Úgy értem, minden rendező, aki laborpatkányoknak öltözteti be a Lohengrin kórusát vagy egy szeméttelepre helyezi mondjuk a Toscát, világmegváltó zseninek tartja magát. Az ok a 68-as "forradalomban" és az intézmények, így a színházak elfoglalásában keresendő. A jelenlegi "kultúrpolitikáról" írottakat nem vitatva én azért a másik oldal háza táján is találok legalább ennyire kifogásolhatót. Ide sorolom bármilyen popbóvli korszakalkotó remekként való felmagasztalását.
Ahol az egyetemeket tönkreteszik, ott miért csodálkozunk, hogy a kultúrát is?
Nem tudok szabadulni Csehországtól. Márciusban megint opera kalandra megyek hozzájuk, de szerintem áprilisban is. Nagyszerű ország.
Bocs, nem tudom honnan vettem az 5 milliót. De a lényeg érthető. És anno Szegeden, Pécsen vagy Debrecenben sem egy-ket opera ment. Olvastam valahol, hogy Vaszy Viktor idejében 10-12 operát is műsoron tartottak a Tisza partján. Ma már ez sajnos elképzelhetetlen. Meg egy olyan városban is, amit kitömött pénzzel a kormányzat, azaz Debrecenben. A kultúra ennek a kormánynak marginális. Ezért is szomorú, mikor művészek állnak be teljes meggyőződéssel Viktorunk mögé. De egyszer ennek a rendszernek is vége lesz.
És még vagy féltucat más helyen.
Sok mindennel egyetértek. Amivel vitáznék, az az, hogy szerintem a "pocsék rendezés" önmagában nem vagy csak minimális mértékben tartja távol a közönséget. Érdektelen darab igen, olyant nem is szabad Erkel méretű és kialakítású házban játszani, ahol jól látszik, ha fél-harmad-negyed ház van. Ha valamiért mégis muszáj vagy "illik" ilyen darabot elővenni - vö. kultúrpolitika- azt MÁO-ban vagy még inkább Eiffelben kell játszani, pl. kortárs magyar vagy külföldi darabot, barokk operát. Így szólt a mantra akkor, amikor Eiffel megnyílt: "régi" és kortárs darabokat fognak játszani.
Csehország lakossága nagyjából 10,9 millió...
És Prága lakossága nincs 2 millió! És az 5.5 millió lakossági Csehországban játszanak operát Plzenben, Olmützben, Brnóban is! Brnoban külön épületet kapott az opera és a balett, ahol hetente három négy zenés előadás van, de a másik két említett város Opera repertoárja sem szegényes. Pl. Olmützben és Pilsenben adják a Kékszakallú herceg várat is! Nálunk a rendszerváltás óta a vidéki Opera játszás is elsorvadt. Pécsen gyakorlatilag megszünt. De igazi opera repertoár már Szegeden, Miskolcon, Győrben és Debrecenben sincs. Holott nem volt ez mindig így!
Aki ma operaelőadásra vált jegyet, tisztában van vele, hogy valamelyik világmegváltó, önjelölt zseni agyrémét kénytelen elviselni, ám a zseniális zene és a kiváló előadók a háttérbe szorítják még a legidiótább rendezői, helyesebben megerőszakolói ötletet is. A közönség távolmaradásának fő oka a közönség elöregedése, a nyugdíjasok korlátozott vásárlóereje, legfőképpen azonban a gigantikus manipulációs gépezettel megtámogatott néphülyítés, amely a mai kor művészetének állítja be a popszemetet, a nemes ZENÉről szemérmesen, ám sokkal inkább szemérmetlenül megfeledkezve.
Az Erkel Színház működését illetően szinte mindenki tévedésben él a közönség távolmaradásával kapcsolatban. A közönség akkor marad távol, ha
Kedves Alef, bár igazad lenne! Tudom, mi nem majmolhatjuk Bécset, de egy a Volksoperhez hasonlóan működtetett Erkel, az évente 50-70 jó operaelőadással, a legjobb énekeseket is felléptetve, és megfizethető áron, nemcsak a nyugdíjasok, de az ifjúság számára is azt jelentené, hogy a fővárosban nívós operai élményekhez juthatnának, mivel jelenleg ez már egyre kevésbé biztosított.
Én is ott voltam a 28-i Traviatán, és én is elsősorban búcsúzni
jöttem az Erkeltől… amely – a bő 70 éves operai tradícióján túl – az ország
legjobb akusztikájú, legjobban belátható színpadú, és legkényelmesebb nézőterű,
és így operai előadásokra legalkalmasabb színházterme is.
Bennem mindazonáltal haloványabb a remény, mint ppp-ben,
hogy valaha is visszakaphatja az operajátszás, mert, bár a 2013-as újranyitást
követő Ókovács-féle intézményvezetési és közönségszervezési „stratégia” valóban
sokat ártott neki, de sajnos ÓKSZ-től független objektív okai is vannak, hogy a
nézői kereslet a legtöbb operaelőadás esetében már nem tudta megtölteni az
utóbbi időben (ezt már sokan elemezték itt a momuson is). A mostani két, az Erkeltől
búcsúzni akarókkal is „megerősített” Traviatára is épphogy jött csak össze csak
a telt ház közeli állapot, de például az elvben szintén „közönségbarát” János
vitéz márciusi három előadása igen szomorú jegytérképpel bír egyelőre), ezzel
szemben az elmúlt évek itt tartott musicaljei – néha, kíváncsiságból, megnéztem
az eladásaikat –, akárcsak a Madách és az Operettszínház produkcióii lényegében
mindig táblás házakkal mentek.-Így, bár vérzik a szívem az Erkelért, a Cseke
Péter–Szente Vajk páros produkcióitól pedig kifejezett hideglelésem van, szinte
biztosan előre jelezhető, hogy nagyobb forgalmuk lesz… ☹. Én egy kurzusváltás esetében is olyan modellt
tudok inkább csak működőképesnek elképzelni az Erkelben, mint a bécsi Volksoperé,
ahol opera, operett, musical is megy (mondjuk évi 50-70 operai előadásnappal, maximálisan
10 ezer forintos operai helyárak mellett).
De visszatérve a mostani Traviatára: alapjaiban én is
ppp-hez hasonlóan láttam ezt az előadást. A rendezőt, Anger Ferencet három évtizede
ismertem meg – szólamtársam volt az egyetemi énekkarban –, és a próbák szünetében
beszélgetve már ott se nagyon bírtam követni az ötleteit… A MÁO-beli rendezései
közül egyedül a Triptichon volt vállalható szerintem, úgyhogy méltán küldték el
pár éve (nem mintha az utódja sokkal jobb lenne…), és én is nagyon bízom benne,
hogy ez a Traviata sem kísért már sokáig.
Farkas Róbertet láttam már a MÁV Szimfonikusok élén, és jó
érzékű, biztos kezű, intelligens karmesternek tűnt. De az operai gyakorlata még
vélhetően kicsi, és szerintem izgulhatott is. Én is túl agresszívnek
a mostani vezénylését, ennek az eredménye lehetett az összhang hiánya: a
zenekari dinamika „túlvezérlése” az énekesekhez képest, illetveegy-két
pontatlan belépés, meg némi ritmikai különmozgás a zenekar meg a kórus között. Aztán
a második részben már jobban összeállt minden (kórus, zenekar, énekesek, meg
főleg az egész együtt). Nem tudom, hogy került be Farkas Róbert a mostani két
Traviatába, de szerintem az ő fejlődése szempontjából is, akárcsak Megyimórecz
Ildikónak, jobb lett volna egy hosszabb széria (vagy ha legalább a nyári „szezonban”
lenne még néhány előadásuk, de ha jól látom, idén nem lesz több Traviata ott sem). Szomorú, hogy a MÁO ilyen pazarlóan bánik két
tehetséges fiatal „erőforrással” is.
Merthogy egyébként Megyimórecz Ildikó is egyértelműen
tehetséges, jó "matéria" van a torkában, a hozzáállása is
szimpatikus. S szerintem való neki Violetta szerepe is, mert – azon túl, hogy a
komoly hangi követelmények jó részét is megugrotta – nem árt néha kipróbálni, milyen
az, amikor egy huszonéves énekes játszik egy szerepe szerint huszonéves karaktert...
:-). Persze még kiforratlan, hangképzésben, dinamikában is van hova fejlődnie, például
nem forszíroznia, ahol nem muszáj. Boncsér Gergely viszont számomra elég ingadozó,
összességében is csak közepes teljesítményt nyújtott. Kálmándy pedig valóban
erősen leszálló ágban van már, fátyolos a hangja, de megbízható, a színészi
teljesítménye pedig még mindig meggyőző, nagy átéléssel játszik, így én
hajlamos vagyok elfogadni, hogy „ez van”. (Nekem jobban egyértelműen tetszett
például, mint a pár nap különbséggel Lescaut szerepében látott fachtársa,
Kelemen Zoltán.) A comprimario szerepekben viszont a többség tényleg nagyon
gyönge volt, talán csak az Anninát játszó Vincze Klára és Douphol bárót alakító
Dobák Attila hozta (hellyel-közzel) az elvárhatót. Érthetetlen, hiszen ezekre a szerepekre biztosan lennének, vannak jobb megoldások „házon belül” is.
Most nem láttam a Traviatát, de ppp írásának utolsó két bekezdésével maradéktalanul egyet tudok érteni. Tudjuk, a remény hal meg utoljára, de bár már vén vagyok, mégis azt remélem, hogy még ebben az életben megint eljutok még néhány opera előadásra az Erkel Színházba!
Csodálkozom, hogy eddig senki nem szólt hozzá ppp Manon Lescaut-kritikájához, és a MÁO-topikban sincs sok bejegyzés a mostani Manon-szériáról. Pedig az általam látott február 1-i elődás alapján messzemenően egyet kell értenem ppp-vel: az elmúlt évek átlagát messze meghaladó produkció volt, közte egy - szerintem világszínvonalúnak is bátran nevezhető - alakítással, Ádám Zsuzsannáéval. (Aki a mostani Manon-produkció, illetve Ádám énekesi fejlődésének hátterére is kíváncsi, annak ajánlom az ezúttal riporter-szerepben fellépő Hámori Máté friss interjúját a művésznővel, egyes részleteiben különösen tanulságos: https://www.youtube.com/watch?v=rOtM5r-BOaQ&t=14s). Kíváncsi vagyok, hogy vajon a külföldi impresszáriók mikor figyelnek fel rá, különös tekintettel a jó drámai szopránok nemzetközileg is nagy hiányára.
A többieket illetően is alapvetően egyetértek ppp-vel. Gaston Rivero végre egy alkalmas tenor volt des Grieux szerepére (emlékszem, szegény Boncsér Gergő hogy szenvedett ebben a számára több számmal nagyobb kabátban 2019-ben). Rivero alakításán mindazonáltal érezhető volt, hogy már százvalahányadszor lép fel a szerepben, és kissé "rutinból" énekelt. Aztán a harmadik-negyedik felvonásra belejött (vagy ekkorra ragadta magával Ádám lelkesedése/teljesítménye?), és onnantól kiteljesedett az ő játéka is. (Számomra ezért is volt különösen zavaró az az idétlen rendezői "megoldás" a negyedik felvonásban, hogy des Grieux Manon kabátját öleli át, és neki énekel, miközben a partner méterekkel odébb jár...)
A többiek közül nekem is tetszett Gábor Géza, Kiss András - ő évek óta nagyon megbízható teljesítményt nyújt, csodálkozom, hogy miért nem próbálják ki egyszer már a comprimario szerepeknél nagyobbakban is... -, és, talán életemben először, Heiter Melindát is jól (és jónak) hallottam még a 15. sorból is. Kelemen Zoltánt viszont sajnos elég halványnak éreztem, mintha az utóbbi években leszálló ágban lenne a hangi teljesítménye az amúgy nagyon szimpatikus énekesnek (főleg mennyiségi tekintetben). Ppp-nek teljesen igazat kell adnom viszont a Manonban most fellépett comprimario tenorokkal kapcsolatban. Míg a Zeneakadémiáról az utóbbi évtizedben kikerült énekesnők között akad néhány bíztató teljesítményre képes is (szerintem talán több is, mint az egy Tuznik Natália), "férfifronton" valóban nagyon riasztó a helyzet...
Ezt a "díszes ékkő" fordulatot azért újragondolásra javaslom a Pillangókisasszony beszámolóban.
Az én operaigazgatóim VI. – Szinetár Miklós, a humánus egyensúlyozóművész
Az írásban szerepel Rockenbauer Zoltán neve is. Találtam egy vele készült nagyinterjút. Ebből idézem a volt kulturális miniszter gondolatait.
Rockenbauer Zoltán: Mi ez itt, ez maguknak diszkó?
/Grungery.hu - 2018-03-18 - Pintér Miklós/
„Grunge-rajongó vagyok. A kezdetektől fogva az Alice in Chains volt a kedvencem, de a Seattle-világból persze bírtam a Nirvanát és a Pearl Jamet is. Az a helyzet, hogy aztán le is ragadtam itt, a kilencvenes évek első felénél” – meséli Rockenbauer Zoltán etnológus és művészettörténész, a nemzeti kulturális örökség korábbi minisztere. Beszélgetés zenéről, művészetről, politikai tapasztalatokról – kötetlenül. Nagyinterjúnk.”
[...]
„Miniszterként mennyire tudta beépíteni a munkájába, az ország kulturális politikájába a személyes preferenciáit? Egyáltalán be lehet ezt építeni, vagy van egy sablon, ami szerint menedzselni kell a dolgokat?
Amikor
valaki miniszter és egy viszonylag nagy összeg felett gazdálkodik, gyakran már
a régi ismerősök sem az embert látják benne, hanem csak egy pénzeszsákot. Ez
rögtön kiderült, amikor elkezdtek özönleni az olyan ismerősök és ismeretlenek,
akik rockoperákat akartak rendelni a minisztériumtól. A rockoperákat mondjuk
eleve nem kedvelem, de ez végül is nem fontos szempont, mert egy miniszternek
nem a saját mániáit kell megvalósítania. Azt kellett eldöntenem, hogy a
rendelkezésemre álló, véges forrásokat hogyan használom fel. Az egyik út, hogy
jó fej leszek, és megpróbálok mindenre adni egy kicsit. Na, ez az, amitől
az ember aztán mégsem lesz jó fej. Senki sem lesz elégedett, mindenki kevesli
az összeget, és utálja érte a hivatalt is, meg a többieket is, akik szintén
kaptak. Ráadásul semmit sem lehet így megvalósítani. Ki kell jelölni néhány
prioritást, aminek véghezvitelére reális esély van. Felállítottam olyan
normatív szabályokat, amivel meg tudtam védeni magam attól, hogy mindenki pénzt
kérjen. Ilyen volt, hogy területenként egy nemzeti intézményt ismertünk el, és
csak ennek a működési költségeit tudtuk finanszírozni. Nemzeti könyvtár,
Nemzeti Színház, Magyar Állami Operaház, Nemzeti Filharmonikus zenekar stb. Nem
vettünk állami kézbe önkormányzati vagy alapítványi fenntartású intézményeket,
pedig sokan próbálkoztak. A többiek számára céltámogatásokat tudtunk adni, ha
értelmes programtervezetet nyújtottak be, kidolgozott költségvetéssel. Állami
rockzenekart nem neveztem ki, ilyesmire voltak rossz emlékű kísérletek a
szocializmusban.
[...]
Mai szemmel,
hogy néz vissza miniszterségének két évére, elérte azt, amit célként kitűzött?
Nem
szégyenlem azt a kétéves periódust, és sok örömöm is volt benne. Amit szerettem
volna, abból nagyon sok minden megvalósult. Mondok egyet, amiről nem biztos,
hogy sokan tudják, hogy hozzám köthető: a Művészetek Palotája például
alapvetően az én kreálmányom.”
[...]
Jó, hogy említetted Cole Portert, őt én is szívesen hallanám, de nem hiszem hogy a Trianon, a Márciusi ifjak meg a Puskás musical mellett szoritanak neki helyet... ő olyan nagyon nyugat... :)
Nem tudok hozzászólni, mert az utóbbi napok hsz-ait gyakorlatilag én is írhattam volna. Annyit tennék legfeljebb hozzá, hogy az Erkel helyén létrejövő ripitársulat, amelynek elnevezéséül nagyrabecsülésem megvetésem jeleként a Demeter Szilárd Színházat - rövidítve De SziSzi- javaslom, hol fogja a díszleteit és jelmezeit tárolni, amikor a (még)Erkel tudomásom szerint nem rendelkezik ilyennel. Az is érdekelne, javítanak-e a sokat kifogásolt kiszolgáló/közösségi helyiségeken (öltözők, tartózkodók), miután a legutóbbi tatarozás kb. egy tisztasági festéssel ért fel.
Nekem többször volt ilyen. De azt hittem, megint ügyetlenke voltam :)
Érdekes: most már valóban nincs ott a kék sáv.... Valami tünemény játszhatott velünk valami képzelgést?...
Persze igaz, vannak értékesebb
musicalek, zenés játékok, amelyeket játszanak és helyük van, nekem is élményt
nyújtanak: West Side Story, A muzsika hangja, My Fair Lady, Hegedűs a háztetőn,
Mary Poppins, Hello, Dolly!, Hair, Evita, Kabaré, Macskák, Az Operaház
Fantomja stb. Ezek arányaiban sajnos elvesznek a sok bugyuta, egysíkú,
unalmas alkotás mellett - ezekkel tele van a Budapesti Operettszínház, miközben
alig van értékes operett a repertoárjukon. Az USA-ban, Angliában vagy
Ausztráliában az említettek mellett rengeteg kiváló musical-darabot, zenés
játékot játszanak/játszottak. Örülnék, ha Richard Rogerstől az Oklahoma! és Carousel híres
musicaljeit (utóbbit 2019-ben játszotta az Operettszínház) újra láthatnám, ahogyan
Jerome Kern zenés darabjainak nosztalgikus dallamait is mindig szívesen hallgattam
meg a rádióban.
Ugyancsak régen ment nálunk és
hiányolom is pld. Cole Portertől a Kánkán és a Csókolj meg, Katám című zenés
darabokat, ahogyan szívesen venném a Singin' in the Rain (Ének az esőben) című
darabot is. És hogy hazai vizekre evezzek: Képzelt riport egy
amerikai popfesztiválról; Valahol Európában; Padlás stb. szívesen hallgatom a
dalait és szívesen nézném meg újra ezeket a musicaleket is.
Mégis,
fennáll az anomália veszélye: az Erkel Színház neve összeegyeztethetetlen a
musicallel (még akkor is ha bemutatták ott a Billy Elliot című darabot, később mást a műfajból: pld. Puskás, a musical) és akkor arra vetemedhetnek, hogy más névre keresztelik át az
intézményt, amit meg nem szeretnék látni és megélni. „A 22-es csapdája.”
Tökéletesen igaz.
Nahát, van ilyen is? Hogy Búbánat nem ért egyet egy kormányzati döntéssel? -:)))
Nahát! Eljött nap, amikor azt írhatom: Momo, minden szavaddal egyetértek.
Kedves Búbánat, Lujza, Klára és Mindenki,
Egy ilyen kormányzati intézkedés (Erkel-Einstand) után minimum elvárás lenne, hogy az Igazgató, mindentől, ismétlem: minden eddigi tevékenységétől függetlenül lemond. Máshol ez természetes lépés hasonló esetben.
Egyetértek, egy kivétellel. A musicalek közt igenis rengeteg olyan van pontosabban lehet, ami nem sekélyes, nem híg vagy felhigított. A Broadway, a West End és más nagyvárosok sźínházai nem élnének meg, ha csak "néhány kivétel" lenne, ahogy írod. Más kérdés, hogy azok nagy része nem jut el hozzánk. Lehet hivatkozni anyagi okokra (jogdíjak, produkciós költségek), de -anélkül, hogy dicsérném- pl. a Madách Színház mégis megoldja: behozza, előadja, tódul a közönség. Az igazság az, hogy nálunk vagyis az Operettben ilyen-olyan hazai "kis kedvencek" gyenge fércműveit játsszák szakmányban. Így volt ez a két vh. között is (forrás: Rátonyi Operett-könyve), azzal az óriási különbséggel, hogy akkor és azokat a darabocskákat NEM állami támogatással, a mi adópengőinkforintjainkból játszották és ha a közönségnek nem kellett, akkor 2-3-5 előadás után levették a buktát és kerestek mást. A mai szerzőket, "kis kedvenceket" pedig nem csak személyes, haveri alapon, hanem gyakran politikai alapon tolják ... nem csak az Operettben, nem csak musical-vonalon.
Egyetértek, döbbenetes ami az
Erkel Színházzal nem először megint megtörténik/megesik; talán még az egyik
legnagyobb magyar romantikus zeneszerzőnk nevét is eltüntetnék az épület
homlokzatáról? Továbbra sem értem: miért kell ennyi musicalt játszó
színház Budapesten: Madách, Operett, most az Erkel... De a József Attila
Színház, a Vígszínház vagy a Nemzeti Színház repertoárján is találni e
zenés műfajból darabokat. (Nem szólva a kisebb, "nevesincs"
játszóhelyekről, ahol mutatóban ott vannak...)
Ugyanakkor
megjegyzem, hogy a musicalt megelőzően az Erkel Színházban és korábbi nevén a
Városi Színházban anno operettdömping volt. Egyik út sem vezet(ett) sehová és
nem erőltették tovább az opera és a balett rovására, helyesen. (Megjegyzem:
véleményem szerint az operett, ami történetileg a vígoperából származtatott,
sokkal értékesebb zene, mint a sekélyes musical, ami néhány évtizede van jelen
a palettán és manapság – világjelenség: kell vagy nem kell, próbálják
elsősorban a fiatalabb korosztályokra tukmálni; nyomják ezerrel, de pénzzel is,
pedig más hozzáállással inkább a komolyzene irányába kellene őket terelni;
megismertetni velük az értékes opera és a balett világát, a zeneirodalmat,
inspirációt nyújtani, aminek a „befektetése” idővel ugyancsak megtérülne.)
Most meg egyszerűen lemond az Erkel Színházról az OPERA -csak azért, hogy több
anyagi forráshoz jussanak ilyen címen. Egy tollvonással megszüntetik azt a
játszóhelyet, amely évtizedeken - és generációkon - át szolgálta a nívós opera-
és balettjátszást és a közönség számára megfizethető áron tett
hozzáférhetővé/elérhetővé népszerű, akár klasszikus, akár kortárs darabokat a
műfajból, nem szólva a hazai meg a nemzetközi előadók, világsztárok,
vendégek felléptéről, akik annyi sok élménnyel ajándékoztak meg bennünket a
repertoáron szereplő darabokban.
A puszta
anyagi érdek megint felülír mindent és mindenkit - kivéve egy kedvezményezett,
más irányban és művészetben elkötelezett réteget. Nem jól van ez így...
Kedves Klára! Elírtad:
a "kék sáv" nem a 8061. sz, hanem a 8062. sz.,
"felhasználó" nevű fórumtárs beírásában takar ki mondatrészeket. Gondolom,
a szerkesztők - indoklás nélküli - beavatkozásáról van szó.
Annyit tennék hozzá az Erkel-ügyhöz, hogy szerintem ez az utóbbi 100 év legkínosabb fordulata az Operaház (és a magyarországi operajátszás) történetében. Felér kb. egy Trianonnal, vagy Moháccsal.
Ugyanis az Operaháznak szüksége lenne több játszóhelyre, (mert lenne mit játszani) de nem a méltatlan Kőbányán, egy méltatlan színházteremben.
A magyar közönségnek pedig szüksége lenne operajátszásra, nem csak az Andrássy úton, és nem csak horror árakon.
E döntés után én további opera ellenes lépéseket is kinézek a kulturális vezetésből. Mintha változott volna a prioritás, és átnyergeltek volna a kommerszebb, jobban fogyasztható, és olcsóbb műfajokra.
De ne legyen igazam.
Elárulnátok, hogy milyen főbenjáró bűnt követtem el, amiért látványosan ki kellett törölni a legutóbbi beírásom érdemi részét?
Annyi kiegészítést teszek, hogy Varga József a 2008-as keltezésű
cikke írásakor még nem sejthette, hogy az Erkel Színházról írt „nekrológ” lesz
az életében utoljára megjelent zenei témájú recenziója, hogy hamarosan már
őérte tartanak végbúcsút; a „nekrológ” már őt is megilleti. Varga József a következő évben elhunyt, így már
nem korrigálhatott, nem élhette meg a korábban elparentált Erkel Színház évekkel
későbbi újra megnyitását – ahogyan a mostani tényleges „gyászt” sem.
Szívemből beszélsz.
Koromnál fogva én csak az első bezárás előtt. A 2000-es évek legelején kezdtem az Erkel előadásait látogatni. Első Hunyadi, Bánk bán, Verdi, Mozart élményeim kötődnek a színházhoz. Majd a 2013-as újranyitást követően megszámlálhatatlan sok este: jó, közepes, olykor kínos, de sokszor felemelően szép és elementáris erejű előadások. Olykor csak egy- egy énekes kedvéért ültem be az Erkelbe, olykor egy ritkaság kedvéért, amit előben meg soha sem hallottam. Ennek most vége. De nemcsak ennek. Egy korszak zárult le végleg az Operaház ujranyitásakor még bizakodó voltam. Aztán 2022 ősze után minden bizakodásom oda lett. A kultúra egyáltalán nem fontos a kormányunknak. A sport a szent tehén. Abba akármi van ömlenek a száz milliárdok. Persze az oktatás, az egészségügy se fontos. Hát én nem így képzeltem el a rendet, lelkem nem ily honos. Mindenféle csak a nemzeti nyomor, meg a habzó szájú veszett vezetők. Az értékeket meg veszni hagyjuk. Szomorú. Ma Szegeden nézek Puccinit, de vidéken már alig van operajatszas. Az Erkel is bezárt. Csehorszag, Románia, Szlovákia valahogy, egyelőre jobban safarkodott kulturális értékeivel. Mi eltekozoljuk azokat. Propaganda, látvány projekt volt az Opera felújítása is.
Egyszer már szó volt – 2007-ben – az Erkel Színház végnapjairól,
később arról is szóltak híradások, hogy bezárják és lebontják az épületet. Szerencsére,
ez utóbbi ötletet elvetették, akkor csak a bezárás valósult meg hosszú évekre (próbahely, illetve raktár lett belőle), hogy aztán 2013. november 7. óta ismét „mint a magyar opera- és balettkedvelő
közönség megfizethető színházaként működjön.”
Az alábbi cikk szerzője 2009-ben „nekrológot’ írt a színházról
– aminek gondolatisága – más nézetben most kaphat értelmet:
Búcsú az Erkel Színháztól – nosztalgikus nekrológ
VARGA JÓZSEF: Elvégeztetett! A ma még Erkel Színház
néven ismert épülettömb sorsa megpecsételődött, és várja a bontás...
Új szó online - 2008. november 20. 19:00
Már van egy musical színházunk, mely a legnagyobb magyar drámaírónk nevét viseli. Most legyen még egy musical színházunk (amúgy minek?), mely a legnagyobb magyar operaszerzőnk nevét viseli? A nevük egyszerűen csak egy márkavédjegy, vagy megszokásból maradt meg? Nem érdemelnék-e meg mindketten, hogy olyan színház kapja meg a nevüket, amely a műveiket is játssza időnként?
Egyetértek! A szívem vérzik - de gondolom, evvel nem vagyok egyedül!
Nem véletlenül kérdeztem, működni fog-e a lapát, ami a MKV (M. Kir. Viperaház) felduzzasztott adminisztratív stb. állományát illeti?
Gratulálok Zétának, tökéletes írás!
Mint csepp vízben az tenger Erkel ... avagy: mi is lesz a három színházra méterezett zenekar, kórus, tánckar, műszak, közönségszervezés, PR-marketing részleg, adminisztráció és számolatlan vezető és persze az énekes-táncos szólisták sorsa a messze legnagyobb Erkel nélkül? A közönségről nem szólva, de az úgysem számít..
Nem hivatalos forrásból származó, nem megerősített hírek szerint az Operaház 202026-tól mint Magyar Nemzeti Fedettpályás Focistadion funkcionál. Belépőárak 40-400 ezer Ft között. A díszpáholyba 1 millió, de ehhez gratis szotyi is jár.
Már javítottam is... Az a piszkos tudatalatti Fred ... :-)
Ilyen nagy igényeket manapság már nem lehet támasztani, még zokon veszik egyesek!