De hogyan lehet összehasonlítani egy csembalót a zongorával? Egészen más hangképzés, billentési technika, stb. Bach lelkesedett a zongoráért, azonnal átlátta, hogy milyen óriási lehetőségek vannak benne. Schiff amúgy elég tájékozott Bach ügyben, biztosan sokat olvasott róla. :)
Bachot nagyon sokféleképpen lehet jól játszani, és a múltban is voltak gyökeresen eltérő felfogások, elég, ha csak Richter vagy Glenn Gould játékát hasonlítjuk össze. De hát éppen ez a jó, mi is csak profitálunk belőle, a változatosság, az eltérő perspektiva, újabb és újabb oldaláról mutatja be a zeneszerzőt és a művet, növelve a megismerés komplexitását.
Apropó: ez a cromática y Fuga en Re menor milyen nyelven van? Talán spanyolul? azt hittem, hogy Bach német volt..
Ez az! A régizenei kutatások is pont így működnek. Van egy nagy rakás írásos emlék a korabeli előadói szokásokról, és a régizene specialisták ezek alapján próbálják rekonstruálni a letűnt korok darabjait.
A fantáziák csúcspontjának sokan J.S. Bach Kromatikus fantáziáját tartják. És ha összehallgatjuk, hogy hogyan játssza ezt a művet Schiff András és Ottavio Dantone, akkor nagyon meglepődünk, mert gyökeresen eltérő a felfogásuk. Dantone nyakig benne van a régizene világában, Schiff legfeljebb olvasott róla.
Johann Sebastian Bach: Fantasía cromática y Fuga en Re menor BWV 903 Ottavio Dantone
Johann Sebastian Bach: Fantasía cromática y Fuga en Re menor BWV 903 Schiff András
Meg fog lepődni. A latinisták a latint elsősorban önmagával vetik össze. Huszas éveim elején én is gúnyolódtam a pronuntiation restituta (sajnos korábban olaszul használtam a szót, most korrigálom magam) megállapításain. Ugyan már, honnan tudhatnák? Nagyon elszégyelltem magam, amikor kezembe kerültek erről szóló nyelvészeti munkák. Sziszifuszi munkával, számomra elképesztő türelemmel több, mint ezer év írásos emlékekeit vizsgálják. Megnézik kőtáblák, falfeliratok sokaságán, például milyen hibák jelennek meg és válnak általánossá, mígnem az új rögzül és kiszorítja a korábbi normát (a már korábban lezajlott hangzásváltozás írásbeli lenyomataként). Léteztek korabeli nyelvtanok is, amik szintén adnak támpontokat.
Én sem vagyok nyelvész, és sajnos nem vagyok szakértője a témának, de megpróbáltam utánanézni. Úgy tűnik, hogy nincs "c" hang a klasszikus latinban. Amikor "c"-t írnak, "k"-t ejtenek. Maradna még a "ti" (már amikor magánhangzó előzi meg, pl. Lucretia), de itt sincs meg az a különbség, ami az egyházi latinkiejtésben szerepel. Azaz a "ti" mindig "ti", bármi is legyen előtte vagy mögötte.
Nem kell hasonlítgatni holtat a halottal, hiszen két felbomló test teljesen egyforma. Ami más volt, már madárként felröppent az égbe, vagy sejtelmes, sötét árnyként lebukott a mélybe.
A "tudomány" fabatkát se ér! Ez köztudott. A nyelvészet hosszú évtizedekig próbálta fenntartani a finnugor nyelvcsaláddal való kapcsolatunkat, de szerencsére mára kiderült, hogy mi valójában csavaros észjárású félázsiai származékok vagyunk pici piros ponttal a fenekünkön, de ha netán mégsem lennénk született agysebészek, még mindig lehetünk sámándobot pergető hunok, Attila vérei. :)
Persze, ha annak idején Cicero vagy Cato magnóra mondta volna beszédeit, ma nem lenne ilyen problémánk! És nem lenne olyan "tudomány" melynek művelői ennek hiányában alkotnak csodás elméleteket! Azt azért sokért nem adnám, ha kiderülne, hogy a pronuncia restituta a holt nyelvek vonatkozásában mit mivel hasonlít össze!
Oké, értem én a célzást, visszavonulót fújok. Megkövetem Sztravinszkíjt, és penitenkiaként megyek zsoltárszimfóniát hallgatni. És közben megkísérlem felsrófolni hanyatló intellektusomat. Ezután nekem már mindegy, hogy Kikeró vagy Csicseró, ha Szent Ferenc tudott beszélni a madarak nyelvén, akkor én is megpróbálhatom.
Ne kíméljen minket! :)
Én örülök, amikor védelmébe veszi ezt a magasról lesajnált Sztravinszkijt és értékes hozzászólásával emeli a topik nem túlságosan magas intellektuális színvonalát.
Most egy kicsit off leszek. Találtam egy nagyon jó lemezt. Klarinétos. A szerző Carl Maria von Weber. Igen, ő írta a Bűvös vadászt. A nyitány rajta is van az albumon, de nem ez a fő műsorszám, hanem a fafúvós darabok. És ha meghallgatja ezt a tételt, akkor egy olyan minőséggel fog találkozni, amelyet régizenében csak nagyon ritkán kapunk meg.
Kedves Katalin,
Én nem vagyok nyelvész, csak generációmból azon kevesek közé tartozom, akik tanultak latint, és valamennyire járatos vagyok az egyházi latinban. Tehát csak ennyi, és ezért nem is vitatkozom. Csak egy rövid kérdés. Ha minden c-t k-nak kell ejteni, akkor a latinban nincs is "c" (nek ejtendő) hang? Azért nem visz rá a lélek, hogy Kikerót mondjak Cicero helyett, ezt a hangképzést meghagynám a Sztravinszkijnak és a kakasoknak.
A ZAK csak fortepianosokat termel ki :)))
Csak lányokat és csak max 21 éves korig :) Aztán mehetnek, amerre látnak .
( Tudniillik Vashegyinek van egy fortepianoja, amit bérbe ad :) Asszem ezzel ki is fújt a régizene tanszak )
De, helyrebillentendő a dolgokat, itt egy Sol Sub Nube.
Ez nekem nagyon tetszik. És hazai!!!
A cím, erre kéretik figyelni. (Örkény)
Nap a felhők alatt. Erről nagyon sokat lehetne beszélni.
Barabási, a hálózatkutató.
Azt mondja, hogy az igazi minőség utat talál magának.
Szerintem nincs igaza...
Mert akkor, szerinte ez jó zene így.
Szerintünk meg nem.
Hánemtom. Sok felvétele van fenn a tubuson, más kottaoldalakon is nyomul ...és pénzért. Sztem több sebből vérzik .
1. Nyomul. ( úgy, mint önjelölt ! )
2. Sekély. ( Nyomjunk egy kis középkorit..ezt mindig érzem benne
3. Ami ebből következik : Mélyebb összefüggéseket a középkorról nem tárol a merevlemezén.
4. Nyomja a csápoltatást. ( A közönség arra való, hogy csápoljon, és az jó nekem )
Van ám nagyon jó régizenei hárfásunk, Király Nóri.
Élőben hallhattam, nem is egyszer.
Lemez, sajna, nincs.
A ZAK kitermel ilyesmit, azt kérdeztétek?, nem, sok év Franciaországban, az inkább...:)
Mindig lenyűgöz a hárfa. Sokat gondolkoztam azon is, miért olyan éteri, és ritka és nehéz és obligát, végtelenül obligát az északi féltekén...és hogy jó - e ez így. Elvégre egy elemi egyszerűségében ősi ( legősibb ) hangszer.
A déli népeknél ez az alap..dehogy obligát, szabad és mindent tud és csinál.
Az északi félteke szerintem már nem is tudja, mi az a hárfa...kivéve a régizenét.
Ezt a lemezt, sok éve, körözték nekem barátok, szerte Európában. Éppen olyan volt a helyzet, hogy egyszerűen sehol sem volt. És az egyik hifis barát mondja, hogy menjek már be a székesfehérvári MediaMarkt-ba. Mondom, több komolyságot, engem tényleg érdekel a lemez, ne humorizáljunk ezen.
Aztán bementem.
És ott volt.
Daliás idők....
Azóta is totálisan lenyűgöz.
Nem gondolnám.
Nem a fémhúr tehet erről; azzal is lehet csudaszépen játszani.
Hanem a gondolat jelenik meg, amelyet ez az előadó gondol, hogy 'odatesszük', majdhogynem beletépünk, és utána meg halkan játszunk, és azt mondjuk, hogy depríma dinamikus előadás.
Nem az.
Szerintem inkább valamiféle metafizikai tévesztés.
Amúgy, a modern műanyag húrok igen szépen szólnak; nem úgy kell elképzelni, mint a damil a horgászbotra, hanem egy csúcstechnológiás kompozit anyag, rengeteg akusztikus próbával kifejlesztve. Élőben, reneszánsz lanton, meg lehet különböztetni, de tónusa tényleg megnyerő.
Itt, a fémhúron, nem kizárt, hogy lehetett volna előnyt is kovácsolni az eltérő hangzásból, de szerintem a hangerő oltárán feláldozódott a dolog.
off Én pedig még olaszul sem tudok, de: egyrészt meglepett az "ekke", mert én is mindig ekce-t hallottam pl. a Munkácsy-kép címében. Másrészt valóban: az "ecco" (itt), "baracca" ("barakk", kunyhó) és sok más szóban a "cc" "k"-nak ejtendő, hacsak nem "io" előtt van. Harmadrészt pl. az eccelenza szót tudtommal "eccselenza"nak ejtik, de ez nem 100%. Negyedrészt Boccaccio tovább variál: "bokaccsó", egyik "cc" így, másik "cc" úgy ejtendő, persze neveknél más és más lehet a kiejtés, angolban legalábbis sosem egyértelmű. Ötödrészt, az ismert babacucc márkát (Chicco) azelőtt itthon mindenki "csikkó"nak mondta, tudtommal "kikkó", persze ez is név. Etc..
Nem "erőszakos és húrtépő" az előadás, dehogy. Hallgasd már meg. Pusztán csak FÉMHÚROS.
Nekem is jobban tetszik a bélhúros .
De hát a helyzet az, hogy amióta csak jobban elterjedt a csembaló, azóta a fémhúros pengetős húrozat is vele együtt.
Sajna a vihuelára is.
Látod, szabad a választás.
Mielőtt végképp nyelvészeti fórummá alakítanánk ezt a helyet, csak még egy bejegyzést szeretnék utoljára hozzátenni. Az olaszok általában igen megengedők, de fel sem merül bennük, hogy ne az ő latinkiejtési variációjuk lenne a legjobb, hisz magukat tekintik a latinok egyenesági leszármazottainak. Az efféle naiv megközelítésen túl bátran leszögezhető, hogy a Római Birodalom széthullása után kialakult kiejtési változatok között nincs jobb vagy rosszabb, valamint az is biztos, hogy mindegyik különbözik Ciceróétől. A pronuncia restituta a történeti-összehasonlító nyelvészet eszközeivel rekonstruálja a hajdanvolt latinok kiejtését (amely, ne felejtsük el, szintén nem maradt változatlan több száz év alatt). A "c"-re egyszerű szabály vonatkozik, mindig "k". Ezért az "ecce" se nem "ecscse" (ahogy egy olasz mondaná), se nem "ekce" (ahogy a németek ejtik, ill. mi is megszoktuk), hanem "ekke". Az Ön által világosnak nevezett szabályok a latinokat követő nyelvek (amelyekből szintén évszázadok alatt kialakult pl. a mai francia, spanyol, az olasz) hatására, a humanista műveltség által kialakított és életben tartott szabályok. Tényleg nem változtak, legalábbis nem az elmúlt kétszáz évben, de ehhez a latinoknak vajmi kevés köze volt már.
Sztravinszkij tehát nem erőszakolt meg semmit, nem választott a meglévő tarkaságból, hanem a nyelvtudomány álláspontja alapján tartotta magát az "ősváltozathoz". Ettől függetlenül minden egyéb zenei megállapítása igaz lehet, ennek megítélésére a legkevésbé sem vagyok hivatott.
A szabályok világosak, hogy mikor kell a "c"-t c.nek, és mikor k-nak ejteni, és ezek nem változtak. Amit Sztravinszkij csinál, azt úgy hívják, hogy önkényesség, egy extravagáns ötlet kedvéért a nyelv megerőszakolása. Ilyen ötletekre amúgy szüksége is volt Sztravinszkíjnak, aki többek között ezzel palástolta plagizátor mivoltát, azt, hogy nem volt képes egy igazán egyedi, koherens saját stílust kialakítani és azon megszólalni. Bartóknak vagy Sosztakovicsnak sohasem volt szüksége ilyen vásári mutatványokra.
Átolvastam a belinkelt írást, de nem találtam rá szabályt, amely szerint az ecce-t ekke-nek kellene ejteni, mint ahogyan ebben a műben elhangzik. És nekem azért furcsa lenne az ekke homo. Persze lehet, hogy az olaszok nagyvonalúbbak ezen a téren, márcsak azért is, mert az ő latin kiejtésük is eléggé sajátosnak mondható.
Furcsának furcsa, de nem őrültség. Úgy hívják, hogy "pronuncia restituta", azaz helyreállított kiejtés. Nagyon jó játék, ajánlom figyelmébe! https://en.wikipedia.org/wiki/Latin_phonology_and_orthography#Letters_and_phonemes
Jó zene.
Csak nekem rendkívül erőszakos, húrtépő előadás.
Volt a kezemben vihuela - a finomságok netovábbja. És igen, az egyik leghalkabb hangszer, ami csak létezik.
Én ilyesmiket inkább:
Belehallgattam, tényleg nagyon jó, megyek és végighallgatom. A Mandarin nagy kedvencem, a bartóki zene csúcspontja. No, de mutass egy magyar zenekart, aki csak megközelítően így tudja előadni ezt a művet. :)
Szerezzem be? Mármint hogy ezt?
Hát ez (is ) megvan! :) A háttértár megbírja a 8 CD állományát. Én nem fogok egy kábeltől függeni, ha zenét akarok hallgatni.
Az eddigi legmeggyőzőbb Csodálatos mandarint Bruno Madernától hallottam. Ki tudja, talán újat mutatok neked vele...
Oroszok közül Sosztakovics a kedvenc, ő egy igazi zseni, az orosz Mozart, kifogyhatatlan ötletekkel.
Ritkán írok én komolyan, de ez most az, szerezd be Boulezzel Bartók nagy műveit, egy eddig ismeretlen és csodálatos Bartókot fogsz megismerni. Itt egy kis ízelítő.
A 80-s évek elején jutottam hozzá az első Boulez lemezemhez, Bartók Készakállújához, Sigmund Nimsgernnel és Tatjana Troyanossal. Én ezt a lemezt hallgatva értettem meg Bartók zenéjét, és azóta is ez a Kékszakállú számomra az etalon. De most nem ezt linkelem be, hanem Boulez utolsó Kékszakállú dirigálását
De ezt nem tudom kihagyni bizonyítva azt, hogy Troyanos milyen kivételes énekes.
Nekem Solti is megfelelt a célra.
Aztán hogyan állunk Prokofjevvel?
Szeretem én Sztravinszkíjt (próbálnám csak nem szeretni), de jobban szeretem Sosztakovicsot és Bartókot. :) Oidipusszal pedig pláne nincsen bajom, hiszen ő találta fel az ödipuszit.
És ha szerénységem tanácsolhat neked valamit: Bartókot csak Boulezzel.
George Frideric Handel: Alcina, HWV 34 (Act II) - Ah! mio cor, schernito sei
És akkor a vérfertőző házasságát még fel sem hoztad csóri ellen! Gyagilev is csodálkozott egy kicsit, amikor születésnapi ajándékul ezt a művet kapta a szerzőtől, pedig hát neki azért már volt némi tapasztalata vele kapcsolatban. Meg hát ott van Kreon belépője. Hát én azon hangosan felröhögtem. És az a fura ebben az oratóriumban, hogy bármennyire vicces, mégis megrázó a vége.
Kicsit sajnálom, hogy Sztravinszkij nem az eseted, mert pont most akartam a figyelmedbe ajánlani egy remekbe szabott Tavaszi áldozatot.
De, hogy ne távozz üres kézzel, íme egy csodálatos Bartók kiadvány.
Hát pontosan, erről van szó. Sztravinszkij megreformálta a latin nyelvet úgy vélte, hogy a "c" nen elég kemény, és ebben az operában keményen kell énekelni, ezért pl. a cecidi-t kekidinek. Ez a példa is azt bizonyítja, hogy nem volt normális.
Zenész feleségem - még konzis korában - részt vett Földes tanár úr Sztavinszkij kurzusán, és teljesen belszerelmesedett Sztravinszkijba. (Fiatal lányoknál ez előfordul). Sajnos ennek a szerelemnek vannak káros mellékhatásai, pl. az, hogy nálunk gyakran nemcsak az összes csapból, de még a jakabszelepből is Sztravinszkíj szól, hiába szeretnék én hallgatni inkább Sosztakovicsot, vagy Bartókot. És ráadásul pontosan ez a förmedvény a kedvence, így kekidivel alszom el, és kekidivel ébredek. :)
Kekidi? 08:35-től visszahallgatható.
Van egy másik előadás is, amely mostanába került horizontomba. Ez:
A hangszínpad borzasztóan széles, viszont a jelszintet nagyon magasra kell hozzá állítani. Ennek az előadásnak az a bája, hogy itt a narrátor angolul beszél. De hamar meg lehet szokni ezt is. Angolosok előnyben.
Ja, Sztravinszkij tiszta őrült volt. Kitalálta pl., hogy "c" helyett mindenhol "k"-t kell ejteni. Így lett aztán a "cecidi"-ből "kekidi", számomra ez a kedvenc.
OFF
Ha valakit érdekel...Két hete nagyjából csak ezt hallgatom.
Azért ez nagyon finom munka...
A Kis Anyós együttestől...és egyértelműen modern zene.
Képzeld el élőben..hogy ott ülsz a nézők között..
Miért, Kis Anyós együttes...
------------------
Ők meg az új generáció...fiatalok, de jól beszélnek..
Nem merted kiírni az együttes nevét! :)
Három lemezem van tőlük. Christophe Deslignest ezekről ismertem meg.
- Ars Subtilis Ytalica
- D'Amor Ragionando
- En attendant
Asszem anno meghallgattam őket. És az, hogy nem töröltem őket, az sokat sejtet.
Látod, az élőzene azt (is) nyújtja , hogy nem kell a ' létező legjobb ' nevű szélmalom után koslatni. Elég ha jó az előadó. :)
Itt egy kis modern zene a sok régizene után...
Ismerem ezt a Savall dirigálta verziót (is). Kétségtelenül megkapó a felvétel, de, hogy ez volna a létező legjobb...Erős túlzás.
Hát, amit a két szó jelent. Létező legjobb, vagyis, a kiadott lemezek között, amelyek ugyanúgy csak körbetáncolják az akkori valóságos előadást, mint ez.
A magánvéleményem az, hogy a hangminőség mellett, ez a belső emocionális dolog, ez annyira magas fokú volt, amit lejjebb említettem, hogy valahogy megemelte az egész produkciót, ha úgy tetszik, akár, metafizikusan.
A furcsa az, hogy diósjenő jöhetne az élőzene-hiányával, és, mit ad Isten, pont ezt a művet sikerült a lepukkant régizeneiségű Bach-szürke ég alatti, amúgy nagyon szeretett hazámban, ill. annak fővárosában úgy meghallgatni, hogy egy életre szóló élmény lett, a színvonal miatt.
Itt a koncertbeszámoló.
Van pár dolog, amiért érdemes eredeti lemezt venni.
A sokadik, azért, mert van booklet. És abban nagyon sok olyan dolog van, amely pl. a ZAK-on vastagon kimaradt, erről veszekedtünk itt eleget, vagy mondjuk, mint itt, a felvétel technikájáról van egyrövid bekezdés. Nem sok, inkább arról van szó, hogy akaratlanul egy óriási hifis durranás lett, nem csak nekem tűnt fel a világon, más is hallgat nagyon jó minőségben zenét. És egyszerűen nem lehetett szó nélkül elmenni amellett, hogy miként lehetséges egy ilyen hangfelvétel egy külső, messzi helyszínen, ráadásul, pár nap alatt.
Amit én hallok, az az, hogy az egyik legjobb hangú CD, ill. SACD lemez, amit én valaha hallottam, műfajtól függetlenül.
Pedig nem 'audiofil' kiadvány, aztán meg mégis ezerrel az.
Hogy nálatok hogy szól, arról nekem fogalmam sincs, de sok ember szerette meg Monteverdit, meg utána a komolyzenét ennek a lemeznek a hangminősége miatt, én ezt első kézből tudom...:)
Ez tényleg csodaszép. De azt honnan lehet tudni, hogy egyetlen pár mikrofon, és nincsen hangmérnöki utókezelés? Ezt te hallod?
Veszteségmentesen hallgasd, ne pedig 128 kbps-os Mp3-ban!
Létező legjobb? Mihez képest? Ez nem a Verdi Requiem. Itt még a hangszeres kíséret is csupán fikció.
Itt nem ismerek pardont....
A létező legjobb, az Savallé.
Csak úgy mondom, hogy odautaztak nagy kínnal, télen, a Santa Barbara templomba, Olaszországba felvenni ezt a lemezt.
Csak azért, mert az a szakállas krapek kitalálta, hogy így tiszteleg a Mesternek, hogy ott éneklik el, ahol annak idején először felhangzott...
Ekkora elszántság, az engem szíven üt.
És nincs fésű.
Nincs keverés.
Egyetlen pár mikorofon volt.
Savall profi; egészen pontosan tudja, mit alkottak akkor. Ez lett az első AliaVox Heritage lemez, és ez lett az első SACD is.
Ave Maris Stella
A koncepció az nagyon jó, de rendesen hallom itt a fésűt , nincsenek emberi szólamok, hangok, hanem olyan " ember és gép közöttiek " .
