott színművészetis állásáról. Blaskó szerint Székelynek nemhogy joga, kötelessége volt figyelmeztetni fiatalabb kollégáját: konszenzus nélkül nem fogadható el a Színház- és Filmművészeti Egyetem megújítása. Mindez azért is figyelemreméltó, mert Blaskó a „fiatalabb kolléga” vezette Nemzeti Színház tagja. Emlékezetes: a színművész 2008-ban Gyurcsány Ferenc elleni tiltakozása jeléül nem vette át a Kossuth-díjat." Blaskó Péter teljes írása valaszonline.hu-n itt.


1874 Edmond Dantes 2020-08-26 19:23:20

SZFE felügyelőbizottsága is összeállt. Forrás: szinhaz.org. Lista:

Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója, 

Szapáry György, Orbán Viktor korábbi tanácsadója, washingtoni nagykövete, 2015 óta a Magyar Nemzeti Bank elnöki főtanácsadója; 

Windisch László, a második Orbán-kormányban minisztériumi főosztályvezető, 2013-tól (2019-ig - ED) a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.


1873 Edmond Dantes 2020-08-26 15:47:06

Harag György és Vidnyánszky Attila - vivát! címmel bravúros, párhuzamos megemlékezés a 35 éve elhunyt erdélyi színigazgató-rendezőről, akinek Magyarországon soha semmilyen vezetői funkciója, rangja nem volt, "csak" rendezett és az itt és most elnöki, vezérigazgatói, rektorhelyettesi stb. (és rendezői) fénykorát élő kárpátaljai színigazgató-rendezőről, aki ... és akkor nem is folytatnám: itt a vége, fuss el véle! (Jó messzire!) Teljes cikk magyarnemzet.hu-n itt. Vivát ... "szellemi honvédelmi" újságírás!


1872 Búbánat 2020-08-26 11:50:45

Az Átrium színház 2020. augusztus 25-i közleménye:

Tisztelt Közönségünk!
A mai napon derült ki, hogy az augusztus 23-án megtartott Az Őrült Nők Ketrece című előadásunk egyik közreműködőjének – aki aznap láz- és tünetmentesen, minden járványügyi előírást betartva vett részt a munkában – a hétfőn elvégzett COVID-tesztje pozitív. Színházunk haladéktalanul értesítette a járványügyi hatóságokat az eredményről, amely megkezdte az ilyenkor szokásos protokoll szerinti eljárást. Ezzel összefüggésben az Átrium előadásai a következő két hétben elmaradnak, ezeket pótoljuk. A hatóság tájékoztatása alapján nézőink nem számítanak közvetlen kontaktnak, mindazonáltal aki bármilyen tünetet észlel magán, kérjük, azonnal jelezze telefonon háziorvosának vagy a koronavirus.gov.hu oldalon található elérhetőségeken. Az Átrium a járványügyi előírásoknak megfelelően, a járványügyi hatósággal teljes mértékben együttműködve kezeli az ügyet.
Az elmaradó előadásokról, illetve azok pótlásáról hamarosan tájékoztatást adunk.


1871 Edmond Dantes 2020-08-26 10:52:34

"Szenvedély és szerelem a József Attila Színházban

Hat plusz egy bemutatót tart új évadában a tervek szerint a fővárosi József Attila Színház. A teátrum 2020/2021-ben a szerelem és a szenvedély témáját állítja a középpontba.

Az eseményen (nyilván az évadnyitó társulati ülésen, de ez a cikkből sajnos kimaradt - ED)  részt vett Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár is, aki kiemelte: az új évad előtt meg kell győzni a nézőket arról, hogy biztonságosan jöhetnek színházba. „Az intézményvezetők már az esetleges további szigorításoknak is elébe mentek és önkorlátozó intézkedéseket vezettek be” – tette hozzá." (Kiemelés tőlem - ED) Teljes cikk mno.hu-n itt.

Jó lenne, ha az államtitkár úr fenti intelmeit a Nemzeti Színház  vezérigazgatója és társulata is magáévá tenné ld. ez alatt 1870.


1870 Edmond Dantes 2020-08-26 10:22:24

Megtartotta évadnyitó társulati ülését a Nemzeti Színház

Augusztus 25-én tartotta évadnyitó társulati ülését a Nemzeti Színház. A teátrum vezérigazgatója, Vidnyánszky Attila köszöntőjében beszélt arról, hogy milyen nehéz időszak áll a színházi szakma mögött, és hogy erős összefogásra, mérhetetlen alázatra lesz szükség ahhoz, hogy a nézők számára ismét vonzóvá tegyék a kulturális eseményeket. Teljes cikk origo.hu-n itt.

Meg nem erősített hírek szerint azon szemfülesek közt, akik a szorosan egymás mellé ültetett társulat bármely tagján szájmaszkot fedeznek fel, ajándék jegyeket sorsolnak ki a Rocco és fivérei-előadásra ... ha lesz.

.


1869 Edmond Dantes 2020-08-26 10:12:32 [Válasz erre: 1858 Búbánat 2020-08-24 10:55:46]

Rákay "Philip" Kálmán (is) hanyatlik. 2002-ben még két millió Kossuth-téri tüntetőt jelentett. Ahhoz képest ez a 301 elég kevés és maga a szám is "bűvösen" ismerős máshonnan.


1868 Edmond Dantes 2020-08-26 10:08:38

Talán indíthatna café momus egy Vidnyánszky-topikot. Aktuális ...

„mert az EMBER nagyszerű”
Mindig is megosztó személyiség voltam, követtem el hibákat, bűnöket is, de soha nem volt megkérdőjelezhető a szakma iránti alázatom, a munkabírásom, valamint az, hogy mindig megpróbáltam a maximumot kihozni egy szerepből.

1986-1990-ig jártam a Színművészeti Főiskolára – akkor még főiskola volt - két osztályfőnököm volt Székely Gábor, és Zsámbéki Gábor. Mindent, amit meg lehet tanulni a szakmámról, azt ettől a két embertől tanultam meg. Székelynél tisztességesebb, odaadóbb tanárt nem ismerek. Szinte már a puritánságig menően csak a színésznevelés, az elemzés, a pályára segítés, a helyes útra terelés foglalkoztatta.

Mindig azt mondta soha nincs egy igazság, egy helyzetnek számtalan megoldása lehet. Semmi nem érdekelte csak az EMBER. Nem szerette a könnyű megoldásokat, lehet, hogy egy helyzetgyakorlatnak 3 hónap próba után szinte ugyanaz volt a megoldás, mint az első próbálkozásnál, de az alatt a 3 hónap alatt az alfától az ómegáig bejártunk minden lehetséges utat.

Nála tisztességesebb embert nem ismerek. Óriási szerencsém volt, hogy ez a két ember tanított. Zsámbéki volt Danton, Székely Robespierre, a megkérdőjelezhetetlen.
Csak annyit szeretnék mondani, hogy sajnálom. Sajnálom, hogy azok, akik bírálják soha nem lehettek ennek a két embernek a tanítványai, mert ha ebben a kegyben részesülhettek volna, akkor tudnák, hogy sosem egy az igazság és az ember nagyszerű.

Azt is tőlük tanultam, hogy a kultúra nem politikai ügy. Egy művész - legyen az táncos, zenész, énekes vagy színész - mindig mindenkinek játszik függetlenül attól, hogy a nagyérdemű sorai között milyen nemzetiségű, nemű, társadalmi helyzetű, vagy politikai beállítottságú ember ül. A kultúra mindenkié.
Én sosem voltam Székely kedvence, én Zsámbéki fia voltam azért, mert „ügyes” voltam. Székely mindig azt szerette, ha megszenvedünk valamiért. A kész „ügyes” megoldásokat sosem találta elég mélynek. Örökre hálás leszek neki ezért. A szakmámban soha nem tartanék ott, ahol tartok, ha nem ez a két mesterem lett volna, és soha nem fogom szó nélkül engedni, hogy méltatlanul bántsák őket.

Tanárurak, még egyszer: Köszönöm.
Azt hiszem az pedig erősen jelzés értékű, hogy két ilyen MESTER már nem vállalja az oktatást a Színház – és Filmművészeti Egyetemen.

Miután azt gondolom, hogy Székely Gábor nálam sokkal okosabb, ezért nem tudok pontosabb mondattal búcsúzni, mint az ő utolsó mondatával.
Akik tájékozatlanul és jogtalanul bántották „kérjenek bocsánatot, vagy szégyelljék magukat”.

Stohl András


1867 Edmond Dantes 2020-08-26 10:04:02 [Válasz erre: 1866 Hangyász 2020-08-25 19:20:50]

Tudod mit? Üljön be Vidnyánszky Attila SZFE kuratóriumi elnöki székébe, oszt'jónapot! Legalább kiderül, hol tartunk színművészet vonalon, van-e kurázsi ott. (Kurázsi mamák, papák, lányok, fiúk.) Sőt, javaslom Színházügyi Minisztérium felállítását. Vajon ki lenne a miniszter?






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.