13704 WiseGentleman 2007-04-07 00:11:17 [Válasz erre: 13698 Ködlámpa 2007-04-06 23:36:05]
In dem wie, da liegt der ganze Unterschied :).
In dem wie, da liegt der ganze Unterschied :).
13702 WiseGentleman 2007-04-07 00:10:34
A Salonent láttam, elsősorban Heppner miatt néztem meg. Salonen is jól vezényelt, csupán az előjáték túlzott accelerandójával nem tudtam mit kezdeni (kérdés, hogy az eredeti partitúrában a dinamikai fokozás mellett tempógyorsítás is szerepel-e). Heppnernek egyébként a súlyával a hangja is kevesebb lett, ugyanakkor, Lohengrin szerepében még mindig kitűnő (legalábbis, 2004 tavaszán láttam Münchenben ebben a szerepben, ott viszont Leiferkus, mint Telramund ütötte ki nálam a biztosítékot).
A Salonent láttam, elsősorban Heppner miatt néztem meg. Salonen is jól vezényelt, csupán az előjáték túlzott accelerandójával nem tudtam mit kezdeni (kérdés, hogy az eredeti partitúrában a dinamikai fokozás mellett tempógyorsítás is szerepel-e). Heppnernek egyébként a súlyával a hangja is kevesebb lett, ugyanakkor, Lohengrin szerepében még mindig kitűnő (legalábbis, 2004 tavaszán láttam Münchenben ebben a szerepben, ott viszont Leiferkus, mint Telramund ütötte ki nálam a biztosítékot).
13701 WiseGentleman 2007-04-07 00:08:07
Mellesleg, ma este számomra úgy harmincöt-negyven százalékig lengett ki a \"parsifalméter\". Mindenekelőtt, bravo Friedemann Kunder, bravo Perencz Béla! E két művész adta meg számomra az este értelmét, tegyük azt is hozzá, hogy Kunder rezignált, bölcs színpadi alakításához talán még jobban illett Gurnemanz-szerep, mint Sachs. A realitások talaján mozogva jobb Polgár-helyettesítőt keresve sem lehetett volna találni (s persze, René Pape nem jöhetett szóba, gondolom). Németh Judit intenzív alakítást nyújtott, de érzéseim szerint ezúttal adós maradt a szerepformálással, az elátkozott, bűnös nő, és az örök csábító kettősségének megjelenítésével. A veterán Molnár András produkciójára leginkább a becsületes helytállás kifejezés illik, természetesen, nagy köszönet illeti. Valter Ferenc, mint Titurel egy \"operatic nonentity\". Egri Sándor, mint Klingsor, hmmm, róla ezúttal kedvenc Woody Allen-viccem jutott eszembe, amikor két idős ember beszélget az öregotthonban: \"Ugye milyen szörnyű itt a kaja?\" \"Igen, és milyen kicsik az adagok\". Vagyis, a hang matériájára felesleges szót vesztegetni, ezúttal viszont az intenzitás is elégtelen volt (összehasonlítva pl. a \"Fanget an\"-nal). A kórus, pardon, énekkar, szépen, fókuszáltan szólt, különösen a második felvonás viráglányos jelenetében. A zenekar?? Hmmm, ha kedd, akkor Belgium, ha Nagypéntek, akkor Parsifal. Vagyis, szálkás, fapados zenekari hangzást kaptunk, olykor bizonytalan belépésekkel, az előjátékban a rézfúvósok és az üstdobtremoló szinkronizálatlanul hatottak. Azért a legvégére \"válámi volt\"... Ja, s persze szép dolog a Werktreue, de egy idő után kissé unalmassá és ami nagyobb baj, modorossá válik ez a rendezés, pl. mikor Klingsor a dárda végével, mint valami bablevest kevergeti a nagy semmit... Az első felvonásban egyébként a Grál korábban aludt el, tán csak nem megszorításokat vezettek be Montsalvatban??
Mellesleg, ma este számomra úgy harmincöt-negyven százalékig lengett ki a \"parsifalméter\". Mindenekelőtt, bravo Friedemann Kunder, bravo Perencz Béla! E két művész adta meg számomra az este értelmét, tegyük azt is hozzá, hogy Kunder rezignált, bölcs színpadi alakításához talán még jobban illett Gurnemanz-szerep, mint Sachs. A realitások talaján mozogva jobb Polgár-helyettesítőt keresve sem lehetett volna találni (s persze, René Pape nem jöhetett szóba, gondolom). Németh Judit intenzív alakítást nyújtott, de érzéseim szerint ezúttal adós maradt a szerepformálással, az elátkozott, bűnös nő, és az örök csábító kettősségének megjelenítésével. A veterán Molnár András produkciójára leginkább a becsületes helytállás kifejezés illik, természetesen, nagy köszönet illeti. Valter Ferenc, mint Titurel egy \"operatic nonentity\". Egri Sándor, mint Klingsor, hmmm, róla ezúttal kedvenc Woody Allen-viccem jutott eszembe, amikor két idős ember beszélget az öregotthonban: \"Ugye milyen szörnyű itt a kaja?\" \"Igen, és milyen kicsik az adagok\". Vagyis, a hang matériájára felesleges szót vesztegetni, ezúttal viszont az intenzitás is elégtelen volt (összehasonlítva pl. a \"Fanget an\"-nal). A kórus, pardon, énekkar, szépen, fókuszáltan szólt, különösen a második felvonás viráglányos jelenetében. A zenekar?? Hmmm, ha kedd, akkor Belgium, ha Nagypéntek, akkor Parsifal. Vagyis, szálkás, fapados zenekari hangzást kaptunk, olykor bizonytalan belépésekkel, az előjátékban a rézfúvósok és az üstdobtremoló szinkronizálatlanul hatottak. Azért a legvégére \"válámi volt\"... Ja, s persze szép dolog a Werktreue, de egy idő után kissé unalmassá és ami nagyobb baj, modorossá válik ez a rendezés, pl. mikor Klingsor a dárda végével, mint valami bablevest kevergeti a nagy semmit... Az első felvonásban egyébként a Grál korábban aludt el, tán csak nem megszorításokat vezettek be Montsalvatban??
13700 Ködlámpa 2007-04-06 23:58:19 [Válasz erre: 13699 tarnhelm2 2007-04-06 23:57:26]
te hülye vagy...?
te hülye vagy...?
13699 tarnhelm2 2007-04-06 23:57:26 [Válasz erre: 13698 Ködlámpa 2007-04-06 23:36:05]
Tisztelt Ködlámpa! Talán nem tudja, hogy Bill Viola a világ egyik legelismertebb videoművésze. Felteszem, nem látta a párizsi előadást, mert akkor bizonyára nem jutna eszébe, hogy a Hunyadi rendezéshez hasonlítsa. Egyébként ha Párizsban jár, a Pompidou centrumban is találkozhat Viola video-munkáival, érdemes megnézni, lélegzetelállító. Szóval video és video között is van különbség, nemcsak karmester és karmester, énekes és énekes között. WiseGentleman! A Salonen-vezényelte vagy a Gergiev-változatot látta? Én az utóbbit, és nagyon meggyőző volt zeneileg is.
Tisztelt Ködlámpa! Talán nem tudja, hogy Bill Viola a világ egyik legelismertebb videoművésze. Felteszem, nem látta a párizsi előadást, mert akkor bizonyára nem jutna eszébe, hogy a Hunyadi rendezéshez hasonlítsa. Egyébként ha Párizsban jár, a Pompidou centrumban is találkozhat Viola video-munkáival, érdemes megnézni, lélegzetelállító. Szóval video és video között is van különbség, nemcsak karmester és karmester, énekes és énekes között. WiseGentleman! A Salonen-vezényelte vagy a Gergiev-változatot látta? Én az utóbbit, és nagyon meggyőző volt zeneileg is.
13698 Ködlámpa 2007-04-06 23:36:05 [Válasz erre: 13697 WiseGentleman 2007-04-06 23:34:06]
Ó... hát vetített háttérképek itt is vannak... pl. Hunyadiban. Én pl. halálra untam magam rajtuk, de ez már a világszínvonal?
Ó... hát vetített háttérképek itt is vannak... pl. Hunyadiban. Én pl. halálra untam magam rajtuk, de ez már a világszínvonal?
13697 WiseGentleman 2007-04-06 23:34:06
A párizsi Trisztán tényleg fantasztikus rendezés volt, annak ellenére, hogy maguk a művészek színpadi játéka a minimálisra korlátozódott, a cselekmény a vetített háttérképeken zajlott. Érdekes ötlet volt az is, hogy Brangäne az \"Einsam wachend\" monológot az egyik oldalpáholyból énekelte, ezáltal a nézőtér is egyfajta háromdimenziós játéktér részévé vált.
A párizsi Trisztán tényleg fantasztikus rendezés volt, annak ellenére, hogy maguk a művészek színpadi játéka a minimálisra korlátozódott, a cselekmény a vetített háttérképeken zajlott. Érdekes ötlet volt az is, hogy Brangäne az \"Einsam wachend\" monológot az egyik oldalpáholyból énekelte, ezáltal a nézőtér is egyfajta háromdimenziós játéktér részévé vált.
13696 tarnhelm2 2007-04-06 11:36:31 [Válasz erre: 13693 Károly 2007-04-06 10:05:03]
Nyilván egy jól rendezett operaelőadást mindenki szivesebben néz, mint egy félig szcenírozottat, végülis az opera színházi műfaj. Egyébként vannak darabok, amik jobban bírják a minimálprogramot (pl a Kékszakállúhoz nekem általában nem is hiányzik a díszlet), más darabok nagyon igénylik a színpadi játékot. (Pl. szerintem ilyen a Varázsfuvola vagy a Rózsalovag). Ám a féligszc. előadások között is óriási a különbség, ez is tehetség kérdése. Tavaly a Parsifal szenzációs volt a MüPában, nagyszerű zenei előadás adekvát minimál rendezéssel, sokkal jobb volt, mint Bayreuthban Schlingensief rémálma, pedig ott beleadtak apait-anyait. A legjobb Tristan, amit valaha láttam: Párizsban Peter Sellars Bill Viola video-művésszel közös produkciója szintén félig szcenirozott volt, ám korántsem olcsó! Sokat várok a MüPa Ring produkciójától is.
Nyilván egy jól rendezett operaelőadást mindenki szivesebben néz, mint egy félig szcenírozottat, végülis az opera színházi műfaj. Egyébként vannak darabok, amik jobban bírják a minimálprogramot (pl a Kékszakállúhoz nekem általában nem is hiányzik a díszlet), más darabok nagyon igénylik a színpadi játékot. (Pl. szerintem ilyen a Varázsfuvola vagy a Rózsalovag). Ám a féligszc. előadások között is óriási a különbség, ez is tehetség kérdése. Tavaly a Parsifal szenzációs volt a MüPában, nagyszerű zenei előadás adekvát minimál rendezéssel, sokkal jobb volt, mint Bayreuthban Schlingensief rémálma, pedig ott beleadtak apait-anyait. A legjobb Tristan, amit valaha láttam: Párizsban Peter Sellars Bill Viola video-művésszel közös produkciója szintén félig szcenirozott volt, ám korántsem olcsó! Sokat várok a MüPa Ring produkciójától is.
13695 juhfark 2007-04-06 11:00:17 [Válasz erre: 13692 Tarantella 2007-04-06 08:40:31]
....és ha legközelebb úgy véled, Sümegit védem, akkor Sümegifark leszek? :-))) De a helyedben nem szónék ilyeneket, amíg nem tudod megkülönböztetni a juhfarkot a lóf....tól.... :-)))
....és ha legközelebb úgy véled, Sümegit védem, akkor Sümegifark leszek? :-))) De a helyedben nem szónék ilyeneket, amíg nem tudod megkülönböztetni a juhfarkot a lóf....tól.... :-)))
13694 bermuda 2007-04-06 10:30:27 [Válasz erre: 13693 Károly 2007-04-06 10:05:03]
Kedves Károly, hol lehet belesandítani a szereposztásokba? Kerstem a Mupán, de csak a Trubadurt találtam.
Kedves Károly, hol lehet belesandítani a szereposztásokba? Kerstem a Mupán, de csak a Trubadurt találtam.
13693 Károly 2007-04-06 10:05:03
Komolyabb vízekre evezve, mi a véleményetek a félig szcenírozott előadásokról? Volt szerencsém Rost Andrea Traviatájához Káel Csaba rendezésében. Az április végi Trubadurra is megyek, elsősorban az énekesek miatt. A rendezés miatt nem sok értelme lenne. Nemsokára A végzet hatalma és a Turandot lesz a soron, ugyanilyen félig csomagolt \"rendezésben\". Mit lehet tenni, divatot teremtettek a gyorsan elkészülő, olcsó változatban adoptált operaesték? Amolyan se koncert se előadás. Azt írtam olcsó. Pedig belesandíthatnánk a Végzet vagy a Turandot szereposztásba, elég sok külföldi sztárt találunk. Ők valószínűleg nem bagóért jönnek. Kalafot például Jose Cura énekeli Lukács Gyöngyi mellett. Akkor hogy is van ez? Van pénz, vagy nincs pénz?
Komolyabb vízekre evezve, mi a véleményetek a félig szcenírozott előadásokról? Volt szerencsém Rost Andrea Traviatájához Káel Csaba rendezésében. Az április végi Trubadurra is megyek, elsősorban az énekesek miatt. A rendezés miatt nem sok értelme lenne. Nemsokára A végzet hatalma és a Turandot lesz a soron, ugyanilyen félig csomagolt \"rendezésben\". Mit lehet tenni, divatot teremtettek a gyorsan elkészülő, olcsó változatban adoptált operaesték? Amolyan se koncert se előadás. Azt írtam olcsó. Pedig belesandíthatnánk a Végzet vagy a Turandot szereposztásba, elég sok külföldi sztárt találunk. Ők valószínűleg nem bagóért jönnek. Kalafot például Jose Cura énekeli Lukács Gyöngyi mellett. Akkor hogy is van ez? Van pénz, vagy nincs pénz?
13692 Tarantella 2007-04-06 08:40:31 [Válasz erre: 13688 juhfark 2007-04-05 22:01:56]
Tudjuk! Te Bátorifark vagy.
Tudjuk! Te Bátorifark vagy.
13690 juhfark 2007-04-05 22:17:59 [Válasz erre: 13689 Ködlámpa 2007-04-05 22:07:05]
Én Bodor Géza vagyok
Én Bodor Géza vagyok
13689 Ködlámpa 2007-04-05 22:07:05 [Válasz erre: 13688 juhfark 2007-04-05 22:01:56]
Ebben a legtöbben biztosak voltunk, viszont a Fodor Géza még lehetsz... :-)
Ebben a legtöbben biztosak voltunk, viszont a Fodor Géza még lehetsz... :-)
13688 juhfark 2007-04-05 22:01:56 [Válasz erre: 13685 telramund 2007-04-05 16:49:51]
Tévedett! Nem én vagyok Lukács Gyöngyi
Tévedett! Nem én vagyok Lukács Gyöngyi
13687 tukán 2007-04-05 21:39:44 [Válasz erre: 13686 Cilike 2007-04-05 21:02:54]
És legalább felemelt helyárak voltak?
És legalább felemelt helyárak voltak?
13686 Cilike 2007-04-05 21:02:54
Valakinek van véleménye a tegnapi Turandotról? Szerintem a címszereplő nem üvöltözött annyit, mint az első előadáson -biztos szóltak neki, hogy ez nem volt szép...- viszont olyan elképesztően hamis volt olykor, hogy olyat még nem is nagyon hallottam. A 3. felvonásban viszont nincs komoly kifogásom.
Valakinek van véleménye a tegnapi Turandotról? Szerintem a címszereplő nem üvöltözött annyit, mint az első előadáson -biztos szóltak neki, hogy ez nem volt szép...- viszont olyan elképesztően hamis volt olykor, hogy olyat még nem is nagyon hallottam. A 3. felvonásban viszont nincs komoly kifogásom.
13685 telramund 2007-04-05 16:49:51 [Válasz erre: 13684 juhfark 2007-04-05 16:02:16]
Kedves művésznő köszönöm a a kioktatást,de mint annyiszor hangsúlyozta tudja ki vagyok igy azt is tudhatja ,hogy nem a gyors és gépirás a foglakozásom és egyébként a magyar helyeirás szabályaival tisztában vagyok. Olvassa el a kritikát és utána lehet támadni. És ha már itt tartunk akkor leirom pedig nem akartam az első szereposztás tenorjának és a második szereposztás szopránjának nem meghallani a kinlódását süket fülekre vall/két ll-el/Üdv!
Kedves művésznő köszönöm a a kioktatást,de mint annyiszor hangsúlyozta tudja ki vagyok igy azt is tudhatja ,hogy nem a gyors és gépirás a foglakozásom és egyébként a magyar helyeirás szabályaival tisztában vagyok. Olvassa el a kritikát és utána lehet támadni. És ha már itt tartunk akkor leirom pedig nem akartam az első szereposztás tenorjának és a második szereposztás szopránjának nem meghallani a kinlódását süket fülekre vall/két ll-el/Üdv!
13684 juhfark 2007-04-05 16:02:16 [Válasz erre: 13683 telramund 2007-04-05 14:22:23]
Csak nem valami negatívumot írt kedvencedről, hogy süketnek nevezed? (azért, mert két fülünk van, még 1 l-el írjuk). Objektive.
Csak nem valami negatívumot írt kedvencedről, hogy süketnek nevezed? (azért, mert két fülünk van, még 1 l-el írjuk). Objektive.
13683 telramund 2007-04-05 14:22:23
A Muzsikában megjelent Fodor Géza Andre Chenier kritikája.Nem tudom ki hogyvan vele,de ezek a rendkivül hosszzúra sikeredett elmélkedések mindenről szólnak csak az opera lényegéről nem azaz a művászek produkciójáról.Fél hasábon rednszerint elintézi egy két közhellyel,a hangképzés ismertének hiánya és sajna az utóbbi időben süket füllre utaló leirásokkal.Kár!Egy kritkus legyen objectiv ez a foglalkozása-és ha nem tud érdemben véleményt alkotni inkább ne irjon.
A Muzsikában megjelent Fodor Géza Andre Chenier kritikája.Nem tudom ki hogyvan vele,de ezek a rendkivül hosszzúra sikeredett elmélkedések mindenről szólnak csak az opera lényegéről nem azaz a művászek produkciójáról.Fél hasábon rednszerint elintézi egy két közhellyel,a hangképzés ismertének hiánya és sajna az utóbbi időben süket füllre utaló leirásokkal.Kár!Egy kritkus legyen objectiv ez a foglalkozása-és ha nem tud érdemben véleményt alkotni inkább ne irjon.
13682 Orfeusz 2007-04-04 23:07:01
és pont ilyenkor hiányzok az Operából. Bár biztos szívszélhüdést kaptam volna, ha csak úgy meglátom Bartolit.
és pont ilyenkor hiányzok az Operából. Bár biztos szívszélhüdést kaptam volna, ha csak úgy meglátom Bartolit.
13681 Momo 2007-04-04 22:57:17 [Válasz erre: 13679 Momo 2007-04-04 22:26:30]
Azért más így. A harmadik felvonás előtt mondtam is Oberfrank Petinek, hogy ki ül ma este a nézőtéren. Ettől még egy ilyen átlagos, hétköznapi előadás is ünnep lesz egy kicsit.
Azért más így. A harmadik felvonás előtt mondtam is Oberfrank Petinek, hogy ki ül ma este a nézőtéren. Ettől még egy ilyen átlagos, hétköznapi előadás is ünnep lesz egy kicsit.
13679 Momo 2007-04-04 22:26:30 [Válasz erre: 13669 Orfeusz 2007-04-04 21:42:18]
Igen. Jobbközép 7. sor.
Igen. Jobbközép 7. sor.
13678 zsoly 2007-04-04 22:04:26 [Válasz erre: 13669 Orfeusz 2007-04-04 21:42:18]
És egyébként kit láthatott ma Turandoként?
És egyébként kit láthatott ma Turandoként?
13677 zsoly 2007-04-04 22:03:36 [Válasz erre: 13676 zsoly 2007-04-04 22:02:03]
Egyébként asszem a Nyetrebko topikban írhattam, pár hónapja, nem merem leírni mégegyszer, hogy mennyi Bartoli koncertgázsija. Mondjuk még így is csak a harmada Nyetrebkojénak...
Egyébként asszem a Nyetrebko topikban írhattam, pár hónapja, nem merem leírni mégegyszer, hogy mennyi Bartoli koncertgázsija. Mondjuk még így is csak a harmada Nyetrebkojénak...
13676 zsoly 2007-04-04 22:02:03 [Válasz erre: 13674 frushena 2007-04-04 21:53:53]
Mondjuk mióta Bartoli bedobta Vivaldit a köztudatba, azóta talán már akkor is nagyobb egy kicsit az érdeklődés, ha éppen nem ő csinálja. Az \"újrateremtős\" érdemei mindenesetre elvitathatatlanok.
Mondjuk mióta Bartoli bedobta Vivaldit a köztudatba, azóta talán már akkor is nagyobb egy kicsit az érdeklődés, ha éppen nem ő csinálja. Az \"újrateremtős\" érdemei mindenesetre elvitathatatlanok.
13675 Orfeusz 2007-04-04 21:54:38
S33-on állítólag újra van Mezzo!
S33-on állítólag újra van Mezzo!
13674 frushena 2007-04-04 21:53:53 [Válasz erre: 13673 Orfeusz 2007-04-04 21:51:22]
Például ... Én is el tudnám képzelni ,,, De vicces, hogy amúgy szerintem kutyát nem érdekelné Vivaldi, ha nem Bartoli énekelné. Azért ez baj! :S
Például ... Én is el tudnám képzelni ,,, De vicces, hogy amúgy szerintem kutyát nem érdekelné Vivaldi, ha nem Bartoli énekelné. Azért ez baj! :S
13673 Orfeusz 2007-04-04 21:51:22 [Válasz erre: 13672 frushena 2007-04-04 21:49:53]
Kapcsolódjon ki..de ne a nézőtéren, hanem egy könnyed Vivaldi esttel a színpadon
Kapcsolódjon ki..de ne a nézőtéren, hanem egy könnyed Vivaldi esttel a színpadon
13671 Orfeusz 2007-04-04 21:46:45 [Válasz erre: 13670 frushena 2007-04-04 21:43:10]
és miért van itt???
és miért van itt???
13670 frushena 2007-04-04 21:43:10 [Válasz erre: 13669 Orfeusz 2007-04-04 21:42:18]
Így van ! Az olvasó levelekben már írtam :)
Így van ! Az olvasó levelekben már írtam :)
13669 Orfeusz 2007-04-04 21:42:18
Állítólag ma Cecilia Bartoli a MÁÓ-ban volt és Turandotot nézett!!!! Ki mit tud róla??????
Állítólag ma Cecilia Bartoli a MÁÓ-ban volt és Turandotot nézett!!!! Ki mit tud róla??????
13668 Sesto 2007-04-04 10:36:37
...egy pár kritika az \"Ezred lánya\"-premier után: (részlet a \"Die Welt\" kritikából; www.welt.de) Hier schenkt man sich Hosen in Tirol: als Uniform für Tonio, der so seiner Marie nah sein kann. Tonio und Marie sind - nach Alagna/Gheorghiu, Villazón/Netrebko, Seiffert/Schnitzer - das mindestens vierte Operntraumpaar Juan-Diego Flórez und Natalie Dessay. Dem Peruaner sitzt in seiner zweiten Wiener Premiere fesch die Lederhose, und er schmettert fesch nasalierend seine neun hohen Cs in den Saal; wiederholen mag oder darf er sie nicht. In seiner zweiten Arie schmeichelt er mit zuckrigem Schmelz und zärtlichem Schmerz. Natalie Dessay, die 1993 in Wien als Olympia ihren internationalen Durchbruch erlebte, zwitschert die Marie mit Bügeleisen und Schälmesser als Koloraturenkobold: ein rothaariges Marketenderinnen-Girlie als kesse Mischung aus Pumuckl und Ronja Räubertochter; später domestiziert, aber nie gezähmt. Was die spitze Stimme nach zwei Stimmbandknotenoperationen an Farben verloren hat, gleicht sie durch Mienenspiel und fulminante Körpersprache aus. Souverän auf der ungewohnt komischen Seite steht auch der brummbärige Carlos Álvarez mit Glatze und Gummibauch als Sulpice. Gefeiert wurde schließlich in der Minirolle der wie ein lila Osterei gewandeten Duchesse de Crakentrop, für die sich in Wien einst auch die legendäre Ljuba Welitsch nicht zu schade war, die Heimkehrerin Montserrat Caballé. Die Stimme glänzt nur mit Resten früherer Pianoschönheit, aber so selbstironisch liebreizend wie die große Diva soll man die Schweizer Jodeleinlage \"S\'Schätzeli\" erst einmal servieren. Obwohl sie bisher nur 35 Vorstellungen an der Staatsoper gesungen hat, wurde die Caballé, die am 12. April 74 Jahre alt wird, auf der Premierenfeier bereits inoffiziell von Ioan Hollender zur Österreichischen Kammersängerin ernannt. Renate Wagner, a \"Merker-töl\" ilyennek látta/hallotta az elöadást: Wiener Staatsoper: LA FILLE DU RÉGIMENT von Gaetano Donizetti,(Premiere: 1. April 2007) Wann ist man als Opernfreund zuletzt dermaßen „glückselig“ aus der Wiener Staatsoper geschwebt? Man hätte Mühe, sich an einen Abend zu erinnern, an dem alles dermaßen gestimmt hat wie an diesem. Und das ausgerechnet bei der „Fille du régiment“, der im Grunde nicht so bedeutenden „Regimentstochter“ des Gaetano Donizetti, die hier in der originalen französischen „Opéra comique“-Fassung präsentiert wird (und nicht in der üblichen italienischen). Die Geschichte vom adeligen Kind, das von einem Regiment Soldaten aufgezogen wurde, sich in einen Tiroler (ein Feind der französischen Soldateska) verliebt, von der Mama abgeholt und zur Adeligen „dressiert“ wird und am Ende doch ihr Happy End bekommt, ist im allgemeinen nicht mehr als schlicht und dümmlich. Man spielt das Werk, weil eine Tenorarie mit neun hohen „C“ in Folge eine Herausforderung darstellt, der nur wenige gerecht werden (weshalb Luciano Pavarotti die Rolle in seiner Jugend an der Seite von Joan Sutherland gesungen hat – er konnte das), weil Marie, die Regimentstochter, einiges Schwierige, Koloraturenreiche zum Singen bekommt, der Sergeant Sulpice eine der üblichen komischen Bariton-Rollen ist und man im letzten Akt mit der „Duchesse de Crakentorp“ mit Hilfe prominenter Besetzungen immer Pointen setzen kann: In der Volksoper erinnert man sich diesbezüglich an königlich-vergnügliche Auftritte von Ljuba Welitsch. Was man aus dieser „Regimentstochter“ machen kann, zeigt die Wiener Aufführung, die in dieser Produktion aus London kommt und nach New York weiterwandert – eine Modell-Inszenierung wie diese verdient das. Es ist wirklich bemerkenswert, mit wie viel Grips der Regisseur Laurent Pelly die Sache anging. Man hat von ihm in Wien bisher noch nichts gesehen, aber der Ruf seiner witzigen Offenbach-Inszenierungen ist ihm voraus geeilt, und in London war man von der „Regimentstochter“ sehr begeistert. Zu Recht, wie wir nun wissen(im Sommer wird Pelly übrigens im Theater an der Wien Mozarts „La finta semplice“ in Szene setzen). Pelly, der wie meist mit Chantal Thomas für die Bühnengestaltung zusammen arbeitet (die großteils mätzchenlosen Kostüme machte er selbst), hat Donizettis Oper von allen Albernheiten befreit – dem Operetten-Tirol, den Operetten-Soldaten, der Operetten-Marketenderin. Doch wenn er (zeitversetzt in den Ersten Weltkrieg) das Soldatenwesen nicht lustig, sondern halbwegs ernst nimmt, übertreibt er es nicht, verzerrt nicht in die falsche Richtung. Und – das Soldatenleben ist echt, Marie trägt eine Hose, Stiefel, ein „Leiberl“, wie man in Wien sagt, und Hosenträger, und sie ist mit Hemdenbügeln und Kartoffelschälen befasst, statt chic die Trommel zu schlagen. Und auch anderes nimmt Pelly tiefer geschürft als sonst: Wenn Marie uns im zweiten Akt in Mädchenkleidern, am Schloss „umerzogen“ begegnet, dann ist es ebenso tragisch wie lustig, wie dieses Naturgeschöpf zur „Adeligen“ verformt werden sollte. Kurz, das Klischeelibretto wird auf einmal zur Menschengeschichte, zum Schicksal eines jungen Mädchens, das es wahrlich nicht leicht hat. Dennoch bleibt vieles noch heiter genug, etwa die „choreographische“ Führung der Soldaten (und auch manches Ensemble wird solcherart aufgelöst), die komischen Bedienten im Schloss Berkenfeld (Männer in Dienstmädchen-Kleidung, hingebungsvoll putzend), die Lemuren-Gesellschaft, die zur falschen Hochzeit kommt… Das sind Pointen, die der Ironisierung dienen. Sprechen wir von der Besetzung und am besten gleich von Natalie Dessay, dem Wunder einer Marie (auch wenn man ihr in Kritiken über die Londoner Aufführung vorwirft, keine echte Koloraturvirtuosin zu sein): Nun, die Dessay ist keine Gruberova und keine Sutherland und auch kein Sekunde lang die schmucke Marketenderin, als die man diese Marie konventionellerweise meist gegeben hat. Mit sperrigem Rotschopf wie eine Pippi Langstrumpf aussehend, ist diese Marie Trotzkopf und Persönlichkeit zugleich, übermütige Komikerin und tief empfindende Liebende. Sie setzt ihre Stimme zur Charakteristik der Figur ein, und da die original-französische „Regimentstochter“ viele gesprochene Passagen hat, kommt ihr das Französische, ihre Muttersprache voll entgegen: Sie kann die Rolle bis ins letzte sprachliche Detail auch absolut hinreißend spielen. Und sie hat einen hinreißenden Tonio, der rührend in Lederhosen und Stutzen auftritt und sich ihretwegen in Soldatenuniform stürzt. Mehr noch – er singt betörend schön. Man kann nicht sagen, dass Juan Diego Flórez – um diese Frage gleich einmal zu bereinigen – die neun hohen „C“ in den Zuschauerraum schmettern würde, denn dazu eignet sich die Stimme nicht. Er stellt sie hell und locker in den Raum, muss nicht stemmen, nicht pressen, fürchtet sich hörbar nicht davor und distoniert auch kein bisschen: Was kann man mehr verlangen? Und im übrigen ist er ein lyrischer Sänger mit schönster Stimmführung und einem Timbre, das so hell ist wie jenes von Pavarotti in dessen Jugend, aber ganz anders klingt. Auf der Bühne steht Flórez als hübscher, schlanker Bursche, der sich ein spürbares Vergnügen daraus macht, diese Marie zu lieben und bei jeder Gelegenheit in die Arme zu schließen: Die schier endlose Kuss-Szene der beiden ist ein Vergnügen für sich. Dass Tonio ganz am Ende mit einem Panzer auftaucht, um seine Marie endgültig zu erobern, mag vielleicht ein wenig übertrieben sein, aber im Glücksgefühl dieses Abends ist man entschlossen, einfach alles gut und richtig zu finden. Der fesche Carlos Alvarez ist kaum zu erkennen – seine bekannten schwarzen Locken unter einer Glatze versteckt, ein künstlicher Bauch um die Mitte, damit er auch optisch zum „Papa“ Sulpice, dem rührenden Sergeanten wird, der Marie aufgezogen hat und mit dem sie so richtig herumzanken kann: ein Schatz, der Mann, und mit bekannt schöner Stimme dazu. Janina Baechle als angebliche Tante von Marie, die sich dann als Mama herausstellt, stellt wieder ihr Talent für Komisches samt gepflegtem Mezzo unter Beweis und hat in Clemens Unterreiner einen wirklich komischen Adlatus. Ja, und dann ist da die Dritte-Akt-Komikerin (auch das rückt das Werk so sehr in Operettennähe), und für diese Duchesse de Crakentorp hat man Montserrat Caballé nach langen Jahren wieder an die Wiener Staatsoper heimgeholt. Längst nicht mehr die virtuose Stimmakrobatin und machtvolle Interpretin großer Rollen von einst, sondern eine souveräne Frau, die ihre Massen mit Selbstironie vor sich hin schiebt und keine Pointe auslässt. Wenn sie als einzige an diesem Abend immer wieder ins Deutsche fällt, dankt ihr dies das Publikum natürlich doppelt, denn es ist nicht jedermanns Sache, französische Witze auch zu verstehen. Das „Schweizer Liedchen“, das sie auch noch trällert, ist der Gipfel an Ironie und Selbstironie… Tatsächlich kann in diesem zweiten Akt auch ein Regisseur wie Pelly kaum ein „Konzept“ verwirklichen, da muss er einfach der albernen Story folgen. Der Mann am Pult, der den Abend musikalisch bestens zusammen hielt, war Yves Abel. Er fügte sich homogen zu dem Rest des Teams, und alle zusammen schufen einen Abend wie aus einem Guss. In der Staatsoper selbst spürte man das Vibrieren, das Schwingen der positiven Energie vom Anfang bis zum Ende. Es muss sich im Fernsehen auch manifestiert haben. Und man wird immer wieder einmal zur DVD des Abends greifen und sich an eine Sternstunde der Heiterkeit erinnern.
...egy pár kritika az \"Ezred lánya\"-premier után: (részlet a \"Die Welt\" kritikából; www.welt.de) Hier schenkt man sich Hosen in Tirol: als Uniform für Tonio, der so seiner Marie nah sein kann. Tonio und Marie sind - nach Alagna/Gheorghiu, Villazón/Netrebko, Seiffert/Schnitzer - das mindestens vierte Operntraumpaar Juan-Diego Flórez und Natalie Dessay. Dem Peruaner sitzt in seiner zweiten Wiener Premiere fesch die Lederhose, und er schmettert fesch nasalierend seine neun hohen Cs in den Saal; wiederholen mag oder darf er sie nicht. In seiner zweiten Arie schmeichelt er mit zuckrigem Schmelz und zärtlichem Schmerz. Natalie Dessay, die 1993 in Wien als Olympia ihren internationalen Durchbruch erlebte, zwitschert die Marie mit Bügeleisen und Schälmesser als Koloraturenkobold: ein rothaariges Marketenderinnen-Girlie als kesse Mischung aus Pumuckl und Ronja Räubertochter; später domestiziert, aber nie gezähmt. Was die spitze Stimme nach zwei Stimmbandknotenoperationen an Farben verloren hat, gleicht sie durch Mienenspiel und fulminante Körpersprache aus. Souverän auf der ungewohnt komischen Seite steht auch der brummbärige Carlos Álvarez mit Glatze und Gummibauch als Sulpice. Gefeiert wurde schließlich in der Minirolle der wie ein lila Osterei gewandeten Duchesse de Crakentrop, für die sich in Wien einst auch die legendäre Ljuba Welitsch nicht zu schade war, die Heimkehrerin Montserrat Caballé. Die Stimme glänzt nur mit Resten früherer Pianoschönheit, aber so selbstironisch liebreizend wie die große Diva soll man die Schweizer Jodeleinlage \"S\'Schätzeli\" erst einmal servieren. Obwohl sie bisher nur 35 Vorstellungen an der Staatsoper gesungen hat, wurde die Caballé, die am 12. April 74 Jahre alt wird, auf der Premierenfeier bereits inoffiziell von Ioan Hollender zur Österreichischen Kammersängerin ernannt. Renate Wagner, a \"Merker-töl\" ilyennek látta/hallotta az elöadást: Wiener Staatsoper: LA FILLE DU RÉGIMENT von Gaetano Donizetti,(Premiere: 1. April 2007) Wann ist man als Opernfreund zuletzt dermaßen „glückselig“ aus der Wiener Staatsoper geschwebt? Man hätte Mühe, sich an einen Abend zu erinnern, an dem alles dermaßen gestimmt hat wie an diesem. Und das ausgerechnet bei der „Fille du régiment“, der im Grunde nicht so bedeutenden „Regimentstochter“ des Gaetano Donizetti, die hier in der originalen französischen „Opéra comique“-Fassung präsentiert wird (und nicht in der üblichen italienischen). Die Geschichte vom adeligen Kind, das von einem Regiment Soldaten aufgezogen wurde, sich in einen Tiroler (ein Feind der französischen Soldateska) verliebt, von der Mama abgeholt und zur Adeligen „dressiert“ wird und am Ende doch ihr Happy End bekommt, ist im allgemeinen nicht mehr als schlicht und dümmlich. Man spielt das Werk, weil eine Tenorarie mit neun hohen „C“ in Folge eine Herausforderung darstellt, der nur wenige gerecht werden (weshalb Luciano Pavarotti die Rolle in seiner Jugend an der Seite von Joan Sutherland gesungen hat – er konnte das), weil Marie, die Regimentstochter, einiges Schwierige, Koloraturenreiche zum Singen bekommt, der Sergeant Sulpice eine der üblichen komischen Bariton-Rollen ist und man im letzten Akt mit der „Duchesse de Crakentorp“ mit Hilfe prominenter Besetzungen immer Pointen setzen kann: In der Volksoper erinnert man sich diesbezüglich an königlich-vergnügliche Auftritte von Ljuba Welitsch. Was man aus dieser „Regimentstochter“ machen kann, zeigt die Wiener Aufführung, die in dieser Produktion aus London kommt und nach New York weiterwandert – eine Modell-Inszenierung wie diese verdient das. Es ist wirklich bemerkenswert, mit wie viel Grips der Regisseur Laurent Pelly die Sache anging. Man hat von ihm in Wien bisher noch nichts gesehen, aber der Ruf seiner witzigen Offenbach-Inszenierungen ist ihm voraus geeilt, und in London war man von der „Regimentstochter“ sehr begeistert. Zu Recht, wie wir nun wissen(im Sommer wird Pelly übrigens im Theater an der Wien Mozarts „La finta semplice“ in Szene setzen). Pelly, der wie meist mit Chantal Thomas für die Bühnengestaltung zusammen arbeitet (die großteils mätzchenlosen Kostüme machte er selbst), hat Donizettis Oper von allen Albernheiten befreit – dem Operetten-Tirol, den Operetten-Soldaten, der Operetten-Marketenderin. Doch wenn er (zeitversetzt in den Ersten Weltkrieg) das Soldatenwesen nicht lustig, sondern halbwegs ernst nimmt, übertreibt er es nicht, verzerrt nicht in die falsche Richtung. Und – das Soldatenleben ist echt, Marie trägt eine Hose, Stiefel, ein „Leiberl“, wie man in Wien sagt, und Hosenträger, und sie ist mit Hemdenbügeln und Kartoffelschälen befasst, statt chic die Trommel zu schlagen. Und auch anderes nimmt Pelly tiefer geschürft als sonst: Wenn Marie uns im zweiten Akt in Mädchenkleidern, am Schloss „umerzogen“ begegnet, dann ist es ebenso tragisch wie lustig, wie dieses Naturgeschöpf zur „Adeligen“ verformt werden sollte. Kurz, das Klischeelibretto wird auf einmal zur Menschengeschichte, zum Schicksal eines jungen Mädchens, das es wahrlich nicht leicht hat. Dennoch bleibt vieles noch heiter genug, etwa die „choreographische“ Führung der Soldaten (und auch manches Ensemble wird solcherart aufgelöst), die komischen Bedienten im Schloss Berkenfeld (Männer in Dienstmädchen-Kleidung, hingebungsvoll putzend), die Lemuren-Gesellschaft, die zur falschen Hochzeit kommt… Das sind Pointen, die der Ironisierung dienen. Sprechen wir von der Besetzung und am besten gleich von Natalie Dessay, dem Wunder einer Marie (auch wenn man ihr in Kritiken über die Londoner Aufführung vorwirft, keine echte Koloraturvirtuosin zu sein): Nun, die Dessay ist keine Gruberova und keine Sutherland und auch kein Sekunde lang die schmucke Marketenderin, als die man diese Marie konventionellerweise meist gegeben hat. Mit sperrigem Rotschopf wie eine Pippi Langstrumpf aussehend, ist diese Marie Trotzkopf und Persönlichkeit zugleich, übermütige Komikerin und tief empfindende Liebende. Sie setzt ihre Stimme zur Charakteristik der Figur ein, und da die original-französische „Regimentstochter“ viele gesprochene Passagen hat, kommt ihr das Französische, ihre Muttersprache voll entgegen: Sie kann die Rolle bis ins letzte sprachliche Detail auch absolut hinreißend spielen. Und sie hat einen hinreißenden Tonio, der rührend in Lederhosen und Stutzen auftritt und sich ihretwegen in Soldatenuniform stürzt. Mehr noch – er singt betörend schön. Man kann nicht sagen, dass Juan Diego Flórez – um diese Frage gleich einmal zu bereinigen – die neun hohen „C“ in den Zuschauerraum schmettern würde, denn dazu eignet sich die Stimme nicht. Er stellt sie hell und locker in den Raum, muss nicht stemmen, nicht pressen, fürchtet sich hörbar nicht davor und distoniert auch kein bisschen: Was kann man mehr verlangen? Und im übrigen ist er ein lyrischer Sänger mit schönster Stimmführung und einem Timbre, das so hell ist wie jenes von Pavarotti in dessen Jugend, aber ganz anders klingt. Auf der Bühne steht Flórez als hübscher, schlanker Bursche, der sich ein spürbares Vergnügen daraus macht, diese Marie zu lieben und bei jeder Gelegenheit in die Arme zu schließen: Die schier endlose Kuss-Szene der beiden ist ein Vergnügen für sich. Dass Tonio ganz am Ende mit einem Panzer auftaucht, um seine Marie endgültig zu erobern, mag vielleicht ein wenig übertrieben sein, aber im Glücksgefühl dieses Abends ist man entschlossen, einfach alles gut und richtig zu finden. Der fesche Carlos Alvarez ist kaum zu erkennen – seine bekannten schwarzen Locken unter einer Glatze versteckt, ein künstlicher Bauch um die Mitte, damit er auch optisch zum „Papa“ Sulpice, dem rührenden Sergeanten wird, der Marie aufgezogen hat und mit dem sie so richtig herumzanken kann: ein Schatz, der Mann, und mit bekannt schöner Stimme dazu. Janina Baechle als angebliche Tante von Marie, die sich dann als Mama herausstellt, stellt wieder ihr Talent für Komisches samt gepflegtem Mezzo unter Beweis und hat in Clemens Unterreiner einen wirklich komischen Adlatus. Ja, und dann ist da die Dritte-Akt-Komikerin (auch das rückt das Werk so sehr in Operettennähe), und für diese Duchesse de Crakentorp hat man Montserrat Caballé nach langen Jahren wieder an die Wiener Staatsoper heimgeholt. Längst nicht mehr die virtuose Stimmakrobatin und machtvolle Interpretin großer Rollen von einst, sondern eine souveräne Frau, die ihre Massen mit Selbstironie vor sich hin schiebt und keine Pointe auslässt. Wenn sie als einzige an diesem Abend immer wieder ins Deutsche fällt, dankt ihr dies das Publikum natürlich doppelt, denn es ist nicht jedermanns Sache, französische Witze auch zu verstehen. Das „Schweizer Liedchen“, das sie auch noch trällert, ist der Gipfel an Ironie und Selbstironie… Tatsächlich kann in diesem zweiten Akt auch ein Regisseur wie Pelly kaum ein „Konzept“ verwirklichen, da muss er einfach der albernen Story folgen. Der Mann am Pult, der den Abend musikalisch bestens zusammen hielt, war Yves Abel. Er fügte sich homogen zu dem Rest des Teams, und alle zusammen schufen einen Abend wie aus einem Guss. In der Staatsoper selbst spürte man das Vibrieren, das Schwingen der positiven Energie vom Anfang bis zum Ende. Es muss sich im Fernsehen auch manifestiert haben. Und man wird immer wieder einmal zur DVD des Abends greifen und sich an eine Sternstunde der Heiterkeit erinnern.
13667 muzsika 2007-04-04 09:41:27 [Válasz erre: 13664 Toscanini 2007-04-04 01:04:06]
Tokody Ilona köszöni szépen, nagyon jól van, MA este Liú-t énekel az Operaházban!!! ;-))))
Tokody Ilona köszöni szépen, nagyon jól van, MA este Liú-t énekel az Operaházban!!! ;-))))
13666 Spangel 2007-04-04 09:28:33 [Válasz erre: 13665 pancsova 2007-04-04 08:31:58]
Ezt én is szeretnjém tudni!
Ezt én is szeretnjém tudni!
13665 pancsova 2007-04-04 08:31:58 [Válasz erre: 13664 Toscanini 2007-04-04 01:04:06]
HOGY JÖN IDE TOKODY ILONA?
HOGY JÖN IDE TOKODY ILONA?
13664 Toscanini 2007-04-04 01:04:06
Szegény Tokody Ilona....
Szegény Tokody Ilona....
13660 tukán 2007-04-03 12:56:56 [Válasz erre: 13659 Cilike 2007-04-03 10:22:48]
Kár, hogy nem lehettem ott a próbán, kiváncsi lettem volna, ahogy Lukács Ervin ugat!!!
Kár, hogy nem lehettem ott a próbán, kiváncsi lettem volna, ahogy Lukács Ervin ugat!!!
13659 Cilike 2007-04-03 10:22:48 [Válasz erre: 13657 Búbánat 2007-04-02 22:20:15]
Hozzáteszem, hogy a karnagy úr sem volt elfogulatlan, mert egy tempón a nagyáriában összeszólalkoztak Martonnal a próbán...eléggé...hogy ismondjam...leugatta, már bocs. Sztem Kati azt hitte, ez egy jó lehetőség neki, Martonnal fellépni, és hát nem pont úgy sült el. Ismernie kellett volna, nem egy babapiskóta. Kőkemény.
Hozzáteszem, hogy a karnagy úr sem volt elfogulatlan, mert egy tempón a nagyáriában összeszólalkoztak Martonnal a próbán...eléggé...hogy ismondjam...leugatta, már bocs. Sztem Kati azt hitte, ez egy jó lehetőség neki, Martonnal fellépni, és hát nem pont úgy sült el. Ismernie kellett volna, nem egy babapiskóta. Kőkemény.
13658 Búbánat 2007-04-02 22:28:03 [Válasz erre: 13657 Búbánat 2007-04-02 22:20:15]
Jól látott viszont mindent Andics György, annak az április 3-i. nevezetes előadásnak az ügyelője: \" Én vezettem az az előadást. Arra lettem figyelmes, hogy Kati egyre elszántabban énekel, ami nem ártott a szerepnek, de nem értettem, mi az oka. Az a terror, amit Marton Éva fejtett ki, tulajdonképpen ellenkező hatást ért el, mert Kati hatalmas indulattal és akaraterővel vágta a királylány arcába az igazságot, hiszen erről szól az ária. Sírását leküzdve énekelt,és ezzel óriási hatást ért el. Aztán persze kijött és összeesett, de ez már nem tartozik a közönségre. Attól féltünk, hogy a következő előadást már nem fogja vállalni, de Kati fegyelmezett művész, még soha nem mondott le előadást. Végül is ő győzött, és Marton Éva kénytelen volt meghátrálni, a második előadást már teljes egyetértésben játszották le...\"
Jól látott viszont mindent Andics György, annak az április 3-i. nevezetes előadásnak az ügyelője: \" Én vezettem az az előadást. Arra lettem figyelmes, hogy Kati egyre elszántabban énekel, ami nem ártott a szerepnek, de nem értettem, mi az oka. Az a terror, amit Marton Éva fejtett ki, tulajdonképpen ellenkező hatást ért el, mert Kati hatalmas indulattal és akaraterővel vágta a királylány arcába az igazságot, hiszen erről szól az ária. Sírását leküzdve énekelt,és ezzel óriási hatást ért el. Aztán persze kijött és összeesett, de ez már nem tartozik a közönségre. Attól féltünk, hogy a következő előadást már nem fogja vállalni, de Kati fegyelmezett művész, még soha nem mondott le előadást. Végül is ő győzött, és Marton Éva kénytelen volt meghátrálni, a második előadást már teljes egyetértésben játszották le...\"
13657 Búbánat 2007-04-02 22:20:15 [Válasz erre: 13641 Cilike 2007-04-01 08:31:12]
Ézsaiás Erzsébet könyvében (Az érelmek papnője) az előadást vezénylő Lukács Ervin így emlékszik vissza az ominózus esetre: \"...Katival a munka nem villongás tárgya, hanem a közös nevező természetes megtalálása. Ő díva, ezért előfordulhat rivalizálás a partnernők között, de köztünk sosem. Mivel maximalista önmagával és másokkal szemben is, azoknak, akik ugyanígy gondolkoznak, ez értelemszerűen nem jelent problémát. A botrány estéjén én vezényeltem, ezért nem tudom pontosan, mi történt. Már a próbán problémák voltak a harmadik felvonásban, amikor Marton Éva a színpad hátterében vanb, Kati pedig hozzá intézi a könyörgő áriáját. Ezt háttal a közönségnek nem lehet megcsinálni! De Éva ragaszkodott hozz, hogy hátul álljon, és rászólt Katira.hogy neki énekeljen. Eljött az előadás, Kati a közönség felé kezdett énekelni, erre Éva előbbre jött, és ő ettől a nyomástól olyan állapotba került, hogy gyakorlatilag sírva énekelte végig az áriát. Nem tudom, a közönség ebből mit érzékelt. Én lent a zenekari árokban sem láttam tisztán a dolgokat.\"
Ézsaiás Erzsébet könyvében (Az érelmek papnője) az előadást vezénylő Lukács Ervin így emlékszik vissza az ominózus esetre: \"...Katival a munka nem villongás tárgya, hanem a közös nevező természetes megtalálása. Ő díva, ezért előfordulhat rivalizálás a partnernők között, de köztünk sosem. Mivel maximalista önmagával és másokkal szemben is, azoknak, akik ugyanígy gondolkoznak, ez értelemszerűen nem jelent problémát. A botrány estéjén én vezényeltem, ezért nem tudom pontosan, mi történt. Már a próbán problémák voltak a harmadik felvonásban, amikor Marton Éva a színpad hátterében vanb, Kati pedig hozzá intézi a könyörgő áriáját. Ezt háttal a közönségnek nem lehet megcsinálni! De Éva ragaszkodott hozz, hogy hátul álljon, és rászólt Katira.hogy neki énekeljen. Eljött az előadás, Kati a közönség felé kezdett énekelni, erre Éva előbbre jött, és ő ettől a nyomástól olyan állapotba került, hogy gyakorlatilag sírva énekelte végig az áriát. Nem tudom, a közönség ebből mit érzékelt. Én lent a zenekari árokban sem láttam tisztán a dolgokat.\"
13656 Károly 2007-04-02 17:43:15
Farkasréti Mária előadásán nem voltam ott, de hallottam Pesti Emesét. Egy rémálommal ért fel, ez az igazság. Hol tanulta ezt az erőszakos, csúnya éneklést, ami éneklésnek alig nevezhető-! Nem tudható, hogy a mostani vagy az előző igazgatóság osztotta-e ki őrá Turandot szerepét, de a végeredményt tekintve édes mindegy. Farkasréti szerepléséről is gyászos véleményeket hallani. Egy szó mint száz, a mostani Turandot előadásokat átok kísérte!
Farkasréti Mária előadásán nem voltam ott, de hallottam Pesti Emesét. Egy rémálommal ért fel, ez az igazság. Hol tanulta ezt az erőszakos, csúnya éneklést, ami éneklésnek alig nevezhető-! Nem tudható, hogy a mostani vagy az előző igazgatóság osztotta-e ki őrá Turandot szerepét, de a végeredményt tekintve édes mindegy. Farkasréti szerepléséről is gyászos véleményeket hallani. Egy szó mint száz, a mostani Turandot előadásokat átok kísérte!
13655 Cilike 2007-04-02 12:57:41
Én nem a nézőtérről hallottam, de: Farkasréti Marinál a magas hangoknál volt ugyan némi bizonytalankodás, de azzal az agresszív, erőszakos, éneklésnek nem nevezhető művelettel, amit a másik címszereplő művelt, nem hasonlítanám össze. Nem mondanám, hogy P.E.-nek gondjai voltak a magas hangokkal: meg akarta őket gyilkolni, úgy tűnt. Minden egyes hangba belerúgott egy baromi nagyot. Azért kár, mert hallhatóan meglenne hozzá a képessége, hogy elénekelje a szerepet. Ez nem függ drukktól, attól az ember nem kezd el minden hangot külön megnyomni. Egyszerűen- számomra -élvezhetetlen volt.
Én nem a nézőtérről hallottam, de: Farkasréti Marinál a magas hangoknál volt ugyan némi bizonytalankodás, de azzal az agresszív, erőszakos, éneklésnek nem nevezhető művelettel, amit a másik címszereplő művelt, nem hasonlítanám össze. Nem mondanám, hogy P.E.-nek gondjai voltak a magas hangokkal: meg akarta őket gyilkolni, úgy tűnt. Minden egyes hangba belerúgott egy baromi nagyot. Azért kár, mert hallhatóan meglenne hozzá a képessége, hogy elénekelje a szerepet. Ez nem függ drukktól, attól az ember nem kezd el minden hangot külön megnyomni. Egyszerűen- számomra -élvezhetetlen volt.
13654 WiseGentleman 2007-04-02 09:43:23 [Válasz erre: 13653 Tarantella 2007-04-02 09:23:29]
Főleg, hogy ez egy nemzetközi fesztivál keretében történik (mert hétköznapi előadásokon - sajnos - már megszokhattuk az ilyeneket).
Főleg, hogy ez egy nemzetközi fesztivál keretében történik (mert hétköznapi előadásokon - sajnos - már megszokhattuk az ilyeneket).
