Frans Robert Berkhout (1950). A legnagyszerűbb fafúvós akit valaha hallottam. Óriási veszteség, hogy Vivaldi fagottversenyeinek csak egy töredékét játszhatta fel, viszont az a két lemez abszolút referencia a késöbbi nemzedékek számára. Játéka emberléptékű, természetes lüktetésű interpretációit pár meghallgatás után nagyjából bárki leutánozhatja. Hangszeres allűrjei nincsenek, mindig tisztán és végtelenül értelmesen játszik. Egy etalon. A titka? Passz. Bár lemezeit rég hullámosra hallgattam és kívülről fújom Vivaldi összes nótáját, a mai napig az újdonság erejével hatnak rám. Számomra ő a zenei origo.
Ki gondolná, hogy ez a kitűnő művész elsősorban a fog és szájbetegségek szakorvosa, és csupán kedvtelésből veszi elő időnként a hangszert?
«La Notte» Concerto for Bassoon, Strings and B.C. in B flat major RV 501
Nem tudom, milyen ember.
Vahegyi biztosan okos és jó ember, de karmesterként szürke és unalmas.
Johann Ceorg Pisendel (1687-1755)
Sinfonia in В flat major for 2 flutes, 2 oboes, 2 horns,
strings and basso continuo
Johann David Heinichen (1683-1729)
Concerto С minor for oboe, violin,
strings & basso continuo
Szép találat. Érdemes belehallgatni, hogy hogyan vélekedik erről a darabról a Le Poème Harmonique vagy Liuwe Tamminga.
Mi a bajod Vashegyiékkel?
Kicsit a szabadabb zenék felé elmozdulva:
Consonanze Stravaganti
Trabaci. Meg Nápoly. Meg olyan harmóniakezelés, amelytől Vashegyiék nagyon erősen messze vannak, ma, 2020-ban. Balestracciék 1999-ben meg ennyire voltak közel...
Concerto a cinque No. 8, Op. 9: I. Allegro · Paul Dombrecht · Il Fondamento
Concerto a cinque No. 11, Op. 9: II. Adagio · Paul Dombrecht · Il Fondamento
Chord fórumtársnak van "beépített" embere az Orfeo zenekarban, így naprakész Vashegyiből. Szerintem érdemes belehallgatni a rádiós műsoraiba. Imponáló a tudása, rendre izgalmas kérdéseket feszeget, jól magyaráz, a bejátszott zenék is rendben vannak. Legutóbb Pergolesi Stabat Materét csíptem el vele. Fagioli énekelt benne valami elvetemült vibrátóval. :)
Ez igaz. Amúgy a "régizene" mellett "romantikus operát" is vezényel, korábban egy Don Carlos-előadást láttam vele, ami igen jól sikerült. Kíváncsian várom jövő májusban "A hugenották" három elődása dirigenseként az Erkel Színházban, az Opera zenekara élén.
Kár, hogy az elméleti felkészültségét karmesterként nem tudja kellőképpen kamatoztatni.
"Régizenei kalandozások Vashegyi Györggyel"
"Vashegyi Györggyel invitál Régizenei kalandozásokra új műsorában a Bartók Rádió. Amit a műsor kínál: a legkiválóbb lemezfelvételek lejátszása által nagyszerű régizenei zeneművek megismertetése, megszerettetése sok-sok érdekességgel.
Az egyórás műsor állandó házigazdája Vashegyi György karmester, az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus művészeti vezetője, az MMA elnöke, a régizene elismert szakértője, aki minden alkalommal meghív műsorába egy-egy muzsikus vendéget. A Régizenei kalandozások 2019. január 6-tól minden vasárnap 18.30-tól lesz hallható a Bartókon.
A régizene világában számtalan remekmű vár még felfedezésre, és számtalan kompozícióról fedeznek föl a zenetörténészek újabb érdekességeket. A sok zenei illusztrációval fűszerezett műsorban Vashegyi György és vendége beszélget többek között az adott zenemű keletkezéséről, annak zenei és szellemi hátteréről, felépítéséről – a zeneszerzőről, a korról, a bemutató körülményeiről és előadóiról, valamint (indokolt esetben) a szóban forgó zenei felvétel születéséről és előadóiról is."
Miserere in C Minor Psalm 50, ZWV. 57: Adagio
Plsalm 130 - "De Profundis" in d moll, ZWV. 50: Sustinuit
És most emelje magasra a kezét az, aki emiatt bekapcsolja a rádiót!
Nem látom a kezeket. Kár is reklámozni.
Bartók Rádió ma délutáni adása:
18:30 -19.30 Kalandozások a régizene világában
Vashegyi György műsora
Vendég: Király Dóra
Szerk.: Kecskés Barbara
(ism.)
Zelenka: Sonatas
Linn Records 2012
Josep Domènech Lafont, principal oboe of Concerto Köln
Molly Marsh, principal oboe with the Accademia Bizantina
Peter Whelan, principal bassoon with the Scottish Chamber Orchestra
Thomas Dunford, theorbo
Durva ez a szereposztás. :)
A felvétel kicsit száraz, de van aki ezt kedveli. Ezen a helyszínen vették fel a lemezt. Az 1982-es (!) Accent kiadású, Dombrecht és Ponseele nevével fémjelzett teljes trioszonáta kiadvány szerintem zeneileg és hangilag is izgalmasabb, de ezen a szinten már tényleg csak az ízlés dönt.
Sonata V in F Major, ZWV. 181/5: I. Allegro · Ensemble Marsyas
Sonata V in F Major, ZWV. 181/5: I. Allegro - Dombrecht
Johann Jacob Walther (1650-1717)
Hortulus Chelicus Mainz, 1688
Les Plaisirs du Parnasse
David Plantier
:format(jpeg):mode_rgb():quality(40)/discogs-images/R-8628832-1465478003-9913.jpeg.jpg)
Végre megjelent a teljes lemez. :) Hangminőségben azt hozza amit a Sparf féle BIS kiadványon is hallhatunk (audiofilek egy ilyen hírre már nyitják a pénztárcájukat), és a művészi színvonal is magas. Egy kincs.
Violin Concerto in G Minor, Op. 8 No. 2, RV 315 "Summer": I. Allegro non molto
Carl Heinrich Graun - Cleopatra e Cesare, WV B:I:7: Tra le procelle assorto
Marcel Ponseele, A világ legjobb barokk oboása.
Antonio Vivaldi (1678~1741)
Concerto in la minore, RV 461 (per Oboe, Archi e Basso Continuo)
:format(jpeg):mode_rgb():quality(40)/discogs-images/R-12517997-1536842285-5120.jpeg.jpg)
"Rose van Jhericho" - Das Liederbuch der Anna von Khöln (c.1500)
Előadók: Ars Choralis Coeln - Maria Jonas
Kiadó: Raumklang (2007)
A 20 darab műsorszám Anna von Köln énekeskönyvéből származik és a devotio modernának állít emléket. Az előadók profi hölgy énekesek, szakterületük a középkor zenéje. A művek egy része tisztán hangszeres, a többi hangszerkíséretes ének. Befogadásuk könnyű, bár azért szükség lesz pár meghallgatásra mire megadják magukat. Rekonstrukciókról beszélünk. A hangszerek választása a fantáziára volt bízva, de abszolút hihető a történet és végig nagyon magas művészi színvonalon mozog az album. Kifejezetten kellemes a fül számára.
3405 Corvette 2020-07-05 19:38:45
Ludwig August Lebrun: d-moll oboaverseny 1. tétel
Előadó: Paul Goodwin és az English Concert.
Vezényel: Trevor Pinnock
A felvétel erről az albumról származik.
Goodwin kitűnő oboista. Játéka arcátlanul nyers, már-már brutális. Borzasztóan magas fokú zenei intelligencia kell ahhoz, hogy valaki egy billentyűkkel agyonzsúfolt, több millós hangszercsodáról sikeresen át tudjon állni egy „mezitlábas” barokk oboára, és képes legyen elengedni azt a fajta hangi ideált és zenei gondolkodásmódot, amely napjaink modern hangszeres előadásait jellemzi. A hautbois jelentése hangos fa. Ezt nem győzöm eléggé hangsúlyozni. Bátornak és elkötelezettnek kell lenni ahhoz, hogy bárki át merje adni magát egy pudvásabb, kellemetlenebb, elsőre talán harsánynak és keresetlennek ható megszólalásnak. Ami Goodwin felvételén hallható az bizonyosan megfelel a barokk kor hangzásvilágnak.
A barokk oboa átfúvásos rendszerű ( nincs rajta oktáv billentyű ) és a hozzá faragott nád is szélesebb, mint modernebb társai. Ezeken a barokk nádakon pl. körülményesebb a tenuto játék, amely erősen behatárolja a darab tempóját és a virtuozitás lehetőségeit. Mert a barokkban nincs staccato. ( Sajnos ez sokak számára nem evidens, ahogyan az sem, hogy a díszítést felső váltóhangról illik indítani. Még Mozart esetén is! ) Tulajdonképpen maga a hangszer az, amely kordában tartja játékosát és csökönyösen helyes irányba tereli őt. Goodwin interpretációja semmiben nem szenved hiányt, elegendő mennyiségű dinamikát és érzelmet kapunk, a csúcspontot jelentő 3 vonalas F hangja is akkorát szól, hogy csak na. Ekkor már nagyon keményen kell dolgozni, ezért a forte nem csak esztétikai szempontokat szolgál, hanem hangszeres szükségszerűség is.
Ez az előadás felfogható egy időutazásnak. Feltétlen ajánlott a meghallgatása.
Már érkezik is a lemez. :)
Érdemes rögtön utána Leonhardt felvételét meghallgatni.
Szintén Alpha, szintén zseniális hang. Szintén etraordinary artwork - ez utóbbit ne keressétek az Outhere-s új kiadásnál...
Kissé szikkadt idős bácsi a billentyűknél; más a hangszer, meg más a játék-módozat - nekem ez is nagyon tetszik.
Ha már születésnapos ...Willam Byrd
Előadó: Bertrand Cuiller, clavecin, virginal
Clavecin d'après Andreas Ruckers, Anvers, 1615, fait par Philippe Humeau à Barbastre en 1999
Virginal d'après les instruments flamands du 17e siècle, fait par Martin Skowroneck à Brème en 1971
Kiadó: Alpha (2006)
A teljes album meghallgatható itt.
Érdemes elolvasni hozzá Chord fórumtárs ajánlóját.
Daniel Hope Air - A baroque journey
Kiadó: Deutsche Gramophone (2010)
Westhoff - Sonata for Violin and Continuo III: Imitazione delle Campane
Westhoff: Sonates pour violon & basse continue
Előadók: David Plantier / Les plaisirs du Parnasse
Kiadó: Zig-Zag Territoires (2005)
Elnézést kérek, ezt nagyon nem ide szántam.
Ha már születésnapos... Christoph Willibald Gluck
Az album címe: Journey To Mozart
Előadók: Daniel Hope · Zurich Chamber Orchestra
Kiadó: Deutsche Grammophon GmbH, Berlin (2018)
Gluck: Orfeo ed Euridice, Wq. 30 / Act 2 - Dance Of The Furies
Ha valaki a legjobbat keresné...
Antonio Vivaldi - Oboeconcertos
Paul Dombrecht - Il Fondamento
Kiadó: Passacaille (2000)
A műsor:
1. Concerto for Oboe, Strings and B.C. in F major RV 457
2. Concerto for Oboe, Strings and B.C. in G minor RV 460
3. Concerto for Oboe, Strings and B.C. in A minor RV 463
4. Concerto for Oboe, Strings and B.C. in D minor RV 454
5. Concerto for Oboe, Strings and B.C. in A minor RV 461
Itt meg lehet hallgatni a teljes albumot.
Alma oppressa (Vivaldi : La fida ninfa, RV 714)
Album : ALMA OPPRESSA : Vivaldi - Handel : Arias
Julie Boulianne, mezzo-soprano, Luc Beauséjour, clavecin et direction artistique,
Clavecin en concert
Kiadó: Analekta (2016)
Nouveau Monde - Baroque Arias And Songs
Patricia Petibon · La Cetra Barockorchester Basel · Andrea Marcon
Kiadó: Deutsche Grammophon GmbH, Berlin (2012)
María Bayo / Les Talens Lyriques / Rousset - Arias de Zarzuela Barocca
Kiadó: Naive (2003)
Az album meghallgatható itt.
Dorothee Oberlinger - Ornamente 99.
Kiadó: Raumklang (2001)
Concerto RV312R in G major (3rd movement Allegro) (reconstruction by Jean Cassignol after RV 312)
Dan Laurin (recorder and musical direction), Jonas Nordberg (theorbo/baroque guitar), Anna Paradiso (harpsichord)
1B1
Recorder Concerto in A minor, RV445, I. Allegro
Jan Dismas Zelenka - Prague 1723
Artist(s):Il Fondamento & Paul Dombrecht
Kiadó: Passacaille
Simphonia à 8 Concertanti for 2 Violins, 2 Oboes, Viola, Cello Bassoon and B.C. in A minor
Tesori d'Italia, Albrecht Mayer
20 éve annak, hogy először halottam őt játszani. Élőben ment a tévében Beethoven 7-je Abbadóval, Mayer volt az első oboista. A koncert első felében még Schellenberger nyomta az unalmas kitartott hangokat, a Beethovent nagyvonalúan lepasszolta az újoncnak hátha belesül. Hát nem. :) Akkorát fújt, hogy csak néztem. Senki nem veszített Schellenberger szakmai nyugdíjazásával. Végre kicsit tisztult a zenekar. :)
Vaughan Williams oboaversenyét inkább tőle mint Nicholas Danieltől. Daelli Rigoletto téma és variációk darabja is még elérhető a Youtube-on. 09:00-tól különösen érdemes belehallgatni egy kicsit. Hatalmas hangon, tisztán, brilliáns technikával játszotta el mindkettőt, olyan muzikalitással amely csak ritkán adatik meg egy embernek. Aztán celebet csináltak belőle és ő szívesen élt ezzel a furcsa szereppel. Mayer főzőcskézik, Mayer a talk showban, Mayernek hangszert készítenek, Mayer az év hangszerének az ambassadora, Mayer villamoson játszik - próbálná ezt meg a 6-oson csúcsidőben -, Mayer mesterkurzust tart az USA-ban stb. stb...
A játéka idővel modorossá és kiszámíthatóvá vált. A meglepetés rendre elmaradt. A Venice albuma ma is abszolút vállalható ( ez az Albinoni előadás az esküvői szertartásom zenei szettjében is benne volt! ) és hifis szempontból is nagyon jól sikerült. Decca kiadás. Aztán jött a Deutsche Gramophone korszak. Ez a lemeze is nekik köszönhető.
Mit mondjak? Rémes. A zenei rész amúgy izgalmas, olyan darabokat ad elő amelyeket ritkán hallani. Na jó a Vivaldi C-dur koncerte ez pont nem igaz. Sokan eljátszották már.
https://www.youtube.com/watch?v=cCni9RNV0j8
Ha lehet akkor inkább Xenia Löfflerrel ajánlanám.
https://www.youtube.com/watch?v=O_q2S9exsZQ
Érezzük a különbséget? Amúgy maximális respekt Mayernak, hogy modern oboán próbál meg barokkot játszani. A lemez kísérőfüzetének végén hálát is mond a segítségért a sok segítőnek, közöttük Cecilia Bernardininek, Benoit Laurentnak és Andrea Marconnak. Mayer akár hátra is dőlhetne, ő már bőven megtette amit megkövetelt tőle a haza, de inkább gyakorol rendületlenül és tanul. 
Tanul modern hangszeren barokkul oboázni. Kényszerűség ez mert barokk hangszeren nem játszik, ugyanakkor reménytelen a vállalkozása mert az a 8-10 barokk oboás zseni akik ott vannak a toppon egyszerűen befoghatatlanok. Technikailag és zeneileg is akkorát vernek rá, hogy csak úgy csattan. :)
Mayer elsősorban zenekari zenész remek szólista adottságokkal, de ez a barokk nem igazán megy neki. Pedig beled apait-anyait, ott van minden hangon akárcsak Tiger Woods a lyukon, díszít ezerrel csak hát olyan életidegen módon. Ilyen díszítést a histórikusok nem használnak. Meg ilyen zenei felfogást sem. Akkor most mit tanult ő a histórikusoktól? Semmit. Meghallgatta őket majd ott folytatta ahol abbahagyta.
Csináltatta magának azt hiper-szuper hangszert. Mönnig.
https://www.moennig-adler.de/en/instrum ... r_moennig/
Ha csak meghallom a hangszergyártót elfintorodik az arcom. És Mayer ezekkel összeállt hangszert fejleszteni. Sikerült is kihozniuk egy olyat amely alul, középen és fent ugyanolyan kiegyenlítetten szól megölve ezzel minden értéket a hangszerben amiért érdemes volt valaha is belefújni. Erre Mayer még rápakolt egy jó vastag faragású nádat amitől az olyan sötét hangon szól, hogy lámpát kell hozzá gyújtani. Tipikus német oboa hang. Lothar Koch is ilyet fújt fénykorában. Most már Meyer is. Eddig világszínvonalon, rendkívűl színesen, hatalmas dinamikai távlatokra képesen, ezernyi vibrálással tolta, most már csak ilyen unalmasan sötéten és tompán. És, hogy tetézze a dolgot rávette a kiadót, hogy a lehető legrosszabb akusztikájú teremben rögzítsék fel a darabokat + megkérte a hangmérnököt, hogy játszon kicsit a potikkal mert nehogy már természetes lecsengése legyen a hangszere hangjának.
Érdemes meghallgatni a lemezt. Ilyen oboahang nincs a természetben. Ez totál művi. Ennyi erővel szintetizátorral is felvehették volna. A zenekar is olyan fénytelen, mintha 20 méterre rakták volna a mikrofont. Signor Ricci is adott már ki velük lemezt, munkáját ízléstelenség volna összehasonlítani a DG szakembereinek ügyetlenkedésével. Az oboa is kb ennyire élvezhető - vagyis semennyire - de a csemballó mintha csak 2 méterre lenne, a theorba meg olyan lecsengéssel bír a Vivaldiban ami egyszerűen lehetetlen ilyen akusztikai térben. Döbbenet, hogy mennyire manipulálták a felvételt. Hazugság az egész és még szépnek se mondanám. Oldalakat lehetne teleírni a hangrögzítések melléfogásairól. A fórum tulajdonosa bizonyára most erősen bólogat. Lassan elkélne egy audiofil felvételek topik.
Mint modern hangszeres drukkolok mindenkinek aki nekifut a barokknak. Glaetzner vagy Boyd egész jól megoldották a feladataikat. Mayer csúnyán melléfogott. Szinte felfoghatatlan az egész. Ember! Mit csináltatok?
Purcell: Oedipus, Z.583 - Music For A While · Miriam Allan · Ironwood
Released on: 2012-07-06
J.S. Bach: Concertos for Two Harpsichords
Olivier Fortin · Emmanuel Frankenberg · Ensemble Masques
J.S. Bach ha élne és látná, hogy micsoda kétes értékű produkciókat adnak el a nevével komoly pénzekért a mai napig is szerintem csúnyán kikérné magának. Bach zenei felvételei úgy hömpölyögnek a boltokban és a letöltő oldalakon mintha egy cunami árhulláma volna. Tele van mindenféle törmelékkel, kacattal, roncssal és ebből a sűrű, fekete mischungból kihorgászni valami használható darabot lassan egyenlő lesz a lehetetlennel. Egyszerűen túl sok a szemét és nem látszik ki közülük a valódi érték.
Olivier Frotin Bach lemeze fontos mérföldkő J.S. Bach művészetének és eredeti szándékainak megismeréséhez. A kísérő füzet elolvasása erősen javasolt mert fontos információkat tartalmaz a darabokról, a billentyűs átiratok keletkezési okairól és az előadói körülményekről. Ez a két csembalós 4 vonós felállás nem valami extravagáns lecsupaszítása a dolgoknak, a műveket eredetileg is ennyi hangszerre írta (át) Bach és így is játszotta Carl Philipp Emanuel nevű fiával a baráti társaság előtt.
A d-moll kettősverseny itt valójában nem is kettősverseny hanem egy Concerto a 6 és innen nézve már egyből megbocsátóbb a hallgató a már unalomig ismert szólók zenei szövetbe való szinte teljes beleolvadása miatt. Aki nem ismeri a szólisztikusabb változatokat az valószínűleg nagy gondban lesz és úgy fogja magát érezni mintha a nyakába öntötték volna azt a rengeteg hangjegyet. A két csembalós verzió, a BWV1060 és 1062-es mű estére ez különösen igaz. Aki most ismerkedik a darabokkal azoknak hadd tolmácsoljam őszinte együttérzésemet de sajnos Bach zenéje soha nem a könnyű befogadhatóságról szólt. A BWV1061 valahogy emészthetőbb lesz a kíséret szűkmarkúbb volta miatt és ebből is látszik, hogy ez a mű eredetileg is két billentyűs hangszerre íródott. A másik kettő nem, ezért hatnak olyan furcsán. De aki mondjuk szeretné végre egyszer rendesen is hallani, hogy mi szól ez utóbbiak kíséretében és úgy általában is lázba jön a szerkezetektől és az ide-oda cikázó zenei válaszolgatásoktól az most örülni fog. A legizgalmasabb előadás az Esz-dur prelúdium és fúga, a zenei szentháromság kétcsembalós átirata amely szándékoltan azért került a lemezre, hogy az orgonajáték közben elsikkadó apró részletek végre hallhatóvá váljanak.
A hangminőség lenyűgöző. Alpha kiadvány.
Bach- Kantaten
Heinrich, Johann Christoph, Johann Michael & Johann Sebastian Bach
Vox Luminis, Lionel Meunier
https://www.prestomusic.com/classical/p ... -sebastian
Ebbe mindenképp érdemes lesz belehallgatni. Mi adja a lemez különlegességét? Hát az, hogy a Bach család itt most nem a nagy öreget és azok gyerekeit jelenti hanem a felmenőket. Mert itt mindenki aki az albumon hallható korábban született mint J.S. Bach!
Ezt itt pl. Johann Michael Bach követte el:
Mekkora zene már! És mit hallunk az első pár ütemben elrejtve? Egy protestáns népéneket! J.S Bach összes elődje ezt csinálta és legalább olyan durván mint ő. És nem voltak ügyetlenek! Nagyon kellett az a Christ lag in Todesbanden a lemezre, hogy a nagy Johann Sebastiannak ne kelljen szégyenkeznie a többiek mellett. Nagy fejbekólintás lesz ez a lemez a Bach fanatikusoknak.
És a Vox Luminis játszik ugyebár. Már csak miattuk is megéri a próbálkozás.
Egy Bach kis preludium margójára.
Az angol Tafelmusik 1962-ből. Ülnek egy rosszul megvilágított szűk csehóban, alig férnek egymástól, az asztalok keskenyek, aki éppen eszik csoda hogy el tudja nyiszatolni a húst úgy be kell húznia a karját, levegő jóformán semmi de azért a cigi az ott figyel mindenki kezében. Sok jó ember kis helyen is elfér tartja a mondás de ha az idős fater rágyújtana a szivarjára akkor ott tutira megfulladna mindenki. Azt nem tudni hogy akik megrendelték Bachot túl vannak-e már a fogásaikon, tányért nem nagyon látni előttük, lehet hogy a szakács éppen az ő mártásukat kevergeti oly serényen kis lábaskájában. Szakmámból kifolyólag ismerek pár szakácsot de nekik soha nem volt ennyire tiszta a ruhájuk és ilyen tornyos süveget sem hordtak főzés közben. ( És a komolyzenét se szereték, a tequilát sóval és citrommal annál inkább ). Azért ez nem lehet egy nagy forgalmú hely ha egy ember is el tudja vinni a placcot és még kijárkálni is van ideje a vendégtérbe. Azok a híres 60-as évek, a lázadás kora. Pár év és a beat zene minden kontinenst meghódít de itt, ebben a kis zúgban még tartja magát a magasművészet és a kisestélyibe és sötét öltönybe öltözött kamasznak legjobb indulattal sem mondható közönség elégedetten, értően és mosollyal az arcán hallgatja a gitármuzsikát. Végre hazaérkeztünk, végre egy kis Bach mintha a friss levegőt engedték volna be vele a terembe. Hát hogyne.
Igen, ez a rövidke snitt itt csak egy idillikus életkép soha országból, kár is túl nagy jelentőséget tulajdonítani neki viszont a zene amit hozzá kölcsönöznek erősen propagandisztikus színezettel bír. Mintha a felnőttek világa ilyen lenne. Munka után a középkorúék hanyagul és jól öltözötten beülnek egy vendéglőbe és szétcsapassák magukat cigarettával, borral és komolyzenével. "Induljon a banzáj essen szét a ház"! Hát nem is tudom. Ha elfogadom azt a gondolatot hogy minden kosz ami nem a maga helyén van akkor Bach zenéje itt bizony kosz ahogyan a sivatag homokja is kosz ha belekerül a szendvicsünkbe. Ezeknek az asztal melletti zenéléseknek soha nem voltam a híve. Hát mire jó az? Miközben rágok mozog a fülem, olyankor a hallásom sem az igazi. A Halál és a lánykát kimondottan nem szeretem hallgatni miközben csörög a kanál a töltöttkáposztával teli porcelánedényben ahogyan semmilyen komolyzenei produkcót nem szívelek amelyet egy koszos aluljáróban adnak elő két vérköpet társaságában legyen akár Joshua Bell az előadó. A mulatós az más. Azt azért hívják annak mert lehet rá jó nagyokat mulatni. Kifejezetten üdítőleg hat rám ha a kurta bajszú, csikósruhába öltözött jó Laci betyár toszítsa Pityu haverja társaságában a disznótoros muzsikát, ha kell pajkosan meg is táncoltatják egymást a búboskemence előtt, olyankor az asszonynak is kurjantok hogy meginnék már vagy fél liter jó bort. Viszont Bachra sajna nem lehet mulatni. Bachra sem a káposztás cvekedli sem a homoki bor nem csúszik jobban. Ellenkezőleg, ha rosszul játszák az kifejezetten elkedvtelenít, olyankor az aranygaluska is megkeseredik a számban. És biz az a Bach előadás amit itt hallunk Bream előadásában hagy némi kívánnivalót maga után. Dara-dara-dara. Egy tempóban lefut akár az imamalom csak éppen semmi értelme. Nincs belső központozás, nincs indító hang, nincs lélegzetvétel, nincs lüktetés, nincs semmi csak üres hangok és reménytelen kapirgálás a húrokon. Ha Bach zenéje beszédszerű akkor ez itt maga a hadarás. Ezt a kis prelúdiumot nagyon szeretem és billentyűs hangszeren előadva nagyon pofásan mutat. Kifelé virtuóznak hat de aki játszotta az tudja jól hogy a hangok a két kézre nagyon kényelmesen vannak elosztva ami miatt már a pocosok is simán elklimpírozzák egy tanszaki hangversenyen ha egy kicsit is gyakorolnak rá és utána be van igérve a sarokház a cukiban. Egyszerű de nagyszerű az egész pedig hát mi ez valójában? Egy nem túl komplikált összhangzattanpélda. Akkordok egymás hegyén hátán...rosszul eljátszva nem is működik a dolog, de ha Hopkinson Smith fut neki akkor hirtelenjében az egész darab élettel, értelemmel és lélekkel telik meg és egyből kiderül hogy nem is a felső hanem az alsó szólam ( zongorán a bal kéz ) a lényeges, azt kell rendesen artikulálni a többit meg lazábbra venni.
Hát ezért nem mindegy hogy ki és hol ül a gitár vagy a lant mögött.
Anne Akiko Meyers és a csodahegedű. A felvétel 2013-as, a megjelentetés 2014-es, a kiadó az eOne Music, a hangmérnök Phil Rowlands, a rendelkezésre álló felvétel felbontása 24/96. Ennyit a száraz tényekről.
Nem semmi egy kép. Az a tekintet és az a hangszer ahogyan magához szorítja... Hja kérem ez valaha Vieuxtempsé volt, tanítványának Eugène Ysaÿenak is piszkosul fájt rá a foga de nem tudta kicsengetni érte a vételárat ezért be kellett érnie egy másik Guarneri del Gesùval, Anne Akiko Meyers meg pár évvel ezelőtt megkapta élethosszig tartó használatra...
Ezt a hangszert sokáig csak élőben lehetett hallani, felvétel korábban egyáltalán nem készült vele. Ez a Vivaldi album tulajdonképpen a hangszer debütáló albuma nem pedig Meyers kisasszonyé hiszen neki ez már a 29. kiadványa. 1986-óta űzi az ipart mondhatjuk, hogy régi motoros a szakmában. A műsorválasztás prózai. A hangszer keltezése 1741, ez az az év amikor Vivaldi meghalt. Guarnieri és Vivaldi kortársak voltak, a műsorfüzet szerint mindketten koruk kiemelkedő alkotói voltak ugyanakkor csórón haltak meg és ahogy kell el is feledték őket. Paganini volt az aki visszahozta a köztudatba Guarnieri nevét, Vivaldit pedig csak az 1920-as években fedezték fel ismét és egészen az 1950-es évekig kellett várni hogy végre lemezre is felvegyék a műveit. Az életműve töredékes, nagyon sok operája elveszett, napjainkban is sok kutató dolgozik azon, hogy újabb és újabb versenyműveket ássanak elő tőle. Zenész körökben ez triviális infó de talán akad aki eddig nem hallott róla. A kiadványról itt lehet tájékozódni bővebben:
https://www.discogs.com/Anne-Akiko-Meye ... se/7617280
Az előadás bár nem histórikus - a nyaktartó a hangszeren azért elég nyilvánvaló - mégis nagyon szerethető. Meyers gyönyörű hangon játszik, nagyon szép a vibrátója, kifejezetten természetesnek hat az amplitudója és noha a vibrátónak vajmi köze a barokkhoz kár lenne lemondani róla hiszen itt nem a darab korhű restaurálásáról van szó hanem a szólista és hangszerének összeszokottságáról, harmóniájáról és kettejük képességéről.
Szép. Dantonéék kicsit másként csinálják.
https://www.youtube.com/watch?v=X4rf0W0Bc0E
Meyers egy teljesen más világot tárul elénk. Ez sem rossz.
youtu.be/rNWOfwF1KYo
Bizony sok meglepetést tartogat a lemez és nem is lőném le a poénokat, inkább meghagynám a felfedezés örömét a Négy évszak és a Guarnieri hangszerek rajongóinak. Ami a hangzást illeti nagyon profi. Nagy köszönet mindenkinek aki részt vett az album megszületésében. Iszonyat jóra sikerült. Feltétlen ajánlott a meghallgatása.
Egy tétel kétféle előadásban. Ez mindig olyan izgalmas. Az egyik modern hangszeres a másik korhű. Nekem, aki modern hangszeren tanult időbe tellett mire beláttam, hogy a barokk és bécsi klasszikus darabok legautentikusabban a saját koruk hangszerein szólaltathatók meg. Ő is erről beszél itt:
https://www.youtube.com/watch?v=YnwDlLIac_A
Tömören összefoglalva: barokk hangszer esetén más a fa anyaga, a hangszer mérete, hangolása, a furatok kialakítása, billentyű jóformán nincs, a nád szélesebb és más faragású amitől a hangja jóval puhább, az ujjak itt közvetlenebb kapcsolatban vannak a hangszer testével mert az ujjbegyekben elevenen érezni a hang rezgését, az oktáv átfúvásos, rengeteg a villafogás és általában véve attól, hogy mindkettőt oboának hívják mégis gyökeresen eltérnek egymástól. Mindössze annyi az azonosság, hogy mindkettő esetén egyformán veszi a játékos a levegőt és tartja szájával a nádat.
Elsőre pedig azt gondolná az ember, hogy minél fejlettebb és jobban kezelhető egy hangszer annál inkább szolgálja a mű előadását. Logikai alapon ez tutira így van, kár hogy a valóság másként működik. Vivaldi pl. nem modern oboára írta a versenyműveit hanem barokk hangszerparkra és amikor C-dur, d-moll, F-dur vagy a-moll hangnemben komponált azt azért tette mert korának oboái ezeken szóltak jól és természetesen, ezeken a hangnemeken jöttek ki jól a regiszterváltások és a játékosnak is ekkor nem törtek bele az ujjai a virtuóz futamokba. Mi történik akkor amikor egy modern hangszeren adják elő őket? Borul a papírforma és elkezdődik a kilátástalan küzdelem a hangszerrel. Hirtelen minden izzadtságszagúvá válik, a hangok rendre kiakadnak mert teljesen mások a fogások, a túlzóan lassúra vett második tételekben beáll a légszomj mert a keskenyebb és szűk nádakba lényegesen kevesebb levegőt kell fújni és a tüdőben bennrekedő levegő elkezd kellemetlenül feszíteni, a teljesen fedett billentyűsoron az ujjak már nem kapnak semmilyen visszajelzést, nem érezni a hangszertest rezonanciáit sem, csak az ajak érzetei és az aktuálisan kapott hang az amely némi támpontul tud szolgálni az előadónak akinek a kottán és a hangszerén és a zenei mondanivalóján kívűl még a zenekarra is figyelnie kell.
Na mármost, ha ennyi baj van a modern hangszerekkel ekkor minek kínozzuk magunkat a hallgatásukkal? Minek ha van sokkal természetesebb hangzású és lüktetésű verzió is nem beszélve az autentikusságról ami azért nem egy elhanyagolható szempont napjainkban? Hát megmondom miért. Mert ami barokk oboán teljesen egyértelmű az a modern hangszeren virtuozitás. Az én szememben a barokk oboaművek mai modern hangszeres verziói egyszerűen átiratok nem pedig eredetik. Kb mintha furulyán játszanák őket. Ebből az aspektusból nézve egyből megemelkedik az arousal szintem és valósággal kívánom, hogy modern hangszerekkel is meghallgathassam ezeket a kitűnő versenyműveket éppen ezért vadászom is őket. Sajnos nincs belőlük sok a fent felsorolt okok miatt viszont egyet most megismertetnék veletek.
A modern hangszeres versenyző Glaetzner. A pasi elképesztő, kitűnő hang, elképesztő virtuozitás és könnyedség jellemzi játékát. Bátran merem állítani, hogy minden idők egyik legnagyszerűbb oboistáját tisztelhetjük benne. A tempóválasztása kifejezetten gyors hogy érvényesülhessen a virtuóz megközelítés. Neki ez a koncepciója, a virtuozitás és mindent ennek rendel alá és vakulok is tőle rendesen. Nagyon nehéz ezt így ebben a tempóban eljátszani. Csak tátom a szám. Viszont ő nem histórikus iskolát képvisel amely a díszítéseiben és legfőképp a tétel belső tagolásában, a részek egymáshoz való viszonyának megmutatásában nyilvánul meg. Rááll egy tempóra és azt következetesen végigtolja. Nincs lassítás, megtorpanás, megállás, nincs semmi ami azt az érzetet keltené hogy a virtuozitáson túl másról is szól a darab.
Bernardini teljesen más. Azon túl, hogy maga esztergálta a hangszerét elgondolkodott a tétel szerkezetét illetően is és rájött arra hogy a bevezetést követően el kell jutni egy pontra ahol meg kell állni, kis hatásszünetet tartani mert az a tétel fordulópontja ahonnan el kell jutni a csúcsra majd onnan lesiklani a darab végére. A tempója érezhetően lassabb, ettől a hangok jobban kijátszottak, hirtelen értelmesebbé válik a zenei nyelv és mondanivaló, megjelenik a tempón belüli lassulás és gyorsulás amelyet a dinamikai távlatok látványos kiterjedése koronáz meg. Ergo sokkal színesebbé válik játékával a mű.
Amúgy mindkettő felvételt szeretem és birtokomban van. Jól megférnek egymás mellett a kuckóban. Nagy köszönet az előadóknak a felejthetetlen élményért. És ha vki megkérdezné, hogy melyik a jobb akkor a válaszom az, hogy egyik sem. Alma és körte.
Vivaldi lesz kétféle megközelítésben.
Első versenyzőnk Thomas Hecker. Fiatal előadóról van szó, jelenleg a Berlini Német Szimfónikus Zenekar szólamvezetője. Megnyert valami versenyt korábban és kiadhatott egy lemezt amelyen többek között megtalálható ez az RV53-as Vivaldi szonáta.
https://www.dso-berlin.de/de/orchester/ ... tion=oboen
Akár egy könnyed tánctétel. Semmi komoly, nem? A felállás egyszerű. Van egy két hangszeres basso continuo és erre játszik rá az oboa. Látszólag mindenki tökéletesen tudja és teszi is a dolgát. A tempó friss, lendületes, semmi nem áll a hangfolyam útjába, az egész tétel olyan megbízhatóan ketyeg le mint egy kézi felhúzós precíziós svájci karóra. A tisztasággal sincs gond, az oboista kifejezetten szép és érzékeny hangon fúj, nem tolja túl a dinamikát és az érzelmeket - 2 percre minek is - minden hangot kínosan pontosan indít és fejez be - elvégre zenekari művész -, díszítéseknek sem vagyunk híján, vibrátója diszkrét, jó ízlésű és finoman adagolt, összességében egy intim hangzásvilág kialakítását célozza meg és ez irányú szándéka szerintem sikerrel is jár . Szép. Az egész tétel úgy ahogy van szép. Igen, szép. Elsőre is ez jutott az eszembe róla és most is.
És itt van az ellenpont Gail Hennessy előadásában.
Itt nyoma nincs a tánc jellegnek, ellenkezőleg, kifejezetten vontatott és súlyos a tétel. Zenészeink akárcsak ha szilaj lovak volnának valósággal gyeplőszáron tartják az önfejű és saját utat járni akaró hangokat amelytől minden egyes ütem erősen megfogottá és jelentőségtelivé válik. A basso continuoban a fagottot felváltja a cselló amely kifejezetten jót tesz az előadásnak mert két dudás úgysem fér el egy csárdában. A csembalista külön dícséretet érdemel amiért nem kezdi öncélúan cifrázni a bevezetőjét és végig az egész tétel folyamán a sallangmentes kíséretet adja ahelyett hogy magára irányítaná a reflektorfényt öncélú virgázásaival, elvégre oboa szonátáról beszélünk nem pedig billentyűs versenyműről. Ezt Parle nagyon jól tudja. Ja kérem, ő már akkora profi hogy a hangszerét is maga készíti (!) és egyike azon keveseknek akik első helyezést értek el a nemzetközi csembalóversenyen. Ezt a díjat a legritkább esetben ítélik oda, rendszerint csak második helyezettek vannak, Pertis Zsuzsa is így járt anno.
Az oboa itt korhű barokk hangszer és ez hangban bizony nagyon más. Hennessy bár telt és kerek hangon játszik mégis az ő hangja sokkal jobban közelít ahhoz a hangszínhez amelyért anno az oboa megkapta a maga eredeti nevét a hautboist azaz a hangos fát. Aki esetleg nem tudná a barokk korban az oboát a rézfúvókhoz sorolták és erőteljes, átütő, éles hangja miatt a kürt mellett foglalt helyett a zenekarban. Ergo, aki szépelgő hangon játszik el modern hangszeren bármilyen barokk oboás darabot az alapvető tévedésben van. Persze lehet úgy csinálni és a hallgatóságnak ez fel sem fog tűnni de tessenek már meghallgatni azt ahogyan pl. Dombrecht fúj és egyből kiderül hogy milyen hangi karakterben gondolkodhatott anno Vivaldi amikor oboára komponált. Ecco:
https://www.youtube.com/watch?v=jimMowWs_uk
Most őszintén, ennek az oboázásnak mi köze Hecker végtelenül érzelmes, affettuoso megközelítéséhez? A barokk oboa ilyen. Ilyen a hangja, a karaktere. Éppen ezért amikor vki modern hangszeren korhű módon akar játszani az kb. úgy jár mint azok akik anno a lámpagyárban lámpát akartak összeszerelni és bárhogy is próbálkoztak mindig egy AK jött ki belőle. Nem lesz hiteles az eredmény. Vannak szép próbálkozások de a kudarc borítékolt.
A barokkban a vibrátónak sincs jelentősége. Használják de nem állandóan, kikapcsolhatatlanul. Heckernek nagyon szép a hangja és gyönyörű a vibrátója csak hát mindig jelen van és ez zavaró. Mondjuk aki hozzászokott ehhez az állandó vibrátózáshoz az nagyon nehezen nevelhető ki belőle. Tim Meadnek azért sikerült pedig ő ráadásul énekes.
https://www.youtube.com/watch?v=AewmWwY08RI
Heckernek a díszítései is életidegenek olyannyira, hogy olyan díszítéseket tényleg már csak az akadémiákon tudnak kitalálni. Korhű játékmódban jártasok ilyenkor erősen vakarják a fejüket és nem értik hogy honnan a fenéből tud összejönni ez a töménytelen stílustalanság.
Mondanám hogy Heckerrel is jól jár az aki megveszi, sőt akár még örömét is lelheti a hallgatásában. A lemezborítóról is ő néz le ránk. Ez a lemez róla szól. Vivaldi csak egy ürügy. Kár.
https://www.prestomusic.com/classical/p ... o-organico
Ez a Michael Praetorius valahogy nagyon kiesik a zenei látókörünkből pedig elolvasva életének és munkásságának rövid összefoglalóját az derül ki hogy a barokk zeneszerzők nagyon sokat tanultak tőle, hatása messzire sugárzott.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Michael_Praetorius
Ez itt a kedvencem:
" 1605-1610 között kilenc kötetben jelentette meg koráldallamokra írt 1244 kompozícióját. A Musae Sioniae a korabeli evangélikus énekek legjelentősebb gyűjteménye. A szerző figyelembe vette az egyes tartományok egyházainak különböző változatait is. Az első négy kötetben a két kórusra és négy szólamra írt művek az uralkodóak, aztán az 5. kötettől az énekek feldolgozása szisztematikus lett, és uralkodóvá vált a nyolcszólamúság".
Tetszenek tudni mit jelent 2 kórusra 8 szólamban komponálni? Kb annyira egyszerű ez mint otthon a konyhaasztalon este integrált áramkört tervezni a NASA-nak miközben bömböl a 2 éves gyerek mert nem kapja elég gyors tempóban a spenótot a szájába. Szóval nehéz maradjunk annyiban. Innen nézve már érthető a lemez borítója.
Tudós ember kezeit látjuk rajta, körülötte mindenféle mérőeszközökkel. Az egész beállítás azt sugallja hogy hősünk célja a világ nagy titkainak kifürkészése és leképzése. És bizony Praetorius is tudós ember volt a maga szakterületén. Nem csak ezer számra ontotta magából a bonyolultabbnál bonyolultabb műveket de elméleti műveket is alkotott hangszerkezelés és összhangzattan tekintetében. Thank you.
A lemez műsoranyaga tulképpen egy válogatás mert 2008-ben az Alpha kiadásában már megjelent a teljes orgonás életmű.
https://en.wikipedia.org/wiki/Jean-Charles_Ablitzer
Az előadó már akkor hivatásos orgonista volt amikor én még egy pajzán gondolat sem voltam és a bioja szerint küldetésének tartja Praetorius munkásságának megismertetését. Persze aki az olasz reneszánsz dallamosságára van berendezkedve és csak azt tudja lejátszani a ML512-je azt nagyon tudom sajnálni mert igazán klassz darabokról marad le. Jó, az északi reneszánsz valóban szögletes az olaszhoz képest - még Praetorius esetén is aki pedig Gabriellitől is tanult - és ha valahol nagyon fontos a zenei anyag sokrétű, sűrű szövete, a különféle bonyolultabbnál bonyolultabb konstrukciós megoldások, a szinte matemetikailag leírható vezérlő elvek akkor az ez az időszak. Meg a középkori többszólamúság. Meg a szerializmus. J.S. Bach is tudott ezt azt a fúgáról de Praetoriusnak sincs szégyenkeznivalója hozzá képest. Sőt! Ismét kiderül hogy nem Bach a zeneszerző fejedelem mert voltak itt előtte is jócskán akik már tudták hogy mitől döglik a légy és hát Praetorius bizony úgy csűri csavarja a szólamokat hogy közben egyszer sem érezni a műviséget vagy az erőlködést. Könnyen ment neki a komponálás.
És az album kapcsán ide tenném a hangsúlyt, a kompozíciós elvekre. Mert ez a zene kimondottan azoknak való akik ki tudják hallani a különféle szólamokat, határozottan meg tudják különböztetni a bal és jobb kéz hangjait miközben szól a pedál soron a cantus firmus. Ablitzer szerencsére nagy segítségünkre van mert ő már alaposan átrágta magát a szerkezeteken és nagyon egyértelműen és biztos kézzel kalauzol minket végig ebben az első ránézésre zenei útvesztőben. Az orgona amelyen játszik nem kicsi de nem is olyan nagy. Kabát alá azért már nem férne be. Nagyon kellemes a hangja, nincs benne semmi tolakodó. Hogy értsük: nem olyan mint egy Silbermann amelynek ha odafekszenek olyan hatást tud kelteni mintha 7 Szuhoj repülne kötelékben a fejünk felett. Nem, ez itt intim orgonálás és kell is a szólamok megkülönböztethetősége és játékossága végett. A regiszterek is nagyon változatosak és találóan vannak összekombinálva. Érezni hogy Ablitzer ezeket már régóta tolja, megy is neki piszkosul.
Dallamosság? Mindent azért ne akarjunk. Ez a válogatás nem ezt célozza meg. De. Az első nóta kifejezetten dúdolható. Talán ezért is lett kezdő darab. Olyan kedvcsináló hogy ne menjen el azonnal minden életkedvünk.
Itt meghallgatható.
Szereti-e ön Monteverdit?
Vespro. La Tempete - Simon-Pierre Bestion
A művet 1610-ben adták ki Velencében de a keletkezését a mantovai időszakra teszik. Máig vitatott hogy hogyan adták elő anno, most ott tartanak a tudósok hogy egészében soha nem is hangzott el Monteverdi életében legfeljebb csak részleteiben. Az előadások alapvetően kétféle formát mutatnak. Az egyik szigorúan Monteverdi szerzeményére fókuszál és csak a 13 tételt játsza el, a másik a teljes liturgiát igyekszik rekonstruálni és ennek érdekében pl. antifónákat illeszt be a tételek közé.
A vesperás az esti imaórát jelenti és az a formája amely Montevedi művében is visszaköszön Szt Benedekhez köthető. A vesperás a szigorúan szabályozott szerzetesi élet egyik fontos napirendi pontja mely biz. számú zsoltáron kívül a Magnificatot is tartalmazza. Na ez az amelyet Monteverdi megzenésített kicsit kibővített formában.
A mű első felvétele 1952-ben volt és Stokowski nevéhez fűzhető. Sok előadás létezik belőle. Én a Jordi Savall, Giuseppe Maletto és Bruno Boterf verziókat ismerem, meg ezt itt:
https://www.highresaudio.com/en/album/v ... rdi-vespro
És azt hiszem ez is lesz a végállomás. Miért? Mert nagyon a hatása alá lehet kerülni. A karmester most is szemtelenül fiatal, még csak a harmincas éveinek elejét tapossa ugyanakkor döbbenetesen magabiztos. Én mindig úgy hallgatok zenét hogy előtte nem nézek bele a kísérőfüzetbe, egyszerűen csak felteszem a fülest és húzd rá, hadd szóljon. Ezt a Vesprót az Onofri féle Vivaldi felvétel után indítottam el jó késő este, kiváncsiságból éppen csak bele akartam hallgatni de alig tudtam lekapcsolni annyira varázslatos volt. Hallgassunk bele az első tételbe!
https://www.youtube.com/watch?v=Zdo3Ew2vFLo
A korzikai énekstílus köszön vissza rajta. Nagyon különleges, már-már egzotikus a magyar fülnek.
Vagy itt van ez az antifona:
https://www.youtube.com/watch?v=WkgJCPO1Ebs
Hát milyen éneklés ez? Hol hallottunk mi ilyet? Megmondom én hol: sehol!
Ez a döbbenetes ezen a lemezen, a jóformán ismeretlen előadói stílusok és hangszerek szemvényvesztő keveredése és játéka. A karmester elmondása szerint ez a vespro az ő kitalációja. Vette Monteverdi kottáját, szervezett köré egy teljes liturgiát amelyet megfejelt azzal hogy a Monteverdi tételek mindegyike elé beillesztett egy ugyanolyan szövegű fauxbordont is. Sőt, odáig ment hogy ha a fauxbordon bár dallamában hasonlatos volt Monteverdi művéhez de a szöveg eltért akkor dobta az eredeti szöveget és beillesztette az odaillőt. Cipőkanállal.
Hogy jobban értsük: először felhangzik a fauxbordon ( kezdetleges (( annyira azért nem kezdetleges )) 3-4 szólamú polifón mű )
https://www.youtube.com/watch?v=-BLUXCMx7RQ
majd ezt követően Monteverdi zenéje:
https://www.youtube.com/watch?v=jkFK0j5D7l0
Ugye hogy mennyire hasonlít?
De hogy még jobb legyen nekünk további újításokat eszközöl Simon-Pierre Bestion. Pl a Nisi Dominus után beilleszti ezt a Frescobaldi (!) ricercart:
https://www.youtube.com/watch?v=sx87JVOms6w
De a legnagyobb dobása nem ez hanem a Vespro helyenkénti kibővítése és áthangszerelése. Ez a tétel pl. a Vespro legemblematikusabb tétele. De hallgassuk csak milyen hosszan szól! Nem ehhez vagyunk szokva.
És teszi ezt azért mert szerinte így a jó. Kell ez a hosszúságú bevezető, ráadásul ezzel a hangszeres apparátussal. A vespro hangszerelése nem egyértelmű, ebből adódik az hogy egyesek jóformán teljesen elhagyják a rezeket és az énekes polifónia szépségeire gyúrnak ( Boterf ) vagy kamaraoperát kreálnak belőle ( Pluhar ). Végtére mindegyik egy jó eljárás a maga módján legfeljebb csak nekünk nem tetszik annyira. Ennél a Vespronál van hegedű, furulya, cornet, serpent, trombita, sacqueboutes ( ez az a harsona amelyet Brandt Attema is fújt ), barokk gitár, theorba, lant, orgona...dulcián (!) hogy ez milyen jó hangszer...nagyjából itt van minden ami az adott kort fémjelzi. És énektechnikai szinten is itt van mert másként énekeltek akkoriban a templomban, másként a halpiacon, másként az operában de hogy ezek az előadói módozatok együtt, egy időben léteztek az tuti és kizárt hogy ezek ne lettek volna hatással Monteverdire. A Mediterráneum egy hatalmas zenei olvasztótégely volt és ennek a középpontjában Velence állt. Nem csak a ruházatban, a kulturális szokásokban és bőrszínekben mutatott hatalmas keveredést a város hanem a zenéjében és előadói technikákban is. És ez a Simon-Pierre Bestion vette a fáradtságot és kikutatta nekünk őket, mert nem ért egyet azzal a felfogással hogy Wagner énekesekkel énekeltessék Monteverdit ahogyan azzal sem ért egyet amivé a gregorián éneklést vágták csak azért hogy istennek tetszőnek lehessensen titulálni és ne kelljen miattuk szégyenkezni a templomban. Amikor Chord becsempészte nekünk a Huelgas Ensemble vagy a Graindelevoix gregorián felvételeit akkor a legjobbat tette velünk mert kinyitotta a titkok kamráját és rácsodálkozhattunk a múlt valódi éneklési stílusaira:
https://www.youtube.com/watch?v=vBZ-pmN5T0A
Mert ez a gregorián éneklés nem pedig ez a szörnyűség a The Clerk's Group jóvoltából.
https://www.youtube.com/watch?v=v1CEB2iRM10
Jesszus de ronda és primitív.
Szóval Simon-Pierre Bestion egy elképesztően jól felkészült régizene specialista aki azon túl hogy tökéletesen ismeri Monteverdi korát és van mersze beleírni az eredetibe kreál egy olyan zenei élményt amely kiemel a hétköznapok mocsarából és felemel az ég felé és ott tart minket két és fél óráig. És ez a legnagyobb erénye az előadásának, ez a varázslat ahogyan az első perctől kezdve lenyűgöz és nem ereszt. Mert lehet itt kérem bőven csámcsogni a hangszerkezelésen, az énekes szólisták iszonyat orgánumán és díszítésein, a mű szerkezetén és ötletességén, a letaglózó zenekari összjátékon és teátrális jeleneteken. De nem ez a lényeg hanem a zene. A nagybetűs ZENE amely utatat tör magának és lefegyverez. Mondanám hogy ez a felvétel hifis grál lesz de kétlem. Ahhoz túlságosan is jó. Hiányzik belőle a metró dübörgése meg a széklábak recsegése és a kottalapok surrogása. Viszont ha elindítom a művet soha nem agyalok az előadás nagyszerűségén, egyszerűen csak kilazulok és önfeledten lubickolok a világ egyik legnagyszerűbb muzsikájában. Kell ennél több? Kaphatunk ennél többet bárkitől is zenei téren? Kötve hiszem.
Ajánlom-e az album beszerzését? Feltétlen.
Aztán jön egy pont ahol reménytelenül elvész a magabiztosság, egy határ amelyet átlépve veszélyesen ingoványos területre jutunk, ahol már nem elég a már megszerzett tudás és ismeretanyag hanem bizony komolyan utána kell olvasni és hallgatni a dolgoknak. Nálam ez a terület a reneszánsz és minden ami előtte van. Csak tapogatózom amikor olyan felvétel kerül a kezembe mint ez a Llibre Vermell de Montserrat Jordi Savall interpretációjában. Ilyenkor nagyon jó hogy van egy mankó amelyre támaszkodni tudok és nem nekem kell minden egyes szálat felgombolyítanom a kezdetek kezdetétől.
https://komolyzeneiajanlo.blogspot.com/search?q=llibre
Chord fórumtárs írását annyival szeretném csak kiegészíteni hogy ez az Alia Vox kiadvány a képzelet szülötte. A kódexben csupán a dalok alapdallamai vannak lejegyezve, a dalok gazdagításáról, hangszerelésről, zenekari kíséretről horribile dictu előadói gyakorlatról egy szó sincs! Nincs partitúra, nincsnek tempó és dinamikai megjelölések...jóformán semmi sincs csak hangok öt vonalra felrajzolva amelyek az abszolút helyükön kívűl a ritmust is egyszerre mutatják ( már amennyire mutatják mert ezeknek a kottáknak az olvasása és értelmezése még mindig nem konszenzusos ). Ezek a kották kb annyira olvashatók egy általános zenei képzettségű ember számára mint a szeriális vagy jazz darabok kottái. Nagyjából semennyire. Erre specializálódni kell, sokat kell gyakorolni, sok felvételt meghallgatni és a végére is csak a bábeli zűrzavar marad mert annyi az ellentmondás és az egymásnak ellenfeszülő érv hogy óhatatlanul elvész benne az ember. Az autodidakta egészen bizonyosan.
Ahogyan a felvétel indít, az a gregorián énekstílus ami visszaköszön a felvételről már vakarózásra késztet pedig elsőre gördülékenynek tűnik, van benne áramlás és prozódiailag is abszolút indokolt a tagolása. Csak aztán eszembe jut az alphás Vespró ( Simon-Pierre Bestion verziója ) amelynek a kísérő füzetében pont azt olvastam hogy mennyire másként kellett ezeknek a gregorián énekeknek anno szólniuk és valójában egy templomi felhasználásra szalonképesebbé tevő 19. századi törekvés eredményeként jött létre az a féle halálunalmas zenei vánszorgás amely nagyjából minden mai lemezen és templomi előadáson visszaköszön pár ritka kivételtől eltekintve. Ez csak ezért foglalkoztat annyira mert a LLibre Vermel dallamai a 14. század végén kerültek összeállításra így az eredetük még korábbra tehető. Ami pedig az egész savalli koncepciót jellemzi az a rekonstrukciós szándék, egy olyan hangzásvilág megidézése amely feltételezhetően megfelel az akkori kor előadói szokásainak. Sikerült ez? Sikerülhet-e egyátalán? Bizonyosság nincs csak eltérő vélekedések.
Ime egy példa a Capella de Ministrerstől.
Mintha összebeszéltek volna de annyira azért mégsem. Melyik közelít jobban az igazsághoz? Passz. Kénytelen vagyok elfogadni hogy ezek az emberek jól ismerik a szakterületüket benne a mediterráneum komplex zenei világát és erre alapozva fogalmazták meg zenei víziójukat. A Capella De Ministrers nálam mindig szívesen látott vendég, sok lemezükön rágtam már át magam de, hogy ettől én még nem lettem régizene tudós az is biztos.
De visszatérve az Alia Vox felvételre külön érdekességének tartom az egyvelegszerű előadást. Az énekek között nincs szünet viszont van egy hangszeres átkötés ( improvizáció ) amely egyrészt lezárja a már befejezett nótát ugyanakkor felkészít és rávezet a következőre. Ügyes. Kicsit show műsoros lett így a lemez de át lehet rajta lendülni. Viszont az a hangszerpark amit felvonultatnak az kész döbbenet. Nem hogy a hangjukat nem ismerni de még a nevüket is alig. És tessék, most lehetőségünk van rá hogy megismerkedhessünk ezekkel a 600 évvel ezelőtti emberek számára teljesen természetes ugyanakkor a magyar fül számára mai napig is totálisan életidegen hangokkal.
Szeretném hinni hogy ez a lemez egyszer minden hazai háztartásba bekerül majd és hivatkozási alap lesz a kocsmai beszégetésekben. Erre nem sok az esély de talán páran majd ráröppenek a témára és őket is elragadja a szenvedély. Ez egy nagyon jelentős kiadvány még úgy is hogy a szöveget konkrétan nem értem mert latinul, katalánul és oxitánul van írva. Viszont a zene, ez az ősi réteg nagyon hatásosan van interpretálva és számomra teljesen hitelesen hat. Élmény hallgatni. Én is csak ajánlani tudom.
