Bejelentkezés Regisztráció

Balett-, és Táncművészet


3503 Búbánat 2013-09-21 12:26:48 [Válasz erre: 3502 Búbánat 2013-09-21 12:25:50]
"nagy tapsokat kapott"

3502 Búbánat 2013-09-21 12:25:50
Óriási sikert aratott tegnap este az Operaházban a Giselle! A Mindenki Operája sorozat zártkörű főpróba előadásán voltam ott, és örömmel konstatáltam, hogy korát és nemét tekintve is vegyes közönség mennyire nagy lelkesedéssel tapsolt a balettnek és persze táncosoknak, köztük az új beállóknak: Albert szerepében Leblanc Gergely mutatkozott be, és aratta le a legnagyobb tapsokat, de mellette elragadó volt a címszerepben Kozmér Alexandra, akinek táncművészetét hasonló lelkesedéssel értékelte a publikum. A zsúfolásig telt nézőtér előtt szinte minden táncjelenet nagy tapsokat. Új beálló volt (a régi Majoros Balázs oldalán) a Pas de deux-ben: Sarkissova Karina személyében. Berthát először táncolta Kőszegi Katalin. És láthattunk a színpadon Giselle barátnői között is új beállókat: Purszky Lilla, Vdovicheva Tatjana. Róluk is még sokat fogunk hallani a későbbiekben, mikor már komoly, nagy szerepekben is megmutathatják tehetségüket. A klasszikus-romantikus baletteket mindig nagyon szerettem, máig főleg ilyen balettelőadásokra megyek el, mert tudom, hogy bennük - a remek zenék miatt is – nem igen csalódhatom. Az Operaház 1958-ban mutatta be először Leonyid Lavrovszkij koreográfiájában a Giselle-t. Az elmúlt évtizedekben több felújítást ért meg a darab, én – elég megkésve - először 1979-ben láthattam ezt a koreográfiát, azóta minden új bemutatóján ott voltam. Mindig a hatása alá kerülök – és ez teljesen független attól, kik táncolják éppen. A romantikus balett minden szép hagyománya megelevenedik a szemem előtt: tegnap is, a legnagyobb sikerük a klasszikus szóló és csoportos táncoknak voltak. Az egész mű valódi „iskoladarabja” minden nagy, klasszikus jellegű balettegyüttesnek. Az Operaház büszke lehet, hogy a Nemzeti Balettegyüttese által ilyen szép produkcióval, gazdag kiállításban (Jelmez? Vágó Nelly, díszlet: Csikós Attila), tudja megörvendeztetni nézőit. Az új „táncosnemzedék” a színpadon bizonyította, hogy a romantika karakterstílusában is otthonos, hiszen tegnap nagyszerűen tolmácsolta annak ismert – és elvárt – stílusjegyeit. De számomra mindez mit sem ér, ha nem párosulna mellé a kedvenc, romantikában gyökerező „muzsika”! Adam mesteri zenéjét kiválóan dirigálta a zenekari árokban Déri András, az Operaház Zenekara élén! Neki is köszönhető, hogy a zene, a tánc, a látvány egysége szorosan összeforrott, és megérdemelt, nagy sikerrel ment le az előadás. Annyira azért nem vagyok járatos a balettirodalomban, bizonyára lesznek nálam szakavatottabbak, akik később részletesen elemezni fogják mindazt, amely a tegnapi estén megragadta őket, illetve azok a később érő benyomások, melyeket a további előadásokon szereznek majd a Giselle klasszikus „táncjátékáról”.

3501 IVA 2013-09-16 20:21:16
[url]http://szinhaz.hu/opera/53577-egymilliardos-kiegeszito-tamogatast-kap-az-operahaz;Véglegessé vált Solymosi Tamás balettigazgató öt évre szóló kinevezése[/url]

3500 frushena 2013-09-11 17:29:56
[url]http://www.heretacsko.hu/index.php/videok/item/20382-fiatalok-aranyosak-%C3%A9s-nagyon-tehets%C3%A9gesek-n%C3%A9zd-meg-kett%C5%91j%C3%BCk-t%C3%A1nc%C3%A1t-vide%C3%B3;:-D[/url]

3499 IVA 2013-09-09 03:43:39 [Válasz erre: 3498 murron 2013-09-07 21:11:01]
Egyetértek: Sylvia az Erkelben. A küszöbön álló évad tervében sajnos nem szerepel. Pedig lehetne benne ideális címszereplő: Tanykpayeva személyében.

3498 murron 2013-09-07 21:11:01 [Válasz erre: 3497 Siegfried 2013-09-07 18:58:16]
Jó lenne egy Sylvia balett az Operaház (Erkel) színpadán is.

3497 Siegfried 2013-09-07 18:58:16
Most van a Sylvia balett zenéje a Bartók rádión.

3496 IVA 2013-08-26 23:58:18 [Válasz erre: 3491 mandarina 2013-08-26 21:59:45]
Nincs baj, Mandarina, sokan vannak, akik a nyári szünidő alatt elfelejtik az olvasást.

3495 mandarina 2013-08-26 22:00:32 [Válasz erre: 3491 mandarina 2013-08-26 21:59:45]
Bocs, csak egyszer akartam írni, de akadozott a server :(

3494 mandarina 2013-08-26 21:59:54 [Válasz erre: 3488 IVA 2013-08-26 04:19:45]
Oh, hogyne, mi sem természetesebb ama verziónál, mint hogy első magántáncosnők búcsúfellépés és mindeféle híradás nélkül csöndben szeretnek eltűnni az Operaház színpadáról... hát persze.

3493 mandarina 2013-08-26 21:59:51 [Válasz erre: 3488 IVA 2013-08-26 04:19:45]
Oh, hogyne, mi sem természetesebb ama verziónál, mint hogy első magántáncosnők búcsúfellépés és mindeféle híradás nélkül csöndben szeretnek eltűnni az Operaház színpadáról... hát persze.

3492 mandarina 2013-08-26 21:59:48 [Válasz erre: 3488 IVA 2013-08-26 04:19:45]
Oh, hogyne, mi sem természetesebb ama verziónál, mint hogy első magántáncosnők búcsúfellépés és mindeféle híradás nélkül csöndben szeretnek eltűnni az Operaház színpadáról... hát persze.

3491 mandarina 2013-08-26 21:59:45 [Válasz erre: 3488 IVA 2013-08-26 04:19:45]
Oh, hogyne, mi sem természetesebb ama verziónál, mint hogy első magántáncosnők búcsúfellépés és mindeféle híradás nélkül csöndben szeretnek eltűnni az Operaház színpadáról... hát persze.

3490 Siegfried 2013-08-26 20:59:12
Két magyar vonatkozású hír: [url]http://www.fidelio.hu/tanc/hirek/magyar_rendezo_es_szervezo_finnorszagban;http://www.fidelio.hu/tanc/hirek/magyar_rendezo_es_szervezo_finnorszagban[/url] [url]http://fidelio.hu/klasszikus/hirek/ringreszletek_es_kilencedik_szimfoniak_ljubljanaban;http://fidelio.hu/klasszikus/hirek/ringreszletek_es_kilencedik_szimfoniak_ljubljanaban[/url]

3489 IVA 2013-08-26 16:35:23 [Válasz erre: 3485 IVA 2013-08-24 23:02:26]
Bejegyzéseinket olvassák, ez megtisztelő. És alkalomadtán akceptálják is - köszönet érte!

3488 IVA 2013-08-26 04:19:45 [Válasz erre: 3487 murron 2013-08-25 12:41:02]
Azért annak a verziónak is kell adni esélyt, hogy egy művész maga nem akar búcsúfellépést (ennek több oka is lehet), esetleg nyilatkozatok nélkül kíván visszavonulni.

3487 murron 2013-08-25 12:41:02 [Válasz erre: 3485 IVA 2013-08-24 23:02:26]
Ne legyenek illúzióink. A Nemzeti Balett Facebook oldalára sok információ azután kerül fel, hogy ide valaki beírta (ld. Pap Adrienn friss díját). Lehet, hogy hamarosan megtudjuk: Volf Katalint már sosem látjuk táncolni az Operaház színpadán. Fene tudja, biztos én vagyok háklis, de szívesen elbúcsúztam volna a művésznőtől egy előadás nézőjeként. Így csak szomorúság, hogy ez sem neki, sem nekünk nem adatott meg. Sic transit gloria mundi.

3486 IVA 2013-08-24 23:03:55 [Válasz erre: 3483 mandarina 2013-08-24 13:41:18]
Lehet, hogy a magyarázat egyszerű lenne...

3485 IVA 2013-08-24 23:02:26 [Válasz erre: 3484 amoy-g 2013-08-24 14:15:28]
Végül is ugyanazért kifogásoltam Simon István „nyomtalanul felkerülését” a társulati listára, amiért Te Volf Katalin nyomtalanul eltűnését ugyanott az első magántáncosnők sorából. Csak míg az előbbi esetében képzavarhoz vezet a szó, Volf esetében az eltüntetés nyomtalan módja súlyosan sértő: erről illett volna hírt adni a főoldalon. Még akkor is, ha Volf Katalin neve szerepel a vendég balettmesterek sorában, első magántáncosnő rangmegjelöléssel. Ez a megjelölés különben megbízhatatlan, hiszen a művészek jelentős hányadának esetében már nem időszerű, hanem előző rangjával együtt helyezték át a nevét. Így olvasható számos olyan mosolyogtató adat, amely szerint pl. az első karakter magántáncos Kerényi Miklós Dávid címzetes magántáncos, vagy a címzetes magántáncosnő Bakó-Pisla Artemisz tánckari művész. Visszatérve a balettmesterekhez, a listán Volf Katalin első magántáncosnő, míg Végh Krisztina balettmesterről nem derül ki, hogy szintén az volt. Sebestény Katalinról megtudható, hogy címzetes magántáncos volt, de Sterbinszky Lászlóról, Metzger Mártáról és még vagy fél tucat balettmesterről egyáltalán nem derül ki táncművészi (magántáncosi) múltja és rangja. Ám nem csupán balettművészek áldozatai e honlap alig felmérhető hanyagságának. Az elhunyt örökös tagok közt pl. hiába keresem Nádasdy Kálmán nevét, aki elsősorban rendező, színészpedagógus, színházigazgató volt, és műfordító is. Ott szerepel viszont Nádasdy Ádám műfordító neve, aki előbbinek a fia, költő, nyelvész, pedagógus, műfordító, nem örökös tagja és nem is tagja az Operának, viszont, hála Istennek, még él. Ki volt képes ekkora bakira? És én lennék az egyetlen, aki ezt észrevette?

3484 amoy-g 2013-08-24 14:15:28 [Válasz erre: 3483 mandarina 2013-08-24 13:41:18]
és Volf Katalin? Nyomtalanul?

3483 mandarina 2013-08-24 13:41:18 [Válasz erre: 3479 mandarin 2013-08-23 08:34:41]
De most tényleg, tudja valaki a magyarázatot minderre: http://www.opera.hu/hu/balett/tarsulat ?

3482 mandarin 2013-08-24 09:51:09 [Válasz erre: 3480 IVA 2013-08-24 02:14:52]
A hir valóban el van dugva (lehet, hogy még a nyári szünet- reflexek müködnek ?) Szokásom kb. augusztus közepétöl a szinházi társulatok új tagjai után nyomozni, hisz ezek az információk sokat elárulnak az új évad tervezett munkájáról. Igy bukkantam Simon István ( akit volt szerencsém Drezdában látni) nevére az elsö szólótáncosok listáján. A megerösitést a Magyar Nemzeti Ballet Facebook- oldala "hozta házhoz" néhány napja , ahol egyébként a többi új tag (tánckar)neve is megtalálható. Örömmel láttam a Semperoper honlapján, hogy Simon állandó vendég marad ennél a kiváló együttesnél. Mindenesetre a " kinyomozott" hir egy jó hir, amihez a müvésznek és társulatnak is gratulálni lehet.

3481 frushena 2013-08-24 06:49:29
csak úgy... [url]http://www.youtube.com/watch?v=kN5kGlkUaBw;Adolphe ADAM: 'Giselle' - Albrecht variation "La Scala"[/url] [url]http://www.youtube.com/watch?v=OT8Zk41TulU;Ludvig MINKUS: 'Don Quixote' - "Grand pas de deux" Mariinsky Theatre[/url]

3480 IVA 2013-08-24 02:14:52 [Válasz erre: 3479 mandarin 2013-08-23 08:34:41]
Köszönöm, valóban. Csakhogy a néző nem tanulmányozza hetenként a társulat összetételét, hiszen elvileg (konszolidált körülmények közt) az legalább egy évadra érvényes. Viszont jóval gyakrabban kattint a számára fontos intézmény honlapjának főoldalára, ahol szerepelnie kell ilyen eseménynek, legalább egy olyan rövid én pontos hír formájában, amilyen Öntől tudtunk meg a 3476. sz. hozzászólásból.

3479 mandarin 2013-08-23 08:34:41 [Válasz erre: 3477 IVA 2013-08-23 05:38:12]
De igen ! Simon neve fenn van kb. 2 hete az elsö szólótáncosok listáján.

3478 mandarina 2013-08-23 07:39:03
Tudja valaki, hogy mit jelentenek a honlapon fellelhető új besorolások? http://www.opera.hu/hu/balett/tarsulat

3477 IVA 2013-08-23 05:38:12 [Válasz erre: 3476 mandarin 2013-08-22 13:07:38]
Erről sem a Magyar Állami Operaház honlapjáról lehet értesülni...

3476 mandarin 2013-08-22 13:07:38
Simon István állandó vendég marad Drezdában és átszerzödik a Magyar Nemzeti Ballethez mint elsö szólótáncos. Gratulálok !!

3475 murron 2013-08-21 13:14:52
[url]http://index.hu/belfold/2013/08/19/augusztus_huszadikai_kituntettek/;http://index.hu/belfold/2013/08/19/augusztus_huszadikai_kituntettek/[/url] MAGYAR EZÜST ÉRDEMKERESZT polgári tagozat kitüntetést kapott: Pap Adrienn balettművész, a Magyar Állami Operaház magántáncosa. Szeretettel gratulálok!

3474 IVA 2013-08-21 05:47:20 [Válasz erre: 3473 Siegfried 2013-08-16 21:18:40]
Koromnál fogva sajnos nem láthattam színpadon Csinádi Dórát. Ám a magam véleményénél különben is figyelemre méltóbb egy közeli szemtanúé: „És ne feledjük Csinádi Dórát a Színésznő szerepében: a kis rokokó pásztor-jelenetben egyenesen tüneményes volt.” (...) „Kováts Nóra isteni tánca sem múlta felül Csinádi Dóra jellegzetes lírai pillantásait, gyönyörű karjait.” Kun Zsuzsa nyilatkozott így, amikor a Párizs lángjaiban, illetve A hattyúk tavában táncolt szerepeire való készülését jegyezte le Kaán Zsuzsa, a Kun Zsuzsa, a balerina című könyvhöz.

3473 Siegfried 2013-08-16 21:18:40
[url]http://opera.hu/hu/news/Elhunyt_2;Elhunyt Csinády Dóra balettművész[/url]

3472 Búbánat 2013-08-10 12:04:10
INTERJÚ Harangozó Gyulával | ÚJ EMBER – MÉRTÉKADÓ, 2013.08.04. | PALLÓS TAMÁS "Üze­net a vi­lág fe­lé" Ha­ran­go­zó Gyu­la a Sze­ge­di Sza­bad­té­ri Já­té­kok­ról Tánc­mű­vész, ko­re­og­rá­fus. Tíz évig irá­nyí­tot­ta a Ma­gyar Ál­la­mi Ope­ra­ház együt­te­sét, a Ma­gyar Nem­ze­ti Ba­let­tet, majd öt évig a bé­csi Staatsoper és Volksoper ba­lett-tár­su­la­tát. 2004-ben be­mu­ta­tott, Hó­fe­hér­ke és a 7 tör­pe cí­mű me­se­ba­lettje az el­múlt év­ti­zed egyik leg­na­gyobb ha­zai tánc­szín­há­zi si­ke­re volt. Herczeg Ta­más­sal be­nyúj­tott kö­zös pá­lyá­za­ta alap­ján idén a Sze­ge­di Sza­bad­té­ri Já­té­kok mű­vé­sze­ti igaz­ga­tó­já­nak vá­lasz­tot­ták. Ha­ran­go­zó Gyu­lát először min­den­nap­ja­i­ról, je­len­le­gi mun­ká­i­ról és le­gen­dás hí­rű édes­ap­ja ha­gya­té­ká­nak õr­zé­sé­rõl kér­dez­tem. – Főleg Sze­ged­del va­gyok el­fog­lal­va, hi­szen itt fu­tás köz­ben tör­tént a sta­fé­ta­át­adás. Sze­zon köz­ben hir­te­len meg­örö­köl­tük a nya­rat; én va­ló­já­ban még most ta­nu­lom a vá­rost. Bu­da­pes­ten és Bécs­ben is először meg kel­lett is­mer­ked­nem a kö­rül­mé­nyek­kel és a fel­ada­tok­kal, és itt is ez tör­té­nik a mű­vé­sze­ti igaz­ga­tói sze­rep­kör­ben. Egy-két év, mi­re a fo­gas­ke­re­kek ola­jo­zot­tan kap­cso­lód­nak egy­más­ba. Ez a fõ fel­ada­tom, csak azu­tán jö­het­nek a sa­ját mű­vé­szi am­bí­ci­ók. Emel­lett per­sze sok min­den tör­tént ve­lem. Ta­vas­­szal Orosz­or­szág­ban, Rosztovban be­mu­tat­tuk a Hó­fe­hér­két. Fel­kér­tek, hogy a té­li olim­pi­á­ra ké­szít­sek egy ko­re­og­rá­fi­át, nem­rég eb­ben az ügy­ben tár­gyal­tam Né­met­or­szág­ban. Jö­vőre a Hó­fe­hér­ke Auszt­rá­li­á­ba, Perthbe megy; már a meg­ál­la­po­dás alá­írá­sá­nál tar­tunk. A jö­võ sze­zon­ban a mesebalettem az Ope­rá­ból vis­­sza­ke­rül a fel­újí­tott Er­kel Szín­ház­ba, így ott is lesz ve­le fel­ada­tom. Ami édes­apá­mat il­le­ti, saj­ná­lom, hogy az Ope­ra­ház­ban je­len­leg nem men­nek a da­rab­jai. Orosz­or­szág­ban Petipa, Ivanov, New York­ban Balanchine, Lon­don­ban Ashton, MacMillan vagy Stutt­gart­ban Cranko ko­re­og­rá­fi­á­it hi­he­tet­len becs­ben tart­ják, a tánc­ha­gyo­má­nyuk ré­szét ké­pe­zik, mely­re hi­he­tet­le­nül büsz­kék. Ná­lunk ez nincs így, édes­apám­nak a Ma­gyar Nem­ze­ti Ba­lett tra­dí­ci­ó­it és nem­zet­kö­zi hír­ne­vét meg­ala­po­zó mun­kái ma fá­jó­an hi­á­nyoz­nak a re­per­to­ár­ból. – Ko­ráb­ban volt kap­cso­la­ta Sze­ged­del, a Dóm tér­rel? – Édes­apám már az 1930-as évek­ben ko­re­og­ra­fált-ren­de­zett a sza­bad­té­ri já­té­ko­kon. Én főis­ko­lai nö­ven­dék­ként, va­la­mi­kor a het­ve­nes évek kö­ze­pén, a Já­nos vi­téz előadá­sa­i­ban tán­col­tam itt. Né­hány éve pe­dig Bécs­bõl át­ug­rot­tam meg­néz­ni a Turandotot. Ed­dig gya­kor­la­ti­lag en­­nyi volt a kap­cso­la­tom Sze­ged­del. De na­gyon ér­de­kel az új fel­adat, öröm­mel vál­lal­tam a meg­bí­zást. Úgy ér­zem, jó időben tör­tént vál­tás az éle­tem­ben: most nem csak a ba­let­tel fog­lal­koz­ha­tom, még szé­le­sebb, szí­ne­sebb lett a te­vé­keny­sé­gi kö­röm. Her­czeg Ta­más igaz­ga­tó úr mel­lett, aki tõs­gyö­ke­res sze­ge­di, és éve­kig volt a Sza­bad­té­ri igaz­ga­tó­he­lyet­te­se, most is­me­rem meg e nagy­üzem mű­kö­dé­sét. Az idei prog­ram­ban tör­tént né­hány vál­to­zás: a kí­nai cir­kusz­tán­cos pro­duk­ci­ót le­mond­ták, he­lyet­te be­jött Az ope­ra­ház fan­tom­já­nak kon­cert­sze­rű gá­la­előadá­sa, il­let­ve a Porgy és Bess New York­ból, ame­lyet ki­fe­je­zet­ten ide, a két sza­bad­té­ri előadás­ra pró­bál be az ame­ri­kai tár­su­lat. – A já­té­kok 1931-es in­du­lá­sá­tól drá­má­kat (misz­té­ri­um­já­té­ko­kat) és ope­rá­kat ál­lí­tot­tak szín­re a Dóm té­ren. A kény­sze­rű szü­ne­tet kö­ve­tően, 1959-tõl ba­lett, ope­rett, nép­ze­ne gaz­da­gí­tot­ta a kí­ná­la­tot, az­tán jöt­tek a po­pu­lá­ri­sabb mű­faj­ok: rock­ope­rák és mu­si­ca­lek. Az utób­bi idõk­ben már e köny­­nye­debb, „biz­tos si­ke­rű, jól el­ad­ha­tó" előadá­sok ural­ják a mű­sort, ami azért nem iga­zán az ere­de­ti, vi­lág­ra­szó­ló „salz­bur­gi ide­át" erősí­ti... Te­gyük hoz­zá gyor­san: a Salz­bur­gi vagy a Bayreuthi Ün­ne­pi Já­té­kok előadá­sa­i­ra szin­te le­he­tet­len je­gyet sze­rez­ni, va­gyis nem ar­ról van szó, hogy a „komolyabbságnak" (más­hol) ne len­ne kö­zön­sé­ge. – Min­den szem­pont­ból em­lít­het­nék pró és kont­ra ér­ve­ket a mű­faj­ok te­kin­te­té­ben. Egy ilyen jel­le­gű fesz­ti­vált két­ség­te­le­nül nem le­het pusz­tán mer­kan­ti­lis­ta szem­lé­let­tel ve­zet­ni, de az is tény, hogy egy­re ne­he­zebb biz­to­sí­ta­ni egy ek­ko­ra in­téz­mény anya­gi hát­te­rét. Sze­ge­den ha­tal­mas szín­pa­dot kell be­töl­te­ni, je­len­tõs költ­ség­gel jár a „be­bú­to­ro­zá­sa", a jel­me­zek el­ké­szí­té­se, a nagy­szá­mú sta­tisz­té­ria fel­öl­töz­te­té­se, az ének­kar, a ze­ne­kar... – so­rol­ha­tom. És a négy­ezer fé­rőhe­lyes né­zőte­ret is meg kell tud­ni töl­te­ni. Az utób­bi húsz év­ben el­sősor­ban a mu­si­cal, il­let­ve az ope­rett hoz­ta be a kö­zön­sé­get. A nagy tá­vol­sá­gok, az in­ti­mi­tás hi­á­nya mi­att drá­mák, szín­mű­vek előadá­sá­ra ke­vés­bé al­kal­mas a Dóm tér, ezek in­kább az Újszegedi Sza­bad­té­ri Szín­pad­ra va­lók. Ope­rát vi­szont ját­sza­nunk kell, hi­szen tra­di­ci­o­ná­li­san ré­sze a Sze­ge­di Sza­bad­té­ri Já­té­kok­nak. A vi­lág­sztá­rok szer­zõd­te­té­se azon­ban nem kön­­nyű. Több év­re előre kell ter­vez­ni. Sa­ját pro­duk­ci­ók ese­té­ben pe­dig az it­te­ni hos­­szabb nyá­ri pró­ba­fo­lya­mat a mű­vé­szek la­zább és job­ban jö­ve­del­me­zõ kon­cert­fel­lé­pé­se­i­tõl ve­szi el az idõt. De biz­tos, hogy az An­na Netrebko, Elina Garanča a vagy Jonas Kaufmann ne­vé­vel fém­jel­zett gá­la­es­te­ket itt is jól el le­het­ne ad­ni. Egy fesz­ti­vál tör­té­ne­té­ben azon­ban ér­de­ke­sebb és fon­to­sabb a sa­ját ope­ra­pro­duk­ci­ók ki­ál­lí­tá­sa, amit már jó­val ne­he­zebb és na­gyobb fel­adat nem­zet­kö­zi csil­la­gok­kal meg­ol­da­ni. So­kat gon­dol­ko­dunk azon, mi­lyen irányt kö­ves­sünk. A sze­zon vé­gez­té­vel több ta­pasz­ta­lat­tal tu­dok majd re­a­gál­ni er­re a kér­dés­re. /A teljes cikket a nyomtatott változatban olvashatja./

3471 Búbánat 2013-07-30 13:44:36
A Kossuth Rádióban most kétórától "Arcvonások"-sorozatban Uhrik Teodóra Kossuth- és Liszt-díjas érdemes művész, táncpedagógus a vendég. (az április 25-i adás ismétlése) "A pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola tánc tagozatának vezetője, aki kollégáival negyven éve azért dolgozik, hogy biztosítsa az ország táncművészeti életének utánpótlását." (30 perc)

3470 Búbánat 2013-07-28 11:22:57
[url] http://mno.hu/grund/elhunyt-fernando-alonso-balettmuvesz-1175149; Elhunyt Fernando Alonso balettművész [/url] PR Forrás: MTI/MNO 2013. július 28., 08:16 Elhunyt 98 éves korában Fernando Alonso, a híres kubai balettiskola atyja – egykor maga is híres táncos és koreográfus –, a világhírű Alicia Alonso első férje, akit a szigetországban csak a maestrók maestrója néven emlegettek.

3469 Búbánat 2013-07-26 18:49:29 [Válasz erre: 3468 Búbánat 2013-07-26 18:48:19]
Bocsánat, ezt a linket nem ide, hanem a musical topicba kívántam tenni...

3468 Búbánat 2013-07-26 18:48:19
[url] http://mno.hu/grund/az-elfujta-a-szelben-gyonyorkodhetnek-szegeden-1174417; Az Elfújta a szélben gyönyörködhetnek Szegeden [/url] PR Forrás: MTI/MNO 2013. július 24., szerda 10:56 Gérard Presgurvic Margaret Mitchell híres regénye alapján készült musicalje, az Elfújta a szél magyarországi ősbemutatójával folytatódik a Szegedi Szabadtéri Játékok programja péntektől. Somogyi Szilárd rendező az MTI-nek elmondta, a Dóm tér közönsége a 2003-ban, Párizsban bemutatott darab „non-replika” – új rendezésben, díszletekkel és jelmezekkel készült – változatát láthatja. Amikor Kerényi Miklós Gáborral, a Budapesti Operettszínház főigazgatójával fordították a művet és készítették az új dramaturgiát, arra törekedtek, hogy a történetvezetés a regényhez és a filmhez közelítő legyen. A hatalmas szegedi színpad alkalmas arra, hogy a mű „színes, széles vásznú filmként” jelenjen meg a közönség előtt. A szereplők csupán négy-öt percet töltenek egy-egy jelenet helyszínén, majd pörög tovább a film, ezzel lehetőséget teremtve arra, hogy mozgékonyabb, fürgébb, fiatalos legyen az előadás – fogalmazott a művész.

3467 IVA 2013-07-23 00:45:18
[url]http://www.atv.hu/videok/video-20130722-operett-kulonlegesseg-a-budapesti-nyari-fesztivalon;Csonka Zsuzsanna operettről, operáról és - egy „elfogulatlan”, ám bizonnyal reális tőmondatban – Leblanc Gergelyről[/url]

3466 mandarina 2013-07-13 07:28:22
Győri évadzáró http://www.kisalfold.hu/gyori_hirek/gyori_balett_evzaro_30_ezer_nezo_felett/2340480/ http://www.hircity.hu/regiok/gyor-moson-sopron/gyori-balett-evadzaro-tovabb-kell-emelni-a-lecet-video

3465 mandarina 2013-07-08 16:52:55 [Válasz erre: 3464 Búbánat 2013-07-08 16:25:37]
http://archiviostorico.corriere.it/2013/giugno/29/Ungheria_pentatonica_co_0_20130629_e4a4cd48-e07d-11e2-b60b-aac979ab4088.shtml Itt található egy olasz hír is.

3464 Búbánat 2013-07-08 16:25:37
Az Opera honlapjáról: [url] http://www.opera.hu/hu/news/Magyar_siker_a_divat_fellegvaraban; Magyar siker a divat fellegvárában [/url] „A Magyar Nemzeti Balett művészeinek közreműködésével mutatták be 22 magyar tervező ruhakölteményeit Milánóban. Az olasz nagyvárosban első alkalommal rendeztek teljességében magyar divatbemutatót a divathét hivatalos programjaként. (Videó) Június 25-én Boros Ildikó, Chernakova Olga, Felméry Lili, Pap Adrienn, Pazár Krisztina, Rotter Bianka, Sarkissova Karina és Apáti Bence 70 öltözéket mutatott be a Palazzo Isimbardiban különleges, táncbetétekkel színesített koreográfiára. A műsor megálmodója, Simonffy Márta, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének elnöke elmondta, hogy a magyar kortárs öltözéktervezőket a Bartók Béla és Kodály Zoltán által teremtett hagyományok átvétele és folytatása inspirálta: „felfedezték, műveikben alkalmazták a pentaton egész hangokra épülő zenei eredőjét. Erre a példára építve alakult ki a magyar kortárs ruhatervezésben egy olyan felfogás és megjelenítési mód, amely az autentikus népi öltözékben meglévő hagyományos motívum- és formakincsből merítve teremt egyedi hangvételű, kortárs öltözékeket". A magyar-olasz évad keretében megrendezett, Pentatónia című rendhagyó show-ról és a kollekciókról Mario Bosseli, az Olasz Divatkamara elnöke is elismeréssel szólt, kiemelve, hogy a letisztult, finom bemutató és a kreatív alkotások jól tükrözték a magyar kultúrát. A kifutón bemutatott ruhakölteményekből július 13-ig látható kiállítás a Palazzo Morandóban.” Az eseményről készült videót itt érheti el: http://indavideo.hu/video/Magyar_divatsiker_Milanoban

3463 IVA 2013-07-07 16:42:58
[url]http://szinhaz.hu/tanc/52789-megtagadta-a-szinpadra-lepest-a-bolsoj-primabelerinaja;Megtagadta a színpadra lépést Szvetlana Zaharova.[/url] A Nagyszínház honlapja szerint Olga Szmirnova táncolja Tatjánát.

3462 mandarina 2013-07-06 17:59:49 [Válasz erre: 3461 miketyson 2013-07-03 07:49:44]
miketyson Most, hogy ettél egy Snikerst,ugye minden okébb és lenyugodtál :)

3461 miketyson 2013-07-03 07:49:44 [Válasz erre: 3460 mandarina 2013-07-03 01:28:58]
mandarina, kedves, butaságot mondott, nem baj, csak nem kell idegesnek lenni miatta. már úgy értem, másokra. magára nyugodtan.

3460 mandarina 2013-07-03 01:28:58 [Válasz erre: 3459 IVA 2013-07-03 01:04:15]
És maga mit tud??? Maga valmilyen formában felelős a café momus topikjainak moderálásáért? Mert ha igen, kérem, vállalja fel!

3459 IVA 2013-07-03 01:04:15 [Válasz erre: 3457 mandarina 2013-07-03 00:25:14]
Nem érti, hogy 3431. sz. hozzászólása óta miért folyik vita Az aranyecsetről. OFF: Nem tudja, mi a nyilvánosság. Nem tudja, mi az a rendszergazda.

3458 mandarina 2013-07-03 00:46:18
Az impresszumban ők szerepelnek Dauner Nagy István - Szűcs József - Tóth Antal ezek szerint ők felelősek ezért a honlapért?

3457 mandarina 2013-07-03 00:25:14 [Válasz erre: 3456 IVA 2013-07-03 00:03:59]
1) Ismerek elég sok Pártay-koreográfiát, nem az én világom. 2) Ennek alapján nem bízom benne, hogy a következő más lesz. 3) Nem vagyok köteles ecceri nézőként megnézni egy olyan koreográfus művét, akinek eddig nem kedveltem a munkáit. 4) Másoktól nem vitatom el, hogy repesve várják, hogy megnézhessék. 5) Ennek hangot adtam egy fórumon, amelyet IVA valami fatális félreértés vagy hozzá nem értés miatt "nyilvános fórumnak" nevez, holott ez csak egy olyan fórum, ahol a nicknévvel regisztráló, a külvilág számára "névtelen", azaz sima civil nézők fejtik ki színházlátogatási szokásaikat SZÓVAL MI A GOND AZZAL, HA AZT ÍRJÁK, AMIT GONDOLNAK? Az. hogy nem egyezik IVA topicsmasszer véleményével? Már bocsi, de azért a topikoknak is megvannak a szabályaik. Ezek szerint a Momus rendszergazdái nem felelnek meg az érvényes szabályoknak, mert hagyják, hogy valaki a nevükben átvegye a regulázás feladatát... piszkosul sajnálom, eddig nem akartam lépni, de ha ők nem lépnek, akkor én kénytelen vagyok :( Itt egy nickneves topikon, ahol ki-ki elmondhatja a nézői véleményét, egyesek RENDSZERGAZDAGÉNT osztják a népet, és ezt ők hagyják...

3456 IVA 2013-07-03 00:03:59 [Válasz erre: 3446 mandarina 2013-07-02 13:02:35]
Mandarina, ha leírod, hogy Pártay Lilla eddigi koreográfiái nem tetszettek, és ennek alapján Az aranyecsettől sem vársz sokat – ez egy vélemény, amelynek első része feltehetően tapasztalaton alapuló ítélet, másik része előítélet. De ha azt írod, hogy Az aranyecsetet nem tartod jó koreográfiának – ez nem az előző vélemény pongyolán fogalmazott változata, hanem egy egészen más „értelmű” üzenet, olyan lehetetlenség, amelyen nem csoda, hogy harmadmagammal felszisszentem, még ha Tőled nem is annyira meglepő. A topic lehetőség arra, hogy „ki-ki leírhassa a véleményét, akár pongyolán is”, de lehetőség a vitára is, ami nem „topicfelügyelet”. Ezen túlmenően egy mondattal lehúzni a koreográfus még be sem mutatott művét, nyilvános fórumon, amelyet olyanok is olvashatnak, akik nem tudják, hogy Az aranyecsetnek volt, van, vagy lesz-e a bemutatója, félrevezetés és hitelrontás is, ami korántsem idegen Tőled.

3455 IVA 2013-07-03 00:00:13 [Válasz erre: 3444 murron 2013-07-02 10:38:59]
Igazad van. Sajnos mégsem ígérhetem, hogy szó nélkül hagyom, ha egy hozzászólásban (leheletfinoman szólva) képtelenségeket olvasok, bekezdésenként akár többet is, és mindezt valahonnan a „szakmaiság” ködbevesző csúcsairól, máskor a tánc iránti szeretet homályos mélységeiből tetszelegve.

3454 IVA 2013-07-02 23:58:29 [Válasz erre: 3443 murron 2013-07-02 10:22:28]
Kedves Murron, be kell vallanom Neked, a mosolyjel nekem még mindig csak azt küldi a tudatomba, hogy a szöveg írója elfelejtette megnyitni a zárójelet a mondat elején. Megpróbálok majd figyelni rá.





A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.