Téma ismertetése: film, könyv, gasztro, építő, képző, tánc, etc
Elozo (ez alatti) beirasom ota rabukkantam egy ujabb gyongyszemre espedig eppen a fuggetlen, elfogulatlan, szabad sajtotermek origo idezett cikkebe agyazva, ezt. Ajanlom mindenki szives figyelmebe. Elvegre ebben az irasban nemcsak honi kulturalis allapotainkrol kapunk hiteles, elfogulatlan tájekoztatast, hanem egy nagy -cikkszerzo es kritikus- egymasra talalas oromteli tanui is lehetunk. Oromunket itt is kisse bearnyekolja az, amit mar emlitettem lejjebb: az a lekuzdhetetlen erzes keritett hatalmaba, hogy a fuggetlen, elfogulatlan, szabad Magyar Idok kolumnistaja sem latta az eloadast mikent nevtelen origos kollegaja sem. Sebaj, az egesz ceco ugysem a produkciorol szol...mikent a Billy Elliot-ceco sem.
Szerencsere letezik fuggetlen, elfogulatlan, szabad sajtotermek Magyarorszagon (origo)...
...kar, hogy ez a sajtotermek az idezett cikkben csak a kritikust pontosabban annak velt politikai ertekrendjet minositi, kritizalja. A produkciorol ugy tunik, mar nem futotta (?) szini- (es n e m 1/1 politikai) kritikat osszerittyenteni.
PS 1 Eddig nem erdekelt a darab. Most mar kezd. (V.o. Billy Elliot-ugy)
PS 2 A fuggetlen, szabad, elfogulatlan origo atvehetne a le nem kozolt kritikat. Rajta!
"TISZTESSÉG VAGY AMIT AKARTOK"
Fáy Miklós.hu
2018. július 8. vasárnap, 1:19
„Tényleg nem akarok itten hősködni, de a következő dolog történt.
Megbízást kaptam a szinhaz.net oldaltól, hogy írjak az Átrium Színház Chicago előadásáról. Szép feladat, jó feladat, még ha a végén kiderül, hogy egy csapat énekelni és táncolni nem tudó színművésznek kellene énekelnie és táncolnia, ami nem feltétlenül kecsegtet sikerrel. Mindegy nem magyarázom tovább, itt az írás róla.”
[,,,]
„Eltelik egy nap, kettő, az írás csak nincs fönt az oldalon, amit soha nem értek, a bemutató már régen elmúlt, meg egyébként is, internet, nem kell sem szedni, sem nyomtatni, csak beilleszteni, de hát ki tudja, mik máshol a szokások. Közben érkezik egy levél a szerkesztőtől, vagyis a megrendelőtől, hogy azt mondják a színházban, ez egy különlegesen szerencsétlen este volt, ami elromolhatott, az elromlott, nem nézném-e meg meg egyszer az előadást. Mondtam, hogy megnézem én, abban nincs hiba, de nem változtatok, ez így kerek.
Nincs válasz, de az írás nem kerül föl. Aztán jön egy újabb levél, hogy azért csak nézzem meg a másik szereposztást, és fogalmazzam össze a tapasztalatokat, az sem baj, ha az egész őszre csúszik. Dupla honorárium.
Tényleg? Addig kell nézni egy előadást, amíg nem tetszik? Akkor közöljük róla a kritikát, amikor már úgyis mindegy? És ezentúl majd minden előadás kap még egy lehetőséget, hátha csak rossz napja volt a főszereplőnek, a súgónak meg a függönyhúzónak?”
ORIGO.hu, 2018.07.27. 12:05
„Egy szinhaz.net nevű internetes színházi újság rendelt egy cikket az egyik kritikustól. Alföldi Róbert a Chicago című musicalt rendezte meg az egykori Május 1. mozi helyén nyílt magánszínház-szerűségben, aminek egyébként Alföldi félig-meddig az egyik vezetője is. A kritikus nem áll különösebben távol az ellenzéki médiumoktól, de valamiért mégsem tetszett neki Alföldi előadása. Feltehetően azért nem tetszett, mert egyszerűen rossz. Mindenesetre a kritikus elkövetett egy hibát. Azt írta Alföldi Róbertről, amit gondol, nem pedig azt, amit a balliberális színházi világban róla gondolni kell.”
Kis (?) magyar Kulturkampf, ezúttal Erdélybe kihelyezve. Részletek itt. Zenei vonatkozás ebben nincs.
Vidnyánszky Attila visszautasította a kritikusok jelölését.
A Színházi Kritikusok Céhe az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményei közé emelte...Vidnyánszky Attila Bánk bánját is. Ám Vidnyánszky nem kér a jelölésből. Részletek itt. Részemről no comment. Ennyit arról, ki(k) politizálja(k) át a művészeti életet. Ki mit mikor miért (nem) vesz át.
"Reszkess Hammerstein Judit?"--->leváltották. Hammerstein Judit mostani leváltásáig a Balassi Intézet igazgatója volt. Ugyanazon cikkben bírálta őt nemrég a Magyar Idők, amiben pl. a "melegpropagandás" Billy Elliotot, közvetve (vagy inkább közvetlenül?) Ókovács Szilveszter MÁO-főigazgatót, Pröhle Gergelyt, a PIM főigazgatóját és más "polgári-konzervatív" kulturális intézményvezetőket.
Interjú Alföldi Róberttel a mediapart.fr portálon, lényegi összefoglalása magyarul hvg.hu-n.
Kiállítások a Víztoronyban
/Papageno - 2018.6./
1938 - 2018 - 80 éves a Margitszigeti Szabadtéri Színpad
Hogy volt!? – Pillanatképek a magyar közmédia történetéből Médiatörténeti kiállítás a Margitszigeti Víztoronyban
A magyar televíziózás 65 éves történetét ünnepeljük 2018-ban. Ennek kapcsán a Budapesti Nyári Fesztivál több eseményével is fel kívánja idézni a televíziózás múltját, kiemelve közösségteremtő jelentőségét, ezért a Víztorony idei kiállítását az MTVA-val való együttműködés keretében ennek szenteljük.
A több mint 100 éves műemlék látogatói előtt számos emblematikus mozzanatot és médiatörténeti kuriózumot ábrázoló felvétel elevenedik meg az egykori Magyar Televízió, Duna Televízió, a Magyar Rádió és a Magyar Távirati Iroda múltjából. A kiállítási anyagok az ifjabbak számára lehetőséget nyújthatnak megérteni, az idősebb korosztály részére pedig segíthetnek felidézni egy olyan Magyarország képét, ahol a televíziózás és a rádióhallgatás korántsem volt mindennapi tevékenység. Ma már nehéz elképzelni, de a televíziózás „‚őskorában”, amikor az utcában vagy háztömbben csupán egy családnak volt tévékészüléke, nem adtak minden nap adást. A műsorok felfokozott hangulatú, spontán élményközösségeket hoztak létre: ezt az élményt idézi fel a kiállítás is. A közszemlére tett fotók egyben emlékeztetni kívánják a látogatót az azóta megtett útra, a kommunikáció vívmányának kiteljesedésére és szerepének jelentőségére, amely mára az egyik legfontosabb eszközzé vált. Egy olyan alapvető kommunikációs csatorna lett, amely adásaival összeköt családokat, városokat, kultúrákat.
A múlt pillanatképein bemutatjuk a korai technológia olyan eszközeit, mint a Magyar Televízió próbaadásainál használt kamerák és közvetítő kocsi vagy az Orion gyár akkoriban vadiújnak számító, 1957-es televíziókészüléke. Emellett olyan jelentős műsorok munkahelyszíneit ismerhetik meg az érdeklődők, akár a Kossuth Rádió műszer- vagy a Magyar Távirati Iroda székházának egyik munkaszobája. A korszak mára legendának számító hírességei is fókuszba kerülnek, Szepesi György, az egykori sportriporter, Kovács Eszti, A pancsoló kislány című közismert dal énekese, Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán színművészek, Czigány György zongoraművész, Kodály Zoltán zenetudós és Karinthy Ferenc író életéből és munkásságából tekinthetünk meg lopott pillanatokat.
/www.szabadter.hu/
A multikulti vége - interjú Pröhle Gergellyel, HVG. Ld. még Erkel-topik 9304 és Fischer Ádám-topik 496.
2018. MÁJUS 29. KEDD 05:55
FENNTARTANI AZ ÉRDEKLŐDÉST
VETÉLKEDŐ KÉSZÜL AZ ISTVÁN, A KIRÁLYBÓL ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOKNAK
B. Orbán Emese – magyaridok.hu
Szörényi Levente életművére tette fel a munkásságát, és most ezt az életművet „bebetonozza”. Iskolába akarja vinni az István, a királyt, és filmet szeretne forgatni az Illés zenekar zenéjével. A Zikkurat Színpadi Ügynökség producerével, Rosta Máriával beszélgettünk.
– Köztudott, hogy ön Szörényi Szabolcs felesége, és 35 éve képviseli Szörényi Levente szerzői jogait, elsősorban a színpadi műveket illetően, és ezeket színpadra is állítja. Ezzel kapcsolatosan jelezte, hogy fontos bejelentenivalója van.
– Nemcsak a Szörényi testvérek, de nemrég én is elmúltam hetvenéves. Úgy érzem, tennem kell valamit, hogy az életművüket bebetonozzam. Ez igaz tartalmilag és formailag is. Formailag a megoldás egy alapítvány, ahová Levente műveinek jogait szeretném betenni, és ebben az alapítványban a jogutódokat kuratóriumi tagnak, kuratóriumi elnöknek szánom. Elsősorban Levente fiát, Szörényi Örsöt és Szabolcs Szörényi Réka nevű lányát. Amíg élek, én is szeretnék a közelében maradni, hiszen nem szívesen adom ki a jogokat a kezemből semmilyen szempontból.
– Mit foglal magában az alapítvány?
– Benne van az összes könyv, ami megjelent Szörényi Leventéről, vagy ő írta, szerzemények, fotók, filmek, színház, opera stb. Benne vannak az ásatásai fenn a Pilisben, benne az összes Illés és Fonográf, akkor is, ha az eredeti jog nem nálam van, hanem a Hungarotonnál. Szeretnék egyezséget kötni nemcsak velük, hanem a szerzőtárs Bródy Jánossal és az őt képviselő Melody ügynökséggel, valamint az összes szerzőtárssal is. Tartalmilag két húzó tételünk van: az István, a király és az Illés.– Az István, a király idén harmincöt éves. Készülnek valamilyen különleges produkcióval?
– Egy eddig soha nem látott ünnepi koncertváltozattal jelentkezünk. Miskolcon az operafesztiválon lesz a bemutatója június 11-én. Ez egy oratorikus verzió, nagyzenekarral, rockszekcióval, nagy vegyeskarrá bővített Honvéd Férfikarral, első osztályú szólistagárdával, az elérhető legjobb rockerekkel. Asztrik szerepében az operaénekes László Boldizsárt láthatjuk, Istvánt és Koppányt a régi „vetélytársak”, Feke Pál és Vadkerti Imre, a tíz évvel ezelőtti A Társulat produkció győztesei alakítják. Biztos nagy meglepetés, hogy Réka szerepében Tóth Gabit láthatja a közönség. Vezényel Kesselyák Gergely.
– Láthatjuk ezt az előadást Budapesten is?
– Ezt a koncertváltozatot december 17-én bemutatjuk a Budapesti Sportarénában, de előtte Debrecenben, Veszprémben, Szombathelyen és Zalaegerszegen is láthatja a közönség.
– 2008-ban találta ki A Társulatot. Most van egy új projektje?
– Ez egy nagyon komoly és számomra nagyon fontos elképzelés, az a címe, hogy István, a király iskolába megy… Az általános iskolai alaptantervben benne van röviden az István, a király. A zenei általánosok között vannak olyanok, amelyek az elmúlt években kértek engedélyt egy-egy részlet bemutatására. Kaptak tőlünk zenei alapot vagy kottát is. Pár hónappal ezelőtt valamelyik televízióban, egy pár perces hírben közvetítettek egy részletet, ahol egy tíz év körüli kisfiú Koppányt énekelte. A riporter kérdésére kiderült, hogy semmit nem tud Koppányról, csak azért szereti, mert az édesapjának a kedvence. Ez azt jelenti, hogy apukával kihal az István iránti érdeklődés? Ennek hatására gondoltam, hogy szerzek még egy generációt magunknak. Az összes általános iskolának lehetőséget szeretnénk adni az István, a király színpadi bemutatására. Egy olyan formátumot hoztunk létre, amelyben mind az oktatási, mind a kulturális államtitkárság örömmel mellénk állt. Az egyik márciusi kormányülésen el is fogadták, és kaptam a célra ötvenmillió forintot, ami az idei Szent Korona-évben elegendő az induláshoz.
– Miben áll ez a koncepció?
– Az oktatási tárca felajánlotta, hogy elküldi a felhívást a magyar nyelvű általános iskolákba itthon és határon túlra is, amely tartalmazza a versenyben való részvétel lehetőségét. A 2018/19-es tanévben a Zikkurat által felállított alkotói és művészi stáb segíti az iskolák munkáját. Ehhez sok háttéranyagot biztosítunk számukra, azaz ebben a versenyben végig „fogjuk a kezüket”.
– Hogyan képzelik el a továbbiakat, mi a végső cél?
– Mint ismeretes, a mű négy jelenetből áll, amelyek egyenként 22-25 perc hosszúságúak. Ezek közül választják ki a pályázók, hogy melyiket állítják színpadra: Örökség, Esztergom, Koppány vezér, István, a király. Az iskola saját castingot tart, kiválogatja a szereplőket, elkezdenek próbálni, és házilag megoldják a díszlet-, jelmez-, kellék- és egyéb színpadi elképzeléseket. A zenei kíséretet is saját maguk választják meg. Az azonos részeket viszonyítjuk egymáshoz a verseny folyamán. Ez azt jelenti, hogy négy győztes iskolánk lesz, amelyek a jövő évi gyermeknapon a Kossuth téren vagy más exkluzív helyszínen előadják az István, a királyt. Nem lesz homogén előadás, de a négy különböző stílus kiadja az István, a királyt, amelyet hagyományosan a Beethoven-nyitány és a Himnusz foglal keretbe.
– Mi lesz azokkal, akik ebbe a győztes előadásba nem kerülnek be?
– Az egyéni megméretést is célul tűztük ki, és keressük a kisiskolások közül a legjobb Istvánt, a legjobb Koppányt, azaz lesz egy „legjobbak” szereposztás. Velük állítunk majd színre a jövő év őszén egy előadást az Arénában.
– Hogyan fogja eljuttatni az emberekhez? Gondolok itt elsősorban arra a korosztályra és a szüleikre, akik szinte egyáltalán nem néznek televíziót.
– Igen, ők már mind „youtuberek”. Egy online csatornát indítunk. Úgy tudjuk, hogy elsők leszünk Európában egy ilyen típusú műsorral. Ennek persze van egy problémás oldala is, mert kisiskolásokról van szó, és a felmerülő törvényi előírásokat be kell tartanunk.
– Van még valamilyen terve az István, a királlyal?
– Régóta szeretnénk a harmincöt évvel ezelőtti film alapján egy remake-et készíteni. Jobb ötletünk nem is támadhatott volna, mint hogy felkértük Jankovics Marcellt, készítse el az István, a király rockopera animációs változatát. Úgy tudjuk, hogy 2020-ig a Toldival van elfoglalva, de utána ez következik, s úgy gondolom, ez Jankovics Marcell életművének is meghatározó darabja lehet.
– És a Szörényi-életmű többi része? Az Árpád népe, a Veled, uram…
– Az Atilla – Isten kardja, a Kőműves Kelemen és a Fehér Anna, ezeket mind, mind elővesszük. Szeretnénk színpadra állítani az összes Szörényi-operát az Erkel Színházban. Ókovács Szilveszter főigazgató úrral túl vagyunk az első beszélgetésen. Úgy tűnik, hogy 2020-ban elkezdhetjük a Szörényi Levente-életmű felújítását.
– Egy kérdés erejéig térjünk vissza az István, a királyra. Mit tud mondani így utólag a 2013-as Alföldi-rendezésről?
– Az a produkció Alföldi Róbert szempontjából teljesen rendben van, a közönség szempontjából nem egyértelmű. Viszont nagyon fontosnak tartom, hogy 2013-ban a Kárpát-medence még „lángba tudott borulni” az István, a királytól. Harminc év után még el lehetett érni egy művel, hogy az egész Kárpát-medence „ott veri a tamtamot”, pró és kontra. Ez hihetetlenül nagy dolog!
– Megérte a botrányok révén is?
– A marketingnek ez a része így is működik. Mindig fenn kell tartani valamivel az érdeklődést.
– Mit tervez a másik „húzó” tétellel, az Illéssel?
– Abból is szeretnék egy filmet. Megpróbálkozom a filmalapnál. A film zenéje Illés-zene, de a történet nem az Illés zenekar története. A jövőben felkért rendezőn múlik a forgatókönyv, de 2-3 éven belül szeretnénk leforgatni.
– Finanszírozás szempontjából hogyan tudnak előre tervezni?
– Rendkívül fontosnak tartom a tao intézményét. Színházi produkciók esetében, főleg független producerként, mindazokat a feladatokat, amelyeket kitűztünk magunk elé, a támogatás ezen formájával tudjuk részben megoldani. A Zikkurat évek óta belföldön dolgozik, és minden évben hasonló nagyságrendű elszámolásokra kapja meg a határozatot. Így tudunk előre tervezni.
– Régebben tett egy olyan kijelentést, hogy nem kér állami támogatást a produkcióihoz, hogy Szörényi Levente nyugodtan szidhassa a Fideszt.
– Azt mondtam, hogy szabadon beszélhessen.
– Úgy gondolja, ha kap állami támogatást egy arra érdemes kulturális rendezvényre, nem lehet véleménye?
– Nem, nem gondolom. Ezt akkor némi cinizmussal mondtam. És nem gondolom ezt főleg Szörényi Levente esetében, aki már bebizonyította, hogy miről mit gondol és hol a helye.
– Harmincöt éve működtet kulturális céget a „zöld mezőben”, és nem mindig volt könnyű helyzetben. Többször írták önről, hogy erőfölénnyel próbál megoldani mindent. Mennyire erőszakos?
– Nagyon! Ebben a szakmában…?! Hogyha hagyom magam eltaposni, ma egy németfordító vagyok valami kis irodában! Nem először mondom, hogy 35 éve tolom zsidó asszonyként a hunok szekerét, ami eleve feltételezi, hogy eltökélt vagyok, és nekem mindenkivel meg kell küzdenem minden oldalon. Nekem ez lett a sorsom.
Závada Pál 2016-ban írt azonos című regényének színpadi változatát mutatták be a napokban a Radnótiban. Bár mint annyi mindent, a II. világháború utáni zsidóellenes pogromokat, zsidók elleni verbális és/vagy tényleges, fizikai támadások eseteit is szőnyeg alá söpörte-söpri a történetírás, azok léteztek, megtörténtek. A világháború véget ért 1945-ben, a holokausztot túlélt maradék zsidóság elleni honi gyűlölködés, uszítás és megpróbáltatásaik nem értek véget. Egy "csokorra való" ügy -benne a regény és a színdarab alapjául szolgáló "sajnálatos" eset- rövid összefoglalója itt olvasható:
Uszítás, gyűlöletkeltés, megfélemlítés, kirekesztés: ismerős jelenségek. A múlt elmúlt (vagy mégsem?), a jelen velünk él, a jövő sötét és fenyegető...lehet.
A téma, a kunmadarasi pogrom körülményei és története és a belőle készült darab rendkívüli erejű hangütése illetve az irodalmi-történelmi nyersanyag nagyon passzol a Mohácsi-testvérek dramaturgiai (Mohácsi István) - rendezői (Mohácsi János) stílusához. Az előadás, a maga egyvégtében két és negyed órás hosszúsága, az idősíkok folytonos váltogatása, a népes szereplőgárda állandó jelenléte és szüntelen pulzálása ellenére nem fárasztó, tökéletesen leköti a néző figyelmét. Khell Zsolt függöny- vagy lamellaszerű, szó szerint és átvitt értelemben is keretes díszlete maga is játszik, keretbe foglal, mozog, hangokat ad és hangokat adnak vele. Remete Kriszta jelmezei korhűek. Tizennégy színész és négy zenész (Némedi Árpád játszik is, zenél is) játssza, mozogja vagy üli és éli át az előadást végig a színen töltve, a két főszereplő-feleség beszélgetései közepette. Kettőjük közül Radnay Csilla emelkedik a teljes "mezőny" fölé -férje szerepében Pál András is jó-, Martinovics Dorina alig marad el kolléganője mögött. A produkció fő erőssége mégis a magasrendű ensemble-kultúra, a társulat csúcsra járatott összjátéka. A felsoroltakon kívül játszik még: Porogi Ádám, Lovas Rozi, Sodró Eliza, Gazsó György, Kelemen József, László Zsolt, Schneider Zoltán, Róbert Gábor, valamint Józsa Bettina és Konfár Erik eh.-k és a három további muzsikus: Kovács Márton (egyben zeneszerző is), Gyulai Csaba és Móser Ádám.
Závada Pál: Egy piaci nap - a Radnóti Színház előadása, 2018. május 12.
Kedves ED! Ez már tényleg baromira unalmas.Próbálj már leszakadni a politikáról, kérlek szépen!
Én úgy tudom, hogy az ország mértani közepe Pusztavacs...de az sem kizárt, hogy egy ideje már egy Fejér megyében található település az ország mértani közepe, ahol kisvasút, stadion és sok más látnivaló van. Végülis a Feszty-körképet is áthelyezhetnék oda, legalább közelebb lenne Budapesthez.
PS Ópusztaszer Pusztavacstól kb. 100-105 km-re délkeletre van.
Nagyon egyszerű döntés volt, Ópusztaszer az ország mértani közepe...
Anonymus szerint ezen a tájon a honfoglaló magyarok Árpád vezetésével nemesi gyűlést tartottak, ahol megállapították az ország törvényeit: „szerét ejtették” az ország dolgainak. A gyűlés emlékére pedig a helyet Szer-nek nevezték el . Valószínúleg ezért. (Mivel ez történetilleg nem igazolható, gyakorlati jelentősége nincs.) Egyébként egyetértek, megközelíthetőség szempontjából még nekünk, hazaiaknak is problematikus, Budapesten nyilván sokkal több nézőt vonzana.
Egyébként a csak "Szer" elnevezés miatt lehetne az Őrségben is, hiszen a településnevekre a -szer arrafelé jellemző. Megint egy dolog, amire igazából nincs magyarázat, csak így van.
Nemigen értem, miért Ópusztaszer lett a Feszty-körkép "végső nyughelye". Több helyen állt, de mindig Bp.-en és mindig a Városligetben ill. szűk vonzáskörzetében. Manapság az ilyen látnivalók ismét divatos turistacélpontok lettek, művészi értéküktől függetlenül...de a külföldi turisták nem fognak Bp.-ről 150 km-t utazni a Feszty-körkép kedvéért és magyarok is sokkal többen látogatnák, ha a fővárosban lenne.
Munkácsy Mihály képek a szentpétervári Ermitázsban
artnews.hu - 2018.04.23
A világ egyik legjelentősebb múzeumában, a szentpétervári Ermitázsban önálló kiállításon mutatkoznak be Munkácsy Mihály művei. Az április 23-án nyíló tárlaton látható 65 festmény zöme, 45 alkotás a Magyar Nemzeti Galéria anyagából, a további 20 festmény pedig a legjelentősebb Munkácsy-magángyűjteményből, Pákh Imre gyűjteményéből érkezett a Néva parti városba. A kiállítás július legvégéig látható.
Kedves Klára! "Tájékoztatásom" egy javaslat volt a felvetett kérdésre. Másokra is gondoltam ezzel, hiszen sokan olvassák a fórumot. Múzeumba, kiállításra nyilvánvalóan egyhamar nem fog kerülni a kép, sajnálkozhatunk felette, hiszen én is szívesen eltöltenék több időt a festmény előtt, mint amit egy parlamenti látogatási vezetés lehetővé tesz. De a parlamenti látogatás továbbra is megoldás lehet azoknak, akik legalább egy pillantást szeretnének vetni erre a csodálatos műalkotásra. Ha másképp nem megy.
Mellesleg nagyon sok festmény és más műkincsek (műgyűjtemények, magángyűjtemények) nem hozzáférhetők, elzárva tartják előlünk vagy csak korlátozott körülmények között tekinthetők meg. A Parlament épülete mellett magán- és állami rezidenciák, akadémiák, galériák, csarnokok, egyházi- és közintézmények, paloták stb soráról tudunk, amelyekben őriznek - a köznép számára "láthatatlanul" - ehhez hasonló értékeket, amelyekről úgy gondoljuk, hogy közkincs, és nem sajnálnánk pénzt, időt, fáradságot, ha időszaki vagy állandó jelleggel a tulajdonosok mindenki számára elérhetővé tennék azokat (nemcsak kivételes alkalmakkor: pl. múzeumok napján...).
Más példa.
A Feszty-körkép megtekintéséhez Budapestről le kell utaznom Ópusztaszerre, ha újra és megint újra látni szeretném ezt a monumentális festményt. Persze ott sokáig elidőzhetek a körkép előtt. Mégis, csatlakozva mások véleményéhez, én is azt mondom, nem törvényszerű hogy az a "valami" mindörökké ott helyben maradjon; "ki kellene/lehetne találni", hogy legalább időszaki kiállítás keretében minden fontos, szépséges műalkotásunk több helyre is eljusson az országban, hogy minél többen megtekinthessék és hogy nem kevés időt rászánhassanak az érdeklődők ha már előttük állanak és elmélyülhessenek bennük - láttukra.
Vagy ha nem lehet leszerelni, lebontani, áthelyezni, elmozdítani, elvinni, akkor ott helyben lehessen minél egyszerűbben közel kerülni ahhoz, és az illetékesek részéről elegendő időt biztosítani arra, hogy mindenki szabadon (vagy fizetségért cserébe) bennük kellően kigyönyörködhesse magát.
Kedves Búbánat! Köszönöm a kioktatást. Ezt a lehetőséget ismerem, többször jártam bel- és külföldi csoporttal Parlament- látogatáson. A Parlament és egy nyilvános múzeum között azért van némi különbség. Nem csak a bejutási lehetőség, de az egyéni érdeklődés okán is. Ha egy parlamenti időhöz kötött vezetés és egy egyéni múzeumlátogatás - annyi percet állok egy kép előtt amennyit akarok, stb.- közötti különbséget zongorázni tudnám, én lehetnék Szergej Rachmanyinov!
A Parlament Látogató Központban bárki belépőjegyet válthat az Országház épületébe és vezetéssel megtekintheti belülről az érdekesebb helyeket és így eljuthat abba a terembe is, ahol Munkácsy Mihály Honfoglalás c. festménye látható. Én már többször éltem ezzel a lehetőséggel.
Igen, valamikor kiállítóremenek készült, annak kellene lennie most is! A gondolat második részével is egyetértek, sőt kibővíteném: kiállíthatnák és bemutathatnák végre-valahára a Parlament, valamint egyes közhivatalnak titulált elefántcsonttornyok falait díszítő festményeket, szobrokat és egyéb műtárgyakat. Nem tudom, Munkácsy Mihály Honfoglalás c. képét pl az utolsó évtizedekben látta-e valaki? Aki hivatalosan bejár a Parlamentbe, az ne jelentkezzen!
Én is megnéztem a Román Csarnokot, tényleg szép, mutatós a helyreállítás után. Azt nem értem, hogyan kerültek inkább a szecesszióra utaló díszítő elemek a román stílusú építménybe: "gazdag ornamentika" -egyebek közt növényi motívumok-, "állatövi jegyek", "életfa motívumok", "pávák", ezek jelentős része jó magasan van, finom színezéssel, úgyhogy valamiképpen illeszkednek az összképbe.
Annál sajnálatosabb, hogy a csarnok nem lesz kiállítóterem, hanem mint olvastam, reprezentatív (protokoll) célokra fogják használni és rendezvényekre lehet majd kibérelni. Pedig a Várból kiköltöztetett Nemzeti Galéria visszatérhetne a Hősök terére ahelyett, hogy csillagászati összegért új épületkolosszust húznak fel Nemzeti Galériának a Városliget és zöld felületének kárára és a Baán László-féle ámokfutás projekt nagyobb dicsőségére. De ez már egy másik történet...vagy mégsem?
A megújult Román Csarnok
Látogatás a felújítás alatt lévő Szépművészeti Múzeumban
Uj Ember Hetilap – 2018. április 15.
Döblin: Berlin, Alexanderplatz című, kb. 600 oldalas regényét próbálta a Katona 2,5 órába gyömöszölve dramatizálni. A könyvet sosem olvastam, fölteszem, többségünk így van ezzel, de a lehetséges és a szükséges helyett a lehetetlenre és a szükségtelenre vállalkoztak. A végeredmény egy sok zenével, filmbejátszással, horizontálisan-vertikálisan folyamatosan összerakott-szétszedett színpaddal, síppal-dobbal-nádi hegedűvel és sok minden "csudával" fölturbózott történelmi pszeudorevü lett. A színrehozatal értelme, oka, célja? Örök rejtély marad. Alig hiszem, hogy "nem volt más kéznél". Mészáros Béla azért megérdemli, hogy megemlítsem a nevét. Nagy lehetőséget kapott a rászabott főszereppel és ő élt a lehetőséggel.Előadás után a földalattin együttérzésemről biztosítottam az egyik velünk utazó, a darabban közreműködő művészt..
Berlin, Alexanderplatz, Alfred Döblin azonos című regénye után - Katona József Színház, 2018. ápr. 12.
Köszönöm a javítást és elnézést kérek a művésztől. Nagyon megköszönném, ha a T. Szerkesztők javítanák elírásomat. (Csak a kivastagított helyen szükséges, lent jó.)
Polgár Csaba
Molnár Ferenc színművei mindig biztos közönségsikert, biztos kasszabevételt ígérnek. Az első világháború után éppen A hattyú volt első színházi bemutatója a Vígszínházban, sztárokkal: Varsányi Irénnel, Hegedűs Gyulával, Csortossal, Rákosi Szidivel, Tanay Frigyessel a főszerepekben. A széria szomorú epizódja volt, hogy az egyik ismert művész, Haraszthy Hermin éppen a darab 99. (!) előadása után lett rosszul és hunyt el még aznap tragikus hirtelenséggel. 1920/21-ben időszerű volt a darab alapszituációja: egy trónját vesztett özvegy hercegné (uralkodóné?), Beatrix a már első hamvas ifjúságán túljutott lánya, Alexandra előnyös kiházasításával óhajt visszakapaszkodni az európai dinasztikus elitbe és erre alkalmas jelöltnek látszik Albert herceg, egy másik monarchia trónörököse. A baj "csupán" az, hogy Albert eleddig nem mutatott túlzott érdeklődést a kiszemelt menyasszony, egyáltalán: a hölgyek iránt. Teendő: féltékennyé kell tenni, amire alkalmas megoldásnak tűnik Beatrix két fiának házitanítóját, Ági Miklóst bevonni az akcióba, egyetlen báli estére összehozni őt Alexandrával, ami majd működésbe hozza a "kémiát" a hercegi vőlegényjelöltnél. A dolog azonban az estélyen nem várt vagy nagyon is ismert fordulatot hoz a tanító és a hercegkisasszony eddig nem létező vagy láthatatlan kapcsolatában: ők szeretnek egymásba, mellesleg Albert is főleg a tanítóra figyel föl. Ági Miklós rebellis szelleme ráadásul kiszabadul a palackból.
A darab keletkezésének idején nem volt nehéz fölismerni, hogy -mutatis mutandis- e vígjátékával a szerző a trónja fosztott Habsburg-házat és közvetve a szétesett birodalom, benne Magyarország sorsa alakulását célozza meg. A király nélküli királyságban nincs helye a Habsburgoknak, az anyaország, Ausztria köztársaság, ahonnan úgyszólván kitiltották a császári családot. A valamiképpen-mindenképpen föl- illetve visszakapaszkodás, szinttartás vágya mindennél fontosabb. Így volt ez mindig, így van ez ma, így lesz ez eztán, máshol is.
Olyan A hattyú előadása az Örkény Színházban mint egy kifordított operett: amott sok zene, kevesebb próza, ami gyakran fárasztó és poros, látványos díszletek és jelmezek, fény, pompa, ragyogás. Emitt, az Örkényben is van zene, kicsit néha tán sok is, maga a darab máig eleven humorú, élvezetes, két szünettel, három felvonásra tagolva sem fárasztja el a nézőt. Az egyetlen díszlet egy hátrafelé szűkülő nagy kék doboz, a tiszta kékséget a falakon barnás foltok-fölfeslések csúfítják, egy elcsúfult világ jelképeként. Tarkabarkák, hangsúlyosak, tán túl hangsúlyosak is a jelmezek (díszlet-jelmez: Izsák Lili) és jelentősek a szcenikai és fényeffektek (Sokorai Attila-Kehi Richárd).
Polgár Csaba, aki a társulatban korosztálya egyik vezető színészének számít évek óta, ezúttal rendezőként jegyzi a produkciót. Ha ez dicséretnek számít (miként manapság és bizonyos körökben igen): nem aktualizálja és nem politizálja át a darabot, kis abszurd e falak közt bőven belefér, néhány "mai" ötlete pedig mint például az, hogy Albert jóízű szundikálását a színpad hátsó részében TV-monitoron követi a vendéglátó család, nem zavaró. Az előadással szórakoztatni akar és ez nagyjából-egészében sikerül neki és színészeinek. Csákányi Eszter fölényes magabiztossággal, nagy rutinnal, kisugárzással alakítja Beatrixot: olyan trónja fosztott arisztokrata ő, aki valójában már és még semmi és senki, csak múltja van és remélt jövője. Csákányi szemünk láttára töpörödik pöffeszkedő hercegnéből alázatos mamává-anyósjelöltté, amikor a III. felvonásban betoppan az "igazi", trónon ülő hercegnő, Albert mamája, Mária Dominika -Für Anikó ragyogó kabinetalakítással bűvöl el- akinek anyai áldásától reméli saját és családja sorsának egyenesbe jövetelét. Beatrix bátyja, Károly szerepében (aki betért papként Jácint) Mácsai Pál színészi képességei legjavát hozza, a III. felvonásban a szín fölé magasodó rezonőrként állítja helyre a világ keserű-reális rendjét. A címszerepben Tenki Réka járja végig az angolosan hűvös menyasszonyjelöltből, "büszke, ifjú hattyúból" szerelmes naivává alakuló, majd a kasztrendszer papírformáját elfogadó lány útját, elegánsan és sajnálni valóan, lefojtott majd feltörő érzelmekkel, színpadi jelenléttel. Lovaglópálcás mutatványa nem csupán hangsúlyos jellemábrázolás, de valóságos zsonglőrmutatvány! A tanító, Ági Miklós, (egykoron Csortos Gyula játszotta): Nagy Zsolt, az alkatától szerintem távol álló szerepben elég haloványan, kevés meggyőző erővel mozog. Beszédtechnikája javult, de Molnár Ferenc itteni világában nem otthonos (hajdan a Krétakörben jó Liliom volt) és nem sugározza azt az ellenállhatatlan vonzerőt sem, ami egyaránt felkelti Alexandra, Albert és Jácint atya érdeklődését. Szerény ötletem: Polgár Csaba talán inkább önmagát rendezhette volna ebben a szerepben. Albert figurájában Ficza István elsősorban a házitanító iránti kitüntető figyelmét hangsúlyozhatja, oldalán Alexandra számára nem vár túl boldog házasság. Takács Nóra Diána kis szerepében csak ritkán villanthatja fel komikai képességeit. A két hercegi öccs: Jéger Zsombor és Novkov Máté, Wunderlich: Dóra Béla, Caesar: Máthé Zsolt.
Molnár Ferenc: A hattyú - Örkény Színház, 2018. április 6.
Hit, erkölcs és hűség – A Magyar Corvin-lánc kitüntetettjei
Huszti Péter színművész (2018)
"A Magyar Corvin-lánc a Szent István Rend után következő legnagyobb állami kitüntetésünk. Olyan személyek kapják, akik különleges módon járultak hozzá a kultúrához, a tudományhoz, a magyar közgondolkodás jobbításához. Idén 7-en vehették át ezt az elismerést. Dokumentum-filmsorozatunkban megismerhetik a díjazottak portréit. Huszti Péter Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színművész, a Nemzet Művésze, kiváló és érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Színház- és Filmművészeti Egyetem volt rektora, professor emeritus. Pályájáról, szerepeiről beszélgettünk a vele készült portréban."
2018. április 8.. vasárnap Duna TV 14:55 - 15:30-ig
Meg Kivalo Muvesz cimet sem kapott. Nem tagja a "megfelelo" Akademianak avagy: nem a "megfelelo" Akademianak a tagja. Szerencsere a Prima Primissima dijat elnyerte.
Csupán egy értelmezési tévedést jegyzek meg: a Kossuth-díjjal nem más díjak elnyerését ismerik el, hanem megnevezett teljesítményeket. (Ha adják.)
ENYEDI ILDIKÓ (és csapata) méltatlanul kimaradt az idei március 15-i dijesőből! Letett már annyit az asztalra, (ld.: alább) hogy kiérdemelte már Kossuth- dijat:
Mikor veszik figyelembe, hogy Magyaroszág neve hangzik el , hangzott el egymilliószor a fillm kapcsán, ha nem ilyenkor. Ez nem a nemezetközi hirverés??
DIJ(F)OSZTÓK:Figyelem!
- Gene Moskowitz-díj (1989)
- az edinburgh-i és a Las Vegas-i fesztivál különdíja (1989)
- a filmkritikusok díja (1990, 2000)
- Balázs Béla-díj (1991)
- a győri Media Wave filmszemle díja (1991)
- a neubrandenburgi Dokumentart Fesztivál fődíja (1993)
- a filmszemle különdíja (1995)
- legjobb rendezés díja (1999): Simon mágus
- a salernói fesztivál legjobb forgatókönyv díja (2000)
- Arany Medve (Berlini Nemzetközi Filmfesztivál fődíja) (2017): Testről és lélekről[
- Arany Medál-díj (2017)[8]
Shakespeare III.Richárdja mindig divatos királydráma volt és maradt. Demokráciákban is, kemény-puhább diktatúrákban, autoriter, illiberális és egyéb jelzőkkel ékesíthető rendszerekben is. Nálunk egyebek közt a Rákosi-rendszerben Major Tamás személye volt a garancia a címszerepben és a Nemzeti igazgatói székében arra, hogy a hatalom ne magát lássa a darabban és akörül; a kádári érában a konszolidáció csúcskorszakában (1969) a Madáchban mutatták be Gábor Miklóssal -ezt az előadást magam is láthattam már- és a hatalomnak szintén nem kellett túlzottan aggódnia esetleges áthallás(ok) miatt. Az új Nemzeti Színház felejthető produkciója (2004) után a rossz hírű király most egyszerre három pesti színpadon is megjelent, hogy tudósítson: "York napsütése rosszkedvünk telét tündöklő nyárrá változtatta át." Néhány éve azonban történt egy történelmi és tudományos jelentőségű esemény: DNS-minta alapján azonosították Gloster hercegének maradványait és uralkodónak kijáró egyházi és világi pompával, több tízezres tömeg kísérete mellett helyezték végső nyugalomra Leicesterben. Ezt is megértük. Közben -inkább már korábban- megkezdődött III.Richárd néminemű újraértékelése és egyes történészek főleg a York-házat követő Tudorok számlájára írják Richárd személyiségének shakespeare-i karaktergyilkosságát. Ezt is megértük. Politikusok, uralkodók, mások is utóbb átértékelhetők: pro és kontra.
A Radnóti Színház új produkciója nem értelmezi át az uralkodót és cselekedeteit, inkább ki- sőt túlhangsúlyoz. A hatalom megszerzése a nyomorék herceg életének egyetlen célja, értelme, bármi áron, ezért "úgy dönt, hogy gazember lesz". A hatalom megtartása tán már nem olyan fontos számára. ("Országomat egy lóért!") Ez utóbbi tekintetben azonban, el kell ismerni, Richárd számos államvezető-utódja más nézeteket vall(ott). Andrei Serban rendezése felvonultatja a rendezői színház megannyi elemét. Már a plakátok figyelmeztetnek: "előadásunk megtekintését stroboszkóp, erős fény- és hanghatások alkalmazása miatt erre érzékeny nézőinknek nem ajánljuk!" Okkal teszik: színek, zajok özöne, színpadi füst és köd, dübörgés, mikrofonba szónokolás és visszhangosítás, szintetizátoros hangeffektek, géppuskaropogások, villódzó neonfények tobzódnak; a színészek olykor a színpadon kívül rohangálnak, hangsúlyos pillanatokat -gyengébbek kedvéért- a nézőtéri fények gyakori kigyúlása jelez, elmaradhatatlan a mobiltelefon, a kerekesszék meg sok egyéb ismerős, "divatos" tárgy és nem hiányoznak bizonyos kül- és belhoni politikai aktuál-áthallások sem, #meetoo-tól kezdve mohó hatalomvágyig és korrupcióig, kikacsintó gegekig. Kihagyhatatlan kísértéseknek úgy látszik, egyszerűen nem lehet ellenállni. Mindeme rendezői ötletcunami így együtt, a Radnóti parányi színpadán és légterében megsokszorozódik, eltorzul: még a púpos, vasalt csizmában (műlábbal?) sántikáló, fém-műkezes címszereplőnél is torzabb lesz: "sok". Mindez három és fél órán át, egy szünettel. Vas István klasszikus fordításába -tudtommal- csak mértékkel piszkált bele Závada Péter, tetszettek Nagy Fruzsina jelmezei, Menczel Róbert díszlete megfelelt, bár a vas csigalépcső elég kényelmetlen lehet a rajta fel és le sűrűn futkosó színészeknek.
A színészeknek, akik olykor szinte már nem is beszélnek, hanem szónokolnak, deklamálnak. Meg kell hagyni, ennek van pozitív hozadéka is: az időnkénti szájbarágós beszédmodornak köszönhetően könnyebben követhető a cselekmény. Alföldi Róbert dicséretesen, alázatosan hajtja végre a rendezői utasításokat: vélhetően ő nem így rendezte volna meg önmagát, de kétségtelenül bravúrosan oldja meg a világirodalom egyik legterjedelmesebb szerepét: elragadó az építkezése, kicsit elsietett a bukása, az alakítás összességében, fizikai és mentális értelemben egyaránt maradandó élmény. László Zsolt puszta színpadi jelenléte lenyűgöz, ő aztán igazán 3 az 1-ben: Margit királyné, Edward, a 13 éves walesi herceg és Shakespeare alakjában persze másképpen, de múltkori-itteni Lear-je színvonalán alakít. Jók a többiek, többen több szerepben: Pál Andrást, Gazsó Györgyöt és Schneider Zoltánt emelném ki a férficsapatból. Kováts Adél mint Erzsébet királyné -bizonyára függetlenül igazgatói sarzsijától- extra hangsúlyokat kap a rendezőtől, ő puskázza le Richárdot és -az eredetitől eltérően, ekképpen a dráma végkicsengését áthangolva- a finálé záró monológja is az övé. Sodró Eliza Cordélia után most Lady Annaként és "mellesleg" a kiskamasz yorki herceg szerepében tovább közelít az élvonalhoz, s elégíti ki vele szembeni elvárásaimat. Martin Márta tömbszerűen hangsúlyos anyakirálynét hoz. Kelemen József, Porogi Ádám és Rusznák András felsorolása teszi teljessé a szereplőgárdát.
Shakespeare: III. Richárd - Radnóti Színház, 2018. március 3.
https://fidelio.hu/vizual/2018/02/13/marciusban_ket_hetre_megnyilik_a_szepmuveszeti_roman_csarnoka/
Nagyszerű!
Azért az utóbbi évek sikereiben határozottan látszik, az átalakított filmtámogatási rendszer. Andy Vajna mindig sokat tudott a filmiparról (ismerte a siker receptjét), és most szerencsére van módja, hogy a magyar alkotókat segítse ezzel a tudásával.
(Arra gondolok, hogy
1. Jó érzékkel döntenek arról, milyen filmötleteket támogatnak.
2. Aki pénzt kap a Filmalaptól, annak muszáj igénybe vennie a gyártási támogatást is. Például a Filmalap által küldött forgatókönyvírókkal dolgozni a forgatókönyvön. stb. Vagyis a jó alkotói ötletek rendszerszerűen kapnak profi hátteret a megvalósításhoz. Ennek meg is van az eredménye a nemzetközi mezőnyben.)
Enyedi Ildikó Testről és lélekről c. filmje az Oscar-díj "ötös" döntőjében!
Hat színház vezetésére írtak ki idén pályázatot
http://szinhaz.hu/2018/01/19/hat_szinhaz_vezetesere_irtak_ki_iden_palyazatot
Szinte közhely, hogy a legrangosabb irodalmi elismerést, Nobel-díjat nem kapó írók-költők listája (csaknem?) előkelőbb mint azoké, akik megkapták és ez volt a helyzet már a díjosztás első éveiben-évtizedében is. 1903-ban kitüntették például Bjørnstjerne Bjørnsont, akinek élete sok hasonlóságot mutat kor-, honfi- és írótársáéval, Henrik Ibsenével, de munkásságának utóélete össze sem hasonlítható a csak néhány évvel idősebb kollégáéval. Bámulatos, hogy Európa peremén, a messzi északon elhelyezkedő, kis lélekszámú, nem világnyelvet beszélő, akkor még szegény, önálló állami léttel nem rendelkező Norvégia olyan íróóriást adott a világnak, akinek művei máig élnek, elevenen és elevennek hatnak, színműveinek műsorra tűzése -és megtekintése!- nem holmi kincstári tisztelgés, fárasztóan kötelező irodalom, hanem megannyi katartikus élmény, karakteres figurák, ragyogó párbeszédek, lassan felépülő, de annál csattanósabb történetek, valós, ma is létező társadalmi problémák feltárása. A Centrál Színházban most bemutatott Kísértetek is ilyen darab; a szerző úgy építi fel az öt szereplő jellemén, sorsán keresztül a drámát, hogy néha úgy érzem, kötéltáncos ő, ám bambuszrúd és védőháló nélkül. Nem riad vissza szélsőséges fordulatoktól, gordiuszi csomóként viselkedő emberi konfliktusokat, fel- és megoldhatatlannak tűnő helyzeteket vág el (k)egyetlen suhintással, ám megoldásai sohasem olcsók, vásáriak, mindig a művészi kifejezést szolgálják s emelik műveit és a szerzőt világirodalmi rangra, mindmáig s megkockáztatom: örökre.
A Kísértetekben az öt szereplő mindegyike és mindannyiuk sorsa összefügg egymással és talán leginkább összefügg a fölöttük, múltjuk fölött kísértő hatodik személlyel, a már tíz éve halott Alving kamarással és az ő egykori jellemével pontosabban jellemtelenségével, életvitelével, cselekedeteivel. Hazugságok, képmutatások, elhallgatások sokasága: mind-mind őhozzá köthetők múltba vésző holtában is. Ám -mint a mostani adaptáció rendezője s egyben a darabot dramaturgként kiváló érzékkel egy felvonásba, kilencven percbe sűrítő Alföldi Róbert egy interjúban mondta- "előbb-utóbb kiborul a bili". Minden családban, minden közösségben vannak sötét foltok, elcsalt sorsok és életek,rejtett titkok, amik nemcsak hallgatnak mint ama bizonyos mély, ami fölött fecseg a felszín, de bizony rohadnak és rohasztanak is és ki tudja, mikor, hol törnek a felszínre, pusztítón, visszavonhatatlan hatállyal. A Kísértetekben felszínre törnek, pusztítón, visszavonhatatlan hatállyal: a bili kiborul, nem kicsit, nagyon.
Alföldi Róbert a kis teret minimalista díszlettel (tervező: Kálmán Eszter) teszi még hangsúlyosabbá: egyetlen nagyméretű, fából készült állított négyzetelemmel variál, amelynek legkisebb, középső egysége ajtóként funkcionál. Ezenkívül csupán néhány, olykor hangsúlyosan ki-berakott szék "játszik", amiket a kortalan jelmezbe (Szakács Györgyi munkája) öltöztetett szereplők rakosgatnak ide-oda. Semmi fölösleges akció. Básti Juli számára -akit régebben Hedda Gablerként már volt szerencsém látni- elsőrangú feladat az özvegy, Alvingné megformálása. Alvingnéé, aki egész életében -nem okvetlenül és nem kizárólag önhibájából- szenvedett, takargatott, képmutatott és elhallgatott s minden és leginkább őrá hullik vissza akkor, amikor a dolgok már éppen rendben lévőnek látszanak: festő fia éppen hazatért Párizsból, a jótékony célokra szánt árvaház nyitásra kész, a fenntartására szánt pénz jó kezekben... Fekete ruhájában, többnyire szordinált hangon, -nagy kitörése annál hatásosabb- takarékos gesztusokkal és mimikával mintha egy görög sorstragédiából lépett volna ki. Nem mint primadonna, nem mint a Centrál "házi dívája", hanem mint első az egyenlők közt: magányos és végezetül teljesen magára maradó polgár-heroina. Gáspár Tibor és Gáspár Sándor nemcsak valóságos testvérként, de a darabban is jól kiegészítik egymást: a nagytiszteletű lelkész és a "matrózotthont" (értsd: jobb vagy kevésbé jó kocsmát) nyitni óhajtó sánta asztalos a fináléban megkötik a maguk kis alkuját -közkeletű mai szóval: mutyiját- : hallgatásért cserébe anyagi támogatás, "korrupció", akárcsak máskor, máshol, ma is. Jók a fiatalok: Ágoston Katalin házvezetőnőnek, nevelt lánynak egyaránt fagyos, számító és nemigen gondolnám, hogy ha egybekel(né)nek Osvalddal, készségesen beváltaná a fiatalember hozzáfűzött reményeit. Ódor Kristóf is jó a zaklatott, születése pillanatában elrendeltetett sorsú fiú, Osvald Alving szerepében.
Ha hihetünk az évszázados legendának, Ibsen már csak a maga korában nagy botrányt kavaró, tiltó-, bojkott- és cenzori listákon előkelő helyen álló Kísértetek miatt nem/sem kaphatott Nobel-díjat. Mi, utókor viszont kaptunk egy magasrendű és ma is aktuális, élvezetes drámát, körítésként egy jelentékeny színházi élménnyel.
Henrik Ibsen: Kísértetek - Centrál Színház (Kisszínpad), 2018. január. 15.
A 102. életévében járó Kirk Douglas menyével, Catherine Zeta-Jones színésznő oldalán megjelent a 2018-as Golden Globe-gálán, Los Angelesben!
Karácsony Henrikéknél-Eleonóráéknál: egy másik színházban futó klasszikus darab (Ibsen: Nóra) ottani aktuális címének -Karácsony Helmeréknél- analógiájára nevezhetnénk így át James Goldman Az oroszlán télen című színművét. Az immár fél évszázada ismert, számos díjat nyert filmalkotás színpadi adaptációját éppen Karácsony előtt tűzte műsorára a Belvárosi Színház. A darabbéli személyek, események, szövevényes családi hálók és alkalmi szövetségek kavalkádjában való eligazodáshoz nem árt némi előzetes tájékozódás, már ha a néző nem csupán két és fél órányi felhőtlen -vagy inkább "felhősnek" mondható- szórakoztató kikapcsolódásra vágyik. E színes történelmi képeskönyv tulajdonképpeni főszereplője Aquitániai Eleonóra, aki családi örökségének és kétszeri házasságkötésének köszönhetően a XII. szd. talán leggazdagabb, ennélfogva legbefolyásosabb és legérdekesebb európai asszonya volt. 81 évet élt, két király felesége volt, első férjétől, VII. Lajos francia királytól két leánygyermeke született, fiú örökös híján VII. Lajos a pápánál kezdeményezte -sikeresen- a házasság felbontását. Ezt követően az elképzelhetetlenül gazdag és befolyásos -azaz permanensen elrablásnak és életveszélynek kitett!- Eleonóra a válást követően néhány hét múlva, 1152 Pünkösdjén férjhez ment Henrik normandiai herceghez, akivel két év múlva királynéként lépett Anglia trónjára. II. (Plantagenet) Henriktől nyolc gyermeke született, fiai közül hármat lehetséges trónörökösként temetett el -egyikük, Geoffrey a darabban is szerepel- kettő pedig király lett. I. (Oroszlánszívű) Richárdot túlélte, és még megérte legkisebb fia, (Földnélküli) János trónra lépését. Férje 1173-ban egyik kastélyukba záratta és a király haláláig (1189) ott tartatta (persze nem éhkoppon), mert asszonyát a trónjára nézve állandó veszélyforrásnak gondolta. Eleonóra 1204-ben hunyt el.
A szellemes, kicsit hosszadalmas, de szórakoztató lektűr 1183 Karácsonyán játszódik, a díszes családból az uralkodói páron kívül jelen van a három említett fiúgyermek, Richárd, Geoffrey és János, az éppen királyi csúcstalálkozóra odaérkező II. Fülöp francia király és féltestvére, Alais (Aliz), aki történetesen II. Henrik szeretője és esetleges jövőbeni hitvese...már ha a pápa felbontaná házasságát Eleonórával. (Ebből viszont nem lett semmi.)
A karácsonyi színjátékban mindenki mindenkivel összefog és összevész, hatalomra ácsingózik, ármánykodik és hízeleg, színlel és fenyeget...és hazudik, hazudik, hazudik. Az ország, sőt: a két ország csak olyan játékszer, amilyent a gyerekek a karácsonyfa alatt találnak. Megy az adok-kapok és az adok-veszek. Karácsonyfa nincs, ajándékdobozok vannak. És van ordibálás, áltatás, kibékülés, veszekedés...akárha egy igazi, mai család életét látnánk, pontosabban amit és amikor nem lát a kivülálló idegen, amikor eltűnik a bájmosoly, az álságos -netán valódi- jókedv, szeretet, móka és kaczagás. A királyfiak folyamatosan marakodnak, a vendég francia király egy legénykedő puhány -kiskamaszként "természetesen" az őt erre-arra tanítgató Richárdért rajongott vagy tán több is volt köztük- Henrik legjellemzőbb mondása nagyjából így szól: elsőszülött fiamat szerettem legjobban, főleg azért, mert ő már halott. (Törvényes fiait kivétel nélkül és tényszerűen gyűlölte.) Ami kecs és szellem, humor és báj, nagyvilági tartás és elegancia, ármány és (egykori) szerelem, azt Eleonóra szolgáltatja.
Zöldi Gergely fordítása nem nélkülözi a mai szófordulatokat és a vaskosabb, sőt trágár ki- és beszólásokat, összességében adekvát a színpadi történésekkel. Khell Zsolt díszlete alkalmazkodik a zsebkendőnyi színpadhoz, Kiss Julcsi jelmezei maiak is meg olykor és nem túlzottan archaizálnak is, persze nem kimondottan az 1183-as őszi/téli divat szerint. Szikszai Rémusz inkább rutinosan semmint -máshonnan már ismert- kísérletező kedvével mozgatja színészeit. Köztük is kiemelten a két főszereplőt, Hernádi Juditot és Gálffi Lászlót. Hernádi elragadó, számára ez a szerep igazi jutalomjáték. Korban és karban, a figura megformálásában egyaránt briliáns királyné, okos és hatalmas asszony. Akkor is érezzük Hernádi-Eleonóra jelenlétét, amikor kivételesen nincs a színpadon. Gálffi László nagy rutinnal és sok decibelnyi hangerővel alakítja a címszerepet a -"sárga fogú"- oroszlánt;. A szerep azonban fiatalabb Henriket igényelne, történelmi hitelesség és színpadi cselekmény szempontjából egyaránt: neki nehezen hisszük el a király éppen Alaise felé tanúsított... khm... nagy természetét. A többiek inkább csak statisztálnak amúgy nem jelentéktelen szerepükben: a három királyfi, Schruff Milán (Richárd), Mészáros Máté (Geoffrey), Ötvös András (János) valamint Szakács Hajnalka (Alais) és Horváth Illés (Fülöp).
James Goldman: Az oroszlán télen, Belvárosi Színház, 2018. január 4.
Csaknem két éve mutatta be a Katona József Színház Giacomo Puccini műveinek -elsősorban A köpeny zenéjének- felhasználásával az ott és akkor szerzőként-rendezőként egyaránt debütáló Pintér Béla A bajnok c. színdarabját. Az egyik internetes portál nem túl szerencsés ötlettel hozzávarrt a darab cselekményéhez egy általuk azzal összefüggésbe hozott és politikai áthallást is tartalmaz(hat)ó valós szerelmi háromszög-történetet, aminek következtében egyik-másik kormányközeli médium "farkast" kiáltott és elégtételt illetve egyfajta kompenzációt követelve kifejezte azon óhaját, miszerint és ezek után akkor Pintér Béla írjon egy, a színház igazgatója, Máté Gábor magánéletének árnyasabb oldalát bemutató darabot. Máig nem látom, nem értem a fenti két dolog közti összefüggést, de már elöljáróban leszögezem: köszönet a Pintér Bélára és Máté Gáborra ráröppenő kormányközeli médiumnak, mert ötletgazdaként új alkotás megírására ösztönözte a szerző-rendező-társulatvezetőt és akarva-akaratlanul új produkció kihozatalát generálta a Katonában. S mivel Pintér Béla aktuális, divatos és fontos, a hálás közönség, a hálás alkotók és a hálás utókor nem fogja elfelejteni a média eme inspiráló gesztusát.
Ha lehet hinni egy olyan lapnak, amelyik azt írja, hogy „oroszok 41%-ka”, akkor 1649 óta: http://hungarian.ruvr.ru/2011/11/04/59826192/
Az egyik mai szennylapban láttam, hogy az Operettben KERO helyét esetleg a madáchos Szente Vajk venné át!? "Sztárrendezőként" írnak róla! Bocsánat, de ha a kettejük közötti különbséget zongorázni lehetne, KERO fényévekkel előbbre jár. Mit akar ez a srác, az Operett nem a "Magyarország, szeretlek!"
Vajon mióta az orosz nemzeti egység napja november 4-e? Csak nem 1956 óta? A többi: no comment. A Nemzeti Színház sorsa további 5 évre (2018-2023) eldőlt. Vagy további többször 5 évre. A vattagyárak napi három műszakban termelhetnek.
Hír a mai, november 4-i, a felkelés szovjetek általi leverése miatti, Nemzeti Gyásznapon:
"Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Puskin-éremmel tüntette ki Vidnyánszky Attila Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendezőt, a Nemzeti Színház igazgatóját szombaton Moszkvában, az orosz nemzeti egység napján" - írja a 24.hu.
Azért van ebben valami báj...
