Téma ismertetése: koncertek, előadások, események, élmények
Ezt most aztán évekig hallgathatjuk, ismervén a BFZ marketingjét. L. még melyik a világ legjobb zenekara.
Örülök, hogy a BFZ megnyerte a Gramophone év zenekara díjat a közönség szavazatai alapján, de a koncert előtti beszéd helyett vagy mellett adhatott volna egy ráadást a hegedűs szólista, Alina Ibragimova; a koncertnek már 21:35 előtt vége volt.
Egyetértek! Boldog vagyok, hogy hallhattam ezt az előadást! Kezdem megszokni, hogy jó operahallgatásért a MÜPA-ba kell menni, s nem az Operaházba (sajnos, vagy inkább szerencsére). Itt többnyire igen magas a zenei/énekesi megszólaltatás színvonala, és nem zavarnak a rendezői színház zavaros ötletei, amik egyáltalán nem hiányoztak, sőt! Ez az előadás tovább erősítette ezt az érzést, ráadásul az énekesek gesztusai, mozgásai nekem megfelelően és elegendően alátámasztották a zene és az ének mellett, hogy milyen érzelmek, feszültségek jellemzik éppen a szerepők közötti viszonylatokat.
Négy nagyszerű énekest hallhattunk tegnap este (2022. október 5.) a MÜPA hangversenytermének színpadján, ahol Verdi A trubadúr című operájának ritka, koncertszerű előadása hangzott el, amely felülmúlta a várakozásomat.
Manrico alakítója, az örmény tenor, Hovhannes Ayvazyan, Leonorát éneklő olasz szoprán, Selene Zanetti, Luna gróf szerepében román bariton, Serban Vasile lépett fel, míg Azucenát Komlósi Ildikó, jubiláló operaénekesünk – negyven éve van a pályán! – lépett fel. A kisebb szerepekben Gáspár István (Ferrandó), Szalai-Illés Gabriella, Kálmán László, Kelemen Dániel és Boros Sándor, a Nemzeti Énekkar művészei mutatkoztak be, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar élén pedig a neves olasz karmester, Carlo Montanaro személye ugyancsak előrevetítette, hogy hatalmas sikerre lesz kilátásunk!
Röviden: a nemzetközi szereposztásban megvalósult produkció emlékezetes előadás élményével ajándékozott meg mindannyiunkat, akik ott lehettünk a zsúfolásig megtelt nézőtéren, és személy szerint elbűvölve hallgattam meg az összes közreműködő művész interpretálásában bemutatott csodálatos Verdi-operát, amely - csak a "bel cantót" előtérbe helyezve - igazi katarzis-elemekkel tele tűzve hatott rám, és gondolom még sokakra, akik jelen voltak. Kár, hogy csak egyszeri alkalomra jött létre Verdi remekének ilyen formátumú bemutatója!
Néhány személyes benyomásról szólok, amelyek a fellépett művészek ének-zenei produktuma révén elementáris, szívet megindító hatást váltottak ki – úgy érzem - nemcsak belőlem...
Az emésztő láng képei a második felvonás elején, amikor a bosszúálló cigányasszony énekében felidézi a máglyatüzet, amely megölte anyját; a borzalmas történet drámai elmesélése szinte letaglózott, és mintha a közönség vérét is meghűtötte volna; Komlósi Ildikó, ahogy megszállottan – csupán hangjával - „közvetítette” megőrjítő emlékeit és ilyen árnyalt, érzelmileg átfűtött átadásban, soha ilyet más Azucéna-szereplőktől nem kaptam ilyen ihletett, megrázó előadásban! Óriási közönségsikere volt az ünnepelt művésznőnek!
A szoprán Selene Zanetti lenyűgöző Leonora volt, mennyei hangjával, amely arc- és testbeszédével együtt képes volt kifejezni az eksztázis érzését, amikor Manrico iránti szerelméről énekelt, vagy a Lunával énekelt önfeláldozó kettőse a IV. felvonásból, de az összes ária, amit szólamára komponált Verdi, mind elhangzott a koncerten, és végig, minden jelenetében igen magas színvonalon énekelt. Említhetem még, a harmadik felvonásban, amikor Manrico és Leonora szerelmükről énekelnek, a két énekes és a zenekar hangzatai szinte összeolvadnak, vagy az opera utolsó pillanataiban Leonora feltörő, a szerelmétől búcsúzó gyötrelmes hangja ahogy a szenvedély lázában szárnyalt a zenekar fölött.
Hovhannes Ayvazyan, mint Manrico, erőteljes színpadi jelenléttel bírt, hangja talán nem robusztus, hangszíne azonban ebben a spinto szerepkörben jól érvényesült, szép, kiegyenlített regiszterén megragadta a hősi érzést valamint a lelkes vagy éppen elérzékenyülő szeretőt/fiút. A kényes f-moll ária tökéletes volt, a stretta is jól sikerült, a csúcs-hang is megvolt: itt talán tenorjából több is lehetett volna, ha – bár nem kötelezően előírt –hosszabban kitartja. Megérdemelt sikere volt neki is.
Azt hiszem, az egyik legforróbb tapsot Serban Vasile kapta Luna gróf híres nagyáriáját követően! Az igen szimpatikus fiatal bariton gyönyörű orgánummal rendelkezik és jó énektechnikáját kamatoztatva nagyszerű teljesítményt nyújtott, kifejezve ábrándozó szerelmét éppúgy, mint féltékeny dühét, amikor tekintete és gesztusai a könyörtelen, megvetett udvarló megtestesítői voltak. Nagyon lenyűgözött az a képessége is, hogy erőltetés nélkül elérje és könnyen megtartsa a magas hangokat.
Az első felvonásban, amikor Manrico, Luna és Leonora a szerelemről és a halálról énekeltek, az említett énekesek megindítóan adtak kifejezést érzelmeiknek, de az opera záró, börtönjelenete is Azucenával kiegészülve, a legmeghatóbb és szívet szorító pillanatokat szereztek ragyogó előadóművészetükkel.
A Nemzeti Filharmonikusok Kórusa nagyszerű munkát végzett, különösen a népszerű Cigánykórus és a Katonakórus részekben, de a bevezető, Ferrandóval énekelt vagy az apácakolostor jeleneteiben is igen meggyőző volt.
A kisebb szerepek közül említést érdemel az Énekkarból szólistaként bemutatkozott Gáspár István, mint Ferrando, elegáns modort, precíz gesztusokat és tekintélyt sugárzó hangot felvonultatva, míg Szalai-Illés Gabriella Inese kellemes kísérője volt Leonorának. (Csodálkoztam az előadás végi tapsrend alatt virágcsokrokat kiosztó egyik férfi munkatárson, aki udvariatlanul viselkedve, a kisebb szerepeket éneklő férfiaké után, csak utolsóként adta át neki.)
Az óriási sikerű előadás során Carlo Montanaro karmester gondoskodott arról, hogy a Nemzeti Filharmonikusok zenekara „kiszolgálja” az énekesek igényeit, biztosítva számukra a szükséges érzelmi hangsúlyt és zenei drámaiságot.
Sajnos nem váltották le.
Kelemen Barnabás szep. 24-ei (szerintem) lenyűgöző MüPa-beli játéka -ld. 5680- a korai Bartók hgv.-ben és a Bach-Sarabande-ban meghallgatható YT-on itt és itt.
Van egy sanda gyanúm: a karmestert vajmi kevéssé érdekli a szlovák kormány összetétele. Hátrafordulva inkább hazaszólt. Igaz, annak sem volt sok értelme.
A "pikáns" szó helyett találóbbat is használhatott volna a kritikus. A karmester ugyanis menet közben lazán hátraszólt – helyi nyelven: „Vymenia ministra financií, alebo nevymenia?“ [Leváltják-e a pénzügyminisztert vagy nem váltják le?]. Ettől nem lehet jobb sem a Ligeti-darab, sem az előadás, sem a politikai helyzet. Utóbbit viszont sikeresen lehet "fokozni", hiszen egyes nézetek szerint a művészet elsődleges feladata a kavarás.
A látvány eléggé sajátos lehetett...
Két hétig még visszahallgathatod a közvetítést!
A budapesti fesztivál zenekar sokkolta a pozsonyi kozonséget pikáns meglepetésekkel.
operaslovakia.sk/budapestiansky-festivalovy-orchester-sokoval-na-bhs-pikantnymi-prekvapeniami/
A tegnapi MÁV koncert második részében a két ígért ária - Hazám, hazám és El kéne indulni, meg kén’ házasodni- mellé megkatuk a Carmenből Torreádor-dalt is Szenthelyi Krisztiántól, nem mindennapi ráadás!
Készültem rá, de sajnos nem tudtam elmenni - igaz, én se vagyok sokkal fiatalabb hetvennél...
A Burleszk elképesztően nehéz darab, soha nem is szokták játszani... (1992-ben hallottam a Montreux-i fesztiválon!)
Kovács a legjobb formájában volt, sikerült magával ragadnia a zenekart, és igen elégedettnek tűnt a végén.
Fejérvári elképesztőt produkált. Amennyire örültem a majdnem telt háznak, ugyanannyira elkeserítő a közönség 70 év körüli átlagos életkora.
Nagyon tetszett a Magyar Rádió Zenekarának első zeneakadémiás koncertje.
Kár, hogy csak a külföldi zenekarok kapnak pár sort itt általában.
Félreértettél, én nem Fischerről írtam.. Ő hídverő. De ha csak kételkedsz benne, máris bontod azt a gyenge hidat.
A Zenekari páholyon továbbra is átok ül. A MüPa sajnálattal értesített, hogy a 2022. március 29-ére (!) hirdetett koncert (Daniele Gatti és a Mahler Kamarazenekar) elmarad. Nyilván 2023-at akartak írni ...
Komolyan gondolod és tényleg az jön le neked a bejegyzésemből, ami különben 95%-ban a koncertről szól, hogy a híd, hídverés kivitelezhetetlenségéről szerintem Fischer Iván vagy a BFZ tehet? Esedezem, legalább virtuálisan nézz körül ott és itt és akkor megérted, hogy mire gondolok.
Ezek szerint több közvetítőlánc van? Mert nálam úgy szakadt meg a Dohnányi után, hogy még a tapsot sem hallottam, pedig nyilván volt. Gyorsan átkapcsoltam a yt-ra, ott is vége volt a közvetítésnek. Vigasztalásul kerestem egy másik Tűzmadár felvételt és azt hallgattam meg.
Tudod, vannak hídverő emberek, és vannak, akik inkább felszednék ezeket a hidakat. Egy ilyen bejegyzés szemben megy azzal a szándékkal, ami Fischer Iván minden őszi fesztiváljában megnyilvánul. Ő igenis hídverő, és mivel a BFZ előzőleg Amszterdamban adta elő azt a programot, amit e héten a Müpában is hallhattunk velük, majd ezek után a Concertgebow zenekarát is ő vezényli nálunk, hát mi ez, ha nem hídverés? És amikor a BFZ művészei csatlakoznak az 5. szimfónia végéhez, hogy együtt zenéljenek a Hollandiából jött muzsikusokkal, majd a hollandok kíséretével Mozartot énekelnek gyönyörűen, ezek a gesztusok mégis ilyenkor embereket közelítenek egymáshoz.
Nem értem. Én a Müpa weblapján láttam az egész koncertet hibátlanul, és a Tűzmadárral együtt. Ráadás ma nem volt, de nekem a tegnapi koncert amúgy is klasszisokkal jobban tetszett.
a Müpa weblapján próbáltam, de szétkapcsolt még a koncert kezdete előtt.
Nézte valaki ma este a Müpa Home közvezítésben az Évadnyitó hangversenyt? A yt csatornán is lekeverték a Dohnányi Amerikai rapszódia után? Mert a web oldalon vége, a Stravnszky lemaradt. Kár érte!
Közben megnéztem azt a pár képet, amit készítettem; akkor használt kottát.
Az biztos, hogy tegnap az V.-et fejből vezényelte, látványosan, jó nagy mozdulatokkal még a pianoban is, de hát a Beethoven ötödiket melyik karmester nem tudja? És úgy láttam, hogy a Concertgebouw is elég jól tudta a művet. Ámde, most, hogy ez a kérdés szóbajött, emlékszem, hogy hosszú évekkel ezelőtt, több, mint 10 éve, a Müpában egy ünnepi Kodály esten, az általam jobban kedvelt bátyja vezényelte kotta nélkül a Psalmust. Ez a gesztus és az előadás akkor és ott, felemelő élmény volt.
Fejből vezényelt pénteken is a karmester, amikor a Fesztiválzenekar koncertjén a 3. szimfóniát játszották? Én ott voltam akkor is, de nem emlékszem.
Két és fél ínséges év után végre beülhettünk a Zenekari páholyba azaz az ilyen nevet viselő MüPa-bérlet idei első koncertjére. 2020 februárjában, Eötvös Péter szerzői estje volt az utolsó abban sorozatban, a két hátralévő előadást és a tavalyi évad valamennyi -négy- hangversenyét elmosta a covid. Hiányzott mindahány. Nem kicsit, nagyon.
Nem mondhatnám, hogy csalódtam tegnap este. A Concertgebouw nemzetközileg magasan jegyzett zenekar és hozták is a formájukat. Gondom inkább a műsorral, annak összeállításával volt. Bartók Táncszvitje nem számít slágerszámnak még az életművön belül sem, nem adja el és adja meg magát egykönnyen és a hatalmas zenekari apparátus és néhány szép szóló ellenére ez az interpretáció finoman szólva sem hozott lázba. Kevésbé finoman: kissé untam. Kárpótlást a következő darab nyújtott: Bartók Korai Hegedűversenyének indítása olyan szívbe-markoló volt, hogy a közönségnek még a lélegzet-visszafojtását is szinte hallani lehetett. A műsorfüzet szerint ez a bevezetés "nem panasz és nem fájdalom ... ábrázolása" - nekem bizony az volt, igaz, most hallottam először "élőben" a művet. Kelemen Barnabás kezében szinte sírt a hangszer és ez a -számomra- szenvedélyesen szomorú hangulat szinte a tétel végéig megmaradt. A második tétel friss, fiatalos hangvételét is hibátlanul, virtuózan közvetítette a művész. A ráadásszám, amint azt várni és remélni lehetett, Bach-mű volt, a "Chaconne"-os d-moll partita Sarabande-tétele, eszményi, földöntúli szépséggel. Az egész koncert fénypontja -számomra- Kelemen Barnabás hegedűjátéka volt. Szünet után szinte csak ráadásnak tűnt Beethoven agyonnyúzott, sok újdonságot nyújtani nemigen tudó Ötödikje, meghagyom: precíz, jól hangzó, rutinos interpretációban ... de ma már inkább nyitó számnak gondolnám ezt a szimfóniát, semmint záró fénypontnak. Talán ezért is turbózta fel Fischer Iván a finálét azzal, hogy a három harsonás csak a negyedik tétel alatt osont be balfelől és így nem is szokott helyükön, ráadásul állva fújtak. Aztán a vége előtt egyszer csak betódult még egy halom muzsikus: hollandok, magyarok, ki tudja és állva játszva csatlakoztak ülő kollégáik zenéléséhez. Mindez valamilyen "Európai hidak: Budapest-Amszterdam" szlogen jegyében. A ráadásszámnál, Mozart Ave verum corpusánál már csaknem felbillent a színpad, amikor mögéjük a rendezői bal oldalon felsorakozott egy alkalmi kórus is. Így lett Beethoven Ötödikjéből össznépi dzsembori; nem voltam oda érte, a közönség annál inkább. A valós baj azonban túlmutat eme apróságokon: az a bizonyos híd Budapest és Amszterdam között sohasem jön, jöhet létre. Nincs az a mérnök-zseni, aki e jelképes hídat megtervezhetné két olyan gyökeresen, végérvényesen különböző világ közé, amit a két város reprezentál.
Az Amszterdami Concertgebouw hangversenye - MüPa, 2022. szeptember 24.
Áááá, én nem akarok kritikát írni. A jó kritikus objektivitásra törekszik, az én kis írásaim viszont kifejezetten, és felvállaltan szubjektívek, mindig azon melegében születnek: élménybeszámolók. :)
Nagyon élvezetes és találó leírást adtál a tegnap estéről! Nem is értem, miért nem lettél profi kritikus! Bár, a rossz nyelvek szerint a kritikussá többnyire a sikertelen előadókl, előadó-jelöltek alakulnak át. (tisztelet a kivételnek!)
Én egyre inkább értékelem a Müpa Home közvetítéseket! Nem csak mert alkalom egy program megtekintésére, amire az ember bármely ok miatt nem tud elmenni, de minden alkalommal valami csodában van részünk. Mint a tegnap esti koncert, amely valóban csodálatos élmény volt!
Ehhez nincs mit hozzátenni, olyan költőien írtad le ezt a tényleg szép estét!
Remélem, hogy sokan voltatok ott a Müpa ma esti koncertjén (Amszterdami Concertgebouw és Fischer Iván) vagy személyesen, vagy otthon, a képernyő előtt ülve, mivel a Müpa volt olyan jó, hogy közvetítette ezt a nagyszerű előadást. Először Bartók Táncszvítje hangzott el. Ez a mű megszületésekor botránykőnek számított, Dohnányi Ünnepi nyitánya és Kodály Psalmusa mellett, de azóta sok idő telt el, és mára már klasszikussá nemesedett (vagy nemtelenedett?), mert bizony számomra a mai előadás túl konvencionálissá, lekerekítetté sikeredett. Ha jó előadásban akarjátok hallgatni ezt a művet, akkor inkább ezt ajánlanám. Utána viszont Bartók I. Hegedűversenye következett Kelemen Barnabás előadásában. Istenem, annyira szeretem én ezt a művet, különösen az első tételét, ahogyan az a fúga megszületik a semmiből, persze ez még nem az érett Bartók, nem Bartók megtalált, hanem inkább elvesztett hangja, az a századeleji későromantikus-impresszionista, a Monarchia homályos boci-szemén átszüremlő keserédes varázs, egy korszakos zseni zsengéje, egy szeretni- és sírnivaló vallomás. Kelemen Barnabás csodálatos volt, és őt követte a Concertgebouw, ezek voltak a ma este legszebb és legihletettebb percei - gondoltam én, egészen addig, amíg nem következett a ráadás, Bach d-moll sarabande-ja, Kelemen Barnabás leírhatatlanul szép előadásában.
A szünet után Beethoven V. Szimfóniája, na, ebben igazán profi ez a zenekar, csodás színek, fergeteges tempók, minden, ahogyan a nagykönyvben meg van írva. Aztán az utolsó tételben beszivárog a színpadra a Fesztiválzenekar, ők is beállnak zenélni, olyan sokan vannak, hogy alig férnek el a színpadon, mindent betölt a zene, a végén ováció, percekig tartó vastaps. Ráadásként a Fesztiválzenekarból alakult kórus elénekli Mozart Ave verum corpusát, az Amszerfami Concertgebouw kiséretével.
Szép koncert volt a ma esti, egy igazi békebeli koncert, ezekben a vészterhes időkben. És arra a Hegedűverseny első tételre, és a Bach sarabande-ra évek múltán is emlékezni fogok, köszönet érte.
Kedves -dni-, én ott leszek a szombatin, de akkor -sajnos- a korai/posth. hgv.-t játssza Kelemen Barna. Úgyhogy összehasonlítani csak a másik kettőt lehet egymással.
Kedves Barátaim!
Lesz valaki, aki most hétvégén meg tudja hallgatni mindháromszor a Bartók hegedűversenyt? Én sajnos csak pénteken leszek a Zeneakadémián!
(Baráti Kristóf - Concerto zenekar, Keller)
Szombaton Müpa
(Kelemen Barnabás - Amsterdam Concertgebouw, Fischer)
Vasárnap Müpa
(Banda Ádám - Nemzeti Filharmonikusok, Oliver Dohnanyi)
Érdekelne egy rövid és tömör összehasonlítás! :-)
Kedves Ed, csak nem gondoltad, hogy ennyire naív lennék? Persze hogy szed a Müpa bérleti díjat, mivel a piacról él, és nyilván nem is rosszul. De a BFZ-nek is megéri ott tartani a koncertjeit. Elég szépen sikerül mindig megtöltenie a házat, pedig a koncerteket általában háromszor, az operákat kétszer adják elő, méghozzá emberbarát jegyárak mellett. De a Müpa lényegesen nagyobb a Zeneakadémiánál, és ezerszer jobb a BKK-nál, én nagyon örülök, hogy elsősorban ide költöztek.
Egyébként Miah Persson már több Mozart operában is szerepelt itt a BFZ előadásaiban, és mindig jól. Ettől még lehet Takatsa fórumtársnak igaza abban, hogy már nem tudott eléggé belebújni az ártatlan fiatal lány bőrébe.
Kedves E.D., A Müpa nyivánvalóan nem jótékonysági intézmény, és egy előadásnak - ki hinné - rezsiköltsége van! Ha mást nem is veszünk, de ki kell nyitni az épületet, személyzetet kell biztosítani, fel kell kapcsolni a világítást, stb! Kis társasházunk közös képviselője pár évig a kerületi Önkormányzat e célból létrehozott vállatata volt. Ha közgyűlést kellett tartani, vagy az iskola étkezőjéban tartottuk, ahol a portás egyébként is ott volt, vagy a szintén az Önkorm.által fenntartott Művelődési ház kistermében, ahova szintén nem kellett plusz személyzet. Ennek ellenére szemrebbenés nélkül vasaltak be rajtunk meglehetősen tetemes terembérleti díjat!
Perssont jó pár éve láttam egy salzburgi Cosiban, akkor igen meggyőző volt.
Kedves Klára és Lujza, nem akarom MüPa iránti, csillapíthatatlan lelkesedésüket mérsékelni, csupán jelezni bátorkodom, hogy MüPa nem (csak) helyet biztosít a produkció(k)nak, hanem és természetesen vaskos terembérleti díjat is szed eme áldásos tevékenységéért, ha nem saját produkció. Persze, hogy szed, hiszen nem jótékonysági intézmény.
Kedves Lujza, mondanivalóm lényege az volt, hogy sajnos nem láttam az előadást, pedig érdekelt volna egy eddig ismeretlen feldolgozás is. Egyébként ha a Müpa "csak helyet biztosít" egyéb szervezésű programok előadásainak, azért is megilleti őket a köszönet!
Nagyon köszönöm ezt a pontos beszámolót erről a ritka szép előadásról, egyetértek is vele, szinte nincs is mit hozzáfűznöm. Legfeljebb Miah Persson megítélésében voltam megengedőbb, mert a figura még így is magával ragadott.
Abban is igazad van, hogy ez inkább egy kamaraopera, talán nem véletlenül rendezte anno Kovalik Balázs az Erkel szinpadára a nézőket is. De talán mégis jobb, hogy a Müpában adták elő, így a két estén összesen elég sokan láthatták, míg a jelenlegi felállásban ezt a darabot az Eiffel műhelyházban előadva talán még ennyien se nézték volna meg.
Kedves Klára, én igazán hálás vagyok a Müpának a kiváló operaprodukcióiért is, de ez az előadás elsősorban mégsem nekik köszönhető, ők csak a helyszínt biztosították hozzá, hanem Fisceh Ivánnak és a Budapesti Fesztiválzenekarnak, amely már hosszabb ideje minden évben bemutat ott egy operát is, méghozzá általában kiváló interpretálásban. És sajnos ezek az előadások itthon többet már nem kerülnek elő, és felvételben se lehet reménykedni belőlük. Csak ott és akkor lehet megnézni őket.
Különös élményben volt részünk mindannyiunknak, akik ellátogattunk ma a Müpába a Lipcsei Gewandhaus Zenekara koncertjére (karmester Andris Nelsons). A koncert első részében a zenekarnak "csak" a vonós szekciója volt a színpadon. A "csak"-ot úgy kell érteni, hogy ez a vonós-zenekar egy elképesztő monstrum volt, elég, ha a 8 nagybőgőst említem, és a nagybőgősök számával arányos többi vonóst. Az első szám, amit előadtak, Sosztakovics c-moll kamaraszimfóniája volt (op. 110a). Ez a mű eredetileg Sosztakovics VIII. vonósnégyese volt, amelyet a szerző az NDK-ban, 1960-ban - 54 éves korában - mindössze 3 nap alatt írt, és Rudolf Barsaj hangszerelt át kamarazenekarra (!). A VIII. vonósnégyest, a szovjet propaganda szerint, a fasizmus rémtettei ihlették, de valójában Sosztakovics önéletrajzi ihletettségű műve, amelyet saját hányatott sorsáról írt. Hogy hogyan szólalt meg ez a kamarazenekarra áthangszerelt mű ezen az óriási vonós-zenekaron, arra nincsen megfelelő szó: egyszere volt döbbenetes, lehengerlő, felkavaró, vad és lírai szépségű, tragikus és humoros, a koncertmester által tartott, a hallási küszöböt épen elérő hosszú hangtól a termet szinte felrobbantó tutti hangerősségig, egyszerre volt a semmi és a minden, az elképzelhető és az elképzelhetetlen. Igen, Sosztakovics valami egészen különleges, földönkívüli zseni, amit ez a 20 perc fényesen bizonyított. Erről a műről találtam egy jó leírást. Ezt követte az op. 35-ös zongora-trombita verseny, egy fiatalkori Sosztakovics mű. Az eredetileg kiírt Yuja Wang betegsége miatt Mao Fujita volt a zongorista. Érdekes szerzet ez a kis Mao, szárnyaszegett varjúként vonszolódott be a színpadra, ehhez képest nagyon jól játszott, de nem annyira jól, hogy ez a darab legyen az est fénypontja. A trombitás Richter Gábor viszont nagyszerű volt. A szünet után Beethoven VII. szimfóniája következett. Ezen az óriás zenekaron különösen és nagyon egyénien hangzott ez a mű, amolyan heavy-bécsi klasszikus stílusban. Túl sokat hallottam ezt a művet ahhoz, hogy maradékalanul tetsszen ez a sajátos felfogás és előadás. Összességében nagyszerű előadásnak lehettünk tanui, Sosztakovics kamaraszimfóniájára pedig nagyon sokáig fogunk emlékezni.
5665
" pangás és slendriánság" Az, hogy sztrájkolt az együttes, az talán túl erős. De hogy elegük volt az anyagi megbecsülés hiányából, az talán elképzelhető. És most minden az ölükbe hull. (vagy legalábbis ezt igérték megint nekik) Az elgondoltató, hogy az új főzeneigazgató egyszemélyben a zenekarok finaszírozásának elbírálója is és a támogatások kiosztója. .Ez az igazi "hungarikum!! (És most a saját zenekarának is ő dönti el a támogatás mértékét?)
Idézet a Papageno.hu 2020 októberi 1.-i számából, Vashegyi nyilatkozatából. "Először hadd mondjak egy jó hírt: nincs ok az aggodalomra, mert Magyarországon jelenleg senki nem tervezi zenekarok megszüntetését vagy összevonását – ezt hivatalos minőségemben, mint a Magyar Művészeti Akadémia és a Nemzeti Kulturális Tanács elnöke mondhatom. Miniszterelnök úr megbízásából idén februárban én készítettem el a 2020-as évi költségvetési javaslatokat a komolyzenei előadó-művészeti együttesek vonatkozásában. Egy olyan lista állt össze, amely a Nemzeti Filharmonikusok több milliárdos költségvetésétől a Budapesti Fesztiválzenekaron át lényegében minden komolyzenei előadó-együttes állami támogatását tartalmazta".
Kedves T! Köszönöm a részletes, mindenre kiterjedő beszámolót! Én ezt az operát annak idején megnéztem, nem volt könnyű megérteni, és megemészteni, de megérte! (ez itt a reklám helye - lásd 379). Sajnos, a Müpa által kínált mostani lehetőséggel nem tudtam élni, ezért írásod külön öröm számomra. Remélem, ez az opera egyszer majd ismétlés gyanánt valahol felbukkan.
Mint nézők nyilván nem lehetünk tisztában avval, hogy a Müpa műsorát ki, vagy kik állítják össze, és milyen szempontok alapján. Úgy vélem, ez a bemutató ismét alkalom arra, hogy köszönetünket fejezzük ki, mert sok általam is megtekintett előadás alapján ezt igazán megérdemlik! Remélem, néha olvassák a Momus sorait, vagy valaki felhíivja a figyelmüket a pozitív megjegyzésekre is!
Britten a 3. emeletről.
Körülnézek a Müpa 3. emelet első sorából, ha nem is teltház, de a székek jó háromnegyed része foglalt. Nem is gondoltam, hogy ennyien kedvelik Brittent. Aztán Fordul a csavar, kezdődik az előadás. Elég jól ismerem ezt az operát (368. sz. hozzászólás), így aztán nagyon kiváncsi voltam, hogy mire megy ezzel a zseniális művel Fischer Iván és társulata. Jelentem, egy nagyon szép előadásnak voltam sokadmagammal tanúja.
Ez egy nagyon-nagyon kényes darab, pici, de kifogástalanul játszó kamaraegyüttes, és kiváló szólisták kellenek ahhoz, hogy a mű valóban, és teljes szépségében-borzalmában megszólaljon. A Fesztiválzenekarból alakult kamaraegyüttes ezen az estén tökéletes volt, Fischer Iván is remekül vezényelt. A szólisták közül szinte mindenki nagyon tetszett. A pálmát talán a Peter Quint alakító Andrew Staples vitte el, ez az igen szép hangú tenor mindenre képes, bravúrosan énekelte igencsak nehéz szólamát. Kisértetpárja, a Miss Jesselt alakító Allison Cook kísértetesen erősen vibrátója nagyon illett ehhez a szerephez. A két gyerek-szereplőről szuperlatívuszokban tudok csak beszélni, különösen a Miles-t alakító, 12 éves (!!) Ben Fletcherről. Egészen megdöbbentő volt, ahogyan ez a kisfiú kristálytisztán, erős hangon és megdöbbentő hitelességgel játszotta a szerepét. És képzeljétek, azt a legalább 5 perces zongoraszólót is betanították neki, persze ő néma zongorán játszott, de az ujjai, mozdulatai tökéletesen szinkronban voltak a zongorajátékkal. A produkciója lélegzetelállító, az est fénypontja volt. A hugát játszó 11 éves (!) Lucy Barlow is szépen énekelt de egy 11 éves lánykának túl pici hangja van, nem véletlen, hogy ezt a szerepet mindig idősebb lánnyal énekeltetik. Mrs. Grose (Laura Aikin) tökéletes házvezetőnő volt. Aki nem igazán tetszett, az sajnos a főszereplő nevelőnő (Miah Persson) volt. Nehéz ezt megfogalmazni, hogy miért, hiszen hibátlan volt a produkciója, de talán az volt a baj, hogy nincsen igazán szép hangja. Pedig ehhez a szerephez egy földöntúli szépségű hang kell, hiszen az opera egy angyalról, az angyali ártatlanságról, egy angyal pokoljárásáról, ártatlansága elvesztéséről és elkárhozásáról szól. Ez az angyali hang hiányzott, nagyon hiányzott.
Ettől függetlenül nagyon jó volt az előadás, és nagyon jó volt "élőben" hallgatni ezt a hazánkban igencsak ritkán felhangzó csodálatos Britten operát, amely a Müpában ma este vastapsot kapott.
És a végére egy kritikai megjegyzés. Ez egy kamaraopera, egy pszichotriller, amelynek kiindulási pontja a bezártság. Egy angyal ártatlansága elvesztésének, megtébolyulásának vagyunk tanúi, érzékelnünk kell, ahogyan a vergődő lélek körül bezárul, és egy pontba zsugorodik a tér, át kell élnünk a végső magányt, amikor a felbomlott elme magára marad a kényszerképzeteivel és a magateremtette rémvilággal, egy fekete lyukba hullva, egy csak rá szabott egyszemélyes pokolba, ahonnan már nem tud kitörni, és ahová már sohasem juthat be emberi szó, segítő kéz, vigasztaló gondolat. Úgy gondolom, hogy a Müpa hangversenytermében ezt a teret, ezt az intimitást lehetetlen megteremteni, ez az óriási tér alkalmatlan egy ilyen mű bemutatására. Ennek a nagyszerű előadásnak egy kamarateremben lenne a helye, amilyen pl. az Eiffel, ott tudna igazán életre kelni, és teljes szépségében megmutatkozni.
Egy ilyen sztorit Abody is elmesélt magáról. Elment, megnézte a főpróbát, de a premier napjára lebetegedett, kórházba is került. A cikk viszont kellett, így megírta a főpróba alapján. Jó alaposan megdicsérte Polgár Lászlót, aki vesegörcs miatt két szobával odébb feküdt...:-)
nekem ez amásnpi kritika is urban legend, lapzárta, szedés, nyomda, stb.
Szép diszkréten elsiklottak a meghívásos pályázat felett, hasonlóképpen mély csend övezte a zenekar egy része által Hamar utódjának kívánt Nánási tavaly karácsony előtti leszereplését. Csak bennfentesek mondhatnák meg, "sztrájkolt"-e az együttes másik része, a pangás és a slendriánság hungarikumának nemtelen hagyományát folytatva.
