Egy ártalmatlan áriától lólépésben eljutottunk a teljes tanácstalanságig. Mázli, hogy neked van bérleted az operába.
Az opera szó kb. akkora jelentéstartalommal bír, mint a szonáta vagy a szimfónia. Aki zeneszerető, ezeket nem kerülheti ki, és óhatatlanul kialakul benne velük kapcsolatban valamilyen benyomás.
Akkor most a szöveg az elsődleges? Vagy a zene? Esetleg az énekesek? Netán a rendezés? Mitől vált ennyire sikeressé ez a műfaj?
Valóban sikeres? Nem lehet, hogy csak valaki játszadozott a szavakkal és mi jól beszoptuk a mantrát?
Monteverdi kora óta az a zenész, aki nem írt operát, nem számíthatott elismertségre. Operát írni olyan kötelező dolog volt. Csóri Beethoven. Ő csak egyet írt és úgy kellett neki a projekt, mint köröm a farkára. Négy nyitány a Fidelio-hoz? Azok is többször átírva? És az első bemutató még csak nem is volt sikeres. De muszáj volt csinálnia ezt az opera vonalat, mert máskülönben átnéztek volna rajta. A Fidelio aztán befutott, és onnantól kezdve Beethoven karrierje is sínre került.
Szóval opera nélkül nincs komolyzene. Milyen volt kezdetben? Ahogyan Chord leírja. Sok szöveg, kevés dallam. A mai ízléstől nagyon elüt. Meg kell hallgatni Giulio Caccini (1551-1618) l'Euridice c. operáját és minden világos lesz. Rameau Castor és Pollux c. operájában is még a szöveg dominál. A nyitány klassz, de a továbbiakban nem lesz tapasztalható ez a lendület és dallamosság. Bezzeg az olaszoknál! Ők már teljesen másként tolták.
Az operairodalom annyira terjedelmes, hogy egy emberöltő kevés hozzá, hogy átrágjuk magunkat rajta. Nekem ez a műfaj nem a szívem csücske. A Figaró házassága pl. idegesítően terjengős. Ha nincs a színpadi látvány, csak a CD, akkor ember legyen a talpán, aki átrágja magát rajta. Szerintem az opera az operába való, és nem a zenehallgató szobába. Tekintve, hogy komplex műfajról van szó, minden, amit elveszünk belőle, jelentősen csökkenti az élvezeti értékét. Ez nem olyan, mint a foci a tévében. Ott kell lenni az előadás helyszínén, mert a színpadról felverődő pornak olyan szaga van, amelyet vétek kihagyni.
Amikor valaki csak egy szimpla versenyművet játszik, már akkor is rengeteg dologra kell figyelnie. Pl. hogy, hogyan áll meg a színpadon, hogyan tartja a hangszert, hogyan és mikor veszi a levegőt, hogyan adagolja és ossztja be azt, néznie kell a kottát, a jelenben kell élnie, de ugyanakkor előre is kell olvasnia, figyelnie kell a kíséretre, az összhangra, a tisztaságra, a zenei megformálásra, az akusztikára, a közönség reakciójára...De ez egy zenésznek nem lehet gond. Az egész csak rutin kérdése. Éppen ezért, amikor egy zenész amiatt rinyál, hogy a szöveg eltereli a figyelmét a hangokról, hát hangosan röhögnöm kell.
Én nem tudom, hogy a zene másokra hogyan és milyen hatással van. Magamból kiindulva csak annyit tudok mondani, hogy nekem hót mindegy, hogy értem-e a szöveget vagy sem. Én elsődlegesen a hangokra koncentrálok és a megformálásra. Ha ez bevonz, akkor rákeresek a szövegre is. Ha nem, akkor nem töröm magam tovább. A Music for a while is a hogyan miatt került ide. Valahogy csak túl fogom élni, hogy rajtam kívül senki nem rezonált az énekes éneklésére.
Ezt meg kifejezetten neked küldöm. Szerintem egyenesen rettenetes, de ez téged ne befolyásoljon a befogadásban. :)
Chordnak sajnos hiába a szó,
hogy műveknél nincs evolúció.
S ha akarnál többet, izgalmasat,
ne zavarj bele, írj egy másikat ...
zenemű, vagy műzene,
nem érti ezt senkise.
Molier meg francia,
angol ki nem álhatja.
(Ezt csak azért írtam, mert szeretném tartani magam a korvett által megkövetelt társalgási színvonalhoz.)
Pont Purcell !!
A Didót egy lányiskolának írta évzáró-bulira. Egy zeneművet kértek egy ZENESZERZŐ-től. Nem a Moliére-t kérték fel, mert ő színműveket írt.
Purcellt kérték, mert egy részt ott lakott a szomszédban, másrészt olcsóbb volt, harmadrészt ZENÉT írt.
Akkor most mi van alárendelve minek?
Opera = zenemű. Nincs itt semmi tévedés, kérem. A zene játszik a szöveggel, nem a szöveg a zenével. Nem a lekvár főzi be a nagymamát !
A mit írsz az egy fajta evolúció. De NEM a szövegÉ !! Nem a színház lényegült át zeneművé, hanem a zenemű lett szöveges. Végig zenéről van szó ., zeneműről.
Meg keverednek ám a dolgok. Purcell nem operákat írt; abban az időben, Velencében, meg a nyugati világban már komolyan ment az 'új stílusú' opera, majdnem 100 év eltelt; a szigetországban viszont minden kicsit másképp volt; itt inkább 'színházi kísérőzenék', ez lenne helyesebb; a zene követi a szöveget, aztán meg hirtelen nem, és teljesen önálló lesz; aztán megint 'opera-szerű', aztán megint nem.
Semi-opera, ilyesmivel illetik.
És színház, igen, bármennyire is kikapcsolnánk olykor. De Purcell sokmindent elbír, ezért írtam, simán megáll a csak zene is, akár szövegértés nélkül.
Tévedések sorozata.
Nem.
Az operánál a zene van alárendelve a szövegnek. Ez volt a fordulat, ez volt a híres Nuvoe Musiche. Évszám 1580 környéke, a Camerata társaságok. A szöveg visszanyeri a 'prima' státuszát; az egész Firenzéből induló kísérletnek ez volt a lényege. Annyiszor megbeszéltük már, én is írtam róla eleget. Nem zene-evolúció volt, hanem egy zeneteoretikailag előre megfontolt elhatározás-halom. Camerata Bardi, meg Caccini, felkért pap-teológus-zenész-teoretikus, megvan?
Van, hogy gyakorlatilag szótagonként követi a zene a szöveget. Szolgálja. És, ha szomorúság van, ereszkedő akkordok, ha a hősszerelmes üldözi a tetten ért szeretőt, akkor meg pattógó ritmus, emelkedő akkordsorok. Ez annyira egyszerű, nem?, és a közönség, ezt, Monteverdi óta egyszerűen képtelen megúnni. Bármilyen szcenírozás jöhet; én is láttam Vivaldit motorokkal, Monteverdit kortárs balettként, azért írtam, hogy ez csak ízlés, meg divat kérdése.
A társalgás szīnvonalára. A másik verzió tėnyleg erős egy kicsit. Bår, ha jobban belegondolsz, nem véletlen az a zsák a foltját mondás.
Ezt nem egészen értem. A társaság szellemi színvonalára, vagy a társalgás szellemi színvonalára gondolsz? Persze, ha magamba nézek, mindkettőben igazad lehet. :)
Az opera a legkomplexebb és legnépszerűbb zenei műfaj Monteverdi óta. Kezdünk olyan lenni, mint egy bizottság, ahol a leggyengébb emberhez igazodik a társaság szellemi színvonala.
Hát az biztos, hogy mindent akarunk.
És azt is tudom, hogy miért
Mert : Nem akarásnak nyögés a vége. :)
' ccakát !
"Zsenik kivételek"
De hát kedves Uram, itt csak zsenikről beszélünk. A többi kit érdekel??
És mi az, hogy mindent egyszerre nem tudunk, mert azt csak a teremtő tudja?
Isten az embert a saját képére és hasonlatosságára teremtette, tehát mi is tudunk, mindent, egyszerre - akarni. :)
Purcell-ről hasonló a véleményem :)
' én az egész világot akarom, és lehetőleg egyszerre! '
------------
Jól mondod :) Én sem vagyok különb.
Sőt, légy erős, senki. Aki embernek születik, vágyaiban mind egyforma: mindent akar.
Kérdés, hogy mit TEHETÜNK ezért. Mert próbálunk tenni. Csakhogy nem tudunk MINDENT tenni. Csinálunk SZÍNHÁZAT. Aztán OPERÁT. REGÉNYT. Azt a ' MINDENT EGYSZERRE', azt nem tudjuk. Azt csak a TEREMTŐ tudja. Mi nem teremtünk, hanem alkotunk. Operát, regényt, zeneművet, színdarabot.
Meghalad minket a nagyság.
A filmmel ez a probléma. Túl sok az inger egyszerre. Valódi mozgókép, zene, dráma, egyszerre. Művészi ( valódi értelmében a szónak ) szinten ennyi minden egyszerre számunkra kezelhetetlen. A közvetlen hatás lehetőségének a csábítása maga alá gyűri a filmkészítőket. Szórakoztatnak, a katharsis elmarad. ( Zsenik kivételek )
És éppen Bartók mond ilyeneket? Akinek a zenéje aztán tényleg totális. Gondolj csak a Mandarinra. Biztosan rossz napja volt.
De hát kedves diósjenő én az egész világot akarom, és lehetőleg egyszerre! És a zene pontosan ez: minden érzékeszervre hat. Nemcsak a füledet kell nagyra tátani, hanem az egész Énedet. Becserkészni, aztán rárontani és habzsolni, habzsolni...
Hát ez pazar volt :) De próbáld meg szavakkal elmondani :))
Bartók tévedett. A zenét el lehet táncolni. :)
Tudtam, h valaki megjegyzi ezt. Magja ez a kérdésnek. :)
De az opera NEM színház !. Mi az, ami a színháztól megkülönbözteti ?? Mi a ' differencia specifica ' :?
Hát a zene. A szcenírozás, kosztümök, dialógok mind mind a zenének vannak alárendelve. Ez a lényege az operának, hogy úgy mondjam. Nem az OPERÁL amit látsz, hanem amit hallassz. A szcéné csak kiegészít. Ha egy szereplő a zenéből kilépve színházat próbál csinálni, vége az előadásnak, hazavágja. Nem így van ?? De a Corvette linkjében ( 4147, ha megnézted ) pont nem erről van szó. Megpróbálják eltáncolni az építészetet. Nem bíznak a zenében, megpróbálnak beledumálni. Nekem legalábbis nagyon erősen ez az érzésem, és nagyon nem kérek belőle. Csak zavar, elvonja a zenéről a figyelmet.
Az opera egy zenés történet. Az a jó, ha hat minden érzékszervre. Egyszerre kell hallani, látni, tapintani, szimatolni.
Szerinten többet kellene beszélni és többet kellene foglalkozni Currentzissel, és főleg Purcellel. Gondolom, a rendezésről Currentzis nem tehet, de Purcell abszolút avantgard zeneszerző volt, egy ilyen változatot nemcsak elfogadna, de jót is röhögne rajta. :)
Annak érzem. Lehet, h vkinek bejön, bocs.
Ez válasz. A zenét nem nézni kell, hanem hallani.
Hát .... Bartók idézettel válaszolok:
' A zenéről beszélni olyan, mint eltáncolni az építészetet .'
A zene-előadás egyébként príma...a többi csak zavar.
---------------------
Egyszer egy Tarkovszkij filmfevétel közben a száztízedik ismétlésnél a világhírű, teljesen 100 százalékos színész kérdezte Tarkovszkijtól üvöltve : - De hát mit csinálok rosszul ?
Tarkovszkij ezt válaszolta:
- El akarod játszani. Tudom, hogy mindent el tudsz játszani. De itt most engedni kell. Aminek engedni kell, az a kép igazsága. Amiatt nem jön elő, hogy te el akarod játszani. Engedni kell .
Ez az én válaszom is. A zenét engedni kell, nem eljátszani.
Les gouts-reunis: Concerto No. 7 in G Minor: III. Sarabande · Bruce Haynes Couperin: Concerts Royaux

Ez a zene sok mindent elbír. A szcenírozás - az ízlés kérdése.
Urak! Ehhez mit szóltok?
https://www.youtube.com/watch?v=fiAmgSuGHRY
Currentzis mozgatja a szálakat...
Megértelek. Nekem Leclair volt a barokk mű a diplomakoncertemen. :)
Szerintem nem. Kicsit nagy sebességgel történnek dolgok. Van itt egy nagyon erős, 'önjáró' belső ritmus, amelytől, ha lemarad, akkor maga a lényeg lesz oda.
Kicsit összecsapja, nem ?
Az elején.
Jó zene.
Van egy lantoskönyv, Lord Herbert of Cherbury könyvtárában, benne néhány lejegyzés egy Cuthbert Hely nevű szerzőtől. Akiről igazából semmi közelebbit nem tudni; az sem biztos, hogy Lord Herbert lant-tanára volt.
Az sem biztos, hogy létezett...
A zene, az viszont megvan.
Egyszerű?, hát, csak óvatosan.:)

Kicsit sokat dumálok róla..de Leclair sokáig mániám volt, azért van...
Haha, Leclaire is hegedűs volt :) Itt hallhatod, tisztán látszik :)
( Töbszólamú játék az egész szonátában. )
Azt tudod, hogy :
1. Egy este ment haza Párizsban, kirabolták és belehalt ?
2. Hogy a felesége ( később özvegye ) jelentős kottametsző műhely- vállalkozást vitt és szinte az összes híres korabeli franciának adta ki műveit ? És olaszokat is. Gyönyörú, szuperjól olvasható kézzel metszett kottái vannak, mind megvan. A faksimilét azonnal tudnád játszani, olyanok.
Hegedűs? Hogy mit nem mondasz!
Van benne igazság. Még a legjobb előadás is képes unalmasnak hatni.
Ennél itt biztosan nincs jobb verzió és már nem is lesz. Mert nem lehet. Kossenko mindent kihozott belőle. És ennek elenére lesz olyan, akit nem fog szíven ütni. A zene miatt van.
LECLAIR - Flute concerto in C major op.7 n° 3 (1st movement : Allegro)
" Te mindent is hallgatsz? "
--------------------
Mint mondtam, nagyon keveset hallgatok, de mindent eljátszok :)
Franz Benda hegedűs volt :)
Adorjánt Apámnál hallottam. Ő gyűjtő volt. A régitől a romantikáig mindent gyűjtött. Ráadásul szerette a magyar előadókat.
Kopacsinszkaja engem időnként Nigel Kennedyre emlékeztet. Ő is rengeteg effektussal játszik. Azt gondoltam volna, hogy Onofri mellé teszed le a voksod. Rajtad próbáljon meg kiigazodni az ember. :)
Valami olyanra koncentrálsz itt, amire én nem. Mert én nem hallok különösebb szándékot formabontásra. Mert nem az volt a lényeg szerintem, a Barokk végén biztosan nem. Vagy az volt, de nem 'bontás', hanem 'átépítés'. Amúgy, 100 évvel előtte ott voltak Kapsbergerék meg Piccinini meg az egész Alfabeto-s társaság, ha az nem volt formabontás, akkor semmi sem az...:)
Itt azt hallom, hogy jó, jó, de valami hiányzik, nekem ez üres, hiába erős, magamtól soha nem fogom hallgatni.
Vivaldinál leülsz. Vagy vakarod a fejed, hogy miafrászez. Vagy a 6-os villamosra valahogy bevezeted, fullhangerőn. Van becsapod az ajtót, és bezárkózol BWV-ket hallgatni. Vagy Beethoven szörnyűséges szimfóniáit. De valami lesz.
Itt csak úgy megy a zene, nem rossssz, ja.
Mind a ketten túltolják sztem a show-t kissé..nyilván virtuóz a darab..Azért Kopacsinszkaját szívesebben hallgattam, pusztán csak azért, mert szebb a hangszerhangja....szép hangon zenél...van jó pianoja is.
Benda miatt van. Élénk jó zenéi vannak. De ritkán játszák, és nehéz bármit találni, amiben lendület is van, ezért ezt mutattam.
Adorjánban sztem van kraft. ÉRTI ezt itt.
Ez az előadás hogyan került a látókörödbe? A fuvolista a spanod? Te mindent is hallgatsz?
Nekem is van Adorján lemezem. :)
Arról még nem nyilatkoztál, hogy Onofri vagy Kopacsinszkaja Vivaldi előadása tetszett-e neked jobban.
Azért a Leclair-ban is benne van már, igen. Nem a mértéke számít, hanem a szándék ! :) Tisztán benne van a szándék a formabontásra.
Ha erős jelleget akarsz tetten érni , hát pl a Bendák aztán jellegzetesen ezt az irányt követik.
Itt talán elővehetnéd a metafizikát :))
Viccen kívül, (elméletileg megalapozva) egy korszak vége mindig úgy érhető tetten, hogy a régi formákból-motívumokból kilépő , vmilyen módon új formákat kereső művek születnek. Az idézett Vivaldiban ez kétségkívül ( a VISSZATÉRŐ rusztikussággal, az ELSZABADULT szólisztikus résszel, pláne az absz .formabontó kadenciával ) megvalósult.
Az valóban metafizikus, hogy a klasszika jöttének nem örülsz túlságosan :)) ÉN SEM ! :)
Szabadság, szerelem! E három kettő kell nekem. :)
Igen, ez a szabadság dolog a régizene egyik fontos ismertetőjegye. Kár, hogy 1750-re kiveszett az eszköztárból. J.S: Bach odáig ment, hogy még a díszítéseket is kiírta a kottára! Ez nagyon barátságtalan húzás volt, akárcsak a fantázia műfajának szigorú keretek közé szorítása.
A lipcsei mestert valószínűleg nagyon zavarta az önálló zenei gondolkodás, ahogyan az is, hogy a zenész szolgák élvezik, amit csinálnak, hát gyorsan hurkot dobott a nyakukba és várta a hatást. De azok csak nem akartak megdögleni, olyannyira nem, hogy Onofri mára éppen csak jelzésértékkel játssza el a nagy műgonddal kiírt cifrázásokat. Gondolom Bach idejében sem ment ez másként. :)
Sonata No. 1 in G Minor, BWV 1001: I. Adagio · Johann Sebastian Bach · Enrico Onofri
Lehet, hogy tényleg valamiféle átvezettetődés a klasszicizmus felé, de én akkor is itt vastagon Vivaldit hallom, a döbbenetes melódiatöménységet, és valami óriási-óriási szabadságot, amely a klasszikánál már ketrecbe záródik.
Leclair - egy teljesen másik zene; a fentiek nála nem jutottak eszembe...
Vivaldi Concerto RV 208 D major 'Grosso Mogul' Il Giardino Armonico
Vivaldi String Concerto RV 208 in D major Grosso Mogul Patricia Kopatchinskaja violin
Én már ennél a műnél is a klasszicizmus felé vezető utat látom. A kíséret itt már tényleg csak kíséret, semmi több, a reflektorfény pedig teljes egészében a szólistára irányul. Hol hallottunk korábban ennyi és ilyen terjedelmes kadenciát? A második tétel inkább hasonlít egy szabad taktushoz, mint lassú tételhez. Leclair versenyművének második tételében találni ilyesféle kadenciát, de ott, az arányok, nem ennyire szélsőségesek.
A Klasszik Rádióban már azt sem mondják be, hogy mi következik és ki az előadó. A lekeverésekről végképp ne beszélgessünk!
Kéééérem, kééérem...:) Ez már a kompromisszumok világa !
Ma a Bartók rádió egy-egy tételt ( ! ! ! ) ad le remekművekből.
Az én gyerekkoromban ez ELKÉPZELHETETLEN volt.
