6873 parampampoli 2016-11-20 16:35:07
A pénteki Lucia-premierről nem nekem feladatom címlapos kritikát írni, aminek örülök. Azért örülök, mert már unnám, hogy megint ugyanazt a nótát fújjam, mint az elmúlt premierek szinte mindegyikéről. Ismét egy produkció, amely után az emberben csak kérdőjelek merülnek fel, jó sok, és mellette egy felkiáltójel, de az hatalmas. Ez a felkiáltó jel: Kolonits Klára a címszerepben! Már az előttem hozzászólók is elmondták, amit kell, újat nem tudok mondani én se: nem hiszem, hogy az egész világon van ma énekesnő, aki Luciát, annak ezt a kegyetlen nehéz változatát így el tudja énekelni. Hallottam és láttam az utóbbi időben Mosucot, Damraut, Rancatorét a címszerepben, sírva bujdokolhatnak el Kolonits alakítását látva és hallva. Tökéletesen, perfekt technikával, a legnehezebb helyeken is olyan könnyeden és biztosan énekel, hogy az ember azt gondolná, ha még egy fél hanggal vagy egésszel akarná valaki feltranszponálni a darabot, neki az se jelentene gondot. Egy nagy énekesnő ülte ezen az estén diadalát, életében első premierjén anyaszínházában, megérdemelten hatalmas sikert aratott. Az előadás tulajdonképpen ketté is vált, Kolonitsra és az egész mindenségre, egyben úgy, ahogy van. Mintha minden ellene dolgozott volna. Kezdem azzal, ha már az előbb kérdőjelekről beszéltem, hogy MIÉRT kellett ezt a majdnem minden hallgató számára ismeretlen, minden közreműködő számára új és nehezített változatot játszani? MIÉRT gondolta bárki is, hogy egy olyan színházban, ahol általános a magas regiszterrel való küzdelem, az amúgy se könnyű szólamokat irreálisan meg kell nehezíteni. Még szerencse, hogy a címszereplőre ez a küzdelem nem érvényes, mindenki másra igen, kivéve talán Szegedi Csabát, aki tenorális hangjával győzte ezt is, de vele nem is ez szokott a baj lenni. Horváth István teljes tévedés Edgardóként, amely az ő hangi adottságaitól fényévekre áll, maximum Arturót énekelhetné a műben, Szappanos Tibor még azt sem. Sajnos Edgardo szerepe is áldozatává lett a megfelelő tenorhangok hiányának. Ezt egykor Ilosfalvy, Pavarotti, Bonisolli énekelte, mostanában hallgattam pár előadást a MET-ből Tuckerrel és Kónya Sándorral… aki Edgar előtt pár nappal Lohengrint énekelt ugyanott. Ma meg Florez próbálkozik vele, kétséges eredménnyel, persze. A harmadik tenorszerepben ellenben Ujvári Gergely igen jól helyt állt, eddigi kisebb feladataihoz képest most több volt az énekelni valója, a korábbiaknál erőteljesebb hangon tette, ígéretesen. Cseh Antal beugrott Fried Péter helyett Raimondónak, amiért köszönet illeti színháza részéről, de ez a hangi produkcióját nem mentette meg számomra most se. Az előtti és utáni napokon énekelt Angelottija se: lenne hangja, de miért nem tanulja meg használni? Minden hangon más színnel szól, legtöbbször világosan, egyenesen, „basszus” létére egyenesen tenorálisan. MIÉRT nem hallgat basszusokat, MIÉRT nem gömbölyíti a hangját egy kicsit, hogy tényleg basszusként szóljon? A rendezés… persze, jobb, mint a teljesen elcseszett Traviata és Trubadúr volt, de hogy pont egy ilyen Luciára volt szükségünk, oda szintén tennék egy jó nagy kérdőjelet. Hogy ez az állvány kényszermegoldás volt, nem tudom értelmezni. Mi helyett és MIÉRT? Azt olvastam a szezon elején, hogy a színház az új Luciával japán turnéra készül. Ismerve az ottani közönség ízlését, a vendégjátékokat menedzselőkét még inkább, meglepődnék, ha a vendégjáték létrejönne. Bár ki tudja… lehet, hogy a japánok is változtak az utóbbi időben, és ott is úrrá lett az ízlésterror. Ha reklámszlogent kellene kitalálnom a japán turné promotálására, a következőt ajánlanám: „LUCIA A ZUHANY ALATT - AVAGY KÖZÉPKORI VÁR A RENOVÁLÁS ALATT IS ZAVARTALANUL ÜZEMEL.”

6872 Edmond Dantes 2016-11-20 15:01:43 [Válasz erre: 6861 parampampoli 2016-11-20 10:08:33]
Tökéletesen egyetértek. Magam mindig megkeresem az aznapi kiírást, de ez nem várható el ezervalahányszáz embertől...lenne is nagy tülekedés a cédula előtt. Az érintett művészekkel szemben pedig erkölcsi kötelesség. Üdítő kivétel volt pár éve, hogy egy szombat délelőtti Xerxes előtt bejelentették: Wiedemann művésznő gyengélkedik, de vállalja a fellépést...aztán mellesleg szédületeset produkált. (Vajon milyen lett volna, ha nem "gyengélkedik"?)

6871 Edmond Dantes 2016-11-20 14:56:28
6860-hoz: valamint "rangrejtve" 1-1 Cosit ebben a szezonban is "leteker" a Kamrában: http://katonajozsefszinhaz.hu/eloadasok/repertoar/42574

6870 Edmond Dantes 2016-11-20 14:50:53 [Válasz erre: 6852 tiren 2016-11-20 00:22:55]
Nem tudom, ki rejtezik az egyszer-hozzászólós-új(?)-nick mögött, de abban egyetértek, hogy a Lucia koncertszerűen előadva életképes, sőt talán életképesebb (lenne) mint szcenírozva. A zavaros cselekményű, sok színváltozásos, hosszadalmas darab pódiumon jobb lehet és ott nem kell füst, köd és ködösítés sem. Valló Péter mindig és mindenhol felbukkanó egyen-szürke, egyen-unalomba fulladó egyen-rendezései elől (rendszeres színházjáróként) futva menekülök, amerre látok. MÁO általános kritikájának boncolgatását most mellőzném.

6869 Búbánat 2016-11-20 14:49:06 [Válasz erre: 6858 IVA 2016-11-20 03:36:16]
Még az is eszembe jutott, a főigazgató urat Kocsis Zoltán másnapi, zeneakadémiai búcsúztatása előkészületeibe vonták be - ez a körülmény is indokkal szolgálna, miért csak a 3. felvonástól tisztelte meg jelenlétével a premier-előadást és a fellépő-közreműködő-alkotó stábot.

6868 Edmond Dantes 2016-11-20 14:41:35 [Válasz erre: 6849 Búbánat 2016-11-19 22:47:32]
Meglátásom szerint Főigazgató Urat is -mint a közönség zömét- leginkább az "őrülési-jelenet" érdekli. Valahol egyet is értek vele ebben, bár nem árt emlékez(tet)ni: ő nem "érdeklődő közönség", hanem főigazgató.

6867 Edmond Dantes 2016-11-20 14:37:57 [Válasz erre: 6837 Cilike 2016-11-19 17:44:41]
Beakadt: ez jó! Eklatáns példa rá a Nádasdy-Oláh-Márk T.-féle Bohémélet: "beakadt" oszt'úgy maradt. Megint nagyon fognak ezért szeretni, de túlélem.

6866 nickname 2016-11-20 14:06:16 [Válasz erre: 6863 Klára 2016-11-20 11:47:47]
Nekem a történet megváltoztatása a történet átértelmezését jelenti. Pl. ha Lenszkijt nem Anyegin lövi le, hanem öngyilkos lesz, ha Margit őrültektől körül véve távozik a menybe, ha Alfrédo is csak egy a sok közül Violetta számára és már az első felvonás végén ráveti magát a férfi és hasonlók. Nem azt, hogy átírják az operát: tenorból bariton lesz, szopránól tenor :-).

6865 miketyson 2016-11-20 13:46:45 [Válasz erre: 6862 telramund 2016-11-20 10:58:32]
ki mit értelmez át. a rendező a történetet, te a Raffaello írásmódját.

6864 telramund 2016-11-20 12:27:30
Elolvastam a Mezei néző kritikáját,ahol egy érdekes magyarázatot kaptam a díszletre vonatkozólag.Hozzászólásom a következő volt: "Ez a kritika valóban nem rossz bár rövidebben megfogalmaztam már én is.Igaz csak amatőrként..Amit most írok az az,hogy díszlet ügyben szerecsen mosdatás történik.Milyen diszlet lett volna,ami bonyolultabb elkészíteni,mint ezt az egész színpadot körbevevő állványzaott létrákkal, lépcsőkkel,sőt önállóan előretolható díszletelemmel is bővített díszlet,aminek kellő stabilitást is kellett nyújtani.Nem beszélve,hogy árban mennyibe került.Szívesen látnék egy képet az eredeti díszlettervről,ha ez a förmedvény csak mentőőv."

6863 Klára 2016-11-20 11:47:47 [Válasz erre: 6862 telramund 2016-11-20 10:58:32]
"Azt is írta valaki,hogy a történeten nem változtattak" Még szerencse! Nem elég, hogy a régi jó rendezéseket, színpadképeket, jelmezeket, stb kidobják, néha kimarad egy-két részlet, legközelebb a cselekmény kerül sorra? Vagy - nehogy tippnek vegye valaki - mondjuk Lucia átmegy baritonba, stb? Mondja már meg valaki ezeknek a "rendezőknek", hogy az opera nem az önmegvalósítás színtere. Ezen az alapon mondjuk Beethoven zongoraversenyét hegedűn játszaná el valaki, mert a karmesteren kitört valami új koncepciónak nevezett kórság?

6862 telramund 2016-11-20 10:58:32
Nem hiszem,hogy amikor ezeket az operákat bemutatták pl Lucia di Lammermoor a közönségnek a zenei élményeken kívűl kellett -e gondolkozni azon,hogy agyament rendezők,mit is akarnak korszakalkotó ötleteikkel érzékeltetni.Már nehogy azon kelljen gondolkodnom,hogy füst vagy por vagy vízesést vizionál a sz--ban a rendező!Aztán Lucia miért mászik az asztal alá és miért hajtogat papír repülőket vagy a kórus miért tapsol a zenében fél órát és mit keresnek az tatarozáshoz szükséges állványok a ködös Skóciában!Zenét akarok hallani énekescsodákat/az volt is egy/különben az első felvonás után eljöttem volna.Jó néznék ki,ha egy Rafaello kiállításra fizetek be és a 4 éves Pistike értelmezhetetlen rajzait muatatnák.A színház dolgozói sajnos-már ,aki itt írógat mindent meg akar magyarázni,hogy mi miért van.Na ha magyarázni kell akkor régen rossz.Ha védeni pláne!Azt is írta valaki,hogy a történeten nem változtattak.Milyen megható.Nem a múltat kell felemlegetni,hanem a jelen pocsék színreviteleit eltűntetni.Igaz akkor egy két darabon kívűl más nem maradna.

6861 parampampoli 2016-11-20 10:08:33
Tegnap volt a Tosca második előadása, amelybe előzetesen Marcello Giordani volt kiírva Cavaradossi szerepére. Ott ülök, várom, hogy bejöjjön a nagy tenor, erre nyílik a templom ajtaja, és ki jön be? Fekete Attila. Kővé dermedtem, és percekig alig tértem magamhoz. MICSODA DOLOG EZ, HOGY NEM MONDJÁK BE ELŐADÁS ELŐTT A MEGHIRDETETT SZTÁR LEMONDÁSÁT???? Ahogy az a világ össze színházában szokás. Ne hivatkozzanak arra, hogy az előcsarnokban a hirdető monitoron kiírták, a dolog nem ugyanaz! A kevésbé tájékozottak azt hihetik, hogy amit tegnap halottak, az Marcello Giordani produkciója volt. Egy világsztárral ezt nem lehet és nem illik megtenni. Botrány! Fekete Attilával szemben is inkorrekt eljárás, mert ilyenkor szokás megköszönni a fellépő művésznek, hogy megmentette az előadást. (Épp tegnap hallgattam egy bécsi Bohéméletet, amelybe Aragall lett volna, de beteg lett, és Bonisolli próba nélkül vállalta a beugrást, ezt a közönséggel kezdés előtt külön közölték.) Pesten az a szokás, hogy nem jelentik be azt se, ha valaki betegen énekel, de azt se, ha nem énekel: mi ez??? Ha a külföldi operaházakhoz akarnak felzárkózni, akkor zárkózzanak fel ebben is előbb! A honlapon pedig nagybetűkkel is tegyék közzé, hogy az érdeklődők jó előre tájékozódhassanak. Az előadásból egyébként Giordani jelenléte úgy hiányzott, mintha egy órából kivették volna az elemet. Hiányzott az energiaforrás. Boross Csilla most is kitűnően énekelt, Feketével jól is játszottak, de azért érezhető volt, hogy nem egészen olyan az egész, mint egy hete Giordanival volt. Fekete eléggé nyomott végig, az első két felvonásban nagyobb probléma nélkül, de a harmadik felvonásban már kiélesedett magas hangokkal, a rá gyakran jellemző ordítós stílusban. Eléggé elfáradt a fülem belé, gondolom, ő inkább a torkában érezhette a fáradtságot. Remélem, a jövő pénteki előadásban ismét Giordanit látjuk -- szíveskedjenek időben informálni engem, és mindenki mást, aki vele kíváncsi a Toscára, nem beugróval.

6860 IVA 2016-11-20 03:43:27 [Válasz erre: 6855 lujza 2016-11-20 02:03:36]
A Bel Canto-est, a Requiemek, a Bátori Mária és a Lucia egymásutánjáról én is úgy gondolom, hogy ez nem kis feladatok sorozata, decemberben pedig jönnek a Donna Annák, a Rosalindák, márciusban Szilágyi Erzsébet, mindenből három előadás. Bizonyos, hogy Kolonits Klára terhelésének elosztása az évad folyamára nem egyenletes, legalábbis a MÁO-ban, és sajnálatos, hogy éppen Violetta- és Melindaként nem számítanak rá. Szerintem azért nem szerepvárással fogja tölteni a lyukas hónapokat. Kétségtelen, hogy a nagyvilág is megérdemelné, hogy az impresszáriók másutt is megismertessék őt, de nem gondolom, hogy azon múlik a kiegyensúlyozott, teljes pálya. A következő évad a rekonstrukció miatt nyilván különleges lesz, és több meglepetést is tartogathat számukra.

6859 IVA 2016-11-20 03:39:37 [Válasz erre: 6854 lujza 2016-11-20 01:59:48]
Én nem zárom ki, hogy 66–67 táján az Erkelben láttad a Luciát, sőt, lehet, hogy már az évtized elején ott énekelte a főszerepet pl. Erdész Zsuzsa. Bizonyos viszont, hogy 1969 januárjában operaházi Luciában lépett fel Anna Moffo, és szintén az Operában énekelte a szerepet sorozatban a Met-et megjárt Ágai Karola. Valószínű, hogy a Lammermoori Lucia díszletének is két verzióját tárolták. Biztos azonban, hogy 1969 májusa után már csak az Erkelben ment. Nem sokáig, mert 1970-ben Varga Mátyás díszleteivel újították fel.

6858 IVA 2016-11-20 03:36:16 [Válasz erre: 6849 Búbánat 2016-11-19 22:47:32]
A fontos körülmények közül kizárhatjuk, hogy a főigazgató a Don Quijote főpróbáját nézte a másik telephelyen. A páholyából legalábbis nem. (Ókovács Szilveszter, ha jól emlékszem, egy riportban nyilatkozta, hogy nem egyedül dolgozik, szerteágazó munkáját csak úgy tudja teljesíteni, hogy egyes tevékenységekben helyettesítik.)

6857 IVA 2016-11-20 03:34:24 [Válasz erre: 6847 Cilike 2016-11-19 21:36:45]
Elnézést, ezt nem tudtam.
Elnézést, ezt nem tudtam.
6856 IVA 2016-11-20 03:33:38 [Válasz erre: 6846 Cilike 2016-11-19 21:34:46]
Én sokfajta színrevitelre vagyok nyitott, de eddig csak egyfajta hozott jó tapasztalatot: az a fajta rendezés, amelyik a darabot akarja érvényre juttatni, nem önmagát, főleg nem személyes önmagát. (Íme, milyen asszociációgazdag, modern, újszerű, korszerű, divatos, trendi stb. művészetet csinálok!) Noha a premiert nem láttam (nem is mondtam róla véleményt), terveim szerint mindkét címszereplővel megnézem az előadást.

6855 lujza 2016-11-20 02:03:36 [Válasz erre: 6841 telramund 2016-11-19 20:20:59]
Nekem az a rögeszmém, hogy nemcsak mi járnánk rosszabbul, ha az impresszáriók elkezdenék futtatni Kolonitsot, de talán neki se lenne annyira jó össze-vissza röpködni a világban, és a rablógazdálkodás a hangjával.

6854 lujza 2016-11-20 01:59:48 [Válasz erre: 6845 IVA 2016-11-19 21:09:20]
Lehet, hogy a feljegyzéseitekben pontosan megvan, de én letenném a nagyeskűt, hogy a régi Luciát már 66-67 táján az Erkelben láttam.

6853 lujza 2016-11-20 01:56:15 [Válasz erre: 6851 pinocchio 2016-11-19 23:59:21]
Premieren az igazgatónak (bocsánat, fő) már nem a díszleteket kell nézni, hanem az énekeseit hallgatni. Persze, ha a nénikéjével levelezget, akkor nem lehet mindig ideje holmi unalmas operaelőadásokat hallgatni.

6852 tiren 2016-11-20 00:22:55
Inkább koncertszerűen! Ezt a Lammermmori Luciát inkább koncertszerűen kellett volna bemutatni. Valójában diszlet nincs, a jelmezek felejthetők. Csak füst van, láng nélkül!! Évek óta halljuk a szlogent, hogy: az Operaház, mint „zászlóshajó“, hogy: felzárkózni a Lajtán-túli nagy operaházakhoz, hogy: Európa első tiz operháza közé bekerülni. Csakhogy egy operaház nem kenyérgyár, ahol ha növelik a kisütött kenyér darabszámát, akkor jobban is teljesít. Bár van az a bizonyos tétel, hogy a mennyiség egyszer átcsap minőségbe, de ennek vannak kritériumai,(pl,:esztétika és izlés) és ha ez a szinházból csak aszinház hiányzik, ez soha nem fog bekövetkezni (még az MÁO-ban sem). A főigazgató úr nyilván statisztikát és mutatókat kell produkáljon. (ld. Balog miniszter úr kezébe adott évadnyitói ksh-s jellegű beszéd) De ettől még egyre szánalmasabb eredmények születnek a premierek során. Az Operaháznak sikerült alulmúlnia magát a művészi értékek létrehozása terén. Valakinek „ott fenn“ fel kellene ismernie, hogy ha a főigazgató úr valóban felzárkózni kíván Európához a Magyar Állami Operaházzal. akkor eltévesztette az utat. Pénzhiányra hivatkozott, és soha nem látott mértékű költségvetés birtokában van, ezzel hogyan lehet ilyen szánalmas produkciókat egymás után kiállitani, amelyek már szégyen-számba mennek, és CSAK AZ ÉNEKESEK KVALITÁSA MENTI MEG az előadásokat, mint ahogy ez most is történt. Sorozatosan a premierek rossz rendező és diszlettervező választásról árulkodnak, szánalmas középszerű előadások születnek. Ennél még az is jobb lett volna, ha a Valló rendezését veszik elő. Az is érthetetlen, hogy eredeti változatot mutatnak be, de mégis fontos részek kimaradtak, és a nagy finálé megy feleslegesen unalmasan huzás nélkül, rendezői és zenei zűrzavarba csapódva. Ezt viszont Kocsár Balázs karmesternek kellett volna helyretenni. A belcanto műfaját nem igazán érzi, erről nem győzött meg.Pálcája alatt a zenekar nem figyel énekesekre, túlharsognak részeket, a karmesteri tempok következetlenek.

6851 pinocchio 2016-11-19 23:59:21 [Válasz erre: 6849 Búbánat 2016-11-19 22:47:32]
Talán ő már tudta, hogy nem sokat veszit, és ez a Lucia egy "füstbe ment terv"

6850 Búbánat 2016-11-19 22:48:05 [Válasz erre: 6849 Búbánat 2016-11-19 22:47:32]
Felvonulás helyett felvonást akartam írni...

6849 Búbánat 2016-11-19 22:47:32
Ókovács Szilveszter csak a harmadik felvonulásra "esett be" a páholyába; az "őrülési-jelenet" kezdetekor vettem észre bejövetelét. Bizonyára fontos körülmények hátráltatták abban, hogy nem volt ott az operapremier kezdetén az Erkel Színházban.

6848 Cilike 2016-11-19 21:39:31 [Válasz erre: 6840 telramund 2016-11-19 20:20:08]
Bocsánat, bocsánat, ha félreérthető voltam. Az egész előadás alatt állandóan fújják a füstöt. A második képben egyértelműen a forrást akarja szerintem megjeleníteni, bár nem kérdeztem meg a rendezőt.Az a magasról több méter hosszan lezuhanó vízeseé-szerű látvány. Az egyébfajta gomolygó füstök meg utalhatnak a skóciai ködre.

6847 Cilike 2016-11-19 21:36:45 [Válasz erre: 6844 IVA 2016-11-19 21:02:42]
Különben most csodák csodája nem az az elfogultság beszél belőlem, ami a résztvevőé, mert NEM vagyok benne, ez erkeles darab. Viszont megnéztem és a véleményemet már olvashattad. Sajnos olyan színrevitel még nem volt, ami mindenkinek tetszett volna.

6846 Cilike 2016-11-19 21:34:46 [Válasz erre: 6845 IVA 2016-11-19 21:09:20]
Ne haragudj, nem szántam annak, csak tényleg úgy érzem, hogy egyfajta színrevitelre vagy pl te is beállva és nem is akarsz mást elfogadni. Pedig kár olyan után epekedni,ami már nincs. Nem állítom, hogy minden idők legjobb színrevitele, de ez a címszereplő megéri.

6845 IVA 2016-11-19 21:09:20 [Válasz erre: 6837 Cilike 2016-11-19 17:44:41]
„Vannak, akiknek beakadt egy konkrét rendezés és bármi ami attól eltér, elfogadhatatlan.” Ez így rideg és kissé lekezelő. Úgy sejtem, annak a „beakadt konkrét” rendezésnek Telramund számára is az Operaházban 1948-ban bemutatott Rékai András-féle rendezés az alapja, Fülöp Zoltán díszleteivel. (A bemutatót Fricsay Ferenc vezényelte.) Az nem „egy konkrét rendezés” volt, hanem az operajátszás csodája! Aki koránál fogva nem láthatta, annak örökre ismeretlen tartomány. Én 1969-ben még láttam, igen mozgalmas előadásra emlékszem. Ugyanazon évad végén sajnos már az Erkelben ment, ahol a díszlet megcsonkítása sokat ártott neki. Azok a lapos Luciák, amelyek 1970-től követték az Erkelben (vonalka-mintás díszletek, narancsszín burás fáklyák stb.), már nem voltak képesek „beakadni”. (De Telramund nyilván más etalonok emlékét is őrzi.)

6844 IVA 2016-11-19 21:02:42 [Válasz erre: 6837 Cilike 2016-11-19 17:44:41]
Kedves Cilike! Engem mindig nagyon érdekel az értékes véleményed. De nem először írom le, hogy sok minden függ az aspektustól. Nemcsak egy előadás, hanem a színház működésének megítélésekor is. Úgy vettem ki, hogy Te benne vagy az előadásban. Más egy művészi munka, amelyet egy megnyerő, művelt, intelligens fiatalember irányít, és amelynek során meg lehet, sőt meg kell szokni, még célszerűbb megszeretni addig szokatlan dolgokat. A közönségnek azonban nincs közvetlen kapcsolata a rendezővel, nem a megszokja vagy megszökik dilemmájáért megy a színházba, hanem nagy élményre vágyik, és ezért még fizet is. E tekintetben lényegtelen, hogy hatvanezer forintot vagy hatszázat.

6843 telramund 2016-11-19 20:47:36 [Válasz erre: 6842 nickname 2016-11-19 20:44:03]
Ebben tökéletesen igazad van!!!!!!
Ebben tökéletesen igazad van!!!!!!
6842 nickname 2016-11-19 20:44:03 [Válasz erre: 6841 telramund 2016-11-19 20:20:59]
Mindenki tudja, hogy manapság nem a hang a legfontosabb sokat adnak a külsőségekre, a kapcsolatokra, hogy kinek a kije vagy. Lásd Juszif esetét Annácskával - de te ezt nagyon jól tudod. Sajnos ez van. A legszomorúbb, hogy a hazai Opera vezetősége se becsüli meg úgy, ahogy kellene a Művésznőt. Nem lepődnék meg, ha az idei Lucia premier után a készülő Hugenották produkcióból esetleg kihagynák jövőre - ugye ígérték, hogy lesz - , ahogy az új Bánk bánból is ki fogják hagyni sajnos.

6841 telramund 2016-11-19 20:20:59 [Válasz erre: 6838 ladislav kozlok 2016-11-19 18:35:01]
Egy napon nem lehet említeni Őket.Az impressariok pedig süketek.

6840 telramund 2016-11-19 20:20:08 [Válasz erre: 6837 Cilike 2016-11-19 17:44:41]
Látod délelőtt még forrást mondtál,most pedig ködöt.Hát egy normális diszletben ez kiderül:):)

6839 detto 2016-11-19 18:43:22 [Válasz erre: 6836 telramund 2016-11-19 15:18:31]
Azt hinné az ember, hogy azért van két szereposztás, hogy baj esetén j ne legyen gond.

6838 ladislav kozlok 2016-11-19 18:35:01
Kolonits Klari a vilag legjobb Luciaja. Szerintem a legjobb dramai-koloratur. Jobb mint Damrau, Peretyatko vagy Mosuc.

6837 Cilike 2016-11-19 17:44:41 [Válasz erre: 6835 telramund 2016-11-19 15:15:46]
Nem is okvetlenül rád céloztam az ingerültséggel. Úgy érzem, vannak, akiknek beakadt egy konkrét rendezés és bármi ami attól eltér, elfogadhatatlan. Ami az emancipáltságot illeti, nem értem, mire gondolsz, itt éppen hogy egy elnyomott, bántalmazott nőről van szó, cseppet sem egyenjogú senkivel szegényke. Por nincs, csak füst és Skóciába az belefér,mint köd.

6836 telramund 2016-11-19 15:18:31 [Válasz erre: 6834 Csiki Gábor 2016-11-19 13:37:58]
Igen ez egy indok a változtatás lehetetlenségére .Köszönöm. (Régen a darabban szereplő művésze3k arra a napra amiben szerepük volt nem szerződhettek más műsorba)

6835 telramund 2016-11-19 15:15:46 [Válasz erre: 6832 Cilike 2016-11-19 13:27:02]
Ingerülten?Azért mert hülységnek tartom, és még kb 2ooo ember.Ti bent vagytok én meg ülök a nézőtéren .Két különböző pozició.Már bocsáss meg miért felejteném a kitűnő produkciókat egy ilyen rendezésért?Ti a Faust nézhetetlenségét is ránk akartátok tukmálni.Igaz az kifejezetten sz.. volt.Itt legalább volt egy személy,aki mindent lényegében feledtetett.Nem volt változtatás? Kiemelték az egészet a környezetéből és vas álványokat kellett bámulni órákon át.Luciából a szegény kis Luciából csináltak egy emancipált nőt!Megnyugtatlak ebben a környeztben Lucia nem ölte volna meg a férjét,hanem először kipróbálta volna mit tud.Hát igen ez az igazi!De nem nekem.A porfelhőkőt meg gondoljam, forrásnak?Tudod mit gondolok.Na azt nem írom ide.

6834 Csiki Gábor 2016-11-19 13:37:58 [Válasz erre: 6828 telramund 2016-11-19 10:39:26]
Kedves telramund, a második szereposztás Raimondo-ja, Kovács István (aki egyébként a főpróbán remek volt) tegnap este Winterreiese-t énekelt a Zeneakadémián - itt volt olvasható a jobb oldali műsorajánlóban - , tehát feltehetően ezért nem tudott beugrani Fried Péter helyett.

6833 nickname 2016-11-19 13:34:54 [Válasz erre: 6830 Cilike 2016-11-19 12:53:21]
Lehet, hogy nem figyeltem eléggé a színpadra, inkább a zenével voltam elfoglalva. Majd megnézem még többször is.

6832 Cilike 2016-11-19 13:27:02 [Válasz erre: 6831 telramund 2016-11-19 13:05:10]
Nagyon nyűgös vagy. Szerintem nincs ezzel semmi baj. Felborított asztal alá mászás elég jól érzékelteti szegény Lucia kiszolgáltatott helyzetét. Őszintén szólva, a régi operalátogatók megszokták, hogy semmi sem történik ésha kicsit jobban körül próbálják határolni a jellemeket, akkor arra ilyen ingerülten reagálnak. Szerintem semmi modernkedés nem volt benne, csak kicsit az átlagosnál karakterisztikusabbak a figurák. Attól még a bús történet bús maradt.

6831 telramund 2016-11-19 13:05:10 [Válasz erre: 6830 Cilike 2016-11-19 12:53:21]
Mozgatják az első kép férfiait és a zene helyett a csoszogást hallani.Nagyon élvezetes.Volt szerinted Edgardonak hallható kitörése?Mert én nem igen hallottam.Már bocs ,de ne kelljen nekem azon gondolkodni és különböző asszociációkat alkotni,hogy mi miért történik.(felborított asztal alá kúszás, repülődobálás,Raimondo alkoholizálása)gondolod,ha 4 éves koromban ilyen rendezésket látok,mert akkor még a látvány volt nekem a fontos, beleszeretek a műfajba?A modernkedés a sok kifordítás a rendező bizonytalansága a zenében,mert nem hiszi el,hogy annak van a hatása a többi csak vissahúz!Látok építkezést mindennap éppen eleget ,az operában nem erre vagyok kívácsi,hanem Lucia -Edgard bús történetére és nem arra ,hogy 25 percig mi hull a színpadra.Aztán még ezen gondolkodjam is.Na nem !

6830 Cilike 2016-11-19 12:53:21
Lehet, hogy én már nagyon béketűrő vagyok, de nekem inkább tetszett,mint nem. Hogy a kórus statikus lett volna, ez egyszerűen nem igaz. Mindjárt az elején a férfikart keményen mozgatják. A második felvonásban is elég sokat rohangáltak, csodálom, hogy nem tűnt fel. Tetszett a lassított néma taps, tetszett a szextett alatti lassú körmozgatás -ez számomra világos volt, hogy Lucia belső világát fejezi ki, ezzel érzékelteti a rendező a kizökkentségét. Mint ahogy papírrepülőt hajtogatott a hamis levélből -már előrevetítette az összeomlást. Az is a megszokottól eltérő volt, hogy meglehetős tivornyát rendeztek a harmadik felvonás elején. Raimondo felindultságát is jobban sikerült megjeleníteni az átlagosnál az alkoholizálással és az áriája végére köré csoportosuló kórussal. Amit én hiányoltam, az a bántalmazás ötletének konzekvensebb végigvezetése. Ha már Lucia az első felvonásban is tart Edgardo kitörésétől, akkor ezt ki lehetett volna maxolni a második fináléban -bocs az ide stilisztikailag nem illő, viszont találó szlengért. Nem lett eléggé aláhúzva, hogy Luciát az összes férfi rángatja, kihasználja, erőszakoskodik vele. Épp csak említés szintjén jelent meg a dolog. És akkor markánsabban vághatott volna vissza az őrülési jelenetben. Viszont a "Verranno a te sull'aure" alatti finom összebújás gondolom az intim kapcsolatra utalt, az így szépen, finoman lett megjelenítve. Szóval, az állványzatok rondák, nem vitás, a rendezés viszont szerintem jobb, mint az előző volt, ami aztán tényleg nem szólt az égvilágon semmiről.

6829 nickname 2016-11-19 11:06:30
A rendezés olyan értelemben hagyományos volt, hogy gyakorlatilag semmi más nem történt, mint ami a szövegkönyvbe benne van. Nagy átértelmezés nem volt. Ezért se értem miért kellett ez a számomra meglehetősen vérszegény és kevésbé kreatív színpadkép, ami mindvégig uralta az előadást az építkezési állványokkal. Aztán a kórus beállítása is tablószerű, statikus volt, mintegy hagyományos rendezés esetében, hasonlóan az énekesek mozgatásához. Most akkor miért nem lehetett kosztümös bemutatót rendezni? Miért? Nem vagyok a modern ellen, de semmi olyan nem történt a színpadon, ami indokolta a csúnya díszleteket. Semmi. És nem hiszem, hogy a korszakot megidéző, történelmi milliő olyan elidegenítően hatott volna. A Traviata esetében is a modernkedés hatott elidegenítően. Szabó Máténak szerintem beletört a bicskája a bel cantóba - nem ő az első. Ha egy szóval akarom leírnia rendezést: unalom, ha kettővel: unalom és semmitmondás. Mindegy: Kolonits Kláráért, Donizettiért megérte elmenni és megéri újra nézni, csak sajnos a nagyszerű művészeti teljesítmények nem kaptak megfelelő színpadi keretet. Ha voltak is kifogásolható dolgok, de a művészi színvonal zenei téren magas volt. Nekem Vörös Szilvia is nagyon tetszett. Horváth Isván: voltak szerintem szép pillanatai. Kolonits-tól sok sztárolt énekesnek lett mit tanulnia: mit jelent az, hogy nemcsak eléneklem a kottát, hanem élettel, érzelemmel tölti meg az énekes, hogy nemcsak énekel, hanem a szó legnemesebb értelmében művészet, énekművészet, amit hallunk. A csodálatos pianok, a hang hajlékonysága, a kifogástalan technika, a megformáltság. Még a Bátori Mária esetében is azt éreztem: Kolonits benne van a szerepben, megéli, azonosul vele. Sajnos már világviszonylatban is ritka, hogy valaki ilyen intenzíven, ennyi érzéssel, ilyen gondosan kidolgozva énekeljen el egy szerepet, ahogy Kolonits tette Luciával, Violettával, Gildával, Luisa Millerrel, Szilágyi Erzsébettel az elmúlt években, de még a koncertszerű Bellini és Erkel előadásokon is remekelt! Persze lehet, hogy majd valakinek a másik Lucia tetszik jobban: szíve joga lesz, de jelenleg Kolonits az a világszínvonalú énekesnőnk, akire lehetne bel canto repertoárt építeni és aki nélkül Erkel elleni merénylet lesz a Bánk bán felújítás.

6828 telramund 2016-11-19 10:39:26
Lucia di Lammemoor új koncepciója az Erkel Színházban 2016 11 16-án.Előrevetem,hogy Lucia az egyik kedvenc operám.Nem tudom számát az itthon és főként külfüldön meghallgatott produkcióknak.A lemezekről ne beszéljünk.!(nem igazán mérvadó).Mindkét változat ismert számomra az eredeti 1935ös nápolyi és az átdolgozott 1939 versio 3 felvonásban.Bár eredetileg az olasz változat két felvonásos,valamiért ez nem mindig így adataik elő,hanem 3 felvonásban.Történt ez tegnap is.nem pontosan értem,hogy korábbi eredeti változat kerül előadásra..Részben,mert az örülés jelenetet megelőzendő igen hatásos Asthon Edgar kettős kimaradt..Ez Budapesten régen rossz szokás.Pedig a cselekmény érhetősége szempontjából nem mindegy.Aztán nagy jó duett.De ezek mellékes kis apróságok.(?) Bizonyára hozsannák ezrei látnak napvilágot az előadással kapcsolatban.Különösen az Őrülési jelenet fuvola helyett az eredetileg jegyzett üveg harang kísérettel szólalt meg.Ez utóbbi számomra egy hideg hangzást nyújt,semmiképpen nem hozza a fuvola kíséret érzelmi plusszát.nem véletlen,hogy ritkán hangzik el így. Magával a zenei megvalósítással ,jobban mondva a kifejezésmóddal nem tudtam azonosulni.Részben a sokszor ásításig húzott tempók,máskor meg a túl erősen szóló zenekar Lucián kívűl senkit nem hallani.Ez azért nem mellékes kérdés. A rendezésre valaki azt írta ,hogy hagyományos.Igen egy tatarozási vállalt által felálványozott kastély (?) között zajlik a szereplők mozgatás néhány majdnem korhű tárgy ki- be cipelésével,asztaldöntögetésével.Hasonlóan a kórus mozgását sem értettem pontosan,.na meg a ruhákat.Mindenki szép ruhákban(na nem korhű) énekelgetett,miközben az egész első felvonásban szállt a malter vagy mi,persze gondolom megvilágított vízgőz formájában.Lucia személye eléggé agresszivre lett beállítva asztalcsapkodás,erőszakoskodás és még csak alig érezhető érzelmi viszony az egyébként teljesen statikusra beállított Edgarral szemben. Maga az előadás is nekem kicsit érzelemszegény volt,főként a nagy bel canto íveknél nem bontakozott ki.a zenekar,ha igen nem hallatszott az színpad(de ez ritkán fordult elő). Igazán nagy különbséget csak Lucia két nagy áriájában hallottam a korábbi Luciáimhoz(élő) képest.Nos ez ízlés kérdése kinek mit tetszik.Lehet ez a változat a nehezebb,egyes részek kis illetve nagy secundummal magsanbban szólnak ,ami persze nem könnyű az énekesek számára. Na és akkor most eljutottam oda,amiről eredetileg akartam csak írni.,Kolonits Klára Luciája.Hát az Ő várázslatos hangja, perfect tehnikája,kifejezőereje a hallott Luciám között(egyet leszámítva)mindent vitt.Ez a fantasztikus biztonság,amit a hangjával produkál,hogy soha nem érzem,hogy bármit meg kell szólaltatni piano vagy forte azteljesn problémamentesen,könnyedén szól.Együttesket vagy áriát záró hangjai mint az atombomba úgy hangzanak.Ezért nem nem örültem a örülési jelenet nem fuvolás kíséretének,mert akkor az örülési jelenet első szakaszának magas hangját is énekelte volna és garatálom leszakadt volna az Erkel Színház.Így is leszakadt de csak a jelenet végén. Nem tisztem éneseket analizálni így csak egy két mondat.Edgár drámai tenor szerep.ha nem az énekli főleg a második felvonás fináléja jelentéktelenné válik.Horváth Istvánnak szép hangja van ezt senki nem fogja vitatni.De kicsi és drámai ereje nincs.Szegedi Csaba lord Asthonként ott van.Nekem sokszor tűnik úgy ,hogy alacsonyan disztonál.Aztán az olasz szöveggel is van némi pótolni való és csodálom, hogy senki nem szólt neki,hogy a többször énekelt Lucia nem „Luuuuuuuuuuuuuuuucija”,hanem „Luciiiiiiiiiiiiiiiiiia”Arturót ,hol lehet hallani,hol nem.Két beugró is kellett,hogy a premeier lemehessen Raimondo szerepében Cseh Antal,aki 8 éve nem énekelte a szerepet(hol a másik szereposztás Raimondoja)becsülettel helytállt,igaz a súgót még a földszint végén is lehetett hallani.A másik beugró Alisa szerepében a zenekari árokból éneklő szép hangú Vörös Szilvia.Az eredeti Kun Ágnes Annának,csak a” tátogó” megjelenés adatott,de majd lesz ez másképpen is. Zenekar,énekkar a helyén. Kocsár Balázs dirigált,fentebb írtam ,miért nem igazán tetszett a vezénylése Egy szó ,mint száz,ha ezt a művet ebben a formában kellett előadni-Kolonits Kláráért érdemes volt.Szerintem a világon jelenleg senki így el nem énekli a szerepet.SENKI! Lehet velem vitatkozni! De kérem érvekkel és ne azzal, hogy nem kell egyetemi végzettség ahhoz,hogy az embernek füle legyen és más a véleménye

6827 Brunnhilde72 2016-11-19 08:33:26
Fantasztikus volt a tegnapi Lucia premier,elsősorban a fenomenálisan éneklő Kolonits Klárának köszönhetően,aki hatalmas ovációban részesült. A rendezőt viszont kibúzták.

6826 martuni 2016-11-19 08:16:42
Én nem tartom ennyire kiemelkedően fontosnak a Sekrestyés szerepét! Jó, ha van egy jó belőle, de nem róla szól ez az opera! A csütörtöki Toscában viszont a főszereplők, Lukács Gyöngyi, Fekete Attila és Alexandru Agache fenomenálisan énekeltek és játszottak, ami a világ bármely nagy színházának a dicsőségére válna!

6825 Heiner Lajos 2016-11-19 07:26:17 [Válasz erre: 6818 Edmond Dantes 2016-11-18 20:28:38]
1. Gregor 2. Gregor 3. Gregor 4. Tajo
1. Gregor 2. Gregor 3. Gregor 4. Tajo
6824 IVA 2016-11-19 00:03:16 [Válasz erre: 6820 Cilike 2016-11-18 21:58:07]
Sajnálom, hogy megemlítetted. Valamelyik rendezőnek majd eszébe jut nővel énekeltetni a Tosca Sekrestyését.