Most, hogy a Magyar Állami Operaház bemutatta
és játssza Prokofjev világhírű operáját a Háború és békét, eszembe jutott Kossuth-díjas operaénekesünk,
örökös tag, Miller Lajos, aki pont ezért
a dalműért szakított az Operaházzal a nyolcvanas évek közepén – hogy Msztyiszlav Rosztropovics és Galina
Visnyeskaja meghívására elénekelhesse Washingtonban a darab egyik baritonszerepét,
és a lemezfelvételen is megkapja a szerepet.
A baritonunk mesélte el Zétának születésnapi interjújában ˙[”Semmi okom arra, hogy ne legyek boldog és
megelégedett” – 2010-01-23] , hogy Mihály András igazgató regnálása alatt, Andrej Bolkonszkij herceg szerepéért bontotta fel szerződését 1986-ban
a Magyar Állami Operaházzal, ment ki külföldre, ahonnét csak 1990. év végén szerződött
vissza a dalszínházba:
„- Párizsban
előénekeltem a Rosztropovics házaspárnak. A Háború és béke washingtoni
előadására kerestek baritont, végül még a lemezen is én énekeltem Andrejt. ...[Külföldön]
nagyon sok lehetőséget kellett visszautasítani operaházi elfoglaltság miatt. De
végül a szerződésbontásomnak is ez lett az oka. ... Mihály András nem akart
kiengedni a Háború és béke lemezfelvételére. Négy évig voltam távol, esküszöm,
nem az én hibámból. Többször győzködtem, de hajthatatlan maradt. Kimentem a
titkárnőhöz, kértem egy papírt, s ott helyben kiléptem. Nagy merészség volt
akkor ez, a nemzetközi karrierem volt a tét. De akkor én egyik országból
utaztam a másikba, rengeteg nagy helyen léptem föl...."
Miller
Lajos később több nyilatkozatában – és a 2020-ban megjelent könyvében („Az operaművészet szolgálatában - Miller
Lajos”) is - , felelevenítette ezt az epizódot.
A Film Színház Muzsikában
(„Szombaton Szlavához megyünk” - 1990-09-29
/ 39. szám) Dalos László
készített baritonunkkal
interjút, abból idézek:
„—
Úgy kezdődött, hogy 1986 tavaszán sehogyan sem tudtam megegyezni az akkori
igazgatóval, Mihály Andrással. ... Párizsban kezdődtek az előzmények. Az egyik
Traviata-előadáson telefont kapok a rádiótól: hajlandó lennék-e próbát énekelni
Msztyiszlav
Rosztropovics és Galina Visnyevszkaja előtt? Persze, hogy hajlandó
voltam! Ennek, hogy próbát énekelni, a nyugati zenei világban más a csengése,
mint idehaza. Ez nem megalázó. Ez természetes. Senki sem akar zsákbamacskát
venni.
—
Mit énekelt a házaspár előtt?
—
Anyegin áriáját. Utána, látom, mosolyognak, össze-összesúgnak, biztatva néznek
rám.
—
... Tetszett nekik, amit csináltam. Utána kiderült: a Háború és béke című
Prokofjev-opera Andrej herceg szerepére szemeltek ki. Hanglemezfelvételre,
amelyet nyilvános, hangversenyszerű előadás előz meg. Úgy szokás ...
—
Természetesen igent mondott a felkérésre.
—
Hogyne. Sőt, nagy megtiszteltetésnek éreztem, hogy az én korántsem tökéletes
orosz kiejtésem ellenére is engem választottak. Egyébként volt már egy
„találkozásom” velük. A párizsi Operaház egy Anyegin előadásának
videofelvételét láthattam és hallhattam itthon. Rosztropovics vezényelt, Visnyevszkaja
énekelte Tatjánát. Ez felejthetetlen! Ahogyan megszólalt az a
Csajkovszkij-opera, én az életben még olyat nem hallottam! Ezt a
Csajkovszkij-Anyegint én nem ismertem! Pedig hát jó párszor énekeltem
azelőtt... Egyszóval nekem a zseniális Rosztropovics szólalt meg akkor.
Ehhez a zenei lángelméhez nem akarta
kiadni Millert a mi Operaházunk 1986-ban. De minthogy
ilyen egy énekes életében nem akad mindennap, a baritonista inkább felmondott,
mintsem hogy lemaradjon a közös munkáról a nagy művésszel. Megtanulta Andrej
szerepét, aztán Párizsban megkezdődtek a zenei próbák ...
—
Egyszer odajön hozzám a zongorista — folytatja emlékezését M. L. —, s azt
mondja: szombaton délelőtt el kellene mennünk Szlávához. Jó, menjünk. Azt
hittem, az is egy korrepetitor. Nem tudtam, ki az illető. Szombaton aztán
elindultunk. Becsöngettünk egy ajtón. Ki nyitja ki? Galina Visnyevszkaja!
Majdnem sóbálvánnyá meredtem . . .
—
Nem tudta, hogy a Szidva név a Msztyiszlav becéző alakja, tehát hogy
Rosztropovicsékhoz indultak?
—
Tudtam, hogy egy sereg „szlávval” vagyok együtt, de hogy Szláva kicsoda, az
ekkor derült ki... Belépek egy csodálatos lakásba. Akár egy múzeum.
Rosztropovics nagy kedvességgel fogad, majd a zongorához ül, és végigveszi
velem Andrej herceg szerepét ...
— Mégiscsak „korrepetitor” kezébe került?
— De
még milyenbe! Teljesen magamon kívül voltam, hogy nem sajnálja a fáradságot, és
ő korrepetál velem. Hiszen akkora egyéniség, olyan nagy művész, hogy az ember
térdetfejet hajt előtte. Kért egyet-mást, egykét effektust, tanácsokat adott,
szöveget javított. De valami olyan szeretettel, barátsággal, olyan
közvetlenséggel... Pedig mondanom sem kell, előtte ekkora kő volt a gyomromban.
Éreztem, itt és most nem elég csak általában énekelni. Itt adni kell,
produkálni valamit. De Rosztropovics olyan művész, aki rávezeti az embert, hogy
mindenféle görcs nélkül a maximális teljesítményt adja... Dicsért, meg volt
elégedve, hogy ez a szerep nekem való. És majd még akar velem beszélni, de
előbb együnk valamit...Nagy gourmand! Elkezdődött a „munkaebéd”. Közben is
folyt a szó. Megkérdezte, van-e kedvem ezután is együtt dolgozni vele? Ekkor
állt meg bennem az ütő másodszor, mint először az ajtó nyílásakor...
—
Rosztropovics mindjárt konkrét terveket is mondott?
—
Hogyne. Említette, hogy Washingtonban fölveszi lemezre a Borisz Godunovot,
elvállalnám-e neki Scselkalovot. Persze, hogy el. Kezdő fejjel énekeltem is a
szerepet. Ez pedig egy bővebb változat volt: nemcsak az első képben az az ária,
később is van egy jelenése. No, nem főszerep. De hát Rosztropoviccsal!
— És
főszerepről is esett szó?
—
Arról is. Azt mondta, a jövő szezonban Rómába mennénk, ott A cári menyasszonyt
vezényli, Rimszkij-Korszakov operáját. Van abban egy főszerep, Grjaznoj. „Az
neked van írva” — tette hozzá. Aztán szó esett A pikk dáma washingtoni
előadásáról, a Scalában Csajkovszkij Mazeppájáról — amely később A pikk dámává
módosult —, egyszóval ott, a fehér asztalnál ennyi ajánlatot kaptam tőle.
—
Ezek mind meg is valósultak?
— Elsőnek
természetesen a Háború és béke hanglemezfelvétele, amelyet nyilvános,
hangversenyszerű előadás előzött meg, így szokás. A Borisz Godunov is
realizálódott: Ruggero Raimondival, Nicolai Geddával, Visnyevszkajával,
Plishkával, Polozovval a főszerepekben. Ebből lett a Borisz Godunov-film. A
szomorú az volt, hogy A pikk dáma washingtoni és milánói előadásait nem Rosztropovics
vezényelte. Nem tudom, miért.
— És
a Háború és béke után a másik abszolút Miller
Lajos-premier, A cári
menyasszony?
— Ez
a római Operaházban volt, 1987 decemberében. Msztyiszlav Rosztropovics
vezényelt, Galina Visnyevszkaja rendezte az előadást. Külön jellemző
Rosztropovicsék barátságára, hogy egyik este meghívtak vacsorára a leghíresebb
pastát produkáló étterembe. Még vodkás pastát is ettünk! Hiába kerültem ágyba
éjfél után, hiába aggódtam, mi lesz a másnapi előadással, az sikerült — hála a
pastának?! — a legjobban a hat közül. Ilyen az élet...
Igen,
ilyen is az élet. Olyan is, hogy annak az 1986-os nemnek — Operaházunk akkori vezetése bele-nem
egyezésének bokra mögött ott lappanghatott az is: ezek a Rosztropovicsék a
kitagadottak, állampolgárságuktól megfosztották őket, miért kell velük épp egy
magyar baritonistának operai kapcsolatba kerülnie?! Ebből még valami dádá is lehet ... Milyen jó, hogy most,
amikor Miller Lajos mindezeket fölidézi, elmeséli, szinte újraéli — már 1990
van; a két világhírű művész visszakapta állampolgárságát, korunk legnagyobb
csellistája és páratlan dirigense meg az összetéveszthetetlen szoprán hangú
hitves otthon járt, Moszkvában, Leningrádban, ölelték, csókolták, tapsolták,
ünnepelték őket. Szláva: nem csupán egy keresztnév becézett alakja; szláva, a
szótár legelső értelmezése szerint: dicsőség. Ez persze véletlen. De milyen!”
Zéta lemezkritikájában [„Megfogni a
megfoghatatlant, avagy a nagy kérdések ideje” (Prokofjev: Háború és béke) – 2012-08-13] így ír Miller Lajos énekfelvételéről:
„Andrej
Bolkonszkij szerepében a mi Miller Lajosunkat hallhatjuk. Miller a
80-as évek közepén volt pályája csúcsán, amit remekül kapott telibe e felvétel.
A magas fekvésű, lírai szólam nagyszerűen fekszik neki, kellemes baritonhangja
betölti a teret, de a kissé egydimenziósra sikerült alakba ő sem tud több
életet belelehelni.”
Prokofiev: War and Peace
Lajos Miller, Galina Vishnevskaya, Katherine Ciesinski, Dimiter Petkov, Wieslaw Ochman,
Stefania Toczyska, Nicolai Gedda, Mriana Paunova, Nicola Ghiuselev etc.
Chœurs de Radio France
Orchestre National de France
Mstislav Rostropovich
Warner
2564 68801-0
Teljesen igazad van Bieitoval kapcsolatban. Ő önmagát akarja kifejezni, a saját véleményét akarja közölni velünk, nincs is egyedül ezzel, sok rendező teszi ugyanezt. De ami egy Carmen esetében még érdekes is lehetett, az egy ismeretlen, ugyanakkor nagyszabású műnél, amivel biztosan először találkozik a közönség, szerintem merénylet velünk szemben. De ezért nemcsak a rendezőt lehet okolni, hanem azt is, aki felkérte.
Mert ez a műsorfüzet akkor készült, amikor bemutatták a jelenlegi rendezést? Amúgy a mostani szereplők közül is a legtöbben szerepelnek a műsorfüzetben. Ez egy elkészített füzet, minden eladásra aktuaálizálni kellene, ezt akarja mondani? :-)
T. OPERAHÁZ ! Már ha olvassa valaki::
Kedves Momo, úgy érzem, egy kis tüske van benned a "kórus" szó miatt. Nem akarok etimológiai fejtegetésbe bonyolódni, de a kórus a chorus (latin) illetve khorosz (görög) szóból származik, a jelentése: énekkar. Én ebben az értelemben használtam, és távol állt tőlem a szándék, hogy megbántsak bárkit is.
Haladás nyugattal(?), haladás kelettel(?). Prokofjev: Háború és béke c. operájának bármilyen formában való előadása hic et nunc
erősen komoly kurázsit igényelt az Operaház vezetésétől. Mindenki várta, hogy a premier végén hogyan reagál a közönség. Alig 1-2 Buú hallatszott, az. énekeseket komoly ováció fogadta. Prokofjev operájában az oroszok erkölcsi megdicsőülést szereznek.
És a való világban? Ezt még ki kell forogja az idő.
Aki Tolsztojt akarja viszontlátni és és érteni az erősen téved. Már a Prokofjev felesége által irt tolsztoji szüzsé sem a regényt követi. Ha a Bieito által erősen meghúzott opera rendezését nézzük, az bizony erősen absztrakt és szublimàlt jelképendszerek sorozata. Arcnélkülivé tett fejek, meghökkentő jellemek. Életigazságok és igaztalanságok. Senki ne várja hogy egyetlen megtekintés alkalmával sok mindent megért. A mai opera rendezők a versenytárs, a cinema multiplex hatásaiból ötletelve igyekeznek átmenteni elemeket több kevesebb sikerrel. Itt is hasonlóan. Projektorok, négy kivetítő harsány színü megfejtendő puzzle elemekkel. Bieito nem adja egyértelműen a néző kezébe a megfejtést. Gondolkodtat, felhivja a figyelmet az emberiség örök problémájára, az állati sorból kiemelkedett human faj elállatiasodásra. A szinpadi kezdet impozáns: látványos alapdiszlet (Ermitázs szalon belső), majd cinema plaza-rendezői látványpékség, recierquel és kivehetetlen ám fontosnak tünő diszletelemek, füstköd. (Nem tudtam megállapitani a 3.emeletről, hogy mi az a jelkép ami összeomlik, majd újraépül a valamennyi szereplö révén a szinpad legelején.) Az opera elején (neylonban) bebábozódott alakok tünnek fel, mint öskáosz, akik épp ùjjászületnek, hogy folytassák létüket. Az impozáns diszlet a háború idején aztán gondosan megtervezetten darabjaira hullik. A zenét befogadni is nehéz, és ehhez társul színpadi perpetum mozgás. Ez az a darab amit meg kellene többször nézni, hogy megértsd a felét. A zenekar sajnos a premieren rendkívül hangos volt, a főpróbán árnyaltabb volt. A kazah karmester A.Buribajev (példaértékűen!!) rendkívüli felkészültségü, de a zenekar nem mindig “engedelmes”.
Ahogy fáradnak az elöadás vègére, úgy vesztítik el a dinamika feletti uralmukat A kórus kimagasló minöséggel tömör hangzással szólal meg, kiváló partnere az előadásnak. A szólistákra szinte eddig soha nem látott feladat hárul. Az eredetileg 72 szereplős opera gárdája itt 29 főre redukált cast, van aki két-három szerepet énekel. Mindegyikük négy órán át a szinpadon tölti szerepének idejét, jazzbalettnek nem nevezném, de olyanszerü improvizativ mozgásokkal végigélik a darabot, mint “statisztaszinészek” is. A főszereplők közül kiemelendő a Natasát éneklő és végigélő Jörös Andrea, (Nedda-hang). Brickner Szabolcsnak hangilag és szerepformálásban is jól fekszik Pierre Bezuhov szerepe. Szegedi Csaba talán nem a legimponálóbb mint A. Bolonszkij. Kissé indiszponáltabbnak is tűnt hangilag. Haja Zsolt Napoleon szerepében megfelelö hangütéssel mutatja be és a szinpadot beboritó vérbordó palástjával asszociáltat Bonaparte minden vérontására, és leigázó törekvésére. Kutuzov marsall szerepében teli találat Fried Péter, aki nagyívü és sokrétű áriás jelenetét áradó nemes hangon kormos basszusával énekelte. A kisebb szerepekben is kiváló erőket mozgosított az Operaház. Csak néhány név, akik emlékezetesek kisebb szerepükben is: Gál Erika, Szántó Andrea, Bartos Barna, Cser Krisztián, Nyári Zoltán és sok feltörekvő tehetség vett még részt a produkcióban.
Ami az Operaház énekkarát illeti:
Én úgy látom, nagy szerencséje a Háznak, hogy a mai napig nem sikerült szétverni a
20-30-50-100 éves hagyományt. Az énekkar (újabban mindenütt csak „kórus”) még
mindig az elődök által lerakott alapokon működik. Az emberek egy jelentős része
komolyan veszi, amit csinál. A színpadi szituációkban, nem a másnap reggeli
teendőkre gondol, nem a hangjára vigyáz (tisztelet a kivételnek ;-)), hanem odateszi
magát, és énekel. És ettől van egy alapvetően drámai, operai hangadása a
csapatnak. Ami nagyszerűen passzol a művek jelentős részéhez. Megkapják,
eléneklik, jól szól. Szerintem meg kéne becsülni ezt a képességet.
(Olyasmi ez,
mint Furtwängler felvételei: Én úgy látom, akármit csinált, az jó volt az adott
műnek, mert volt egy alapvetően a szimfonikus zenhez illő megszólalása a
zenekaroknak Furtwängler keze alatt.)
Pedig spórolhatnának, mert az utóbbi években folyamatosan nőttek a munkaterhek.
Nem könnyebbedtek a körülmények. De működik a régi iskola. Odaraktak: Énekelsz.
Ami a hangadást illeti: Ez pedig szerintem elsősorban a szoprán szólam kellő
drámai erővel rendelkező tagjainak köszönhető. Ha az az 5-6 lány ott van
egy este, akkor nincs mese: Árad a lélek, életre kelnek a szűkített szeptimek…
a közönség pedig beleborzong.
Nekem furcsa, hogy Szegedi Csaba nevét az elején megemlíti ugyan a cikk, de aztán egy szót se ír róla, hogy milyen volt.
Ami a Háború és béke produkciót illeti:
Azoknak mondom, akik nem olvasták a regényt, de meg akarják nézni az előadást: Bieito keretként használja Tolsztojt. Egy csomó mindent folyamatosan belelát (és megmutat), ami nincs benne az eredetiben. Szóval nem kell azt gondolni, hogy Tolsztoj szüleményeit látjuk.
A Háború és béke egy szélesen hömpölygő, XIX. századi, epikus regény. Elmesél egy sok szálon futó, sok szereplős történetet. A szerző néha elmélkedik a történet kapcsán, de nem dosztojevszkiji mélyégben. Nincsenek vad költői képek, vájkáló pszichologizálás. Tolsztoj erőssége a történet mesélés, és ezt nagyszerűen csinálja. Ehhez képest viszont nem nagyon lehetne lélektani drámát, meg mindenféle veszett, dekadens, szürreális dolgot rendezni belőle.
Prokofjev zenéjébe sok minden belefér. (Bieito is valószínűleg ezt vette alapul.) Izgalmas XX. századi zene, nagyszerű színekkel, karakterekkel. De Prokofjev (szövegíróként is) tiszteli az eredeti művet, csak ad neki egy XX. századi nézőpontot a zenével. Ettől is izgalmas vállalkozás.
Szerény véleményem, hogy nem Bieito-t kellett volna felkérni anno a feladatra, mert az ő karaktere nem tud igazán kiteljesedni a Tolsztoj adta keretek között. (Úgyhogy szét is feszíti azokat.) Mert ugye nagy kérdés, hogy mit akarunk? Bemutatni a közönségnek, hogy mire jutott Tolsztoj és Prokofjev, vagy bemutatni, hogy hova lyukadt ki Calixto Bieito. Mindkettő izgalmas. Szerintem ez utóbbi sikerült Genfben és Budapesten.
Akik viszont nem ismerik Tolsztoj regényét, nem szembesülnek ezzel. A premier óta több helyen láttam / olvastam, hogy emberek arról nyilatkoznak, milyen nagyszerűen megmutatja Tolsztoj művét Bieito munkája. No, hát pont azt nem…
(Egyébként azt le kell szögeznem, hogy Bieito egy vérprofi, tudatos, minden rendezői készséggel, tehetséggel megáldott, nagy formátumú szakember. Szerintem akkor is helye lenne az élvonalban, ha nem rendezne folyamatosan botrányos dolgokat, melyektől a hírnevét nyerte. Az Operaház társulatának pedig tényleg sok munkája van ebben a bemutatóban. Ezek miatt aztán kivételes alkalommá kerekedett ez a produkció. (Ez nem azt, jelenti, hogy mindenképp tetszenie kell, és el kell ájulni tőle, de szerintem figyelemre méltó.))
Igen, elképzelhető.! De ha a korábbi MÁO-val kapcsolatos "Bachtrack" kritikák íróinak útját is fizették, akkor látható, hogy ez egy Ötcsillagos kritika, mig a régebbiek 3, vagy 4 csillagosak és megfelelően kritikusak.
"Elodie budapesti sajtóútját a Magyar Állami Operaház finanszírozta."
Háború és béke--Bachtrack.com kritika-- írta: Elodie Olson-Coone
Sajnos volt „szerencsém” látni a HÁBORÚ ÉS BÉKE előadást. Az
Operaház fotói reménykeltően bíztatóak voltak. S valóban az elején a gyönyörű
díszlet, a szép zene mellett a dekoratív jelmezek kellemes érzésekkel töltöttek
el és érdeklődve vártam a folytatást. Sajnos ez az eltelt 20 perc után fokozatos
csalódásba ment át. Egy idő után ismétlődő vonaglások, értelmetlen színpadi
cselekvések /lufieregetések, falra ugrálások, a háttérben nem teljesen
tisztázható jelenetek zajlottak amit akár ízléstelenségként is lehet
értelmezni./ Sajnos az énekesek teljesítményét ez inkább rontotta, abban az
értelemben, hogy a rendezés elvonta a figyelmet az előadókról, valamint a hangi
élményről. Ehelyett a rendező kesze-kusza gondolatait kellet kibogozni ami
inkább bosszantó volt nem pedig elgondolkodtató. A második felvonás miatt úgy
éreztem, mintha egy elmegyógyintézetbe kerültem volna. Sajnos semmi pozitív
élménnyel nem távoztam erről az előadásról. Kidobott pénz és idő!
A Carmen kifejezetten jó, bár valóban naturális rendezés. Az a benyomásom, hogy Bieito szelidül... Voltak sokkal extrémebb rendezései is. Ez egy absztrakt produkció. Nekem kicsit inkább csehovos, de nyilván nem egy az egyben Tolsztoj regénye elevenedik meg. Inkább amolyan filozofálgató, nekem még von Trier is eszembe jutott egyes megoldásairól. Maga az opera se az az Aida jellegű, könnyen emészthető zene, de azért valljuk be, furcsa, hogy csak most jut el hozzánk.
Hogy azért más vélemény is legyen: a Bieito rendezte Carmen után én már nehezen tudom rászedni magam, hogy hagyományos változatot nézzek belőle. Különösképpen azt szerettem benne, hogy végre Don José az lesz, ami: egy pszichopata, nem pedig egy már-már idealizált romantikus hős.
Különben középiskolából rendszeresen viszek diákokat operába, és messze azt az előadást élvezték a legjobban (rendben, ebben a befogadhatóbb zenének is szerepe van).
Egy éve szenvedtem el Bieiro bécsi ámokfutását a Trisztán ürügyén. Korábbi produkcióihoz képest mérséklődött ugyan, Schlingensief Parsifaljához képest pedig kismiska.
Igaz: katalán a rendező, a hamarosan visszaköszönő Carmen is tudtommal az övé. Megszenvedtük azt is...
Kedves Cilike, én csak egy kérdést tettem fel. Egyébként én a Nyomorultakról se tudtam, hogy kötelező lett volna. Én azt is, és a Háború és békét is olvastam, bár egyik se volt kötelező, de nem is utáltam őket.
Én is láttam tegnap az operai főpróbát. Állitólag "Háboru és béke" volt a cime. Egészen katasztrófális volt. Még mindig a hatása alatt vagyok, hogy egy ilyen rendezést hogy birhat el ez a gyönyörű, több milliárd forintból felujitott palota. Ha csak ilyen produkciók lesznek a jövőben akkor inkább opremuzeumként kellene operaházunknak a turisták számára nyitva lennie.
A rendező katalán.
Spoilermentesen - érintőlegesen: tegnap este a Háború és béke főpróbáját láttam az OPERÁ-ban,
hatalmas mű, gazdag zenei anyag, attraktív, látványos színpadi megjelenítés, rengeteg
kisebb-nagyobb karakter megformálóinak „összjátékában”, mégis, a francia rendező "kreatív" alkotása eléggé megosztónak tűnik, a jelentős számban eljött közönség a látottak nyomán nem volt túl lelkes, szerény tapsok... Ám a nézőre így is - úgyis, de hat! Rám is. Mindenképpen érdemes megnézni az
előadást. Bemutató: szombat este.
Az Énekkarról csak szuperlatívuszokban tudok szólni, a három
főszereplő (Natasa, Andrej és Pierre) alakítói is kiválót nyújtanak! Hadd nevesítsem a fiatal tenoristát, Bartos Barnát (három kis szerepet
alakít és - a hallottak alapján - a tenorja kifejező), akire külön odafigyeltem, hiszen a nyáron
már főszerep is vár rá: A mantovai herceg a Rigolettóban...
Nem az. És? Ebből mi következik? A Nyomorultak pl az volt, mikor én iskolába jártam.
Almási-Tóth azt nyilatkozta, hogy a Háború és béke kötelező olvasmány. Ugyan mikor volt az?
Kérdés, meddig tarthatók fenn ilyen jövedelmi viszonyok mellett ezek az árak.
A FB-on hirdeti valaki, hogy eladó 2 db felnőtt és egy gyerekjegye a Fábol faragott királyfira.
Látványos képeken az Opera legújabb bemutatója - fotók
Közeleg az Operaház Prokofjev-bemutatója, a Háború & béke
Fidelio.hu - 2023.01.24. 15:55
Január 28-án mutatja be a Magyar Állami Operaház Prokofjev monumentális operáját, a Háború & békét. A Genfi Nagyszínházzal koprodukcióban készült előadást a katalán rendező, Calixto Bieito állította színre.
A premiert beharangozó sajtótájékoztatón Almási-Tóth András, a Magyar Állami Operaház művészeti igazgatója elmondta, régóta terveztek koprodukciót más európai operaházakkal, a Genfi Nagyszínházzal való együttműködés során pedig nem csupán a ritkán színre kerülő Prokofjev-darab lesz Budapesten látható, de az Opera műhelyei gyártották a a szentpétervári Ermitázs palotabelsői alapján tervezett díszleteket.
Alacsony nyomás, avagy szovjet és szláv zenék a pesti operaszínpadon
Origo.hu - 2023.01.25.
07:43
Ókovács szerint az opera - 245. levél
„Édes Néném,...”
Vargast utoljára 2010-ben láttam-hallottam egy bécsi Álarcosbál-előadáson... Felejthető volt már akkor is - és akkor ez egy nagyon finom jelző.
Szerintem minden nagyon jó és szép volt!!!
Csodálatosan szakszerű hozzászólás. Mi az, hogy " a szólisták belépése előtt az énekkarnak van egy magasa"? Nincs. A szólisták néhány sotto voce, nem magas férfikari belépés után megszólalnak. Az énekkatnak sok "magasa" van, még "magasabbja" is, mint a IX. szimfóniában, bizony. Sajnálom, hogy nem tetszett.
Én előtte egy nappal rádióztam, így végig fáradt voltam; annak örültem, hogy nem aludtam el, raboltak ki. Az énekesek belépése előtt a kórusnak van egy kitartott magasa, az nem tetszett, a Beethoven 9. szimfóniát kétszer láttam 3 hete (CB), ott a lezárás előtt 1 perccel van hasonló magas, az szépen szólt, jó volt a debreceni kórus.
Az Otello főpróba vokális szempontból kiváló volt, a három főszereplő nagyon jól énekelt. Ami a színpadi játékot illeti, már összetettebb a kép, hiszen egy sötét és absztrakt rendezésről van szó.
Közel öt év után, tegnap este óta újra az Operaház műsorán szerepel Verdi remekműve, az Otello - változatlan rendezésben. A főpróba-előadáson voltam, amiről felemás/vegyes benyomásaim vannak; nem részletezem, annyit azért elmondhatok, hogy a szereplő énekművészek egyike sem keltett bennem most revelációt, viszont elismerem a közreműködő Énekkar, Gyermekkar és a Zenekar nagyszerű, „hozzáadott értékeit”, és örömmel tapasztaltam, hogy ezúttal Kocsár Balázs remekül „kézben tartotta” a zenei irányítást. Mindazonáltal, ha a szerepüket megformáló régi és az új beálló művészek - a címszerepet éneklő neves olasz tenor is - még egy „lapáttal rátesznek” és kvalitásaikat hozzák, úgy egy szép Otello-sorozatnak tapsolhat majd a publikum. A Dalszínház tegnap esti telt háza és zúgó tapsai igy is további, biztató kilátásokra adnak reményt Verdi zseniális operájához.
Semmi Lenszkij nem volt benne.
A MET-ben Hvorosztovszkij mellett olyan szánnivaló Lenszkij volt, egy olyan kis élhetetlen, ügyefogyott lény, aki mindenkiből együttérzést vált ki, és éppen ez teszi súlyossá Anyegin bűnét, aki unalomból és szórakozásból szeret és öl.
Kiszáradt, öreg hang. Már 22 éve se szerettem, mikor először láttam, később sem, semmiben.
Én a Müpában láttam, talán tavaly, jó benyomást tett hangilag is, és egy nagyon kedves, szimpatikus embernek tűnt. És nemcsak Magyarországon koncertezik, hanem szerte a világban. A koncerteken kívül az elmúlt évben Európa több színpadában fellépett, Tosca-, Don Carlos-, Luisa Miller., Álarcosbál-, Hoffmann tenor főszerepeiben, az év első felében pedig a Boccanegrában Adornót énekel Hamburgban, a Lombardokból Orontét pedig Liege-ben.
Aki Vargasért még pénzt ad ki, az meg is érdemli. (Kell a közvetítői jutalék valakinek, azért hívják meg állandóan.)
Hát, ha 57800 Ft-ért vettél két jegyet, akkor nagy peched volt, és sajnállak. De ha véletlenül nem vettél még jegyet, akkor igazán örülhetsz, mert olcsón jutsz hozzá egy várhatóan jó koncert jegyeihez.
Mert jobbak az üres sorok. Igaz. Azaz...nem, mégsem.
Nem azt a valakit sajnálom, aki 1 azaz Egy darab jegyért ki tudott adni 28.900 Ft-ot. De azért mégis…
Az Operaház mai hírlevélben a január 29-i Ramon Vargas zongorás est jelenleg megmaradt jegyeit 80 azaz Nyolcvan százalék kedvezménnyel kínálja a hírlevél olvasóinak.
Néztem: van még 113 db jegy 28.900 Ft helyett 5.780 Ft-ért. Két ember kiadott eddig 57.800 Ft-ot, míg a másik 2 ember ugyanazon a sorban ül 11.560 Ft-ért.
Nem minősítem, de ez azért az eddigi jegyvásárlókkal szemben valamiféle tiszteletlenség.
Sajnos igen, és sajnos Az álarcosbál előadásoknak nincs igazi női főszereplője. Még nyáron Sümegi Eszter volt a leginkább erre a szerepre való, akiket az elmúlt évadokban hallhatunk Améliaként. De hát itt a védhetetetlen is körömszakadtáig védik: ez ma Magyarország. Így az Ókovács-éra szereposztási ámokfutásait is mindjárt valaki a védelmébe veszi. Szomorú, hogy itt tartunk minden téren.
Vörös Szilvia világos hangú mezzó(?)! Fodor Bernadettnek Ulrikaként nullák a mély hangjai, az alsó g- t csak kihörgi! Milyen Azuczena lehetne bármelyik is?
Nincs mozgásterük, mert itt nem lehet nemet mondani. Ugyanazokkal a szerepekkel gyilkolja a hangját, mint 35 éve Dénes Zsuzsa. (Tosca, Álarcosbál)
Én ezt a Trubadúrt inkább kihagynám. De jó szórakozást hozzá.
-j-, bocs,nem tettem szemüveget.
Kegves Zsuzsanna, ha olvassa a fórumot. Én nagyon szeretnék egy olyan Trubadúrt, ahol Ön,Fodor Betti/Vörös Szilvia, amelyikőlyük éppen ráér, Tetelman, és végül, de nem utolsósorban Kelemen Zoltán énekelnének. Azt lehetne vinni mindenfelé, azt hiszem.