6976 parampampoli 2016-11-24 17:01:49 [Válasz erre: 6974 nizajemon 2016-11-24 16:42:35]
Egyáltalán nem ostoba, de kicsit naiv. -:) Másképp fogalmazva: így kellene mennie a dolgoknak, jó lenne, ha így mennének -- de sajnos nem így mennek. A ma operai világában az agentúrák uralkodnak és döntenek, nem úgy, mint egykoron, amikor még a hozzáértő direktoroknak is volt "némi" beleszólásuk. De az ügynökök már 30-40 éve is nagy gazemberek voltak, mondjuk ki nyíltan és őszintén, a hozzáértő direktorokból pedig leginkább nem maradt egy szál se. Az agentúráknak nem számít semmit, hogy valaki jó-e, hogy csodálatosan énekel, az számít, hogy mennyi idő alatt mennyit tudnak legombolni egy énekesről, és egyáltalán nem érdekük új tehetséget a piacra vinni vagy akár engedni, ha az zavarja az ő már, piacon lévő és jól tejelő énekesük köreit. Ami pedig Kolonits menedzselését illeti: a Domingo-gálába az utolsó pillanatba került be egyetlen ária erejéig -- le is mosott vele mindenkit a pástról --, Nem Yorkba László Boldizsárral nem őt küldték még véletlenül se. Und so weiter... Hogy totálisan kitörölték a Traviatából és a Bánk bánból is, már régi téma itt.

6975 nizajemon 2016-11-24 16:44:03 [Válasz erre: 6974 nizajemon 2016-11-24 16:42:35]
Gondolom Holender és Gelb is beszéltek informálisan.

6974 nizajemon 2016-11-24 16:42:35 [Válasz erre: 6970 Cilike 2016-11-24 15:23:31]
Szerintem nem naiv,ostobának pedig véletlenül sem ostoba.Csupán másként jár az agyunk.Ókovács Szilveszterként biza promotálnám a teljesítményt,ha pediglen világszínvonalú,akkor a lehetőségeimhez mérten világgá is kürtölném. Az énekesnő,a Ház,és amennyiben hiú vagyok,akkor kicsit a magam dicsőségére is.Nem olyan nehéz ez :-)

6973 Edmond Dantes 2016-11-24 16:26:16 [Válasz erre: 6971 joska141 2016-11-24 15:46:45]
Csak 1-2 mondat per téma: 1) Erkel: jaj, csak hagyjuk MÁO-t, hogy ezt a maesteszínház-akciót csinálja! Már kezdő momus-os koromban javasoltam, hogy csatlakozzanak, aztán valahol, valahogy "meghallották" :-) beszálltak az akcióba. 2) Lucia: a decemberiek már szinte teltházasak, az is valami. 3) Musikverein: azon a "hegedű zongora koncert"en Anne-Sophie Mutter hegedül ám! STOP: ugyanerre a balettprodukcióra hétfőre még jó csomó jegy van. Vannak kiszámíthatatlan dolgok...Megjegyzem, a holnapi ZAK-koncert is teltházas, egy általam (szégyenszemre) ismeretlen produkcióra: Tiszta barokk Jordi Savall és a Concerto Copenhagen'Earth, Wind & Fire' 1674 - 1764 4) általános keresletcsökkenés: operai és balett vonalon még nem olyan rossz a helyzet. Nagy sorállások azért régen is -nem a háborús időkre vagy 50-es évekre gondolok- inkább akkor lehettek, ha 1-1 külföldi sztár jött. A világ meg közben új mókákkal :-) gazdagodott-szegényedett. 5) MüPa: már írtam a minap, nem ismétlem. Komoly kihívások várhatnak reá a jövőben, főleg ha nem párnázzák ki számolatlan milliárdokkal.

6972 Edmond Dantes 2016-11-24 15:48:45 [Válasz erre: 6970 Cilike 2016-11-24 15:23:31]
Magam is erre céloztam itt és a Kolonits Klára- topikban. De mert minden éremnek két oldala van: de bizony hogy hívogatják egymást az intendánsok, igazgatók! Csak talán tényleg nem azzal, hogy "ajánlom XY-t", hanem azzal, hogy "mit hallottál XY-ról? Jó lenne Z szerepére? Mert éppen keresek egyet, nálatok hogy csinálta?" s hasonlók. A sokszor idézett Bing-könyvben számos ilyen eset van, élén Callas "lekáderezésével" még az első időkben.

6971 joska141 2016-11-24 15:46:45
Nem tudom mi hiányzik és szeretném, ha a tisztelt fórumozók valamilyen módon megválaszolnák kérdéseimet. Ezen a fórumon és több más Momus fórumon is különböző vélemények hangzanak el Miklósa Erika és Kolonits Klára művészi és egyét tevékenységéről, munkásságáról. Az kikristályosodott, hogy ma már Miklósa Erika inkább celeb, Kolonits Klára pedig a világ egyik legjobb, ha nem a legjobb Luciája. Sajnos egy dologban azonosak. Egyikük sem tudja megtölteni az Erkel Színház – felújítás után lényegesen kisebb befogadóképességű – nézőterét. Múlt héten ME énekelt a Luciában, mai napon KK, de mind a két előadásra féláron, azaz 313 (!!!) Ft-ért kínáltak/kínálnak jegyeket. Szóval, hogy jutottunk oda, hogy sem egy közönségvonzó, sem egy kiemelkedő művészi teljesítményű előadó sem tud elég nézőt becsábítani egy teltházas produkcióhoz? Milyen utat tettünk meg az elmúlt évtízedekben az Erkel előtti havi kora reggeli sorállásoktól, amikkor a következő hónap jegyeit kezdték árulni a mai félházas vagy még annál is gyérebb látogatottságú produkciókig? És mi lenne ebből a kétségtelenül lejtmenetből a visszaút? Nemrég a felújított ZAK fórumán is néhányan érzékeltettük, hogy valami meghatározatlan dolog ott sem stimmel. Ott sem tudom, mi az, ami hiányzik, de valami biztos hiányzik. Tovább megyek: az agyonsztárolt Müpa hétköznapi koncertjei egy részénél eleve le kell zárni a a legfelső emeletet, vagy még az alatta levőt is. Kocsis Zoltán búcsúztatása előtti estén játszották a Busoni zongoraversenyt, aminek bemutatása Karnagy Úr szívügye volt. Szintén féláron adták a jegyeket. Megnéztem a Staatsoper és a Musikverein mai műsorát. A Staatsoper abszolút modern baletteket ad néhány szereplővel, szinte díszlet nélkül – csak állóhelyek vannak. A Musikverein hegedű zongora koncertet ad, szintén nem a legközönségvonzóbb műsorral – orgonaülés nem látó helyek vannak. Miért tudják ők és miért nem tudjuk mi megtölteni a játszóhelyeinket? Ott sincs nagyobb propaganda, sőt! A Staatsoper plakátjait egész Bécsben nem látom, a Musikverein egy-egy hírdetőoszlopra kitesz egy-egy esemény időpontot és kész. Nem tudom, nem tudom és csak sajnálkozom és visszagondolok azokra a régi koncertekre és operaelőadásokra, ahol előadás közben, alatt, utána szinte együtt lélegzett közreműködő és hallgató és néha megállt a levegő és angyalok szálltak a dobogó, a színpad felett.

6970 Cilike 2016-11-24 15:23:31
Elképzelem, hogy anno Holender úr felhívja a Metropolitan intendánsát: Gelb úr, van nekünk itt egy remek koloratúrszopránunk, nem kell maguknak? Azt hiszem, ez nem így működik. Vannak ügynökségek, impresszáriók, akik az énekeseknek meghallgatásokat szerveznek, meghívatják őket castingra, ha meg már fellépett nagy házakban, akkor könnyebben megy a dolog, esetleg meg is keresik az ügynökét, vagy a művészt. De hogy egy igazgató, akinek a színházában nincs is szerződtetett magánénekes, mint igazgató telefonálgasson ez finoman fogalmazva naiv elképzelés. Kevésbé finoman: ostoba.

6969 Klára 2016-11-24 09:12:23 [Válasz erre: 6966 nizajemon 2016-11-23 12:52:01]
Méghogy kapcsolatba lépett-e Főig.úr más igazgatókkal? Nem hiszem, hogy különösebben jegyzik a "piacon" - sajnos az itthoni művészek és a közönség kárára. Főig. úr nem ér rá ilyesmire, helyette a "Ki mer má"-bn pózol és mond néha olyanokat, hogy az ember leesik a székről. Lehet, hogy nem ő állítja össze,de legalább ellenőrizze!

6968 nickname 2016-11-23 20:14:26
Én csak azt sajnálom, hogy a művésznő itthon se jut olyan lehetőségekhez, amik megilletnék. Évek óta ne kapott premiert. Most megkapta a Luciát, de a reflektorfény mégis Miklósán van. Aztán 2011-ben megkapta a Don Giovanni premiert, de miért is? Mert hirtelen nem volt más az eredeti jelölt helyett, ha jól emlékszem. Az Ascanio premiert is beugróként mentette meg az utolsó pillanatban, ahogy a 2010-es Bánk bán koncert is az utolsó pillanatban adódott lehetőség volt számára. Gildát nem énekelhet az Erkelben, legutóbb erre Miskolcon volt lehetősége. Nemhogy Traviáta premiert nem kap, de már Violettát se fog énekelni szerintem és Melindát se igen. És akkor ugye Pasztircsák Polina nyilván annyira ismert és annyira bevonzza a közönséget, hogy feltétlenül vele kellett tervezni a végül meghiúsuló Don Giovenni premiert. Hát csak ezt sajnálom. De biztos nincs igazam. Angernek és Ókovácsnak meg nem a művészi színvonal az első. Ezt mindenki tudja. Mert hogy is van ez Palerdivel? Annyira ismert volt korábban is, meg világhírű, hogy muszáj ennyire túlterhelni, mert őt ismerik az emberek? Ő is nagyon jól kezeli a médiát? A nyilvánosságot? Ő is celeb? Hm? Szerintem meg kilóg a lóláb. És persze Kolonitsot elsősorban az éneklés, saját művészetének fejlesztése, a tanulás, a gyakorlás, a szakma érdekli és ezzel foglalkozik szenvedélyesen, nagy alázattal egy szintén művész férj oldalán, aki nyilván nemcsak lelkileg, érzelmileg jelent neki sokat, hanem pályája során is sok segítséget tudott neki nyújtani művészileg. És a nyilatkozatai alapján nincs benne semmi keserűség és rosszindulat a pályatársak, kollégák iránt. Szerethető, kedves személyiség lehet az életben.

6967 Heiner Lajos 2016-11-23 14:14:28 [Válasz erre: 6966 nizajemon 2016-11-23 12:52:01]
Par eve kapacitaltak a Pragai Operatol, ajalnjak jo Ej kiralynojet. Hat most decemberben viszem Kolonits CD-jat magammal a cseh fovarosba, es atadom "Illetekes Elvtarsnak".

6966 nizajemon 2016-11-23 12:52:01 [Válasz erre: 6963 Cilike 2016-11-23 11:27:42]
Egyetértek veled Cilike.Olvastam Gyurkovics Máriáról,hogy a Lucia hozta el számára a csúcsot 1948-ban.Akkora azért volt már a háta mögött "ez-az".Kolonits Klárának is a Lucia lehet az eddigi pályája csúcsa.Az érdekelne,hogy a valós értékén kezelik-e ezt a teljesítményt.Felvette-e már a főig úr a telefont,hívva pár igazgató barátját szerte Evropiban,hogy gyertek el,ha tudtok.Hallgassátok meg.Mert kibaszott büszkék vagyunk erre az énekesnőre..vigyétek a hírét.(és tudjuk jól...a nagy üzletek sem (csak) papíron születnek.Kell hozzájuk egy kézfogás is)

6964 telramund 2016-11-23 12:05:13 [Válasz erre: Törölt hozzászólás]
Tiv Tivit nem kellene idézned,legalább is neked nem velem kapcsolatban.Majd ,ha az illető akit állítólag aláztam tiltakozik akkor neki megírom.Itt a magam részéről befejeztem.Ennyi és nem több.

6963 Cilike 2016-11-23 11:27:42
Van két merőben eltérő személyiség és karrier. Miklósa Erika, aki nagyon fiatalon bekerült a színházba, egy szereppel végigjárta a világot, valamiért megvették őt, pedig ott nem volt politikai hátszele, jó érzékkel kezelte a médiát. És ott van Kolonits Klára, aki rengeteget keresgélt, próbálkozott, mondhatni pont az ellenkező utat járta be, nemhogy egy szreppel, hanem a mezzótól jutott el a drámai koloratúr fachig. És nem törődött a nyilvánossággal. Tudjuk, hogy nagyon sokan szeretik őt külföldön is, aki látta a számára készített facebookos születésnapi üdvözletet, tudja, miről beszélek. Még az se biztos, hogy jobb lett volna, ha ő is kikerül a Metropolitanbe, mint Éj királynője. A sorsok nem összemérhetőek. Művészi teljesítményük igen, ebben egyértelműen Klári mellett voksolok. De hogy kinek mit jelent az élete, hogy éli meg a karrierjét, hogy jobb-e egy szereppel utazgatni 15-20 éven át, mint végigénekelni az operairodalom meglehetős metszetét... mindenki a saját értékrendje szerint ítél.

6962 Edmond Dantes 2016-11-23 11:05:44
Megint "belga" leszek = senki nem fog szeretni, de nem is ez a cél. Cél: az igazság. 1) Miklósa Erika karrierjét nem Ókovács Szilveszter és/de nem is a politika "építette fel": Miklósa Erika karrierjét ő maga építette fel. Jó érzékkel tapintotta ki, hogy van egy szerep, amivel világszerte domborítani tud. S aki valamiben világszerte domborít, abból celeb lesz, hacsak el nem szalad a celebség elől. Nem szaladt el, bolond lett volna. Az ő celebsége legalább nívósabb alapokra épült mint a celebek többségéé = az énekművészet(é)re. A közönség pedig szereti és igényli, hogy ismert arcot, nevet lásson a plakáton, műsorfüzetben, színpadon, tévében. A közönség derékhada nem tesz különbséget az Éj királynője és Lucia vagy Violetta között. Ismert, nagy nevet akar látni-hallani. (Zárójelben megjegyzem: pl. Sass Sylvia az akkori, 70-es évekbeli szürkeségben legalább annyira számított "celebnek" itthon mint énekesnőnek: YT, talkshow-k, médiacécók...és korlátlan mozgásszabadság n é l k ü l.) 2) Kolonits Klára karrierjét sem Ókovács Szilveszter és/de nem is a politika "építette fel": Kolonits Klára karrierjét ő maga építette pontosabban mostanában építi fel. Hogy miért csak mostanában azaz kissé (kissé?) megkésetten, azt nem tudom, ő tudhatja. Annyi bizonyos, hogy se Miklósa Erika, se Ókovács Szilveszter, se senki más nem gátolta a művésznőt karrierje építésében, legalábbis senki és semmi nem gátolta jobban mint bárki mást. Miklósa Erika időben kiröppent a nagyvilágba és domborított ld. fentebb. Sajnálom, ha Kolonits Klára világkarrierje e d d i g nem ívelt arra a magaslatra, amit itt számosan és bizonyára jogosan hiányolnak, kívánják neki, de világkarrierjét n e m itthoni fellépések (a sokak által vágyott Melinda, Violetta, Lucia stb.) biztosíthatják számára sem és más számára sem, nem is hazai tévéfelvételek, hanem mondjuk egy rangos, tevékeny külföldi ügynökség. (Soha senki nem Pesten lett világsztár!) Miért nem járta ezt az utat? Ezt ő tudhatja, ő mondhatná meg. Sok évet veszített ezáltal, de erről sem Miklósa vagy Ókovács tehet, és más sem. 1988 óta világútlevél van, 1989 óta nincs egyetlen kötelező út mint annak előtte: magyar koncertügynökség vagy disszidálás. Mindenki építhet, utazhat, járhat meghallgatásra-előéneklésre, szerződhet bárkivel szabadon. Ókovács Szilveszter nem Herr Frank, a két művésznő pedig nem Mlle Silberklang és nem Mme Herz. Legfeljebb elénekelhetik-eljátszhatják: érdekes produkció lenne mindhármójuknak és a közönségnek is.

6961 parampampoli 2016-11-23 10:45:06 [Válasz erre: Törölt hozzászólás]
Az érintett művész majd megvédi magát, ahogy tette eddig is: a produkciójával. Ajánlanám, hogy mindenki térjen vissza ahhoz, amiről szó van, a szakmai részhez. Ráncok és mellplasztika felejtős, kutyába se kell lemenni, inkább le kell vinni sétálni. -:)

6957 parampampoli 2016-11-23 10:23:06 [Válasz erre: Törölt hozzászólás]
Szégyen a szakmai igénytelenség, szégyen volt Miklósa teljesítménye a Traviatában, szégyen, hogy mégis az ő Luciáját akarják megörökíteni. Hogy az éneklése is szégyen-e, azt majd megtudom, ha megnézem 2-án. Nem elég a szégyenből?

6956 álmodó 2016-11-23 10:22:55
Kolonits Klári nem akarná ezt. Elfogult vagyok vele szemben, de azon felül is azt gondolom, hogy a rajongók generálják ezt az állapotot. Neki nincs szüksége ilyesmire. Valami eszméletlen gyönyörű volt a Requiemben amit énekelt..., biztos, hogy ő fényévekkel magasabban repül, mint ez a piti dolog.

6952 Momo 2016-11-23 09:54:40 [Válasz erre: 6949 parampampoli 2016-11-23 09:48:07]
"A dolog nem így működik. Nem azt mediatizálják és építik fel, aki arra alkalmas, hanem azt, akit kiválasztanak valamilyen szempontból." Igen. Például az egy komoly szempont szerintem, hogy az illető alkalmas-e rá. Azzal lehet aztán sok pénzt keresni. :-)))

6951 parampampoli 2016-11-23 09:52:16 [Válasz erre: 6950 álmodó 2016-11-23 09:49:57]
Érdemli vagy nem, akik ezt a helyzetet generálták, őt is kitették a támadásoknak. Miklósa Erika közszereplő, állnia kell a támadásokat, pártfogóinak az M5-től tudja a fene, kicsodákig. Ki szelet vet, vihart arat, mondja a közmondás.

6950 álmodó 2016-11-23 09:49:57
Egyáltalán nem politikai irányultságom miatt védem Miklósa Erikát, sőt még csak nem is védem! Egyszerűen azt gondolom, a vaskos sértegetéseket nem érdemli. De senki, nem csak ő. Akinek nem tetszik az ne nézze meg, de nem kell ilyen alpári módon csepülni senkit (pláne,hogy ez még a másik, szeretett művésznőre is rossz fényt vet).

6949 parampampoli 2016-11-23 09:48:07 [Válasz erre: 6947 Momo 2016-11-23 09:28:34]
A dolog nem így működik. Nem azt mediatizálják és építik fel, aki arra alkalmas, hanem azt, akit kiválasztanak valamilyen szempontból. Politikai vagy anyagi szempontból. Mert valakinek a valakije, vagy mert utána jó sok pénzt keresnek vele és általa. A plebs pedig bekajálja. Itt szakmai értelemben nem a plebs írogat, itt nem lehet megmagyarázni a megmagyarázhatatlant. Elfogadni az elfogadhatatlant még kevésbé.

6947 Momo 2016-11-23 09:28:34 [Válasz erre: 6944 nizajemon 2016-11-23 08:55:41]
Én itt általánosságban beszéltem arról, hogy szerintem mért szeretik az opera direktorok Miklósa Erikát. És egyébként más hasonló személyiségeket. (Említettem Dolhai Attilát is a Parasztbecsületben.) Semmiféle szembeállítás nem volt a mondanivalómban. Nem is akartam ilyet tenni. --- Ami a kereskedelmi tévék által kedvelt, foglalkoztatott, esetleg felépített (média) személyiségeket illeti, Lagzi Lajcsitól, Majkáig: gondolom olyanokat hívnak be, akik alkatilag eleve alkalmasak arra, hogy ott vonzzák a közönséget. Ezek színes, vibráló, ugyanakkor könnyed és szórakoztató / érdekes személyiségek. Szerintem nem baj, ha egy komoly zenész, elhivatott művész, aki életét annak szenteli, hogy minél magasabb színvonalon teljesítsen, nem megfelelő erre a szerepre. Az egészen ritka, hogy valaki egyszerre legyen all-round clown, és elhivatott művész.

6946 Cilike 2016-11-23 09:28:27 [Válasz erre: Törölt hozzászólás]
Az az igazság, hogy én is sok olyan embert ismerek, aki nem zenész, nem ért hozzá, és ájult imádattal beszél Miklósa Erikától. Nem tisztem védeni, de sokkal többre becsülöm a ráncait, mint ha felvarratta volna az arcát vagy telenyomta volna botoxszal, mint a hollywoodi színésznők. Erika amúgy kedves nő, ezért nem szívesen olvasom a rá vonatkozó bántásokat, bár én sem rajingok a hangjáért, és vannak szakmai kifogásaim vele szemben. Ő mindig jól tudta kezelni a nyilvánosságot, ez neki természetes volt, ezért kár irigyelni. Ha választanom kell, inkább Kolonits Klárival nézem meg még egyszer a Luciát, de azért nem kell földbe taposni egy másik énekesnőt. Klári nem tenné.

6944 nizajemon 2016-11-23 08:55:41 [Válasz erre: 6943 Momo 2016-11-23 08:46:37]
Kolonits Klára nincs "felépítve",mármint médiailag.A tisztelt főig úr ez ügyben tehetne ezt-azt,ahelyett(pölö),hogy az Operaház jegyárainak az állandó,és most már jóideje láthatóan kontraproduktív emelésén fáradozik :)

6943 Momo 2016-11-23 08:46:37
Látom volt, aki félreértette, amit írtam. A "kellemes benyomást tesz rájuk" (a közönségre) nem valami általános értékítélet volt részemről. Csak annyit jelent: Az adott művész, hozza a közönség elvárásait, ezért szívesen látják.

6942 nizajemon 2016-11-23 08:03:17 [Válasz erre: 6936 Momo 2016-11-22 23:13:39]
Kellemes benyomás???Kolonits Klára beszédjét hallgatva egy nagyon kellemes,nőies hangot hallhatunk,amely rögtön rokonszenves az ember fülének.Mindamellett egy egyben lévő ember benyomását kelti.Amit tud,ahhoz nem férhet kétség. Lehet valakit hájpolni,de egy idő után fölös,mert a szemet és fület nem lehet becsapni.

6940 tiren 2016-11-23 00:47:55 [Válasz erre: 6931 parampampoli 2016-11-22 20:07:54]
Szerintem épp a főigazgató úr és a főzeneigazgató döntöttek, ha egyáltalán mertek volna nemet mondani arra, hogy az M5 "arca", ami -a közszolgálatot ismerve- valószinűleg ingyenes missziója Miklósa E-nek, szóval mi lehetne más hála ezért, minthogy az előadását rögzítsék.Persze emellett mindent el kellene követni, hogy Kolonits Klára Luciáját is megörökitsék, mert ez lenne az első lépcsőfok ahhoz, amit korábban leirtam-felzárkózás a nagy külföldi házakhoz,--nem középszerrel, hanem világcsúccsal. Aki és ami Hosszú Katinka az úszás világában, az Kolonits a mai koloratur és bel canto világában!!

6939 parampampoli 2016-11-22 23:44:47 [Válasz erre: Törölt hozzászólás]
Közepes hangú? Ne dicsérd már túl, az istenért!

6937 parampampoli 2016-11-22 23:27:06 [Válasz erre: 6936 Momo 2016-11-22 23:13:39]
Jaj az operának, ha annak a közönségigénynek akarnak megfelelni, amelyet leírtál. Egyébként tényleg jaj neki, már régóta.

6936 Momo 2016-11-22 23:13:39
Én továbbra is azt gondolom, hogy Miklósa Erika foglalkoztatásánál alapvető szempont, hogy olyan népszerű, populáris kisugárzású művész, aki eladja az előadásokat, behozza a közönséget. A direktoroknak pedig ez az elsődleges szempont. Megváltozott az átlagközönség igénye. A popkultúra (könnyűzene, tv, rádió, mozi) erősen befolyásolja az elvárásaikat. Manapság már inkább hallgatnak olyasvalakit opera szerepben is, aki kellemes benyomást tesz rájuk, mint olyat, aki nagyszerű énekes, de kevésbé felel meg az elvárásaiknak. (Akik ide írnak, azok egyértelműen más kategória.) Van erre is példa máshol: Így került pl. Dolhai Attila a Parasztbecsületbe. (Ettől függetlenül, én nem vitatom, hogy a művésznőnek erős hátszele van. Aki ilyet ír, nyilván azért teszi, mert tudja valahonnan.)

6935 parampampoli 2016-11-22 22:19:09 [Válasz erre: 6934 Cilike 2016-11-22 22:03:09]
Bátorkodtam egyszer kijelenteni e hasábokon, hogy Miklósa Erika celeb, nem énekesnő. Művészi értelemben max. volt énekesnő. Akkor lépjen fel a Ridikülben, adjon nagy interjúkat a hasfájásáról vagy házasságairól, de ne tegyen tönkre egy tv felvételt! Nem volt még elég, hogy a Traviatát hazavágták vele totálisan, most még meg akarják örökíteni az utókornak azt a csodálatos alakítást, melyet nem láttam, de el tudom képzelni. Hogy ki tolja? Hát biztos nem én, és nem a fórum hozzászólói, az biztos. Magasabb körökben kell az ő pártfogóit keresni, egészen magasban. Tetszik vagy nem, politikai körökben.

6934 Cilike 2016-11-22 22:03:09 [Válasz erre: 6933 CAPEHU 2016-11-22 20:44:38]
Nem tetszett még olyan előadást látni, ami tényleg nem volt megrendezve. Én láttam és tudom, mi a különbség. Nekem se tetszik a díszlet, az tény. Hogy Miklósát ki nyomja? Én azt sejtem, hogy neki jó az ismertsége, az átlagember az ő nevét ismeri crossoverből, interjúkból. Ez a telik a hithűnek a milliárdokból nem tudom, mire vonatkozik. Ostobaság. Mindenesetre a premiert Kolonits Klári énekelte.

6933 CAPEHU 2016-11-22 20:44:38
A Tosca, Borossal gyenge volt, de hiteles rendezésben,bár porosan . A modern Lucia-t viszont egyántalán nem rendezte rendező, felháboritóan gyenge és vergődő énekesekkel, gyalázatos ötlet nélküli diszlettel, de legalább Kolonits megmentette a bemutatót.Hogy a Miklósát ki nyomja, rejtély.Telik a hithűnek a milliárdokból.Baj, hogy nincs önkritikája.

6932 Pristaldus 2016-11-22 20:26:25 [Válasz erre: 6929 telramund 2016-11-22 18:46:25]
Nagyon sajnálatos! De a protekció, az protekció! Miklósát sokan tolják!

6931 parampampoli 2016-11-22 20:07:54 [Válasz erre: 6929 telramund 2016-11-22 18:46:25]
Egyszerűen hihetetlen... ilyen is csak Magyarországon fordulhat elő. Felháborító gyalázat, igen!!!!!! Aki ebben az ügyben tehet valamit, felemelheti szavát, az tegye meg! Kocsár Balázs pl. Hogy a Főigazgató urat már ne is említsem.

6930 Petyus 2016-11-22 19:03:59 [Válasz erre: 6929 telramund 2016-11-22 18:46:25]
A premieren szerzett élményemet nem fogom elrontani Miklósa Erikával. Bocsánat!

6929 telramund 2016-11-22 18:46:25
Tervezik az M5-ön leadni a Lammermoori Luciát.2016 XII.2-án lesz a felvétel.Természetesn nem a világ jelenleg legjobb Luciájának ,Kolonits Klárának szenzácós produkcióját örökítik meg,hanem a ház kedvencével a premierhalmozó , klasszisokkal gyengébb ,tremolós hangú Miklósa Erikával.Már azt a pofátlanságot és megalázást elvégezték,hogy Kolonits Klárával való beszélgetés előtt( M5) Miklósa Luciáját hallgattatták a nézőkkel. Az opera vezetősége normálisan gondolkodik ilyenkor?Mindegy mit produkál a kedvenc akkor is azt rögzítik,a rosszabbat ?Ezt már láttuk a Bolygó Hollandi esetében is!Csak annyit : gyalázat!

6928 Beatrice 2016-11-22 17:44:27
[url]https://bachtrack.com/de_DE/review-lucia-lammermoor-kolonits-hungarian-state-opera-budapest-november-2016;Angol nyelvű (de magyar szerző által írt) kritika a Lucia-premierről[/url]

6927 Petyus 2016-11-22 10:27:08
.
.
6925 lujza 2016-11-22 02:04:09 [Válasz erre: 6913 Edmond Dantes 2016-11-21 10:53:12]
Én például épp most olvasom a Lammermoori nászt. Azt hiszem, IVA-nak köszönhetem, hogy valamikor feltette a MEK linkjét valahová ide, és én kíváncsiságból beleolvastam. Tán az első egy-két fejezet volt feledhető, azóta időnként előveszem, és jókat mulatok rajta, mert remek karakterek vannak benne. Nem olyan sematikusak a figurák, mint Jókainál, és sokkal érdekesebb a történet, mint az opera librettója. Pár év múlva az unokámnak is ajánlani fogom, mert még olvashatónak gondolom. Ha most kidobálnánk ezeket, nemsokára már Kosztolányi és Mikszáth és a többiek is sorra kerülhetnének.

6924 Heiner Lajos 2016-11-21 15:04:22 [Válasz erre: 6923 parampampoli 2016-11-21 14:03:08]
Köszönöm, privat ment.
Köszönöm, privat ment.
6923 parampampoli 2016-11-21 14:03:08 [Válasz erre: 6922 Heiner Lajos 2016-11-21 13:56:21]
Egy olasz éttermet tudok ajánlani, az isteni volt: Elefánt a neve, belvárosi, egész közel a dzsámihoz. Szállodának pedig a Corsót, azzal is nagyon meg voltam elégedve. Akkor hát a Puritánokon találkozunk!

6922 Heiner Lajos 2016-11-21 13:56:21 [Válasz erre: 6921 Búbánat 2016-11-21 13:31:13]
Off: Mar megvan a jegyem a jovo majusi pecsi Puritanokra - erdekes lesz osszevetni becsi elmenyeimmel (Gruberova). Es persze kivancsi vagyok a mar nem tdljesen uj hangversenyteremre is, kozel egy evtizedig dolgoztam Pecsett (is), de amikor abbahagytam, meg nem volt meg. Off2: tudna valaki ott ajanlani egy jo sorozot, ettermet?

6921 Búbánat 2016-11-21 13:31:13 [Válasz erre: 6920 Edmond Dantes 2016-11-21 12:51:04]
Így van, sokáig úgy tartották: A "Puritánok utódai" Scott-regény a forrása Bellini operája szövegkönyvének. Egyébként ennek a regénynek az eredeti címe: "Old Mortality". Szinnai Tivadar magyar fordításában kapta a "Puritánok utódai" címet. Különben, ha már Sir Walter Scott: ugyancsak nagy rajongója vagyok báró Jósika Miklós (Torda, 1794. április 28. – Drezda, 1865. február 27.)írásművészetének, akinek mintegy hatvan - az összes - regényét elolvastam, és szintúgy mindegyik kötetét az idők folyamán megvásároltam. Tudjuk, nálunk Jósika „a magyar Walter Scott” - a magyar romantikus - történelmi - regény megteremtője. Sajnos, akárcsak Walter Scottot, Jósikát sem olvasnak az emberek.

6920 Edmond Dantes 2016-11-21 12:51:04 [Válasz erre: 6915 Búbánat 2016-11-21 11:33:35]
Ízlésedet tiszteletben tartva csak ismételni tudnám ez alatti beírásomat. Érdekesség: azt gondolhatnánk hogy az I puritani librettójának forrása is Sir Walter hasonló című (általam nem olvasott) Puritánok utódai c. műve, de nem. Csak az akkor divatos regény címe azonos a Bellini-operáéval.

6919 Heiner Lajos 2016-11-21 12:49:39 [Válasz erre: 6912 Momo 2016-11-21 10:40:32]
Ennyiert Csehorszagban meg lehet etteremben ebedelni.

6918 Heiner Lajos 2016-11-21 12:48:35 [Válasz erre: 6908 parampampoli 2016-11-21 09:04:47]
Lehet, akkor jarnank a legjobban, ha inkabb a Veresegyhazi Asszonykorus ulne a Parlamentben?

6917 Edmond Dantes 2016-11-21 12:44:40 [Válasz erre: 6914 parampampoli 2016-11-21 11:02:58]
Azt mondanám, "úgy általában": igen, vannak olyanok, akik más szépirodalmat olvasnak. Azt is mondhatnám, kiegészítve soraidat: Scott a darabját egy korba írta, Donizetti az operáját szintén, Szabó Máté pedig szintén megrendezte egy korba(n) = ma ...de nem mondom, mert most nem locsolom meg örökzöld témánkat :-) ...vagy majd ha már láttam az új verziót. Ehelyett inkább Szerb Antalt idézem, aki szerint a Scott-kortárs Jane Austen "apróságai (értsd: műveinek szereplői, eseményei) végeredményben sokkal örökebb dolgok, mint Sir Walter páncéljai és gótikus pohárszékei". Attól tartok, igaza van ill. volt már 80 éve is, legfeljebb Jane Austen remekeiből nem készültek (ismert) operák.

6916 martuni 2016-11-21 11:47:44
Láttam a Tosca mindkét szereposztását, sajnos Giordani nélkül, mert akkor éppen nem énekelt. Pedig rá voltam kiváncsi. Az előttem írókkal részben egyetértek, részben nem. Fekete Attila mind a két előadáson jól énekelt és játékban is maximálisan odatette magát! A magas hangjai is szépen szóltak, némi forszírozás árán, de neki ez egy sajátos énektechnikája, amit úgy látszik, hogy nem fog már elhagyni. Az első szereposztás nagy nyeresége a hallatlanul intenzív második felvonás! Lukács, valamint Agache tökéletesen kiegészítik egymást, hangjuk minden regiszterben kiegyenlített, drámai töltésű, játékuk nem hatásvadász, hanem a legmesszebbmenőkig élethű. A másikaknál Anatolij Fokanov annak ellenére, hogy elénekli azt, amit el kell, éneklése izoméneklés, árnyalatok és az olasz szöveg helyes kiejtésének és értelmezésének megnyilvánulása nélkül, játékban pedig egy igazi komédiát ad elő, sokszor mosolyt csalva az arcunkra!!! Boross Csilla próbál megfelelni, szépen is énekel, de nekem a középregiszter még mindig gyenge és világos színű! Sajnálom, hogy nem hallhattam Giordanit, remélem, hogy lesz még lehetőség rá!