Köszönöm a téma felvetését, valóban nagyon érdekes ez a barokk és bécsi klasszika átmenet.
A Compagnia de Musici hivatkozás félrevezető. Ti. a feltöltő gátlástalanul vágott rajta egyet és a Grand sinfonie terza F-dur (1764) harmadik tétele lemaradt. 06:15 után egy prestonak kellene jönnie. Ez az eljárás a többi műre is áll, mindegyik meg van csonkítva. Ez így nagyon kusza és inkább bosszúság, semmint öröm hallgatni. Tudom, sok a bajom. :)
Mikor az olasz barokk elindul Bécsbe..
A 'barokk' megközelítés ' ( az jó nagyságos Máté Balázstól )
Ámde az olasz zenészeknek ez a zene már nem barokk :)
A második tétel egy vasalt Haydn zene is lehetne..
A topik legjobb lemeze. Könnyű siker. :)
Micsoda zene!! Ezért szeretek én bekukkantani ebbe a fórumba. :)
Próbáltam ezt a metafizika dolgot fellelni az előadásban, de nem megy. A szemüveg tehet róla. A Handel és a Corelli lemezüket sem bírtam végighallgatni. Talán majd máskor.
Még furulya.
Ferrara és Róma, kicsi Firenzével - Frescobaldi. A híres 'Girolamo Organista'.
Az, hogy itt a két furulya mit művel, az tömény metafizika.
:format(jpeg):mode_rgb():quality(40)/discogs-images/R-12124222-1528791522-5772.jpeg.jpg)
Én egyszerűbben jutottam hozzá. Megkértelek rá, hogy küldd át. Azok a régi, szép idők. Akkor még volt net Veszprémben...:)
Ott a discogs-on, én is onnan vettem.
Nem szimpla poén volt Hamburg meg Velence. Nekem mindig vesszőparipám, ez a földrajzi, majdhogynem meteorológiai/milyen-a-város-ahol-élek meghatározottság a zeneszerzőknél, ill. a kialakult iskoláknál, stílusoknál.
És, mekkora öröm megtudni, hogy Paul Van Nevel (Huelgas Ensemble) publikált erről egy komoly tanulmányt.
Hamburgból Velencébe? Lol! Talán inkább a Földről a Marsra. :)
Beszerezhető egyáltalán ez az album?
Telemann - fújhatja Oberlinger meg a Skip Sempé barátja, a saját koordináta-rendszerükben valóban jó zenék.
Aztán, ha pl. itt meghalljuk, mit is lehet még csinálni egy fúvós hangszerrel, akkor tágulhat a galaxis, nem sokat mondjuk, kb. annyit, mint amikor Hamburgból elmegyünk Velencébe.
Igen, lesz olyan is, aki felvesz egy napszemüveget, és megkérdi, hogy 'És akkor..?'

Van itt egy adag németalföldi nápolyi is .
Van olyan finom, mint az olasz, meg a spanyol.
Néhol a csomagolás talán egyeseknek nem felel meg, de nem az a lényeg. Hanem ami benne van.
Egész héten enni fogom, olyan finom.
Én az elsőre szavazok. Oberlinger verziójának semmi értelme. És gusztustalanul is játszik. Itt, ezen az albumon. Szerintem.
Szóval döntetlen lett a szócsata. Ez is ritka.
1. Corvette
2. Chord
:))
-------------------------
Én absz a második linkre szavazok.
Mondjuk már a bőrömbe égett ez a szvit így.
De az egyes link sztem nem is illik a képbe...
Ugye? Viszont az a másik kettő...én majdnem a kardomba dőltem. :)
Igen, a mű feltétlen említésre méltó, de ez az előadás...Talán a Tesco turkálójában még rálelni egy-két ép példányra.
Na, ez volt az a szvit, amelyen anno Chord-dal egy kicsit egymásnak feszültünk. Mert ennek van egy olyan második tétele, amelyet Oberlinger és Sempé teljesen eltérően értelmezett. Érdemes belehallgatni. Mintha nem is ugyanarról a műről lenne szó.
Telemann: Suite in a minor & Double Concertos, Dorothee Oberlinger & Ensemble 1700
Ki nyerte a szócsatát? Kettőt találhatsz. :)
Na. Ez igen.
Kalapomat megemelem.
Hátha még tudnád, hogy ezt akartam belinkelni, csak elszúrtam :))
Csupa tartalom, méghogy üres :))
Telemannhoz a kulcs a blockflőte. Minden darabja kincs. Dallam, ötlet, csupa hallójárat-tisztítás és nemesítés. Jó bfl-játékos is volt .
Ez itt például egy korszakos remekmű.
Mindjárt az elején áradva magával ragad és a végéig el sem ereszt. Képtelenség megunni ezt a szvitet.
Telemannal hadilábon állok. Mindig megtalálja azt a gombot rajtam, hogy ilyeneket mondjak, hogy 'a Barokk kiüresedése', meg 'inkább Bach, mert, ő, amihez értett, abban remek volt', meg, 'akarna melódiát, de nem megy neki, csak úgy, valami azért összejött, úgy, németesen', meg, 'a zenészeknek bizonyosan nagy élmény, amikor szépen, hiba nélkül sikerül játszani, főleg a szólistáknak, mennyit gyakoroltak, szegények, utána a közönség tapsol, végül is, komolyzene, a vacsora finom, aztán szépen elmegyünk haza'.
Meghallgattam, jók.
Érdekes, hogy Barthold fuvolás, mégis a kétoboás a jobb. Az príma.
2020-as kiadvány. Nagyon jó. Meg kell hallgatni.
Overture (Suite) TWV 55:c4 in C minor for 2 oboes, violin, strings & b.c.
Concerto TWV 54:D1 in D major for 2 flutes, violin, cello, strings & b.c - III. Allegro

A látszólagos többszólamúság ellenére ennyire párhuzamosan, bármiféle találkozás nélkül énekelni...bámulatos.
Cserébe a szép muzsikákért. :)
Az O tempo bono-nál 100 évvel korábban is voltak slágerek, nem is akármilyenek. A Montpellier codex egynémely darabját a fél világ énekelte. Igaz a jobbakhoz 3 ember kellett minimum.
A lírai hangvétele a mai montpellieres előadásoknak csak az egyik megközelítés.
Ezek 20. századi műzenék Beasley tollából, nemdebár. Olyan utánérzés-félék. Vagyis annyira régi zenék, mint a "Never Let Me Down Again" .
Nápolyról még eszembe jutott.
Van az a kopasz ember, a L'Arpeggiata-val sokat énekelt, szeretem nagyon, Marco Beasley. Nápoly - szülővárosa. És csinált egy Alpha-s lemezt erről.

Van rajta mindenféle. pl. Tarantella, ami nem az a vánszorgás, mint amit megszoktunk... jól kifickándozza magát, az biztos.
Aztán van mindenféle negédes nápolyi sanzon meg olyan filmzene-féle, meg gitárok meg minden enyhe zagyvalék,
aztán, amikor már jól belefáradtunk a modernnápolyozásba, a végére betesz egy régi Mária imát,
ez teljesen szíven üt, annyira, de annyira gyönyörű. Meg főleg az, hogy hogy lehet már ennyire szeretni a szülőföldet, ennyire szépen, ennyire nagyon...
Ez milyen finom..... majdnem Gesualdót tippeltem volna....
Bécsről jutott eszembe...
Most felejtsük el rövid időre a puccos újévi koncerteket, az arannyal sújtott Wiener Musikvereint, az Ezrek szimfóniájához igazított mammut zenekarokat, a kényelmetlen pingvin öltözetet, az oldalunkon ülő olajbárókat és kopasz sas bundába bújtatott nejeiket, a Radetzky-indulóra kikényszerített bugyuta tapsikálást, és menjünk ki a szabadba. A ligetbe. Oda, ahol a zenepavilon is áll. Üljünk le egy kényelmes padra, és miközben sütkérezzünk a napon, hallgassunk egy kis Johann Strausst, csak úgy, felüdülésképpen. És ha már kényeztetjük magunkat, a hangszerpark legyen histórikus, a zenekar az Anima Eterna, a karmester pedig Jos van Immerseel. És nem fogunk csalódni, mert végre úgy hallhatjuk viszont Johann Strauss zenéjét, ahogyan az a saját korában is felcsendülhetett. Lehet, hogy ez a bőregér nyitány nem olyan régi, mint Trabaci szerzeményei, de a faßt érdekli.
Igen, de a spanyol nápolyinak más az íze...:))
Nincs kizárva. Nápoly, az Spanyol (al)Királyság akkoriban, ne feledjük.
Igen-igen furcsa harmóniák, ez szó szerint értendő.
Givanni Maria Trabaci. Nápoly, a Chapel Royal orgonistája. 1603. Ezt tette:
Ez az Accademia d'Arcadia, pont azt a 'perverz' szálat tolja kicsit jobban, majdnem a kelleténél is, ami ezt a Consonanze Stravaganti c. merényletet annyira híressé tette. Vagy inkább hírhedtté.:)
Azért, szivárgott, igen, Északra, de ez pont nem annyira talán, sok helyen, bizonyos földrajzi szélesség felett, ennek a bármilyen előadása, az egyszerűen elképzelhetetlen lett volna.
És Nápolyban meg nyomták. Alig hihető.
Lehet, hogy én is meredeket mondok, de hallom benne, körülötte - O Tempo Bono - a "Tres morillast"- :-).
Érdekel, amit a nápolyi zenéről írtok, köszönöm a linkeket.
Hát igen. A nápolyi zene a kora barokkig mindenben ott van. Aztán jön Bologna, utána Velence :)
Felkészül Bécs. ( ja, az már a hármasugrás :))
Egyetértek.
Meredek.:)
Leonardo után, szabadon, nem a felvetésed számít igazán, hanem a felvetésednek a nagyszerűsége.
Annyi valóban megkockáztatható, hogy ez a Neapolitan Music, ez valami elképesztő erővel hatott akkoriban; valami különleges ízű ős-melodikusság nyomult felfelé, valami egyenesség, őszinteség; olykor igen-igen furcsa harmóniákkal, szivárgott felfelé, Északra. Alig volt fontos komponista, aki ne töltött volna el valamennyi időt a Nápolyi Királyságban.
Napoli Aragonese - Anonimo - Strambotto - Amor que t'o fat hio - Epistulae heroidum
Lehet, hogy meredek, amit mondok, de a nagyon korai olasz ?madrigálok? , és a korai világi többszólamú olasz barokk sztem ebből ( o tempo bono ) a tőből erednek.
Komámasszony eleje, kicsi helyen fekete, az is azér' fekete, mer az üsthöz értette..:)
Nem kell nékem a kanász, csak a felesége, annak sem kell mindene, csak a feketéje. :)
Most került sorra nálam, aránylag sok idő után:
Aragóniai udvar, valamikor az 1400-as évek, Nápolyból származó dallam, egészen rendhagyó dallam-erejű. Profán, vagyis, amíg a katedrálisban, fennakadt szemekkel ment a hardcore HighArt polifónia, addig, az utca porában meg a kocsmában meg a kuplerájban, meg a szerelmesfiú a szerelmeslánynak, ezt nyomták. A szöveg nagyon nem túl egyszerű, kicsit több van benne, mint mondjuk az Új-a-csizmááám, aszögrevan felaaakasztva-ban.
Carlos Mena, ahogyan itt belép, arra sokan vénember korukig emlékezni fognak... (pedig nem is zenészek...:))
Agyrém, de csak egy kicsit. Kb annyira, mint online megtanulni esztergálni vagy kiszakadt porckorongsérvet kulcslyuk technikával műteni.
Az elmélyült, nagy erőfeszítések árán megszerzett tudás ma már nem vonzó alternatíva. Nagyon sokan a rövidebb és könnyebb utat keresik, csak hát olyan nincs.
Ha már "maszk" és "Velence" került szóba
Nem "régizene", de ide passzol:
Johann Strauss: Egy éj Velencében - Házy Erzsébet, Ilosfalvy Róbert, Zentay Anna, Kishegyi Árpád éneklik a négyest a klasszikus operett 1966-os rádiófelvételén:
„ Álarc mögé, maszkok közé…/- Imádok mindent látni álarcok mögül /- férfiakat táncolni járni ismeretlenül/ - Édes titkot mind kilesni, láthatatlanul…/- Hogyha eltakarja álarc …/ - És ha férfi hogyha asszony hálójában fennakad, akkor végül álarc nélkül hosszú orral távozhat…/ …Táncra mostan! Rajta hát! Álarc mögé!....”
Ez az új kor.... a Velencei Filmfesztivál, ahol maszkban ültek a gálán, elszórva a nézőtéren, és a díjazottak is, a ruhakölteményeikben, haj-műalkotásaikkal, maszkban mentek ki és maszkban beszéltek...
Utópisztikusan szörnyű volt.
Velence, az álarcok városa, csak az álarc pont ellentétesen működik, mint a maszk...
" A Youtube most indít nagy nevekkel hangszeres kurzusokat. "
-----------
Hát ez nyilvános agyrém. :)
2020-as kiadvány, egy hete jelent meg.
A műsor:
Antonio Vivaldi - Concerto in B Minor, RV 580
Francesco Antonio Bonporti - Concerto in E Major, Op. 11 No. 9
Antonio Vivaldi - Concerto in D Major, RV 549
Giuseppe Valentini - Concerto in A Minor, Op. 7 No. 11
Pietro Castrucci - Concerto in G Minor, Op. 3 No. 6
Pietro Locatelli - Concerto in F Major, Op. 4 No. 12
Az előadók:
Mayumi Hirasaki, violin
Shunske Sato, violin
Evgeny Sviridov, violin
Jesús Merino Ruiz, violin
Concerto Köln

Hifis szemponból brutálisan jól szól az album. Simogatja, kényezteti a hallójáratot. A Youtube ebből semmit nem ad vissza. A művészi értéket nézve erős a gyanúm, hogy elviszi a 2020-as legjobb barokk kiadványnak járó díjat. Igen, így kell ezeket a műveket játszani. Főleg a két Vivaldit. Nem tudok belekötni. Nem is akrnék. Szép munka.
Amit Lislevand is írt, hogy fogta magát, és pár napra bezárkózott a Barbe kézirat másolatával, egyrészt, hogy kisilabizálja a meglehetősen kusza lejegyzést, másrészt, hogy megformálja azt belőle, amit ő gondol erről... aztán azt is írta, hogy a kézirat őt magát legalább ennyire formálta, ha nem jobban.
Van, aki nem így tesz? Én nem tudom, ti vagytok a zenészek... számomra helyesnek tűnik.
Vagy van olyan zenész, aki bevallja, hogy ő pont úgy szeretné előadni, mint xy a z lemezen vagy koncerten? Nem gondolnám. Esetleg egy tizenéves a Jimmy Hendrixet... de tényleg nem tudom.
Tisztelem a hozzáállásod. Másként nem is lehet csinálni. Bárcsak Chord is értené, hogy lemezekről nem lehet előadói gyakorlatot tanulni. Ízlést sem, de ez szigorúan az én véleményem.
A Youtube most indít nagy nevekkel hangszeres kurzusokat. Gondolom belefutottál már a reklámjába. A meghívottak között ott találni Perlmannt is. Biztosan érdekes és izgalmas lesz ezt végignézniük a nebulóknak, de ha majd otthon a hallottak kipróbálására kerül sor, nem lesz aki kontrolt gyakoroljon felettük. Már előre sajnálom a tanáraikat. Kiköszörülni azt a sok hülyesége, ami ilyenkor óhatatlanul megragad a fejekben...
A profi zenészeknél ez másként működik. Ők már rendelkeznek akkora rutinnal, hogy levegyék a lényeget és azt jól beépítsék, de mivel ők már zablájuk vasát fogukra csúsztatták, a legritkább esetben képzik magukat tovább. Diploma után rendszerint a teljes elhülyülés következik, és ezen a zenekari munka sem enyhít. Tisztelet a kivételnek. Mert van, csak kevés. :)
Nincs kizárva, hogy ezek a régi zenék a saját korukban is megélték az előadói divergenciát. Némelyik vándordallam akkora utat tett meg, már csak földrajzilag is, hogy furcsa is lenne, hogy ugyanúgy szólaljon meg, mint 2000 km-re odébb. Josquin pl. lejutott egészen Nápolyba. A portugál Folia meg kb. Skandináviánál fordult csak vissza.
Persze a különbség nem kicsi, mármint a mai kort nézve, ahol mindegyik régizenész tudja, pl., hogy ki volt és milyen zenéket konstruált Chopin, vagy Beethoven, vagy a Beatles, akkor is, ha soha nem játssza, és ez akkor is hatással van rá, ill. ránk is, ha soha nem hallgatja. Így nézve, tényleg nem túlzó a 'ködszurkálás' kifejezés.
Némelyik régizenész azt vallja, hogy a megfelelő előadásmóddal elkezd 'működni', élni az adott zene, és ez hallható, tapintható, érezthető, gyakorlatilag adja magát. Lanton mutattak nekem sok ilyet, pl. a le nem jegyzett ritmus 'eltalálására'. Szép elképzelés, nem kizárt, hogy igaz lehet, részemről óvatosabb vagyok, mert a 'beszokást', vagy a képzést/neveltetést, zenei szocializációt, a tudatosan/tudattalanul követett mintákat, csak úgy érzésből, előbbre tenném. Aztán, hogy ki mit talál el, azt nem tudom, azt viszont igen, hogy nekem tetszik-e, vagy nem, de ez az objektivitástól azért így eléggé messze van. Mert én is adott mintákat követek, amelyek valami miatt prioritást kapnak.
