Bejelentkezés Regisztráció

Erkel Színház


6313 Búbánat 2016-02-19 19:49:59
[url] "Egy tragédiába tartó bohém utazás kamaszoknak is." [/url] Bonczidai Éva, Magyaridok.hu, 2016. február 19. Közel nyolc évtized után a magyar közönség új rendezésben láthatja Puccini a párizsi bohémek világában játszódó, legendás művét. A Magyar Állami Operaház ugyanis ma 19 órakor tartja a következő bemutatóját az Erkel Színházban Bohémélet 2.0 címmel. Továbbra is műsoron marad Nádasdy Kálmán és Oláh Gusztáv 1937-es, máig népszerű Bohémélet-előadása, de az operaház vezetője szerint fontos, hogy egy ilyen élő üzenettel bíró darab új értelmezésben is színre kerüljön. Az opera napjainkban játszódó változatát a világhírű Damiano Michieletto állította színpadra 2012-ben Salzburgban, majd Sanghaj után most Budapestre is eljut. Az operavilágban komoly visszhangot keltő, korszerű rendezés egyik fő érdeme, hogy szentimentalizmustól mentesen, a szereplők karakterét megőrizve láttatja új szemszögből a történetet, és olyan kódokat épít bele, amely a mai néző – főként a fiatalok – számára érthetőbbé és átélhetőbbé teszi a bohémek tapasztalatait. Látványként is olyan képeket emel be, amelyek a kamaszoktól sem idegenek. Például a történet egy része Párizs hatalmas utca- és metrótérképén, világító dobozházak között játszódik. Olyan, mintha a Google térképe segítségével szeretnénk felfedezni Párizst, és amikor gombnyomással az adott cím fölé visszük a kicsi sárga emberfigurát, az landoláskor nem csupán egy utcaképbe csöppen, hanem egy valós párizsi történetbe. Ez elsősorban nem egy immár százhúsz éve ismert szerelmi történet, hanem néhány fiatal hihető és szerethető párizsi kalandja félvállról vett nyomorral, sikerrel, élettel. Egy tragédiába tartó, bohém utazás. A mai világunk elé tart görbe tükröt a karácsonyi bevásárlóőrület színrevitele, az Amy Winehouse-ra hasonlító Mimí drámájának hogyanja és miértje pedig logikusan következik a körülményekből. A két főszerepet Sáfár Orsolya és Boncsér Gergely alakítja. A produkció zenei vezetője az óriási szakmai tapasztalattal rendelkező Kovács János karmester. A Bohémélet 2.0 a bemutatót követően mindössze négy alkalommal lesz műsoron, a következő évadban pedig bekerül az OperaKaland programsorozatba, amely középiskolás fiatalokkal igyekszik megismertetni és megszerettetni az opera műfaját. A további előadások időpontjai: 2016. február 21., 26., 28. és március 3.

6312 Petyus 2016-02-16 15:30:18 [Válasz erre: 6311 Kaliban 2016-02-16 15:25:37]
Tényleg. És lőn nagy hallgatás...

6311 Kaliban 2016-02-16 15:25:37 [Válasz erre: 6310 Kaliban 2016-02-16 15:24:41]
Legalábbis ami a teljes operafelvételeket illeti. Megnéztem a Failoni könyvet: nincs mellette a Kékszakállú cédé, pedig a a Failoni gálán azt is ígérte Ókovács, hogy megjelenik majd a könyv mellé cédén....

6310 Kaliban 2016-02-16 15:24:41
Ígérték a Boleyn Anna élőelőadás felvételét is cédén! Egyébként egyedül A tenor cédé jelent meg a Háry János óta.

6309 Petyus 2016-02-16 13:58:33 [Válasz erre: 6308 parampampoli 2016-02-16 13:38:52]
Beletört a lézertű...

6308 parampampoli 2016-02-16 13:38:52 [Válasz erre: 6306 Lolita 2016-02-15 22:35:40]
Elakadt a lemezjátszó?

6307 Petyus 2016-02-16 13:21:21 [Válasz erre: 6305 Búbánat 2016-02-15 22:14:13]
Ugrott a gép vagy a Czenz Úr...

6306 Lolita 2016-02-15 22:35:40
Van annak valami diszkrét bája, hogy valaki hallott 3 évvel ezelőtt egy fiatal énekest ( azóta se ), s most egy olyan előadás apropóján mond "megsemmisítő" véleményt róla, amelyen ott se volt. Nos?

6305 Búbánat 2016-02-15 22:14:13 [Válasz erre: 6304 Búbánat 2016-02-15 22:13:23]
És a 6.301?

6304 Búbánat 2016-02-15 22:13:23
Hol a 6.299?

6302 johanna 2016-02-15 18:43:22 [Válasz erre: Törölt hozzászólás]
Ez most komoly?

6300 Lolita 2016-02-15 16:15:55
6300!!!

6298 Cilike 2016-02-15 15:31:12
Hát, lehet, hogy mégis bele kéne hallgatnom? Nem énekel rossz helyeken. Azért a Bayerische Staatsoper, vagy a berlini, vagy Glyndebourne, vagy a Covent Garden...nem a legutolsó másodosztályú vidéki színházak ezek.

6297 parampampoli 2016-02-15 15:11:45 [Válasz erre: 6296 oberon 2016-02-15 14:44:52]
És ki mondta, hogy egyszerű! Nem egyszer mondtam és írtam, hogy az énekes feladatánál nincs nehezebb a világon. De ha kiáll és fizetést kap érte, vállalja azt is, hogy megbírálják. Akkor már nincs mese, meg elnézés, megértés. Csak a produkció van, és maximum a betegséget lehet mentő körülményként értékelni. Az orvos iránt, aki műhibákat követ el, szintén ilyen elnéző és megértő lennél??

6296 oberon 2016-02-15 14:44:52 [Válasz erre: 6294 parampampoli 2016-02-15 13:52:15]
Eddig is úgy írtam, de köszönöm a biztatást! A figyelmesebb olvasást pedig tényleg komolyabban vehetnéd, mert nem azt írtam, hogy zavarja, hogy egyedül van a színpadon, hanem azt, hogy nem olyan egyszerű ott állni (és énekelni), mint ahogy az a nézőtér 10. sorából, vagy az otthoni fotelből látszik. A nagyoknak sem, hát még a kicsiknek (fiataloknak), akikkel megértőbbnek, elnézőbbnek kellene lenni.

6295 Edmond Dantes 2016-02-15 14:41:21
http://fidelio.hu/zenes_szinhaz/2016/02/15/regi_musordarab_uj_igenyek/ Alábbi kiemelés tőlem, tökéletesen egyetértek az alábbiakat megfogalmazó Ókovács Szilveszterrel: "Nincs az az operairodalmi remekmű, amelynek jót tenne, ha nyolc évtizeden át csak egyféle olvasatban kerül a nézők elé. Ma is rendkívül esztétikus Nádasdy Kálmán és Oláh Gusztáv 1937-es előadása, és kivételt teszünk azzal, hogy marad, főhajtásnak szánjuk az elődök munkája előtt, és egyben kiindulópontnak is a saját feladatainkhoz. Ugyanis a Bohémélet élő üzenetű darab, amelyet Budapest közönségének igenis joga végre más interpretációban is látni, amely közel húzza magához a partitúrát – erre az Erkel Színházban lesz mód, és jövőre az OperaKaland közönsége is megismerkedhet majd a művel, ez lesz az első olasz nyelvű előadás a nagy diáksorozatban.”

6294 parampampoli 2016-02-15 13:52:15 [Válasz erre: 6293 oberon 2016-02-15 13:37:36]
Nem csak a füledre nem hallgatok a magam helyett, de elveimet az íráshoz is magam döntöm el. Te majd írj a sajátjaid szerint. Köszönöm. Egyébként nincsenek kedvenceim, olyan értelemben semmiképp, ahogy te szeretnéd szuggerálni. Vagy ha vannak, rengetegen vannak: a jó énekesek. Akiket nem zavar, ha egyedül vannak szegények a színpadon. Sőt, néha még az se, ha betegen énekelnek. Mások, akik egészségesen se tudnak énekelni, nem tartoznak "kedvenceim" közé, ez igaz. Valaki korábban figyelmes olvasásra biztatott engem. A biztatás másokra is érvényes: olvasd figyelmesebben az írásaimat!

6293 oberon 2016-02-15 13:37:36 [Válasz erre: 6292 parampampoli 2016-02-15 12:49:58]
Sosem kértem, hogy az én fülemre hallgass. Csak ahogyan a mások kedvenceinek is vannak hiányosságai, esetleg hibái, úgy a Tieidnek is vannak, csak mi nem döngöljük Őket a földbe a "kritikánkkal". Észre kellene venni, hogy máshol sincs kolbászból a kerítés, ott is szép számmal akadnak gyengébb előadások és énekesek, még a legnagyobb nevű helyeken is. Sőt a legnagyobb nevek is kifognak - néha nem is ritkán - kevésbé sikeres pillanatokat. Ha valaha egy percet is álltál volna a színpadon, tudhatnád, hogy mennyire egyedül van ott az énekes, még egy hangszer sincs, ami mögé elbújhatna, és teljesen lutri, hogy akkor, ott mi fog megszólalni. És ezen kívül még ezer dolog befolyásolhatja. Az, hogy valakit egyszer láttál, hallottál - édeskevés. Ugyanezért ostobaság az előéneklés is.

6292 parampampoli 2016-02-15 12:49:58 [Válasz erre: 6291 oberon 2016-02-15 12:23:41]
Úgy, úgy, úgy ! De majd fontolóra veszem, hogy inkább rád hallgassak, mint a fülemre.

6291 oberon 2016-02-15 12:23:41 [Válasz erre: Törölt hozzászólás]
Szerintem hagyd! Itt egyesek az objektivitásra hivatkozva csak a saját szubjektív véleményüket és az általuk kedvelteket fogadják el. Szerintük azok a drámai koloratúr szoprántól a lírain át mindenre alkalmasak lennének, más meg semmire. Kár az energiádat pocsékolni a vitára. Csak amit ők hallottak, csak ahogy ők hallották, csak ahogy ők szeretnék hallani - az az üdvözítő.

6290 parampampoli 2016-02-15 11:58:59 [Válasz erre: 6289 Kaliban 2016-02-15 11:46:54]
Schaunard, Silvano, Douphol, az rendben. Rossini Figaro nem, nagyon nem.

6289 Kaliban 2016-02-15 11:46:54
[url]http://operabase.com/a/Gyula_Orendt/6617/hu;Orendt Gyula Verdi vagy Puccini operákban csak kisebb szerepekben lép fel külföldön eszerint.[/url] De pl. Rossini Figaróját is énekelte - nekem az azért nem régizene és azért az nem kis szerep. Persze nem is Verdi vagy Puccini.

6288 parampampoli 2016-02-15 11:40:13 [Válasz erre: 6284 Cilike 2016-02-15 10:28:46]
Ki mondta, hogy katasztrófa? Én nem. Azon a gálán semmi nem volt. Wolfram dalát az Esthajnalcsillaghoz elszavalta, mert semmi mélysége. Posában kiderült, hogy semmi magassága. Középen meg a nagy kulturált semmi. A repertoárválasztás, ahogy mondod, helyes, de a Figaro Almavivájához más hangot képzelek. Pl olyat, mint Thomas Allené volt. És sokan másoké. Nem Orent Gyuláé.

6287 Cilike 2016-02-15 11:24:16 [Válasz erre: 6286 Búbánat 2016-02-15 11:11:10]
a nagy romantikus repertoár a nagy baritonszerepeket takarja, elsősorban Verdi-szerepekre vonatkozik, természetesen a verizmusra is Puccinival együtt és Wagnerre is -bár Wagner ezen belül is kicsit eltér, noha bariton-vonatkozásban nem annyira speciális, mint tenor- vagy szoprántéren.

6286 Búbánat 2016-02-15 11:11:10 [Válasz erre: 6284 Cilike 2016-02-15 10:28:46]
A régizene mellett a romantikus zene sem áll távol tőle, példa erre: [url] https://www.youtube.com/watch?v=tJ3BOa0kqLs; Gyula Orendt - Queen of Love (Gounod) - live recording [/url] [url] http://www.roh.org.uk/people/gyula-orendt; Orendt Gyula, bariton - biography [/url] Forrás: Royal Opera House

6284 Cilike 2016-02-15 10:28:46
Nem szólnék semmit, mivel én azon a nevezetes koncerten sajnos nem voltam jelen és ezt a fiatalembert nem hallottam. Az kizártnak mondható, hogy én egy Figaro-előadásra betévedjek -bocs mindenkitől -, de kiváncsiságból meghallgattam az illető felvételeit a youtube-on. Éppen azért, mert egyikőtök olyan vehemensen szidja, mint ahogy a másik dicséri. Semmi katasztrófára utalót nem hallottam. Úgy tűnik, régizenére specializálódik, ami több szempontból is pozitív: ha esetleg úgy érzi, nem alkalmas a nagy romantikus repertoárra, az dicséretes önismeretről tanúskodik, ráadásul ezen a piacon jól lehet érvényesülni. Az is lehet, hogy egyszerűen szereti a preklasszikus stílust. Szerintem szépen szól a felvételeken és kulturáltan.

6282 parampampoli 2016-02-15 08:55:27 [Válasz erre: 6281 Lolita 2016-02-15 08:20:41]
Thomas Allen????? Muhahahahahahahaha... köszönöm. Ezen a ködös, esős, szomrorú reggelen egy ekkora marhaság igazán felvidított. Hogy Thomas Allen!!!!??? Hahahahaha..... -:)))))))))

6281 Lolita 2016-02-15 08:20:41 [Válasz erre: 6280 parampampoli 2016-02-15 07:56:02]
Köszönjük, már pénteken is megvolt! :-))))) Mint a fiatal Thomas Allen.

6280 parampampoli 2016-02-15 07:56:02 [Válasz erre: 6279 Lolita 2016-02-15 07:34:35]
Aki ezt szereti, hallgassa, nézze. Jó szórakozást!

6279 Lolita 2016-02-15 07:34:35 [Válasz erre: 6278 lujza 2016-02-15 02:03:38]
Akkor jó pár előadást ki fogtok hagyni a jövőben...direkt... :-))))))

6278 lujza 2016-02-15 02:03:38 [Válasz erre: 6275 parampampoli 2016-02-14 18:29:44]
Ebben tökéletesen egyetértek Veled. Se a hangja, se a személyisége, mindkettő olyan jelentéktelennek tűnt. Persze egy alkalom alapján. Lehet, ha véletlenül újra hallanám, már másmilyen lenne, de hogy direkt meghallgassam?

6277 parampampoli 2016-02-14 21:43:10 [Válasz erre: 6276 Lolita 2016-02-14 19:44:04]
Engem a legkevésbé.

6276 Lolita 2016-02-14 19:44:04 [Válasz erre: 6275 parampampoli 2016-02-14 18:29:44]
Rajtad kívül senkit nem ér veszteség.

6275 parampampoli 2016-02-14 18:29:44 [Válasz erre: 6274 IVA 2016-02-14 04:42:37]
A Marton Gálán hallottam, és annyira nem tetszett, hogy kizárt dolognak tartom, hogy bármilyen operában meghallgassam vagy -nézzem.

6274 IVA 2016-02-14 04:42:37 [Válasz erre: 6266 parampampoli 2016-02-13 10:48:46]
Milyen szerepekben láttad? El voltam tőle ragadtatva. A részben másik szereposztásban is tervezem meghallgatását. Megtartóztatva addig önmagam, csak az után figarózom itt.

6273 Lolita 2016-02-13 23:18:33
Ady Endre is megmonta! :-)

6272 Lolita 2016-02-13 23:17:58 [Válasz erre: 6270 parampampoli 2016-02-13 16:20:46]
Az a hang kifejezetten szép.

6271 Lolita 2016-02-13 23:17:55 [Válasz erre: 6270 parampampoli 2016-02-13 16:20:46]
Az a hang kifejezetten szép.

6270 parampampoli 2016-02-13 16:20:46 [Válasz erre: 6269 Lolita 2016-02-13 15:57:34]
Azzal a hanggal nehéz lenne.

6269 Lolita 2016-02-13 15:57:34 [Válasz erre: 6264 IVA 2016-02-13 02:33:09]
Tegnapi előadáson nagyszerű gróf volt Orendt! A többiek is kiválóak voltak.

6268 Edmond Dantes 2016-02-13 14:07:29 [Válasz erre: 6266 parampampoli 2016-02-13 10:48:46]
:)

6267 Kaliban 2016-02-13 11:43:51 [Válasz erre: 6265 Kaliban 2016-02-13 10:45:43]
És ugye a 28-i lesz az Operában - holott ezt is eredetileg az Erkelbe hirdették. Én oda vettem jegyet a földszintre 1500 forintért. Kérdem én, akkor most hol fogok ülni az Operában???? Ugyanúgy a földszint valamelyik hátsó sorában????

6266 parampampoli 2016-02-13 10:48:46 [Válasz erre: 6264 IVA 2016-02-13 02:33:09]
Sajnos ismerem.

6265 Kaliban 2016-02-13 10:45:43
És a február 28-i Figaro félórával később fog kezdődni a honlap szerint: 18:00 helyett, 18:30-kor.

6264 IVA 2016-02-13 02:33:09
Nagy sikere volt a tegnapi Figaro házasságának. Különösen ajánlom azoknak, akik nem ismerik Orendt Gyulát! A MÁO honlapjáról rengeteg mindent lehet megtudni róla: magánénekes, bariton, és ő énekli A grófot a széria minden előadásán. (Az egyik az Operában lesz, kíváncsi lennék rá, miért.)

6263 IVA 2016-02-11 03:37:02
Hadd osszam meg itt! [url]http://8.kerulet.ittlakunk.hu/utcak-terek/160210/szerintetek-ezt-hol-fotoztak;Egy érdekes kép „az Erkel Színházról”[/url].

6262 macskás 2016-02-11 00:11:08
6262

6261 perempe 2016-02-10 15:44:06 [Válasz erre: 6260 perempe 2016-02-10 15:42:16]
legalább lesz Traviata!

6260 perempe 2016-02-10 15:42:16 [Válasz erre: 6253 márta 2016-02-08 13:10:55]
+1 én is inkább a Macbethre mentem volna. a szegedi Boccanegra nagyon jó volt.

6259 Heiner Lajos 2016-02-09 19:09:51 [Válasz erre: 6258 márta 2016-02-09 19:00:35]
Számomra egyértelműen a későbbi változat, főleg az első verzió sete-suta zárása miatt. Persze minden hang, amit Zöld Jóska bácsi leírt, aranyba foglalandó. Kaptam némi infót, hogy előbukkant a Lear király egy-két kéziratban maradt részlete, és talán...De megtiltottak, hogy többet közöljek.





A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.