Bejelentkezés Regisztráció

Mi újság a Magyar Állami Operaházban?


907 cincogi 2003-08-11 10:21:18
Ácsi, az igazgatók ollan nagy szakemberek, hogy takarásból is meg tudják mondani mi a jó. Nekik hallani sem kell, mert ők azt is el tudják képzelni, hogy az a kvász a nézőtér közepéről milyen lehet. : -))

906 Zsolt 2003-08-11 08:54:00
Azt én is elképzeltem, hogy az operai patkó legproccosabb részéről vajon mit láthat a két igazgató. Abból a páholyból a színpad jó egyharmada takarásban lehet, a dobos meg a rézkórus a fenekük alatt játszik, a színpad szélére kiálló énekesnek meg a szájukba énekelnek.

905 Búbánat 2003-08-11 08:49:32
A Caballé-estről a mai MN-ben már található kritika. Örültem, hogy Kiss B. Attila kitűnő partner volt mellette. Érdekesség, hogy a gála végén Lehár-darabokból is felcsendültek részletek, sőt duett is. Kiss B. egyébként 2001-ben Barcelonában énekelt már Caballéval, amikor velük bemutatták a VIII. Henrik operát (Saint-Saens). Meghökkentő viszont, hogy a Massenet Herodiade-ból az áriát Caballé-nak -az ő kifejezett kérésére- kétszer kellett elénekelnie, mivel az első alkalommal valami gond volt a szegedi szimfonikusokkal, pontosabban Gyüdi Sándor karmester és a zenekar közötti kommunikációban. A közönség viszont így kétszer élvezhette végig a nagyszerű áriát Caballé tolmácsolásában, nem vát ismétlés miatt. Caballé egyébként interjúkat is adott, amik a Népszavában és a Magyar Hírlapban olvashatók. A Norma-bemutatót felvételről közvetítő M2 jóvoltából, a közeli kameraállások miatt valóban kissé zavaróak a hadonászások, de aki élőben is ott lehetett a premieren, annak ez nem okozhatott problémát a nagyobb távolságok miatt. Kíváncsi leszek, hogy a péntek esti Nabucco TV-felvételből, ha majd leadják, ugyancsak a „kar-és kézmodulatok” maradnak-e meg a nézőkben elsősorban.

904 Toncsi néni 2003-08-10 21:28:43
Javaslom a Miniszter úrnak, motiválja az igazgatóságot a jegyárak terén is! És nem lenne rossz, ha a vezetők néha olyan helyre is beülnének, ahonnan nemcsak őket lehet látni, hanem ők is is látnának/hallanának. Talán javulnának a hétköznapi előadások…

903 Hiller 2003-08-10 21:07:30
A problémák megoldását a vezetők involválása nagyban elősegíti. Elrendelem ezért, hogy Szinetár-Petrovics-Lukács-Fülöp urak ezentúl zenakari széken üljenek, kabátjukat ők is a ruhatárba helyezzék.

902 sphynx 2003-08-10 15:33:41
900.

901 sphynx 2003-08-10 15:33:28
Mindjárt meghallgatom velük is.

900 kalahari 2003-08-10 15:27:03
Caballé tegnag volt Szegeden. Látta valaki? Lesz róla beszámoló?

899 Benno 2003-08-10 15:23:54
nem rossz azért Sutherland mama sem! meg Caballéval is meg kellene hallgatni

898 sphynx 2003-08-10 15:08:40
Akkor van összehasonlítási alap. Callasnál az egész nyugodt, és méltóságteljes, nincs rohanás, lihegés, mintha tele gyomorral énekelne, olyan, mintha beszélne, olyan természetes az egész.

897 kalahari 2003-08-10 15:03:28
A Casta diva-t meghallgattam Callas-szal is. Nem is rossz ez az opera, sőt. A druida-római környezet gyakorlatilag felesleges, napjainkban is játszódhatna bárhol.

896 sphynx 2003-08-10 14:39:16
Hoiho! Hoiho! Azzannalo! Azzannalo! Divoralo! Divoralo, codesto fabbro di frottole!

895 Benno 2003-08-10 14:30:02
a németeseknek mindjárt kezdődik a Siegfried az arte-n

894 sphynx 2003-08-10 14:25:36
Amennyiben a Normát is németül hallgatja valaki.

893 Benno 2003-08-10 14:06:10
ez a karlengetés a \"Heil dir, Pollione!\" sort kiséri? most kárpótlásként meghallgatom Sutherland Normáját (+ Horne, Bergonzi, Siepi, Ordassy - ő kicsoda?) MET, 1970

892 sphynx 2003-08-10 11:39:25
Zeneakadémián utoljára 1973-ban Richter-koncerten voltam, operában utoljára 1990-ben (Bécs/Luisa Miller), 5-6 éve a városházán Fisher/Lully. Mindegyik helyre vittek. Komolyzenei érdeklődésem viszonylag rövid multú, itthon nem számít, ha macialsóban, atlétatrikókóban vagy, sör a fotel mellett, fejhallgatóban meg jó zene. :-)

891 kalahari 2003-08-10 01:59:52
Bándi házhoz? Nem valószínű... De miatta megéri elballagni az Andrássy útra. :-) Különben ő sokat énekelt külföldön is, de most már többet akar itthon lenni. Ez kedves tőle... :-)

890 kalahari 2003-08-10 01:49:14
Már végképp nem értem! Hol laksz, hogy nem jutsz el az Operába? És kiket hallgattál eddig, ha nem magyarokat? Esetleg csak a Scalába jársz? :-)

889 sphynx 2003-08-10 00:54:55
A világszínvonalat úgy értem, hogy jó hangú énekes biztos van nálunk is elég, de nincs az a környezet, amiben igazán kikupálódhatnának. Ezt éreztem ezen az előadáson is, hogy hiányzik az a könnyedség, magabiztosság, ami egy jó szakmai környezetben ki tud alakulni.

888 sphynx 2003-08-10 00:46:40
Csak ti csináltatok kedvet a magyarokhoz. Most már a Bándira is kiváncsi vagyok. Nem jön házhoz?

887 kalahari 2003-08-10 00:43:18
Szerintem itthon is világszínvonalú. Inkább maradjon... Nekünk jobb :-) Fogalmam sincs, és nem is merném megtippelni a korát. Azt mondtad, most láttad őket először. Ez hogy lehet?

886 sphynx 2003-08-10 00:37:15
Ő milyen korosztály? Miért nem megy ki? Biztos tudna tanulni kint, hogy világszínvonalú legyen. Vagy arról már lemaradt? Ehhez nem nagyon értek.

885 kalahari 2003-08-10 00:30:01
:-) Néha indokolt lett volna a \"lengetés\", de mivel folyton azt csinálták, így hatástalanná vált. Azért sem értem, mert Gyöngyi tud játszani, láttam! A Toscáját nagyon szeretem...

884 sphynx 2003-08-10 00:25:25
[url]http://www.nexus.hu/hotdog//norma.jpg;Példa a karlengetésre és a hangerőre[/url]

883 kalahari 2003-08-10 00:08:13
Nem tudom, hogy Kiss B.-nek kell-e ezt énekelnie mindenáron? Különben is, ki látott már szakállas rómait? :-) Nem vagyok hajlandó elhinni, hogy énekeseink eszkösztára kimerülne a karlengetésben! És minek van a rendező? Én gondolom rosszul, vagy az ő dolga lenne mozgatni az énekeseket/színészeket?

882 sphynx 2003-08-10 00:01:12
Ja, az rémes volt, ahogy a levegőt markolászta mindegyik. Kérdésedre, Lukács úgy ment végig a szerepen, mint egy úthenger. Voltak meggyőzőbb, finomabb pillanatai is, de én azt mondtam volna neki: Gyöngyi, legalább az elején vegyé vissza egy picit, tartogasd az energiád a drámaibb részekre. Nem lehet az egész szerepet egy szinten, ilyen magas intenzitással végigénekelni. Nem jönnek ki a hang finomságai, ha végig úgy énekli, mintha menten bekakálna. Kiss B. mellesleg jobb lett a végére.

881 kalahari 2003-08-09 23:51:34
A Normát Szikora János rendezte, aki nem elsősorban operarendező ugyebár. Ezt az adottságát kihasználhatta volna, és adhatott volna az énekesek kezébe másfajta kifejezőeszközöket is, mint a váltott kézzel való hadonászás. Hiszem, hogy ennél többre lennének képesek!

880 kalahari 2003-08-09 23:45:51
Tévén keresztül hogy állapítottad mg, hogy ordít, kedves Sphynx? Lukács nagyon jó, Ulbrich is, Kiss B. viszont nem nyűgözött le engem sem. Kíváncsi leszek Fekete Attilára ebben a szerepben.

879 sphynx 2003-08-09 23:32:56
Összeségében nem volt olyan rossz.

878 sphynx 2003-08-09 22:22:28
Kisebb hangerő, több intelligencia, és nagyobb magabiztosság kellene. Lukács Gy. nagyon ordít.

877 sphynx 2003-08-09 22:11:30
Ulbrich Andrea eddig a legjobb.

876 sphynx 2003-08-09 21:56:43
Úgy tűnik, jönnek bele. Adalgisa Severus kettőse jól sikerült. Relative.

875 sphynx 2003-08-09 21:45:46
Bekapcsolódtam a Normába, háááát.... azért volna mit javítani még. Lukács Gyöngyi most énekelte a Casta Divát viszonlyag tűrhetően. A baj az, hogy ezek a magyar énekesek nem igazán képzettek. Látszik, hogy milyen nagy koncentrációt jelent nekik, hogy a szerepüket elénekeljék, nem igazán felszabadultak, és emiatt az egész kényszeredett lesz. Nincsenek finomságok. Talán nem lépnek fel elégszer? Pedig szerintem van még ebben a nőben. Polgár hangja sem olyan telt már, de rajta látszik a rutin. A Kiss B., ha jól azonosítottam - üvölt, mint a fába szorult féreg és a magasságai rondák. (Tudom, hogy ez nem érdem, de én most látom először ezeket az énekeseket.)

874 kalahari 2003-08-08 15:31:20
Ja, és holnap lesz.

873 kalahari 2003-08-08 15:30:32
Műsorújságok? Melyik században éltek??? :-) Minden érdeklődő szíves figyelmébe ajánlom a www.port.hu oldalt, ahol az összes műsort fellelheti. Az aktuális egyébként: M2 20:35 Bellini: Norma Opera két felvonásban A Budafest Nyári Opera- és Balettfesztivál bemutató előadásának felvétele

872 Búbánat 2003-08-08 15:21:37
Kedves Oscar! Úgy tudom, a \"királyi\" TV 1 vagy 2 csatornáján megy este. (Benne kell lenni az összes TV-műsor újságban! (Én az RTV Részletest szoktam vásárolni a rádióműsorok miatt is.)

871 Oscar 2003-08-08 14:10:54
Búbánat! Irtad, hogy közvetíti a Tv felvételről az operát. Én kerestem, de nem találom, hogy melyik csatornán és mikor.

870 Búbánat 2003-08-08 12:20:10
Sürgősen beszerzek egy távcsövet vagy gukkert.

869 kalahari 2003-08-08 11:48:03
Nem egészen. A harmadikon álltam, mert másképp semmit sem láttam volna. De a távcső sokat jelent ám!

868 Búbánat 2003-08-08 08:08:42
Kedves Kalahari, ha jól sejtem, akkor valahol az első emelet jobboldali páholyban ülhettél, közel a színpadhoz, ugye, ahonnan valóban jobban lehetett látni. Elismerem. De örülök, hogy egyébként egyetértünk a lényegi kérdésben. Egyébként, a mai Magyar Nemzetben már meg is jelent a recenzió a Norma-premierről!

867 kalahari 2003-08-07 14:47:38
Amennire én láttam, a pasas is papírból beszélt. A Bazilikánál is előadták ugyanezt, lassan már megtanulják kívülről...

866 Búbánat 2003-08-07 14:41:17
Nem mondtam még, hogy a Norma bemutatója előtt is volt egy bevezető szövegelés a Fesztivál múltjáról, jelenéről és a remélt jövendőről, s valóban, külön kihangsúlyozták, hogy a most következő Norma előadáson a Filharmonikusok működnek közre. Ezen a közlésen pillanatra elmerengtem, amíg a tolmács angolul fordította mindezt. De már semmin sem lepődöm meg, még azon sem, hogy minek kellett a papírból felolvasó konferanszié hölgynek szövege végeztével egy kosár virágcsokrot adományozni a rendezők jóvoltából. És miért nem kapott egy üveg konyakot mondjuk a tolmács férfi, aki állítom többet dolgozott azzal, hogy fordította magyarról angolra a semmitmondó panel szövegeket. S mindez közel negyedórát elvett az operaélményre váró hazai és külföldi népségből álló publikum drága szabadidejéből. Remélem, ez a bevezetőt kivágják a tévések a szombat este felvételről sugárzásra kerülő operaközvetítésből

865 kalahari 2003-08-07 14:35:23
Megy valaki 8-án a gálára?

864 Benno 2003-08-07 14:16:17
hát mi is a jelszavuk? \"Légy résen!\" kész a nokedli, lehet jönni enni

863 Caligula 2003-08-07 14:10:21
...láttam én már belőtt cserkészt... Node az operaszeretetet ez nem befolyásolja. Lebegve is lehet élvezni a zenét. Bár, most jut eszembe, hogy ezt még nem is próbáltam.

862 Benno 2003-08-07 14:07:22
szülőket pedig swinger-clubba!

861 kalahari 2003-08-07 14:06:10
Tegnap sem a gyerekekkel volt baj. És többnyire sem velük szokott lenni. A szülőket nevelni sokkal nehezebb...

860 Benno 2003-08-07 14:03:50
mér nem külditek a gyerkőcöket cserkésztáborba?

859 kalahari 2003-08-07 13:55:38
Az iskola nem nevelhet a szülő ellenében. Sajnos...

858 Caligula 2003-08-07 13:43:20
Főleg neveltetés kérdése! De m ivel manapság az iskola a szülőre hagyja, a szülő meg az iskolára, ne várjunk semmi jót.





A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.