412 Búbánat 2008-05-08 21:32:25 [Válasz erre: 411 Búbánat 2008-05-08 21:13:16]
Lucia szerepében Bazsinka Zsuzsannát, Sir Edgardóként Domenico Meninit láthatjuk-hallhatjuk, de a debreceni operaélet elismert művészeinek is jutott szerep a produkcióban – melynek bemutató előadását május 9-én, pénteken tartják a Csokonai Színházban, 19 órától.

411 Búbánat 2008-05-08 21:13:16
Most olvasom, hogy a Debreceni Csokonai Színházban május 21-én bemutatásra kerülő Lammermoori Lucia nem a megszokott ismert változatban lesz hallható. Egy nemrégiben napvilágot látott kritikai kiadás alapján a Donizetti-darab a zeneszerző eredeti hangszerelésében kerül színpadra, ami mind Magyarországon, mind Olaszországban unikumnak számít. Apró, ám izgalmas zenetörténeti érdekesség, hogy üvegharmonika hangján szól a később fuvolára átírt kadencia, és Lucia híres őrülési jelenetéből is kikerülnek az 1935-ben Nelli Melba kedvéért született utólagos módosítások - említi meg Failoni Donatella, az operatagozat főtitkára. Az eredeti nyelven megszólaló előadás másik különlegessége, hogy Marco Spada rendező inspirációját egy Mascagni zenéjével 1917-ben vetített némafilm, a Sátáni rapszódia adja. Spada ígérete szerint ennek a \"női Faust\" sorsát vászonra vivő romantikus némafilmnek a kora, művészi felfogása elevenedik meg a debreceni, jövő évadban pedig két olasz színpadon is. Dombi Margit: A Csokonai évad végi bemutatói /Magyar Nemzet,2007. 05.08./

410 Búbánat 2008-05-08 13:28:42 [Válasz erre: 409 vichy 2008-05-08 12:15:27]
Úgy van, de a borsos áron vásárolt kazettáimat érzelmi okokból nem cserélem le a valóban, ma már jóval olcsóbb CD-kre, inkább áttértem előbb a videókra, utóbb a DVD-kre. Egyébként a kazetták stúdió-hangminőségével még ma, több évtized után is meg vagyok elégedve. Persze, azért én is veszek CD-ket, döntően új kiadványokat, ritkaságokat - feltéve, ha nem jött ki abból egy új DVD. Így pl. a Lucrezia Borgia-ból nekem nem kell új CD, mivel rendelkezésemre áll már egy videó és két DVD felvétel is. Viszont, ha valamit a rádió lead, azért meghallgatom, s ha kedvem tartja – haladva a technikával – a netről letöltöm, amit lehet – és amit érdemesnek tartok.

409 vichy 2008-05-08 12:15:27 [Válasz erre: 408 Búbánat 2008-05-08 11:59:20]
Ilyesmiket mostanában olcsó cd formájában(olasz kiadók) láttam piacon és boltokban is.

408 Búbánat 2008-05-08 11:59:20 [Válasz erre: 405 bermuda 2008-05-07 21:44:45]
Annak idején (úgy a hetvenes-nyolcvanas években) a legelső Lucrezia Borgia- felvételem volt ez – máig őrzöm: audio kazettákon van rajta, gyári csomagolásban, dobozban, librettó füzettel. Velencében vettem (valahol a Rialto közelében), más DECCA kiadványokkal együtt (mind kazetta, dobozban). Ezek túlnyomórészt Donizetti és Bellini opera - Sutherland főszereplésével, és Pavarotti volt a tenorpartner. Két „kakukktojás” van közöttük, ahol nem együtt énekelnek: La Favorita és éppen ez a Lucrezia Borgia. Különben remek felvétel ez, igen meg vagyok (voltam) vele elégedve!

407 Sesto 2008-05-07 21:53:20 [Válasz erre: 405 bermuda 2008-05-07 21:44:45]
...és a másik híres studiófelvételt gondolom ismered: Caballé, Kraus és Horne helyett a szenzációs Verrett énekli Orsini-t! :-)

406 Sesto 2008-05-07 21:49:59 [Válasz erre: 405 bermuda 2008-05-07 21:44:45]
...és az Sutherland-nagyi egyik valóban legjobb felvétele! :-))) (Jó szórakozást hozzá!) Pedig Sills (is!) remekelt ebben a szerepben, mert egyáltalán nem \"édes\" a hangja - különösen a zárójelenetben - az lazán átmegy egy \"Hitchcock-filmbe\" (=amikor kiabál: \"Un Borgia sei...!\"); vele csak egy livefelvétel kapható - s az sem teljes, csak részletek...

405 bermuda 2008-05-07 21:44:45
Előbányásztam egyik kedvenc Donizettimet. Lucrezia Borgia. -Sutherland -Horne -ARAGALL -Wixell Bonynge ....Horne-t Sesto kedvéért,-) ....Aragallt-mert tökéletes Sutherland ebben a szerepben nagyon jó, kiválóan érezteti, hogy Gennaro anyja.. Ide pl. Sillst, az ő édes fényes hangját nem is tudnám elképzelni.... Csodáltos opera;-)

404 Búbánat 2008-04-26 09:18:39
Május 10-én a Stuart Máriát közvetíti a Bartók rádió a Liege-i Vallon Királyi Operaházból. (A május 3-i előadás felvétele lesz) Vezényel: Luciano Acocella A címszerepben: Patrizia Ciofi

403 Sesto 2008-04-25 20:57:33 [Válasz erre: 402 bermuda 2008-04-25 20:55:35]
\"Nem vagyok egy dvd fan\" - csatlakozom(!), de ez valóban egy aranyos elöadás (volt)...

402 bermuda 2008-04-25 20:55:35 [Válasz erre: 401 Sesto 2008-04-25 20:47:51]
Nem vagyok egy dvd fan de erre vevő lennék,holnap adja a Bartók a MET-ből:-)))

401 Sesto 2008-04-25 20:47:51
...most olvastam: da Caruso - Newsletter Donizettis La Fille du Regiment ist endlich bei VIRGIN CLASSICS auf DVD erschienen. Die Protagonisten dieser Koproduktion der Covent Garden Opera mit der MET sowie dem Haus am Ring, sind die sowohl vom Ausdruck, als auch von der technischen Brillianz singulären Sänger N. Dessay und J.D. Florez. Preis: 21,90

400 Sesto 2008-04-14 19:45:12
...vihar a biliben...(?)
...vihar a biliben...(?)
399 frushena 2008-04-14 19:16:46 [Válasz erre: 396 Cilike 2008-04-14 18:58:33]
Csak tudod meglehetősen unalamas állandóan azt olvasni, hogy ez ezért nem jó, az azért, ez halk, ez üvölt, ennek még korai a szerep, nem így kellett volna bejönnie, hanem, úgy. Ha ostoba reagálásnak vetted sajánolom, ez nem az én gondom. És nem baj hogy élsz! Csak nem elöször veszem észre, hogy általában mindig igen degradálóan nyilatkozol a produkciókról énekesekről. (az is lehet, hogy én csak ezeket a bejegyzéseidet veszem észre, pedig írsz jót is, ez az én mulasztásom.) Ennyi! Mégmielőtt világháború fakadna, nem kötekedésképpen írtam, amit! Én ugyan nem láttam az előadást, véleményt nem formálok mert nem kedvelem Donizetti víg duhajkodásait.

398 Franca 2008-04-14 19:11:08
Én a szombati előadást láttam, másik szereposztással. Összességében nagyon tetszett, különösen Wierdl Eszter, aki gyönyörű, telt hangon énekelt kiválóan és Kálmán Péter, aki nem csak hogy jól énekelt, de remekül komédiázott. Wierdl Eszternek a szövegmondása hagy némi kívánnivalót (egyáltalán nem lehet érteni). Jó volt Brickner Szabolcs is, tetszett, ahogy hangja kinyílt a magasabb hangoknál, csak játékban volt visszafogott. Nem tetszett viszont Tóth János, mesterségesen mélyítette és öblösítette a hangját, ettől valahogy ugatásszerűvé és nehézkessé vált az éneklése. Örülök, hogy a Búbánat előadását annyira élvezték a fiatalok, az előttem ülő két fiú végig beszélgette az első felvonást, majd szünetben - szerencsére - leléptek.

397 Cilike 2008-04-14 18:59:29
Amúgy meg ha az Operaházat elmyelné a föld, főleg társulatostul, bajban lennék, mert én is el lennék nyelve...

396 Cilike 2008-04-14 18:58:33
Már megbocsáss, de nagyon ostobán reagálsz. Akinek füle van, hallja, hogy nem hallja. Lehet elfogultnak lenni, de ha valaki objektív, akkor be kell ismernie, ha valami nem jó. Nekem kedvenc énekesem volt Kelen, de ha nem énekelt jól, azt észrevettem. Ami a többit illeti, szerintem az nem volt reális kép, amit Búbánat festett, az emberazt hihette sorait olvasván, hogy a Staatsoper vagy a Scala előadását látta. Nagyon korrekt előadás volt, de ennyi. bocs, hogy élek és hallok. Ami meg a lányomat illeti, nem zseni, de elég operát hallott már, feltűnik neki, ha valami nem az igazi. Ezért is bocsánatot kérek.

395 frushena 2008-04-14 18:43:38 [Válasz erre: 393 Cilike 2008-04-14 16:32:00]
Érdekes, hogy Búbánatnak nem tűnt fel, ami a 12 éves lányomnak igen Ez egy zseni! Vigyázz! Ne add énekesnek ...

394 frushena 2008-04-14 18:42:46 [Válasz erre: 393 Cilike 2008-04-14 16:32:00]
Cleo kevés. megpróbált többet adni, kiderült, hogy nem tud Kelen után nekem ez a játék már nem elég -ami azt illet, Villazón után sem Molnár Levente meg egyszerűen túl fiatal Különben valóban : ahogy Cilike írásából kiderül senkinek semmi nem jó! Egyáltalán minek is énekel?! Szerintem fel se tűnne ha az Operaházat társulatostul elnyelné a föld. Na akkor kit és mit szapulnának és ki miben NEM LENNE JÓ!? Nem lennének énekesek, nem lenne Opera ...

393 Cilike 2008-04-14 16:32:00
Érdekes, hogy Búbánatnak nem tűnt fel, ami a 12 éves lányomnak igen, hogy Cleo kevés. Egyszerűen olyan, mintha markírozna, de egy-két résznél, ahol megpróbált többet adni, kiderült, hogy nem tud. Amúgy stílusos volt, habár játéka kicsit unalmas és egysíkú. Ami Kovácsházit illeti, nekem is tetszett, de Kelen után nekem ez a játék már nem elég -ami azt illet, Villazón után sem. Kedves volt, abszolút korrekt módon énekelt. Sólyom Nagy valóban remek ebben a szerepben. Molnár Levente meg egyszerűen túl fiatal a nagy feladatokhoz, akármilyen tehetséges. hiányzik a rutinja. Mikor az áriájában véletlenül rosszul lépett be, teljesen összezavarodott, csak halkan mert énekelni, amíg vissza nem talált a zenekarhoz. Az összkép különben tényleg egy jó hangulatú, kedves előadás volt.

392 Búbánat 2008-04-14 15:55:22
Nagyon szomorú vagyok, hogy egy időre el kell búcsúznunk a Szerelmi bájitaltól! A Thália Színházban tegnap délelőtt lement az idei sorozat utolsó előadása, és tudomásom szerint a következő operai évad műsor-naptárában már nem szerepel ez a Donizetti-opera. A matinéra majdnem megtelt a színház nézőtere, elsősorban az ifjúság képviseltette magát szép számmal; figyeltem a mellettem ülő kislányokat, kisfiúkat – ahogy elragadtatott tekintettel követték az opera szomorú- megható- kacagtató- bővérű fordulatait, ahogyan teljesen beteltek a mese, a játék melódiákkal teli (ének, zenekar, énekkar, gyermekkar) változatosságával; a vidám táncos-jelenetekkel színesített előadás teljesen rabul ejtette szívüket-lelküket. Meggyőződésem, egy életre szóló szép – és meghatározó - élményekkel gazdagodtak a gyerekek. Lebilincselte őket a darab története, szellemisége, humora, lendülete, a hangszerelés, a sziporkázó dallamokkal teli mesteri Donizetti- muzsika, s a színes színpadi látványvilág. Ragyogtak a szemek, lekötötte őket a cselekmény, a mozgalmasság, a magyar nyelvű szöveg, az énekesi- színészi alakítások sora. Nem ímmel-ámmal tapsolgattak, hanem elragadtatva, lelkesen… S még „csak” gyerekek, előttük a jövő, ők már biztosan egy életre megvannak „fertőzve” az opera szeretetével, elkötelezték magukat a műfajjal. Most már nem „idegen” rettenet ez számukra, s nem érzik az iskolai „kötelező-kihajtás” terhét, mennek majd szépen maguktól, érdeklődve, valami mágneses vonzalomnak engedelmeskedve… Nagyszerű, mondhatnám, parádés szereposztást kaptak-kaptunk, s igazán meg lehetett mindenki elégedve a nívóval, még én is, akinek megadatott az elmúlt évtizedekben sok-sok kitűnőséggel-kiválósággal látni-hallani a Bájitalt, igen, én is elkábultam a tegnapi varázstól, és újólag hatalmába ejtett Donizetti szívet-lelket gyönyörködtető édes - bús-vidám zenéje, a belcanto egyik gyöngye, s nem szabad megfeledkeznem a pompás humorra teli játékról sem! Mondhatom, Sólyom Nagy Sándort régen hallottam ilyen nagyszerű formában énekelni-komédiázni! Még emlékszem 1981-ből, és későbbi, Belcore-alakításaira, de most Dulcamaraként egyszerűen lenyűgözte a „nagyérdemű”-t. Pompás humora, szépen zengő baritonja, professzionális énektechnikája, érthető szövegmondása-éneke, mind-mind jól szolgálja az ügyet; Donizetti szolgálatába állítja szuverén művészetét, hatalmas tudását: a minőség garantált! Hasonló jókat mondhatok Kovácsházi Istvánról is, akinek énekművészete a régi nagyok nemességével vetekszik; és ehhez járul a természetes, színpadi játék - mozgás, meg az- az „otthonosság”, ahogyan jelmezétől nem zavartatva „játszik” a nyílt színen, miközben virtuózan énekel… ebben nyilván segíti az évtizeddel korábban, klasszikus operettekben megszerzett - sokszínű - bonviván-alakításainak rutinja is. Adinaként kellemes színfoltja volt az előadásnak Mitilineau Cleo. Nagyon muzikálisan énekel, s figurálisan is jól hozza az érzelmeiben eleinte ingatagnak tűnő, de aztán az igaz szerelem által Nemorinót boldoggá tevő egyszerű falusi lány-alakot. Ezzel az új szerepével - az elmúlt időszakban tőle látott Janacek és Sosztakovics-operák karakter-alakításai után - számomra felidézi hajdani Júliája hamvasságát, báját Gounod operájából… Molnár Levente énekében és színpadi játékában érzésem szerint számos kiaknázatlan lehetőség rejlik; a jobbára vehemensre vett Belcoréja a teatralitásra helyezi a hangsúlyt, és a harsánysága túldimenzionált: Molnár énekéből hiányolom a dinamikai fázisokat… ez persze, csak idő kérdése, a tehetséges fiatal énekes karrierje szempontjából Belcore egy ígéretes állomás: a tegnap látott csapatba fiatalságával mindenesetre új színeket hozott magával, s az ő játéka is szervesen beilleszkedik az együttes produkciójába. A zenekar „belcantósan” szólt, az énekkar és gyermekkar – a tánckarral együtt - „szárnyalt” és „lubickolt” – egyszerre – hogy képletesen fejezzem ki magamat. A búcsú matiné-darab ovációs sikeréből kivette részét Oberfrank Péter karmester is. Az előadás túlnyomórészt fiatal korosztályú közönsége de a korosabb része is, azt hiszem, jogosan várja, hogy az újabb Szerelmi bájital előadás(ok)ra ne kelljen hosszú éveket várnia!

391 Nóri 2008-04-03 09:17:32
Ismeri valaki ezt a felvételt? Érdemes megvenni? Lucia de Lammermoor Sutherland, Cioni, Merrill, Siepi John Pritchard DECCA

390 zsoly 2008-03-24 18:24:30 [Válasz erre: 389 bermuda 2008-03-24 15:27:40]
Igen, ő. Itt hangilag kifejezetten jó! Talán kicsit vérszegény néha, de ez leginkább a szerep miatt van, azért nem egy \"Edgardo-elán\", amit itt Donizetti összehozott Dom Sébastiennek. :)

389 bermuda 2008-03-24 15:27:40 [Válasz erre: 388 zsoly 2008-03-24 14:38:42]
Ő a tenor, akitől Edgárként kiborultunk? Itt milyen?

388 zsoly 2008-03-24 14:38:42
Dom Sébastien, Roi de Portugal Giuseppe Filianoti, Simon Kennlyside, Veselina Kasarova, Alastair Miles Covent Garden, 2005

387 Sesto 2008-03-12 13:10:36
G. Donizetti, \"Miserere\" * Pászthy Júlia - szoprán * BENDE ZSOLT - bariton (fantasztikus!) The Slovak Philharmonic Chorus and Orchestra - Maklári József (Hungaroton 1980)

386 Sesto 2008-03-09 18:54:45 [Válasz erre: 385 Franca 2008-03-09 18:51:59]
...jó, akkor szerinted leszálló ágban van, szerintem meg nem; így már megfelel?!

385 Franca 2008-03-09 18:51:59 [Válasz erre: 384 Sesto 2008-03-09 18:18:02]
Már miért ne lehetne? Örülök, hogy Hoffmannként jó volt.

384 Sesto 2008-03-09 18:18:02 [Válasz erre: 383 Franca 2008-03-09 18:11:40]
....azért, ha lehet, talán mégsem \"temetném\", elvégre - mint írtam is - a Hoffmann címszerepe sokkal hálátlanabb s vhol hálásabb, nagyobb kihívás és összetettebb feladat, mint Edgardo - kétségtelen - nem \"Belcanto-szerep\"; s ezt figyelembe véve, a Hoffmann-ban egyáltalán nem olyan hatást keltett, mint aki éppenséggel \"leszálló ágban lenne\", és \"lefojtottnak\" pedig egyáltalán nem tünt....

383 Franca 2008-03-09 18:11:40 [Válasz erre: 377 Sesto 2008-03-08 23:57:56]
Pedig most és más általam hallott előadásokon is ez volt a helyzet. Fojtottnak hangzik, bár biztosan van rá megfelelőbb szakkifejezés is. Először Paisiello Ninájában hallottam 2000-ben, akkor nagyon-nagyon tetszett, nem volt még ez a fojtottság és forszírozottság a hangjában. Azóta követem a pályafutását, de nem hallottam többször olyan jónak, mint a Ninában.

382 Búbánat 2008-03-09 14:44:22 [Válasz erre: 381 frushena 2008-03-09 14:16:07]
Köszi, ez megnyugtat...
Köszi, ez megnyugtat...
381 frushena 2008-03-09 14:16:07 [Válasz erre: 380 Búbánat 2008-03-09 14:13:09]
Nem húztak ! És nem is búztak! :-)
Nem húztak ! És nem is búztak! :-)
380 Búbánat 2008-03-09 14:13:09 [Válasz erre: 373 frushena 2008-03-08 23:47:06]
Nem hallgattam,mert nem voltam rádióközelben, talán a hangtárból sikerülni fog. Addig is kérdezem, húzásokkal vagy anélkül játszották az operát?

379 bermuda 2008-03-09 06:40:24 [Válasz erre: 373 frushena 2008-03-08 23:47:06]
Szenvedélyes volt az igaz. De a hangszine az én Edgardo elvárásomhoz igen messze állt. Lásd: Gedda, Aragall vagy akár Vargas!!! Dessay más partnereket érdemelt volna, a baritont is nehezen viseltem:-((

377 Sesto 2008-03-08 23:57:56 [Válasz erre: 375 -zéta- 2008-03-08 23:53:15]
\"Kicsit forszírozottan énekelt, a magasságai nem nyíltak ki igazán szépen.\" - meglep, hiszen live ilyesmiröl aztán végképp´ szó nem volt novemberben,...

376 Sesto 2008-03-08 23:53:41 [Válasz erre: 373 frushena 2008-03-08 23:47:06]
...mondom: nem hallottam ezt a közvetitést, vagyis nem vagyok naprakész, DE amit ott és akkor Hamburgban énekelt az fantasztikus volt! De emlithetném - ha már a Donizetti-topicban lennénk - hogy a \"Dom Sebastian\" (Opera Rara) live-felvételén sem égett le olyan sztárok mellett, mint Kasarova vagy Keenylside! :-)

375 -zéta- 2008-03-08 23:53:15 [Válasz erre: 373 frushena 2008-03-08 23:47:06]
Kicsit forszírozottan énekelt, a magasságai nem nyíltak ki igazán szépen. A III. felvonásban már tényleg jobb volt.

373 frushena 2008-03-08 23:47:06 [Válasz erre: 371 Sesto 2008-03-08 20:30:42]
Egyáltalán nem volt olyan gyenge, mint ahogy itt lefestik! Sőt! Igenis szép pillanatai voltak!

372 zsoly 2008-03-08 23:38:55 [Válasz erre: 371 Sesto 2008-03-08 20:30:42]
Igen-igen! Filianoti szuper Hoffmann volt! És nem csak a közönség ünnepelte (velünk együtt:)), hanem az összes kritika kivétel nélkül nagyon elismerő volt. Szerintem ő igazi francia fach. Sajnálom, ha Edgardoja nem sikerült jól ma este.

371 Sesto 2008-03-08 20:30:42 [Válasz erre: 369 frushena 2008-03-08 14:20:39]
...látom a másik topic-ban már gyülik a kritika Filianoti-ra vonatkozóan, nos, novemberben (Hamburgban) fergeteges Hoffmann-t(=eleve sokkal nehezebb, hosszabb, összetettebb és hálátlanabb szerep, mint Edgardo!) énekelt: ott és akkor csodálatos volt - ezt gondolom Estelle, Zsoly is vissza tudja igazolni - a Lucia-t nem hallgatom; de szeretném remélni, hogy Filianoti esetében átmeneti problémáról van szó - kár lenne érte!...

370 frushena 2008-03-08 19:31:25
Kezdődik!
Kezdődik!
369 frushena 2008-03-08 14:20:39
MA 19:30 BARTÓK RÁDIÓ Kapcsoljuk a New Yorki Metropolitan Operaházat : Donizetti : Lammermoori Lucia „A Társaság csődbe megy! Persianit, a dívát nem akarják megfizetni, ezért nem próbál... én holnap protestálni fogok! Pedig istenúgyse\', a zene nem csapnivaló! Szeretnék én is valami olyasmit hinni magamról, mint Bellini, amikor megkérdezték Párizsban, hogy mit ad a házasságba, azt felelte: a nevemet!” - írja Donizetti Ricordinak 1835. szeptember 5-én, három héttel a Lammermoori Lucia című opera nápolyi bemutatója előtt. Ezt az operát közvetítjük ma este. A három felvonásos opera szövegét - Walter Scott The Bride of Lammermoor című regénye nyomán - Salvatore Cammarano írta. Játszódik Skóciában, a XVI. század végén. A cselekmény: Két ellenséges skót család, az Ashtonok és a Ravenswoodok gyermekei, Lucia és Edgar egymásba szeretnek. Lucia bátyja, Lord Ashton győzött a családok harcában, és Edgar minden hozzátartozóját megölette. A Ravenswoodok utolsó sarja Franciaországba utazik, előbb azonban eljegyzi Luciát. Lord Ashton csak úgy őrizhetné meg családja hatalmát, ha Luciát hozzáadhatná a gazdag és befolyásos Lord Arthur Buklaw-hoz. A lány erre nem hajlandó, ám bátyja egy hamisított levél segítségével meggyőzi arról, hogy Edgar hűtlenül elhagyta. Lucia és Arthur esküvőjére váratlanul betoppan Edgar, megátkozza hűtlen menyasszonyát, és elrohan. Lord Ashton párbajra hívja ki Edgart. Lucia elméje a nagy megrázkódtatástól megzavarodik, és a nászéjszakán megöli férjét. Edgar megérkezik a párbaj színhelyére. Ott találkozik össze az esküvőről távozó vendégekkel, tőlük értesül Lucia tettéről és haláláról. Rájön, hogy igazságtalanul vádolta menyasszonyát, és végez magával… A két főszereplő: „ Ha mozgás nélkül szándékozol énekelni, adjál koncerteket!” - mondja Natalie Dessay, aki szerint az opera: 30% éneklés és zene, 70% színház és érzelem. Persze, a 30% elengedhetetlen. Aki látta őt Ophéliaként Thomas Hamletjében, az tudja, hogy képes a legkülönbözőbb testhelyzetekben énekelni. Hogy fejen áll-e Lucia őrülési jelenete alatt, azt ugyan nem fogjuk ma látni, azonban hallhatjuk talán, milyen érzelmi viharok dúlnak lírai koloratúrja mögött. Dessay Lyonban született, Bordeaux-ban nőtt föl. Táncosnak, majd színésznőnek készült, s csak amikor élete első zenés szerepét bízták rá, akkor derült ki: érdemes volna az énekléssel foglalkoznia. Akkor azonban - Bordeaux-i Conservatoire-beli tanárai szerint - 1 év alatt 5 esztendőre valót tanult és fejlődött. Ezután a Toulouse- Capitol Színház énekkarához szerződött, onnan került szólistának a Párizsi Operába. 1992-ben debütált Olympiaként Offenbach Hoffmann meséi c. operájában, Roman Polanski rendezésében. A következő esztendőben már Blondét énekelt a Staatsoperben, nemsokára Lakmét az Opera Comique-ban, - erre szólt az EMI-vel kötött első szerződése is. Mindeközben dolgozott Pierre Boulezzel, James Levine-nal, James Conlonnal, William Christie-vel és Marc Minkowskival is. Luciát 2001-ben énekelte először. 2004-ben eljutott vele Chicagóba, ezt a szezont pedig - e szereppel - a MET-ben nyitotta. Partnere - Edgar szerepében - az olasz Giuseppe Filianoti, generációjának egyik leggyönyörűbb bel canto tenor hangja. Ő sincs színészi tehetség híján, ekként ő is feltűnt már a világ összes vezető operaszínpadán, noha legszívesebben hazájában énekel. Vezényelte Muti, Mehta, Bonynge, no és persze James Levine is. Legemlékezetesebb alakításait a Traviátában (Bécs), a Faustban (Berlin), a Tankrédban (Pesaro) és Verdi Requiemjében (London) nyújtotta. Vakbélműtétet követő komplikációk miatt kihagyott fél esztendő után nemrégiben tért vissza az énekléshez. Don Carlosszal nyitja a következő szezont a Scalában, Daniele Gatti vezényletével. Kapcsoljuk New Yorkot, a Metropolitan Operaházat Gaetano Donizetti: Lammermoori Lucia Háromfelvonásos opera Szövegét Walter Scott regénye nyomán - Salvatore Cammarano írta Vez: James Levine. Km: a Metropolitan Operaház Zenekara és Énekkara Szereposztás: Lord Ashton - Mariusz Kwiecien, (bariton), Lucia, a húga - Natalie Dessay (szoprán), Sir Edgar Ravenswood - Giuseppe Filianoti (tenor), Lord Artur Bucklaw - Stephen Costello (tenor), Raimondo Bidebent, Lucia nevelője és bizalmasa - John Relyea (basszus), Alisa, Lucia társalkodónője - Michaela Martens (mezzoszoprán), Norman, Ravenswood fegyvereseinek kapitánya - Michael Myers (tenor)

368 muzsika 2008-03-04 10:55:31 [Válasz erre: 367 Sesto 2008-03-04 10:39:39]
;-))))) Nocsak! Elővetted felvételt! Mire tetszett kérem \"vetemedni\"? ;-) (Remélem azért ki lehet bírni!)

367 Sesto 2008-03-04 10:39:39 [Válasz erre: 366 muzsika 2008-02-12 20:10:22]
Rita von Gaetano Donizetti und Gaetano Donizetti (Komponist) von Nuova Era (H\'ART) (Audio CD - 2006)

366 muzsika 2008-02-12 20:10:22 [Válasz erre: 365 Sesto 2008-02-12 20:04:55]
Vedd csak elő, ha kedved tartja! ;-) Engem nemrég a szoprán-bariton duett varázsolt el, de nagyon!;-))))) Igazad van, így kell írni: \"kis\" ! Ez az egyfelvonásos nagyon de nagyon klasszul meg van írva!!!

365 Sesto 2008-02-12 20:04:55 [Válasz erre: 364 muzsika 2008-02-12 19:55:10]
....hááááát akkor jó szórakozást ehhez a kellemes \"kis\" buffa-hoz! :-) Lehet, hogy belehallgatok vmikor ebbe a felvételbe, ha már ennyire ajánlod!...

364 muzsika 2008-02-12 19:55:10 [Válasz erre: 362 Sesto 2008-02-12 19:30:04]
Persze hogy szerencsém volt a felvétellel!!! ;-))) Annak ellenére, hogy Scarabelli \"kisasszony\" nem nyerte meg a tetszésemet. Most viszont határozottan merem állítani, hogy a tenor és a bariton nagyon de nagyon jó! Tipikus Donizetti motívumok, azonnal rá lehet ismerni, de mégis sok újat mond, egyszóval varázslatos. Úgy olvastam, hogy ez az egyetlen /vagy egyike azon kevés Donizetti operáknak/ -, melyet nem megrendelésre írt a szerző, épp\' ezért sikerült olyan remekül. Lám, azért ha körbenézünk, össze lehet szemezgetni Rita \"live\" előadásokat! ;-))) Itt van a zsoly által említett Kammeroper beli előadás, vagy az általad említett Zeneművészeti Egyetem diplomavizsga előadása. Arról is tudok, hogy pár éve Budán, a Dominikánus udvarban játszották, Herczenik Anna énekelte a címszerepet.

363 muzsika 2008-02-12 19:45:21 [Válasz erre: 361 zsoly 2008-02-12 19:24:53]
Nem, sajnos nem láttam. Akkoriban még nem \"fedeztem fel\" ezt a kis remek egyfelvonásost. De mint kiderül, nem is játszák annyira ritkán. ;-)