vissza a cimoldalra
2019-09-18
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11438)
A csapos közbeszól (95)

Operett, mint színpadi műfaj (4060)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1762)
Balett-, és Táncművészet (5875)
Élő közvetítések (8127)
Opernglas, avagy operai távcső... (20315)
Kimernya? (3217)
Társművészetek (1404)
Erkel Ferenc (1063)
A nap képe (2154)
Franz Schmidt (3421)
Simándy József - az örök tenor (624)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (832)
Milyen zenét hallgatsz most? (25042)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (7212)
Pantheon (2385)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4381)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Fórum - Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (Búbánat, 2004-10-26 21:12:09)

- koncertek, előadások, események, élmények -
 
4280   tiramisu • előzmény4279 2019-04-08 10:42:52

Bojti János kiváló muzsikus!  Kérdezném, hogy Ön ki a csoda?

4279   takatsa 2019-04-08 10:15:23

Meglátásom szerint Musszorgszkij és Wagner között az a különbség, hogy Wagner elsősorban zseni volt és csak másodsorban őrült, Musszorgszkij viszont elsősorban őrült és csak másodsorban zseni. Ez az apró különbség viszont a műveiket tekintve óriásira nő. 

Hangszerelés tekintetében úgy gondolom, hogy az hangszereljen, aki az alapművet író zeneszerzővel hasonló kvalitású. Így A kiállítás képei Ravel csodás hangszerelésével egyenértékű Musszorgszkíj zongorára írott alapművével. És Rimszkij Korszakov, vagy Sosztakovics is nagyon nagy zeneszerző, joggal nyúlhatott az alap-matériához. De ki az a Bojti János? Egy zenetörténész? Egy jószándékú irodista? A munkája tiszteletreméltó, de összesen annyi. Nincsen benne sem a zsenialitás, sem az őrület, ami a végeredmény ízét és zamatát adná.

4278   Edmond Dantes • előzmény4275 2019-04-08 09:20:12

Érdekes, hogy Muszorgszkij kapcsán te is eljutottál Wagnerhez mint én (a beírásomban). Csak hát Wagner nélkül nincs opera, nincs Operaház, Muszorgszkij hiánya elviselhetőbb. Ha MÁO kitűzné a Hovanscsinát -mellesleg óriási anyagi és szellemi befektetés árán- és lemenne egy, ne adj'Isten két sorozat kongó házakkal, sok otthon maradó vagy szünetben távozó bérletessel, féláron vagy ingyen osztogatott napi jegyekkel, lenne ismét fölháborodás. Pedig nem MÁO közönségszervezése/PR-je tehetne az érdeklődés hiányáról. Lehet a közízlés nívójának hanyatlását és egyebeket kárhoztatni, de ez a helyzet. És az érdeklődést egy akármilyen szépen eltáncolt balettbetét sem fokozná. A MüPa-beli változat terjedelmével, indokolt húzásokkal kapcsolatban írottakkal mélyen egyetértek, magam is ilyesmiket éreztem-írtam.

4277   Edmond Dantes • előzmény4276 2019-04-08 09:03:16

...vagy amikor szükség esetén ügyvédboj(t)árok tanulmányozzák majd a Porgy-szerződést...

4276   IVA • előzmény4268 2019-04-08 00:50:24

Egy János vitéz-közvetítés alkalmával majd helyreállítják az egyenleget.

4275   IVA • előzmény4266 2019-04-08 00:45:36

Azokkal játsza(t)ná az Operaház a Hovanscsinát, akikkel más darabokat is, hiszen minden opera szólamigényes. Végül is belevágtak a Ringbe is, bár sok-sok vendégénekessel, és, ha jól tudom, új Parsifalt is terveznek. Nem állítom, hogy parádésan és két szereposztásban, de a Hovanscsina kiosztható. És mire való az eredeti nyelvű éneklés terrorja, ha nem arra, hogy bele lehessen illeszteni az előadásba pl. orosz és bolgár vendékművészeket is.
Természetesen csak a Békés-féle rendezés rekonstruálásának látnám értelmét, feltétlenül id. Harangozó Gyula koreográfiájával. Arra nem vagyok kíváncsi, hogy Venekei Mariannánál miféle kvázi balettbetétet rendelnek meg, mint a Faust vagy a Sába királynője esetében, és arra végképp nem, hogy magát modernnek valló, akár külföldi, akár hazai rendező színpadképét gyerekek trágár falfirkáját alkalmazó ábra határozza meg (Otello).
Úgy emlékszem, Rimszkij-Korszakov feldolgozásában a Hovanscsina előadásait este 7 órakor kezdték, és nem tartott ½ 11-nél tovább. A vélhető ősváltozat kíméletes meghúzását nem az időtartam rövidítése végett tartom üdvösnek, hanem azért, mert bizonyos jelenetek és szereplők elhagyása megszabadítja a drámai folyamatot a fölösleges túlbonyolítás terhétől. (Például Szuszanna vázlatos, kidolgozatlan alakjától, amilyenből már kaptunk egyet Emma személyében, aki inkább csak Andrej jellemének, illetve Márfa és Andrej kapcsolatának ábrázolását segíti.) Magát a gyönyörű Muszorgszkij-muzsikát az ember elhallgatná reggelig, de fontos, hogy a dráma előbb-utóbb elvezessen a megoldáshoz, még ha a megoldatlanságot nevezzük is annak.
Úgy gondolom, Rimszkij-Korszakov nem azért hangszerelte Muszorgszkij darabjait színesre és gazdagra, hogy „Rimszkij-Korszakov-operákat” faragjon belőlük, hanem azért, hogy tudásával és saját művészetével hozzájáruljon e zseniális, de hosszadalmas és nehézkes dramaturgiájú művek (jó értelemben véve) szórakoztató befogadhatóságához. Nekem könnyű a dolgom vele, mert Muszorgszkij operáinak megismerésekor már rajongtam Rimszkij-Korszakovért. Lehet persze elutasítani is az ő hangszerelését, de – különös tekintettel arra, hogy Muszorgszkij nem tiltakozott Rimszkij-Korszakov segítsége ellen – nem hiszem, hogy az ő átdolgozása kevésbé autentikus lenne, mint a Sosztakovicsé vagy a Bojti Jánosé. Ráadásul Rimszkij-Korszakov átdolgozásai határozták meg a Muszorgszkij-operák népszerűségét világszerte.

4274   IVA • előzmény4265 2019-04-07 22:52:25

Csak mert a névhasonlóság miatt úgyis nehezen áll az ujjamra (Jevgenyij) Sztavinszkij neve, sajnálom, hogy második előfordulásakor írásomban még a t-t is kihagytam belőle. Szintén sajnálom (bár kissé kevésbé), hogy egy helyen lehagytam a perzsa szó a-ját.
Viszont mindennél jobban bánom, hogy a gondolatok szövögetése során végül elfelejtettem megemlíteni, mennyire tetszett Szvétek László megszólalása Varszonofjev, Golicin inasának szerepében. Karakteres hangszínével teljessé tette a változatosságukban is gazdag férfihangok ünnepét.

4273   -zéta- • előzmény4271 2019-04-07 17:05:00

Olyannyira "sugározni fogják", hogy eleve élőben adták a Müpa weblapján...

Köszönjük a tudósítást...:-)

4272   Edmond Dantes • előzmény4271 2019-04-07 16:00:13

Sajnálatos módon lemaradt, ha az előzőmbe (a kórusok végén) beszerkeszthető, megköszönöm, ha nem, akkor itt:

A felnőtt kórusok mellett egy jelenetben a Magyar Rádió Gyermekkórusa (karig.: Dinyés Soma) is közreműködött, kedvesen, hatásosan.

4271   Edmond Dantes 2019-04-07 14:05:06

Dante magasztos szavait kissé kiforgatva-kölcsönvéve: az emberélet(em) útjának felén jócskán túl, egy nagy, sötétlő operához jutottam, de az igaz gyönyört nem lelém. Muszorgszkij Hovanscsinájára fiatal korom óta kíváncsi voltam, de valahogy kimaradt. Talán az érdekelt, milyen lehet az az orosz opera, ami nálunk a harmincas években akkora  szenzációt kelthetett, hogy egy évre rá egy még ritkább orosz csemegét, az Igor herceget is kitűzték. Na persze a Dobrowen (majd Ferencsik) vezényelte előadások a pazar díszletekkel-jelmezekkel (Oláh Gusztáv és Márk Tivadar munkái) és a tündöklő énekesgárda (Basilides, Székely, Losonczy, Palló és a többiek) európai színvonalú produkciót sejtetnek ma is. 

Mivel -ismétlem- életem első Hovanscsinája volt a pénteki, a rácsodálkozó ismerkedés jutott nekem, ennélfogva mélyebb elmélkedésre nem vagyok jogosult, csupán első benyomásaim megosztására. Azt már előzetes itthoni olvasáskor megállapítottam, hogy a darab története zavaros és bonyolult, hogy ne mondjam, nézetem szerint operai megzenésítésre csaknem alkalmatlan. Egy ennyire politikai tartalmú történelmi freskó, ráadásul szanaszét ágazó, széttartó cselekmény(ek) illetve dramaturgiailag széteső-összefoghatatlan mű maradéktalan élvezete elsőre szinte lehetetlen. Történelemóra és opera nem fér meg egy csárdában. Elsődlegesen az elég nehezen kisilabizálható szöveg olvasására kellett koncentrálnom, ami miatt egyrészt a zene zavartalan követése nem mindig sikerült, másrészt konstatáltam, hogy a roppant terjedelmű alkotás bizony túlírt. Nem tudom, a mostani "ős"(?)-Hovanscsina mit, mennyit tett hozzá a megszokotthoz netán vett el abból, de ha már az "autentikusság" jelszavával hozzányúltak (Bojti János kifejezésével: rekonstruáltak), akkor/ehelyett vagy emellett némi húzás nem ártott volna, miként tudtommal másutt is "cosi fan tutte" = húznak. Mellesleg tudható, hogy egy operának nem/sem mindig az "autentikus" változata a legjobb. És ha sokan a Wagnereket érzik alig vagy semennyire elviselhetően hosszúnak, akkor mit mondjunk a Hovanscsináról? Wagnerre viszont  lehetséges "szocializálódni" -aki nem akar, legfeljebb teljesen kihagyja az életművet (nagyon rosszul jár, ha ezt teszi)- hiszen tíz műve hatalmas tömb, jobban "megtérül" a bayreuthi mesterrel való kiegyezés mint a csonka életművet hátrahagyó orosz kollégájával.
Ami kétségtelen: Muszorgszkij zenéje  s z é p. Szép, erős, kifejező. Mindent bele akarhatott írni a Hovanscsinába. Kevesebb valószínűleg több lett volna...és akkor jobb eséllyel be is fejezte volna. A párbeszédek hosszadalmasak, nehézkesek, sok az ismétlés, üresjárat. Valahogy minden "sok".  Egy rajongó talán kétszer ennyiért is rajongana, de valljuk be, a Hovanscsina-rajongók klubja nem lehet túlságosan nagy. Egy előadás erejéig azért nagyjából megtöltötte a MüPa nézőterét, bár vélhetően nem kevés szakmabeli ült bent, szakmai jeggyel. Azt viszont el kell ismerni, hogy példásan fegyelmezett közönség jelent meg, nem zörögték-köhögték szét az előadást, a figyelem mindvégig tapintható volt és a szünetben sem mentek el túl sokan. A rendre "leülő" felvonásvégeken lehet, hogy előtapsoló segített, jelezve: most lehet-kell tapsolni. A Hajnal a Moszkva folyó felett elnevezésű előjáték gyönyörű, nem kevésbé a IV. felvonás Perzsa tánca; ezekben a zene és a zenekar élvezete maradéktalan volt. A kórustablóké úgyszintén: ott hátradőlve élvezhettük a többnyire áhítatos zsolozsmázást, de a vidámabb-népies kórustételeket is. A fentebb már említett cselekményértési probléma a szólista-jelenetekben jött elő. A szólisták zöme külföldi: orosz vagy szovjet-utódállambeli volt. Nekem személy szerint legjobban az Ivan Hovanszkijt éneklő Jevgenyij Sztavinszkij tetszett, ő testesítette meg számomra azt a szláv basszbariton-típust, amit ideálisnak vélek és alkatilag is hiteles grand seigneur volt. Bár kiállásban talán kevésbé, de hangban méltó párja-ellenfele volt a másik kulcsalak, Golicin herceg: Mihail GubszkijRassul Zharmagambetov -aki talán énekversenyen járt már nálunk- szépen, de kissé elfogódottan, "magányosan" ácsorogva énekelte a jelentékeny Saklovityij-áriát. Misa Didik tetszett az ifjabb Hovanszkij szerepében és direkt használom a "szerep" szót: ő tényleg játszott is, kimutatta erős érzelmeit, hirtelen felindulásait. Sokat kiabált, de Andrej már csak ilyen, erről szól: gerjed, követel,  vádol, bosszút kiált. Anna Sapovalova csengő, üde szopránja jól szólt Emma   egyetlen jelenetében és egészen szédületesnek találtam Norbert Ernst Írnokát. Némi problémám az Ivan Hovanszkij melletti másik két főalakkal volt. Az orosz basszus-padlás bizonyára ma is tele van a Doszifej horderejének közvetítéséhez szükséges -Saljapin és más nagyságok illetve itthon elsősorban Székely Mihály által fémjelzett- átütő erejű, kormos hangokkal: Alekszandr Markejev bőven nem ez a kategória. Korrekt, zeneileg megfelelő, tisztes hang az övé, magyarán: közepes, kevéssé súlyos a talányos békepap figurájában. Márfa olyasmi lehet az orosz altoknak-mezzóknak mint a franciáknak Carmen vagy Delila: parádés, igazi főszerep, ő hajol meg utolsóként, övé lehet a legnagyobb taps. Pénteken is így volt, de érzésem szerint Jelena Makszimova nem szolgálta meg maradéktalanul a viharos ünneplést. Éneke biztos, megjelenése figyelmet érdemlő, a darab slágerét, a híres jóslatot, pohár vízzel kezében meggyőzően el is játszotta. Ám hangjában olykor valami furcsa gurgulázásfélét véltem hallani, egyféle kellemetlen mellékzörejt, ami többször is jelentkezett nála és zavart. Összességében jól teljesített, ez a hangképzési (?) furcsaság rontott némileg az összképen avagy "össz-hangon". Talán jelenlévő szakértőbb fórumtársak fölvilágosítanak róla, mit és vajon jól hallottam-e. A magyarok közül Megyesi Zoltán sztrelece kitűnő teljesítmény, ő Írnokként is jól helytállna. Szuszanna hírét sem hallottam eddig, felejtős szólamánál Bátori Éva többre hivatott. Egri Sándor, Szvétek László, Alagi János, Rezsnyák Róbert neve teszi teljessé a szólistakört.
A zenedráma kimagasló résztvevője: a kórus. A hatalmasra duzzasztott, úgy bő 100, talán 120 fős apparátust szokásos magas színvonalán a kiegészített Rádióénekkar (karig.: Pad Zoltán) és a Honvéd Férfikar (karig.: Strausz Kálmán) adta. A Rádiózenekar jó formában, Wagneren edződött operát-muzsikálni-tudással játszott. Kovács János -karigazgató és korrepetitor kollégáival- hatalmas munkát végzett, rengeteg kórus-, szólam- és összpróbával állíthatta elő egy alkalomra a Tavaszi Fesztivál nyitókoncertjét. Igen, koncertjét, mert a tétován-sután ki-be sétálgató szólisták mozgatását a legjobb indulattal sem nevezném rendezésnek. A bekamerázott Ház sejtetni engedi, hogy valahol, valamikor sugározni is fogják a produkciót.
 
Muszorgszkij: Hovanscsina - MüPa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2019. április 5. 
4270   nickname 2019-04-07 14:02:15

Hovanscsina - a teljes szövegkönyv magyar fordítása. Nem a Nádasdy által fordított verzió. 

A Hovanscsina történelmi háttere.

4269   Búbánat • előzmény4265 2019-04-07 13:36:07

Csak közbebetőleg: 

 

Januárban a  Magyar Televízió sugározta az operaközvetítés archív felvételét: 

Az operaelőadás felvételének televíziós időpontjaként az 1976. évszám van feltüntetve.

Mogyeszt Muszorgszkij: HOVANSCSINA

Zenés népdráma öt felvonásban.

Szövegét írta: Mogyeszt Muszorgszkij

Fordította: Nádasdy Kálmán

Kiegészítette és hangszerelte: Nyikolaj Rimszkij-Korszakov

Rendezte: Békés András

Vezényel: Kórodi András

Km. a  Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara

Karigazgató: Nagy Ferenc és Németh Amadé

Szereposztás:

Hovanszkij Iván herceg – BEGÁNYI FERENC

Andrej herceg, a fia – Bartha Alfonz

Golicin herceg – Szőnyi Ferenc

Fjodor Saklovityij, bojár – Melis György

Doszifej, az óhitűek feje – KOVÁTS KOLOS

Márfa, fiatal özvegy – Komlóssy Erzsébet

Emma, fiatal német lány – Szabó Rózsa

Varszonofjev, Golicin bizalmasa – Katona Lajos

Kuzka, sztrelec – Nagypál László

Egy írnok – Palcsó Sándor

Első sztrelec – ÖTVÖS CSABA

Második sztrelec – Domahidy László

A balettkarból megnevezett szólótáncosnő: Sebestény Katalin.

4268   Hangyász 2019-04-07 10:38:07

Hallgatom vissza az előadást. Az év bakija/elrejtett vicce/műveletlenségből eredő népetimológiája: A közvetítés vezetője kétszer is bojTárt mond BOJÁR helyett.

4267   Hangyász • előzmény4266 2019-04-07 10:36:32

Szuszanna nekem vagy 22 éve meglévő, a Sony által kiadott, bolgár művészek közreműködésével készült teljes felvételen is szerepel. A Sosztakovics hangszerelte verzióban az ő vagy negyedórás jelenete a produkció mélypontja, rétestésztaszerűen nyúlik. A jelen előadásra készülve átugrottam. Abbado 89-es DVD-felvételén a Szuszanna-jelenet mindössze pár perc és élvezhető. Ugyanakkor mind a MüPa minapi, mind Abbado produkciójából kimaradt Golicin és a német egyházközösség lelkészének viszonylag rövid jelenete, amelyben az utóbbi Andrej enyhén szólva kifogásolható udvarlási módszerei miatt panaszkodik, ám a régensnő szeretője elutasítja azzal, hogy ez Hovanszkijék magánügye, majd a lelkipásztor ama kérését is visszadobja, hogy hívei templomot szeretnének építeni. Márfa csak a lelkész távozása után érkezik meg.

4266   nickname • előzmény4265 2019-04-07 07:53:48

És mégis kikkel játszanná ma a darabot az Opera? Szerintem nincs elég megfelelő énekes. Sőt! A férfi főszerepek ha jobban belegondolunk magyar énekesre kioszthatatlanok. A mostanában a Házban sokat foglalkoztatott basszusok és baritonok közül egyiket se találom alkalmasnak, hogy a Hovanscsinában szerepljen, s ha mégis menne velük a darab nem lenne a kedvencem, de a tenor szólamokkal is gond lenne. Szuszanna vénlány az Abbado vezényelte bécsi előadás DVD felvételén is benne van - úgyhogy szerintem őt Korszakov húzta ki és eredetileg szerepel a partitúrában. Az az előadás - valamikor a nyolcvanas évek végén ment Bécsben is, ha jól emlékszem, én csak felvételről ismerem - szintén sokban különbözik attól, amit Budapesten lehetett látni és hallani gyakorlatilag a bécsi előadással egy időben. 

4265   IVA 2019-04-07 06:10:52

Hovanscsina (koncertszerű előadás) – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem – 2019. április 5.

A műfaj iránti rajongásomon kívül semmivel sem kötődtem a Hovanscsinához 1972-ben, amikor az Operaház felújította, nem is siettem megnézni. Csak 1975-ben láttam először: miért ne nézzem meg egyszer, ha műsoron van. Az internet adta lehetőségeket nem számítva, 1988 januárjában láttam legutóbb – ennek is már 31 éve! Ám szerencsére az első és az utolsó alkalommal együtt összesen 27 estén voltam közönsége a Hovanscsinának, amely egyik legnagyobb operaszerelmem lett!
Ma már nyilvánvaló, hogy az Operaház azért is újította fel a művet annak idején, mert élvonalbeli alkotókat adhatott hozzá: Ferencsik Jánost és Kórodi Andrást a karmesteri pulpitusra, Faragó Andrást és Begányi Ferencet (Iván Hovanszkij), Bartha Alfonzot és Vadass-Kiss Lászlót (Andrej), Szőnyi Ferencet és Korondy Györgyöt (Golicin), Melis Györgyöt és Berczelly Istvánt (Saklovityij), Szalma Ferencet és Kováts Kolost (Doszifej), Komlóssy Erzsébetet és Jablonkay Évát (Márfa), Palcsó Sándort és Kishelyi Árpádot (Írnok), valamint több jeles epizodistát és a nagy és nagyszerű kórust a színpadra. Élményszerű előadás keretébe foglalta a produkciót Békés András rendezése, amelynek látványos tablóihoz igencsak hozzájárultak Márk Tivadar egyenként is pazar, stílusos jelmezei. Forray Gábor mutatós, inkább jelzésszerű díszleteitől eleinte idegenkedtem, csak az idősebb Hovanszkij házának bejáratát és enteriőrjét tudtam megszeretni, de ma már az egész produkcióval együtt arra is nosztalgiával gondolok. (Közben a Szegedi Nemzeti Színház Hovanscsináját is megnézhettem egy operettszínházi vendégszereplésen. Ott találkoztam Mészöly Katalin Márfájával, akinek az alakítása akkoriban vált az operaházi eladás erősségévé is.)
Izgalommal és kíváncsisággal készültem most az újbóli találozásra a Hovanscsinával, azért is, mert a mű a rendszerváltás óta nem szerepel az Opera műsorán (bizonyos, hogy az első Szinetár-éra óta egyik Muszorgszkij-opera sem). Ez sajnos egyfelől azt is jelzi, hogy a rendszerváltás óta – politikai és pártviszályok, személyi harcok, támogatottsági kudarcok és győzelmek és a kor egyéb változásainak viharában – a Magyar Állami Operaház a korábbinál kevesebb művészi erőt, kisebb művészeti igényeket mutató, kevésbé tekintélyes intézménnyé vált. Olyanná, ahol – ha nem kapcsolódik hozzá bizonyos mértékű hatalmi elvárás is – nem presztízskérdés életben tartani vagy feleleveníteni az orosz opera hagyományos kultuszát; a Wagner-hagyomány kín-keserves ápolása mellett erre már nem telik, sem a kapacitásból, sem az ambícióból.
Azért is szomorú ez, mert ha a Hovanscsina mégis megjelenik, számítani kell arra, hogy három évtizedes kihagyás után a közönségnek körülbelül fele hányada nem találkozhatott még a darab eleven hangzásával, világával, legfeljebb hordozón, esetleg külföldön. Nem egy művészetpolitikai ügyben szeretnék keseregni: saját élvezetemen túl azért is érdekel ez a jelenség, mert magam is első hovanscsinás vendégekkel voltam a hangversenyen.
Nem vitás, hogy a Hovanscsina zenéjének felvételről is, koncertszerű előadásban is erős hatása, „magas élvezeti értéke” van. Sőt, fájdalmas tapasztalataink sora bizonyítja, hogy jobb egy koncertszerű előadás, mint egy modernként tetszelgő, félreértelmező, affektált színpadra vitel. Pedig a darab kiált a játék után, és bár e hangverseny csak csekély mértékben engedett az éneseknek színpadi játékot, ez a kevés is felhívta a figyelmet arra, hogy a Hovanscsina jó színpadi érzékkel és emberábrázoló készséggel megáldott énekeseket igényel. Szerencsére az opera sok statikus jelenetet tartalmaz, elsősorban a nagy kóruséit, amelyet így nemigen kellett mozgatni, legfeljebb a ki- és bejöveteleiket a pódiumra, amelyek megoldása igen célszerűnek és ízlésesnek bizonyult. Az Írnok karakterisztikus szerepének abszolválása szinte elképzelhetetlen minimális játék nélkül, a szerepet kiválóan játszó-éneklő Norbert Ernst nem is lépte túl a koncerten még elviselhető határt. Ugyanígy értékeltem Megyesi Zoltán alakítását is, Kuzka (sztrelec) szerepében. Mások színészete megjelenésük hatásában, előadásmódjukban és éneklésükben nyilvánult meg, illetve bizonyos mértékben fellépő öltözetükben, amely a klasszikus szmokingos viselet és a fekete ing–öltöny-viselet közötti skálán utalt rangjukra és aktuális attitűdjükre. Ám éppen a fellépő ruhák bizonyos mértékű jelmez-jellege miatt legkevésbé sem értettem egyet a Márfát éneklő Jelena Maximova combfelsőig felsliccelt estélyi ruhájával. Noha Márfa egész lényét a(z immár boldogtalan) szerelem szenvedélye irányítja, darabbeli megjelenésekor már letett arról, hogy azt női erejével teljesítse be. Ugyanakkor mélyen vallásos, sőt szentes asszony, a XVII. században.
A férfiszerepek megszólaltatói sorra olyan nagy élményt nyújtottak, hogy nem is tudom, kit méltassak elsőnek vagy utoljára tetszésem hangsúlyozása jeléül (a Müpa internetes oldalának színlapján feltüntetett írásmódot követve). A Doszifejt megszólaltató Alexandr Markejev nem „kormos” basszus, de erős és szép színű (talán basszbariton), vokális alakítása hitelesítette a főpap személyét. A legjobban tetszők élén áll figyelmet parancsoló személyiségével és zengő baritonjával a Saklovityij szólamát abszolváló Rassul Zharmagembetov (hangszínével olykor a Palló Imréét idézte, akinek előadásában a bojár megrendítő áriáját természetesen csak felvételről ismerem). Andrej Hovanszkij és Golicin szerepére nem a sztárolt, hanem a nagyon „megbízható” tenorok közül szokás választani. Ezúttal mindkét szerepet olyan tenorista énekelte – Andrejt Misa Didik, Golicint Mihail Gubszkij –, akiknek éneklésére kevés a megbízható jelző, olyan bámulatos technikával győzték nehéz szólamaikat. A tárgyilagosság kedvéért jegyzem meg, hogy Andrej szólamához viszont lágyabb, behízelgőbb színeknek is hitelesíteniük kellene annak a férfinak a vonzerejét, akinek Márfa a betege lett. A történet főalakjának tekinthető Iván Hovanszkijt megformáló Jevgenyij Sztavinszkijon azonban nem lehet találni olyan vonást, amely ne hitelesítené tökéletesen a sokszínű és gazdag jellemet, aki emberi gyarlóságai mellett is karizmatikus hatással van népére (és a közönségre). Daliás megjelenésével óhatatlanul emlékeztet a figurát oly illúziókeltően alakító Begányi Ferencre; csak feltételezni tudjuk, hogy színpadi előadásban játékkészség is párosul dús, élvezetes baritonjához és méltóságteljes egyéniségéhez. A (valamilyen szinten mégiscsak) rendezés „színpadi” érzékét és ízlésességét dicséri, hogy Hovanszkij dramaturgiailag is roppant látványos meggyilkolása és nagy játéklehetőséget kínáló halála nem a pódiumon teljesült be – közvetlenül az után, hogy a darab legattraktívabb és a sztrelec vezérnek felszolgált csemegéjét, a perzsa rabnők csupán elmuzsikált táncát milyen erős, ám mértéktartó „színpadi” jelenléttel követte Szavinszkij.
A perzsa táncnál mint az egész, felkavaró hatású koncert legkatartikusabb perceinél más okból is szeretnék időzni. Muszorgszkij operájának hangversenyszerű előadását ezúttal Bojti János szerkesztésében és hangszerelésében hallhattuk. A fentebb említett operaházi széria Rimszkij-Korszakov hangszereléséhez szoktatta közönségét, én abba a hangzásba szerettem bele – úgy, ahogy például a Borisz Godunov Rimszkij-Korszakov hangszerelte változatának ismeretében az Operaházban 1976-ban ősváltozatként felújított verziójába nem tudtam beleszeretni. Nos, féltem ettől, az „ősváltozattól” program szerint legkevésbé eltérő hangszerelésű Hovanscsina-verziótól is, de mind az átdolgozó, mind a zenekar és a produkciót vélhetően tökéletesen irányító Kovács János karmesternek köszönhetően, félelmemet nem követte csalódás: Muszorgszkij zenéje ezúttal is magával ragadott és élveztette magát. Azt viszont nem állítom, hogy nem mégis Rimszkij-Korszakov átdolgozása mellett tenném le a voksomat, ha választani lehetne, ebben pedig a perzs tánc előadásának kiemelkedő élménye erősített meg, amelyet Rimszkij-Korszakov még Muszorgszkij életében hangszerelt, illetve maga Muszorgszkij is jóváhagyott, Bojti pedig autorizáltként megtartott. Pedig elvileg nem lenne könnyű ilyen erősen hatnia egy perzsa táncnak, amelyet „csak” hallgatunk, különösen nem e hozzászólás írójának, aki itt biggyeszti hozzá a korábbi előadások emlékét felidéző bevezetőjéhez, hogy Békés András rendezésének balettbetétjét (id.) Harangozó Gyula koreografálta és tanította be, és méltatlannak tartaná az énekesek felsorolását nem kiegészíteni Sebestény Katalin, Metzger Márta, Nagy Katalin, Boross Erzsébet balerinák nevével és az akkori balettkar megemlítésével.
Erős, ám kissé keményen szóló szopránnak hallottam Anna Sapovalova hangját, de nyomban hozzáteszem, hogy sokkal jobban mások sem tetszettek Emma, a német lány hálátlan szerepében, aki jelenetéből adódóan érthetően „sipítozik”. Nem örültem az ebben a változatban megjelenő (vagy ide az eredeiből visszahozott) Szuszanna nevű vénlánynak, aki korábban nem hiányzott, mert Márfa Doszifejjel ábrázolt kontaktusa jobban gyarapította a darab bensőséges színeit. Szívesebben vettem volna, ha Bátori Éva inkább Emma szerepében hallható.
Korántsem csak Maximova ruhája nem illeszkedett a Márfa szerepével kapcsolatos illúzióimba. Bár az énekesnő mezzoszopránja kellemes, a férfiak kiváló gárdájával szemben sem színének szépségét, sem erejét, sem a sokrétű jellem megérzékítését, sem a személyiséget nem találtam elég átütőnek. Az utolsó felvonásban sem, de már a jóslattal is zavarba hozott. Nem hallottam még olyan változatot, amelyben a nagyívűen hullámzó fő dallamot nem az énekesnő vezeti, hanem legfeljebb kíséri, ezért nem tudom, hogy ez a zeneszerző eredeti elképzelése-e, vagy Maximova valamiért takarékoskodott a hangjával, ami egy ismeretlen változat egyik leghíresebb részletében nem tűnne helyes döntésnek.
Márpedig a hajlítások ama hullámzása, amely a nyitányban, Márfa „befejezni nem engedett” áriájában, szólama egyéb részeiben, a zenekar, a kórus, Ivan Hovanszkij, Saklovityij szólamában, sőt a perzsa táncban is minduntalan életre kel; amelyet nem annyira a tenger és más nagy vizek, inkább gabonamezők hullámzásának látványával társítok, mélyen és sokáig lüktet és dolgozik a hallgatóban. Olyan igéző szépség ez, részleteiben és az egész egységében, amely az újrahallgatás öröme mellett egy keserű gondolatra is juttat: ha egy dicső múltú operaház három évtizeden keresztül képes mellőzni e remekművet, az több mint hiba…

4264   lujza • előzmény4263 2019-04-07 03:29:21

Nem voltál egyedül! A Müpában érdemes operát játszani, főleg, ha van, aki előadja!

4263   nickname • előzmény4262 2019-04-06 16:07:26

És nekem ez így az egész jobban bejön, mint a Korszakov-féle verzió. Nekem a tegnapi szép este volt. 

4262   Búbánat • előzmény4261 2019-04-06 13:32:02

Muszorgszkij második és egyben utolsó befejezettnek tekinthető operája, a Hovanscsina két formában kerülhet manapság színpadra: Rimszkij-Korszakov hangszerelésében és szerkesztésében, valamint 1958 óta Sosztakovics változatában. A Magyar Rádió Művészeti Együttesei a zeneszerzői szándékhoz hű változatban, Bojti János rekonstrukciójában szólaltatták meg a művet.

„Az operaházak alkalmi igényei a Hovanscsinából még számtalan változatot eredményeztek, a színházi dramaturgok és karmesterek ugyanis általában meglehetősen szabadon bánnak a repertoár darabjaival, különösen az olyan művek esetében, amelyeknek nincs szilárd, rögzített, autorizált formájuk. Ezért tartottam rendkívül fontosnak, elengedhetetlen feladatnak a Hovanscsina rekonstruált változatának létrehozását” - írta régóta bemutatásra váró munkájáról Bojti János.
„E munka kulcsszava tehát a rekonstrukció. Azt tekintettem a feladat lényegének, hogy a művet minden javítás nélkül, a reá vonatkozó valamennyi létező forrás, információ összegyűjtésével és felhasználásával a szerzői elképzeléshez legközelebb álló formában rögzítsem.”

Bojti Jánossal készült interjú szövege megtalálható a btf magazinban. Ennek kivonata olvasható a Wikipédián:

"Bojti áttanulmányozta Muszorgszkij valamennyi, sajátkezűen meghangszerelt zenekari művét (azonban ezek alapján csak azt tudta meg, hogy mit nem tehet meg a Hovanscsina meghangszerelése során), majd elővette Muszorgszkij autográf zongoravázlatait, illetve minden más egyéb dokumentumot a zeneszerzőtől, ami a Hovanscsinára vonatkozik. Az első négy felvonás kottaszövege folyamatos, az igazi problémát az V. felvonás második fele jelentette számára. Sok ismertetőben tévesen arról írnak, hogy a Hovanscsina utolsó felvonása befejezetlen maradt. De ez nem igaz. Bojti összehasonlította az eredeti változat szólamkéziratát a Rimszkij-Korszakov féle verzióval, és számos lényegi hasonlóságot fedezett fel a kettő között. Ebből arra következtetett, hogy Rimszkij-Korszakov még ismerte Muszorgszkij vázlatait az ötödik felvonás illetően, csak azok elkallódhattak. Ezért saját verziójának elkészítésekor az opera zárójelenetének meghangszerelése folyamán figyelembe vette a Rimszkij-Korszakov-féle verziót is, egyébként elsősorban Muszorgszkij jegyzetei és zongoravázlatai alapján dolgozott. A III. felvonás készítése során a korszakovi és a sosztakovicsi hangszerelésben számos, Muszorgszkij elképzeléseihez valószínűleg közel álló megoldást talált, amiket szintén felhasznált. Mivel a negyedik felvonás perzsa táncait Korszakov még Muszorgszkij életében hangszerelte meg és adatta elő a szerző jóváhagyásával, ezért ezt a részt autorizáltnak tekintette.

Bojti arra törekedett, hogy hangszerelése minden tekintetben kiszolgálja Muszorgszkij énekszólamainak nagyszabású  drámai koncepcióját, és semmiképpen sem hasson ellenük. Saját bevallása szerint észrevétlen hangszerelő akart lenni. Munkájával hosszas előkészületek után végül két év alatt, 2000-ben készült el. A partitúrát öt évvel később saját maga jelentette meg. Azóta öt év telt el, de a hazai operatársulatok mind ezidáig nem mutatták érdeklődést Bojti verziója iránt, pedig akár világszenzáció is lehetne a színpadra alkalmazásából. Az operaházak egyébként régebben a korszakovi, ma már egyre inkább a Sosztakovics-féle változatot tűzik műsorra."

 

4261   nickname 2019-04-06 12:24:58

Nekem nagyon tetszett a tegnapi előadás. Viva Muszorgszkij, aki igazi zenedrámákat írt! A Borisz Godunov eredeti alakjában számomra sokkal ütősebb és komplexebb zenedráma, mint bármelyik Wagner, - amik közül sokat szintén nagyon szeretek - de a kiegészítésre szoruló Hovanscsina is remekmű. Dicséretes, hogy sokan kotta nélkül, vagy a kottába csak olykor beletekintve énekelték szerepeiket a tegnapi előadáson. Muszorgszkij egy nagy zseni volt. Jó lenne egy hasonló Borisz előadás is valamikor a MÜPA-ban - de nem a Korszakov-féle verzió. Egyébként a közönségnek tetszett az előadás. Minden felvonás végen taposoltak, pedig ugye egyben ment le az első kettő s utána a harmadik, negyedik, ötödik felvonás. Döbbenetes ereje van ennek a zenének, s rendkívül negatív az afajta történelem szemlélet, ami Muszorgszkij színpadán megjelenik, de sok igazság is van benne. Mellesleg ennél sokkal gyengébb darabokat - direkt nem írok címeket - játszanak sikerrel évadokon át, akkor miért pont a Hovanscsinának ne legyen most sikere?

4260   avanti 2019-04-06 10:03:04

Nekem az április 19-i Joseph Calleja koncertre van két átadó jegyem.

(elől, középen)

4259   takatsa 2019-04-06 09:04:00

Tisztességes előadás volt a tegnapi, de továbbra sem lettem Hovanscsina fan. Egyszer meghallgattam, éppen elég volt, talán még sok is.

4258   gong 2019-04-05 15:35:46

Van két szabad jegyem a ma esti Hovanscsinára, földszintre. Oda tudom vinni a Müpá-hoz.

4257   Búbánat 2019-04-05 11:44:51

Ma este:

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁl, 2019 - Nyitó koncert

Művészetek Palotája – Bartók Béla Nemzeti hangversenyterem

2019. április 5. , 19.00 – kb. 22.45

Muszorgszkij: Hovanscsina 

Koncertszerű előadás – egy szünettel

Vezényel: Kovács János

Szereposztás:

  • Ivan Hovanszkij herceg, a sztrelecek vezére – Jevgenyij Sztavinszkij
  • Andrej Hovanszkij, a fia - Misa Didik
  • Vaszilij Golicin herceg - Mihail Gubszkij
  • Fjodor Saklovitij, bojár - Rassul Zharmagambetov
  • Doszifej, az óhitűek feje - Alekszandr Markejev
  • Márfa, fiatal óhitű özvegyasszony - Jelena Makszimova
  • Emma, fiatal német lány - Anna Sapovalova
  • Írnok - Norbert Ernst
  • Szuszanna, vénlány - Bátori Éva
  • Kuzka, sztrelec - Megyesi Zoltán
  • 1. sztrelec - Egri Sándor
  • Varszonofjev, Golicin inasa / 2. sztrelec - Szvétek László
  • Hírvivő - Alagi János
  • Sztresnyev, bojár - Rezsnyák Róbert

Közreműködők:

  • a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán) és Gyermekkórusa (karigazgató: Dinyés Soma)
  • a Honvéd Férfikar (karigazgató: Strausz Kálmán)

 

4256   Haandel • előzmény4255 2019-03-08 18:39:58

:-)

‘‘Kik itt a kritikusok?‘‘

A ‘kritikusok‘ azzok,
akik, itt-ott, fiskusok.

A kritikusok, valaha régen, igazi ügyvédek voltak,
de egyes ‘kritikusok‘, itt-ott, kegyvédekre változnak!

4255   Polgár • előzmény4251 2019-03-07 20:31:28

Kik itt a kritikusok?

4254   alef • előzmény4250 2019-03-07 08:52:27

Ez a kritika nagyon tetszett (köszönöm a linket!), valahogy én is hasonló érzésekkel távoztam a Peretyatko-koncertről. Ahogy egy másik topikban írtam: Peretyatko hibái ellenére is "megvett", és hallhatóan az - amúgy a tapsokból ítélve elég szakértőnek tűnő, és zömmel nem feltétel nélküli rajongóként érkező - közönség nagy részét is. Az est fénypontja mindazonáltal tényleg Kállai Ernő Thais-meditációkja volt. Talán csak a zenekart illetően nem értek teljesen egyet Csabai Mátéval, nekem összességében jobban tetszett. Ebben persze annak is szerepe lehetett, hogy egy nappal korábban Garanca koncertjén hallottam a MÁO-zenekar másik részét Ion Marin szürke, lélektelen vezénylésével, és például az obligát Forza-nyitány egy klasszissal jobban szólt Michelangelo Mazza dinamikusabb, "olaszos" vezénylési stílusában.

4253   Búbánat • előzmény4252 2019-03-05 14:47:40

Értettem...

4252   -zéta- • előzmény4248 2019-03-05 14:45:18

Saját kérésre...

4251   Haandel • előzmény4248 2019-03-05 14:37:04

A kritikusok kritizálása után,
önkritikát gyakoroltam csupán ;-)

4250   Búbánat • előzmény4246 2019-03-05 10:47:41

OROSZ LIGHT

Revizor – a kritikai portál - 2019.03.04.

"Olga Peretyatko dívaként érkezett a Müpába és dívaként is távozott: elhittük neki, még ha nem is mindig énekelt úgy. CSABAI MÁTÉ KRITIKÁJA."

Olga Peretyatko áriaestje / Müpa

4249   Edmond Dantes • előzmény4247 2019-03-05 10:38:39

Ha összenézzük Revizor és Momus kritikáit, az egyes áriák előadásának megítélését,  föltűnő, hogy szinte 1/1 azonos vagy hasonló legfeljebb más szavakkal.

4248   Búbánat 2019-03-05 10:35:19

Miért lett törölve Haandel fórumtárs bejegyzése?  (4245. sorszám)

4247   telramund • előzmény4246 2019-03-05 10:25:32

De legalább  elfogiulatlannak tűnik.

4246   lujza 2019-03-05 00:57:42

Még egy Peretyatko kritika (remélem, megjelenik).

http://revizoronline.com/hu/cikk/7788/olga-peretyatko-ariaestje-mupa/

 

4244   Edmond Dantes 2019-03-01 13:40:37

Csupán tájékoztatásul Fáy Miklós -nem túl hízelgő- Peretyatko-blogbejegyzése itt.

4243   telramund 2019-03-01 13:02:23

Szegény Peretyátkó.Minden hozzáértő??? lehúzza ,ahogy csak lehet.Azért valamiért csak csinált egy karriert,vagy Öt is a szépsége vitte előre ,mint állítólag Jonas Kaufmannt?.Röhej .talán az itészek kevésbé legyenek elfogultak!!!Egyeseket  a facebookon mát írányadóknak neveznek.Csak sajnos az irány a pokolba vezet és nem  mennyországba!

4242   Búbánat • előzmény4241 2019-02-26 15:38:24

Olga Peretyatko - interjú

/Papageno.hu/

"Áriaesttel érkezik első, február 26-i budapesti koncertjére Olga Peretyatko orosz szoprán, akit nem csak vegyes programjáról és a Mariinszkij Színházban töltött gyermekévekről, hanem Anna Nyetrebkóról és Plácido Domingóról is kérdeztünk."

4241   Búbánat 2019-02-26 15:35:31

„Orosz  csalogány” - OLGA PERETYATKO


Kislányként karatebajnoknak indult, később az alt szólamban énekelt a gyerekkórusban, és titokban arról álmodozott, hogy egy nap Carmenként állhat majd színpadra. Aztán, immár szopránként, díjazottja lett Plácido Domingo híres Operalia versenyének, és ezzel a világ operaszerető közönsége azonnal megtanulta a nevét. Ma OLGA PERETYATKO az egyik legkeresettebb énekesnő: rendszeres vendége a vezető operaházaknak és koncerttermeknek, nálunk olasz bel canto, illetve romantikus francia és orosz áriákból összeállított műsorral mutatkozik be. Két szenvedélyes, magával ragadó, nagyszerű orosz szoprán: Anna Nyetrebko és Olga Peretyatko. A párhuzam kézenfekvő, Peretyatko azonban következetesen elhárítja az összehasonlítást. „Mindkettőnknek sötét a haja, és mind a ketten Oroszországból származunk!” — mondja, ha felteszik neki a kérdést. Mindemellett tagadhatatlan, hogy csodálja nála kilenc évvel idősebb honfitársnőjét. Amikor például észrevette egy salzburgi étteremben, lelkes hangú posztban tette közzé az élményt a Twitteren. Az összetéveszthetetlenül egyéni hangjáról és erőteljes színpadi jelenlétéről közismert Peretyatkóról ma senki sem gondolná, hogy valaha is bármi másnak készülhetett, mint énekesnőnek. Pedig a Leningrádban született kislány a litván határ közelében, egy atomerőmű árnyékában nevelkedvén, gyerekkorában karate­ bajnokként keltett rémülettel vegyes csodálatot a fiúkban. Tizenöt évesen azonban visszaköltözött addigra már ismét Szentpétervár néven emlegetett szülővárosába, a Mariinszkij Színház kórusának bariton szólamát erősítő édesapjához, és ezzel életében a harc­ művészetek helyett a zene vette át a főszerepet. A hirtelen félbeszakadt sportkarrier miatt rövidesen nyolcvanöt kilóra hízott, így aztán olyan mély hangfekvést produkált, hogy a Mariinszkij Színház gyerekkórusában az altok közé tették be. „Sokkal nagyobb volt a hangom, mint a legtöbb kezdőé — emlékezett vissza a kezdetekre. — Mindenki azt hitte, mezzoszoprán vagyok. Arról álmodoztam, hogy Carment fogok énekelni!” Szerencsére amint profi tanárhoz került, kiderült, hogy mezzo hangfekvésről szó sincs: huszonkét évesen, első nyilvános hangversenyén már Saint-Saëns szopránokat próbára tevő dalát, A csalogányt adta elő. Ez a madár azóta is végigkíséri pályáját: nagy sikerrel énekelte Stravinsky operája, A csalogány címszerepét a darab 2009-es, torontói produkciójában, és második CD-jének, az Arabesque-nek is egy ilyen című dalt választott záró számául, a 19. század első felében élt orosz komponistától, Alekszandr Aljabjev­től. Nem csoda, hogy a mélyebb regiszterekben sötét színe­zetű, a nagy magasságokban fényesen csengő hangja miatt őt is szívesen emlegetik „csalogány” néven. Miután a kezdő énekesnőt felvették a berlini Hanns Eisler Zeneművészeti Főiskolára, kemény időszak következett: a diáklány főként tésztán és krumplin élt, és hogy a kiadásait fedezni tudja, alkal­maként harminc euróért kórházi hangversenyeken lépett fel. Viszont egy grazi énekversenyen alkalma nyílt találkozni szakmai bálványával, Joan Sutherlanddel, akitől hasznos tanácsokat kapott. „Vagy két percig beszélgettünk a koloratúraéneklésről. Azt mondta: ne vidd túlzásba a díszítéseket! Gondold át, mit énekelsz, és milyen érzések rejtőznek benne! Azóta is ez a hitvallásom.” Ugyancsak Suther­land biztatására vetette bele magát a nyelvtanulásba. „Jól kell énekelned, vigyáznod kell a külsődre, és minden nyelven beszélned kell!” — fogalmaz nevetve Peretyatko, aki az egyetemi hirdetőtáblára kitett üzenetben ajánlotta fel diáktársainak, hogy oroszra tanítja őket, ha cserébe hajlandók a saját anyanyelvükön beszélgetni vele. Szorgalmának köszönhetően ma az orosz mellett németül, angolul és olaszul egyaránt jól beszél, énekel és posztol a közösségi oldalakon. Az énekesnő a hamburgi operában kapott szerződést, majd miután 2007-ben másodikként végzett az Operalián, elhalmozták feladatokkal: énekelt Rossinit és Stravinskyt, Mozartot Salzburgban, Verdit Bécsben, Rimszkij-Korszakovot a Scalában, Bellinit a Metropolitanben. „Azok voltak a gondtalan idők! Megállás nélkül énekeltem! Ma már több nyugalomra és pihenésre van szükségem” — nyilatkozta egy interjúban. Ám Peretyatkóért — aki egy ideig Pere­tyatko-Mariotti néven lépett fel, mígnem az idén nyáron hivatalosan bejelentette, hogy elválik olasz karmester férjétől, Michele Mariottitól — továbbra is versengenek az operaházak és a koncertszervezők, ő pedig látható örömmel váltogatja a szerzőket és a mű­ fajokat. Ezt a sokoldalúságát mutatja meg a magyar közönségnek is Mozart, Rossini, Bellini, Donizetti, Verdi és Gounod műveiből összeállított estjén, ahol a MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ ZENEKARA kíséri, MICHELANGELO MAZZA vezényletével.

/Mörk Leonóra/

MÜPA MAGAZIN - X I V. é v f o l y a m , 1 . s z á m , 2 0 1 9. j a n u á r —f e b r u á r

4240   Búbánat 2019-02-22 13:43:47

Ma este 19:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Mariangela Vacatello (zongora)

Nemzeti Filharmonikusok

Honvéd Férfikar (karigazgató Strausz Kálmán)

Vezényel: Hamar Zsolt

LISZT: Les Préludes
LISZT: Esz-dúr zongoraverseny, S. 124
LISZT: A négy elem (Les quatre éléments) - Gémesi Géza rekonstrukciója

4239   Beatrice • előzmény4238 2019-02-21 22:52:04

Rossz is lenne, ha egyformák lennénk, és mindenkinek pontosan ugyanaz lenne a véleménye!
Találtam két külföldi cikket a koncerttel kapcsolatban:
A német nyelvű cikk a budapesti fellépésről (is) szól. Többek között megtudhatjuk belőle, hogy az üstdobos az utolsó pillanatban ugrott be megbetegedett kollégája helyett, valamint, hogy Eötvös Péter is gratulált Isabelle Faustnak.
A másik, olasz cikk a pár nappal korábbi torinói, a hivatalos programban a budapestivel megegyező koncert kritikája.

4238   Sipi • előzmény4234 2019-02-21 11:35:01

Nem vagyunk egyformák. :-)

4237   daunerni • előzmény4236 2019-02-20 15:03:50

Igen!
Jó barátunk, (a Momus-ban -vape- néven)

4236   Edmond Dantes 2019-02-19 17:38:03

A beszúrt kritika szerzője, Varga Péter azonos a néhai szerkesztő, Varga Ferenc fiával?

4235   takatsa • előzmény4234 2019-02-19 12:08:03

Kedves Beatrice, ebben nagyon nem értünk egyet, de sebaj, van nekünk közös platformunk is: Balga Gabriellát mindketten szeretjük.:)

4234   Beatrice • előzmény4233 2019-02-18 16:35:46

Keveset járok zenekari hangversenyekre, erre azonban elmentem és nem bántam meg. Mendelssohn e-moll hegedűversenyét már hallottam párszor, ezek között volt lélektelen, "darálós" előadás is, de a múlt pénteki koncert számomra nem ilyen volt. Kifejezetten élveztem az általam először hallott Isabelle Faust játékát és interpretációját (meg a zenekar produkcióját is). Nekem ez egy olyan koncert volt, amelyről úgy távoztam, hogy többnek, jobbnak éreztem magam, mint előtte.
Az I. emelet utolsó sorából hallhatósági problémát nem érzékeltem.
Nos, nem vagyunk egyformák. Például eszembe se jutna olyan művésztől autogramot kérni, akinek nem tetszett a produkciója, aztán még ezzel egy nyilvános fórumon dicsekedni.
A Népszava kritikusa, Varga Péter nem úgy értékelte a koncertet, mint e fórum korábbi megszólalói.

4233   Sipi • előzmény4230 2019-02-16 20:06:34

Én a földszinten ültem a 22. sor közepén. Érezni lehetett, hogy nem az igazi, de azért a hangerő ott nekem még elfogadható volt. A lélektelen darálás viszont már nem.

Amúgy szünetben bementem hozzá CD-ket dedikáltatni, ott kedves volt, de nyilván nem akartam az esélyeimet rontani azzal, hogy mielőtt megkérem a dedikálásra, bemondom neki, hogy "hát ez elég sz*r volt". :-) 

4232   Sipi • előzmény4228 2019-02-16 19:56:01

Az OEHMS kiadónál pár éve ez a kölni zenekar elkezdett Mahler sorozatot csinálni, a korábbi karmesterükkel már vettek is fel egy egész jó Ötödiket. Én azt akkoriban megvettem, de aztán a többit már nem.

4231   Hangyász • előzmény4227 2019-02-16 19:53:19

Akárcsak én vagy 35 éve, amikor nem mentem el a Mesterbérlet egyik koncertjére.

4230   Hangyász • előzmény4229 2019-02-16 19:52:36

Ez az! Tudat alatt érzékeltem, hogy valami rendhagyó dolog történik. Ettől függetlenül én a 2. emelet 5. sorában alig hallottam Isabel cincogását.

4229   Sipi • előzmény4226 2019-02-16 19:50:56

Egyébként - influenzások ide vagy oda - szerintem a közönség kifejezetten csöndes volt.

4228   takatsa • előzmény4225 2019-02-16 19:22:09

ezt is megértem.:)

4227   daunerni • előzmény4226 2019-02-16 16:57:30

Ráfáztam én is - és már tegnap este is bántam...

4226   Hangyász • előzmény4223 2019-02-16 11:49:39

A hegedűt a 2. meleten alig lehetett hallani, legalábbis a belépése után, majd a hölgy felerősített, de így sem haladta meg a 40 évvel ezelőtti japán hegedülő automaták színvonalát. Amikor először hallottam a Fesztiválzenekarral Brahms Hegedűversenyével kísérletezni, lélektelen darálás volt, majd a Concerto Budapesttel nagyon szép élményt nyújtott Beethoven művével. Novemberben, ugyancsak a CB-vel Dvořák őszintén szólva nem remek Hegedűversenyét adta elő, itt talán érdeméül tudhatom be, hogy nem untam. Tegnap feltűnő volt a szólista és a zenekar közötti minőségi különbség. Én még nem hallottam úgy Mahler V. szimfóniáját, hogy ne kívántam volna a rétestészta szerűen nyúló 3. tétel végét, hogy bekövetkezzen utána a CSODA, illetve hogy ne ragadjon le a szemem a véget érni nem akaró finálé alatt. Nos, tegnap számomra megtört az átok. Sajnos a bérletesek egy része, a nyilvánvalóan influenzásokat nem számítva, úgy határozott, hogy az első 3 est után ez a Mo.-on ismeretlen német zenekar és francia karmester nem érdemlik meg a figyelmet. RÁFÁZTAK, BÁNHATJÁK. Avagy késő bánat...

4225   Sipi • előzmény4223 2019-02-16 11:35:27

Ez esetben tökéletesen egyetértünk! :-)

4224   macskás 2019-02-16 10:05:34

4224

4223   takatsa 2019-02-15 23:22:35

Ma volt a csodabérlet (Gardiner-Currentzis-Rattle) utolsó előadása: a kölni Gürzenich zenekar, Francois-Xavier Roth vezényletével. A menü két fogásból állt. Az első fogás a leves volt - a feketeleves: Mendelssohn: e moll hegedűverseny, Isabelle Fausttal. Hát nem tudom, honnan szalajtották ezt a nőt, de talán nem ide kellett volna. Szörnyű volt, kritikán aluli. Egy kifejezetten kellemetlen, alig hallható hegedűhang (mint később kiderült, az alig hallhatóság volt előadásának fő erénye) társult valami elképesztő modorossággal, időnként úgy hadonászott a vonójával, mint Tücsök Tóni a régi mesekönyvemben. Minden dinamika nélkül, a szürkénél is szürkébben játszott, csuszkált a hangokon. És a végén nem átallott még ráadást is adni...  Szörnyű volt.

Szóval volt törlesztenivalója karmesternek-zenekarnak, amit meg is tettek, mert a koncert második részében egy csodálatos Mahler V. szimfóniát hallottunk. Megvallom, én még nem hallottam erről a karmesterről-zenekarról, de remélem nem utoljára találkoztam velük, emlékezetesen szépen muzsikáltak. Csak keressenek egy normális szólistát a következő előadásukra...

Összességében fantasztikus volt ez a bérlet, s csak reménykedni tudok, hogy a következő évadban lesz valamiféle folytatása.

4222   Edmond Dantes 2019-02-14 09:21:51

off Ez itt nem a reklám helye, de a Kispipa (újra) nyitva van. Seress Rezsőt nem tudom garantálni azaz garantálni tudom, hogy nem hallgatható ott meg. Messzebbre kellene érte menni, de egyelőre inkább kivárok. Vezetéssel egyébként pár éve jártam abban a Dob utcai házban, ahol Seress Rezső lakott és ahonnan a mélybe vetette magát 51 éve.

4221   tiramisu 2019-02-13 15:02:01

Köszönöm. Milyen kár, hogy zárva.... - Biztosan bármelyik bárban eljátssza a zongorista... :-)

4220   joska141 • előzmény4219 2019-02-13 13:21:43

Tisztelt "Tiramisu"! Sajnos az Ön, egyébként helyes, válasza pontosítára szorul a következők szerint:

Az eredeti sláger meghallgatható VOLT a Kispipában, nem messze a Zeneakadémiától . A Kispipa, hasonlóan több ilyen atmoszférájú, ikonikus vendéglőhöz, évek óta zárva.

4219   tiramisu 2019-02-13 13:02:30

Kár.  - Az eredeti sláger meghallgatható a Kispipában, nem messze a Zeneakadémiától ...

4218   Edmond Dantes • előzmény4217 2019-02-13 09:52:03

Köszönöm, bizonyára így volt, ha mondja..sajnos már nem tudom visszaidézni :-)

4217   tiramisu • előzmény4215 2019-02-13 00:49:51

A zongora pontosan idézett a Szomorú vasárnapból! Valamint a fafúvosok és a rezesek is!  Elkerülte a figyelmét... -:)   

4216   tiramisu • előzmény4215 2019-02-13 00:49:38

A zongora pontosan idézett a Szomorú vasárnapból! Valamint a fafúvosok és a rezesek is!  Elkerülte a figyelmét... -:)   

4215   Edmond Dantes 2019-02-12 15:52:11

Ritmus és tánc: ezt az munkacímet adtam a Rádiózenekar hétfői koncertjének. A műsor előzetes olvasásakor és hallatán utólag is helytállónak gondolom ötletemet.

A nyitó szám, Vajda Gergely: Szomorú vasárnap-variációk ősbemutatója a halhatatlan és városi legendák szerint sokak önkéntes halálát kiváltó Seress Rezső-sláger alapján inkább dallamosságot, lágy harmóniákat ígért, de aki ilyesmit várt a fiatal zeneszerző-karmester új szerzeményétől, alaposan tévedett. A koncert szórólapja illetve Vajda Gergely szerint: "Seress Rezső híres-hírhedt slágere...darabomban nem hangzik el a maga teljességében, így a közönség folyamatosan keresésre van kényszerítve..." Sajnos a keresés nálam sem a mű hallgatása közben, sem utána, szünetbéli beszélgetések nyomán nem vezetett eredményre. Kőkemény, méretes előadói apparátust megmozgató, pregnánsan ritmikus, 21. századi alkotást kaptunk, amiben még a zenekari zongora irányából sem érkezett egy foszlánnyi jelzés sem, ami a címadó dalra utalt volna. A meglepő kezdést meglepő folytatás követte. A - szűkebb hallgatói kört megszólító Kagelt nem számítva- legismertebb argentin zeneszerző, Astor Piazzola harmonikára, pontosabban saját hangszerére, bandoneonra írt háromtételes, "Aconcagua" alcímet viselő versenyműve, kell-e mondani, a tangó ritmusán alapuló szerzemény. Nem emlékszem rá, hallottam-e valaha koncerten zenekar-kíséretes harmonika bandoneonversenyt; a pár éve a tévés Virtuózokban fölfedezett Demeniv Mihály szólójával mindenesetre kellemes, könnyen befogadható muzsikát élvezhettünk. A szóló ráadásszámot az ifjú művész nem konferálta föl, így annak kiléte ismeretlen maradt. Szünet után jóval ismertebb opusz, Sztravinszkij Petruskája következett, bár az orosz mester másik két remekét, a Sacre-t és a Tűzmadarat jobban ismerem és talán a közönség jelentős része is így van ezzel. Orosz népzenei forrás, elementáris őserő, feszes ritmusok, ritmusváltások, csillogó hangszerelés, sok-sok ismerős dallam teszi a Petruskát az első világháború előtti nagy Sztravinszkij-balett-"trilógia" méltó darabjává. Szívesen megnézném egyszer a Petruskát a maga teljességében, színpadi előadásban, ahogy annak idején a két másik balettet volt szerencsém látni a legendás operaházi Béjart-esten. A záró szám kortárs amerikai szerző, John Adams Nixon Kínában című operájának balettbetétje volt, "Az elnök táncol". A "táncoló elnök" a műsorlap szerint nem a címszereplő, hanem a kínai elnök, Mao és hitvese, akik egy festményről megelevenedve, foxtrott-ritmusban visszatáncolnak a múltba. A sok helyen, egyebek közt a MET-ben is bemutatott opera e száma -bár egészen más értelemben mint a Piazzola-verseny- ugyancsak élvezetes, ritmusos-hangulatos zene.

Vajda Gergely, aki jelenleg "állandó első vendégkarmester" címmel felruházva dolgozik az együttessel, gondosan fölkészült és gondosan, igényesen fölkészítő irányítója volt muzsikusainak. Kiválóan teljesített az ütős szekció, külön említeném a Vajda-mű timpanistáját, akire nem csupán művészi, de komoly fizikai terhelést is róhatott szólama eljátszása. A zongora és megszólaltatója is sokat és jól dolgozott, miként a fúvóskar, amiből a Petruska fuvola- és trombitaszólójának előadóit kiemelten dicsérném. A vonósok,vélhetően számos szólampróba eredményeként, úgyszintén kitettek magukért.

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának hangversenye a Zeneakadémián, 2019. február 11.

4214   IVA • előzmény4213 2019-02-12 02:54:26

Nagyon köszönöm!

4213   -zéta- • előzmény4212 2019-02-11 21:04:30

Blériot javítva...;-)

4212   IVA • előzmény4209 2019-02-11 19:12:07

A portál privát levelezésében és e-mailben is jelezték, hogy a „Blériot nevű fantaszta” nem a XIX., hanem a XX. század elején „akadt”. Bizony, sajnálatosan elírtam a század sorszámát, amely akár tévedésnek is tűnhet, holott éppen azt akartam elkerülni, amikor a Monarchia és a repülés kezdete adatainak is utánanéztem írás közben. A marhaság ennek ellenére is összejön, ha akar.
Köszönet a figyelmes és üzenni sem rest olvasóknak!

4211   IVA • előzmény4210 2019-02-11 03:40:34

Köszönöm, kedves Búbánat. Amikor belevágtam, úgy gondoltam, ezt az élményt néhány tőmondattal ki tudom végezni. Ez lett belőle, nem szoktam ettől elégedett lenni.

4210   Búbánat • előzmény4209 2019-02-10 17:19:10

Kedves IVA!

Örültem  A mosoly országa-produkcióról írt beszámolódnak, de annak is, hogy az előadásról szólva nálam részletesebben szóltál olyan momentumokról, amelyek az előadás alatt a figyelmemet elkerülték vagy kevéssé kötötték le, így nem is bonyolódtam azokba, mikor saját értékelésemet megfogalmaztam az alkotói csapatnak a darab színpadra állításáról. 

4209   IVA 2019-02-10 05:22:20

A mosoly országa – Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, 2019. február 1. (A Müpa és a Shanghai Opera House előadása)

Olvastam ugyan Búbánat fórumozótársunknak a Lehár Ferenc-topicba (661) és az Operett, mint színpadi műfaj-topicba (3828) is beírt kritikáját – sőt, nem titkolom, elsősorban az ösztönzött rá, hogy jelentkezzem a magaméval –, de mivel az előadásokról a játszóhely topicjában szoktam beszámolni, itt hivatkozom az enyémtől lényegében eltérő véleményre.

Hat, vállaltan „részben szcenírozott” koncertszerű Wagner-előadás, két kényszeresen szcenírozott koncertszerű (Monteverdi és Wagner), valamint a szcenírozottnak vallott Candide (Bernstein) tapasztalataival nem szántam volna rá magam, hogy margitszigeti, Zichy-kastélyudvari, operettszínházi és Volksoper-beli élményeim után éppen a színházi előadásokra alkalmatlan Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben találkozzam újból A mosoly országával. Mégannyira sem, amikor olvastam a színlapon a rendező, Káel Csaba nevét, akinek a tehetségesnek nem mondható Bánk bán- és Sába királynője-rendezései után még adtam volna némi bizalmat, de a totálisan tehetségtelen, kortársvonalas Don Pasquale című rossz vicce óta már nem.
Történt azonban, hogy egy kedves családtagom tavaly megajándékozott a kultúra-utalványával, amelyet nem kívánt felhasználni, ám – jegyvásárlásaimat online intézve – magam is egyre késlekedtem a beváltásával, és éppen az idő eme sürgetésében szembesültem azzal, hogy A mosoly országa első előadására pontosan az a hely szabad még, amely után az intézményben tett első látogatásom óta kíváncsian ácsingózom. Rászántam hát magam, nemcsak a költekezésre, hanem a pénztár felkeresésére is, ahol egyúttal megkérdezhetem – december volt még akkor –, számíthatunk-e a honlapról netán csak ideiglenesen törölt Hovanscsina-koncertre. Nehezen, sőt nem is boldogultam azzal, hogy megértessem a légiutas-kísérő kisasszonnyal, miről hadoválok, amiben nem annyira az fáj, hogy ilyen helyen járatlan az ügyintéző a zene világában, inkább az, hogy a színpadról történt száműzetésének évtizedei alatt mennyire kikophat a közismeretből egy fontos mű címe, amely valamikor rendszeresen elhangzott a közszolgálati médiumokban, illetve előfordult középiskolai tankönyvekben is, legalább felsorolási szinten.
Hogy Lehár Ferenc nagyoperettjének – vagy tán annál is rangosabb műfajba sorolható művének – slágere viszont mit sem veszített népszerűségéből a zeneileg művelt közönség körében, arról mindjárt a nyitány elején meggyőződhettem: amikor felcsendült a Vágyom egy nő után dallama, a mögöttem ülő nő hangos dúdolással kezdte kísérni a zenekart. Itt tüstént végzek is az est legcsúnyább látványával, amely az én tekintetem lehetett, amit az önjelölt művésznőre vetettem. Így gondolom, bár tükörbe nem néztem éppen akkor, miután szomszédomat partnere sikerrel leintette.
Különben a vágyott hely remeknek bizonyult is, és bár akadtak az előadásban is élvezetes elemek, ezt az élményt őrzöm első helyen.
Visszatérve mérsékelt lelkesedésem, sőt szkepszisem idejére, találkoztam egy visszarettentő pillanattal, amikor a közszolgálati tévé előzetes riportot adott a produkcióról. A Liza szerepére készülő örmény énekesnőt mutatták be, aki elmondta, milyen problémát okozott a parókája, amit ő nem szeret, de a megformálandó bécsi lányként, aki ráadásul csupa fekete hajú kínai közé kerül, kénytelen ezzel hangsúlyozni a darab hősei közötti kontrasztot. Márpedig én úgy tudom, hogy Ausztria nem azonos Skandináviával, ahol egyébként ugyancsak nem szőke a teljes népesség, és alakították már Lizát, ezt a képzeletbeli arisztokrata lányt hitelesen és izgalmasan barna, vörös, sőt fekete hajjal is. Karine Babajanyan erre magára kapott egy világos, a szőke egyik árnyalatára sem emlékeztető színű parókát, amely ugyanakkor természethűen idézte, mennyire töredezett lehet egy festett haj. Sebaj, gondoltam, ez úgyis csak könnyed viccelődés, az alakításhoz nyilván olyan parókát és sminket kap az énekesnő, amellyel felidézheti számunkra annak felejthetetlen hatását, midőn a Margitszigeten Ágai Karola, majd a következő nyáron Németh Marika hamvasszőke loknizuhataggal, finom eleganciával helyet foglalt a bécsi palota szalonjában, hogy teát szervírozzon az egzotikus vendégnek. Leírhatnám a korabeli jelmezeket, a bútorzatot és a teáskészletet is [hadd szórkozzon-mérgelődjön Ókovács Szilveszter, aki nemrég nyilatkozott megvetéssel arról a(z akár fizető) nézőről, akinek állítólag a díszlet fontosabb, mint maga az opera], ám inkább elmondom, többek közt miért nem mellékes a látvány a színházban.
Lehár idejében és még régebben, meg később, az „én időmben” nem volt színes tévé, windows pláne nem, a színház nyitott egyfajta ablakot a világra, mindazoknak, akiknek a nagy utazás legfeljebb egy-egy kivételes esemény volt az életükben. A képzőművészetből, az irodalomból, a színpadi művekből szerezhettünk fogalmakat arról, milyen egy londoni, párizsi vagy amerikai arisztokrata vagy polgár otthona, vagy a szegény ember viskója a falu szélén. Az operákból alkothattunk elképzelést Egyiptomról, Szicíliáról, Spanyolországról, Japánról, Kínáról.
Kínánál kikötve. Környezetünk, egész életünk megváltozott mára. Olyan látvánnyal, amilyentől ámultunk nem is oly rég (egy pagodarészlet a Turandot vagy A mosoly országa színpadán), akár külkerületeinkben vagy vidéken is találkozhatunk némelyik kínai étterem vagy büfé portálja alakjában. Még szebbeket láthatunk tévénk képernyőjén a távol-keleti kosztümös kalandfilmsorozatban. Aki teheti, személyesen is elutazhat Kínába. A drámai művek (ilyen az opera és az operett is) hatásos és hiteles színreviteléhez mégis szükséges az illúziókeltés. Nyilván nem ugyanúgy, mint egy évszázaddal ezelőtt – de hát miért is fejlődött azóta a technika? Azért, hogy a másképp, az új valami blöff legyen, amely a tudatlanságot és a gagyit ontja?
A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, bármilyen arányú szcenírozást vállal is egy produkció, nem lehet olyan díszletet és szcenikát megvalósítani, amely elfedné (felülírná) a terem építészeti adottságait: architektúrát, anyagokat, színvilágot, orgonát stb. A mosoly országa „színpadán” még azzal az ötlettel sem éltek, hogy a pódiumot a különböző szintű erkélyek használatával növeljék, törekedve némi monumentalitásra, ami a darab partitúrájában, hangszerelésében is megszólal. A zene folyamatosan szembesít azzal, hogy a látvány milyen kisszerű, milyen alkalmi megoldásokkal elégszik meg: milyen szegény. A primadonna, mintha egy házibuliba esne be. A méltóságokat lépcsőfoknyi magaslat sem emeli meg. Csupán bejönnek, fordulnak, kimennek. Idővel az összekötő szövegek is lerövidülnek vagy el is maradnak; a második részben a zeneszámok olykor úgy következnek, mintha a darab jelmezes keresztmetszetét látnánk. Nem születnek meg a helyzetek, a személyes drámák. Amikor mégis, a szituációk nem mulatságosak, hanem nevetségesen suták.
Nem ússzuk meg a világot tágítani szándékozó vetítést sem. A közelről is alig élvezhető (és akár félre is érthető) árnyjáték nem keretez, csak utal valamilyen játékstílusra, de nem vezet sehova sem. Helyét egy európai kastély parkjának fényképe váltja fel, amelyre az andalító dallamokat aláhúzó pötty-káprázatot vetítenek, hogy a giccs rajongói se maradjanak kielégületlenek. Akinek pedig a látványosság csimborasszója a tűzijáték, azt is e vetítővászonról kaphatja meg, enyhén szólva nem HD minőségben. S hogy ezzel a technikai bravúrral végezzünk: a fináléban, ugyancsak a vásznon, felpörgő repülőgép-propeller teszi bizonyossá számunkra, hogy csalódott hőseink hazatávoztak. (Egy másik Lehár-opuszon csiszolt műveltséggel adjunk esélyt annak, hogy a Monarchia idején lehetett már így közlekedni Peking és Bécs között, miután a XX. század elején egy Blériot nevű fantaszta akadt, aki géppel repül a Nap tüze alatt… A folytatást inkább hagyjuk.)
Szendrényi Éva díszletének legmarkánsabb eleme a zenekari árkon átívelő két kerti hidacska, melyek egyike „Kínában” távol-keleties, piros korlátot kap. A másik rossz emléket őriz: a teázáshoz leülni sehogyan sem akaró szerelmespár azon dalolja el a híres kettőst, kézben tartva a csészéket. Legyünk hálásak, amiért nem iceteat isznak PET-palackból.

A produkció zavarba ejtően kínos eleme a tánc. E. D. fórumozótársunk nemrég (és talán nem is először) felvetette a „lefúrt lábú” énekesek fogalmát. Nos, itt megismerhettük a lefúrt lábbal keringőző énekeseket (így táncolt pl. a primadonna is), akik a twistet megszégyenítő padlóhoz ragaszkodással imitálták a valcert. Persze azért is, mert hely, az bizony nincs a mondvacsinált színpadon.
Az énekesek mozgásánál is nagyobb csalódást hozott a Vincze Balázs koreogafálta táncbetétek megoldatlansága és minősége. Pedig úgy gondoltam, a Pécsi Balett mindenkor képes abszolválni egy zenés alkotás táncbetéteit. Ez a feltételezésem kis részben az alkalmatlan játszóhely, ám legnagyobb részben a minden képzeletet felülmúlóan silány koreográfia miatt tévesnek bizonyult. A bécsi színben az Arany és ezüst keringő rövidített változata is a helyhiányt leplezi le: a táncosok időnként a valcertől és korától teljesen idegen helyben vonaglásba csaptak, jóval durvábba, mint amilyennel A hattyúk tava Matthew Bourne által írt és koreografált (különben lenyűgüző) változatában fűszerezik a báli kép keringőjét a mondén vendégek. Csajkovszkij zenéjére ugyan, ám egy riasztó, züllött miliőt érzékeltetve, a főhős tragikus kiábrándulásának környezetében. A mosoly országának első részében ilyesmiről szó sincs: a bécsi szín a felhőtlen életörömé és a bizsergető reményé. Ennek az előadásnak a gyenge táncai joggal vetekedhetnek az Operaház utóbbi évtizedének produkcióiban tapasztalható funkció- és stílustévesztő kísérletekkel.
A második rész nagy balettbetétjének megfaragása azért is sajnálatos, mert a Magyar Állami Operaház Zenekarának kiváló játéka, Xu Zhong vezényletével, ebben a részletben szinte naggyá nőtt: ekkor kezdett volna az addigiak ellenére is magába szippantani a pazar Lehár-muzsika, amelynek sohasem buja keleties koloritjában is szemérmetlenül bujkál a valcer. Tehát semmit sem kell halálosan komolyan vennünk – még a szemérmet sem. Hanem Pan Jianhua számos ponton kifogásolható jelmezvilága is itt téved egy nagyot: a táncosok beöltöztetésével talptól nyakig. Mekkorát csalódtak volna azok az urak, a francia nagyoperák és az operettek közönségéből, akik zene iránt rajongó és társasélet-kedvelő hölgyeiket elsősorban azért kísérték el színházba, hogy szemüket legeltethessék a balettbetétekben lengén öltöztetett balerinák bokáján és más idomain, különösen az egzotikus tárgyú művekben!
Igazságtalan lennék azonban, ha nem ismerném el a kínai személyeket megjelenítő szereplők kosztümjeinek gazdagságát és finom dekorativitását. Hogy valamennyi szereplőnek előnyösek, azt már nem állítom; az európai öltözékeket is sutának és stílustalannak találtam. Térdig érő ruhák és rövidre vágott női frizurák már létezhettek a Monarchia XX. századra eső éveiben, és valószínű, hogy az amerikai némafilmekben látott viseletek akkor is hatottak az európai nők öltözködésére. De ne felejtsük, hogy az arisztokrácia hölgyei mindig konzervatívak voltak (láthatjuk, hogy az európai királyi családok tagjai ma sem az utolsó divat szerint mutatkoznak nyilvánosság előtt). Ennek a jelmezbeli tévedésnek a vesztese az előadás eleganciája volt.

Végre térjünk az operettnek mégiscsak sava-borsát adó énekes színészekre! Kezdve azzal, hogy Karine Babajanyan bizony ama rémes parókában szerepelt az előadásban, kevésbé szeretetre méltóvá és kissé komolytalanná téve ezzel Lizát. Pedig az énekhang és annak használata kiváló! A magyar közönség kincsei közt tarthatja számon, hogy Lehár hősnőjének szólamát olyan nagy énekesnőkkel ismerhette meg a rádióból, lemezekről, mint Osváth Júlia, Orosz Júlia, Házy Erzsébet, és olyanok színpadi alakításaira emlékezhet, mint a már említett Ágai vagy Kukely Júlia. Karine Babajanyan könnyebb drámai szopránja érzéki örömet nyújt, éneklése hibátlan, még ha a második részben a nagy drámai kitörésekhez árnyalatnyival fáradtabbnak bizonyult is. Mimikája és beszédmodora nekem affektálónak tűnt; lehet, hogy ezen a rendezőnek kellett volna csiszolnia. Meglepően magvas hangú és fölényes biztosággal éneklő szopránt hallhattunk Mi szerepében: Yitian Luan talán nem rendelkezik a szubrett-szerepkörhöz szükséges sokféle adottsággal – ezekért remek kedélye kárpótolt –, viszont ugyanolyan szívesen élnék a lehetőséggel, ha valamelyik operai szerepében láthatnám, mint Babajanyan esetében.
Talán rajtam múlt, hogy a Szu Csong herceget alakító és szólamát kfogástalanul éneklő Vincent Schirrmacher hangja nem bűvölt el, kissé kongónak hallottam, és jó megjelenése ellenére sem hitelesítette számomra a figurát övező rajongást. Talán ha láttam volna, hogy a bécsi lánykák raja érdeklődik iránta – ám a helyettük ebbe az operettbe tévedt bárónő és lánya komikus kettőse ehhez érdektelennek bizonyult. Hatfaludy alakjában kellemes jelenség volt A bolygó hollandi Kormányosának szerepében korábban emlékezetes színészként is megismert Franz Gürtelschmied.
Amint osztrák nők közt is akad, aki nem szőke, eunuchok közt is léteztek, akik megőrizték mutálásuk hozamát. Szakértelem híján sem fejtegetem, hogy mennyire mese-elem A mosoly országában a Főeunuch figurája és mely esetben nem szükségszerű a hangszínnel utalni speciális „kiképzésére”, de abban biztos vagyok, hogy hosszabb színpadi szövegben kellemetlen volt Franz Tscherne ezáltal ripacskodónak ható alakítása.
Liza apját, Ferdinand Lichtenfels grófot Ernyey Béla játszotta, akit talán a Vígszínház Játék a kastélyban-előadásában láttam legutóbb színpadon, nem mostanában, hanem még Ruttkai Éva és Páger Antal partnereként. Noha Ernyey időről időre gondoskodott arról, hogy a magyar közönség ne felejtse el, újból színpadon látva, bevallom, meghatódtam a megjelenésétől és stílusos, visszafogott játékától. Úgy gondolom, 76 évesen ilyen frissen és daliásan festeni – egyfelől adottság, másfelől fegyelem kérdése, ugyanakkor – a tehetség része is.

4208   Sipi • előzmény4207 2019-02-06 17:03:36

Mondjuk ez a módszer más zeneszerzőknél is működik. Nekem Celibidache megvan, de megmondom őszintén még sose hallgattam végig egy szimfóniát se vele. :-) Nagyon hangulatfüggő karmester. És azért is csalóka mert vannak vele olyan részletek a youtube-on amik kifejezetten nagyon tetszetnek, Csak hát aztán kiderül, hogy a csodálatos részlet előtt végig kell ülni minimum 20 percet... :-)

4207   daunerni 2019-02-03 20:53:48

Brucknerrel ismerkedve érdemes összehasonlítani a legnépszerűbb részleteket. A IX. scherzója van a youtube-on Celibidache, Karajan - és Jochum vezényletével is. Szerintem mindent elmond.
Egy ideig a rendkívül súlyos Celibidache és a nagyon hatásos Karajan között váltogattam, mindig az tűnt a jobbiknak, amelyik éppen szólt.
Aztán a nevető harmadik :-)

4206   tiramisu 2019-02-03 19:59:28

Szó, mi szó!  Szenvtelen arccal , rezdületlen lélekkel, vezényelnek, élvezik saját nagyságukat ! A zene nem miattuk van, hanem ők vannak a zene miatt!! 

4205   daunerni • előzmény4204 2019-02-03 12:33:56

Szerintem színesebb, elevenebb.
Karajan egy kicsit a korabeli Thielemann. Mosolytalan, kicsit erőszakos...

4204   Sipi • előzmény4188 2019-02-01 12:01:31

Ez miben jobb mint a Karajanos? Azt hiszem ez is megvan letöltve - legalábbis részben - úgyhogy bele tudok hallgatni, de eddig még nem tettem.

4203   Búbánat • előzmény4202 2019-02-01 11:55:11

A Müpa Magazin 2018/19 3. számából

HUMOR, JÁTÉK, KELETI KOLORIT ...és dallamgazdagság — azaz A mosoly országa, a bécsi arisztokrata lány és a kínai diplomata szerelmének romantikus meséje. Lehár Ferenc 1929-ben bemutatott operettje hamar a műfaj toplistájára került, és máig nem veszített népszerűségéből. Gyakran és sokféleképpen állítják színpadra, mindenki a maga elképzelése szerint fogalmazza meg a mű lényegét és választja ki azokat az eszközöket, amelyekkel azt megjeleníti.

 A Müpa Sanghajban és Budapesten is színre kerülő előadását KÁEL CSABA rendezi, a női főszerepet mindkét helyen KARINE BABAJANYAN énekli.

- Hangsúlyos eleme az előadás koncepciójának, hogy az európai szerepeket európaiak éneklik, a kínaiakat pedig ázsiaiak. Ez a zene vagy a látvány szempontjából lényeges? — kérdeztem Káel Csaba rendezőt, a Müpa vezérigazgatóját.

- Ez két kultúra találkozása — és ezt a néző akkor hiszi el jobban, ha látja is. Mert valóban két kultúrából érkeznek a Müpába az énekesek, de tudni kell, hogy a kínaiak is Európában tanultak. Felismerhető még az alaphangjuk, de Bécsben, Németországban vagy másutt európai hangképzésben részesültek. Ám ahogy Mi a Lehár által elképzelt kínai dallamot énekli, annak megvan a maga bája. Kínaias és nagyon jó hallgatni. És ott van a talán leghíresebb operettdallam, a Szu Csong által énekelt Vágyom egy nő után — egészen más a színezete, ha egy kínai énekli, ahogy a búcsúduettnél is fontos szerepe van annak, hogy ketten két kultúrából érkeztek.

- Ezen kívül milyen szempontok szerint kerültek az énekesek a produkcióba?

- Természetesen a legjobbakat kerestük. Nem volt elég, hogy valaki kínai, jól is kell beszélnie németül a darabban megszólaló terjedelmes prózai részek miatt. Ilyen énekesekből nem túl bő a merítés… Az egész szöveg felhangzik az előadásban, vagy rövidítve halljuk? Megpróbáltuk felpörgetni a történetmesélést, hogy az előadás minél tempósabb legyen, ezért húzni kellett.

- Igaz lehet erre a produkcióra, amit a Müpa Wagner-előadásai kapcsán emlegetnek, nevezetesen, hogy a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben a vizuális elemek korlátozott megvalósíthatósága több odafigyelést, nagyobb koncentrációt enged a zenének?

- A zene akkor kifejező, ha szituációba kerül az énekes. Azaz ha nem „énekel”, hanem a helyzet adta színjátszáson keresztül, énekes hangon fejezi ki magát. Ilyenkor élvezi a közönség a darabot, hiszen nem arra figyel, hogy valaki énekel a színpadon, hanem hogy a szereplők érzelmei, az ő pszichológiai állapotuk jelenik meg, mégpedig a prózához képest többletet kínáló dimenzióban.

- Sok operát rendezett már. És operettet?

- Elsősorban operákkal foglalkozom, de két éve rendeztem a Müpában Offenbach Orfeusz az alvilágban című operettjét, szeptemberben pedig egy operettgálát a moszkvai Bolsojban. Érdekel a műfaj, amennyiben operai eszközökkel van megjelenítve. Vagyis kiváló, nagy zenekarral és olyan hangokkal, amilyeneket ezek az egyébként nagyon nehéz szerepek megkívánnak.

- Egyetért tehát azzal, hogy az ezüstkorszak nagy operettjei technikailag, követelmény szempontjából felérnek egy operával?

- Teljes mértékben. A mosoly országa az egyik legnehezebb zenés színpadi mű: Lisának például, szoprán-szemszögből nézve, nagyon figyelemreméltó énekelnivaló jut. Ebbe a koncepcióba simul a szerepet megformáló Karine Babajanyan felkérése is, hiszen az örmény származású, kiváló szoprán repertoárjában elvétve találni operettszerepet.

Azon kívül, hogy pályám elején énekeltem egyszer Glawarit A víg özvegyben, szinte kizárólag operákat éneklek — mondja Karine Baba­janyan.

- Igazi operett-debütálásom tehát A mosoly országában esedékes. Nagyon örülök ennek, mert sajnálom, hogy hajlamosak túl gyorsan beskatulyázni az előadókat: ez opera-, az meg operetténekes.

- Sokan lenézik az operettet, mivel túl egyszerűnek, túl könnyednek tartják. Mi erről a véleménye?

- Szó sincs ilyesmiről! Ez sokkal nehezebb feladat, mint ahogyan általában képzelik: nagyon sok tapasztalatot feltételez mind énektechnikailag, mind előadó-művészeti szempontból. Amikor először áttanulmányoztam Lisa szólamát, az volt a benyomásom, hogy Tosca húga köszön vissza a kottából…

- Ha nem ismerné A mosoly országa hátterét, gondolná, hogy a zene magyar kötődésű?

- Feltétlenül! Bizonyos részeiben teljesen tisztán megjelenik a magyar népzene.

- Érdekesnek tartom, hogy párhuzamosan énekel Puccinit és Lehárt — a két zeneszerző többször is találkozott, sőt egy kis rivalizálás is volt kettejük között: ki ír szebb távol-keleti dallamokat? Puccini a Pillangókisasszonyban vagy Lehár A mosoly országában? Sok-sok Cso-cso-szán-interpretáció tapasztalatával a tarsolyában hogyan vélekedik erről?

- Mindkét darabban felfedezhető a két kultúra közötti konfliktus: Puccini esetében az amerikai és a japán, Lehárnál az osztrák és a kínai kultúra között. Ezek nyomasztják, ezek miatt szenved mindkét főszereplő. Egyébként a Pillangókisasszony jelenti számomra az operatörténet legtragikusabb és legmélyebb figuráját. Ugyanezt persze nem mondhatom el Lisáról: ő Lichtenfels gróf elké­nyeztetett lánya.

- Éppen most Minnie-t is énekel A Nyugat lányában. Ő erős női karakter, ahogyan Lisa is az. Vonzódik az ilyen személyiségekhez?

- Számomra Minnie a legerősebb, mivel végsőkig harcol a szerelméért. Ezzel szemben Lisa hamar feladja, emiatt az ő karaktere a darabban egyszerűen nem teljes.

- Ismeri azokat az énekeseket, énekesnőket, akikkel együtt dolgozik Budapesten?

- Nagy örömömre YITIAN LUANt ismerem, aki Mi szerepét énekli. Kíná­ban, Pekingben ismerkedtünk meg, amikor egy Álarcosbál-produkcióban együtt énekeltünk. FRANZ TSCHERNÉt és FRANZ GÜRTELSCHMIEdet is ismerem személyesen, de ez lesz az első színpa­di találkozásunk.

- Többször vendégszerepelt már Magyarországon. Milyen tapasztalatokat szerzett nálunk?

- Minden alkalommal elbűvöl a magyar zenekarok hangzása… ezt nem tudom pontosan leírni… gondolom, a temperamentum és professzio­nalitás találkozása ez. És a forrószívű közönség, a hatalmas tapsok!

/Tóth Anna/

 

4202   Búbánat 2019-02-01 11:24:36

Művészetek Palotája

Ma és holnap esti bemutató előadás

Lehár Ferenc: A mosoly országa

2019. február 1. és 2.  (péntek és szombat 19:00 — kb. 22:00)

Egy szünettel

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

MÜPA SAJÁT PRODUKCIÓ

"Kelet kultusza már a bécsi klasszika idején meghódította a zenét, majd az orientális egzotikum iránti érdeklődés folytatódott a romantikában és a 20. században. Nem véletlen, hogy Lehár Ferencet is elérte ez a szellemi divathullám, hiszen Dvořák egykori tanítványa titokban Puccinit, a Pillangókisasszony és a Turandot szerzőjét tartotta igazi mesterének.

A mosoly országa kései mű: 1929-ben mutatták be; a darab nem más, mint egy korábbi Lehár-mű, A sárga kabát (1923) új változata. A zeneszerző pályafutásának egyik meghatározó sikere ez az átdolgozás, évtizedekkel A víg özvegy (1905) és a Luxemburg grófja (1909) után. Ki ne ismerné az operett ellenállhatatlan slágerét, a Vágyom egy nő után című dalt, amelyet a legnagyobb operaénekesek is előszeretettel adtak és adnak elő, Mario Lanzától Plácido Domingóig? 

A történet természetesen szerelemről szól, s izgalmas mozzanata az európai nő és a kínai férfi, Lisa Lichtenfels grófkisasszony és a kínai nagykövet, Szu-Csong herceg kapcsolata, amely sajnos nem bizonyul életképesnek: a nagylelkű keleti arisztokrata végül maga segíti hozzá az általa reménytelenül imádott Lisát, hogy megszökjön tőle választottjával, Gustav von Pottenstein-Hatfaludyval. 

A Müpa előadásának különlegessége a nemzetközi művészgárda: Szu-Csong herceget Vincent Schirrmacher énekli, Lisa életre keltője pedig a Müpa közönsége által jól ismert örmény szoprán, Karine Babajanyan. Xu Zhong személyében a produkció karmestere is Kínából érkezett, míg a rendező a magyar Káel Csaba."

Nagyoperett három felvonásban, két részben.

Német nyelvű előadás, magyar felirattal.

A bemutató a Müpa és a Shanghai Opera House együttműködésében valósul meg.

Rendező: Müpa

Vezényel: Xu Zhong

A főbb szerepekben:

Szu Csong herceg - Vincent Schirrmacher

Lisa Lichtenfels - Karine Babajanyan

Gustav von Pottenstein-Hatfaludy - Franz Gürtelschmied

Mi, Szu-Csong húga - Yitian Luan

Csang bácsi - Xiao Rui

Főeunuch - Franz Tscherne

Ferdinand Lichtenfels gróf, Liza apja - Ernyey Béla

Hardegg bárónő - Náray Erika

Vali, a lánya - Aisha Kardffy

Fu Li - Nótás György

Közreműködők:

  • Pécsi Balett
  • Magyar Állami Operaház Ének- és Zenekara

Alkotók:

  • német dalszövegek - Ludwig Herzer, Fritz Löhner
  • magyar dalszövegek (felirat) - Harsányi Zsolt
  • dramaturg, magyar szöveg (felirat) - Böhm György
  • német szöveg - Somogyi Dóra Julianna (Victor Leon, Ludwig Herzer és Fritz Löhner librettója és Böhm György átdolgozása alapján)
  • német dramaturg - Martin Harbauer
  • díszlettervező - Szendrényi Éva
  • jelmeztervező - Pan Jianhua
  • koreográfus - Vincze Balázs
  • játékmester - Gábor Sylvie
  • rendező - Káel Csaba
4201   macskás • előzmény4198 2019-01-25 19:17:53

Milyen igaz!

4200   Sipi • előzmény4198 2019-01-25 18:28:48

"Bécsiek elsősorban nem Beethovent, Mahlert, vagy Bartókot játszanak, hanem Zenekart."

Azt viszont kiválóan! :-)

4199   Hangyász • előzmény4194 2019-01-25 17:22:49

Kösz! Szerintem az ÚZÚ-ban lelkendezett valamelyik örök fanyalgó a bécsiek Mahler V-én.

4198   kobzos55 2019-01-25 16:58:48

Egyszer valahol azt olvastam, hogy a Bécsiek elsősorban nem Beethovent, Mahlert, vagy Bartókot játszanak, hanem Zenekart.

Azt hiszem, ez nagyon találó!

4197   lujza • előzmény4193 2019-01-25 03:39:11

Mahler 5-ből én is megrendítőbbet hallottam a BFZ-vel és Fischer Ivánnal, nem beszélve Abbadoról a Berliniekkel.

4196   macskás • előzmény4193 2019-01-24 23:27:39

Most is nagyon szépen szóltak.

4195   joska141 • előzmény4194 2019-01-24 23:10:49

A cikkben említett Rácz Ödönnek most jelent meg szólölemez CD-je a DGG-nél "My Double Bass" címen, a Liszt Ferenc Kamarazenekar kiséretével.

4194   daunerni • előzmény4193 2019-01-24 21:36:14

És ha jól látom - még írtam is róla:

A fennsík – A Bécsi Filharmonikusok Mahler hangversenye

4193   daunerni • előzmény4192 2019-01-24 21:06:33

Bocsáss meg - szerintem én ott voltam azon a Mahler 5-ön, és sajnos nem élveztem annyira, mint szerettem volna - habár nagyon szépen szóltak...

4192   Hangyász • előzmény4191 2019-01-24 15:13:29

A MüPa ugyebár kötött egy megállapodást a Bécsi Filharmonikusokkal, hogy rendszeresen fellépnek falai között. Namármost az utóbbiak teljesítik is ezt a megállapodást, de nekem az az érzésem, ide afféle B-válogatottat küldenek, mert a lenézett k-euróőpaiaknak, első helyen a magyaroknak ez is megfelel. Emlékszem még az első ilyen koncertjükre, ahol azért kitettek magukért Mahler 5-tel. Akkor olyan kritikákat olvastam, hogy na igen, vannak ők ott fenn, és vagyunk mi itten, már nem a brekeke alsó fele alatt, de közel oda.

4191   unicum 2019-01-23 17:41:56

Szóval... Egyet kell értsek Fáy Miklóssal, ami a bécsiek koncertjét illeti! Van egy alapigazság, mégpedig az, hogy ha a művész nem élvezi azt, amit előad, akkor a közönség sem fogja. S a bécsiek koncertjén sajnos ez volt tapasztalható. Rutinból előadott koncert volt, amiről lehetne bővebben is beszélni, de a legnagyobb hiányérzetem emiatt volt. Hiába a szép kürthang, ha csak a hangok lejátszása történt minden érzelem nélkül, de az egész fúvóskar nagy csalódást okozott. A sok pontatlanság megbocsájtható lett volna, ha amúgy igazi élményt kaptunk volna. Így ez a koncert nagy csalódás volt. 

4190   unicum 2019-01-23 17:41:52

Szóval... Egyet kell értsek Fáy Miklóssal, ami a bécsiek koncertjét illeti! Van egy alapigazság, mégpedig az, hogy ha a művész nem élvezi azt, amit előad, akkor a közönség sem fogja. S a bécsiek koncertjén sajnos ez volt tapasztalható. Rutinból előadott koncert volt, amiről lehetne bővebben is beszélni, de a legnagyobb hiányérzetem emiatt volt. Hiába a szép kürthang, ha csak a hangok lejátszása történt minden érzelem nélkül, de az egész fúvóskar nagy csalódást okozott. A sok pontatlanság megbocsájtható lett volna, ha amúgy igazi élményt kaptunk volna. Így ez a koncert nagy csalódás volt. 

4189   Búbánat 2019-01-23 16:48:12

A Bartók Rádió ma esti műsorán szerepel

19:35 – kb. 22.00 – Élő koncertközvetítés a Müpából

Kapcsoljuk a Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermet


A Magyar Rádió Énekkarának (karigazgató: Pad Zoltán) és Szimfonikus Zenekarának hangversenye
Km.: Nathan Giem (hegedű), Horti Lilla (szoprán), Wiedemann Bernadett (alt), Horváth István (tenor), Cser Krisztián (basszus)

Vezényel: Vásáry Tamás 

Műsor:

1. Johannes Brahms: D-dúr hegedűverseny (Giem),

2. Liszt Ferenc: Esztergomi mise (Horti, Wiedemann, Horváth, Cser)

(Ism. február 4., 12.36)

4188   daunerni 2019-01-21 15:05:57

Nekem végül ez:
http://www.arkivmusic.com/classical/album.jsp?album_id=995024

4187   Sipi 2019-01-21 09:47:55

Nekem tetszett a londoniak koncertjéről írt beszámoló.

Mahler szerintem jobb mint Bruckner, de attól még Bruckner zenéjét is lehet szeretni. :-) Hétvégén meghallgattam ezt-azt míg végül kiderült, hogy még évekkel ezelőtt letöltöttem valahonnan a Karajanos Bruckner összkiadást és most háttérnek fejhallgatón végighallgattam. Bár Karajant én nem kimondottan kedvelem, de azt hiszem Brucknerben ez az összkiadás lesz a befutó. :-)

4186   Sipi • előzmény4178 2019-01-21 09:36:15

Így is tökéletes, kösz! Mindhárom izgalmasnak ígérkezik.

4185   Hangyász • előzmény4183 2019-01-20 18:01:11

Azt viszont nem tudod megmondani, hatott-e az én fórumhozzászólásom helyes irányban a megfejtést bekülők valamelyikére. 

4184   Hangyász • előzmény4182 2019-01-20 17:59:50

Azért! ;o)

4183   Edmond Dantes • előzmény4172 2019-01-20 15:35:59

Nem puskázás, ha egy megfejtést beküldő a fórumok hsz-ait olvassa, netán még be is ír. Velem is megesik :-)

4182   daunerni • előzmény4180 2019-01-20 14:12:34

Szó sincs róla - és persze Vengerov sem az...

4181   perempe 2019-01-20 13:39:41

én rádiózni voltam kedden a Zeneakadémián (Michael Haydn és Joseph Haydn művek), de egy darab miatt nem tetszett az amúgy remek koncert. volt vki rajtam kívül?

 
Műsorajánló
Mai ajánlat:
17:00 : Budapest
MOM Kulturális Központ

Constantin Talmaciu (fuvola), Sara Gheorghe (marimba)
Aradi Állami Filharmónia
vez: Dorin Frandeș
MOZART: Divertimento K 136 D-dúr vonószenekarra
STAMITZ: G-dúr fuvolaverseny
PIAZZOLLA: Libertango marimbára és vonószenekarra
BARTÓK: Román népi táncok
VITTORIO MONTI: Csárdás
ALBENIZ: Asturias marimbára és vonószenekarra

18:00 : Budapest
MTA Zenetudományi Intézet

Thurzó Zoltán (zongora)
Liszt Ferenc, Chopin és Rachmaninov műveiből

19:00 : Budapest
Erkel Színház

1ST STEPS
Balett-est három részben

19:45 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Baráth Emőke, Valerio Contaldo, Michal Czerniawski, Cyril Auvity, Francisco Fernández-Rueda, Peter Harvey, Núria Rial, Antonio Abete, Luciana Mancini
Budapesti Fesztiválzenekar
Fischer Iván Operatársulat tánc- és énekkara
Vezényel és rendező: Fischer Iván
MONTEVERDI: La favola d'Orfeo
A mai nap
történt:
1809 • Megnyílt a Royal Opera House Londonban
született:
1587 • Francesca Caccini, zeneszerző († kb. 1640)
1916 • Simándy József, énekes († 1997)
1971 • Anna Netrebko, énekes
elhunyt:
2008 • Maurizio Kagel, zeneszerző (sz. 1931)