Újságíró. Végzettségére nézve jogász, aki tudtommal nem tud kottát olvasni. L. talán a Muzsikában több magyar zenekritikus által 10-12 éve FM működéséről írt közleményt/kiáltványt???

Kacsameséket játszottak előtte???

Hát mert finoman szólva zétának van igaza és ez a produkció valóban nem kimagasló. Semmi nem indokolta, hogy ezt az operát pont most, ezekkel az énekesekkel, ebben a rendezésben feltétlenül be kell mutatni. Írom ezt úgy, hogy maga a darab nagy kedvencem. 

Fáy Miklós pesties szóval "megosztó", de nagyon ismert kritikus. Gondolom, azért írt kritikát, mert felkérték rá. Túl sok pénzt nem kaphatott érte. Az operát mint műfajt biztosan nem utálja, de nem ismerem őt. A nyugat lánya talán nem túl sok ember kedves darabja, még a Puccini-rajongók között sem, de attól még lehet írni róla kritikát. Szerintem elég jól szétválasztja, hogy mit szeret és nem szeret ebben a darabban és mi és ki tetszett és nem tetszett neki az előadásban. És persze nem Szentírás, amit ír, hanem a véleménye. Egy ideje van saját blogja is, amit nem szoktam nézni, de tudom, hogy van.

PS Fáy önmagához, saját szokásos stílusához képest szokatlanul pozitív. Ha elolvasod a momuson -zéta- kritikáját, pedig utóbbi igazán elegánsan és objektíven fogalmaz (Fáy nem mindig) = hát a "sorok között" olvasva és finoman szólva: nem lehet kimagasló ez a produkció.

Ki ez a Fáy Miklos ? Ez utálja az operát, minek ír rola !

Fáy Miklós

Ramerrez és Izolda

(Puccini: A Nyugat lánya – Erkel Színház, december 1.)

Olyasmi, amit már régen várt az ember, és már régen nem remélt: egy rendesen színpadra vitt, okos, ötletes és szép előadás, ami zeneileg sem szörnyű. Még úgy a legkevésbé ép, mert vannak nehezen meghaladható problémák. Például az, hogy nincs egy igazi bariton. Egy seriff-bariton. Nem csak nálunk nincs, a világban is nagyon kellene keresni, abból főzünk hát, amink van. Csakhogy Szegedi Csaba hangilag kissé könnyűsúlyú, ami érdekes ellentétben áll a testi megjelenésével, de itt aztán vége is az érdekességnek.

Nincs is tele az Erkel a premier estéjén, menegetnek is el a szünetekben – pedig ez most jó. Olyasmi, amit már régen várt az ember, és már régen nem remélt: egy rendesen színpadra vitt, okos, ötletes és szép előadás, ami zeneileg sem szörnyű. Még úgy a legkevésbé ép, mert vannak nehezen meghaladható problémák. Például az, hogy nincs egy igazi bariton. Egy seriff-bariton. Nem csak nálunk nincs, a világban is nagyon kellene keresni, abból főzünk hát, amink van. Csakhogy Szegedi Csaba hangilag kissé könnyűsúlyú, ami érdekes ellentétben áll a testi megjelenésével, de itt aztán vége is az érdekességnek. Elénekli, és még csak azt sem mondanám, hogy de minek, mert nem rossz, csak azt a jeges borzongást nem érezni, hogy itt ez a Puccini-hős a maga komor vágyaival és imponáló szörnyűségével. Tényleg inkább biztonsági őr, és nem a törvény nívósabb őre.

Nem elégedetlenkedés, hiszen ebbe az irányba lép a rendezés is. A Nyugat lánya nem a vadnyugat lánya, csak Nyugat-Európa lánya vagy Északnyugat-Európa lánya, csővezetéken dolgoznak a kincskereső proletárok, Minnie viszont északi, letisztult formákkal dolgozó lakásban éli magányos mindennapjait egy bekötött fejű szolgálólánnyal, és várja az utolsó lehetőséget, a férfit, akiért élni és meghalni is érdemes.

Nem csak ötletelésről van szó, hogy lehetőleg ne pont azt lássuk, amit énekelnek, nyerget, lovat, indiánt. Mindig azt éreztem, hogy épp ez az, ami gyilkolja a művet, a western, hogy Caruso-féle, potrohos, cincérbajszos emberek oldalán lógnak a revolverek, és azt kell énekelni, hogy hello, hello, buona sera, ragazzi. Mindent elhiszek Puccininek, de ezt mégsem.

Most viszont épp ezt nem kell elhinni. És ami marad, az meg a rendes operai felállás: szoprán és tenor szereti egymást, de jön a bariton. És ha a baritontól nem is kell berezelni, és ha a tenortól, Gaston Riverótól nem is kell lehidalni, akkor is ott a szoprán. Az ember elpihenget, elaluszkál az első felvonás alatt, de érzékeli, hogy nem rossz ez az egész. És jön utána a második, amibe belesűrűsödik a teljes opera, önállóan is el lehetne játszani, olyan az ereje, olyan szép ívet rajzol a zenei cselekménye. És olyan benne Bátori Éva. 

Még csak nem is makulátlan. Vagy nem tudom, mert van egy alapérzet az Erkel nézőterének közepénél, hogy minden énekes egy kicsit halk. Ami azt is jelentheti, hogy a zenekar egy kicsit hangos. Lényeg az, hogy a hangzás arányai nem tökéletesek. De Bátori Éva így is felkavaró, ahogy érkezik, farmeros, tornacipős, majdnem vén, de mégsem, viszont határozottan kisasszony, úgy marad, mert nincs senki, aki párja lehetne. Nem volt senki, mert most jött egy idegen, és hátha ő az. Mit veszíthet. Dobja le a tornacsukát, veszi föl a magas sarkút, a szoknyát rá a farmerre, terít, mert jön. Valaki, aki nem melós, hanem hegymászó. Jön, és ott alvós a buli, mert kint nagyon esik a hó. Mi persze tudjuk, hogy ez sem az, akit keres a nő, de azt is tudni szoktuk, hogy Júlia nem ébred föl időben, és Rómeó megissza a mérget. Mégis reménykedünk.

Ha a harmadik felvonás ezek után kissé levezetésnek tűnik, az talán Puccini hibája. Egyszerűen nem tudott olyan nagy operát komponálni, amiben nem hal meg senki a végére. A rendezőt, Vasily Barkhatovot dicséri, hogy erre is talált megoldást: meghal Ramerrez. Trisztáni halála lesz, vizionál, azt álmodja, hogy lóháton menekül, utolérik, lerántják, akasztófa alá állítják, és ő elénekelheti a nagyáriát. Még látjuk, hogy elindul az alagútban, amelynek végén ott a nagy fényesség. És hamarosan a sötétség.

Az utolsó, bágyadtan boldog jelenet már odaát játszódik. Ramerrezről lekerül a véres trikó, és Minnie szerelmi halált hal, otthagyják Kaliforniát meg az egész világot, nekünk meg az a végső tanulság, hogy mégis van boldogság. Csak nem ezen a földön. De ha mindezt ezen a földön mondják, akkor itt is van.

(Élet és Irodalom, 2018. december 7.)

ANTALL JÓZSEF+25 EMLÉKHANGVERSENY

2018. DECEMBER 10. 19:30 ERKEL SZÍNHÁZ – NAGYSZÍNPAD

MŰSOR:

Beethoven: Egmont-nyitány

Verdi: Don Carlos – Szabadságkettős

Kocsár Miklós: Csellóverseny (Antall József halálára)

Kodály: Budavári Te Deum

Ünnepi köszöntőt mond dr. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter. 

Közreműködik

Szemere Zita (szoprán),

Balga Gabriella (mezzoszoprán),

Brickner Szabolcs (tenor),

Szegedi Csaba (bariton),

Bakonyi Marcell (basszbariton),

Devich Gergely (cselló),

a Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara (karigazgató: Csiki Gábor)

Karmester: Kocsár Balázs

A visítás és az elementáris erő szerintem két különböző dolog. Horti Lilla nem visított, de hangjában benne van az az elementáris erő, amely őt néhány éven belül a drámai szoprán-fachba fogja sorolni. Amúgy drámai szopránok is gyakran tesznek kirándulást lírai szerepkbe, nem is sikertelenül. 

Elementáris erővel szopránénekesnő Wagner meg Richard Strauss egyes szólamaiban szóljon, ne a Bohéméletben. Ott úgy hívják az elementáris erőt, hogy visít.

Örom lenne már olvasni a Tati nénémnek írott episztolák között olyat is,ami a főig menedzselési dolgairól szól.Mert ez az "üzent az ellen,én visszaüzenek,ők reflektálnak,és rátromfolok",halálosan unalmas.Legyen azon,hogy kialakítja az eljövendő évek generációját,mert a nőknél pár éven belül,nagy énekesnők fejezik be a pályát,és nem lenne jóha (z)űr támadna.

Szegedi Csaba fogyhatna, de én emlékszem rá nádszál-korából, tizedekkora hanggal. hang/tskg: van ilyen mértékegység?

Cser Krisztián megejtően széphangú lírai basszus. Számomra egyre inkább Polgár Lászlót idézi.

Boncsér Gergelyt én sohasem hallottam egy előadáson végig tisztán énekelni. Vannak a magas hangjai, amelyekre koncentrál és azok jönnek is rendesen, na de a tenor nemcsak abból áll, hogy kivágja a magas c-t. Persze ez van, ezt kell (és talán lehet is) szeretni. Mert ki énekelné nálunk Rodolfo-t rajta (és Lálszló Boldizsáron) kívül? 

Horti Lillának valóban erős a vibrátója, de ezen még biztosan lehet változtatni. És persze számára nem Mimi az ideális szerep. Kíváncsi lennék rá Leonorákban, de majd eljön az az idő is.:)

A Bohéméletben szerintem Cser Krisztián énekelt a legszebben. Ez a bársonyos, szép hang beérett, nem erölködik, és zeneileg is minden a helyén van az énekesnél. Szegedi Csabának talán Marcello a legjobb szerepe, és nem is adnék neki ennél drámaibbat. Viszont nem ártana kicsit lefogynia! Röser Orsolya szépen énekelt, néha tényleg éles hangokat ütött meg a felső regiszterben, de csak akkor, amikor túlságosan puhsolt! Horti Lilla engem nem nyert meg, mert hiába az illusztris hanganyag, ha fiatal kora ellenére minden hangján ekkora vibrátók ülnek, ami egyáltalán nem jó jel! A Boncsér Gergelyt most kezdik tönkretenni, mindent vele énekeltetnek, még olyan szerepeket is, amiket nem szabadna neki énekelni! Ez mondjuk pont az ő szerepe, de hallatszik rajta a fáradság, olyankor disztonál és bizonytalankodik.

Ne teljen el év Bohémélet nélkül: ehhez az alapelvhez próbálom magamat hosszú évek óta tartani. Így ma (most már tegnap) este is elzarándokoltam az Erkelbe. Meglepetésemre abszolút telt házat találtam. Az előadás amúgy közepes volt, karmester, zenekar nagy hiba nélkül abszolválta a feladatát, Boncsér Gergely magas hangjai rendben voltak, de teljesítményét továbbra is lerontja a sok-sok hamis hang, bizonytalan intonáció. Röser Orsolya - kissé éles hangjától eltekintve - ideális Musetta, Cser Krisztián pedig igazán megható líraisággal énekelte a Kabát áriát. MIndenképpen kiemelném Szegedi Csaba teljesítményét akinek évről-évre fejlődik a hangja és ma este remek Marcello volt.

No, de az igazság, hogy nem ezért mentem el ma este, hanem Horti Lillára voltam kíváncsi, akit még nem hallottam. Azt hiszem van még rajta csiszolnivaló és a vibrátója számomra kissé túl erős, de az biztos, hogy évtizedek óta nem láttam magyar szinpadon ilyen ígéretes tehetséget. Csodálatosan fényes hangmatériával rendelkezik, amelyet elementáris erővel képes megszólaltatni. Ma este csak ő volt a színpadon és még sok-sok ilyen estét kívánok neki és magunknak is. Tavasszal a Cosi fan tutte-ben hallhatjuk, de biztos vagyok benne, hogy megtalálják majd a drámai-szoprán szerepek és nemcsak itthon, hanem a világ nagy operaszínpadain is.

Még egy szó a csodálatos díszletről, amely végigkísérte az életemet. Remélem, hogy az illetékesek megtalálják a módját annak, hogy nemzeti kincsként, vagy műemlékké nyílvánítva egyetlen leendő főigazgató se emelhessen rá kezet.

Köszönöm..

Az nem számít, nekem meggyőző-e. Ami számít, hogy sem Puccini operájában sem -utánanéztem- a Belasco-drámában nem hal meg a férfi főszereplő, sem Dick Johnson sem Ramerrez néven. A két név nem két személy/iség vagy két lélek, legfeljebb tudathasadásos rendezésben. 

Érdekesség: eddig nem tudtam, hogy a Belasco-drámához már évekkel Puccini előtt kisérőzenét komponált bizonyos William Furst nevű amerikai zeneszerző, az ő muzsikájával turnézta körbe Amerikát a Belasco-produkció a premier (1905) utáni években.

Köszönöm. Olga Romankoról szórványos híreket lehet olvasni a neten, weboldala itt.

Várjál, szerzőként Puccinire gondoltam, hogy valahogy ez a megváltás és addio California minden különlegessége ellenére egyszerűen nem hangzik nagyon meggyőzően. Ilyesmire legközelebb a Truandotban vállalkozott volna, de azt meg nem érte meg. Ami a szerelmet illeti, azzal nincs gondja Puccininek, teljesen igazad van. De azt meg a rendezés nem idegeníti el, szerintem a 2. felvonással körülbelül mindenki elégedett, akit nem zavar, hogy most arab, nem indián, lakás és nem kunyhó. 

Hát szerintem a szerző szándékai szerint aligha történt, mert az előszó szerint (írtak ilyet az operalibrttójához) a történet a történet a szerelem és az erkölcsi megváltás drámája. Na ez most itt elmarad teljesen. A Minnie iránti szerelem a jobbá válás lehetőségét adja Ramarreznek: a bandita valóban meghal, és a Dick Johnsonként éli tovább az életét. A tenor főszereplőnek két arca van és nem mellesleg lélektanilag egyik operájában sem ábrázolja a zene erejével olyan hitelesen a kettőjük között ébredő szerelmet a komponista, mint A nyugat lányában. Aki ezt elidegeníti - és még a karmester is partner ebben, mert a mélyebb érzelmeket, ihletettséget a zenekari kíséretből is kiirtották - a történettől, azt nem sokat foglalkozik a szerzői szándékokkal. Az meg kit érdekel, hogy hiteles vagy van? Ennyi erővel a western filmek esetében is megfogalmazódhatnának bennünk hasonló kérdésel és újra lehetne forgatni egy-kettőt, hogy hitelesebb legyen. 

Nem tudom, hogy tényleg a szerző szándéka szerint történt-e. neked nagyon meggyőző az a happy end? 

Én úgy értettem, hogy az már a túlvilág

Igen ezt láthatta a Műpában. Olga Romanko nagyszerű Minnie volt.Sajnos azóta keveset hallani az énekesnőről.

Kérem, hogy aki tud illetve emlékszik, segítsen: ezt láttam vagy volt MüPában másik ilyen is? Jó, de nem kimagasló előadásra emlékszem.

Más: mint olvasom, Ramerrezt a végén megöli a rendező az új produkcióban. Na az ilyesmik meg nálam lépik át a vörös vonalat, pedig nem éppen konzervatív, hagyománytisztelő rendezések iránti vonzalmamért szeretnek itt :-) de amikor egy rendezés szimplán és brutálisan átírja a darabot főleg annak végét, az vitán felül a szerző szándéka ellen történik. Sokkal inkább mint pl. kortárs jelmezek, mobiltelefon, kerekesszék és más hasonlók! Márpedig nem találom semmi nyomát annak, hogy Ramerrez meghal. Abcúg!

És újjászületik, mint Dick Johnson. A bandita, aki volt a múltté, és egy új életet kezd. Kicsit hihetőbb is így, minthogy a kérlelhetetlen sheriff csak úgy elengedi a banditát. Vagy az már az álmok birodalma volt, vagy Minnie is utána halt, mikor együtt énekelték a harmadik felvonás végén a búcsúzást Kaliforniától? 

Szerintem elmés volt a rendezés, hogy nem kellett sarkantyús csizmában mászkálni a szereplőknek, és alaposan átértelmezte az utolsó felvonást, hiszen meghal Ramerrez. 

Amúgy lássuk be, hogy jó címszereplőnk erre az operára nincs. Nemzetközi viszonylatban is a jó Minnie ritka, mint a fehér holló. Vannak elgfogadható lehetőségek a szerepre, de ideálist Minniet találni szinte lehetetlen szerintem manapság. Régen se volt olyan jó a helyzet. Nekem Tebaldi a kedvencem ebben a szerepben. Del Monacóval. 

Még egy katasztrófa rendezéssel bővült az operaház új bemutatóinak a sora, és nem különben még egy rosszul kiosztott szereplistával! A rendzésről kár is szót ejteni, mert úgy pocsék, ahogy van! Szégyen a köbön! Az énekesek hangja kevés, egyáltalán nem ilyen hangokra lett írva ez a darab, úgyszólván nincs bennük semmi vívőerő!! Ahogy itt már mások is szóvátették, játékukból hiányzik a karizma, hozzátéve, hogy ilyen  szörnyű rendezésnél elég nehéz is lehet! Az egésznek semmi súlya! A karmester is ludas, mert unalmas és fakó, ahogy más operákban is lenni szokott!

Én nem lennék ennyire szigorú közepes helyett jót adnék a zenekarnak és az énekeseknek, amin persze jelentően lehet javítani, de összességében egyetértek. Ami nagyon hiányzott nekem az a hang volumen és súly a jelenlétben, a valódi színészi játék és karizma a főszereplőktől (nem annyira Riverotól). Utóbbiban még Szegedi Csaba volt a legjobb....Persze hangerőben nem ordításra gondolok, de a fsz 13. sorában is csak éppen hallani lehetett az énekeseket, a libetto varázslatos mini-jelenetei, humora, kegyetlensége és kedvessége nem jelent meg a színpadon a színészi játékban. Persze ez a rendezői koncepciónak is köszönhető. Ez olyan dupla bukfenc, ami egészen eredeti, még sosem találkoztam ezzel a megoldással, pedig jó tucat Fanciullát láttam már az utóbbi 20 évben. Lehet fordítva ülni a lovon és logikát is látni benne, de ha ez megöli az adott opera lényegét és atmoszféráját, azt amit Puccini zenéje olyan gyönyörűen közvetít, akkor mi értelme van? Gyakorlatilag a 2. felvonástól kezdve ez történt, a 3.-ban meg végképp. Persze dramaturgiailag nekem is kerekre nyílt a szemem és többször hitetlenkedve néztem jól látok-e amit látok, aztán még értelmezni is tudtam, de az már nem Puccini operája volt, max. csak  a zenekartól. A 2. felvonás Johnson-Minnie kettőse ebben a környeztben és a szerelmi duett ilyen távol állva egymástól értelmetlen. Nagyobb szakértők talán segítenek megfejteni, hogy a szerelmi duett végi plusz betoldás, versszak és zene szövege és dallama honnan származik, mert azt még  sosem hallottam. Az üldözési jelenet az akasztófa előtti áriáig bezárólag a másik kedvenc részem, ebben az értelmezésben teljesen elsikkadt, a befejezésről nem szólva. Az számomra megbocsáthatatlan, ha a 3. felvonás közepén lemegy a függöny, majd pár másodperc múlva újra felhúzzák. Hirtelen azt hittem a Turandotban vagyunk és így jelzik a zeneszerző eddig írta az operát. De a bűvésztrükk ügyes volt (vagy csak én fáradtam el közben). Egy ilyen kitekert koncepcióhoz méginkább karizmatikus énekesek kellenek, akik elviszik a hátukon az egész előadást. Az 1. felvonás ezekhez képet elég jól funkcionált a sok színes karakterrel,de ott is kicsit elveszettnek éreztem magam, ki kicsoda, pl. Nick-et alig lehetett észrevenni (de hát nem is volt kocsma..).

Várom a véleményeket ki mennyire utálja a Nyugat lánya rendezését - számomra sok vizet a rendezés nem zavart és annyira nem volt zavaró. Na, most majd lesz aki oldalakat ír arról, mi volt a rossz és a zavaró a rendezésben. Kocsár vezetésével a zenekar ismét mélyebb ihletettség nélkül és árnyalatokban szegényesen muzsikált, de legalább egyenletes teljesítményt nyújtott. A színvonal nem volt a béke feneke alatt, de a közepesen jó szint fölött se nagyon. Ennél azért több van ebben a darabban. Ugyanezt tudom elmondani Bátori Éva produkciójáról: minden esetleges erénye ellenére is számomra a hősnő össztettebben jellemzett alak, mint ahogy tegnap hallottam. Szopránját se éreztem mindig kellőképpen erőtejesnek és kiegyenlítetten sem szólt. Szegedi Csaba sheriffje - hát hagyjuk Agachét kellett volna ebben a szerepbe színpadra léptetni szerintem, de biztos megint elfogult rajongó vagyok. Gaston Rivero viszont lehet, hogy nem hőstenor, de szép, erőteljesebb tenorja végig jól bírta a szólamot és egyenletes teljesítményt nyújtott. A magasságai se voltak erőtelenek, én szeretném gyakrabban hallani őt az Erkelben. Májusban László Boldizsár veszi át a tenorfőszerepet. A kisebb szerepeket éneklők közül Balczó Péter és Kiss Adnrás tetszett. 

Bartók Rádió, 2018.11.28., 19.00 – 19.35

Összhang - a zenei élet aktualitásai

Giacomo Puccini: A nyugat lánya - bemutató az

 Erkel Színházban

Szerk.-mv.: Katona Márta 

A Budapesti Operabarátok Egyesülete  vasárnap tartotta meg az Erkel Színházban a Magyar Állami Operaház idei évadjának első klubdélutáni műsorát, amelynek vezetője immár hosszú évek óta Fülöp Attila, az Opera egykori kiváló tenoristája. Énekesi pályáját követően az operai szakszervezet elnöke, az Opera főtitkára, később ügyvezető igazgatója is volt.  Ő már jóval a kezdés előtt ott ült a nyitott színpadon elhelyezett kis asztalkája mögött, mikrofonnal a kezében, várva fellépő énekművész vendégeit: Rácz Ritát, Várhelyi Évát és Boncsér Gergelyt valamint a zongoránál Bartal Lászlót, az Operaház karmester-korrepetitorát.

A program nyitányaként – hagyományosan - Szinetár Miklós elnök úr érkezett a színpadra, aki bevezető köszöntő szavai után jelezte, hogy a műsor második felében Fülöp Attila beszélgetőtársai az Operaház Örökös Tagjainak sorai közé szombaton beválasztott Pászthy Júlia, Kiss. B. Atilla és Rozsos István lesznek, akik örömmel elfogadták az invitálást.

Szinetár Miklós  mint az örökös tagok kuratóriumi elnöke is, kis visszatekintést tett az „örökös tagság” intézményének elindulása óta eltelt időszakra, statisztikát is említett, hogy a kezdetektől hány örökös tagot adott az Opera; most nyílt arra lehetőségük, hogy ne „kihalásos” alapon töltsék fel a megüresedett helyeket, ezúttal öt fővel több arra érdemes művészt választhatott maguk közé a testület. Így lett most az Operának örökös tagja az előbbi énekművészek mellett Kékesi Mária balettművész és posztumuszként Borsa Miklós, az Opera egykori főmérnöke és műszaki igazgatója, Kukely Júlia és Szamosi Elza operaénekesek és Radnai Miklós, az Operaház legendás egykori főigazgatója.

Szinetár Miklós köszöntői szavait majd távozását követően lépett a színpadra a három aktív operaénekesünk, akikkel énekszámaik előtt, között és után Fülöp Attila beszélgetett eddigi pályájuk alakulásáról, a jelenbeli munkáikról és a közeljövőben rájuk váró művészi feladatokról, kihívásokról, a hivatásuk megéléséről.

Megtudhattuk például, hogy Rácz Rita pénteken még Susannát énekelt Szegeden, a most felújtott Figaró házasságában; Várhelyi Éva emlékezett szeretett édesapjára, az Operaház egykori nagyszerű basszistájára, Várhelyi Endrére; Boncsér Gergely felidézte a pályára érkezés előtti időszak vele történt fontosabb eseményeit, a későbbi interoperett-állomás időszakát, a szegedi operabemutatkozás, majd az Operettszínházban és az Operaházban kapott fontosabb szerepeit, a hazai és nemzetközi énekversenyek megmérettetéseit, és hogy nagyon készül az operaévad újdonságaként bemutatásra kerülő Gioconda Enzó szerepére.

A művészek a szavakon túl a kis koncertjükön két-három ária eléneklésével örvendeztették meg hallgatóságukat:

Rácz Rita:

• Puccini: Bohémélet – Musette keringője
• Verdi: Rigoletto – Gilda áriája
• Mozart: Figaró házassáha – Susanna áriája

Várhelyi Éva:

• Handel: Ariodante
• Johann Strauss: A denevér – Orlovsky kupléja
• Richard Strauss: Ariadne Naxosban - a Komponista áriája

Boncsér Gergely

• Csajkovszkij: Anyegin – Lenszkij áriája
• Ponchielli: Gioconda – Enzo románca

Bartal László ezúttal is nagyszerűen kísérte zongorán az itt fellépő énekművészeket.

A „beszélgetős” vendégek - az új örökös tagok - közül a már nem aktív Pászthy Júlia és Rozsos István felelevenítették a múlt sok szép, kedvelt szerepét, amelyeket az Operában elénekelhettek, míg Kiss B. Atillának ezen túl alkalma nyílott a szép számú közönség előtt az Operettszínház élén újonnan rá váró főigazgatói terveiről is szólni - megfogalmazva hitvallását, művészi elveit -, de nyomatékosan hangsúlyozta, hogy mint aktív operaénekes továbbra is számíthatunk rá és hallhatjuk majd az Operában régi/új szerepeiben, ahogyan a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen is megtartja munkahelyét és tanítani fog tovább az énektanszéken.

Szép, tartalmas, érdekes és hangulatos műsort kaptunk az Erkel Színházban vasárnap  az operabaráti klubdélutánon. A Budapesti Operabarátok Egyesület ügyvezető-igazgató asszonya, Gémes Szilvia az összes fellépő művésznek ajándékkal kedveskedett: virágcsokor a hölgyeknek, egy-egy üveg itóka az uraknak...

Carmina Burana, avagy a jó kompromisszumokról

Origo.hu 2018.10.10. 12:29

ÓKOVÁCS SZERINT AZ OPERA 293. levélária

Nekem is tetszett a Carmina Burana (a 6-i előadást láttam). Jó ötlet a régizenei "előzenekar". Sajnos a narrátor szövegét sokszor nem lehetett érteni - nehéz megítélni, hogy ez milyen arányban volt az ő hibája, illetve a hangosításé. A vetítés ötletes volt, kicsit talán a hosszan szerepeltetett zuhatag volt unalmas. A zene meg az ének korrekt volt, a karmestertől egy kicsit több dinamikai árnyalást vártam volna. A szereplők közül a legjobban Popova Aleszja tetszett - minden mozdulata tele van költészettel.

Programon kívüli előadás, talán azért...

tetszett a Carmina Burana, de nagyon rövid volt. előtte (vagy utána) is lehetett volna egy másik darab.

október 9-én is lesz Carmina Burana, másfélszeres jegyárral.

Milrt is ne?

Keresztény Évad? Miért? Miért ne?

Origo.hu, 2018.08.30. 12:38

ÓKOVÁCS SZERINT AZ OPERA – 2/88. levélária

„Nem, nem az állásomat védem a Keresztény Évad meghirdetésével, hiába cikkeznek erről egyesek a túlparton – ők bizonyára nem olvasták sem a tavaly írott pályázatomat, sem azt a 2016-os cikket, amelyben először gondolkoztam erről nyilvánosan. Azt meg ki is tudná közülük, hogy a nagy operaházak valóban öt évre előre terveznek, és hogy a gépemen már 2014 óta ott van egy Keresztény Évad vázlata... (És nem „Keresztyén”-é, mint a 168 óra jegyzetírója oly jellemzően téveszti el, számára aligha jelent bármit az az egy betű különbség. Arra pedig ugyancsak nagy szemeket meresztek, hogy a Tannhäuser és maga, Wagner filozófiai forrásvidéke „nem is katolikus”. Ki állított ilyet? Csak nem a keresztény/keresztyén szinonimájának gondolja a szerző a katolikust?)”

„2020 szeptemberében Eucharisztikus Világkongresszust tartanak Magyarországon. Budapest lesz akkor a keresztény világ fővárosa, százezrek érkeznek hozzánk – és abban a hónapban KeresztFeszt lesz az Opera színházaiban is. Elsőre nagyon keményen hangzik, hisz míg más vallások, egyéb közösségek (akár származási alapon) vidáman megszervezik a saját rendszeres fesztiváljaikat, mi, keresztények a templomok árnyékos-hűs teréből szemérmesen pillogunk kifelé – már az, aki legalább bement oda. De miért ne lehetne Keresztény Évada akár a Magyar Állami Operaháznak? Jézus Krisztus elővenné vagy eltenné a korbácsot, ha azt látná: egy igencsak világi intézmény nyit teret Neki, és mutatja fel a műfaj rejtőzködő, vagy akár tényleg jó mélyre rejtett keresztény kincseit?”

„Miről is van szó? 33 + 1 műről biztosan, ez jó nagy merítés a végleges választáshoz (mindet egyszerre lehetetlen volna műsorra tűzni). Ha egy mondatban muszáj őket jellemeznem a keresztényi tartalom felől, hát nosza, próbáljuk meg az előfordulás sorrendjében!”

TANNHÄUSER (Wagner): a mindenkori művész őrlődése az érzéki hívságok és a tiszta szerelem között, római zarándokúttal, a megváltott élettel, újra kihajtott pápai pásztorbottal.

DON GIOVANNI (Mozart): az ördög örök, ajánlata vonzó, csábereje nagy, de gátlástalan is a végletekig – a végén pokolra kerül, még akkor is, ha nélküle tán unalmasabbnak tűnik az élet.

ARABELLA (Strauss): az igazit várja régóta a lány, aki nagyon más, mint ő – csodálatos nászi rítus és szerelmi kettős alapozza meg házasságukat, amelyet isteni elrendelésnek tekintenek.

HUNYADI (Erkel): a Jóisten végül csak gondoskodik arról, hogy László áldozatának árnyékában sértetlen maradjon a másik fiú, a magyarok jövendő nagy királya, Mátyás.

MESTER ÉS MARGARITA (Gyöngyösi): e bonyolult történetben fellép a Sátán, jelen vagyunk Jézus perénél és kivégzésénél is, de a harmincas évek Moszkvájában is – tanító alkotás ez.

REKVIEM (Verdi): ez a halotti mise az egyetlen nagy gyászopera – minden lelkiállapotot átfog, dermeszt, perel, könyörög, végül rebegve vigaszt talál.

A NYUGAT LÁNYA (Puccini): az egyetlen drámai mű, amely emberáldozat nélkül képes boldog véget érni – a bibliás női szív által megszelídített gengszter kap még egy esélyt.

STIFFELIO (Verdi): protestáns lelkész mutat példát a megbocsátásra, hűtlen feleségéhez még akkor is visszatalál, ha az após közben primer dühvel végzi ki a csábítót.

TRAVIATA (Verdi): az igaz szerelemre szomjazó escortlány halálos ágyánál igazi, szent gyónás zajlik – ha fájdalom közepette is, de kisimulnak viszonyok, megváltatnak bűnök, sorsok.

A DIÓTÖRŐ (Csajkovszkij): mese egy ideális karácsony-éjszakáról, amely bár kápolnában indul, majd rossz gyerekálomba fordul, míg a család és barátok ölelésében mégis jó véget ér.

A VARÁZSFUVOLA (Mozart): a Jóság és a Szeretet próbák során teljesedik ki bennünk, így tanít a hercegi pár szerelme, és naiv tisztaságra a be nem avatottak világos erkölcsű élete;

A LOMBARDOK (Verdi): testvéri ármány és békülés, keresztesek harca a Szentföldön és kiengesztelődött halál Jeruzsálem kapui előtt – képek az egyház viszontagságos periódusából.

MEFISTOFELE (Boito): a Sátán újra kész, hogy a Faustot megvezesse, Margitot gyermeke megölésébe taszítsa – a végén azonban itt is angyalok szava szól, az isteni megbocsátásé.

FRANCESCA DA RIMINI (Zandonai): Dante a Pokol ötödik énekében ír a brutális szerelmi négyszögről, amelynek a vége halál, de itt megint felmagasztosulva.

MATHIS, A FESTŐ (Hindemith): újra a küzdő művész a középpontban, aki a reformáció nagy századában az isenheimi oltártripichont festi meg, és műve győz saját kétségei felett is.

A BOLYGÓ HOLLANDI (Wagner): két egymásnak rendelt ember drámai találkozása meg nem értés közepette – a vég megváltás, de egymás megismerésének mennyei magasfoka is.

MÁTÉ-PASSIÓ (Bach): a Megváltó szenvedéstörténete időt hagy az elmélkedésre, és az Operaházból gyülekezeti terem lesz, ahol együtt hallhatjuk és nézhetjük az ikonikus szavakat.

PARASZTBECSÜLET (Mascagni): szicíliai történet a húsvéti mise hátterével, amely előtt egy szerelmi háromszög rivális férfijai mennek párbajra egymással.

MESSA DI GLORIA (Mascagni): egy felhőtlen, szinte naiv, őszinte örömű feltámadási mise, amelyben az itáliai naiv hit áthat mindent és mindenkit.

DON CARLOS (Verdi): egy bizonytalan infáns, akit végül szerzetessé lett nagyapja ment a bajtól, de addigra már szerelme, jó barátja és Flandria szabadsága is elesett számára.

A KÁRMELITÁK (Poulenc): opera az apácákról, akiket nem tudott betörni a francia forradalom, s akik Jézusért döbbenetes Salve Reginát énekeltek a guillotine alatt.

SALOME (Strauss): vérgőzös születésnap a hegyen, ahol Jézus Keresztelőjének fejét veszik, de a lüktető, halálra perzselő romlottságon mégis átsugároznak a jánosi nagy tanítás sorai.

AZ ÁRNYÉK NÉLKÜLI ASSZONY (Strauss): opera az élet áldott értelméről, a család és a hitvesi szerelem fenntartásáról – s felhangzik a még meg nem született gyermekek katartikus kara.

ANGELICA NŐVÉR (Puccini): egy zárda sem szakíthatja el az anyát gyermekétől, ahogy elhunyt kisfia után hal a felőrlődött apáca, abban mégis isteni elrendelést sejtünk.

PSALMUS HUNGARICUS (Kodály): a zsoltáros kétségbeesett magyar fohásza Istenéhez – igazságtalanságok során át is van enyhülés.

BUDAVÁRI TE DEUM (Kodály): öröm, köszönet, némi ráolvasás és misztikum, de főleg sok-sok grandiózus tabló a hálaműben, amely a török iga alóli szabadulást ünnepli.

AZ APOSTOLOK SZERETETLAKOMÁJA (Wagner): a Mester szinte ismeretlen időskori műve, gigantikus férfikarral, sok szólistával, zenekarral – és a Parsifal felé mutató igékkel.

ISTVÁN KIRÁLY (Erkel): a honalapító is búcsúzik, a szerző is ezt teszi, s közös futásuk végén nem marad más, mint a hit – a haza és az életmű sorsát az égiek kezébe letenni.

PARSIFAL (Wagner): az utolsó mű, amelyet 30 éven át védett Bayreuth joga – és amely a Nagypénteki varázzsal egy erősen istentelennek tűnő élet penitenciája és kiegyenlítése.

SZÉKELY FONÓ (Kodály): a mi Trianon-esténken a Galántai táncok és a Psalmus Hungaricus mellett ez a mű szerepel – a lengyel rendező a finálét csak a mennyországba tudja helyezni.

SZÖKTETÉS A SZERÁJBÓL (Mozart): a bájos keleti szabadító-daljáték végén igazi keresztényi feloldozás zajlik, a sértett basa képes bosszúját ki nem tölteni a keresztény szökevényeken.

HOVANSCSINA (Muszorgszkij): orosz hatalmi és ortodox vallási belháború, amelynek végén ugyan az új rend győz a régi felett, ám annak képviselői életáldozatukkal nemesítik a harcot.

A TÉKOZLÓ FIÚ (Debussy): ritkán előadott gyönyörű kantáta egy szíveket lágyító, boldog végű történetről, amelyet az általános dekadencia dacára kivételes mélységgel és szépséggel teli.

+ 1: PASSIÓ (Gibson): evangelizációs erejű film Jézus földi életének utolsó napjairól – sok vérrel és verejtékkel, szenvedéssel és igazságtalansággal, miként az a valóságban is történt.

https://8.kerulet.ittlakunk.hu/kultura-szabadido/180813/nemreg-felujitott-erkel-szinhaz-nemsokara-ujra-bezarhat-hogy-felujitsak

A Mi újság a Magyar Állami Operaházban?-topicban reflektáltam néhány itt leírt gondolatra.

Bár nagy meleg van és rohamtempóban olvastam a hozzászólásokat azért egy-két dolgot megjegyeznék..Ókovács azért akar valamit nem?A 8o-as években megtörtént az Operaház felújítása.Mondhatni igen szerencsétlen ,módon.Rossz színpadgépezettel,a nézőtér rossz átalakításával az akusztika róvására.A nézőtér padlózatának  műanyagra történő kicserélése.Ha akkor az előző, sokak által visszasírt rendszerben rendesen megcsinálták volna most nem kellene újabb milliárdokat költeni a felújításra !

 Anno a háború előtt volt az Operaház és a Népopera.Előző a tehetősebbek számára.Aztán jött a szocializmus,ahol szintén különbség volt a jegyárakban.Míg az Operaházban 4o ft volt a legdrágább az Erkelben 32 ft a legdrágább jegy,de a fizetések 1000/1500 ft körül voltak (6o-7o es évek).Aztán ,ha jött egy jobb vagy rosszabb vendégénekes 3-5-szörös helyárakkal adták a jegyeket..Megjártam a világ nagy  operaházait,fesztiváljait,de sem a szocializmusban sem napjainkban ott sem elérhetőek az olcsó ülőhelyek,mert olyan drága-még az ott élőknek is.Ez tehát nem egyedi.

Érdekes a MÜPA csillagászati árai senkit nem zavarnak.Nem véletlen!Valóban nem helyes kijelentése a főigazgatónak-vagy újságírónak-a külföldiekre  hivatkozni ,mint elsődleges nézőforrásra.De miután bérletes-rendszer van a magyarok nagy része be fog jutni ,tehát fizikailag lehetetlen a csak külföldi néző.A MŰPÁ-ban sem csak külföldiek vannak a 3oezer forintos jegyekkel

.Egy opera igazgatása nem egyszerű.A műsorpolitika attól függ ,milyen erők állnak rendelkezésre.Mert van mondjuk 10( ? nincs) világklasszis hang,de az nem énekelhet minden este.Aztán még hol vannak a partnerek.Egy  fecske nem csinál nyarat ,így egy  sztárhang sem tud elvinni a hátán egy teljes előadást.Hiába vágyunk más műsorra a legtöbbhöz nincs meg a megfelelő énekesgárda.Ott van Bécs.A minőség ott is romlik,de rendesen. Igaz 180 -200 euróért..A Főigazgató legalább akar valamit,ha nem is mindenben értjük,de legalább akar!Várom a javaslatokat kit látnának helyette,aki megoldja az Operaház rendkívűl összetett vezetését, mindenki   megelégedésére? Én nem tudok egy nevet sem mondani

A nyitány és egyéb zenekari részek számukra nem is része az előadásnak: azt mindig végig dumálják. Nem baj majd Tatjána nénémnek megmagyarázza Szilveszer, hogy ó, hát a 17. században is ettek, ittek, zajoskodtak, kártyáztak az Operában, még székek se voltak feltétlenül. Nosza rajta, hozzuk vissza ezt a hangulatot! Stranpapucs, rövid gatyó, szalmakalap, a strandrólmostestembefeeling ó je, majd így ülik végig, ha végig ülik egyáltalán, az előadásokat. Ha meg konganak majd ennek ellenére is az előadások esetleg az ürességtől nem baj, majd wattázunk. Lehozzuk a harmadik emeletet a földszintre, ezer forintért vágjuk a magyarokhoz a jegyet, hogy legyen már közönség. Ez az egész interjú vér ciki és nagyon gáz!

Egyre formálják, kerekítik azt a legendát, amely szerint az Operaház 1980 és 1984 közötti felújítása mennyire szakszerűtlen és olcsó volt, és ennek levét issza a mostani felújítás. Pedig ez nem egészen igaz. Magam is tapaszteltem mindazt, ami az előző után csalódást hozott: a lényegesen rosszabb akusztika, a liftek hiánya, romosan maradt lépcsőházak, az ülések fafelületének színe és silány felületkezelése, a mázolt padló és mellvédbélés a földszinten stb. De mégiscsak felújították az akkor is minden középület közül egyik legigényesebb palotánkat, 4 évadon át munkálkodtak rajta, mialatt az Erkel Színház változatlan helyárakkal, előadások dömpingjével, hősiesen ellátta a minőségi zenére és szórakozásra vágyó, elsősorban hazai közönséget! Pedig az egész beruházás lebonyolítására és megtervezésére nem volt sok idő, hiszen az Opera épületét (valóban) életveszélyes állapota miatt kellett haladéktalanul bezáratni. Akkor is sok drága anyagot fordítottak a restaurálásra: emlékszem még a riport- és dokumentumfilmekre, amelyekben bemutatták, mennyi aranyat és milyen technikával vittek fel a díszítésekre.
1984-ben is kiváltott vitákat az Operaház felújításának érékelése, politikai színezetű vitákat is. Elképzelhető, mi várható majd 2019-ben. Vagy ki tudja, mikor...
Nekem is jutottak tapasztalatok a külföldi közönségről, akiktől most az üdvösséget reméli a főigazgató. Főleg fiatalokról a III. emeleten. Akik ruhatárnak nézik a mellvéd párkányát és ezen vitatkoznak az ültetővel, előadás alatt leejtik az utolsó sorban a pet-palackot, amely meg sem áll a lépcsőn a mellvédig; beszélgetnek, telefonálnak és interneteznek. Legjobb tulajdonságuk, hogy az első szünetben eltávoznak: „na, itt is voltunk”-atitűddel.

A szemlélet több okból is felháborító! Ez mégiscsak a MÁO, ami annak idején éppen azért épült, hogy a budapesti közönségnek legyen saját Operaháza, az adófizetők pénzéből építették, persze voltak mecénások is, akik ma már sajnos nincsenek! Aztán  felújították néhány éve - állítólag akkor világszínvonalon, most meg azt  halljuk, hogy azért az nem egészen úgy volt - és a mostani "felújítás"  is a MI pénzünkből történik! Ráadásul nyíltan kijelentik, hogy ez nem nekünk készül! Sőt, nyíltan a külföldiekre bazíroznak, ami azért nem egészen jön be!

Először is,  sokszor nem is az a "gazdag külföldi" jön ide, akire ácsingózunk, mert az röhögve megfizeti a Scala, BSO, Staatsoper Wien stb. helyárait, hanem az a réteg, amelyik ezt nem engedheti meg magának, és egy jobb bécsi vagy müncheni jegy áráért a négytagú család ül be, messze nem azt a magatartást tanúsítva, amit ez a hely megkövetelne! Igaz,hogy  a dress code már nem olyan szigorú, mint hajdanán, de a zenét akkor sem árt hallani!

Azon kívül, utazási irodák wellness hétvége programjába illesztik, többször láttam, amikor megállt a különbusz az Opera előtt, kicsődült - nincs rá jobb szó - belőle egy nem éppen operába öltözött, operára hangolt tömeg, bementek, majd az előadás után a különbuusz felvette őket, stb - a hagyatékról a jegyszedő és takarítónénik mesélhetnének! Volt, hogy gyógyfürdői kezelésre várva hallgattam végig, amikor kissé másnapos "gyógykezeltek" mesélték röhigcsélve az előző, vagy a megelőző esti opera előadást, ahova nem is tudják, miért vitték el őket, mert még enni meg inni sem adtak,, stb!

Mi, hazaiak meg leshetjük a last minute jegyeket, és ülhetünk tölteléknek a maradék helyeken, ami valóban jobb, mint a semmi, csak programtervezést nem tesz lehetővé! Nem beszélve arról, hogy micsoda felemelő érzés megtűrt csórónak lenni a saját hazánkban!

"az Ybl-palota egyre inkább a külföldi közönséget szolgálja ki" - köszönjük szépen, az átlag magyar meg, aki szereti a műfajt, szereti az épületet, évtizedekig járt oda nem csak a zene és a színház, de az épület szeretete miatt is, mert büszke volt rá, mert történelmi és kultúrtörténeti örökségnek tekinti és szeretné használni, ha már mi építettük, az meg le van tojva. Majd a gazdag elit és a külföldiek mennek az Operána, nekünk legyen csak jó az Erkel. Semmi bajom egyébként az Erkel Színházzal, de azért ez a szemlélet számomra eléggé dühítő. De nem baj, majd látom, hogy nem kelnek el a jegyek tömegével egy-egy előadásra, akkor érdeklődök, hogy vannak-e potom áron jegyek, mert mégis csak jobb, ha megvan töltve a nézőtér, mintha üres széksoroknak énekelnek, zenélnek művészeink. Nevetséges!

Ókovács Szilveszter: „Nekünk az európai ligában kell játszanunk”

Magyar Hírlap - Zsiray-Rummer Zoltán – 2018.07.31. 02:27 –

"Az Opera rekonstrukciója és az Eiffel Műhelyház kialakítása után az Erkel Színház teljes hátsó részének átépítését szeretné megvalósítani az intézmény főigazgatója

A most következő Puccini-évad után jövő ősztől kereszténység ihlette darabokat mutat be az Operaház – mondta el a lapunknak adott interjúban az intézmény főigazgatója. Ókovács Szilveszter hozzátette: várhatóan stagione-rendszerre állnak át, azaz a leendő három játszóhelyükön egy-egy hosszabb blokkban mennek majd az előadások.

Az Erkel Színház további átalakításának tervéről is kérdeztük: mint rámutatott, a teljes színpadi és kiszolgáló területet új épületrésszel váltanák fel, hogy az operaházival megegyező legyen a pódium mérete."

A lejjebb belinkelt 24.hu cikk kapcsán idézett könyv szerzője bizonyára örül (nem) tisztelt fórumtársunk lelkes, öntevékeny reklámjának. Nem számíthatott itt ilyesmire.Odáig már le se tekertem, úgyhogy én is köszönöm a figyelemfelhívást. És a bemásolt idézet nevesített címzettje is bizonyára nagyon örül, hogy kedvenc mondatát a Momuson is olvashatja. (Én biztosan nem másoltam volna ide, máshová sem.)

Biztos, hogy jó helyre kattintottál. Ez az Erkel Színház-topic.  Ha ide kattintasz, rájössz, miért ezeket az írásokat olvas(hat)od és miért nem más témájúakat: mert a Zelmúlt  hetekben, hónapban (jún.19.-július 14.) csak ezt a produkciót játszották vagy sztornírozták a topik-névadó színházban. (További 3 produkciót-4 előadást külső helyszínen.) Ez (B.E.) az aktuális produkció = ez az aktuális téma. (Villamosmegállóról most inkább ne.) 

Jó helyre kattintottál, csak lehet, hogy ki kellene írni a 18-as karikát.