5459 parampampoli 2015-04-07 08:58:29
A tegnap este Salzburgból közvetített Parasztbecsület paródia -- az ORF-et néztem, azon csak azt adták, a Pagliaccit majd később nézem meg -- ugyanazt mutatta, mint amelyet az eddig olvasottakból egyértelműnek látok: hogy a mai rendezők és rendezések nem törődnek azzal, mivan leírva a szövegben, mit mond (már akinek mond!) a zene, ők nem azt rendezik, hanem amit ők belelátnak, belehallanak. De ez kit érdekel? Kit érdekel Verdi és Mascagni helyett Mohácsi vagy az a tegnapi tébolyult onnan Salzburgból? ENNEK KELL(ENE) VÉGET VETNI, ÉS A MAGYAR OPERAJÁTSZÁS TRAGÉDIÁJA, HOGY A MÁO ILYEN MŰSORPOLITIKA FOGJÁVÁ VÁLT, ÉS MI ANNAK ÁLDOZATAI LETTÜNK!
A tegnap este Salzburgból közvetített Parasztbecsület paródia -- az ORF-et néztem, azon csak azt adták, a Pagliaccit majd később nézem meg -- ugyanazt mutatta, mint amelyet az eddig olvasottakból egyértelműnek látok: hogy a mai rendezők és rendezések nem törődnek azzal, mivan leírva a szövegben, mit mond (már akinek mond!) a zene, ők nem azt rendezik, hanem amit ők belelátnak, belehallanak. De ez kit érdekel? Kit érdekel Verdi és Mascagni helyett Mohácsi vagy az a tegnapi tébolyult onnan Salzburgból? ENNEK KELL(ENE) VÉGET VETNI, ÉS A MAGYAR OPERAJÁTSZÁS TRAGÉDIÁJA, HOGY A MÁO ILYEN MŰSORPOLITIKA FOGJÁVÁ VÁLT, ÉS MI ANNAK ÁLDOZATAI LETTÜNK!
5458 IVA 2015-04-07 04:46:02 [Válasz erre: 5450 Momo 2015-04-07 01:37:59]
Ha a Moscow Operetta Theatre is a 7-be számít, nem hagyhatjuk ki a mi Operettszínházunkat. Azért sem, mert nagy ritkán ott is játszottak, játszanak egy-egy operát.
Ha a Moscow Operetta Theatre is a 7-be számít, nem hagyhatjuk ki a mi Operettszínházunkat. Azért sem, mert nagy ritkán ott is játszottak, játszanak egy-egy operát.
5457 IVA 2015-04-07 04:34:08 [Válasz erre: 5439 Livingstone 2015-04-06 16:59:07]
„Én többször biztos, hogy nem fogom megnézni.” Nem vagy kitéve olyan „veszélynek”, hogy ígéretedet meg kell szegned, mert egy Tomowa-Sintow, Dimitrova, Arhipova, Cossotto, Obrazcova, Domingo kedvéért mégis újranézed. Mennyi új beállóval és vendéggel megnéztük a régi Aidákat, és sosem untuk!
„Én többször biztos, hogy nem fogom megnézni.” Nem vagy kitéve olyan „veszélynek”, hogy ígéretedet meg kell szegned, mert egy Tomowa-Sintow, Dimitrova, Arhipova, Cossotto, Obrazcova, Domingo kedvéért mégis újranézed. Mennyi új beállóval és vendéggel megnéztük a régi Aidákat, és sosem untuk!
5456 IVA 2015-04-07 04:19:31 [Válasz erre: 5434 Cilike 2015-04-06 09:09:37]
Ezek szerint még legalább 3 „közös” programunk lesz.
Ezek szerint még legalább 3 „közös” programunk lesz.
5455 IVA 2015-04-07 04:18:00 [Válasz erre: 5447 parampampoli 2015-04-06 23:41:58]
Nagy Viktor rendezésében sem szerettem, hogy szcenírozta az előjátékot, de legalább részben azt tette meg, amit a zene is: bemutatta Aidát. Mohácsi János már az előjáték megrendezésében túl akart mutatni a zenén. Csikós Attila díszletei szépek voltak (remélem, még nem semmisítették meg őket), sajnáltam, hogy a balett-betétekhez szűk maradt a tér. Vágó Nelly jelmezeit túl hangsúlyosnak találtam, elsősorban a Királyét.
Nagy Viktor rendezésében sem szerettem, hogy szcenírozta az előjátékot, de legalább részben azt tette meg, amit a zene is: bemutatta Aidát. Mohácsi János már az előjáték megrendezésében túl akart mutatni a zenén. Csikós Attila díszletei szépek voltak (remélem, még nem semmisítették meg őket), sajnáltam, hogy a balett-betétekhez szűk maradt a tér. Vágó Nelly jelmezeit túl hangsúlyosnak találtam, elsősorban a Királyét.
5454 IVA 2015-04-07 04:04:30 [Válasz erre: 5443 karnagy 2015-04-06 20:26:02]
Szerintem hatnál több statiszta vonult körbe-körbe, amit csak az a néző érzékelt, aki mindig elöl ült és sok előadásból arc szerint ismerte a statisztákat. A látványt megosztotta a színpadi zene és egyéb hatások is.
Szerintem hatnál több statiszta vonult körbe-körbe, amit csak az a néző érzékelt, aki mindig elöl ült és sok előadásból arc szerint ismerte a statisztákat. A látványt megosztotta a színpadi zene és egyéb hatások is.
5453 IVA 2015-04-07 03:51:21 [Válasz erre: 5436 LanguageMate 2015-04-06 14:58:54]
Kedves LanguageMate! Hozzászólásodban ismét megjelenik egy-egy szó, nem tisztán az általad védett rendező és alkotása mellett, hanem olyan művészeket és azok alkotásait sértve, akiket, amelyeket talán nem is ismersz, de mintha úgy gondolnád, a rájuk ragasztható sztereotípiák ellenőrizhetetlenek. (Ilyen utalás megjelenik Mohácsi nem túl szerény nyilatkozatában is az „elődök” munkásságát illetően.) „Egy sztárrendező vette a fáradtságot (sic!), és viszonyba került, személyes kapcsolatot alakított ki a művel.” Láttad-e Oláh Gusztáv Aida-rendezését, amely 1964 júniusáig volt műsoron az Erkel Színházban? Láttad-e Mikó András rendezését, amely 1964 decemberében váltotta az előzőt? Láttad-e a Nagy Viktorét, amelyben tavaly áprilisban még ugyanazok a főszereplők énekeltek, akik a szombati premieren? Természetesen ahhoz, hogy valaki véleményt mondjon egy előadásról, nem szükséges öregnek lenni és nem szükséges Aida-nézői előélet. De milyen jogon lehet a mostani „sztárrendezőnek” tulajdonítani, hogy vette a fáradságot, és viszonyba került, személyes kapcsolatot alakított ki a művel? Komolyan gondolod, hogy Oláh Gusztáv, vagy Mikó András ilyen fáradság, a művekhez fűződő viszony és személyes kapcsolat nélkül alkotott, és mindezek az erények csak a rendezői színház sajátjai? Tudod-e, ki volt Oláh Gusztáv és ki volt Mikó András, akik feltehetően nem azonos kaliberűek és talán nem is helyes egy lapon említeni őket, de valószínűleg mindketten halálosan megsértődnének, ha valaki lesztárrendezőzné őket: annyival több és nagyobb volt szakértelmük és művészi alakjuk annál, amit a sztár jelent. Komolyan gondolod, hogy aki nem a darabon kívüli, vagy a darabban csak másodrendű gondolattal, hanem a lényegessel való személyes viszonyát közölte egy opera rendezésében (nem kísérletképpen az Aidával, hiszen nekik szakmájuk volt az opera, és végigjárták tanulmányaikban, nagyszínpadi gyakorlatukban a szamárlétrát), azok csak odakenték a rendezésüket, mint valami üres revüt? Más tekintetben: noha az Aida történetesen nem nehéz, a hallgató számára viszonylag könnyen megtanulható (megismerhető) opera, ne gondold, hogy egyre sokrétűbb élvezetéért, harmóniavilágának és gazdagságának feltárulásáért nem kell a nézőnek, befogadónak megdolgoznia általában, nem csupán akkor, ha rendezői színházban találkozik vele. (Ahol „nem csak előadják”... Férhet-e egy romantikus nagyopera bármilyen minőségű előadásához a „csak” lekicsinylő szó?) Sértő sztereotípia, hogy a nézői intellektusnak csak a rendezői színháziként kitüntetett előadás jelent munkát, máskülönben csak ezért megy színházba, mert ott meleg van, ülni lehet és tátott szájjal szórakozni. Aki vágyott már szerelemre és volt már szerelmes, annak egy szerelmi történet (mondjuk, Verdi zenedrámájában elmondva) nem lehet kevés. De Verdi is többet mond ennél, sokkal többet, viszont éppen eleget: aki rendezőként vagy nézőként hiányol belőle valamit, annak az arányérzékében keresendő a hiba. Szerintem Verdiben is megvolt a képesség, az invenció ahhoz, hogy többet és hangsúlyosabban szóljon a háborúról. Valószínűleg azért nem tette, mert pontosan érezte, hogy nagyobb terjedelem és az üzenetek túlzsúfoltsága nem használna művének. „Mi is az Aida? Van erre válasz?...” – és sorolsz még jó néhány kérdést. Mindegyikre van válasz, és mindegyikre egyformán: a zenében! Ez az egyetlen, ami pontosan meghatározza, minek kell, minek lehet, és minek már nem lehet benne lennie egy előadásban. Hadd vegyem példának a templomi képet. Leírhatatlanul szépséges, egzotikus és izgalmas dallamok és harmóniák követik egymást és ismétlődnek benne, a Főpapnő és a papnők dallamának keretében. A papnők tánca még elmélyült, bensőséges szertartás – ebben elfér az artisztikus tánc. Ramfis, majd Radames fohásza is, s ahogy a papok is belépnek, fordul az ima vad, harci szenvedélybe, a zenekar már gyilkos szenvedéllyé fokozza, ami a papnők karának visszatérésével az extázisig emelkedik. Ennek a keretbe szerkesztése és megszövése felülmúlhatatlan zenei bravúr, a hangzás hatása látvánnyal fokozhatatlan, de meg lehet kísérelni a látvánnyal nem kioltani. Egy áldozat bemutatásának natúr mozgás- és ábrázolási rendszerben való szemléltetése erre a zenére olyan durván hat, mintha egy disznótort látnánk. Végtelen lehetősége van egy szerzőnek, miről és hogyan szóljon a darabjában. Nem hiszek abban, hogy egy rendezőnek ugyanez a szabadság megadatik. Alapos és tehetséges dramaturgi munkán túlmenő átírás tisztességében sem hiszek, még egy Offenbach-operett esetében sem, pedig ott állítólag a szerzői anyag kínálja ezt. Az opera műfajában zenei és prózai szöveg gátolja. Egy opera, mondjuk az Aida esetében lehetséges hangsúlyozások felmerülhetnek, de „lehetséges értelmezések” nem. „Az értelmezés végtelen lehetőségei” – ezt a kifejezést, bocsánat, nem is tudom komolyan venni. Lehet olyan darab (talán egy népszínmű, vagy egy blődli), amelynek jól állhat egyes színpadi megoldások „kimunkálatlansága”. Az Aida olyan abszolút profizmussal, művészi tökéllyel megírt zenedarab, amilyent a színpadi megvalósításban nem is lehet követni, de a művészet azért „kunszt”, hogy valami magas fokút (pl. a balettet) mégis kitaláljon rá. Ezt valami naivval helyettesíteni szegényes és stílustalan. A sziklasír zártsága bele van írva a zenébe, Radamesnek szövege, játéka is van az érzékeltetésére. Megjelenítése nehéz feladatot ró a rendezőre és a díszlettervezőre, mert ugyanakkor a néző felé nyitott térnek kell lennie, hogy hallja és lássa az énekeseket. Mint lejjebb említettem, van a kettősnek egy pontja, amelytől már a fizikai zártság fölé kerekednek az érzelmi magasságok, de ezt a pontot eltéveszteni nem szerencsés. Én nagyon szeretem Amneris alakját: nagyon emberi, átélhető, tragikus sors az övé (is). Kevés szerepben szólal meg a végzetesen reménytelen, beteljesületlen szerelemmel való harc és az emiatt érzett fájdalom ilyen széles skálán. Minden részvétem mellett téves felfogásnak tartom, hogy „mindhárom szerelmes egyesül az áldozat aktusában”. Ha így lenne, a három hős tercettben énekelné a búcsú-kettős unisono szólamát, viszont nagyon nem úgy éneklik. Ennek a finálénak a félreérthetetlen szcenírozását nem lehet belemagyarázással megúszni.
Kedves LanguageMate! Hozzászólásodban ismét megjelenik egy-egy szó, nem tisztán az általad védett rendező és alkotása mellett, hanem olyan művészeket és azok alkotásait sértve, akiket, amelyeket talán nem is ismersz, de mintha úgy gondolnád, a rájuk ragasztható sztereotípiák ellenőrizhetetlenek. (Ilyen utalás megjelenik Mohácsi nem túl szerény nyilatkozatában is az „elődök” munkásságát illetően.) „Egy sztárrendező vette a fáradtságot (sic!), és viszonyba került, személyes kapcsolatot alakított ki a művel.” Láttad-e Oláh Gusztáv Aida-rendezését, amely 1964 júniusáig volt műsoron az Erkel Színházban? Láttad-e Mikó András rendezését, amely 1964 decemberében váltotta az előzőt? Láttad-e a Nagy Viktorét, amelyben tavaly áprilisban még ugyanazok a főszereplők énekeltek, akik a szombati premieren? Természetesen ahhoz, hogy valaki véleményt mondjon egy előadásról, nem szükséges öregnek lenni és nem szükséges Aida-nézői előélet. De milyen jogon lehet a mostani „sztárrendezőnek” tulajdonítani, hogy vette a fáradságot, és viszonyba került, személyes kapcsolatot alakított ki a művel? Komolyan gondolod, hogy Oláh Gusztáv, vagy Mikó András ilyen fáradság, a művekhez fűződő viszony és személyes kapcsolat nélkül alkotott, és mindezek az erények csak a rendezői színház sajátjai? Tudod-e, ki volt Oláh Gusztáv és ki volt Mikó András, akik feltehetően nem azonos kaliberűek és talán nem is helyes egy lapon említeni őket, de valószínűleg mindketten halálosan megsértődnének, ha valaki lesztárrendezőzné őket: annyival több és nagyobb volt szakértelmük és művészi alakjuk annál, amit a sztár jelent. Komolyan gondolod, hogy aki nem a darabon kívüli, vagy a darabban csak másodrendű gondolattal, hanem a lényegessel való személyes viszonyát közölte egy opera rendezésében (nem kísérletképpen az Aidával, hiszen nekik szakmájuk volt az opera, és végigjárták tanulmányaikban, nagyszínpadi gyakorlatukban a szamárlétrát), azok csak odakenték a rendezésüket, mint valami üres revüt? Más tekintetben: noha az Aida történetesen nem nehéz, a hallgató számára viszonylag könnyen megtanulható (megismerhető) opera, ne gondold, hogy egyre sokrétűbb élvezetéért, harmóniavilágának és gazdagságának feltárulásáért nem kell a nézőnek, befogadónak megdolgoznia általában, nem csupán akkor, ha rendezői színházban találkozik vele. (Ahol „nem csak előadják”... Férhet-e egy romantikus nagyopera bármilyen minőségű előadásához a „csak” lekicsinylő szó?) Sértő sztereotípia, hogy a nézői intellektusnak csak a rendezői színháziként kitüntetett előadás jelent munkát, máskülönben csak ezért megy színházba, mert ott meleg van, ülni lehet és tátott szájjal szórakozni. Aki vágyott már szerelemre és volt már szerelmes, annak egy szerelmi történet (mondjuk, Verdi zenedrámájában elmondva) nem lehet kevés. De Verdi is többet mond ennél, sokkal többet, viszont éppen eleget: aki rendezőként vagy nézőként hiányol belőle valamit, annak az arányérzékében keresendő a hiba. Szerintem Verdiben is megvolt a képesség, az invenció ahhoz, hogy többet és hangsúlyosabban szóljon a háborúról. Valószínűleg azért nem tette, mert pontosan érezte, hogy nagyobb terjedelem és az üzenetek túlzsúfoltsága nem használna művének. „Mi is az Aida? Van erre válasz?...” – és sorolsz még jó néhány kérdést. Mindegyikre van válasz, és mindegyikre egyformán: a zenében! Ez az egyetlen, ami pontosan meghatározza, minek kell, minek lehet, és minek már nem lehet benne lennie egy előadásban. Hadd vegyem példának a templomi képet. Leírhatatlanul szépséges, egzotikus és izgalmas dallamok és harmóniák követik egymást és ismétlődnek benne, a Főpapnő és a papnők dallamának keretében. A papnők tánca még elmélyült, bensőséges szertartás – ebben elfér az artisztikus tánc. Ramfis, majd Radames fohásza is, s ahogy a papok is belépnek, fordul az ima vad, harci szenvedélybe, a zenekar már gyilkos szenvedéllyé fokozza, ami a papnők karának visszatérésével az extázisig emelkedik. Ennek a keretbe szerkesztése és megszövése felülmúlhatatlan zenei bravúr, a hangzás hatása látvánnyal fokozhatatlan, de meg lehet kísérelni a látvánnyal nem kioltani. Egy áldozat bemutatásának natúr mozgás- és ábrázolási rendszerben való szemléltetése erre a zenére olyan durván hat, mintha egy disznótort látnánk. Végtelen lehetősége van egy szerzőnek, miről és hogyan szóljon a darabjában. Nem hiszek abban, hogy egy rendezőnek ugyanez a szabadság megadatik. Alapos és tehetséges dramaturgi munkán túlmenő átírás tisztességében sem hiszek, még egy Offenbach-operett esetében sem, pedig ott állítólag a szerzői anyag kínálja ezt. Az opera műfajában zenei és prózai szöveg gátolja. Egy opera, mondjuk az Aida esetében lehetséges hangsúlyozások felmerülhetnek, de „lehetséges értelmezések” nem. „Az értelmezés végtelen lehetőségei” – ezt a kifejezést, bocsánat, nem is tudom komolyan venni. Lehet olyan darab (talán egy népszínmű, vagy egy blődli), amelynek jól állhat egyes színpadi megoldások „kimunkálatlansága”. Az Aida olyan abszolút profizmussal, művészi tökéllyel megírt zenedarab, amilyent a színpadi megvalósításban nem is lehet követni, de a művészet azért „kunszt”, hogy valami magas fokút (pl. a balettet) mégis kitaláljon rá. Ezt valami naivval helyettesíteni szegényes és stílustalan. A sziklasír zártsága bele van írva a zenébe, Radamesnek szövege, játéka is van az érzékeltetésére. Megjelenítése nehéz feladatot ró a rendezőre és a díszlettervezőre, mert ugyanakkor a néző felé nyitott térnek kell lennie, hogy hallja és lássa az énekeseket. Mint lejjebb említettem, van a kettősnek egy pontja, amelytől már a fizikai zártság fölé kerekednek az érzelmi magasságok, de ezt a pontot eltéveszteni nem szerencsés. Én nagyon szeretem Amneris alakját: nagyon emberi, átélhető, tragikus sors az övé (is). Kevés szerepben szólal meg a végzetesen reménytelen, beteljesületlen szerelemmel való harc és az emiatt érzett fájdalom ilyen széles skálán. Minden részvétem mellett téves felfogásnak tartom, hogy „mindhárom szerelmes egyesül az áldozat aktusában”. Ha így lenne, a három hős tercettben énekelné a búcsú-kettős unisono szólamát, viszont nagyon nem úgy éneklik. Ennek a finálénak a félreérthetetlen szcenírozását nem lehet belemagyarázással megúszni.
5452 Héterő 2015-04-07 03:26:39 [Válasz erre: 5451 Momo 2015-04-07 01:45:33]
[url]http://www.moscow.info/theaters/helikon-opera-theatre.aspx;Egyikük[/url] többször megfordult a Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon.
[url]http://www.moscow.info/theaters/helikon-opera-theatre.aspx;Egyikük[/url] többször megfordult a Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon.
5451 Momo 2015-04-07 01:45:33 [Válasz erre: 5450 Momo 2015-04-07 01:37:59]
Na, itt van: [url]http://www.moscow.info/theaters/opera-and-ballet.aspx;Opera and Ballets[/url]
Na, itt van: [url]http://www.moscow.info/theaters/opera-and-ballet.aspx;Opera and Ballets[/url]
5450 Momo 2015-04-07 01:37:59 [Válasz erre: 5448 perempe 2015-04-06 23:48:41]
Ezek szerint Moszkvában 10 millió lakosra van 7 operát játszó színház. Budapesten meg 1.75 millióra 2 + a MüPa a maga szintén komoly opera programjával. Nem is rossz. (Nem tudom a moszkvai 7 "operával foglalkozó színháznak" mennyire a fő profilja az Operajátszás. Hiszen a havi néhány előadástól a mindennaposig elég széles a skála.)
Ezek szerint Moszkvában 10 millió lakosra van 7 operát játszó színház. Budapesten meg 1.75 millióra 2 + a MüPa a maga szintén komoly opera programjával. Nem is rossz. (Nem tudom a moszkvai 7 "operával foglalkozó színháznak" mennyire a fő profilja az Operajátszás. Hiszen a havi néhány előadástól a mindennaposig elég széles a skála.)
5449 Héterő 2015-04-07 01:23:55 [Válasz erre: 5448 perempe 2015-04-06 23:48:41]
Így másfél millió emberre jut egy "operával foglakozó színház"...
Így másfél millió emberre jut egy "operával foglakozó színház"...
5448 perempe 2015-04-06 23:48:41 [Válasz erre: 5414 IVA 2015-04-05 06:59:38]
a páholyunkba ült egy fiatal orosz hölgy; érdeklődtem, hogy mennyire tetszik neki az Aida premier. mondta, hogy nem rossz. dicsérte a kórust. (tényleg nagyon jó volt.) rákérdeztem, hogy melyik énekes tetszik neki, mire mondta Kálmándit, meg "maybe" Komlósi. mesélte, hogy náluk 7 színház fogalakozik operával Moszkvában.
a páholyunkba ült egy fiatal orosz hölgy; érdeklődtem, hogy mennyire tetszik neki az Aida premier. mondta, hogy nem rossz. dicsérte a kórust. (tényleg nagyon jó volt.) rákérdeztem, hogy melyik énekes tetszik neki, mire mondta Kálmándit, meg "maybe" Komlósi. mesélte, hogy náluk 7 színház fogalakozik operával Moszkvában.
5447 parampampoli 2015-04-06 23:41:58 [Válasz erre: 5443 karnagy 2015-04-06 20:26:02]
Nem, Nagy Viktor rendezése nem volt szép, az rossz volt úgy, ahogy volt. Csikós Attila díszlete és Vágó Nelly jelmezei voltak azok. Változatlanul a múzeumi Aidákra vagyok kiváncsi - ha jó énekesek jól éneklik.
Nem, Nagy Viktor rendezése nem volt szép, az rossz volt úgy, ahogy volt. Csikós Attila díszlete és Vágó Nelly jelmezei voltak azok. Változatlanul a múzeumi Aidákra vagyok kiváncsi - ha jó énekesek jól éneklik.
5446 parampampoli 2015-04-06 23:39:34 [Válasz erre: 5441 IVA 2015-04-06 19:57:44]
Bocsi, elnéztem a napot, nem 22-én vagyok másban érdekelt. A Figaróra nem megyek. -:((
Bocsi, elnéztem a napot, nem 22-én vagyok másban érdekelt. A Figaróra nem megyek. -:((
5445 smaragd 2015-04-06 21:48:27 [Válasz erre: 5436 LanguageMate 2015-04-06 14:58:54]
A tartalom (Verdi operája) és a forma (az opera zenei és színpadi egysége) szétválasztása - itt szándékos bomlasztása a rendező kedve szerint bizonyos nézők, pályatársak elismerésének elnyerése céljából öncélú, - keveredéshez és zavarodottsághoz vezet, és ezzel el is éri rejtettnek tűnő valódi célját. Sokat elárul a P.S. is.
A tartalom (Verdi operája) és a forma (az opera zenei és színpadi egysége) szétválasztása - itt szándékos bomlasztása a rendező kedve szerint bizonyos nézők, pályatársak elismerésének elnyerése céljából öncélú, - keveredéshez és zavarodottsághoz vezet, és ezzel el is éri rejtettnek tűnő valódi célját. Sokat elárul a P.S. is.
5444 Beatrice 2015-04-06 20:49:48 [Válasz erre: 5440 parampampoli 2015-04-06 17:39:25]
Pont 22-ére inkább ne tegyék be Königinnek, mivel 24-én és 25-én is fellép! (Nem Königinként.)
Pont 22-ére inkább ne tegyék be Königinnek, mivel 24-én és 25-én is fellép! (Nem Königinként.)
5443 karnagy 2015-04-06 20:26:02 [Válasz erre: 5439 Livingstone 2015-04-06 16:59:07]
Miért volt szép Nagy Viktor rendezése? Szerintem unalmas volt, néha röhejes - például amikor méltatlan helyzetbe hozta az előadás elején a kiváló Misura Zsuzsát, vagy amikor 6 statiszta rohangált körbe-körbe a nagytablóban...Szerintem csak megszépülnek a régi emlékek, nem? Nem láttam Mohácsi Aidáját, de kíváncsi vagyok, milyen egy nem múzeumi Aida.
Miért volt szép Nagy Viktor rendezése? Szerintem unalmas volt, néha röhejes - például amikor méltatlan helyzetbe hozta az előadás elején a kiváló Misura Zsuzsát, vagy amikor 6 statiszta rohangált körbe-körbe a nagytablóban...Szerintem csak megszépülnek a régi emlékek, nem? Nem láttam Mohácsi Aidáját, de kíváncsi vagyok, milyen egy nem múzeumi Aida.
5442 miketyson 2015-04-06 20:11:09 [Válasz erre: 5438 tollnok 2015-04-06 16:58:04]
Hát óvatosan a reményekkel.
Hát óvatosan a reményekkel.
5441 IVA 2015-04-06 19:57:44 [Válasz erre: 5440 parampampoli 2015-04-06 17:39:25]
Láttam Varga Viktóriát az Éj királynőjének szerepében, 2010 decemberében, a Vígszínházban. Kifogástalanul, kiválóan énekelte. (Kétségtelenül nem Kolonits Klára.) Én Szűcs Gábor rendezői személye (Hunyadi László!) miatt nem kívánom látni a győriek előadását. (De jó: írsz nekünk a Figaróról! Már csak 1 szabad jegy van rá.)
Láttam Varga Viktóriát az Éj királynőjének szerepében, 2010 decemberében, a Vígszínházban. Kifogástalanul, kiválóan énekelte. (Kétségtelenül nem Kolonits Klára.) Én Szűcs Gábor rendezői személye (Hunyadi László!) miatt nem kívánom látni a győriek előadását. (De jó: írsz nekünk a Figaróról! Már csak 1 szabad jegy van rá.)
5440 parampampoli 2015-04-06 17:39:25 [Válasz erre: 5438 tollnok 2015-04-06 16:58:04]
Ha betennék Kolonitsot Königinnek -- rohannék jegyet venni!!! Különben Rácz biztos nagyon jó Sarastro lesz. (Én különben aznap más előadásban vagyok érdekelt. -:)))
Ha betennék Kolonitsot Königinnek -- rohannék jegyet venni!!! Különben Rácz biztos nagyon jó Sarastro lesz. (Én különben aznap más előadásban vagyok érdekelt. -:)))
5439 Livingstone 2015-04-06 16:59:07
Köszönöm, láttam az Aidát és szomorúan visszasírtam Nagy Viktor szép rendezését. Köszönöm, nem kérek a belemagyarázásból, a ferdítésből, nem kérek abból, hogy a modern sztárrendezőknek kikiáltott okoskodók többet tudnak a mű szerzőjénél. Ennek a darabnak a rendezője is kifejtette nagyképű interjúban, hogy milyen ellaposodott és unalmas, ha mindig ugyanúgy játszák a műveket. Kell valami extra, ami feldobja és érdekessé teszi Verdi Aidáját vagy Otellóját. Hát akinek ez a rendezés érdekes, úgy gondolom, hogy menjenek és nézzék, én többször biztos, hogy nem fogom megnézni. Úgy voltam vele, hogy ugyanezeket az énekeseket hallottam már jobban is énekelni ebben a darabban, különösen a mezzó kissé előrehaladott kora sajnos már hallatszik a hangján. Ez a mű gyönyörű, nem érdemli meg, hogy ilyen közegbe ágyazzák!
Köszönöm, láttam az Aidát és szomorúan visszasírtam Nagy Viktor szép rendezését. Köszönöm, nem kérek a belemagyarázásból, a ferdítésből, nem kérek abból, hogy a modern sztárrendezőknek kikiáltott okoskodók többet tudnak a mű szerzőjénél. Ennek a darabnak a rendezője is kifejtette nagyképű interjúban, hogy milyen ellaposodott és unalmas, ha mindig ugyanúgy játszák a műveket. Kell valami extra, ami feldobja és érdekessé teszi Verdi Aidáját vagy Otellóját. Hát akinek ez a rendezés érdekes, úgy gondolom, hogy menjenek és nézzék, én többször biztos, hogy nem fogom megnézni. Úgy voltam vele, hogy ugyanezeket az énekeseket hallottam már jobban is énekelni ebben a darabban, különösen a mezzó kissé előrehaladott kora sajnos már hallatszik a hangján. Ez a mű gyönyörű, nem érdemli meg, hogy ilyen közegbe ágyazzák!
5438 tollnok 2015-04-06 16:58:04
Bár a győriek tavalyi Rigolettója enyhén szólva is alacsony színvonalúra sikeredett, most mégis úgy döntöttem, hogy megnézem a Primavera alkalmából az Erkelben látható Varázsfuvola produkciójukat, mert Rácz István lesz Sarastro. És egyébként Medveczky Ádám vezényel, ami szintén pozitívum. Tavaly a zenekar se muzsikált a legjobban, Gurbán Rigolettója egy katasztrófa volt (se magasságai, se mélységei már, nem is énekelt, inkább deklamálva beszélt, ráadásul színészileg annyira amatőr volt, hogy hihetetlen), Kovács Éva se értettem, hogy mit keres az előadásban, László Boldizsár önmagához képest se volt jó formában. Úgyhogy nem várok sokat az előadástól, de Rácz Sarastrójára kíváncsi vagyok- meg ki tudja hátha vannak csodák :-). Gondoltam írok ide, hát ha mást is érdekel. [url]http://www.opera.hu/musor/megtekint/primavera-15-mozart-a-varazsfuvola-gyori-nemzeti-szinhaz/eloadas-201504221900/;Részletes szereposztás itt.[/url]
Bár a győriek tavalyi Rigolettója enyhén szólva is alacsony színvonalúra sikeredett, most mégis úgy döntöttem, hogy megnézem a Primavera alkalmából az Erkelben látható Varázsfuvola produkciójukat, mert Rácz István lesz Sarastro. És egyébként Medveczky Ádám vezényel, ami szintén pozitívum. Tavaly a zenekar se muzsikált a legjobban, Gurbán Rigolettója egy katasztrófa volt (se magasságai, se mélységei már, nem is énekelt, inkább deklamálva beszélt, ráadásul színészileg annyira amatőr volt, hogy hihetetlen), Kovács Éva se értettem, hogy mit keres az előadásban, László Boldizsár önmagához képest se volt jó formában. Úgyhogy nem várok sokat az előadástól, de Rácz Sarastrójára kíváncsi vagyok- meg ki tudja hátha vannak csodák :-). Gondoltam írok ide, hát ha mást is érdekel. [url]http://www.opera.hu/musor/megtekint/primavera-15-mozart-a-varazsfuvola-gyori-nemzeti-szinhaz/eloadas-201504221900/;Részletes szereposztás itt.[/url]
5437 Cilike 2015-04-06 15:32:05
Többször volt az a tapasztalatom, mikor prózai rendezők által rendezett operát néztem, hogy nem lenne szabad olyat csinálni, amihez nem értenek. Nem értenek ugyanis a zenéhez. A zene nem csak valami aláfestés, hanem az opera egyik alkotóeleme. Mit is írt Verdi Boitonak? (Hangjegyeim, legyenek azok szépek vagy csúnyák, sohasem a véletlen művei. Mindig mondani akarok velük valamit.) Lehet, hogy nem szó szerint idéztem, mert most nem szedtem elő a könyvet, ahol olvastam. De ez a lényeg. Halálra bosszantottam magam, mikor egy azóta elhunyt "sztárrendező" Don Carlosát néztem és rögtön az elején, a Szerzetes és a férfikar jelenetének végén a szépséges levezető zenére, ami a Szerzetes ariosojának motívuma, a kifelé sétáló férfiakkal szemben sétálgatott befelé Don Carlos. Akinek az utána követező, agitato és b. 8 taktusnyi zenére kell berontania sétafikálás helyett. Ez csak egy kiragadott példa a sok melléfogásból, ami most éppen eszembe jutott. A prózai rendezők -tapasztalatból tudom - általában nem tudják mozgatni a tömeget. És akkor ráadásul jönnek azzal, hogy az operák története nagyon is kétdimenziós, és ők felfedezik benne a mondanivalót. Könyörgöm, ne tegyék! Főleg ne olyat, amiről nem szól a zene. Ez barbarizmus és tudatlanság.
Többször volt az a tapasztalatom, mikor prózai rendezők által rendezett operát néztem, hogy nem lenne szabad olyat csinálni, amihez nem értenek. Nem értenek ugyanis a zenéhez. A zene nem csak valami aláfestés, hanem az opera egyik alkotóeleme. Mit is írt Verdi Boitonak? (Hangjegyeim, legyenek azok szépek vagy csúnyák, sohasem a véletlen művei. Mindig mondani akarok velük valamit.) Lehet, hogy nem szó szerint idéztem, mert most nem szedtem elő a könyvet, ahol olvastam. De ez a lényeg. Halálra bosszantottam magam, mikor egy azóta elhunyt "sztárrendező" Don Carlosát néztem és rögtön az elején, a Szerzetes és a férfikar jelenetének végén a szépséges levezető zenére, ami a Szerzetes ariosojának motívuma, a kifelé sétáló férfiakkal szemben sétálgatott befelé Don Carlos. Akinek az utána követező, agitato és b. 8 taktusnyi zenére kell berontania sétafikálás helyett. Ez csak egy kiragadott példa a sok melléfogásból, ami most éppen eszembe jutott. A prózai rendezők -tapasztalatból tudom - általában nem tudják mozgatni a tömeget. És akkor ráadásul jönnek azzal, hogy az operák története nagyon is kétdimenziós, és ők felfedezik benne a mondanivalót. Könyörgöm, ne tegyék! Főleg ne olyat, amiről nem szól a zene. Ez barbarizmus és tudatlanság.
5436 LanguageMate 2015-04-06 14:58:54
Köszönöm szépen minden Fórumozónak a hozzászólásokat, megjegyzéseket. Sokat gondolkodtam a válaszon, és arra jutottam, hogy a véleménykülönbséget, egyszersmind a vita szükségességét és értékét leginkább az okozza, hogy más nézőpontból közelítünk az előadáshoz. Én leginkább a rendezői színház, a klasszikus művekkel kialakított dialógusosság befogadói munkája felől indítok. Amikor mérföldkőről beszéltem, azt a nyitást üdvözöltem, hogy az Erkel nyitott egy újabb, talán eddig kevéssé megszólított közönségréteg felé is, aminek talán én is a része vagyok. Azért éreztem úgy, hogy be kell lépnem a fórumba, és pozitív véleményt is képviselnem kell, mert az szinten 100%-ban negatív, elutasító álláspontokkal találkoztam. Ami az Aida kapcsán történt az az, hogy egy sztárrendező vette a fáradtságot, és viszonyba került, személyes kapcsolatot alakított ki a művel. Az előadás kísérőfüzetében ezt olvassuk Mohácsitól: „találok-e olyan rendezői szempontot, amelyből a történetet még nem mesélte el senki?” Mohácsi rendezéseire amúgy is jellemző, hogy az úgynevezett értelmezés, a műben rejlő üzenetek megállapításánál leginkább a játékba hozás, a közös dinamika, a legkülönfélébb nézőpontok ütköztetésének munkájával jön létre, sosem „fix” eredményként, hanem folytonosan változó, bővülő, a bevonódás / részvétel munkájával megszerezhető produktumként. A jelentésért a nézőnek ugyanúgy munkát kell végeznie, mint a színészeknek, énekeseknek, a látványért felelős művészeknek. Ez volt az az elem, ami jelentékennyé teszi ezt az előadást a számomra. Jó, hogy ilyen szemléletű előadás is megjelenik az Erkel repertoárjában, köszönet érte az alkotóknak. Erre az előadásra én mindenképpen emlékezni fogok, mert úgy éreztem, hogy nem csak előadják az Aidát, hanem meghívást is kapok arra, hogy nézőtársaimmal közösen gondolkodjak róla. A hagyományosabb szemléletű produkciókkal szemben végre fellélegezhettem, az ismerős közegemben érezhettem magam. (Ez természetesen erősen szubjektív szempont volt, mindenki véleménye fontos, és ugyanúgy respektálom a más véleményű, esztétikai elvárásokkal közelítő nézőtársaim véleményét is). A „panelességgel” kapcsolatban: én nem az olasz romantikus opera szerkezeti elemei ellen, hanem az újragondolás lehetősége mellett szeretnék érvelni. Kétségkívül, itt most egy rendezői színházi megközelítésről beszélünk, aminek kulcseleme az, hogy a rendező hoz egy koncepciót, egy vezértémát, amit belevisz a mű értelmezési terébe. Ebben én semmi rosszat, kivetnivalót nem látok, mert az szerintem kevés, hogy az Aida egy „szerelmi történet”, satöbbi. Mi is az Aida? Van erre válasz? Még a legalaposabb filológiai munkával, a keletkezéstörténet dokumentumainak leggondosabb átvizsgálásával sem azonosítható be az eredeti szerzői szándék – mindenki, aki a művel foglalkozik, a jól informált interpretátor szintig juthat. „Hol van” a jelentés? Ki „teszi bele” s műbe, és ki „veszi ki” azt onnan? Ki fogja „letartóztatni” a jelentést? Verdi mester? Az énekesek? A díszlet-és jelmezesek? A rendező? A nézők? Ebben az előadásban Mohácsi „úgy gondolta” (még az „úgy gondolta” is helytelen, lévén csak nézőként következtethetek az eredeti koncepciójára…), hogy az értelmezés terének végtelen lehetőségei közül a háború, a politika gépezetének kitettség üzeneteire irányítja a dramaturgiai fókuszt, méghozzá úgy, hogy időhidat épít a történelmi és a kortárs nézőpont szimbólumai között. Verdi is gyakran dolgozott többszörösen kódolt színpadi üzenetekkel, hiszen többek között éppen a zeneiség mellett a politikai-társadalmi kontextusában a „sorok között olvasható” üzenetek tették őt emblematikussá a saját korában. Az Aida egy szerelmi történet, ami háborúban játszódik, tehát a lehetséges értelmezések között szerepel minden, ami a szerelmet a háborúhoz viszonyítja, és ezt a viszont megtörténésében megfigyeli. A hangsúlyok, nézőpontok meghatározása, a személyes befogadói élmény ereje, megélési szintje pedig abszolút szubjektív és szabályozhatatlan. Nekem nagyon működtek ezek a szimbólumok, hangsúlyok, játékok. Az úgynevezett „panelek” helyett szerepeltetett elemek – akrobaták, táncosok, a bevonulás jelenet elbagatellizálása, az összeroskadó katonák, a beragadt hieroglifa / tank-tragacs, stb. – éppen attól hordoztak jelentést, mert nem voltak tökéletesre csinálva, egyszerre voltak ironikusak és tragikusak. Megfigyelésem szerint Mohácsi gyakran él azzal a rendezői eszközzel, hogy a játékosságot és az esztétikai túlkódolást hangsúlyozza egy jelenetben, nem meghagyva azt a tragédia, a pátosz vagy a komédia „állapotában”. Én „behoztam” ezt a megélést a személyes befogadói horizontomba, és nem éreztem, hogy a betétrészek kevesebben lettek attól, hogy a jeleneteket nem láttam kimunkáltabbnak. Sőt, kifejezetten attól működtek, hogy nem kellett túlzottan behatárolni azokat. Végül a záró képről: nekem abszolút nem hiányzott, hogy beazonosítható legyen a sziklasír zártsága. Én egy univerzális dimenzióba emelt békehimnuszként értelmezem a képet, ahol már túl vagyunk a fizikai síkon, és mindhárom szerelmes egyesül az áldozat aktusában, egyszersmind a békevágy, a háború gépezetéből kiszakadás óhajával búcsúzik a világtól, és a rájuk záródó sötétség már a túlvilágba lépés élménye is, tehát a békére találásé. Pace. PS: Verdit nem vették fel a konzervatóriumba…
Köszönöm szépen minden Fórumozónak a hozzászólásokat, megjegyzéseket. Sokat gondolkodtam a válaszon, és arra jutottam, hogy a véleménykülönbséget, egyszersmind a vita szükségességét és értékét leginkább az okozza, hogy más nézőpontból közelítünk az előadáshoz. Én leginkább a rendezői színház, a klasszikus művekkel kialakított dialógusosság befogadói munkája felől indítok. Amikor mérföldkőről beszéltem, azt a nyitást üdvözöltem, hogy az Erkel nyitott egy újabb, talán eddig kevéssé megszólított közönségréteg felé is, aminek talán én is a része vagyok. Azért éreztem úgy, hogy be kell lépnem a fórumba, és pozitív véleményt is képviselnem kell, mert az szinten 100%-ban negatív, elutasító álláspontokkal találkoztam. Ami az Aida kapcsán történt az az, hogy egy sztárrendező vette a fáradtságot, és viszonyba került, személyes kapcsolatot alakított ki a művel. Az előadás kísérőfüzetében ezt olvassuk Mohácsitól: „találok-e olyan rendezői szempontot, amelyből a történetet még nem mesélte el senki?” Mohácsi rendezéseire amúgy is jellemző, hogy az úgynevezett értelmezés, a műben rejlő üzenetek megállapításánál leginkább a játékba hozás, a közös dinamika, a legkülönfélébb nézőpontok ütköztetésének munkájával jön létre, sosem „fix” eredményként, hanem folytonosan változó, bővülő, a bevonódás / részvétel munkájával megszerezhető produktumként. A jelentésért a nézőnek ugyanúgy munkát kell végeznie, mint a színészeknek, énekeseknek, a látványért felelős művészeknek. Ez volt az az elem, ami jelentékennyé teszi ezt az előadást a számomra. Jó, hogy ilyen szemléletű előadás is megjelenik az Erkel repertoárjában, köszönet érte az alkotóknak. Erre az előadásra én mindenképpen emlékezni fogok, mert úgy éreztem, hogy nem csak előadják az Aidát, hanem meghívást is kapok arra, hogy nézőtársaimmal közösen gondolkodjak róla. A hagyományosabb szemléletű produkciókkal szemben végre fellélegezhettem, az ismerős közegemben érezhettem magam. (Ez természetesen erősen szubjektív szempont volt, mindenki véleménye fontos, és ugyanúgy respektálom a más véleményű, esztétikai elvárásokkal közelítő nézőtársaim véleményét is). A „panelességgel” kapcsolatban: én nem az olasz romantikus opera szerkezeti elemei ellen, hanem az újragondolás lehetősége mellett szeretnék érvelni. Kétségkívül, itt most egy rendezői színházi megközelítésről beszélünk, aminek kulcseleme az, hogy a rendező hoz egy koncepciót, egy vezértémát, amit belevisz a mű értelmezési terébe. Ebben én semmi rosszat, kivetnivalót nem látok, mert az szerintem kevés, hogy az Aida egy „szerelmi történet”, satöbbi. Mi is az Aida? Van erre válasz? Még a legalaposabb filológiai munkával, a keletkezéstörténet dokumentumainak leggondosabb átvizsgálásával sem azonosítható be az eredeti szerzői szándék – mindenki, aki a művel foglalkozik, a jól informált interpretátor szintig juthat. „Hol van” a jelentés? Ki „teszi bele” s műbe, és ki „veszi ki” azt onnan? Ki fogja „letartóztatni” a jelentést? Verdi mester? Az énekesek? A díszlet-és jelmezesek? A rendező? A nézők? Ebben az előadásban Mohácsi „úgy gondolta” (még az „úgy gondolta” is helytelen, lévén csak nézőként következtethetek az eredeti koncepciójára…), hogy az értelmezés terének végtelen lehetőségei közül a háború, a politika gépezetének kitettség üzeneteire irányítja a dramaturgiai fókuszt, méghozzá úgy, hogy időhidat épít a történelmi és a kortárs nézőpont szimbólumai között. Verdi is gyakran dolgozott többszörösen kódolt színpadi üzenetekkel, hiszen többek között éppen a zeneiség mellett a politikai-társadalmi kontextusában a „sorok között olvasható” üzenetek tették őt emblematikussá a saját korában. Az Aida egy szerelmi történet, ami háborúban játszódik, tehát a lehetséges értelmezések között szerepel minden, ami a szerelmet a háborúhoz viszonyítja, és ezt a viszont megtörténésében megfigyeli. A hangsúlyok, nézőpontok meghatározása, a személyes befogadói élmény ereje, megélési szintje pedig abszolút szubjektív és szabályozhatatlan. Nekem nagyon működtek ezek a szimbólumok, hangsúlyok, játékok. Az úgynevezett „panelek” helyett szerepeltetett elemek – akrobaták, táncosok, a bevonulás jelenet elbagatellizálása, az összeroskadó katonák, a beragadt hieroglifa / tank-tragacs, stb. – éppen attól hordoztak jelentést, mert nem voltak tökéletesre csinálva, egyszerre voltak ironikusak és tragikusak. Megfigyelésem szerint Mohácsi gyakran él azzal a rendezői eszközzel, hogy a játékosságot és az esztétikai túlkódolást hangsúlyozza egy jelenetben, nem meghagyva azt a tragédia, a pátosz vagy a komédia „állapotában”. Én „behoztam” ezt a megélést a személyes befogadói horizontomba, és nem éreztem, hogy a betétrészek kevesebben lettek attól, hogy a jeleneteket nem láttam kimunkáltabbnak. Sőt, kifejezetten attól működtek, hogy nem kellett túlzottan behatárolni azokat. Végül a záró képről: nekem abszolút nem hiányzott, hogy beazonosítható legyen a sziklasír zártsága. Én egy univerzális dimenzióba emelt békehimnuszként értelmezem a képet, ahol már túl vagyunk a fizikai síkon, és mindhárom szerelmes egyesül az áldozat aktusában, egyszersmind a békevágy, a háború gépezetéből kiszakadás óhajával búcsúzik a világtól, és a rájuk záródó sötétség már a túlvilágba lépés élménye is, tehát a békére találásé. Pace. PS: Verdit nem vették fel a konzervatóriumba…
5435 smaragd 2015-04-06 09:22:30 [Válasz erre: 5434 Cilike 2015-04-06 09:09:37]
"Érdektelen számomra" ez sajnos jelenleg jó kifejezés, bizonyos rendezések miatt. Érdekes is lehetne, mint ahogyan eredetileg volt. Te legalább még valószínűleg láttad a klasszikus rendezéseket.
"Érdektelen számomra" ez sajnos jelenleg jó kifejezés, bizonyos rendezések miatt. Érdekes is lehetne, mint ahogyan eredetileg volt. Te legalább még valószínűleg láttad a klasszikus rendezéseket.
5434 Cilike 2015-04-06 09:09:37 [Válasz erre: 5430 IVA 2015-04-06 04:26:05]
Nem, nem okvetlenül azért nem akarom megnézni. Őszintén szólva, sok-sok Aidát láttam már és ebben a produkcióban nincs semmi olyan, ami érdekelne. Az énekeseket már mind hallottam ebben a szerepben. Megnézek olyan produkciókat, amik valami miatt fontosak nekem, pl a Sylviára tuti el szeretnék menni, mert ezer éve nem láttam, a Hattyúk tavába is belenézek, ha tudom, megnézem a szegedi Hoffmannt. De ez tényleg teljesen érdektelen számomra.
Nem, nem okvetlenül azért nem akarom megnézni. Őszintén szólva, sok-sok Aidát láttam már és ebben a produkcióban nincs semmi olyan, ami érdekelne. Az énekeseket már mind hallottam ebben a szerepben. Megnézek olyan produkciókat, amik valami miatt fontosak nekem, pl a Sylviára tuti el szeretnék menni, mert ezer éve nem láttam, a Hattyúk tavába is belenézek, ha tudom, megnézem a szegedi Hoffmannt. De ez tényleg teljesen érdektelen számomra.
5433 IVA 2015-04-06 04:56:52
[url]http://www.hirado.hu/2015/04/05/szinte-mar-mindennapos-a-szinhazban-megcsorreno-mobiltelefon/;Szinte már mindennapos a színházban megcsörrenő mobiltelefon[/url]
[url]http://www.hirado.hu/2015/04/05/szinte-mar-mindennapos-a-szinhazban-megcsorreno-mobiltelefon/;Szinte már mindennapos a színházban megcsörrenő mobiltelefon[/url]
5432 IVA 2015-04-06 04:33:18 [Válasz erre: 5423 belsen 2015-04-05 19:55:42]
Nekem sem finom gondolatom támadt a finálét nézve: a kellékes elfelejtette Amneris kezébe adni a gyertyát...
Nekem sem finom gondolatom támadt a finálét nézve: a kellékes elfelejtette Amneris kezébe adni a gyertyát...
5431 IVA 2015-04-06 04:29:43 [Válasz erre: 5421 Momo 2015-04-05 13:37:41]
A rendezői mutatványokból szerintem is csak annak nincs helye, ami az eredeti műben nincs ott, vagy másképp van ott. Mohácsi Aidája nekem valószínűleg rokonszenvesebb lenne, ha egy fesztivál eseményeként látnám, vagy egy vendégjátékként az Erkelben. De a magyarországi gyakorlatba az is belefér, hogy negyed évszázadon keresztül ez a rendezés lesz „az Aida”, időközben még meg is kopik, esetleg belepakolnak némi csicsát, mint Forray Gábor nemesen egyszerű díszletébe annak idején.
A rendezői mutatványokból szerintem is csak annak nincs helye, ami az eredeti műben nincs ott, vagy másképp van ott. Mohácsi Aidája nekem valószínűleg rokonszenvesebb lenne, ha egy fesztivál eseményeként látnám, vagy egy vendégjátékként az Erkelben. De a magyarországi gyakorlatba az is belefér, hogy negyed évszázadon keresztül ez a rendezés lesz „az Aida”, időközben még meg is kopik, esetleg belepakolnak némi csicsát, mint Forray Gábor nemesen egyszerű díszletébe annak idején.
5430 IVA 2015-04-06 04:26:05 [Válasz erre: 5420 Cilike 2015-04-05 13:22:15]
Ha azért nem fogod megnézni, mert valamennyi időpontjában a másik telephelyre szólít a kötelesség, azt megértem. De különben egyszer meg lehet nézni.
Ha azért nem fogod megnézni, mert valamennyi időpontjában a másik telephelyre szólít a kötelesség, azt megértem. De különben egyszer meg lehet nézni.
5429 IVA 2015-04-06 04:23:47 [Válasz erre: 5428 IVA 2015-04-06 04:19:35]
Helyesbítés: ... amelyet egyfelől megtör a hatalom ereje, s amelyhez másfelől kevésnek bizonyul a hatalom – történetesen háború idején.
Helyesbítés: ... amelyet egyfelől megtör a hatalom ereje, s amelyhez másfelől kevésnek bizonyul a hatalom – történetesen háború idején.
5428 IVA 2015-04-06 04:19:35 [Válasz erre: 5417 LanguageMate 2015-04-05 11:08:40]
A „panel” szó bevetésétől eltekintve nem provokatívnak, csak védelmezőnek tartom a hozzászólásodat, amely szerintem néhány fogalom tisztázására szorul. Az Aida az olasz romantikus operairodalom, egy zseniális zeneszerző legtökéletesebb remekműve. Nem „panel-opera”. Az is a „mai kor befogadója”, aki a tavalyi, a 25, vagy 50 évvel ezelőtti, a darabhoz hű rendezések erényeit hiányolja, hiszen ugyanúgy nem Verdi kortársa, mint aki ebből az előadásból ismeri meg a Aidát, vagy nem tetszettek neki az opera korábbi színre vitelei. A diadalmas felvonulás és a parádés balett-betétek nem sablonok, hanem a darabba komponált indulónak, rafináltan egzotikus balettzenéknek, a zene hangvételének és a hangszerelésnek megfelelő jelenetek. Láttam egyszer egy filmmontázst a fővárosban éjszaka kukázó és földön alvó nincstelenekről, a „Milyen szép vagy, milyen szép vagy, Budapest, mily meseszép vagy éjjel” szövegű dal alákeverésével. Nem hiszem, hogy olyan ellenpontozás, amit egy dokumentumriportban hatásos, működik az operaszínpadon. Ám ha mégis, azt csak erős atmoszférateremtő tehetséggel lehet érvényesíteni. Seregi László Spartacusának egyik megrázó jelenete ábrázolta a levert rabszolgafelkelés sebesültjeinek menetét indulózenére. Kb. úgy... Nem tudom, hogy a folyosókon hallható beszélgetésfoszlányok hogyan alakulnak át energiákká. Azt láttam, hogy az összevont I. és II. felvonás közötti rövid szünetben, amikor beeresztették a földszintre a késve érkezőket, többen megragadták az alkalmat a távozásra, majd a két tényleges szünetben is kivették néhányan holmijukat a ruhatárból. Ez nem mond ellent annak, hogy a premier végén nagy taps köszöntötte a művészeket, és persze nem volt búzás. Ez szerintem sem egy ellenszenves rendezés, csupán kifogásolható. Az előző hozzászólásomban említett I Lombardi alla prima crociata egy pacifista tiltakozás, családi viszály, tragikus szerelem történetével, vallási áhítattal és némi vallásszemlélet-kritikával átszőve. Az Aida három ember tragikus szerelmének története, amely egyfelől megtör a hatalom ereje, s amelyhez másfelől kevésnek bizonyul a hatalom, történetesem háború idején. Azok is aggódva figyelhetik napjaink közel-keleti, itthoni és nemzetközi eseményeit, akik egy esti kikapcsolódásra és feltöltődésre nem egy remek Brecht-darab, hanem egy romantikus opera élvezetét választották.
A „panel” szó bevetésétől eltekintve nem provokatívnak, csak védelmezőnek tartom a hozzászólásodat, amely szerintem néhány fogalom tisztázására szorul. Az Aida az olasz romantikus operairodalom, egy zseniális zeneszerző legtökéletesebb remekműve. Nem „panel-opera”. Az is a „mai kor befogadója”, aki a tavalyi, a 25, vagy 50 évvel ezelőtti, a darabhoz hű rendezések erényeit hiányolja, hiszen ugyanúgy nem Verdi kortársa, mint aki ebből az előadásból ismeri meg a Aidát, vagy nem tetszettek neki az opera korábbi színre vitelei. A diadalmas felvonulás és a parádés balett-betétek nem sablonok, hanem a darabba komponált indulónak, rafináltan egzotikus balettzenéknek, a zene hangvételének és a hangszerelésnek megfelelő jelenetek. Láttam egyszer egy filmmontázst a fővárosban éjszaka kukázó és földön alvó nincstelenekről, a „Milyen szép vagy, milyen szép vagy, Budapest, mily meseszép vagy éjjel” szövegű dal alákeverésével. Nem hiszem, hogy olyan ellenpontozás, amit egy dokumentumriportban hatásos, működik az operaszínpadon. Ám ha mégis, azt csak erős atmoszférateremtő tehetséggel lehet érvényesíteni. Seregi László Spartacusának egyik megrázó jelenete ábrázolta a levert rabszolgafelkelés sebesültjeinek menetét indulózenére. Kb. úgy... Nem tudom, hogy a folyosókon hallható beszélgetésfoszlányok hogyan alakulnak át energiákká. Azt láttam, hogy az összevont I. és II. felvonás közötti rövid szünetben, amikor beeresztették a földszintre a késve érkezőket, többen megragadták az alkalmat a távozásra, majd a két tényleges szünetben is kivették néhányan holmijukat a ruhatárból. Ez nem mond ellent annak, hogy a premier végén nagy taps köszöntötte a művészeket, és persze nem volt búzás. Ez szerintem sem egy ellenszenves rendezés, csupán kifogásolható. Az előző hozzászólásomban említett I Lombardi alla prima crociata egy pacifista tiltakozás, családi viszály, tragikus szerelem történetével, vallási áhítattal és némi vallásszemlélet-kritikával átszőve. Az Aida három ember tragikus szerelmének története, amely egyfelől megtör a hatalom ereje, s amelyhez másfelől kevésnek bizonyul a hatalom, történetesem háború idején. Azok is aggódva figyelhetik napjaink közel-keleti, itthoni és nemzetközi eseményeit, akik egy esti kikapcsolódásra és feltöltődésre nem egy remek Brecht-darab, hanem egy romantikus opera élvezetét választották.
5427 IVA 2015-04-06 04:00:01 [Válasz erre: 5416 belsen 2015-04-05 11:02:17]
A diplomamunkáról jut eszembe: tudtommal Mohácsi János nem tanult rendezőnek a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem rendező. Iskoláiról és pályafutásáról [url]http://hu.wikipedia.org/wiki/Moh%C3%A1csi_J%C3%A1nos_%28rendez%C5%91%29;itt[/url] is lehet olvasni. A színházi szakmában nagy tekintélye és népszerűsége van. Kb. „ilyennek hallottam” az énekeseket én is: ahogy leírtad.
A diplomamunkáról jut eszembe: tudtommal Mohácsi János nem tanult rendezőnek a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem rendező. Iskoláiról és pályafutásáról [url]http://hu.wikipedia.org/wiki/Moh%C3%A1csi_J%C3%A1nos_%28rendez%C5%91%29;itt[/url] is lehet olvasni. A színházi szakmában nagy tekintélye és népszerűsége van. Kb. „ilyennek hallottam” az énekeseket én is: ahogy leírtad.
5426 IVA 2015-04-06 03:57:29 [Válasz erre: 5415 telramund 2015-04-05 09:54:30]
Sosem azért írok egy előadásról, hogy bárkit is lebeszéljek róla. Az én véleményemet sem befolyásolja, ha a közönség tombolva tapsol az előadás után. (Tegnap is így volt.) Érdekel mások véleménye is, és szívesen vitatom meg. Legalább egy előadást biztosan érdemes megnéznie Önnek is, aki ért a műfajhoz és az énekesek iránti érdeklődése dominál a színházi összélménnyel szemben. Én is megnézek még egy előadást, és nem is úgy indulok, mintha a vérpadra mennék: még ha az artistamutatványok eszembe juttatták is a pomponos lányokat, korántsem tartozik az Oberfrank Pál-féle Carmen kategóriájába. Viszont két kedves, felső tagozatos rokonomnak, akik ugyan nem ígérkeznek operarajongónak, de úgy gondoltam, lassacskán megnézhetnének egy Aidát, nem ajánlhatom ezt az előadást. A jelmezek és a látvány monotóniájától kétszer olyan hosszúnak tűnik a darab.
Sosem azért írok egy előadásról, hogy bárkit is lebeszéljek róla. Az én véleményemet sem befolyásolja, ha a közönség tombolva tapsol az előadás után. (Tegnap is így volt.) Érdekel mások véleménye is, és szívesen vitatom meg. Legalább egy előadást biztosan érdemes megnéznie Önnek is, aki ért a műfajhoz és az énekesek iránti érdeklődése dominál a színházi összélménnyel szemben. Én is megnézek még egy előadást, és nem is úgy indulok, mintha a vérpadra mennék: még ha az artistamutatványok eszembe juttatták is a pomponos lányokat, korántsem tartozik az Oberfrank Pál-féle Carmen kategóriájába. Viszont két kedves, felső tagozatos rokonomnak, akik ugyan nem ígérkeznek operarajongónak, de úgy gondoltam, lassacskán megnézhetnének egy Aidát, nem ajánlhatom ezt az előadást. A jelmezek és a látvány monotóniájától kétszer olyan hosszúnak tűnik a darab.
5425 Trubadelvtárs alias Cilley Ulrik alias "Lasciami Beppe!" 2015-04-05 21:12:47 [Válasz erre: 5413 -zéta- 2015-04-04 22:38:03]
Bárány voltam, hogy elbitangoltam. :)
Bárány voltam, hogy elbitangoltam. :)
5423 belsen 2015-04-05 19:55:42 [Válasz erre: 5417 LanguageMate 2015-04-05 11:08:40]
Mérföldkő valóban--amivel megjelölhetjük, hogy ilyet nem kérünk többet. Jó lenne rendezőből zeneértőt, stílusértőt, egyáltalán szakértőt. Apróságok, de jelzésértékűek, hogy szinte koncertszerű az opera, sok a a felsorakoztatott egy vonalban való éneklés. Hogy lehet úgy befejezni ezt a darabot,-és itt is a térben való elhelyezés megoldatlansága jellemző,- hogy Amneris aki búcsúzik a "pace"-szavakkal, alatta két lépcsővel turbékol Aida-Radames.(Ha nem tudnám, hogy nem így van, azt hinném, hogy így van--és akkor marhára nem értem, mért nem vág Amneris egy amforát Radames fejéhez "in pace")
Mérföldkő valóban--amivel megjelölhetjük, hogy ilyet nem kérünk többet. Jó lenne rendezőből zeneértőt, stílusértőt, egyáltalán szakértőt. Apróságok, de jelzésértékűek, hogy szinte koncertszerű az opera, sok a a felsorakoztatott egy vonalban való éneklés. Hogy lehet úgy befejezni ezt a darabot,-és itt is a térben való elhelyezés megoldatlansága jellemző,- hogy Amneris aki búcsúzik a "pace"-szavakkal, alatta két lépcsővel turbékol Aida-Radames.(Ha nem tudnám, hogy nem így van, azt hinném, hogy így van--és akkor marhára nem értem, mért nem vág Amneris egy amforát Radames fejéhez "in pace")
5422 Búbánat 2015-04-05 17:10:15
Az Aidában is elsősorban a Verdi zenéjét kell keresnünk, és persze az interpretálást. A rendezői belemagyarázást ma már minden új bemutató esetében külön tanulmányként megkapjuk hozzá. Ami segít(het) eligazodni - vagy még inkább: eltévelyít.
Az Aidában is elsősorban a Verdi zenéjét kell keresnünk, és persze az interpretálást. A rendezői belemagyarázást ma már minden új bemutató esetében külön tanulmányként megkapjuk hozzá. Ami segít(het) eligazodni - vagy még inkább: eltévelyít.
5421 Momo 2015-04-05 13:37:41 [Válasz erre: 5420 Cilike 2015-04-05 13:22:15]
Szerintem van helyük van a rendezői átértelmezéseknek az operaszínpadon. A változatos nézőpontokban készült interpretációk hozzátehetnek az eredeti műhöz. Megmutathatnak olyasmit is, ami ott van, csak nem feltétlenül nyilvánvaló. Az viszont komoly probléma, ha a fiatalok egy darab ferdítésén nőnek fel, mert a műsorban nagyrészt csak az látható. Az alap az lenne, hogy először - és alapvetően - megismerik az eredetit művet. Meg lehet például rendezni a Bohéméletet Párizsban vegetáló arab fiatalok szemszögéből, akik miközben életük fő eseményére - egy merényletre, túszejtésre, robbantásra - készülnek, mellesleg szerelembe esnek. De nagyrészt csak ezt játszani... na az lenne a valódi merénylet.
Szerintem van helyük van a rendezői átértelmezéseknek az operaszínpadon. A változatos nézőpontokban készült interpretációk hozzátehetnek az eredeti műhöz. Megmutathatnak olyasmit is, ami ott van, csak nem feltétlenül nyilvánvaló. Az viszont komoly probléma, ha a fiatalok egy darab ferdítésén nőnek fel, mert a műsorban nagyrészt csak az látható. Az alap az lenne, hogy először - és alapvetően - megismerik az eredetit művet. Meg lehet például rendezni a Bohéméletet Párizsban vegetáló arab fiatalok szemszögéből, akik miközben életük fő eseményére - egy merényletre, túszejtésre, robbantásra - készülnek, mellesleg szerelembe esnek. De nagyrészt csak ezt játszani... na az lenne a valódi merénylet.
5420 Cilike 2015-04-05 13:22:15
Szerintem az Aida egy szerelmi történet. A háborúnak vajmi kevés szerepe van benne lényegét tekintve. Szerelem, féltékenység, bosszú, hatalomvágy. Ebből pacifista proklamációt rendezni b. oylan, mint a boldogtalan emlékű Katharina Wagner-féle Lohengrin. Persze voltak, akik annak is ujjongtak. (Nem láttam az Aidát és nem is fogom megnézni, de abból, amit olvastam róla, ez a véleményem.)
Szerintem az Aida egy szerelmi történet. A háborúnak vajmi kevés szerepe van benne lényegét tekintve. Szerelem, féltékenység, bosszú, hatalomvágy. Ebből pacifista proklamációt rendezni b. oylan, mint a boldogtalan emlékű Katharina Wagner-féle Lohengrin. Persze voltak, akik annak is ujjongtak. (Nem láttam az Aidát és nem is fogom megnézni, de abból, amit olvastam róla, ez a véleményem.)
5419 telramund 2015-04-05 13:04:00 [Válasz erre: 5417 LanguageMate 2015-04-05 11:08:40]
Bántástól mentesen,de leírom.Sajnos jobban hiszek IVA és mások hozzászólásnak.Van múltjuk, hitelük. Egyetlen beírással szereplő hozzászóló némi gyanút kelt bennem ,hogy rendelésre írta ,amit írt. Természetesen magamn is részese leszek az előadásnak és akkor majd írok néhány szót az előadásról. Más!Egy operaelőadás alatt nem a jelenlegi közel-keleti helyzet érdekel ,hanem Verdi Aidája,mely a fáraók idejében játszódik.Élvezni szeretem a zenét ,megfelelő körítéssel és nem magyarázatot várok vagy utalást egy több mint száz éve született műtől napjaink eseményeire!!!!!!
Bántástól mentesen,de leírom.Sajnos jobban hiszek IVA és mások hozzászólásnak.Van múltjuk, hitelük. Egyetlen beírással szereplő hozzászóló némi gyanút kelt bennem ,hogy rendelésre írta ,amit írt. Természetesen magamn is részese leszek az előadásnak és akkor majd írok néhány szót az előadásról. Más!Egy operaelőadás alatt nem a jelenlegi közel-keleti helyzet érdekel ,hanem Verdi Aidája,mely a fáraók idejében játszódik.Élvezni szeretem a zenét ,megfelelő körítéssel és nem magyarázatot várok vagy utalást egy több mint száz éve született műtől napjaink eseményeire!!!!!!
5418 smaragd 2015-04-05 11:46:14 [Válasz erre: 5417 LanguageMate 2015-04-05 11:08:40]
Érdeklődéssel olvastam írásodat. A baj ott van, hogy a "megszokottabb beidegződés"ű nézők örülhetnek, hogy még látták az eredeti műveket. Újabb ilyen jellegű beidegződésre nincs mód, mert az eredeti opera a leírt rendezés szerint felismerhetetlen. Nem korosztály kérdése a korhűség iránti igény. A külföldiek nagy része évtizedek alatt hozzáedződött ehhez a stílushoz, egy ideje már nem volt más választása. "Pacifista protest"-re mai témájú darabot is lehet választani, mai rendezői eszközökkel. Annak örülök, hogy neked tetszett!
Érdeklődéssel olvastam írásodat. A baj ott van, hogy a "megszokottabb beidegződés"ű nézők örülhetnek, hogy még látták az eredeti műveket. Újabb ilyen jellegű beidegződésre nincs mód, mert az eredeti opera a leírt rendezés szerint felismerhetetlen. Nem korosztály kérdése a korhűség iránti igény. A külföldiek nagy része évtizedek alatt hozzáedződött ehhez a stílushoz, egy ideje már nem volt más választása. "Pacifista protest"-re mai témájú darabot is lehet választani, mai rendezői eszközökkel. Annak örülök, hogy neked tetszett!
5417 LanguageMate 2015-04-05 11:08:40
A tegnapi Aida előadás véleményem szerint mérföldkő volt az Erkel életében. Mohácsi János sikeresen töltötte fel új, a mai kor befogadója számára is releváns, őszinte tartalmakkal az opera fordulatait, paneleit. Csak gratulálni tudok ahhoz, hogy felkérték a neves színházi rendezőt erre a feladatra, és ezzel megörvendeztették azokat a nézőket is, akik a bevált sablonok (felvonulás, ballabile, díszlettömbök, aranyozott testek, jelképhordozás) helyett a ma nézőpontjára reflektáló, a mindennapjainkat meghatározó értelmezési lehetőségekkel dúsított dramaturgiai üzeneteket is szívesen fogadtak volna az előadásban. Katartikus és megható produkció született. Hozzászólásommal nem szeretnék provokatív lenni, és tisztelettel elfogadom azoknak a Fórumozóknak a véleményét is, akik inkább a hagyományosabb, megszokottabb beidegződések felől közelítenek az előadás értelmezéséhez. Mégis, érdemes megfontolni azt a szempontot, hogy a tegnap este mindhárom felvonás alatt érezhető volt, hogy kapcsolódási pontok, közös értés születik a nézők és előadók között. Ez az Aida a háborúról, a békevágyról, és a háborús ország politikai gépezetében az elkerülhetetlen végzet felé sodródó szerelmesekről szólt. A díszletek, jelmezek, és az átértelmezett és átformált betét-részletek mind azt üzenték, hogy az erőszak és manipuláció mechanizmusai szerint működő hatalmi mechanizmus milyen felesleges, jelentéktelen és persze mennyire elkerülhetetlenül pusztító. Ezért volt groteszk, dicstelen és pátosztalan a bevonulási jelenet, ezért lett kiskorú akrobaták és ügyetlen gyerek-táncosok jelenete a ballabile, ezért kelt elidegenítő / gagyi / empire hatást a díszlet. Nagyon sok külföldi volt jelen tegnap, és büszke voltam rá, hogy mennyi pozitív energiát, szinte meglepődött elismerést hallottam, éreztem a szünetekben, a folyosókon végighaladva. A zárójelenet pedig fenségesen költőire sikerült. Ez az Aida egy pacifista protest, és jó, hogy azokhoz is szól, akik aggódva figyelik napjaink (nem csak) Közel-Keleti eseményeit.
A tegnapi Aida előadás véleményem szerint mérföldkő volt az Erkel életében. Mohácsi János sikeresen töltötte fel új, a mai kor befogadója számára is releváns, őszinte tartalmakkal az opera fordulatait, paneleit. Csak gratulálni tudok ahhoz, hogy felkérték a neves színházi rendezőt erre a feladatra, és ezzel megörvendeztették azokat a nézőket is, akik a bevált sablonok (felvonulás, ballabile, díszlettömbök, aranyozott testek, jelképhordozás) helyett a ma nézőpontjára reflektáló, a mindennapjainkat meghatározó értelmezési lehetőségekkel dúsított dramaturgiai üzeneteket is szívesen fogadtak volna az előadásban. Katartikus és megható produkció született. Hozzászólásommal nem szeretnék provokatív lenni, és tisztelettel elfogadom azoknak a Fórumozóknak a véleményét is, akik inkább a hagyományosabb, megszokottabb beidegződések felől közelítenek az előadás értelmezéséhez. Mégis, érdemes megfontolni azt a szempontot, hogy a tegnap este mindhárom felvonás alatt érezhető volt, hogy kapcsolódási pontok, közös értés születik a nézők és előadók között. Ez az Aida a háborúról, a békevágyról, és a háborús ország politikai gépezetében az elkerülhetetlen végzet felé sodródó szerelmesekről szólt. A díszletek, jelmezek, és az átértelmezett és átformált betét-részletek mind azt üzenték, hogy az erőszak és manipuláció mechanizmusai szerint működő hatalmi mechanizmus milyen felesleges, jelentéktelen és persze mennyire elkerülhetetlenül pusztító. Ezért volt groteszk, dicstelen és pátosztalan a bevonulási jelenet, ezért lett kiskorú akrobaták és ügyetlen gyerek-táncosok jelenete a ballabile, ezért kelt elidegenítő / gagyi / empire hatást a díszlet. Nagyon sok külföldi volt jelen tegnap, és büszke voltam rá, hogy mennyi pozitív energiát, szinte meglepődött elismerést hallottam, éreztem a szünetekben, a folyosókon végighaladva. A zárójelenet pedig fenségesen költőire sikerült. Ez az Aida egy pacifista protest, és jó, hogy azokhoz is szól, akik aggódva figyelik napjaink (nem csak) Közel-Keleti eseményeit.
5416 belsen 2015-04-05 11:02:17 [Válasz erre: 5415 telramund 2015-04-05 09:54:30]
Először is köszönöm IVA frappáns beszámolóját. Ez az Aida rendezés még a kísérleti színház terültén is ingoványos talajra lépett.Nem a konvenciok miatt, hanem alapvető rendezői tévedések miatt. Szerintem pl. ha ezz egy rendezői diplomamunkaként adnák be, akkor elfogadhatatlan lenne. Megint az énekesek mentenek!! Sümegi Eszter, a megjelent előzetes cikkek alapján betegsége miatt maszkkal próbált, de már a főpróbára hallhatóan rendbe jött, egy-két pici hurut állt még útjába, de a tegnapi premieren mindennek már nyoma sem volt, régi pompájában szólt hangja. Fekete Attila a premiert fáradtabban kezdte, da a 2. felvonástól magára talát.Néha felötlik bennem, nem kellene-e néha bizonyos harsányságtól kímélnie a torkát.Akkor is maradhatna az, aki. Komlósi Ildikó tavalyi jubileumi előadásán jobban tetszett, de most sem volt saját nivója latt. Annak ellenére, hogy érzelmileg még túldiszponált is volt helyenként, hangja nem mindig engedelmesekedett ennek az plusz érzelmi töltetnek. Kálmándi Mihálynak nagyon jó szerepe az Amonasro.Ha egy két túlfújt csúcs hangját nem engedné zabolátlanul, hanem zengő hangjai sorába illesztené, kikezdhetetlen lenne. Ramfisként Fried Péter énekelt zengő fényes tömör bassus hangon.Gondtalan magas F-el a templomképben, és az itélkezésben olyan szuggesztiv szigorral, mintha maga az inkvizíció lenne.A többieket IVA kivesézte.Akórusról még annyit, hogy elhelyzésük miatt néha, pl. a templomképben is a magas szólam nem jött át rendesen , a basszus meg túl sok.
Először is köszönöm IVA frappáns beszámolóját. Ez az Aida rendezés még a kísérleti színház terültén is ingoványos talajra lépett.Nem a konvenciok miatt, hanem alapvető rendezői tévedések miatt. Szerintem pl. ha ezz egy rendezői diplomamunkaként adnák be, akkor elfogadhatatlan lenne. Megint az énekesek mentenek!! Sümegi Eszter, a megjelent előzetes cikkek alapján betegsége miatt maszkkal próbált, de már a főpróbára hallhatóan rendbe jött, egy-két pici hurut állt még útjába, de a tegnapi premieren mindennek már nyoma sem volt, régi pompájában szólt hangja. Fekete Attila a premiert fáradtabban kezdte, da a 2. felvonástól magára talát.Néha felötlik bennem, nem kellene-e néha bizonyos harsányságtól kímélnie a torkát.Akkor is maradhatna az, aki. Komlósi Ildikó tavalyi jubileumi előadásán jobban tetszett, de most sem volt saját nivója latt. Annak ellenére, hogy érzelmileg még túldiszponált is volt helyenként, hangja nem mindig engedelmesekedett ennek az plusz érzelmi töltetnek. Kálmándi Mihálynak nagyon jó szerepe az Amonasro.Ha egy két túlfújt csúcs hangját nem engedné zabolátlanul, hanem zengő hangjai sorába illesztené, kikezdhetetlen lenne. Ramfisként Fried Péter énekelt zengő fényes tömör bassus hangon.Gondtalan magas F-el a templomképben, és az itélkezésben olyan szuggesztiv szigorral, mintha maga az inkvizíció lenne.A többieket IVA kivesézte.Akórusról még annyit, hogy elhelyzésük miatt néha, pl. a templomképben is a magas szólam nem jött át rendesen , a basszus meg túl sok.
5415 telramund 2015-04-05 09:54:30
Hát ez a beszámoló nem erősítette meg,hogy nekem ezt az Aidát többször meg kell néznem .Pedig elvileg 3 alkalom is rendelkezésemre áll. Kár ,hogy az énekesekről nem hallottunk,mert én azért elsősorban miattuk járok operába és nem a rendező szörnyűségek nézésére.Na egy előadást megnézek,most már biztos csak az énekesekért.A többit meg-na ez a jővő zenéje énekes ide ,énekes oda,mert ott is már csupán a minőség érdekel.
Hát ez a beszámoló nem erősítette meg,hogy nekem ezt az Aidát többször meg kell néznem .Pedig elvileg 3 alkalom is rendelkezésemre áll. Kár ,hogy az énekesekről nem hallottunk,mert én azért elsősorban miattuk járok operába és nem a rendező szörnyűségek nézésére.Na egy előadást megnézek,most már biztos csak az énekesekért.A többit meg-na ez a jővő zenéje énekes ide ,énekes oda,mert ott is már csupán a minőség érdekel.
5414 IVA 2015-04-05 06:59:38
Aida (új rendezésben, új látványban) – 2015. április 4. Lehár Ferenc vallotta, hogy az operettmuzsika nem lehet lélekmarcangoló, mert az emberek, akik hallgatják, örömre vágynak. S valóban, még A mosoly országa szomorú végű történetének zenéjében is legfeljebb keserédes dallamokat hallunk, nem mélyen fájdalmasakat. Az műfaj másik nagy mestere, művésze, Kálmán Imre is ennek jegyében komponált, zeneszámai andalítóak, vidámak, még a kissé szomorú, mert a múltba, a visszavonhatatlanul elszállt ifjúságra révedő operetthősök sem hagyják, hogy megtörten távozzunk a színházból. A csárdáskirálynő 1993-as kaposvári rendezésében azonban elsősorban az a motívum izgatta Mohácsi Jánost, hogy a darab az első világháborúban játszódik. Vagy ebbe kapaszkodott, hogy feloldjon egy ellentmondást: a kaposvári színház eszményébe nemigen illett a nagyoperett ápolása, ugyanakkor a közönség (a vidéki különösen) mindig is igényelte. A közönség csalódott a verzióban, amit botrányként is emlegettek. A Csárdáskirálynő 1916 c. előadást a televízió is közvetítette, ami kiszélesítette a megbotránkozók táborát. Magam is közéjük tartoztam, mivel Mohácsi a szöveg egyes részeit is átírta (illetve bele is írt, különben nem kerültek volna bele trágár kifejezések is), úgy véltem, ez egy másik darab, más üzenettel, amihez ellopták az alaptörténetet és Kálmán Imre zenéjét. Mindez annak olvastán jutott eszembe, hogy Mohácsi szerint Verdi Aidája a háborúról szól. Kétségtelen, hogy az „operaszerzők ars poeticája” nem tagadja a történelem borzalmainak zenei ábrázolását az emberi érzelmekben, a romantikusoké különösen nem. Szinte minden opera háború idején játszódik – mert hát mikor nem volt háború? Ha csak Verdit vesszük, a Nabucco, A trubadúr, A végzet hatalma, a Don Carlos, az Otello hátterében, sőt színpadán is jelen van a háború. A példák sora korántsem teljes, és csak azért hagytam a végére A lombardokat, mert ennek az operának az esetében tudnék vitatkozni arról, hogy cselekményének családi, szerelmi szála hangsúlyosabb és fontosabb-e, avagy a történelmi. Az Aidáról határozottan úgy vélem, annyira jellegzetesen szerelmi történet (a legegyszerűbb képlettel: szerelmi háromszög), hogy az Egyiptom és Etiópia közötti viszály (amelynek egyik háborúját, midőn Aida fogságba esett, csak elé gondoljuk, a másiknak csak a győzteseit és a foglyait látjuk) csupán izgalmas emberi dilemmákat vindikáló háttere a bonyodalomnak és a tragédiának. Vitatkozni persze lehet ezen, de szerencsére az opera zenéje és zenéhez szorosan kötött szövege ellenáll az át- és beleírásnak. Ebben a helyzetben a rendező csupán a tradicionális előadásokban megszokott látványelemek változtatása erejéig érvényesítheti egyéni látásmódját. Kérdés, hogy a mostani felújításban sikerült-e egy alapvetően a háborúról szóló operát bemutatni, vagy megmaradt a szerelmi dráma, szokatlan és vitathatóan sikerült körítéssel. Khell Zsolt olyan díszletet tervezett, amely számos opera háttereként mutatósnak számítana, ám a mindenkor leglátványosabb és változatos színpadtereket ihlető, sőt gyakran azok kedvéért is előadott Aidához nem. A mediterrán táj nem azért hiányzik, mert hozzászoktunk az azúrkék horizonthoz és a magasról tűző napfényt idéző reflektorokhoz, hanem azért, mert ez a háttérfestés árad Verdi zenéjéből. Akkor is, ha csak hallgatjuk. Ha mást látunk helyette, zavaró. A díszlet nem monumentális, holott már számos rendezés bizonyította, hogy az Erkel színpadán ez a hatás érvényesíthető. Háttere egy fának látszó anyagból készült keret, melyben különböző négyszög alakú kazettákat eleinte türkizkék márványnak látszó anyag tölt ki, ezek rajza óegyiptomi ábrákat, jelképeket idéz. A középső járás szélein egy-egy totemállat hangsúlyos szobra – fontos tehát, hogy a helyszín az ókori Egyiptom! A játéktér szinte mindvégig belső térként hat, nem sokat változik – holott az Aida helyszínváltozásaira jellemző a külső és belső terek váltakozása. Hiszen a külsőkhöz képest nyer(ne) intimitást a templom-kép, melyben a főpap áldását adja a hadvezér sikerességére; Amneris lakosztálya, a szerelmi vetélytársnők összecsapásának helyszíne, végül a nyomasztó sziklasír: az egyedülállóan iszonyatos halálnemben beteljesülő tragédia tere. Érdekes módon a legzártabb hatást a hagyományosan legattraktívabb bevonulási kép helyszíne kelti. Az addig türkiz márványnak ható kazetta-belsők hátulról (vagy belülről) kivilágítást kapnak, álcázatlanul mesterséges, elektromos világítást, aminek hatására a tér leginkább egy játékkaszinó hangulatát kelti. Jobbféle látványkultúrában a Nílus-part egzotikus folyamárteret jelent – ezt a zene ellentmondást nem tűrően követeli –, amelynek szélén szerényen húzódik meg egy szentély, ahol Amneris és Ramfis időz, mialatt idekinn olyan drámai események zajlanak, amelyekhez a természet rejteke szükséges: titkos találka, családi cselszövés, hazaárulás. A felvonás díszlete felújításról felújításra igénytelenebb (és olcsóbb), legfeljebb egy télikertre sem elegendő növénnyel jelzi a különleges helyszínt. Nem a holdfényben csillámló vízfodrok és nem a pálmafák hiányoznak (a vékony rudak számomra értelmezhetetlenek), hanem az zavaró, hogy ezt egy forgalmas hellyé rendezték. Még az ide érkező Aida körül is sertepertél öt-hat szolga? papnő? – kilétük a jelmezekből nem derül ki. Amneris és a papok jelenetében csúcsosodik ki, ami már a templom-képtől folyamatosan fájó: a misztikum és a titokzatosság hiánya. Ez gyakorlatilag azt eredményezi, hogy a szereplők is, a kórus is többnyire a színpad előterében, a nézőtér felé megállva énekelnek. Felmerül a kérdés, hogy ehhez miért volt szükség „művészszínházakban” gyakorlott rendezőre, akitől az ember azt remélte, hogy lefaragja, megoldja az operajátszás zavaró hagyományait (feltéve, hogy ez megoldható egyáltalán). Ehhez képest a sziklasír-képnek még a szcenikai szintű megoldásról is teljesen lemondott. Itt a legnyitottabb, legtágabb a tér, és az élettől búcsúzó, befalazott szerelmeseket semmi sem választja el a végül megjelenő, sorsába beletörődött és már csak békességre vágyó Amneristől. Értelmezhető lenne, ha a tér ott nyílna és tágulna ki, a végtelenségig, ahol felcsendül Aida és Radames éteri búcsúdallama: a halálban beteljesülő szerelmi boldogság lebontotta rémes börtönük fizikai falait. De csak ekkor – a zene előbb nem engedi –, és Amneris nem lehet ennek részese! A díszletnél is problematikusabbnak találom Remete Kriszta jelmezeit. A (most már persze visszasírt) előző, Nagy Viktor-rendezés túlzottan pompás (rosszmájúan mondhatnám: paradicsommadár stílusú) jelmezei után vágytam kissé decensebb és kifejezőbb jelmezekre. Ebben a rendezésben az egyiptomi udvar minden lakója mélyfeketében jár, különböző arany (réz) ruhadíszítésekkel és ékszerekkel: az uralkodó, a hercegnő, az egyházi személyek, a szolgák, köztük a raboskodó etióp királylány. Tervezői és szabászi leleményt tükröznek a jelmezek, jellemeket és az egyiptomi társadalomban nem elhanyagolható hierarchiát azonban nem. A rézdíszek sajnos szorgalmasan és kellemetlenül verik a reflektorfényt a közönségre, aki egyébként is szenved nem kevés nézőtárs előadás alatt is folyamatosan használt okostelefonjainak és tabletjeinek fényétől. Külön kínoztató a csillogása Amneris III. és IV. felvonásban viselt fém vagy plexi partedlijének, amely talán praktikusan akadályozza meg, hogy a felbüfizett papi a keblek közé csurogjon, viszont nem is hasonlít az egyiptomi viselet jellegzetes ívű nyakékére. Radames és minden katonai személy jelmeze szürke, minimális rézdíszítéssel, későbbi évezredek zubbonyainak vonalát követő, válltöméses felsővel és fekete csizmával. Egyiptomi kendőt és parókát nem látunk, a katonák és az etiópok ősz és/vagy tar fejére zúdul az e tekintetben szerencsésen nem túl sok fény. Az etiópok jelmeze bordó, jól kiemeli, hogy az elejtett foglyok királyukkal együtt sincsenek többen egy tucatnál. A rendezés nem törekszik káprázatos tablókra a győzelmi ünnepen, ez nem feltétlenül hátrány a korábbi szokáshoz (a statiszták csoportjainak többször ismétlődő vonulása a kulissza elemei körül) képest. Nemcsak a háború foglyainak, hanem győzteseinek áldozatát is igyekszik érzékeltetni. Néhány katona jókora hátizsákot cipel, némelyik összerogy a teher alatt, tán legyengültségében is. Ennek a fontos üzenetnek a látványából azonban sajnálatosan hiányzik az operaszínpadon elengedhetetlen profizmus. Ugyanaz a profizmus, amit egy balettkar tud biztosítani a táncokhoz. A színlap feltünteti, hogy a szólisták mellett a Magyar Állami Operaház Zenekara és a Honvéd Férfikar működik közre, ám a kiválóan szóló vegyes kart már nem, amint azt sem, hogy kik valósítják meg Bodor Johanna koreográfiáját. A templomi képben valószínűleg nem tánckar, hanem statiszták, akik szerepük szerint feláldoznak egy lányt a hadművelet sikerének érdekében. Az oly sok jelzésszerű rendezési elem közt kínos ennek a jelenetnek a naturalizmusa. Szegény lehet az a birodalom, amelynek főpapnője s. k. nyársalja fel az áldozatként kiszemelt szüzet, aminek köszönhetően végre „vért” is láthatunk az Aida színpadán. És szegény lehet az a királyság, amelynek nincs elég saját show-művésze az uralkodó család és a győzelemnek örvendő nép szórakoztatására. Először az etióp foglyok lejtenek kényszerű táncot, majd (csak idegen anyagból tudom) artistanövendékek, ugyanazok, akik (mór gyerekek helyett) Amnerist is szórakoztatták lakosztályában. Mutatványukért, amely a romantikus nagyopera zenéjének pompájához méltatlan, nem őket hibáztatom, megjelenésükért is csak a jelmeztervezőt. Olyan (természetesen fekete) cipőt és oly rossz szabású jelmezt adott rájuk, amelyekben rossz alakú, sporttól kímélt gyerekeknek látszanak. Maga a rendezés akkor vesztette el a bizalmamat (és tetszésemet), amikor, sajnos már az első képben, a vállaltan óegyiptomi miliőben megjelent a gépfegyver, s ezzel a gagyi utalások sora arra, hogy a háború minden korban kegyetlen. Ennél a sajnos igaz közhelynél többet nem mond Mohácsi János rendezése arról az Aidáról, amely a háborúról szól. Sem a többnyire mindig sötét színpad a zömmel fekete jelmezekkel, amelyek nem minden kultúrában jelképezik a gyászt mint a háború következményét. Az előadás egyik jellemzőjeként beharangozott „trouvaille”, hogy ti. az etióp hősök és foglyok nincsenek „feketére mázolva”, a sok egyéb hiányérzet közt szinte fel sem tűnik. Kesselyák Gergely vezényelte az előadást, amely lehangolóbb volt annál, hogy egyik kedvenc operám zenéjének rendszerint mámorító hatása alá kerüljek. (Kissé belejátszott ebbe az is, hogy Nabucco-rendezése után még sok időbe és csodába telhet, amíg őszintének tudom elfogadni Kesselyák művészetét.) Ennek az előadásnak mégis kétségtelenül a zene és az énekesek voltak a győztesei. Legtöbbjüket nem is csak egyszer hallottam már szerepükben, inkább a másik szereposztás tapasztalatával együtt írnék róluk. Mindössze a kiemelkedő élmény nyújtó Sebestyén Miklóst említem a Király szerepében, illetve Heiter Melinda Főpapnőjét, akinek szerepeltetését még jobban értékeltem volna olyan misztikum és titokzatosság jegyében, amely Verdi zenéjének sajátja, de az előadásból, ismétlem, fájdalmasan hiányzik.
Aida (új rendezésben, új látványban) – 2015. április 4. Lehár Ferenc vallotta, hogy az operettmuzsika nem lehet lélekmarcangoló, mert az emberek, akik hallgatják, örömre vágynak. S valóban, még A mosoly országa szomorú végű történetének zenéjében is legfeljebb keserédes dallamokat hallunk, nem mélyen fájdalmasakat. Az műfaj másik nagy mestere, művésze, Kálmán Imre is ennek jegyében komponált, zeneszámai andalítóak, vidámak, még a kissé szomorú, mert a múltba, a visszavonhatatlanul elszállt ifjúságra révedő operetthősök sem hagyják, hogy megtörten távozzunk a színházból. A csárdáskirálynő 1993-as kaposvári rendezésében azonban elsősorban az a motívum izgatta Mohácsi Jánost, hogy a darab az első világháborúban játszódik. Vagy ebbe kapaszkodott, hogy feloldjon egy ellentmondást: a kaposvári színház eszményébe nemigen illett a nagyoperett ápolása, ugyanakkor a közönség (a vidéki különösen) mindig is igényelte. A közönség csalódott a verzióban, amit botrányként is emlegettek. A Csárdáskirálynő 1916 c. előadást a televízió is közvetítette, ami kiszélesítette a megbotránkozók táborát. Magam is közéjük tartoztam, mivel Mohácsi a szöveg egyes részeit is átírta (illetve bele is írt, különben nem kerültek volna bele trágár kifejezések is), úgy véltem, ez egy másik darab, más üzenettel, amihez ellopták az alaptörténetet és Kálmán Imre zenéjét. Mindez annak olvastán jutott eszembe, hogy Mohácsi szerint Verdi Aidája a háborúról szól. Kétségtelen, hogy az „operaszerzők ars poeticája” nem tagadja a történelem borzalmainak zenei ábrázolását az emberi érzelmekben, a romantikusoké különösen nem. Szinte minden opera háború idején játszódik – mert hát mikor nem volt háború? Ha csak Verdit vesszük, a Nabucco, A trubadúr, A végzet hatalma, a Don Carlos, az Otello hátterében, sőt színpadán is jelen van a háború. A példák sora korántsem teljes, és csak azért hagytam a végére A lombardokat, mert ennek az operának az esetében tudnék vitatkozni arról, hogy cselekményének családi, szerelmi szála hangsúlyosabb és fontosabb-e, avagy a történelmi. Az Aidáról határozottan úgy vélem, annyira jellegzetesen szerelmi történet (a legegyszerűbb képlettel: szerelmi háromszög), hogy az Egyiptom és Etiópia közötti viszály (amelynek egyik háborúját, midőn Aida fogságba esett, csak elé gondoljuk, a másiknak csak a győzteseit és a foglyait látjuk) csupán izgalmas emberi dilemmákat vindikáló háttere a bonyodalomnak és a tragédiának. Vitatkozni persze lehet ezen, de szerencsére az opera zenéje és zenéhez szorosan kötött szövege ellenáll az át- és beleírásnak. Ebben a helyzetben a rendező csupán a tradicionális előadásokban megszokott látványelemek változtatása erejéig érvényesítheti egyéni látásmódját. Kérdés, hogy a mostani felújításban sikerült-e egy alapvetően a háborúról szóló operát bemutatni, vagy megmaradt a szerelmi dráma, szokatlan és vitathatóan sikerült körítéssel. Khell Zsolt olyan díszletet tervezett, amely számos opera háttereként mutatósnak számítana, ám a mindenkor leglátványosabb és változatos színpadtereket ihlető, sőt gyakran azok kedvéért is előadott Aidához nem. A mediterrán táj nem azért hiányzik, mert hozzászoktunk az azúrkék horizonthoz és a magasról tűző napfényt idéző reflektorokhoz, hanem azért, mert ez a háttérfestés árad Verdi zenéjéből. Akkor is, ha csak hallgatjuk. Ha mást látunk helyette, zavaró. A díszlet nem monumentális, holott már számos rendezés bizonyította, hogy az Erkel színpadán ez a hatás érvényesíthető. Háttere egy fának látszó anyagból készült keret, melyben különböző négyszög alakú kazettákat eleinte türkizkék márványnak látszó anyag tölt ki, ezek rajza óegyiptomi ábrákat, jelképeket idéz. A középső járás szélein egy-egy totemállat hangsúlyos szobra – fontos tehát, hogy a helyszín az ókori Egyiptom! A játéktér szinte mindvégig belső térként hat, nem sokat változik – holott az Aida helyszínváltozásaira jellemző a külső és belső terek váltakozása. Hiszen a külsőkhöz képest nyer(ne) intimitást a templom-kép, melyben a főpap áldását adja a hadvezér sikerességére; Amneris lakosztálya, a szerelmi vetélytársnők összecsapásának helyszíne, végül a nyomasztó sziklasír: az egyedülállóan iszonyatos halálnemben beteljesülő tragédia tere. Érdekes módon a legzártabb hatást a hagyományosan legattraktívabb bevonulási kép helyszíne kelti. Az addig türkiz márványnak ható kazetta-belsők hátulról (vagy belülről) kivilágítást kapnak, álcázatlanul mesterséges, elektromos világítást, aminek hatására a tér leginkább egy játékkaszinó hangulatát kelti. Jobbféle látványkultúrában a Nílus-part egzotikus folyamárteret jelent – ezt a zene ellentmondást nem tűrően követeli –, amelynek szélén szerényen húzódik meg egy szentély, ahol Amneris és Ramfis időz, mialatt idekinn olyan drámai események zajlanak, amelyekhez a természet rejteke szükséges: titkos találka, családi cselszövés, hazaárulás. A felvonás díszlete felújításról felújításra igénytelenebb (és olcsóbb), legfeljebb egy télikertre sem elegendő növénnyel jelzi a különleges helyszínt. Nem a holdfényben csillámló vízfodrok és nem a pálmafák hiányoznak (a vékony rudak számomra értelmezhetetlenek), hanem az zavaró, hogy ezt egy forgalmas hellyé rendezték. Még az ide érkező Aida körül is sertepertél öt-hat szolga? papnő? – kilétük a jelmezekből nem derül ki. Amneris és a papok jelenetében csúcsosodik ki, ami már a templom-képtől folyamatosan fájó: a misztikum és a titokzatosság hiánya. Ez gyakorlatilag azt eredményezi, hogy a szereplők is, a kórus is többnyire a színpad előterében, a nézőtér felé megállva énekelnek. Felmerül a kérdés, hogy ehhez miért volt szükség „művészszínházakban” gyakorlott rendezőre, akitől az ember azt remélte, hogy lefaragja, megoldja az operajátszás zavaró hagyományait (feltéve, hogy ez megoldható egyáltalán). Ehhez képest a sziklasír-képnek még a szcenikai szintű megoldásról is teljesen lemondott. Itt a legnyitottabb, legtágabb a tér, és az élettől búcsúzó, befalazott szerelmeseket semmi sem választja el a végül megjelenő, sorsába beletörődött és már csak békességre vágyó Amneristől. Értelmezhető lenne, ha a tér ott nyílna és tágulna ki, a végtelenségig, ahol felcsendül Aida és Radames éteri búcsúdallama: a halálban beteljesülő szerelmi boldogság lebontotta rémes börtönük fizikai falait. De csak ekkor – a zene előbb nem engedi –, és Amneris nem lehet ennek részese! A díszletnél is problematikusabbnak találom Remete Kriszta jelmezeit. A (most már persze visszasírt) előző, Nagy Viktor-rendezés túlzottan pompás (rosszmájúan mondhatnám: paradicsommadár stílusú) jelmezei után vágytam kissé decensebb és kifejezőbb jelmezekre. Ebben a rendezésben az egyiptomi udvar minden lakója mélyfeketében jár, különböző arany (réz) ruhadíszítésekkel és ékszerekkel: az uralkodó, a hercegnő, az egyházi személyek, a szolgák, köztük a raboskodó etióp királylány. Tervezői és szabászi leleményt tükröznek a jelmezek, jellemeket és az egyiptomi társadalomban nem elhanyagolható hierarchiát azonban nem. A rézdíszek sajnos szorgalmasan és kellemetlenül verik a reflektorfényt a közönségre, aki egyébként is szenved nem kevés nézőtárs előadás alatt is folyamatosan használt okostelefonjainak és tabletjeinek fényétől. Külön kínoztató a csillogása Amneris III. és IV. felvonásban viselt fém vagy plexi partedlijének, amely talán praktikusan akadályozza meg, hogy a felbüfizett papi a keblek közé csurogjon, viszont nem is hasonlít az egyiptomi viselet jellegzetes ívű nyakékére. Radames és minden katonai személy jelmeze szürke, minimális rézdíszítéssel, későbbi évezredek zubbonyainak vonalát követő, válltöméses felsővel és fekete csizmával. Egyiptomi kendőt és parókát nem látunk, a katonák és az etiópok ősz és/vagy tar fejére zúdul az e tekintetben szerencsésen nem túl sok fény. Az etiópok jelmeze bordó, jól kiemeli, hogy az elejtett foglyok királyukkal együtt sincsenek többen egy tucatnál. A rendezés nem törekszik káprázatos tablókra a győzelmi ünnepen, ez nem feltétlenül hátrány a korábbi szokáshoz (a statiszták csoportjainak többször ismétlődő vonulása a kulissza elemei körül) képest. Nemcsak a háború foglyainak, hanem győzteseinek áldozatát is igyekszik érzékeltetni. Néhány katona jókora hátizsákot cipel, némelyik összerogy a teher alatt, tán legyengültségében is. Ennek a fontos üzenetnek a látványából azonban sajnálatosan hiányzik az operaszínpadon elengedhetetlen profizmus. Ugyanaz a profizmus, amit egy balettkar tud biztosítani a táncokhoz. A színlap feltünteti, hogy a szólisták mellett a Magyar Állami Operaház Zenekara és a Honvéd Férfikar működik közre, ám a kiválóan szóló vegyes kart már nem, amint azt sem, hogy kik valósítják meg Bodor Johanna koreográfiáját. A templomi képben valószínűleg nem tánckar, hanem statiszták, akik szerepük szerint feláldoznak egy lányt a hadművelet sikerének érdekében. Az oly sok jelzésszerű rendezési elem közt kínos ennek a jelenetnek a naturalizmusa. Szegény lehet az a birodalom, amelynek főpapnője s. k. nyársalja fel az áldozatként kiszemelt szüzet, aminek köszönhetően végre „vért” is láthatunk az Aida színpadán. És szegény lehet az a királyság, amelynek nincs elég saját show-művésze az uralkodó család és a győzelemnek örvendő nép szórakoztatására. Először az etióp foglyok lejtenek kényszerű táncot, majd (csak idegen anyagból tudom) artistanövendékek, ugyanazok, akik (mór gyerekek helyett) Amnerist is szórakoztatták lakosztályában. Mutatványukért, amely a romantikus nagyopera zenéjének pompájához méltatlan, nem őket hibáztatom, megjelenésükért is csak a jelmeztervezőt. Olyan (természetesen fekete) cipőt és oly rossz szabású jelmezt adott rájuk, amelyekben rossz alakú, sporttól kímélt gyerekeknek látszanak. Maga a rendezés akkor vesztette el a bizalmamat (és tetszésemet), amikor, sajnos már az első képben, a vállaltan óegyiptomi miliőben megjelent a gépfegyver, s ezzel a gagyi utalások sora arra, hogy a háború minden korban kegyetlen. Ennél a sajnos igaz közhelynél többet nem mond Mohácsi János rendezése arról az Aidáról, amely a háborúról szól. Sem a többnyire mindig sötét színpad a zömmel fekete jelmezekkel, amelyek nem minden kultúrában jelképezik a gyászt mint a háború következményét. Az előadás egyik jellemzőjeként beharangozott „trouvaille”, hogy ti. az etióp hősök és foglyok nincsenek „feketére mázolva”, a sok egyéb hiányérzet közt szinte fel sem tűnik. Kesselyák Gergely vezényelte az előadást, amely lehangolóbb volt annál, hogy egyik kedvenc operám zenéjének rendszerint mámorító hatása alá kerüljek. (Kissé belejátszott ebbe az is, hogy Nabucco-rendezése után még sok időbe és csodába telhet, amíg őszintének tudom elfogadni Kesselyák művészetét.) Ennek az előadásnak mégis kétségtelenül a zene és az énekesek voltak a győztesei. Legtöbbjüket nem is csak egyszer hallottam már szerepükben, inkább a másik szereposztás tapasztalatával együtt írnék róluk. Mindössze a kiemelkedő élmény nyújtó Sebestyén Miklóst említem a Király szerepében, illetve Heiter Melinda Főpapnőjét, akinek szerepeltetését még jobban értékeltem volna olyan misztikum és titokzatosság jegyében, amely Verdi zenéjének sajátja, de az előadásból, ismétlem, fájdalmasan hiányzik.
5413 -zéta- 2015-04-04 22:38:03 [Válasz erre: 5412 Trubadelvtárs alias Cilley Ulrik alias "Lasciami Beppe!" 2015-04-04 20:11:44]
Ilyenkor, húsvét táján mindig előkerülnek az elbitangolt báránykák...;-)
Ilyenkor, húsvét táján mindig előkerülnek az elbitangolt báránykák...;-)
5412 Trubadelvtárs alias Cilley Ulrik alias "Lasciami Beppe!" 2015-04-04 20:11:44 [Válasz erre: 5409 márta 2015-04-02 14:33:43]
Questor o quellor per me pari sono...
Questor o quellor per me pari sono...
5411 IVA 2015-04-03 02:26:58 [Válasz erre: 5408 Momo 2015-04-02 08:12:32]
Ez esetben beérem az illúziókkal és a frigyládával. De a tárolt változat funkció is kincset fog jelenteni, ha megtanulom alkalmazni. (Évekkel korábban ez a kifejezés minden Google-találat mellett megjelent; rákattintva a keresett téma úgy nyílt meg, hogy a szövegben ki voltak jelölve a keresőszavaim. Azt hittem, ez a funkció elveszett.) Ezen az íráson nem sikerült reprodukálnom a műveletet. Lehet, hogy megelőztek a tárolt változat eltávolításával, mert látom, annak is van módja. Tehát külön köszönöm a bemásolást.
Ez esetben beérem az illúziókkal és a frigyládával. De a tárolt változat funkció is kincset fog jelenteni, ha megtanulom alkalmazni. (Évekkel korábban ez a kifejezés minden Google-találat mellett megjelent; rákattintva a keresett téma úgy nyílt meg, hogy a szövegben ki voltak jelölve a keresőszavaim. Azt hittem, ez a funkció elveszett.) Ezen az íráson nem sikerült reprodukálnom a műveletet. Lehet, hogy megelőztek a tárolt változat eltávolításával, mert látom, annak is van módja. Tehát külön köszönöm a bemásolást.
