Téma ismertetése: Erkel, Zak, zeneoktatás, amatőr mozgalmak, kultúrpolitika, zene és közélet etc
:-)
Rímelni a topikokban több mint érdemes:
ez Kúp Flóris egyik halhatatlan érdeme!
Ma vagy holnap ne habozz, kedves Kúp Flóris,
plíz, térj vissza az eltévedt nyájadhoz máris!
Régebben - mondjuk Bach és Händel korában - a mesterek simán beemelték pályatársaik műveinek részleteit saját készülő darabjaikba, mert ugyebár a bemutatót (egyházi ünnep, magas állású személy születésnapja stb.) nem lehetett elhalasztani. Az illető pályatárs meg talán nem is értesült róla, mi történt a művével. A kóklerséget, azaz a hallgathatatlanul ronda "zene" magyarázatát a 2. vh. utáni korszakra értem.
Hans Sachs lába nyomába se érek...sőt, még a lábbelije nyomába se ;-)
Szerintem az egy topikra jutó költők számában világrekordot állítottunk fel... ;-)
Ld. ez alatt plusz ugyanez versben bónusznak:
Volt már sok kiszámítható zene,
Sokukat mára elvitte a fene.
Kiszámíthatatlan, zavaros vala?
Lett népszerű később néhányuk dala.
Hans Sachs műveit: költeményeit, drámáit és cipőit ;-) ma már -Németországon és az irodalomtudósokon kívül- senki nem ismerné, még a nevét sem. Az ő nevét Wagner és operája tette ismertté viszonylag szélesebb körben. Úgy is mondhatjuk, Hans Sachsnak, ha megkésve is, de jó piárosa akadt.
Más, de ugyanide: tudjuk, a zeneirodalom telis de tele van olyan megbecsült művekkel, amik bemutatásuk idején és később is "első pillantásra eléggé zavarosnak tűntek", szépnek vagy jónak annál kevésbé. Fordítva is igaz: a maguk korában népszerű vagy/és hivatalosan elismert alkotók, művek sokasága mára eltűnt a süllyesztőben, jó esetben zenetudósok kevesek által olvasott könyveiben vagy a kottatárak mélyén. Általánosítok, de inkább áthúzva, mert elvinne messzire: életükben mellőzött, bukott, netán megbélyegzett (kivégzett stb. emberek egyfelől, ideig-óráig sikeres, később feledett vagy a történelem szemétkosarában végzett emberek másfelől.
Úgy gondolod, hogy régebben a zenében nem volt épp úgy rengeteg kóklerség? Legfeljebb mi ma már nem ismerjük azokat.
Megfelelő érzék (nemcsak zenei, esztétikai stb. is) és jó adag zenehallgatói múlt birtokában a gyenge muzsika elég hamar leleplezi magát. Egyik fő ismérve pl. hogy unalmas.
''Kinek mi számít "jó zenének"?''
Nekem a jó zene az, amelyik gyakran kiszámítható,
de olykor megjósolhatatlanul és elsöprően meglepő.
De mivel én magam, néha, kiszámíthatalan és komolytalan vagyok,
most komolyan, ebből a komolyzenei vitábol, egy pillanatra kiszálok!
Az általad mondottaknak nem ellentmondva megjegyzem, hogy a kortárs zenében rengeteg a kóklerség, illetve a hallgathatatlanság értelmiségi rizsával történő indoklása.
Például nemrég, a 75. születésnapja alkalmából Eötvös Péter estje volt a Müpában. Hát ott igazán "jó zenék" hangzottak el. De mondhatnám Kurtágot is, és valószínűleg találnék még akár magyarokat is.
Hans Sachs nem operákat írt, hanem színdarabokat, az opera az ő halála után született. Igaz, akkori mércével igen hamar német földön is gyökeret vert. Jó zenének én az ötletességet és eredetiséget tekintem. Van olyan zene, amelyet a szó szoros értelmében nem tartok ugyan szépnek, mégis tudom, hogy jó vagy nagy, mégha első pillantásra ez eléggé zavarosnak tűnik is.
(Mármint a cselédszórakoztatással nem lehetett annyit keresni anno, mint a mai popsztárok?) Sajnos az értékek devalválódása a 2. világháború után kezdődött, a szórakoztatóipar gigantikus manipulációs gépezetének kiépülésével és a közoktatásban végbement változásokkal együtt. Ráérők vagy tényleges oktatáskutatók feladata annak kiderítése, mi szerepelt bizonyos időszakokban egyes országok középiskolában tanítandó irodalmi anyagában. Mostanra némi túlzással eljutottunk oda, hogy a tanár BÁRHOL örül, ha a diákok legalább a Harry Potterből olvastak valamit.
...és a rádiójából valószínűleg -fórumtársunk kifejezését kölcsönözve- "popszemét" szól...
Ez másszóval azt is jelent(het)i, hogy lusta iparosok némelyike akkor is inkább operát vagy más zenét írt ahelyett, hogy tanult szakmáját űzte volna ;-)
A helyzet -maradva a topiknál- annyit romlott azóta, hogy már lusta iparos is alig akad, viszont jó zenét nemhogy suszterek, de zenszerzők is alig írnak és egyre kevesebben hallgatnak. Itt ismét felteszem szokásos költői kérdésemet: kinek mi számít "jó zenének"?
Én például szoktam még cipőt sarkaltatni. Igaz, a cipész nem fütyül, a rádió szól nála.
Nem gondolnám, hogy az iskolázottság ténye önmagában képessé tett valakit a zenei értékek felismerésére, megkockáztatnám, hogy régen sem volt jobb a helyzet ebből a szempontból. Inkább csak egyrészt az alsóbb néposztályok, közmédia híján, eleve ki voltak zárva a nívós zenehallgatás lehetőségéből is, másrészt viszont adott társadalmi rang felett elvárt volt ilyen rendezvényeket látogatni. Jó példa erre a francia nagyopera II. felv. eleji kötelező balettbetétje.
Aki még kitart, és szeretne, annak hamar elmegy a kedve (tisztelet a kivételnek, ha valakinek vannak ettől eltérő tapsztalatai). 500 évvel ezelőtt a suszterek operákat írtak, nem?
Inkább azt mondanám, nem lehetett vele annyit keresni. Az iskolázottság fogalma pedig nagyot változott. Az ún. komolyzene vagy annak egy részének ismerete sajnos lejjebb csúszott a ranglétrán. Lehet ezt nem-szeretni, de ez van. Én nem fogyasztok és szinte sosem fogyasztottam "popszemetet" de -sajnos?- még nívós pop-rockot sem. Márpedig igenis van olyan. Mindent az utókor dönt el. A mai klasszikusok egy része és a közönségük sem tud(hat)ta a maga korában, kiből-miből válik klasszikus és ki lesz "popszemét" = ki tűnik el a süllyesztőben.
Na ja, ki sarkaltat ma már cipőt? ;-)
A Gurre-dalok vagy a Megdicsőült éj egyes részei egész jól fütyülhetők.
Jelentem, én Itáliában még nem láttam suszterinast. Ősszel a pármai Verdi fesztiválon egy csütörtöki napon (Macbeth) 70+ közönséggel telt meg a Teatro Regio, majd a szombati Attilára némileg fiatalodott a közönség.
A cselédromantika nem gyakorolt olyan butító hatást a maga célközönségére, mint a popszemét. Továbbá az iskolázottabb emberek tisztában voltak az egylapos kották valós értékével, amellyel szemben állt mondjuk Wagner és Brahms. A korabeli sajtó pedig nem hitette el az olvasóival, hogy a magas zeneművészet fogyasztói sznob pszichopaták, de minimum maradi, meggyökeresedett vénemberek.
Ezt szépen leképezték a korabeli színházak. Az úri közönség a páholyokban ült, a polgárság a földszinten, népség/katonaság a kakasülőn.
Kétséges, hogy a suszterinasoknak volt-e rádió- vagy gramofonkészülékük, de ha volt, akkor annál inkább fütyülhették volna a rádióban, gramofonlemezen hallgatott Schoenberg- stb. melódiákat...de nem fütyülték azokat. Legalábbis én nem hallottam ;-) és szerencsére ezek a készülékek nem voltak hordozhatók = nem sétáltak vele a vonat alá :-(
Schönberg idejében már volt rádió és gramofonlemez.
Igen, csak nem nálunk létezett, inkább a taljánoknál. Ahogy egy okos embertől olvastam régebben, ott quasi pertu viszonyban voltak-vannak az operával. Megjegyzem, mindenféle zenével azért ott sincsenek pertuban, Schoenberget az olasz suszterinasok sem fütyülik.. Mifelénk pedig az operát sem.
Dédszüleink előtt is volt élet, mobiltelefon viszont nem.
Akkoriban létezett a suszterinas-effektus, kérem szépen.
Én már elég öreg és megértőbb vagyok. Minden kor fiatalsága "popszemetet" fogyasztott, csak minden korban más számított "popszemétnek". Nagyszüleink, dédszüleink túlnyomó -úgy 99%-os- többsége sem Izolda szerelmi halálát vagy a tegnapi combos rejtvényföladványt (Schoenberget) dúdolta az utcán, fiatalon pláne nem és még kevésbé hallgatta mp3 vagy más lejátszón, okostelón :-) hanem Türk Berta és Vidor Ferike cselédnótáit, Weygand Tibor slágereit, jobb (?) esetben 1-1 új operettnótát. Más kérdés, hogy 80-100 évvel ezelőtt még nem jöttek nekünk az utcán és nem gázolta el őket a vonat olyan okból mint a fiatalembert.
A szerencsétlen srác a korszellem áldozata. Ez sajnos aligha engedi meg, hogy a popszemetet falók belássák: Kedvencük öl, butít és nyomorba dönt.
A lényeg szerintem még hátrébb keresendő: nyomkodta a telefonját .
Szerintem ez stílszerűen szólva vakvágány, ne menj ebbe bele. A halálát nem az okozta, hogy mit hallgatott, hanem az, hogy hogyan. A közlekedéshez fény-, és hanghatások is társulnak, amelyeket érzékelnie kell tudnia minden résztvevőnek. Teljesen lényegtelen, hogy mi miatt nem hallod meg adott esetben a dudálást, mentőautó szirénáját, tolatóradarod pittyegését, vagy egyebet, ha Varázsfuvola fináléját hallgatod hangosan, a külvilágot kizárva, az ugyanúgy veszélyes, mintha tuc-tuc dübörögne.
Ide a rozsdás bökőt, hogy nem Mozart vagy Bach okozta ennek a szerencsétlennek a végzetét:
http://www.borsonline.hu/aktualis/zenehallgatas-kozben-gazolta-halalra-a-vonat-szabolcsot/170683
A következtetések levonását a t. fórumozókra bízom.
No, majd ebből is valamiféle parkinsoni bizottság kerekedik ki, amely rengeteg ülésezés után létrehoz egy újabb bizottságot, és így tovább. L. még a klasszikus viccet, amikor egy fiatalember be akar ugrani a Lánchídról a Dunába. Arra jön egy öregember, a folytatás közismert.
Vashegyi György: A magyar zeneművészet nem véletlenül világhírű
MÁGÓ KÁROLY - 2019.01.12. 09:32 Origo.hu
„Egy éve nevezték ki a Magyar Művészeti Akadémia elnökének Vashegyi Györgyöt, aki alapjaiban változtatná meg például a gyerekek oktatását a zenei területen. Azt is mondja, a művészek, elsősorban a zenészek a tehetség, a hagyomány ereje és a rendelkezésre álló pénz ellenére sem elég hatékonyak. Vashegyi az akadémia elnöki posztja mellett továbbra is vezeti az általa alapított zenekarokat, és néhány hét múlva egy rádióműsora is elindul. A régizene egyik legelismertebb hazai karmestere azt mondja, ezzel is tanítani akar.”
„- Ami azt illeti, engem abszolút nem „neveltek” zenésznek: nincs hivatásos zenész a családomban, s noha mindkét nagyapám amatőrként magas színvonalon hegedült, felmenőim mind egészen mással foglalkoztak. Igaz, fantasztikus általános iskolába járhattam: a Marczibányi téri Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola csodálatos hely volt. Ott saját bőrömön tapasztalhattam annak előnyeit, amiért most, MMA-elnökként az utolsó töltényig szeretnék harcolni: ez pedig a művészeti nevelés, szebben és pontosabban mondva, a művészettel történő nevelés. Jelenleg Magyarországon nagyon rosszul állunk ezen a területen, pedig minden modern tudományos kutatás egyértelműen igazolja, hogy 18 éves korig a művészeti nevelésnek domináns szerepet kell játszania! Ezt mondja az up to date tudomány, ugyanazt, amit egyébként az ókori görögök is mondtak – ez volt Kodály Zoltán filozófiájának a lényege: ő nem zenészt akart nevelni egész Magyarországból (ahogyan azt sokan most is félreértik), hanem zene által kiteljesedett, így minden területen sokkal többre képes, egészséges lelkű magyarokat. Tavaly októberben megfogalmazott elnöki programom első pontja volt, hogy ezzel valamit sürgősen kezdenünk kell. Éppen most folyik a Nemzeti Alaptanterv vitája: a jelenlegi tervezet, amelyet sokan, sok munkával és sok pénzből elkészítettek, sajnos teljesen alkalmatlan a művészeti nevelésre – jelen formájában valószínűleg javíthatatlanul alkalmatlan. Éppen ezért ajánlottuk és ajánljuk fel miniszter úrnak e téren a Magyar Művészeti Akadémia segítségét: a művészettel nevelés kérdésében (annak elméletében és gyakorlatában egyaránt) akadémikusaink közül sokan az egész világon egyedülálló tudással rendelkeznek.”
„Először is szögezzük le: rendszeres gyakorlás nélkül hangszeres téren biztosan nincs folyamatos fejlődés. A magyar zenei képzésben ugyanakkor jelen van egy erős versenyszemlélet, amely sokszor hasznos, de nem mindig jó: néhány tanár úgy akar sikert elérni, hogy az általa tanított növendékek
versenyeket nyernek, és kész. Ha jól emlékszem, Dárdai Pál nyilatkozta nemrég a magyar fociutánpótlásról, hogy amíg egy utánpótlásedzőnek csak az a célja, hogy megnyerje a gyerekekkel a helyi bajnokságot, addig nem lesz itt előrelépés. Ő azt mondja, az lenne az elsődleges feladat, hogy sok tehetséges gyereket a következő szintre küldjenek tovább. Valahol így van ez a zenei képzésben is (még ha ez a hasonlat természetesen sántít is): először is tisztáznunk kell, mi az adott zenei képzés alapvető funkciója. Hol és hogyan nevelünk leendő hivatásos zenészeket, akiknek majd az egész világ legjobbjaival kell (legalább) egyenrangúnak lenniük? És sokkal szélesebb körben, hol és hogyan nevelünk zene (és egyéb művészetek) által kiteljesedett, ezáltal minden területen sokkal többre képes, egészséges lelkű állampolgárokat? Ez utóbbiak zenei és művészeti oktatását biztosan nem
lehet heti egy órába belegyömöszölni: mégis mi az, amit hetente egy órában eredményesen lehetne tanítani? A válasz nem túl bonyolult: nincs ilyen tárgy. Ráadásul a művészetet a többi tárgytól nem elszigetelni kéne (mint egy veszélyes fertőzést), hanem megmutatni, hogy milyen hihetetlenül erős köze van minden máshoz: a történelemhez, az irodalomhoz, a nyelvekhez, de még a matematikához és fizikához is. Tisztában vagyok vele, hogy a közoktatás ügye körül sok-sok nagy tekintélyű szakmai kör és lobbi létezik, amelyek mind mondják a magukét – s ezekkel szemben a művészettel nevelés ügye a múltban sokszor vereséget szenvedett, de az a helyzet, hogy ez így egyszerűen már nem mehet tovább. Véleményem szerint az, hogy sokáig bizony nagyon rosszul csináltunk dolgokat, egyáltalán nem indok arra, hogy most – amikor lehetőségünk lenne újragondolni őket – ne változtassunk rajtuk, mégpedig gyökeresen.
Kodálynak alighanem lenne egy-két (szerintem találó) szava ahhoz, ami itt és most folyik, hadd idézzem tehát most őt, több mint 50 évvel ezelőttről: „Az egész tantervben még mindig túlsúlyban van az értelmi fejlesztés az érzelmi rovására. Számológépeket nevelünk, akiket fölöslegessé tesz az elektronikus számológép. Szűkkeblű embereket, akik semmi nagy és szép iránt nem tudnak lelkesedni. A technika és természettudomány egyoldalú, utilitarisztikus művelése az érzelmi élet és a művészi érzék sorvadásához vezethet.”
„Az európai zenetörténetnek van egy különlegessége – s nem minden más zenekultúrában van ez így –; létezik benne a lejegyzés, azaz a notáció lehetősége, s ez olyan, mint egy tervrajz. Valószínűleg a Kheopsz-piramist vagy a budapesti Parlamentet sem lehetne tervrajz nélkül felépíteni: egyrészt
hamar összedőlnének, másrészt a lépcsőház nem oda vezetne, ahová kell. Így van ez a zenében is: de a zenei notáció, az csak a tervrajz, nem az épület maga – fontos, hogy ezt jól lássuk.
A ma élő magyar zeneszerzők közül Gyöngyösi Levente áll hozzám a legközelebb, nagyon sok művét bemutathattam, nagyszerű zeneszerző. Amikor együtt dolgozunk az aktuális darabján (ilyenkor Levente zongorázik, én vezényelek, egy vagy több énekes énekel), néha azt mondom: „Kedves Levente, írtál itt egy crescendót (azaz egy felhangosodást) a 42. ütemben, de azt nekem jól esne már a 41. ütemben elkezdeni. Szabad?” És akkor Levente erre két dolgot mondhat. Vagy azt, hogy: „Nagyon jó ötlet, köszönöm, írjuk át!” – és akkor megváltozik a műnek egy kis részlete, mindez szerzői jóváhagyással! A másik lehetőség, hogy azt mondja, „Nem, ne haragudj, ezt most nem akarom, mert ennél a résznél én ezt és ezt szeretném...” A lényeg, hogy így olyan információt kaphatok meg az élő zeneszerzőtől, amelyet egy halott komponistától sajnos soha már. Petrovics Emil életműve ezért már régizene: hiába tanította sok kollégánkat a Zeneakadémián, van tőle rengeteg lemez és interjú, közvetlenül már nem tudunk tőle megkérdezni bizonyos, fontos dolgokat. Az európai zenei lejegyzés nem tökéletes: az alapinformáció megadása mellett nagyon szuggesztív, erősen sugall dolgokat. Ha az ember meg akarja érteni azt a darabot, amelyet előad, akkor bizony kutatnia kell. De kutatni érdemes, mert amit megértettünk, azt már sokkal jobban csináljuk.”
Belenéztem az itt belinkelt videókba. Ha neked ez tetszene - nem lennék meglepődve.
Jajj!
Sajnos, nagyon elfoglalt vagyok:(
A "pont" frappans, trendi es fancy. A tobbi nem annyira es nem is biztos, hogy ugy van. Latni kellene.
Le teccett maradni MAO/61000-rol. Eeejnye-beeejnye miaumiaumiau ;-)
Kovács Jánosnak teljesen igaza van. Pont. A "RockGiovanni" közreműködői pedig szégyelljék magukat.
2277
"A jelen sokkal tartozik a múltnak, s ha ezt a tartozást ki nem egyenlíti, a jövőtől sem követelhet." (Jókai Anna) Ez a végtelenül bölcs gondolat annak kapcsán jutott eszembe, amelyet egy másik fórumon már megemlítettem.
http://www.parlando.hu/2018/2018-1/2018_evi_szuletesnaposok.htm
Vajon Halász Judit tényleg elénekli a 4 utolsó éneket (Strauss)? Vagy ő egy másik Halász Judit? A Dohnányi Zenekarról bármit el tudok képzelni...
Zeneakadémia
2018-04-22 19:30:00
Sőt basso-profondo kontraalt is van... mindenki ismerte és szerette a kedves Nyitnike nénit a Kossuthon.
Sőt, alt kontratenor is van...
A Székely fonó 2016. október elsejei felújítása óta úgy gondolom, Ulbrich Andrea ilyen.
Van olyan, vagy mondjuk úgy, hogy mezzo-kontratenor?
http://valasz.hu/kultura/tul-lehet-e-elni-egy-klasszikus-zenei-koncertet-125047 Csontos Szigfrid módosított története némileg aktualizálva. Mivel igazolják a túlélést? Aki az ülepén vagy állva mindvégig kibírja úgy, hogy nincs eldugaszolva a füle, az már túlélőnek tekintendő? Van-e orvos, aki megállapítja az esetleges elhalálozást, és mit kezdenek a holtakkal?
Interjú a Magyar Narancs június 1-jei számában Hamar Zsolttal (a nyomtatott kiadásban) „Ez egyfajta gyászév lesz” Hamar Zsolt, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar új zeneigazgatója Sokat dolgoztak együtt a korán elhunyt Kocsis Zoltánnal, őrizni akarja az örökséget, de tovább kell lépni.
[url] http://www.mediaklikk.hu/2017/06/02/kristof-reka-lett-a-virtuozok-2017-gyoztese-gratulalunk/; Kristóf Réka [/url] lett a „Virtuózók” 2017-es évadának győztese Kristóf Réka egy éven át havi bruttó egymillió forintot kap és felléphet a New York-i Carnegie Hallban az Armel Operafesztivál felajánlásaként. A kicsik korcsoportjában Abouzahra Amira, a tiniknél Kis Radu, míg a nagyok között Kristóf Réka jutott a Virtuózok fináléjába. A három versenyző két-két darabbal állt a közönség elé, egy klasszikus és egy crossover művel. A finálét a Duna televízió és a Duna Wolrd csatorna élőben sugározta. A nézők sms-ben vagy egy applikációval szavazhattak kedvencükre, Kristóf Réka a beérkezett szavazatok több mint 40 százalékával nyerte meg a Virtuózok harmadik szériájának fődíját. A másik két korcsoportnyertes egy éven át havi bruttó 500-500 ezer forintot nyert zenei tanulmányaira. Ezen túl Abouzahra Amira fellépési lehetőséget nyert a Berlini Filharmonikusok koncerttermében, Kis Radu pedig a londoni Covent Gardenben léphet színpadra. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap különdíját Simic Aleksander; a Liszt Ferenc Kamarazenekar különdíját Magyary Timót, Simic Aleksander és Abouzahra Amira kapta. Molnár Levente Liszt-díjas operaénekes Kristóf Rékának, Beéri Benjáminnak, Ioni Eduárdnak és Kis Radunak ajánlott fel különdíjat. A péntek esti finálét a klasszikus zenei tehetségkutató első szériájában feltűnt Boros Misi zongorajátéka nyitotta, majd a Virtuózok idei két új zsűritagja, Várdai István csellóművész és Balázs János zongoraművész is színpadra lépett. - MTI - [2017.06.02.]
