Gondolom ismered a Bécsi Szimfónikusok ikonikus mondását: " A próbán úgy játszuk a művet, ahogyan a karmester kéri, koncerten meg úgy, ahogyan szoktuk. :)
Minél felkészültebb és sikeresebb valaki, annál kevésbé igényli, hogy más megmondja neki a tutit. Matsujevnek aztán papolhatnál a zenei alázatról. :) Öntörvényű a pali, ahogyan a legtöbb szólista és karmester is az. Abbadót is küldte már el a jó büdös francba a Berlini Szimfónikusok keménymagja. Soroljam? Van még pár ilyen a tarsolyban.
Te csak szeretnéd hinni, hogy a zenészek alázatosak. Hát nem azok. :)
"Én max. olyat tudok elképzelni, hogy az egyik pillanatban még én vezénylem a zenekart, majd a következőben már egy másik karmester és én a harmadik pultban húzom szerényen a vonót." Tehát a másik karmester dirigál, és te ezt elfogadod, különben nem ülnél a harmadik pultnál! Ez nem szakmai alázat véletlenül? Vagy bántaná a hiúságodat, és ezért más néven nevezed?
Júliát le lehet beszélni Rómeóról? Nem. Ha neked ez az énekes és éneklés tetszik, hát hallgasd. Nem leszel vele egyedül.
Mesterkurzusokon meglepve tapasztaltam, hogy a világhírű előadó szavaira sok esetben nem figyelnek oda a hallgatók és inkább csinálják tovább a dolgaikat változatlanul, ahogyan addig is tették. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy én világhírű oktató lennék, csupán arra hívnám fel a figyelmed, hogy óvatosan azzal a saját füled utáni meneteléssel. Mert tudod mit mondott az előadó amikor látta, hogy a hallgató nem nyitott az észrevételeire? Azt, hogy az ő dolga, hogy mit fogad meg belőle és mit nem. Neki ettől sem több, sem kevesebb nem lesz a fizetése.
Én tiszteletben tartom a véleményed. A zenei gyűjteményem az enyém, ahogyan az ízlésem is. Itthon mindig én döntöm el, hogy kit és mit hallgatok. Gondolom ezzel te is így vagy. De attól az a tartott hang még gáz. És nem az a gáz ahogyan tartja, hanem az, hogy egyáltalán ilyenbe belefogott. Hogy nincs benne egy belső hang, amely azt mondaná, hogy ne tedd mert ez nem odavaló. Mert totál stílustalan és szembemegy a régizene lényegével.
Szerintem is jó, hogy ez a két felvétel egymás mellé került. Mert a zene jó. És legalább hallhatjuk a két előadó közötti szakadéknyi különbséget. :)
Szakmai alázat kérdésében sajnos nem tudok segíteni. Én max. olyat tudok elképzelni, hogy az egyik pillanatban még én vezénylem a zenekart, majd a következőben már egy másik karmester és én a harmadik pultban húzom szerényen a vonót.
Azért van az oroszlánnak bajusza, hogy húzgálják. Először óvatosan, aztán egyre bátrabban, végül önfeledten. :)
Hogy mi fogott meg ebben az áriában? Először is az, hogy egy nagyon érdekes és elgondolkoztató film zenéje volt, egy olyan filmé, amelyet jó szívvel ajánlok mindenkinek. Másodszor az, hogy én nem ismertem ezt az áriát. Azt éreztem, hogy Vivaldi, de így is kutakodnom kellett, amíg megtaláltam. Harmadszor pedig az, hogy azonnal két ilyen felvételt is találtam. Jarousskyét - aki a filmben is énekelt, és Orlinskiét. Negyedszer az, hogy ez a két előadás annyira különböző. És a különbözőség egy jó dolog, mert a művet megmutatja egy másik oldaláról is, így a megismerés, a befogadás teljesebb lesz.
Én nem tudom, hogy Orlinskibe hogyan kell beleverni a műveket, nem is tudhatom ezt, nem rendelkezem semmi háttérinformációval. Én csak megyek a fülem után és azt értékelem. Pl. azt a kitartott hangot, amely tényleg nyers és éles és nem kellően szabályozott, de amelyből valami elementáris erő tör fel. És ez az erő, ez a csúnyaság a szépsége, mert ez az erő lenyűgöző. Lehet, hogy úgy kell beleverni minden hangot, nem tudom. De aztán ez a hang kijön belőle... Én tudok kottát olvasni, van valamelyes zenei érzékem is, de hiába verne belém bármit is a karmester, ilyen hang nem jönne ki belőlem. És a karmester hiába érti a zenét, belőle sem jön ki ilyen hang. Ilyen hang Orlinskiből jön csak ki, ez egyes egyedül az övé, az ő talentuma. Azt írod, hogy "amit a karmester mond, azt az utolsó hangig megvalósítja". Ezen a mondatodon én nagyon elgondolkoztam. Lehet, hogy ez az, amit úgy hívnak, hogy szakmai alázat? Nem tudom, kevés tapasztalatom van ezen a téren, mert a szakmai alázat manapság ritka, mint a fehér holló. :)
Viola da gamba,Andante BWV 1028, Johann Sebastian Bach
Fahmi Alqhai & Alberto Martínez Molina
Van ebben a zenében valami hatalmas üresség a példásan megkomponált forma ellenére. Olyan ez, mint egy nagy terem, amelyet sehogy sem lehet ízlésesen, hangulatosan és otthonosan berendezni.
Sokan nyúltak már ehhez a darabhoz. Alapvetően két vonulatot lehet megfigyelni. Az egyik a nem histórikus, amely a dallamot próbálja megfejteni és nagy ívekben felépíteni, hol dagályosan ( Perényi ), hol túlzóan könnyedén, már-már elbagatelizálva a teljes tételt ( Furnier ), és van a histórikus, amely elsődlegesen a külsőségekre, a díszítésekre, a hangszínbeli vibrálásokra helyezi a hangsúlyt, ezzel próbálva kategórikusan elhatárolódni az "old school" előadóktól. Ide sorolnám a mostani előadót is.
Már ahogy elkezdi a darabot feltűnik, hogy nem a szokványos képletet alkalmazza. A kezdő felütés nagyon hangsúlytalan, valósággal megszűnik a kapcsolata az őt követő eggyel, amely - tessenek megkapaszkodni - ugyancsak hangsúlytalan. Itt a kettő kap nyomatékot és ez nem egyedi az előadás folyamán. Eleinte nem értettem, hogy mitől ilyen furcsa ez az interpretáció, aztán rájöttem, hogy bár 3/4-ben van írva a darab, Alqhai mindent elkövet annak az érdekében, hogy az ütemek egymásba legyenek mosva. Bizonytalanságot akar teremteni bennünk. Fel akarja robbantani a 3/4-es darabbal kapcsolatos beidegződéseinket, és ennek érdekében finoman ide-oda cibálja a dallamot. Akárcsak egy fantáziát hallanánk, amelyet próbál kiszabadítani a szerző által kreált szigorú szerkezet fogságából.
A díszítések mindig egyről indulnak, de, hogy ne lógjon ki a lóláb és Alqhai ne essen ki a szerepéből, ezeket az egyeket mindig nagyon finoman indítja és a már vérszegény dallamvezetést tovább vérezteti azzal, hogy valósággal elhalnak a dallamok, ráadásul az előadó tempóbéli szeszélyeinek totálisan kiszolgáltatva.
Ebben a tételben nincs semmi énekhang-szerű. Akár fel is sóhajthatnánk, hogy végre jött valaki, aki gambaszerűen akar viola da gambán játszani. A dolog bökkenője csak az, hogy ez itt mégiscsak egy ária, és íly módon létrejön egy fából vaskarika produkció, amely nem tudja eladni önmagát. A gamba, önállóan, szólóban, remek volna ebben a felfogásban, de van itt még egy másik hangszer, egy csembaló is, amely technikai adottságaiból eredően képtelen a szólista elképzeléseit kiszolgálni.
A viola da gamba pianoi elképesztően finomak. Ez az ember hangszerének virtuóza, minden egyes hangon játszik, történetet mesél. Hol vontatottan, hol belelendűlve és talán már túl is tolva a korstílus érzelmi adta lehetőségeit. Viszont a csembaló nem tud dinamikában ilyet produkálni. Egy zongora le tudná követni az eseményeket. A csembalónak itt és most semmi esélye erre. Csóri csak kullog a szólista után, időnként ciripelve játszik valami díszítést, miközben alig hallani az el-elcsukló hangú gambát.
Fordítva ugyanez. Egyszerűen nincs kapcsolat a két hangszer között. Tessenek már megnézni azt a színpadi beülést! Szemkontaktus? Így? Hát hogy is lehetne? Itt a csembaló egy zavaró és hátráltató körülmény. A csembalista nem tud vagy nem akar Alqhai partnere lenni, pedig jócskán volna lehetősége, hogy lendületet és támogatást biztosítson a háttérből, de ilyen törekvést nem vélek felfedezni. A hangokat eljátsza kilóra, az ő szólama hangilag megvan, viszont a két előadó játéka párhuzamos marad. Egyik sem tudja inspirálni a másikat és ettől szomorúan unalmas és üres marad a tétel.
Meg hát ugye Bachot hallgatunk. Szerkezet szerkezet hátán egy fehérre meszelt, képek nélküli templomban. Ebbe a szakrális térbe igazán kár beleálmodnia Alqhainak Bernini vagy Canova valamely műremekét. Stílusidegen volna. Ahogyan az előadás is az. De legalább megpróbálta.
Én nem vagyok régizene fan, kontratenor meg pláne nem, de kíváncsiságból belehallgattam és a hangszépség engem speciel megfogott, pl. Jarousskynál én sokkal szívesebben hallgatom ezt a színt. Csak ennyi, de azért énekesnél ez sem utolsó szempont.
Én a helyedben nem húzgálnám az oroszlán bajszát. :)
Orlinski sikere az idomíthatóságában rejlik. Kiválóan lehet őt instruálni, és amit a karmester mond, azt az utolsó hangig megvalósítja. Saját véleménye nincs. Ő olyan, akár egy buta számítógép. Amit lefuttatnak rajta azt végtelen pontossággal megcsinálja, de új dolgokat nem fog kitalálni. Neki csak addig lesz sikere, ameddig egy jó karmester keze alatt tanulhat. Mondjuk ez a siker is kétes, mert nem ő dolgozik meg érte, hanem a karmester, aki kitapossa belőle. :)
Örömmel hallom, hogy Orlinskinak hosszú idő után végre nincsenek gondjai az egyszerűbb hangközökkel. Összességében kellemes amit hallunk tőle, csak éppen hiteltelen, mert a zenei megformálásához nem kapcsolódik mondanivaló. Szépen és magabiztosan énekli el a nagy semmit.
Il Giustino, RV 717, Act 1: "Vedrò con mio diletto" (Anastasio) · Jakub Józef Orliński
03:20-nál az a tartott hang kritikán aluli. Őszintén nem értem, hogy ebben az áriában mi fogott meg téged.
Akkor, legyen egy kis torzító meg basszusgitár.
Meg serpent.
Meg Monteverdi.
Nem kell megijedni. Kristánytiszta first class régizene, az egyik legjobb Si dolce è il tormento, amit ismerek.
Azért linkeltem be mindkettőt. Elég érdekes összehasonlítani. Egészen más technikával énekelnek. Jaroussky finom és érzékeny hang, nagyon szép frazeálás. Orlinski pedig valahogy nagyobb hangvolumen, férfiasabb hangzás.
Jómagam is ragadtattam magamat ilyen véleményre.
Aztán, az idők próbáját nem állta ki; Jaroussky után nem akar bekéredzkedni a CD játszóba nálam. Nagyon nehéz meghatározni, miért van ez így; mindkettő világklasszis hang.
és tavasszal jön a MÜPÁ-ba. :)
Orlinski a legjobb kontratenor manapság.
ma voltunk moziban, és egy Remény című, nagyon szép norvég-svéd filmet néztünk. És a kisérőzene külön is megragadott, egy csodaszép Vivaldi ária volt Jaroussky előadásában. De, hogy Corvette orra alá egy kis borsot törjek, belinkelem ezt az áriát egy másik előadóval is, akit ő nagyon nem szeret. :)
Szépen koszonom.
Prágában júlis 23.-kán megkezdodott a régi zene fesztiválja. Ebben az évben a 17-ik század vokális muveit adják elo - MEDITATIO. Szuz Mária templom - Na Slovanech. Forras - operaplus.cz
Egy madárfajta, méhészmadárnak is nevezik, bővebben: https://www.google.com/search?client=firefox-b-d&q=gyurgyalag
A gyurgyalag egy csodaszép madár.
Kérlek szépen, mi az hogy gyurgyalag ?
Szóval az van, hogy lehet arról énekelni, hogy kakukk, meg gyurgyalag-gyurgyalag, meg hangutánozni, finom ritmusokkal.
Meg lehet arról is énekelni, (a nőnek,) hogy,
két csillag kísér az utamon, és még a Napot is elhomályosítják... ezek a Te szemeid...
Vagy kakukk? Vagy egy kékbörzsönyös sápi gyurgyalag?
Vogel. :)
Ez is Pellegrina lemez, csak éppen Vivaldi tollából.
Sonata In C Major, RV 779: Allegro
Gail Hennessy & Nicholas Parle.
Pellegrina's Delight: Sonatas & Chamber Music for Oboe by Antonio Vivaldi
Parle még a csembalót is maga faragja. Semmit nem bíz a véletlenre. :)
Nekem is ez az Astrée kiadvány van meg. A hangminőségre nincs panasz. :)
Viszont ez nagyon régi zene. Nem naftalin szagú, de azért erősen kell utána szellőztetni. Az agyat. Nagyon messze van az Ay Luna hangzásvilágától, és inkább érdekességként tekintek rá semmmint leendő mobiltelefon csengőhangra. Viszont az a baglyos cucc a maga ritmikai váltásaival nagyon rendben van. Csodálom, hogy nem azt linkelted be. Tudom, giccses meg minden. És?
1589.
Esküvő. Mediciek. Ferdinánd és Lorraine-i Krisztina egybekelése. Az egyik legnagyobb pénzszórás lett belőle; a hírhedt 'La Pellegrina' a színen, meg sok egyéb, és az 'intermedio', mint műfaj, ma sem könnyű megmondani, mi is volt ez az opera/fesztivál/színház keverék. 18 'festival book' örökítette meg az esemény nagyszerűségét.
Zseniális lemezt álmodott meg belőle Skip Sempe.
Oboe Concerto No. 3 in G Minor, HWV 287 - Jacqueline du Pré
Oboe Concerto No. 3 in G Minor, HWV 287: I. Grave · Xenia Löffler
Giovanni Benedetto Platti
ANTOLOGIA
Concerto for oboe, strings and basso continuo in G minor
Alfredo Bernardini - Pratum Integrum Orchestra
The Zappa Album - Ensemble Ambrosius
Recorded at TAVI Studios, Helsinki, 9-13 August 1999.
Zappa zenéje histórikus hangszerparkra átültetve. Egyszerűen zseniális. Itt a helye a régizene topikban.
G-Spot Tornado - Ensemble Ambrosius
G-Spot Tornado - Valérie Milot
:format(jpeg):mode_rgb():quality(40)/discogs-images/R-1565278-1441469237-2866.jpeg.jpg)
Juan del Encina, 1500 körül.
Micsoda finom zenék voltak. És ez az előadás, valahogy, nem avul, nem lett olyan fú-de-régi, olyan de-ma-már.másképp-játsszák.
Kiadó: Naïve (2013)
01. Vivaldi - Gloria,«Domine Deus Agnus Dei» Sara Mingardo
02. Pergolesi - Stabat Mater, «Quae moerebat et dolebat» Sara Mingardo
03. Thomas - Mignon,«Connais-tu le pays?» Marie-Nicole Lemieux
04. Schumann - Myrthen, «Der Nussbaum» Marie-Nicole Lemieux
05. Bach - Mass in В minor,«Agnus Dei» Nathalie Stutzmann
06. Haydn - St Cecilia Mass,«Qui tollis peccata mundi» Nathalie Stutzmann
07. Vivaldi - Ottone in villa,«Come l'onda» Sonia Prina
08. Bizet - Carmen,«L'amour est un oiseau rebelle» Marie-Nicole Lemieux
09. Hahn «L'heure exquise» Marie-Nicole Lemieux
10. Carissimi - Cantata «Deh, memoria, e che piu chiedi» Sara Mingardo
11. Schumann - Liederkreis, «In der Fremde» Marie-Nicole Lemieux
12. Vivaldi - Teuzzone,«Ti sento, si, ti sento» Delphine Galou
13. Vivaldi - Orlando 1714, «Io sembro appunto quell'augelletto» Delphine Galou
14. Gounod / Bach «Ave Maria» Nathalie Stutzmann
15. Hahn «A Chloris» Marie-Nicole Lemieux
Kicsit tágabban értelmeződik itt a 'régizene'. Schumann, Liszt, Beethoven, meg az egész műsor a zongoráról szól. Amúgy, nem rossz, sőt, igen színvonalas, főleg, annak, aki szereti ezeket a zenéket, de a cím tényleg kicsit kavarodás.
Bartók Rádió mai műsora:
18:30 - 19.30 Kalandozások a régizene világában
Vashegyi György műsora
Vendég: Zsoldos Dávid
Szerk.: Kecskés Barbara
3443
Nagyon jó! A hangminőségen egyenesen leültem. Az eddigi legjobb alphás lemezem.
Ha nem bánod, kitenném ide a hátoldal képét, hadd vakuljon a világ a zeneszerzői felhozatalon.
:format(jpeg):mode_rgb():quality(90)/discogs-images/R-9445502-1494324645-1522.jpeg.jpg)
Ay Luna.
Nagyok kedves lemezem. Ahogy suttog a végén Guillemette, az meg-borzongtató. Furcsán erős dallam.
:format(jpeg):mode_rgb():quality(90)/discogs-images/R-9445502-1494324634-6276.jpeg.jpg)
Carl Philipp Emanuel Bach - Oboe Concerto in B flat major, Wq 164
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Münchenből közvetítjük a Bach Collegium München kamarazenekar Carl Philipp Emanuel Bach estjét. A szólisták Adorján András fuvolán és Stefan Schilli oboán. A zenekart Christopher Hogwood vezényli. Telt ház van, a zenekar már a színpadon ül. Középen láthatjuk a fedelétől megfosztott csembalót, tőle balra és jobbra a zenészeket. A férfiak pingvinben, a hölgyek ízléses, ugyanakkor diszkrét estélyiben várják a koncert kezdetét. Hamarosan a fiatal oboista és az őt árnyékként követő, kissé alulöltözött karmester is megérkezik, jutalmuk egy erőteljes és bíztató taps.
Az oboista határozott léptekkel közelít a koncertmester felé, jobbját nyújtja és bemutatkozik. Ma már ilyen nem fordulhat elő a Covid -19 miatt.
Rossz nézni ahogyan Schilli azt a szerencsétlen hangszert fogja. A nád alatti felső harmadot ragadja meg, a maradék kétharmad tartását egy vékonyka parafa illesztésre bízza. Bátor, nagyon bátor. Láttunk már így elejteni hangszert, nem is egyszer. Ha kőre koppan akár szét is robban. Kottatartója ócska tákolmány, imbolyog mint a fene, csoda, hogy elfér rajta a kétrét hajtott papír. Hősünk gyorsan lemeózza a színpad tisztaságát és miután mindent rendben talál, diszkréten jelzi a karmesternek, hogy tán el is kezdhetnék a koncertet mert a végén még rájuk melegszik a ruha.
A hegedűsök nyaktartóit és a vonók tartását elnézve histórizmusról itt szó sem lehet. A csembaló inkább figyelemelterelés, ahogyan a régizene specialista Hogwood jelenléte is. Ez itt pont olyan, mint a Jordi Savall - Fesztivál Zenekar felállás, amely bár papíron jól hangzik, de az értő zenebarátot a hideg rázza tőle. De ne legyünk ennyire szigorúak, Andrea Marcon is eladja időnként a lelkét egy kis pénzért.
https://www.youtube.com/watch?v=I5RLRXygOR4
A mű maga érdekes. Le sem tagadhatná a szerzőjét, ha tetszenek érteni, mire gondolok. Nem? Ha nem, hát nem.
Pedig vannak neki rém izgalmas darabjai is. Például ez itt.
https://www.youtube.com/watch?v=KRZc8-peTdw
Hogy megöregedett Schilli! A koncert óta megtanult barokk oboán is játszani. Állítólag. Kár, hogy itt még nem a mezitlábason fúj, hanem ezen a csattogó fekete izén. De nem is ez adja az előadás pikantériáját, ez a különös eklektikusság, a hangszerpark és a modernizmus egyfajta furcsa és bizarr keveréke, a hallgatóság tökéletes összezavarása, hanem a holligeri oboaiskola egyértelmű jelenvalósága. A szülők a gyermekeik génjeiben élnek tovább, a tanárok a növendékeik játékában és művészi felfogásában. Hogy Schillit nem Holliger tanította? Ó! De Schilli tanárát, Indermühlét igen.
https://www.youtube.com/watch?v=wF9Tf-0sDhY
A zenekari kíséret példás, a karmester szépen és értelmesen artikulálja a dallamokat. A tempó is eltalált, igazán bíztató a bevezetés. Aztán megszólal az oboa azzal az összetéveszthetetlenül fémes, indusztriális holligeri hanggal és egyből a zenei infernóban találjuk magunkat. Nagyon nem illik ide ez a forszírozott játékmód. Schilli díszítései finoman kidolgozattak, precízek, még korhűnek is beillenek olykor. Dícséretes a változatos dinamikai játék és a hangok pontos indítása is, de azok a nyerítős forték a frázisok végén és úgy általában az a rengeteg harsány, szikével elvágott és nagyvonalúan otthagyott hang úgy hat, mintha egy csehóban öt méterről macsétével dobálnának egy darts táblára. Nem szép. Nem ide való. Értem én, hogy nagy a terem és valahogy meg kell tölteni hanggal, viszont akkor ez lesz belőle. De nem akarnám levenni a felelősséget a szólista válláról, mert a körülmények ellenére vállalta a produkciót és elfújta így ezt a darabot. Érdemes a kadenciáját meghallgatni. Ha nem volna egyenes a hangszer, a fortissimoitól most biztosan kiegyenesedne.
Ha Carl Philipp Emanuel Bach versenyműveiről van szó én inkább Ann-Kathrin Brüggemannt, Paul Goodwint, Anna Starrt vagy Xenia Löfflert ajánlanám meghallgatásra. Löfflernek ráadásul idén jelent meg a lemeze. Feltétlen ajánlott.
Albinoni, Tomaso (1671 - 1751)
Adagio in G minor
Ensemble Caprice
Matthias Maute
:format(jpeg):mode_rgb():quality(40)/discogs-images/R-12637184-1539085057-7208.jpeg.jpg)
Amit én az Operában hallottam Vashegyivel az mind szörnyű volt. Megölte a zenét. És mintha egyre többször és egyre szélesebb repertoárban tűnne föl. Volt egy-egy alkalom, amikor öszehasonlítási lehetőség adódott, pl a Cosi előadásaiban. Ugyanaz a zenekar, sinte ugyanaz az időpont, nagyjából ugyanazok az énekesek, csak a karmester különböző. Vashegyinél minden lapos, szürke, unalmas, szinte kibírhatatlan. A másik karmesternél (nem akarom leírni kinél, akit érdekel, úgyis tudja) Mozart életre kel, izgalmas, tündöklő, emlékezetes.
Van ez a lemez, a 'Pavana'
Kétféle kiadásban is fut, nekem a régi Astrée van. Skip Sempé együtt játszik Olivier Fortin-nal. Egyikük virginálon, a másik egy olasz csembalón. Egészen-egészen lenyűgöző.
Aztán abba is hagyhatjuk a siránkozást a honi helyzet miatt, de még csak annyit, hogy mutassatok már ilyen billentyűsöket itthon, meg ilyen hangszereket, meg, legfőképp ilyen előadásokat. Segítek. Nem fog menni.
:format(jpeg):mode_rgb():quality(90)/discogs-images/R-12736302-1540980800-6762.jpeg.jpg)
Ja.
Sokan nincsenek benne, mert még tanítani sem tudják a régizenét a hazai zenei műintézetekben. Az nem úgy van, hogy előveszek egy Vivaldi kottát és már játszom is mert az olyan magától értetődő. Egy frászt. A Danubia Zenekarnak nem is oly rég volt egy Vivaldi sorazata, pár előadásukba sikerült belehallgatnom és nem akartam elhinni, hogy ennyire gyengék barokkból. Teljes volt a tanácstalanságuk, de senki ne gondolja, hogy emiatt pironkodtak volna akár egy másodpercig is. Egyszerűen nincs régizenei kultúránk. Következésképp se igény, se akarat nincs a nemzetközi trendeknek megfelelő előadásokra. Mintha el lennénk vágva a külvilágtól. Felfoghatatlan az egész.
https://www.facebook.com/DanubiaZenekar/videos/1675850449104617/
Ja.
Sokan nincsenek benne, ezért tud ennyire nyomulni. Ez a legszerencsétlenebb konstelláció. Hogy nem rossz, mert az mindenkinek feltűnne. Sőt, 'jó', még ez is megáll. A közönség nagy része így eszi. De a gond az, hogy nem 'nagyon jó', és az a finomság, az a varázslat, amely a régizenét igazán jó zenévé teszi, ahhoz sajnos a 'nagyon jó' kell. Ez az alanti lemez, Skip Sempé-vel nagyon jó példa erre. Egy Bach fúga, ×-szer kigyakorolva, az legurul, taps lesz. De egy D'Anglebert, egy Lully, egy Marais, oda valami más kell. Amit pl. Skip Sempé tud, nagyon. Egészen nagyon. Én is ajánlom, csak az is ide tartozik, hogy van, aki nem érzi át ezeket, nem érti, hogy egy Chambonnieres darab lényege hol rejlik, és annak marad 'könnyűcske', debezzegaBach, igen, aztán kérem, hogy játsszon már egy percet abból a kis könnyűségből, és eljátssza, és nulla, totálisan nulla, zéró, semmi.... pont, amit gondol róla, tehát még csak nem is keveredett hazugságba vagy alakoskodásba...
:format(jpeg):mode_rgb():quality(40)/discogs-images/R-6144593-1489539754-7305.jpeg.jpg)
Le Concert Royal de la nuit: Ouverture ·
Ensemble Correspondances · Sébastien Daucé
Harmonia Mundi (2015)
:format(jpeg):mode_rgb():quality(40)/discogs-images/R-12954689-1554239519-1809.jpeg.jpg)
A zenészek önmaguk keveset tehetnek. Ha tisztán kamarazenéről van szó még hagyján. Viszont egy nagyobb létszámú zenekarban már nem mehetnek folyton a saját fejük után, mert abból csak a baj lesz. Az Orfeo hangzását alapvetően a vezető karmester ízlése, szakmai felkészültsége és zenei tehetsége határozza meg. De ez máshol sincs másként. Ott van pl. Francois-Xavier Roth és histórikus zenekara a Les Siècles. Az együttes nagyon jó, mindenki magasan képzett és pontosan tudja a dolgát, mégsincs olyan felvételük amelyre felkapnám a fejem. Miért? Mert a karmester gátja az átütő sikernek. De hát az övé a zenekar, ő álmodta meg, ő ad neki irányt és ilyenkor nincs mit tenni.
Én akkor gondolkodtam el Vashegyin először, amikor egy koncerten a harmadik pultba ültette be az ország legjobb barokk oboását, aki ráadásul még csak nem is tagja a zenekarnak.
Akkor abban a pár emberben én nem vagyok benne.
Meg kellene hallgatni azt a linket, aztán Vashegyiéktől bármit.
Ahogyan pl. francia barokkot játszanak, az nekem fáj, meg sok embernek, párat ismerek, aki lemezről sokat hallgat zenét. Tudom, ez ízlés dolga is, meg a Les Arts Florissants 30 éve, ott is volt ízlés, de akkor is, nekem fáj.
Iszonyú sok pénzt kapnak, leuralják a 'placcot', és ők a 'régizenekar' Magyarországon... Nem tetszik, ahogyan játszanak, nem tehetek róla. A sok jó előadás, amit régizenében ismerek, az annál inkább.
Ugyanakkor tisztelem is, mert jó a kommunikációja, túlságosan is, nyomul és nyomul és nyomul, közben pár jó dolgot tényleg csinál, csak a 'hogyan', az kicsit gáz. Nem tudom, ő tehet-e róla, vagy a zenészek, vagy a korszellem, vagy a nemtudoménmi...:)
Accademia Bizantina Ottavio Dantone, conductor
Alessandro Tampieri, Ana Liz Ojeda Hernandez - violins
Diego Mecca - Alto
Mauro Valli - Cello
Stefano Demicheli Positive Organ
OTTAVIO DANTONE - Harpsichord and Conductor
Location: Teatro Goldoni, Bagnacavallo (RA), Italy
Decca (2017)
Marcello, A: Concerto in D Minor for oboe, strings and basso continuo: II. Adagio Xenia Löffler · Akademie für Alte Musik Berlin · Georg Kallweit
Johann David Heinichen - Concerto for Oboe in G Minor, S. 237: II. [Largo] Pizzicato
Irish Baroque Orchestra · Monica Huggett · Andreas Helm
