Téma ismertetése: Erkel, Zak, zeneoktatás, amatőr mozgalmak, kultúrpolitika, zene és közélet etc
Sőt, tankerületenként is max. 40 tanár kaphat, ami első látásra nagyon demokratikusnak tűnik, de van egy probléma, igaz, ezt nem is lehet érdemben orvosolni. Aki mondjuk Magyarszombatfán lakik, annak közel 300 km-t kell utaznia a koncertre, tömegközlekedéssel tán meg sem oldható, autóval kb. 20.000 Ft csak az üzemanyagköltség. Aki viszont a Százados úti telepen lakik, az hazasétál (ingyen).
Ha már "Az ifjú gárda" szóba került: itt van egy archív filmrészlet-bejátszás a premier-előadásból, parádés szereposztással állították színpadra a "szocialista" operát, benne tbk. Házy Erzsébet (Kláva Kovaljeva) és Simándy József (Oleg Kosevoj) is, próbálták menteni a menthetetlent... A zene egyébként első hallásra nem annyira rossz...
"... ajándékát, amivel konfliktust gerjesztenek az ajánlatot látványosan elutasító kollégáik körében..." Én ezt azzal pontosítanám, hogy a felhívást az igazgatók kapták meg, amely szerint tantestületenként 2 db ingyen-jegy igénylése lehetséges, és a jegyeket az ígénylések beérkezési ideje alapján osztják szét. Tehát konfliktus elvileg csak abból adódhat, ha a tanárok összevesznek a két ingyenjegyen. Amúgy nem ez az első alkalom, hogy a pedagógusok ingyenjegyet igényelhetnek, mi pl. - feleségem révén - így jutottunk el 2-3 éve egy margitszigeti Saloméra. Emlékszem, kellemes nyári este volt, csillagos éggel, sétáltunk is egyet a Szigeten. Feltehetően a Saloméra nem volt túljelentkezés, egymásttiprás, vagy hajtépés.
Eddig úgy tudtam, hogy Az Ifjú Gárdát 3 előadás után vették le a műsorról, de tévedtem, ill. helytelenül informáltak: http://digitar.opera.hu/www/c16operadigitar.01.01.php?bm=1&mt=0&kr=A_10_%3D%22Az%20Ifj%C3%BA%20G%C3%A1rda%22
Aki ráér, utánanézhet, hány előadást értek meg ÓSZ "naftalinból elővett, méltán elfeledett" produkciói, a különféle kortárs baletteket is beleértve.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Papp_L%C3%A1szl%C3%B3_Budapest_Sportar%C3%A9na#Az_%C3%A9p%C3%BClet_sz%C3%A1mokban Ha nem vagyok szenilis, a férőhelyek ötödére csapott le a BM. A Columbusszal annyiban áll fenn hasonlóság, hogy akkor a VKM vette meg az "ingyenjegyeket", azt meg kétlem, hogy épelméjű ember saját elhatározásából pénzt adott volna ki a főherceg szellemi termékére. Sajnos az azóta eltelt csaknem egy évszázad alatt annyira nőtt az átlagos igénytelenség, hogy Mága önként fizető hallgatókat is odavonz. Az ifjú gárdát illetően - ha nem tévedek - az előadásokra beterelteknek ki kellett fizetniük a jegy árát, csakhogy akkoriban az operai belépő nem jelentett komoly érvágást Átlag Józsi/Bözsi számára.
OK, közöttük is akad üdítő kivétel, aki Mágát ugyanúgy a popszar kategóriájába sorolja, mint bármelyik rappert vagy mondjuk a túlértékelt szülésznőt. A témára térjünk vissza Mága hakniestje után: Sikerült-e kivattázni a PL Arénát, és ha igen, főleg KIKKEL? Más kérdés, keletkezik-e feszültség egyes tantestületekben, ha bizonyos tanarak elfogadják a barom Pintér "nagyvonalú" ajándékát, amivel konfliktust gerjesztenek az ajánlatot látványosan elutasító kollégáik körében?
Ne becsüljük le a tanárok ízlését. Figyelem! A Mága-koncertre nem ők vették a jegyet a saját pénzükből, a saját ízlésüket követve, hanem szétosztottak közöttük 2.500 db. potyajegyet, vélhetően az Aréna kivattázása céljából (is). Nem elég közpénzből, azaz a mi pénzünkből szponzorálni azt a koncertet, de közvetve még a jegyek egy részét, konkrétan 2.500-ét is velünk fizettetik meg. Mint amikor és ahogyan Az ifjú gárda-előadásokat vattázhatták anno az Operahàzban. Kb. ott is tartunk egyéb téren és több tekintetben. Csak akkor megszállott ország voltunk, nem sokkal egy újabb vesztes háború után. Most meg előtte. Ld. még Eiffel-topik 743.
Ismét csak József Ferenc főherceg általam már többször hivatkozott Columbus-drámáját hozhatom fel elrettentő példaként. A különbség ott van a csaknem 100 évvel ezelőtti sztorihoz képest, hogy az akkori kényszerközönség jó része tudatában volt annak, hogy dilettáns fércművet lát, míg a mostani tanarak döntő többsége őszintén hiszi, miszerint Mága produkciója "A" komolyzene. (Plusz Szentpéteri Zongorázó Cica, a Princess, Clayderman, magasabb szinten André Rieu.)
A HVG információi szerint Mága Zoltán újévi előadására 2500 tiszteletjegyet biztosítanak a köznevelésben dolgozó tanároknak:
Közzétette a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete egy tankerület vezetőjének üzenetét, amelyből az derül ki, hogy a Belügyminisztérium irányítása alá tartozó köznevelésben dolgozók tiszteletjegyeket igényelhetnek Mága Zoltán 15., jubileumi újévi koncertjére.
A szöveg szerint „Dr. Pintér Sándor belügyminiszter úr és Mága Zoltán Prima Primissima-díjas hegedűművész úr közösen” biztosít 2500 darab belépőt, amelyek közül egy pedagógus legfeljebb két darabot igényelhet.
Hangyász, Tiéd a szó! :-(
Emlékezetem szerint a Momus hőskorában már felbukkant az iskolai könnyűzene-oktatás egy fogadatlan prókátora, majd eltűnt, mint Kossuth Lajos a ködben. https://magyarnemzet.hu/kultura/2022/10/konnyu-zenet-vinni-az-iskolakba
A popszar öl - l. előbbi hsz-omat - és butít. A nyomorba döntésről lehet vitatkozni, fennáll-e a tárgyban.
Hová vezet a popszar? Ide: https://blikkruzs.blikk.hu/aktualis/drama/halalos-gazolas-hev-budakalasz-negyveneves-ferfi-zenet-hallgatott/wv9exvb
Feltehetően nem a Máté-passiót vagy az op. 111-et.
Kellett egy kis idő, hogy rászánjam magam az írásra. Nagy csalódás okozott a Liszt F. Kamarazenekar és Várdai István október elsejei koncertje a ZAK -on. Ha én így tudnék csellózni, akkor nem így csellóznék! Az egész koncert nem volt méltó sem a zenekarhoz sem az amúgy zseniális Várdaihoz! Nyilván senki nem meri mondani, hogy "a királyon nincsen ruha", de őszintén remélem, hogy a "király" tudja ezt.
Ugyan már, bagatell. Most aztán meddig kell várni erre? Pedig azt hittem, a nagy sikerre tekintettel megismétlik a tavalyi, "FELEJTHETETLEN" felvonulást.
Mindenkitől, tőled is elnézést kérek. Az idei nagyszabású -teljes fééél órát kitöltő- Andrássy úti produkció tegnap este lezajlott. Forrás: itt. Gyönyörű lehetett gyönyörű időben.. A topik címadója legalább megjelent a műsorban.
Hold-Fény-Mesék az Andrássy úton
Többek között Arany János, Benedek Elek, Illyés Gyula és Petőfi Sándor magyar monda- és mesevilág ihlette történeteinek felhasználásával készült a Hold-Fény-Mesék, amely kifejezetten az ünnepi alkalomra íródott allegorikus műben a Tündérkert elrabolt fényének történetét meséli el. Mindezt a fényfestés és az utcai installációs művészet eszközeivel, mozgó óriás alakokkal, monumentális élőképekkel. Augusztus 19-én, pénteken, 21 órától a Kodály körönd és a Hősök tere között lenyűgöző fényalakként megjelennek a magyar mondavilág szimbólumai, valamint mesevilágunk figurái, Tündér Ilona, a csodaszarvas, János vitéz, az Aranyszóló Pintyőke, a Holdfény lovag, és az útjukat segítő vagy keresztező óriások, boszorkányok, ördögök, aranymadarak, akiket több mint 200 artista, tűzzsonglőr és táncos kelt életre. A mintegy félórányi produkcióban minden installáció megelevenedik, majd tovább halad. A mese végén Szent István király és a Szent Korona szimbolizált alakja zárja a sort, a nem mindennapi látványt pedig Kodály, Bartók, Liszt, Kacsóh Pongrác művek, valamint népdalok ihlette szimfonikus zene tesz teljessé.
Itt nem találtam semmit: https://szentistvannap.hu/musorok/day/20 Tegnap volt a főoldalon valamilyen népmesei játék, de mára levették.
Kieg. Nem ma, de ez lesz az Andrássy úton (idén is): monumentális felvonulás. Részletek:
https://www.origo.hu/itthon/20210817-augusztus-20an-kulonleges-felvonulas-lesz-az-oktogon-es-a-hosok-tere-kozott.html
Sajnos jól látod. Sajnos idén nem úszom meg, tavaly nem voltam itthon. Koronaúsztatás nem lesz. Andrássy utat tudtommal nem árasztják el vízzel max. ha jön a zivatar. Bocs, nem rongálom tovább a topikot :-)
Ha jól látom, felétek ma este lesz valami borzadály. Őszinte együttérzésem. Szerintem fusson, aki tud, jómagam iszonyodom a "magyar kultúra" ilyettén megjelenítésétől/proliszórakoztatástól. Leghelyesebb valamilyen aprófaluba elmenekülni, előzőleg tájékozódni, mit találtak ki az ottani pihent elmék Szt. István ürügyén.
Indexnek adott írásban interjút.
Hol jelent meg?
megvan!
E téren teljesen egyetértek Schiff András 2018-as év végi interjújával, amit ott a popról mond. Én zsigerileg undorodom tőle a borzalmas zaja és primitívsége miatt, bár készségesen elismerem, hogy van még lejjebb. Mi az, hogy? nagyon is!
Együttérzésem!
1. Nem szerencsés általánosítani. Nem értek a focihoz poprockhoz, de voltak, vannak nívós formációk és nóták is dögivel.
2. Igen.
Engem annyiban érdekel, hogy némileg érint, mivel a környéken élek és az útlezárás, terelés, építés már két napja tart és a java még csak most jön. Persze jobban viselném, ha mondjuk Netrebko vagy Kaufmann vonulna majd errefelé 20-án :-)
Annyira nem érdekel az egész hacacáré, hogy tőled értesültem az Andrássy úti giccsparádéról. Amúgy gyakorlatilag egyetértek, miközben tudatában vagyok a széles néptömegek sekélyes ízlésének.
1. Minek nevezzem? A popszemét és a minőség fogalmak kizárják egymást.
2. Van az a pénz, amiért...
3. Megértem, ha magyarként nem akart a szerb eü-ben robotolni. Most ne menjünk bele abba, kit/mit hány és mekkora plakát hirdet. Magdi ugyanannyira nem érdekel, mint Ákos.
1. Ezt szoktad "popszemétnek" becézni. Sajnálatos módon Magyarország egyetlen, ismétlem, egyetlen kultúrához -igen, kultúrához- köthető eseménye a Sziget, ami valóban széleskörű nemzetközi érdeklődést vált ki, beleértve a Nemzeti Vágtát, a new yorki Bánk bánt, az aug. 20-ai, idén is megrendezésre kerülő giccsparádét az Andrássy úton és a 138. István, a király-produkciót. Ez van. Ez legalább nyereséges.
2. MVM a NER egyik zászlóshajója, természetesen a mi (adó)forintjainkból. Nevezett két művész inkább tárgya, nem pedig alanya ennek a koncertnek.
3. Dettó. A szülészművésznőt valójában a NER értékeli (túl), 2023. februári (!) koncertjét pl.már hetek óta öles plakátok hirdetik városszerte. Ahogyan Kovács Ákosét is szokásos.
1. A média, beleértve az állítólag ker.-nemzetit, fantasztikus kulturális eseményként számol be a drogszigeten hőségben és porban végbement őrjöngésről.
2. Nagyon szomorú, hogy nyilvánvalóan piszkos anyagi okokból ERRE kell Kellernek és Balázsnak sort kerítenie: https://mvmzenergia.hu/
A mértéktelenül túlértékelt szülésznő csak hab a tortán.
Kimaradt egy i? ... régi templomiból átalakított... Netán egy vessző is: ... régi, templomiból átalakított...
Biztosan le kellett fűrészelni a templomtornyot, hogy beférjen Varánusz konditermébe.
Na kérem, mit találtam?
"A zenész gyakran Bachot játszik az édesanyjának a régi templomból átalakított orgonán."
Megnéztem e társulat honlapját és megdöbbentem, milyen magas szintű produkciókat valósítottak meg. Persze nem nagy előadói apparátust igénylő operákat adtak/adnak elő, ráadásul nem szállodák báltermében/egykori pajtákban/a helyi ipartestület dísztermében stb.
Norman Lebrecht, avagy ne játszad megint a kis naivot.
"a komolyzene jelenére és jövőjére Magyarországon ... nincsen semmi hatással" ...Ahogy már G.B.Shaw írta: sosem lehet tudni. A magyar zenekarok magas átlagfizetése és esetenkénti létszámhiánya akár még ide is vonzhatja az angol társulatból eltávolított muzsikusokat.
Talán miket írkál Hangyász? Lásd 2378. sorszám:
https://slippedisc.com/2021/09/how-an-english-orchestra-conducts-ethnic-cleansing/
Az Origo cikke annak "magyar visszhangja"... A felvetésedet tárgyald meg Hangyász fórumtárssal, miért ide tette be ezt a linket?
A 2379-ben található linkre kattintva a cikk elején olvasható, hogy ez egy rendkívüli hír! És az is olvasható, hogy ki jelentette be és hol. Legalábbis én így és ennek megfelelően értelmezem.
Ki vagy mi az a "NL"?
Szegény fehérek, már rabszolgának sem kellenek. Ráadásul a gyapottermesztés is kiment a divatból. Most mi lesz velük? Persze ez a komolyzene jelenére és jövőjére Magyarországon (ez a topik címe) nincsen semmi hatással, de te tudod, hogy ebbe a topikba miket irkálsz. :)
Kapcs. 2378. is...
14 fehér zenészt kirúg egy angol operaház, mert szerintük túl sok a fehér művész a társulatban
ORIGO -2021.09.17. 17:20
NL-nek hiszel?
https://slippedisc.com/2021/09/us-orchestra-conductor-wanted-no-whites-need-apply/
https://slippedisc.com/2021/09/how-an-english-orchestra-conducts-ethnic-cleansing/
Egy olyan infranag mellett már melegedni lehet.
"The new record is G−7, or 0.189 Hz, eight octaves below the lowest G on the piano, or just over seven octaves below the piano. The most recent published record is in the 2020 Guinness Book of World Records." (Wiki)
Most olvastam, keresd a hibát!
"2012 óta Tim Storms a legmélyebb hangú ember a világon, hangja nyolc oktávval alacsonyabb a zongora legalacsonyabb G-hangjánál. "
https://telex.hu/szorakozas/2021/02/18/legmelyebb-hangu-ember-video-hang
Igazán nem akarok "ünneprontó" lenni, de hadd osszam meg, hírek szerint mi is az a V4NA ...
Rasszista komolyzene, avagy dögöljön meg minden fehér ember?
„Nem minden fehér kókler elnyomó, de minden fekete rasszista? Zavar támadt az erőben. BLM csúcsrajáratva.
Szembejött a velem a V4Na oldalán egy cikk arról, hogy a nyugati civilizáció legutóbbi elmebaja (értsd BLM, vagy Black Lives Matter, avagy magyarul: minden fekete élete számít, kivéve Afrikában) éppen melyik újabb mérföldkövéhez érkezett el. Most már a komolyzene is rasszista.
Nem elég, hogy a zenekarok nagy része fehér, de ráadásul még fehér zeneszerzők zenéit is játsszák. Hol itt az igazság?”
Nagyon is érzem a hsz.-ból áradó szarkazmust! ;o)
Más vonatkozásban, érdemes a szenegáli származású híres Shakespeare-színész, Ira Aldridge (1807–1867) életútját áttekinteni; a korabeli magyarországi vendégfellépéseinek nagy közönség és kritikai visszhangja volt nálunk.
BARTHA KATALIN ÁGNES: IRA ALDRIDGE, SHAKESPEARE ÉS A MAGYAR SZÍNHÁZI VISZONYOK
/Forrás: A Játéktér 2014. őszi számából/
Idézek egy részt a tanulmányból:
„Pesten Aldridge fellépéseinek köszönhetően az Othellót és a Velencei kalmárt is többször játszották. Az Ira Aldridge-féle Othello osztatlan sikernek örvendett, de ugyanúgy a Macbeth- és III. Richárd-alakításait is elismerés övezte Magyarországon.Az 1853-as beharangozott kétszeri fellépéséből a pesti Nemzeti Színházban végül 14 fellépés lett az év folyamán. Tavasszal érkezett kisded angol társulatával, ősszel egymaga jött vissza újra játszani fényes sikerének színhelyére. 1858-ban harmadszor is eljött, s ebben az évben is eljátszotta a Velencei kalmár kulcsszerepét, a Shylockot is.”
„Az akkoriban szabadságharcos múltja miatt a Nemzeti-színpadról letiltott, és operarendezőként foglalkoztatott Egressy Gábor így írt alakításáról:
1853. ápr. 2. Afrikai vendégünk ma, mint Shylock, egészen európai arczot öltött, s ez neki valóban meglepőleg sikerült. A tompa fekete orr eltünt, s helyette horgas fejér orr állott elő; valamint a néger gyapjat is fehér bőrű félkopasz fej váltotta fel. (…) Ezen Shylock, melyet ő elénk teremtett, az egyéni sajátszerűség bevégzett ábrázolata volt, a keleti vérmérséklet és fajtermészet általános szellemében. Kedvező körülménynek tekinthető, hogy a műfeladat ez utóbbi pontban, a művész személyiségével véletlenül ma ismét találkozott. Ilyen keleti fajú zsidó volt ő, testének és lelkének minden ízében, minden helyzetben és állapotban. Ilyen volt atyai és kalmári vesztesége kínaiban; határtalan vallás és fajgyűlöletében; kárörömének ama perczében, midőn Antonio vesztesége felől értesül; ilyen ama végső megsemmisülés tragikai pillanatában, midőn keresztyén (?) igazságszolgáltatás őt javainak vesztésére ítéli, s életének is csupán a hitváltoztatás föltétele alatt kegyelmez meg. (…) Hol van azon ítészeti daguerrotyp, mely e művészi ábrákat, vagy csak egyetlen perczet ezekből képmásolni, s az öröklét számára fentartani vállalkoznék? (…). Hol a mesterség, mely a látás és hallás hiányait kárpótolhatná azokra nézve, kik ez élő képektől távol vannak térben és időben?”
Ha egy üzlet beindul!
Természetesen ironikus szándékkal írtam. L. még GANDHI (!!!) szobrának ledöntését.
