Téma ismertetése: koncertek, előadások, események, élmények
Márpedig könnyen előfordulhat ld. 6108. Az ördögön kívül bizony én is figyel(get)ni fogom ... vagy én magam vagyok az (ör)dög? ;-)
Nézd csak vissza, mit írtam itt 6010 és 6025 alatt. De ne legyen igazam!
A Wagner-napok be nem jelentése nekem is több mint gyanús.
A MüPa a chicagoiakat ugyanúgy az utolsó pillanatban tárgyalhatta le, mint Yuja Wangot, akinek a honlapján tegnap még nem szerepelt a budapesti szólóest. No, ő már inkább jöhet (nekem is!). Érdekes lehet a svéd rádiózenekar Piressel. Vsz. ez lesz az utolsó eset (80 felé jár), hogy hallhassuk. Ugyanakkor az ő esetében 10+ éve előfordult, hogy a BFZ bérletében szerepelt kétszer is, én akkor még megengedhettem magamnak ezt a luxust, erre mind a kétszer betegség miatt lemondta. Én erre megdühödtem rá, és amikor - ha nem tévedek, Pinockkal - lépett fel, juszt sem váltottam rá jegyet, feltételezve, hogy most is lemondja. Erre felejthetetlennek mondott koncertet tartottak, elképesztő ráadással, Pinnock pedig azóta eltávozott az élők sorából.
Annyiban nem értek egyet, hogy akik meg tudnák engedni maguknak a chicagóiak estére a minimum 36000 Ft-os jegyárat, sznobizmusból sem mennének el egy ilyen rendezvényre, még ha mondjuk ez is lenne a műsor: Mozart: Kis éji zene, Csajkovszkij: b-moll zongoraverseny Kiszin szólójával és Beethoven: V. szimfónia. Utóbbiak persze akár a 72 000 Ft többszörösét is simán kiadnák az ügyeletes popszarász fellépésére.
Belátom, hogy turnéra legfeljebb 2 műsorral készülnek. Az Aus Italien jellemző módon egy kezdő zeneszerző műve, szép pillanatok után hosszú üresjáratokkal. Nyilván nem a MüPa határozta meg, mit adjanak elő.
Tökéletesen egyetértek Veled, és eszemben sincs jegyet venni a chicagóiakra! De annyit hozzátennék még, hogy szerintem ők ezt a turnét, és benne a Müpa koncertet már régen letárgyalták. "Mindössze" annyi a különbség, hogy a Müpától közben szinte minden pénzt elvontak, és ők ezt az estét bedobták kockázatnak. Talán ennyibe kerülnének erre a koncertre a jegyek támogatás nélkül, és úgy gondolták, a közönség hátha így is elviszi. Aztán ha mégse, akkor majd jön a "dinamikus árképzés", lesznek még olcsóbbak is a jegyek. De az ördögnek van kedve ezt figyelgetni, azt hiszem, megleszek nélkülük is! Csak akkor lennék igazán bajban, ha a Wagnerekkel is ezt csinálnák!
... és ezek szerint Párizsban is. Szerintem várjuk meg a pénztárnyitást a MüPában. Még jöhet "kellemes meglepetés".
Amúgy lesz - normál jegyárak mellett - egy fantasztikus Máré passió (sajnos pont nagypénteken, de biztos sokan el tudnak rá menni) és jön Christina Pluhar is április 16-án.
Ugyanez a műsor Bécsben (Musikverein), Milánóban (Scala) és Rómában (Operaház). Talán a két utóbbi városnak akarnak kedveskedni.
Richard Strausstól nem tudtak volna jobbat hozni?
A Müpa tegnap sejtelmesen belengette, hogy "érdemes lesz a honlapot nézni". Valóban, felbukkant például januárban a Chicagói Szimfonikusok egy koncertje. Jegyárak: 35900–55000 Ft. További sok sikert a Müpának.
Nekem is volt - kedvezményes áron a RWT útján.
Itt olvashatò Fàytòl egy nem annyira lelkes tudòsìtàs a ròmaiak ès Fischer Ivàn Respighi- koncertjèről. Szemèlyes vèlemènyem, hogy az olasz mester Ròmai trilògiàja egyben leadva kissè megfekūdheti a gyomrot. Egyenkènt, màs szerzők segìtsègèvel tàrsasàgàban elviselhetőbbek.
Szomorú és sajnálatos, nekem volt (vásárolt) jegyem a koncertre, és/de emlékezetem szerint elég rosszul festett a jegytérkép nem túl sokkal az előadás előtt. Talán be is írtam-írtunk akkoriban erről. Az egy remekül szerkesztett, színtiszta Wagner- műsor lett volna.
Közben megtudtam, hogy tavaly decemberben Nina Stemme apja halt meg, ezért mondta le a koncertet. (Én másra gyanakodtam.)
Mindenben egyetértek! Vasárnap voltunk ott.
Magyarországon (is?) nagy hagyománya volt a zongorás ária-és dalesteknek. A két műfaj: ég és föld. A Lied-et énekhangra és zongorára komponálták. A zenekari daĺ egy további műfaj, főleg német nyelvű gyöngyszemekkel. A zongorás-zenekari áriaest többnyire elcsépelt zongora-zenekari slágerekkel megtűzdelt potpourri, ahol a szóló zongorás-zenekari számok az énekesek és hangjuk pihentetését szolgáló töltelékek, szinte kizárólag másod-harmadvonalbeli karmesterekkel, zongoristákkal. Ezt a saláta-dolgot nem kéri a közönsèg a jelek szerint. Ezt a tényt nem veszi figyelembe az Operaház és/de (nem fogsz szeretni) a MüPa sem, mint azt nem túl régen pl. Nina Stemme lemondott estje is igazolta. Csak az egészen kivételes vagy kivételesen népszerű, itthon is ismert művészek áriaestje iránt mutatkozik jelentősebb érdeklődés: Netrebko és Kaufmann mellett DiDonato, Garanca, Flórez és talán még 1-2. A klasszikus dalestek pedig, amikre ZAK ideális helyszín lenne, elsorvadtak, legalábbis itthon. Ha Schubert, Schumann, R. Strauss és a többiek élnének, forognának a sírjukban ...
Hú, milyen fantasztikus koncert volt ma, Respighi három szimfonikus költeménye, a Római Santa Ceciliával, Fischer Iván vezényletével. Az az elképesztő zenekari hangzás, amit ma a Müpában hallottunk, a legprofibb Hifi berendezéssel sem reprodukálható. Respighinek és a Római zenekarnak köszönhetően, igazi zenei orgiában volt részünk. A pille szárnyának rezdülésétől az űrhajó kilövéséig, a hangerő egész skáláját hallottuk, és én nem hittem volna, hogy egy zenekar ilyen hangok kiadására képes. Nem is tudom, hogy milyen zene ez, Respighi valamiféle őrült impresszionista lehetett aki francia kollégáitól eltérően nem finom ecsettel, hanem ipari festékészóróval vitte fel vásznára a színeket. Ez a tobzódó zene, az elképzelhetetlen ritmusok és ötletek, a humor és az életvidámság egészen egyedülálló keveréke, amelyben minden XX. századelős izmus és zenei idézet is fellelhető, bombasztikus, felemelő, lehengerlő és betonba döngölő. Bravó zenekar, bravó Fischer Iván, bravó Respighi. Volt két Liszt kórus is, ami igencsak elütött stílusban és hangzásban a szimfonikus költeményektől, ebben a zenei környezetben furcsán is hangzott, ráadásul a Dall'alma Roma-ban (amely szinte hangról-hangra megegyezik a Tu es Petrus-szal), az orgonista sem volt a feladata magaslatán. Talán jobb lett volna a ma este Liszt nélkül, Respighi egyedül is elvitte volna a hátán ezt a nagyszerű koncertet, maximum lehetett volna egy kis ráadás. Ebben az évben sajna nincs Zenekari páholy bérlet, de ez a koncert pótolt mindent, jó volt ma este a Föld nevű bolygó ezen pontján lenni, köszönet érte mindenkinek.
Én ezt egy magánlevélben (azaz nem kommentben) így fogalmaztam meg valakinek, 1/1 kopizom ide:
Puccini szerintem jóval tömörebben oldotta volna meg a darab megzenésítését, azaz jócskán húzott volna az eredeti szövegből.
Akii a "Kedvenc felvételek" topikot szorgalmasan olvassa, az érdekes dolgokat találhat ott!
Nem csoda, hogy nem emlékszel rá, mert már két éve volt a feltöltés. :)
Nagyon nagy köszönet érte, ez remek ötlet volt! Ezután talán többeket is érdekel, akik most látták az előadást. Én valahogy észre se vettem, amikor ezt már feltöltötted, legalábbis nem emlékszem rá.
Lujza kb. ugyanazt a családfát állítja fel, mint én. Lényeg, hogy van két ismeretlen apuka, az egyik, Golaud-é meghalt, a másik, Pelléasé még él, nagybeteg, aztán meggyógyul. Mehetett eltemetni a fiát ...
Most, hogy lefutott a három előadás a Müpában, már nem jelentek konkurenciát, így újra letölthetővé teszem három hétig a legendás, 2010-es bécsi videó-felvételt (Dessay, Degout, Naouri, Lemieux; Billy), magyar felirattal. Ez egy nagyszerű felvétel, és a videónak az élő előadással szemben előnye az, hogy lehet rajta lamentálni, újra-és újra belenézni, és minden a legjobb kameraszögből, közelről látható, így remény van arra, hogy tisztázódnak a rokoni viszonyok és a történet egyéb, homályos részei. Javasolt VLC lejátszó használata és egy jó fejhallgató.
Köszönöm! Én eredetileg úgy gondoltam, hogy Genevieve megözvegyült, és a régi szokások szerint visszament elhunyt férje háztartásából az apja házába, ahol felolvasói és gondozói feladatokat látott el az öregúr mellett. Az sem derül ki, várandós volt-e Melisande, illetve mennyi idő telt el Pelléas halála óta.
https://faymiklos.hu/2023/09/13/nem_fogja_a_golaud
Az én tegnapi ismereteim alapján Genevieve, Arkel király menye, és mindkét fiú anyja. Golaud jóval idősebb, Mélisande mondja is az elején, hogy ősz a haja vagy a szakálla (direkt jó volt Christoyannis), az ő apja rég meghalhatott, és Pelléas, a féltestvér egy második apától, aki bár meggyógyul az opera végére, de meg nem jelenik. De legalább ilyen rejtélyes az újszülött, akinek a várható érkezéséről szó se volt előzőleg. A gyűrű hazugság nekem azért volt furcsa, mert végül is tök mindegy, hogy hol hagyta el Mélisande, maga az elvesztése a dráma.
Ez mind szép és igaz, de a mezei nézőnek igazán az orrára lehetne kötni, ki Pelléas, ill. Golaud anyha, ill. apja stb.
Az a probléma, hogy történet-centrikusak vagytok, így egy kerek történetet vártok, amelynek van eleje és vége, és a történet elemei gyöngyökként összefűzhetők. És ha nem kapjátok meg ezt a logikai láncot, akkor frusztáltak lesztek, megpróbáljátok a hiányzó történetet kifoltozni és magatok összerakni, pótlólagosan valamit kitalálni. Úgy is mondhatnám, hogy a történetnélküliséget nem tudjátok elviselni. Pedig a világ, ami körülvesz bennünket, alapvetően ilyen: nincs benne történet. Legalábbis olyan történet nincsen, amely emberi léptékkel befogadható, értelmezhető, megérthető. Kimész hajnalban a tengerpartra, leülsz és nézed a vizet. Látod a hullámok végtelen ringását, a víz fölött rebegő párát, a felkelő napot, a vízet, az eget, a távoli partot, ott ülsz, és magadba fogadod ezt a lassú, ismétlődő és végtelen mozgást, ezt az időnkívüliséget, és azokat az érzékszerveiddel követhetetlen apró változásokat, amely a hajnalból delet, majd napnyugtát, éjszakát és új hajnalt varázsolnak. A kulcsszó az időnkívüliség. Mert te, mint ember, az idő foglya vagy és ennek a rabságnak az oka az, hogy folyton történeteket gyártasz, hogy történeteiddel kitöltsed az időt, amely a születésedtől a halálodig tart. Az egész világon egyedül csak neked van történeted, mert az idő csak benned tudatosul, semmi más számára nincs idő, legyen az nap, hold, csillag, fű, fa, virág vagy állat. Aztán beülsz a Pelléas és Mélisande-ra és kiakadsz azon, hogy nincs történet, csak víz van, szél van, barlangok és meredélyek, burjánzó növények, delelő nap, a távolban birkák, a sötétben dagadó vitorlákkal távozó hajó, a toronyban egy lány, akinek hajzuhataga a földig ér, és árnyékok, amelyek hirtelen megnőnek, majd vasajtók konduló zárulása, egy gyilkosság, egy lány a szobában, és nyitott ablakon tódul be a sós illatú tengeri levegő. És egyszercsak véget ér az előadás és te zavart, kiábrándult, esetleg dühös vagy, mert hiába nézted, hiába hallgattad, mégsem érted. Pedig amit láttál, az volt az élet, a saját életed, amelyet most egy másféle aspektusból, egy varázsszemüvegen át nézhettél. De most vissza kell adnod a szemüveget és el kell hagynod a termet. Én megértelek téged és együttérzek veled, hiszen egy fajhoz tartozunk, szolidáris vagyok veled. De lefőképp sajnállak - ahogyan sajnálom magamat is -, kimondhatatlanul, reménytelenül, tehetetlenül.
Megkockáztatom, hogy M. a Nobel-díjat inkább A kék madárért kapta, de mindegy is ma már. Nekem az Arkel-családban sem 1/1 tiszta, ki kinek a kicsodája, főleg, hogy ki is Geneviève: vélhetően az öreg király menye, akinek a férje valahogy kimaradt a darabból. Csak említik, hogy nagybeteg, aztán azt, hogy meggyógyult, de az Istennek sem jelenik meg, pedig jól jönne a közbeavatkozása. És azt sem tudjuk meg, ki a másik fivér apukája és mi van/lett vele. És még A trubadúrt szidjuk, hogy zagyva, pedig nem is. A Karinthy-paródiát nem ismerem, de azt becsszóra állítom, hogy a Pelléas szünetében (vagy végén) azt találtam mondani: milyen jó kis paródiát írhatott volna ebből a Pelléas-drámából is - vö. Így írtok ti- Karinthy. Más: jól értem-e, szerinted a Pelléas lenne a "wagneri mércével mérhető francia opera"? Én másikra szavaznék ...
Köszönöm a jogos kiigazítást ... mint mindig minden szépet és jót, ami tőled érkezik ;-)
Nekem ennyi elég volt belőle, ha Bécsben vagy közeli nagy operában előadják, legfeljebb elmegyek rá. 2005-ben 200%-os wagneriánusként tudatosan nem mentem el dicső emlékű Zoltánunk azóta is sokat emlegetett produkciójára, mert időben nagyon közel volt a feledhetetlen legelső Parsifalra. Sajnálom, hogy nem mentem el, de azóta sem bántam meg akkori döntésemet. Esetemben szerepet játszhat a német nyelv iránti fehéren izzó szeretetem, ill. a franciával szembeni zsigeri ellenszenvem, amelyet Freud doktor bizonyára remekül ki tudna elemezni. Ugyanakkor paradox módon éppen egy nagyon ritkán műsorra tűzött és csakis wagneri mércével mérhető francia opera az, amelyet egyszer az életben szeretnék élőben hallani (és üsse kő, modern agybajos rendezés ide vagy oda, látni.)
Mai szemmel nézve felfoghatatlan, mit kapkodtak annak idején ezen a zagyva darabon, amelynek az irodalmi Nobel-díjjal méltatlanul megjutalmazott méltón sújtott szerzője nyilvánvalóan szándékosan hagyott megválaszolatlanul alapvető kérdéseket, pl. azt, ki lánya-borja Mélisande, miért menekült az erdőbe, ill. mennyi idő telik el a saját halálának időpontját pontosan megjósoló Marcellus levelének kézhez vétele és Pelléas kínkeservesen nagypapailag jóváhagyott dátuma között. Ugyanígy Karinthy zseniális Gustav Meyrink-paródiáját (Benéztem és nem volt odabent semmi.) juttatták eszembe az olyan szimbólumok és egyáltalán ezek szükségessége, mint a vakok, a 3 aggastyán vagy a vágóhídra terelt birkanyáj. Ha jól értem, Pelléas azért javasolja Mélisande-nak a barlangot, mint a gyűrű elvesztésének színhelyét, mert Golaud onnan nem tudná kiszedetni az ékszert. Az megint csak mellékes, miért veszíti el a hősnő a gyűrűt, amikor tisztában van ennek következményével.
Én inkább egyszer az életben látni és hallani szerettem volna a darabot. Többször próbálkoztam vele, és noha a mester legtöbb művét kifejezetten szeretem, egyetlen operája mindeddig nem nyílt meg, és most is csak részben. Lemezről többször próbáltam meghallgatni, nem is akármilyen előadásban - régen még LP-n Ansermet és a Genfi Nagyszínház, CD-n Boulez és a Covent Garden produkciójában, de sohasem fogott meg, bár gimnazista korom óta szenvedélyesen rajongok Wagnerért, és gránitszilárdságú meggyőződésemet tegnap felsőruházatommal is kifejezésre juttattam. Most legalább részleteiben bejött, gondolok pl. a Pelleas halálát megelőző búcsújelenetre. Ugyanakkor meg kellett állapítanom, hogy ez az a mű, ahol a kevesebb több lenne.
Tarján Géza helyett Keresztury Dezsõ és Keresztury Mária - ha már idézgetsz, akkor jobb, ha pontosan.
Vagy talán azért hazudja Mélisande a barlangot, amit kicsit később Pelléas mond: (Tarján Géza)"...hogy aztán ügyesen leírhasd, ha Golo kikérdez..."u
Mert megijedt, mint mindentől és Pelléas kivételével mindenkitől. Ahogy szövege szerint énekli: "Jaj, oda már a gyûrû... odalenn csak a víz hullámzik még... - Jaj, nagyon kikapok ezért!..." (Tarján Géza ford.) Ez a gyűrű is egyfajta szimbólum, mint a Nibelung gyűrűje vagy mint szinte minden ebben a szimbolista katyvaszban drámàban. Jaj annak aki elhagyja! Wagnernél meg jaj annak, aki birtokolja... Én inkább azt nem értettem, hogy miért azt hazudja, hogy a barlangban van, ahol tutira nincs ... legfeljebb három szegény zenekari muzsikus öregember. Hogy miért hazudja ezt? Csak. Mert ő ilyen. Ahogy énekli: "... nem, nem hazudtam még ; csak a bátyád, ha kérdez.." (Tarján Géza)
Két hatás vitt el a MÜPÁ-ba kedd este: egyrészt nyilvánvaló sznobságom, továbbá hogy 1-2 éve (?) az Operavision-ön megjelent egy genfi P&M, aminek csak elejét volt módom hallgatni, de az nagyon tetszett. Aztán amikor folytattam volna, már eltűnt az oldalról, és hanyagul le sem mentettem.
ED és Takatsa értékelése között vagyok valahol a mértani közép táján. Egyrészt együttérzek ED-vel, hogy ebből a hangulatfestő, hangzásokkal pamacsoló, dallamíveket alig mutató zenéből, pláne első hallásra sok ez a két és fél (3?) óra. Én ezt a zenét nem érzem fejbekólintónak, inkább ügyes aláfestőnek, hangulatteremtőnek. Engem Brahms, Richard Strauss vagy akár Puccini is jól fejbe tud kólintani, de Debussy ellen védett vagyok – biztos bennem a hiba. Az én figyelmemet épp a cselekmény nélküli, szimbolikus történet tartotta ébren a néhol talányos, máshol kinyilatkoztatóan egyértelmű szövegekkel. Ezek után érdeklődéssel fogom meghallgatni az operából készült szvitet, hogy hangzik abszolut zeneként?
ED értékelését az énekesek tekintetében is osztom, Tassis Cristoyannis kiemelkedett, Petibon pedig inkább alkatával, küllemével illett tökéletesen a szerepbe, kevésbé a hangjával. Engem nem zavart, hogy a király végre királynak volt öltöztetve és nem SS tábornoknak, a herceg sem kapott menedzser öltönyt és napszemüveget, napjaink rendezői színházának nagyon kreatív ízlésterrorja szerint.
Összességében élmény volt, nem bántam meg, még ha az autó felé tartva dallamok nem is kergetőztek a fejemben, legfeljebb zengések és zsongások idézték vissza az érzéseket, hangulatokat.
A ma esti Pelléasra - betegség miatt - felszabadult egy jegy. Ha valaki szeretne eljönni velem és nem riasztja el a NAGYON kakasülő, kérem, írjon! Kár lenne üresen hagyni egy széket is...
