Az előadó szemtelenül fiatal, 1987-es születésű, ez az első önálló albuma. Az egyik tanára Andrea Marcon volt. Ha Andrea Buccarella így folytatja, akkor nagy karriert fog befutni. Hifis szempontból is érdekes a lemez, mert négy különböző csembaló szólal meg rajta eltérő mikrofonozással, Az egyiknek jó zsíros, testes hangja van, a másik meg olyan, akár egy virginál.
Maga a toccata, mint műfaj is érdekes:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Toccata
Jelszavaink valának virtuozitás és improvizáció. És ez itt most nagyon látványosan tetten érhető. A rövid daraboktól tartunk az egyre nagyobb lélegzetvételűek felé, és mire J.S. Bachhoz érünk, már több tételes szólódarabokat hallgatunk perfekt és imperfect (!) hangolásban. Csupa-csupa luxusdarab. Az előadás annyira érthető és természetes lüktetésű, hogy egy idő után azon kaptam magam, hogy a lélegzésem üteme is a tempókhoz igazodott. Nem állítom, hogy a toccáták könnyen befogadhatók, kell pár meghallgatás, mire megadják magukat.
Ezt itt feltétlen érdemes végighallgatni:
Hát..szerintem álomvilágban élsz azzal kapcsolatban, hogy milyen állapotban van a mai magyar átlagos ( bármilyen ) zenét hallgató. Vagy ( sajnos ) ez egyáltalán nem fontos szempont számodra . Az ismeretterjesztés ezen a szinten ( La Reverdie ) könnyebben talál rezonanciára, mit egy ars subtilior darab Paul van Neveléktől, ez tuti. Nem arról beszélek, hogy értékesebb, hanem a rezonanciáról, a vételről. És hát nyilván nem a zeneileg magasan művelt ( igencsak szórványosan előforduló ) hallgatókról beszélek, hanem a híg löttyön élő zajhallgatókról. Arra sem akarlak rávenni, hogy őket hallgasd Nevelék helyett :)) Én sem teszem :)
Meghallgattam párszol az albumot és nekem is az a véleményem, hogy sikerülhetett volna jobbra is. A zene jó, a felvonultatott hangszerpark is színesíti a hangzást, kár, hogy összességében semmi mondanivalójuk a darabokkal. Ahogyan az első műsorszámban, az Ave Corpus Sanctum Gloriosi Stefani - Adolescens Protomartir-ba belép a második énekes hölgy, abban benne van az egész lemez sivársága és értelmetlensége.
Ritkán talákozni ennyire monoton és primitív előadással. A szakiskolákban különbül éneklik Lassus motettáit. Irtózom a metronómra rakható előadásoktól, na ez ilyen. Csupa elszabott, unalmasan szürke konfekciós ruha, szorosan egymás mellett, egy hosszú állványra felhalmozva. Az ember csak áll némán előttük és nem érti, hogy ezekből a remek szövet anyagokból hogyan lehetett ennyire pocsék árut előaállítani 2014 októberében. Nekik sikerült.
Fel-kaparáshoz.
Az után a Bach után muszáj volt valamivel visszaállítani a viág egyensúlyát... Szintén a Német-Alföldről.
Itt is erős a különbség...:)
Van különbség szerintem is .
Csúcsminőségű felvétel . Az énektudás döbbenetes. (de sajna ?) Szinte látom a hangmérnök kezét :)
Azért vannak ebben az előadásban oly kanyarok, miket akkoriban 100 százalék, hogy nem vettek be. De zenélni szabadon kell , nem szólok bele.
Itt az én egyik nagy kedvencem. Jó 25 éves felvétel, az igaz, nem olyan mérnöki munka, de nagyon szeretem. Le Jeune egy óriás. A retorikája is mindig megfog, ahogy szövi a szálakat, aztán a Gloria Patri..részben a végén összegyűjti, egyben megválaszolja, aztán kimegy és becsukla az ajtót, zseniális, nem tudok vele betelni.
Hát ezt néhol tényleg lekapta :))
Akkor tessék. Csak óvatosan, még forró! Meg ne égesse a szádat :)
Tartsuk a színvonalat. (Babette lakomája...:))(vagy ízlésterror...??:))
Ez van most a hűtőből:
A különbség nekem óriási.
Jól jönne egy kozmás perkelt vacsorára nekem is.
Kár, hogy Wolfi már nem tud reagálni a soraidra.
Hát , van benne valami. A randa orgánumú rádio speakerektől én is agybajt tudok kapni. De azért tetszik amit csinálnak ( a LA REVERDIE ) mert általuk szélesedik a látóköröm, sok ismeretet közölnek, mert zeneileg elég jó, pontos , amit csinálnak. Tudod errefelé nem dúskálunk az ismeretekben.
Chord csak a kékúszójú tonhalat eszi, azt is kizárólag az ML512-ről. Nekem olykor a lekozmált pörkőtt is jöhet zománcos lábasban. :)
Óvatos ellenvetést bátorkodnék.
Határozottan nem. Nagyon nem. Az ismeretterjesztés vs. elriasztás a rossz/nem megfelelő hanggal mérlege énszerintem rossz irányba billen. Gondoljuk el a 'laikusokat', akik nem bélelődtek ki ennyire régizenével, mint mi: határozottan nem fogják a középkori zenéért feltúrni a netet, miután ez szembejött valahol.
Pöszék az énekes lánytestvérek. Mind a kettő. Nem is kicsit. Fogadok, hogy ez a bajod. Olyan, mintha beszédhibás rádióbemondót hallgatnál. De én szeretem őket. Főleg azért, mert az ismeret terjesztésében úttörőmunkát végeznek. Valódi elhivatottság. Lehet egy pöszében is.
Ez valami olyasmi, mint amikor valaki hunyott szemmel tud extra gyorsan gép-írni. Mondjuk egy könyvet olvas, és megjelennek a betűk egy bonyolult mátrixban, vagy koordinátarendszerben vagy egy mittudoménmiben. És ez jó. Tényleg jó. A könyvet semennyivel sem érti jobban. Legalábbis a lényeg nem itt van.
La Reverdie - nem jutott be a páncélzatom mögé soha.
Pedig nagyon-nagyon jó zenék, a ráközelítés is tetszik. Talán az énekhangok, nálam ott van egy enyhe visszatetszés, nem tudom, miért.
Nem írtad, hogy egyszerr ütöttétek le a billentyűket. Annak idején nekünk tízet kellett megmondani.
Az utolsó szakasz: a zenei folyamatot a dallamra, harmóniára, ritmusra értettem, amit leír a dallamíráskor valaki. Ugye, nem gondolod, hogy arról szól a dallamírás, hogy mint egy gép, úgy írja le a hangokat az illető? Ha nincs tisztában a hangok közötti relációval, akkor ott ette meg a fene az abszolút hallását. Nem arról szól a dallamírás, hogy egyesével leütnek hangokat, és valaki azokat írja le mechanikusan, mint egy írógép. Dallamíráskor a rövid távú emlékezet, a stílusismeret (és itt a XX. századi zenék kivételek) is szükséges, mert tudsz következtetni.
Sőt! Jaj! Jaj!
Lehet, hogy rossz párhuzam, de valahol hasonló! Valakinek vagy van érzéke a reál tárgyakhoz, vagy nincs. Vagy van nyelvérzéke - magyarul:könnyen tanul idegen nyelvet, vagy nincs! Tegnapi hír: több ezer diplomát adtak át tanárok, tanítók, óvodapedagógusok, stb részére, akiknek a munkájára égető szükség van, mert kevesen vannak! Akik eddig, sokan közülük évekig, nem kaphatták meg diplomájukat, mert a szükséges idegennyelvű nyelvvizsgát nem tudták letenni. Írok, olvasok, beszélek néhány idegen nyelven, van, amiből nyelvvizsgám is van. Évekig tanítottam idegen nyelvet, tehát szert tettem némi tapasztalatra. Akinek az idegen nyelv - nyelvtan! - elsajátításához nincs érzéke, képtelen a "megfelelő" sziínten elsajátítan, azt hiába kötelezik rá! Aki évekig folytatott egyetemi, főiskolai tanulmányokat az nem kevés időt, energiát, pénzt fordított erre, nyilván szeretné a diplomáját átvenni és a megfelelő képzettség, tudás és dokumentum birtokában elhelyezkedni. Nem hiszem, hogy fiatalok tömegei "juszt se vizsgázok ... nyelvből" alapon a mindenkori oktatáspolitka iránti bosszúból hagyták volna diplomájukat a köznyelvet idézve "bedögleni". Amihez legalábbis minimális veleszületett érzék kell, azt megléte esetén lehet fejleszteni, de nulláról indulva kialakítani nem igazán lehet!
Jól mondod tezsvírem!
Ehhez mit szólsz? Friss szerzemény.
Ave corpus sanctum gloriosi Stefani - Adolescens protomartir · La Reverdie · Claudia Caffagni
A lentiekhez, óvatosan, csak annyit tennék hozzá, hogy az abszolut hallás nem pótolja sem a jó ízlést, sem a zene 'mélyebben való megértésének kísérletét'; sem a meg nem hallgatott/meg nem ismert zenék hiányát. És nem attól tartunk jónak egy zenét vagy egy előadást, hogy a Hz skálán minden pillanatban pontosan tudjuk, hogy mi történik, és hogy a 30 leütött billentyűt meg tudjuk nevezni külön-külön.
Hát... nem akarnék semmiféle tanácsokat osztogatni..De a történelem fele mindig kísérlet . :) Azért írtam a billentyűsöket, főleg az a problémám, hogy nincs lehetőség intonációra. Számomra mindig van egy határ a disszonanciában...és ha nem lehet finoman intonálni, akkor ez a határ néha határt sért.... és fóleg az zavar, hogy néha csak egy kis pár herz kell a korrekcióhoz, és nincs, elmarad. Ez az ára sztem annak, hogy csak billentyűket kell nyomkodni, a többi mechanikus.
Amikor egyszerre ütnek le harminc hangot egy zongorán és zeng a cucc, mint a fene, az nem egy kellemes hangi élmény. Megnéznélek, amikor te felsorolod ebből a kakofóniából az egyes hangokat úgy, hogy sorrendben mondod őket és egyet sem hagysz ki. Ha abszolút hallásod van, akkor ez neked nem kihívás. Ha nincs, akkor annyi értelme foglalkozni vele, mint a levitációval. :)
Ennek a zongorista srácnak senki nem mondta meg, hogy melyik a legalsó hang. Oda sem nézett a zongorára. Miközben sorolta a hangokat, gót írással leírta a táblára, hogy Metallica. :)
A dallamírás tanulható, gyakorolható, különleges képességek nem kellenek hozzá. A zongoristák előnyben vannak, mert az ő hangszerükön diktálnak és nekik a zongora hangja sokkal jobban a fülükben van, mint a nem zongoristáknak. Én a saját hangszerem esetén már pár hang után tudom, hogy milyen hangot fogtak le éppen, de én a regiszterváltáshoz viszonyítok és onnan számítom ki pillanatok alatt a mű hangnemét! Hogy ez egy hegedűsnél hogyan működik...passz.
Ezzel a zenei folyamatos dologgal is tudnék vitatkozni. Aki tudja, hogy milyen hangot hall, az nem fog gondolkodni rajta. Leírja oszt kész. Aki meg nem tudja vagy nem biztos benne, keres egy fix pontot és ahhoz viszonyítva fejti meg a rá épülő hangközöket. Abban semmi zenei folyamat nincs, hogy egy abszolút hallású tökéletesen tudja, hogy milyen hangot hall. A zenei folyamat más. Pl., hogy elképzelsz egy tételt, ütemenként kitalálsz hozzá valamit és azt tudatosan megvalósítod. Hogy te az interpretációd alatt szolmizálva gondolkodsz vagy abszolút hangokban sorolod magadban az éppen játszott hangokat, na az már egy újabb téma. :) Előre jelzem, nem megyek bele.
Hát ez nagyon érdekes. Én vonós volnék, és ahogy ezt írtad, hirtelen bevillant , amin töprengek már egy ideje. Ahogy itt elovastam mindenkit, valami összeállt . Szóval nem értettem, hogy bár már egy éve lassan, hogy 440-en játszom, ha megkérdezik az 'A'-t tőlem, miért adok mindig kapásból 415-öt . Hát mert előtte vagy 8-10 évig 415-ön játszottam. De jó ! Már azt hittem, hogy elment a kalibrációm ! Nem voltam hajlandó átnevezni, az volt a baj. ( Nálam ez absz nem gondolati, hogy értsd. Sosem figyeltem erre, hogy tudom az 'a'-t vagy nem. Meg nem is bíztam magamban ( hallásomban ) annyira, hogy ne ellenőriztem volna. Csak úgy tudtam és kész. Nyilván a második ( a begyakorolt ) vonalon evezek.
Negyven éve énekelek kórusban, hangszeren is játszom – az alábbi cikk megállapításait akár én is mondhattam volna:
Utunk - 1973. november 9.
„Abszolút hallást mindenkinek”
vagy legalább ennek igénylését kell célul kitűzni. Színvakokból lehet-e a színek értőit, élvezőit „nevelni“? Nyilván nem. Zenei hallás nélkül a zenéhez sem közeledhetünk. Sokkal több a hangok, mint a színek iránt érzéketlen ember. Miért? A színekre csecsemőkortól gondosan neveljük a gyermeket; ezerszer? sokkal többször elismételjük: ez ilyen, az olyan szín. A hangokkal még zenei környezetben nevelkedett gyerek is csak ritkán ismerkedik meg a színek felismerésével és megnevezésével hasonló módon. Ezért oly ritka az abszolút hallás. Ritka? A lappangó abszolút hallás felmérhetetlen, mert világszerte csak újabban kezdenek behatóbban foglalkozni az abszolút hallás vizsgálatával, fejlesztésével, a legalkalmasabb metódusok kiválogatásával.
Az abszolút hallás vágya minden zenei hallással rendelkező emberben él. Egyet-mást tud is róla, mindenki, azt viszont csak kevesen ismerik el, hogy fejleszthető, sőt kialakítható. Még a zenészek is meglepődve fedezik fel, hogy saját hangszerükön minden hang pontos magasságát felismerik. Itt rendszerint meg is rekednek: zenészeknél is hiányzik az abszolút hallás igénye. Tehát átlag zenehallgatótól ilyet ne is várjunk. Pedig hányszor hallgatta negyedórákig a zenekar behangolását, a monumentalizált á hangot. Bizonyos, hogy nagyon kevés rendszeres hangversenylátogatónak jut eszébe a kérdés: vajon felismerem-e előadás közben? Más példa: van-e zenetanár, aki kórusórán megkérdezné, melyik tanuló énekli ki a már számtalanszor hallott á hangot, vagy a másik közismert hangot, a c-t. Közismert? — akadhat meg e cikk olvasója e szón —, igen, a c és C-dúr még ismertebb, mint az á hang és az A-dúr.
íme, két fix pontunk van az abszolút hallás felé. Szóban, írásban, zenetanításban mindent el kellene követnünk a spontán, kezdetleges abszolút hallás kimunkálására. Legalább annyi figyelmet érdemelne, mint amennyit a hangközök besulykolására fordítunk.
Vegyük egy kicsit szemügyre azt a titokzatos abszolút hallást. Kodály írja róla: .......csakúgy megszokás dolga, mint a szemmérték.“ Schumann tanácsa szerint: „A hallás fejlesztése a legfontosabb. Jókor igyekezz hangot, hangnemet felismerni. Harang, ablaktábla, kakukk hangját meghatározni.“ Tehát hallasz egy hangot, igyekezz felismerni, nevén nevezni, összesen tizenkét hangunk van. Ebből egyet vagy kettőt majd mindenki emlékezetében tud tartani. Ebből világosan következik: „ha képes voltam egy hangot rögzíteni, megpróbálkozhatom még eggyel és így tovább“.
Alig kell részletezni, menynyire más nem csak úgy vaktában botorkálni a hangok áradatában, hanem tudni minden pillanatban, hogy mi történik körülöttünk. A hangok felismerése úgysem tolakodik esztétikai élvezetünk fölé — nem zavarja, inkább fokozza azt. A festmény szemlélésekor szintén nem zavaró a színek felismerése, a legtöbb esetben akarva-akaratlanul analizáljuk is a színeket. Ezt tesszük a mindennapok ezernyi színbenyomásával is. A mindennapok hangjaival viszont közömbös még az is, aki a zenével közelebbi kapcsolatba jutott. Egyik oldalon áll a zene, másikon egy sor hangzás, vélekedik a legtöbb ember, és észre sem veszi a napi hangbenyomásokból azt, ami zeneiségével felkelthetné a figyelmét: a kellemetlen hangzásoktól óvakodik, a kellemesek mellett közömbösen megy el. Az abszolút hallás igényeltetésével e hatalmas hangzás-közömbösséggel szemben is felvehetnénk a harcot. De mit kell tenni az abszolút hallás érdekében?
A rendszeres hallásfejlesztés optimális körülmények között az óvodában kezdődik el. A kutatók egybehangzó megállapítása szerint az abszolút hallás kialakításának legkedvezőbb feltételei az óvodás életkor előtti évekre esnek. Zenész szülők, vagy zenéhez értő, zenével csak egy kicsit is foglalkozó szülök sokat tehetnek gyerekük abszolút hallásának kialakításáért, fejlesztéséért.
De még azok közül is kevesen élnek ezzel, akik jól tudják az abszolút hallásról, hogy nem velünk született adottság, kialakítható, ki kell alakítani. Alig ismerek zenész szülőt, aki rendszeresen foglalkozna gyereke abszolút hallásának kimunkálásával. Később, az iskolában már szó sem esik az abszolút hallásról. (Ennyire jelentéktelen volna?). Van-e tankönyv, mely egyszer-kétszer ilyen gyakorlatokat közölne: a megszólaltatott hangok melyik oktávhoz tartoznak, feketék vagy fehér hangok-e (ha történetesen zongorán hangzottak el), vagy: mondd meg a nevét. Pedig ilyen és ehhez hasonló gyakorlatok nemhogy a szaklíceumok óráin, da még az általános iskolai zenetanításban is szükségesek lennének. Zenei főiskolákról nem is szólva!
Vannak „optimista“ zenészek, zenekedvelők, akik azt hiszik (hiszik, nem remélik, hogy mindaz a nagyszerű eredmény, amit a XX. század zenéje elért, egy szép napon valahogy eltűnik, és minden halad tovább, a zene régi kerékvágásain, ahhoz pedig nincs szükség olyan „túlzásokra", mint abszolút hallást mindenkinek. PEDIG A ZENE FEJLŐDÉSE NEM FOG MEGÁLLNI!
TERÉNYI EDE
" És amikor hárman leütöttünk neki harminc hangot a zongorán, lentről fölfelé egymás után elsorolta őket." - Ha az elsőt tudja, a többi nem gond.
"Az abszolút hallás megnevezés magát értelmezi, mert aki így hall, abszolút hangokat hall és abszolút hangokban gondolkodik." - Inkább zenei folyamatban gondolkodik. A dallamírás az abszolút hallásúaknak sem sokkal könnyebb.
"Aztán volt olyan szolfézstanárunk is, aki szentül hitte, hogy az abszolút hallás tanítható." - Bizonyos szinten tanítható, vagy inkább tanulható, de ezt már írtam. Persze a tanulónak megfelelő zenei tapasztalata kell, hogy legyen.
Érdemes lenne megkérdezni a zongoristákat, vonósokat (mert ők gyakorolnak a legtöbbet), hogy van-e abszolút, vagy szerzett abszolút hallásuk.
Ó, de jó, nagyjából igazolja azt, amit írtam.
Nem is tudtam, hogy a wikin ilyenek is vannak. Nagyon rossz tapasztalataim vannak a magyar wiki zenei szócikkeivel kapcsolatban. Sok olyan kisdolgozatot kapok, amik a wikire hivatkoznak, a hajam kettéáll. A BArtók- és a Liszt-cikk jó.
A pithagoraszi komma létezett Pithagorasz korában.:) Ezt hangolta el (söpörte a szőnyeg alá) a temperált hangolás, ami egy művi kitaláció, racionalitást visz be egy alapvetően irracionális dologba. (ld. 'protestantizmus')
A régiek inkább bevállalták a jóval kevesebb lehetőséget, a 'farkaskvintet', meg a többi szörnyűséget, meg legfőképp a transzponálási komplikációkat, ill. lehetetlenségeket, amit az egyenetlen skála okoz.
tehát, hogy mi is az 'elhangolás', az nem olyan egyszerű.
Valahogy így lehet... az abszolútot hallják és ahhoz viszonyítva minden mást külön és együtt ... Bárcsak pontosabban tudnék erről írni!
Szóval az absz hallásúak a frekvenciát hallják és az nem változik, habár a név változhat. Ami 415-ön 'A' , az 440-en egy kb 'gisz'.
A bevásárlóközpontról eszembe jutott, hogy pl a zajszint emelkedése az én életem során milyen döbbenetes mértékű. Ehhez nem kell tudományos meghatározás, meg mediahallgatás, csak a saját tapasztalatom elég. Lehet, hogy emelkedés és emelkedés között van kapcsolat , ki tudja.
Kedves diosjeno,
én a definíció szerint tudom megítélni az abszolút hallás fogalmát, talán más is talál meghatározást erre az adottságra, majd még én is keresek, pl.:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Abszol%C3%BAt_hall%C3%A1s Abszolút hallás
Kemény Egon egyik rádióriportjában említette, hogy már öt éves korában tévedhetetlenül felismerte a hangokat.
Eszerint bárhova emelik valakik az A hang magasságát, a felismerés képessége nem változhat, ez komplex adottság, zenei tehetség lehet. Szerintem az abszolút hallásúak alkalmazkodnak, automatikusan tudnak alkalmazkodni, vagy tudtak, akár tetszik, akár nem, el kell fogadniuk az új helyzetet.
Sajnos elveszett a hangrestaurátorral folytatott levelezésem, talán még megtalálom, igen fontos adatok és linkek voltak benne az emelésről. Engem ez a frekvencia bevásárlóközpontokban (mai popzene) zavar, amelynek hallatán kimenekülök onnan, másokat vásárlásra serkenthet, mert ők talán már ehhez vannak szokva esetleg manipulálva…
Könnyen lehet, hogy nemcsak bizonyos érdekek emelik a magasságot, hanem a korszellem felpörgése is hozzájárult ehhez, gondolom én. Sok struktúra megszűnik mostanában, és lehet, hogy csoda folytán mégis visszaáll az eredeti frekvencia?
Vajon az én XX. századi hangvillám mire van hangolva? :-) és megkérdezem a zongorahangolót is, hogy a 112 éves Bösendorfer zongoránkat mire hangolja.
Én a szép dolgokra szép szavakat szeretek használni: nagyon finom előadás.
Köszönöm. (4.50 körül a kórust hallva elfogott a szelíd borzongás.)
Pont Pythagorasz miatt nem bukfenc ...kicsit korábban volt.
Historikus elhangolás.... mégis, honnan?, a temperáltról?, ami maga egy elhangolás/csalás?
Ez mekkora bukfenc.
Amúgy, a Froberger lemeznél a csembalónak az égvilágon semmi baja, valamelyik sima 'régizenés' hangolás van rajta; a diszharmónia-provokáció Froberger direkt kitervelt akciója.
A címre kéretik figyelni, ahogy Örkény mondta, L"Intranquillité", Nyugtalanság, hát, tényleg van egy kicsi.
" A hangközökre jóval érzékenyebbek vagyunk, mint az alaphang eltéréseire. Nagyon sokkal".
Ez mennyire igaz!
A szolmizálást Arezzói Guido találta ki államalapításunk környékén és Kodály, módszerének ezt tette alapjává. Kodály erőfeszítéseinek köszönhetően iskolai zenei tanulmányaink során megtanuljuk a különféle ritmusképleteket, a hangközöket, az abécés hangokat, a kottaírást és kottaolvasást, az ötfokú hangsort, több tucat népdalt, és ami a legfontosabb, megtanulunk szolmizálni. Vagyis képesek leszünk a dallamot tudatosan és tonálisan tisztán reprodukálni annyiszor, amennyiszer csak akarjuk, hiszen a szolmizációs hangsorban a hangoknak pontosan megvan a helyük, felcserélni azokat nem lehet. Ergo, szolmizálással nem a véletlenen fog múlni, hogy eltaláljuk-e a hallott dallam hangjait, hanem ellenkezőleg, mindig biztosra fogunk menni és ezzel a segítséggel akár egy ötvonalas kottapapírra is képesek leszünk bármilyen, eddig számunkra ismeretlen dallamot hallás után rögzíteni. :)
A dallam reprodukálásának másik módszere az ábécés hangokkal való kódolás. Ha a szolmizálás a relatív módszer, akkor ez utóbbi az abszolút. Ti. amíg szolmizálásnál a dó, ré, mi, fá, szó, lá, ti, dó hangsort használjuk - amely bármilyen hangról kezdődhet -, addig az ábécés hangok esetén, dúr és moll skálák szerint reprodukáljuk a hallott dallamot, amelyekben az ábécés hangoknak hertzben meghatározható pontos helye van. Ezért ha valaki ábécés hangokkal akar énekelni az első dolga az lesz, hogy hangvillával kontrollálja, hogy hol van az A hang, és ehhez viszonyítva kezd majd énekelni. Vagyis, ha valaki azt énekli, hogy c,d,é,f,g,a,h,c, (amely egy egyszerű C-dúr skála), azt teoretikusan nem kezdheti egy 442-es hangoló A hangról, hanem csak a C hang abszolút helyéről, amely jóval az A hang alatt helyezkedik el. Így talán már érthető, hogy miért van szükség 7 kereszt és 7 b előjegyzésre, és az ezekhez passzoló dúr skálákra és azok párhuzamos molljaira. :)
Az abszolút hallás megnevezés magát értelmezi, mert aki így hall, abszolút hangokat hall és abszolút hangokban gondolkodik. Nekik ez olyan természetes, mint madaraknak a repülés. A szakiban volt egy abszolút hallású zongorista srác ( állandóan gyúrt és a bicepszét méregette ). És amikor hárman leütöttünk neki harminc hangot a zongorán, lentről fölfelé egymás után elsorolta őket. A zenei versenyeket utálta, és mindig úgy szóratta ki magát az elődöntőkből, hogy a modern többszólamú példáknak csak a hangjait írta le, a ritmust rendre lehagyta. Mondjuk arra volt esze, hogy a hangok olyan távolságban legyenek a papíron, hogy aki javítja a beadványát láthassa, hogy ő tökéletesen tisztában volt a ritmussal is. Tett az egészre.
Aztán volt olyan szolfézstanárunk is, aki szentül hitte, hogy az abszolút hallás tanítható. Az élet rácáfolt. :)
Szóval az abszolút hangoknak van egy tól-ig tartománya, amely alapvetően nem zavarja az abszolút hallásúakat, viszont ha a hangközökben van jelentős eltérés őket ugyanúgy zavarja, mint téged. Oké, talán kicsit jobban, mint a nem abszolút hallásúakat, mert az ő fülük a rezgésszámok alapján kalibrált és azok alapján tájékozódik.
Természetesen nincs.
Ez a vonat már elment. Remélem nincs harag.
Nagyon megkoszonném ha saját szavaidat olvashatnám.
Hello, smaragd,
Érdekes, már macskásnak is írtam, nekem ez a megközelítés egy kis csalódást okoz. Mindig úgy képzeltem, hogy a kamara 'A' hangot azért emelik, mert nagyon sok hozzáértő kompetens személy egyöntetűen erre tesz javaslatot. És hogy ezek a kompetens személyek éppen az abszolút hallásúak.
Szóval azt mondod ( macskással együtt ) , hogy ha a kamarahangot valakik felemelnék 520-ra, kis idő múlva az abszolút hallásúak azt neveznék 'A' hangnak, az 520-at ? ( Még most is azt gondolom, hogy kell ott lennie valami objektive észlelt mozzanatnak...ami miatt emelnek..mindegy , barátkozom a gondolattal...)
Nálam ez
Nálam ez : ' Rendben van az intonálás' ez nagyon erős dícséret :)
Nagyon ritkán van lehetőségem ilyet mondani .
Hello, chord , bár értem, mi ragad meg ebben az előadásban, én a másik cipőben járok. Pontosabban : azoknál a hangszereknél, amelyek nem képesek glissando-ra , azoknál ragaszkodom Pythagorasz apánk szellemi termékéhez.
Szerintem ezeknél a hangszereknél ( billentyúsök, stb ) hatásköri túllépés ennyire nem temperáltan játszani :) Az összes historikus elhangolást csak a glissando-s hangszereknél ( vonósok, ének )tartom kellően indokoltnak. A fülem ezt mondja nekem. , elismerem, hogy talán a történelem ellenére .
Kedves Corvette, mi az a Régi zene ?
Ez a Schubert előadás mindig kiveri nálam a biztosítékot.
Kilenc percnyi döbbenet. Tipikusan az az előadás, amely után mi, zenészek letesszük a hangszert, majd másnap beállunk feketemosogatónak egy balatoni étterembe. :) Esetleg beletörődünk a sorsunkba és próbálunk jópofát vágni a hallottakhoz, még ha rettenetesen nehéz is. Én már élőben is hallottam ezt a darabot, igaz egy másik, de legalább ekkora, ha nem nagyobb előadó tolmácsolásában. Az ember ilyenkor önkéntelenül elmosolyodik és keresi a hasonló reakciót a többi szakmabeli arcán. Meg reménytelenül magába is roskad. Mert van ami hangszeresen egy ponton túl már nem megy.
Amikor ezt a Schubert darabot hallgatom, mindig végigfut rajtam, hogy ez az ember hány órát gyakorolhatott életében, hogy így, ilyen vonósokat megszégyenítő színvonalon tudja eljátszani ezt a nem is oboára íródott, favúvós hangszerek számára totálisan életidegen darabot.
Kezdődik ott a dolog, hogy ha nincs a Lorée hangszergyártó cég, akkor nincs ez az előadás. Ti. egy speciális hangszer kell az eljátszásához, amelyen van egy kis A hang megszólaltatását biztosító extra billentyű is. Normál oboa esetén a legmélyebb hang a kis B ( a legtöbbet ilyen építéssel árulják ), de mivel a darab a-mollban van írva, kellett az átépítés.
Kérdezhetnők, hogy minek akar valaki egy ilyen művet eljátszani? Nem elég neki az amúgy is széles hangszeres repertoár? Nem elég. Ez a pasas már mindent eljátszott ( nem ő az egyedüli a zenetörténetben ) amit oboára írtak. Únta magát - vagyis nem is ő únta magát, hanem az aki a Lorée-t megkérte, hogy gyártsa le ezt a hangszert ( persze, hogy magyar művészről van szó ) - és kedvet kapott hozzá, hogy végre ezt az átiratot is eljátsza. Ha csak a virtuozitás miatt tette volna, az is hatalmas tett lett volna, de ő túlment az öncélú brillírozáson és iszonyat zeneiséggel töltötte meg ezt a kevesebb, mint tíz percet.
Engem mindenki untat aki ezt a darabot játsza, legyen bármilyen jó hegedűs vagy csellista, viszont ezt itt reggeltől estig tudnám hallgatni, annyira jó. Kezdődik ott, hogy amikor belép a hangszer, hirtelenjében nem is tudni, hogy most oboa vagy fuvola szól-e. Vakteszeten elvéreznék. Én ezidáig még nem hallottam fuvola hangszínt oboán. Alex Klein tud. Sőt, hegedűt imitál a vibrátómentesen kitartott pianissimoival. Nagyon nehéz folyton háromvonalas hangokon játszani. A fuvola szokott ilyen magasságban otthonosan mozogni. Oboánál a háromvonalas C fölé ritkán írnak hangokat. Már a háromvonalas D és E hangok is próbára teszik az embert, annyira másként kell képezni őket mind szájjal, mind az ujjtörő villafogásokkal. Viszont itt csak úgy röpködnek a háromvonalas A-k. Ez a hang nem része a felsőfokú oktatásnak. :)
A legmagasabb hang, amelyet koncertkörülmények között hallottam oboán egy négyvonalas C volt. Szintén magyar zenésztől. Azt sem értettem. Öt esetből csak négyszer jön ki a, az ötödik statisztikailag mindig befullad. Szóval háromvonalas C felett már nagyon kell dolgozni a hangszerrel. Átlag előadó ilyenkor hamar elfárad, mert az ajkakat nagyon igénybe veszi az intonálás és a hangszínbeli törés kiküszöbölése. Trombitán is csak rövid ideig bírnak magas hangokon "kukorékolni", oboára ez hatványozottan igaz. Istenigazából ez az a terület, amelyet a legritkábban érintenek, mert nagyon háládatlan ebben a lágéban hosszan skálázni és gyakorolni. Kevés a siker sok a kudarc, a nád is gyorsan elhasználódik. 1-2 óra a magasban és már vége is.
Miért írok erről? Mert itt fogható meg a komolyzenei előadások szépsége. A technikai lehetetlenségeket megoldani úgy, hogy közben úgy hangozzék, mintha énekelni, hegedülni vagy fafúvós hangszeren játszani a világ legtermészetesebb és legkönnyebb dolga volna.
Ez az oboás darab technikailag túlnő rajtam. Egy pontig még értem, aztán már nem. Olyan ez, mint a magasugrás. A 170 centit sokan átviszik, viszont Klein itt 235-re rakja a lécet és úgy ugorja át, hogy még csak nem is súrolja. Hol van itt a méltányosság? Az esélyegyenlőség? Sehol.
Engem Alex Klein játéka frusztrál. Mert így nem lehet oboázni a saját tapasztalatom szerint. Ám ő mégis tud. Hogy csinálja? Sokat gyakorolt? Hát hogyne. :) És még vannak páran, akik mindazt tudják amit ő is, de csak nagyon-nagyon kevesen. Legfeljebb tízen. Talán még annyian sem.
Alex Klein pár éve befejezte az aktív koncertezést, napjainkban már csak ritkán áll ki színpadra. Amikor ezt a tétel eljátszotta, ő volt a világ legjobb oboistája.
Rendben van a linken az intonálás?
Ja.
„Abszolút hallás: tökéletes hallás, amellyel a hallott hang nevét minden segítség nélkül meghatározhatjuk és az elképzelt vagy kívánt hangot azonnal képezhetjük (énekkel, füttyel, stb.).”
Rádióhallgatók lexikona. Szerk.: Tiszai Andor és Falk Géza, Vajda-Wichmann Kiadás, Budapest, 1944.
A született abszolút hallású zeneszerzőknek – példaképpen Franz Schmidt és Kemény Egon, akiknek életművével fórumainkon is részletesen foglalkozunk – véleményem szerint és a fentiek alapján nem okozna feladatot az A hang frekvenciájának további emelése. Veleszületett adottság és tehetség volt ez mindkettőjüknél, ennél fogva szinte automatikusan alkalmazkodnának az új helyzethez – én így gondolom. Kemény Egon (1905-1969) esetében ez meg is történt, amennyiben az első frekvenciaemelés zeneszerzői pályája közepén, 1940 körül volt. Az is lehet, hogy még Franz Schmidt életében felemelték (1874-1939) az A-t, és a „Das Buch mit sieben Siegeln” című oratóriumát már ebben a zenei környezetben alkotta. Feljegyzéseket erről a témáról eddig még nem találtunk zenei hagyatékukban.
Úgy vélem, hogy mindenkinél egyéni az A hang frekvenciájának felemeléséhez való alkalmazkodás képessége is.
A hangközökre jóval érzékenyebbek vagyunk, mint az alaphang eltéréseire. Nagyon sokkal.
Az abszolut hallásúak is.
Itt ez a Froberger lemez. Óriási kedvencem. És mindenki mást hall, furcsa módon. Van, aki semmi különöset nem vesz észre; van, aki szimplán azt mondja, hogy hamis, van, aki a hangszer tökéletlenségét kerülgeti óvatosan, és, van, aki a 'falses' mesterien kifinomult használatát hallja, meg a harmóniaérzet finom macska-visszafelé-simogatását.
Ezek szerint egyfajta memóriaként értelmezed...
Kicsit csalódtam :) , azt hittem látsz majd benne valami emberi megegyezéstől független objektumot .
Akkor szted mi magyarázza az emelkedést? Hogy mindig magasabb frekiben állapodunk meg az 'újkorban' ? Talán a vonósok dominanciája a klasszikától kezdve ? Szépen egyenletesen mászunk felfelé, ahogy ők szeretik.... jön a 443 , már csak meg kell benne egyezni ?
