Bejelentkezés Regisztráció

Opernglas, avagy operai távcső...


470 WiseGentleman 2003-10-28 18:27:19
Szia Sesto, milyen volt a Falstaff? Kíváncsian várom beszámolódat a Frau ohne Schatten-ről is, mivel én jövő héten megyek mindkettőre. Időközben én Berlinben láttam egy Elektrát, Deborah Polaskival, aki, néhány magas hang kivételével, szerintem remek alakítást nyújtott, ugyanez mondható el a \"tökös\" Alfred Dohmenről valamint Reiner Goldbergről is. Uta Priew is jó Klytaemnestra volt, habár, ha az ember fülében Regina Resnik hangja cseng, azt nehéz überolni.

469 Búbánat 2003-10-28 13:18:57
„Komótos, puritán Hunyadi László„ Ezzel a címmel olvasható a tegnapi Magyar Nemzetben egy kissé megkésett operakritika a második szereposztás premierjéről. Metz Katalinnak több, továbbgondolásra érdemes megállapítása van a produkcióról. Az ő megközelítésében a rendezők „helyt adnak az énekesek kibontakozásának (már amikor a piano részekben túl halkan éneklő Kirkósa Orsolya hangját időnként el nem fedi a zenekar), ám meglehet, pusztán az első fellépéssel járó lámpaláz magyarázza a karból kiemelt, szólistává avanzsált énekesnő elhalkulását. Ettől függetlenül a második premier revelációja épp Kirkósa finoman megrajzolt Szilágyi Erzsébet – alakítása volt, ami hanganyagának szép színét, árnyalását, áriáinak lelki motiváltságát illeti, kivált a felívelő koloratűrökben…” A többi énekes teljesítményéről vagy a rendezésről újat nem mondott nekem. Ugyanakkor, egyetlen más kritikában sem olvastam azt a ténymegállapítást, amit Metz felvetett: „Sajnos a keskeny játéktéren szűk korlátok közé szorított, népszerű palotás koreográfiája csorbát szenved.” Így utólag visszaemlékezve, azt hiszem, igaz ez a meglátás.

468 kalahari 2003-10-28 00:02:57
Tévedtem: csak egy Róka-produkció lesz. Még nagyobb tülekedés várható a jegyekért...

467 kalahari 2003-10-28 00:00:29
Ajajj! Túl hosszú a link. T. Szerk.! Visszarendeznétek az oldalt? Kösz, és bocs.

466 Sesto 2003-10-28 00:00:25
Ahhh, pardon, teljesen elfelejtettem!.... Sorry!... ...igazad van!... Köszi az infót!!! Jó éjt´!... :-)

465 kalahari 2003-10-27 23:59:12
A jövő héten rá kellene mozdulnod, mert az Erkelben akciós jegyeket árulnak nov. 3-tól a téli időszakra (féláron). Biztos hamar elkapkodják, tavasszal is sikere volt. ld.: http://www.opera.hu/site.php?page=cikk&id=130&k=aktualis&PHPSESSID=5af17913cd62356333f91398344cef1f (Azt már mondtam, ugye, hogy neten is megveheted, nem kell érte jönnöd?)

464 Sesto 2003-10-27 23:57:38
...könyörgöm, sorba állnál nekem jegyért az ominózus Trubadurért, BITTE-BITTE-BITTE!!! :-)

463 kalahari 2003-10-27 23:55:29
Természetesen sorba kell álni a jegyekért! Akárki nem hallhatja azt a produkciót... :-) Bándi: Hangilag rendben volt, csak fáradtabb volt a szokásosnál. Pedig akkor még nem is tudta, hogy övé mind a 7 Hermann. Visszavett a hangerőből, de őt így is lehetett hallani, sőt...

462 Sesto 2003-10-27 23:53:56
Aprópó \"jegy-és MÁO\", ha ilyen tempóban haladok, bizony jó ha 2004-ben vmikor. eljutok-estleg- a MÁO-ba, vagy az Erkel Szinházba, pedig egy kis \"kitekintés\" nem ártana!... :-)

461 Sesto 2003-10-27 23:51:11
...Róka mint Manrico?...Hmmm...gonosz leszek, DE nem hagyhatom ki, mennyit fizet a MÁO, ha elmegyek és megnézem?... :-))) Értem, akkor ez nem jött be Bándinak-sajna annyira-talán lesz még lehetösége csiszolni rajta, ha mást nem külföldön, ha már a MÁO nem tart igényt müvészetére...Nyilván egy Hermann-t nem lehet karakterének sokrétüségében egy Manrico-val összehasonlitani, engem az érdekelne, hogy Bándi hangilag hogyan oldja meg Manrico-szólamát...

460 kalahari 2003-10-27 23:47:22
Manrico-t Kelen szokta, kivéve, amikor Róka István :-( (Nem vicc, ki van írva kettőre is. Szólj, ha kell jegy...) De volt májusban egy Bándival is. Hát... Nagyon kitoltak vele, mert a Dáma premierje előtt két nappal, főpróbák közepette énekeltették el vele. Ennek ellenére nem volt rossz. Bár Manrico szerintem meglehetősen egysíkú figura Bándi színészi kvalitásához. (most sztároltam egy kicsit, hogy mindenki lássa, milyen elkötelezett rajongó vagyok :-))

459 Sesto 2003-10-27 23:41:05
Ja persze és \"természetesen\" Wiedemann B. mint Azucena, klaro!!!

458 Sesto 2003-10-27 23:40:32
Akkor most az én \"szereposztásom\"... Manrico:Cura (tényleg Bándi csinált ma´r Manrico-t és ha igen, hogy sikerült?) Luna: Fokanov, OK!-megegyeztünk!-vagy Ataneli!-csak semmmi esetre NE Hampson!!! Leonore:...hát a nemzetközi piac most egy kicsit \"elárvult\", nem rohangálnak a Leonorák tömegesen,...DE Guleghina-val meghallgatnám, szerencsére megint jó passzban van hangilag és nagyon dekorativ megjelenés lett (újra) a 2. gyermeke születése után egy kicsit molettebb voklt, ami nem zavaró, de most valóban nagyon impozáns, királynöi alkat megint! Az emlitett magyar Leonorákkal is beérnem, bár ez megint csak egy \"soprano drammatico d´agilita\"-szerep, szóval a Fekete Veronika számomra ebben is érdekes lenne!... :-)

457 kalahari 2003-10-27 23:35:45
Szerencsére szopránokból el vagyunk látva. Azucena egyértelműen Wiedemann. Leonora lehet Sümegi, vagy Cserna, mindketten jók. Luna személyes kedvencem (akit idén kivettek belőle:-( ): Fokanov. Kész a szereposztás, jöhet!!! :-)

456 Sesto 2003-10-27 23:32:17
\"küldöm\"... :-) PS.: bár nem ártana hozzá egy bombasztikus Leonore, Azucena és persze Luna sem!... Kire tippelnél?...

455 kalahari 2003-10-27 23:28:18
A trubadúr a szívem csücske (az egyik), úgyhogy jöhet! :-)

454 Sesto 2003-10-27 23:21:13
..egy jó, \"tökös\" (pardon!) \"tesztoszterontól-duzzadó\" Manrico sem lenne rossz, ott aztán \"tombolhatna\"!.... :-)

453 kalahari 2003-10-27 23:15:51
Én is arra várok, hogy egyszer rendes előadásban láthassam itthon. Állítólag szeret hozzánk járni... Talán van remény. Otello? Kalaf? De nem vagyok válogatós...

452 Sesto 2003-10-27 23:13:59
pardon: \"csödbement cégnek\", elütve, úgy látszik tényleg fáradt lennék!...

451 Sesto 2003-10-27 23:12:55
Janomano megy holnap Cura-t nézni/hallgatni, ...elég jó formában van mostanság a bécsi \"Herodiade\"-ban is jó alakitást nyújtott,...és roppant szimpatikus személyiség is, csak ami szerintem nagy hiba-és ezt ne tessék félreérteni!-erejét/tudását éppen ilyen koncertekbe fekteti, ill. operai fellépéseit is mindenféle \"Event-hez\" köti, lásd. Veronai Arena, és igy vhogy. az igazi szinházi(!) operakarrierje stagnál! (Az ERATO-tól is megvállt, vagyis a cégbement cégnek már nem \"exklusiv-müvésze\" stb...) Vhogy. a management-jét jobban is megválszthatná Cura, de ez már más lapra tartozik!...

450 kalahari 2003-10-27 23:12:28
Hogyne. Egymást érik a bemutatók és a botrányok... Téma van bőven. :-)

449 Sesto 2003-10-27 23:08:27
Rátapitottál a lényegre: valóban NEM panaszkodni akarok, élvezem, tetszik az egész; csak egy kicsit most sok volt, és érzem hogy egy picit elfáradtam, pedig most jön még a nagyja... (Egyébként sokszor \"bepillantottam\" a Momus-ra, csak arra már nem jutott idöm, hogy érdemben hozzá is szóljak vmi.-hez, pedig akad itt mindig vmi. érdekes téma!...) :-) :-)

448 kalahari 2003-10-27 23:05:04
Gondoltam, hogy ez lehet a háttérben. De szerintem élvezed, amit csinálsz, és ez így is van jól...

447 Sesto 2003-10-27 23:01:23
Sorry,...igen ritkábban fordultam meg felétek, igérem nem szándékos volt, DE elég sok minden összejött: vizsgák, beszámolók, mellette munka(=nem csak szinházi) továbbá megbeszélésék és-és-és... A \"Szinigiazgató\"-val kapcs. is intézkedtem, tehát elég sok minden összejött, de alapvetöen hüséges tipus lennék, vagyis a \"Momus-t\" nem felejtettem el!!! :-)

446 kalahari 2003-10-27 22:56:37
Csak a szerencsésebbeknek... Viszont Téged ritkábban látni erre... Azért megnyugtató, hogy az operát nem nélkülözöd :-) Remélem, a mi Normánkat is meghallgatod, ha másképp nem, a rádióból...

445 Sesto 2003-10-27 22:53:36
Nektek Cura, nekem pedig ha minden igaz holnap R. Strauss, \"Die Frau ohne Schatten\" c. müve lesz \"porondon\"... :-)

444 kalahari 2003-10-27 22:06:52
Mázlista! A minimum, hogy elmeséled!!! :-) A Verdi-lemeze még nincs meg, én a Puccini-áriáit szoktam hallgatni...

443 janomano 2003-10-27 21:25:16
Holnap meg Cura élőben a kongresszusiban. Csak hát nem nagyon lehet bejutni a hegyi-vagányoktól! :) Nekem matáv bérletem van (pedig jobb lenne 1 BFZ) úgyhogy bérelt hely. Majd írok. Egyébként is kedvelem őt. Ezt a sötét, férfias tenor-hangot. Most is a Verdi lemezét hallgatom.

442 kalahari 2003-10-27 17:49:19
Szintén szombaton: Duna 23:35 Mozart: Requiem KV 626 Előadja Kertesi Ingrid - szoprán; Megyesi Schwartz Lucia - alt; Gulyás Dénes - tenor; Kovács István - basszus; a Nemzeti Énekkar (karigazgató: Antal Mátyás); a Pécsi Szimfonikus Zenekar - vezényel Hamar Zsolt

441 kalahari 2003-10-27 17:47:26
nov. 1. szombat M2 21:05 José Cura a Margitszigeten

440 kalahari 2003-10-27 17:35:43
Szerintem a mérsékelt tapsból is értenek. Vagy nem? Nem vagyok híve a drasztikus véleménynyilvánításnak (tojás, paradicsom...) Ha nem tetszik, nem tapsolok.

439 Búbánat 2003-10-27 17:33:43
Könnyen lehet. Pedig néha fújjolni is szeretnék, csak az nálunk ciki.

438 kalahari 2003-10-27 17:32:09
Búbánat, lehet, hogy máskor is Téged hallak, amint lelkesen brávózol? :-)

437 Szilgyo 2003-10-27 17:26:11
A szereposztás apró kis csodái, amelyeket idén annyiszor megtapasztalhatunk az MÁO-ban...

436 Orfeusz 2003-10-27 17:24:54
A Lohengrinnel kapcsolatban csak azt nem értem, hogy Németh Judit, miért nem énekelheti itthon Ortrud szerepét, ha ezt eljátszotta Bayreuthban (mégis Ő az egyetlen bayreuthi énekesnőnk jelenleg). Marton Éva jó, de azért Temesi helyére betehették volna, már csak vmi tiszteletet kifejezve iránta.

435 Búbánat 2003-10-27 15:50:27
Tegnap este, aki hallgatta a rádióban a Norma Erkel Színházi bemutató előadásának október 17-ei felvételét, a hangzó élményen túl részese lehetett a szünetben egy érdekes beszélgetésnek, amelynek során a két botcsinálta riporterünk Lukács Gyöngyit és Kiss B. Attilát faggatta a szerepeikről. Bizony, pihegve érkeztek a művészbüfébe, s képesek voltak az ügyelő első figyelmeztető jelzéséig ott maradni és elmondani primer benyomásaikat, érzéseiket a darabról, a zenéről, Belliniről, a belcanto - szerepek nehézségéről. S mindezt elvonatkoztatva a primer lelkiállapotuktól, hiszen, épp hogy csak lejöttek a színpadról, kizökkenve az első felvonást záró szenzációs tercett-finálé hatása alól. Érdekes kérdése volt az egyik interjúvolónak, hogy most ebben a pillanatban mit éreznek, kizökkenve a prózai jelenbe. És tényleg, a beszélgetés alatt végig érezhető volt – különösen Lukácsnál, hogy bár oldódott, de még feszült idegállapotban vannak. Le a kalappal előttük, hogy a a kíváncsiskodó és intimpistáskodó kérdésekre koncentrálva még valami szépeket, okosokat is felelgetni tudtak. S aztán már rohantak is vissza a jelenésükre várva. Hallgatva a második felvonást, inkább Kiss B.-nek ártott meg a szünetben való egész más jellegű civil szereplésük…A második finálé után viszont teljes volt a katarzis, főleg, hogy a felvételen visszahallgathattam a saját bravózásaimat is.

434 WiseGentleman 2003-10-27 12:07:19
Ha Kiss B. Attila hangi teljesítménye ennyire romlik, hogy fog tavasszal Lohengrint énekelni? (Lehet, hogy inkább Münchenbe kell elmenni Ben Heppnert hallgatni...).

433 Szilgyo 2003-10-27 08:47:14
Vettem. Még nem ÁT, de türelem!

432 kalahari 2003-10-27 00:52:32
Megtekintettem a Coppéliát. Sikeres bemutatónak tűnt. Gyerekeket érdemes elvinni, valóban szórakoztató.

431 Orfeusz 2003-10-25 07:09:22
Tegnap láttam a Hunyadi Lászlót, és bizony ennyire rossz rendezésre nem számítottam. A vetítések nevetségesek, prímitívek(mikor a La Grange ária alatt, mintegy mutatva Sz. Erzsébet lelki vívódását, először varjak repkednek, majd egy szivárványos rét jelenik meg-ennek minősítésére szavakat nem találok). Díszlet nincs, a ruhák az egész képbe nem illenek bele, néhol már giccsesek is számomra. Az énekesek ügyetelenül mozozgnak, néhol már nevetséges szituációk jönnek létre. Boross Csillát emelném ki, szépek a magasságai; Kirkósa Orsolya technikailag megfelelően oldotta meg a szerepet, bár hangereje néhol elég csekély; Kelen már rég messze van attól a teljesítménytől, amit régen nyújtott.( Mukkot pedig nekem még mindig kínszenvedés hallgatni) Összeségében az előadás számomra annyira szörnyű, hogy ilyen rossz operaelőadást még nem láttam(hiába a vokális teljesítmény, a vetítés mindenről eltereli a figyelmet). Azonban mégis tett rám a hatást ez a felháborító rendezés-előadás végére nagyon rossz kedvem lett, ami még most is tart, alig bírtam aludni:)

430 kalahari 2003-10-24 15:12:44
Valóban kedves ötlet volt a Hungarotontól, hogy éppen idén jelentette meg Melis árialemezét. A szerencsésebbek már hallották is. Igaz, Szilgyo? :-)

429 karnagy 2003-10-24 10:57:54
Sajnos, csak most jutottam gépközelbe, de írnék néhány gondolatot a 22-ei Normáról. Korábban csak néhány részletet ismertem ebből a szép belcanto-operából, így - kb. egy évtizede először - \"készülnöm\" kellett az előadásra - szégyen, nem szégyen: a mű cselekményét sem ismertem... Elképesztően gazdag és sokszínű ez a Bellini-darab, és hihetetlen követelményeknek kell eleget tennie a címszerepet megszólaltató énekesnőnek. Nem tudom, van-e a világon napjainkban olyan művésznő, aki hibátlanul formálná meg Norma szólamát. Lukács Gyöngyi igen szépen énekelt. Leszámítva egy-egy éles-\"gikszerközeli\" csúcshangot: elsőrangú produkciót nyújtott. Gyönyörűek a pinao-pianissimo magasságok. Nagy élmény volt őt hallgatni, akárcsak Ulbrich Andrea Adalgisáját. Ulbrichot évek óta nem hallottam - és nagyon meglepett a hang meggyőző ereje, kiegyenlítettsége. Ami különösen szimpatikus volt, hogy hihetetlen alázattal énekelte duettjeit világhírű művésztársával. Kiss B. az első felvonásban ijesztően szólt, lebegett a hangja stb. A másodikban jól énekelt. Kováts Kolos - hasonlóan neves pályatársaihoz, Kelenhez, Tokodyhoz - egyre aggasztóbb vokális teljesítményt nyújt. Végtelenül modoros. Átgondolt frazeálás helyett percekig énekel egy levegővel - érthetetlen, hogy miért hagyják ezt a vele dolgozó korrepetítorok, karmesterek. Attól, hogy valaki - mondjuk így - vezető énekes, nem tévedhetetlen művész. Saccani előadásait nagyon szeretem. Mint mindig, most is dinamikusan irányította az előadást, jó volt őt ismét operaelőadás karmestereként hallgatni.

428 kalahari 2003-10-23 15:48:01
Köszönöm a gratulációkat. Én is úgy gondoltam, hogy ez esetben nem a kritika a legfontosabb, így aki nem tetszett, arról inkább nem írtam semmit. Valóban az a lényeg, hogy a művészek eljöttek, mert adni akartak valamit. Ha az est hangulatát sikerült visszaadnom, akkor elégedett vagyok. A 60-70 év talán túlzás, de jelezni akartam, hogy a többség 60 felett volt... Fényképezőgépet én sem vittem, sajnos.

427 Szilgyo 2003-10-23 12:14:52
Tényleg jó a Melis-köszöntőről szóló cikk, gratula érte Kalaharinak!

426 Mantuai herceg 2003-10-23 10:51:09
Jó volt olvasni és újra megélni kalahari érdekes, forgatókönyvszerű tudósítását a forró hangulatú Melis-köszöntésről. Tényleg felejthetetlen este volt, döntően az ünnepeltnek és a művészi alázatnak köszönhetően. Valóban szubjektív műfaj a kritika, mert számomra pozitívan értékelhető éneket, teljesítményt azon az estén csak Csavlek Etelka és Clementis Tamás nyújtott. A többi énekesben becsülöm, hogy eljöttek, lelkesedve, meghatódva köszöntötték a Mestert. Talán éppen a meghatódás, a pillanat nagyszerűsége miatt voltak számomra igencsak indiszponáltak,erőlködőek, sokszor pedig bosszantóan hamisak. De ez az este nem erről, nem a köszöntők teljesítményéről szólt, tehát mélyebb kritikának nincsen helye részemről sem, csak véleménynek. Nagyszerű volt viszont a zongorakíséret, nem rajta nem múlott. S még egy kedves apróság: a néhány percre kislánnyá fiatalodott, szelidült és döbbenetesen meghatódott Marton Éva bizony énekelt, csak nem a többi hölggyel fent a szinpadon, hanem az oldalajtóban állva \"erősítette\" a női kórust. Nemes cselekedet. Sok fénykép is készült ( én sajnos otthon felejtettem a gépet ), kalaharinak nincsen véletlenül képe a fotórovat számára? Ami a korosztályt illeti: ha az átlag 60-70, akkor ott kellett lenni 80-90-eseknek is szép számmal. Nem igazán voltak. Én az átlagot 50-55-re tenném. Kösz kalahari, élvezetes a beszámolód, őrizzük meg az est lelkesedését a komolyzene és a nagy művészek iránt.

425 Orfeusz 2003-10-22 23:20:54
Jó lenne, szívesen kérdezgetnék tőle.

424 kalahari 2003-10-22 23:14:58
Azt hiszem, van női kedvencünk is Bándi mellé... :-) Őt mikor hívjuk meg egy beszélgetésre?

423 Orfeusz 2003-10-22 23:12:16
A ma esti Normát láttam, először (bár az augusztusi tv közvetítést már végignéztem), egészen szép opera! Rico Saccani dinamikus tempót diktált, a zenekar is jó volt. Az est sztárja mindenképpen Lukács és Ulbrich. Lukács Gyöngyi nagyon szépen énekelt, meggyőzően játszott, de sajnos kétszer is, két magas hangnál egy kicsit berekedt, nem tudta tisztán kiénekelni. Kis B. Attila sajnos egyre rosszabb, össze-vissza csuklik a hangja, Kováts Kolosnak a hangereje nagyon csekély. Mikor a végén Norma bevallja, hogy ő a bűnös-valóban megrendítő pillanat Lukács Gyöngyi előadásában. Nagy szerencse, hogy hallhatjuk itthon Őt énekelni, egy kincs!

422 kalahari 2003-10-22 22:02:39
Nagyon szívesen, máskor is.

421 daunerni 2003-10-22 21:51:45
Dear Kalahari, Felkerült - köszönjük!





A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.