Téma ismertetése: Erkel, Zak, zeneoktatás, amatőr mozgalmak, kultúrpolitika, zene és közélet etc
82 Oscar 2003-05-22 16:37:02
na akkor a Momus olvasói díj 2. helyezés az enyém, mert én is elolvastam Búbánat levelét. Dorka maradhat az első. Az énekórák önmagukban már nem elegek, kell mellé az élő koncert élménye, szerintem elsősorban az csigázza fel a kedélyeket és utána már lehet ezerszer is Cd-ről hallgatni azokat. Persze lehetetlen mindent élőben megnézni...hallgatni.
na akkor a Momus olvasói díj 2. helyezés az enyém, mert én is elolvastam Búbánat levelét. Dorka maradhat az első. Az énekórák önmagukban már nem elegek, kell mellé az élő koncert élménye, szerintem elsősorban az csigázza fel a kedélyeket és utána már lehet ezerszer is Cd-ről hallgatni azokat. Persze lehetetlen mindent élőben megnézni...hallgatni.
81 Sándor cár 2003-05-22 15:39:50
Dorka! Ha lesz Momus Olvasói díj, szavazni fogok rád, mert végig bírtad olvasni Búbánatot. Amúgy én nem hiszem, hogy egy fiatal lány/fiú \"éretlen\" volna a komolyzenére. Az is csak zene. Az ízlés, persze változik, de ha az oktató amegfelelő műveket választja, simén felcsigázhatja bárki érdeklődését. Én már harminc fölött vagyok, de még most is úgy, hogy bizonyos művek örömet okoznak, bizonyosakkal ki lehet üldözni a világból. Valamikor minhta említetted volna, hogy gimis vagy. Amikor én gimis voltam, én sem utáltam az énekórákat, és ezzel nem voltam egyedül. Sőt igazából ott fordult az érdeklődésem ebbe az irányba. (Ne haragudj, nehogy úgy hidd, hogy most valami öreg szaki okítja a fiatalokat, az egészet csak példaképp említettem.)
Dorka! Ha lesz Momus Olvasói díj, szavazni fogok rád, mert végig bírtad olvasni Búbánatot. Amúgy én nem hiszem, hogy egy fiatal lány/fiú \"éretlen\" volna a komolyzenére. Az is csak zene. Az ízlés, persze változik, de ha az oktató amegfelelő műveket választja, simén felcsigázhatja bárki érdeklődését. Én már harminc fölött vagyok, de még most is úgy, hogy bizonyos művek örömet okoznak, bizonyosakkal ki lehet üldözni a világból. Valamikor minhta említetted volna, hogy gimis vagy. Amikor én gimis voltam, én sem utáltam az énekórákat, és ezzel nem voltam egyedül. Sőt igazából ott fordult az érdeklődésem ebbe az irányba. (Ne haragudj, nehogy úgy hidd, hogy most valami öreg szaki okítja a fiatalokat, az egészet csak példaképp említettem.)
80 dorka 2003-05-22 14:40:29
Búbánat!Egy kicsit irigykedve olvastam amiket írtál...nem lehetett rossz. Igazából szerintem nem lenne könnyű egy mai diákkal megértetni hogy miért is jó a komolyzene. Erre példa az összes énekórám. Hallgatunk zenét, de a többséget-főként a fiúkat (bocs a kivételnek)-nem érdekli és végigröhögik. És lehet hogy hiba de én úgy gondolom hogy még nem nőttek fel hozzá és persze nincs meg a megfelelő háttér sem. Sőt, nekik még \"ciki\" is ha valakinek tetszik egy komolyzenei darab. (Én persze mindig hülye vagyok hogy szeretem az énekórákat...) Az állam meg nem adna pénzt mert más \"fontosabb dolgokra\" kell költeni (pl. futball és társaik).
Búbánat!Egy kicsit irigykedve olvastam amiket írtál...nem lehetett rossz. Igazából szerintem nem lenne könnyű egy mai diákkal megértetni hogy miért is jó a komolyzene. Erre példa az összes énekórám. Hallgatunk zenét, de a többséget-főként a fiúkat (bocs a kivételnek)-nem érdekli és végigröhögik. És lehet hogy hiba de én úgy gondolom hogy még nem nőttek fel hozzá és persze nincs meg a megfelelő háttér sem. Sőt, nekik még \"ciki\" is ha valakinek tetszik egy komolyzenei darab. (Én persze mindig hülye vagyok hogy szeretem az énekórákat...) Az állam meg nem adna pénzt mert más \"fontosabb dolgokra\" kell költeni (pl. futball és társaik).
79 Sándor cár 2003-05-22 14:04:32
Karnagy! Igazad van, bocsánat, figyelmetlenül olvastam. Mellesleg - biztoshülyeség - ha én most lennék diák, biztos érdekelne, ha az énektancsim elmagyarázná, Eminem miért nem úgy szól, mint Bach? Hogy melyiknek mi a trükkje? De mondok mást, mert a rap az egy rossz példa. Azt tudjuk, hogy a rockban ma már nem csak a zenei kompozíció számít, hanem az a sok effekt, speciális hangszerelés is, amit hozzátesznek. Komolyan figyelmedbe ajánlom a Linkin Park Meteora című lemezét.Én sem voltam képben, egy tizenkét éves sráctól kaptam kölcsön, és be kellett látnom, hogy jó a gyerek ízlése.
Karnagy! Igazad van, bocsánat, figyelmetlenül olvastam. Mellesleg - biztoshülyeség - ha én most lennék diák, biztos érdekelne, ha az énektancsim elmagyarázná, Eminem miért nem úgy szól, mint Bach? Hogy melyiknek mi a trükkje? De mondok mást, mert a rap az egy rossz példa. Azt tudjuk, hogy a rockban ma már nem csak a zenei kompozíció számít, hanem az a sok effekt, speciális hangszerelés is, amit hozzátesznek. Komolyan figyelmedbe ajánlom a Linkin Park Meteora című lemezét.Én sem voltam képben, egy tizenkét éves sráctól kaptam kölcsön, és be kellett látnom, hogy jó a gyerek ízlése.
78 Búbánat 2003-05-22 13:40:14
Előre bocsátom, hosszú leszek. Nekem szerencsés gyerekkorom volt, mert otthon apám zongorázott, komponált, improvizált, énekelt, verset is írt, amit megzenésített. Később, egy lakótelepi toronyház első emeletén kaptunk lakást. A zongora gyakorlatilag elfoglalta a nagyobbik szoba felét. Amikor apám leült a zongorához és elkezdett játszani, a szomszédok, ismerősök mesélték, sokszor odaültek a szomszéd fal mellé, vagy a lépcsőházban lelassították a lépteiket és meg-megálltak a bejárati ajtónk előtt, hogy hallhassák a gyönyörű dallamokat, amiket apám keze kicsiholt a hangszerből. Az otthoni személyes élmények inspirációi, meg némi öröklődés-hajlam, egy életre engem is „megfertőzött”, eljegyzett a komolyzenével. Zongorázni tanultam, az általános iskolában az ének-szolfézs órákon (ez utóbbit utáltam) mindig a legelsők között voltam tudásban. Nem vitás, mint minden gyerekre, rám is nagy hatással voltak a hatvanas-hetvenes években a pop-rock, a táncdalfesztiválok, a „szabad Európa rádió”, a Luxi és Komjáthy műsorok hallgatása, a házibulik Tesla magnós időszaka, később a lemezjátszók térhódítása. Mint gyerek zongoráztam, énekórára jártam, hallgattam a divatos könnyűzenét, de ezzel párhuzamosan már hallgattam a rádióban az operát és operettet. Később már módomban állt dalszínházakba is eljutni. Nem volt valami különleges általános- később középiskola, ahová jártam, de az énekórákra mindig nagyon szívesen emlékszem vissza. Szerettük a tárgyat és a tanárokat is. És, ami belefért a heti egy-két órába, az számunkra nem unalom, hanem sok érdekes ismeret volt nagy zeneszerzőkről, életükről, műveikről, magáról a zenéről ,a műfajokról, stílusokról stb. Illusztrációként lemezjátszóról a tanár bejátszott részleteket. Ez jó volt arra, hogy felkeltse figyelmünket a teljes mű meghallgatása iránt. Később már tudatosan „vadásztam” rájuk a rádióban, koncertekre mentem, operett előadásokat tekintettem meg, majd már az opera következett. Aztán elkezdtem olvasni nagy zeneszerzők életéről a regényeket, később vettem a zenetörténeti könyveket, lexikonokat. Végül már gyűjteni kezdtem a lemezeket, később a műsoros kazettákat, majd jött a felvételek rögzítése. Tehát, a komolyzene művelése, hallgatása, később az opera-operett élmények mindinkább primer szerepet kaptak a zenei érdeklődésemben, amihez a legvégén egy invitálás folytán a kóruséneklésben való rendszeres közreműködés is párosult. A politikával nem foglalkoztam. Amit a zenei-kulturális közélettől kaphattam, azokkal éltem. A szemem azért idővel kinyílt, s az első külföldi útjaim is a zenés színpadok, színházak világába vitt. S érzékelni kezdtem a különbséget, ami odakint van, és amivel idehaza addigi életem során tapasztaltam. Felfigyeltem a minőségi különbségekre. De megtanultam, hogy én ide születtem, nekem itthon kell boldogulnom, s bár nem lettem hivatásos muzsikus, a gyerekkorban rögzült, zenével, komoly- és könnyűzenével kapcsolatos, ahhoz fűződő személyes rajongásom, szeretetem, ismereteim, kedvteléseim, később hobbim a mai napig végigkíséri életemet. Tudom, amit eddig elmondtam, az nem tipikus. De egy példa arra, hogy így is lehet. Hozzáteszem, nekem soha semmi összeköttetésem nem volt sehova, preferenciákat nem élveztem, ami bennem a mai napig a zene iránt megmaradt, az az egyéni akaraton, kíváncsiságon, kívánságon és érdeklődésen múlott. Ami mára bizonyos szempontból egy egészséges mániává fajult. A szocializmusban nőttem fel, valóban még élt Kodály, Bárdos, Farkas, Kadosa stb. Magyarország akkor el volt zárva a nyugati „szabadságtól”, aminek volt jó és rossz oldala egyaránt. Otthon adott volt a szülői példa, volt egy konszolidált, állam által úgy-ahogy támogatott közoktatási rendszer, amelyben a megfelelő ideológiai töltetű, kapcsolatokkal, pénzzel bíró szülők tehetséges és szorgalmas gyermekei bekerülhettek a magasabb iskolákba, így a Zeneművészeti Főiskolára is. Ez mindmáig egy nagyon kicsi, szűk réteget jelent. Utánpótlás lenne, csak az a baj, hogy a mai világban egyre inkább a materialista, a fogyasztási szemléletmód gyűrűzik be. És áramlik be a sok bóvli, ócska, szemét is a jó mellett. Az ifjúság pedig kevés kivételtől eltekintve inkább az előbbiekre a vevő. Ez könnyebben megy, és befogadhatóbb számukra, mint kiemelni az értéket, az értékeset a gyomból. Nem véletlen, hogy sokan sokszor visszasírják azt a korszakot. Ugyanis, az minden hátránya mellett kiszámítható volt. És buzgott bennünk a vágy a kitörésre, a falak ledöntésére. Meg akartuk mutatni, hogy mi sem vagyunk alábbvalók az osztrákoknál, németeknél, olaszoknál, franciáknál…, Meg akartuk mutatni, hogy mik vagyunk, milyen értékek rejlenek bennünk. Verdit kortársai valahogy mindig lenézték, mondván, egy kocsmárosnak az ivadéka, egy parasztgyerek. Hogy jön ő ahhoz, hogy a világ legnevesebb komponistái közé törtessen. Sok múlik a környezeten, a körülményeken, barátokon, támogatásokon, ösztöndíjakon. De mindez mit sem ér, ha nincs meg az elhivatottság, a tehetség, amire, akire felfigyelhetünk, amin, vagy amit segíthetünk tovább képezni, kibontakoztatni, támogatni, amíg a saját lábán is már megállhat. Ma az állam nem érdekelt abban, hogy minél több művelt kútfő legyen az országban. Legalábbis nálunk így fest a dolog. Miért nem törekszik arra, hogy különféle kedvezményekkel, anyagi forrásokkal ösztönözze a diákok alap- közép- és felsőfokú tanulmányait? Miért nem támogatja az iskolák fennmaradását? Miért nem ad elegendő pénzt az épületek fenntartására, taneszközök pótlására, a tananyagok, és a módszertanok fejlesztésére? Miért nem támogatja az oktatási intézmények hálózatának bővítését, azok fenntartását, működését? Ehelyett, álracionális érvekre hivatkozva, iskolákat zár be és von össze. Miért nem azon fáradozik, hogy az értékeket propagálja a TV-ben, rádióban, sajtóban? Erkel, Liszt, Bartók és Kodály országa igen megérdemelné azt, hogy megbecsüljük nagyjainkat, és megismertessük velük az ifjúságot. Hogy valami eszményféleséget mutassunk fel nekik, akik, amelyek követésre méltóak és érdemesek. Akkor nem kellene az elmúlt negyven –ötven évet nosztalgiával vegyes szomorúsággal fel(vissza)idéznünk. Tudnánk bízni a jövőben, hinni abban, hogy a komolyzene a gyermekeink számára nem egy elérhetetlen misztikum marad.
Előre bocsátom, hosszú leszek. Nekem szerencsés gyerekkorom volt, mert otthon apám zongorázott, komponált, improvizált, énekelt, verset is írt, amit megzenésített. Később, egy lakótelepi toronyház első emeletén kaptunk lakást. A zongora gyakorlatilag elfoglalta a nagyobbik szoba felét. Amikor apám leült a zongorához és elkezdett játszani, a szomszédok, ismerősök mesélték, sokszor odaültek a szomszéd fal mellé, vagy a lépcsőházban lelassították a lépteiket és meg-megálltak a bejárati ajtónk előtt, hogy hallhassák a gyönyörű dallamokat, amiket apám keze kicsiholt a hangszerből. Az otthoni személyes élmények inspirációi, meg némi öröklődés-hajlam, egy életre engem is „megfertőzött”, eljegyzett a komolyzenével. Zongorázni tanultam, az általános iskolában az ének-szolfézs órákon (ez utóbbit utáltam) mindig a legelsők között voltam tudásban. Nem vitás, mint minden gyerekre, rám is nagy hatással voltak a hatvanas-hetvenes években a pop-rock, a táncdalfesztiválok, a „szabad Európa rádió”, a Luxi és Komjáthy műsorok hallgatása, a házibulik Tesla magnós időszaka, később a lemezjátszók térhódítása. Mint gyerek zongoráztam, énekórára jártam, hallgattam a divatos könnyűzenét, de ezzel párhuzamosan már hallgattam a rádióban az operát és operettet. Később már módomban állt dalszínházakba is eljutni. Nem volt valami különleges általános- később középiskola, ahová jártam, de az énekórákra mindig nagyon szívesen emlékszem vissza. Szerettük a tárgyat és a tanárokat is. És, ami belefért a heti egy-két órába, az számunkra nem unalom, hanem sok érdekes ismeret volt nagy zeneszerzőkről, életükről, műveikről, magáról a zenéről ,a műfajokról, stílusokról stb. Illusztrációként lemezjátszóról a tanár bejátszott részleteket. Ez jó volt arra, hogy felkeltse figyelmünket a teljes mű meghallgatása iránt. Később már tudatosan „vadásztam” rájuk a rádióban, koncertekre mentem, operett előadásokat tekintettem meg, majd már az opera következett. Aztán elkezdtem olvasni nagy zeneszerzők életéről a regényeket, később vettem a zenetörténeti könyveket, lexikonokat. Végül már gyűjteni kezdtem a lemezeket, később a műsoros kazettákat, majd jött a felvételek rögzítése. Tehát, a komolyzene művelése, hallgatása, később az opera-operett élmények mindinkább primer szerepet kaptak a zenei érdeklődésemben, amihez a legvégén egy invitálás folytán a kóruséneklésben való rendszeres közreműködés is párosult. A politikával nem foglalkoztam. Amit a zenei-kulturális közélettől kaphattam, azokkal éltem. A szemem azért idővel kinyílt, s az első külföldi útjaim is a zenés színpadok, színházak világába vitt. S érzékelni kezdtem a különbséget, ami odakint van, és amivel idehaza addigi életem során tapasztaltam. Felfigyeltem a minőségi különbségekre. De megtanultam, hogy én ide születtem, nekem itthon kell boldogulnom, s bár nem lettem hivatásos muzsikus, a gyerekkorban rögzült, zenével, komoly- és könnyűzenével kapcsolatos, ahhoz fűződő személyes rajongásom, szeretetem, ismereteim, kedvteléseim, később hobbim a mai napig végigkíséri életemet. Tudom, amit eddig elmondtam, az nem tipikus. De egy példa arra, hogy így is lehet. Hozzáteszem, nekem soha semmi összeköttetésem nem volt sehova, preferenciákat nem élveztem, ami bennem a mai napig a zene iránt megmaradt, az az egyéni akaraton, kíváncsiságon, kívánságon és érdeklődésen múlott. Ami mára bizonyos szempontból egy egészséges mániává fajult. A szocializmusban nőttem fel, valóban még élt Kodály, Bárdos, Farkas, Kadosa stb. Magyarország akkor el volt zárva a nyugati „szabadságtól”, aminek volt jó és rossz oldala egyaránt. Otthon adott volt a szülői példa, volt egy konszolidált, állam által úgy-ahogy támogatott közoktatási rendszer, amelyben a megfelelő ideológiai töltetű, kapcsolatokkal, pénzzel bíró szülők tehetséges és szorgalmas gyermekei bekerülhettek a magasabb iskolákba, így a Zeneművészeti Főiskolára is. Ez mindmáig egy nagyon kicsi, szűk réteget jelent. Utánpótlás lenne, csak az a baj, hogy a mai világban egyre inkább a materialista, a fogyasztási szemléletmód gyűrűzik be. És áramlik be a sok bóvli, ócska, szemét is a jó mellett. Az ifjúság pedig kevés kivételtől eltekintve inkább az előbbiekre a vevő. Ez könnyebben megy, és befogadhatóbb számukra, mint kiemelni az értéket, az értékeset a gyomból. Nem véletlen, hogy sokan sokszor visszasírják azt a korszakot. Ugyanis, az minden hátránya mellett kiszámítható volt. És buzgott bennünk a vágy a kitörésre, a falak ledöntésére. Meg akartuk mutatni, hogy mi sem vagyunk alábbvalók az osztrákoknál, németeknél, olaszoknál, franciáknál…, Meg akartuk mutatni, hogy mik vagyunk, milyen értékek rejlenek bennünk. Verdit kortársai valahogy mindig lenézték, mondván, egy kocsmárosnak az ivadéka, egy parasztgyerek. Hogy jön ő ahhoz, hogy a világ legnevesebb komponistái közé törtessen. Sok múlik a környezeten, a körülményeken, barátokon, támogatásokon, ösztöndíjakon. De mindez mit sem ér, ha nincs meg az elhivatottság, a tehetség, amire, akire felfigyelhetünk, amin, vagy amit segíthetünk tovább képezni, kibontakoztatni, támogatni, amíg a saját lábán is már megállhat. Ma az állam nem érdekelt abban, hogy minél több művelt kútfő legyen az országban. Legalábbis nálunk így fest a dolog. Miért nem törekszik arra, hogy különféle kedvezményekkel, anyagi forrásokkal ösztönözze a diákok alap- közép- és felsőfokú tanulmányait? Miért nem támogatja az iskolák fennmaradását? Miért nem ad elegendő pénzt az épületek fenntartására, taneszközök pótlására, a tananyagok, és a módszertanok fejlesztésére? Miért nem támogatja az oktatási intézmények hálózatának bővítését, azok fenntartását, működését? Ehelyett, álracionális érvekre hivatkozva, iskolákat zár be és von össze. Miért nem azon fáradozik, hogy az értékeket propagálja a TV-ben, rádióban, sajtóban? Erkel, Liszt, Bartók és Kodály országa igen megérdemelné azt, hogy megbecsüljük nagyjainkat, és megismertessük velük az ifjúságot. Hogy valami eszményféleséget mutassunk fel nekik, akik, amelyek követésre méltóak és érdemesek. Akkor nem kellene az elmúlt negyven –ötven évet nosztalgiával vegyes szomorúsággal fel(vissza)idéznünk. Tudnánk bízni a jövőben, hinni abban, hogy a komolyzene a gyermekeink számára nem egy elérhetetlen misztikum marad.
77 karnagy 2003-05-22 13:40:04
Kedves Sándor cár, tegnapi hozzászólásomban így írtam: Érdekességképp persze meghallgatjuk mondjuk az EL&P-től az Egy kiállítás képeit - de nekik már az sem \"könnyűzene\" Tehát, a nyitottság megvan bennem (illetve bennünk, énektanárokban), de akkor sem beszélünk egy nyelvet a tanítványainkkal. Számukra ugyanis az igényes könnyűzene is túlontúl komoly.
Kedves Sándor cár, tegnapi hozzászólásomban így írtam: Érdekességképp persze meghallgatjuk mondjuk az EL&P-től az Egy kiállítás képeit - de nekik már az sem \"könnyűzene\" Tehát, a nyitottság megvan bennem (illetve bennünk, énektanárokban), de akkor sem beszélünk egy nyelvet a tanítványainkkal. Számukra ugyanis az igényes könnyűzene is túlontúl komoly.
76 Sándor cár 2003-05-22 12:46:03
Karnagy! Szerintem szélsőségesen fogalmaztál ezzel a Majkával meg a Kozsóval. Bartók és Mozart mellett nyugoftan taníthatsz pl. Emerson, Lake & Palmert, ők ugyanis az európai komolyzenére alapozott rockot csináltak, elszakadva az amrerikai R&B hagyománytól. De említhetem a Varése-en és Sztravinszkijen szocializálódott Frank Zappát is. A hazai termésből felhívnám a figyelmedet Orszáczky Miklósra. És sorolhatnám. Persze, lehet, hogy a mai srácok Emersonékra, Zappára és Jackie-re épp úgy tojnak, mint Bartókra.
Karnagy! Szerintem szélsőségesen fogalmaztál ezzel a Majkával meg a Kozsóval. Bartók és Mozart mellett nyugoftan taníthatsz pl. Emerson, Lake & Palmert, ők ugyanis az európai komolyzenére alapozott rockot csináltak, elszakadva az amrerikai R&B hagyománytól. De említhetem a Varése-en és Sztravinszkijen szocializálódott Frank Zappát is. A hazai termésből felhívnám a figyelmedet Orszáczky Miklósra. És sorolhatnám. Persze, lehet, hogy a mai srácok Emersonékra, Zappára és Jackie-re épp úgy tojnak, mint Bartókra.
75 Szilgyo 2003-05-22 10:20:36
És nem ritkán szembesülök azzal, hogy hozzám igen közel állók egész egyszerüen hülyének néznek amiatt, mert én komolyzenét hallgatok. Úgyhogy ez a mai világban sokak szerint deviáns viselkedés... Figyeljetek oda, mert észre sem veszitek, és hipp-hopp szociológiai esettanulmányok témájává lesztek!
És nem ritkán szembesülök azzal, hogy hozzám igen közel állók egész egyszerüen hülyének néznek amiatt, mert én komolyzenét hallgatok. Úgyhogy ez a mai világban sokak szerint deviáns viselkedés... Figyeljetek oda, mert észre sem veszitek, és hipp-hopp szociológiai esettanulmányok témájává lesztek!
74 Szilgyo 2003-05-22 10:15:22
Az én baráti köröm nagyon megoszlik komolyzene-ügyben. Vannak (ők a legkevesebben), akik kifejezetten szeretik, mások meghallgatják, megint mások el nem viselnék öt percnél tovább. Ez a huszas-harmincas korosztály. Nekünk az általános és középiskolai énekórák nem sokat jelentettek, hacsak nem azt a háromnegyed órát, amikor lehetett röhögcsélni, meg nem odafigyelni. Más persze egy kifejezetten zenetagozatos suli, de egy normál tanrendű gimiben ez a megszokott. És még valami: hiszem, hogy igazán lehet szeretni a komolyzenét mindenféle formális zenei képzettség nélkül is...
Az én baráti köröm nagyon megoszlik komolyzene-ügyben. Vannak (ők a legkevesebben), akik kifejezetten szeretik, mások meghallgatják, megint mások el nem viselnék öt percnél tovább. Ez a huszas-harmincas korosztály. Nekünk az általános és középiskolai énekórák nem sokat jelentettek, hacsak nem azt a háromnegyed órát, amikor lehetett röhögcsélni, meg nem odafigyelni. Más persze egy kifejezetten zenetagozatos suli, de egy normál tanrendű gimiben ez a megszokott. És még valami: hiszem, hogy igazán lehet szeretni a komolyzenét mindenféle formális zenei képzettség nélkül is...
73 sphynx 2003-05-22 10:03:41
TE EGY SZERENCSÉS EMBER VAGY!!!!! Szerintem az iskolákkal a legjobbat akkor tennék, ha bezárnák őket.
TE EGY SZERENCSÉS EMBER VAGY!!!!! Szerintem az iskolákkal a legjobbat akkor tennék, ha bezárnák őket.
72 karnagy 2003-05-22 07:41:50
Jó, hogy említed Japánt. Legjobb tudomásom szerint a japán zenepedagógusok többsége a Kodály-módszerre esküszik. Szerintem nem a módszerrel van baj. Hanem azzal, ha azt rosszul alkalmazzák. Ha szárazzá, unalmassá válnak az általános iskolai énekórák. Ha az énekórákat szaktanárok helyett képzetlen pedagógusok tartják meg. Engem ének-zenei általános iskolában igen jó énektanárok tanítottak. Egyáltalán nem esett nehezünkre a szolfézstanulás, az, hogy 4-5. osztályban C-kulcsokban kellett olvasnunk, az, hogy kötelező volt hangszert tanulnunk, hetente két délutánt kóruspróbán töltenünk. Emellett majdnem mindannyian sportoltunk. Miért nem éreztük leterheltnek magunkat? Miért voltunk boldogok? Hihetetlenül jó osztályközösségünk volt, kirándulásokon evidens volt, hogy mindig mindenhol énekeltünk: madrigálokat, motettákat - soha nem felejtem el: ötödikesek voltunk, amikor az esztergomi bazilikában egy kiránduláson spontán \"minikoncertet\" adtunk. Valamelyik cseppkőbarlangban pedig a zeneteremben az idegenvezető azzal hülyéskedett, hogy \"...és akkor beintem a kórust...\", s amikor tett egy vezénylő mozdulatot, elkezdtük az Esti dalt. A pasas majd\' hanyatt vágta magát a meglepetéstől. Fiúkóristaként tizenegynehány évesen Mozart-miséket meg Vivaldi Glóriát énekeltem... Elnézést, hogy hosszúra nyújtom élményeimet, de nekem ezek maradtak meg az általános iskolából. És nem az, amit Magyar Bálinték szajkóznak, hogy milyen leterheltek vagyunk. Szóval: egyetértek azzal, hogy át kell gondolni az ének-zene tanításának kérdéseit, csak éppen nagyon nehéz megalkuvónak lenni úgy, hogy csökkentik (a középiskolákban 1/3-ával) az órák számát. Mit ne tanítsak? Hagyjam ki a népzenét? Ne beszéljek a reneszánszról? Bartók helyett Majkát tanítsam? Vagy Kodály mellett Kozsót? Vagy a másik szakomat nézve: Kosztolányi mellett tanítsam a legócskább szennyirodalmat, csak mert a gyerekeket az érdekli? Elnézést, hogy kicsit hosszú voltam.
Jó, hogy említed Japánt. Legjobb tudomásom szerint a japán zenepedagógusok többsége a Kodály-módszerre esküszik. Szerintem nem a módszerrel van baj. Hanem azzal, ha azt rosszul alkalmazzák. Ha szárazzá, unalmassá válnak az általános iskolai énekórák. Ha az énekórákat szaktanárok helyett képzetlen pedagógusok tartják meg. Engem ének-zenei általános iskolában igen jó énektanárok tanítottak. Egyáltalán nem esett nehezünkre a szolfézstanulás, az, hogy 4-5. osztályban C-kulcsokban kellett olvasnunk, az, hogy kötelező volt hangszert tanulnunk, hetente két délutánt kóruspróbán töltenünk. Emellett majdnem mindannyian sportoltunk. Miért nem éreztük leterheltnek magunkat? Miért voltunk boldogok? Hihetetlenül jó osztályközösségünk volt, kirándulásokon evidens volt, hogy mindig mindenhol énekeltünk: madrigálokat, motettákat - soha nem felejtem el: ötödikesek voltunk, amikor az esztergomi bazilikában egy kiránduláson spontán \"minikoncertet\" adtunk. Valamelyik cseppkőbarlangban pedig a zeneteremben az idegenvezető azzal hülyéskedett, hogy \"...és akkor beintem a kórust...\", s amikor tett egy vezénylő mozdulatot, elkezdtük az Esti dalt. A pasas majd\' hanyatt vágta magát a meglepetéstől. Fiúkóristaként tizenegynehány évesen Mozart-miséket meg Vivaldi Glóriát énekeltem... Elnézést, hogy hosszúra nyújtom élményeimet, de nekem ezek maradtak meg az általános iskolából. És nem az, amit Magyar Bálinték szajkóznak, hogy milyen leterheltek vagyunk. Szóval: egyetértek azzal, hogy át kell gondolni az ének-zene tanításának kérdéseit, csak éppen nagyon nehéz megalkuvónak lenni úgy, hogy csökkentik (a középiskolákban 1/3-ával) az órák számát. Mit ne tanítsak? Hagyjam ki a népzenét? Ne beszéljek a reneszánszról? Bartók helyett Majkát tanítsam? Vagy Kodály mellett Kozsót? Vagy a másik szakomat nézve: Kosztolányi mellett tanítsam a legócskább szennyirodalmat, csak mert a gyerekeket az érdekli? Elnézést, hogy kicsit hosszú voltam.
71 Hangyász 2003-05-21 22:36:33
Éppen ezért roppant fontos, hogy ha a gyerek az iskolában (nem feltétlenül az énektanártól, rengeteg példa van pl. zenerajongó fizika vagy egyéb szakos tanárokra, akik akár a zenére, irodalomra, általános viselkedésre vonatkozó elejtett megjegyzéssel jó útra terelték a tanítványaikat) nem kap ösztönzést, útmutatást, akkor a szülő magyarázza meg, vérmérsékletétől függő stílusban, hogy Beethoven vagy Bach miért örökbecsű remekművek alkotója, vanessamae avagy az ügyeletes zseni popegyüttes miért egy halom kaka. Nem győzöm ismételni, hogy Mo.-on a Kodály-módszer és görcsös eröltetése, ill. a sok rossz, unalmas szolfézsóra mennyi értelmes gyereket riasztott/taszított el a komolyzenétől. Érdemes volna összehasonlítást végezni, hogy a \"zenei nagyhatalmak\" zeneoktatásában - nem feltétlenül a pénzre gondolok - mi vezet oda, hogy rengeteg kiváló zenészt képesek \"kitermelni\". Itt elsősorban Angliára, Japánra, Olaszországra gondolok. Jól tudom: az egykori \"béketáborban\" a nyomorból való kiugrás vágya. A globális elhülyüléssel kapcsolatban hadd utaljak a \"Zene ifjúság - jövő (?) témában elhelyezett linkemre, ahol a nálunk is jól ismert szerző hazája ténylegesen első emberének kerek születésnapja alkalmából elmélkedik hazája és a komolyzene viszonyáról.
Éppen ezért roppant fontos, hogy ha a gyerek az iskolában (nem feltétlenül az énektanártól, rengeteg példa van pl. zenerajongó fizika vagy egyéb szakos tanárokra, akik akár a zenére, irodalomra, általános viselkedésre vonatkozó elejtett megjegyzéssel jó útra terelték a tanítványaikat) nem kap ösztönzést, útmutatást, akkor a szülő magyarázza meg, vérmérsékletétől függő stílusban, hogy Beethoven vagy Bach miért örökbecsű remekművek alkotója, vanessamae avagy az ügyeletes zseni popegyüttes miért egy halom kaka. Nem győzöm ismételni, hogy Mo.-on a Kodály-módszer és görcsös eröltetése, ill. a sok rossz, unalmas szolfézsóra mennyi értelmes gyereket riasztott/taszított el a komolyzenétől. Érdemes volna összehasonlítást végezni, hogy a \"zenei nagyhatalmak\" zeneoktatásában - nem feltétlenül a pénzre gondolok - mi vezet oda, hogy rengeteg kiváló zenészt képesek \"kitermelni\". Itt elsősorban Angliára, Japánra, Olaszországra gondolok. Jól tudom: az egykori \"béketáborban\" a nyomorból való kiugrás vágya. A globális elhülyüléssel kapcsolatban hadd utaljak a \"Zene ifjúság - jövő (?) témában elhelyezett linkemre, ahol a nálunk is jól ismert szerző hazája ténylegesen első emberének kerek születésnapja alkalmából elmélkedik hazája és a komolyzene viszonyáról.
70 gabor 2003-05-21 21:05:37
Kedves Mindenki! Nem igazán értem, miért nem lehet felfogni, hogy milyen siralmas a magyar zenei közízlés és köznevelés állapota, és ennek megfelelöen átértékelni a komolyzene ügyéhez való eddigi hozzáállásunkat! Miért van az, hogy karnaggyal együtt a falnak beszélünk?! Ezt szeretném én tudni!
Kedves Mindenki! Nem igazán értem, miért nem lehet felfogni, hogy milyen siralmas a magyar zenei közízlés és köznevelés állapota, és ennek megfelelöen átértékelni a komolyzene ügyéhez való eddigi hozzáállásunkat! Miért van az, hogy karnaggyal együtt a falnak beszélünk?! Ezt szeretném én tudni!
69 dorka 2003-05-21 18:25:43
ui.:Nem tud valaki véletlenül olyan weboldalt ahonnan kottákat lehet letölteni? (mondjuk pl. csellókottát)
ui.:Nem tud valaki véletlenül olyan weboldalt ahonnan kottákat lehet letölteni? (mondjuk pl. csellókottát)
68 dorka 2003-05-21 18:23:45
Tapasztalatom szerint a komolyzenét még azért elég \"sokan\" szeretik, de hát én mondjuk nap mint nap \"ebben élek\". Pesze a többség-főleg ha a suliról(gimn.) van szó- inlább a könnyűzene mellett dönt de szerintem nem reménytelen a helyzet. (tökéletes optimizmus:)) Mellesleg nem szidnám annyira a könnyűzenét-mármint bizonyos műfajokat- mert ott is találhatunk igazán szép \"darabokat\". De az is igaz hogy a komolyzenéhez nem lehet hasonlítani...(pont ma vizsgáztam..Dvorak csodás!)
Tapasztalatom szerint a komolyzenét még azért elég \"sokan\" szeretik, de hát én mondjuk nap mint nap \"ebben élek\". Pesze a többség-főleg ha a suliról(gimn.) van szó- inlább a könnyűzene mellett dönt de szerintem nem reménytelen a helyzet. (tökéletes optimizmus:)) Mellesleg nem szidnám annyira a könnyűzenét-mármint bizonyos műfajokat- mert ott is találhatunk igazán szép \"darabokat\". De az is igaz hogy a komolyzenéhez nem lehet hasonlítani...(pont ma vizsgáztam..Dvorak csodás!)
67 Kerengő der Wisch 2003-05-21 17:31:25
Nagyon nem bírom amikor a kulturálatlanságunkat az elmúlt szoci terrorra vezetik vissza. Ez nem vallási vagy egyéb kérdés, hanem neveltetés kérdése. Voltak/vannak bunkók minden rendszerben és volztak/vannak kulturlények szintén minden rendszerben. Túlságosan is könnyen mentjük föl magunkat ezzel az elmúl 45 szöveggel. Ha jól tudom Kodály, Szabolcsi,Pernye, Tóth Aladár és RENGETEG nagy muzsikus és nagyszerű ember élt abban a korban is.
Nagyon nem bírom amikor a kulturálatlanságunkat az elmúlt szoci terrorra vezetik vissza. Ez nem vallási vagy egyéb kérdés, hanem neveltetés kérdése. Voltak/vannak bunkók minden rendszerben és volztak/vannak kulturlények szintén minden rendszerben. Túlságosan is könnyen mentjük föl magunkat ezzel az elmúl 45 szöveggel. Ha jól tudom Kodály, Szabolcsi,Pernye, Tóth Aladár és RENGETEG nagy muzsikus és nagyszerű ember élt abban a korban is.
66 Sándor cár 2003-05-21 16:37:55
Búbánat! 1.Én nem értek egyet azzal, hogy nálunk mindent az alapokról kéne kezdeni. Az negyven év tényleg sok volt, de nem elég annyira, hogy teljesen kimossák az emberek agyát. Itt igenis átörkítődtek hagyományok, kulturális szokások, reflexek, stb. Nem olyan könnyű ám egy kultúrát galyra vágni. 2.Igazad van: bunkóbb lett az átlagember, de nézd meg, mennyivel lett bunkóbb 1989 óta! Pedig az oroszok már elmentek.
Búbánat! 1.Én nem értek egyet azzal, hogy nálunk mindent az alapokról kéne kezdeni. Az negyven év tényleg sok volt, de nem elég annyira, hogy teljesen kimossák az emberek agyát. Itt igenis átörkítődtek hagyományok, kulturális szokások, reflexek, stb. Nem olyan könnyű ám egy kultúrát galyra vágni. 2.Igazad van: bunkóbb lett az átlagember, de nézd meg, mennyivel lett bunkóbb 1989 óta! Pedig az oroszok már elmentek.
65 Búbánat 2003-05-21 16:16:22
Akinek van szeme, kicsit is nyitott a világra, tudhatja, hogy merre mennek a dolgok. Kinek mi a felelőssége. Különben ez világjelenség. Nem magyar sajátosság. A komolyzene ügye az egész világon hasonló cipőben jár, azzal a különbséggel, hogy vannak országok, ahol hozzánk képest jóval több pénz jut a kultúra, az oktatás és azon belül a komolyzenei stúdiumok minőségi színvonalának az emelésére. Sajnos, nálunk és a környező volt szocialista országokban kiesett 40-45 év a fejlődésből. Ezt a hatalmas űrt kellene gyorsan pótolni, behozni, ami nem megy pár év alatt. Ismert, miképpen gondolkoztak ezekről a kérdésekről államunk és pártunk vezetői. Nemrég olvashattuk az egyik napilapban, a közelmúltban Magyarországon járt híres csellóművész - karmester vallomását arról, hogy milyen körülmények között kellett annak idején disszidálnia a Szovjetunióból. És elmesélte, hogy milyen fafejű, a komoly zenéhez (sem) értő diktátorok uralták évtizedekig a terepet. És sorolta a példákat. Nálunk teljesen az alapoktól kell kezdenünk mindent, s ez egy-két generációt is felölelő feladat, amiben meg van, meg kell, hogy legyen a maga feladata az államnak, az oktatási rendszer egészének, a kulturális hálózatnak, intézményeknek, a pedagógusnak, a szülőnek és a gyereknek egyaránt. Siettetni a folyamatot nem lehet. Talán az unokáink megérik még, hogy a helyzet jobbra fordul e téren is. Az átnevelés, a nevelés nem megy máról holnapra. De az egész semmit nem ér, ha nem tudunk jó, követendő, vonzó példát mutatni a gyereknek. Ami érdeklődését, figyelmét felkelti, leköti, kedvet csinál hozzá. Mindezt szemléletesen és türelmesen, fokozatosan kell felvezetni. Erőszak csak ellenhatást szül. És a kettő nem zárja ki egymást: nem kell eltiltani a könnyűzenétől, szerintem a könnyű -és a komolyzene jól megfér egymás mellett, nem kijátszani kell egymás ellen, hanem rámutatni ügyesen, kellő szimpátiával és empátiával itt is ott is a meglévő értékekre. Ügyesen becsempészhető, jobban kihangsúlyozható az is, hogy mik jelentik, mik képviselik az igazi tartós értékeket. És ez áll nemcsak a komolyzene ügyére is.
Akinek van szeme, kicsit is nyitott a világra, tudhatja, hogy merre mennek a dolgok. Kinek mi a felelőssége. Különben ez világjelenség. Nem magyar sajátosság. A komolyzene ügye az egész világon hasonló cipőben jár, azzal a különbséggel, hogy vannak országok, ahol hozzánk képest jóval több pénz jut a kultúra, az oktatás és azon belül a komolyzenei stúdiumok minőségi színvonalának az emelésére. Sajnos, nálunk és a környező volt szocialista országokban kiesett 40-45 év a fejlődésből. Ezt a hatalmas űrt kellene gyorsan pótolni, behozni, ami nem megy pár év alatt. Ismert, miképpen gondolkoztak ezekről a kérdésekről államunk és pártunk vezetői. Nemrég olvashattuk az egyik napilapban, a közelmúltban Magyarországon járt híres csellóművész - karmester vallomását arról, hogy milyen körülmények között kellett annak idején disszidálnia a Szovjetunióból. És elmesélte, hogy milyen fafejű, a komoly zenéhez (sem) értő diktátorok uralták évtizedekig a terepet. És sorolta a példákat. Nálunk teljesen az alapoktól kell kezdenünk mindent, s ez egy-két generációt is felölelő feladat, amiben meg van, meg kell, hogy legyen a maga feladata az államnak, az oktatási rendszer egészének, a kulturális hálózatnak, intézményeknek, a pedagógusnak, a szülőnek és a gyereknek egyaránt. Siettetni a folyamatot nem lehet. Talán az unokáink megérik még, hogy a helyzet jobbra fordul e téren is. Az átnevelés, a nevelés nem megy máról holnapra. De az egész semmit nem ér, ha nem tudunk jó, követendő, vonzó példát mutatni a gyereknek. Ami érdeklődését, figyelmét felkelti, leköti, kedvet csinál hozzá. Mindezt szemléletesen és türelmesen, fokozatosan kell felvezetni. Erőszak csak ellenhatást szül. És a kettő nem zárja ki egymást: nem kell eltiltani a könnyűzenétől, szerintem a könnyű -és a komolyzene jól megfér egymás mellett, nem kijátszani kell egymás ellen, hanem rámutatni ügyesen, kellő szimpátiával és empátiával itt is ott is a meglévő értékekre. Ügyesen becsempészhető, jobban kihangsúlyozható az is, hogy mik jelentik, mik képviselik az igazi tartós értékeket. És ez áll nemcsak a komolyzene ügyére is.
64 sphynx 2003-05-21 15:43:19
Azért nekem ez kicsit olyan öreges duma. Ha te fiatal lennél, valami érdekelne, és jönne egy öreg fazon, hogy ne ezt hallgasd, hanem azt, akkor nem küldenéd el a fenébe? Az oktatásnak arról kellene szólnia, hogy a fiatalok választ kapjanak a kérdéseikre, nem pedig, hogy te választ akarj kapni a te kérdéseidre, amikre már száz éve tudod a választ. Azért megy el a kedvük - többek között - sok mindentől, mert erőltetni próbálják. Nézd meg, ma vizuális kultúrában élünk és erről mennyi szó esik egy iskolában? Az írott kultúra ugyanúgy túlteng az oktatásban, mint száz éve, amikor még rádió sem volt.
Azért nekem ez kicsit olyan öreges duma. Ha te fiatal lennél, valami érdekelne, és jönne egy öreg fazon, hogy ne ezt hallgasd, hanem azt, akkor nem küldenéd el a fenébe? Az oktatásnak arról kellene szólnia, hogy a fiatalok választ kapjanak a kérdéseikre, nem pedig, hogy te választ akarj kapni a te kérdéseidre, amikre már száz éve tudod a választ. Azért megy el a kedvük - többek között - sok mindentől, mert erőltetni próbálják. Nézd meg, ma vizuális kultúrában élünk és erről mennyi szó esik egy iskolában? Az írott kultúra ugyanúgy túlteng az oktatásban, mint száz éve, amikor még rádió sem volt.
63 KGY 2003-05-21 14:27:37
Nagyon köszönöm.
Nagyon köszönöm.
62 karnagy 2003-05-21 13:27:29
Természetesen szívesen megosztom tapasztalataimat - amint lesz szusszanásnyi időm, leírom részletesen is gondolataimat.
Természetesen szívesen megosztom tapasztalataimat - amint lesz szusszanásnyi időm, leírom részletesen is gondolataimat.
61 Kerékgyártó György 2003-05-21 13:11:56
Kedves Karnagy! Jómagam már egy ideje tervezem, hogy átfogóbb írást jelentessek meg a Momuson a hazai ének-zene oktatás hátteréről, viszonyairól, érdemeiről, bénaságairól stb. Érdekesek az információid. Ha szívesen osztanál meg velem egyebet, bármilyen infót örömmel fogadok a szpoj@freemail.hu-ra. Kilétedet - természetesen - nem kell felfedned.
Kedves Karnagy! Jómagam már egy ideje tervezem, hogy átfogóbb írást jelentessek meg a Momuson a hazai ének-zene oktatás hátteréről, viszonyairól, érdemeiről, bénaságairól stb. Érdekesek az információid. Ha szívesen osztanál meg velem egyebet, bármilyen infót örömmel fogadok a szpoj@freemail.hu-ra. Kilétedet - természetesen - nem kell felfedned.
60 karnagy 2003-05-21 12:08:52
Szó esett az énekórákról. Jómagam egy fővárosi gimnáziumban tanítok éneket és magyart. Emellett egy vidéki város színházában vagyok karnagy. Sajnos, pártunk és kormányunk nem könnyíti meg a helyzetünket, ugyanis a középiskolában eddig 3 évfolyamon tanítottunk éneket heti 1-1 órában, ettől az évtől kezdve már csak 2 évfolyamon taníthatjuk. Lehangoló a helyzetünk, ugyanis a \"gyerekek\" döntő többsége 14 éves korára gyűlöli (igen: gyűlöli!) a klasszikus zenét, a szépirodalmat, a képzőművészetet. Általános műveltségük szintje elképesztően alacsony, ami önmagában nem lenne probléma. Az a baj, hogy alig-alig van igényük a szépre. Be kell vallanom, hogy igazi sikereket csak azokban az osztályokban tudok elérni, ahol magyart is tanítok, ugyanis akkor heti 6-7 órát is együtt töltök a tanítványaimmal, és 3-4. osztályos korukra kialakul néhányukban az a belső igény, hogy színházba járjanak, operabérletet vegyenek. A többi osztályban a heti 1 óra hatékonysága majdhogynem nulla. Szó esett arról, hogy könnyűzenével is lehetne foglalkozni az énekórán. Számoljatok: egy-egy csapattal van max. 60 órám a két év alatt. Mi fér ebbe bele? Érdekességképp persze meghallgatjuk mondjuk az EL&P-től az Egy kiállítás képeit - de nekik már az sem \"könnyűzene\". Miért kéne nekem Metallicát vagy Ganxta Zolit hallgattatnom, amikor a hét fennmaradó 167 órájában ezeket hallgatják? Ettől nem fogják Bachot vagy Csajkovszkijt jobban szeretni.
Szó esett az énekórákról. Jómagam egy fővárosi gimnáziumban tanítok éneket és magyart. Emellett egy vidéki város színházában vagyok karnagy. Sajnos, pártunk és kormányunk nem könnyíti meg a helyzetünket, ugyanis a középiskolában eddig 3 évfolyamon tanítottunk éneket heti 1-1 órában, ettől az évtől kezdve már csak 2 évfolyamon taníthatjuk. Lehangoló a helyzetünk, ugyanis a \"gyerekek\" döntő többsége 14 éves korára gyűlöli (igen: gyűlöli!) a klasszikus zenét, a szépirodalmat, a képzőművészetet. Általános műveltségük szintje elképesztően alacsony, ami önmagában nem lenne probléma. Az a baj, hogy alig-alig van igényük a szépre. Be kell vallanom, hogy igazi sikereket csak azokban az osztályokban tudok elérni, ahol magyart is tanítok, ugyanis akkor heti 6-7 órát is együtt töltök a tanítványaimmal, és 3-4. osztályos korukra kialakul néhányukban az a belső igény, hogy színházba járjanak, operabérletet vegyenek. A többi osztályban a heti 1 óra hatékonysága majdhogynem nulla. Szó esett arról, hogy könnyűzenével is lehetne foglalkozni az énekórán. Számoljatok: egy-egy csapattal van max. 60 órám a két év alatt. Mi fér ebbe bele? Érdekességképp persze meghallgatjuk mondjuk az EL&P-től az Egy kiállítás képeit - de nekik már az sem \"könnyűzene\". Miért kéne nekem Metallicát vagy Ganxta Zolit hallgattatnom, amikor a hét fennmaradó 167 órájában ezeket hallgatják? Ettől nem fogják Bachot vagy Csajkovszkijt jobban szeretni.
59 Outsider 2003-05-21 11:10:07
Cura, a három tenor-féle cirkuszok, Gheorghiu-Alagna talán valóban keltenek valamiféle érdeklődést. Ha nem is a legjobb féle érdeklődést, de ebből még kijöhet valami. A Richard Claydermann, Vanessa Mae, Princess, Szentpétery Csilla (brrr!) stb. sorozat viszont szerintem tévút. Aki ezeket kedveli, nem fog az igazi komolyzene iránt érdeklődni. Ugyanis a reklám és a félműveltség kultuszát hirdető női lapok jóvoltából azt fogja hinni, hogy ez már maga a komolyzene. (Saját fülűleg hallottam már magam is Richard C.-t komolyzenésznek titulálni.) Szerintem az igazi megoldás az énekórák átformálása lehetne. Elsősorban a kulturált zenehallgatást kellene tanítani. Természetesen gyönyörű dolog az aktív zenélés, együtt énekelni sem rossz (ebből maradhatna is valamennyi), de pl. a szolmizálást erőltetni szerintem többet árt, mint használ. Jól kiválasztott, jó zenéket kell hallgattatni a gyerekekkel, kicsit el is magyarázva nekik, hogy ez miért is szép, és mire figyeljenek oda. A magam részéről úgy lettem komolyzene-kedvelő, hogy nyolcadik osztályos koromban az énektanárnő meghallgattatta velünk Mozart Kis éji zenéjét, és valahogy hirtelen megtetszett. Ettől kezdve nem idegenkedtem az ilyen jellegű hangzásoktól. Sajnos, nem értően hallgatom a zenét, tehát olyasmit nem feltétlenül érzékelek, hogy \"és most ebből a hangnemből egy másikba modulál stb.\", de ma már szívesen hallgatok akár olyan szerzőket is, mint Bartók, Sosztakovics vagy Stravinsky. Hát valahogy így. Bocs, ha hosszú voltam.
Cura, a három tenor-féle cirkuszok, Gheorghiu-Alagna talán valóban keltenek valamiféle érdeklődést. Ha nem is a legjobb féle érdeklődést, de ebből még kijöhet valami. A Richard Claydermann, Vanessa Mae, Princess, Szentpétery Csilla (brrr!) stb. sorozat viszont szerintem tévút. Aki ezeket kedveli, nem fog az igazi komolyzene iránt érdeklődni. Ugyanis a reklám és a félműveltség kultuszát hirdető női lapok jóvoltából azt fogja hinni, hogy ez már maga a komolyzene. (Saját fülűleg hallottam már magam is Richard C.-t komolyzenésznek titulálni.) Szerintem az igazi megoldás az énekórák átformálása lehetne. Elsősorban a kulturált zenehallgatást kellene tanítani. Természetesen gyönyörű dolog az aktív zenélés, együtt énekelni sem rossz (ebből maradhatna is valamennyi), de pl. a szolmizálást erőltetni szerintem többet árt, mint használ. Jól kiválasztott, jó zenéket kell hallgattatni a gyerekekkel, kicsit el is magyarázva nekik, hogy ez miért is szép, és mire figyeljenek oda. A magam részéről úgy lettem komolyzene-kedvelő, hogy nyolcadik osztályos koromban az énektanárnő meghallgattatta velünk Mozart Kis éji zenéjét, és valahogy hirtelen megtetszett. Ettől kezdve nem idegenkedtem az ilyen jellegű hangzásoktól. Sajnos, nem értően hallgatom a zenét, tehát olyasmit nem feltétlenül érzékelek, hogy \"és most ebből a hangnemből egy másikba modulál stb.\", de ma már szívesen hallgatok akár olyan szerzőket is, mint Bartók, Sosztakovics vagy Stravinsky. Hát valahogy így. Bocs, ha hosszú voltam.
58 agyament 2003-05-21 10:45:53
Az imént belinkeltem egy interjút a szegedi klubról szóló fórumba. Gregor ott kifejezetten azt hangsúlyozza, hogy nem az operajátszás (vagy a komolyzene) van válságban, egyszerűen csak a reklám, a közönségszervezés elégtelensége az oka, hogy nem érdeklődnek elegen. Ezzel valamennyire egyet tudok érteni. Talán az olyan jelenségek, mint az általam sokat szidott Princess, vagy a női szívek megdobogtatója José Cura fel tudnak kelteni valamilyen érdeklődést, de mindezeket meg kell lovagolni - s ha végre sikk lesz a komolyzene, akkor talán odáig is eljutunk, hogy többen veszik komolyan is...
Az imént belinkeltem egy interjút a szegedi klubról szóló fórumba. Gregor ott kifejezetten azt hangsúlyozza, hogy nem az operajátszás (vagy a komolyzene) van válságban, egyszerűen csak a reklám, a közönségszervezés elégtelensége az oka, hogy nem érdeklődnek elegen. Ezzel valamennyire egyet tudok érteni. Talán az olyan jelenségek, mint az általam sokat szidott Princess, vagy a női szívek megdobogtatója José Cura fel tudnak kelteni valamilyen érdeklődést, de mindezeket meg kell lovagolni - s ha végre sikk lesz a komolyzene, akkor talán odáig is eljutunk, hogy többen veszik komolyan is...
54 Búbánat 2003-05-21 10:31:52
Szerintem a kereskedelem és a médiumok is hibásak, mert szinte csak az úgynevezett könnyűzenét reklámozzák, azok CD-it, kazettáit dobják piacra nagy számban, sokszor dömping jelleggel. A komolyzene méltatlanul kicsi hírverést kap, és a kereskedelemben kapható kínálat is elég szegényes és szűkös. Ami van, az pedig sokaknak elérhetetlen áron. Maradna még a rádió és a TV bizonyos csatornái, amelyek komolyzenét is sugároznak, ill, közvetítenek. A statisztikák szerint, ezeket a műsorokat a lakosság 1-2 %-a fogja, nézi. Tehát, a könnyűzene hegemóniája tovább tart, a diákok énekórákra a fülükön walkman-nel mennek, s abban valamely ma divatos pop-rock zene szól. A kör bezárul.
Szerintem a kereskedelem és a médiumok is hibásak, mert szinte csak az úgynevezett könnyűzenét reklámozzák, azok CD-it, kazettáit dobják piacra nagy számban, sokszor dömping jelleggel. A komolyzene méltatlanul kicsi hírverést kap, és a kereskedelemben kapható kínálat is elég szegényes és szűkös. Ami van, az pedig sokaknak elérhetetlen áron. Maradna még a rádió és a TV bizonyos csatornái, amelyek komolyzenét is sugároznak, ill, közvetítenek. A statisztikák szerint, ezeket a műsorokat a lakosság 1-2 %-a fogja, nézi. Tehát, a könnyűzene hegemóniája tovább tart, a diákok énekórákra a fülükön walkman-nel mennek, s abban valamely ma divatos pop-rock zene szól. A kör bezárul.
57 gabor 2003-05-21 07:50:20
Soha nem értettem, miért kell abban a heti 1, azaz egy órában*, ami még megmaradt arra, hogy a gyereket bevezessük a szép és értékes zene birodalmába, a nyakába borítani azt, ami amúgy is döl rá mindenfelöl! Ha még az iskolában sem találkozik ilyen zenékkel, azt sem fogja tudni, hogy léteznek. Hogy akarunk így teljes értékü embereket nevelni. És ne feledjük: ma még vagyunk néhányan, akik tudjuk, mi a jó zene. De ha mi meghalunk, és helyünket átveszik a zene nélkül felnött nemzedékek, milyen világban fognak élni az unokáink? * 1 óra = 45 perc - (késés + jelentés + fegyelmezés + egyéb idöhúzó praktikák) = cca. 28.7 perc
Soha nem értettem, miért kell abban a heti 1, azaz egy órában*, ami még megmaradt arra, hogy a gyereket bevezessük a szép és értékes zene birodalmába, a nyakába borítani azt, ami amúgy is döl rá mindenfelöl! Ha még az iskolában sem találkozik ilyen zenékkel, azt sem fogja tudni, hogy léteznek. Hogy akarunk így teljes értékü embereket nevelni. És ne feledjük: ma még vagyunk néhányan, akik tudjuk, mi a jó zene. De ha mi meghalunk, és helyünket átveszik a zene nélkül felnött nemzedékek, milyen világban fognak élni az unokáink? * 1 óra = 45 perc - (késés + jelentés + fegyelmezés + egyéb idöhúzó praktikák) = cca. 28.7 perc
56 sphynx 2003-05-21 01:08:13
Az énekórán lehetne könnyüzenével foglalkozni, ha már annyira szereti az ifjuság. Arról is lehet komolyan beszélni. Szerintem nem kell senkire rákényszeríteni semmit.
Az énekórán lehetne könnyüzenével foglalkozni, ha már annyira szereti az ifjuság. Arról is lehet komolyan beszélni. Szerintem nem kell senkire rákényszeríteni semmit.
55 ton chou 2003-05-20 19:44:47
Persze, persze, foglalkoznia kell a gyerekkel a szülőnek, de ha a gyerek egyszer elindult rossz irányba, akkor az megállíthatatlan. Én legalábbis így tapasztaltam. Persze kivételes esetek mindig vannak. Csak ha a gyerek jelleme gyenge, akkor igen, a szülők a gyerek élete elején belenevelik a komolyzenét, ő szereti is, meg minden, esetleg játszik is valamilyen hangszeren. Azután, mikor iskolába kerül, felsőbb osztályba, ott a könnyűzenét kedveltetik meg vele, és így azt fogja szeretni, és vele azután lehetetlen lesz kezdeni valamit is, mert mit lát? Hogy a nagy tömegek mind ezt a zenét szeretik, akkor biztos az a jobb. Van egy jó mondás, amit nagyon szeretek: Ne arra menj, amerre a tömegek lökdösnek. (na persze nem szószerint)
Persze, persze, foglalkoznia kell a gyerekkel a szülőnek, de ha a gyerek egyszer elindult rossz irányba, akkor az megállíthatatlan. Én legalábbis így tapasztaltam. Persze kivételes esetek mindig vannak. Csak ha a gyerek jelleme gyenge, akkor igen, a szülők a gyerek élete elején belenevelik a komolyzenét, ő szereti is, meg minden, esetleg játszik is valamilyen hangszeren. Azután, mikor iskolába kerül, felsőbb osztályba, ott a könnyűzenét kedveltetik meg vele, és így azt fogja szeretni, és vele azután lehetetlen lesz kezdeni valamit is, mert mit lát? Hogy a nagy tömegek mind ezt a zenét szeretik, akkor biztos az a jobb. Van egy jó mondás, amit nagyon szeretek: Ne arra menj, amerre a tömegek lökdösnek. (na persze nem szószerint)
53 Hangyász 2003-05-19 19:32:31
Éppen emiatt kell az iskola helyett vagy azon túl a szülőnek foglalkoznia a gyerek esztétikai nevelésével, beleértve az iskola megválasztását is. Persze, ahol a szülő is heavy metalt vagy a másik oldalról lakodalmas rockot hallgat... Az orvosok nálunk fejlettebb országokban mindenhol jól meg vannak fizetve. Bár nem ebbe a témába tartozik, a gyógyszerészet részben visszanyerte régi presztízsét. Sajnos, minden országban az a jellemző, hogy ha óraszámcsökkentésre kerül a sor, az ének az első (a rajz a 2.).
Éppen emiatt kell az iskola helyett vagy azon túl a szülőnek foglalkoznia a gyerek esztétikai nevelésével, beleértve az iskola megválasztását is. Persze, ahol a szülő is heavy metalt vagy a másik oldalról lakodalmas rockot hallgat... Az orvosok nálunk fejlettebb országokban mindenhol jól meg vannak fizetve. Bár nem ebbe a témába tartozik, a gyógyszerészet részben visszanyerte régi presztízsét. Sajnos, minden országban az a jellemző, hogy ha óraszámcsökkentésre kerül a sor, az ének az első (a rajz a 2.).
52 ton chou 2003-05-18 19:23:41
Igen, teljesen igazad van, csak manapság a gyerekekkel nem tudsz ilyenekről beszélni normálisan. Képtelenség, beszűkül a gondolkodásmódjuk. Nem tudod eltiltani őket, mert szószerint még a csapból is a könnyűzene folyik. Ha kimegy az utcára, ha elmegy a suliba, mindenütt ezt hallja, és erről hall véleményeket, hogy ez milyen király, tök jó, állat, és szegény, ha addig szerette is a zenét, azután, hacsak nincs vasakarata, nem fogja. Nemcsak hogy nem fogja szereti, hanem meg is fogja utálni. Sajnos a testvéremmel is ez történt. Nem mondom, hogy azelött is elkötelezett híve lett volna a komolyzenének, de szerette. Most csak pár dolgok képes meghallgatni, egyik Rachmaninov 2. zongoraversenye (de azt is csak a Bridget Jones miatt). Persze, a tanári szakma nagyon leértékelődött, nemkülönben az orvosi, de az orvosi csak Mo-n (na jó, ez túlzás, de itt kifejezetten nagyon), én hallottam, hogy más országokban igenis nagyon jól megfizetik őket. Sajnos nem tudom, hol. De amúgyis az egész világ úgy érzem teljesen elveszítette az értékítéletét. Számomra az a nyilvánvaló, hogy egy pályához minél többet kell tanulni, gürcölni, annál értékesebb, annál megfizetendőbb. Hát ilyen az orvosi, az borzasztó munka, mire az ember orvos lesz. A tanári is, az is egy egyetem minimum. A zenész pálya meg aztán főleg, hát ott ha valaki mondjuk hegedűs, hát annak egy folyamatos gyakorlűs az élete, amíg azzá nem válik, azután meg folyamatos munka. Sorry, hogy ilyen hosszú voltam.
Igen, teljesen igazad van, csak manapság a gyerekekkel nem tudsz ilyenekről beszélni normálisan. Képtelenség, beszűkül a gondolkodásmódjuk. Nem tudod eltiltani őket, mert szószerint még a csapból is a könnyűzene folyik. Ha kimegy az utcára, ha elmegy a suliba, mindenütt ezt hallja, és erről hall véleményeket, hogy ez milyen király, tök jó, állat, és szegény, ha addig szerette is a zenét, azután, hacsak nincs vasakarata, nem fogja. Nemcsak hogy nem fogja szereti, hanem meg is fogja utálni. Sajnos a testvéremmel is ez történt. Nem mondom, hogy azelött is elkötelezett híve lett volna a komolyzenének, de szerette. Most csak pár dolgok képes meghallgatni, egyik Rachmaninov 2. zongoraversenye (de azt is csak a Bridget Jones miatt). Persze, a tanári szakma nagyon leértékelődött, nemkülönben az orvosi, de az orvosi csak Mo-n (na jó, ez túlzás, de itt kifejezetten nagyon), én hallottam, hogy más országokban igenis nagyon jól megfizetik őket. Sajnos nem tudom, hol. De amúgyis az egész világ úgy érzem teljesen elveszítette az értékítéletét. Számomra az a nyilvánvaló, hogy egy pályához minél többet kell tanulni, gürcölni, annál értékesebb, annál megfizetendőbb. Hát ilyen az orvosi, az borzasztó munka, mire az ember orvos lesz. A tanári is, az is egy egyetem minimum. A zenész pálya meg aztán főleg, hát ott ha valaki mondjuk hegedűs, hát annak egy folyamatos gyakorlűs az élete, amíg azzá nem válik, azután meg folyamatos munka. Sorry, hogy ilyen hosszú voltam.
51 yeti 2003-05-18 19:19:00
Welcome Back, Mata Hari :-) \"hova tud elfajulni még az emberi nem? Szóval ez a folyamat még lehetséges, és tartható irányvonal...borzasztó! De nem sokáig, most már lennie kell valaminek, ennél hülyébbek az emberek már nem lehetnek.\" Ezek azok a mondatok, amiket valószínűleg bármikor el lehet mondani. Mindig azt hisszük, hogy nem lehet tovább egyszerűsödni, aztán mindig kiderül, hogy DE.
Welcome Back, Mata Hari :-) \"hova tud elfajulni még az emberi nem? Szóval ez a folyamat még lehetséges, és tartható irányvonal...borzasztó! De nem sokáig, most már lennie kell valaminek, ennél hülyébbek az emberek már nem lehetnek.\" Ezek azok a mondatok, amiket valószínűleg bármikor el lehet mondani. Mindig azt hisszük, hogy nem lehet tovább egyszerűsödni, aztán mindig kiderül, hogy DE.
50 Hangyász 2003-05-18 15:03:29
Elég nehéz erről tömören fogalmazni, félreértés ne essék, nem a népdalok ellen vagyok, hanem ezek abszolutizálása ellen. Egy mai gyereknek a 30 évvel ezelőttinél is kevesebb fogalma van a népdalokban megjelenő régi falusi világról. A lélektelen, unalmas, tananyaga miatt sok gyereknek semmitmondó szolfézsoktatást igenis felelősnek tartom azért, hogy sok zeneiskolai tanuló megutálja a Zenét. A pedagógusok és munkájuk leértékelése azért a Rákosi-korszaktól tart, sajnos ezt a folyamatot nem sikerült megállítani, sőt a tanári pálya mellé lassan az orvosi is odakerül, mint amely vészesen veszít a presztízséből. Míg a nyomorúságos orvosi fizetések miatt egyre kevesebben választják ezt a pályát, amelynek korábban is csak a hálapénz miatt volt vonzereje, a tanári pályán ez úgy jelenik meg, hogy a pocsék fizetések mellett különórákkal kereshető pénz nem az infláció arányában nőtt, ill. magasabb árakra nincs elegendő fizetőképes kereslet. A médiát illetően csak elismeréssel és nagyrabecsüléssel tudok azokra gondolni, akik elvből nem tartanak otthon tévékészüléket, megakadályozandó önmaguk és gyermekeik manipulálását és kultúrmocsokkal történő elárasztását. A családi háttér döntő abban a tekintetben, kiből lesz a komolyzene rajongója. A gyermek gagyizene-hallgatására adandó reakciók skálája a régen hagyományos hanglemez, ma a CD megsemmisítésétől a tiltáson át a józan beszélgetésig és annak megmagyarázásáig terjed, miért érték Beethoven vagy Mozart, és miért nem az az éppen ügyeletes sztár(együttes) produkciója.
Elég nehéz erről tömören fogalmazni, félreértés ne essék, nem a népdalok ellen vagyok, hanem ezek abszolutizálása ellen. Egy mai gyereknek a 30 évvel ezelőttinél is kevesebb fogalma van a népdalokban megjelenő régi falusi világról. A lélektelen, unalmas, tananyaga miatt sok gyereknek semmitmondó szolfézsoktatást igenis felelősnek tartom azért, hogy sok zeneiskolai tanuló megutálja a Zenét. A pedagógusok és munkájuk leértékelése azért a Rákosi-korszaktól tart, sajnos ezt a folyamatot nem sikerült megállítani, sőt a tanári pálya mellé lassan az orvosi is odakerül, mint amely vészesen veszít a presztízséből. Míg a nyomorúságos orvosi fizetések miatt egyre kevesebben választják ezt a pályát, amelynek korábban is csak a hálapénz miatt volt vonzereje, a tanári pályán ez úgy jelenik meg, hogy a pocsék fizetések mellett különórákkal kereshető pénz nem az infláció arányában nőtt, ill. magasabb árakra nincs elegendő fizetőképes kereslet. A médiát illetően csak elismeréssel és nagyrabecsüléssel tudok azokra gondolni, akik elvből nem tartanak otthon tévékészüléket, megakadályozandó önmaguk és gyermekeik manipulálását és kultúrmocsokkal történő elárasztását. A családi háttér döntő abban a tekintetben, kiből lesz a komolyzene rajongója. A gyermek gagyizene-hallgatására adandó reakciók skálája a régen hagyományos hanglemez, ma a CD megsemmisítésétől a tiltáson át a józan beszélgetésig és annak megmagyarázásáig terjed, miért érték Beethoven vagy Mozart, és miért nem az az éppen ügyeletes sztár(együttes) produkciója.
49 ton chou 2003-05-17 22:01:25
Háááát, tökéletesen igazad van, a második ponttal nem értek 1 picit egyet, hozzám pl. nagyonis közel állnak a népdalok, mert néptáncolok, és ott elég közeli ismeretségbe kerülök veük, mind pedig az őket övező szokásokkal, hangulattal, identitással (ez egy nagyon szép szó, kár, hogy nem tudom, mit jelent, mindenesetre valami olyasmit jelenthet, amit ki akarok vele fejezni), meg mindennel. De az első oponttal teljes mértékben értek egyet, én néha azon csodálkozom (mások meg rajtam), hogy hova tud elfajulni még az emberi nem? Szóval ez a folyamat még lehetséges, és tartható irányvonal...borzasztó! De nem sokáig, most már lennie kell valaminek, ennél hülyébbek az emberek már nem lehetnek. Persze ezt nem az itt jelenlevögető társaságra, és azokhoz hasonszőrű emberekre mondom, hanem ettől 180°-os forduklatban eltérő társaikra. Hát igen, az utolsó ponthoz nem igazán tudok hozzászólni, tekintve, hogy alig léteztem abban a bizonyos még általad normálisnak mondott korszakban. :(((( Úgy látom, sokat vesztettem.
Háááát, tökéletesen igazad van, a második ponttal nem értek 1 picit egyet, hozzám pl. nagyonis közel állnak a népdalok, mert néptáncolok, és ott elég közeli ismeretségbe kerülök veük, mind pedig az őket övező szokásokkal, hangulattal, identitással (ez egy nagyon szép szó, kár, hogy nem tudom, mit jelent, mindenesetre valami olyasmit jelenthet, amit ki akarok vele fejezni), meg mindennel. De az első oponttal teljes mértékben értek egyet, én néha azon csodálkozom (mások meg rajtam), hogy hova tud elfajulni még az emberi nem? Szóval ez a folyamat még lehetséges, és tartható irányvonal...borzasztó! De nem sokáig, most már lennie kell valaminek, ennél hülyébbek az emberek már nem lehetnek. Persze ezt nem az itt jelenlevögető társaságra, és azokhoz hasonszőrű emberekre mondom, hanem ettől 180°-os forduklatban eltérő társaikra. Hát igen, az utolsó ponthoz nem igazán tudok hozzászólni, tekintve, hogy alig léteztem abban a bizonyos még általad normálisnak mondott korszakban. :(((( Úgy látom, sokat vesztettem.
48 Hangyász 2003-05-17 08:42:51
A komolyzene hazai jelenéről és jövőjéről folytatható/folytatandó vita vaskos könyvet tölthetne meg. Néhány általános fő szempont hozzá: 1.A globális elhülyülés és az intézményesített néphülyítés (reklám, gagyimédia). 2. Kodály öröksége: Az iskolások már Emma asszony férjének életében sem érezték magukhoz közelállónak a népdalokat, 36 évvel a jó öreg halála után pedig a zenetanulóknak már semmit sem mondanak a dalok szövegei. Nemcsak budapesti gyerekeknek pl. fogalmuk sincsen a népdalokban megörökített életmódról. Nagyon sokan utálják meg az igényes zenét a kötelező, jórészt unalmas, lélektelen szolfázsoktatás miatt, ez pedig a 3. ponthoz vezet: A tanári pálya és a műveltség rohamosan fokozódó leértékelődése, főleg az elmúlt 14-15 évben.
A komolyzene hazai jelenéről és jövőjéről folytatható/folytatandó vita vaskos könyvet tölthetne meg. Néhány általános fő szempont hozzá: 1.A globális elhülyülés és az intézményesített néphülyítés (reklám, gagyimédia). 2. Kodály öröksége: Az iskolások már Emma asszony férjének életében sem érezték magukhoz közelállónak a népdalokat, 36 évvel a jó öreg halála után pedig a zenetanulóknak már semmit sem mondanak a dalok szövegei. Nemcsak budapesti gyerekeknek pl. fogalmuk sincsen a népdalokban megörökített életmódról. Nagyon sokan utálják meg az igényes zenét a kötelező, jórészt unalmas, lélektelen szolfázsoktatás miatt, ez pedig a 3. ponthoz vezet: A tanári pálya és a műveltség rohamosan fokozódó leértékelődése, főleg az elmúlt 14-15 évben.
47 Sipi 2003-02-25 18:04:13
Ton chou: egyébként a Brahms 1.-t még csak életemben egyszer hallottam végig. Amikor nagyon megtetszett, az az volt, amikor a Duna TV-n láttam egy interjút Nikolaus Harnoncourt-tal, és annak a végén hangzott el (az interjút fel is vettem videóra, gépre is digitalizáltam). Sajna LP-n eddig még nem tudtam megszerezni.
Ton chou: egyébként a Brahms 1.-t még csak életemben egyszer hallottam végig. Amikor nagyon megtetszett, az az volt, amikor a Duna TV-n láttam egy interjút Nikolaus Harnoncourt-tal, és annak a végén hangzott el (az interjút fel is vettem videóra, gépre is digitalizáltam). Sajna LP-n eddig még nem tudtam megszerezni.
46 Joshua 2003-02-24 16:33:44
Magyarországon a támogatók hiányoznak sajnos,s a könnyűzene is sokat ártott a komolyzenének. Csak ennyi!
Magyarországon a támogatók hiányoznak sajnos,s a könnyűzene is sokat ártott a komolyzenének. Csak ennyi!
45 ton chou 2003-02-20 19:12:08
Köszi! Jajaja, az Egmont nyitányt én is imádom, a Les Preludes-öt is ismerem, a többit nem, de meg fogom őket hallgatni!
Köszi! Jajaja, az Egmont nyitányt én is imádom, a Les Preludes-öt is ismerem, a többit nem, de meg fogom őket hallgatni!
44 Sipi 2003-02-20 12:29:45
Eszembe jutott még egy, amit kifelejtettem: Brahms 1. szimfónia utolsó tételének a vége valami fantasztikus.
Eszembe jutott még egy, amit kifelejtettem: Brahms 1. szimfónia utolsó tételének a vége valami fantasztikus.
43 Sipi 2003-02-20 12:18:24
Nos először (még komolyzenei érdeklődésem előtt, de már zenei \"ébredésem\" alatt) ez az István, a király rockopera hallgatása alatt történt, a Fejedelmünk István és a Véres kardot hoztam részek alatt, valamint Pink Floyd: Atom heart mother c. műve közben. Később aztán az Egmont nyitány, Liszt szimfonikus költeményei (de különösen a Les Preludes, a Mazeppa és a Hungaria), Csajkovszkij B-moll zongoraversenye (1. és 3. tétel vége) voltak rám nagy hatással, valamint az, amikor életemben először voltam hangversenyen, ahol (kb. egy éve) Grieg 1. Peer Gynt szvitje alatt. Most legalábbis ezekre emlékszem. Persze ehhez olyan hangulatban kell lennem, és ez ma már sajnos egyre kevesebbszer sikerül :-(((.
Nos először (még komolyzenei érdeklődésem előtt, de már zenei \"ébredésem\" alatt) ez az István, a király rockopera hallgatása alatt történt, a Fejedelmünk István és a Véres kardot hoztam részek alatt, valamint Pink Floyd: Atom heart mother c. műve közben. Később aztán az Egmont nyitány, Liszt szimfonikus költeményei (de különösen a Les Preludes, a Mazeppa és a Hungaria), Csajkovszkij B-moll zongoraversenye (1. és 3. tétel vége) voltak rám nagy hatással, valamint az, amikor életemben először voltam hangversenyen, ahol (kb. egy éve) Grieg 1. Peer Gynt szvitje alatt. Most legalábbis ezekre emlékszem. Persze ehhez olyan hangulatban kell lennem, és ez ma már sajnos egyre kevesebbszer sikerül :-(((.
42 ton chou 2003-02-19 19:03:55
Nekünk tuajdonképpen, amint van (és nem ezer éves) az jó minőségű, szerencsére apu olyan, ha vmit vesz, akkor csak jót. Nem a hiper-szuper 10 milióst de jót. Külföldre ha megy, mindig hoz CD-ket, mondjuk vett egyszer Cziffrát is, azt nem értem, mért nem tudta volna itt is beszerezni, na mindegy. Szóval így nekem adva volt szerencsére eleve az, hogy jó minőségben, és persze jó CD-ket, és lemezeket hallgathassak. Tök jó, lemezjátszónk is van, és nagyon jó régi lemezeink vannak, pl. büszkélkedhetek (ill. nem én, hanem felemnőim) egy olyan lemezzel, aminek újranyomását már betiltotta az illető művész :) Áh, ha ez nem lenne meg, akkor valószínűle mély depresszióba esnék:) Tényleg, elmondanád, hogy mik azok a művek, amik így megragadtak?
Nekünk tuajdonképpen, amint van (és nem ezer éves) az jó minőségű, szerencsére apu olyan, ha vmit vesz, akkor csak jót. Nem a hiper-szuper 10 milióst de jót. Külföldre ha megy, mindig hoz CD-ket, mondjuk vett egyszer Cziffrát is, azt nem értem, mért nem tudta volna itt is beszerezni, na mindegy. Szóval így nekem adva volt szerencsére eleve az, hogy jó minőségben, és persze jó CD-ket, és lemezeket hallgathassak. Tök jó, lemezjátszónk is van, és nagyon jó régi lemezeink vannak, pl. büszkélkedhetek (ill. nem én, hanem felemnőim) egy olyan lemezzel, aminek újranyomását már betiltotta az illető művész :) Áh, ha ez nem lenne meg, akkor valószínűle mély depresszióba esnék:) Tényleg, elmondanád, hogy mik azok a művek, amik így megragadtak?
41 Sipi 2003-02-19 17:57:55
Én sem vagyok egy nagy mágus, a komolyzene csak kb. egy éve kezdett el foglalkoztatni, miután vettem egy ócska lemezjátszót, amit azóta persze már lecseréltem, na mindegy. Úgyhogy még én is a megismerési folyamatnál tartok (talán elnézik az öregebb rókák, hogy ennek ellenére egy komolyzenei fórumba írogatok, bár a momus nem egy átlagos fórum, úgy gondolom, hiszen itt ötvöződik a zene a hifivel). Velem is volt már hasonló, bár én mindig egy rendszeren hallgatok zenét, de előfordult, hogy egy-egy mű szépségén elfogott a sírás.
Én sem vagyok egy nagy mágus, a komolyzene csak kb. egy éve kezdett el foglalkoztatni, miután vettem egy ócska lemezjátszót, amit azóta persze már lecseréltem, na mindegy. Úgyhogy még én is a megismerési folyamatnál tartok (talán elnézik az öregebb rókák, hogy ennek ellenére egy komolyzenei fórumba írogatok, bár a momus nem egy átlagos fórum, úgy gondolom, hiszen itt ötvöződik a zene a hifivel). Velem is volt már hasonló, bár én mindig egy rendszeren hallgatok zenét, de előfordult, hogy egy-egy mű szépségén elfogott a sírás.
40 ton chou 2003-02-13 18:33:50
Nahát, én még itt nem tartok a fejlődésben:) A zenéből engem most még nem minden érdekel. Egy-egy kor, zeneszerző, ill. előadó, én még csak eddig jutottam. De hát természetesen majd mindenféle más műfajjal, korral, zeneszerzővel is meg fogok ismerkedni. Hadd meséljem most el egy élményemet, talán életem egyik legnagyobb zenei élményét. Itt értelmes emberekre találtam, azért itt mondom el:) Negyed órája történt, most egy Chopin etüdöt hallgattam, Ashkenazy tolmácsolásában, átjöttem ide a számítógéphez, mert hugocskám kiüldözött a nagyszobából, ahol egyébként van minden HiFi berendezés. Egyszerűen kikapcsolta a lejátszót, hogy márpedig én itt nem hallgatok zenét, és menjek ki innen... kicsit hülye, dehát ez van. Átjöttem ide, betettem a gépbe a CD-t, és a két cuki kis minihangfalat magam felé fordítottam, nem valami hiperszuperek, de nem baj (most éppen a forradalmi etüd megy egyébként), és bekapcsoltam a 3. etüdöt (haj, haj, nem tudom az op. számát, majd megnézem, a CD-n a harmadik), és felhangosítottam nagyon. Illetve különösen az egyik lassú részt hallgattam újra, meg újra, nagyon hangosan, de hát nagyon halkan játszotta, és így egy roppant különleges akkusztikai élménynek lehettem részese: olyan volt, mintha minden húrt hallanék megpendülni, gyönyörű tisztán, kristálytisztán, csengek a hangok, és annyira fantasztikus volt, hogy magam előtt is láttam a zongorát, gyönyörű fekete valójában, és olyan szépen játszotta, úgy csilingeltek a hangok, hogy úgy éreztem hirtelen, hogy ezt a zenét az angyalok játsszák...nagyon szép volt, mintha az angyalok küldték volna, nagyon megindító volt. Történt vkivel hasonló eset?
Nahát, én még itt nem tartok a fejlődésben:) A zenéből engem most még nem minden érdekel. Egy-egy kor, zeneszerző, ill. előadó, én még csak eddig jutottam. De hát természetesen majd mindenféle más műfajjal, korral, zeneszerzővel is meg fogok ismerkedni. Hadd meséljem most el egy élményemet, talán életem egyik legnagyobb zenei élményét. Itt értelmes emberekre találtam, azért itt mondom el:) Negyed órája történt, most egy Chopin etüdöt hallgattam, Ashkenazy tolmácsolásában, átjöttem ide a számítógéphez, mert hugocskám kiüldözött a nagyszobából, ahol egyébként van minden HiFi berendezés. Egyszerűen kikapcsolta a lejátszót, hogy márpedig én itt nem hallgatok zenét, és menjek ki innen... kicsit hülye, dehát ez van. Átjöttem ide, betettem a gépbe a CD-t, és a két cuki kis minihangfalat magam felé fordítottam, nem valami hiperszuperek, de nem baj (most éppen a forradalmi etüd megy egyébként), és bekapcsoltam a 3. etüdöt (haj, haj, nem tudom az op. számát, majd megnézem, a CD-n a harmadik), és felhangosítottam nagyon. Illetve különösen az egyik lassú részt hallgattam újra, meg újra, nagyon hangosan, de hát nagyon halkan játszotta, és így egy roppant különleges akkusztikai élménynek lehettem részese: olyan volt, mintha minden húrt hallanék megpendülni, gyönyörű tisztán, kristálytisztán, csengek a hangok, és annyira fantasztikus volt, hogy magam előtt is láttam a zongorát, gyönyörű fekete valójában, és olyan szépen játszotta, úgy csilingeltek a hangok, hogy úgy éreztem hirtelen, hogy ezt a zenét az angyalok játsszák...nagyon szép volt, mintha az angyalok küldték volna, nagyon megindító volt. Történt vkivel hasonló eset?
39 Sipi 2003-02-13 11:17:10
Ma már én sem háttérzeneként hallgatom, és régebben is csak a megismerés idején hallgattam háttérzeneként a műveket. Azt én sem szeretem, ha csak részleteket ismételnek, azt viszont már unalomig. Hiszen az a részlet szervesen illeszkedik a műbe; annak az előtte és utána következő részekkel szoros kapcsolata van. Sok mű iránt azonban én is így; egy gyakran hallott részlet miatt kezdtem el érdeklődni. Én a zenei irodalomból főként a zeneszerzők életére vagyok leginkább kíváncsi. De persze vettem egy zenei lexikont is, hogy a különböző fogalmakkal legalább alapfokon tisztában legyek. Ennek folyományaként pedig elkezdett érdekelni a történelem is; hogy a zeneszerzők milyen korban milyen politikai, társadalmi környezetben éltek és ez hogyan hatott a művészetükre.
Ma már én sem háttérzeneként hallgatom, és régebben is csak a megismerés idején hallgattam háttérzeneként a műveket. Azt én sem szeretem, ha csak részleteket ismételnek, azt viszont már unalomig. Hiszen az a részlet szervesen illeszkedik a műbe; annak az előtte és utána következő részekkel szoros kapcsolata van. Sok mű iránt azonban én is így; egy gyakran hallott részlet miatt kezdtem el érdeklődni. Én a zenei irodalomból főként a zeneszerzők életére vagyok leginkább kíváncsi. De persze vettem egy zenei lexikont is, hogy a különböző fogalmakkal legalább alapfokon tisztában legyek. Ennek folyományaként pedig elkezdett érdekelni a történelem is; hogy a zeneszerzők milyen korban milyen politikai, társadalmi környezetben éltek és ez hogyan hatott a művészetükre.
38 Búbánat 2003-02-13 09:35:16
...és pénztárca kérdése.
...és pénztárca kérdése.
37 Búbánat 2003-02-13 09:32:41
Van még egy aspektusa a dolognak. Az ember a rádióban komolyzenét hallgat: zongoramuzsikát, hegedűversenyt, szimfóniát, operát stb. – de csak a teljes művek részletei csendülnek fel a zenei szerkesztésben. Ezek a részletek általában közismertek, népszerűek, sűrűn játsszák, gyakran hallhatóak. Mégis csak részletek. Az ember kezdetben úgy van vele, legalábbis nálam így volt, hogy a végén a már könyökömön kijövő sokat hallott részletek után kíváncsi lettem az egészre, a teljes műre. És ezek után már vadásztam rájuk, kerestem az alkalmat, amikor és ahol ezek hallhatóak, vagy elmentem az előadásra, koncertre. (Később már az is fontos lett számomra, hogy kiket látok és hallgatok közreműködni, és idővel módom volt már az összehasonlítgatásokra is.) Szívesen vettem részt zenei vetélkedőkön, vagy hallgattam, ma is hallgatom a zenei fejtörőket. Hozzá olvasom az „irodalmat”. Idővel megismertem a zeneirodalom javarészét a barokktól napjainkig. Persze, az ember szelektál. Mindenkinek van kedvenc műfaja, kedvenc korszaka, stílusa, irányzata. Mindenki vonzódhat egy hangszerhez és/vagy énekhanghoz, színpadra és/ vagy koncerttermekbe szánt darabokhoz. Például hozzám a romantika és a zenésszínpadi művek állnak a legközelebb. De szívesen kitekintek más műfajokba, más korszakokba is. Mondhatnám azt is, hogy mára mindenevővé váltam. De mindehhez idő, hosszú idő kell, amíg megérünk a befogadására, az egész megismerésére és megszeretésére. Valóban, nagyon sokat kell a zenével foglalkozni. Ez lehet aktív zenetanulás és a zenével való teljes azonosulás, annak valamilyen szinten való művelése. De lehet passzívan, csupán érdeklődőként, hallgatóként, a zenét szeretőként, rajongóan, amatőr műkedvelőként befogadni. És mindenképpen oda kell figyelni rá, rá kell hangolódni, el kell benne mélyülni. Háttérzeneként nem szabad szólnia, illetve szólhat, de annak nem sok értelmét látom. A többi pedig már egyéni hajlam, vonzalom, érdeklődés, a megfelelő társaságba járás, és
Van még egy aspektusa a dolognak. Az ember a rádióban komolyzenét hallgat: zongoramuzsikát, hegedűversenyt, szimfóniát, operát stb. – de csak a teljes művek részletei csendülnek fel a zenei szerkesztésben. Ezek a részletek általában közismertek, népszerűek, sűrűn játsszák, gyakran hallhatóak. Mégis csak részletek. Az ember kezdetben úgy van vele, legalábbis nálam így volt, hogy a végén a már könyökömön kijövő sokat hallott részletek után kíváncsi lettem az egészre, a teljes műre. És ezek után már vadásztam rájuk, kerestem az alkalmat, amikor és ahol ezek hallhatóak, vagy elmentem az előadásra, koncertre. (Később már az is fontos lett számomra, hogy kiket látok és hallgatok közreműködni, és idővel módom volt már az összehasonlítgatásokra is.) Szívesen vettem részt zenei vetélkedőkön, vagy hallgattam, ma is hallgatom a zenei fejtörőket. Hozzá olvasom az „irodalmat”. Idővel megismertem a zeneirodalom javarészét a barokktól napjainkig. Persze, az ember szelektál. Mindenkinek van kedvenc műfaja, kedvenc korszaka, stílusa, irányzata. Mindenki vonzódhat egy hangszerhez és/vagy énekhanghoz, színpadra és/ vagy koncerttermekbe szánt darabokhoz. Például hozzám a romantika és a zenésszínpadi művek állnak a legközelebb. De szívesen kitekintek más műfajokba, más korszakokba is. Mondhatnám azt is, hogy mára mindenevővé váltam. De mindehhez idő, hosszú idő kell, amíg megérünk a befogadására, az egész megismerésére és megszeretésére. Valóban, nagyon sokat kell a zenével foglalkozni. Ez lehet aktív zenetanulás és a zenével való teljes azonosulás, annak valamilyen szinten való művelése. De lehet passzívan, csupán érdeklődőként, hallgatóként, a zenét szeretőként, rajongóan, amatőr műkedvelőként befogadni. És mindenképpen oda kell figyelni rá, rá kell hangolódni, el kell benne mélyülni. Háttérzeneként nem szabad szólnia, illetve szólhat, de annak nem sok értelmét látom. A többi pedig már egyéni hajlam, vonzalom, érdeklődés, a megfelelő társaságba járás, és
36 ton chou 2003-02-12 19:54:55
Egyetértek veled. De nagyon érdekes, én így még sose hallgattam zenét, hogy figyeljek is benne vmire:) Ja, nem tudom, nekem a zenék úgy általában elsőre belopózzák magukat a szívembe, van egy-kettő kivétel, amikre nem figyelek fel, pedig ugyanúgy hallgatom, mint a többit, és a mittudomén 50. meghallgatásra fedezem csak fel, hogy ez milyen kiemelkedően szép. És azontúl nem értem, hogy ugorhattam át a darab fölött. (itt az átsiklani igét akartam írni, csak rájöttem, hogy azt úgy nem lehet) Ilyen pl. Chopin cisz-moll keringője, amit azóta meg is tanultam, sőt, sajnos el is felejtettem, majdhogynem. Na jó, akkor ezentúl így fogok meghallgatni egy zenét, mint te:) Köszi! :)
Egyetértek veled. De nagyon érdekes, én így még sose hallgattam zenét, hogy figyeljek is benne vmire:) Ja, nem tudom, nekem a zenék úgy általában elsőre belopózzák magukat a szívembe, van egy-kettő kivétel, amikre nem figyelek fel, pedig ugyanúgy hallgatom, mint a többit, és a mittudomén 50. meghallgatásra fedezem csak fel, hogy ez milyen kiemelkedően szép. És azontúl nem értem, hogy ugorhattam át a darab fölött. (itt az átsiklani igét akartam írni, csak rájöttem, hogy azt úgy nem lehet) Ilyen pl. Chopin cisz-moll keringője, amit azóta meg is tanultam, sőt, sajnos el is felejtettem, majdhogynem. Na jó, akkor ezentúl így fogok meghallgatni egy zenét, mint te:) Köszi! :)
35 Sipi 2003-02-12 14:13:19
Igaz, hogy a zenéhez fell kell nőni, de akikről beszéltem, egyetemisták. Na mindegy. Lehet, hogy már leírtam, de nekem egy művet többször meg kell hallgatni ahhoz, hogy igazán élvezzem. Például Liszt szimfonikus költeményei. Először csak számítógépezésnél háttérzeneként hallgattam. Kissé úntam is. De harmadjára már (amikor már csak a zenét hallgattam) rendkívül tetszett. És azóta is. Konklúzió: a komolyzene (legyen az nagyzenekari szimfónia vagy akár zongorára és hegedűre írt szonáta) megkedveléséhez szükség van némi \"munkára\" is. És ezt sokan nem teszik meg. Persze, hogy a kereskedelmi rádiókból ömlő \"slágerek\" az azon felnövő hallgatóknak tetszeni fognak (elsőre, később aztán már a könyökén jön ki mindenkinek az újabb sláger megjelenéséig), a komolyzene pedig nem. Persze van igényes könnyűzene is, de manapság már az is halálra van ítélve a tömegpiacon. A fent leírt folyamat nálam szinte minden műhöz szükséges az \"élvezethez\". Tehát ha egy műben már ismerem a főtémát, később már tudok a melléktémákra koncentrálni, vagy a tétel szerkesztésére, a hangszerelésre, a mondanivalóra, stb, úgy hogy közben azért a főtéma is előttem marad. Egy slágerben pedig első alkalomra megtetszhet egy pár hangból álló, mellesleg igen fülbemászó dallam , de azután az már egyre unalmasabbá válik. Egyébként én eddig csak a Scenes from a memory-t hallottam a Dream Theatertől, de nagyon tetszett!
Igaz, hogy a zenéhez fell kell nőni, de akikről beszéltem, egyetemisták. Na mindegy. Lehet, hogy már leírtam, de nekem egy művet többször meg kell hallgatni ahhoz, hogy igazán élvezzem. Például Liszt szimfonikus költeményei. Először csak számítógépezésnél háttérzeneként hallgattam. Kissé úntam is. De harmadjára már (amikor már csak a zenét hallgattam) rendkívül tetszett. És azóta is. Konklúzió: a komolyzene (legyen az nagyzenekari szimfónia vagy akár zongorára és hegedűre írt szonáta) megkedveléséhez szükség van némi \"munkára\" is. És ezt sokan nem teszik meg. Persze, hogy a kereskedelmi rádiókból ömlő \"slágerek\" az azon felnövő hallgatóknak tetszeni fognak (elsőre, később aztán már a könyökén jön ki mindenkinek az újabb sláger megjelenéséig), a komolyzene pedig nem. Persze van igényes könnyűzene is, de manapság már az is halálra van ítélve a tömegpiacon. A fent leírt folyamat nálam szinte minden műhöz szükséges az \"élvezethez\". Tehát ha egy műben már ismerem a főtémát, később már tudok a melléktémákra koncentrálni, vagy a tétel szerkesztésére, a hangszerelésre, a mondanivalóra, stb, úgy hogy közben azért a főtéma is előttem marad. Egy slágerben pedig első alkalomra megtetszhet egy pár hangból álló, mellesleg igen fülbemászó dallam , de azután az már egyre unalmasabbá válik. Egyébként én eddig csak a Scenes from a memory-t hallottam a Dream Theatertől, de nagyon tetszett!
34 ton chou 2003-01-31 20:11:10
Persze, persze, nem is szeretnék beleavatkozni a magánéletedbe. Nem tudom, hogy zenei pályára készülök-e, mindenesetre semmiféleképpen se zongorára. Merthogy zongorázom. De nekem már van elképzelésem a jövőmről, csak félek, hogy túl naiv :)))) Én mindigis borzasztó naiv voltam, szerintem ez a bajom, de azt azért világosan látom, hogy részben nem elérhetetlen álom az enyém.
Persze, persze, nem is szeretnék beleavatkozni a magánéletedbe. Nem tudom, hogy zenei pályára készülök-e, mindenesetre semmiféleképpen se zongorára. Merthogy zongorázom. De nekem már van elképzelésem a jövőmről, csak félek, hogy túl naiv :)))) Én mindigis borzasztó naiv voltam, szerintem ez a bajom, de azt azért világosan látom, hogy részben nem elérhetetlen álom az enyém.
33 gabor 2003-01-30 23:16:57
Örülök, hogy itt van körünkben az elemekkel dacolva zenél? és zenét szeret? fiatal (veszélyeztetett faj) egy példánya. Ha a tetejébe még nem is pályára készül, az a fehér holló min?sített esete. Kérjük, ne etessék! Amúgy egyetemista vagyok, és pályára készülök. De hogy hol és mire, az már tényleg magánügy...
Örülök, hogy itt van körünkben az elemekkel dacolva zenél? és zenét szeret? fiatal (veszélyeztetett faj) egy példánya. Ha a tetejébe még nem is pályára készül, az a fehér holló min?sített esete. Kérjük, ne etessék! Amúgy egyetemista vagyok, és pályára készülök. De hogy hol és mire, az már tényleg magánügy...
