Aztán, amikor Kodály átnyomja nagy kórusra a népzenét, az kb. ilyen lesz. Minden megvan benne, csak a megőrülés, az irracionalitás marad ki.
Vannak olyan lemezek, amelyen egyetlen szám az, ami nagyon jó, a többi, az nem annyira, pontosabban, egyáltalán nem.
Az első szám, a Schiarazula Marazula.
Fenomenális.
Eredete vitatott; egy varázslóformula mára már szétesett töredékeiből jön a cím.
Valami kérlelhetetlen finom erőszakosság van benne, meg valami majdhogynem kínzó abnormalitás; az ismétlések fokozzák ezt a furcsa és erős hatást. Az előadásmóddal pont megfogták, ami itt a lényeg.
A többi?, az olyan, mint a borító. Bamba. Ami megy egy varázsigével, az nem megy a többi tánccal/zenével. Amolyan egyet-jobbra/egyet balra üresség.
Érdektelen és átlagos.
Belehallgattam, valami tényleg lehet benne. Merthogy egy 'majdnem c' hangon kezdődik. Mivel középkori zene, ezért a tenorhangon (d) vagy annak kvint vagy kvarttal módosított hangján illik kezdődnie. ( tiszta moll esetén lehet f ) de ezzel aztán vége. Itt az eredeti a-val kezd, úgyhogy itt valami ilyesmi van.Vagy valamelyik hangszert nem lehetett lejjeb ( feljebb ) engedni és oda hangolt az egész mischpóc :)
Akkor ez a tömörítéstől van, az a majdnem kisterc torzulás ?
A tempója viszont pont így lett jó ! :))
A zene jó nagyon.
Az emberi problémák meg jelen esetben kb. ugyanazok voltak akkortájt is.
Kicsit elgondolkodtam, hifisként, hogy igaz lehet-e, amit ott valaki állít, hogy kompresszált a zene, és ezért magasabb/gyorsabb egy fél hanggal, 6%, és ettől kissé agresszívebb lehet....
Ennek a chansonnak minden apró motivumát naponta halljuk a mai slágerzenében.
Erre mondják, hogy " integrálódott ". Aki először hallja, az is mintha ismerné..
A szövege :
Jogom van panaszkodni és nyögni,
Én, aki mentesülök a boldogságtól és az örömtől.
Hol találok egyetlen megnyugtató dolgot, nem tudom,
Azt sem tudom, hogy tudok túlélni.
Az ok árt nekem, és megpróbál elhagyni,
A remény elbukik ezen a helyen, ahol vagyok;
Jogom van panaszkodni és nyögni,
Én, aki mentesülök a boldogságtól és az örömtől.
Fortune vadászik rám; Nem tudom, hol kell megállni,
A szerencse olyan hevesen hadakozik ellenem.
Azok, akiket barátoknak tartottam, ellenségek
De el kell viselnem és szenvednem kell.
Jogom van panaszkodni és nyögni,
Én, aki mentesülök a boldogságtól és az örömtől.
Hol találok egyetlen megnyugtató dolgot, nem tudom,
Azt sem tudom, hogyan élhetem túl. "
Ez így tulképpen egy nyafogás. Francia chanson. Elmondja, ha kérdezed, ha nem. A kérdés, hogy milyen a zene.
Az első tétel tiszta olasz zene. Nem ismertem, és már kétségeim voltak :)
Aztán megnyugodtam a másodikban már ráismerni véltem Leclair-ben a franciára. A harmadik tételt már le se tagadhatná.
Az a jó az Huelgas-ban, hogy zeneileg nincs kérdésük. Állításaik vannak. Mindig. Az a szivaros fickó tele van szürkeállománnyal :)
Ez egy valódi gyöngyszem . Nálam is 'napirenden' van . Nem historikusnak kell lenni egy előadásnak. Érvényesnek kell lenni. Az mindent visz.
Vagy egy Leclair a Les Muffatti és Luis Otavio Santos előadásában. Az albumon csak egy olyan versenymű van, amely Schayegh lemezén is megtalálható. Nagyon jó vétel.
10/10
Violin Concerto in A minor Op. 7/5:
Estére, egy kis Ars Subtilior.
Meg egy másik labirintus.
És nem histórikus az előadás! Gyöngyössy, Lakatos, Hadady...Ez egy brutál erős névsor és közülük is kiemelkedik az oboista!
Ez az album eredetiben is megvan itthon, sokszor meghallgattam már, és ha elhiszed nekem, nem ez a linkelt nóta a legerősebb rajta. Pedig két verzióban is ott figyel a korongon. Ez a nyitó- és a zárótétel. Nekik valamiért nagyon fontos volt. Én jobban szeretem a gyorsakat.
Istenem, milyen csodálatos zene, és micsoda előadás. Érdemes ide járni, és csak kukkolni, hallgatózni. :)
Mondjuk az a jó benne, hogy fölépült , süsdmeg :)
Szerintem nem jó sztori. Ahogyan Lakatos Györgyé sem az.
Gyöngyössy Zoltáné meg egyenesen tragikus. De itt még együtt lehet őket hallani.
Mondjuk nem így, reméljük...:)
Ez jó sztori. Remélem te is újra fújni fogsz :))
Szerintem ez még teljesen OK. Mármint, a tánc és zene kapcsolata. Jó a zene nagyon.
Pl. egy kortárs balettnél, sokkal meredekebb dolgok is történhetnek.
Ez is egy abszolút vállalható opció a Boldog lelkek táncára.
Ezt tutira fuvolán adják elő. :)
A szólista Karlheinz Zöller. Csórinak volt izgalma az életben elég. 1968-ban egy autobalesetben elveszítette a tüdőkapacitásának egy részét. Ekkor hagyta ott a Berlini Szimfónikusokat és lett az utódja James Galway. 1970-ben egy sikeres műtéttel helyreállították a tüdejének a használaton kívüli részét, és miután Galway elhagyta a Berlinieket, ismét Zöller lett a szólamvezető.
A fuvolista genialis
Blockflöte? Nem is olyan rossz a kérdés. :) Ember legyen a talpán, aki ennyiből eldönti. Most bogarat ültettél a fülembe. Még az is lehet, hogy a végén neked lesz igazad. A rezgések alapján inkább blockflöte, viszont a hangképzés és játékstílus alapján sokkal inkább fuvola. Fuvolásan blockflötés, ha élhetek ilyen képzavarral. Bárki is játsszon, borzasztóan egyedien csinálja.
Nem blocklőtés az a fuvolista ?
A zene engem is meglepett, príma. A tánc is jó. Bár bizonyos mozdulatok érthetetlenül kilógnak. Az az orrbatörlés. Valamit jelent ?
Ismerek egy nagyon szép lamentót, amely rendesen el van rejtve a nagyközönség fülei elől. Gluck Boldog lelkek táncának a középrésze 03:12-től. A neten alig találni ebből a zenéből elfogadható előadást, de nekem azért sikerült. Büszke is vagyok magamra. Van hozzá koreográfia is, és akármikor nézem, mindig elcsodálkozom azon, hogy ezek a táncoson hogyan tudtak ennyire a zene ellenében táncolni. A fuvolista egyszerűen fenomenális.
A felvétel itt tekinthető meg.
Hazafelé, Bp-ről, ez ment a Bartókon.
Ritkán, de megesik.
:format(jpeg):mode_rgb():quality(90)/discogs-images/R-5347120-1391123645-7803.jpeg.jpg)
Nagyon nehéz elképzelni ennek a korabeli élő verzióját.
Mert.
Jöttek a külhoni vendégek, a Versailles-i palota giga-parkjában volt egy sövénylabirintus. Bementek, a kísérők ügyesen felszívódtak. A vendégek 3 mp. alatt eltévedtek, ide-oda tévelyegtek - persze, adott sarkokon egy kis hidegtál, egy másikon egy kicsi zenekar (!!!) játszott, a harmadikon valami finom italok, és így mentek végig az útvesztőn, egyik élvezetből a másikba. Ez a 'chaconne' ide íródott, konkrétan, és a labirintusból való kiszabaduláskor játszotta az elcsigázott vendégeket ünneplendő, a zenekar.
Ezt a sztorit azóta sem hiszem el igazán, pedig igaz volt....
Aztán jött a dicső forradalom, az egész Labirintust lerombolták. Soha többé nem épült újjá az eredeti formájában..
Kérdezzük meg itt is, hogy melyik hazai formáció játszotta ezt el?
Nekem volnának ötleteim, de mind más területen énekelnek... a hang, muzikalitás megvan..
Valóban, én ezt még soha nem hallottam itthoniaktól.
De vannak jó hangok biztosan valahol.
De nem tudok én sem mutatni. Emőke, nem tudom hogyan énekelné ezt; őt szeretem; neki meglenne a képzettsége hozzá. Mármint, nem a ZAK-ra gondolok.:)
Vannak jópáran, csak nem ismerjük őket. Mert nincs régizene itthon. Amíg nem énekelnek, nehéz róla beszélni is...
Van jobb magyar régizene eloado/ének/ ?
" Van jobb hang, van kevesebb vibrátó, van erősebb előadás.".....
- de övé a legnagyobb dekoltázs . A komplett régizenében övé a legnagyobb. .( mármint dekoltázs )
--------------
Viszont az első linked, a Hor ch'e tempo di dormire az igazi ihletett előadás ( bár csak a vége lamentáció, de az itt mindegy. )
Még egy kis lamentáció.
Magdalena Kozena.
Van jobb hang, van kevesebb vibrátó, van erősebb előadás.
De ezen a lemezen mégis csak tetszik az a híres Merula dal, a
lehet, mert valami nagyon erős megindulást ad át. Mélyről.
Mert itt meg kell őrülni, azt hiszem.
Persze, az első szám, az O bei lumi, nálam, az mindent visz.
Atyaég, már 65 éves ? Akkor én mennyi vagyok ??? :))
Kb 35-éve nyűgözött le élőben..de a craft ugyanaz :)
Hát hogyne építette volna be..Ő is, meg Mozart is a Requiembe..egy ilyen remek motivumot, naná! Ebből áll a zene története, ha egyáltalán van olyan. Megint védőbeszédet tartasz. Egyáltalán nem arról beszélsz, amiről én. Sajnálom.
Ugye arról szól a szpícs, hogy a két Monteverdi lamentációnak melyik a 'lamentációsabb' előadása ( azaz, melyik esetben jobban az, aminek kell lennie a címe szerint ) . Én legalábbis erről beszélek.
Ezzel szemben te a Monteverdi lamentáció zenetörténeti ( és egyéb ) jelentőségéről , a mű nagyszerűségéről beszélsz, azt bizonygatod. . ( Én ebben nem nyitottam vitát )
Ne ejts már kétségbe, ugye LÁTOD, hogy nem ugyanarról beszélünk ??
Én ezt értem.
Persze, a műfaj igen régi.
De az általad 'világinak' nevezett Monteverdi-féle lamentáció aztán ezerszer nagyobb csíkot húzott a zenetörténetben.
Még szeretett lipcsei mesteretek is épített be a lamentó-basszusból dolgokat pl. a H-moll misébe.
És az nem a reneszánsz mesterek lamentációiból jött, hanem a hancúrbajnok nimfa siránkozásából.
Ezredszer írom le: az érzelmek magas hőfokú kifejezése több szólammal, ráadásul a Reneszánsz szellemisége szerint, egyenrangú szólamokkal, egyszerűen nem lehetséges. Vagy, ha igen, akkor teljesen más ízű, más indíttatású, más rezonanciájú. Én is szeretem őket, de ez a közvetlen, toronyiránti szívbemarkolás, ez egy fél óra után sem jön át annyira, mint a nimfa énekénél kb. a harmadik szótagnál.
És az Opera fergeteges előretörése pontosan ezzel magyarázható.
Az, hogy Rebelo, vagy akár Bach, más vonalakon mozgott, a véleményüket elég jól kifejezi erről, az új, hatásvadász, nép-kedvenc-bóvli műfajról.
Mint ahogyan a mai vélemények is eltérnek, akár itt, a kettőnké is.
Egy 2020-as lemez. Egy feledhetetlen histórikus előadás. Egy 65 éves szólista erejének teljében.
Clarinet Concerto No. 2 in E-Flat Major, Op. 74, J. 118: III. Polacca · Eric Hoeprich
Kicsit furcsa ezzel a tangóharmónikás felvezetéssel, de összességében szerintem nagyon jó az előadás.
Amit meg a lamentáció útjáról mondasz, az simán sületlenség :)
A lamentáció évezredes egyházzenei tradíció. A műfaj kereteit az egyház és évszázadok zenei gyakorlata szabta ki. A fogalom alatt értendő értelem is évszázados. A világi tartalom az, ami Monteverdi hozadéka. És én nem ez ellen a világi értelmezés ellen szóltam, hanem a Pluhar-értelmezés ellen. Langyos az egy lamentációhoz. és mozgalmas. és vertikális. Mozgalmas, sok benne a tárgy , mindenféle zenét beletettek.A lamentációnak EGY azaz EGY tárgya van. Monteverdi is így írta meg. Bár ez neked mellékes, úgy tűnik. Pedig ő sztem tudta, mi a lament. Zeneileg is ennek látszania kell. Az én linkem sztem jó, klassz, talált, így kell. .
Hát... erre csak annyit mondok, hogy így jártál...:)
1. Zalatnayt is eszi a nép...
2. Rebelo sztem egy százassal később élt mint Monteverdi, akit az anyatejjel szívott magába ( najó, az iskolában ) Nagy sértés azt mondani, hogy valamit Monteverdiből és Cacciniből ' nem vett észre '. Nem gondolod, hogy TUDATOSAN nem olyat lamentált ??
Neked M:.tetszik, ok. Nekem is. De a Rebelo jobban. Nekem. Neked nem.
Ne mondjuk már meg, melyiktől támad fel a halott. Majd meglátjuk :)
Nem.
Itt a lényeg: nagyon jó illusztráció, hogy miben volt zseniális Monteverdi és Caccini.
Mert rájöttek, amire, az amúgy rendkívül színvonalas Rebelo nem jött rá, Portugáliában, hogy bizonyos érzemi töltéseket polifóniával egyszerűen képtelenség kifejezni. Nem megy. Vergődés. Hiába 'lamentáció' a cím, az utcán megmutatnád x embernek, hogy soroljanak jelzőket, műfajokat, aztán a Lamento della Ninfa-t, bődületes különbség lenne a kettő között. A nimfa énekénél nem lenne ember, aki tévesztene, hogy mi történik. A másiknál 75%-nak fogalma nem lenne arról, hogy miféle ez a zene.
Kell egy szótagonkénti lekísérés, amely széphangnyi távolságot tart az egyetlen szólamtól.
Rendkívül eretnek gondolat. Gondoljunk bele, hogy akkoriban a HighArt polifónia nagyon ment; hallgassatok csak bele alant ebbe a gyönyörű Huelgas felvételbe. És a Mennyekből származtatott szólamok egy kivételével, mind ment a kukába...:)
De a nép ette. Konkrétan, megőrültek érte. A fertőzés Firenzéből frankón szétterjedt.
Ma is eszi a nép. Én is eszem.
Sokkal-sokkal több 'Nuvoe Musiche' zenét hallgatok, mint polifóniát.
Sokkal.
És a 'lamentáció' a világhódító útjára Monteverdi nimfájától indult, nem pedig a polifon zene mestereinek lamentációiból.
A nimfa nem egy finom lélek, hanem inkább egy hancúrbajnok. :)
Örkény mondta, figyeljünk a címre.
A nimfa szerelmes panaszkodása zajlik. Jajgat, siránkozik.
De nem úgy, mint Marinéni a falu főutcáján, kiáll, és ordenáré módon rinyál, hogy őhogydemekkoraboldogtalan, hanem, finoman, versbe-zenébe csomagolva hódít. Igen, nekem ezért tetszik, mert hódít, ugyanis ő egy nimfa, és még az ilyen szorult szerelmi helyzetben is tudtára adja a világnak, hogy ő azért kicsoda.
De valóban sok feldolgozás van, mindenki megtalálhatja a kedvére/metafizikai érzékére valót.
Núria gyönyörű is, meg nagyontud énekelni is, meg Pluhar, meg minden, de nem LAMENTÁL itt. Ez meg egy lamentáció. Chord, a folyamatos melankólia, ami körülvesz, a gambák meg minden, nem mondják el neked, mi az a lamentálás ? :)
Bár egy feldolgozásnak kétségtelenül elmegy...:)
Ez a 'Lamento della Ninfa', ezt nagyon nehéz elképzelni innen, mekkora újdonság volt akkoriban. A Nuvoe Musiche. Az érzelmek hangi megjelenítése.
A 'lány gitárral' ősképe...:)
Aztán a 'lamentó-basszus' évszázadokon át nyomult, minden elképzelhető helyre beépült.
Ennél kifejezetten szeretem a majdhogynem ordítozós előadásokat.:)
Lamento della Ninfa - Nuria Rial
Most ne is menj...
----------------------
Piccinini jó és agyafúrt zene :)
Már utaztam, csak nem úgy...
Piccinini húrjai és a középkori felhőkarcolók
Igen, főleg a Santo Stefano komplexum ( a Héttemplom ) egy mágikus hely. De az egész város .
Chord, csak nézd meg a képeket és már menni is akarsz..Nem véletlen a zenében az a Bolognai Iskola.
1660.ban már zenei főiskolájuk volt az Accademia Filarmonica.
Colonna, Perti, Corelli.
Bologna gyönyörű. Feltétlenül menjen el, amint módja lesz rá! Csak ajánlani tudom.
Annyira halk, hogy már nem is hallom. És megmondom őszintén, hogy nagyon nem állhatom, amikor valaki ennyire bújja a kottát. Nem a koncerten kell felfedezni a hangjegyeket, hanem otthon, gyakorlás közben. Van aki a Tavaszi áldozatot emlékezetből vezényeli! Itt meg...Egy nyúlfarknyi Dufayt tényleg ekkora kihívás megtanulni?
