6571 IVA 2016-03-25 03:00:00 [Válasz erre: 6568 pollione 2016-03-24 15:29:08]
Én is úgy gondolom, 50 évvel ezelőtt nagyobb formátumú énekeseink voltak. A nagyság természetesen elsősorban adottság kérdése, de biztos vagyok abban, hogy egy előadás, és általában az előadások formátuma, és a színház klímája is, inspirálja a tehetséges énekes-színészeket. Az 1964-es felújításba (Mikó András kiváló rendezésébe) Déry Gabriella és Simándy József, majd az Amneris szerepébe visszaálló Delly Rózsi és Szőnyi Olga még az Oláh Gusztáv-féle rendezésből, díszletből érkezett. Kónya Sándornak is volt hol kiforrnia. Óriási különbség, hogy egy énekes Oláh Gusztávból kerül Mikó Andrásba, vagy Nagy Viktorból Mohácsi Jánosba!!! Hogy miért, abba itt bele sem kezdek. Komlóssy Erzsébet őstehetség volt, és hangcsoda. Hiába bizonygatnám, hogy mennyivel gyönyörűbben énekelte Amnerist magyarul, mint olaszul (a keresztmetszet-lemezen). A kivételes hang és egyéniség Komlósi Ildikón is érezhető volt, már vizsgaelőadásán is, és amit most látunk-hallunk tőle, azt nem a pesti Operaházból hozta. (Szőnyi Olga és Mészöly Katalin Amnerisét is szerettem.) Azt már régen megtanultam, hogy az újabb generációk énekeseiben nem szabad a régiek és az elődök hangját és egyéniségét keresni. Sudlik Mária Aidája hangban is, előadásmódban is egészen eltért az elődökétől, nálam a legnagyobb maradt. Nem kevésbé a Tokody Ilonáé, akinek Aidájában senki sem bízott (én sem), mégis évtizedek meghatározó Aidája lett. Bakonyi Anikó mindenesetre megérdemelne egy igazi Aida-előadást maga körül. Érdekes, hogy éppen Kónya Sándor és az 50 évvel később született Fekete Attila Radamesét vetetted össze, éppen 50 évnyi távolságban levő Aida-előadásokban. A Kónyáét színpadon nem láttam, csak a keresztmetszet-lemezről ismerem, tehát nem teljességében. Fekete Attila énekléséről eszembe jutottak Nemes Jeles László nyilatkozatából azok a szavak, melyek szerint filmjük készítésekor nem az Oscar-díjra gondoltak. Természetes és nem új gondolat ez: az énekesek, táncművészek, színészek sem a díjakra gondolnak a tanulás folyamatában, illetve az előadásokon. Fekete Attila mintha attól a gondolattól nem tudna szabadulni, hogy ő hőstenor. Lehet, hogy ha csak az éneklésre és a megformálandó figurára gondolna, észrevétlenül hőstenor lenne. (Persze ez csak egy érzetem.)
Én is úgy gondolom, 50 évvel ezelőtt nagyobb formátumú énekeseink voltak. A nagyság természetesen elsősorban adottság kérdése, de biztos vagyok abban, hogy egy előadás, és általában az előadások formátuma, és a színház klímája is, inspirálja a tehetséges énekes-színészeket. Az 1964-es felújításba (Mikó András kiváló rendezésébe) Déry Gabriella és Simándy József, majd az Amneris szerepébe visszaálló Delly Rózsi és Szőnyi Olga még az Oláh Gusztáv-féle rendezésből, díszletből érkezett. Kónya Sándornak is volt hol kiforrnia. Óriási különbség, hogy egy énekes Oláh Gusztávból kerül Mikó Andrásba, vagy Nagy Viktorból Mohácsi Jánosba!!! Hogy miért, abba itt bele sem kezdek. Komlóssy Erzsébet őstehetség volt, és hangcsoda. Hiába bizonygatnám, hogy mennyivel gyönyörűbben énekelte Amnerist magyarul, mint olaszul (a keresztmetszet-lemezen). A kivételes hang és egyéniség Komlósi Ildikón is érezhető volt, már vizsgaelőadásán is, és amit most látunk-hallunk tőle, azt nem a pesti Operaházból hozta. (Szőnyi Olga és Mészöly Katalin Amnerisét is szerettem.) Azt már régen megtanultam, hogy az újabb generációk énekeseiben nem szabad a régiek és az elődök hangját és egyéniségét keresni. Sudlik Mária Aidája hangban is, előadásmódban is egészen eltért az elődökétől, nálam a legnagyobb maradt. Nem kevésbé a Tokody Ilonáé, akinek Aidájában senki sem bízott (én sem), mégis évtizedek meghatározó Aidája lett. Bakonyi Anikó mindenesetre megérdemelne egy igazi Aida-előadást maga körül. Érdekes, hogy éppen Kónya Sándor és az 50 évvel később született Fekete Attila Radamesét vetetted össze, éppen 50 évnyi távolságban levő Aida-előadásokban. A Kónyáét színpadon nem láttam, csak a keresztmetszet-lemezről ismerem, tehát nem teljességében. Fekete Attila énekléséről eszembe jutottak Nemes Jeles László nyilatkozatából azok a szavak, melyek szerint filmjük készítésekor nem az Oscar-díjra gondoltak. Természetes és nem új gondolat ez: az énekesek, táncművészek, színészek sem a díjakra gondolnak a tanulás folyamatában, illetve az előadásokon. Fekete Attila mintha attól a gondolattól nem tudna szabadulni, hogy ő hőstenor. Lehet, hogy ha csak az éneklésre és a megformálandó figurára gondolna, észrevétlenül hőstenor lenne. (Persze ez csak egy érzetem.)
6570 IVA 2016-03-25 02:44:43 [Válasz erre: 6564 Edmond Dantes 2016-03-24 10:30:09]
Ha nem láttad valamennyi felsorolt produkciót (gyanítom, hogy azoknak legfeljebb a töredékét láttad), a nem látó és – mint ferdítéseidből és pontatlan fogalmazásodból kiderül – a nem értő aspektusából szólsz a véleményemhez. Előttem, vagy velem szemben, nem szükséges védened a West Side Storyt, mármint Bernstein lassacskán 60 éves, de ma is friss musicaljét. Nemhogy kedvelem, kivételesen alkalmasnak is tartom arra, hogy az Erkel Színház műsordarabja legyen. Ezek szerint számodra nem derült ki, hogy felsorolásomban nem a műveket támadtam, hanem azt a silány rendezési minőséget, amelyben azok a MÁO műsorába kerültek. Pontosabban: nem én támadom azokat, én már csak azok támadásának áldozataként utasítom el azokat. Nem „véletlenül felejtettem ki” a Triptichont, bár szerintem kifejezetten rossz. Ezzel legalább érzékeltetni tudom, hogy amiket viszont felsoroltam, a kifejezetten rossz kategória alatt vannak. Amikor annyi, politikával telített okoskodás folyt arról, hogy mire van vagy nincs szüksége Budapestnek, illetve mit tud eltartani, nem törekedett a sajtó a fogalmak pontosságára. Bőven keveredett a Budapest, a főváros, az ország fogalma, amint az operaépületé és az operaházé is. Mivel az elmélkedők nem hagyták figyelmen kívül az (ismét) két külön intézményként működő operaépület lehetőségét sem, ebben a környezetben a „két operaház” kifejezés is megfelelő. A helyedben lemondanék arról az ábrándról, hogy „restaurálják” az Andrássy úti ház helyárait. A 13 ezer forintos jegyár is drága volt, annak, aki nem tudta megfizetni, akinek pedig futotta rá, kifizette. Persze hogy drága a 18 ezer forintos hely, de azt is sokan megfizetik (a „nyugatiak” még könnyen is). A legtöbb, amit remélhetsz, hogy 2–3 évig nem emelik tovább. Az Operaház helyárainak a többi színházéval való „harmonizálásáról” beszélni gondolat nélkül való. A ház működtetése, az előadások költségei, szükséges létszáma, a művészek gázsija talán harmonizálható más színházakéival? Az Operaház költségei sem hasonlíthatók az Erkel Színházéhoz sem – annyi, de annyi szó esett már erről a főrumon. Az pedig külön csoda, hogy az Erkel Színház helyárai ugyanakkor „harmonizálnak” a többi színházéival, sőt, olcsóbbak, mint a legtöbb budapesti színházban. És mennyivel olcsóbbak, mint az Operettben és a Madáchban! Ennek tessék örülni. Ennyi mellékprogram, mint jelenleg a MÁO-ban van, egyik színházban sincs. Én merem hivalkodásnak minősíteni, hogy az Operaház a nagy bemutatószámok bűvöletében gyarapította előadásait, a Shakespeare-centenáriumra hivatkozva is. A Lear bemutatása komoly érdem, örömmel venném ha műsoron tartanák, még inkább, ha – kényszerűen egyszerűsített szcenikával – az Erkelben folytatná útját. De a rendben levő Otellónkat leváltani olyanra, amelyben fel sem ismerhető Shakespeare, nem tisztelgés, hanem gyalázat. (Sohasem érdekelt a sport, legkevésbé a futball. De a sportszeretők rovására nem foglalkozom a stadionok kérdésével. Számomra itt a Café Momus, illetve a topic nevénél húzódik a horizont.)
Ha nem láttad valamennyi felsorolt produkciót (gyanítom, hogy azoknak legfeljebb a töredékét láttad), a nem látó és – mint ferdítéseidből és pontatlan fogalmazásodból kiderül – a nem értő aspektusából szólsz a véleményemhez. Előttem, vagy velem szemben, nem szükséges védened a West Side Storyt, mármint Bernstein lassacskán 60 éves, de ma is friss musicaljét. Nemhogy kedvelem, kivételesen alkalmasnak is tartom arra, hogy az Erkel Színház műsordarabja legyen. Ezek szerint számodra nem derült ki, hogy felsorolásomban nem a műveket támadtam, hanem azt a silány rendezési minőséget, amelyben azok a MÁO műsorába kerültek. Pontosabban: nem én támadom azokat, én már csak azok támadásának áldozataként utasítom el azokat. Nem „véletlenül felejtettem ki” a Triptichont, bár szerintem kifejezetten rossz. Ezzel legalább érzékeltetni tudom, hogy amiket viszont felsoroltam, a kifejezetten rossz kategória alatt vannak. Amikor annyi, politikával telített okoskodás folyt arról, hogy mire van vagy nincs szüksége Budapestnek, illetve mit tud eltartani, nem törekedett a sajtó a fogalmak pontosságára. Bőven keveredett a Budapest, a főváros, az ország fogalma, amint az operaépületé és az operaházé is. Mivel az elmélkedők nem hagyták figyelmen kívül az (ismét) két külön intézményként működő operaépület lehetőségét sem, ebben a környezetben a „két operaház” kifejezés is megfelelő. A helyedben lemondanék arról az ábrándról, hogy „restaurálják” az Andrássy úti ház helyárait. A 13 ezer forintos jegyár is drága volt, annak, aki nem tudta megfizetni, akinek pedig futotta rá, kifizette. Persze hogy drága a 18 ezer forintos hely, de azt is sokan megfizetik (a „nyugatiak” még könnyen is). A legtöbb, amit remélhetsz, hogy 2–3 évig nem emelik tovább. Az Operaház helyárainak a többi színházéval való „harmonizálásáról” beszélni gondolat nélkül való. A ház működtetése, az előadások költségei, szükséges létszáma, a művészek gázsija talán harmonizálható más színházakéival? Az Operaház költségei sem hasonlíthatók az Erkel Színházéhoz sem – annyi, de annyi szó esett már erről a főrumon. Az pedig külön csoda, hogy az Erkel Színház helyárai ugyanakkor „harmonizálnak” a többi színházéival, sőt, olcsóbbak, mint a legtöbb budapesti színházban. És mennyivel olcsóbbak, mint az Operettben és a Madáchban! Ennek tessék örülni. Ennyi mellékprogram, mint jelenleg a MÁO-ban van, egyik színházban sincs. Én merem hivalkodásnak minősíteni, hogy az Operaház a nagy bemutatószámok bűvöletében gyarapította előadásait, a Shakespeare-centenáriumra hivatkozva is. A Lear bemutatása komoly érdem, örömmel venném ha műsoron tartanák, még inkább, ha – kényszerűen egyszerűsített szcenikával – az Erkelben folytatná útját. De a rendben levő Otellónkat leváltani olyanra, amelyben fel sem ismerhető Shakespeare, nem tisztelgés, hanem gyalázat. (Sohasem érdekelt a sport, legkevésbé a futball. De a sportszeretők rovására nem foglalkozom a stadionok kérdésével. Számomra itt a Café Momus, illetve a topic nevénél húzódik a horizont.)
6569 lujza 2016-03-25 02:09:51 [Válasz erre: 6568 pollione 2016-03-24 15:29:08]
Kónya akkor már nem volt fiatal, azért hallottad kevésbé a hangját. De ha Fekete Attila nem fog egy kicsit visszavenni a hangerejéből, őt még addig se fogjuk majd hallgatni, pedig kár lenne érte.
Kónya akkor már nem volt fiatal, azért hallottad kevésbé a hangját. De ha Fekete Attila nem fog egy kicsit visszavenni a hangerejéből, őt még addig se fogjuk majd hallgatni, pedig kár lenne érte.
6568 pollione 2016-03-24 15:29:08
Én a tegnapi előadást láttam, így mindkét dolgozat érhetővé válik számomra. Összehasonlitva az 1965 ben látott Aidával, ahol a maiaktól nagyobb formátumú énekesekhez volt szerencsém: Déry-Komlóssy-Kónya, ahol mindenki a maximumot nyújtotta ( ez most a yt. is hallható részeiben ) , mégsem vagyok elégedetlen. Sajnos ppp és iva is leszámolt azzal az illuzióval, hogy mégegyszer Magyarországon, de talán még a többi operaházban is, a 60 as -70 es évek színvonala térjen vissza. Véleményem szerint, haq bosszantó is a rendezők ámokfutása, nekünk operalátogatóknak a zenei teljesítményre kell koncentrálnuk. Ha az előbb említett 65 ös előadásra csillagos 5 öst adok, akkor ez a tegnapi nálam erős 4 es. G. E. nem K.E. bár a tanítványa volt, D. G. pedig kis túlzással talán a világ egyik legjobb Aidája volt. Matériában F.A. verhetné K.S. t , csak a tudatosságban és a alázatban el tőle. Kónya pianoknál pianót, forténál fortét énekelt, de nem igyekezett túltolni a hangerőt. Igaz, hogy őt a 8. sorban sem hallottam olyan jól, mint Feketét a terem végében. Nekem a két basszus közül R.I. tetszett jobban.- Hatalmas fényű telt basszushangja bennem felidézi a régebbi korok nagy basszistáit, szinte minden szerepében. Ppp vel egyetértek Cser kiváló volt Czilleinek, de a király szerepe más. Itt hiányérzetem volt. Kolonits Klárát minden operalátogatónak fáj elmulasztani, de szerintem énekel ő még requiemet. Összességében 90% ban elégedett voltam a látottakkal.
Én a tegnapi előadást láttam, így mindkét dolgozat érhetővé válik számomra. Összehasonlitva az 1965 ben látott Aidával, ahol a maiaktól nagyobb formátumú énekesekhez volt szerencsém: Déry-Komlóssy-Kónya, ahol mindenki a maximumot nyújtotta ( ez most a yt. is hallható részeiben ) , mégsem vagyok elégedetlen. Sajnos ppp és iva is leszámolt azzal az illuzióval, hogy mégegyszer Magyarországon, de talán még a többi operaházban is, a 60 as -70 es évek színvonala térjen vissza. Véleményem szerint, haq bosszantó is a rendezők ámokfutása, nekünk operalátogatóknak a zenei teljesítményre kell koncentrálnuk. Ha az előbb említett 65 ös előadásra csillagos 5 öst adok, akkor ez a tegnapi nálam erős 4 es. G. E. nem K.E. bár a tanítványa volt, D. G. pedig kis túlzással talán a világ egyik legjobb Aidája volt. Matériában F.A. verhetné K.S. t , csak a tudatosságban és a alázatban el tőle. Kónya pianoknál pianót, forténál fortét énekelt, de nem igyekezett túltolni a hangerőt. Igaz, hogy őt a 8. sorban sem hallottam olyan jól, mint Feketét a terem végében. Nekem a két basszus közül R.I. tetszett jobban.- Hatalmas fényű telt basszushangja bennem felidézi a régebbi korok nagy basszistáit, szinte minden szerepében. Ppp vel egyetértek Cser kiváló volt Czilleinek, de a király szerepe más. Itt hiányérzetem volt. Kolonits Klárát minden operalátogatónak fáj elmulasztani, de szerintem énekel ő még requiemet. Összességében 90% ban elégedett voltam a látottakkal.
6567 parampampoli 2016-03-24 13:55:35 [Válasz erre: 6562 IVA 2016-03-24 04:27:18]
Minden megállapításoddal egyetértek, ami a repertoár kérdését illeti. Az Aida 3. előadásán nem voltam ott, de amit arról írsz, az is lényegében egybevág az első két előadáson általam tapasztaltakkal.
Minden megállapításoddal egyetértek, ami a repertoár kérdését illeti. Az Aida 3. előadásán nem voltam ott, de amit arról írsz, az is lényegében egybevág az első két előadáson általam tapasztaltakkal.
6565 parampampoli 2016-03-24 10:59:03 [Válasz erre: 6564 Edmond Dantes 2016-03-24 10:30:09]
Mi az a WSS ?
Mi az a WSS ?
6564 Edmond Dantes 2016-03-24 10:30:09
Aida kritikát felvezető MÁO-"rendszerkritikával" szemben várhatóan és kiszámíthatóan jelentkező védőügyvéd-csapatot előzöm meg? Jó eséllyel magamra szabadíthatom a védőügyvéd-csapat, sőt a támadó "csatársor" szelíd és jóindulatú (hehehe) de igazságtalan (ez már nem mulatságos) khm...korholását is. Sebaj, túlélem. Úgyhogy most (amikkel illetni szoktak:) illetéktelenül és mondanivaló nélkül hozzászólok. Sommás (és nem "summás", ahogy valahol írta valaki vö. "egyelőre" és "egyenlőre") szóval sommás elmarasztalás bármiről = biztos vesztés, mert "minden rosszban van valami jó". Könnyen támadhatóvá válik, aki gyakorlatilag mindent elmarasztal...de legyen ez az ő baja. Ám ezzel akarva (??) - akaratlanul is segíti, oltalmazza (!) a megtámadott személy(eke)t, intézmény(eke)t. Esetünkben is ez lesz-van. In concreto: nem láttam valamennyi felsorolt produkciót. WSS-t támadni = betli. Egy örökzöld mű eleve sikerre ítélt színrevitele, ráadásul az Opera társulatával mindig bátor vállalkozásnak, győzelemnek fog számítani, éspedig jogosan, legfeljebb "van még rajta csiszolnivaló". (Vö.: elvtaaarsak, vannak meeeg hibaaak.) Bohémélet 2.0 jó, a komplett produkció "kukába dobása" helyett-nélkül a női főszereplő lecserélése után helyükre kerülnek a dolgok. A Don Pasqualét is nyugodt szívvel meg lehet tartani egy darabig. Kifejezetten jó lett a hivatkozásból "véletlenül kifelejtett" Triptichon. A Hunyadi tévén keresztül valóban nem meggyőző, a Hollandi korábban sem volt túl jó (lásd Kroó György lesújtó kritikáját az UZU-ban, ha kell, idézek belőle), a többit nem láttam, egyelőre :) csak az itt beírók + a szerkesztő(k) kritikája alapján tájékozódhatom. Budapest el tud tartani két operaépületet...ami nem azonos két "operaház" eltartásával. Utóbbi fogalmilag, jogilag, pénzügyileg, szervezetileg stb. m á s t jelent (vö. Berlin!). El tud tartani, ha pl. az Andrássy úti ház jegyárait "restaurálják", "harmonizálják" a többi színház, köztük az Erkel jegyáraival és a magyar ár/bérviszonyokkal és a jegyárakat n e m a külföldi turisták házbani fényképezési-szelfizési igényeinek megfizettetéséhez mérik. Az off-programok elburjánzottak, de önmagukban nem veszélyeztetik a törzsrepertoár létét és a két ház látogatottságát. A prózai színházak, zenekarok és más társulatok is számtalan ilyen-olyan rendezvénnyel igyekeznek építeni-bővíteni jelenlegi és jövőbeni közönségüket, itthon is, külföldön is. Tessék csak körülnézni! A mennyiségről és a minőségről lehet vitázni, a létjogosultságukról n e m. Hogy beépülnek-e a repertoárba? Egyenként kell megvizsgálni, a sommás elítélés, "egész pályás letámadás" e téren is kontraproduktív, mert bizonyos "off" rendezvények könnyen védhetők-igazolhatók. A Shakespeare-sorozatot egyelőre nem tanulmányoztam, nem számoltam össze, hány előadás, hány produkció alkotja, de már előre nagy tétben fogadok, hogy méltató dicshimnuszok sokasága fog megjelenni, akár külföldről is. Ki meri majd "hivalkodásnak" minősíteni a "nagy angol drámaíró" előtti "tisztelgést"? A sorozat ugyanúgy sikerre van ítélve mint benne a WSS ld. feljebb, elutasítása pedig könnyen támadható, de ez sem az én bajom. Last but not least: számomra éppenséggel az az "abszolút érthetetlen és ellentmondásos", ha errefelé valaki még bárkin, bármin csodálkozik, megütközik. MÁO a megépítése óta udvari színház, a mindenkori politikai kurzus hű(séges) lenyomata: "hűséges" egészen a következő kurzusig, onnantól az új kurzushoz "hűséges" és így tovább, az idők végezetéig. (Most ráadásul jól ki is stafírozták.) Avagy: ha a bajok okait vagy a személyiség torzulásának okait keresed: nézz körül a h o r i z o n t o n! Avagy: csepp vízben a tenger, "csepp" Operaházban a r e n d s z e r... Avagy: még mindig jobb (lenne) egy 132. opera/balett-felújítás mint egy 132. stadion. Tetszik é r t e n i? Akkor jó, köszönöm.
Aida kritikát felvezető MÁO-"rendszerkritikával" szemben várhatóan és kiszámíthatóan jelentkező védőügyvéd-csapatot előzöm meg? Jó eséllyel magamra szabadíthatom a védőügyvéd-csapat, sőt a támadó "csatársor" szelíd és jóindulatú (hehehe) de igazságtalan (ez már nem mulatságos) khm...korholását is. Sebaj, túlélem. Úgyhogy most (amikkel illetni szoktak:) illetéktelenül és mondanivaló nélkül hozzászólok. Sommás (és nem "summás", ahogy valahol írta valaki vö. "egyelőre" és "egyenlőre") szóval sommás elmarasztalás bármiről = biztos vesztés, mert "minden rosszban van valami jó". Könnyen támadhatóvá válik, aki gyakorlatilag mindent elmarasztal...de legyen ez az ő baja. Ám ezzel akarva (??) - akaratlanul is segíti, oltalmazza (!) a megtámadott személy(eke)t, intézmény(eke)t. Esetünkben is ez lesz-van. In concreto: nem láttam valamennyi felsorolt produkciót. WSS-t támadni = betli. Egy örökzöld mű eleve sikerre ítélt színrevitele, ráadásul az Opera társulatával mindig bátor vállalkozásnak, győzelemnek fog számítani, éspedig jogosan, legfeljebb "van még rajta csiszolnivaló". (Vö.: elvtaaarsak, vannak meeeg hibaaak.) Bohémélet 2.0 jó, a komplett produkció "kukába dobása" helyett-nélkül a női főszereplő lecserélése után helyükre kerülnek a dolgok. A Don Pasqualét is nyugodt szívvel meg lehet tartani egy darabig. Kifejezetten jó lett a hivatkozásból "véletlenül kifelejtett" Triptichon. A Hunyadi tévén keresztül valóban nem meggyőző, a Hollandi korábban sem volt túl jó (lásd Kroó György lesújtó kritikáját az UZU-ban, ha kell, idézek belőle), a többit nem láttam, egyelőre :) csak az itt beírók + a szerkesztő(k) kritikája alapján tájékozódhatom. Budapest el tud tartani két operaépületet...ami nem azonos két "operaház" eltartásával. Utóbbi fogalmilag, jogilag, pénzügyileg, szervezetileg stb. m á s t jelent (vö. Berlin!). El tud tartani, ha pl. az Andrássy úti ház jegyárait "restaurálják", "harmonizálják" a többi színház, köztük az Erkel jegyáraival és a magyar ár/bérviszonyokkal és a jegyárakat n e m a külföldi turisták házbani fényképezési-szelfizési igényeinek megfizettetéséhez mérik. Az off-programok elburjánzottak, de önmagukban nem veszélyeztetik a törzsrepertoár létét és a két ház látogatottságát. A prózai színházak, zenekarok és más társulatok is számtalan ilyen-olyan rendezvénnyel igyekeznek építeni-bővíteni jelenlegi és jövőbeni közönségüket, itthon is, külföldön is. Tessék csak körülnézni! A mennyiségről és a minőségről lehet vitázni, a létjogosultságukról n e m. Hogy beépülnek-e a repertoárba? Egyenként kell megvizsgálni, a sommás elítélés, "egész pályás letámadás" e téren is kontraproduktív, mert bizonyos "off" rendezvények könnyen védhetők-igazolhatók. A Shakespeare-sorozatot egyelőre nem tanulmányoztam, nem számoltam össze, hány előadás, hány produkció alkotja, de már előre nagy tétben fogadok, hogy méltató dicshimnuszok sokasága fog megjelenni, akár külföldről is. Ki meri majd "hivalkodásnak" minősíteni a "nagy angol drámaíró" előtti "tisztelgést"? A sorozat ugyanúgy sikerre van ítélve mint benne a WSS ld. feljebb, elutasítása pedig könnyen támadható, de ez sem az én bajom. Last but not least: számomra éppenséggel az az "abszolút érthetetlen és ellentmondásos", ha errefelé valaki még bárkin, bármin csodálkozik, megütközik. MÁO a megépítése óta udvari színház, a mindenkori politikai kurzus hű(séges) lenyomata: "hűséges" egészen a következő kurzusig, onnantól az új kurzushoz "hűséges" és így tovább, az idők végezetéig. (Most ráadásul jól ki is stafírozták.) Avagy: ha a bajok okait vagy a személyiség torzulásának okait keresed: nézz körül a h o r i z o n t o n! Avagy: csepp vízben a tenger, "csepp" Operaházban a r e n d s z e r... Avagy: még mindig jobb (lenne) egy 132. opera/balett-felújítás mint egy 132. stadion. Tetszik é r t e n i? Akkor jó, köszönöm.
6563 Kaliban 2016-03-24 07:55:49
Az új műsor kalendáriumban, a repertoárhoz nyújtott tartalomjegyzékben a darabok címei mellett ott vannak az évszámok, hogy mikor mutatták be őket. Gyakorlatilag három előadás lesz műsoron, amelyiket nem a 2000-es években, vagy 2010 után állítottak színpadra. Ókovács nyilván ezzel is reprezentálja mennyi mindent tettek/tesznek a frissítés érdekében.
Az új műsor kalendáriumban, a repertoárhoz nyújtott tartalomjegyzékben a darabok címei mellett ott vannak az évszámok, hogy mikor mutatták be őket. Gyakorlatilag három előadás lesz műsoron, amelyiket nem a 2000-es években, vagy 2010 után állítottak színpadra. Ókovács nyilván ezzel is reprezentálja mennyi mindent tettek/tesznek a frissítés érdekében.
6562 IVA 2016-03-24 04:27:18 [Válasz erre: 6394 IVA 2016-03-05 04:04:40]
Aida – 2016. március 23. Hogy Mohácsi János Aida-„rendezése” milyen mérhetetlenül silány, dilettáns, hazug tákolmány, azt pontosan jelzi, hogy még az annál is silányabb, dilettánsabb és hazugabb, M. Tóth Géza komolyan nem is vehető Walkürje és Galgóczy Judit csakis ostoba provokációnak tekinthető Trubadúrja után sem vagyok képes beletörődni azzal a megalkuvással, hogy emez mégiscsak a darabról szól. Az 1950-es évek közepétől kezdtem járni az Operába, illetve az Erkelbe, még korántsem felnőttként, és nem mindjárt rendszeresen. Az előző korszakokról nem lehet tapasztalati élményem, csak olyanok elbeszéléseiből van róla fogalmam, akik már nem élnek, és szerencsére a szakirodalomból és rengeteg képről. Abban viszont biztos vagyok, hogy [u]az utóbbi 60 évben soha nem volt az intézményben olyan repertoárpusztítás, mint amilyen most történik: Ókovács Szilveszter főigazgatósága alatt![/u] Nem szívesen, sőt meglehetős fájdalommal írtam le ezt a mondatot, hiszen nem felejtettem el, hogy a rendszerváltással kezdődően (sőt már kissé előbb is elindult az erózió) folyamatosan és módszeresen leépült a repertoár – mígnem ez is méreginjekcióként szolgált olyan a vélekedésekhez, melyek szerint két operaházra nincs szükség Budapesten, két operaházat nem tud eltartani az ország stb. És főleg nem szívesen írom le azért, mert azt sem feledtem, hogy az ellenkező vélemény, amely szerint az Erkel Színházra szükség van (ErKell!), e vélemény érvényesítése és bizonyítása Ókovács Szilveszter nevéhez, elszánt és hatékony teljesítéséhez fűződik. [u]Abszolút érthetetlen és ellentmondásos, hogy ugyanaz a miniszterelnöki biztos, majd főigazgató, aki oly szép példát mutatott arra, hogy az ország évszázados, felbecsülhetetlen értékét, a Népoperát, és azzal párhuzamosan a luxusköltségű operaüzem mellett egy olcsóbb és többeknek megfizethető alternatíva gyakorlatát megmentette, most mégis kiirtja tk. mindkét épület repertoárját.[/u] A két színház különböző mellékhelyiségeiben rendezett koncertek, gyerekműsorok lehetnek hasznosak és élvezetesek, de nem épülnek a repertoárba. Ugyanígy a centenáriumokhoz kötött túlzó kampányok sorában néhány alkalomra bemutatott művek sem. Szép dolog a megemlékezés és a hódolat, de nem biztos, hogy Richard Strauss évfordulóján az ünnepelt egy-két művének pazar színvonalú és kiállítású bemutatása vagy felújítása helyett Magyarországon fél tucat előadással kellett hivalkodni, vagy a drámaköltő, bár zenés színpadi műfajokat is megtermékenyítő Shakespeare centenáriumára annyi darabot kellene csoportosítania egy operaháznak, amennyit a jelentős prózai színházak összesen sem tettek – miközben olyan alapművek nem kerülnek (vissza) a repertoárba, amelyek főszerepeit éppen most ki lehetne osztani kiváló hazai énekesekre. De [u]az igazi repertoárpusztítás az utóbbi, nagyjából 4 évad felújítás-sorozata[/u], amelynek során a meglévő, tűrhető és jó kategória között minősíthető rendezéseket cserélik le a tűrhetetlen és a pocsék kategóriák közöttire. A dührohamszerű jelenség anyagi oldalával, a mérhetetlen pazarlással nem foglalkozom, mert a forintszámokhoz nem értek, és mert olyan országban, amely megengedheti magának a mérhetetlen pazarlást, ez nyilván nem is ügy. A higiénés részéről beszélek: [u]óriási lomtalanításra és nagytakarításra lenne szükség az Operaházban és az Erkel Színházban![/u] Sürgősen ki kellene dobni a Hunyadi László, a Don Pasquale, a Nabucco, A trubadúr, az Aida, az Otello, a Bohémélet 2.0, a Parasztbecsület és a Bajazzók, a Così fan tutte, A bolygó hollandi, A Rajna kincse, A walkür, a Faust, a West Side Story, továbbá a Manon-balett, A hattyúk tava és A diótörő jelenleg futó, kártékony (mert ízléstelen és tehetségtelen) előadásait, visszacserélni azon elődeikre, amelyeknek a díszletei, jelmezei még megvannak vagy rekonstruálhatók, illetve rekonstruálható a rendezésük is. Amelyeknek nem, azokat sokkal tisztességesebb lenne szegény országhoz és színházhoz illően (tisztán) hangversenyszerű formában műsoron tartani, mert énekeseink szerencsére még vannak. Például A trubadúr és az Aida a héten látott rendezésförmedvényekben is azt a tanulságot hozta, hogy legalább egy szereposztásban megfelelően, sőt kiválóan is előadhatók hazai énekeseinkkel. Nagyon kíváncsi voltam újonnan beálló címszereplőinkre az Aidában. A Bakonyi Anikóval meghirdetett előadások közül sajnos már nyáron sem választhattam a kedvemre való helyekből (elkeltek bérletben, vagy sokat visszatartott belőlük a szervezés?), illetve csak a tegnapi estére, amiért eleve le kellett mondanom a Parsifal aznapi főpróbájáról, utólag pedig Verdi Requiemjéről, amelyet oly szívesen meghallgattam volna Kolonits Klárával. Míg a tavalyi felújításban Sümegi Eszter és Boross Csilla kinézetéből kiirtottak mindent (bőrfestés, paróka, jelmez), amely kicsit is segítette volna őket az illúziókeltésben (előnyös megjelenés, egzotikum), Bakonyi Anikóval kevésbé sikerült kitolniuk: rabságában, egyszerűségében is királylányi, törékeny és szeretetre méltó jelenség. Szeretetre méltó színészi és énekesi alakítása is. Számomra nem eszményi Aida-hang, noha a szólam minden nehézségét kifogástalanul megoldotta. Kellemes csalódást is hozott: míg (a szerintem karakterétől távoli) Donna Annájában és Szulamitjában olykor élesebb hangok zavartak, Aidában még a fortékban sem találtam ilyeneket, elvétve sem. Selymes fényű szopránja minden együttesben a szólista érvényével hangzott, szépek és természetesek a magasságai és pianói, és minden hangja a szerep őszinte átélésével teli. (A Nílus-parti áriát nem a Parampampoli által első alkalommal méltatott levegővétellel oldotta meg, mégis a jobbak módján, szépen kitartott pianóval a végén.) Fekete Attilának minden adottsága megvan ahhoz, hogy tökéletes Radames legyen. Jó (különb jelmezben kiváló) megjelenés, szép színű, érces és erőt sugárzó hang – csak ne akarná minduntalan a rendkívüli vivőerőt igazolni, akár az árnyalás rovására, akár partnernői leéneklésével is. Hangvételéhez és előadásmódjához szerintem jobban illenék és hatásosabb lenne a románc végén egy forte kitartott B, mint nem a szenvedélyt, hanem a technikai felkészültséget fitogtató decrescendo. Továbbá jó lenne figyelnie arra, hogy a második strófában már nem mistico serto, hanem mistico raggio szerepel a szövegben, még ha mások elvétik is. Erda, majd Amneris volt Gál Erikának az a szerepe, amelyben elhittem, hogy igazi mezzoszoprán. Tavaly is kellemes meglepetést okozott a szólamban, idén is megfelelőnek bizonyult. Nem lenne méltányos összevetni a magyar színpadok korábbi nagy Amneriseivel, sem azokkal, akik a világ nagy Amneriseként az Erkel színpadán énekeltek. Viszont összehasonlíthatatlanul jobban közvetíti Amneris érzéseit, szenvedélyét, mint az Eboliét és a Carmenét, csak a hősnő tragikumával adós még: a IV. felvonás nagyjelenetét kissé elfáradva győzte. Játékkultúrája ugyan hagy még kívánnivalót maga után – a „rendezés” egészében azonban csoda, hogy ilyen, akár kimagaslónak is mondanám... Ramfisból is több jelentős basszista emléke homályosíthatná Rácz István alakítását, de ő most legalább egy igazi. A jelmez és a világítás szégyene, hogy a nézőnek olykor keresgélnie kell, hol a főpap. A királyt legfeljebb kicsit könnyebb megtalálni: ő az a furcsa ruhába öltözött civil. De Cser Krisztián hangja és éneklése tetszett: nem könnyű egy fiatal hang kissé nyers színét az öregség színeként érvényesíteni. Anatolij Fokanov mintha a kisujjából rázta volna ki egy vesztett hadjárat után is szépen borotvált Amonasro szólamát. Öntörvényű játéka talán segítette Bakonyi Anikót a „rendezéstől” olykor távolodó koreográfiában. Ujvári Gergely is szerencsésen eltávolodott a Hírnök jelenetének paródiaszerű túljátszásától, amelyre a tavalyi premier kárhoztatta Boncsér Gergelyt. Vörös Szilvia Főpapnője: milyen jó lett volna, ha nem látjuk, a „rendezés” alighanem leggyalázatosabb jelenetében, amelyben undorító vásári mutatvány résztvevője egy hátborzongatóan titokzatos szertartás helyett. Szennai Kálmán vezényletével élvezetes zenei élmény volt az Aida.
Aida – 2016. március 23. Hogy Mohácsi János Aida-„rendezése” milyen mérhetetlenül silány, dilettáns, hazug tákolmány, azt pontosan jelzi, hogy még az annál is silányabb, dilettánsabb és hazugabb, M. Tóth Géza komolyan nem is vehető Walkürje és Galgóczy Judit csakis ostoba provokációnak tekinthető Trubadúrja után sem vagyok képes beletörődni azzal a megalkuvással, hogy emez mégiscsak a darabról szól. Az 1950-es évek közepétől kezdtem járni az Operába, illetve az Erkelbe, még korántsem felnőttként, és nem mindjárt rendszeresen. Az előző korszakokról nem lehet tapasztalati élményem, csak olyanok elbeszéléseiből van róla fogalmam, akik már nem élnek, és szerencsére a szakirodalomból és rengeteg képről. Abban viszont biztos vagyok, hogy [u]az utóbbi 60 évben soha nem volt az intézményben olyan repertoárpusztítás, mint amilyen most történik: Ókovács Szilveszter főigazgatósága alatt![/u] Nem szívesen, sőt meglehetős fájdalommal írtam le ezt a mondatot, hiszen nem felejtettem el, hogy a rendszerváltással kezdődően (sőt már kissé előbb is elindult az erózió) folyamatosan és módszeresen leépült a repertoár – mígnem ez is méreginjekcióként szolgált olyan a vélekedésekhez, melyek szerint két operaházra nincs szükség Budapesten, két operaházat nem tud eltartani az ország stb. És főleg nem szívesen írom le azért, mert azt sem feledtem, hogy az ellenkező vélemény, amely szerint az Erkel Színházra szükség van (ErKell!), e vélemény érvényesítése és bizonyítása Ókovács Szilveszter nevéhez, elszánt és hatékony teljesítéséhez fűződik. [u]Abszolút érthetetlen és ellentmondásos, hogy ugyanaz a miniszterelnöki biztos, majd főigazgató, aki oly szép példát mutatott arra, hogy az ország évszázados, felbecsülhetetlen értékét, a Népoperát, és azzal párhuzamosan a luxusköltségű operaüzem mellett egy olcsóbb és többeknek megfizethető alternatíva gyakorlatát megmentette, most mégis kiirtja tk. mindkét épület repertoárját.[/u] A két színház különböző mellékhelyiségeiben rendezett koncertek, gyerekműsorok lehetnek hasznosak és élvezetesek, de nem épülnek a repertoárba. Ugyanígy a centenáriumokhoz kötött túlzó kampányok sorában néhány alkalomra bemutatott művek sem. Szép dolog a megemlékezés és a hódolat, de nem biztos, hogy Richard Strauss évfordulóján az ünnepelt egy-két művének pazar színvonalú és kiállítású bemutatása vagy felújítása helyett Magyarországon fél tucat előadással kellett hivalkodni, vagy a drámaköltő, bár zenés színpadi műfajokat is megtermékenyítő Shakespeare centenáriumára annyi darabot kellene csoportosítania egy operaháznak, amennyit a jelentős prózai színházak összesen sem tettek – miközben olyan alapművek nem kerülnek (vissza) a repertoárba, amelyek főszerepeit éppen most ki lehetne osztani kiváló hazai énekesekre. De [u]az igazi repertoárpusztítás az utóbbi, nagyjából 4 évad felújítás-sorozata[/u], amelynek során a meglévő, tűrhető és jó kategória között minősíthető rendezéseket cserélik le a tűrhetetlen és a pocsék kategóriák közöttire. A dührohamszerű jelenség anyagi oldalával, a mérhetetlen pazarlással nem foglalkozom, mert a forintszámokhoz nem értek, és mert olyan országban, amely megengedheti magának a mérhetetlen pazarlást, ez nyilván nem is ügy. A higiénés részéről beszélek: [u]óriási lomtalanításra és nagytakarításra lenne szükség az Operaházban és az Erkel Színházban![/u] Sürgősen ki kellene dobni a Hunyadi László, a Don Pasquale, a Nabucco, A trubadúr, az Aida, az Otello, a Bohémélet 2.0, a Parasztbecsület és a Bajazzók, a Così fan tutte, A bolygó hollandi, A Rajna kincse, A walkür, a Faust, a West Side Story, továbbá a Manon-balett, A hattyúk tava és A diótörő jelenleg futó, kártékony (mert ízléstelen és tehetségtelen) előadásait, visszacserélni azon elődeikre, amelyeknek a díszletei, jelmezei még megvannak vagy rekonstruálhatók, illetve rekonstruálható a rendezésük is. Amelyeknek nem, azokat sokkal tisztességesebb lenne szegény országhoz és színházhoz illően (tisztán) hangversenyszerű formában műsoron tartani, mert énekeseink szerencsére még vannak. Például A trubadúr és az Aida a héten látott rendezésförmedvényekben is azt a tanulságot hozta, hogy legalább egy szereposztásban megfelelően, sőt kiválóan is előadhatók hazai énekeseinkkel. Nagyon kíváncsi voltam újonnan beálló címszereplőinkre az Aidában. A Bakonyi Anikóval meghirdetett előadások közül sajnos már nyáron sem választhattam a kedvemre való helyekből (elkeltek bérletben, vagy sokat visszatartott belőlük a szervezés?), illetve csak a tegnapi estére, amiért eleve le kellett mondanom a Parsifal aznapi főpróbájáról, utólag pedig Verdi Requiemjéről, amelyet oly szívesen meghallgattam volna Kolonits Klárával. Míg a tavalyi felújításban Sümegi Eszter és Boross Csilla kinézetéből kiirtottak mindent (bőrfestés, paróka, jelmez), amely kicsit is segítette volna őket az illúziókeltésben (előnyös megjelenés, egzotikum), Bakonyi Anikóval kevésbé sikerült kitolniuk: rabságában, egyszerűségében is királylányi, törékeny és szeretetre méltó jelenség. Szeretetre méltó színészi és énekesi alakítása is. Számomra nem eszményi Aida-hang, noha a szólam minden nehézségét kifogástalanul megoldotta. Kellemes csalódást is hozott: míg (a szerintem karakterétől távoli) Donna Annájában és Szulamitjában olykor élesebb hangok zavartak, Aidában még a fortékban sem találtam ilyeneket, elvétve sem. Selymes fényű szopránja minden együttesben a szólista érvényével hangzott, szépek és természetesek a magasságai és pianói, és minden hangja a szerep őszinte átélésével teli. (A Nílus-parti áriát nem a Parampampoli által első alkalommal méltatott levegővétellel oldotta meg, mégis a jobbak módján, szépen kitartott pianóval a végén.) Fekete Attilának minden adottsága megvan ahhoz, hogy tökéletes Radames legyen. Jó (különb jelmezben kiváló) megjelenés, szép színű, érces és erőt sugárzó hang – csak ne akarná minduntalan a rendkívüli vivőerőt igazolni, akár az árnyalás rovására, akár partnernői leéneklésével is. Hangvételéhez és előadásmódjához szerintem jobban illenék és hatásosabb lenne a románc végén egy forte kitartott B, mint nem a szenvedélyt, hanem a technikai felkészültséget fitogtató decrescendo. Továbbá jó lenne figyelnie arra, hogy a második strófában már nem mistico serto, hanem mistico raggio szerepel a szövegben, még ha mások elvétik is. Erda, majd Amneris volt Gál Erikának az a szerepe, amelyben elhittem, hogy igazi mezzoszoprán. Tavaly is kellemes meglepetést okozott a szólamban, idén is megfelelőnek bizonyult. Nem lenne méltányos összevetni a magyar színpadok korábbi nagy Amneriseivel, sem azokkal, akik a világ nagy Amneriseként az Erkel színpadán énekeltek. Viszont összehasonlíthatatlanul jobban közvetíti Amneris érzéseit, szenvedélyét, mint az Eboliét és a Carmenét, csak a hősnő tragikumával adós még: a IV. felvonás nagyjelenetét kissé elfáradva győzte. Játékkultúrája ugyan hagy még kívánnivalót maga után – a „rendezés” egészében azonban csoda, hogy ilyen, akár kimagaslónak is mondanám... Ramfisból is több jelentős basszista emléke homályosíthatná Rácz István alakítását, de ő most legalább egy igazi. A jelmez és a világítás szégyene, hogy a nézőnek olykor keresgélnie kell, hol a főpap. A királyt legfeljebb kicsit könnyebb megtalálni: ő az a furcsa ruhába öltözött civil. De Cser Krisztián hangja és éneklése tetszett: nem könnyű egy fiatal hang kissé nyers színét az öregség színeként érvényesíteni. Anatolij Fokanov mintha a kisujjából rázta volna ki egy vesztett hadjárat után is szépen borotvált Amonasro szólamát. Öntörvényű játéka talán segítette Bakonyi Anikót a „rendezéstől” olykor távolodó koreográfiában. Ujvári Gergely is szerencsésen eltávolodott a Hírnök jelenetének paródiaszerű túljátszásától, amelyre a tavalyi premier kárhoztatta Boncsér Gergelyt. Vörös Szilvia Főpapnője: milyen jó lett volna, ha nem látjuk, a „rendezés” alighanem leggyalázatosabb jelenetében, amelyben undorító vásári mutatvány résztvevője egy hátborzongatóan titokzatos szertartás helyett. Szennai Kálmán vezényletével élvezetes zenei élmény volt az Aida.
6561 parampampoli 2016-03-23 13:20:30 [Válasz erre: 6468 parampampoli 2016-03-16 14:34:06]
Ahogy jeleztem, Bakonyi Anikó kedvéért még egyszer, idén már harmadszor, végignéztem a számomra annyira nem kedves Aida előadását. Kíváncsi voltam, hogy a csoda csak egyszeri volt-e, vagy megismételhető. Ismételhető: Bakonyi Anikó ugyanazt a színvonalat mutatta, megingás nélkül, mint az első alkalommal. De mivel ő is csak ember, a súlypontok eltértek némileg, a 3. felvonás áriája most is remek volt, de a csúcspontot most a Nílusparti jelenet középrészében érte el. Örülök, hogy jövőre ő is énekelni fogja Mimit. Amíg erről nem értesültem, azt hittem, hogy évekig nem lesz szerencsém az új Bohémélethez, miatta mindenképpen meg fogom nézni. És gyorsan, minél gyorsabban kérjük a Trubadúrba is! Gál Erika ugrásszerűen javult az első előadáshoz képest, elhagyta korábban alkalmazott lehetetlen gesztusait, sokkal természetesebben játszott, és meggyőzőbben énekelt, különösen az első két felvonásban. Az ítélkezési jelenetben is jobb volt, mint elsőre, de ott még több súlyra, volumenre, a kettős csúcshangjain pedig fókuszáltabb hangadásra van szükség. Rácz hangja ismét igazi hangzásélmény volt, és most szerencsére az ítélkezés olasz szövegében sem jelentkezett semmi memóriazavar. Pál Tamástól Szennai Kálmán vette át a pálcát, igen jó teljesítményt mutatva. Szerencsém volt elég közelről figyelni, és úgy tapasztaltam, igazi operakarmestert tisztelhetünk személyében, aki annyi zenekarát vezénylő, partitúrába temetkező, érthetetlenül hadonászó kollega után végig a színpadra is koncentrál. Ha kell vezeti, ha kell kíséri szólistáit, minden momentumra, belépésre figyelemmel. Külön elismerés illeti, hogy a a 3. felvonásban lehetővé tette, hogy közönség megünnepelhesse Bakonyi Anikót. Amivel nem kevesebbet bizonyított, hogy nem csak jó keze van, de jó füle és ízlése is: hallja pontosan, mi a jó a színpadon!
Ahogy jeleztem, Bakonyi Anikó kedvéért még egyszer, idén már harmadszor, végignéztem a számomra annyira nem kedves Aida előadását. Kíváncsi voltam, hogy a csoda csak egyszeri volt-e, vagy megismételhető. Ismételhető: Bakonyi Anikó ugyanazt a színvonalat mutatta, megingás nélkül, mint az első alkalommal. De mivel ő is csak ember, a súlypontok eltértek némileg, a 3. felvonás áriája most is remek volt, de a csúcspontot most a Nílusparti jelenet középrészében érte el. Örülök, hogy jövőre ő is énekelni fogja Mimit. Amíg erről nem értesültem, azt hittem, hogy évekig nem lesz szerencsém az új Bohémélethez, miatta mindenképpen meg fogom nézni. És gyorsan, minél gyorsabban kérjük a Trubadúrba is! Gál Erika ugrásszerűen javult az első előadáshoz képest, elhagyta korábban alkalmazott lehetetlen gesztusait, sokkal természetesebben játszott, és meggyőzőbben énekelt, különösen az első két felvonásban. Az ítélkezési jelenetben is jobb volt, mint elsőre, de ott még több súlyra, volumenre, a kettős csúcshangjain pedig fókuszáltabb hangadásra van szükség. Rácz hangja ismét igazi hangzásélmény volt, és most szerencsére az ítélkezés olasz szövegében sem jelentkezett semmi memóriazavar. Pál Tamástól Szennai Kálmán vette át a pálcát, igen jó teljesítményt mutatva. Szerencsém volt elég közelről figyelni, és úgy tapasztaltam, igazi operakarmestert tisztelhetünk személyében, aki annyi zenekarát vezénylő, partitúrába temetkező, érthetetlenül hadonászó kollega után végig a színpadra is koncentrál. Ha kell vezeti, ha kell kíséri szólistáit, minden momentumra, belépésre figyelemmel. Külön elismerés illeti, hogy a a 3. felvonásban lehetővé tette, hogy közönség megünnepelhesse Bakonyi Anikót. Amivel nem kevesebbet bizonyított, hogy nem csak jó keze van, de jó füle és ízlése is: hallja pontosan, mi a jó a színpadon!
6560 Búbánat 2016-03-22 10:40:06
Bartók Rádióban, az este: 19.00-19.30 Összhang - a zenei élet aktualitásai Bemutatók az Operaházban és az Erkel Színházban: Verdi: A trubadúr, Pergolesi: Az úrhatnám szolgáló Szerk.-mv.: Selmeczi Borbála (Ism. holnap, 9.30)
Bartók Rádióban, az este: 19.00-19.30 Összhang - a zenei élet aktualitásai Bemutatók az Operaházban és az Erkel Színházban: Verdi: A trubadúr, Pergolesi: Az úrhatnám szolgáló Szerk.-mv.: Selmeczi Borbála (Ism. holnap, 9.30)
6559 IVA 2016-03-22 04:06:22 [Válasz erre: 6555 Kaliban 2016-03-21 23:27:53]
Üzeneted lényegén nem változtat, csupán a pontosság kedvéért: az Erkel Színház nézőterének befogadóképesség immár „csak” 1970 fő. Sajnos nincs kegyelem, a gagyi nem ismer országhatárokat. Kolozsvárról érkezik az „erősítés”: „Elnyomók és elnyomottak bárhol és bármikor léteznek és létezhettek. A Kolozsvári Magyar Opera előadása a történetet egy elképzelt mába helyezte, tiszteletben tartva Saint-Saëns csodálatos muzsikáját. Korcsmáros György rendező szándéka szerint az előadás hűen követi az eredeti cselekménysort, modern köntösbe bújtatva.”
Üzeneted lényegén nem változtat, csupán a pontosság kedvéért: az Erkel Színház nézőterének befogadóképesség immár „csak” 1970 fő. Sajnos nincs kegyelem, a gagyi nem ismer országhatárokat. Kolozsvárról érkezik az „erősítés”: „Elnyomók és elnyomottak bárhol és bármikor léteznek és létezhettek. A Kolozsvári Magyar Opera előadása a történetet egy elképzelt mába helyezte, tiszteletben tartva Saint-Saëns csodálatos muzsikáját. Korcsmáros György rendező szándéka szerint az előadás hűen követi az eredeti cselekménysort, modern köntösbe bújtatva.”
6558 IVA 2016-03-22 04:03:21 [Válasz erre: 6551 Cilike 2016-03-21 11:03:48]
Így viszont azt hisszük, nem akarod mentegetni a rendezést. :) Természetesen mindenkinek szíve joga azt elmondani vagy elhallgatni, amit akar. Engem minden érv érdekel, az is, amelyik esetleg a rendező magyarázatát közvetíti. Ugyanakkor tartom magam ahhoz az elvhez, hogy lehet egy előadás előtt beszélgetést tartani Miért így és miért nem másképp? címmel, lehet utána közönségtalálkozót összehívni, lehet kódjegyzéket adni a rendezéshez – az előadásnak azonban a színpadon kell érvényesen működnie, 7 és 10 óra között. Ezen a helyen és ebben az időben van lehetősége mindent elmondani, elmagyarázni.
Így viszont azt hisszük, nem akarod mentegetni a rendezést. :) Természetesen mindenkinek szíve joga azt elmondani vagy elhallgatni, amit akar. Engem minden érv érdekel, az is, amelyik esetleg a rendező magyarázatát közvetíti. Ugyanakkor tartom magam ahhoz az elvhez, hogy lehet egy előadás előtt beszélgetést tartani Miért így és miért nem másképp? címmel, lehet utána közönségtalálkozót összehívni, lehet kódjegyzéket adni a rendezéshez – az előadásnak azonban a színpadon kell érvényesen működnie, 7 és 10 óra között. Ezen a helyen és ebben az időben van lehetősége mindent elmondani, elmagyarázni.
6557 IVA 2016-03-22 04:00:03 [Válasz erre: 6550 Kaliban 2016-03-21 10:56:45]
És milyen gyorsan, pillanatok alatt lehet ágyat kapni azon a pszichiátrián! Semmi bürokrácia a betegfelvételi ablaknál: tanulhatna belőle a magyar egészségügy. Leginkább Komlósi Ildikó „álló jelenetei” alatt éreztem, mennyire átmegy időnként az előadás koncertszerűbe, csak ne látnánk azt, ami mögötte van. Ha muszáj léteznie a korszerű operajátszás fogalmának, én abban látnám, hogy a rendező úgy képes koordinálni az énekesek játékát a színpadon, hogy az ne hasson statikusnak, ám figyelembe véve, hogy az operaénekesek nem mozgásszínházi művészek és általában nem színművészeti egyetemista korúak. Ehhez képest elmulasztottam méltatni Kamen Chanev és Létay Kiss Gabriella dicséretes teljesítményét: A fináléban Manrico hosszasan tartotta karjaiban a haldokló Leonórát, ami egyiküknek sem lehetett ideális pozitúra az énekléshez. Még én is belefáradtam.
És milyen gyorsan, pillanatok alatt lehet ágyat kapni azon a pszichiátrián! Semmi bürokrácia a betegfelvételi ablaknál: tanulhatna belőle a magyar egészségügy. Leginkább Komlósi Ildikó „álló jelenetei” alatt éreztem, mennyire átmegy időnként az előadás koncertszerűbe, csak ne látnánk azt, ami mögötte van. Ha muszáj léteznie a korszerű operajátszás fogalmának, én abban látnám, hogy a rendező úgy képes koordinálni az énekesek játékát a színpadon, hogy az ne hasson statikusnak, ám figyelembe véve, hogy az operaénekesek nem mozgásszínházi művészek és általában nem színművészeti egyetemista korúak. Ehhez képest elmulasztottam méltatni Kamen Chanev és Létay Kiss Gabriella dicséretes teljesítményét: A fináléban Manrico hosszasan tartotta karjaiban a haldokló Leonórát, ami egyiküknek sem lehetett ideális pozitúra az énekléshez. Még én is belefáradtam.
6556 IVA 2016-03-22 03:54:25 [Válasz erre: 6549 Búbánat 2016-03-21 09:14:28]
Jó, hogy felidézted. Bele fogom lógatni a fejemet egy ilyen üstbe, hátha az én fürtjeim is megsokasodnak benne.
Jó, hogy felidézted. Bele fogom lógatni a fejemet egy ilyen üstbe, hátha az én fürtjeim is megsokasodnak benne.
6555 Kaliban 2016-03-21 23:27:53 [Válasz erre: 6551 Cilike 2016-03-21 11:03:48]
Tulajdonképpen lehet, hogy én is jobban megérteném a rendezést, ha több időt töltöttem volna el az előadás egyik szereplőjeként annak tanulmányozásával. De nem hiszem, hogy a mezei nézőnek akinek nincs lehetősége végig kísérni egy próbafolyamatot, minden előadást megtekinteni és még a rendező elmélkedését is meghallgatni saját elképzeléseiről összeállna egykönnyen, minden segítség nélkül,hogy most akkor miről szólhat ez a rendezés. Már pedig amennyiben egy előadás csak huszadik megtekintésre és gondos tanulmányozás után érthető meg, az nem való a 2100 fős nézőtérrel rendelkező népoperába. Kövezettek meg, de az ilyen előadások már-már kísérleti színház jellegűek számomra és nem gondolom úgy, hogy egy Magyar Állami Operaháznak ezt is képviselnie kellene.
Tulajdonképpen lehet, hogy én is jobban megérteném a rendezést, ha több időt töltöttem volna el az előadás egyik szereplőjeként annak tanulmányozásával. De nem hiszem, hogy a mezei nézőnek akinek nincs lehetősége végig kísérni egy próbafolyamatot, minden előadást megtekinteni és még a rendező elmélkedését is meghallgatni saját elképzeléseiről összeállna egykönnyen, minden segítség nélkül,hogy most akkor miről szólhat ez a rendezés. Már pedig amennyiben egy előadás csak huszadik megtekintésre és gondos tanulmányozás után érthető meg, az nem való a 2100 fős nézőtérrel rendelkező népoperába. Kövezettek meg, de az ilyen előadások már-már kísérleti színház jellegűek számomra és nem gondolom úgy, hogy egy Magyar Állami Operaháznak ezt is képviselnie kellene.
6554 Ariadne 2016-03-21 22:32:51 [Válasz erre: 6553 tiramisu 2016-03-21 13:43:32]
Milyen igaza van,szerintem öt kellett volna berakni a kényszerzubbonyba,egy szégyen és gyalázat hogy ilyet az ihazgatóság engedélyez,mert rendezésnek még nevezni se leht,ez egy káosz és indorító,semmi köze a darabhoz!
Milyen igaza van,szerintem öt kellett volna berakni a kényszerzubbonyba,egy szégyen és gyalázat hogy ilyet az ihazgatóság engedélyez,mert rendezésnek még nevezni se leht,ez egy káosz és indorító,semmi köze a darabhoz!
6553 tiramisu 2016-03-21 13:43:32 [Válasz erre: 6547 IVA 2016-03-21 04:28:17]
Kimódolt, kiagyalt förmedvény Galgóczy "olvasata" a Trubadurról! Honnan veszi a bátorságot, hogy Verdire hivatkozzon, hogy Verdi mit gondolt a Trubadur megírásakor kora- és általában a társadalomról! "Erről szól a Trubadur!" De nem nekem, nem nekünk! - Galgóczy a saját "rendezésére" hivatkozzon , de Verdit ne idézze lázálmai igazolásaként! Ha egy mód van rá!
Kimódolt, kiagyalt förmedvény Galgóczy "olvasata" a Trubadurról! Honnan veszi a bátorságot, hogy Verdire hivatkozzon, hogy Verdi mit gondolt a Trubadur megírásakor kora- és általában a társadalomról! "Erről szól a Trubadur!" De nem nekem, nem nekünk! - Galgóczy a saját "rendezésére" hivatkozzon , de Verdit ne idézze lázálmai igazolásaként! Ha egy mód van rá!
6552 Robesz 2016-03-21 12:32:26 [Válasz erre: 6547 IVA 2016-03-21 04:28:17]
kedvencem: "céges buli" by IVA nagyon jó!! :D :D
kedvencem: "céges buli" by IVA nagyon jó!! :D :D
6551 Cilike 2016-03-21 11:03:48 [Válasz erre: 6550 Kaliban 2016-03-21 10:56:45]
Nekem egy-két tippem lenne -mentségemre szólva elég sokat töltöttem el ebben a "világban", mármint a Trubadúr ezen változatában. De nem fogom elmondani, mert még azt hinnék egyesek, hogy mentegetni akarom a rendezést.
Nekem egy-két tippem lenne -mentségemre szólva elég sokat töltöttem el ebben a "világban", mármint a Trubadúr ezen változatában. De nem fogom elmondani, mert még azt hinnék egyesek, hogy mentegetni akarom a rendezést.
6550 Kaliban 2016-03-21 10:56:45 [Válasz erre: 6549 Búbánat 2016-03-21 09:14:28]
Ez az egész zárdába vonulás értelmezhetetlen volt számomra ebben a rendezésben. Ahogy szinte minden más jelenet is. Azt se tudtam eldönteni, hogy akkor most végtére hol is játszódik a történet? Egy tébolydában? És a pszichiátrián estélyi ruhában járnak kelnek a hölgyek? És a férfiak is szemmel láthatóan elegánsan, jól festettek öltözékükben. És Leonórára miért adnak kényszerzubbonyt? És most akkor Ines kicsoda? És Azucena és a cigányok? És Luna gróf? Körülbelül minden szereplő lógott a levegőben, a köztük lévő kapcsolatok nem voltak értelmezve, ahogy Iva is írta: figurák nincsenek - sajnos nemcsak Azucena esetében. Pedig ez egy szép és hálás opera, az énekesek pedig szemmel láthatólag élvezték szerepeik alakítását. Ennél még egy koncertszerű előadás is jobb lett volna.
Ez az egész zárdába vonulás értelmezhetetlen volt számomra ebben a rendezésben. Ahogy szinte minden más jelenet is. Azt se tudtam eldönteni, hogy akkor most végtére hol is játszódik a történet? Egy tébolydában? És a pszichiátrián estélyi ruhában járnak kelnek a hölgyek? És a férfiak is szemmel láthatóan elegánsan, jól festettek öltözékükben. És Leonórára miért adnak kényszerzubbonyt? És most akkor Ines kicsoda? És Azucena és a cigányok? És Luna gróf? Körülbelül minden szereplő lógott a levegőben, a köztük lévő kapcsolatok nem voltak értelmezve, ahogy Iva is írta: figurák nincsenek - sajnos nemcsak Azucena esetében. Pedig ez egy szép és hálás opera, az énekesek pedig szemmel láthatólag élvezték szerepeik alakítását. Ennél még egy koncertszerű előadás is jobb lett volna.
6549 Búbánat 2016-03-21 09:14:28
Tegnap este is megvoltak a "buuzások", nem is kevés... ám az új Trubadúr-produkció ének-zenei teljesítményét a jelenlévő közönség hatalmas ovációkkal és tapsokkal köszönte meg. Egy megjegyzés Galgóczy Judit rendezésének förmedvényéhez: Leonora hajtincseit vagdossa, előtte egy üstbe dobja - négy fürtöt számoltam össze; amikor a körülötte lévő "hölgyek" sorba benyúlnak az üstbe, mintha sosem fogyna el a hajfürtök száma: kb. tíznél abbahagytam a számolást. Mármost, ha Galgóczy a bibliából ismert egyik Jézus-csodatételt idézi (Kenyér- és halszaporítás) - nagyon primitív módon és értelmetlenül teszi.
Tegnap este is megvoltak a "buuzások", nem is kevés... ám az új Trubadúr-produkció ének-zenei teljesítményét a jelenlévő közönség hatalmas ovációkkal és tapsokkal köszönte meg. Egy megjegyzés Galgóczy Judit rendezésének förmedvényéhez: Leonora hajtincseit vagdossa, előtte egy üstbe dobja - négy fürtöt számoltam össze; amikor a körülötte lévő "hölgyek" sorba benyúlnak az üstbe, mintha sosem fogyna el a hajfürtök száma: kb. tíznél abbahagytam a számolást. Mármost, ha Galgóczy a bibliából ismert egyik Jézus-csodatételt idézi (Kenyér- és halszaporítás) - nagyon primitív módon és értelmetlenül teszi.
6548 IVA 2016-03-21 04:31:06 [Válasz erre: 6544 Kaliban 2016-03-21 00:14:01]
Úgy látom, szinte mindenben egyetértünk.
Úgy látom, szinte mindenben egyetértünk.
6547 IVA 2016-03-21 04:28:17 [Válasz erre: 6477 IVA 2016-03-17 01:02:21]
A trubadúr (céges buli? szellemi katasztrófa? mégis, mi a fészkes fene volt ez?) 2016. március 20. Másodszor érzek kényszert arra, hogy Galgóczy Judit „rendezőnek” az Opera-Világban közölt nyilatkozatát idézzem: „Verdi az értelmiségiek és gondolkodók felelősségét, a humánum nevében vállalt kötelezettség szükségességét ábrázolja ebben a trubadúr-alakban. Az előttünk lévő századok is fognak, és a 20. század is teremtett olyan helyzeteket, amikor úgy nőttek fel emberek, hogy félelelmből nem mondták meg nekik, kicsodák. Ma is olyan világban élünk, ahol nem tudhatjuk, melyik történet a mienk. Erről szól A trubadúr.” Verdi egy XV. század elején állítólag megtörtént eseményt dolgozott fel, annak középpontjában egy szerelmi háromszög áll, melynek férfi tagjai különbözőképpen kapcsolódnak egy cigány család tragédiájához. Csodálatos invencióval, dallamáradattal és ritmusparádéval, drámaisággal, jellem- és lélekábrázoló erővel, a romantika megannyi stílusjegyével ruházta fel a történetet, amelynek helyzetei és lelkiállapotai – noha a szemmel verés, a patkókovácsolás, a párbaj és a máglyára küldés már nem mindennapi életünk része – a mai ember számára is átélhetők. Nem állítom, hogy ehhez nem szükséges bő 10 éves gyermeki előélet, amikor az ember mesékkel és regékkel találkozik otthon, az óvodában és az általános iskolában, ahol a humánum nevében némi kommentárt kap a mesékhez. Amikor egy zenedrámával találkozik (első ízben vagy sokadszorra), már nincs szüksége arra, hogy egy káprázatos összművészeti termékhez is dedós eligazítást kapjon. Galgóczynak sok mindenben igaza lehet. Évtizedekkel ezelőtt még szokás volt, hogy örökbe fogadott gyerekek elől titkolták a nevelőszülők, hogy árvaházi gyermek, aki esetleg saját származását sem ismerhette. Mások eltitkolták saját gyermekük előtt is a család származását, ha az éppen nem tűnt dicsőségnek, ne adj’ Isten, baj forrása lehetett. Amiről nem tudunk, az nincs. S ha mégis fény derült a titokra, az mély traumát is okozhatott, sőt az identitástudat akár soha el nem múló zavarát, zavarosságát. („Az előttünk levő századokban” mindez aligha lesz aktuális: amióta a Facebook létezik, már a valóságnál is többet tudhatunk magunkról.) A trubadúr titoktörténete nem ilyen. Manricóról mindvégig nem tudjuk meg, kinek a fia valójában, nemesi vagy cigány származású-e. Ferrando elbeszélésének értelmében Azucena ellopta Luna gróf öccsét, hogy ártatlan anyja elégetéséért bosszút állva máglyára vesse. Eszerint Manrico Azucena fia, a grófkisasszony készülő mezalianszának egzotikus alanya. De Azucena a II. felvonásban összezavarja Manrico családi és származási azonosságtudatát, és persze bennünket is, amit megtetéz, hogy ő maga sincs ennek biztos tudatban, hiszen a kisfiú elégetésekor, és azóta sem, jelenleg sem tiszta a tudata, lázálmai vannak. Még a fináléban sem lehetünk biztosak a Luna fejéhez vágott szavainak (Megölted az öcsédet! Anyám, bosszút álltam érted!) igazságában, mert lehet, hogy csak a bosszúálló Luna győzelmét akarja letörni. Luna a szerelmi vetélytársát ölte meg. Mivel a darab fő- és címhőse Manrico, a tragédia szempontjából közömbös is az igazság. Nos, ezen a ponton ez nem egy általános történet, nem terjeszthető ki az azonosságtitkolás XX. századi és ezutáni (?) történeteire. Amióta mind többet hallok a miskolci származású „új” Trubadúrról, és immár láttam is, egyre a „rendező” szófordulata dolgozik bennem: Galgóczy Judit vajon tudja-e, kicsoda? Nem, nem én leszek az, aki ezt saját kárára megmondja. Én azt mondom meg, hogy kicsoda nem. Nem rendező! Amit operarendezés címén látunk, az az utóbbi néhány évtized prózai és zenés színházi rendezésblöffjeinek gyűjteménye, utánzása, utánérzése, egy színházi trendhez való üres igazodás, gondolatok mímelése a gondolathiányban és az ötlettelenségben, ahol semmi semmiből sem következik, semmi sincs végiggondolva és végigvezetve. Mindez a „ma úgysem lehet megbukni”, „az énekesek kénytelenek mindent megcsinálni”, „a közönség mindent beszop és mindennek tapsol” és „a kritika pedig mellettünk van” kényelmében. Mindemellett a rendezés agyonüti a darab alapvető dramaturgiai értékeit és hatáselemeit. Olyasmit például, hogy az I. felvonás 1. képe katonai miliőben játszódó, igazi férfijelenet, ha ebben nő is megjelenik, az elgyengíti a 2. kép bensőséges, lírai hatását, amely az egyelőre titokzatos szerelmi ábránd romantikus világába andalít bennünket. De fittyet hány az intim jelenetek intimitására is: Manrico f-moll áriája alatt a buliból nehezen távozó vendégpár zavarja még a nászra készülő szerelmeseket. Felsorolni sem érdemes a cselekmény mába helyezett korának és a „rendező” által kitalált helyszíneknek a kellemetlenségeit és buktatóit, élükön Azucena „ábrázolásával”, akiről ezen a színpadi szemétdombon ki nem derül, hogy „kicsoda”. Ugyanakkor ebben a mai, modern miliőben kolostorban készül Leonóra kiélni a boldogtalanságát, és ekkor, Luna gróf gyönyörű szerelmi reflexiója alatt, szimultán térben látjuk, mint válik meg hosszú hajfürtjeitől szertartásosan, hiszen a Krisztussal kötendő frigyében nem lesz szüksége e testi ékességre. Ám, jusson is, maradjon is, für alle Fälle, egy vállát verdeső hossznyit mégis meghagy belőle – és női intuíciója nem is téved. Juhász Katalin látványtervező feltehetően pontosan követte Galgóczy Judit elképzeléseit: artisztikumnak nyoma sincs a színpadon. Kozma Attila koreográfus lehetett, aki hol suta, hol idétlen mozgásokra késztette elsősorban a férfikar tagjait. Az ember szíve megszakad, hogy mind e cirkusz alatt egy zeneileg, énekesileg jó előadást hall! Medveczky Ádám kiváló hangzású Trubadúrt vezényelt. Csodálom, tisztelem, amiért ilyen silány színpadi produkció láttán képes dolgozni. Az opera titokzatos és sötét légkörét bevezető Ferrandót éneklő Palerdi András hangja sajnos nem elég sötét színű a szerephez (ezen kerekesszékes látványa nem segít), hajlításai sem olyan pregnánsak, hogy érzékeltesse a hosszú évek óta permanens gyűlölet és bosszúvágy szenvedélyét. Kálmándy Mihály megjelenésével és hangszínével is módfelett hódító Luna gróf. Éneklése, alakítása élvezetes, a figura súlya pedig nagyobb lehetne, ha a rendezés ökonómiával bánna a jelenlétével. Komlósi Ildikó Azucenája nagy énekesi alakítás, hangja minden regiszterben erőteljes és gyönyörű. A figurával való azonosulását nem kérhetjük számon rajta, hiszen figura nincs: nem áraszthat magából őserőt, sem egzotikumot. Nagy veszteség, hogy kimagasló teljesítményét ilyen „rendezésben” kell látnunk! Kamen Chanev szép hangú, jó Manrico, aki nem homályosítja el nagy elődei emlékét. Leonóra: Létay Kiss Gabriella. Hangja egyre sötétebb és teltebb, sőt fényesebb is, mint amilyennek két évvel ezelőtt A trubadúr előző rendezésében, illetve az idő tájt Micaela, Liu és Cso-cso-szán szerepében hallottam, a képzése is természetesebbnek tűnt. Legfeljebb három ízben zavart fél (± negyed) hangnyi alulintonálása az I. felvonásban. Kifogástalan volt a IV. felvonásbeli ária, amelyből kicsit lassúbb tempót és ezzel együtt a megnyilatkozás bensőségességét hiányoltam – talán igazságtalanul, hiszen ebben a színpadon egyéb, oda nem tartozó elemek is akadályozzák. Az előadás utáni tapsrend nem adott lehetőséget a mindenütt kiváló kórusnak arra, hogy a zenei és a színházi élményt elválasztani tudó közönség méltó és megérdemelt elismerését fogadhassa.
A trubadúr (céges buli? szellemi katasztrófa? mégis, mi a fészkes fene volt ez?) 2016. március 20. Másodszor érzek kényszert arra, hogy Galgóczy Judit „rendezőnek” az Opera-Világban közölt nyilatkozatát idézzem: „Verdi az értelmiségiek és gondolkodók felelősségét, a humánum nevében vállalt kötelezettség szükségességét ábrázolja ebben a trubadúr-alakban. Az előttünk lévő századok is fognak, és a 20. század is teremtett olyan helyzeteket, amikor úgy nőttek fel emberek, hogy félelelmből nem mondták meg nekik, kicsodák. Ma is olyan világban élünk, ahol nem tudhatjuk, melyik történet a mienk. Erről szól A trubadúr.” Verdi egy XV. század elején állítólag megtörtént eseményt dolgozott fel, annak középpontjában egy szerelmi háromszög áll, melynek férfi tagjai különbözőképpen kapcsolódnak egy cigány család tragédiájához. Csodálatos invencióval, dallamáradattal és ritmusparádéval, drámaisággal, jellem- és lélekábrázoló erővel, a romantika megannyi stílusjegyével ruházta fel a történetet, amelynek helyzetei és lelkiállapotai – noha a szemmel verés, a patkókovácsolás, a párbaj és a máglyára küldés már nem mindennapi életünk része – a mai ember számára is átélhetők. Nem állítom, hogy ehhez nem szükséges bő 10 éves gyermeki előélet, amikor az ember mesékkel és regékkel találkozik otthon, az óvodában és az általános iskolában, ahol a humánum nevében némi kommentárt kap a mesékhez. Amikor egy zenedrámával találkozik (első ízben vagy sokadszorra), már nincs szüksége arra, hogy egy káprázatos összművészeti termékhez is dedós eligazítást kapjon. Galgóczynak sok mindenben igaza lehet. Évtizedekkel ezelőtt még szokás volt, hogy örökbe fogadott gyerekek elől titkolták a nevelőszülők, hogy árvaházi gyermek, aki esetleg saját származását sem ismerhette. Mások eltitkolták saját gyermekük előtt is a család származását, ha az éppen nem tűnt dicsőségnek, ne adj’ Isten, baj forrása lehetett. Amiről nem tudunk, az nincs. S ha mégis fény derült a titokra, az mély traumát is okozhatott, sőt az identitástudat akár soha el nem múló zavarát, zavarosságát. („Az előttünk levő századokban” mindez aligha lesz aktuális: amióta a Facebook létezik, már a valóságnál is többet tudhatunk magunkról.) A trubadúr titoktörténete nem ilyen. Manricóról mindvégig nem tudjuk meg, kinek a fia valójában, nemesi vagy cigány származású-e. Ferrando elbeszélésének értelmében Azucena ellopta Luna gróf öccsét, hogy ártatlan anyja elégetéséért bosszút állva máglyára vesse. Eszerint Manrico Azucena fia, a grófkisasszony készülő mezalianszának egzotikus alanya. De Azucena a II. felvonásban összezavarja Manrico családi és származási azonosságtudatát, és persze bennünket is, amit megtetéz, hogy ő maga sincs ennek biztos tudatban, hiszen a kisfiú elégetésekor, és azóta sem, jelenleg sem tiszta a tudata, lázálmai vannak. Még a fináléban sem lehetünk biztosak a Luna fejéhez vágott szavainak (Megölted az öcsédet! Anyám, bosszút álltam érted!) igazságában, mert lehet, hogy csak a bosszúálló Luna győzelmét akarja letörni. Luna a szerelmi vetélytársát ölte meg. Mivel a darab fő- és címhőse Manrico, a tragédia szempontjából közömbös is az igazság. Nos, ezen a ponton ez nem egy általános történet, nem terjeszthető ki az azonosságtitkolás XX. századi és ezutáni (?) történeteire. Amióta mind többet hallok a miskolci származású „új” Trubadúrról, és immár láttam is, egyre a „rendező” szófordulata dolgozik bennem: Galgóczy Judit vajon tudja-e, kicsoda? Nem, nem én leszek az, aki ezt saját kárára megmondja. Én azt mondom meg, hogy kicsoda nem. Nem rendező! Amit operarendezés címén látunk, az az utóbbi néhány évtized prózai és zenés színházi rendezésblöffjeinek gyűjteménye, utánzása, utánérzése, egy színházi trendhez való üres igazodás, gondolatok mímelése a gondolathiányban és az ötlettelenségben, ahol semmi semmiből sem következik, semmi sincs végiggondolva és végigvezetve. Mindez a „ma úgysem lehet megbukni”, „az énekesek kénytelenek mindent megcsinálni”, „a közönség mindent beszop és mindennek tapsol” és „a kritika pedig mellettünk van” kényelmében. Mindemellett a rendezés agyonüti a darab alapvető dramaturgiai értékeit és hatáselemeit. Olyasmit például, hogy az I. felvonás 1. képe katonai miliőben játszódó, igazi férfijelenet, ha ebben nő is megjelenik, az elgyengíti a 2. kép bensőséges, lírai hatását, amely az egyelőre titokzatos szerelmi ábránd romantikus világába andalít bennünket. De fittyet hány az intim jelenetek intimitására is: Manrico f-moll áriája alatt a buliból nehezen távozó vendégpár zavarja még a nászra készülő szerelmeseket. Felsorolni sem érdemes a cselekmény mába helyezett korának és a „rendező” által kitalált helyszíneknek a kellemetlenségeit és buktatóit, élükön Azucena „ábrázolásával”, akiről ezen a színpadi szemétdombon ki nem derül, hogy „kicsoda”. Ugyanakkor ebben a mai, modern miliőben kolostorban készül Leonóra kiélni a boldogtalanságát, és ekkor, Luna gróf gyönyörű szerelmi reflexiója alatt, szimultán térben látjuk, mint válik meg hosszú hajfürtjeitől szertartásosan, hiszen a Krisztussal kötendő frigyében nem lesz szüksége e testi ékességre. Ám, jusson is, maradjon is, für alle Fälle, egy vállát verdeső hossznyit mégis meghagy belőle – és női intuíciója nem is téved. Juhász Katalin látványtervező feltehetően pontosan követte Galgóczy Judit elképzeléseit: artisztikumnak nyoma sincs a színpadon. Kozma Attila koreográfus lehetett, aki hol suta, hol idétlen mozgásokra késztette elsősorban a férfikar tagjait. Az ember szíve megszakad, hogy mind e cirkusz alatt egy zeneileg, énekesileg jó előadást hall! Medveczky Ádám kiváló hangzású Trubadúrt vezényelt. Csodálom, tisztelem, amiért ilyen silány színpadi produkció láttán képes dolgozni. Az opera titokzatos és sötét légkörét bevezető Ferrandót éneklő Palerdi András hangja sajnos nem elég sötét színű a szerephez (ezen kerekesszékes látványa nem segít), hajlításai sem olyan pregnánsak, hogy érzékeltesse a hosszú évek óta permanens gyűlölet és bosszúvágy szenvedélyét. Kálmándy Mihály megjelenésével és hangszínével is módfelett hódító Luna gróf. Éneklése, alakítása élvezetes, a figura súlya pedig nagyobb lehetne, ha a rendezés ökonómiával bánna a jelenlétével. Komlósi Ildikó Azucenája nagy énekesi alakítás, hangja minden regiszterben erőteljes és gyönyörű. A figurával való azonosulását nem kérhetjük számon rajta, hiszen figura nincs: nem áraszthat magából őserőt, sem egzotikumot. Nagy veszteség, hogy kimagasló teljesítményét ilyen „rendezésben” kell látnunk! Kamen Chanev szép hangú, jó Manrico, aki nem homályosítja el nagy elődei emlékét. Leonóra: Létay Kiss Gabriella. Hangja egyre sötétebb és teltebb, sőt fényesebb is, mint amilyennek két évvel ezelőtt A trubadúr előző rendezésében, illetve az idő tájt Micaela, Liu és Cso-cso-szán szerepében hallottam, a képzése is természetesebbnek tűnt. Legfeljebb három ízben zavart fél (± negyed) hangnyi alulintonálása az I. felvonásban. Kifogástalan volt a IV. felvonásbeli ária, amelyből kicsit lassúbb tempót és ezzel együtt a megnyilatkozás bensőségességét hiányoltam – talán igazságtalanul, hiszen ebben a színpadon egyéb, oda nem tartozó elemek is akadályozzák. Az előadás utáni tapsrend nem adott lehetőséget a mindenütt kiváló kórusnak arra, hogy a zenei és a színházi élményt elválasztani tudó közönség méltó és megérdemelt elismerését fogadhassa.
6545 melisande 2016-03-21 00:21:31 [Válasz erre: 6544 Kaliban 2016-03-21 00:14:01]
Egyetértek. Színpadilag ez egy rendtelen estély Lipótmezőn, nem a Trubadúr. Zeneileg nagyon rendben volt, énekesek között Komlósi tetszett a legjobban, szerintem az alakítása hagyományos produkcióba is beleférne úgy ahogy van, csak más (valamilyen) jelmezzel.
Egyetértek. Színpadilag ez egy rendtelen estély Lipótmezőn, nem a Trubadúr. Zeneileg nagyon rendben volt, énekesek között Komlósi tetszett a legjobban, szerintem az alakítása hagyományos produkcióba is beleférne úgy ahogy van, csak más (valamilyen) jelmezzel.
6544 Kaliban 2016-03-21 00:14:01
A trubadúr felújítás kapcsán a rendezés szót használni eufemizmus. Egymás hegyére-hátára hányt modernkedő ötlethalmaz minden logika és átgondoltság nélkül. Állítólag koreográfusa is van az előadásnak - hát nem nagyon vettem észre munkájának látszatát. A vezetőségnek Miskolcon már lett volna lehetősége a rendezői koncepciót élesben megtekinteni - valószínűleg ezt elmulasztották, de ha nem és ennek ellenére vállalták az előadás átvételét, akkor az őket minősíti. Ha Ókovácsnak van egy kis önkritikája elrendeli, hogy a következő évadban haladéktalanul cseréljék vissza az új rendezést a régire és keres egy megfelelő szakembert, aki a régi rendezést normálisan gatyába rázza. Persze mindez hiú ábránd! A zenei megvalósítás és Verdi zenéje persze elviszi a hátán a darabot. Az előadás fénypontja számomra Komlósi Ildikó Azucénája volt. Létay és Kálmándi is sokkal jobban tetszett, mint az Otellóban. Chanev is jobban bejön Manricoként, mint Chenier vagy Calaf szerepében- még ha el is kell ismerni érdemeit ebben a két szerepben is, mert ezeket is színvonalasan elénekelte. Medveczky jó munkát végzett a zenekarral, a kórus is hozta a szokásos színvonalat. Verdi zenéje élt, az énekesek is szemmel láthatólag élvezettel, nagy erőbedobással énekeltek, nagy tapsot is kaptak, meg is érdemelték. Csak a körítés, a keretek.
A trubadúr felújítás kapcsán a rendezés szót használni eufemizmus. Egymás hegyére-hátára hányt modernkedő ötlethalmaz minden logika és átgondoltság nélkül. Állítólag koreográfusa is van az előadásnak - hát nem nagyon vettem észre munkájának látszatát. A vezetőségnek Miskolcon már lett volna lehetősége a rendezői koncepciót élesben megtekinteni - valószínűleg ezt elmulasztották, de ha nem és ennek ellenére vállalták az előadás átvételét, akkor az őket minősíti. Ha Ókovácsnak van egy kis önkritikája elrendeli, hogy a következő évadban haladéktalanul cseréljék vissza az új rendezést a régire és keres egy megfelelő szakembert, aki a régi rendezést normálisan gatyába rázza. Persze mindez hiú ábránd! A zenei megvalósítás és Verdi zenéje persze elviszi a hátán a darabot. Az előadás fénypontja számomra Komlósi Ildikó Azucénája volt. Létay és Kálmándi is sokkal jobban tetszett, mint az Otellóban. Chanev is jobban bejön Manricoként, mint Chenier vagy Calaf szerepében- még ha el is kell ismerni érdemeit ebben a két szerepben is, mert ezeket is színvonalasan elénekelte. Medveczky jó munkát végzett a zenekarral, a kórus is hozta a szokásos színvonalat. Verdi zenéje élt, az énekesek is szemmel láthatólag élvezettel, nagy erőbedobással énekeltek, nagy tapsot is kaptak, meg is érdemelték. Csak a körítés, a keretek.
6543 Cilike 2016-03-20 23:08:28 [Válasz erre: 6542 parampampoli 2016-03-20 23:05:35]
Igen, bár gyanítom, hogy ez az énekesnő szerepfelfogása, mert a többiek nem így játszották. Ez a Szilágyi Erzsébet egy erős asszony, aki éreztet a királlyal, hogy ő sem eszköz nélkül való.
Igen, bár gyanítom, hogy ez az énekesnő szerepfelfogása, mert a többiek nem így játszották. Ez a Szilágyi Erzsébet egy erős asszony, aki éreztet a királlyal, hogy ő sem eszköz nélkül való.
6542 parampampoli 2016-03-20 23:05:35 [Válasz erre: 6541 Cilike 2016-03-20 22:52:10]
Szerintem se, mert mint azt az Egri csillagokban mondják, az inkább törökös szokás volt. Ettől függetlenül az a jelenet nekem se tetszik, sarkos, indokolatlan, ellentétben áll Szilágyi Erzsébet épphogy elhangzott könyörgő szavaival.
Szerintem se, mert mint azt az Egri csillagokban mondják, az inkább törökös szokás volt. Ettől függetlenül az a jelenet nekem se tetszik, sarkos, indokolatlan, ellentétben áll Szilágyi Erzsébet épphogy elhangzott könyörgő szavaival.
6541 Cilike 2016-03-20 22:52:10 [Válasz erre: 6540 Beatrice 2016-03-20 20:30:50]
Nem hiszem, hogy hátrálva kellett volna kimenni.
Nem hiszem, hogy hátrálva kellett volna kimenni.
6540 Beatrice 2016-03-20 20:30:50 [Válasz erre: 6507 Robesz 2016-03-18 09:18:40]
Szombaton véget ért a Hunyadi László négyes szériája. Az utolsó előadáson a díszletmozgatás gondosabb volt, talán nem függetlenül attól, hogy a főigazgató is megtekintette az előadást. A rendezés irritáló mozzanatai persze most is megvoltak, számomra a legirritálóbb az a megoldás, hogy Szilágyi Erzsébet a második felvonásban hátat fordít a királynak, és úgy megy ki. Ha komolyan vesszük, hogy a király tényleg egy középkori király, és nem, mondjuk, egy maffiafőnök, akkor alattvaló nem fordíthatna hátat neki, hanem hátrálva kellene kimennie. Az első három előadás után azt hittem, hogy Szilágyi Erzsébet szerepét már nem lehet ennél tökéletesebben énekelni és alakítani, mint ezekben az előadásokban Kolonits Klára tette - de az utolsó előadásban rátett még egy lapáttal...
Szombaton véget ért a Hunyadi László négyes szériája. Az utolsó előadáson a díszletmozgatás gondosabb volt, talán nem függetlenül attól, hogy a főigazgató is megtekintette az előadást. A rendezés irritáló mozzanatai persze most is megvoltak, számomra a legirritálóbb az a megoldás, hogy Szilágyi Erzsébet a második felvonásban hátat fordít a királynak, és úgy megy ki. Ha komolyan vesszük, hogy a király tényleg egy középkori király, és nem, mondjuk, egy maffiafőnök, akkor alattvaló nem fordíthatna hátat neki, hanem hátrálva kellene kimennie. Az első három előadás után azt hittem, hogy Szilágyi Erzsébet szerepét már nem lehet ennél tökéletesebben énekelni és alakítani, mint ezekben az előadásokban Kolonits Klára tette - de az utolsó előadásban rátett még egy lapáttal...
6539 IVA 2016-03-20 04:22:34 [Válasz erre: 6538 Búbánat 2016-03-19 22:24:01]
Ebből a műsorból és műsorrendből is látszik, hogy a fesztiválok világa milyen ellentétben áll a operanéző emberi, olykor anyagi, valamint élménybefogadó képességével, mennyire nem közönségbarát. Persze lehet mondani, hogy nem kötelező minden adást megnézni, a program arra való, hogy választani lehessen belőle. Ám 6 ilyen produkció közönségeként mégiscsak egy szűkebb érdeklődő réteg ugyanazon személyeire számíthat a színház elsősorban. Elismerem, hogy ilyen vendégjáték-sorozat mindenekelőtt a vendégszereplő művészeknek és a produkciókban résztvevő dolgozóknak, illetve az Erkel Színház dolgozóinak és alkalmazottainak jelent nagy erőfeszítést. A néző viszont nem ilyen iparszerű üzemre van programozva. A hat előadásból csak négy megnézését tervezem, de így is négy különböző zenei és színpadi világra kell áthangolódnom estéről estére. Nem akarom emiatt sajnáltatni magam – de mennyivel jobb lenne kissé több idő egy-egy élmény feldolgozásához, mennyivel jobb lenne, ha a vendégjátékok az évad során elosztva érkeznének, nem pedig egy tömbben!
Ebből a műsorból és műsorrendből is látszik, hogy a fesztiválok világa milyen ellentétben áll a operanéző emberi, olykor anyagi, valamint élménybefogadó képességével, mennyire nem közönségbarát. Persze lehet mondani, hogy nem kötelező minden adást megnézni, a program arra való, hogy választani lehessen belőle. Ám 6 ilyen produkció közönségeként mégiscsak egy szűkebb érdeklődő réteg ugyanazon személyeire számíthat a színház elsősorban. Elismerem, hogy ilyen vendégjáték-sorozat mindenekelőtt a vendégszereplő művészeknek és a produkciókban résztvevő dolgozóknak, illetve az Erkel Színház dolgozóinak és alkalmazottainak jelent nagy erőfeszítést. A néző viszont nem ilyen iparszerű üzemre van programozva. A hat előadásból csak négy megnézését tervezem, de így is négy különböző zenei és színpadi világra kell áthangolódnom estéről estére. Nem akarom emiatt sajnáltatni magam – de mennyivel jobb lenne kissé több idő egy-egy élmény feldolgozásához, mennyivel jobb lenne, ha a vendégjátékok az évad során elosztva érkeznének, nem pedig egy tömbben!
6538 Búbánat 2016-03-19 22:24:01
[url] http://www.opera.hu/v/primavera-16-fesztival-az-erkel-szinhazban/; Primavera '16 Fesztivál az Erkel Színházban [/url]
[url] http://www.opera.hu/v/primavera-16-fesztival-az-erkel-szinhazban/; Primavera '16 Fesztivál az Erkel Színházban [/url]
6537 Edmond Dantes 2016-03-19 14:51:22 [Válasz erre: 6536 Edmond Dantes 2016-03-19 12:56:59]
jav: ...végig Puccini-zenékkel.
jav: ...végig Puccini-zenékkel.
6536 Edmond Dantes 2016-03-19 12:56:59
Akik lemaradtak az új Triptichonról, helyette ajánlom ezt (bár már minden jegy elkelt): http://index.hu/kultur/2016/03/19/mese_a_polgarmesterrol_akit_a_leszbikus_felesege_egy_sportolonovel_csal_meg/ A köpeny Pintér Béla-átirata, végig Pucci-zenékkel. E fórumon biztosan sokan lájkolják! Ha megnéztem, közkívánatra be fogok számolni róla...szigorúan zenei alapon.
Akik lemaradtak az új Triptichonról, helyette ajánlom ezt (bár már minden jegy elkelt): http://index.hu/kultur/2016/03/19/mese_a_polgarmesterrol_akit_a_leszbikus_felesege_egy_sportolonovel_csal_meg/ A köpeny Pintér Béla-átirata, végig Pucci-zenékkel. E fórumon biztosan sokan lájkolják! Ha megnéztem, közkívánatra be fogok számolni róla...szigorúan zenei alapon.
6535 Kaliban 2016-03-19 12:23:37 [Válasz erre: 6534 parampampoli 2016-03-19 11:27:34]
A búzás a kritikusok egy részét is felbátorítja, hogy védelembe vegye a rendezést. Én holnap megyek.
A búzás a kritikusok egy részét is felbátorítja, hogy védelembe vegye a rendezést. Én holnap megyek.
6534 parampampoli 2016-03-19 11:27:34 [Válasz erre: 6533 Búbánat 2016-03-19 11:17:53]
Sajnos az a helyzet, hogy a Galgóczy-féle polgárpukkasztó rendezőt nem bosszantja, nem bántja a búzás, sőt, valószínűleg igazolva látja, hogy műve elérte célját. Általában nagy mosollyal és elégedettséggel veszik tudomásul a buuu-orkánt. Utólag interjúkban meg is szokták mondani, hogy ez jó és helyes. Pl az a Csernyakov nevű orosz, aki a Scala Traviatáját rendezte Damrauval. Most a müncheni Ballo után is kibúzták a rendezőt, de ott már nincs is olyan rendezés, amelyik után ne lehetne őrjöngve tiltakozni. És?? Változik valami?
Sajnos az a helyzet, hogy a Galgóczy-féle polgárpukkasztó rendezőt nem bosszantja, nem bántja a búzás, sőt, valószínűleg igazolva látja, hogy műve elérte célját. Általában nagy mosollyal és elégedettséggel veszik tudomásul a buuu-orkánt. Utólag interjúkban meg is szokták mondani, hogy ez jó és helyes. Pl az a Csernyakov nevű orosz, aki a Scala Traviatáját rendezte Damrauval. Most a müncheni Ballo után is kibúzták a rendezőt, de ott már nincs is olyan rendezés, amelyik után ne lehetne őrjöngve tiltakozni. És?? Változik valami?
6533 Búbánat 2016-03-19 11:17:53 [Válasz erre: 6525 RoyBatty 2016-03-18 23:18:11]
Nem sokkal marad el a mögötte a kibuúzásban Bodolay Géza, aki a Szegedi Nemzeti Színházban rendezte meg a maga Álarcosbál-vízióját 2010 áprilisában. Pokoli érzés lehetett a premieren, az előadás végeztével a függöny előtt megjelent összes művész számára a fogadtatás: a közönség részéről a rendező és alkotótársai munkáját ért nyílt színű bírálatnak, a tiltakozásnak ilyetén való vehemens megnyilatkozása. Katharina Wagner emlékezetes Lohengrinje óta nem fogadott ilyen egyöntetű elutasítás egy operarendezést, mint ami a szegedi premiere megesett. Úgy látszik, itt Pesten, a tűréshatár ma már azóta sokkal megengedőbb, mint régen volt - legalábbis a közönség nem igen pfujol vagy buúzik ha nem tetszik neki valami, amit kapott, látott...netán hallott.
Nem sokkal marad el a mögötte a kibuúzásban Bodolay Géza, aki a Szegedi Nemzeti Színházban rendezte meg a maga Álarcosbál-vízióját 2010 áprilisában. Pokoli érzés lehetett a premieren, az előadás végeztével a függöny előtt megjelent összes művész számára a fogadtatás: a közönség részéről a rendező és alkotótársai munkáját ért nyílt színű bírálatnak, a tiltakozásnak ilyetén való vehemens megnyilatkozása. Katharina Wagner emlékezetes Lohengrinje óta nem fogadott ilyen egyöntetű elutasítás egy operarendezést, mint ami a szegedi premiere megesett. Úgy látszik, itt Pesten, a tűréshatár ma már azóta sokkal megengedőbb, mint régen volt - legalábbis a közönség nem igen pfujol vagy buúzik ha nem tetszik neki valami, amit kapott, látott...netán hallott.
6532 parampampoli 2016-03-19 10:52:07 [Válasz erre: 6524 Csiki Gábor 2016-03-18 23:00:38]
És ezért minden elismerés meg is illeti őket.
És ezért minden elismerés meg is illeti őket.
6531 parampampoli 2016-03-19 10:51:31 [Válasz erre: 6528 Diva Plavalaguna 2016-03-19 01:43:02]
Az előadást még nem láttam, holnap lesz hozzá "szerencsétlenségem". De a kényszerzubbony látatlanban is könnyen értelmezhető: felesleges.
Az előadást még nem láttam, holnap lesz hozzá "szerencsétlenségem". De a kényszerzubbony látatlanban is könnyen értelmezhető: felesleges.
6530 Robesz 2016-03-19 09:21:13 [Válasz erre: 6515 Cilike 2016-03-18 15:46:00]
Cilike kedves, én ezt tudom, de a nézőt pont nem érdeklik a magyarázkodások és kifogások. Élményt akar kapni,ha már egyszer eljött és fizetett, főleg aki először látja a Hunyadit.
Cilike kedves, én ezt tudom, de a nézőt pont nem érdeklik a magyarázkodások és kifogások. Élményt akar kapni,ha már egyszer eljött és fizetett, főleg aki először látja a Hunyadit.
6529 Kaliban 2016-03-19 08:48:44
Az előző Trubadúr díszletei még biztosan meg lesznek egy ideig: a következő évad műsor kalendáriuma szerint ugyanis 2017 nyarán a Margitszigeten találkozhatunk majd a régi rendezéssel.
Az előző Trubadúr díszletei még biztosan meg lesznek egy ideig: a következő évad műsor kalendáriuma szerint ugyanis 2017 nyarán a Margitszigeten találkozhatunk majd a régi rendezéssel.
6528 Diva Plavalaguna 2016-03-19 01:43:02 [Válasz erre: 6525 RoyBatty 2016-03-18 23:18:11]
Az biztos, hogy a színpadon nagy volt a káosz. A rendező miskolci Trubadúrjáról készült kritikát előzetesen elolvasva tudtam meg, hogy a fehér ruhás imbolygók azok szellemalakok és a kezükben a Sors könyvét tartják. Ennél sokkal nehezebben értelmezhető például Leonóra kényszerzubbonya.... A művészek és a zenekar viszont jók voltak, különösen Komlósi Ildikó volt fantasztikus és Verdi nagy mutatványa, a Miserere is kifejezetten szépre sikerült.
Az biztos, hogy a színpadon nagy volt a káosz. A rendező miskolci Trubadúrjáról készült kritikát előzetesen elolvasva tudtam meg, hogy a fehér ruhás imbolygók azok szellemalakok és a kezükben a Sors könyvét tartják. Ennél sokkal nehezebben értelmezhető például Leonóra kényszerzubbonya.... A művészek és a zenekar viszont jók voltak, különösen Komlósi Ildikó volt fantasztikus és Verdi nagy mutatványa, a Miserere is kifejezetten szépre sikerült.
6526 RoyBatty 2016-03-18 23:19:31
Bocsánat: az időről időre megjelenő
Bocsánat: az időről időre megjelenő
6525 RoyBatty 2016-03-18 23:18:11
Ekkora buúzás csak Katharina Wagner rendezésénél volt, pedig ott legalább értelmezhető volt a koncepció. Az igaz, hogy a zene és a szereplők lennének a legfontosabbak, de erről elvonja a figyelmet, hogy pl. mit keresnek a színpadon az időről megjelenő, fehér ruhába és fekete fátyolba öltözött férfiak, akik valamiféle könyvet tarva a bóklásznak össze-vissza.
Ekkora buúzás csak Katharina Wagner rendezésénél volt, pedig ott legalább értelmezhető volt a koncepció. Az igaz, hogy a zene és a szereplők lennének a legfontosabbak, de erről elvonja a figyelmet, hogy pl. mit keresnek a színpadon az időről megjelenő, fehér ruhába és fekete fátyolba öltözött férfiak, akik valamiféle könyvet tarva a bóklásznak össze-vissza.
6524 Csiki Gábor 2016-03-18 23:00:38 [Válasz erre: 6522 Petyus 2016-03-18 22:41:12]
Úgy érzem, a produkcióban közreműködő minden egyes személy megtette azt, amire ma este képes volt. Én ezt nagy dolognak tartom, függetlenül minden körülménytől és következménytől.
Úgy érzem, a produkcióban közreműködő minden egyes személy megtette azt, amire ma este képes volt. Én ezt nagy dolognak tartom, függetlenül minden körülménytől és következménytől.
6523 Momo 2016-03-18 22:47:25 [Válasz erre: 6522 Petyus 2016-03-18 22:41:12]
Mindenkit ünnepelt a közönség. Komlósit különösképp, Kálmándi is nagy tapsot kapott. A Produkció meg olyan lett, amilyen a lehetőségekhez képest (próbamennyiség, rendezés, díszlet, miegymás) lehetett.
Mindenkit ünnepelt a közönség. Komlósit különösképp, Kálmándi is nagy tapsot kapott. A Produkció meg olyan lett, amilyen a lehetőségekhez képest (próbamennyiség, rendezés, díszlet, miegymás) lehetett.
6522 Petyus 2016-03-18 22:41:12 [Válasz erre: 6521 Momo 2016-03-18 22:38:46]
Ez rossz hír, sajnos. De a szólisták, a kórus, a zenekar és a karmester milyen volt? Mert szerintem az a fontos.
Ez rossz hír, sajnos. De a szólisták, a kórus, a zenekar és a karmester milyen volt? Mert szerintem az a fontos.
