Én nagyon elfogult voltam mindig Molnár Andrással kapcsolatban, mert egyszerűen odavoltam a hangszínéért, de szerintem objektíve is csodálatos Kalaf volt.
Molnár olyan Kalaf volt, amilyenről ma már csak álmodhatunk. Nekem akkor is nagyon tetszett, nemrég néztem újra, most még jobban tudtam értékelni. Egyébként két hete volt összesen felkészülni egy ekkkora szerepből olaszul, és csak Marton kedvéért vállalta el, ezért bizonyos mértékű idegesség teljesen érthető volt részéről.
Ezek mondjuk elég randa kijelentések... még jó, hogy Polgárral nem hozta össze a zsidó maffiát is. -:(( Amúgy nem csak Tokodyról szoktak ilyet mondani, hallottam én már hasonlókat Kincsesről és Sassról is. Ilyenkor mindig csak mosolygok: ki hitte volna, hogy az MSZMP-nek ekkora befolyása volt a világ nagy operaházaira és koncerttermeire?
Pár nap sem telt bele, a nézőtéri mondaköltészetben már egy pofon is belekerült a krónikába (az erősebb fél részéről).
A napokban az egyik Facebook-csoportban rajongó szavakat fűzött Kincses Veronika, Marton Éva és szegény Kukely Júlia egy-egy fényképéhez.
Amúgy meg úgy hangzott, hogy "Io sono la Turandot".
Ez meg úgy történt,hogy a próbán Marton Éva rendelkezett, ő kérte meg művésztársait, hogy egy háromszög alakban álljanak be, ő,mint Turandot állközépen,és a háromszög két csúcsa Kalaf és Liu.És az előadáson nem ezt csinálta, hanem besasszézott középre, gondolva, hogy ott már azt csinál, amit akar. Erre ment oda hozzá Marton és mondta az ismert szavakat.
Nem, a művésznő ezeket a szavakat egy kurzus után mondta szűk körben, nekünk résztvevőknek...magam egy kedves barátomat kísértem el erre az alkalomra. Az utálat tárgya Tokody Ilona volt, aki szerinte csak annak köszenhette a karrierjét, hogy "jól feküdt pártvonalon", a másik pedig Polgár László, akinek mindig is "fing "hangja volt...legalább Pitti Katalin szerint... különösen disszonáns ez annak fényében, hogy a művésznő állandóan a szeretet hatalmát hirdeti....
"Io son Turandot."..mondta neki a színpadon, előadás közben Marton Éva, emlékezetes pesti returnje (1986?) közben, amikor állítólag kolléganője eléje állt a 3. felv.-ban....Marton Évát semmilyen értelemben nem könnyű ám "takarni"... Előadás végén Pitti Katalin mindenesetre nem jött ki a tapsrendre, utána az utcán láttam zokogva elrohanni. Egyébként remek előadás volt, csak Molnár Andrásnak -szerintem- nem illett a szerep.
Pitti Katalin: „Ha tiszta szívedből bánsz valamit, mindig feloldást kapsz, és mindig kaphatsz egy új lapot, amit most onnantól kezdve fogsz teleírni.”
A műsorban elhangzott utolsó mondata - önvallomásából.
A műsor igazán nagyszerű volt, a részletek pedig gyönyörűek. Nem hallottam a fröcsögő utálatot. A műsorban volt amit említettél?
Kiváló énekesnő, ez nem vitás, de az a fröcsögő utálat, ahogyan néhán kollégájáról beszélt a fülem hallatára, nem igazán tett a hívéve. Olyan kollégáiról, akiket a nagyközönség és a szakma alegnagyobbak között emleget nemzetközileg is...
Nagyszerű volt ez a műsor.Én soha nem voltam egy Pitti Katalin fan.Művészetét elfogadtam, de magam sem tudom ,miért nem fogott igazán meg,mint tette ebben a műsorban.A késői felismerés azért jobb,mintha ez nem történik meg.
Azt viszont nem értem,hogy abban a bizottságban,ahol döntenek az örökös tagok sorsáról Pitti Katalin neve miért is nem szerepel?Nagy karriert futott megérdemelné.A Kossuth díjról ne is beszéljünk!
Hogy volt?! - Pitti Katalin (2017)
A stúdióba meghívott vendégek:
Kalmár Magda, operaénekes
Miller Lajos, operaénekes
Czigány György – zongoraművész, zenei szerkesztő, zenei rendező, költő
Rigóné Kiss Éva, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kecskeméti csoportjának vezetője
Tolcsvay László - zenész, zeneszerző,a Fonográf együttes és a Tolcsvay ill. a Tolcsvayék és a Trió legendás alakja
Sándor Szabolcs - karmester, zongoraművész, korrepetitor.
Nagy Viktor, rendező
Köves Tamás, rendezvényszervező
Faragó Annamária – rendező (dokumentumfilm)
A műsort Radványi Dorottya vezette
A beszélgetős műsorban részletek hangzottak el:
Verdi: Otello – Ave Maria - Pitti Katalin (Zenés TV Színház produkciója, 1978., Rendező: Horváth Ádám)
Jacobi: Sybill – „Illúzió a szerelem” – a duettben Pitti Katalin partnere Bende Zsolt (Zenés TV Színház produkciója, 1981 – Rendező: Seregi László)
Verdi: Traviata – Violetta áriája - részlet - Pitti Katalin - Sipos Jenő-operagála – 1985. Vezényel: Medveczky Ádám
Tolcsvay László-Tolcsvay Béla: Magyar Mise – részlet - Pitti Katalin, Zeneakadémia (1990)
Lehár: A víg özvegy – Vilja és Danilo szerelmi kettőse: „Minden vágyam, súgom lágyan, csak szeress!” – Pitti Katalin, Miller Lajos (Televízió, 1994)
Kinn vagyunk a vízből – Egy nedves nap éjszakája - operaparódia - szórakoztató műsor - Fővárosi színházak zenés vetélkedése a Vígszínházból - Pitti Katalin, Kalmár Magda, Cserháti Zsuzsa, Begányi Ferenc, Aradszky László, Koós János. Rendező: Kalmár Tibor (1991)
Puccini: Turandot – Liu halála – Pitti Katalin. Rendező: Mikó András. (1986)
Karácsony Bagon – részlet - Rendező: Faragó Annamária
A Duna World csatornán ma 20 és 21 óra között láthatjuk a Hogy volt?! műsorát Pitti Katalinnal!
Az előbbi hírhez kiegészítésként megjegyzem, hogy Hegedűs Valér nemcsak orgonaművész, de [url] http://www.eredetimiep.hu/fuggetlenseg/2009/aprilis/10/16.htm; zongoraművész [/url] is.
[url] http://operavilag.net/kaleidoszkop/pitti-katalin-lemezbemutatoja/; Pitti Katalin lemezbemutatója [/url] Operavilag.net, 2017. augusztus 10. "A székesfehérvári koncertre augusztus 14-én kerül sor. Lemezbemutató koncerten lép fel Székesfehérváron, a Nagyboldogasszony Ciszterci Templomban a Liszt Ferenc-díjas, Érdemes Művész operaénekes, Pitti Katalin – adta hírül a szekesfehervar.hu. Az augusztus 14-én, 20 órakor kezdődő koncerten – mely az Ómagyar Mária-siralomra utalva az „…anyát ézes fiáal…” címet viseli – a művésznő előadótársa Pálmai Árpád karnagy, egyházzenész, énekes lesz. A koncerten közreműködik Hegedűs Valér orgonaművész és a Tabulatúra régizene együttes."
Pótolom a lemaradt linket: [url] http://www.beol.hu/bekes/kultura/pitti-katalin-operaenekes-tartott-eloadasokat-656694; Pitti Katalin operaénekes tartott előadásokat [/url]
Pitti Katalin ma 65 éves! Az ilyenkor szokásos üdvözlő-gratulációkhoz magam is csatlakozom, kívánok a Művésznőnek további jó egészséget, hasznosan teli időelfoglaltságot és sok örömet, békét, szeretetet – a művészéleten kívüli (magány)világában is. [url] Pitti Katalin operaénekes tartott előadásokat [/url] 2016. március 21. 15:18 Licska Balázs http://www.beol.hu/ Három előadás során háromszáz diáknak tartott hétfőn előadást Pitti Katalin a Békéscsabai Szakképzési Centrumban. A Liszt Ferenc-díjas operaénekes, érdemes művész az opera nagyköveteként beszélt a legnagyobb zeneszerzők legismertebb műveiről, megfűszerezve mindezt az élet dolgaival, hasznos tanácsokkal. „Wolfgang Amadeus Mozarttól kezdve Giuseppe Verdin keresztül egészen Petőfi Sándorig, vagyis a Varázsfuvolától az Otellón keresztül egészen a János vitézig tartott előadást hétfőn a Békéscsabai Szakképzési Centrum tanulóinak Pitti Katalin, az opera nagykövete. – A beszéd és az éneklés kapcsolatát feszegetem. Mint Kodály Zoltán fogalmazott, aki tud beszélni, az énekelni is – mondta lapunknak Pitti Katalin, aki – mint ecsetelte – 65 évesen többet dolgozik, mint valaha. Amellett, hogy előadásait elviszi az ország számos intézményébe, koncertezik, esteket ad, illetve tanít Szombathelyen, Budapesten, Tatán. – Missziós feladatot vélek felfedezni abban, és annak is tartom, hogy az opera nagykövete lehetek egy sikeres pályázat eredményeként, hiszen a műfajhoz annyi minden hozzátartozik az élet dolgaiból is. Az operák nem szépelgésről, hanem nagy drámákról, sorsfordító történetekről szólnak: lelkek összefeszüléséről és békére leléséről – folytatta. Pitti Katalin hozzátette, hogy az operák szövegeinek megalkotói olyan témákhoz nyúltak, amiket a nép jól ismert, többek között szerelmes történetekhez, történelmi eseményekhez. Úgy véli, az operákból csak tanulhatnak az emberek, a fiatalok, hiszen a lelkük felfedezhet olyan dolgokat, amelyek révén az életük tartalmasabbá, szebbé válhat. Az operaénekes az elmúlt három évben több mint százötven oktatási intézményben fordult meg előadásaival. Kiemelte, hogy a fiatalok igenis fogékonyak. Úgy véli, ha csak egy mondatot visznek haza belőle, már az is örömteli. Az előadásait olyan felvételekkel színesíti, melyek a fellépésein készültek. Hogy ezek közül melyik szerepére emlékszik vissza a legszívesebben? – Egy édesanya mindegyik gyermekét egyformán szereti, mindegyik a kedvenceim közé tartozik – mondta. Pitti Katalin kitért arra is, hogy a legszebb hangszer az emberek torkában van, az emberi hang tud a legkönnyebben lelkeket megemelni. Az opera nagykövete nem csak az operákkal kapcsolatban adott útravalót a fiataloknak, hasznos tanácsokkal sem maradt adós. – Nem akárhogy, hanem valahogy kell élni. Az embernek szentségnek kell tartani saját magát. Fontos, hogy vigyázz magadra, testedre, lelkedre, szellemedre, csak akkor tudsz ugyanis másoknak is segíteni – fogalmazott. Hangsúlyozta, csak „edzéssel”, odafigyeléssel lehet eredményt elérni, aki nem így tesz, elveszteget egy egész napot – mégpedig saját magától.”
[url] http://rekreator.hu/pitti-katalin-simandy-jozsef-100-eves-szuletesnapjan-a-sajtohazban/; Pitti Katalin Simándy József 100 éves születésnapján a Sajtóházban [/url] Rekreatur.hu Írta: lenhardt 2016. feb. 16. Kultúra | Az emlékünnepélyen való részvételre és fellépésre kértük fel Pitti Katalin operaénekest, főiskolai docenst. Aki azonnal pozitívan válaszolt megkeresésünkre. A művésznő alkalmat adott egy interjú elkészítésére is. A beszélgetésre a Budai Művészház elegáns épületében került sor. Míg várakoztam a tágas, elegáns váróteremben, ízelítőt hallhattam az énektanítás magas iskolájából. Az énekórát Pitti Katalin a Botka-Csányi teremben tartotta. Pitti Katalin bemutatta a megfelelő kiejtést. hangzatot addig, amíg azt a tanítvány a legtökéletesebb formában énekelte. A megbeszélt időpontban fogadott a tágas gyakorló teremben, ami a zongorával, kottatartó állványaival, tökéletes keret egy zenei interjúhoz. Az alaphangulatot megjelenése és kedves, közvetlen beszédstílusa biztosította.
A Dankó Rádióban a Bende Zsoltra emlékező műsor-sorozat mai adásában a szerkesztő-műsorvezető, Nagy Ibolya Pitti Katalinnal beszélgetett a Liszt Ferenc-díjas, Érdemes művészről, kérdezte őt mint pályatársat, hogy emlékszik vissza a kitűnő baritonra, közös színpadi szerepeikre. Pitti Katalin több témát felölelő telefoninterjúban felelevenítette első operettprimadonna-szerepét, Glavari Hannát; A víg özvegyet két évadon át (1980-1981) énekelhette Bende Zsolt (Danilo) partnereként a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, aki már előtte is nagy hatással volt rá, és később is szerepelhettek együtt pld a Bánk bánokban: az ő Melindája mellett II. Endrét alakította. Egyébként Bende Zsolttal az Operettben is találkozott, de nemcsak A víg özvegyben vendégszerepeltek ott együtt, hanem a Sybillben is, melyben Bende volt a Nagyherceg. Pitti Katalin a beszélgetés során más témaköröket is érintett, részben Nagy Ibolya célirányos - többszörös - rákérdezéseire. Ezek közé tartozott Pittinek a tanítói munkássága a szombathelyi egyetemen, vagy az „Opera nagyköveteként” végzett „missziós” tevékenysége. Ezeken túl szólott a jelen időszakban folytatott és a közeljövőben rá váró koncertjeiről, melyeket szívvel-lélekkel „szent ügyének” érez: fellépni templomi hangversenyeken, kultúrházakban, tanintézményekben, hová (vissza) hívják, és mindig nagy kedvvel és szeretettel készül ezekre a feladatokra is, igyekszik örömet adni-szerezni minden korosztályt képviselő hallgatóinak, közönségének. Mind e célból sokat utazik, járja az országot és mindenhová viszi el az „örömhírt”, a zenét, a dalt, az irodalmat. Van tennivalója bőven…
Nem is volt az.... A Jókai Színház részéről egy sorozatnak rosszul megválasztott címe (elnevezése).
Pitti Katalin a legnagyobb jóindulattal sem volt soha világsztár!
Mi?????????????? Hol?????????????? Ki?????????????
[url] http://jokaiszinhaz.hu/vilagsztarok-ejszakaja-pitti-katalin-0; Pitti Katalin a Békéscsabai Jókai Színházban – Galéria [/url] [url] http://www.bekescsaba.us/bekescsaba/vilagsztarok-ejszakaja-pitti-katalin; „VILÁGSZTÁROK ÉJSZAKÁJA A JÓKAI SZÍNHÁZBAN: PITTI KATALIN” [/url]
[url] http://zanka.hu/pitti-katalin-zankan-2016-februar-20/; Pitti Katalin Zánkán – 2016. február 20. [/url] „Dal – vers – dal” Pitti Katalin önálló estje Zongorán kísér: Hegedűs Valér
[url] http://ujbuda.hu/ujbuda/diszdiplomasokat-es-palyakezdoket-koszontottek; Díszdiplomásokat és pályakezdőket köszöntöttek [/url] Újbuda | 2015, november 13 - 12:51 Díszdiplomás orvosokat, gyógyszerészeket és pedagógusokat, valamint pályakezdő tanárokat, tanítókat, óvoda- és gyógypedagógusokat köszöntöttek november 11-én, a Kerület Napján a Danubius Hotel Flamenco dísztermében. „Az ünnepi műsorban Pitti Katalin, Liszt Ferenc-díjas operaénekesnő adott elő operarészleteket, akit Csányi Valéria, a Budai Művészház Alapítvány alapítója kísért zongorán."
[url] http://szegedma.hu/hir/szeged/2015/03/pitti-katalin-szivugyem-hogy-enekemmel-szeretetet-kozvetitsek.html; Pitti Katalin: Szívügyem, hogy énekemmel szeretetet közvetítsek [/url] Gaál Bernadett Szegedma.hu, 2015. március 29., vasárnap „- Tanít, koncerteket ad és szervez. Hogyan jut ideje önmagára? Mivel tölti szabadidejét? - Ügyelek rá, hogy ne csak az előző este összekészített dolgok, hanem én is összeszedett legyek. Van, hogy egy héten át városról városra utazom, olyankor pedig igencsak tele az autóm: számos program kottaanyaga, ruhák, a tanításhoz szükséges kottagyűjtemény és második éve már az opera nagyköveti munkával járó dolgok. Eddig több mint 100 iskolában tartottam előadást az opera műfajának szépségeiről, a szöveg és dallam kapcsolatáról – ehhez is külön bőröndnyi kelléket cipelek magammal.”
PÜNKÖSDI KONCERT 2015. május 25., 18.30 Belvárosi Szent Anna templom (1052 Budapest, Szervita tér 6. ) Közreműködik: Pitti Katalin, Liszt- és Érdemes-díjas művész Hegedűs Valér, ogonaművész, a kultúra lovagja Műsort: Bach, Bellini, Franck, Halmos, Kodály, Liszt, Marchesi, Mozart legszebb áriái és orgonaművei
Olvasom, Szendy Szilvi és Peller Károly művészek betegség miatt sajnos kénytelenek voltak lemondani miskolci fellépésüket. Helyettük másik két kiváló előadóművész, Bódi Barbara és Kurkó József lépnek majd színpadra újévi koncertjeinken. Így a ma és a holnap is ők énekelnek Pitti Katalin és Berkes János mellett az Újévi koncerteken a Miskolci Nemzeti Színházban. Km. méga Ködmön Táncegyüttes és a Miskolci Szimfonikus Zenekar Vezényel: Gál Tamás Bényi Ildikó a műsorvezető.
Jó kis filozofálás...
" én " - közlés. Mindenki szerint szükséges a mai világban. ( dehát pont Neki erre nincs szüksége , vagyis pont nem erre van szüksége sem Neki, sem senkinek, aki valóban tud...micsoda egy beteg világ... )
[url] http://hazaimusor.hu/541/klasszikus-zene/pitti-katalin/; Pitti Katalin [/url]
ÚJÉVI KONCERT MISKOLCI NEMZETI SZÍNHÁZ – NAGYSZÍNPAD KÖZREMŰKÖDŐK: Pitti Katalin, Berkes János, Szendy Szilvi, Peller Károly Ködmön Táncegyüttes Miskolci Szimfonikus Zenekar Vezényel: Gál Tamás 2015. JANUÁR 9. 19:00 2015. JANUÁR 10. 19:00 2015. JANUÁR 11. 10:30
Pitti Katalin énekel részleteket Jacobi Sybill című operettjéből a Dankó Rádió mai operettműsorában. Kezdés: 17 óra - Sybill belépője - Sybill belépő 2. része (km. a Leblanc Győző) - Sybill dala „Volt egy hercegnő…” - Sybill I. finálé (km. Leblanc Győző) Az interneten is elérhető az adás: www.dankoradio.hu
Pitti Katalin 2013. december 23. és 29. között - egy héten át - rendelkezésére állt Nagy Ibolyának, a Dankó Rádió operettműsora szerkesztő-műsorvezetőjének. Szeretettel emlékezem vissza azokra a jóízű, tartalmas beszélgetésekre, melyek a rádió stúdiójának mikrofonja előtt a Művésznővel készültek.
Magam sem értem, hogy kerülhet(ett) ez a rádiós műsorvezető abba a helyzetbe, hogy művészeket hívjon a mikrofonjához - és őket kérdezgesse?! Minden hétfőn más jeles személy érkezik a Class FM rádió stúdiójába - képzelem, a többi beszélgetés alatt is ilyen hasonló nívójú, ilyen felkészültségű interjúvolóval szembesül a riportalany. Példát vehetne a Dankó Rádió műsorvezetőitől,hogy kell az ilyet "csinálni"!
Kb 3 és fél percet voltam képes meghallgatni az interjúból, de tovább nem bírtam! Éspedig nem Pitti Katalin miatt, hanem a bicskanyitogatóan antipatikus és idiótaságokat kérdező barom miatt!
[url] http://classfm.hu/egycikk.php?cikkid=2432; Pitti Katalin a ClassFM rádióban [/url] Talán tavaly készült ez a beszélgetés a rádióban... Alul, a skálán indítva 27:44 perc időtartam
Nem tudom, ez egy másik adás vagy a korábbi műsor megismétlése lesz (elmúlt pénteken este már sugározta a rádió): Holnap délelőtt a Bartók Rádióban 9.30 -10.00: Arckép - Pitti Katalin operaénekes Beszélgetőtárs: Becze Szilvia
Bartók Rádióban ma este 19.00 Arckép Pitti Katalin énekművész Beszélgetőtárs: Becze Szilvia Ism. jövő hétfő 9.30
Mire alapozod amit leírtál? Tényeket sorol(j)d - ha vannak. De ne elfogult általánosságokat. A másik: Pitti Katalin a szakmai pályafutása alatt sokkal többet tett le az asztalra, minthogy csak úgy, ilyesfajta sematikus, "ellenoldalas" megszólásokkal el lehetne őt és/vagy produkcióját minősíteni - és intézni! Tiszteld magát, benne mint önnönmagadat!
Egy Mark Twain novellában van ( Korteskedem), hogy egy illető közszerepet vállalt gyanútlanul és már másnap több ilyenfajta levelet talált a postaládájában: " MI VAN AZ ÖREGASSZONNYAL, AKIT LERUGDOSTÁL A LÉPCSŐN, TE SZEMÉT??!! Ilyenkor mindig eszembe jut.
Úgy hozta a sors hogy én is ott lehettem az ön által írt koncerten.Szakmailag és emberileg is rengeteg kivetni valót hagyott maga után az énekesnő produkciója.
Január elsején újévi hangversenyre kerül sor Salgótarjánban, a József Attila Művelődési és Konferencia Központban. A 19.00 órakor kezdődő hangversenyen közreműködik Pándy Piroska Príma-és Madách-díjas művész, Pitti Katalin Liszt-díjas Érdemes művész, Fonyó Barbara operaénekes, Nédó Olga hegedűművész és Lengyel Judit szoprán. Vezényel: Farkas Pál karmester, kísér a Salgótarjáni Szimfonikus Zenekar. Művészeti vezető: Pándy Piroska. Újévi köszöntőt mond Székyné Dr. Sztrémi Melinda Salgótarján Megyei Jogú Város polgármestere, országgyűlési képviselő
Igen köszönöm a javítást amit én is észrevettem de sajnos a fórum motor nem ad lehetőséget az utólagos javításra így nem tudtam élni ezzel a lehetőséggel.
SzáZhalombatta, kedves mementobacsi! Bocsi!