Bejelentkezés Regisztráció

Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig)


430 Búbánat 2008-07-16 20:29:57 [Válasz erre: 429 Búbánat 2008-07-16 19:04:51]
Ha már alább megemlítésre került a „Májusi fény” c. rádióoperett, további kiegészítő adatok erről a különlegességről: Zeneszerző: Farkas Ferenc Szöveg: Dékány András Rendező: Rácz György Rádiós bemutató: 1951. május 1. A Farkas Ferenc-mű az akkoriban divatozó „belép-e vagy miért nem lép be” falusi, szövetkezeti témát variálta. A darab érdekessége a zenés műfajban szokatlanul sok prózai szerep volt, viszont amelyek eljátszására olyan nagy színészóriásokat sikerült a rádió rovatának megnyernie, mint Uray Tivadar, Lehotay Árpád és Tompa Sándor. De az énekes főszereplő is kiválóság volt: Sárdy János (a szoprán partner: Rafael Márta), aki akkor – mint később még sok alkalommal – dalait Dalos László költői fogantatású rímeire komponáltan adta elő. (Közreműködött az MR szimfonikus zenekara és a Földényi-kórus, Lehel György vezényletével.)

429 Búbánat 2008-07-16 19:04:51
Áthozom ide „Végveszélyben a komolyzene a Magyar Rádióban?” c. topicból az operettel kapcsolatos adatokat, melyeket a neten találtam. A Magyar Rádió átmeneti korszaka (1950–1956); a Magyar Rádió 1956-tól “1950-ben a magyar operett új alkotással gazdagodott, Farkas Ferenc Csínom Palkó c. történelmi darabjával. Ez a darab is a Rádióban hangzott el elsőként. Az 1950-es évek elején folyt a régi, klasszikus operettek kiirtása a Rádióból. Révai {III-396.} József többségüket burzsoá, káros produktumnak nyilvánította. Parancsára 1950–1951-ben elkezdődött az akkori életet tükröző zenés játékok, operettek gyártása. A magyar szerzőkön kívül eredeti szovjet operetteket, filmforgatókönyvből írt átdolgozásokat is műsorra tűztek. Miljutyin Sztálin-díjas nagyoperettje, a Nyugtalan boldogság szövegkönyve a Szibériai rapszódia c. filmből készült. Vajda István írta a magyar rádióváltozatot. A darabot két szereposztásban, operett és prózai színészek előadásában mutatták be. Ezenkívül 200 statiszta mozgott a mikrofon előtt. 1951-ben számos ilyen típusú produkció került a hallgatók elé. (Fekete csillagok, Ambrózy Ágoston és Fényes Szabolcs kisoperettje; A legszebb lány a kolhozban. Kisoperett a Turr fivérek ötlete nyomán, a zenéjét Zoltán Pál verseire Pálos György szerezte; Vidám brigádok. Kisoperett. Írta: Bokor István és Kerekes Imre. Zene: Országh György és Müller György; Vidám vásár. Rádióoperett. Kővári György átdolgozása.) Az operettek, zenés játékok mind túlzott hurráoptimizmust sugároztak, de sok baj volt a figurák megformálásával is. 1951-ben különösen ezen a téren érték bírálatok a magyar operetteket. Részlet egy kritikából: „A májusi fény c. operett, amely a falu és város találkozásának egy kis epizódját meséli el, megpróbálkozott ugyan az osztályellenség leleplezésével, de sikertelenül. A nagyképű színész és a dagadt kulákok, akiket Dékány András, a jókedvű, harcos traktorista fiúval szembeállít, korántsem leküzdeni való gyűlöletes ellenségek, hanem vicclapból ollózott pojácák. Szó sincs arról, hogy A májusi fény politikailag káros darab lett volna, de most fejlődésünk új szakaszában markánsabban kellett volna ábrázolni ezeket a figurákat.” 1954-től a színházakból és a rádióból is kiszorultak az új zenés játékok, a megrendelésre írt operettek, és elfoglalták helyüket a kedvelt, örökbecsű klasszikus operettek. Az idősebb rádióhallgatóknak szóló műsor volt az Operettkedvelőknek (1981–1991) Bitó Pál, majd az Operettparádé (1991 óta) Schubert Ferenc szerkesztésében.”

428 Búbánat 2008-07-13 01:22:59
362.) Nádor Mihály – Kulinyi Ernő: A babavásár Rádiós bemutató: az ötvenes évek közepe Részletek: Km.: Miklós Kata, Petress Zsuzsa, Kishegyi Árpád…, valamint az MR szimfonikus zenekara Vezényel: Bródy Tamás A teljes felvétel paramétereit, az 1960-as évekből (Andor, Koltay, Udvardy, Kishegyi, Palcsó) a 295. sorszámnál ismertettem.

427 Búbánat 2008-07-13 01:21:59 [Válasz erre: 91 Búbánat 2008-04-03 00:18:54]
Kiegészítés (91. sorszám) Verő György (a szöveget is ő írta): Virágcsata Km.: Fáy Erzsébet, Gyenes Magda, Göndöcs József, Réti József, Oláh Emil, Raggambi Zoltán, Kaposy Andor, valamint az MR Szimfonikus zenekara Vezényel: Török Emil

426 Búbánat 2008-07-13 01:20:57 [Válasz erre: 89 Búbánat 2008-04-03 00:17:53]
Kiegészítés (89. sorszám) Szabados Béla: Rika Az operettet 1895-ben komponálta a szerző Km.: Gyenes Magda, Fáy Erzsébet, Raskó Magda, Kaposy Andor, valamint az MR szimfonikus zenekara Vezényel: Török Emil

425 Búbánat 2008-07-13 01:19:16
361.) Alexandre Charles Lecocq: Angot asszony lánya Rádiós bemutató: az 1950-es évek közepe Részletek: Km.: Medgyaszay Vilma, Petress Zsuzsa… valamint az MR szimfonikus zenekara Vezényel: Polgár Tibor A teljes felvétel paramétereit, 1960-ból (Házy, Németh, Szabó, Kiss Manyi, Rátonyi), a 27. sorszámnál ismertettem.

424 Búbánat 2008-07-13 01:18:35
360.) Johann Strauss: Egy éj Velencében Rádiós bemutató: 1950-es évek közepe Részletek: Km.: Fábry Edit, Mátray Ferenc A teljes felvétel paramétereit , a hatvanas évekből (Házy, Ilosfalvy, Udvardy, Zentay, Kishegyi) , a 6. sorszámnál ismertettem.

423 Búbánat 2008-07-13 01:17:48
359.) Székely Endre – Hámos György: Aranycsillag Rádiós bemutató: 1950-es évek közepe Km.: Zentay Anna, Petress Zsuzsa, Latabár Kálmán …., valamint a Fővárosi Operettszínház zenekara és énekkara A mű a szocialista fejlődés (?) és a reakció harcát mutatja be Újfaluban, ahol éppen a villanyt készülnek bevezetni. Az árvizet kihasználva az egykori birtokos és néhány híve az új rend ellen szövetkezik. Hoska Lajos borbély hő vágya, hogy katona lehessen, úgy teljesül, hogy miután a bűnözők meglőtték, Honvéd Kórházba kerül. Székely többi „komoly” műve hangversenytermekben szólalt meg.

422 Búbánat 2008-07-13 01:17:16
358.) Leo Fall: Sztambul rózsája Rádiós bemutató: az 1950-es évek vége Részletek: Km.: Szilvássy Margit, Szabó Miklós, valamint a Magyar Állami Operaház zenekara Vezényel: Bródy Tamás A teljes felvétel paramétereit a hatvanas évekből (László, Ilosfalvy, Koltay, Kishegyi), a 70. sorszámnál ismertettem.

421 Búbánat 2008-07-13 01:16:33
357.) Jacobi Viktor – Martos Ferenc: Sybill Rádiós bemutató: az 1950-es évek vége Keresztmetszet: Km.: Vámos Ágnes, Petress Zsuzsa, Rafael Márta, Mátra Ferenc, Radnay György A teljes felvétel paramétereit , az 1960-as évekből (Andor, Koltay, Udvardy, Kishegyi, Palcsó) a 111.sorszámnál ismertettem.

420 Búbánat 2008-07-13 01:16:02
356.) Johann Strauss: Szembekötősdi Részlet: Nyitány Rádiós bemutató: 1950-es évek vége Km.: MR szimfonikus zenekara Vezényel: Lehel György

419 Búbánat 2008-07-13 01:15:33
355.) Jacques Offenbach: Dunanan apó utazása Részlet: ”Közzene” Rádiós bemutató: 1950-es évek vége Km.: MR szimfonikus zenekara Vezényel: Fischer Sándor

418 Búbánat 2008-07-13 01:15:02
354.) Kókai Rezső: A fülemile Rádiós bemutató: 1950 Km.: Miklós Kata, Szabó Miklós…., valamint a MR szimfonikus zenekara és a Magyar Állami Operaház Gyermekkara Vezényel: Fischer Sándor

417 Búbánat 2008-07-13 01:13:56
353.) Kálmán Imre – Harsányi Zsolt: Marica grófnő Rádiós bemutató: az 1950-es évek közepe Részletek: Km.: Romváry Gertrud, Zentay Anna, Kishegyi Árpád, Szabó Miklós Az operett keresztmetszet- felvételének paramétereit , az 1960-as évekből (Andor Éva, Németh Marika, Simándy József, Kishegyi Árpád, Külkey László) a 85.sorszámnál ismertettem. (És készült egy teljes felvétele is belőle a rádióban a nyolcvanas évek közepén – ha jól tudom – Kincses Veronikával a címszerepben,)

416 Búbánat 2008-07-13 01:12:44
352.) Leo Fall: Spanyol csalogány Rádiós bemutató: 1957 Km.: Gyenes Magda, Orosz Júlia, Kövecses Béla, Kishegyi Árpád, valamint a Magyar Állami Hangversenyzenekar és a MR énekkara Vezényel: Bródy Tamás

415 Búbánat 2008-07-13 01:11:57
351.) Leo Fall: Pompadour Rádiós bemutató: 1957 Részletek: Km.: Moldován Stefánia, Szilvássy Margit, Kishegyi Árpád A teljes felvétel paramétereit, az 1960-as évekből (Házy, Koltay, Korondy, Külkey, Palcsó) a 174. sorszámnál ismertettem.

414 Búbánat 2008-07-11 00:56:34 [Válasz erre: 412 Búbánat 2008-07-11 00:49:47]
A Kékszakáll televíziós közvetítése 1983. január 15-én volt az MTV 2 csatornán, 20.25-22.45 óra között. Pótlás: Alvarezt itt Tóth János formálta meg.

413 Búbánat 2008-07-11 00:51:04
350.) Kálmán Imre: Josephine császárné - részletek Rádió Dalszínháza bemutatója: 1982. október 24. , Kossuth rádió, 12.50 – 13.50 Albert István összekötőszövegét Galamb György mondja el. Km.: Kalmár Magda, Domonkos Zsuzsa, Korondy György, Fülöp Attila, Palcsó Sándor, Ötvös Csaba, valamint az MRT Szimfonikus zenekara és énekkara Vezényel: Bródy Tamás Szerkesztő: Bitó Pál

412 Búbánat 2008-07-11 00:49:47
349.) Jacques Offenbach: Kékszakáll Közvetítés az Erkel Színházból: 1981. november 8., 3. Műsor 19.00 – Bemutató előadás Karigazgató és vezényel: Nagy Ferenc Rendező: Békés András Kékszakáll lovag – Karizs Béla Bobéche király (Kandeláber király) - Benedek Miklós mv. Clementine (Klementina) királyné, a felesége – Moldován Stefánia Hermina hercegnő, a leányuk, „Gyopár” (aki először Fleurette-ként, mint virágárus, jelenik meg a darabban) – Pászthy Júlia Zafir herceg (aki először Daphnisként, a pásztorként jelenik meg a darabban) – Bándi János Oszkár gróf, a király minisztere – Begányi Ferenc Popolani (Pelikán) alkimista a lovag szolgálatában – Melis György Boulotte, parasztlány („Vadóc”), Kékszakáll leendő – hatodik – asszonya – Sudlik Mária Alvarez, udvaronc – Vass József Kékszakáll „elhunyt” feleségei: Héloise, az első asszonya – Számadó Gabriella Eléonore, a második asszonya – Takács Mária Isaure de Valleou, a harmadik asszonya – Póka Eszter Rosalinde, a negyedik asszonya – Szabó Anita Blanche, az ötödik asszonya – Nádor Magda A televízió által felvett későbbi előadáson Moldován Stefánia (Clementine királyné) helyett Barlay Zsuzsa, Pászthy Júlia (Hermina hercegnő/Fleurette) helyett Zempléni Mária játszott. Az „elhunyt asszonyokat pedig Takács Tamara, Decsi Ágnes, Dénes Judit, Szücs Márta és Maria Tereza Uribe személyesítette meg. A Rádió Dalszínháza felvétele 1978-ban készült, arról a „színlapot” lásd a Házy-topicban (658. szám) és itt a 325. sorszám alatt.

411 Búbánat 2008-07-11 00:48:49
348.) Kukely Júlia operett dalokat énekel Rádiós bemutató: 1982. április 1., Kossuth adó 19.15 – 19.46 Km.: az MRT szimfonikus zenekara és énekkara Vezényel: Nagy Ferenc Műsor: 1.) Kálmán Imre – Harsányi Zsolt: Marica grófnő – Marica belépője 2.) Lehár Ferenc – Gábor Andor: Luxemburg grófja –Angela dala 3.) Lehár Ferenc – Gábor Andor: Cigányszerelem – „Messze a nagy erdő” 4.) Franz von Suppé: Boccaccio – Fiametta dala 5.) Leo Fall: Pompadour – Pompadour belépője

410 Búbánat 2008-07-11 00:47:23
347.) Brodszky Miklós (1905 Ogyessza – 1950 New York): Szökik az asszony (1929 Budapest, Budai Színkör) Rádiós bemutató – részlet: 1950-es évek vége Km.: Mátray Ferenc

409 Búbánat 2008-07-11 00:43:45
346.) Franz von Suppé: A szép Galathea - részletek Rádiós bemutató: 1957 Km.: Fábri Edit, Maleczky Oszkár, Szabó Miklós Az 57.) és a 73.) sorszámok alatt két teljes operett felvételét részleteztem. Ez itt egy még korábbi felvételről részletek

408 Búbánat 2008-07-11 00:39:52
345.) Szenkár Dezső: A maláji lány – részletek Rádiós bemutató: 1960 Km.: Koltay Valéria, Némath Anna, Szőnyi Olga, Kövecses Béla, valamint az MRT szimfonikus zenekara Vezényel: Vaszy Viktor

407 Búbánat 2008-07-11 00:38:46 [Válasz erre: 64 Búbánat 2008-03-26 00:23:57]
Jean Gilbert: A hermelines nő Rádiós bemutató ideje: 1957 Km.: Vámos Ágnes, Zentay Anna, Kishegyi Árpád, Kövecses Béla, Lendvay Andor valamint az MR szimfonikus zenekara Vezényel: Bródy Tamás

406 Búbánat 2008-07-11 00:35:59 [Válasz erre: 64 Búbánat 2008-03-26 00:23:57]
343.) Jean Gilbert: A bíborruhás asszony Rádiós bemutató ideje: 1957 Km.: Gyenes Magda, Zentay Anna, Kishegyi Árpád, Rátonyi Róbert valamint az MR szimfonikus zenekara Vezényel: Bródy Tamás

405 Búbánat 2008-07-11 00:33:54 [Válasz erre: 64 Búbánat 2008-03-26 00:23:57]
342.) Jean Gilbert: Marinka, a táncosnő Rádiós bemutató: 1957 Km.: Gyenes Magda, Osváth Júlia, Vámos Ágnes, Zentay Anna, Kishegyi Árpád, Kövecses Béla, Lendvay Andor, Rátonyi Róbert, valamint az MR szimfonikus zenekara Vezényel: Bródy Tamás

404 Búbánat 2008-07-11 00:30:42 [Válasz erre: 12 Búbánat 2008-03-06 21:39:18]
Kiegészítés 12 Ivan Tijardovics (1895 – 1976): Kis Floramy Rádiós bemutató: 1957 Km.: Lehoczky Éva, Zentay Anna, Kövecses Béla, Palócz László, valamint az MR szimfonikus zenekara és a Földényi-kórus Vezényel: a szerző

403 Búbánat 2008-07-11 00:17:41 [Válasz erre: 12 Búbánat 2008-03-06 21:39:18]
Kiegészítés Ivan Tijardovics (1895 - 1976): A sanghaji kaland Rádiós bemutató: 1957 Km.: Lehoczky Éva, Kövecses Béla, Palócz László, valamint az MR szimfonikus zenekara és a Földényi-kórus Vezényel: a szerző

402 Búbánat 2008-07-02 01:05:35 [Válasz erre: 253 Búbánat 2008-04-28 00:58:53]
341.) Sárközy István – Benedek András – Semsei Jenő: A szelistyei asszonyok A daljáték szövegét Mikszáth Kálmán kisregénye nyomán írták a szerzők, a verseket Innocent Vincze Ernő írta. A Rádió Dalszínháza új bemutatója: 1983. augusztus 20., Kossuth Rádió 15.05 – 16.42 (Egy korábbi - 1961 - rádiós keresztmetszetét már ismertettem, ahol Zentay Anna, Jámbor László és mások nekeltek, valamint az MRT szimfonikus zenekara működött közre Lehel György vezényletével) Vezényel: Breitner Tamás Km.: az MRT szimfonikus zenekara és énekkara (karigazgató: Sapszon Ferenc) Zenei rendező: Fejes Cecília Rendező: Békés András Szerkesztő: Bitó Pál Szereposztás: Mátyás király – Kalocsay Miklós Szelistyei asszonyok: Anna – Mészöly Katalin Mária – Sudlik Mária Vuca – Zempléni Mária Nagy András, kocsis – Miller Lajos (Csernák János) Mujko, udvari bolond – Benedek Miklós Rostó Pál, prefektus – Sólyom Nagy Sándor Wolfgang, kocsmáros – Palcsó Sándor Czobor hadnagy – Mersei Miklós Vendelné, fogadósné – Divéky Zsuzsa Marini lovag – Lesznek Tibor Bánffy, ajtónálló – Dózsa László Kassai Mihály, földesúr – Kertész Péter

401 Búbánat 2008-07-02 00:36:05 [Válasz erre: 20 Búbánat 2008-03-06 23:23:41]
Egy újabb változat Schubert-Berté daljátékának rádiós feldolgozásában: az 1963-as teljes felvételt megelőzte az ötvenes évek végén egy keresztmetszete a Három a kislánynak Km.: Budanovits Mária, Koltay Valéria, László Margit, Orosz Júlia, Ilosfalvy Róbert, Maleczky Oszkár, Pálffy Endre, Radnay György, Somogyvári Lajos, Várhelyi Endre, valamint a Magyar Állami Operaház zenekara. Vezényel: Bródy Tamás László, Ilosfalvy, Maleczky és Várhelyi az 1963-as teljes stúdiófelvételen is közreműködtek.

400 Búbánat 2008-06-30 00:29:06
400.

399 Búbánat 2008-06-30 00:28:24
339.) Jacques Offenbach: Szökött szerelmesek Rádió Dalszínháza bemutatója: 1981. július 13., Kossuth adó 20.06 - 20.57 Szövegét Laurencin és Michel Delaporte írta. Fordította és rádióra alkalmazta: Huszár Klára Vezényel: Breitner Tamás Km.: az MRT Szimfonikus zenekara és énekkara (karigazgató: Sapszon Ferenc) Zenei rendező: Fejes Cecília Rendező: Seregi László Szerkesztő: Bitó Pál Szereposztás: Lucille – Lehoczky Éva Nanette – Kalmár Magda Gaston – Rozsos István Bellerose rendőr őrmester – Palcsó Sándor Rendőrők – Domján Gyula, Michels János, Moldvay József, Orbán László

398 Búbánat 2008-06-30 00:28:03
Már ismertettem azt a Supppé: Boccaccio- dalszínházi felvételt, mely a hatvanas évek közepén a rádió stúdiójában készült Ilosfalvyval, Ágaival, László Margittal, Sándor Judittal, Kishegyivel, Maleczkyvel, melyet Erdélyi Miklós vezényelt. Itt van egy másik felvétel, mely élő színházi közvetítés a nyolcvanas évek elejéről: 338.) Franz von Suppé: Boccaccio Közvetítés a Fővárosi Operettszínházból: 1983. január 22. Petőfi rádió 14.35-17.15 (Az 1982. április 23-i előadás hangfelvétele) Fordította: Róna Frigyes Karigazgató: Rónai Pál Karmester: Váradi Katalin Rendező: Seregi László Szereposztás: Boccaccio – Jankovich József Fiametta – Zsadon Andrea Pietro – Németh Sándor Leonetto – Kokas László Tofeno – Varga Tibor Lotteringhi – Marik Péter Izabella – Domonkos Zsuzsa Scalza – Gárday Gábor Beatrice – Tiboldi Mária Lambertuccio – Oszvald Gyula Peronella – Gallay Judit Herceg – Pagonyi János Fresco – Henker Gyula Könyvtáros – Kincses Károly Koldus – Magasházy István

397 Búbánat 2008-06-30 00:26:32
Lehár-est közvetítése az MN. Művelődési Házában: 1981. augusztus 10., Kossuth rádió 20.14 – 22.00 (A június 27-i hangverseny felvétele) Km.: B. Nagy János, Basky István, Palcsó Sándor, Pere János, Rozsos István, Zimányi István, Kalmár Magda, Ötvös Csilla, valamint az MRT szimfonikus zenekara és énekkara (karigazgató: Sapszon Ferenc) Vezényel: Breitner Tamás Szerkesztő: Bitó Pál Műsor: 1.) – Mérey Adolf: A víg özvegy a.) Nyitány b.) Danilo belépője (Rozsos) c.) Grisette-dal (Ötvös, énekkar) 2.) – Harsányi Zsolt: Három grácia a.) Apacs-dal (Ötvös, Rozsos) 3.) – Harsányi Zsolt: A mosoly országa a.) Vágyom egy nő után (B. Nagy János) b.) Szerelmi kettős (Kukely, B. Nagy) 4.) – Harsányi Zsolt: Cigányszerelem a.) Nyitány 5.) – Martos Ferenc: Pacsirta a.) Bevezető kórus (énekkar) b.) Palikám, Palikám (Palcsó, énekkar) 6.) – Harsányi Zsolt: Giuditta a.) Oly forró ajkamról a csók (Kalmár, énekkar) 7.) – Kulinyi Ernő: Paganini a.) Volt, nem egy,de száz babám (B. Nagy) b.) Szép álom, szállj a szívemre (Kalmár) 8.) – Gábor Andor: Luxemburg grófja a.) Basil belépője (Palcsó, Basky, Pere, Zimányi) b.) Angéla dala (Kalmár) c.) Polka táncos (Kalmár, Palcsó)

396 Búbánat 2008-06-28 01:13:37
337.) Huszka Jenő – Fischer Sándor: Szabadság, szerelem – operett 3 felvonásban Rádió Dalszínháza bemutatója: 1955., Kossuth rádió Jókai Mór Politikai divatok c. regénye nyomán Gáspár Margit írta a librettót, Fischer Sándor a verseket Dalbetétek között szerepel Petőfi Sándor versének megzenésítése: „Szabadság, szerelem” És a híres szám, Csákányi László énekével: „Doktor úr, doktor úr, a maga szíve sose fáj?…” Vezényel: Várady László Km.: az MR szimfonikus zenekara és a Földényi-kórus Szereposztás: Hargitay Judit – Petress Zsuzsa Lévay Béla, író, Judit férje – Jámbor László Erzsók – Zentay Anna Andris – Kishegyi Árpád Melchior doktor – Csákányi László Huszka Jenő utolsó operettjének az ősbemutatója 1955. április 1-jén volt a Fővárosi operettszínházban. ( A „Szép Juhászné „ c. – már korábban ismertetett Huszka-daljáték - Kristóf Károly szövegére - a rádióban hangzott el először, 1954. december 19.-én, s csak ezt követte a színházi bemutató: 1955. május 8. Szeged) Tartalmi kivonat: Hargitay Judit gyámjától Pestre szökik, majd színésznőnek áll. Pesten már fel is lép 1848. március 15-én. Később férjhez megy Lévay Béla íróhoz, akinek Komáromban menlevelet szerez. Judit gyámja meg akarja szerezni Lévay vérdíját, de Melchior doktor ebben megakadályozza. A fiatal párt nem fenyegeti több veszély, boldogan élhetnek. Huszka zenéje még egyszer felvillantotta a magasrendű nagyoperett nemes hagyományait csodaszép dallamaival és közvetlenül ható stílusával.

395 Búbánat 2008-06-28 01:11:22
336.) Kálmán Imre: Montmartre-i ibolya Rádió Dalszínháza bemutatója: 1983. január 1., Kossuth rádió 20.30 – 22.00 Szenes Andor fordítása alapján rádióra átdolgozta Szenes Iván Vezényel: Breitner Tamás Km.: az MRT szimfonikus zenekara és énekkara (karigazgató: Sapszon Ferenc) Zenei rendező: Fejes Cecília Rendező: Bozó László Szerkesztő: Bitó Pál Szereposztás: Violette .- Kincses Veronika Durand, Violette mostohaapja – Bessenyei Ferenc Raoul, festő – Molnár András Henry, költő – Póka Balázs Florimond, zeneszerző – Rozsos István Ninon – Kalmár Magda Spaghetti – Begányi Ferenc Színházigazgató – Csákányi László Frascotti, miniszter – Palcsó Sándor Margó, komorna – Bakó Márta Páholynyitogató – Kornai Mariann Leblanc – Sinkó László

394 Búbánat 2008-06-28 01:10:13 [Válasz erre: 27 Búbánat 2008-03-07 23:44:04]
Az 1959-es – korábban ismertetett: Házy Erzsébet, Németh Marika, Geszty Szlivia, Szabó Miklós, Rátonyi Róbert, Kiss Manyi neve fémjelezte - rádiófelvételt megelőzte egy kilenc évvel korábbi rádiós dalszínházi munka, a karmester akkor is Polgár Tibor volt: 335.) Charles Lecocq: Angot asszony lánya - operett három felvonásban Az 1950. december 5-i Rádió Dalszínháza felvétel ismétlése: 1983. június 12., Kossuth rádió, 20.19 – 22.00 Szövegét Clairville, Siraudin és Koning nyomán átdolgozta Kristóf Károly és Polgár Tibor Vezényel: Polgár Tibor Km.: az MR szimfonikus zenekara és a Földényi-kórus Rendező: Rácz György Szereposztás: Ange Pitou, népénekes – Homm Pál Clairette, virágáruslány – Petress Zsuzsa Hortensie Langé, primadonna – Mezei Mária Pomponnet, fodrász – Horváth Tivadar Marie Antoinette – Sennyei Vera De Brienne, pénzügyminiszter – Várhelyi Endre (Balázs Samu) Lauchard, rendőrügynök – Képessy József Amaranthe – Medgyaszay Vilma Babette – Soltész Annie Jeanette – Sitkey Irén Butoux, zöldséges – Balázs János Polgármester – Lengyel Vilmos Városházi tisztviselő – Harsányi Rezső Gamain, lakatos – Kovács János Odette, komorna – Balogh Erzsi Piaci vevő – Tóth Böske Foglyok a Bastille-ban – Berki József, Szegedi Szabó István Hirdető – Bánffy György Lakáj – Szabados Lehel Vendéglős – Pázmán Ferenc Vendég a fodrászüzletben – Tamás Benő Marianne, forradalmárnő – Peéry Piri

393 Búbánat 2008-06-22 14:31:50 [Válasz erre: 392 indymedia 2008-06-22 14:30:29]
Egykor meg lehetett, ma már nem, egy éve a rádió vezetése száműzte az operettet a műsorokból.

392 indymedia 2008-06-22 14:30:29 [Válasz erre: 387 Búbánat 2008-06-22 14:28:28]
Ezeket meg is lehet hallgatni?

391 Búbánat 2008-06-22 14:30:04
334.) Behár György : Dalolnak a pacsirták Rádiós bemutató: 1960-as évek eleje Részletek: Rafael Márta, Szabó Miklós, valamint a Tóth-kórus, a Magyar Állami Hangversenyzenekar Vezényel: Kerekes János

390 Búbánat 2008-06-22 14:29:43
333.) Kemény Egon – Raics István: Szerencsés utazás Rádiós bemutató: 1950-es évek vége Részletek: Gyurkovics Mária, Szabó Miklós, valamint az MRT szimfonikus zenekara Vezényel: Lehel György

389 Búbánat 2008-06-22 14:29:22
332.) Fényes Szabolcs: Fekete csillagok Rádiós bemutató: 1960-as évek eleje Részletek: Osváth Júlia, Reményi Sándor

388 Búbánat 2008-06-22 14:29:02
331.) Kerekes János – Innocent Vincze Ernő: Déryné (filmzene) Részlet: „Dal a múltról” – Zentay Anna

387 Búbánat 2008-06-22 14:28:28
330.) Buday Dénes – Babay József: Három szerelmesek Rádiós bemutató: 1960-as évek eleje Részletek Katalin dala – Vámos Ágnes. Km.: Mátray Ferenc

386 Búbánat 2008-06-22 14:27:55
329.) Kerekes János – Zoltán Pál: A kapitány lánya Rádiós bemutató: 1960-as évek eleje Részletek Km.: Koltay Valéria, László Margit, Szabó Miklós, valamint az MRT szimfonikus zenekara Vezényel: Kerekes János

385 Búbánat 2008-06-22 14:27:34
328.) Kerekes János – Darvas Szilárd: Állami áruház Rádiós bemutató: 1960-as évek eleje Km.: Andor Éva, Petress Zsuzsa, Bende Zsolt, Feleki Kamill, Melis György, Mindszenti Ödön, valamint az MRT szimfonikus zenekara és a Fővárosi Operettszínház énekkara Vezényel: Kerekes János

384 Búbánat 2008-06-22 14:27:06
327.) Gyulai Gaál János – Mándy Iván – Garai Gábor: Mélyvíz – zenés játék Rádiós bemutató: 1962 Km.: László Margit, Bartha Alfonz, Tomori Nándor, valamint az MRT esztrádzenekara és énekkara Vezényel: Gyulai Gaál János

383 Búbánat 2008-06-22 14:26:43
326.) Fényes Szabolcs – Szenes Andor: Az első pillanat Rádiós bemutató: 1960-as évek közepe Részletek: „Melletted nincsenek hétköznapok” - Petress Zsuzsa, Bende Zsolt, valamint a Földényi-kórus

382 Búbánat 2008-06-22 14:26:18
325.) Szenkár – Ambrózy: Tavasz a fővárosban Rádiós bemutató: 1950-es évek vége Részletek: Miklós Kata, Zentay Anna, Kishegyi Árpád, Maleczky Oszkár, az MRT szimfonikus zenekara és kamarakórusa Vezényel: Bródy Tamás

381 Búbánat 2008-06-22 14:25:50
324.) Behár György – Brand István: Délibáb Rádiós bemutató: 1960-as évek vége Részletet énekel: Korondy György





A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.