5502 macskás 2015-04-12 18:09:33 [Válasz erre: 5501 macskás 2015-04-12 18:08:27]
A társalgóban viszont figyeltem:)
A társalgóban viszont figyeltem:)
5501 macskás 2015-04-12 18:08:27 [Válasz erre: 5500 Heiner Lajos 2015-04-12 17:30:13]
el...tam (választhattok a gyurcsányi vagy még csúnyább frázis közt:) Ha nem lennék éber, nyomjátok be helyettem az öt ötöst!
el...tam (választhattok a gyurcsányi vagy még csúnyább frázis közt:) Ha nem lennék éber, nyomjátok be helyettem az öt ötöst!
5500 Heiner Lajos 2015-04-12 17:30:13 [Válasz erre: 5499 Petyus 2015-04-12 16:53:06]
Ő már az 5555-re gyúr!
Ő már az 5555-re gyúr!
5499 Petyus 2015-04-12 16:53:06
Macskásé a következő bejegyzés!
Macskásé a következő bejegyzés!
5498 Búbánat 2015-04-12 10:33:21
Bartók Rádió, ma 16.00-18.30: Lemezelő – nem csak gyűjtőknek I. Békés András, a Magyar Állami Operaház volt főrendezője, örökös tagja és mesterművésze. Vendég: Békés Itala színművész és László Ferenc kritikus II. Kincskereső - Bogár László közgazdász legkedvesebb felvételei A mikrofonnál: Madarász Zsolt Szerkesztő: Bánkövi Gyula
Bartók Rádió, ma 16.00-18.30: Lemezelő – nem csak gyűjtőknek I. Békés András, a Magyar Állami Operaház volt főrendezője, örökös tagja és mesterművésze. Vendég: Békés Itala színművész és László Ferenc kritikus II. Kincskereső - Bogár László közgazdász legkedvesebb felvételei A mikrofonnál: Madarász Zsolt Szerkesztő: Bánkövi Gyula
5497 smaragd 2015-04-12 09:20:57 [Válasz erre: 5494 IVA 2015-04-12 06:24:15]
"Operaház Emlékgyűjtemény" Ez legalább még megvan. Köszönöm a linket!
"Operaház Emlékgyűjtemény" Ez legalább még megvan. Köszönöm a linket!
5496 telramund 2015-04-12 08:03:33
A prózai rendezők nem hisznek a zenéből áradó hatalomnak,mint ,ahogy sajnos nem hisznek a klasszikus színdarabok előadásának szövegből áradó hatásának.Agyon kell mindent magyarázni,sőt belemagyarázni és a napi hírek szintjén a jelent is beletenni ha kell ,ha nem.Az ,hogy közben egy opera szövege közben egészen másról szól az mellékes. Az utóbbi időben elterjedt,hogy a lelki folyamatokat,melyeket a zene kitűnően közvetít nem érzik elég erősnek és ezért különböző szellemek ugrálnak a haldoklók, a lelki problémákról éneklők körül megzavarva az énekes produkcióját .Az Aida előtt a Szintár Miklós rendezte Macbet boszorkányai vágtak agyon mindent.Ez a rendezői operajátszás remélhetőleg eltűnik a pokolba mielőbb,bár van zenei weblap,ahol a dolgozó kritikusosk pont ezt éltetik,mert minden más poros.Sajnos az Ókovács Főigazgató a vele készült beszélgetésben is utal erre:mármint mindennek el kell tűnnie és a pokolba való,ha régi operai mentalitást tükröz.Szavait sajnos tett követi.Igy születik a régi mellett egy új Bohémélet,de a régi is csak azért maradhat meg,mert védett!(kérdés meddig?)"Ez jóra nem visz , nem vihet soha" mondja Hamlet.(persze lehet ma már mást mond).Kízárt dolog,hogy az Aida kapcsán bárkit is érdekel napjaink eseménye. Még egy gondolat: még egy Aida sem tud megtölteni egy színházat,ha borsos árak vannak.A külföldiek nagy része pedig azért nyomul az Andrássy útra,mert az épületet akarja látni.Az Erkel Színház ebből ebből szempontból szóba sem jön.
A prózai rendezők nem hisznek a zenéből áradó hatalomnak,mint ,ahogy sajnos nem hisznek a klasszikus színdarabok előadásának szövegből áradó hatásának.Agyon kell mindent magyarázni,sőt belemagyarázni és a napi hírek szintjén a jelent is beletenni ha kell ,ha nem.Az ,hogy közben egy opera szövege közben egészen másról szól az mellékes. Az utóbbi időben elterjedt,hogy a lelki folyamatokat,melyeket a zene kitűnően közvetít nem érzik elég erősnek és ezért különböző szellemek ugrálnak a haldoklók, a lelki problémákról éneklők körül megzavarva az énekes produkcióját .Az Aida előtt a Szintár Miklós rendezte Macbet boszorkányai vágtak agyon mindent.Ez a rendezői operajátszás remélhetőleg eltűnik a pokolba mielőbb,bár van zenei weblap,ahol a dolgozó kritikusosk pont ezt éltetik,mert minden más poros.Sajnos az Ókovács Főigazgató a vele készült beszélgetésben is utal erre:mármint mindennek el kell tűnnie és a pokolba való,ha régi operai mentalitást tükröz.Szavait sajnos tett követi.Igy születik a régi mellett egy új Bohémélet,de a régi is csak azért maradhat meg,mert védett!(kérdés meddig?)"Ez jóra nem visz , nem vihet soha" mondja Hamlet.(persze lehet ma már mást mond).Kízárt dolog,hogy az Aida kapcsán bárkit is érdekel napjaink eseménye. Még egy gondolat: még egy Aida sem tud megtölteni egy színházat,ha borsos árak vannak.A külföldiek nagy része pedig azért nyomul az Andrássy útra,mert az épületet akarja látni.Az Erkel Színház ebből ebből szempontból szóba sem jön.
5495 smaragd 2015-04-12 07:41:03
Én úgy látom, hogy a rendezői operajátszás azért hiteltelen, mert egy érdekcsoport kihasználva a szerzői jogok lejártát, kezébe ragadta a hatalmat és a színpadi rendezés a eredeti zenei kompozíció felé kerekedett. Ez az érdekcsoport - művészi - adhat élményt pl. a felnövekedett mai fiatalabb generációknak, mert ők egyrészt már nem látták a korábbiakat, másrészt gyakran az nem is érdekli őket, hiszen a motorizált, elektronikus, gyökértelenné vált korban nőttek fel, elsősorban vizuális kihívásra vágynak, amit a nézőtéren ülve megfejthetnek. Fentiekben azokra a nézőkre gondolok, akiknek ez az operai feldolgozási mód tetszik és érdekesnek találják. Később ezt a korszakot is kutatni fogják a zenetörténészek. Jó lenne tudni, hová fogják sorolni ezt a keveredést, amikor prózai színpadi rendezők viszik színre a klasszikus operákat. Érthetetlen az is, hogy miért nem azokat a műveket rendezik meg, amelyeket kortárs zeneszerzők írtak, pl. Petrovics Emil és mások, hiszen ezekben a darabokban a 20. századi társadalmi témák, háborúk témája zenei feldolgozása hallható.
Én úgy látom, hogy a rendezői operajátszás azért hiteltelen, mert egy érdekcsoport kihasználva a szerzői jogok lejártát, kezébe ragadta a hatalmat és a színpadi rendezés a eredeti zenei kompozíció felé kerekedett. Ez az érdekcsoport - művészi - adhat élményt pl. a felnövekedett mai fiatalabb generációknak, mert ők egyrészt már nem látták a korábbiakat, másrészt gyakran az nem is érdekli őket, hiszen a motorizált, elektronikus, gyökértelenné vált korban nőttek fel, elsősorban vizuális kihívásra vágynak, amit a nézőtéren ülve megfejthetnek. Fentiekben azokra a nézőkre gondolok, akiknek ez az operai feldolgozási mód tetszik és érdekesnek találják. Később ezt a korszakot is kutatni fogják a zenetörténészek. Jó lenne tudni, hová fogják sorolni ezt a keveredést, amikor prózai színpadi rendezők viszik színre a klasszikus operákat. Érthetetlen az is, hogy miért nem azokat a műveket rendezik meg, amelyeket kortárs zeneszerzők írtak, pl. Petrovics Emil és mások, hiszen ezekben a darabokban a 20. századi társadalmi témák, háborúk témája zenei feldolgozása hallható.
5494 IVA 2015-04-12 06:24:15
Egy kis múltba merengés, nem az ókorig, a [url]http://caruso.blog.hu/2015/04/03/aida_az_operahazban;Caruso blog[/url]ból
Egy kis múltba merengés, nem az ókorig, a [url]http://caruso.blog.hu/2015/04/03/aida_az_operahazban;Caruso blog[/url]ból
5493 IVA 2015-04-12 04:44:55 [Válasz erre: 5490 LanguageMate 2015-04-11 21:12:44]
Köszönöm az üzenetedet, kedves LanguageMate. Nekem biztosnak tűnik, hogy másképp néztük, látjuk ezt az előadást. Miután szinte minden érveddel ellenkeztem, már csak azzal biztosíthatlak tiszteletem viszonosságáról, hogy igyekszem úgy tisztelni szemléletedet, mint egy másik vallást, amelyben én nem találom a hitemet. Remélem, ez nem sértő, semmiképp sem annak szánom.
Köszönöm az üzenetedet, kedves LanguageMate. Nekem biztosnak tűnik, hogy másképp néztük, látjuk ezt az előadást. Miután szinte minden érveddel ellenkeztem, már csak azzal biztosíthatlak tiszteletem viszonosságáról, hogy igyekszem úgy tisztelni szemléletedet, mint egy másik vallást, amelyben én nem találom a hitemet. Remélem, ez nem sértő, semmiképp sem annak szánom.
5492 IVA 2015-04-12 04:42:36 [Válasz erre: 5488 Momo 2015-04-11 13:17:21]
Ezért is hiányoltam az Aida zenéje szerinti titokzatosságot, misztikumot, ami helyett (szerintem a zene ellenében) a rendező egy másik világot, saját elképzelését, ha úgy tetszik, egy másik történetet akart elmesélni. Hajlamos lennék következetességet keresni abban, hogy a papnők nemcsak a templomi színben jelennek meg a színpadon, hanem a fináléban is. De vajon papnők-e azok, akik még Amneris megjelenése előtt, áthatolva a sziklasír nem létező falain, az élettől búcsúzó szerelmespár köré tolakodnak, majd elrebbennek tőlük? A szerelmespár köré, akiket magányos kínhaláluk fejében megilletne, hogy már semmilyen lények se háborgassák őket. Valószínűleg ők nem papnők (azok valamivel hátrább énekelnek), inkább szimbolikus jelenések, a gyermekpárral együtt – de ennek ki kellene derülnie a jelmezekből. Hiszen itt mindenki feketét visel csillogó rezekkel, a nép is. Ugyanezért megfejthetetlen, kikkel érkezik Aida a Nílus-parti találkára. Vigyázóival, kíséretével, jó vagy rossz szellemekkel? Ugyanazok a lények egy még nagyon is földi, több esélyes esemény elején, mint a visszafordíthatatlan és már nem egészen evilági feloldódásban. Lehet, hogy az azonos színvilágú jelmezeken belül vannak jelzések (a ruhahossz, vagy apró jelképek), amelyekből ez kiderülhet, de az operanéző ennyire aprólékosan nem merülhet el a vizuális rendszer megfejtésében, mert az a hangzás befogadásának, élvezetének rovására menne. Oláh Gusztáv rendezésében is a színfalak mögött voltak a papnők (vagy fölöttük, mintha egy karzatról szólnának), de a színpad legszélén zenésznők látszottak. Arra már nem emlékszem, hogy a hárfaszólam színpadi zeneként szólt-e, vagy a zenekari árokból, és a színpadon csak imitálták a játékot. Az utóbbi mellett szól, hogy a hárfák olyan alakúak voltak, amilyeneket egyiptomi festményeken látunk. De az is lehet, hogy e kellék-hárfák mögött szólt a valódi. Mindenesetre nagyon hatásos élmény volt.
Ezért is hiányoltam az Aida zenéje szerinti titokzatosságot, misztikumot, ami helyett (szerintem a zene ellenében) a rendező egy másik világot, saját elképzelését, ha úgy tetszik, egy másik történetet akart elmesélni. Hajlamos lennék következetességet keresni abban, hogy a papnők nemcsak a templomi színben jelennek meg a színpadon, hanem a fináléban is. De vajon papnők-e azok, akik még Amneris megjelenése előtt, áthatolva a sziklasír nem létező falain, az élettől búcsúzó szerelmespár köré tolakodnak, majd elrebbennek tőlük? A szerelmespár köré, akiket magányos kínhaláluk fejében megilletne, hogy már semmilyen lények se háborgassák őket. Valószínűleg ők nem papnők (azok valamivel hátrább énekelnek), inkább szimbolikus jelenések, a gyermekpárral együtt – de ennek ki kellene derülnie a jelmezekből. Hiszen itt mindenki feketét visel csillogó rezekkel, a nép is. Ugyanezért megfejthetetlen, kikkel érkezik Aida a Nílus-parti találkára. Vigyázóival, kíséretével, jó vagy rossz szellemekkel? Ugyanazok a lények egy még nagyon is földi, több esélyes esemény elején, mint a visszafordíthatatlan és már nem egészen evilági feloldódásban. Lehet, hogy az azonos színvilágú jelmezeken belül vannak jelzések (a ruhahossz, vagy apró jelképek), amelyekből ez kiderülhet, de az operanéző ennyire aprólékosan nem merülhet el a vizuális rendszer megfejtésében, mert az a hangzás befogadásának, élvezetének rovására menne. Oláh Gusztáv rendezésében is a színfalak mögött voltak a papnők (vagy fölöttük, mintha egy karzatról szólnának), de a színpad legszélén zenésznők látszottak. Arra már nem emlékszem, hogy a hárfaszólam színpadi zeneként szólt-e, vagy a zenekari árokból, és a színpadon csak imitálták a játékot. Az utóbbi mellett szól, hogy a hárfák olyan alakúak voltak, amilyeneket egyiptomi festményeken látunk. De az is lehet, hogy e kellék-hárfák mögött szólt a valódi. Mindenesetre nagyon hatásos élmény volt.
5491 IVA 2015-04-12 04:25:26 [Válasz erre: 5484 telramund 2015-04-11 08:39:39]
A hozzászólás címéről jut eszembe: Én is úgy tudom, hogy a 10-i előadás a Tavaszi Fesztivál keretében zajlott. Azt is olvastam, hogy emiatt már korábban lezárták a jegyelővétel lehetőségét. (Engem nem érintett, mert múlt nyáron vettem meg a jegyemet.) Ehhez képest a földszint foghíjas volt, néhol fél sorok maradtak üresen, az erkélynek pedig a nagyobbik fele; szinte csak a középső oszlopában ültek, holott a szélsőkről is csaknem olyan jól lehet látni a színpadot. Az igaz, hogy a siker, a taps így is erőteljesnek bizonyult, hiszen ez a ház kb., vagy majdnem megfelelt egy operaházi telt háznak. Mégsem tartom helyesnek, hogy a Tavaszi Fesztivál elvonhat lehetőséget az Operaház közönségétől, illetve szomorú, ha akár csak egy ember azért nem jut el egy előadásra, mert egy másik intézmény adatokat akar felmutatni, a közönség valójában nem is számít neki. Szakirányú végzettségem hiányában nem tudtam azonosítani az áldozat mozgását az epilepsziás rohammal. Szerintem egy áldozat vagy méltósággal vállalja küldetését, vagy – ez a könnyebben felfogható – szabadulni, menekülni igyekszik a helyzetből. A koreográfia szerint a lány, mint egy vergődő állat, haláltusáját vívta, még mielőtt többször is keresztüldöfték a hadvezér kardjával.
A hozzászólás címéről jut eszembe: Én is úgy tudom, hogy a 10-i előadás a Tavaszi Fesztivál keretében zajlott. Azt is olvastam, hogy emiatt már korábban lezárták a jegyelővétel lehetőségét. (Engem nem érintett, mert múlt nyáron vettem meg a jegyemet.) Ehhez képest a földszint foghíjas volt, néhol fél sorok maradtak üresen, az erkélynek pedig a nagyobbik fele; szinte csak a középső oszlopában ültek, holott a szélsőkről is csaknem olyan jól lehet látni a színpadot. Az igaz, hogy a siker, a taps így is erőteljesnek bizonyult, hiszen ez a ház kb., vagy majdnem megfelelt egy operaházi telt háznak. Mégsem tartom helyesnek, hogy a Tavaszi Fesztivál elvonhat lehetőséget az Operaház közönségétől, illetve szomorú, ha akár csak egy ember azért nem jut el egy előadásra, mert egy másik intézmény adatokat akar felmutatni, a közönség valójában nem is számít neki. Szakirányú végzettségem hiányában nem tudtam azonosítani az áldozat mozgását az epilepsziás rohammal. Szerintem egy áldozat vagy méltósággal vállalja küldetését, vagy – ez a könnyebben felfogható – szabadulni, menekülni igyekszik a helyzetből. A koreográfia szerint a lány, mint egy vergődő állat, haláltusáját vívta, még mielőtt többször is keresztüldöfték a hadvezér kardjával.
5490 LanguageMate 2015-04-11 21:12:44 [Válasz erre: 5483 IVA 2015-04-11 04:39:56]
Kedves IVA! Szeretném megjegyezni, hogy bár talán máshogy látjuk ezt az előadást, de figyelmesen elolvastam mindent, amit a témáról írtál, és abszolút tiszteletben tartom a véleményedet.
Kedves IVA! Szeretném megjegyezni, hogy bár talán máshogy látjuk ezt az előadást, de figyelmesen elolvastam mindent, amit a témáról írtál, és abszolút tiszteletben tartom a véleményedet.
5489 detto 2015-04-11 16:18:05 [Válasz erre: 5487 Momo 2015-04-11 11:59:56]
Akkor azt kell mondjam,hogy még előbb Nagy Viktor "La Cenerentola"ban voltak először ujságiró paparazzok.
Akkor azt kell mondjam,hogy még előbb Nagy Viktor "La Cenerentola"ban voltak először ujságiró paparazzok.
5488 Momo 2015-04-11 13:17:21
A templomkép tekintetében én vitatkoznék a rendezői koncepcióval: Szerintem nem véletlenül írta úgy Verdi, hogy a főpapnő nincs a színen. Ennek dramaturgiai szerepe van: A templomon belül, van még egy szentély, ahonnan - egyfajta szigorúbb, puritánabb, de mindent átható szellemi hátteret adva a történetnek - kihallatszik, a papnők és a főpapnő éneke. Mindez fizikailag nem részese a cselekménynek, de (a téma) többször is visszatér, mintegy folyamatosan jelen van a történet mögött. Verdi szerintem ezt a cselekmény fontos összetevőjének tartja, és el akarta mondani! Egyrészt innen tudjuk, hogy végső soron milyen Rend uralkodik ebben az Egyiptomban, ami meghatározza (néhol ellenpontozza) a szereplők döntéseit, életét és halálát: Ha együtt mozognak a szellemi szándékkal, akkor támogatás, ha eltérnek tőle, akkor végzet. Másrészt Verdi ezzel egy olyan viszonyrendszert állít fel, ahol a cselekmény, és szereplők tetteinek értékelésekor figyelembe kell venni ezt a szellemi hátteret. Nem csak úgy "mennek a saját fejük után", mint a középkor és újkor mind jobban profanizálódó emberei vagy, ha igen, akkor annak nem lesz jó vége. Más jelleget ad a dolognak, ha a főpapnő ott énekel a szerzetesek és Radames mellett. Nem tételezem fel, hogy a rendező ezt ne látta volna át, de ő egy másik történetet akart elmesélni, és ehhez a főpapnőt ki kellett hozni a színre...
A templomkép tekintetében én vitatkoznék a rendezői koncepcióval: Szerintem nem véletlenül írta úgy Verdi, hogy a főpapnő nincs a színen. Ennek dramaturgiai szerepe van: A templomon belül, van még egy szentély, ahonnan - egyfajta szigorúbb, puritánabb, de mindent átható szellemi hátteret adva a történetnek - kihallatszik, a papnők és a főpapnő éneke. Mindez fizikailag nem részese a cselekménynek, de (a téma) többször is visszatér, mintegy folyamatosan jelen van a történet mögött. Verdi szerintem ezt a cselekmény fontos összetevőjének tartja, és el akarta mondani! Egyrészt innen tudjuk, hogy végső soron milyen Rend uralkodik ebben az Egyiptomban, ami meghatározza (néhol ellenpontozza) a szereplők döntéseit, életét és halálát: Ha együtt mozognak a szellemi szándékkal, akkor támogatás, ha eltérnek tőle, akkor végzet. Másrészt Verdi ezzel egy olyan viszonyrendszert állít fel, ahol a cselekmény, és szereplők tetteinek értékelésekor figyelembe kell venni ezt a szellemi hátteret. Nem csak úgy "mennek a saját fejük után", mint a középkor és újkor mind jobban profanizálódó emberei vagy, ha igen, akkor annak nem lesz jó vége. Más jelleget ad a dolognak, ha a főpapnő ott énekel a szerzetesek és Radames mellett. Nem tételezem fel, hogy a rendező ezt ne látta volna át, de ő egy másik történetet akart elmesélni, és ehhez a főpapnőt ki kellett hozni a színre...
5487 Momo 2015-04-11 11:59:56
Ami az Aida rendezést illeti: IVÁ-nak a színpadon megjelenő fotósok láttán, Szinetár Carmenje jutott eszébe. Én azzal csatlakoznék ehhez, hogy nekem meg egyfolytában a Mikó rendezte Nabucco jár a fejemben a jelmezek - Egyiptomra egyébként nem jellemző - színvilágáról (fekete-arany, szürke, vörös), és hát pl. ezt a táncba koreografált emberáldozatot ott is láthattuk.
Ami az Aida rendezést illeti: IVÁ-nak a színpadon megjelenő fotósok láttán, Szinetár Carmenje jutott eszébe. Én azzal csatlakoznék ehhez, hogy nekem meg egyfolytában a Mikó rendezte Nabucco jár a fejemben a jelmezek - Egyiptomra egyébként nem jellemző - színvilágáról (fekete-arany, szürke, vörös), és hát pl. ezt a táncba koreografált emberáldozatot ott is láthattuk.
5486 telramund 2015-04-11 11:40:21 [Válasz erre: 5485 Livingstone 2015-04-11 10:41:26]
Sümegiről nincs most tapasztalatom ,de majd lesz talán április 19-én(Évekkel ezelőtt nagyon jó volt,bár akkor sem egyenletesen).Ha Gál Erika jobb Amneris,akkor nincs az előadásokban Amneris.Akkor van két énekesnő,akik Amneris szerepét éneklik:):) Egyébként ,mintha jeleztem volna,hogy számomra a HANG az elsődleges,aztán jön a körítés meg a küllem!
Sümegiről nincs most tapasztalatom ,de majd lesz talán április 19-én(Évekkel ezelőtt nagyon jó volt,bár akkor sem egyenletesen).Ha Gál Erika jobb Amneris,akkor nincs az előadásokban Amneris.Akkor van két énekesnő,akik Amneris szerepét éneklik:):) Egyébként ,mintha jeleztem volna,hogy számomra a HANG az elsődleges,aztán jön a körítés meg a küllem!
5485 Livingstone 2015-04-11 10:41:26
Johann Botha, igen, nagyszerűen énekelte Radamest. Nem Adonisz kinézet, nekem ez nem is fontos ha ott a hang. És nagyszerűen ott volt. A két Aida közül Boross Csilla jobban tetszett, de kiemelném, hogy teljesen hibátlan pianótechnikával egyik énekesnő sem büszkélkedhet. Amonasro szerepét mindkét énekes közepesen abszolválta, Kálmándi hangerőben volt kevés, Fokanov pedig hogy mondjam, idős hangon énekel. Egyértelmű, hogy Gál a jobb Amneris, Komlósi i felett kezd eljárni az idő.
Johann Botha, igen, nagyszerűen énekelte Radamest. Nem Adonisz kinézet, nekem ez nem is fontos ha ott a hang. És nagyszerűen ott volt. A két Aida közül Boross Csilla jobban tetszett, de kiemelném, hogy teljesen hibátlan pianótechnikával egyik énekesnő sem büszkélkedhet. Amonasro szerepét mindkét énekes közepesen abszolválta, Kálmándi hangerőben volt kevés, Fokanov pedig hogy mondjam, idős hangon énekel. Egyértelmű, hogy Gál a jobb Amneris, Komlósi i felett kezd eljárni az idő.
5484 telramund 2015-04-11 08:39:39
Aida Erkel Színház Tavaszi Fesztivál! Érdekes módon az Aida bár látványos és gyönyörű zene soha nem tartozott számomra a nagyon kedvelt operák közé. Ennek ellenére jócskán üti a 1oo feletti élő előadás számot itthon és külföldön egyaránt.Nem beszélve a videón, dvd-én cd-én ,lemezen hallott előadásokról.Az ellentmondást a” nem kedvelem” és nagy előadásszám között az magyarázza,hogy mint már számos alkalommal leírtam egy –egy művet többnyire csak az énekesek miatt hallgatok meg! A tegnapi Aidáról a rendezésről csak annyit,mert másodlagos számomra,hogy meg lehet szokni,de elfogadni nem !Keveredik ebben minden legyen az díszlet ,legyen a jelmez(a nép és a fáraóék hasonló ruhákban,kellemetlen fém díszítésekkel)Gusztustalan a templom kép áldozata az epilepsziás rohammal kűzködő majd átszúrt papnővel??(miközben a fél feneke kilógott) és nevetsége s volt a bevonulási induló alatt előadott vircsaft.Koreografia(volt?) pocsék,nem hat meg,hogy fiatalok szaltóznak és labdákkal játszanak.Igazán jókat nevettem,miközben meghatottnak kellett volna lennem!A főszereplők mozgása, egymáshhoz illetve a tömeghez való viszonya miatt egy katyvasz úgy ,ahogy van Kesselyák Gergely a kezdeti rém lassú tempói nem a harcot ,hanem az elalvást jutatta eszembe.Az első rész 15 perccel tovább tartott,mint úgy általában szokott egyéb előadásokon.Aztán a 3.és 4. felvonásban már hozta a tempót,gondolván,hogy fáradnak az énekesek.A zenekar egyébként nem volt rossz és az az énekkar is állta a helyét,bár a basszusok helyenként mellé trafáltak.Amin mindenképpen változtatni kellene az a egyes kórustagok esetlen,amatőr mozgása.Na meg nem ártana a férfiaknak paróka,mert ez a vegyes kép olyan próbafolymatott vizionált számomra! Johan Botha a vendég tenor.Korábban írtam, hogy nem kedvelem!Ezt tettem egy bécsi Aida és egy Tosca jóvoltából igaz 6-8 évvel előtti időből.Hát ,amit tegnap hallottam az nagyszerű volt,csodás puha gömbölyű hang ,kitűnő technika.Problémátlan magasságok, csodás pp lent fent,mindenütt.Nem egy Dávid az tény.De a hangja az nagyon tetszett.És ez a lényeg! Boross Csilla számomra meglepetés.Nagyon szép hangszíne van,bírja is erővel a szerepet.Ahol kell az együttes felett van.Érdekes kevésbé fogott meg a két áriában,mindkettőben egy egy alacsonyra sikerült hang is előfordult.Biztosságot igazán a középhangjain és forte magasságain éreztem,piano kultúráján még dolgoznia kell.Megérné!Figurába hozta ,amit egy Aidának hoznia kell( és amiért ezt a szerepet nem szeretem). Gál Erika Amnerise.Szerintem az énekesnő nem drámai mezzo.Közép regisztere nem erőteljes,mély hangjai nem átütőek.Magas hangok(nem megvetendő ) ott vannak,ha néha csúnyán szólnak is.Nem véletlen ,hogy a nagy Amneris képben már a fáradtság konkrét jelei is hallatszottak. A figura sem fogott meg igazán(rendező?)Palerdi András Ramfisa jobb volt mint Zakariása! Fokanov hozta,ha kissé megkopottan is hangi formáját,de játéka még mindig megmosolyogtató. Boncsér Gergely kissé túljátszotta( nevetséges) egyébként hangilag megfelelően a Hírnők szerepét. Szóval Johan Botha és a két női főszereplő (ha nem is teljes mértékben) de élvezetes estét szerzett. Végül is számomra a voce az elsődleges!
Aida Erkel Színház Tavaszi Fesztivál! Érdekes módon az Aida bár látványos és gyönyörű zene soha nem tartozott számomra a nagyon kedvelt operák közé. Ennek ellenére jócskán üti a 1oo feletti élő előadás számot itthon és külföldön egyaránt.Nem beszélve a videón, dvd-én cd-én ,lemezen hallott előadásokról.Az ellentmondást a” nem kedvelem” és nagy előadásszám között az magyarázza,hogy mint már számos alkalommal leírtam egy –egy művet többnyire csak az énekesek miatt hallgatok meg! A tegnapi Aidáról a rendezésről csak annyit,mert másodlagos számomra,hogy meg lehet szokni,de elfogadni nem !Keveredik ebben minden legyen az díszlet ,legyen a jelmez(a nép és a fáraóék hasonló ruhákban,kellemetlen fém díszítésekkel)Gusztustalan a templom kép áldozata az epilepsziás rohammal kűzködő majd átszúrt papnővel??(miközben a fél feneke kilógott) és nevetsége s volt a bevonulási induló alatt előadott vircsaft.Koreografia(volt?) pocsék,nem hat meg,hogy fiatalok szaltóznak és labdákkal játszanak.Igazán jókat nevettem,miközben meghatottnak kellett volna lennem!A főszereplők mozgása, egymáshhoz illetve a tömeghez való viszonya miatt egy katyvasz úgy ,ahogy van Kesselyák Gergely a kezdeti rém lassú tempói nem a harcot ,hanem az elalvást jutatta eszembe.Az első rész 15 perccel tovább tartott,mint úgy általában szokott egyéb előadásokon.Aztán a 3.és 4. felvonásban már hozta a tempót,gondolván,hogy fáradnak az énekesek.A zenekar egyébként nem volt rossz és az az énekkar is állta a helyét,bár a basszusok helyenként mellé trafáltak.Amin mindenképpen változtatni kellene az a egyes kórustagok esetlen,amatőr mozgása.Na meg nem ártana a férfiaknak paróka,mert ez a vegyes kép olyan próbafolymatott vizionált számomra! Johan Botha a vendég tenor.Korábban írtam, hogy nem kedvelem!Ezt tettem egy bécsi Aida és egy Tosca jóvoltából igaz 6-8 évvel előtti időből.Hát ,amit tegnap hallottam az nagyszerű volt,csodás puha gömbölyű hang ,kitűnő technika.Problémátlan magasságok, csodás pp lent fent,mindenütt.Nem egy Dávid az tény.De a hangja az nagyon tetszett.És ez a lényeg! Boross Csilla számomra meglepetés.Nagyon szép hangszíne van,bírja is erővel a szerepet.Ahol kell az együttes felett van.Érdekes kevésbé fogott meg a két áriában,mindkettőben egy egy alacsonyra sikerült hang is előfordult.Biztosságot igazán a középhangjain és forte magasságain éreztem,piano kultúráján még dolgoznia kell.Megérné!Figurába hozta ,amit egy Aidának hoznia kell( és amiért ezt a szerepet nem szeretem). Gál Erika Amnerise.Szerintem az énekesnő nem drámai mezzo.Közép regisztere nem erőteljes,mély hangjai nem átütőek.Magas hangok(nem megvetendő ) ott vannak,ha néha csúnyán szólnak is.Nem véletlen ,hogy a nagy Amneris képben már a fáradtság konkrét jelei is hallatszottak. A figura sem fogott meg igazán(rendező?)Palerdi András Ramfisa jobb volt mint Zakariása! Fokanov hozta,ha kissé megkopottan is hangi formáját,de játéka még mindig megmosolyogtató. Boncsér Gergely kissé túljátszotta( nevetséges) egyébként hangilag megfelelően a Hírnők szerepét. Szóval Johan Botha és a két női főszereplő (ha nem is teljes mértékben) de élvezetes estét szerzett. Végül is számomra a voce az elsődleges!
5483 IVA 2015-04-11 04:39:56 [Válasz erre: 5414 IVA 2015-04-05 06:59:38]
Aida – 2015. április 4. és 2015. április 10. Természetesen a másik szereposztás énekesei iránti érdeklődésből néztem újra az Aidát, ami arra is lehetőséget adhatott, hogy amit Mohácsi János rendezéséből első látásra elutasítottam (ez esetben a koncepció és a látvány egészét), vagy nem értettem meg, immár higgadtabban, figyelmesebben és nyitottabban nézzem, felhasználva a fórumon azóta folytatott vita tanulságait is. Ha „második olvasatom” eltért volna az elsőtől, boldogan revideálnám álláspontomat, még azt is vállalva, hogy – miután kivételesen csak egy hozzászóló akadt, aki e színre vitel mellett érvelt – a további vitákhoz ütközőpartnereket váltok. Nem adódott úgy, hogy ezért két bekezdésnél hosszabban halogassam az énekes szereplők adta élményeim leírását. Csupán pótolom, amit az első előadáson, a díszlet, a jelmezek és a szcenírozott előjáték mohó mustrálása közben észre sem vettem, s így jótékonyan a gépfegyver feltűnéséig volt esélye az elfogadásomnak. Ha hinni lehet a jelmezek színkódjainak, Mohácsi már a szcenírozott előjátékban megelőlegez egy kis egyiptomi–etióp atrocitást a memphiszi palotában (vagy hol). Kétségtelen, hogy az előjáték zenéje sem csak a két hősnő portréja, hanem konfliktust is előrevetít, de úgy gondolom, az egyiptomi fáraó palotája nem Verona főtere, ahol ellenséges csoportok randalírozhatnak. Főleg nem akkor, amikor a főpap, a Király és a Hírnök csak ezután fogja tudatni, hogy az etióp hordák már (a meglehetősen távoli) Téba felé közelednek. E kis összetűzést megörökítendő, vagy a sajtótudósításhoz, villanóvakus fotós is megjelenik a színen: fényképez. Mintha egy mottó lenne Szinetár leváltott Carmenjéből, amelyben turisták fotózták a népet, bikaviadalra és csempészakcióra készülőket is, és mindez még személyiségi jogokat sem sértett. Ez a mottó nekem arra utal, hogy itt sem futja többre a munícióból: operarendezés helyett. A másik szereposztás bemutatkozásán – talán a vendégtenor beugrása és statikus egyénisége miatt is – még erősebben mutatkozott a színpadi játék kitalálásának általános hiánya (ezt jószerével csak egyetlen énekes tudta ellensúlyozni, de róla később, illetve legvégül), hogy ti. minden egyéni és csoportmozgatás „arra megy ki”, hogy a szólisták és a kórus beálljanak a színpad előterébe, és a békés egymás mellett éneklés jegyében a nézőtér felé fordulva fújják. Mennyivel őszintébb ennél egy hangversenyszerű előadás! Valamennyi kitűzött előadás karmestere az igen látványosan vezénylő Kesselyák Gyergely. Mindkét általam látott estén szépen, többnyire gazdagon, költőien szólalt meg az Aida. A szólószerepek közül egyedül a Hírnöké nincs lekettőzve. A rendezés feldúsította a szerepet színes szórólapok osztogatásával, miközben, nem tudni, hogy szintén rendezői utasításra-e, Boncsér Gergely, nem a legszebb szóval élve, túlspilázza a jelenetet. Valami rettenetesen szenved az általa hozott hírtől, holott már igen régóta tudhatja a tartalmát. Úgy gondolom, nem neki, hanem hallgatóságának kellene ennyire megrendülnie. A Főpapnő háttérből kihozott és aktivizált szerepét a premieren Heiter Melinda énekelte tetszetősen, inkább sötétebb szopránnak tűnve, mit mezzónak. (Hallottam ezt a szólamot Szecsődi Irénnel is.) Vörös Szilvia hangja a felső regiszterben világosabb, a mélyben határozottan mezzoszoprán, így az ő éneklése mintha kevésbé lenne kiegyenlített. Említettem már, hogy a Király szólamában élvezetes volt Sebestyén Miklós fellépése. Kovács István korábbi jó formáját hozta a szerepben. A főpap szerepében nem hallottunk olyan basszust, amely súlyával, mélységének gazdag színeivel is érzékeltetné a (darabban) gyakorlatilag egyházi állam fejének tekintélyét, kérlelhetetlenségét. Fried Péter még megfelelt a szerepre. Bár Palerdi András hangját kiváló állapotban, gyönyörűen zengőnek hallottam, benne sem eszményi alakítójára talált Ramfis szerepe. Körülbelül így állunk Amonasro alakítóival is. Kálmándi Mihály baritonja ma is szép, jól is énekelt, Anatolij Fokanov valamivel halványabban. De ne feledjük, hogy az etiópok királya, noha csak a középső két felvonás szereplője, az Aida-dráma monumentális alakjainak egyike. Fekete Attila szép, érces hangján szólt Radames szólama, ezúttal sem mentesen némi (tán felesleges) forszírozástól, ami egy helyen kiabálásnak is hatott. Ha egy tenorista nem specialistája a decrescendónak, szívesen eltekintek ettől a megoldástól a románc végén, főleg ha ilyen rövid kitartás előzi meg. Johan Botha – szokta-e, vagy sem, nem tudom – nem kísérelte meg, közepesen kitartott, biztos hanggal koronázta meg az áriát, amelyet – amint a teljes szerepet is – kellő vivőerejű, többnyire szép, de nem homogén hangszínen szólaltatott meg. A címszereplők közül mindkettőé „igazi Aida-hang”. Sümegi Eszterrel külön kitolás, hogy pigmentsejtjeivel együtt meg kellett válnia rabszolganői helyzetéhez képest túlzottan pompás jelmezétől és ékszereitől, parókájától is, amelyek előnyösek voltak számára egykor. De megvált a Radamesszel közös kettősében korábban kissé operettes tónusától is. Szép hangszíne, csillogó magasságai jól érvényesültek, még ha nem oly lenyűgözően is, mint német operákban. Nem tudom, mennyire hangi, lelki állapot, vagy igény függvénye, hogy az Oh, patria mia-ban az énekesnő mindkét versszakban abszolválja mindkét előírt appoggiaturát, Sümegitől ezúttal csak egy lágyabbat hallottam a második strófában. A gyönyörű ária csúcshangjához viszont mesteri frazeálással, alig érzékelhető levegővétellel jutott fel. Boross Csilla hangja úgy szólt a szerepben, mint a „nagyoké”, ám amikor némelyik frázisa után a hallgató elképzeli a folytatást, némi csalódást hoz. Talán csak jobb erőbeosztáson múlna, hogy szebb kitartásokra, líraibb pianókra, és a III. felvonás áriájában a második versszak ama előkéire is teljék levegőjéből. Jelmeze, haja (vagy parókája) „iskolapéldája” annak, hogyan nem szabad egy opera címhősnőjét megjeleníteni a színpadon. Komlósi Ildikó Amnerise veszített kissé a tavalyi előadásban még nemes hangminőségéből, és játéklehetőségét sem találta (vagy találhatta) meg annyira ebben a rendezésben. Számomra a nagy meglepetés – a felújítás két szereposztásának legkellemesebb meglepetése – Gál Erika. Nem hittem abban, hogy egy mezzoszoprán, aki már három oly különböző stílusú és karakterű főszerepben, mint Eboli, Carmen és Örzse, nem győzött meg arról, hogy vezető mezzo szerepekre termett, éppen Amnerisként bizonyítja számomra, hogy de igen. Őszintén szólva, eddig csak Szuzuki szerepében élveztem alakítását, amit egyáltalán nem aláminősítésnek vagy élcnek szánok: ehhez a szerephez is jó hang és művészi minőség kell, legfeljebb másmilyen, mint a primadonnaszerepekhez. Most sem mondom, hogy Gál Erika olyan Amneris, akinek hangjától borsódzik az ember háta, viszont hibát nem találok az éneklésében, dinamikai árnyalatai is pontosak, és a személyiség eddig hiányolt erőssége is megvan hozzá. Vörös lófarkas, nagy „cigánykarika” fülbevalós egyiptomi királylány, aki ezeket a viseleteket inkább a Carmenbe menthetné. Szép arcán most is elkelne jóval több smink, amint az előadás valamennyi egyéni és csoportos szereplőjén is. (Az opera, kérem, nem egy kamara- vagy stúdiószínházi előadás, ahol a színészek karnyújtásnyira játszanak. A mimikai gesztusoknak az erkély utolsó sorában is hatniuk kell.) Gál Erika, akinek Carmenjéből nemcsak a mozgékonyságot és a mozgáskésztetést hiányoltam, alighanem az Aida-előadás egyetlen olyan szereplője, aki talált gesztusrendszert is az alakításához. Nem különösebben változatos, sőt nem is egyéni gesztusrendszert, de nem tűnik manírosnak, mert az érzéseit kíséri vele, azokat az érzéseket, amelyeket az énekesnő ezen a hősnőn keresztül közölni akar és eredményesen közöl is. Alakításáért is érdemes lesz visszacserélni ezt a fesztivál-Aidát Nagy Viktor rendezésére az Erkel Színház színpadán – mondom, mivel az annál (és ennél) jóval „modernebb és korszerűbb” 1964-es Mikó András-rendezés rekonstruálásának reális lehetőségében nem hiszek.
Aida – 2015. április 4. és 2015. április 10. Természetesen a másik szereposztás énekesei iránti érdeklődésből néztem újra az Aidát, ami arra is lehetőséget adhatott, hogy amit Mohácsi János rendezéséből első látásra elutasítottam (ez esetben a koncepció és a látvány egészét), vagy nem értettem meg, immár higgadtabban, figyelmesebben és nyitottabban nézzem, felhasználva a fórumon azóta folytatott vita tanulságait is. Ha „második olvasatom” eltért volna az elsőtől, boldogan revideálnám álláspontomat, még azt is vállalva, hogy – miután kivételesen csak egy hozzászóló akadt, aki e színre vitel mellett érvelt – a további vitákhoz ütközőpartnereket váltok. Nem adódott úgy, hogy ezért két bekezdésnél hosszabban halogassam az énekes szereplők adta élményeim leírását. Csupán pótolom, amit az első előadáson, a díszlet, a jelmezek és a szcenírozott előjáték mohó mustrálása közben észre sem vettem, s így jótékonyan a gépfegyver feltűnéséig volt esélye az elfogadásomnak. Ha hinni lehet a jelmezek színkódjainak, Mohácsi már a szcenírozott előjátékban megelőlegez egy kis egyiptomi–etióp atrocitást a memphiszi palotában (vagy hol). Kétségtelen, hogy az előjáték zenéje sem csak a két hősnő portréja, hanem konfliktust is előrevetít, de úgy gondolom, az egyiptomi fáraó palotája nem Verona főtere, ahol ellenséges csoportok randalírozhatnak. Főleg nem akkor, amikor a főpap, a Király és a Hírnök csak ezután fogja tudatni, hogy az etióp hordák már (a meglehetősen távoli) Téba felé közelednek. E kis összetűzést megörökítendő, vagy a sajtótudósításhoz, villanóvakus fotós is megjelenik a színen: fényképez. Mintha egy mottó lenne Szinetár leváltott Carmenjéből, amelyben turisták fotózták a népet, bikaviadalra és csempészakcióra készülőket is, és mindez még személyiségi jogokat sem sértett. Ez a mottó nekem arra utal, hogy itt sem futja többre a munícióból: operarendezés helyett. A másik szereposztás bemutatkozásán – talán a vendégtenor beugrása és statikus egyénisége miatt is – még erősebben mutatkozott a színpadi játék kitalálásának általános hiánya (ezt jószerével csak egyetlen énekes tudta ellensúlyozni, de róla később, illetve legvégül), hogy ti. minden egyéni és csoportmozgatás „arra megy ki”, hogy a szólisták és a kórus beálljanak a színpad előterébe, és a békés egymás mellett éneklés jegyében a nézőtér felé fordulva fújják. Mennyivel őszintébb ennél egy hangversenyszerű előadás! Valamennyi kitűzött előadás karmestere az igen látványosan vezénylő Kesselyák Gyergely. Mindkét általam látott estén szépen, többnyire gazdagon, költőien szólalt meg az Aida. A szólószerepek közül egyedül a Hírnöké nincs lekettőzve. A rendezés feldúsította a szerepet színes szórólapok osztogatásával, miközben, nem tudni, hogy szintén rendezői utasításra-e, Boncsér Gergely, nem a legszebb szóval élve, túlspilázza a jelenetet. Valami rettenetesen szenved az általa hozott hírtől, holott már igen régóta tudhatja a tartalmát. Úgy gondolom, nem neki, hanem hallgatóságának kellene ennyire megrendülnie. A Főpapnő háttérből kihozott és aktivizált szerepét a premieren Heiter Melinda énekelte tetszetősen, inkább sötétebb szopránnak tűnve, mit mezzónak. (Hallottam ezt a szólamot Szecsődi Irénnel is.) Vörös Szilvia hangja a felső regiszterben világosabb, a mélyben határozottan mezzoszoprán, így az ő éneklése mintha kevésbé lenne kiegyenlített. Említettem már, hogy a Király szólamában élvezetes volt Sebestyén Miklós fellépése. Kovács István korábbi jó formáját hozta a szerepben. A főpap szerepében nem hallottunk olyan basszust, amely súlyával, mélységének gazdag színeivel is érzékeltetné a (darabban) gyakorlatilag egyházi állam fejének tekintélyét, kérlelhetetlenségét. Fried Péter még megfelelt a szerepre. Bár Palerdi András hangját kiváló állapotban, gyönyörűen zengőnek hallottam, benne sem eszményi alakítójára talált Ramfis szerepe. Körülbelül így állunk Amonasro alakítóival is. Kálmándi Mihály baritonja ma is szép, jól is énekelt, Anatolij Fokanov valamivel halványabban. De ne feledjük, hogy az etiópok királya, noha csak a középső két felvonás szereplője, az Aida-dráma monumentális alakjainak egyike. Fekete Attila szép, érces hangján szólt Radames szólama, ezúttal sem mentesen némi (tán felesleges) forszírozástól, ami egy helyen kiabálásnak is hatott. Ha egy tenorista nem specialistája a decrescendónak, szívesen eltekintek ettől a megoldástól a románc végén, főleg ha ilyen rövid kitartás előzi meg. Johan Botha – szokta-e, vagy sem, nem tudom – nem kísérelte meg, közepesen kitartott, biztos hanggal koronázta meg az áriát, amelyet – amint a teljes szerepet is – kellő vivőerejű, többnyire szép, de nem homogén hangszínen szólaltatott meg. A címszereplők közül mindkettőé „igazi Aida-hang”. Sümegi Eszterrel külön kitolás, hogy pigmentsejtjeivel együtt meg kellett válnia rabszolganői helyzetéhez képest túlzottan pompás jelmezétől és ékszereitől, parókájától is, amelyek előnyösek voltak számára egykor. De megvált a Radamesszel közös kettősében korábban kissé operettes tónusától is. Szép hangszíne, csillogó magasságai jól érvényesültek, még ha nem oly lenyűgözően is, mint német operákban. Nem tudom, mennyire hangi, lelki állapot, vagy igény függvénye, hogy az Oh, patria mia-ban az énekesnő mindkét versszakban abszolválja mindkét előírt appoggiaturát, Sümegitől ezúttal csak egy lágyabbat hallottam a második strófában. A gyönyörű ária csúcshangjához viszont mesteri frazeálással, alig érzékelhető levegővétellel jutott fel. Boross Csilla hangja úgy szólt a szerepben, mint a „nagyoké”, ám amikor némelyik frázisa után a hallgató elképzeli a folytatást, némi csalódást hoz. Talán csak jobb erőbeosztáson múlna, hogy szebb kitartásokra, líraibb pianókra, és a III. felvonás áriájában a második versszak ama előkéire is teljék levegőjéből. Jelmeze, haja (vagy parókája) „iskolapéldája” annak, hogyan nem szabad egy opera címhősnőjét megjeleníteni a színpadon. Komlósi Ildikó Amnerise veszített kissé a tavalyi előadásban még nemes hangminőségéből, és játéklehetőségét sem találta (vagy találhatta) meg annyira ebben a rendezésben. Számomra a nagy meglepetés – a felújítás két szereposztásának legkellemesebb meglepetése – Gál Erika. Nem hittem abban, hogy egy mezzoszoprán, aki már három oly különböző stílusú és karakterű főszerepben, mint Eboli, Carmen és Örzse, nem győzött meg arról, hogy vezető mezzo szerepekre termett, éppen Amnerisként bizonyítja számomra, hogy de igen. Őszintén szólva, eddig csak Szuzuki szerepében élveztem alakítását, amit egyáltalán nem aláminősítésnek vagy élcnek szánok: ehhez a szerephez is jó hang és művészi minőség kell, legfeljebb másmilyen, mint a primadonnaszerepekhez. Most sem mondom, hogy Gál Erika olyan Amneris, akinek hangjától borsódzik az ember háta, viszont hibát nem találok az éneklésében, dinamikai árnyalatai is pontosak, és a személyiség eddig hiányolt erőssége is megvan hozzá. Vörös lófarkas, nagy „cigánykarika” fülbevalós egyiptomi királylány, aki ezeket a viseleteket inkább a Carmenbe menthetné. Szép arcán most is elkelne jóval több smink, amint az előadás valamennyi egyéni és csoportos szereplőjén is. (Az opera, kérem, nem egy kamara- vagy stúdiószínházi előadás, ahol a színészek karnyújtásnyira játszanak. A mimikai gesztusoknak az erkély utolsó sorában is hatniuk kell.) Gál Erika, akinek Carmenjéből nemcsak a mozgékonyságot és a mozgáskésztetést hiányoltam, alighanem az Aida-előadás egyetlen olyan szereplője, aki talált gesztusrendszert is az alakításához. Nem különösebben változatos, sőt nem is egyéni gesztusrendszert, de nem tűnik manírosnak, mert az érzéseit kíséri vele, azokat az érzéseket, amelyeket az énekesnő ezen a hősnőn keresztül közölni akar és eredményesen közöl is. Alakításáért is érdemes lesz visszacserélni ezt a fesztivál-Aidát Nagy Viktor rendezésére az Erkel Színház színpadán – mondom, mivel az annál (és ennél) jóval „modernebb és korszerűbb” 1964-es Mikó András-rendezés rekonstruálásának reális lehetőségében nem hiszek.
5482 tambura 2015-04-09 14:04:14
Hatalmas taps köszöntötte a tegnap esti Aida szereplőit, inkább őket, mintsem a rendezést ünnepelve.Megéredmelt nagy sikert aratott Sümegi Eszter, -Standing-ovation hangulatot teremtve, továbbá Komlósi Ildikó )nemvárt dupla hosszú magas B-éket tartott nagyjelenétben, Fekete Attila is remekelt, Kálmándi Mihály és Fried Péter legjobb formájukban énekeltek.A kórus firssitett hangjai most is erővel töltötték meg a teret. Kesselyák Gergely Aida temói helyenkénr szokatlanok. Képileg pedig az u.n. nagykép (BALETT) számúzetésben van.Egyszer majd újra.....
Hatalmas taps köszöntötte a tegnap esti Aida szereplőit, inkább őket, mintsem a rendezést ünnepelve.Megéredmelt nagy sikert aratott Sümegi Eszter, -Standing-ovation hangulatot teremtve, továbbá Komlósi Ildikó )nemvárt dupla hosszú magas B-éket tartott nagyjelenétben, Fekete Attila is remekelt, Kálmándi Mihály és Fried Péter legjobb formájukban énekeltek.A kórus firssitett hangjai most is erővel töltötték meg a teret. Kesselyák Gergely Aida temói helyenkénr szokatlanok. Képileg pedig az u.n. nagykép (BALETT) számúzetésben van.Egyszer majd újra.....
5479 Búbánat 2015-04-08 12:37:17
[url] http://www.opera.hu/v/primavera-15/; Primavera '15 [/url] Selmeczi György: Bizánc – április 21. (Kolozsvári Magyar Opera és Bartók+ Operafesztivál) W. A. Mozart: A varázsfuvola – április 22. (Győri Nemzeti Színház) W. A. Mozart: Don Giovanni – április 23. (Debreceni Csokonai Színház) G. Verdi: Rigoletto – április 24. (Miskolci Nemzeti Színház) J. Offenbach: Hoffmann meséi – április 25. (Szegedi Nemzeti Színház) W. A. Mozart: Don Giovanni – április 26. (Pécsi Nemzeti Színház)
[url] http://www.opera.hu/v/primavera-15/; Primavera '15 [/url] Selmeczi György: Bizánc – április 21. (Kolozsvári Magyar Opera és Bartók+ Operafesztivál) W. A. Mozart: A varázsfuvola – április 22. (Győri Nemzeti Színház) W. A. Mozart: Don Giovanni – április 23. (Debreceni Csokonai Színház) G. Verdi: Rigoletto – április 24. (Miskolci Nemzeti Színház) J. Offenbach: Hoffmann meséi – április 25. (Szegedi Nemzeti Színház) W. A. Mozart: Don Giovanni – április 26. (Pécsi Nemzeti Színház)
5478 Búbánat 2015-04-08 10:43:02 [Válasz erre: 5477 Petyus 2015-04-08 10:38:40]
Na, erre kíváncsi vagyok!...
Na, erre kíváncsi vagyok!...
5477 Petyus 2015-04-08 10:38:40
Johann Bohta énekli az Erkel Színház 10-i és 14-i Aida előadásán Radamest a megbetegedett Fabio Sartori helyett.
Johann Bohta énekli az Erkel Színház 10-i és 14-i Aida előadásán Radamest a megbetegedett Fabio Sartori helyett.
5476 w.n.g. 2015-04-08 01:00:12 [Válasz erre: 5455 IVA 2015-04-07 04:18:00]
Érthetetlen, hogy a végletekig túllihegett első két felvonás petárdáinak eldurrogtatásával a rendező mintha szabályosan ráunt volna a darabra, de olyannyira, hogy a harmadik és negyedikben szinte semmi nem emlékeztetett az előzményre. Sőt, ha az ember véletlenül itt kapcsolódott volna be, Radames rossz ’70-es évek búbánatos B sci-fi jeit idéző szürke pizsamáján kívül tán semmi sem szúr neki szemet (Az elfogatás előtti aranydíszekkel még legalább volt benne némi méltóság). Nem akarok igazságtalan lenni az előadással, mert a zenei színvonalat abszolút kielégítőnek tartottam, mind a szólisták, mind a kórus, mind pedig a zenekar részéről. A csomagolás azonban egyszerűen emészthetetlen. Sajnos gyakori pótcselekvése a mai operavilágnak, hogy a „sztárrendezők” kiemelkedő, de egyben szélesebb közönség számára is befogadható kortárs remekművek híján a nagy klasszikusok farvizein elevezgetve tetszelegnek az újdonság hamis fényében. Nem vagyok vaskalapos, Szikora Hollandiját például kifejezetten élveztem, persze ez szubjektív, de ott mégis az volt az érzésem, hogy a zenei kolorit hihetetlen gazdagsága méltó párra talál a vizuális nyelvezetben. Verdi Aidájának lenyűgöző színpalettáját Mohácsi és Khell azonban oly módon parafrazeálta, amelyben szinte becsukott szemmel kellett a zenére figyelni, hogy élvezhető maradjon. Hang és kép egyszerűen nem passzolt össze. Picasso, aki zseniális festő volt, rémes újragondolását adta Velázquez Las Meninasának. Valami ilyesmit érzek itt is. A szinte végig változatlan, rémes eBay-es szuvenírkópiák stílusában előadott – korábban már méltán kifogásolt – pszeudo-hieroglif kazettafalak egyhangúak, bánatosan sematikusak, amelyeknek az ügyetlenül „elrejtett” crypto-tankoknál jobban már csak a retinagyilkos reflektorok adhatták meg az abszolút kegyelemdöfést. A pektoráliszok és fejdíszek kellemetlen visszaveréseiről már esett szó, hozzáteszem, a maga helyén az ízléses arany-fekete kombináció szerintem akár működhetett is volna, de nem egy ilyen háttér előtt, géppuskás hitlerjugend és turi-dresszes akrobatika mellett. A túlexponált első két felvonás fülledt, posztmodern atmoszférájának későbbiekben oly jellemző hiányáért mindössze a már citált halovány pizsi-ressentiment kárpótolhatott valahogy. Nem kell mindenáron didaktikusnak lenni egy rendezésnek, de ha már felvállaltan nem az, legalább legyen következetes. A harmadik-negyedik felvonás ugyanis szinte még klasszikusnak is elmehetett volna. Érdekes viszont, hogy a gyönyörűséges fríges egyiptomi témára és az Aida zenéjét általában átható autentikus légkörre végül csak a sírjelenet elvont térképzésével, a gyermekalakban ábrázolt bá-lelkekkel és az őket óvó széttárt karú védelmező női nemtők megformálásával eszmélt a rendező. De mi köze ennek a légiesen absztrakt autenticitásnak a géppuskákhoz? Lehet, hogy hivalkodóbb, de a Nagy Viktor-féle változat vizuális formanyelve és dramaturgiája számomra lényegesen koherensebb egészet alkotott és igényesen adta vissza a zenei paletta csodás gazdagságát. Csak dicsérni tudom Sümegi Esztert, Komlósi Ildikó teljesítményét azonban már kevésbé éreztem töretlennek. Ha lehetek őszinte, maradandó emlékként a kórus és zenekari összjáték mellett még Kálmándi Mihály Amonasróját és Fekete Attila Radamesét hoztam magammal, bár Fekete sajnos néhol csúnyán túlerőltette a hangját, ennek ellenére az ő játékában éreztem meg azt a heroizmust, amely minden géppuskánál jobban adta vissza a mű harcias és drámai mélyrétegeit.
Érthetetlen, hogy a végletekig túllihegett első két felvonás petárdáinak eldurrogtatásával a rendező mintha szabályosan ráunt volna a darabra, de olyannyira, hogy a harmadik és negyedikben szinte semmi nem emlékeztetett az előzményre. Sőt, ha az ember véletlenül itt kapcsolódott volna be, Radames rossz ’70-es évek búbánatos B sci-fi jeit idéző szürke pizsamáján kívül tán semmi sem szúr neki szemet (Az elfogatás előtti aranydíszekkel még legalább volt benne némi méltóság). Nem akarok igazságtalan lenni az előadással, mert a zenei színvonalat abszolút kielégítőnek tartottam, mind a szólisták, mind a kórus, mind pedig a zenekar részéről. A csomagolás azonban egyszerűen emészthetetlen. Sajnos gyakori pótcselekvése a mai operavilágnak, hogy a „sztárrendezők” kiemelkedő, de egyben szélesebb közönség számára is befogadható kortárs remekművek híján a nagy klasszikusok farvizein elevezgetve tetszelegnek az újdonság hamis fényében. Nem vagyok vaskalapos, Szikora Hollandiját például kifejezetten élveztem, persze ez szubjektív, de ott mégis az volt az érzésem, hogy a zenei kolorit hihetetlen gazdagsága méltó párra talál a vizuális nyelvezetben. Verdi Aidájának lenyűgöző színpalettáját Mohácsi és Khell azonban oly módon parafrazeálta, amelyben szinte becsukott szemmel kellett a zenére figyelni, hogy élvezhető maradjon. Hang és kép egyszerűen nem passzolt össze. Picasso, aki zseniális festő volt, rémes újragondolását adta Velázquez Las Meninasának. Valami ilyesmit érzek itt is. A szinte végig változatlan, rémes eBay-es szuvenírkópiák stílusában előadott – korábban már méltán kifogásolt – pszeudo-hieroglif kazettafalak egyhangúak, bánatosan sematikusak, amelyeknek az ügyetlenül „elrejtett” crypto-tankoknál jobban már csak a retinagyilkos reflektorok adhatták meg az abszolút kegyelemdöfést. A pektoráliszok és fejdíszek kellemetlen visszaveréseiről már esett szó, hozzáteszem, a maga helyén az ízléses arany-fekete kombináció szerintem akár működhetett is volna, de nem egy ilyen háttér előtt, géppuskás hitlerjugend és turi-dresszes akrobatika mellett. A túlexponált első két felvonás fülledt, posztmodern atmoszférájának későbbiekben oly jellemző hiányáért mindössze a már citált halovány pizsi-ressentiment kárpótolhatott valahogy. Nem kell mindenáron didaktikusnak lenni egy rendezésnek, de ha már felvállaltan nem az, legalább legyen következetes. A harmadik-negyedik felvonás ugyanis szinte még klasszikusnak is elmehetett volna. Érdekes viszont, hogy a gyönyörűséges fríges egyiptomi témára és az Aida zenéjét általában átható autentikus légkörre végül csak a sírjelenet elvont térképzésével, a gyermekalakban ábrázolt bá-lelkekkel és az őket óvó széttárt karú védelmező női nemtők megformálásával eszmélt a rendező. De mi köze ennek a légiesen absztrakt autenticitásnak a géppuskákhoz? Lehet, hogy hivalkodóbb, de a Nagy Viktor-féle változat vizuális formanyelve és dramaturgiája számomra lényegesen koherensebb egészet alkotott és igényesen adta vissza a zenei paletta csodás gazdagságát. Csak dicsérni tudom Sümegi Esztert, Komlósi Ildikó teljesítményét azonban már kevésbé éreztem töretlennek. Ha lehetek őszinte, maradandó emlékként a kórus és zenekari összjáték mellett még Kálmándi Mihály Amonasróját és Fekete Attila Radamesét hoztam magammal, bár Fekete sajnos néhol csúnyán túlerőltette a hangját, ennek ellenére az ő játékában éreztem meg azt a heroizmust, amely minden géppuskánál jobban adta vissza a mű harcias és drámai mélyrétegeit.
5475 Heiner Lajos 2015-04-07 22:13:11 [Válasz erre: 5472 IVA 2015-04-07 21:16:00]
Amúgy szomorú, hány méltatanul efeledett dirigens van. Ki ismeri ma Guido Cantellit? Pedig ha 36 éves korában nem zuhan le a repülőgépe, a XX. század egy nagy karmestere lehetett volna. Vagy Felix Weingartner. Mondjom nekem valaki egy jobb Eroicat, dacára a III. tétel húzásának, vagy Beethoven Kilencediket (nem az első, 1926-os, hanem a második, '35-ös verzióra gondolok. Vagy Ettore Panizza. Izgalmasabb, mint Toscanini és de Sabata együtt.
Amúgy szomorú, hány méltatanul efeledett dirigens van. Ki ismeri ma Guido Cantellit? Pedig ha 36 éves korában nem zuhan le a repülőgépe, a XX. század egy nagy karmestere lehetett volna. Vagy Felix Weingartner. Mondjom nekem valaki egy jobb Eroicat, dacára a III. tétel húzásának, vagy Beethoven Kilencediket (nem az első, 1926-os, hanem a második, '35-ös verzióra gondolok. Vagy Ettore Panizza. Izgalmasabb, mint Toscanini és de Sabata együtt.
5474 Heiner Lajos 2015-04-07 22:03:44 [Válasz erre: 5472 IVA 2015-04-07 21:16:00]
Érdemes belenézni egy Mravinszkij-próbába. Ha jól emlékszem elkezi Brahms Második szimfóniájának zárótételét. Azt hinné az ember, ennél tökéletesebb interpretáció nem lehet. És pár másodperc után lekopogja a zenekart, és csak annyit mond, nyet. Rettegtek tőle a zenészei. Háromnegyed órával egy próba előtt már benn ültek, és próbáltak. Valaki mindig az ablaknál állt, és ha feltűnt Mravinszkij, felkiáltott, fedezékbe, jön az ellenség!
Érdemes belenézni egy Mravinszkij-próbába. Ha jól emlékszem elkezi Brahms Második szimfóniájának zárótételét. Azt hinné az ember, ennél tökéletesebb interpretáció nem lehet. És pár másodperc után lekopogja a zenekart, és csak annyit mond, nyet. Rettegtek tőle a zenészei. Háromnegyed órával egy próba előtt már benn ültek, és próbáltak. Valaki mindig az ablaknál állt, és ha feltűnt Mravinszkij, felkiáltott, fedezékbe, jön az ellenség!
5473 Heiner Lajos 2015-04-07 21:57:22 [Válasz erre: 5471 karnagy 2015-04-07 19:39:42]
Szerintem meg össze-vissza kalimpál. De a csúcs Klaus Tennstedt, hadonászik, rángatózik, olyan pofákat vág közben, mint egy eszelős. És a zenekar fantasztikusan szól.
Szerintem meg össze-vissza kalimpál. De a csúcs Klaus Tennstedt, hadonászik, rángatózik, olyan pofákat vág közben, mint egy eszelős. És a zenekar fantasztikusan szól.
5472 IVA 2015-04-07 21:16:00 [Válasz erre: 5469 miketyson 2015-04-07 19:09:44]
Szerintem azért, mert az Aida volt a téma, és lesz is még. Én szívesen hallgattam bele most Toscanini számomra sem ismeretlen Aidájába. Zavarba ejtő!
Szerintem azért, mert az Aida volt a téma, és lesz is még. Én szívesen hallgattam bele most Toscanini számomra sem ismeretlen Aidájába. Zavarba ejtő!
5471 karnagy 2015-04-07 19:39:42 [Válasz erre: 5470 parampampoli 2015-04-07 19:17:56]
Hát nem tudom...Én többször láttam Thielemannt, hangversenyén is voltam, és opera-előadását is volt szerencsém látni. Szerintem nincs semmi baj a manuális képességeivel, és a karizmája is rendben van. Azt sajnálom, hogy a komfortzónája meglehetősen szűk.
Hát nem tudom...Én többször láttam Thielemannt, hangversenyén is voltam, és opera-előadását is volt szerencsém látni. Szerintem nincs semmi baj a manuális képességeivel, és a karizmája is rendben van. Azt sajnálom, hogy a komfortzónája meglehetősen szűk.
5470 parampampoli 2015-04-07 19:17:56 [Válasz erre: 5468 Heiner Lajos 2015-04-07 18:10:37]
Én Toscaniniben mindig és elsősorban a félelmetes manuális képességét, pontosságát csodálom. Ő valóban TUDOTT vezényelni. Ettől olyan jó a zenéje is. (Thielemann tanulmányozhatná kicsit. És még sokan mások...)
Én Toscaniniben mindig és elsősorban a félelmetes manuális képességét, pontosságát csodálom. Ő valóban TUDOTT vezényelni. Ettől olyan jó a zenéje is. (Thielemann tanulmányozhatná kicsit. És még sokan mások...)
5469 miketyson 2015-04-07 19:09:44 [Válasz erre: 5468 Heiner Lajos 2015-04-07 18:10:37]
Mondjuk Bernstein volt az Erkel Színházban, de különben miért itt?
Mondjuk Bernstein volt az Erkel Színházban, de különben miért itt?
5468 Heiner Lajos 2015-04-07 18:10:37 [Válasz erre: 5467 Heiner Lajos 2015-04-07 18:02:39]
Kitaláltam egy hasonlatot.Pl. Bernstein a bűvész, elismerjük és csodáljuk a trükkjeit, ahogy elővarázsolja a zenét a cilinderéből,de mégis látjuk a trükkjeit. Toscanini a varázsló, elvarázsol, de tudjuk, a szakma szabályai, diszciplínái szerint. De Furtwaengler a mágus. Megmagyarázhatatlan.
Kitaláltam egy hasonlatot.Pl. Bernstein a bűvész, elismerjük és csodáljuk a trükkjeit, ahogy elővarázsolja a zenét a cilinderéből,de mégis látjuk a trükkjeit. Toscanini a varázsló, elvarázsol, de tudjuk, a szakma szabályai, diszciplínái szerint. De Furtwaengler a mágus. Megmagyarázhatatlan.
5467 Heiner Lajos 2015-04-07 18:02:39 [Válasz erre: 5453 IVA 2015-04-07 03:51:21]
Nem tudok betelni Toscanini Aida-felvételével. Az NBC-nél már csak koncertszerűen dirigált operát. 19 évesen, beugrással, ezzel a darabbal debütált dirigensként, a film 63! évvel később készült. Döbbeetes pl.,ahogy a Kisöreg a II. felvonás fináléjában szinte becövekeli magát a pódiumba.
Nem tudok betelni Toscanini Aida-felvételével. Az NBC-nél már csak koncertszerűen dirigált operát. 19 évesen, beugrással, ezzel a darabbal debütált dirigensként, a film 63! évvel később készült. Döbbeetes pl.,ahogy a Kisöreg a II. felvonás fináléjában szinte becövekeli magát a pódiumba.
5466 IVA 2015-04-07 16:14:58 [Válasz erre: 5460 loge.hör 2015-04-07 09:00:35]
Szerintem az előjáték, a nyitány arra való, hogy a nézőt bevezesse a darab világába. Ha szcenírozzák, az olyan, mintha a kertkapuból a hálószobába esnénk. Mindig az az érzésem, hogy a rendező attól félt, hogy a közönség a nyitány alatt elalszik.
Szerintem az előjáték, a nyitány arra való, hogy a nézőt bevezesse a darab világába. Ha szcenírozzák, az olyan, mintha a kertkapuból a hálószobába esnénk. Mindig az az érzésem, hogy a rendező attól félt, hogy a közönség a nyitány alatt elalszik.
5465 IVA 2015-04-07 16:09:34 [Válasz erre: 5459 parampampoli 2015-04-07 08:58:29]
Nem vagyok biztos abban, hogy minden esetben belelátják, belehallják. Van, amikor csak odacsinálják.
Nem vagyok biztos abban, hogy minden esetben belelátják, belehallják. Van, amikor csak odacsinálják.
5464 pinocchio 2015-04-07 15:41:37 [Válasz erre: 5463 pinocchio 2015-04-07 15:39:59]
Persze, higy a kakasülőre szólt a jegyünk
Persze, higy a kakasülőre szólt a jegyünk
5463 pinocchio 2015-04-07 15:39:59 [Válasz erre: 5459 parampampoli 2015-04-07 08:58:29]
Műsorpolitikája van -e egyáltalán?Vagy csak a statisztikai kimutatás a cél? A Stravinsky, az Ariadne üresen tátongó fszt-jére letereltek bennünket 0-Ft-os jegyekkel.Legalább 200-300 fő!! Tehát olcsóbban nem adja el a jegyet, de ha már üres a drága "Wellness" odalenn, akkor jól jön a csak uszidajegyet váltók népessége is. At Operaházi Last Minute szinte mindennapos a sok extra érdektelen programtól.Akkor mi is a műsorpolitika??
Műsorpolitikája van -e egyáltalán?Vagy csak a statisztikai kimutatás a cél? A Stravinsky, az Ariadne üresen tátongó fszt-jére letereltek bennünket 0-Ft-os jegyekkel.Legalább 200-300 fő!! Tehát olcsóbban nem adja el a jegyet, de ha már üres a drága "Wellness" odalenn, akkor jól jön a csak uszidajegyet váltók népessége is. At Operaházi Last Minute szinte mindennapos a sok extra érdektelen programtól.Akkor mi is a műsorpolitika??
5462 telramund 2015-04-07 14:35:55 [Válasz erre: 5459 parampampoli 2015-04-07 08:58:29]
Így igaz!A holnapi Aidát is túl kell élni!
Így igaz!A holnapi Aidát is túl kell élni!
5461 Myway 2015-04-07 09:44:35 [Válasz erre: 5451 Momo 2015-04-07 01:45:33]
és még a Sztaniszlavszki-Nyemirovics Danycsenko Zenés Színház nincs is a listán!!!
és még a Sztaniszlavszki-Nyemirovics Danycsenko Zenés Színház nincs is a listán!!!
5460 loge.hör 2015-04-07 09:00:35 [Válasz erre: 5455 IVA 2015-04-07 04:18:00]
Utálom a szcenírozott előjátékokat. A zenét akarom hallani.
Utálom a szcenírozott előjátékokat. A zenét akarom hallani.
5459 parampampoli 2015-04-07 08:58:29
A tegnap este Salzburgból közvetített Parasztbecsület paródia -- az ORF-et néztem, azon csak azt adták, a Pagliaccit majd később nézem meg -- ugyanazt mutatta, mint amelyet az eddig olvasottakból egyértelműnek látok: hogy a mai rendezők és rendezések nem törődnek azzal, mivan leírva a szövegben, mit mond (már akinek mond!) a zene, ők nem azt rendezik, hanem amit ők belelátnak, belehallanak. De ez kit érdekel? Kit érdekel Verdi és Mascagni helyett Mohácsi vagy az a tegnapi tébolyult onnan Salzburgból? ENNEK KELL(ENE) VÉGET VETNI, ÉS A MAGYAR OPERAJÁTSZÁS TRAGÉDIÁJA, HOGY A MÁO ILYEN MŰSORPOLITIKA FOGJÁVÁ VÁLT, ÉS MI ANNAK ÁLDOZATAI LETTÜNK!
A tegnap este Salzburgból közvetített Parasztbecsület paródia -- az ORF-et néztem, azon csak azt adták, a Pagliaccit majd később nézem meg -- ugyanazt mutatta, mint amelyet az eddig olvasottakból egyértelműnek látok: hogy a mai rendezők és rendezések nem törődnek azzal, mivan leírva a szövegben, mit mond (már akinek mond!) a zene, ők nem azt rendezik, hanem amit ők belelátnak, belehallanak. De ez kit érdekel? Kit érdekel Verdi és Mascagni helyett Mohácsi vagy az a tegnapi tébolyult onnan Salzburgból? ENNEK KELL(ENE) VÉGET VETNI, ÉS A MAGYAR OPERAJÁTSZÁS TRAGÉDIÁJA, HOGY A MÁO ILYEN MŰSORPOLITIKA FOGJÁVÁ VÁLT, ÉS MI ANNAK ÁLDOZATAI LETTÜNK!
5458 IVA 2015-04-07 04:46:02 [Válasz erre: 5450 Momo 2015-04-07 01:37:59]
Ha a Moscow Operetta Theatre is a 7-be számít, nem hagyhatjuk ki a mi Operettszínházunkat. Azért sem, mert nagy ritkán ott is játszottak, játszanak egy-egy operát.
Ha a Moscow Operetta Theatre is a 7-be számít, nem hagyhatjuk ki a mi Operettszínházunkat. Azért sem, mert nagy ritkán ott is játszottak, játszanak egy-egy operát.
5457 IVA 2015-04-07 04:34:08 [Válasz erre: 5439 Livingstone 2015-04-06 16:59:07]
„Én többször biztos, hogy nem fogom megnézni.” Nem vagy kitéve olyan „veszélynek”, hogy ígéretedet meg kell szegned, mert egy Tomowa-Sintow, Dimitrova, Arhipova, Cossotto, Obrazcova, Domingo kedvéért mégis újranézed. Mennyi új beállóval és vendéggel megnéztük a régi Aidákat, és sosem untuk!
„Én többször biztos, hogy nem fogom megnézni.” Nem vagy kitéve olyan „veszélynek”, hogy ígéretedet meg kell szegned, mert egy Tomowa-Sintow, Dimitrova, Arhipova, Cossotto, Obrazcova, Domingo kedvéért mégis újranézed. Mennyi új beállóval és vendéggel megnéztük a régi Aidákat, és sosem untuk!
5456 IVA 2015-04-07 04:19:31 [Válasz erre: 5434 Cilike 2015-04-06 09:09:37]
Ezek szerint még legalább 3 „közös” programunk lesz.
Ezek szerint még legalább 3 „közös” programunk lesz.
5455 IVA 2015-04-07 04:18:00 [Válasz erre: 5447 parampampoli 2015-04-06 23:41:58]
Nagy Viktor rendezésében sem szerettem, hogy szcenírozta az előjátékot, de legalább részben azt tette meg, amit a zene is: bemutatta Aidát. Mohácsi János már az előjáték megrendezésében túl akart mutatni a zenén. Csikós Attila díszletei szépek voltak (remélem, még nem semmisítették meg őket), sajnáltam, hogy a balett-betétekhez szűk maradt a tér. Vágó Nelly jelmezeit túl hangsúlyosnak találtam, elsősorban a Királyét.
Nagy Viktor rendezésében sem szerettem, hogy szcenírozta az előjátékot, de legalább részben azt tette meg, amit a zene is: bemutatta Aidát. Mohácsi János már az előjáték megrendezésében túl akart mutatni a zenén. Csikós Attila díszletei szépek voltak (remélem, még nem semmisítették meg őket), sajnáltam, hogy a balett-betétekhez szűk maradt a tér. Vágó Nelly jelmezeit túl hangsúlyosnak találtam, elsősorban a Királyét.
5454 IVA 2015-04-07 04:04:30 [Válasz erre: 5443 karnagy 2015-04-06 20:26:02]
Szerintem hatnál több statiszta vonult körbe-körbe, amit csak az a néző érzékelt, aki mindig elöl ült és sok előadásból arc szerint ismerte a statisztákat. A látványt megosztotta a színpadi zene és egyéb hatások is.
Szerintem hatnál több statiszta vonult körbe-körbe, amit csak az a néző érzékelt, aki mindig elöl ült és sok előadásból arc szerint ismerte a statisztákat. A látványt megosztotta a színpadi zene és egyéb hatások is.
5453 IVA 2015-04-07 03:51:21 [Válasz erre: 5436 LanguageMate 2015-04-06 14:58:54]
Kedves LanguageMate! Hozzászólásodban ismét megjelenik egy-egy szó, nem tisztán az általad védett rendező és alkotása mellett, hanem olyan művészeket és azok alkotásait sértve, akiket, amelyeket talán nem is ismersz, de mintha úgy gondolnád, a rájuk ragasztható sztereotípiák ellenőrizhetetlenek. (Ilyen utalás megjelenik Mohácsi nem túl szerény nyilatkozatában is az „elődök” munkásságát illetően.) „Egy sztárrendező vette a fáradtságot (sic!), és viszonyba került, személyes kapcsolatot alakított ki a művel.” Láttad-e Oláh Gusztáv Aida-rendezését, amely 1964 júniusáig volt műsoron az Erkel Színházban? Láttad-e Mikó András rendezését, amely 1964 decemberében váltotta az előzőt? Láttad-e a Nagy Viktorét, amelyben tavaly áprilisban még ugyanazok a főszereplők énekeltek, akik a szombati premieren? Természetesen ahhoz, hogy valaki véleményt mondjon egy előadásról, nem szükséges öregnek lenni és nem szükséges Aida-nézői előélet. De milyen jogon lehet a mostani „sztárrendezőnek” tulajdonítani, hogy vette a fáradságot, és viszonyba került, személyes kapcsolatot alakított ki a művel? Komolyan gondolod, hogy Oláh Gusztáv, vagy Mikó András ilyen fáradság, a művekhez fűződő viszony és személyes kapcsolat nélkül alkotott, és mindezek az erények csak a rendezői színház sajátjai? Tudod-e, ki volt Oláh Gusztáv és ki volt Mikó András, akik feltehetően nem azonos kaliberűek és talán nem is helyes egy lapon említeni őket, de valószínűleg mindketten halálosan megsértődnének, ha valaki lesztárrendezőzné őket: annyival több és nagyobb volt szakértelmük és művészi alakjuk annál, amit a sztár jelent. Komolyan gondolod, hogy aki nem a darabon kívüli, vagy a darabban csak másodrendű gondolattal, hanem a lényegessel való személyes viszonyát közölte egy opera rendezésében (nem kísérletképpen az Aidával, hiszen nekik szakmájuk volt az opera, és végigjárták tanulmányaikban, nagyszínpadi gyakorlatukban a szamárlétrát), azok csak odakenték a rendezésüket, mint valami üres revüt? Más tekintetben: noha az Aida történetesen nem nehéz, a hallgató számára viszonylag könnyen megtanulható (megismerhető) opera, ne gondold, hogy egyre sokrétűbb élvezetéért, harmóniavilágának és gazdagságának feltárulásáért nem kell a nézőnek, befogadónak megdolgoznia általában, nem csupán akkor, ha rendezői színházban találkozik vele. (Ahol „nem csak előadják”... Férhet-e egy romantikus nagyopera bármilyen minőségű előadásához a „csak” lekicsinylő szó?) Sértő sztereotípia, hogy a nézői intellektusnak csak a rendezői színháziként kitüntetett előadás jelent munkát, máskülönben csak ezért megy színházba, mert ott meleg van, ülni lehet és tátott szájjal szórakozni. Aki vágyott már szerelemre és volt már szerelmes, annak egy szerelmi történet (mondjuk, Verdi zenedrámájában elmondva) nem lehet kevés. De Verdi is többet mond ennél, sokkal többet, viszont éppen eleget: aki rendezőként vagy nézőként hiányol belőle valamit, annak az arányérzékében keresendő a hiba. Szerintem Verdiben is megvolt a képesség, az invenció ahhoz, hogy többet és hangsúlyosabban szóljon a háborúról. Valószínűleg azért nem tette, mert pontosan érezte, hogy nagyobb terjedelem és az üzenetek túlzsúfoltsága nem használna művének. „Mi is az Aida? Van erre válasz?...” – és sorolsz még jó néhány kérdést. Mindegyikre van válasz, és mindegyikre egyformán: a zenében! Ez az egyetlen, ami pontosan meghatározza, minek kell, minek lehet, és minek már nem lehet benne lennie egy előadásban. Hadd vegyem példának a templomi képet. Leírhatatlanul szépséges, egzotikus és izgalmas dallamok és harmóniák követik egymást és ismétlődnek benne, a Főpapnő és a papnők dallamának keretében. A papnők tánca még elmélyült, bensőséges szertartás – ebben elfér az artisztikus tánc. Ramfis, majd Radames fohásza is, s ahogy a papok is belépnek, fordul az ima vad, harci szenvedélybe, a zenekar már gyilkos szenvedéllyé fokozza, ami a papnők karának visszatérésével az extázisig emelkedik. Ennek a keretbe szerkesztése és megszövése felülmúlhatatlan zenei bravúr, a hangzás hatása látvánnyal fokozhatatlan, de meg lehet kísérelni a látvánnyal nem kioltani. Egy áldozat bemutatásának natúr mozgás- és ábrázolási rendszerben való szemléltetése erre a zenére olyan durván hat, mintha egy disznótort látnánk. Végtelen lehetősége van egy szerzőnek, miről és hogyan szóljon a darabjában. Nem hiszek abban, hogy egy rendezőnek ugyanez a szabadság megadatik. Alapos és tehetséges dramaturgi munkán túlmenő átírás tisztességében sem hiszek, még egy Offenbach-operett esetében sem, pedig ott állítólag a szerzői anyag kínálja ezt. Az opera műfajában zenei és prózai szöveg gátolja. Egy opera, mondjuk az Aida esetében lehetséges hangsúlyozások felmerülhetnek, de „lehetséges értelmezések” nem. „Az értelmezés végtelen lehetőségei” – ezt a kifejezést, bocsánat, nem is tudom komolyan venni. Lehet olyan darab (talán egy népszínmű, vagy egy blődli), amelynek jól állhat egyes színpadi megoldások „kimunkálatlansága”. Az Aida olyan abszolút profizmussal, művészi tökéllyel megírt zenedarab, amilyent a színpadi megvalósításban nem is lehet követni, de a művészet azért „kunszt”, hogy valami magas fokút (pl. a balettet) mégis kitaláljon rá. Ezt valami naivval helyettesíteni szegényes és stílustalan. A sziklasír zártsága bele van írva a zenébe, Radamesnek szövege, játéka is van az érzékeltetésére. Megjelenítése nehéz feladatot ró a rendezőre és a díszlettervezőre, mert ugyanakkor a néző felé nyitott térnek kell lennie, hogy hallja és lássa az énekeseket. Mint lejjebb említettem, van a kettősnek egy pontja, amelytől már a fizikai zártság fölé kerekednek az érzelmi magasságok, de ezt a pontot eltéveszteni nem szerencsés. Én nagyon szeretem Amneris alakját: nagyon emberi, átélhető, tragikus sors az övé (is). Kevés szerepben szólal meg a végzetesen reménytelen, beteljesületlen szerelemmel való harc és az emiatt érzett fájdalom ilyen széles skálán. Minden részvétem mellett téves felfogásnak tartom, hogy „mindhárom szerelmes egyesül az áldozat aktusában”. Ha így lenne, a három hős tercettben énekelné a búcsú-kettős unisono szólamát, viszont nagyon nem úgy éneklik. Ennek a finálénak a félreérthetetlen szcenírozását nem lehet belemagyarázással megúszni.
Kedves LanguageMate! Hozzászólásodban ismét megjelenik egy-egy szó, nem tisztán az általad védett rendező és alkotása mellett, hanem olyan művészeket és azok alkotásait sértve, akiket, amelyeket talán nem is ismersz, de mintha úgy gondolnád, a rájuk ragasztható sztereotípiák ellenőrizhetetlenek. (Ilyen utalás megjelenik Mohácsi nem túl szerény nyilatkozatában is az „elődök” munkásságát illetően.) „Egy sztárrendező vette a fáradtságot (sic!), és viszonyba került, személyes kapcsolatot alakított ki a művel.” Láttad-e Oláh Gusztáv Aida-rendezését, amely 1964 júniusáig volt műsoron az Erkel Színházban? Láttad-e Mikó András rendezését, amely 1964 decemberében váltotta az előzőt? Láttad-e a Nagy Viktorét, amelyben tavaly áprilisban még ugyanazok a főszereplők énekeltek, akik a szombati premieren? Természetesen ahhoz, hogy valaki véleményt mondjon egy előadásról, nem szükséges öregnek lenni és nem szükséges Aida-nézői előélet. De milyen jogon lehet a mostani „sztárrendezőnek” tulajdonítani, hogy vette a fáradságot, és viszonyba került, személyes kapcsolatot alakított ki a művel? Komolyan gondolod, hogy Oláh Gusztáv, vagy Mikó András ilyen fáradság, a művekhez fűződő viszony és személyes kapcsolat nélkül alkotott, és mindezek az erények csak a rendezői színház sajátjai? Tudod-e, ki volt Oláh Gusztáv és ki volt Mikó András, akik feltehetően nem azonos kaliberűek és talán nem is helyes egy lapon említeni őket, de valószínűleg mindketten halálosan megsértődnének, ha valaki lesztárrendezőzné őket: annyival több és nagyobb volt szakértelmük és művészi alakjuk annál, amit a sztár jelent. Komolyan gondolod, hogy aki nem a darabon kívüli, vagy a darabban csak másodrendű gondolattal, hanem a lényegessel való személyes viszonyát közölte egy opera rendezésében (nem kísérletképpen az Aidával, hiszen nekik szakmájuk volt az opera, és végigjárták tanulmányaikban, nagyszínpadi gyakorlatukban a szamárlétrát), azok csak odakenték a rendezésüket, mint valami üres revüt? Más tekintetben: noha az Aida történetesen nem nehéz, a hallgató számára viszonylag könnyen megtanulható (megismerhető) opera, ne gondold, hogy egyre sokrétűbb élvezetéért, harmóniavilágának és gazdagságának feltárulásáért nem kell a nézőnek, befogadónak megdolgoznia általában, nem csupán akkor, ha rendezői színházban találkozik vele. (Ahol „nem csak előadják”... Férhet-e egy romantikus nagyopera bármilyen minőségű előadásához a „csak” lekicsinylő szó?) Sértő sztereotípia, hogy a nézői intellektusnak csak a rendezői színháziként kitüntetett előadás jelent munkát, máskülönben csak ezért megy színházba, mert ott meleg van, ülni lehet és tátott szájjal szórakozni. Aki vágyott már szerelemre és volt már szerelmes, annak egy szerelmi történet (mondjuk, Verdi zenedrámájában elmondva) nem lehet kevés. De Verdi is többet mond ennél, sokkal többet, viszont éppen eleget: aki rendezőként vagy nézőként hiányol belőle valamit, annak az arányérzékében keresendő a hiba. Szerintem Verdiben is megvolt a képesség, az invenció ahhoz, hogy többet és hangsúlyosabban szóljon a háborúról. Valószínűleg azért nem tette, mert pontosan érezte, hogy nagyobb terjedelem és az üzenetek túlzsúfoltsága nem használna művének. „Mi is az Aida? Van erre válasz?...” – és sorolsz még jó néhány kérdést. Mindegyikre van válasz, és mindegyikre egyformán: a zenében! Ez az egyetlen, ami pontosan meghatározza, minek kell, minek lehet, és minek már nem lehet benne lennie egy előadásban. Hadd vegyem példának a templomi képet. Leírhatatlanul szépséges, egzotikus és izgalmas dallamok és harmóniák követik egymást és ismétlődnek benne, a Főpapnő és a papnők dallamának keretében. A papnők tánca még elmélyült, bensőséges szertartás – ebben elfér az artisztikus tánc. Ramfis, majd Radames fohásza is, s ahogy a papok is belépnek, fordul az ima vad, harci szenvedélybe, a zenekar már gyilkos szenvedéllyé fokozza, ami a papnők karának visszatérésével az extázisig emelkedik. Ennek a keretbe szerkesztése és megszövése felülmúlhatatlan zenei bravúr, a hangzás hatása látvánnyal fokozhatatlan, de meg lehet kísérelni a látvánnyal nem kioltani. Egy áldozat bemutatásának natúr mozgás- és ábrázolási rendszerben való szemléltetése erre a zenére olyan durván hat, mintha egy disznótort látnánk. Végtelen lehetősége van egy szerzőnek, miről és hogyan szóljon a darabjában. Nem hiszek abban, hogy egy rendezőnek ugyanez a szabadság megadatik. Alapos és tehetséges dramaturgi munkán túlmenő átírás tisztességében sem hiszek, még egy Offenbach-operett esetében sem, pedig ott állítólag a szerzői anyag kínálja ezt. Az opera műfajában zenei és prózai szöveg gátolja. Egy opera, mondjuk az Aida esetében lehetséges hangsúlyozások felmerülhetnek, de „lehetséges értelmezések” nem. „Az értelmezés végtelen lehetőségei” – ezt a kifejezést, bocsánat, nem is tudom komolyan venni. Lehet olyan darab (talán egy népszínmű, vagy egy blődli), amelynek jól állhat egyes színpadi megoldások „kimunkálatlansága”. Az Aida olyan abszolút profizmussal, művészi tökéllyel megírt zenedarab, amilyent a színpadi megvalósításban nem is lehet követni, de a művészet azért „kunszt”, hogy valami magas fokút (pl. a balettet) mégis kitaláljon rá. Ezt valami naivval helyettesíteni szegényes és stílustalan. A sziklasír zártsága bele van írva a zenébe, Radamesnek szövege, játéka is van az érzékeltetésére. Megjelenítése nehéz feladatot ró a rendezőre és a díszlettervezőre, mert ugyanakkor a néző felé nyitott térnek kell lennie, hogy hallja és lássa az énekeseket. Mint lejjebb említettem, van a kettősnek egy pontja, amelytől már a fizikai zártság fölé kerekednek az érzelmi magasságok, de ezt a pontot eltéveszteni nem szerencsés. Én nagyon szeretem Amneris alakját: nagyon emberi, átélhető, tragikus sors az övé (is). Kevés szerepben szólal meg a végzetesen reménytelen, beteljesületlen szerelemmel való harc és az emiatt érzett fájdalom ilyen széles skálán. Minden részvétem mellett téves felfogásnak tartom, hogy „mindhárom szerelmes egyesül az áldozat aktusában”. Ha így lenne, a három hős tercettben énekelné a búcsú-kettős unisono szólamát, viszont nagyon nem úgy éneklik. Ennek a finálénak a félreérthetetlen szcenírozását nem lehet belemagyarázással megúszni.
