https://www.prestomusic.com/classical/products/8008153--style-fantastique
Hello, diosjeno,
azt hallja, amit megszokott, ami a leggyakoribb volt a környezetében. Nem csak az A hangot hallják meg :)
Van született abszolút hallású, és szerzett abszolút hallású, utóbbiak nem biztos, hogy minden hangszer esetében megmondják, milyen hangot hallottak, a saját hangszerükre támaszkodnak általában.
Azt hiszem, mindkét abszolút hallást befolyásolhatja egy jó alapos megfázás, más a vérnyomására panaszkodott.
Hello, Macskás érdekelne, hogy mit gondolsz az absz. hallásról. Úgy tenném fel a kérdést, hogy akinek absz hallása van , egy emberi megegyezéstől független 'A' hangot hall, vagy egy olyat, amelyikben éppen megegyezett valamilyen akusztikai tanács ?
Mások véleménye is érdekel...
Friss lemez ? Kérhetek bővebbet róla ?
Én meg a fém húrok megjelenésére. Jos Van Immerseel sem említi Göbbelst amikor a Beethoven szinfóniák korhű hangolását taglalja. Ő mindent az akkori bélhúrokra vezet vissza. Valahogy meggyőzőbb az érvelése.
Ez az ajánló pár éve már járt itt a topikban, csak a qtya nem mozdult rá. Egy napig nem aludtam miatta. :)
Pár hete begyűjtöttem egy lemezt a csapattól, már csak időt kellene szakítani a meghallgatására.
Én eddig a marslakókra gyanakodtam. Aztán most kiderül, hogy Göbbels? Micsoda csalódás...
" Attól, hogy valami alapkövetelmény, sajnos még nem garancia arra, hogy a valóságban is tettenérhető. A papír bármit elbír. Láttál már zokogó, diploma előtt álló akadémistát mert megmondták neki egy mesterkurzuson, hogy hamisan játszik? Én igen. A csóri azt hitte, hogy jó oktatást kapott. Sem az akadémián, sem pedig azt megelőzően nem mondta neki senki, hogy minden hangja hamis, pedig sok tanár hallhatta játékát az évek során. "
Sok a szakmunkás...de kevés a jó szakmunkás. És akkor még mindig nem művész.
A linkeden tényleg minden rendben van az intonálással :)
Itt egy másik, billentyű nélkül..
Bocs, hogy odafigyelek az ajánlókban a tisztaságra (is).
Itt a zenész/közönség rendesen eltér szerintem.
Nekünk nem annyira fáj, amikor azt mondjátok, hogy 'kicsit hamis, nem?'
Az viszont olykor jobban fáj, amikor nem 'úgy' játsszátok, és nem halljátok, hogy mi a baj, hiába bizonygatjátok, hogy 'na de ez tiszta, nem hamis, hallod?', ja, hallom, de az előadás meg egyenlő a nullával, bármennyire is nem hamis...
Szóval, nem akkora dráma ez. Mint az autó motorjában, amikor az előgyújtás nem 1,2 fok, hanem 1,5 fok, a mérnök hallja, csorog a veríték rajta, szenved, én meg nyomom, és élvezem, hogy de jól megy, meg szép a táj...
"Van egy elmélet, hogy a 432 Hz-ről a 440 Hz-re való váltást Joseph Goebbels, náci propaganda miniszter diktálta. Arra használta, hogy az embereket egy bizonyos fajta gondolkodásra és érzésre hangolja, hogy egy meghatározott tudat foglyaivá tegye őket. Majd 1940 körül az Egyesült Államok világszerte bevezette a 440 Hz-et, és végül 1953-ban ISO 16 szabvánnyá vált."
"A zenei ipar ezt a megszabott tulajdonságú frekvenciát arra használja, hogy az embereket nagyobb agresszió, pszichoszociális nyugtalanság felé 'terelje', és ez az érzelmi stressz az embereket fizikai betegségekre hajlamosítja."
Attól, hogy valami alapkövetelmény, sajnos még nem garancia arra, hogy a valóságban is tettenérhető. A papír bármit elbír. Láttál már zokogó, diploma előtt álló akadémistát mert megmondták neki egy mesterkurzuson, hogy hamisan játszik? Én igen. A csóri azt hitte, hogy jó oktatást kapott. Sem az akadémián, sem pedig azt megelőzően nem mondta neki senki, hogy minden hangja hamis, pedig sok tanár hallhatta játékát az évek során.
Sokan hiszik, hogy tisztán játszanak. De nem. Nagy nevek véreznek el ezen a minimális elváráson. Mert nem azon van a hangsúly, hogy éreznek-e bármit is magukban, hanem azon, hogy amit éreznek az tiszta játékra vezet-e.
Aki szeretne próbát tenni, hallgassa meg ezt a nótát. Ha úgy gondolja, hogy alá van intonálva, akkor kezdjen neki sürgősen gyakorolni. :)
Hát ez tényleg pazar... Minimum három szólam érzetet kelt, holott mindössze kettő van, abból az egyik szimplán lépeget azonos időtartamú lépésekben. Az előadás is pazar. Le a kalap.
Csak megemlítem, a 'pazar' az a 'pazarló' finom meta-formája...
Amikor kicsit az Ars Subtilior-ba keveredtem, valahogy mindig ez jött elő.
Az 'esztétikai pazarlás'. Nem szégyellték, mint ahogyan 1300 éve Pompeiben sem. Nem volt még az ajakösszeszorítós protestáns fukarság...:)
Hogy micsoda nagyvonalúság, amíg itt kimondják, hogy 'omnes in Domino', nem?
Köszönöm.
FÜZÉR VÁRA
3506 számú bejegyzésedből kimelem a pazar jelzőt, és még ezt, ami mára nagyon "elfogyott": "az egész egy magas esztétikai szellemiség szerint..."
Varázslatos zenék és előadások ezek, bele lehet habarodni... ma a hatásuk alatt vagyok. Nagyon mélyről jövő dallamok és ritmusok, tudás és tehetség, rejtett szimbólumok, amelyeket nagy részben már nem értünk, mert alig van hely, ahol érdemben lehet tanulni róluk. Igy nem könnyű a mához kapcsolni őket, pedig nagyon fontos lenne.
Arra gondolok, hogy 'szegényes' hangszerelésű változat, mert ugye tévedhetetlenül tudják a szakértők, hogy miféle hangszerek meg hangolások meg egyebek voltak pl. at 1200-as évek derekán....
Mit is tudnak? Pár ikonográfiai tanulmány, ami ábrázolásokból következtet egy zenei világra...???
A három féle Tres Morillas is jó válasz erre, amit kérdeztél. Mintha nem is ugyanaz a zene lenne. Véleményem szerint itt Savall a Füzér vára.:) Nyilván megkapja, hogy 'savallizál' meg esztétizál meg széppé teszi azt, ami nem is annyira szép, meg biztosannemígyvolt.
A másik jó példa Pompei.
Aki járt már ott, és látta, milyen volt kb. egy szoba dekorációja, abban bizonyosan átsuhan a gyanú, hogy itt egy olyan esztétikai színvonal volt akkoriban, amiről halovány fogalmunk sincs ma, 2020-ban. És ezt mindig megtetézem azzal, hogy képzeljük a hozzá illő zenei világot. Ami nem egy háromhúros nyomorék ős-líra volt valami primitív dobbal, az egészen biztos.
Itt van egy nagy kedvenc Tres Morillas.
Mert ki mondta, hogy nem mertek improvizálni 1500-ban? Az lehet, hogy a BWV-k ezt kiölték aztán, de akkoriban ez így mehetett, én simán megeszem.
Egy ideje én is készülök a Füzéri Várba. Örülök, hogy szóba hoztad és a részleteknek is.
Ezt a mondatodat kicsit magyarázhatnád nekem: „A linkelt változat az még a 'régi' elképzelés szerint.”
Régebbi kedvencem erről a fórumról:
Tres morillas / Három mór leányka
https://www.youtube.com/watch?v=cvVF2fTdxWA
https://www.youtube.com/watch?v=YDMZpg-aW7I
https://www.youtube.com/watch?v=kpqC36uLwEo
A videofeliratok szerint "Szent Erzsébet Magyar tánca" YT/ Ungarischer Tantz - 13th c https://www.youtube.com/watch?v=iZPHCikPJqs három évszázaddal régebbi, mint a Tres Morillas.
" Savall jól mondta, hogy minden régizenei előadás az tulajdonképpen kortárs zene. "
Ezzel mélységesen egyetértek !
Elég csak egy kellően elborult zseniális ars subtitior darabot meghallgatni. A hozzá nem értőkben is rögtön indokolt a párhuzam .
" Minden hangnak megvan a maga helye, akárcsak a lyukaknak egy hangszeren és amikor játszanak, milliméter pontosan érzik a csontjukban a hangok helyét . Szóval nem csak hallják azokat. Egyfajta dupla kontroll ez. Sokszor csak egy érzet után mennek és ehhez állítanak utána folyamatosan. "
Hello!
Ez minden hangszeren alapkövetelmény. Rendelkezik is vele minden valamire való hangszeres és énekes. Lehet, hogy nem a csontjukban érzik, lehet, hogy máshol. Hol itt - hol ott. Hangszere válogatja. De ez nem csak egy magasztos fafúvós attitűd :)
Ez az 'Ungarischer Tantz - 13th c' ez tényleg érdekes.
Mert csak egy teória, hogy miféleképp hangozhatott el.
Voltatok már Füzéren, a várban? Ott találkoztam élőben ezzel az 'új' múzeumi felfogással. Ami azt jelenti, hogy egy olyan ablakon enged betekinteni, amely az akkori világot láttatja. Az akkorit, nem a mait. Mert mi mit hittünk eddig?, hát az, hogy minden csupa rideg kő volt, ültek az ablakfülkében, olvasgatták a kalendáriumot vagy a Bibliát vagy hímeztek, a falak csupaszok, még vakolat sincs, és q..va hideg volt, és olyan asztalről ettek, mint amilyen a múzeumokban van, pl. nem messze, Sárospatak, egy 600 éves lefeketedett diófa asztal, 400 éves székekkel, amire aztán rá ne ülj, mert szétesik....
Hát nem. Nem 600 éves asztalról ettek, hanem pl. 5 évesről. A falakon vakolat, rajta pazar kárpitok, az ablakfülkékben ülőpárnák, minden kifestve, a termekben szép növények, jól fűtő kandalló, kémény-hővisszacsatoló bordázattal az emeleteken, és az egész egy magas esztétikai szellemiség szerint... Akár a Trónok Harcában..:) (komolyan)
A zenében, a nagyon régi zenékben ugyanez megy. A linkelt változat az még a 'régi' elképzelés szerint.
Savall jól mondta, hogy minden régizenei előadás az tulajdonképpen kortárs zene.
Köszönöm a linket, majd később meghallgatom.
Ha mégegyszer születnék, akkor zenetörténész szeretnék lenni és pl. ezzel a kérdéssel foglalkozni, honnan vették a magyar tánc elnevezést, milyen az eredeti kotta és miért Szent Erzsébethez kötik ezt a variációt, feldolgozást? Talán van benne ősrégi magyar motívum, pl. scytha származású, ("scytha származásom..." Csokonai Vitéz Mihály), amely itthon már nem fellelhető és Szent Erzsébet, hagyatéka őrizte meg? Érdekesnek találom a témát.
Én is belefutottam már ebbe a furcsaságba, de szerintem semmi köze a kultúránkhoz. Írják is, hogy csupán ispirációt merítettek a szerintük magyar zenei motívumból. Ez az ő zenéjük és nem a miénk. A felvétel is erősen zengetett...
Viszont ez itt nagyon informatív.
Érdekes dolog az A hang magassága. A vonósok kifejezetten kedvelik a magasabb hangolást, hiszen fényesebb a hang. A másik dolog az, hogy amikor a régizenei együttesek játszanak majdnem fél hanggal a mai értelmezésünk szerint, igen zavaró annak, akit a jóisten vagy a génállomány abszolút hallással ajándékozott/vert meg.
Nagyon érdekel mindaz, amit te személyesen is tapasztaltál, szavahihető muzsikusoktól hallottál és itt elmondasz nekünk.
Örültem, hogy a 3490 számú bejegyzésnek ezt a mondatát: „Mert minden egyes hanghoz egyedi testi érzetek párosulnak.” tovább fejtegetted. Erről én még eddig soha nem hallottam, kíváncsian várom a továbbiakat.
Ezek szerint a Bécsi Filharmonikusoknál is így hangolnak már, kérdés, hogy 440-en, vagy afelett mire?
Nemrég egy hangrestaurátor ismerősöm kezdett el levelezni velem erről a témáról és „majdnem elájultam” az A hang magasságának megváltoztatásán, akkor, tőle tudtam meg. Az összehasonlításhoz zenei példákat is küldött nekem. Óriási a különbség, ha hallja az ember, szinte fáj az új magasság nekem, elhidegült érzetet kelt bennem, oda a zene eredeti szépsége…
A régi zenével iskolai tanulmányaim során kerültem kapcsolatba, majd a fiatal Benkő Dániel lantművész személyén és előadásain keresztül még közelebb. Ő akkor még elsősorban a zenével foglalkozott, különleges személyiségét még nem kapta fel a média.
Tegnap váratlanul előbujt ez a YouTube felvétel, Szent Erzsébet magyar királykisasszonnyal kapcsolatban, nekem ismeretlen ez a dallam, valóban magyar táncot hallunk? Mintha emlékeztetne a "Három mór leánykára"...
YT/ Ungarischer Tantz - 13th c https://www.youtube.com/watch?v=iZPHCikPJqs
Addig biztos nem múlik el, amíg ilyen jó felvételeket küldesz.:)
Mindened a német barokk? Majd elmúlik. :)
Egy francia kontratenor tolmácsolásában. :) Szabim alatt ezt a lemezt hallgattam.
Van akit rémesen úntat a téma és negligálja a kérdéskört, viszont aki zenei pályára készül és sikeres akar lenni, annak elemi érdeke, hogy megtanuljon tisztán játszani a hangszerén. Próbajátékon ez alapelvárás.
A hamisság elsősorban az, amikor valakinek fogalma nincs, hogy hol vannak a hangok a hangszerén és ettől kiszámíthatatlan a játéka. Olyan is van, aki csak egy vagy két hangot játszik fölé vagy alá, de azt következetesen, egy életen át. Ez is rém idegesítő.
Napjaink fúvósainál ( főként külföldön ) már teljesen természetes a hangológépes befújás. A tartott hangokat ennek segítségével gyakorolják. Honnan tudják a zenekari zenészek forte állásban, hogy jól intonálnak-e? Tényleg, honnan tudják amikor még saját magukat sem hallják? Elárulom. A hangoknak van egy sajátos rezgése, amelyet a fúvósok a mellcsontjukban éreznek. Minden hangnak megvan a maga helye, akárcsak a lyukaknak egy hangszeren és amikor játszanak, milliméter pontosan érzik a csontjukban a hangok helyét . Szóval nem csak hallják azokat. Egyfajta dupla kontroll ez. Sokszor csak egy érzet után mennek és ehhez állítanak utána folyamatosan.
Ha valaki igényes és évek kitartó munkájával pontosan beállítja magában a hangok helyét, onnantól kezdve a hamis játék ki van küszöbölve, mert egy testi belső rossz érzést fog kiváltani az illetőben, ha nem a megfelelő helyre pozícionálja a hangot. Egy koncertteremben a nézők között azonnal kiszúrom a fúvósokat. Elég a fejükre és a nyakmozgásukra figyelni. Önkéntelenül korrigálnak.
Egyszer egy hegedűs azt mondta, hogy hegedűn nem lehet hangológéppel gyakorolni. Annyira sötét volt az ember, hogy inkább elhallgattam, hogy az enyém még most is egy koncertmesternél teszi a dolgát.
Koncerteken egyre gyakrabban látni, hogy hangológép segítségével adják meg a hangoló A hangot. Ez dícséretes. De ha valaki nem tudja az egész előadás során ezt a magasságot következetesen betartatni, akkor semmit nem ér az egész.
Megvakarom a bal fülemet a jobb kezemmel, majd biztonság kedvéért a jobb fülemet a bal kezemmel. Ez lenne az a tenyeres-talpas német barokk? Oké, azért teszek még egy próbát és meghallgatom a Himmel Reiße áriát a János passióból, (amit később maga Bach cenzúrázott). Hát ezt az áriát csinálja utána az a sok pökhendi és orrhangú francia. Ebből a megjegyzésemből is látszik, hogy nekem mindenem a német barokk. Na jó, Purcell-vel talán engedményt teszek, de Buxtehude, Pachelbel, Böhm és tsai felülmúlhatatlanok. Legalábbis orgonás téren, mert én szabadidőmben virtuális orgonamintákat készítek, így többé-kevésbé leragadtam ennél a hangszernél. Bár meg kell vallanom, amikor tavaly, hangmintakészítéssel kapcsolatban, belebotlottam a gazdagréti templom spanyol replika orgonájába, hát köpni-nyelni nem tudtam, annyira meglepődtem, mert ilyen szerzetet még életemben nem láttam. Egy ócska, egymanuálos hangszer, azzal a sok, nevetséges nyelvsípjával, de amikor megszólal, hát az döbbenetes, egy másik dimenzió, egy különálló, varázslatos univerzum a spanyol barokk, felkavaró élmény volt.
Zelenkát csak úgy felfedeztem magamnak 15 éve. Nem is tudom, hgy mi fogott meg benne. Talán a neve? Gondold el, valaki felveszi a Dismas - a jobb lator - nevét: mekkora hit, és mekkora alázat. És ráadásul cseh a lelkem, hát mi, zenei téren hol kullogtunk akkoriban, valahol a Volga-Káma vidékén, vagy Perzsiában? Volt honnan kinőnie a cseh zenekultúrának. És amit írt, hát az sem utolsó, és nagyon-nagyon egyedi, mint ahogyan te is említetted. És gondolom, szinte az összes szerzeménye elveszett, pedig ő is, a kis katolikus templomában, hétről-hétre alkothatgatott...
A hangi tisztaság téma, ahogy itt részletezted is, engem is nagyon érdekel, 442, 448 és a kapcsolódó részletekről szívesen olvastam a bejegyzésedben.
A diplomakoncertem felvétele már nem is kell?
Zelenka? Nem rossz. Ismervén az életútját úgy érzem, hogy a kora helyesen árazta be a művészetét. Ő egy kicsit magasabbra tört, mint ami megadatott neki, de szerintem így sem bánt vele a sors cudarul.
Zelenkának összetéveszthetetlen a zenei stílusa, akárcsak Mozarté és szerintem ez nagy dolog. Pár másodperc elég hozzá, hogy tévedhetetlenül felismerjük. Sok az áthallás közte és J.S Bach között, de ettől még nem tartom őt Bach epigonnak. A jobbtól ihletet meríteni nem szégyen, Zelenka pedig ügyesen lopott.
Az oboistáknak valódi kihívás a műveit eljátszani, technikailag és zeneileg is nagyon sokat követel, bár azért Handelnél kevésbé szivatós. Csodálom, hogy Zelenka nem játszott oboán, mert nagyon érezte ezt a hangszert és szemmel láthatóan kedvelte is.
Ez a barokk "kiüresedés" valami félreértésből fakadhat. Chord nem állja a német barokkot. :) Ez még nem is volna baj, de mivel ő kizárólag francia, olasz és spanyol histórikus barokk előadásokat hallgat, nem tud mit kezdeni a német előadói gyakorlattal. Lully hagyatéka 150 éven át tartotta magát az európai zenetörténetben és az összes zeneszerző leadózott neki. Az összes. Méghogy Bachnak nagy volt a zenei kisugárzása... Egy frászt. A francia stílus, a francia szvit tételek mindenhová beszivárogtak, Drezdába és Hamburgba is eljutottak, csak hát ezek a német földön élő és alkotó szerzők nem tudták, hogy hogyan is kell ezeket valójában csinálni, hogyan hangzottak eredetiben szülőhazájukban, és kb. úgy jártak velük, mint a magyarok a rappeléssel. :)
Bach h-moll szvitje vagy a csembalóra írt francia szvitek? Próbálja már meg valaki eljátszani őket úgy, mint Rameaut vagy Lullyt. Nem fog sikerülni.
Egyszer volt egy csörtém Chorddal Telemann valamelyik furulyára írt francia szvitje kapcsán. Én Sempét ajánlottam, ő Oberlingert. Kinek volt igaza? Hát nem nekem. :) De érdekes volt hallani, hogy Telemann mennyire nem működik a francia előadói gyakorlatot alkalmazva, noha a mű francia stílusban íródott.
Ezek a németek kitalálták a maguk tenyeres-talpas barokkját, bal kezükkel megvakarták a jobb fülüket, és ettől olybá hatnak a színpadon, mintha Gyagilev írt volna koreográfiát a Hattyúk tavára. :)
Viszont aki le tud mondani a franciás könnyedségről, tüllről és pompáról és mindarról a fényűzésről, amely a Napkirály udvarát jellemezte, az nagyon fogja élvezni Zelenkát.
A helyszín nem volt szerencsés. Ahogyan a nagy dobozos hangsugárzóknak, úgy a hangszereknek is kell egy tér, hogy kellőképpen érvényesülhesenek. Az oboának nagy a hangnyomása, az énekeseknek is úgy általában ( Gulyás Dénes egyszer egy méterrel előttem énekelt és majd megsüketültem, pedig nekem háttal volt ), szóval amit írsz a füldugóval kapcsolatban az helytálló. És valami azt is súgja, hogy a próba lehetett a jobb, nem pedig a koncert.
De. Ez a korszakváltás dolog szerintem egy kicsit sántít. A régizene mozgalom immár 70 éve tart, és szerintem már rég megtörtént a paradigmaváltás. Ha megnézzük, hogy napjainkban hogyan játszák a histórikusok Vivaldit és hogyan a modern hangszeresek, a különbség égbekiáltó. Az, hogy mi, innen Magyarországról nem tudjuk jól megítélni a nemzetközi zenei áramlatok változásait, mert jóformán semmi sincs a kezeink között, még nem szabadna, hogy rossz következtetésekre vezessen bennünket.
Neked jó ízléssel kialakított gyűjteményed van, bár kicsit egysíkú. Szerintem. Tudom, a létköreid nem engedik a szélesebb megismerést.
Tökéletesség nincs a zenében, kár is hajszolni. Ma ez az előadó tetszik neked, holnap amaz, egy lemezt évekre elfelejtesz, majd hirtelenjében felértékelődik és napokig csak azt hallgatod. Én meg tudom neked mutatni, hogy most éppen ki a legjobb a világon, de lehet, hogy egy év múlva már ő is megy a kukába. Mindenesetre izgalmas kérdést feszegetsz.
Hogy mit honnan veszek? Majd átküldöm a fafúvós diplomám másolatát PDF formátumban.
Bennfentesnek lenni jó dolog, meg rossz is. Kapcsolataim révén egy sor olyan dologról értesülök, amiről te soha nem fogsz, ugyanakkor egy sor olyan dologról is tudok, amelyről bárcsak ne tudnék. :) Az információ hiánya nem feltétlen hátrány.
A Kremer sztorit egy klarinétművésztől hallottam ( főiskolai docens és zenekari szólamvezető ), aki a próbákon és az előadáson is jelen volt. Elmesélése szerint a teljes zenekar a padlón volt, és időbe telt, mire kiheverték a lelki megrázkódtatást. Persze, hogy az ember elragadtatott, amikor egy ilyen kaliberű művésszel együtt lehet egy színpadon, ugyanakkor megélni azt, hogy a gyakorlás nem minden, mert az "istenadta" tehetség is belejátszik a zenei képletbe...hát az nagyon nehéz dolog. És ez a külföldiekre is igaz. Sok nemzetközi zenei táborban voltam és nem láttam a nációk közötti különbségeket. Sommás megállapításom így mindenkire áll.
Ami a mérést illeti, van egy kis kütyü, amelyet hangológépnek hívnak. Aki a nemzetközi élvonalban van pontosan tudja, hogy a nagy zenekarok mennyire tiszták és mennyire tartják a 440-es vagy 442-es hangolást. Bemérik.
Azt meg ne gondold, hogy a 442 és 448 között alig van különbség. Mert van. Óriási! Gondold már el, hogy mi fog történni akkor, amikor pl. Haydn C-dúr oboaversenyét játszák, és bár a szólista következetesen tartja a 442-es szisztémát, a zenekar folyamatosan húz egyre magasabbra. Te akkor kiszaladsz a teremből. Persze csak ha nem vagy totál süket. :) Emlékszem, egy pécsi hangverseny után azt írta a kritikus, hogy a szólista megkapóan és virtuózan játszott, de folyamatosan a zenekar alá intonált, és nem érti, hogy miért nem játszott magasabbra, hiszen egy ekkora művész igazán megtehette volna.
Egy ekkora művész nem fog magasabbra intonálni, mert az intonáció nem egy olyan dolog, amit csak úgy változtatgatni lehet. Mert minden egyes hanghoz egyedi testi érzetek párosulnak. Így lehet a helyes intonációt zenekari fortékban is megőrizni. Egy ekkora művész elvárja, hogy a zenekar tagjai tisztán játszanak és odafigyeljenek a szólamára, amellyel folyamatosan jelzi, hogy hol van az A hang. Az oboa olyan, mint a világítótorony. Hozzá igazodsz. Hát miért ő adja a hangoló A hangot? Szerinted?
Sajnos a hazai zeneoktatás nem fordít kellő figyelmet a hangi tisztaságra. Ma úgy le lehet diplomázni, hogy minden hangod hamis. Te ezt nem érzékeled? Jó neked. :) Bartók azért képes volt leállítani egy zenekari próbát, mert a timpanista negyed hanggal magasabbra hangolt.
Ha már szóbakerült a későbarokk (kiüresedés?), annyira várom, hogy egyik kedvenc zeneszerzőmről, Zelenkáról is ejtsetek 1-2 (jó) szót.
Attól tartok, ez az előadás nélkülözi azt a titokzatos dolgot, amely pl. egy lemezgyűjtemény felállításának az alapja. Mert szerintem nem jó előadás. Másképp fogalmazva, az én rezonanciapontomtól igen messze esik.
Erőszakos, magamutogató és olyan dologra exhibicionista, amely nem megy mégsem; az oboista a kontratenortól tényleg ellopta a figyelmet, ezzel az irtózatos hanggal... aki ott ült az első sorokban, közönség, a füldugó használata nélkül, az kemény lehetett...
Véleményem szerint a zene is kezd abba az irányba haladni, amit úgy hívunk, hogy 'késő-Barokk'meg 'kiüresedés' meg 'rizspor' meg az érzés, hogy pár évtized, és feltétlen lesz egy korszakváltás.
Hol van már Vivaldi könyedsége és dallamossága? Innen teljesen érthető, aki inkább a lipcsei mester agyon-strukturált labirintusába menekül, ha mégis csak muszáj valamelyik akkori kortársat hallgatni.
" a kísérő zenekarok valósággal drukkolnak, hogy félrehúzzon egy hangot."
Honnan veszed? És igen, egy-egy félreütött vagy haamisan megszólaló hang belefér. Nem ez a mérce.
"hogy alig van olyan zenekar a világon, amely képes két órán keresztül tartani a 442-es hangolást. A berliniek és a bécsiek rendre 448 környékén fejezik be a koncertjeiket, és ők még az ügyesebbje közé tartoznak."
Megmérted? Alig, vagy nem hallatszik. Elképzelem, hogy a hegedűsök kézségbeesve teszik a ujjaikat a húrra mikromillimétreneként feljebb, mint ahogy kellene. És mi van az alig hangolható fúvósokkal? A vonósok üres húrjaival?
Mindenki hibázik, még a legnagyobbak is. És meglepően sokat. Ráadásul pont ott rontanak, ahol a többiek is. Nagyon ritka a gikszerektől mentes játék, bár azért néha előfordul. Gidon Kremer például annyira kigyakoroltan és precízen játszik, hogy a kísérő zenekarok valósággal drukkolnak, hogy félrehúzzon egy hangot. Nem többet, csak egyet. Ezzel meg is elégednének. De nem. Ő valahogy alkatilag képtelen a melléfogásra, és ezzel sokakat az őrületbe kerget. A nem emberi léptékű zenélés olykor nagyon meg tudja viselni a muzsikusokat.
Elek Tihamér fuvolaművészt anno úgy próbálták meg kicsinálni operaházas kollégái, hogy a teljes első pult beteget jelentett, és az akkor még csak húszéves akadémista hallgatót jelölték ki maguk helyett beugrónak az aznapi előadásra. Hősünknek alig maradt pár órája, hogy ezt a fuvolaversenynek is beillő operát megtanulja. Az előadáson persze az öszes fuvolista ott ült az ároknál, és már előre dörzsölték a tenyerüket, hogy mekkora bukás lesz ebből. Hogy meglepődtek, amikor mindent hibátlanul eljátszott. Ezt követően a szólamvezető pár hétig nem vállalt szolgálatot. Az idegei felmondták a szolgálatot.
A féltékenység és a kicsinyesség a zenészek világában is jelen van, és sokan azok közül, akik a lemezborítókról néznek vissza ránk, elképesztően messzire képesek elmenni, csakhogy megszabaduljanak vélt vagy valós konkurenciájuktól.
Erre a Handel kettősre mindig úgy tekintek, mint egy reménysugárra. A hardcore régizene rajongók bizonyára kifogással fognak élni a modern oboa alkalmazása miatt, és őszintén szólva nekem is furcsa ez a párosítás. Na, nem azért, mert nem tetszik amit csinálnak, hanem mert nem vágom, hogy hogyan tudták a 415-re hangolt hegedűket összhangba hozni egy 442-vel hangoló oboával. Egyértelmű, hogy most a zenekar igazodott Nicholas Danielhez, viszont egy ilyen húzás alapjaiban rendíti meg a 415-höz szokottak játékát, beleértve az énekest is!
Az Éj Királynőjének áriája, modern zenekarral kísérve, maga a hangokba öntött rémálom az énekesek számára. De ha Mozart korának hangolását alkalmazzák, máris nem tűnik olyan lehetetlen feladatnak az eléneklése. Mielőtt bárki rámkontrázna, hogy miket beszélek, hadd jegyezzem meg, hogy alig van olyan zenekar a világon, amely képes két órán keresztül tartani a 442-es hangolást. A berliniek és a bécsiek rendre 448 környékén fejezik be a koncertjeiket, és ők még az ügyesebbje közé tartoznak. Mit csinálhatnak akkor a gyengébb együttesek? Na vajon mit…Aki halálosan tiszta zenekart akar hallani, az a Clevelandi Szinfónikusok irányába keresgéljen. John Mack alaposan belenevelte a növendékeibe a tisztaság iránti igényt.
Visszatérve a Handel darabra, az első dolog amely szembetűnik, az Nicholas Daniel oboahangja. Vastag, sötét, az alsó regiszterben kifejezetten nyers és szokatlanul hangos. Ilyet csak erős náddal lehet csinálni. Az ember azt várná, hogy ettől majd bemerevedik a játéka, de nem. Megmarad nagyon könnyednek és tisztának. Ezt a faragást hosszú időbe telhetett kikísérleteznie. Valószínűleg amerikai mintát követ. Bődületes támasszal fúj. A hangjai perzselnek és úgy tapadnak az ujjaihoz, mint a frissen öntött aszfalt. Stílusosan díszít, nem tolja túl a szólamát, jól balanszíroz, példás a testtartása, kifejezetten élmény nézni, ahogyan dolgozik. Látványos és “amatőr” hibái dacára ellopja az énekestől a produkciót, akit ez szemlátomást egy pillanatra sem zavar. Érdemes megnézni, hogy milyen szemekkel bámulja őt David Hansen. Mint aki nem hisz a fülének. Pedig nem először hallja. És ez a legmegkapóbb rész az áriában. Ez a leplezetlen csodálat. Amikor egy magasan képzett zenész odáig van egy másik zenész játékától és hüledezve hallgatja. Mert milyen jó is most neki, mert énekelhetett egy jót a nagy Nicholas Daniellel. Előtte még próbálhattak is. Valószínűleg ott történtek az igazán emlékezetes dolgok, nekünk erre a koncertre már csak a csumisz maradt – már bocsánat. :)
Mázli, hogy valaki felvette és mi is meghallgathattuk. A hibák ellenére is. Mert mindenki hibázik. Még a legnagyobbak is. Ráadásul pont ott rontanak, ahol a többiek. Gidon Kremert kivéve.
G. F. Handel : "Quella flamma" from «Arminio», HWV 36
Nicholas Daniel, oboe
David Hansen, countertenor
Amúgy, lehet gentleman-like -ebben is megközelíteni ezt a kérdést a gambaszonátákkal.
Mert minden attól függ, mik vannak a horizonton. Mert a BVW1028 lehet akár egy nagyon jó zene is. Addig a szép pillanatig, amíg szembe nem jön pl. egy ilyen:
Aztán, hogy utána kinél mi történik, az már szerteágazó lehet.
Én is ezt hittem. Aztán amikor átpörgettem a topikot meglepve tapasztaltam, hogy előtted már más is megmondta róla a maga nagyon sarkos véleményét, olyannyira, hogy a magazin tulajdonosa is csak a fejét vakargatta utána. Ilyet még ő sem hallott. Ennyire tiszteletlennek lenni...a nagy Bachot így lekapni a tíz körméről...a zeneakadémán nem ezt tanították neki.
Wecome to the real world. :)
Személyemmel eggyel többen vagytok a véleményetekkel, bár én azért még tervezem, hogy egy kicsit árnyaljam a róla kialakult, nem túl hízelgő képet. Persze csak módjával.
Valahogyan ide kapcsolódik a Reneszánsz 'egyenlő húrok elmélete'; amely szerint nem lehet a tökéletesség felé erősen kilógni, mert az egy isteni attribútum, vagyis, a szólamoknak egyenlőnek kell lenni...
(micsoda finom nyelvi metafizika: így írom, hogy 'egyenlőnek lenni', nem pedig 'egyenlőknek', mert ami egyenlő, ott nem is igazán értelmes a többes szám..)
Fontos megjegyezni, hogy nem 'egyformának', hanem egyenlőnek.
És innen lehet megérteni, hogy miért is volt akkora lövés az a híres 'Nuvoe Musiche', meg Firenze, meg Caccini, meg a Camerata Bardi, meg a basso continuo.
Ez a nyílt Bach-ellenesség az én levédett márkatermékem volt eddig...
Amúgy teljesen mindegy, ki mit gondol meg mit ír a kontratenorok hangjáról.
Az igazi próba, amelyik soha nem hazudik, hogy a zenehallgatásunkban hogyan kér magának helyet, hogyan lopódzik be, vagy hogyan marad valahogy mégis csak kívül, és marad 'exoterikus', bármennyire is megy a hájpolás.
Én zenekarban nem játszottam, valószínűleg már nem is fogok. De a Nagymamám pár évig zenekarban hegedült, én magam pedig kórusban énekeltem szintén jó pár évig. Valami alkalmazkodás mindenéppen szükségeltetik, különben "nem áll össze a kép". Középiskolás koromban volt egy iskolatársnőnk, csengő hangú szopránnal. Nem tudta (akarta) magát visszafogni, folyton kihallasztott a kórusból. Énektanárnónk és karvezetőnk, Mária néni, úgy kivágta a kórusból, mint azt a bizonyos kismacskát szokták. Később szólóénekesként komoly karrierrel kárpótolta magát, de a kórusban nem maradhatott!
Véletlenül lehet rosszul teljesíteni, de jól nem. Orlinski nem ügyetlen fiú. Valaki, vagy valakik látják benne a fantáziát és nagyon komoly háttérmunkát végeznek a felfuttatása érdekében. Sok koncertet szerveznek neki, fontos és érdekes projektekbe vonják be, szakmailag magasan jegyzett régizene karmesterekre bízzák a képzését, összességében próbálják felkészíteni egy figyelemreméltó nemzetközi karrierre, hogy aztán kifacsarják, mint a citromot. 150 koncert egy évben nem kevés.
Orlinski hangja kellemes, ahogyan a megjelenése is. A nők és a férfiak is kedvükre álmodozhatnak róla. A dávid szobros imidzs félreérthetetlen üzenet a melegek irnyába, és ezen Orlinski szoftpórnós klipjei sem enyhítenek. Orlinski egy zenei termék, amelyet úgy alakítanak, fazoníroznak, mint a pop szakma tiszavirág életű fiúzenekarait. És mivel neki nincs saját véleménye, gondolata a darabokról, tökéletes nyersanyagot szolgáltat a zenei moguloknak.
Ma az élmények diktálnak. Minél több legyen belőlük és minél színesebbek. Az átütő tehetség ritka dolog, húsz évente ha egy Jaroussky születik. Nincs mese, elő kell őket állítani mert a zenei piac ezt kívánja meg. Bizonyára van aki még emlékszik erre az előadásra. Neki soha nem kellett a siker miatt alsógatyára vetkőznie vagy céltalanul a hátán pörögnie egy L' Arpeggiata koncert ráadása kapcsán. Ő Jaroussky. Egy taníthatatlan őstehetség. Egy zenei fenomén. Hogy ezt nem mindenki érti vagy értékeli...ettől mi, rajongók még jól alszunk. :)
Rossi: L'Orfeo, Act 3: "Lasciate Averno" (Orfeo)
Lehet, hogy butaság, de szerintem az egyik oka az, hogy Orlinski sehol se énekli a művek javát a CD felvétel előtt/ nem egy bejáratott repertoárt énekel CD-re, csak a felvétel kiadása után indul promo túrára velük -- kombinálva azzal, hogy csak 29 éves, ergo még kevés a tapasztalata. Így pl. a legújabb CD-je néha kissé lapos, de amikor élőben hallottam télen a barcelónai Palau de la Musicában ugyanezeket az áriakat, nagy élmény volt (és voltak szerintem igen személyes megoldásai is).
