Nem egyszerű kérdések.
Lehet, kicsit bonyolultabb a dolog eleve, mert nem feltétlen kell, hogy új dolog legyen egy művészeti kifejezésben. Vagy hogy valami változás indikátora legyen. Lehet olyan is, amely öröktől létező, akár, ember-feletti dologgal áll szoros kapcsolatban; attól, hogy egy adott évben megszületett egy mű, nem azt jelenti, hogy a mögöttes dolgai onnan datálódnak.
Azért csavarjunk egy kicsit a dolgon. Chordnak is mondom. Mert metafizika :)
Van pár kérdésem, nem akarok okos lenni, inkább csak kérdezek :
Miért alkot a művészet mindig új meg új dolgokat ? Miért van szükség mindig újra ? Nyilván valami változás áll mögötte..-. najó, de mi változik ?
Még annyi, hogy nem az előadók Bach-al való viszonyára utaltam, hanem az előadóknak a KÖZÖNSÉGGEL való viszonyára. Azért játszák Bachot úgy, ahogy, mert NEM ÉRDEKLI őket hogy a közönség hogyan fogadja. Már előre el van döntve.
Álmodik a nyomor...
Összegezzünk! J.S: Bach ránk maradt életművét már teljes egészében katalogizálták, minden darabja elérhető, kottán vagy hanghordozón megvásárolható, munkásságával kapcsolatban tízezer számra találni tanulmányokat, évtizedek óta valóságos Bach-kultusz tombol a zeneműboltokban és a zeneiskolákban, ennek ellenére még mindig alig akad élvezhető és magasan értékelhető előadás tőle. Hogyan lehet ez? Hogyan lehet az, hogy mi, közösen, tíz lemezt nem tudnánk ide kitenni, amelyre ráüthető volna a kiválóan megfelelt pecsét?
Itt ez az Agnus Dei Nathalie Stutzmann előadásában. Fantasztikus! Ahogyan időnként leejti a hangokat, kb úgy, mint amikor a hegedűn meglazítják a húrokat hangolásnál, hát az valami félelmetes. De ez már Stutzmann hozzáköltése és nem az ária tartozéka! És Stutzmannból csak egy van a világon. Ezt csak ő tudja, ez az ő zeneisége és vajmi köze van Bachhoz. Nagyon kedves gesztus volt tőle, hogy megajándékozozz bennünket ezzel a produkcióval, de a zenei megoldásai nem Bach műbvéből fakadtak, hanem saját magából.
Vagy itt van ez a Largo from Sonata in c-minor BWV 1017 Leila Schayegh előadásában. Ezt a tételt csak azért lehet meghallgatni, mert nagyon egyénien van előadva. Ha nem Schayegh tartaná a kezében a vonót, már csak egy tucattermékről beszélhetnénk.
Szóval te azt várod el a muzsikusoktól, hogy mind nőjenek olyan magasságokba, mint Stutzmann vagy Schayegh, mert Bach annyira elvont, annyira nem emberszerű, annyira felettünk áll az intellektusa, hogy csak ők, ilyen félistenek érthetik meg őt igazán és találhatják meg hozzá a kulcsot, miközben zenészek milliói évtizedek óta hiába és tök feleslegesen próbálkoznak? Nooormális?
Egy jó darabnak önnmagában is meg kell tudnia állni a saját lábán! Nem lehet folyton a csodára várni, hogy majd jön egy zenei fenomén, aki "ledukkózza a durva kalapácsnyomokat és még egyedi, 8 rétegű festést is tesz az egyes Golfra". Az emelésnek hangjegy szintjén kell benne lennie a műben. Arra nem lehet bazírozni, hogy mindig lesz egy "ügyes kezű zenei lakatos" a koncertteremben. Pláne Magyarországon!
Csak úgy versenyen kívül, ha nem érzitek a problémát Bach zenéjében, hívjuk segítségül a formális logikát.
Vagyis. Adott egy XY szerző és művei, és adottak ezek interpretációi. Ez legyen Z.
Z-vel minőségi problémák vannak, ti azt mondjátok, előadói problémák.
Hogy lehetséges, hogy csak 'Z' viselkedik ilyen furcsán a zeneirodalomban? Hogy lehetséges, hogy egy rossz zenét ab ovo azzal akarunk mentegetni, hogy 'mert nem jó az előadás'?
Azt kellene észrevenni, hogy az alanti fejtegetésetek egy olyan zenei jelenséget boncolgat, amely rendkívüli fontossággal bír a régizenében. Bach racionális-alapú zenéjébe ezt bevinni azért nem sikerül az előadóknak, mert nem oda való, ellenkezik magával az adott zenei lényeggel.
Én azt mondom, hogy egy halott zenét feltámasztani nem lehetséges ilyen manőverekkel, az a legjobb, ha az marad olyan, amilyen, a zeneiskolások mindig szeretni fogják/fogjátok így is.
Lássunk egy példát.
Lislevand: megpróbálta, tényleg igyekezett. Berakta az infúziós csövet, ment befelé az élénkpiros, friss vér a szürke szövetekbe.
Valami lett, persze. Felült a múmia.... de beszélni, járni, táncolni soha nem fog.:)
J.S.Bach: Courante - Lislevand
Bővebben, a szürke 250 árnyalatáról itt.
Akkor megremegett Chord anti-Bach projektje..:) Képzeld el, ha valaki ugyan így bánna egy Bach művel... szerintem lenne ott bőven meglepetés.
Ruchtit nem elrettentés miatt citáltam ide. Ellenkezőleg. És lám, a histórikus gondolkodása kifizetődött. Működik az előadása. Hirtelenjében értelmessé vált a darab. Már nem csak egy rakás hangjegy egymás hegyén-hátán.
Hát lehet, hogy kineveted ezt, de itt az van, hogy amellett, hogy nagyon pontos, képes ENGEDNI ezt a lökdösődést. Tudja, hogy ott lesz, és engedi. Ezt nem lehet CSINÁLNI . ha érted mire gondolok. Ja, és ezt az ENGEDÉST , ezt nem lehet egy tempót diktálva ... ezért a lassabb haladás. Hagyja, nem csinálja. :)
Igen. És én pont ezt a lökdösődést hallom Ruchti játékában. De ehhez a tempón is kellett változtatnia. Ha túl gyorsan mész, csak a suhanó fákat látod. És olyankor az apró részletek és az útleágazások is elvesznek.
Hát így van. Elmagyarázza minden tankönyv az izoritmiát, néha a taleát is berajzolják a kottába . És ennyi. Azt meg nem veszik észre a nagy igyekezetben, hogy ha pontosak, akkor egyszer csak az egész megmozdul és egy más dimenzióba kerül, ahol olyan lökdösődés kezdődik, ahol már kevés a matek. Az is benne van, de már nem az az alap .
Ők meg tőled. :)
Ez a dallamíves dolog de ismerős... Itt a kezdete, itt a vége, ez itt a kulmináció, hurrá, megfejtettem a művet. A tipikus zenei parasztész. Aki így gondolkodik, könnyen úgy járhat, mint Uccello.
Mert a zene nem csak hangokkal kitöltött, matematikai pontossággal megszerkesztett konstrukció. Annál egy kicsit több.
ÁÁÁ, nehogy azt hidd. Zak-ot végzett zenészeket nem bírok rávenni. Azt a mérőt használják fejben, ami a sor elejére van írva. Tragédia. Dallamíveket magyaráznak nekem. ( Ami a romantikában működik maximum. Falra mászok tőlük. )
Ez mintha minden zeneműre igaz lenne.
Hát... pontosabban mondva arra céloztam, hogy ha egy bonyolult ritmikájú ars subtilior darabot nem a legkisebb hangjegyérték alapján értelmezed ritmikailag, akkor nem tudod előadni...:)
Ha arra célzol, hogy képes egyszerre két kézzel és két fejjel zongorázni, akkor igen. Egyébként meg nem ars subtilior zenész.
Nahát ! Ruchti egy ars subtilior zenész.
Kicsit "életlen " a kép, de azért nem rossz előadás. Itt minden ajtó a 'ritmus és a hangközök'- re nyílik ki. Azért nem árt az éles kép. De azért jó.
Ja. Tényleg nagyon izgalmas ez a Machaut(medve) lemez. És milyen izgalmas ez a Beethoven kiadvány is. Hallgassunk csak bele egy kicsit!
Beethoven: Piano Sonata No.1 in F minor, Op.2 No.1
És hol a csavar? Itt:
Beethoven: Piano Sonata No.1 in F minor, Op.2 No.1
Hát bizony ez nagyon más. Érdemes lesz rákeresni Ruchti projektjére.
A világért sem rontanám el Bach-hallgatásos örömeiteket. Hiszen nagyszerű szerző. Nyomjátok nyugodan akár, hiszen itt a helye.
Addig én meg hallgatok egy kis Machaut-t. A szalamandrás lemezről.
'Poliritmiás politextuális polifónia'. - értem amúgy, hogy mit jelent, és örülök, hogy másnak is tetszik.... csak az jutott eszembe, hogy itt az akadémista megközelítés kb. oda jut el ezekkel a riasztó szak-nevezékekkel, mint amikor próbáljuk elmagyarázni egy pillangó szárnyán lévő csodát azzal, hogy igen, érdekes, adott sorrendben következnek a szín-pigmentek...
Szóval, működik ám más módszer is ennél a Felix Virgo motettánál: hallgatni kell, ráfigyelni, kinyitni az ajtókat belül, aztán, lesz, ezt szerencsére tudom, akinek a lábaujját is megbizseregteti, úgy igazából.
Nem kedveli Bachot. Haragszik rá. És mindenkire, aki anno bemagyarázta neki, hogy J.S. Bach a zeneszerző fejedelem. Meghipnotizálták. Felébredt belőle és most másokat próbál felébreszteni. Jól teszi. Csak így tovább Chord! Abba ne hagyd!
Na ja. Jó hogy idetetted. Így nem kell magyaráznom hosszasan chord-nak hogy mi a baj azzal a Bach gyalázós programjával.
Már sokszor akartam mondani neki, de illusztráció nélkül túl hosszú, én meg túl lusta vagyok. De ez egy jó illusztráció.
Szóval Chord ! Nem biztos, hogy Bach-al van a baj. Én az előadókra szavazok. Mindenki ugyanúgy játsza ! Kibírhatatlan.
Lehet, hogy közben a kulcsot meg nem találja senki. Ezerféleképpen kéne játszani. Nem ártana biztos.
Ezt még beszúrom ide. Így se hallottuk még ezt a tételt. Egészen különleges.
:))
( A Leclair - link nem működik nálam ...)
5100
Martin szerette a rendet és a ragyogást. Miután magasnyomású vízsugárral akkurátusan lecsapatta a nevére szóló, 178000 dollár/db DarTZeel végfokokat, nekilátott a Wilson Chronosonic hangsugárzók memránjainak a leporszívózásához, amelyet a Tara Labs kábelek megigazgatása követett - lábfejjel. Sajnos lábfejjel, mert az L5-S1 csigolyái közötti porckorong éppen kiszakadni készült, és a hajlongást már nem vállalta. Ha már így belemelegedett a munkába - mert evés közben jön meg az étvágy -, egyúttal megköpdöste a Skogran Beethoven usb kábel kimeneteit is - egyúttal a Gryphon Kalliope usb bemenetébe is kent egy kicsit a nyálából biztos, ami biztos alapon -, majd visszadugdosta őket a helyükre. A jó kontaktus legalább olyan fontos, mint az ezüst vezetőszál és érintkezés. Ő még így tanulta.
Martin nem volt nagy hifista. Nem demózott, nem fejlesztett, inkább zenét hallgatott pénzköltés helyett. Szerette a gyűjteményét, rém büszke volt a 3 TB torrentelt muzsikájára, viszont az albumok száma idővel akkorára dúzzadt, hogy szinte már kezelhetetlenné vált. Most is éppen azon agyalt, hogy mit hallgasson és egyszerűen nem tudott dönteni. Stockhausent legyen vagy Cavalli? Martin már teljesen készen volt idegileg. Tisztára, mintha egy stressz tesztet csinálna. Úgy érezte, hogy döntsön bármilyen jól is, valamiről úgyis jóvátehetetlenül lemarad. Mert mindig ez van, ha valaki széles spektrumban fogadja be a zenét. Mennyivel egyszerűbb lenne beállni a barokk előtt időszakra és csak azt hallgatni. Semmi mást. Elvonulni a hegyek közé, egy kolostorba, szűzességet fogadni és kizárólag Ockeghemet, Machaut, Vitryt meg Agricolát hallgatni. Na de mindegy! Martin férfiasan tűrte, amit kiosztott rá a sors, és szisszenés nélkül, ajkát összeharapva cipelte nap, mint nap furcsa keresztjét.
Negyvenen túl az Ars Nova egyre jelentősebb kihívásokat jelentett számára, a szillabikus és melizmatikus énekstílus pedig valósággal már az agyára ment. De nem adta fel. Minden nap gyötörte magát valamilyen gregorián vagy reneszánsz cuccal. Vett egy csomó cd-ét is a Media Markt-ban, olyan szerzőktől, mint Cipriano De Rore, Guillaume Dufay, Josquin des Prés, Lassus, Palestrina, hogy még nézni is tereh. Teljesen megszállottja lett ennek a zenei világnak. Reggelente, ébredés után, folyton a szívéhez kapdosott, de nem azért, mert az időnként kihagyott. Ááá, egyszerűen csak tudni akarta, hogy mi legyen a Veni creator spiritus integer valorja.
Martin szeretett főzni. Egy pillanat alatt végzett a kani nyúllal. Épp csak meglegyintette és már múlt időbe is volt téve szegény pára. Miközben nyúzta, a Hová mégy te kis nyulacskát dudorászta az eredeti hangnem szubdomináns paralell molljában. Egészen belefeledkezett a műveletbe, amikor egyszer csak velőtrázó sikításra lett figyelmes. A nyúl volt az. Még élt! Pedig Martin félig már a kabátot is levette róla... Lélekjelenléte pillanatok alatt visszatért belé, gyorsan még egyszer tarkón csapta a fülest, majd biztos, ami biztos alapon, főbe lőtte egy szakállas puskával is. - Na, ebből sem lesz már vadas, legfeljebb csak pörkőtt! - és a tenyerébe seperte a csontszilánkokat. Pedig ő mindent úgy csinált, ahogyan az elemi iskolások tankönyévbe le volt írva. Show must go on - mondta magában - és a madeleine-nek nevezett süteményt belemerítte a teájába. Ekkor egyszer csak eszébe jutott gyermekkorának szeretett hangszerésze, Géza bácsi. Határozott mozdulattal a slusszkulcs után nyúlt, majd nekiállt felöltözni. - Először az alsógatya és csak aztán a cipő - mormogta maga elé, majd miután magára öltötte a méretre készített Ermenegildo Zegna öltönyét - mert akárcsak Joseph Ratzinger, ő is mélységesen elítélte a pazarlást úgy általában -, bevágódott a lefűrészelt kipufogócsövű Hummerjába, és a motort bemelegítendő, 10 percig túráztatta a szemközti oldalon található idősek otthona előtt. Legnagyobb húzása az volt, amikor egyszer egy szombat hajnalon kiállt az utcára nyíló francia erkélyére, és teli tüdőből nekikezdte vadászkürtön a Dallas szignálját játszni. Na, akkor nem kedvelték őt a környéken. Még a kutyáját is megmérgezték.
Martin szeme könnybe lábadt volt alma máterének viszontlátására. A bejárat mellett még most is ott állt a nyíl és fölötte a szó, amit 30 éve vésett a falba múlhatatlan betűkkel: Csernobil. A hangszerész a 2. emeleten dolgozott, ott volt neki saját műhelye. Ahogy Martin alázatosan belépett, a hangszerésznek elkerekedett a szeme. - Hát te meg hogy nézel ki? - kérdezte megrökönyödve. Martin mindkét karja iszamos volt a vértől. - Na az úgy volt, hogy egy szarvas aláfutott a Hummernak, he-he, és mivel én vadász is vagyok ,ezért a belsőségek engem illetnek. A műút közepén szépen kizsigereltem a jószágot és elhoztam Géza bának a máját. Remélem nem nyűves! Ehun van ni - és azzal dicsőségteljesen magasba emelte a szatyrát. - Jól van no, derék dolog, hogy gondoltál régi tanítódra... de azért nem kellett volna ezt a gusztustalanságot így, minden nélkül a fagott mellé tenni! Most nézd meg, csupa szar lett a billentyűzet. Rakhatom az egészet karbolba. Ez a béldarab itt micsoda? Rezonátor húr?
- Térjünk a tárgyra Géza bátyám! Megvan az anyag?
- Meg hát. A pénzt elhoztad? Tedd csak le oda - mondta a hangszerész, majd nagyot szívott a churchill méretű szivarjából. A hangszerész egészen egyéni módon szivarozott. Ő, a többiekkel ellentétben, letüdőzte a füstöt. Mikor kérdezték, hogy ezt miért csinálja, mindig így válaszolt: "Hadd kopjon a tüdő, kell a hely a májnak". - Nem volt könnyű beszerezni. A dél-franciaországi forrás teljesen elapadt. Kénytelen voltam én termeszteni. Külön szobát kellett berendeznem a töveknek, gondoskodni a szellőzésről, a megfelelő páratartalomról, az infralámpa is egy vagyon volt... De jó lett a termés! Na mit szólsz? - és azzal átnyújtott Martinnak 8 hosszú szár, tökéletesen kifejlett bambuszrudat. Még zöld volt mind.
- Király! Micsoda nádakat fogok belőlük faragni! Jóska bátyám, add már ide a szekercédet, mert a miskároló késemet, én balga, a kesztyűtartóban felejtettem. Martin kettőt suhintott a nádra és már kész is volt. Próbaként belefújt, de az erőlködéstől csak egy ér pattant el az agyában, hang biz abból ki nem jött. Martin elégedetten csettintett bal oldalra (!) liffegő nyelvvével: - Ez ám az erős nád! Ezzel aztán lehet majd dolgozni! - és elégedetten a zsebébe csúsztatta.
- Látom, sok a munkád Gejza!
- Akad. Az egy dolog, hogy időnként belehánynak a tubába vagy égő kazánba dugják a trombitát, de csikket elnyomni egy védett Guarnerin...Apropó, Guarneri. Ezt a felvételt hallottad már? Leila Schayegh hegedül rajta. Leclair. Nem is olyan rossz.
Concerto for Violin, Strings and B.C. in G minor Op. 10/6:
Igen, nekem is kissé kemény... de a toccata-ban azt a lassú táncos részt jól elkapta...1 percig bírta is :)
Van sok jó zene, amit játszik, van Aria Sebaldina is a Hexachordum Apollinis-ből.
Ahogyan, az már egy komplikáltabb kérdés; elsőre nem annyira megnyerő, ahogyan játszik.
De hallani kellene élőben, vagy lemezen.
Chord, itt van egy eredeti ( táncos ) toccata, egy olyan hangszeren, amelyik minden komponistának volt a 17.sz-tól..
..És ezen a videón az is látszik, hogy miért..
Kedves Diosjenő, ahogyan írtam előzőleg is, számomra öröm, ha csak egy ember letölti és megnézi. Ez megtörtént, ennél többet nem várok, és nem is várhatok.
Hiányolod a történetben Istent? De hiszen Isten mindenhol jelen van, minenütt ott ólálkodik. De ez egy nagyon nehéz történet, két kultura tragikus találkozása, ahol mindenképpen a Hit és Isten húzza a rövidebbet - ha profánul lehet ilyesmit mondani. MIndenesetre ellenpontként ott vannak az egyházi kórusok, ott van Pl. Joél gyönyörű szövege, tehát van ellensúly, és van valamiféle kényes egyensúly. Én sokszor végignéztem azt, amit te egyszer, és felfedeztem sok utalást, és sok rejtett gondolatot. Sellars egy gondolkodó ember, ezt el kell ismerni, és a gondolkodása nem destruktív.
És hát a zene, maga a zenei megvalósítás, végülis az a lényeg,. a férfiszoprán. :) De ott van a női szoprán is, Nadine Koutcher, őt sem szabad elfelejteni.
Köszönöm a beszámolódat és véleményedet.
Kedves takatsa ! Átverekedtem magam a cd-ken.
A kifogásaim valóban jelentéktelenné törpültek, olyan 'grandiózó' a léptéke az előadásnak.
Félre ne értsd, a kifogásaim élnek továbbra is ( véleményem szerint még több is lehetne az előadás ) .
Csak pl ha ez élőben menne, a nézőtérről mit se lehetne látni a kifogásaimból.
Egy két megjegyzés még , bár ezek a kor művészeti válságából egyenesen és konzekvensen következnek :
Nincs Isten a darabban. A szerkezete görög dráma elemekből áll de a görögöknek volt istenük. Purcellnek is volt. Úgyértem olyan, amiben hisz is valaki és aki bele is szól az életbe ezáltal . . Szóval a transzcendencia halvány. Annál több a test. Test, test. Kortünet.
Aztán.. Nem kell eljátszani az igazságot. A zenében igazság van de nem eljátszani kell. ebben itt minden hangot külön eljátszanak, úgyértem színészileg. De ez nem jó irány, ez egy tévút. Nem pont ez az, ami igazán kívánatos. Hogy minden hanghoz külön mimika , áá nem. Túljátszott . Szintén kortünet . Szerintem az általános műveltség hiánya ez, egyfajta szakbarbárság. A rendező lelkén szárad. Nem szabad hagyni. Dehát éppenhogy tanítják ma ezt. Trendi.
Aztán..A külön beletett Purcell művek ( a legtöbbje legalábbis ) TÖBBEK eme scéné nélkül, mint a scénével , amibe belehelyezték őket . Nagy ötlet ilyen óriási színvonalon egy rakás Purcell művet scenizálva előadni, de akkor nem EGY BIZONYOS már ismert sztoriba ilyen szájbarágósan direkt belerakni, hanem egy sokkal lazább szövetbe, szellemes átvezetésekkel... lehet akár modern sztori és környezet, hevenyészett összefüggésekkel, ez talán sokkal inkább működne.
De .. Zeneileg tökéletes, látvány egyszerűen gyönyörű.
A férfiszoprán védhetetlen. bármit csinált, prezentált valami tökéletest. És hát ennél több kell-e?
Miatta pl örülök, hogy megnéztem.
Azon kívül meg kell mondanom, hogy ekkora és ilyen színvonalú vállalkozást mindenképpen megéri megnézni.
Úgyhogy megérte. :)
Lemez, amely 'erősre' sikerült.
Telnek az évek, és egyre jobb.
Hát e télleg jóvót ! Beért a célba ahogy kell, megérte a 10 percet !
Vagy egy Signum lemez, egy dupla.
Finom consort zenék, olyan egyenesen-semlegesen előadva, van lantfantázia, meg kontratenoros darab is.
Az igazi különlegesség, az a virginál darabok. A zene maga, meg ahogyan megszólal.
Felix Namque.
1560-as évek.
Nehéz megmondani, mi is valójában. Variációk?, nem, attól jóval több. Valamiféle 'kiterjesztett fantázia'. Valami, amely valahová mutat, valahová túlra.
Ekkora óriási szabadságot majdhogynem csak a kortárs zenékben érzek.
Tegnap, ahol hallgattuk, épp egy Goldberg-variációk után következett, zongorán.
A különbség penetráns volt.:)
Feltétlen javasolt. Már ha van 10 perc, mert annyi kell, hogy felépüljön a katedrális.
A hifiseknek.
A hangminőség szinte zsebreteszi az Alpha-s billentyűs felvételeket. Pedig ez csak másolaton van meg. De megrendelem...
Felix Namque - Laurence Cummings
Letöltöttem, köszönöm. Holnap nekilátok.
Itt van a komplett opera a youtube-on, HD minőségben: 1. 2.
Azzal a különbséggel, hogy - természetesen - nincsen rajta magyar felirat. Én a magyar feliratot fontosnak tartom, mert ahogy ebben az operában minden hangnak, minden mozdulatnak, minden rezdülésnek jelentősége van, ugyanúgy minden elhangzott szónak is. De természetesen, aki ezzel nem ért egyet, annak nem kell letöltenie, nem kell meghallgatnia, nem kell elolvasnia, stb. Én próbálok valamit tenni a közösségért, úgy, hogy megosztom velük a saját munkámat. Ez sokak szemében nyilván érthetetlen és értelmezhetetlen.
A kérdés nem ellened, hanem érted volt.
mit kötözködsz? Ez csak egy bemutató, ha tetszik, akkor vásárold meg, ha nem tetszik, akkor töröld le. Vagy le se töltsd, ez is megoldás. Amúgy fent van az egész opera a youtube-on is, onnan is letölthető. Egy biztos, a magyar felirat legális, az az én ajándékom, (hozzáadott érték) kifejezetten neked.
Ez a nyilvános megosztás legális? Jogvédett termékről van szó. Nehogy baj legyen belőle!
És akkor itt van:
Purcell: Indian Queen (Currentzis, 2013)
Sokat nem fűznék már hozzá, azt hiszem, hogy kitárgyaltuk. Aki akarja letölti, google-drive-ról gondolom nem jelent majd gondot. A könyvtár struktúrát őrizzétek meg, borító, kisérőfüzet mellékelve. DVD-re kiírható, illetve PC-ről is játszható, pl. VLC-vel, valamelyik .ifo fájlra kattintással. Az általam írt magyar felirat automatikusan indul, de aki inkább óangol szövegeket akar olvasni, azt is megtalálja (német-francia-angol az eredeti felirat). Ha csak egy ember is lesz, aki átéli azt az éléményt, amit én, akkor már nem csináltam hiába...
Gömbhal kérdésben járatlan vagyok, de emlékszem az Operaházi Kovalik féle Xerxesre, amikor Meláth Andrea énekelte a hársfalombot, aztán rá is szakadt az egész fa (ez így volt megrendezve, jött az istenek bosszúja). Nekem amúgy nagyon tetszett az a produkció, különösen a guminyuszik. Ez volt az operaház első, XXI. századi barokk-opera próbálkozása, és üde színfoltot jelentett a palettán.
Szép hársfalomb...Szellő úgy lengeti, oly jó, oly isteni, ha lágyan szól. Szép hársfahalombbb...blablabla. És milyen jól énekli Fagioli, a fenébe is! Anno én is megpróbáltam ezt elvernyákolni egy kórus felvétélijén zongora kísérettel (!), na de az köszönőviszonyban nem volt az övével. Soha nem hittem volna, hogy ennek az áriának bármi értelme van, és tessék. Kár, hogy az előadás mikéntje nincs beleírva a kottába, csak tá-tá, ti-ti, meg pár szünet. Ahogy ennek a dalnak kinéz a kottaképe, az egyszerűen vicc. Hót primitív úgy első ránézésre.
Hogy mit szólok a japókához? Egy zsíros, kiadós lasagne nálam egyelőre jobban csúszik, mint egy sovány gömbhalból készített szasimi (Hepburn-átírással: sashimi, japán írással: 刺身). De ez csak ízlés kérdése. Ha jól van elkészítve, akkor mindkettő finom lehet.
Off:
Scheherazade, Op. 35: IV. Festival at Baghdad - The Sea
Nagyon jó az előadás és a felvétel minősége is. Az első tétel szerintem egy kicsit didaktikus és erőltetett, de nem vészesen. Könnyen át lehet rajta lendülni. Hosszan és kellemesen hallgatható RR kiadvány. Szép munka.
