Kedves Héterő, az ominózus két mondat - "Zenei olvasatomban Elvira nemcsak tragikus, hanem tragikus alkatú nő is. Aki számkivetettet, törvényen kívülit (banditát, cigány dalnokot) szeret, általában az" - valóban megmosolyogtatóan sajátságos, mintha azt mondanám, akik szeretik a barátfülét, azoknak általában kék a szemük.  Egyébként különös az egész írás. Bombasztikusan negatív cím után pozitív okfejtés, három kiváló férfi főszereplő, jó zenekar, jó karmester, s a bírált színreállítás is elfogadhatónak találtatik végső soron. Mindez, s a primadonnáról leírt mondatok vállalhatatlansága azt sugallja, hogy talán maga IVA az, aki recenzióját a kritikusi túlzások, inkonzekvencia paródiájának szánta, s Pál Tamás fején találta a szöget: ezt az ópuszt nem szabad komolyan venni.

" Legyen szabad megjegyeznem, kétlem, hogy akad valaki, aki e passzus elolvasása után IVA-nak akár egy szavát is képes komolyan venni."

Akad: rajtam kívül még sok fórumozó olvassa IVA rendszeres, érdekes beírásait. Néha tépjük a hajunkat, annyira nem értünk egyet érvelésével, de ez a ritka kivétel, többnyire érdemes a véleményén elgondolkodni.

Miután a fenti megállapítás nem csupán IVA cikkére, hanem személyére is vonatkozik, meglehetősen sértő és teljességgel érthetetlen olyan forrásból, mint maestro Pál, hiszen őt bölcs és megfontolt, érdekes és értékes írásai alapján tartjuk számon, bár a hajtépés nagyritkán az ő esetében sem kizárt... :-)

A Toronykőy rendező úrral kapcsolatos IVA-sorok értelmezésem szerint elsősorban a pozitív tendenciát emelik ki. Hozzáteszem saját meglátásomat: a rendező úr - úgy tűnik - olyan úton jár, ahol az újdonság és a klasszikus értékek egyaránt szerepelnek, ezért a jelen rendezői generáció egyik nagy reménysége lehet, ha az arányokat sikerül fenntartania. Kívánom, hogy így legyen, és ne villódzó képek kíséretében hallgassuk a bal bokájánál kötélen belógatott szerencsétlen főhősök áriázását, mint némelyik újdondász, félig hibbant, határontúli rendezésben.

A sértegetést nem indokolhatja lokálpatriotizmus. A cikk a fenti sor nélkül sokkal tetszetősebb lenne.

:-) Remélem, nem voltam túl szemtelen.

Kedves Héterő!

Hétezer  személ(y)es köszönet,
azért, hogy véded a szemünket!

Bevallom, hogy eddig sem voltam látnok,
de hála Neked, a sötétben jobban látok!

Rövid válasz sajnos nincs, mert a megoldás böngészőfüggő. Nézet / Stílus néven találhatsz esetleg megoldást.
A fekete háttér - fehér betűk nélkül már rég kigúvadt volna a szemem. :-)

A jó énekesek szövegét általában meg lehet(ett) érteni. Véleményünk abban különbözik, hogy szerintem nem mindig, minden szavukat. De hányszor előfordul az életben is, hogy beszélgetünk valakivel, és egy-egy szavát valamilyen okból nem értjük egymásnak, olyankor vagy belekérdezünk – elnézést, nem értettem / tessék? – vagy nem, mert a lényeg megvan egy szó értése nélkül is. A színpadra nem kiálthatunk fel – bocsánat, hallhatnám még egyszer? –, de ha nagyon zavaró egy szó hiánya, utánanézünk, vagy a következő előadáson már értjük. A YouTube-on is előfordul, hogy visszalépünk a videóban, mert valamit nem értettünk.

Ezt hogy csináltad?

A vélemény elfogadást én csak arra értettem, amit személyesen te nem tapasztaltál, vagyis a bécsi opera szövegkijelzőjére.

Egyébként pedig gyerek voltam, amikor anyukám már bérleteket vásárolt, és elvitt minket az Erkelbe. Azok a felnőtt operák a bérletes előadásokon bizony időnként hosszúak és unalmasak voltak.

Magyarul, v. eredetiben? Én a 60-as években kezdtem operába járni, amikor magyarul énekeltek. Igaz, csak kedvenceimet néztem meg (Ilosfalvy, Házy Melis), de MINDEN szavukat értettem.Igy tanultam meg egy életre a Bohém a Manon és aNyugat lánya operák szövegét...s azóta is tudom..persze mindegyiket annyiszor láttam ahányszor adták. Ma már nem nézem ezeket mert zavar, ha a feliratra nézek nem azt látom ami belém rögződött. lehet, h voltak kevésbé érthető előadók, arról nem tudok nyilatkozni.

Nálam nem életlen. Ilyen szövegeket, ha el akarok ovasni, wordbe szoktam másolni.

Kedves Lujza, 6580 már letettem a garast az eredeti nyelvű + magyar feliratos operajátszás mellett. Csak annyit tennék hozzá itt, hogy jómagam nem is annyira unatkoztam a magyar nyelvű előadások alatt, inkább "szimplán" nem értettem egy csomó mindent aból, amit énekeltek és most olvasva élvezem azokat az apró (és nem-apró) részleteket, amiket anno magyarul nem hallottam, nem értettem, nem figyeltem (fel) rájuk stb. Némi egyéb privátban.

Tessék kipróbálni. :-)
A valóságban persze sokkal élesebb a kép.

Kedves Lujza, én úgy látom, Te nem fogadod el, hogy nem vagyunk egyformák. Mindjárt ott, hogy operába járásod kezdetén Te sokszor unatkoztál a magyar nyelvű előadásokon – én sohasem. Ha csak egyszer unatkoztam volna, nem megyek soha többé. Így azonban rajtam (lenne) a felelőssége (szerényebben: vágya) annak, hogy szenvedélyembe másokat is bevonjak, de olyan emereket, akik egyáltalán nem tudnak olaszul, franciául, már nem is hívok előadásra, mert rendre csalódottak voltak. Nem a darabokról szóló játékot nézni és olvasni tudnak otthon is.
Az én beszédem dallama az egyéniségemtől és a közlési szándékomtól függ.
Miért kellene meggyőződés híján elfogadnom más véleményeket? Szerintem a különböző vélemények itt is elférnek egymás alatt, fölött.

Kedves Héterő, szemészeti, optikai kérdésekben nem vitatkozom, nem vagyok szakember. Ha igazad van, sajnos elkéstél.
Gondolom, Te fekete papírra fehérrel nyomtatott könyveket olvasol, és ehhez van beállíva a számítógéped is. A Café Momusön nem találtam ilyen színállást.
Kár a látásomért, de amíg látok, nem tudok csak fekete rózsákat nézegetni.

Kedves Joska141, szerintem is érdekes lenne egy tanulmány erről a témáról, de – miután tapasztalataim csak a színpadról és a lemezekről származnak – nem én leszek az, aki megírja.

Kedves IVA! Itt Te magad válaszoltál az általad vitatott nyelvi problémára. Valaha volt a magyarul éneklés. Igen, én is akkor kezdtem operába járni, és tudod, hányszor unatkoztam, amikor nem értettem azt se? Aztán jöttek a más nyelven éneklő vendég énekesek, majd egyszer csak az átállás, amikor már a magyarok is az eredeti nyelven énekeltek. Bizony, az ambiciózusabbak és a fiatalabbak jobb kiejtéssel, szerencsére a világ változik, a jó énekesek bárhol megállhatják a helyüket, nekünk pedig nem árt egy kis nyelvi továbbképzés. (Olaszt én csak az operákban hallok, de már sok mindent megértek.)

A szavaknak ne lenne dallamuk? A Te beszédednek is van (gondolom).

A kivetítő kérdésre Héterő már válaszolt. Nekem most akar kifolyni a szemem a képernyő előtt, Bécsben pedig szemüveg nélkül is tudom olvasni a szöveget. Legalább néha, a változatosság kedvéért fogadj el, kérlek, más véleményeket is! :))

Összhang vagy 'összhatás'?

Összhang vagy 'összhatás'?
Az összhang az eredeti alkotás.

Az ‘összhatás’
gyakran szösz6ás.

A librettóra jóelőre nagyon jól fel kell készülni:
az eredeti  összhangot csak így lehet élvezni!

"Akinek van füle a hallásra, hallja!" 

Gräfin Mariza
Puskaj pogibnu ja

1515 Búbánat • előzmény1514
Korábban írtam, hogy "Pozsonyban anyanyelvi szinten magtanult magyarul, németül, szlovákul és csehül" (l. 241)

Tisztelt „IVA”! Köszönöm részletes kiegészítését az operaelőadás és nyelv kapcsolatáról. Előző írásai alapján nagyjából sejtettem jelen sorainak tartalmát. Érdekes lenne egyszer egy hosszabb írásban kifejteni az aktuális társadalmi berendezkedés, az ebből fakadó oktatási rendszer és előadási kultúra kapcsolatát. Természetesen mindenki saját maga szűrheti le, hogy egy régebbi relatíve zárkózott vagy egy mai nyitottabb rendszer milyen hatással bír az egyén fejlődésére, megélt élményeire. Ez valamilyen szinten eldönti az anyanyelvi vagy eredeti nyelvű operaéneklés hatásosságának egyéni megítélését is. Ismételten köszönöm.

Nehéz a puszta tényeket elutasítóknak érveket sorakoztatni, de ezúttal mégis megpróbálom, annyira elgondolkodtatott friss, szokás-alapon nyugvó, józan ésszel szinte követhetetlen, makacs szemléleted. (Pardon.)

Fekete alapon fehér betűket nézni - azt jelenti, hogy a fontos információt a 0,5 %-nyi fehér hordozza, a 99,5 % fekete pedig nem bántja a szemedet.

Képernyőn nézni az általad kedvelt módon, azaz fehér alapon fekete betűt nézni (esetleg éji félhomályban) - pedig azt jelenti, hogy értelmetlenül gyilkolod saját látásodat, hiszen a teljesen haszontalan, szemrontó önvakítás révén egy fikarcnyi többletinformációt sem nyersz. Csak nézed, nézed a nagy fehér semmit, a 99,5 %-nyi retinarongálást.

Persze - azt szoktad meg. De talán el kellene töprengened: nem kár a látásodért? Talán még a nagyítóra sem lenne szükséged. Bagolyoknak feltétlenül praktikus.  :-)

Tisztelt Joska141! Előfordul, hogy egy különben sem rövid hozzászólásban már nem akarok tovább részletezni egy gondolatot, inkább keresek helyette egy arra utaló szót. Ez most nagyon nem sikerült, kérése és kérdése abszolút jogos. Figyelme megtisztelő.
Nem is annyira a mai és nem mai nemzedék felkészültségének különbségére gondoltam, mint a tegnapi és tegnapelőttiére. Amíg a magyar művészeket az ún. vasfüggöny elválasztotta a nemzetközi porondtól, és a legjobbak is csak ritkán, kivételes alkalmakkal mutatkozhattak be külhonban, mindent magyarul énekeltek. Függetlenül attól, hogy mennyire ismerték az idegen nyelveket, mennyire mélyültek el feladataikban, nem volt szükségük arra, hogy szerepeiket eredeti nyelven is tudják. Azokról beszélek, akik nem döntöttek az operaházi karrier feladása mellett, ami esetleg a haza elhagyásával is járt.
Hadd vegyek példámul két olyan nagyságot elfogultság nélkül, aki kedvenceim voltak: Házy Erzsébetet, aki jellemzően csak a német nyelvterületen, operettekben vendégszerepelt (németül), valamint a szocialista országokban, illetve Komlóssy Erzsébetet. Hallgassuk meg árialemezeiket, amelyeken eredeti nyelven énekelnek operarészleteket, mindketten több nyelven. A felvételek idején pályájuk delelőjén járhattak, vagy kissé az után. Mindkettőjük előadásán érződik, hogy az eredeti szövegeket a felvétel kedvéért tanulták meg: hogy addigi pályájuk, munkásságuk a magyar nyelvű éneklés jegyében telt el. Még Házy Tatjánáján is, akinek moszkvai fellépése előtt Darvas Iván csiszolta a kiejtését. Legsajnálatosabb, hogy noha az árialemezeket reprezentatív portrénak szánták, itthoni operaelőadásaikon általában varázslatosabban énekeltek, mint ezeken a lemezeken. Én mennyivel jobban sikerültek a portrélemez részleteinél a Házy Manon-alakítását megörökítő korábbi rádió- és lemezfelvételek Lamberto Gardelli, illetve Erdélyi Miklós vezényletével – horribile dictu! – magyar nyelven! Mennyivel jobb Amneris Komlóssy az Aida keresztmetszetén (magyarul), mint a portrélemezén (olaszul)! Mennyivel meggyőzőbb Amneris volt az Erkel Színházban, mint a Szegedi Szabadtéri Játékokon!
Amikor az Operaház átállt az eredeti nyelvű előadásokra, miközben a Hungaroton – szopránoknál maradva – Sass Sylviával, Kincses Veronikával, Tokody Ilonával kötött szerződést felvételeinek főszerepeire, illetve ezek az énekesek Nyugaton is vállaltak rendszeres vagy alkalmi fellépéseket, a példaként kiemeltek generációjának teljesítményét és hatását már nem befolyásolta, hogy eredeti nyelven énekelnek. (Hadd tekintsek el attól, hogy a szövegmondás Sass Sylviának egyik nyelven sem volt az erőssége.) Az ő előadásukban evidensebb az idegen nyelven való közlés, mint a „tegnapelőttiekében”. Valószínű, hogy tanulmányaik során eleve alaposabb képzést kaptak (vagy szereztek) a szerepek eredeti nyelvű tolmácsolásából, aminek a világ kinyílásával gyakorlati értelme is lett. Ugyanezt mondhatom el a ma aktív énekeseinkről is, még ha a kiejtési hiányosságok az én, tökéletesen egyik nyelvet sem beszélő személyem füleinek is rendre feltűnnek.
Tehát ilyen értelemben tartom az 1960-as, ’70-es évek aranykora utáni énekesek nemzedékét felkészültebbnek az idegen nyelvű előadásokra.

Az üzenet már nem aktuális.

Kedves Lujza! A szövegnek nincs külön dallama. Ne mondd, hogy egy magyarul énekelt Wagner-előadásban megváltozik a zeneszerző szándéka. (Különben Te is megváltoztatott szándékú zenei világba szerettél bele.) Wagner szándékosan maga írta operáinak szövegét, megtehette azért is, mert értett hozzá, de ő sem gondolhatta, hogy az egész világon mindenki ért németül. Ne mondd, hogy egy magyarul énekelt Wagner-dallamot nem ismersz fel, ne mondd, hogy nem veszed észre, ha valaki hamisan énekel Wagnert magyarul.
Ezerszer meggondolom egy könyvesboltban, hogy elővegyem-e a nagyítóüvegemet egy sötét alapra fehér betűkkel nyomtatott borító elolvasásához, annyira irritál az ilyen írás. De csak olvassa, aki szereti, Bécsben.
Spontán ugyan nem vállalom a közös tábort Kovalik Balázzsal, de amíg csak mutatóban ment nálunk néhány jól ismert olasz opera eredetiben, feliratozó nélkül, addig az tetszett nekem.

Kedves Nagy Katalin, érdekes és (részben) szomorú, amit leírt. Azért a számukra idegen nyelvű előadások tisztelete mellett megjegyzem, hogy az olaszoknak kisebb kunszt minden operát eredeti nyelven énekelniük, mivel a műfaj népszerű alkotásainak zöme – a barokktól az utóromantikáig – mégiscsak olasz, ráadásul Mozart is az ő nyelvükre írta legizgalmasabb operáit.
Kételkedés nélkül elhiszem, hogy a XIX. századi és még korábbi operaszövegek nehezen érthetők, ez nem is lehetne másképp. De az az olasz énekes, aki megtanulta a szerepét, mégiscsak jobban s mélyebbről tud közölni vele reflexiókat, érzelmeket, mint pl. a magyar. Hiszen a mi színészeink is élvezetesen adnak elő még (nem túl gyakran) Balassi-, Vörösmarty-, Arany-, Petőfi-költeményeket, a Bánk bán, a Hunyadi László szövege sem modern, mégis megráz bennünket.
Persze, hogy az eredeti librettók sem mindig irodalmi gyöngyszemek, ez még olvasva is feltűnik. De akkor milyen jogon várjuk el, hogy a magyar műfordítások remekművek legyenek, és miért kövessék pontosan az eredetiek hibáit? Állítom, hogy a librettók XX. században készült és használatos magyar műfordításai, bár szintén régies fordulatokkal élnek és olykor mosolyogtatók, teljesen érthetők, és nem hiszem, hogy egy énekesnek gondot okoz a megtanulásuk a zenével együtt, illetve az előadásuk.
Már „az én időmben” sem kezdte egy lány az élménybeszámolót barátnőjének azzal, hogy „mélységes, néma csend honolt fekete felleges éjen”, egy fiú sem mondott olyant, hogy „még meg sem ösmert”. Mégis értettük, lehet érteni ma is, s megérinti a hallgatót. Főleg az anyanyelvén.

Köszönet a Lucretia beszámolóért, irigylésreméltóan nagyszerű előadás lehetett!

Kedves IVA, tiszteletben tartanám, hogy operarajongásod a magyar nyelvű operajátszás idején indult, de kérlek, ne feledd, ha a rendezőktől elvárod, hogy legyenek hűek a zeneszerző szándékaihoz, akkor az is elvárható, hogy annyiban is hűek legyünk, amennyiben nem változtatjuk meg a szöveg dallamát, amire komponáltak. (Bocs a körmondatért!) Ez különösen igaz Wagnernél, aki a szöveget is direkt maga írta.

Ezen kívül leírtam már Neked, hogy a bécsi operában azok a kis táblácskák senkit se vakítanak, mivel fekete alapon fehér betűkkel jelenik meg a szöveg rajtuk.

Egyébként pedig egy táborba kerültetek Kovalik Balázzsal, aki egy interjúban azt mondta, hogy legszívesebben összetörné a szöveg kivetítőt, hogy a néző a színpadra figyeljen, és ne oda. :))

Igaza van, szinte kizárólagosságot írt. Én is igyekszem pontos lenni. Olaszországban az operák jelenleg eredeti nyelven mennek. Még nem találkoztam kivétellel, de távolról sem állítom, hogy az egész ország minden játszóhelyét figyelemmel követem.

Ahhoz a gondolathoz, hogy az anyanyelven hallható opera jobban vonzaná a közönséget ill. megszeretteti a műfajt. Ellenkező bizonyítással élnék. Ha ez így önmagában elég lenne, akkor Olaszországban a fiatalok fürtökben lógnának az operaelőadások nagy, sőt, talán túlnyomó részén. Ehhez még azt is hozzá lehet tenni, hogy számukra a népszerű operairodalom jelentékeny szelete a napi kultúra része, mutatis mutandis "népdal". Ennek ellenére itt is a közönség elöregedéséről panaszkodnak. Én magam is azt tapasztalom szerény vidéki színházunkban, hogy a fiatalok csak szórványosan tűnnek fel az előadásokon.

Az érthetőséghez. Amíg én állítom, hogy a barokk ill. bel canto operáknál (sok esetben Verdinél is) sokszor a szöveg nyelvileg igen bonyolult, kiváló kiejtés ellenére is nehezen követhető, hallás alapján nemigen értelmezhető részleteiben, joggal felvetheti, hogy nem vagyok anyanyelvű, nem itt jártam iskolába... stb. Kérdésemre kifejezetten humán műveltségű olaszok állították, hogy ez a költői nyelvezet eleve nehéz, igen távol áll a mai beszélt köznyelvtől, de nem egyszer azért is, mert a librettisták koránt sem voltak mind jó költők, a librettók nem feltétlenül az irodalom gyöngyszemei.

Szerkesztőnk egy nagy korszak szerencsére velünk lévő krónikását szólaltatta meg kiváló "ritmus"- és időérzékkel. Boros Attila színpadi-rendezői ízlésvilágát nem tisztem elemezni, különben is csak újjáélesztené az ezerszer, tízezerszer átbeszélt vitát operarendezésről, "rendezői terrorról", rendezői mértéktartásról és mérték-nem-tartásról, továbbá arról, kinek hol van az operaszínpadi ingerküszöbe. Úgyhogy kizárólag az operák játszási nyelvére szavazok: eredeti nyelv + (magyar) felirat. A legismertebb daraboknál is új szépségeket, érdekességeket fedezek fel azóta, amióta olvashatók a szövegek.

Tisztelt "IVA"! Nagy érdeklődéssel olvasom sorait az opera előadási nyelvét illetően. Maximálisan tiszteletben tartom az Ön álláspontját, érvelésében valóban vannak nagyon megfontolandó szempontok.

Egy félmondatának értelmezésére, bővebb kifejtésére azonban tisztelettel kérem.

Az egyik bekezdésének utolsó mondatából idézek: "A folyamatot (mármint az eredeti nyelvű operaéneklést) felgyorsította ...egy felkészülebb énekes nemzedék felnövése is".

Mit tetszik "felkészültebb énekes nemzedék"-énérteni? Milyen értelemben "felkészületebb" a mai, mint a nem-mai nemzedék?

Az eredeti cím - This above all - Polonius szavaira utal (Hamlet, 1. felvonás, 3. jelenet):

               This above all: to thine own self be true,
               And it must follow, as the night the day,
               Thou canst not then be false to any man.

Az én értelmezésem:
               Az a legfőbb: magadnak mondj igazat.
               Kövesd e szabályt, miként éj a nappalt,
               nem lehetsz akkor hamis mások előtt.

Nem az eredeti nyelvű operajátszást értettem a felkapaszkodni igyekvő országok divatjaként, hanem annak szinte kizárólagosságát (így is fogalmaztam). Azt, hogy a folyamat sajnálatos lezárulása óta már az Erkelben sem újítanak fel darabot magyarul (ha jól tudom, a Szerelmi bájital maradt utolsónak magyar nyelven), sőt, a vidéki operatársulatok is csak alig. (Ilyennek ígérkezik A sevillai borbély győri előadásának mai vendégjátéka.) Azokban az országokban, amelyek nem ebben látják létüket a nagyvilág krémjében (Ausztria, Anglia, az USA több állama), léteznek még nemzeti nyelvű előadások.
Az én operarajongásom is a magyar nyelvű előadások korában indult – de nem korlátozódott a színházakra, hiszen a legnépszerűbb operák magyar nyelvű teljes felvételeit és azok részleteit rendszeresen adta a rádió, és megjelentek a Qualiton felvételei is. A ’60-as években már a nyugati lemezpiac jelentős részét sugározta a rádió, példamutató volt, hogy milyen igazságosan és következetesen került műsorra egy-egy darab külföldi felvétele a magyar készítésűekkel, illetve nyelvűekkel felváltva.
Úgy tudom, nálunk Déryné korában indult a magyar nyelvű operajátszás. Magam a Traviata 1976. március 14-i Erkel Színházi előadásától datálom ennek a történelmi és kultúrpolitikai korokon átívelő kultúrának a felszámolását, illetve annak elindítását. A folyamatot felgyorsította a Hungaroton névre átkeresztelt Magyar Hanglemezgyártó Vállalat üzletpolitikájának változása és egy felkészültebb énekes nemzedék felnövése is.

Minden szellemi erőfeszítést elfogadhatónak tartok annak érdekében, hogy a műfaj, a darabok közel kerüljenek a közönséghez. Ez a fordulat nem ugyanaz a közhely, amivel ma az aktualizálásokat mentegetik. Rettegnék egy olyan Borisz Godunovtól, amelyben elnöknek vagy vezérigazgatónak ábrázolják a cárt. De színpadra vitt művek műfordítása a megcélzott közönség nyelvére nem hamisítás, még akkor sem, ha egyes szavakat, mondatokat kényszerűen át kell költeni, prozódiai, értelmezési és egyéb nehézségek miatt. Természetesen, mint minden munkát, lehet ezt is rosszul csinálni, de elfogadhatóan, sőt jól is.
Már hogy ne lenne érelme magyarul annak, hogy „Légy hű önmagadhoz!”? A reklámot nem ismerem (vagy nem jut eszembe, melyik az). Légy következetes, kiszámítható (pl. erkölcsi, politikai) elveidben, vagy valamilyen tulajdonságodhoz, amiért szeretnek, ne okozz csalódást másoknak. Azt viszont nem jelenti, hogy bízz önmagadban.
Igen, előráncigálom a színdarabokat, mert az opera is színdarab, ahol a néző számára fontos a szöveg megértése, amely nemcsak hangzásilag, hanem kifejezésileg is egységet alkot a dallammal, a ritmussal, dinamikával. Így jön ez ide. Előráncigálom a filmeket, amint Te a szinkronizálás témáját, nem először, ezért én sem először mondom el a feliratozás hátrányait, élükön azzal, hogy súlyos szövegcsonkítással meghamisítja a filmek eredeti szövegét. A szöveg ugyanis nemhogy csak rövidítve fér be két-három sorba a vászon (képernyő) alján, hanem annak csupán töredéke! De ha beterítenék is vele a képet, a néző akkor sem tudná végigolvasni. Szinkronizálással nagyjából a teljes szöveget lehet közvetíteni, és nem is csak az alámondás szintjén, mivel a szinkronszínészek is színészek. Ennek a minősége is változó, és sajnos a legjobb és még jobb szinkronszínésszel is csorbul (meghamisítódik) a látható színész alakítása. A „tömegek művészetében” sajnos engedni kell a teljesség igényéből. Különben a filmgyártásban igen elterjedt szinkronizáló színész alkalmazása az eredeti változatban is, főleg az Amerikai Egyesült Államokban, de még Magyarországon is. Sokszor a külseje alapján kiválasztott színész rosszul beszél, kisebb-erősebb dialektussal stb. (Az olasz, francia, NSZK koprodukciós filmek sztárjai közül sem mindenki beszélt valamennyi nyelvet anyanyelvi szinten.) A szinkronizálás mellett szól az is (nem az én számból), hogy a televíziós nézettség kutatóinak lesújtó adatai voltak a feliratos filmek nézettségéről a szinkronizáltakkal szemben. A kereskedelmi televíziózás megjelenése óta pedig nincs fontosabb a műsor nézettségénél.
Albee darabját már az 1967-es Mádách színházi belutatója előtt műsorra akarták tűzni a Katona József Színházban (akkor ez a Nemzeti kamaraszínháza volt), de a terv meghiúsult. (Olthy Magda és Kálmán György játszotta volna a főszerepeket.) Elképzelni sem tudom, mennyire lett volna vonzó a mű Ki fél Virginia Woolftól? címmel. Persze a létező sem jó. Egyébként, ha az angol–magyar fordítóba beírom a Woolf szót, arra is a Farkas választ kapom.
Ha akarták és ha jónak tartották volna, a mainál rosszabb színvonalon ugyan, de korábban is megoldhatták volna az operaelőadások feliratozását. Hiszen volt már képújság, villanyújság is, ahogy én nevezem a feliratozást. A mobiltelefonról vagy széktámláról olvasható szövegről egyelőre azt tudom mondani, minden világító szerkentyű irritál a nézőtéren, akár a székszomszédom használja, akár az erkélyről látom. És hiszem, hogy az olvasás elvonja a figyelmet az énekes játékáról, a rendezésről és a színpad látványától, amely normális esetben nem öncélú.
Noha a gyerekek szinte veleszületetten használják korunk technikai eszközeit olyan jól, ahogy én a magyar nyelvű használati utasítás segítéségével sem, a 12 éves magyar „parasztgyerek” komoly hátrányban van a dánnal szemben, mert a mi nyelvük nem tartozik egyik nagy nyelvcsaládhoz sem. Egyéni tehetségünktől és szorgalmunktól is függően, általában nehezebben tanuljuk az európai nyelveket. De sok fiatalnak itt is jól megy az angol – nem a feliratos filmeknek köszönhetően.
Lejjebb vajon nem éppen arról írtam, hogy jó énekesnek tudnia kell egy Don Giovanni szövegét olaszul is, mert alkalomadtán szüksége lehet rá. Egy fellépés a Scalában ilyen alkalom lehet.

Szerintem nem kell mindent hangot szószerűen érteni,
ahhoz, hogy a hangok  szekvenciáját lehessen élvezni.

A szél, a tenger, a vízesés, a cseppkőbarlang, …  
– nem érted, de milyen gyönyörű a lang hang!

Az eredeti nyelvű operajátszás lehet, hogy divat, de az biztos, hogy nemcsak a felkapaszkodni kívánó országok operáit érinti. Úgy tapasztalom, hogy Olaszországban is ez a helyzet. Ha Wagnert játszanak vagy a Die Zauberflöte megy (így szerepel a címlapon, legfeljebb alatta írják ki zárójelben "Il flauto magico"), németül énekelnek, pedig az olaszok általában nem rajonganak a német nyelvért. Tisztelet a kivételnek, bele is törik a nyelvük, de szükségesnek tartják és csinálják. 

Annak, hogy a XIX. században kialakult a nemzeti nyelvű operajátszás, szerintem inkább általános történeti, kultúrtörténeti okai vannak. Szívesen olvasnám erről hozzáértők (szellemtörténész, zenetörténész...) véleményét.

Saját operarajongásom pontosan ellentétes az Ön tapasztalaival. Életkoromnál fogva első operaélményeim még magyar nyelvűek voltak. Szép kiállítású, hagyományos előadásokat láttam, de ettől egyáltalán nem lettem a műfaj híve, sőt, nem is gondoltam, hogy valaha meg fog ragadni. A felfedezés jóval később született, mondhatni véletlenül és ráadásul német nyelvű opera (a Szöktetés) kapcsán. Ellenben az olasszal, németül igen gyengén tudok. A nyelv egyáltalán nem könnyítette meg még a közeledést sem, pláne a megismerést, és mégis a műfaj rabja lettem. 

Kedves IVA, én sem akarlak személyeskedéssel megbántani, de művészien kerülsz két fontos állásfoglalást:

1. A 6561-ben - a B. A. cikk hivatkozása nyomán - bemutatott ordító szöveghamisítást elfogadhatónak tartod-e, főleg akkor, ha a példa nyomán a mai kezdő operarajongók tévesen a hamis szöveghez asszociálódnak, és később deres fejjel is dicsérik a hamisítványt, ahelyett, hogy morognának: üveggyöngyöt szórnak eléjük az igazi helyett.

Előráncigálod a színdarabokat, filmeket: hogy jön ez ide? Bár megérdemelne az is egy misét. Egyik tévéreklám már felkapta: Légy hű önmagadhoz! Senkit sem zavar, hogy ennek a kifejezésnek magyarul semmi értelme, noha eredetileg világos volt, mármint hogy bízz (ön)magadban. Hasonló a Nem félünk a farkastól kétes szellemessége; szegény Virginia Woolf, mint farkas, mégcsak nem is Farkas, meg a woolf nem wolf. Nálad ez mind nem számít?
Azért is tud a magyar kevés nyelvet, mert minden filmet szinkronizálnak, régen egész jól, ma már egyre gyalázatosabban, tisztelet a kivételnek. A 12 éves dán parasztgyerek szépen beszél angolul - pusztán a filmjei révén.

2. Vallj színt végre: az általad példákkal megerősített eredeti nyelvű előadások jogszerűsége az elektronikus feliratozás megjelenéséig volt csak elfogadható. Jobb híján.
Analóg módon levélben is elküldhetnéd hozzászólásodat a momusnak, ott szedés után kinyomtatnák, végül postán elküldhetnék az előfizetőknek. De mi van ma? Mobiltelefonod, ha akarod, elédvetíti az opera szövegét, vagy az előtted lévő szék hátán olvashatod (így elég diszkréten) az igazit.

Ma utaznak a társulatok. Képzeld csak, milyen érdekes lenne a MÁO - Don Giovannit magyarul előadni mondjuk a Teatro alla Scala színpadán a magyarhoz illeszkedő olasz felirattal. Mozart maga sem ismerne rá.

Volt olyan ido, kivéve a MET-t és Coven Gardent, hogy minden operában a  saját nyelvukon énekeltek. Például Milánoban olaszul ment Nibelungok gyuruje és Bécsben németul a Trubadur.  Herbert von Karajan  változtatott a helyzeten, mikor egszerre volt musikdirektor  Bécsben és Milánoban is.

Vajon hány olasz nyelvű Don Giovanni érhető el bakeliten, cd-n, dvd-n és a különböző megosztókon? Magyarország az egyetlen hely a világon, ahol magyarul lehet(ne) előadni. Igényes és művelt énekeseknek persze illik eredeti nyelven is tudniuk szerepeiket, hogy ha jön pl. egy Schrott (nem sokszor jön), lehessen olasz nyelvű előadást csinálni.
Én például nagyon örültem annak, hogy a Volksoperban németül hallhattam a Don Giovannit, kivételesen erős rendezésben.
Vajon miért nem probléma, hogy az operetteket, musicaleket ma is a legnagyobb temészetességgel műfordításban adják? Miért nem affektál senki sem, hogy Shakespeare-t vagy Tennessee Williamst csak angolul akarja hallani, Molière-t és Racine-t csak franciául, Csehovot és Gorkijt kizárólag oroszul, egy Pavel Kohout-darabot csakis csehül? A világ minden dráma- és regényírója, költője, publicistája nagyságának, fontosságának egyik mutatója, hogy műveiket hány nyelvre fordították le. Nem tudok olyan zeneszerzőről, akinek kifogása lett volna az ellen, hogy operáját más nyelveken népszerűsítsék és élvezzék szerte a világban. Az a szinte kizárólagosság, ami mára kialakult a felkapaszkodni igyekvő országok operajátszásában, nem egyéb holmi divatnál. Minden divatnak vége egyszer.
Még szerencse, hogy Amerikában, Angliában és a német nyelvterületen akadnak jelentős társulatok, amelyeknek nem derogál a nemzeti nyelven játszani operát.
Íme, minden idők egyik legizgalmasabb Csengettyűária-felvétele:
https://www.youtube.com/watch?v=vN6IXWo_bpg
De a kezdősor szerinti cím ellenére ugyanúgy nem franciául halljuk, mint ahogy az illusztráció sem Lakmé-jelmezben ábrázolja Callast, aki tudtommal nem is énekelte a szerepet színpadon.

Már nem új és nem is kivételes jelenség, hogy operarajongók más országba is mennek, sőt járnak operát hallgatni. Szerintem szívesebben teszik ezt, ha eredeti nyelven adják a darabokat. Én például nagyon örültem annak, hogy egyszer Prágában láthattam a Don Giovannit, nem csehül. Szintén Prágában láttam az Eladott menyasszonyt, természetesen csehül. Bár egyáltalán nem beszélem a nyelvet, ez nem zavart a műélvezetben.

Igy van.

A zeneszerző a librettó alapján komponálja a zenét,
mert a jó librettó, ha jól hallgatod, egy ici-picit zenél.

Ezért az operákat eredeti nyelvükön kellene előadni,
mert az eredeti összhangot hi(-fi)telesen kell rekonstruálni!

Én azt gondolom, hogy a megoldás nincs sem az egyik, sem a másik oldalon. Van, akihez az anyanyelvi előadás találja meg az utat, van, akihez a darab eredeti változata...

Meghallgattam a két operarészletet. Mintha két kulonbozo operát hallottam volna. Ez is példája annak, hogy az operát eredeti nyelven kell eloadni. En az orosz Godunovra szoktam hozzá a magyar változat nem  szolított meg, a fordítás nem egészen jo. 

Félreértettél: éppen azt mondtam, hogy a Jenufához és a Rókácskához, A lombardokhoz, a Normához nem volt magyar szövegkönyvem: a színpadról ismertem meg a szöveket, Kovács Eszter, Horváth Eszter, Zempléni Mária, Kukely Júlia, Sass Sylvia, Kincses Veronika énekléséből, hogy – igazságtalanul – csak címszereplők nevére szorítkozzam.
Igen, ilyen „toleráns” vagyok: nem utasítottam vissza az Operaház által kínált műveket a Jenufa, A ravasz rókácska, Bohémélet, A Rajna kincse stb. „meghamisított” címekkel. Az Álom luxuskivitelbent is megnéztem, noha Breakfast at Tiffany’s az eredeti címe.

Kedves Héterő! A világért sem szeretnék személyeskedni, már azért sem, mert nyilvánvaló, hogy nagyon jól ismered a magyar nyelvet. Csupán az iránt támadt kétségem, hogy ez a jól ismert nyelv az anyanyelved-e. Korábban az Un bel di vedremo szövegéből nyanyogál ily módon írásban, de én sosem hallom így az operaéneket. Az élő beszéd, a prózamondás és az éneklés között mégiscsak kell lennie különbségnek, Az Ősszel érik, babám, a fekete szőlőt sem úgy mondjuk a babánknak, ahogy énekeljük a népdalt.
Még ha meg tudnád is győzni Boros Attilát arról, hogy jobb a Borisz eredeti szövege (valószínű, hogy az opera ismerőjeként már maga is meggyőződött erről), életének regényét nem írhatod át: ifjúkorában a magyar nyevű előadás volt a meghatározó élménye (erről beszélt), ez már megváltozhatatlan.
Székely Mihány Borisz-áriáját előbb hallottam a tévében, semmint követtem volna a szövegkönyvvel valamelyik eredeti felvételt.

Haandel utólagos engedelmével idemásolnám versikéjét, amit a fanyalgások topicba írt:

Tökéletes összhang

Az opera tökéletes összetett művészet.
Az operaszerzők tökéletes összhangra törekednek.

A ​nyelv zenéje legyen összhangban a lényeggel:
vagyis a zenével,  s nem a nyelvtörő lényünkkel!

Azt hiszem, már megint a fején találta a szöget! Operánál a szöveg fordításánál elsősorban a zeneiségre kell figyelni, hogy illeszkedjenek a mély és magas hangzók, ne torlódjanak, stb. Egész más, ha a kivetítőn látjuk. Oda a hiteles fordítás lenne jó, és nem az átköltés.

Egyébként pedig átköltés mindig van, egy Shakespeare drámánál is, vagy az, hogy "Ősz húrja zsong, jajong, busong a tájon..." , ez is inkább a fülünk számára hasonló, és nem tükörfordítás.

Csak büszke lehetsz toleráns értelmezésedre, ha gálánsan elfogadod, hogy
Její pastorkyňa = Jenufa (Jenůfa) ? Hiszen nem is ő a címszereplő!
Leoš Janáček hosszas megfontolás után adta ezt a címet; ha élne a szerző, akkor sem tudná elfogadtatni nálunk.

Příhody lišky Bystroušky = A ravasz rókácska ?
Hol itt a ravasz?

Vajon tényleg megértetted a történetet füzetecskéidből, ha már a cím sem stimmel?

Kedves IVA, köszönöm a Székely Mihály -linket. Letöltöttem a monológot. Talán tényleg rossz a fülem, nemcsak az epém teng túl, de huszadjára is ezt hallom:

               Mííí téééra cári trón, mitér hatalóóóm,
               ha szűűűn telencsa ksúúj tavég zetkaaarja,
               Mitéééra fényhaaa ííítbelüléval
               oly szörnyű éjmeg főőőlnem víííírrad.

Lehetne találni semleges - jó vagy rossz - fület, például kedvelt Laca barátunk nyilván jó fülét, és megkérdezni, vajon ő is így hallja-e.
(Lenne egy fogadásom, mert nagyon egyenes embernek ismertem meg...)

Persze a te füledet kis füzetecskéd nyilván alaposan fölkészítette, hogy azt halld, amit ott olvastál. De szerencsémre az ilyetén borzalomtól eddig megmenekültem, mert az első sor közepéről is minden bizonnyal távoznék ilyen galád hamisítás hallatán. Bármekkora tisztelője is vagyok B. A. -nak, szívesen meggyőzném arról, hogy mennyivel jobb az eredeti:

               A kegyetlen bíró súlyos, büntető kezével
               borzalmas ítéletet rótt bűnös lelkemre.
               Köröttem csak homály és vaksötét...
               Bárcsak felcsillanna a vigasz fénye!

Itt az "eredeti" (Ny.R.K.-féle), segítségeddel megtalált orosz:
               Тяжка десница грозного судьи,
               ужасен приговор душе преступной...
               Окрест лишь тьма и мрак непроглядный!
               Хотя мелькнул бы луч отрады!

Ellenőrizheted Nyesztyerenko előadásában - angol felirattal.
Nála tényleg minden szót lehet érteni.

Így születik a kesztyűária, amiben nincs kesztyű; a pezsgőária, amiben nincs pezsgő.

Végül komoly tudós idézi azt, ami nincs is ott, és állítja, hogy csak így lehet megérteni.

Én azt a verziót sem vetném el, hogy a szöveg leírása során zétát csalta meg a memóriája, ő emlékezett rosszul Faragó András és Begányi Ferenc gyönyörű alakítására, Boros Attila csak a korrektúra során nem vette észre a bakit...;-)

Miért, hogy én pl. az akkor teljesen ismeretlen Jenufa, majd A ravasz rókácska, vagy a Norma szövegét megértettem a magyar nyelvű előadásokból? Azóta sem találkoztam magyar szövegkönyvükkel. (A Bohémélet magyar szövegkönyvét is évtizedekig, A lombardokét évekig nélkülöztem.)

Még egyszer, az örökérvényű állítás érvényének feloldására:
https://www.youtube.com/watch?v=vnVTCS5Zjkg
Ha csak egyetlen szót nem értesz belőle tisztán, kénytelen vagyok füled súlyos baját gyanítani.