Téma ismertetése: Erkel, Zak, zeneoktatás, amatőr mozgalmak, kultúrpolitika, zene és közélet etc
Érintve teccik lenni? A kérdésre válaszolva: Egyet sem. Ugyanakkor ha pár %-uknak fogalma lenne a zenéről, máris jobban állnánk.
Hangyásznak igaza van!
Kedves Hangyász!
Hány tanítót ismer zenei tudása alapján olyan alaposan, hogy ilyen sommás ítéletet hozzon?
A tanítók zenei ismereteit meg inkább hagyjuk. :O(((
A helyzet még ennél is sokkal rosszabb: ugyanis egyre nagyobb az énektanár hiány, a tendencia pedig erősödik, mert az ének-zene tanárképzés romokban hever. A Zeneakadémián amióta átszerveződött az egykori karvezetés szak, alig van diák, aki van, annak sem ez az életcélja, de ha mégis délelőtti iskolában állásba áll, akkor 1-2 év után visítva menekül és elmegy zeneiskolába szolfézstanárnak, mert ott kisebb létszámú csoportok vannak, kisebb elvárásokkal, nincs folyosói ügyelet, stb. Az egyetemi nevezzük "ELTE-rendszerű" zenetanárképzést pedig most szándékszanak megszüntetni, persze nem így direktben, hanem olyan feltételek közé szorítják a szakokat, hogy ne tudjon működni. Ne feledjük, a tanító(nő)k 6. osztályig taníthatnak ének-zenét, a tanítóképzőkben pedig a zenei alkalmasság az utolsó helyen van. Plusz ugye készülődik BÖSZME, aminek megint felerősödtek az előkészületei. Szóval a végeredmény, hogy 40 év alatti iskolai énektanár az a fehér holló kategória.
Dehogy tartják, se tanár nincs rá, se terem. Tisztelet a kivételnek, de általában heti 1-2-t tartanak meg megfelelő körülmények közt, esetleg ahol van néptánc (nagyon nem ez a jellemző), ott az kiváltja az egyiket, a maradék 2-3 óra pedig a tanárra/tanítóra van bízva, hogy mit kezd vele. Jó esetben kimennek a szabadba, rossz esetben más tantárgy órakeretét bővíti.
Ez édeskevés. A tanarak képzettségére inkább nem térnék ki, persze tisztelet a kivételnek. A múltban egy zenerajongó fizika- vagy nyelvtanár gyakran többet tett a Zene megszerettetéséért, mint elvben erre képzett kollégája; kérdés, akad-e még ilyen nem-szakbarbár tanerő.
Amit Karinthy ír az Utazás a koponyám körül előszavában, ugyanígy a művészetek minden ágára, de szerintem főleg a zenére ugyanígy érvényes.
Voltak is valaha ének-zenei osztályok heti öt énekórával. Manapság egy ének-zenei osztályban az alsó tagozatban heti 3, a felsőben heti 2 énekóra jut. Igaz, emellett még kórus is van minden héten. De magyar irodalom órából sincs több manapság az ötödik osztályban, csak heti kettő. Mindenesetre a mindennapi testnevelés órát megtartják.
Nincs annyi tanítási nap :)
Éppen ezért kell az első osztálytól kezdve szisztematikusan tanítani az ének-zenét. Alsóban heti két, felsőben és az első két középiskolai évben heti egy órában.
Én ezt úgy általában raktam ide, mert fel-felmerül a téma. És szerintem érdekes, hogy alapvetően nem egy új elképzelés.
Kedves Momo, valamit nagyon félreértettél. Szó sem volt a mindennapos énekóráról.
Ami a mindennapos énekórát illeti, ez nem egy új ötlet (és úgy tűnik, nem is ördögtől való gondolat). Kodály így ír erről 1961 márciusában:
"Az elvetett mag mégis kikelt: egyre-másra támadtak „éneklő iskolák” mindennapos énekórával, és értek el csodálatos eredményt nemcsak zenében, de minden tárgyban. Igazi népművelés akkor lesz, ha majd minden iskola ilyenné alakul. Egyelőre mintegy 100 működik a Művelődési Minisztérium jóvoltából."
(333 olvasógyakorlat, utószó, kiemelés tőlem)
"Összesen 222 példát gyűjtöttünk össze a kötetben, afféle breviárium, tehát minden tanítási napra jut egy. Ezek egyszerű, népszerű, dallamos, szerethető részletek, amelyek szervesen illeszthetők az iskolai anyagba, és amelyeket nemcsak ének szakos tanár, hanem bármelyik pedagógus tud használni. Egy-egy példa feldolgozása, megtanulása mindössze 10-15 percet vesz igénybe,..."
Ez a minden nap legyen énektanítás, nem kell ahhoz énekóra, lehet a tízperces szünetben, folyosón, lépcsőházban ötlet már két éve felmerült, és akkor ki is adtak egy kis dalkönyvecsét. Aztán néma csend, semmilyen hatása nem lett az akciónak. Ez most az Ókovács féle továbbfejlesztett változat. Két újdonság van benne, hirtelen nem is tudom megmondani melyik a blődebb. 222 közkedvelt opera-dallam, fülbemászó, egyszerű, 10 perc alatt megtanulható. Nem sok ez egy kicsit, Ókovács mester? Olasz-frencia-német-orosz, aztán egy kis angol barokk a lurkóknak? És persze nem kell hozzá énektanár sem, bármelyik pedagógus kívülről fújja. Eszébe jutott valakinek is, amikor bevezették a napi testnevelést, hogy nem kell ahhoz testnevelőtanár, jó arra bármilyen pedagógus? Persze a testnevelés más, az egy fennkölt és tudós szakma, no de énekelni néhány opera-dalocskát mindenki tud, nem kell ahhoz képzettség, jön az magától. És mint köztudott a mai pedagógusok mindegyike Mozart-Verdi-Wagner zenéjén nőtt fel. Az új irány nagyon jó, induljunk el rajta, aztán lépjünk tovább: egyáltalán nem kell énektanár, meg az a heti egy énekóra sem, mindenki énekelje, fütyöréssze a sorakozónál, tízórai közben, becsengetés előtt, wc-öblítést követően a 222 opreadallamot, vesszen a népdalkincsre alapozott énektanítás, vesszen Kodály, éljen Ókovács.
Valami nagy baj van, nagyon nagy baj - úgy gondolom.
Sajnos mindent a (családi) környezet dönt el, esetleg az, hogy hány gyerek képes abból Billy Eliot módjára kiszakadni, vállalva a mocsárként működő család/haverok/szomszédság stb. kiröhögéssel vegyes értetlenkedését.
Hiába bármilyen kiadvány, ha nem az iskolába lépés pillanatától kezd a gyerek szervezett formában (énekóra) ismerkedni a zenével.
Kellenek a jó tanárok, de mindezek előtt a tanárképzés megújítása. Már az alsó tagozatban szakos kellene tanítsa a tárgyat.
A másik dolog a tankönyvválasztás. Jelenleg az Apáczai Kiadó könyve javasolt az első 8 évfolyamban, a régi nemzetisből az első két osztály, és az 5-6. osztály számára készült tankönyv. A középiskolák is egyetlen tankönyvet választhatnak.
Ha megfelelő módon történik a gyerekek bevezetése a komolyzenébe, akkor természetessé válik az, hogy énekeljen, zenét hallgasson később is. Ha kampányszerűen bevezetik a mindennapos éneklést, adnak ki olyan kiadványokat, amik a nagyobbaknak szólnak, az csak olaj a tűzre. Így csak néhány diák fog érdeklődni a zene vagy balett iránt. Alulról kell építkezni!
Nekem erről így első olvasatra a mindennapi közös újságolvasás jutott eszembe, fiatalabbak kedvéért "szabadnépfélóra".
A viccet félretéve, általános- és középiskolás koromban heti 2 énekóra volt, melyben sok mindent megtanulunk. Énekelni, kottát olvasni. Némi zenetörténeti ismeretanyagot kaptunk, pl neves hazai és külföldi szerzők életrajzát, kortörténetet, hogy el tudjuk helyezni őket a kultúrtörténetben. És igen, tanultunk népdalokat, a szomszédos népek dalkincsét is megismertük.Horribile dictu, a középiskolás korszakban szerveztek operalátogatást, zeneakadémiai koncert látogatást diákjeggyel - nem volt kötelező - utána énekórán megbeszéltük a hallottakat. Ezen lehet nevetni, lehet szörnyülködni, de megadta azt az alapot, hogy akinek volt érdeklődése, kiismerte magát a zene és opera világában, és lelkes operalátogató, koncertlátogató lett. Persze, akkor az Operaház megfizethető lehetőség volt, III. emeletén egyszámjegyű forintot kellett fizetni egy jegyért.
Ja, hogy el ne felejtsem! Énekkari tagnak lenni, nem volt kötelező, de érdekes módon minden valamire való általános - és középiskolának volt énekkara, melyeknek időnként kórusvetélkedőket szerveztek, és akad néhány neves énekművészünk,színésznőnk aki pályafutását a középiskolai énekkarban kezdte. Mivel én lányiskolába jártam, "csak" hölgyekett tudok említeni, a teljesség igénye nélkül. Csengery Adrienn, Zsadon Andrea, Halász Judit, Csűrös Karola, stb.
Visszaemlékezve az általános- és középiskolai énekóráimra, a heti egy óraszám és mellette még zongora-szolfézs tanulás, számomra elegendő volt egy bizonyos tudásszint eléréséhez. S mivel van jó énekhangom, és tudok kottát is olvasni, a kóruséneklés ugyancsak örömet okoz.
Hogy mások hogy vannak ezzel, nem tudom. De szerintem meg lehet kedveltetni a mai diákokkal is az éneket és zenét, ha nem botfülűek, ha kapnak ehhez bárhonnan/bárkitől bármi segítséget. A jelzett segédeszközökkel és alkalmazni kívánt módszerekkel – ha nem erőszakosan tukmálják a diákokra – felkelthető az érdeklődésük a tantárgy iránt. Nem hinném, hogy kapásból elutasítanák, amennyiben éreznek magukban némi képességet, hajlamot, és a komolyzenét sem misztifikálják nekik. Persze kedvet csinálva kell közelíteni a témához, s elvárható, hogy felkészült legyen a tanár, aki odaadó és érdekfeszítő módon, szeretettel, türelemmel és empátiával adja át a megfelelő szintű ismereteket az éneket tanuló diákjainak, és segíti, rávezeti őket az éneklés, az énekelni tudás szépségére-örömére.
Majd idővel kiderül, hogy a kapott új támogatási (kísérleti) formával élni tudnak-/fognak-e az iskolai énekórákon a tanárok, amennyiben alkalmazzák, az mire lesz elegendő, milyen eredménnyel jár.
Te jó Ég, szegény unokáim! :((
" Kákay István képzési vezetőjük szerkesztésében példatárat állítottak össze népszerű opera- és balettrészletekből, melyhez minden iskola ingyen juthat hozzá, és amely nagy segítség lehet a mindennapos éneklés színvonalas megszervezésében. "
Ez igazán naccerű. A mindennapos éneklés színvonalas megszervezése amúgy igen jól áll, szinte minden tárgyi és személyi feltétele megteremtődött, igazából már csak egyvalami hiányzott: egy ingyenes példatár, amelyben népszerű opera- és balettrészletek vannak (hallhatóak, láthatóak?).
Hangsúlyosabb lesz a zenei nevelés
MNO.hu - 2019. SZEPTEMBER 26. CSÜTÖRTÖK 06:19
A FIGYELEM, AZ EMLÉKEZET ÉS A TÁRSAS VISELKEDÉS IS FEJLŐDÖTT A NAPONTA ÉNEKLŐK KÖRÉBEN
/Csókás Adrienn/
Felélesztették a mindennapos iskolai éneklésről szóló szakmai párbeszédet, hogy a jövőben hangsúlyosabb szerephez jusson a diákok zenei nevelése — értesült a Magyar Nemzet.
A Magyar Állami Operaház példatárat állított össze a legnépszerűbb operarészletekből, amelyhez minden iskola ingyen juthat hozzá, és törekvés van arra is, hogy a megújuló tananyag-szabályozás révén tantervi keretek közé emeljék a napi dalolás, zenélés lehetőségét.
[…]
„Ókovács Szilveszter azt mondta a Magyar Nemzetnek: Kákay István képzési vezetőjük szerkesztésében példatárat állítottak össze népszerű opera- és balettrészletekből, melyhez minden iskola ingyen juthat hozzá, és amely nagy segítség lehet a mindennapos éneklés színvonalas megszervezésében.
– Összesen 222 példát gyűjtöttünk össze a kötetben, afféle breviárium, tehát minden tanítási napra jut egy. Ezek egyszerű, népszerű, dallamos, szerethető részletek, amelyek szervesen illeszthetők az iskolai anyagba, és amelyeket nemcsak ének szakos tanár, hanem bármelyik pedagógus tud használni. Egy-egy példa feldolgozása, megtanulása mindössze 10-15 percet vesz igénybe, sikerélményt nyújt, szórakoztat, így remélhetőleg kedvet csinál a gyerekeknek a klasszikusokhoz – magyarázta Ókovács Szilveszter.
Hozzátette: a dalok mellett közölnek néhány ismeretterjesztő mondatot a zeneszerzőről és a műről is, a cselekményben is elhelyezik a példát, de a szolmizációt és az akkordikus kottázást is feltüntetik, megkönnyítve a zongora- vagy gitárkísérettel való előadást. Tervezik továbbá televíziós sorozat indítását is, amely az Opera gyerekkarával mutatja meg minden egyes példa betanítását és előadását, ezek a részek később az intézmény weboldalán gyűjteményesen is elérhetők lesznek.
A főigazgató kiemelte, hogy az „O/A – holnapra” címet kapott kötethez közel száz szakmai vélemény gyűlt össze, és pilot jelleggel néhány iskola már elkezdte használni, de tömegesen várhatóan januártól érik majd el az intézmények. A kötetet alapvetően digitális formában terjesztenék, de lesznek belőle nyomtatott példányok, hogy legyen mit kézbe fogni a tábortűz mellett is, és azt se bánná, ha más minőségi gyűjtemények készülnének a már létező népdalos és operás mellé, hisz a diákok és a pedagógusok változatos zenei „étrendje” is kulcsa annak, hogy szeressék a mindennapos éneklést.
Ókovács Szilveszter szerint nagyon fontos lenne, és már tárgyalnak is arról, hogy a zenei nevelés napi szinten megjelenjen a diákok életében, mert – mint mondja – az opera és balett iránt fogékony közönség kineveléséhez a lehető legkorábban, napi rutinná kell tenni a művészeti nevelést.
– Ha a művészet iránti fogékonyságot sikerülne több ember lelkében elvetni, annak hosszú távon, áttételesen még akár olyan pozitív hozadékai is lehetnének, hogy kevesebb ember ülne a börtönökben vagy éppen tisztábbak lennének az utcák – hangsúlyozta Ókovács Szilveszter, aki arról is beszámolt, hogy az Opera számos módon, például gyereksorozatokkal, hangszerbemutatóval, ringatófoglalkozással csalogatja a kicsiket, az OperaKaland program segítségével pedig már több mint 300 ezer gyerek járt náluk előadáson az elmúlt hat év alatt.”
[…]
:-)
Szegény fenegyerekek, csakugyan nem mai gyerekek,
Hiaba húzták a gabonával megrakott szekeret.
A hagyományos rendszerű zene kiszámíthatóan forgó kereke,
az evolúciónak, illetve a kolektiv harmonizálásának eredménye.
A kortárs rendszerű zene érdekes, de individuális kitaláció:
egyesek számára kellEmesh a kiszámíthatatlan oszciláció!
(;-)
:-)
Rímelni a topikokban több mint érdemes:
ez Kúp Flóris egyik halhatatlan érdeme!
Ma vagy holnap ne habozz, kedves Kúp Flóris,
plíz, térj vissza az eltévedt nyájadhoz máris!
Régebben - mondjuk Bach és Händel korában - a mesterek simán beemelték pályatársaik műveinek részleteit saját készülő darabjaikba, mert ugyebár a bemutatót (egyházi ünnep, magas állású személy születésnapja stb.) nem lehetett elhalasztani. Az illető pályatárs meg talán nem is értesült róla, mi történt a művével. A kóklerséget, azaz a hallgathatatlanul ronda "zene" magyarázatát a 2. vh. utáni korszakra értem.
Hans Sachs lába nyomába se érek...sőt, még a lábbelije nyomába se ;-)
Szerintem az egy topikra jutó költők számában világrekordot állítottunk fel... ;-)
Ld. ez alatt plusz ugyanez versben bónusznak:
Volt már sok kiszámítható zene,
Sokukat mára elvitte a fene.
Kiszámíthatatlan, zavaros vala?
Lett népszerű később néhányuk dala.
Hans Sachs műveit: költeményeit, drámáit és cipőit ;-) ma már -Németországon és az irodalomtudósokon kívül- senki nem ismerné, még a nevét sem. Az ő nevét Wagner és operája tette ismertté viszonylag szélesebb körben. Úgy is mondhatjuk, Hans Sachsnak, ha megkésve is, de jó piárosa akadt.
Más, de ugyanide: tudjuk, a zeneirodalom telis de tele van olyan megbecsült művekkel, amik bemutatásuk idején és később is "első pillantásra eléggé zavarosnak tűntek", szépnek vagy jónak annál kevésbé. Fordítva is igaz: a maguk korában népszerű vagy/és hivatalosan elismert alkotók, művek sokasága mára eltűnt a süllyesztőben, jó esetben zenetudósok kevesek által olvasott könyveiben vagy a kottatárak mélyén. Általánosítok, de inkább áthúzva, mert elvinne messzire: életükben mellőzött, bukott, netán megbélyegzett (kivégzett stb. emberek egyfelől, ideig-óráig sikeres, később feledett vagy a történelem szemétkosarában végzett emberek másfelől.
Úgy gondolod, hogy régebben a zenében nem volt épp úgy rengeteg kóklerség? Legfeljebb mi ma már nem ismerjük azokat.
Megfelelő érzék (nemcsak zenei, esztétikai stb. is) és jó adag zenehallgatói múlt birtokában a gyenge muzsika elég hamar leleplezi magát. Egyik fő ismérve pl. hogy unalmas.
''Kinek mi számít "jó zenének"?''
Nekem a jó zene az, amelyik gyakran kiszámítható,
de olykor megjósolhatatlanul és elsöprően meglepő.
De mivel én magam, néha, kiszámíthatalan és komolytalan vagyok,
most komolyan, ebből a komolyzenei vitábol, egy pillanatra kiszálok!
Az általad mondottaknak nem ellentmondva megjegyzem, hogy a kortárs zenében rengeteg a kóklerség, illetve a hallgathatatlanság értelmiségi rizsával történő indoklása.
Például nemrég, a 75. születésnapja alkalmából Eötvös Péter estje volt a Müpában. Hát ott igazán "jó zenék" hangzottak el. De mondhatnám Kurtágot is, és valószínűleg találnék még akár magyarokat is.
Hans Sachs nem operákat írt, hanem színdarabokat, az opera az ő halála után született. Igaz, akkori mércével igen hamar német földön is gyökeret vert. Jó zenének én az ötletességet és eredetiséget tekintem. Van olyan zene, amelyet a szó szoros értelmében nem tartok ugyan szépnek, mégis tudom, hogy jó vagy nagy, mégha első pillantásra ez eléggé zavarosnak tűnik is.
(Mármint a cselédszórakoztatással nem lehetett annyit keresni anno, mint a mai popsztárok?) Sajnos az értékek devalválódása a 2. világháború után kezdődött, a szórakoztatóipar gigantikus manipulációs gépezetének kiépülésével és a közoktatásban végbement változásokkal együtt. Ráérők vagy tényleges oktatáskutatók feladata annak kiderítése, mi szerepelt bizonyos időszakokban egyes országok középiskolában tanítandó irodalmi anyagában. Mostanra némi túlzással eljutottunk oda, hogy a tanár BÁRHOL örül, ha a diákok legalább a Harry Potterből olvastak valamit.
...és a rádiójából valószínűleg -fórumtársunk kifejezését kölcsönözve- "popszemét" szól...
Ez másszóval azt is jelent(het)i, hogy lusta iparosok némelyike akkor is inkább operát vagy más zenét írt ahelyett, hogy tanult szakmáját űzte volna ;-)
A helyzet -maradva a topiknál- annyit romlott azóta, hogy már lusta iparos is alig akad, viszont jó zenét nemhogy suszterek, de zenszerzők is alig írnak és egyre kevesebben hallgatnak. Itt ismét felteszem szokásos költői kérdésemet: kinek mi számít "jó zenének"?
Én például szoktam még cipőt sarkaltatni. Igaz, a cipész nem fütyül, a rádió szól nála.
Nem gondolnám, hogy az iskolázottság ténye önmagában képessé tett valakit a zenei értékek felismerésére, megkockáztatnám, hogy régen sem volt jobb a helyzet ebből a szempontból. Inkább csak egyrészt az alsóbb néposztályok, közmédia híján, eleve ki voltak zárva a nívós zenehallgatás lehetőségéből is, másrészt viszont adott társadalmi rang felett elvárt volt ilyen rendezvényeket látogatni. Jó példa erre a francia nagyopera II. felv. eleji kötelező balettbetétje.
Aki még kitart, és szeretne, annak hamar elmegy a kedve (tisztelet a kivételnek, ha valakinek vannak ettől eltérő tapsztalatai). 500 évvel ezelőtt a suszterek operákat írtak, nem?
Inkább azt mondanám, nem lehetett vele annyit keresni. Az iskolázottság fogalma pedig nagyot változott. Az ún. komolyzene vagy annak egy részének ismerete sajnos lejjebb csúszott a ranglétrán. Lehet ezt nem-szeretni, de ez van. Én nem fogyasztok és szinte sosem fogyasztottam "popszemetet" de -sajnos?- még nívós pop-rockot sem. Márpedig igenis van olyan. Mindent az utókor dönt el. A mai klasszikusok egy része és a közönségük sem tud(hat)ta a maga korában, kiből-miből válik klasszikus és ki lesz "popszemét" = ki tűnik el a süllyesztőben.
Na ja, ki sarkaltat ma már cipőt? ;-)
A Gurre-dalok vagy a Megdicsőült éj egyes részei egész jól fütyülhetők.
Jelentem, én Itáliában még nem láttam suszterinast. Ősszel a pármai Verdi fesztiválon egy csütörtöki napon (Macbeth) 70+ közönséggel telt meg a Teatro Regio, majd a szombati Attilára némileg fiatalodott a közönség.
A cselédromantika nem gyakorolt olyan butító hatást a maga célközönségére, mint a popszemét. Továbbá az iskolázottabb emberek tisztában voltak az egylapos kották valós értékével, amellyel szemben állt mondjuk Wagner és Brahms. A korabeli sajtó pedig nem hitette el az olvasóival, hogy a magas zeneművészet fogyasztói sznob pszichopaták, de minimum maradi, meggyökeresedett vénemberek.
Ezt szépen leképezték a korabeli színházak. Az úri közönség a páholyokban ült, a polgárság a földszinten, népség/katonaság a kakasülőn.
Kétséges, hogy a suszterinasoknak volt-e rádió- vagy gramofonkészülékük, de ha volt, akkor annál inkább fütyülhették volna a rádióban, gramofonlemezen hallgatott Schoenberg- stb. melódiákat...de nem fütyülték azokat. Legalábbis én nem hallottam ;-) és szerencsére ezek a készülékek nem voltak hordozhatók = nem sétáltak vele a vonat alá :-(
Schönberg idejében már volt rádió és gramofonlemez.
Igen, csak nem nálunk létezett, inkább a taljánoknál. Ahogy egy okos embertől olvastam régebben, ott quasi pertu viszonyban voltak-vannak az operával. Megjegyzem, mindenféle zenével azért ott sincsenek pertuban, Schoenberget az olasz suszterinasok sem fütyülik.. Mifelénk pedig az operát sem.
