Csak a " tömbfelügyelő" megjelenése váltott ki bennem némi ellenérzést.
"Háromig számolok...Három!"
Gondolod, hogy volt bármikor szürke és csöndes egy olyan templomtér, ahol Bach zenéje zengett?
Haha, kedvenc bandám :)
Gyönyörűűűű, ahogyan érthetővé teszik, megmutatják a mondanivalót ! Mindenki a maga eszközeivel dolgozik ezerrel , a vége pedig... hát ja.
Hátradőlök, és elképzelem Lipcsét, a teret, a templomot, egy csöndes szürke novemberi protestáns vasárnap délelőttöt. Igen, evangélikus délelőttöt. Istentisztelet, a nép ott ül, szoros ajakzárások, álmodozás a protestáns zsírosodásról, meg hogy nem-kéne-e pár részvényt venni még a Kelet-Indiai Társaság valamelyik alkuszától.... és akkor megszólalna ez a Vivaldi fagott-verseny, zsu-bele, a közepébe.... így, mint az Alpha-s lemezen.... brutáljó amúgy... asszem, 10 km körzetben összedőlt volna az egész vasárnap délelőtt...:)
Amúgy Vashegyit sok alkalommal volt "szerencsém" látni-hallani az operaházban, mivel gyakorta megfordul ott (is). No, de 2015-ben volt egy Vivaldi Farnace produkció, Németh Pál vezénylésével, hát az nagyszerű volt. Azt hittem, hogy ez valaminek a kezdete, de sajnos a kezdet és a vég ebben az esetben egybeesett.
Még szerencse, hogy Bach evangélikus volt és nem kálvinista, különben halál várt volna minden orgonára. Bár a polémiát olvasva számomra nem teljesen világos, hogy az orgona, vagy az orgonista volt-e az elsődleges probléma. :)
Majd, ha Vashegyiék ilyeneket fognak játszani, ESETLEG bekapcsolom a rádiót. Amúgy meg, ki ül le a torzítós rádió mellé, hogy 5 bites felbontású zenéket hallgasson?
Biztos, hogy kell oda az az orgona?
Ok. A többiekkel egyelőre semmi baj...:))
Talán hallgassuk meg este a teljes rádióközvetítést...
NNNa, émmeg pont azon akadtam ki :)))
Hát.... jóindulat vagy nem, Vashegyű NEM OSZTOZIK.
( Ez is metafizika :)
Furcsa, de nekem nagyon tetszik, pedig ez a fúvós, valami kürt, (vagy ős-oboa?), vagy nem tudom, pontosan mi, egészen megérintő.
És, mint rendesen, metafizikai miniesszé a bookletben.:)
Na, ha ezt én mondom, csak a leb@..s jön, hogy egy outsider hogy jön ahhoz, hogy ebbe beleszóljon....
De valóban, sok igazság van ebben, még nekem is csípi a szemem, kívülről. És az a csavar, ami nagyon komplikálttá teszi a dolgot, hogy itt énszerintem jóindulat van, őszinte érdeklődés, meg nem kicsi szervezés, meg nyitás, meg francia barokk, meg jó szerzők, meg régizenei emelhetnék, népszerűsítés, a részéről, és ennek tükrében kritizálni, az eléggé nehéz.
Hát.. ül, mint egy béka a hazai régizene életen.. Kulcspozíciót kapott a régizene oktatáshoz, és semmit sem csinál.. a lehetőségekhez képest, úgy értem. Amellett pont úgy zenél, mint egy pörölykalapács.
A stockholm szindróma az ebben az esetben az, hogy kilóg a sorból, úgy került oda mégis, hogy szó szerint fogva tartja a magyar ( canonikus ) régizene életet, ezért mindenki igyekszik jóban lenni vele. Remélem elég pontos voltam.
Ezt hogy kell értenem? Kérlek, világosíts fel!
Vashegyi (orgonán): Miért "csúnya"? és miért lenne "Stockholm szindróma"?
Hello, Búbánat !
A tanári koncert mindig érdekes. Pontosan megtudod belőle, milyen a kurzus.
A névsorban van egy csúnya Vashegyi ! Stockholm szindróma ??
Hát ez pont olyan, mint a többi track tőlük : Helyenként jó, helyenként nem. Azért tény, hogy inkább jó. De az is, hogy helyenként nem. Azért kellenek, mert ami novumot hoznak , azért megéri. De lehet ennél jobban. Sajnos nemtom megmutatni, mert nem ismerek olyat. De állítom, hogy ennél lehet még jobbat.
Ez nem ellenük szól. Nyomják csak, minél többet.
Na, a vvége ez már kitűnő. Belejöttek. A zene szépsége menet közben gatyába rázta azt a szétcseszett szabados életérzésüket..:)
A hangszeres rész kritikán aluli. Mér játszik az, akinek nincs érintettsége ?
( az elején sztem az énekesek is kérdeznek )
Bartók Rádió ma esti műsora
20:33 – 22-00 Régi Zenei Napok 2020
III/2. rész: Professzorok hangversenye
1. Georg Philipp Telemann: a-moll trió TWV42:a4
(Sheng-Fang Chiu - furulya, Paulik László - hegedű, Nagy Réka - gordonka, Csizmadia Angelika - csembaló)
2. Jean Marie Leclair: g-moll szonáta op. 9/2 (Sheng-Fang Chiu - furulya, Nagy Réka - basszus viola, Csizmadia Angelika - csembaló),
3. Joseph Haydn: Deutsche Lieder - válogatás - a) Iriszhez, b) Thürsziszhez, c) A boldogtalan szerelem vígasza, d) Falusi jókedv, e) Szerelmi dal, f) Az anya megkésett érkezése (Kovács Ágnes - szoprán, Balog Zsolt - fortepiano),
4. Richard Jones: a) c-moll szonáta, b) a-moll szonáta (Paulik László - hegedű, Nagy Réka - gordonka, Szokos Augustin - csembaló),
5. Pieter Hellendaal: a-moll szonáta op. 2/5 (Paulik László - hegedű, Nagy Réka - gordonka, Szokos Augustin - csembaló),
6. Johann Sebastian Bach: Schafe können sicher weiden - ária BWV 208 (Kovács Ágnes - szoprán, Sheng-Fang Chiu - furulya, Király Dóra - furulya, Nagy Réka - gordonka, Vashegyi György - orgona),
7. Johann Philipp Krieger: Gott, man lobet dich in der Stille - kantáta (Kovács Ágnes - szoprán, Paulik László - hegedű, Rábai Benedek - hegedű,Nagy Réka - basszus viola, Vashegyi György - orgona)
(Vác, Püspöki Palota Díszterem, 2020- július 8.)
(III/3. rész: holnap, 20.16)
(Ism. szeptember 15., 13.33)
Graindelavoix.
Felkavarták az állóvizet annak idején, rendesen. Sokszor vadak, ordítozósak. És őszinték és igazak.
De. Van sok lemezük, és van, ahol szelídebben kezelik a planéták szédítő forgását. Itt ez a Rore album. Azon van egy hosszú, 7 perces track, ha valahogy kibírjuk 3,20-ig, a mai egyperces korban, akkor egy olyan kórusbelépés lesz a jutalom, amelyhez hasonlót nagyon ritkán hallottam.
:format(jpeg):mode_rgb():quality(40)/discogs-images/R-12209208-1554045198-3206.jpeg.jpg)
Hazánkban kevesen vannak, akik eladásra készítenek nádakat, és mivel nagyon drága, ők is zömében külföldre szállítanak. Nálunk az európai faragás az elfogadott, tőlünk nyugatabbra főként az amerikai. És tudod, hogy miért nem tértünk át hivatalosan erre a sokkal jobb minőségű faragásra? Mert nem értünk hozzá. Mert nincs itthon metodikája, se aki megtanítsa.
Egy mesterkurzuson, úgy huszonöt évvel ezelőtt, már megmutatták nekünk, hogy hogyan is néz ki egy ilyen nád. Milyen a méretezése, a kiosztása, hány milliméteresnek kell lennie a különbözőképpen kapart területeknek, le lehetett fényképezni, ki lehetett próbálni, mindent elárultak vele kapcsolatban. Csak hát a tanárok csesztek kipróbálni, a növendékeknek így nem volt tőlük mit elsajátítani, és azóta is mindenki a régi metódus szerint köti és faragja a nádjait. Az akadémián még ideológiát is találtak hozzá , hogy miért ne változtassanak. Azért, mert az amerikai náddal szerintük nem lehet hangosan fújni. Ja.
A nádkészítés nagy biznisz lett. Sokan megérezték a benne rejlő lehetőségeket, és ma már zsebben hordozható faragógépeket is lehet kapni. A Youtube tele van ez ilyen videókkal. Christoph Hartmann is az európai faragást reklámozza, kedvenc részem, amikor a szállodai szoba politúros asztalán alátét nélkül vágdossa a hártyavékony szigetelőanyagot. Indermühle is géppel farag, mellette a 77 éves Holliger kibickedik.
John Mack (1965-2001 között Cleveland SO. szólamvezető oboistája) nem géppel faragott. Az ok egyszerű. Az amerikai faragás csak kézzel végezhető.
A Youtube jó dolog, de semmit nem lehet belőle elsajátítani. Hiába kérdezik pl. Richard Woodhamst, hogy mi a jó nád titka, nem fog kiderülni. Amúgy nincs titok. Rá kell jönni, hogy melyik nád passzol a játékhoz és azt kell módszeresen begyakorolni. És, hogy mennyire nem mindegy, hogy ki milyen nádon fúj, jól mutatja, hogy az, amelyik az egyik játékosnak jó, a másiknak teljesen rossz. Ezért sem értem ezt az ipari méretekben történő nádkészítést. Mindig akad egy balek, aki bedől neki. Én szóltam. :)
Még annyi, hogy egyszer volt egy köteg provance-i nádam. Valaki onnan hozta és telepítette a kertjében. Elvittem egy ismerős oboáshoz, akiről tudtam, h mellékesben nádakat csinál nagy tételben. Nagyot nézett, azt mondta : " - Ez az a nád, süsdmeg " , de nem tudott mit kezdeni vele, mert a nagyolási munkákhoz semmilye sem volt , ő csak a félkész nádak befejezését -finomítását csinálta. De azért izgalomba jött :))
Na, belehallgattam a linkekbe... valóban, a mai választékban egyik se rúgna labdába.De , talán a Berstein felvétel az új rádiókabaréban :)
Elgondolkoztam ezen a ZAK-dolgon. Nem tudok olyan tanszakot, ahonnan úgy jönnének ki a végzősök, hogy biztosak a dolgukban. Innen tudom olyan határozottan, hogy nincs tartalom a képzésben.
Zenélni, az a számomra azt jelenti, hogy valamilyen mondanivalót megjeleníteni. Ehhez BIZTOSAN kell tudni, mi az, És BIZTOSAN ki kell tudni fejezni.
Bátran állíthatom, hogy ma minden akadémikus képzésen alapuló előadás csak kérdés, kérdés, kérdés.. és azt hiszik, és várják , ez majd bárkit is magával ragad. Hehe.
Nekem ez nagyon is jól esett...:) Ha időd engedi , ne fogd vissza magad ! :)
Annyit így elsőre reflektálnék, hogy ma már , ha olyan szerencséd van, hogy művésznek születtél, akkor van más út is : a saját utad. Ha zenei szakmunkás vagy, akkor szakmunkás-sors vár rád...semmi rendkívüli nincs ebben, pont, mint egy rendes esztergályosra...
Az, amit írsz ( ..ha nem úgy játszod a Handelt, nem vesznek fel ..) NEM FOG VÁLTOZNI, AMÍG VILÁG A VILÁG ...
De ma már megteheted, hogy nem mész a ZAK-ra.
A szabadságot minden esetben a következetes egyéni döntések sokasága hozza el.
A ZAK már nem rang, valójában, tartalmát tekintve.
Ezt csak így elsőre írom, most kezdek limkeket hallgatni ...
Régizene a Szovjetúnióban.
Ez a kétlemezes kiadvány egy viszonylag friss szerzemény, és mivel erős a kötődésem ehhez a duplanádas hangszerhez, hát gyorsan meg is hallgattam. A szett első ránézésre tekintélyparancsoló, összesen 14 (zömében barokk) versenymű 43 tétele szerepel benne, de találunk egy Mozart F-dúr kvártettet és egy Levitin concertót is. Engem ez utóbbi csigázott fel leginkább, viszonylag modern a darab, ezáltal erősen kilóg a sorból. Régi filmhíradók alá nagyon illene ez a szögletes zene.
Levitin - Oboe Concerto in A Minor, Op. 50: I. Allegro
A szólistáról próbáltam adatokat szerezni a neten, de sajnos csak odáig jutottam, hogy 2016-ban töltötte be a 80. életévét, a szakmai múltja erősen kötődik a moszkvai Kamarazenekarhoz, és Menuhinnal is van közös felvétele. Mondjuk ez szép. Mármint a tény, hogy játszhatott vele. :)
A kiadvány a Melodija jóvoltából jelent meg és hifis szempontból a hulladék kategóriába sorolható. A két CD tulajdonképpen egy retrospektív válogatás, amely a szólista gazdag életművének jelentősebb felvételeit mutatja be, ám az amúgy is gyenge minőségű felvételek között még bőven lehetne tovább differenciálni. Szinte már felsóhajtottam az örömtől, amikor olyan versenymű jött szembe, amely amúgy a Naxos legrosszabb napjait idézte fel. Valamiért a hangmérnöki munkára anno nem fektettek különösebb hangsúlyt az orosz szakik, pedig hát nem is olyan régiek ezek a felvételek. 1960-70-es évekről beszélünk.
Apropó, hallott már valaki az orosz oboaiskoláról? Nem? Mert hát nincs is olyan. :) Nem rosszindulatból mondom, de nem az orosz oboistáktól zajosak napjaink koncerttermei. Az egy dolog, hogy van egy-két egész jó közöttük, de ha az ország méreteit és a merítés mértékét nézzük, elenyésző a befolyásuk a komolyzenei életre, inkább csak örülnek, ha egy két amerikai zenekar nagy kegyesen befogadja őket.
Ma már más szelek fújnak, mint 40-50 évvel ezelőtt, a világ kitárult, és az ügyesebbje akár a felkapott nyugati iskolákba is fel tudja magát verekedni, ahol valós képet kaphat napjaink elvárásairól. De mi volt akkor, amikor ez még nem volt lehetséges? Hogyan fújtak hajdanán a nagy elődök a vasfüggöny mögött? Hát kb. úgy, ahogyan ezen a lemezen is hallható, vagyis sehogy. Ma ezt a hangszeres tudást már szakiskolai szinten sem néznék jó szemmel, főiskolán vagy akadémián pedig egyenesen ciki kategória volna. Mármint külföldön. :)
De nem szeretnék ítélkezni Nepalo felett, mert a mai süvölvényeknek bizonyára ő járta ki az utat, ugyanakkor amennyi jót tett, annyi kárt is okozhatott a tevékenységével. Aki figyelmesen végigböngészi a cédék tartalmát, akkor egyértelműen a zenei közép- és felsőoktatási intézmények kötelező penzumait fedezheti fel bennük. Ezek azok a művek, grádicsok, amelyeket mindenkinek kötelező jelleggel le kell tudnia tanulmányai során, és ha így közelítek a kiadványhoz, akkor ez itt nem más, mint egy demonstrációs eszköz, egy zenei kijelentés, miszerint így és nem másként szabad előadni ezeket a darabokat.
Az ősember a barlangok falára festette fel a vadászat fortélyait, mutatván, hogy hová kell a dárdát a medve mellekasába szúrni, az oroszok meg kiadták ezt a két lemezt tanulásul és okulásul a jövő oboista generációi számára. Aki most azt gondolja, hogy elmentek nálam otthonról, az nagyot téved. Aki pl. anno be akart kerülni a hazai zeneakadémiára, az jól tette, ha úgy fújta el Haydn C-dúr oboaversenyét, ahogyan azt 1968-ban Pongrácz Péter lemezre feljátszotta, mert ha nem, akkor esélye sem volt a bejutásra. Tipikus párbeszéd volt ez akkoriban, hogy “ akkor hogyan játszam a művet rektorhelyettes úr? Hát ott a lemez, meg kell hallgatni és úgy ” – jött a válasz. Thank you.
Halála után változott is valamit a helyzet? Nem. Gondolná valaki is, hogy Handel g-moll szonátáját ma is pont úgy kéri az akadémia jelenlegi oboatanára, ahogyan Nepalo is játszotta kb. 40 évvel ezelőtt? Hát valahol itt tart a hazai oboaoktatás a legfelső szinten. Nem feltétlen a szakikban rontják el a jövő zenei nemzedékeit.
Na, de hogyan fúj Nepalo? Mielőtt belerágnám magam a témába, gondolkodjunk el azon egy kicsit, hogy milyen fafúvós hangszerparkja lehetett a külvilágtól elzárt CCCP-nek! Bizonyára valami olyan, amelyet kizárólag a baráti országokból lehetett csak beszerezni. A CD borítóján látható hangszer márkája számomra rejtély, de az alsó harmad hosszát és béna formáját elnézve jóra nem számítanék. Mondjuk ez már egy erős handycap, mert amíg Nepalo ilyen ócskasággal volt kénytelen zenét csiholni egy koncertteremben, addig a kortársai, Nyugat-Európában és a tengerentúlon, Lorée hangszereken nyomultak. Kb olyannal mint ez, amely a nagy Leon Goossensé volt. Lehet, hogy kicsit kevesebb a billentyű rajta, de a hangja és a stabilitása jobb.
Másik nagy kérdés, hogy milyen nádakat faraghatott a hangszerbe? Honnan volt a nád? Honnan volt a gyalu és a kés, meg a többi eszöz? Ezek kardinális kérdések, mert ha a nád alapanyaga, mérete, formája és faragása nem ideális, akkor reménytelen dolog egy jó produkciót kihozni a hangszerből. Nem véletlen, hogy az oboisták állandóan a nádjaikat farigcsálják.
A nád legjobb termőhelye dél-Franciaország, és hozzájutni sokszor még a legnagyobb neveknek is igen nagy nehézségbe és jó kapcsolatokba kerül. Ha valakinek egy 100 kilós, extra minőségű szállítmányból leesik mondjuk egy kiló, az már hatalmas szó! Boltban csak a csumpit árulják, azt ami a zeneiskolás nebulóknak még pont jó lesz. Tekintettel, hogy az 1980-as években kezdtem el oboán játszani, nagyjából jól sejthetem, ha hasonlóan áldatlan állapotokat feltételezek a Szovjetunió területére is, mint ami akkoriban nálunk volt tapasztalható. Emlékszem egyszer valamilyen csoda révén hozzájutottam 10 nádra elegendő Glotin gyártányú anyaghoz, és megdöbbenésemre, alig kellett leszedni róluk valamit és máris úgy szóltak, mint az álom. Hirtelen kinyítak a hangok, nem kellett taposni a hangszert, és úgy általában, kedvem támadt gyakorolni.
Amikor a tanárom szakmai nyugdíjba vonult a zenekarból, az utódja megkapta az ő hangszerét, de az nem tudott rajta rendesen játszani. Azt mondta, hogy ennyire pocsék oboán nem lehet semmit sem jól csinálni, mire azt a választ kapta, hogy “ ne marháskodjál már, a tanár úr mindig olyan csodálatosan és könnyedén játszott rajta”. Mondjuk ,én jól tudom ,hogy mi munkába került annak a hangszernek a hibáit a faragási vonalon és mindenféle intonációs korrekcióval kiküszöbölni. Rém fárasztó és idegesítő az ilyen.
Na, ez az amit én egyfolytában hallok a felvételeken. A küzdelmet a hangszerrel és a náddal. Ha innen nézem a dolgot, akkor nem is olyan rossz a végeredmény, csak hát nem akarom innen nézni a dolgokat. Mert bár hangilag időnként egész jól fúj Nepalo - kicsit olyan amerikai beütése van a vibrátójának –, attól még a staccatója borzalmas, a Levitin concert pedig dög hamis. De még ezen is át lehet siklani, mert Sarah Francis sem staccatózik jobban, pedig ő az angol királyi zeneakadémia professzora ( ez van,nincs mit tenni ), viszont a zenei megformálás annyira avittas és annyira távol áll a mai korszellemtől, hogy az szinte már vicces. Érdekességnek egyszer elmegy az album, de, hogy nekem ezt kelljen hallgatnom egy életen át, és nemhogy örüljek neki, de még le is utánozzam hangszeresen, az már kicsit erős volna. Nem. Így ezeket a darabokat ne hallgassa senki! A barokk nem ilyen döcögős és fantáziátlan. A lassú tételek sem ilyen lassúak, a díszítésekkel pedig gazdagabban és következetesebben bántak. Az nonszensz, hogy egy tételen belül egyszer felső, majd alsó váltóhangról is induljanak a díszítések mondván, valamelyik csak jó lesz. Persze értem én, hogy csórinak abban a világban senki sem mutatta meg, hogy hogyan kell barokkot játszani, mert fogalmuk sem volt az akkori népeknek az egészről – van olyan Bernstein Vivaldi előadás a Youtube-on, hogy sírtam a röhögéstől miközben hallgattam -, de azért zavartatni sem hagyták magukat, és szépen kitermelték a mai füllel szánalmasnak tekinthető zenei elképzeléseiket.
https://www.youtube.com/watch?v=m01tftvoR4g
Ugyanez korhű előadásban:
https://www.youtube.com/watch?v=1jXGea-JrAY
Nepalo látszólag egy jól futtatott oboista volt a CCCP-ben, sok zenei kiadvánnyal büszkélkedhet, de réges-régen elrobogott mellette a zenei szuperexpressz. Ő a mágneses vasúthoz képest csak egy kiszuperált gőzős a mexikói sivatagban.
Hajtja magát, próbál emelt fővel elegánsan játszani, arra is figyel, hogy a billentyűzetet ne magasról üsse meg az ujjaival – igen, ez is átjön a felvételen –, kétségtelen, hogy van stílusa és sokkal többre is vihette volna, ha mondjuk Clevelandbe születik, de nem oda született. Egy nagy tehetséggel megáldott pioneer ő, aki egyszerűen alul maradt a zenei fehér foltokkal szemben folytatott egyenlőtlen küzdelemben. Mondjuk legalább megpróbálta. Ez is valami. Ennyi volt a mozgástere, ennyire futotta.
A lovakat lelövik, ugye? Kérlelhetetlenül. Aztán mennek a meszesgödörbe. Az élet nem méltányos. :(
Elég szakmai voltam? Az ötöskét megkapom rá?
196 éves zenemű érkezik. Szóval régizene. :)
Schubert - Arpeggione Sonata in A Minor, D. 821: III. Allegretto
Az, hogy Alex Klein lemossa a pályáról Rosztropovicsot egy dolog, de, hogy egy olyan hangszerrel teszi, amely teljesen alkalmatlan ennek a műnek az előadására, az külön dícséretet érdemel. Bravó!
És az összes megtekintés az enyém. A péké.
Ezt jól mondád, bizony...
Ha cserébe abbahagyják ezt a pszichikai hadviselést...
Ez itt egy kicsit másabb hangvétel.
Ez egy másik metafizika, másik minőség.
Sajnos, azt kell mondjam, ez q..vajó. Nincs ellentétben Cabezón zenéjével, legalábbis nekem. Hiába a sok kilométer.
Amúgy, Hernandez valószínűleg apu műveit adta ki, nem is ő komponálta. Orgonán bírnám, mármint, Antonio-t, lehet, de nem találtam jó előadást, cserében, iszonyú sok rosszat, valószínűleg, mégis csak bajom van a hangszerrel, vagy a csembalót szeretem túlságosan.
Ezen teljesen leültem, emlékszem, még a pillanatra is, nem sokkal, hogy a celofánt lecibáltam róla, pedig pont egy barátomnál hallgattuk... más, tényleg.
Hogy ezek mennyien vannak! Számomra ez a dolog sokkal hallgathatóbb, mint amit hajdanán a kedves papa klimpírozott orgonán. Kíváncsi lennék, hogy az öreg de Cabezón mit szólt volna ehhez a Balbastre darabhoz. Az az érzésem, hogy felöklendezte volna tőle az aznapi hal vacsoráját.
Épp ettél? Bocs.
Tőlem aztán várhatják.
Alléluia (Choral byzantin) · Jordi Savall · Ioannis Damaskinos · Ensemble Panagiotis Neochoritis
Úgy látom, generált picike vitát....
Na jó, elfáradtam már ebbe, kössünk békét, kígyó, OK? Kezet rá!....:)
Szerintem érdekesebb, amikor zenéket mutogatunk.
Feldobódott Skip Sempé neve. Nekem ezt a lemezt még nagyon régen, 20 éve, egy levelezőtárs mutatta, aki zenész, furulyás konkrétan, legalábbis akkor az volt; az érdekes az, hogy mindez Chilében, a Földgolyó másik oldalán....
:format(jpeg):mode_rgb():quality(90)/discogs-images/R-12120200-1528710011-3834.jpeg.jpg)
Érezte, hogy nagyon tetszik, szinte túlságosan is, anélkül, hogy beugrana a fejembe a kotta, lejött a 'primer' tartalom, bármennyire is hihetetlen ez egy zenésznek, szóval, fogta magát, és elküldte az eredetit, azóta is ott a polcon. Azért is volt nagy öröm, mert évekig lehetetlen volt beszerezni, aranyárban sem. Aztán, manapság, a szg. előretöréssel sok gyűjtemény felszámolódott, a discogs-on már simán meg lehet szerezni. Feltétlen ajánlott.
A lovakat lelövik, ugye?
Ja-ja. Szívem szerint most kitennék eléd egy kottát, és megkérnélek, hogy kerekíts belőle egy világszínvonalú előadást. Olyat, amilyen szerinted neked alanyi jogon jár. :)
Érdemes volna egyszer a kezedbe venned egy ilyen ötvonalas papírdarabot és elgondolkodni azon, hogy akkor most hová is kell ráhelyezni a hangszedőt.
Sosem hittem volna, hogy ezzel a témával még egyszer foglalkoznom kell, de hát az élet rámcáfolt, így újból meg kell tennem.
Előadóművészből, világszínvonalon játszó muzsikusokból nagyon kevés is elég. Ha megnézzük, hogy adott hangszercsoportban hány foglalkoztatott sztárember van a különböző nagy lemezkiadó cégeknél, akkor azt fogjuk tapasztalni, hogy alig vannak. Igen, a valóság az, hogy régizene specialistából (is) csak nagyon kevés van, mert a kultúra így működik. Ha pl. akarsz egy jó regényt, akkor ki kell írni egy pályázatot rá, mindenkinek ki kell fizetni a honoráriumot, viszont a száz beérkezett pályaműből jó esetben csak egy lesz kitűnő. A többi legfeljebb közepes, vagy teljesen csapnivaló.
A zenészképzésben sincs ez másként. Ahhoz, hogy egy Jordi Savall, vagy egy Lislevand kikupálódjon, több ezer zenésznek kell lehetőséget biztosítani a megmérettetésre, és a nagyja bizony el fog vérezni, de legalábbis nem fogja tudni beváltani a hozzájuk fűzött reményeket. Miért van az, hogy olyan szavakkal dobálóznak fiatal előadókkal kapcsolatban, hogy csak tíz évente születik olyan tehetség, mint amilyen ő? Azért, mert az átütő tehetség, az olyan, aki megváltoztatja az előadói kánont, nagyon ritka.
Zenésznek lenni kegyelmi állapot és még fizetnek is érte. Kár, hogy sokaknak nem jön össze ez a hivatás. Megpróbálnak a csúcsra törni, rááldozzák a legszebb és legfontosabb éveiket, majd kiderül róluk, hogy kevesek és mennek a levesbe. De, ha nincs az a több ezer, általad csak gúnyosan leiparosozott zenész, és ha nincs a náluk jóval nagyobb számot kitevő, sokszor egész életére lelkileg megnyomorodó, önmagát reménytelenül elvesztő, félresiklott egzisztencia, akkor a legnagyobb tehetségek sem termelődnek ki, következésképpen neked sem lesz otthon kit hallgatnod. Nem lesz Pandolfo, nem lesz Sempé!
De nem te vagy a legrosszabb! Mert olyat is látok itt a fórumon, aki bár zenésznek vallja magát és ezerrel osztja az észt nap mint nap az operaénekesek ügyében, a legcsekélyebb együttérzéssel sem bír a saját sorstársai irányába.
Tőlem megsértődhetsz, de addig jó, ameddig a zenészek nem ismernek titeket, közönséget. Tudod mikor játszanék én neked bármit is...! Amikor nagyanyám salakmotorozik. Akkor. :)
Még csak annyi, hogy 'outsider' a komolyzenében, aki nem zenész??? Óriási tévedés.
Outsider, a galerista, mert nem tud festeni? Outsider a divatdiktátor, mert nem tud ruhát varrni? Outsider a borszakértő, aki nem kapál a szőlőben? Outsider egy cégvezető, pl. egy gyógyszergyárban, mert nem tud kezelni egy pipettát?
Outsider a műértő közönség? Micsoda zenész-nagyképűség.... nem gyenge, tényleg. Mert e szerint a zene az csak a zenészeké. Aki hallgatja - az nulla. Közönség-negligáció-maximum. Ez bosszúért kiált.:)
Te akartad:
Pedig sokszor van ám a fordítottja. Akár a kiváltott hatás tekintetében, akár a mélyebb megértés tekintetében. Amikor a zenész....mi is?, kitesszük a kottát elé, azt lejátssza, semmi önálló, szabad ténykedése nincs a zenekarban, kottahűség ezerrel, gyakorlás-gyakorlás-gyakorlás, tényleg, egy tanult foglalkozás, iparos, mint pl. egy pék (outsider egy zsömlekóstoló-fő-ítész, mert nem pék???), szolgáltatja a meleg zsemlét, de a közönség harap bele, a közönségnek lesz párás a lelke tőle.... főleg úgy, hogy pl. ez a zenész/pék egy huszadrangú, Európában igen-igen elmaradt pékségben alkalmazott, de azt hiszi, a zsömlék igazi, titkos ízéhez csak ő ért, mert pont egy pékségben dolgozik, és tudja, hogy készül általában a zsömle...figyelt a péksuliban.... pedig az a zsömle, aminek az előállításában részt vett, az köszönőviszonyban sem volt soha a 'nagy' zsömlékkel?: de amúgy szimpatikus, meg tisztelem, pár éve figyelem az írásait, mert jó dolog, hogy törekszik a 'tökéletes zsömle' titkához közel férkőzni, és másokkal megosztani.:)
...Szóval, mindez azért van, mert összekeveredett a téma... zene, amiről itt szó van, főleg, és leginkább, meg a zenélés, ami, ha olyan, tényleg egy becses foglalkozás, de nem maga a zene, ezt kéne megérteni, hanem az 'előállító tevékenység', minden járulékos dolgával együtt.
Sosem hallottam a fickóról eddig...
de :
Én tisztelem azt, aki outsider létére késztetést érez arra, hogy nulláról indítva mélyen beleássa magát a komolyzene bugyraiba, izgalmas darabokkal és előadásokkal ismerkedjen meg, és azokat a vele hasonszőrűekkel is megismertesse.
Egy zongorista évfolyamtársam egyszer egy olyan autodidakta fiatalemberrel utazott és elegyedett beszélgetésbe a vonaton, aki kente-vágta a klasszikus zenei műveket és imponálóan sokat tudott róluk mesélni. Rendesen hülyének érezte magát mellette. Én azzal vigasztaltam a kolleginát, hogy olvasni bárki tud, és egy-két év alatt egész korrekt tudást össze lehet ollózni a könyvekből, viszont próbáljon meg az a másik ennyi idő alatt megtanulni hibátlanul zongorázni. Ez hatott.
Egy jó előadáshoz nem feltétlen kell az alapos szöveges háttérismeret. Ha pl. anno elolvastam volna Handel élettörténetét, akkor sem tudtam volna jobban Handelt játszani, mert a két dolog között nincs összefüggés. A zenetudomány, ahogyan a szolfézs vagy az összhangzattan, nem hangszer. A régizene sokat hasznosít az új ismeretekből és ezeket folyamatosan be is építi az előadói gyakorlatba, de ezt a fantasztikusan összetett és széles ismeretanyagot nem kell mindenkinek pontról pontra tudnia ahhoz, hogy elő tudjon adni egy Vivaldi szonátát. A gyakorlás a lényeg, a hallott dolgok beidegzése, beépítése és éveken át tartó gazdagítása és folyamatos alakítása. A művészet nem más, mint forma és hozzá párosuló rutin, mely rengeteg gyakorlás eredménye. Ehhez kellenek a korszerű, támogató légkörű zenei műhelyek, a magasan kvalifikált tanárok és a jó hangszerpark.
A zenetörténeti ismeret és általában a szakmaiság elvárt egy profitól - nagyon helyesen -, ennek ellenére simán előfordulhat, hogy valaki cével írja Mozart nevét, viszont teltházas koncerteket ad. A szakbarbárság tök természetes a klasszikus zenében, mert már az is heroikus küzdelmet kíván, ha valaki csak egy hangszeren akar tisztességesen és élvezhetően megtanulni játszani. Tudok olyan csellóművészt, aki bár nem vágja az early musicot, a világ legjobb zenekaraival koncertezik. El is ismeri, hogy tök hülye a témához, de nem érzi magát kellemetlenül amiatt, mert az elmúlt évtizedek folyamán így szétaprózódott az előadói gyakorlat. Na most, ezek után, amikor egy ilyen kaliberű zenész is bevallottan nem up to date régizene témában, akár feleslegesnek is tűnhet egy vitatható értékű komolyzenei fórumon változatos orgona regiszterekről, bélhúrokról, egzotikus hangszerekről, meg a hozzájuk kapcsolódó történelmi korokról tudományos igényességgel értekezni és ugyanezt a színvonalat másoktól is elvárni.
Elfogadom, hogy te valami többre és értékesebbre vágysz, mint amit a hazai viszonyok kínálni tudnak, ugyanakkor nem illendő olyat elvárni mástól, amit te magad nem, hogy teljesíteni, de olykor még csak érthetően megfogalmazni sem tudsz. Szerintem.
Te, amikor előadásokat hallgatsz, mindig valami füledbe előzőleg jól beégett előadáshoz viszonyítasz. Ez olyan, mint amikor két képet kell összevetni és megtalálni a különbözőségeket. A zenész nem így gondolkodik. A te zenehallgatási szokásaidat a vagy-vagy jellemzi, az enyémet az és-és. Négy éve figyelem az "ámokfutásaidat". De szimpatikus vagy és az ízléseink nagyon közel vannak egymáshoz. És az a La Pellegrina lemez Sempével fantasztikusan jó. Köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmem.
Mi, Corvette-l a két szélét szeretjük pezsgetni a közönség/zenész relációnak. Persze, hogy van metszet, de mindketten védjük az álláspontunkat, amelyek alapvető különbözősége olyan hullámzó-forma; olykor max eltérés, néha meg minimális.
Ő mondja, hogy zeneiskola nélkül l@fsz zeneértés megy, én mondom, nem kell érteni a befecskendező-rendszerhez, ha el akarom dönteni, hogy a Mercedes az jó autó-e, vagy sem; ő mondja, kell a szolfézs alap egy fúga megértéséhez, én mondom, hogy a 'jó ízlés' tantárgy nem volt nekik a ZAK-on, az máshonnan jön, ő mondja, káposztafej, én mondom, becsületes iparosember, eléteszem a kottát, azt lejátssza, mint egy lemezjátszó pickup, ő mondja, hogy játssza, nem csak hallgatja, az más, én mondom, a világ legjobb lemezeit hallgatom, azzal bélelem ki a fejemet, azok a pajzsaim a vitákban, sokkal jobb zenészekkel, mint akiket ő valaha is ismert, vagy akiktől tanult, főleg, itt, Magyarországon, ő mondja/mondaná, hogy honnanafrászból tudom én, hogy ő kiket ismert, meg egyáltalán, ez nettó baromság, és akkor is ő a zenész, akkor ő a zeneértő is, stb...stb...stb....
Elvagyunk.
2017 ADR zenei verseny eredményhirdetés. A zsűri nem ad ki első helyezést, csak másodikat. A közönség egy kicsit hőbörg, majd elcsendesedik. Lehet, hogy mégis van olyan szakmai hozzáértés, amely előtt mindenki meghajol?
" Jó, hogy már arról nem beszélgetünk, hogy te látsz egy kis manót az asztal szélén üldögélni, én meg nem, és akkor most kinek van igaza. "
Hát hiszen PONTOSAN ezt csináljátok itt chord-dal, vedd már észre :)
Én beszélek egyedül objektív, külső tényezőről ! Hallottál a közös nevezőről ?
Aminek a segítségével a műveletek számára kezelhetővé válik két teljesen különböző halmaz ?
Aki nem beszél angolul, nem fogja megérteni az angol szöveget. Aki nem járt zeneiskolába, nem fog tudni mit kezdeni a zenetörénet legnagyobb és legértékesebb szeletével. Marad neki Köteles Cindy és a Dupla Kávé. Ez sajnálatos, de túl fogom élni. :)
Nekem mindegy, hogy Chord tudja-e kódolni Bozay Attila, Kurtág György, Eötvös Péter vagy Durkó Zsolt műveit. Én már annak is örülök, hogy az egyszerű dallamos dolgokat nem utasítja el mereven.
Kortárs irányzatok nélkül csak egy múzeum volna a zene. Kár úgy tenni, hogy nincs kapocs köztük és a mai hallgatóság ízlése között. Mert van. Nagyon is eleven ez a kapcsolat. Csak hát aki nincs benne, az nem tud róla és rossz következtetésekre jut.
Elliot Carter oboaversenyén tele volt a koncertterem. Senki nem ugrott a másiknak esernyővel, mint ahogyan az a Tavaszi áldozat bemutatóján történt.
Aki nem bírja a kortárs zenét, ne kínozza vele magát! Az életben sok olyan dolog van, aminek a befogadásához erőfeszítések kellenek. A nonfiguratív festészet sem hódította meg a polgári otthonokat, de attól még létező irányzat és sokan szeretik. Chord a reneszánsz és barokk képeket szereti, nekem és sokan másoknak jöhet Deim Pál is.
A misztikumot, transzcendenciát meg végképp ne keverjük ide. Jó, hogy már arról nem beszélgetünk, hogy te látsz egy kis manót az asztal szélén üldögélni, én meg nem, és akkor most kinek van igaza.
Nem értitek meg, hogy az értékelésnél ( a tárgy elbírálásánál ) mindkettőtöknek egy külső, objektív ( nem a személyes , belső ) mozzanathoz is igazodnotok kell.
Itt nem lesz egyetértés. Ami nem baj.
A Bozay darabot nem csak én nem értem, és nem csak én tartom a 'zenéből' majdhogynem kicsusszant dolognak, ami nem szimplán 'stílust' jelent, (ami lehet persze jó, meg értékes), hanem egy olyan többség, akire nem lehet legyinteni, hogy ja, a közízlés az mindig egy f@s. Aki maga a 'közönség', az emberek, akik kapcsolódnának ehhez a zenéhez, de nem tudnak, és ez nem az ő hiányos zenei neveltetésükből adódik, hanem abból, hogy amit 'zenének' tartunk, attól ez a darab eltér, mert vaskos hiányok vannak benne, pl. melódikusság, a dallam mágikus ereje, a harmónia felfelé épülése, ilyesmi, OK, cserében ott a többlet, amiket ti sejtetek bele, ami más jellegű, bonyolultabb, kódoltabb, de ez a 'zenei szükséglettől', vagy, valóban, a zenei transzcendenciától, alapvetően eltér.
A régizene pont azért nagyszerű, mert működik, 500 év után is, és nem attól, hogy valaki zeneileg képzett, vagy nem, vagy fejben megvan-e a tükörforma, vagy nem, - és még úgy is, hogy a harmóniaépítkezés, olykor, tényleg nagyon más volt.
Egy koncertteremben, a zeneszerzők és az előadók, a reménybeli kapcsolódási pontokat keresik a közönséggel, éppen úgy, ahogyan azt te is teszed a blogoddal. Örülsz, ha sokan olvassák a bejegyzéseidet és kivagy, ha legyintenek rá. De legyen bárhogyan is, egy biztos, hogy amikor írsz, akkor magadat adod és nem akarod kiszolgálni mások ízlését. Mert elveid és meggyőződéseid neked is vannak. A zene világában sincs ez másként. Ismered azokat, akiknek írsz? Ismered őket személyesen? Belelátsz a lelkükbe? Tudod, hogy mit hordanak a kabátjuk alatt? Beengednéd őket a lakásodba?
Miért pont a zenész társadalomnak kellene hozzátok igazodni és a kedvetekre tenni? A zenészeket a saját szórkozásuk érdekli. A színpadon maguknak zenélnek és nem neked. Ha te olyankor élvezed azt, amit csinálnak, akkor jó. Az egy szerencsés konstelláció, mert gyengéden érintettétek egymást. És ilyenkor a taps szívből jön, és a zenész is szívből örül neki. Na, nem a tapsnak, hanem az azonos szellemi és ízlésbeli hullámhossznak. De a gardineres videóban azt is láthattad, hogy a taps tud deprimáló is lenni. Mert akkor, ott nem volt egymásra hangolódás, csak teljes félreértés.
A komolyzene tele van hatalmas teljesítményekkel. Intellektuálisokkal is, hangszeresekkel is. Hogy te mit tudsz belőlük befogadni, az egyedül rajtad múlik. A dekódolás okozhat olykor problémát, ezt elfogadom, és tény, hogy van az a zenemű, ahol az egyébként érzékeny csápok mit sem érnek alapos háttértudás és/vagy speciális felkészültség nélkül. Igen, van az a zenei stílus, amelyet nem fogsz tudni befogadni, ha nem tanultál róla. Ilyen a kortárs zenék jelentős része. Tudok olyan muzsikust, aki amikor bekerült a világ vezető, kizárólag 20. és 21. századi zenét játszó zenekarába, több próbán át csak a kottát nézte és gőze nem volt róla, hogy éppen hol jár a zenekar. Aztán belerázódott.
Te azt gondolod, hogy bármit megértesz, elég ha meghallgatod és máris stabil véleményed lesz róla, mert nem kell érteni a zenét? A saját tapasztalatom ennél a kijelentésnél jóval nagyobb óvatosságra int. Ha nem érted a Bozay darabot, az nem a szerző sara. Te vagy a gyenge láncszem.
Na, szép kis kalamajka ! Olyan mély ez a kalamajka, hogy lehetetlen a megoldás. Ugyanis bármelyik fél nyerje is a vitát, az EGYENSÚLY azonnal felborul.
EGYETLENEGY vonal hozhat össze közönséget és művészt . Szerintem ez a vonal a transzcendencia. És ugye az is látszik, hogy nem elég a két összetevő ehhez a háromszereplős játékhoz, nem elég a közönség és a művész. Ott kell lennie a harmadik összetevőnek is, azaz valamilyen formában a transzcendenciának is jelen kell lennie. Akkor " működik " zavartalanul a játék. Mert a transzcendens pont az, ami mindkét másik résztvevőt elemi szinten érdekli. A művészt, mint leadót és a közönséget, mint vevőt.
Teljesen reménytelen azon rugózni, hogy kinek van TÖBB funkciója ebben a játékban, mert létszükségletről beszélünk mind a vevő, mind a leadó vonatkozásában.
Abban az esetben, ha ezt a művészek és a közönség csak egy kicsit is sejti, na akkor van jó zenei élet.
Mindenkit érdekelt az, hogy fogadta a műveit a közönség.
Morton Feldman?, nem ő volt véletlenül,aki kirohant a szünetben, mert kiborult azon, hogy a közönség bunkó volt Webern szimfóniájával...?
Savall meg azért csinálja a vándorcirkusznak is fárasztó fellépéseit, mert felőle a közönség akár haza is mehet? El ne higgyük már.... Óriási exhibicionizmus megy. Az Ars Nova, meg az Ars Subtilior az igen régen volt, amikor keveseknek játszottak, de közönség ott is volt.
A Nuvoe Musiche?, nem közönségnek hozták le a zenét az érthetetlen polifóniából a befogadható kíséretes monódiára? Nem a közönség az, aki azóta is eltartja az Operát? Ja, persze, Rossini csak magának komponált. Meg Vivaldi, főleg. Bach, aztán meg leginkább...
Szólista? A szó, mond valamit? Szól, de kihez?, senkihez, ja, értem.
Nem a közönség tetszéséért születtek remekművek? Hogy siker legyen? Hogy átadják másnak is a zsenijük gyümölcsét? Csak maguk nyalogatták be a finom dolgokat?
Nézted már valaha a zenészek fejét, mikozben a végén megy a taps?, mert ha igen, nem káposztajezeznél le.... az a zenész, aki káposztafejeknek játszik, az akkor egy olyan zenész, és úgy is játszik, ezt a közönség kilométerekről kiszúrja, és utálja is, de nagyon....Amikor téged tapsoltak, az milyen volt? sz@r? vagy nem érdekelt, ugye, mert csak a zene.... ez senki sem hiszi el. A közönség nélkül nincs koncert, max. egy kávé utáni baráti zenélgetés, egymással, igazi kihívás nélkül.
Ebből a Bozay oboa-cuccból, miért nem lesz soha igazából ismert dolog? Megsúgom: azért, mert a közönséget ledobta magáról, pár elborult bennfentes, mit te, imádja, de ez az, ami tényleg nem lesz referenciapont; a közönség ugyanis, az elmenekült, lehet találgatni, hogy miért, ha annyira q..vajó.... hogy rák-tükörfordításban játssza.... holnap meg fejen áll, úgy játssza, mert attól meg még jobb lesz... csak a 10 fő megmaradt közönségből 6 hazamegy.... de 4 akkor is marad, és akkor is jó a zene, a közönség meg bunkó, mert nem képes fejben megfordítani 4 szólamot, ja....ez előtt én is meghajlok, tényleg....
