...
♫ ''Sáros úton egyre lépkedek,
Körülöttem boldog emberek,
Elmesélni nékik nem tudom,
Milyen nagy a bánatom.'' ♫
...
Így igaz: tényleg nem a Janóval van a baj. A baj azzal van, amit én talán mindenkinél hamarabb felvetni bátorkodtam itt a RockGiovanni-ügyben: nem taposunk sárba valamit (semmit), amit nem láttunk, nem ismerünk. ("Félre": nem vezetek nyilvántartást, de emlékeim szerint buktatott ő már meg igazgató(ka)t, egyebet, ilyen-olyan stallum birtokában vagy "csak úgy". Talán okkal. Szóval a karnagy úr aztán igazán nem tartozik a "(le)győzöttek" közé. Ha rosszul emlékszem, elnézést kérek.
Én hiszek a karnagy úrnak (már ha a karnagy úrhoz van szerencsém), de az én fülem közelében a "Janó" volt általánosan elterjedt :-)
off Eleve szinte senkit nem a becenevén szólítok meg, már ha lehetséges: bizonyos nevek, mondjuk "György" és mások, elég nehézkesen használhatók becézés nélkül nyelvünkben.
Nem a Janóval van a baj! A sok lúd disznót győz effektus sokkal beszédesebb!
A Kovács Jancsi a gyakoribb (Felesége, Sudlik Mária is így szólította). A Janó-t a magukat legbenfentesebbeknek gondolók használják.
Úgy tudom, a szakmában mindenki így hívja/szólítja meg őt, ettől függetlenül is javaslom elolvasni a levél többi részét.
Amikor Kesselyák Gergely a nyílt, mindenki számára elérhető levél megszólításában "lejanózza" a nála 20 évvel idősebb Kovács Jánost, akkor már nem is érdemes a levél többi részét elolvasni.
Tökéletes összefoglalás. Annyit tennék hozzá, hogy ez a fércmű még a rock kategóriájába sem fér bele. Az emberek általános elhülyülésének taglalására pedig kiváló fórum "A komolyzene jelene és jövője Mo.-on".
Belenéztem az 5 perces ízelítőbe, jót mulattam rajta. Szeintem az az 5 perces részlet pont elég hozzá, hogy az ember lássa, miről van szó és akár véleményt is mondjon, nem kell végignézni az egészet.
Amúgy meg az operákat már évtizedek óta úgy adják elő, hogy a bemutatott cselekménynek sokszor jóformán köze sincs hozzá, miről szól eredetileg az opera (vagy ideológiai alapon át is írják - lásd Carmen). Miért kéne, hogy ebből az egész átírásosdiból, "értelmező" előadásosdiból (mintha a közönség nem tudná magától is "értelmezni"...) pont a zene maradjon ki?
A legjobb majd az lesz amikor kiírják a plakátra nagybetűvel, hogy "Mozart: Don Giovanni", majd alá apró betűkkel, hogy "című műve alapján írta és zenéjét szerezte: X.Y.. :-)
Nem láttam-hallottam.
Erről viszont itt a bizonyíték.
Miért a Hábetler-féle Figaro jobb volt? Ráadásul ki tudja mikor kapunk helyette másik Figaro előadást az Operában.
Hallgatom a RockGiovanni című át-, feldolgozást, és nem kapok levegőt.
Ez a mozarti zene megcsúfolása.
Előző beírásom után olvastam Szüts Apor (nyílt) válaszát Kovács János (nyílt) levelére. Talán vátesz voltam, amikor azt írtam: "Látni kéne, nem fogom." Szüts Apor is ezt tanácsolja.
Szenvedő résztvevője voltam zenekari tagként jó pár ilyen koncertnek. Nem is hallgattam sokáig operát.
Első Don Giovannimat még Don Juannak hívták, mindig nehezen jön a számra az olaszra átkeresztelt név/cím. Ljubimov hírhedt rendezése engem is taszított. Sosem tudom meg, hogyan állnék hozzá ma. Sokkal megengedőbb lettem útkereső, értelmező produkciókkal, ez eddig sem volt titok. Nem vagyunk egyformák -a produkciók sem azok- és nem egyformán öregszünk, nem egyformán öregszik vagy nem öregszik az ízlésünk sem. Ez a rock-izé elég gyanús, de bűncselekménynek nem nevezném. (Látni kéne, nem fogom.) Bűncselekmény az (lenne), ha Don megerőszakolja Donnát a nyitány alatt, de ez sosem derül ki 100% biztosan. Sokak szerint igen és Donna még élvezte is. Belefér a kép(zelet)be.
Magyarul: az "én" operagálám: jó operagála, a másoké: bűncselekmény. Szelektív.
Jó,hogy ismét leíratott,hogy nem illik belekontárkodni más műveibe.De mondjuk 4 vagy 5 alkalommal leírtam már a Momuson,hogy akár szeretnék ,akár nem az opera egy múzeum.Ezzel pedig semmi baj nincsen.Ahogy a XIX sz-i fesztészet alkotásait nem fogják firkálmányokká változtatni,mert a XXI. sz-ban élünk úgy a zeneműveken sem kellene erőszakot tenni.Ettől maga a műfaj nem lesz népszerűbb.Itt van a millió-zeneileg legtöbbször semmitjelentő musical az már a jelenkor terméke-írjanak még többet aztán,akit érdekel meghallgatja.De a géniuszok alkotásainak átkoppintása,kifordítása,mai eszmei mondanivalóval meggyalázása bűntény.
Magam sem lelkesedem az általad említett esztrádműsorokért, amelyet szofisztikáltan operagálának is szokás nevezni, bár emlékszem ezek közül is jól sikerültre. Például a Három basszusra - Gregor-Polgár-Kováts -, amelyet éppen Kovács János dirigált.
Jó-e, ha a Don Giovannit rockosítják?
Kovács János nyílt leveléhez
Nem sokkal bemutatása után, 1981. május 18-án láttam a Fővárosi Operettszínházban a Leányvásár „felújítását”, amelyet Szinetár Miklós rendezett. Nem tudom, ő felelt e Jacobi Viktor zenéjének áthangszereléséért mint ötletgazda vagy mint aki keresztülvitte a nekem 37 éven túl sem gyógyuló testi-lelki sérülést okozó ötlet megvalósítását, mindenesetre Szinetár volt az, aki ezt a betegítő dolgot azzal indokolta, hogy az „in the American country” zajló cselekményhez az akkor a popzenében divatos country stílus (elektronikus) hangszerelése illik.
Utána alig másfél évet kellett „várni” az Erkel színházi Don Giovanni-„felújításra” Jurij Ljubimov „rendezésében”, amelyet későbbi időpontja okán csak 35 éven túl sem gyógyuló sérülésemként tartok számon. Ez esetben nem a zene, hanem az operajátszás meghamisítása miatt, noha – felhívom a figyelmet arra, amiről az avasi Don Giovanniról szóló kritika is beszámol – nagy sikerrel! Úgy értem, a sajtó, a pesti és a Nyugatról tóduló közönség sznobjai is csodájára jártak, átkerült az Operába, és műsoron tartották még hosszú évekig: ez volt a Magyar Állami Operaház Don Giovannija. Számos felelőse van ennek a sikernek.
Nem említem sok egyéb színházi, operai sérelmem, megsértésem, sérülésem példáit. Tudom, nem vagyok ezekkel egyedül, sem Magyarországon, sem Európában, a nagyvilágban sem. Hadd ugorjam egy nagyot!
A Magyar Állami Operaház jelenlegi Nabuccója Kesselyák Gergely rendezése. Volt szerencsétlenségem látni továbbá a miskolci Tosca Erkel színházi vendégjátékát is, ugyancsak Kesselyák értelmezésében. Ezeknek az operáknak van cselekményük – konkrét időben és helyszínen játszódó cselekményük –, és vannak jellemeik (a drámai személyek legtöbbjének még konkrét foglalkozása is van) – ezek megszólalnak a zenében is, benne van a művek partitúrájában. Mindezt meghazudtolta a két rendezés, amelyet különben egy zeneművész követett el, akinek a vezénylései többnyire megfelelőt, olykor élményszerűt is eredményeznek. Nem tudom, Kesselyák felel-e a Don Giovanni rockosításáért mint ötletgazda vagy mint aki keresztülvitte a Kovács Jánosnak láthatóan sérelmet okozó esetet, amelyen a Nabucco és a Tosca megrendezhetése és büntetlen megrendezése után én már nem csodálkozom.
Eszembe jut Kovács Jánosnak az a nyilatkozata is (talán a MUZSIKA folyóirat egy régi számába adott interjújában olvastam), mennyire ellenszenvesek számára az operaslágerekből szerkesztett esztrádműsorok, beleértve ama „Három tenor” munkásságát is. (Érdekes módon ők is a műfaj népszerűsítésére hivatkoztak mentségként.) Tiltani vagy büntetni kellene ezt a tevékenységet – már nem emlékszem, melyik szót használta az általam nagyra becsült karnagy úr, a szankcionálás mindkét módjával egyetértenék. A „gálák” és „szupergálák” azóta is, köszönik, remekül vannak – és rengeteg pénzt hoznak egyeseknek. Valószínűleg a rockosított klasszikus zene jövőjét is a pénz fogja meghatározni. Mint a bűncseleményekét általában.
Nekem az egész gyűjteményem megmaradt és sokkal gyakrabban hallgatok és hallgattam a régi lemezeket,mint amik cd is később megjelentek.
Más irányból közelítve a dolgot: ez azt is jelentheti, hogy most kell/lehet túladni régi és használaton kívüli bakelitlemez-gyűjteményünkön?
Szerintem ezt mindenkinek magának kell eldöntenie. Nálam - igen hosszú és moccanatlan időszak (de persze történelmi léptékkel számolva alig néhány pillanat) után - komoly olvadás tapasztalható...;-)
Érdekes -zéta- lemezismertetője az LP-kkel együtt. Ezek szerint a High Fidelityben mégsem állt be a jégkorszak? :-)
Johiszemu, erzekenyen fogekony embernek megkiserelnem elmagyarazni, miert volt kituntetett jelentosege a Zsinagoga-beli koncertnek eppen es kimondottan ott, megismetelhetetlenul. Es vannak, akiknek hiabavalo probalkozas lenne elmagyarazni, pedig mar az eredeti beirasban is utaltam ra. Nem futok neki, kar lenne a helyert es idoert. (Akusztikaval egyebkent semmi kulonos bajom nem volt, inkabb a fullaszto meleg es a kemeny, kenyelmetlen ulesek zavartak.)
Biztosan van különbség templom és templom akusztikája között. Talán nem véletlenül készített a Qualiton lemezfelvételeket a Mátyás-templomban.
Koncerteket is hallottam ott. A Szent Erzsébet legendája azért is különösen emlékezetes, mert akkor, ott hallottam legnagyobbnak Marton Éva különben sem kis hangját, 1984 nyarán.
Az akusztikai problémák említése olykor kimarad némelyik lelkes beszámolóból.
Nem megalapozatlan véleményem, hogy szabadtéri és templomi koncertek, előadások (szinte?) sosem lehetnek azonos értékűek egy koncertteremben vagy ahhoz hasonló színházteremben tartott produkcióval. A közönség szereti ezeket a helyszíneket, de azok -némely kivétellel- nem jók. Szabad tér: többnyire hangosítás kell, ami ugye máris problémás. Templom: gyakran rossz az akusztika. Szabad tér: forró (vagy elmossa az eső), jönnek a bogarak, olykor berepülnek az énekes szájába (konkrétan láttam már ilyesmit). Templom: hideg. Szabad tér: szeles, elfújja a hangot, olykor a kottát, egyebet. Templom: világítás rossz. Öltözők, mosdók, egyéb kiszolgáló helyiségek: többnyire alkalmatlanok, kicsik, hiányos a felszereltségük.
... és micsoda csodás Vig özvegyek és más nagyoperettek, daljátokok sora ment sok-sok éven át a ternészet zöldje és pompája övezte margitszigeti színpadon! - a csillagfényes éjben (akkor még voltak "csillagok" égen - és földön...).
Teljesen elmebaj Salomét a Margitszigeten előadni.Tudnék mutatni egy műsorfüzetet,amit még anno adtak ki a szereplőkről ,előadásokról Csodás felvételek.Természetesen akkor még a természet lágy ölén mentek az előadások és nem a szörnyű sátor alatt.Kinek az agyament ötlete volt?.Ha eső van a nézőtérről úgy is kimennek,hiába kántálnak a sátor alatt.Igaz akkor még nem mikroportos rendszer volt,csak elől állt néhány kisebb mikrofon.Látható volt a csodás zöld környezet. Micsoda Aida,Carmen, Parasztbecsület ,Bajazzók világszám magyar énekesekkel.Felsorolni is lehetetlen.
Miután az előadáson nem voltam ott véleményt arról nem mondhatok.A Herodest éneklő tenort Gerhard Siegelt ismerem ,többször hallottam bécsi előadásokon ebben a szerepben.Valóban nagyszerű!Salomét Sass Sylvia. Saloméjához hasonlítani nem tudom fontos-e,mivel a művésznőnek nem a legjobb szerepe volt. Szokásos, saját elképzeléseinek tudatában számomra nevetséges figurát állított ki a színpadra,hangi megvalósításról ne beszéljünk.Volt szerencsém itthon, külföldön az utolsó 5o év legjobb Saloméit hallani.Így magasan a mérce.Rost elképzelheteten,de Rálik Sylvia tökéletesen megfelelt volna,hiszen egyik legjobb szerepe volt.
Nézem a Galéria aktuális képét, két ragyogó hajdani énekesünket. Nem írom ide, mikor láttam először a Don Carlos-t akkor még Simándyval és Jámbor Lászlóval, majd később sok más ragyogó énekessel, hazai és külföldi sztárokkal, de nem emlékeszem, hogy valaha is valaki közülük mikroporttal lépett volna fel. Pedig eleinte a III.emelet utolsó soraiban ültünk, annyira futotta! És onnan is minden szót tisztán hallottunk és értettünk is. Akkoriban még tudtak énekelni? Vagy operaházi tag csak az lehetett, aki "be tudta énekelni" a nézőteret? Bocs, lehet hogy profán párhuzam, de az Operett Színházban láttam a klasszikus Csárádáskirálynőt, Honthy, Feleki, Németh Marika, Rátony Róbert, stb. Ők is a saját hangjukkal énekeltek. Az ember éppen azért megy el az Operába, és nem egy lemezt - bocs, ma már CD-t tesz fel otthon, mert élő zenét akar hallgatni, nem mű micsodát! Majd még megérjük, hogy felmegy a függöny - ha lesz egyáltalán- láthatjuk a csodás díszleteket, majd valahonnan bejátszódik a zene, az áriák, mert már nem lesz szükség énekesekre sem?
Köszönjük beszámolódat a Salome Margitszigeti előadásáról, kedves ppp. Én a vasárnapi előadáson voltam, ingyenjeggyel, amelyet feleségem révén kaptam, mivel a pedagógusoknak osztogattak ingyenjegyeket. Első benyomásom a hideg volt, bár pénteken talán még hidegebb lehetett. Ehhez kapcsolódott a sajnálat, ilyen hidegben biztosan nagyon rossz lehetett énekelni, különösen Sera Göshnek, aki félmeztelenül abszolválta a szűk két órát. Második benyomásom az volt, hogy pocsék a hangosítás. Valahogyan olyan dobozos és elkent volt minden, mintha egy régi-régi elektroncsöves Orion rádióból hallottam volna. Ezt most a fiatal és rettentően csinos Sera Gösh védelmében is mondom: nagyon kiváncsi lennék arra, hogy operaházban hogyan szólalna meg a hangja, amit azért nem hallottam annyira tragikusnak, mint ppp. Gerhard Siegel számomra is fantasztikus volt, a hangja és a színészi teljesítménye is lenyűgözött, érdemes volt érte kimenni a Szigetre. És igen, az 5 zsidó: telitalálat. Azért - ha nehezen is - megszólalt Strauss zenéje, de biztosan tévedés ezt a darabot szabadtérre kihozni. Oda közönségcsalogatóbb, tömeget-vonzó, egyszerűbben értelmezhető művek kellenek.
Csak rögzítem itt is, -korábban volt már róla szó- hogy a MüPában is szünet (és/de taps) nélkül ment át az Eötvös-darab a Kékszakállúba és a 2x2 énekes szólista abban a produkcióban is más volt.
Billy Elliot mikroporttal megy? Talán az adta az ötletet...
Teljes mértékben igazat adok Zétának, mert bizony nagyon rossz irányt vesz az opera a mikroportozással! Nem is olyan rég, Ókovács még lépten- nyomon azt hangoztatta, hogy ne énekeljen hangvolumen problémával küzdő énekes az Operaházban, hozzáteszem, jelenleg a kitűnő akkusztikájú Erkel színházban! Úgy látszik, hogy az igazgató úr ezt az igényét mára jócskán lejjebb adta, mini hangú énekeseit mikroporttal szerepelteti!
Akárhogy vesszük is, Pál Tamás A szegedi Ernani című írása tekinthető válasznak is, de egy másik kritikának (mondjuk ellenkritikának) is az előadásról. Hiszen a klasszikus kritikák fontos tartozékával indít. Az Ernani ősbemutatója és további bemutatói idején megesett történetek olyan érdekesek – ez nem meglepő Pál Tamás tollából –, hogy azok olvasása, úgy gondolom, mások számára is élvezetes, és ezért csak köszönet illetheti őt.
Nem kevésbé izgalmasak a szegedi produkció koncepciójának születéséről elárult információk. Ennek exkluzív értéke ellenére úgy gondolom, hogy az előadásnak a fórumok, közönségtalálkozók korában is a karmester első bevonulásától a függöny utolsó legördüléséig van lehetősége meggyőzni a nézőt. Azt is, akinek az estéje a tapsviharral teljesedik ki, azt is, aki leírja róla a véleményét.
Az írás harmadik egysége tekinthető az előadást dicsérő kritikának is, az előzőleg közölt, részben elmarasztaló kritika reklamációjában megfogalmazva. Nem megyek végig a konkrétan hiányolt részletek magyarázó kiegészítésén. Sőt, ha a tetszés / nem tetszésnek nem lenne az a makacs tulajdonsága, hogy rábeszélésre nem működik, a Pál Tamás iránti tiszteletem még a szaktekintély érveinek való behódolásra is rávenne. A feltételes mód azonban arra is vonatkozik, hogy ebben az ellenkritikában Pál Tamás személyeskedő megjegyzéshez és csattanóhoz folyamodott, ami mindig a meggyőző érvek hiányát jelzi.
A karmester tudni véli, hogy miután nekem nem tetszett az előadás, nem maradtam ott az ünneplésnél, inkább hazaindultam kritikát írni. Igazán nem lenne érdekes ennek kiigazítása részemről, ha Pál Tamás nem csak részben tévedett volna, és a valóság nem kötődne az ő munkásságához és a Primavera ’18-hoz. Elmaradásban voltam ugyanis néhány korábbi előadás beszámolójának megírásával a fórumra. A Sylvia áprilisi szériájának két estéjéről, igen, azok töretlen sikeréről, amely, még ha karmesterként most nem is, alkotóként örökre Pál Tamás dicsősége is; valamint a Győri Nemzeti Színház Sevillai borbély-vendégjátékáról. Most sem készültem el még ezekkel, mert az Ernani után kérés érkezett a Café Momustől: írhatnék róla beszámolót. Szándékosan nem felkérést írtam. Aki sejti ennek az internetes magazinnak a gazdasági viszonyait, azt is sejtheti, hogy itt nincs szerződéses felkérés, nincs avanzsálás; akinek a főoldalon jelenik meg írása, nem „közszereplőbb”, mint aki a fórum valamelyik topicjába ír. A magazin fóruma is világszerte olvasható, ha a vezércikket megosztják a közösségi oldalon, onnan is elérhető.
Ezzel nem azt akartam modani hogy a kérés nem megtisztelő. Pál Tamással ellenkezően viszont úgy gondolom, a hozzászólás írásának is vannak etikai követelményei, még ha azokat nem mindenki tartja is be mindig. A kritikaírásnak pedig nem etikai követelménye a negatív vélemény elhallgatása.
Kedves Héterő! Az idézett mondatra írt cáfolatodhoz, amelyet köszönök Neked, hadd fűzzem hozzá, én is tudok valakiről, aki paradox módon több szavamat is komolyan vette: Pál Tamás maga. Ha egy olyan (nem csak kitüntetés szerint) kiváló, szinte felfoghatatlan életművel büszkélkedhető művész és tudós reagált egy magamfajta „kritikus” írására, remélem, hogy azt komolyan is tette, sőt megtisztelt vele.
Kedves Héterő, az ominózus két mondat - "Zenei olvasatomban Elvira nemcsak tragikus, hanem tragikus alkatú nő is. Aki számkivetettet, törvényen kívülit (banditát, cigány dalnokot) szeret, általában az" - valóban megmosolyogtatóan sajátságos, mintha azt mondanám, akik szeretik a barátfülét, azoknak általában kék a szemük. Egyébként különös az egész írás. Bombasztikusan negatív cím után pozitív okfejtés, három kiváló férfi főszereplő, jó zenekar, jó karmester, s a bírált színreállítás is elfogadhatónak találtatik végső soron. Mindez, s a primadonnáról leírt mondatok vállalhatatlansága azt sugallja, hogy talán maga IVA az, aki recenzióját a kritikusi túlzások, inkonzekvencia paródiájának szánta, s Pál Tamás fején találta a szöget: ezt az ópuszt nem szabad komolyan venni.
" Legyen szabad megjegyeznem, kétlem, hogy akad valaki, aki e passzus elolvasása után IVA-nak akár egy szavát is képes komolyan venni."
Akad: rajtam kívül még sok fórumozó olvassa IVA rendszeres, érdekes beírásait. Néha tépjük a hajunkat, annyira nem értünk egyet érvelésével, de ez a ritka kivétel, többnyire érdemes a véleményén elgondolkodni.
Miután a fenti megállapítás nem csupán IVA cikkére, hanem személyére is vonatkozik, meglehetősen sértő és teljességgel érthetetlen olyan forrásból, mint maestro Pál, hiszen őt bölcs és megfontolt, érdekes és értékes írásai alapján tartjuk számon, bár a hajtépés nagyritkán az ő esetében sem kizárt... :-)
A Toronykőy rendező úrral kapcsolatos IVA-sorok értelmezésem szerint elsősorban a pozitív tendenciát emelik ki. Hozzáteszem saját meglátásomat: a rendező úr - úgy tűnik - olyan úton jár, ahol az újdonság és a klasszikus értékek egyaránt szerepelnek, ezért a jelen rendezői generáció egyik nagy reménysége lehet, ha az arányokat sikerül fenntartania. Kívánom, hogy így legyen, és ne villódzó képek kíséretében hallgassuk a bal bokájánál kötélen belógatott szerencsétlen főhősök áriázását, mint némelyik újdondász, félig hibbant, határontúli rendezésben.
A sértegetést nem indokolhatja lokálpatriotizmus. A cikk a fenti sor nélkül sokkal tetszetősebb lenne.
:-) Remélem, nem voltam túl szemtelen.
Kedves Héterő!
Hétezer személ(y)es köszönet,
azért, hogy véded a szemünket!
Bevallom, hogy eddig sem voltam látnok,
de hála Neked, a sötétben jobban látok!
Rövid válasz sajnos nincs, mert a megoldás böngészőfüggő. Nézet / Stílus néven találhatsz esetleg megoldást.
A fekete háttér - fehér betűk nélkül már rég kigúvadt volna a szemem. :-)
A jó énekesek szövegét általában meg lehet(ett) érteni. Véleményünk abban különbözik, hogy szerintem nem mindig, minden szavukat. De hányszor előfordul az életben is, hogy beszélgetünk valakivel, és egy-egy szavát valamilyen okból nem értjük egymásnak, olyankor vagy belekérdezünk – elnézést, nem értettem / tessék? – vagy nem, mert a lényeg megvan egy szó értése nélkül is. A színpadra nem kiálthatunk fel – bocsánat, hallhatnám még egyszer? –, de ha nagyon zavaró egy szó hiánya, utánanézünk, vagy a következő előadáson már értjük. A YouTube-on is előfordul, hogy visszalépünk a videóban, mert valamit nem értettünk.
A vélemény elfogadást én csak arra értettem, amit személyesen te nem tapasztaltál, vagyis a bécsi opera szövegkijelzőjére.
Egyébként pedig gyerek voltam, amikor anyukám már bérleteket vásárolt, és elvitt minket az Erkelbe. Azok a felnőtt operák a bérletes előadásokon bizony időnként hosszúak és unalmasak voltak.
Magyarul, v. eredetiben? Én a 60-as években kezdtem operába járni, amikor magyarul énekeltek. Igaz, csak kedvenceimet néztem meg (Ilosfalvy, Házy Melis), de MINDEN szavukat értettem.Igy tanultam meg egy életre a Bohém a Manon és aNyugat lánya operák szövegét...s azóta is tudom..persze mindegyiket annyiszor láttam ahányszor adták. Ma már nem nézem ezeket mert zavar, ha a feliratra nézek nem azt látom ami belém rögződött. lehet, h voltak kevésbé érthető előadók, arról nem tudok nyilatkozni.
Nálam nem életlen. Ilyen szövegeket, ha el akarok ovasni, wordbe szoktam másolni.
Kedves Lujza, 6580 már letettem a garast az eredeti nyelvű + magyar feliratos operajátszás mellett. Csak annyit tennék hozzá itt, hogy jómagam nem is annyira unatkoztam a magyar nyelvű előadások alatt, inkább "szimplán" nem értettem egy csomó mindent aból, amit énekeltek és most olvasva élvezem azokat az apró (és nem-apró) részleteket, amiket anno magyarul nem hallottam, nem értettem, nem figyeltem (fel) rájuk stb. Némi egyéb privátban.
Tessék kipróbálni. :-)
A valóságban persze sokkal élesebb a kép.
Kedves Lujza, én úgy látom, Te nem fogadod el, hogy nem vagyunk egyformák. Mindjárt ott, hogy operába járásod kezdetén Te sokszor unatkoztál a magyar nyelvű előadásokon – én sohasem. Ha csak egyszer unatkoztam volna, nem megyek soha többé. Így azonban rajtam (lenne) a felelőssége (szerényebben: vágya) annak, hogy szenvedélyembe másokat is bevonjak, de olyan emereket, akik egyáltalán nem tudnak olaszul, franciául, már nem is hívok előadásra, mert rendre csalódottak voltak. Nem a darabokról szóló játékot nézni és olvasni tudnak otthon is.
Az én beszédem dallama az egyéniségemtől és a közlési szándékomtól függ.
Miért kellene meggyőződés híján elfogadnom más véleményeket? Szerintem a különböző vélemények itt is elférnek egymás alatt, fölött.
